Szilvágyi Beatrix: Hallod amit mondok?

Hasonló dokumentumok
2013/4. Konfliktus, empátia, kommunikáció ISSN

SZIlváni BeatrIX: "Hallod amn mondok=-"

2013/4. Konfliktus, empátia, kommunikáció ISSN

problémát, helyzetet, kérést. És még ezután Ha idegességet, aggodalmat vagy szorongást,

Egészsége és jó közérzete

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része

Balogh Emese: Színház az egész világ

(11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)

"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: október 30.

Jegyzőkönyv. Termoelektromos hűtőelemek vizsgálatáról (4)

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.

Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup

Frei Kitti: A coach én- márkája. Egy felmérés eredményei. A felmérésben egy hét alatt 28 gyakorló coach (5 férfi és 23 nő) vett részt, akik 28 és

európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT!

De mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk.

Örvényesi Rita: A teljesség igé- nyével

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták

játékszín színháztörténet négyszemközt fórum HU ISSN világszínház A gondnok két arca (1) Kicsoda Bernarda? ( 6)

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Bevezetés. Egészséges táplálkozás. Az egészségi állapotunkat számos tényező befolyásolja,

A torokgerendás fedélszerkezet erőjátékáról 1. rész

MAGICAR 441 E TÍPUSÚ AUTÓRIASZTÓ-RENDSZER

Bevezetés. Mi a koleszterin?

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI. Grátisz. Ingyenes, információs hirdetési hetilap. találkozhatunk mutatványosokkal, zsonglõrökkel, cirkuszi

Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota

TARTALOM. játékszín B É C S Y T A M Á S

beszélgetések a mûvészetrôl Beszélgetés Orosz István grafikusművésszel A követ és a fáraó című, 2011-ben megjelent könyvéről

Uecker. Képpé formált anyag

A BUX-index alakulása a 4. héten ( )

Hol tart a magyar egyetemi színjátszás? (32) A másik" színház (34) n é g y s z e m k ö z t. f ó r u m é s d i s p u t a

VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja

A színpad és a nézőtér viszonya (1) Ravelszki perújrafelvétele (10) Az úrhatnám polgár avagy vallomás a színházról (14) Don Juan, a magánember (17)

TERMOELEKTROMOS HŰTŐELEMEK VIZSGÁLATA

Tartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia

FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN

OPTIMALIZÁLÁS LAGRANGE-FÉLE MULTIPLIKÁTOR SEGÍTSÉGÉVEL

játékszín fórum műhely világszínház arcok és maszkok szemle Boldog születésnapot! (1) Jegyzetek szovjet bemutat ókról (5) Színházi holmi (12)

Balogh Emese. Barnóczki Annamária. Csetneki Csaba SZERZŐINKRŐL

TARTAL0M. játékszín. arcok és maszkok. négyszemközt. fórum. világszínház. színház és közönség

játékszín arcok és maszkok négyszemközt műhely világszínház Igazi közönség, valódi részvétel (1 ) A várakozás hősiessége ( 4)

A BUX-index alakulása a 9. héten ( )

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, Március

Hoya multifokális lencsék

Győr-Sopron megyei Tanács VB. Szigorúan titkos! JELENTÉS Győr- Sopron megye egyházpolitikai

F a 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet-tervezet elfogadását javasolja.

Farkas László Általános Iskola

Formális nyelvek. Aszalós László, Mihálydeák Tamás. Számítógéptudományi Tanszék. December 6, 2017

TAR T A L O M. magyar ját ék szí n. Bodnárné (5) Az új cirkusz (23) Bohócok (26) műhely. Prágai színház cseh dráma n él kül (38)

T A R T A L O M. játékszín

T A R T A L O M. játékszín H E R M A N N I S T V Á N. arcok és maszkok. fórum. négyszemközt. viiágszínház. drámamelléklet

Ismerős a városban? Körkérdésünk a 6. oldalon. Idén csak az áfa emeli a vízdíjat 3. oldal. Biztosították a boldogságot 7. oldal

T A R T A L O M. játékszín. arcok és maszkok. fórum. négyszemközt. világszínház. szemle

Szerelői referencia útmutató

TITÁN keretrendszer bemutatása

27. ISTEN FORMÁLÓ KEZÉBEN: Gyógyítás a Bethesda tavánál (Jn 5,1 15) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2.

TARTALOM. játékszín P. M ÜLLER PÉTER. műhely. világszínház

Amiről mindenki hallgat (angliai támogatási rendszer) - Élet az Egyesült Királyságban (Angliában)! - FRAN

T A R T A L O M. játékszín. fórum. arcok és maszkok. szemle. Az új színpadi háromszög (1) Egyéni és társadalmi tartalmak az új Bánk bánban (3)

José Raúl Y Greupera Capablanca (mi maradjunk annyiban, hogy

A történelem korszerű drámai értelmezése

Parti Nagy Lajos. Mindig van mit javítani

Gyenis Gabriella Pappné Zomi Tímea: Úton az összhang felé,.

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011.

MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára

Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság 8229 Csopak, Kossuth u. 16. Tárgy: kutatási jelentés

TARTALOM. játékszín H E R M A N N I S T V Á N


ÉVES JELENTÉS A BERUHÁZÁSOK ÖSSZETÉTELÉRŐL

A kolposzkópia alapjai (1. rész)

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára

E5CN Alkalmazási segédlet

T A R T A L O M. játékszín

27. ISTEN IGÉJE FORMÁL: GYÓGYÍTÁS A BETESDA TAVÁNÁL (Jn 5,1 15) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2.

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk

Á r a m és érintésrédelem (1)

A szabadság vándorai. Szerkesztő: Sőbér Livia - Módosítás: október 17. kedd, 09:00

Sárvári György A BELSÔ HARCOS ÚTJA. Coaching kézikönyv

Biztonságos és gazdaságos megoldás a mindennapokban

Fejlesztőfeladatok ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ. 2. szint

RB 6000 Good/Best. Üzemeltetési útmutató magyar RB 6312 Good RB 6314 Good RB 6315 Good RB 6316 Good

játékszín NÁNAY ISTVÁN

Irány a nyár felkészült már? Audi Service. Audi Eredeti MMI 3 High navigációs szoftver Ft as Európa térkép.

szabványos. [2] Hiszen a coaching-folyamatok általában az önreflexiójának szükségességére, s az egyes kommunikációs szintek a nyilvánvaló, a

A japán tőzsdeindex (Nikkei) és a jen (USD/JPY) árfolyamának alakulása. LDP Győzelme

Lakások elektromágneses sugárzásának mértéke és ezek csökkentési lehetőségei

Diszkriminálnak-e a hazai munkáltatók?

A szerkesztő. Tartalomjegyzék:

FESZÍTŐMŰVES VASÚTI JÁRMŰALVÁZAK. Prof.Dr. Zobory István

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

VÉREK TES. Szabadságra mentem

Exponenciális és logaritmikus egyenletek, egyenletrendszerek, egyenlôtlenségek

A Knauf INSULATION 2015 ös kiadványainak összefoglaló magazinja január

Használati utasítás. Használat előtt olvassa el. Olvassa el, ha további információkra van szüksége. Számítógép-vezérelte varrógép ELŐKÉSZÜLETEK

A BUX-index alakulása a 25. héten ( )

Átírás:

Mgyr Cochszemle Konfliktus, empáti, kommunikáció hjlmosk gyermekeknek olyn fejlett szándékokt tuljdonítni, mi sokszor nincs meg bennük. Ez hsznos lehet, mikor például z első mosolyokt utomtizmusként, h szülőnek szánt rekcióként értelmezzük, mert ez építi kpcsoltot. Ugynkkor rosszindultúság vádj nehezen feldolgozhtó teher lehet gyermeknek. Az ő mnipulációi, kár még kmszkorbn is, sokkl öntudtlnbbk nnál, mint elsőre gondolhtnánk. Egyszerűen rr tpsztltr épülnek, egyes viselkedek mit váltnk ki szülőkből, ezek áltl n lehet megszerezni z igényelt szeretet /vgy odfigyelt. [2] Ingmr Bergmn (dir.): Jelenetek egy házsságból (Scener ur ett äktenskp). Ci 5 Distributing, 1973. [3] A csládterápiás irányztról bővebben Murry Bowen elméletéről lásd: Füredi János Szőnyi Gábor (szerk.): A pszichoterápi tnkönyve. Budpest, Medicin Könyvkidó, 2008; Goldenberg, Herbert Goldenberg, Irene: Áttekint csládról. Budpest, Animul Kidó, 2008.; http://www.thebowencenter.org/pges/conceptds.html [4] A kmszkori lázdás egy ettől különböző, életkorr jellemző áltlánosbb jelenség. leggykoribb ok, mindig egyértelműen megy át z, mit üzenni Szilvágyi Betrix: Hllod mit mondok? szeretnénk másik számár. Ngyon fontos kérd, mit is üzenünk másik számár tudtosn, vgy tudttlnul. Eljut-e egyáltlán üzenetünk másikhoz, N kommunikálni meghllj-e, mit át szeretnénk neki dni? hngzik Pul Wtzlwick egyik Meghlljuk-e mi zt, mit nekünk krnk xiómáj (1969), hiszen bbn üzenni? Mit hllunk meg egyáltlán? em lehet pillntbn, egy térben tlálkozunk egy Ennek felderítéhez Friedemnn Schulz von másik Thun kommunikációs modellje (1977) ngy kommunikálunk egymássl, üzenetet küldünk segítséget jelent, mivel rávilágít rr, másik számár még kkor is, h meg sem milyen spektusok jelennek meg egy-egy szólltunk. önkéntelenül, üzenet kpcsán, ennek mentén meg lehet csupán vizsgálni, kliens mely spektusbn metkommunikáció eszközeivel is többféle, erősebb, hol hjlmos kommunikációs kifinomult információt dunk át. hibák elkövetére, kódolás dekódolás Amikor coching ülen klienst rról oldláról egyránt. kérdezem, szerinte mi okozt egyik- Egy üzenet oldl személlyel, tudttlnul Ez minden gykrn történik, másik helyzetben z őt zvró, megoldndó konfliktust, gykrn jutunk rr Minden ngyon komoly elcsúszás. esetében igz, csupán egy információt dunk át, megállpításr, kommunikációs síkon történt megnyilvánulásunk h különböző területen szólítjuk A meg beszélgetőprtnerünket. Ez zt jelenti, kommunikációs hibák félreértek egyik 22

Mgyr Cochszemle egyetlen mondttl is több Ez z spektus még további két rzre is kinyiltkozttást teszünk egyszerre, melyek oszthtó: lehetnek tudtosk, de kár tudttlnok is. Egyetlen mondttl tárgyi szinten, információt dunk kpcsolti ) Mit át b) Milyennek Az A tárgyi szint üzenetnek. legegyértelműbb Arról vn szó, trtlm mit z is látj másikról (Te- kpcsoltukt (Mi- előző példánkt kpcsolti spektus következő lehet: tovább ebben z Megbízom vizsgálv bennetek Önmegnyilvánulás letisztultságához kommunikációs hibák érdekében küldő nnyir, ennek hngot is djk. trtlmz konkrétn z információ. Ennek elkerüle spektus) közlünk másik irányáb. tlán gondol spektus) szinten, önmegnyilvánulás terén, egy felhívást is Ez Konfliktus, empáti, kommunikáció Minden egyes mondtunkkl, még kkor is, beszélőként (küldőként) zzl tudunk hozzájárulni, h konkrétn tényállásokt érthetően világosn közöljük elárulunk vlmit önmgunkról. Ez z Én- (információátdás). spektus szólht hozzáállásunkról, Vegyünk egy példát: Hétfő reggel vn, mgunkról ktuális beszélünk, hngultunkról, önértékelünkről, mgbiztosságunkról, fiziki állpotunkról, szokásos vezetői értekezletet lendületesen így tovább. belépő igzgtó következő szvkkl nyitj meg: Hú, de sok dolgom vn! közben A Hú, de sok dolgom vn! z órár összeráncolt homlokkl z órájár pillnt. Az pillntás összeráncolt homlokkl elárulht üzenet tárgyi trtlm ebben z küldőjéről egyszer: sok dolgom vn. idegességet. türelmetlenséget, feszültséget, Felhívás Kpcsolt Az üzenet kpcsolti spektus zt muttj Ez z spektus egyértelműen rról szól, meg, küldő mit gondol befogdóról, mit szeretne küldő elérni, mit szeretne n befogdótól (Akció-spektus). kezeli kommunikál őt záltl, n (metkommunikáció) vele. Példánknál mrdv felhívás rz hngozht Ezáltl érzi mgát ugynis befogdó küldő áltl elfogdv, tisztelve, szeretve, így: Kérlek benneteket, m gyorsn vgy végezzünk! éppen tszítv, lenézve. 23

Mgyr Cochszemle 1. Konfliktus, empáti, kommunikáció ábr: Egy üzenet oldl (Friedemnn Schulz von Thun, Hmburg, 1977.) 2. ábr: Egy üzenet oldl; péld Mondtinkbn z üzeneteink explicit feleség zt mondj férjének, Már (érthető, világos, egyértelmű) vgy implicit megint vitted le szemetet!, kkor zt (rejtett, is közölheti vele hnglejtével, erőteljes közvetett) kinyilvánításr. módon Bármelyik kerülhetnek spektus hngjávl csípőre tett kezével, : Jó esetén hsználhtunk explicit vgy implicit lenne, kifejezmódot, (felhívás). miközben z implicit üzenetrzek esetében metkommunikációs cstornánkt hsználjuk gesztikuláció, testtrtás, szemkontktus). (hng, miközben elárulom teljesen más kiejtemmel szármzásomt. mikor levinnéd! et htékonyn tudjuk működtetni. Az egyoldlú (zz z csk z egyik vgy másik is, spektusr önmgmról Vgy pedig spektus megjelenik, fontos, mind tehát témáról már Mivel üzeneteink során mindig mind közelség/távolság, egyértelműen, Szegedi vgyok, de beszélhetek most A meghll(gt)ás mimik, Kimondhtom h vló koncentráció) elősegíti kommunikációs hibák kilkulását, mi sok 24

Mgyr Cochszemle konfliktusok Így kpcsolti spektusbn például kev, h tárgyi szinten zt mondjuk, embernél Megbízom benned, h közben rá sem fogékonyság ngyon kifinomult. Ők gykrn nézünk másikr, hlkn beszélünk, ezzel túl érzékenyen regálnk, mindent mgukr eláruljuk, mégsem kellő szimpátiávl vesznek, mindent személyesnek élnek meg fordulunk másik felé. könnyen érzik úgy, letámdták őket Amellett, táptlj lehet. Konfliktus, empáti, kommunikáció küldőként megsértődnek. érdemes esetében tudtosítni, fontos, egy üzenet mind oldl megfelelő hjlmosk jelentősége, mely üzenetet meghllni. Ennek mert rendszerint történik meg. legegyszerűbb, vlós konfliktus feloldásábn segít: Miért Egyes befogdók rr, érzékeljék felhívásokt. Itt is léteznek szkértők, kik egy üzenet végső értelmét keresik: Mit kr ezzel másik tuljdonképpen problém elérni? Minden kommunikáció mögött egy (rejtett) funkciót vló koncentrálását muttj. Ez kkor válik h érdeklőd meg krnk felelni, folymtosn figyelnek elsődlegesen egy üzenet tárgyi kifejezére problemtikussá, z üzenetben felhívásokt, mivel mindenkinek Ennek A tárgyi fül mindennpi működünk áll fül zonbn túlbuzgó módon hllnk meg z lkulnk beszélgetek. vlószínűleg küldő mg nyomás ltt áll?. megfelelően zután ngyon különbözőképpen során önmegnyilvánulási mert lklmtlnnk trt, h mert ő egyik-másik megfelelően regálunk, miközben más oldlk vló kommunikál velem így? Tlán zért, vn oldlt erősebben hlljuk meg, ennek befogdás Az oldlr meghllgtás gykrn jobb megértben vgyunk zért kpcsolti Néhány középpontjábn. Az ezzel füllel történő hngsúlyt kpjon, zt is érdemes megvizsgálni, befogdóként rejlik. vélnek felfedezni. 3. ábr: A fülű befogdó Összegz küldő befogdó szerepeiben üzeneteinek mind Abbn z, h coching-beszélget kiderül, során kiderül, kliensünk nehézségei, vissz, érdemes spektusát. hiányzik z Ekkor gykrn egyensúly z spektusok között, hjlmos mindig csk problémái gykrn sját kommunikációjár vezethetőek z egyik kifejezére vgy meghllásár. megvizsgálni 25

Mgyr Cochszemle Konfliktus, empáti, kommunikáció Irodlomjegyzék Friedemnn Schulz von Thun: Miteinnder reden (Rowohlt Tscehnbuch Verlg, 1981) Vlki rég zt írt nekem egy mil-ben, mnpság minstrem lett egyedinek Blogh Emese: Színház z egz világ lenni. Végül is h úgy vesszük, különböző underground képviselői irányztok, önmgábn kollektivisták. S értelemben, szubkultúrák véve kifejezetten Kollektivisták bbn öltözködükkel z éppen zinte már közhelyként emlegetjük, sját egyéniségüket, h z z első benyomás tlálkozás dott szubkultúr kultikus drbjit veszik 30 mgukr. másodpercében megtörténik. Ezzel jelezvén kifejezvén Minden ember másn éli meg z első hovtrtozásukt. Ezen z lpon is benyomást. Vn, ki nyitott z emberekre olyn elvetemült dolog olyt állítni, képes első benyomását felülírni. Vn, ki mnpság z divt, ne hsonlíts sokt d rá, még több évi ismeretség után senkire. is előítéleteket foglmz meg. Ki így, ki úgy, A de tény, zt bizonyos első benyomást öltözköde 55%-bn viselkedünk megjelenünk társdlmi helyzetükről, értékrendjükről befolyásolj. Mg mit n mondjuk, kulturális tőkéjükről. Gondoljunk csk rr, mindössze 45%. z embereknek mindössze 1-2 öltözet Ösztönösen mindenki tudj, történelmi korokbn mindent z elárult emberek nygi ruhájuk volt, z ünnepi pedig más, mint z öltözköd mennyire fontos, milyen htássl vn önbizlmunkr újbb, megkíméltebb változt. A hrmdik vgy éppen komfortérzetünkre. Azt is tudj évezredben z öltözköd már nyújt mindenki, mennyire fontos z egyedi ilyen stílus egyéniségünknek, kódolás. Ennek számos ok vn. Először is lktunknk megfelelő tolett összeállítás. frnci forrdlom ót minden ország rögzíti kár hitelességünkre, megtlálás, z hétköznpink (miben kpszkodókt, dolgoztk) sokkl egy nehezebb z lpjogokt, melyek legtöbb 26