Kommunikáció Aristoteles Politika c. mővében így ír az emberi kapcsolatokról Kr.e. kb. 328 körül: "... az ember természeténél fogva társas élılény... A társadalom természet szerint elıbbre való, mint az egyes ember... Aki nem képes a társas együttélésre, vagy akinek autarkiája folytán semmire sincs szüksége, az nem része a társadalomnak, mint az állat vagy az isten..." Az emberi kapcsolatok létszükséglet-értékét tehát már az ókorban felfedezték. Jelentısége a valóság megismerésének elırehaladásával, az emberi kultúra gyarapodásával növekedett. Mára pedig az emberi kapcsolatok, következésképp a kommunikáció vizsgálata a tudományos megismerés egyik fontos kérdésévé vált. 1.1. A kommunikáció A kommunikáció szó a latin "communicare" igébıl származik, jelentése: valamit közössé tenni, közösen tanácskozni, valamit átadni egymásnak. Az újkori nyelvekben a szó internacionális kifejezéssé vált, jelentése gazdagodott, több értelemben is használják. Jelenthet szállítást (mármint emberek és terhek szállításának technikai eszközeit, sıt a szállítás szervezési formáit is), összeköttetést, érintkezést, tájékoztatást, (hírközlést), ismeretek, információk átadását, cseréjét valamilyen erre szolgáló eszköz, illetve jelrendszer segítségével. (Kommuna, kommün, kommunizmus stb. mind egy szótıbıl fakad a közös, a közösség, a kapcsolat alapjelentésbıl.) A kommunikáció annak a két alapvetı folyamatnak az egyike, amely minden élı rendszerre jellemzı. Az egyik a táplálék átalakítása energiává, a másik a valóságról szerzett adatok információ-feldolgozásával kapcsolatos. Ez a két folyamat létfontosságú minden élı szervezet számára. Széles értelemben a szervetlen és a szerves anyag szervezıdéseit is tekinthetjük kommunikációnak, hiszen atomok, molekulák érintkeznek, kapcsolódnak egymáshoz, s az anyagnak új formája, minısége jön létre ezekbıl az érintkezésekbıl, kapcsolódásokból. A tudomány (a tudományok) szóhasználata mégis elkülönítette a kommunikáció fogalmát az élı szervezetre, azon belül is elsısorban az állatvilágra és az emberre. Ennek valószínőleg az az oka, hogy a sokjelentéső fogalom az élı szerveztek körében igaz minden árnyalatában, tartalmi változatosságában. 1.2. A kommunikáció meghatározása A kommunikáció legegyszerőbb meghatározása: kommunikáció minden, amelyben információ továbbítása történik. Az emberek vonatkozásában ez kiterjesztendı (résztelezendı): információk, gondolatok, érzelmek továbbítására. Úgy is mondhatnánk: a kommunikáció segítségével, megfelelı szimbólumok,
szimbólum-rendszerek használata mellett az emberek információk, érzések, gondolatok közös értelmezésére törekszenek. 1.3. A kommunikáció területei A kommunikáció meghatározása azonban akkor teljes, ha mindenfajta kommunikációt magában foglal. Ennek megfelelıen a kommunikáció területei a következık: Kommunikáció információelméleti - kibernetikai értelemben, azaz információátadás mindenféle rendszerben (az embertıl is függetlenül létezı kommunikáció az atomok világától a galaktikákig). Kommunikáció technikai értelemben - információátadás emberalkotta, technikai rendszerekben (telefon, számítógépek stb.). Társadalmi kommunikáció - információátadás az emberek között a társadalmi szféra rendszereiben. Biológiai kommunikáció - az élı szervezetek különféle rendszereiben folyó - többnyire biokémiai úton indukált - információátadás. Szőkebb értelemben tekintjük emberi vagy humán kommunikációnak a biológiait és a társadalmit. 1.4. A kommunikációelmélet a tudományok között Az alapkérdések megközelítésére tudományosan használható kísérletet tett az interperszonális (személyközi) és az interakcionista (interakció: érintkezés, kölcsönhatás) szemléletre alapozó vizsgálati módszer, továbbá a köznapi kommunikáció tudományos igényő vizsgálata. Buda Béla könyve: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerőségei - a három vizsgálati módszer eredményeit ötvözi azzal a céllal, hogy a kommunikációs készség fejleszthetıségéhez tudományosan igazolt alapismereteket tudjon nyújtani (hiszen a kommunikációs folyamatok létfontosságúak az ember számára, mint késıbb ezt fejtegetni fogjuk). A kommunikáció tehát szükségszerő és többszintő: az ember képtelen nem kommunikálni. Az elemi kommunikációs törvények leginkább két ember közvetlen kommunikációs folyamataiban vizsgálhatók egyszerően azért, mert ezekben a folyamatokban minden emberi érzékszerv szerepet játszik, de legfıbbképp a látás és a hallás. Minden kommunikáció társadalmi közegben: kontextus-ban zajlik, ezt minden vizsgálatnál figyelembe kell venni. A kontextus történelmileg meghatározott:a kommunikációt több oldalról meghatározó normatív tér és kapcsolati háttér következtében. Az ember biológiai, lélektani és szociológiai vizsgálati szempontjainak és módszereinek együttes figyelembevétele szükséges a kommunikációs gyakorlat elemzéséhez, következtetések levonásához. Az emberben mőködı biológiai és pszichológiai folyamatokra épülnek ugyanis a személyiség értelmi (kognitív) és érzelmi (emocionális)
történései, amelyek a többi ember számára a viselkedésben válnak felfogható jelenséggé. A személyek közötti közvetlen kommunikációs folyamatokban tehát egyaránt fontos szerepet játszik a gondolkodás, a megértés, a következtetés, lényegkiemelés, rendszerezés stb., - mint a személyiség kognitív "mőködése" - továbbá pozitív és negatív érzelmeink - mint a személyiség környezetéhez főzıdı viszonyának emocionális minısítése. A két folyamat egymástól elválaszthatatlan és a személyiségen belül zajlik. Mások számára a viselkedésben mutatkozik meg, amelyet szociális és szociálpszichológiai tényezık szabályoznak. Az emberek közötti kommunikációs viszony - pontosabban viszonyrendszer - rendkívül bonyolult jelenségek és folyamatok összessége, megismerésük a tudományoknak még hosszú ideig feladatokat fog adni. Épp ezért az alábbi kommunikációs modell bizonyos fokú leegyszerősítése a tényleges jelenségnek, illetve a jelenség összetevıinek.
A modellhez kapcsolódó meghatározások: enkód: a közlés módjának, formai sajátosságának, jelrendszerének (más szóval szimbólumainak) megválasztása jel: a választott kód elemi egysége dekód: a közlı által választott kód "megfejtése", amelynek két feltétele van: a fogadónak ismernie kell a közlı által választott kódot (ellenkezı esetben közvetítı eszközt vagy személyt kell igénybe vennie) az üzenet jelentéstartalmának azonosnak kell lennie a közlı és a fogadó számára. csatorna: a jeleket közvetítı közeg zaj: a jelek továbbhaladását lassító, zavaró vagy akadályozó körülmény a csatornában. A közlési folyamat végbemenetele szempontjából a kommunikáció lehet: teljes - amikor a fogadótól értékelhetı válasz érkezik részleges - amikor a közlı észleli, hogy a fogadó "vette" az üzenetet, de válasz nem érkezik; egyoldalú: - amikor a közlı nem tudja, hogy üzenete eljutott-e a fogadóhoz. A teljes, részleges, illetve egyoldalú kommunikáció attól függ, hogy van-e a csatornában zaj, s ha van, milyen mértékben akadályozza az üzenet továbbjutását? (A kommunikációs folyamat megvalósulása szempontjából az is zajnak minısül, ha a fogadó nem akar válaszolni!)
1.5. A kommunikáció alapfunkciói A kommunikáció-nak négy alapfunkciója van mind személyközi, mind társadalmi vonatkozásban: Információs funkció: a kommunikációs folyamat résztvevıi között tájékoztatás történik, mely során tényeket, ezek magyarázatát közöljük. A közléshez főzıdı érzések, illetve az érzések magyarázata is ide tartozik. Érzelmi funkció: a közlı személyiség belsı feszültségeinek feloldására kerül sor az érzelmek kifejezésével. Elégedettség, öröm, bosszúság, aggodalom, bánat, lelkesedés stb. egyaránt ide tartozik, ugyanis a ki nem fejezett, visszafojtott pozitív érzelmek éppúgy feszültséget okoznak, mint a negatívak. Motivációs funkció: a kommunikációs folyamatokban a közlı fél a legtöbbször a fogadót rá akarja bírni valamire: cselekvésre, magatartásváltoztatásra, közös vélemény kialakítására, valamilyen körülmény, esemény, jelenség elkerülésére stb. E funkció leginkább a meggyızés, a bátorítás révén jut kifejezésre. Ellenırzési funkció: újabb kommunikációs kapcsolatfelvétel segítségével tudjuk meg, hogy az eredeti elérte-e célját? Ehhez azonban kommunikációs céljainknak nagymértékben tudatosnak kell lenniük. A funkció segítségével tárjuk fel kommunikációs partnereink indítékait. A kommunikációs gyakorlatban az alapfunkciók mellé továbbiak társulhatnak, illetve egy-egy folyamat az esetek többségében többfunkciós. (Pl.: egy tájékoztatásnak egyszerre lehet célja a cselekvésre történı ösztönzés, a közlı érzelmi viszonyának kifejezése a szituáció egészéhez stb.) A személyiség társadalomban valósítja meg cselekvéseit, épp ezért lényegében minden emberi cselekvésnek van kommunikációs, kapcsolatteremtı vonatkozása is. Ezek a vonatkozások természetesen tágabb összefüggésekben magyarázhatók, érthetık meg, mint a személyközi, közvetlen kommunikáció, amely része - mondhatnánk "alapegysége" a társadalmi kommunikációs rendszernek.
A kommunikáció szintjei, funkciói és célrendszere A különbözı kommunikációs folyamatok vizsgálatára a kétszemélyes, közvetlen kommunikáció bizonyult a legalkalmasabbnak. A megfigyelések, elemzések, következtetések és törvényszerőségek számos tudományág és tudományterület eredményeit ötvözik, hiszen a kommunikációban a biológiailag, pszichológiailag és szociálisan meghatározott ember vesz részt, de a mőszaki tudományok is nagy mértékben segítették a kommunikáció-elmélet kialakulását. A.) Elsı témánkat felidézve: a kommunikáció jelenségeinek a következı összetevıi vannak (ezek a kommunikáció-elmélet alapfogalmai) kommunikátor vagy közlı fél befogadó hír vagy közléstartalom a közlés formai sajátossága vagy jelrendszere: a kód, a kód elemi egysége: a jel a csatorna. A kommunikáció többféle kódban történhet, a kód jelegységei különbözık lehetnek, de jelentéstartalmi, értelmi egységei mindig azonosak, és ez a mindennapi élet közös értelemrendszerébıl fakad (fogalmi gondolkodás). A jelentéstartalom azonossága a mesterségesen, megegyezés alapján kialakított tudományos fogalmakra, kategóriákra is érvényes. A "megfejtés", a dekódolás csak így lehetséges. A jelentéstartalmak azonossága a köznapi nyelv jelentéstartalmainak megfelelı (ideértve a szaknyelveket is). B.) A közvetlen emberi kommunikáció társadalmi jellemzıi, a kommunikáció kontextusa mindig társadalmi szituációban történik, melynek értelme van, mely a kollektív tudatban minısítési lehetıséget jelent; mindig társadalmilag adott viszonylatban történik (organizációs kapcsolatok, státuszkülönbségek, szerepek); a társadalmi meghatározottság lehet tartós, vagy idıleges; mindig normatív térben zajlik; kapcsolati háttere van (a kommunikációs kapcsolatba került két személyiség korábbi kommunikációinak következtében).
C.) A kommunikáció kontextusának aktuális jellemzıi a kommunikációs szituációt a társadalmi meghatározottságon túl a kommunikáló felek is alakítják; jellemzı a kommunikáció helye és környezete; jellemzı, hogy a kommunikáció intim vagy nyilvános-e? D.) A kommunikációs tartalom változói a közlés céljához viszonyítva: hiányos, pontos, adekvát és retundáns; a jelek tartalmához képest lehet: konkrét vagy különbözı mértékben elvont; a befogadóhoz viszonyítva lehet: közlés, információ-továbbító, felszólító; a belsı összefüggések tekintetében lehet: ellentmondásos vagy ellentmondástól mentes; a közlés tárgya szerint szólhat: a közlırıl, a befogadóról, a kommunikációs folyamatról, a közlı és a "címzett" közötti viszonyról, vagy más, a közlésben résztvevıktıl és a közlési folyamattól, helyzettıl független jelenségrıl; lehet a társadalmi normák függvényében különbözı mértékig minısített (pl.: színpadi párbeszéd, egyházi szertartások szövegei, bírósági kihallgatás, udvarlás stb.). E.) A kód típusai függhetnek attól, hogy milyen kommunikációs csatornát vesz igénybe a közlı; milyen eredető a kód: verbális vagy nonverbális, (a nyelvi kód lehet ısi eredető vagy mesterséges, az ısi eredetőek között fajtákat különböztetünk meg: népnyelvek, tájnyelvek). F.) A kommunikáló személyek (az üzenetet küldık) változói A kommunikátor képe az emberismeret kérdéskörének kognitív megközelítéső felfogása. A kommunikátor célja lehet stratégiai és taktikai. A cél tudatossága különbözı fokú lehet. A kommunikációs folyamatban vannak állandóan jelenlévı célrétegek, célszintek (pl. a kommunikációs szituáció és a kommunikációs partner felett állandó kontroll megteremtése, vagy az impressziókeltés, azaz a kívánt benyomás elérése). A kommunikátor képessége sok mindent tartalmaz. A fontosabbak: a kommunikáció csatornáinak alkalmazási képessége, mennyiben merev vagy mennyiben módosítható a kommunikáció befogadójának képe a kommunikátorban? Az "én" identitásának (éntudatának) pszichés meghatározottsága a kommunikáció idején.
G.) A kommunikáció címzettjének, befogadójának jellemzıi többnyire ugyanazok, mint a kommunikátoré, kivéve a célokat és a szándékokat. A befogadóban kialakult kép a kommunikátorról, a kommunikáció szituációjáról és a kontextusáról meghatározó jelentıségő a kommunikáció lefolyása szempontjából. A kommunikátor szándékáról alkotott kép viszont hiányzik a befogadóból. Jellemzı még a dekódolás képessége, amely különbözı mértékő lehet. A kommunikátor és a befogadó "szerep" gyorsan cserélıdik a kommunikációs cselekvések során, így változóikat, jellemzıiket többnyire azonosnak vehetjük. H.) A kommunikációs modellhez kapcsolódó általános meghatározások A kommunikáció létrejöttéhez elengedhetetlen a közös kód. A jelek jelentéstartalmában és jelhasználati szabályaiban egyetértésnek kell lenni. Az emberi kommunikációban a jeleket izomcsoportok keltik, ezek tehát a csatornák. (De csak azok az izommozgások tartoznak ide, amelyek jeleket eredményeznek.) A közös kód és használata az emberek szocializációs folyamatában tanulással jön létre. A tudatos és a tudattalan megnyilvánulások a kommunikációs cselekvéseink során nem mindig különíthetık el élesen. Többnyire a nemverbális kommunikáció területein jelentkeznek az "önkéntelen", a "nem tudatos", vagy az un. "ösztönös" megnyilvánulások. Ezek az emberek biológiai meghatározottságával állnak szoros kapcsolatban (pl.: véráram, nyirokáram, izommozgás-koordináció stb.). I.) A kommunikáció szintjei a személyiségben erısen kapcsolódnak a kommunikációs cselekvések és reakciók tudatos és tudattalan megnyilvánulásaihoz, vonatkozásaihoz. Az értelmi vagy kognitív szint foglalja magába az embernek, mint gondolkodó lénynek az összes megnyilvánulását, és az ezekkel kapcsolatos kommunikációs tevékenységeket (megértés, tanulás, tervezés, számolás, következtetés, rendszerezés stb.). Az érzelmi szint a világ jelenségeihez főzıdı kapcsolatunkat jellemzi és minısíti az érzı személyiség szempontjából (öröm, bánat, szorongás, lelkesedés, aggodalom stb.). A pozitív és negatív érzelmek szükségleteinkhez kapcsolódva alakulnak ki, amennyiben a világ számunkra felfogható összes jelensége is a szükségleteken keresztül jut el hozzánk. Az érzelmek intenzitása ezért a szükséglet feszültségi fokától függ, amelyet az érzelmek impulzusának nevezünk. A viselkedési szint az értelmi és az érzelmi folyamatok kifejezıdése (artikulációja). Cselekvéssel (mozgással) juttatjuk el másokhoz érzéseink, gondolataink tartalmi üzenetét, fogadjuk és feldolgozzuk mások üzeneteit, azaz élünk és boldogulunk.
J.) A kommunikáció célrendszere és funkciói szerves kapcsolatban állnak egymással. A funkciók meghatározása voltaképpen egybeesik a céltípusok csoportosításával: a kommunikátor szándékaiból kiindulva általánosítja a kommunikációs tartalom és a kommunikációs eredmény összefüggéseit. Az 1. témánknál felsorolt és értelmezett funkciókhoz itt csak annyit szükséges hozzátenni, hogy az információs, az impresszió kialakítását szolgáló érzelmi és a motívációs funkciók képviselik a funkciók promotív csoportját, mert a kommunikáló fél ezek segítségével valamit el akar érni, valamire rá akarja bírni a másikat (pl. valamilyen cselekvés megkönnyítése lehet a cél). A negyedik: az ellenırzési funkció képviseli a kontroll oldalt amennyiben ez által derül ki, hogy sikerült-e célt érni a többi funkció segítségével?