OLVASÓKÖNYV A SZEREPEK ÉS KAPCSOLATOK CÍMŰ TANKÖNYVHÖZ

OLVASÓKÖNYV A SZEREPEK ÉS KAPCSOLATOK CÍMŰ TANKÖNYVHÖZ

Olvasókönyv Egészség, jólét és gyakorlat Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 3 Szerepek és kapcsolatok az egészségügyben és a jóléti szférában... 3 I. RÉSZ... 7 GYAKORLAT ÉS SZAKÉRTELEM... 7 Mi a szakma? Gyakorlat versus szaktudás - Jan Williams... 9 Reflexió cselekvés közben - Donald Schön... 16 Jogosítvány és mandátum - Everett C. Hughes... 21 Nem az a fontos hogy mit csinálsz, hanem hogy ki vagy: gondozói szerepek és gondozói kapcsolatok - Jan Walmsley... 25 Munkakapcsolatok: szülésznõk és orvosok a szülészeti osztályon - Jenny Kitzinger, Josephine Green és Vanessa Coupland... 33 Jelentõségteljes távolságok - Ruth Purtilo... 41 Megsebzett gyógyítók: ébredések - Patrick Wakeling... 46 A szemtõl szembeni interakció és konzultáció után - Gerry Stimson és Barbara Webb... 53 Terhesség és szülés történelmi távlatban - Elizabeth Roberts... 58 II. RÉSZ... 61 SOKSZINÛSÉG ÉS DISZKRIMINÁCIÓ... 61 Feminista elmélet és stratégia a szociális munkában - Jill Reynolds... 64 Azonosságok és különbségek a nõi kliensek és a szociális munkás nõk között - Jalna Hanmer és Daphne Statham... 75 Férfiak: az elfelejtett gondozók - Sara Arber és Nigel Gilbert... 82 Az elidegenítettek: az öregedés napjainkban - Gladys Elder... 89 Kerteket csinálni a pusztaságokból: az idõsebb nõk élete - Norma Pitfield... 92 Szerzett hallásvesztés: szerzett elnyomás - Maggie Woolley... 97 III. RÉSZ... 103 ESÉLYTEREMTÉS ÉS HATALOM... 103 A hatalom kérdésköre az egészségügyi és a népjóléti szférában - Roger Gomm... 105 A gyógyítástól vagy gondozástól a fogyatékosság meghatározásáig - Vic Finkelstein... 113 Egy közösség alkalmazkodása a süketséghez - Nora Ellen Groce... 118 Esélyteremtés és elnyomás: feloldhatatlan ellentmondás a kortárs szociális munka számára - David Ward és Audrey Mullender... 121 Szabályok, szerepek és kapcsolatok - Sheelagh Strawbridge... 129 1

Egészség, jólét és gyakorlat IV. RÉSZ... 137 GONDOLATOK A GYAKORLATRÓL... 137 Trauma és unalom: beszámoló arról, hogy milyen az élet egy gyermekosztályon - Barbara Webb... 140 Rituális és racionális cselekvés a kórházakban - Gillian Chapman... 146 Érzést az orvostudományba - Naomi Craft... 152 Az ifjúsági otthonokban dolgozó nevelõk szerepkonfliktusai - Graham Conelly... 154 Elmélkedés a csoportos gondozással kapcsolatos érzésekrõl - John Simmonds... 163 Gondolatok a rövid távú eseti munkáról - Liz Lloyd... 168 Egy feminista csoportmunka-modell bevezetése a feltételes szabadlábra helyezési szolgáltatásokban - Tara Mistry... 172 Összegzés... 179 Miért tanulmányozzuk a szerepeket és kapcsolatokat? - Kate Lyon... 179 2

Bevezetés BEVEZETÉS Szerepek és kapcsolatok az egészségügyben és a jóléti szférában Ez az Olvasókönyv az Open University "Szerepek és kapcsolatok: az egészségügyi és népjóléti gyakorlattal kapcsolatos nézőpontok" című tanfolyamának részeként készült. Az olvasókönyv, illetve a tanfolyam, aminek részét képezi, három megkülönböztető jeggyel rendelkezik: hangsúlyozza a reflektív gyakorlatot több foglalkozás felől közelít a szerepekre és a kapcsolatokra fókuszál. A könyv önmagában is megállja a helyét, és számíthat az egészségügyi és jóléti gyakorlatot fejleszteni kívánó oktatók, tanárok és diákok érdeklődésére. Reflektív gyakorlat és a reflektáló szakember Az elmúlt évek során az egészségügyi és jóléti dolgozók képzésében a hangsúly a tudásanyag emlékezetbe véséséről eltolódott a szakmai rutin és kompetencia irányába. A kompetencia azonban nemcsak a már ismert és ismerős dolgokra való reagálás képességét jelenti, hanem azt is, hogy hatékonyan tudjunk cselekedni új és előre nem várt helyzetekben. Ebben a helyzetben annak a képességet, hogy reflektáló szakemberek legyünk - azaz, hogy tudatában legyünk annak, hogyan alakulnak ki a problémák és mi a rájuk adott megfelelő válasz - a hatékony szakember egyik jellemzőjének tekintik. A reflektív gyakorlat felismerése Donald Schön professzor nevéhez fűződik. Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy a szakemberek képesek sokat követelő helyzetekben helytállni: "A feladatvégzés közbeni gondolkodás (reflexió) egész folyamata központi fontosságú eleme annak a "művészetnek", amellyel a szakemberek néha jól kezelnek bizonytalan, instabil, különleges és érdekkonfliktussal terhelt helyzeteket". (Schön, 1. rész) Ez a könyv azáltal járul hozzá a gondolkodó (reflektáló) szakemberek képzéséhez, hogy olyan cikkeket gyűjtött össze, melyekben tudósok, gyakorlati és elméleti szakemberek és a szolgáltatások felhasználói helyzetek, találkozások, elméleti perspektívák leírásával fejezik ki gondolataikat a mindennapi gyakorlatról és tapasztalataikról. Az olvasókönyv cikkeinek összeválogatása során tudatosan igyekeztünk azt bemutatni, hogy a reflektáló szakembereknek tisztában kell lenniük saját emberségükkel, azzal, hogy saját tapasztalataik hogyan teszik képessé őket arra, hogy a segítséget kereső és szolgáltatásokat használó emberekkel együtt érezzenek.

Bevezetés Számos cikk, többek között Patrick Wakeling (1. rész), és Barbara Webb (4. rész) cikkei olyan szakembereket mutatnak be, akik a saját szakterületükön saját betegséggel, bizonytalansággal és a hatalomtól való megfosztottsággal kapcsolatos emberi tapasztalatikat használják arra, hogy segítsék a reflektív folyamatot. A foglalkozási sokszínűséget hirdető megközelítés A csoportmunka - azaz különböző háttérrel, képzéssel, szervezeti struktúrával és kultúrával rendelkező dolgozók harmonikus kapcsolatának kifejlesztése régóta célja a szakmai képzésnek. Szóban azonban jobban honorálják, mint a gyakorlatban. Ez a könyv lehetővé teszi, hogy az oktatók és a diákok két módon vizsgálják meg a foglalkozások közti és foglalkozásokon belüli csoportmunkával kapcsolatos témaköröket: 1. Közvetlenül vizsgál eltérő foglalkozásokat űzők együttműködése során felmerülő témákat. Jenny Kitzinger és szerzőtársainak cikkei az 1. részben, gyakorlati körülmények között vizsgálják a csapatmunkát, és kiemelnek néhány olyan problémát, amellyel a különböző foglalkozású együtt dolgozó emberek találkoznak, ezenfelül vázolnak néhány továbblépési lehetőséget is. 2. Számos környezetet vizsgál: feltételesen szabadlábra helyezettekkel foglalkozó hivatalt, fogyatékosokat célzó szolgáltatásokat, gyermekgondozást, ápolást, orvostudományt, szociális munkát. Az Olvasókönyv rendszerezése során szándékosan igyekeztük elkerülni a hagyományos, egészségügy/szociális munka megosztáson alapuló felosztást. Ez teszi lehetővé a közös vonások felismerését az egészségügy és népjóléti területek gyakorlatában. Miért a szerepek és a kapcsolatok? A könyv alcíme "Gondolatok a szerepekről és a kapcsolatokról". A szerepek és kapcsolatok fogalma lehetővé teszi, hogy áthidaljuk a személyes életkörülmények és az emberek életét formáló tágabb strukturális erők közti távolságot. A szerep fogalmi hidat teremthet a személyiség és a kultúra vagy társadalomszerkezet, a szubjektív én (én itt belül) és az objektív (társadalom, ott kint) között. A szerepek szubjektívak, és személyiségünk integráns részei, mivel az általunk játszott szerepek saját személyes identitásunk, ahogy magunkat látjuk, és ahogy minket látnak, részévé válnak. A szerepek objektívak, részei a kultúrának és a társadalomszerkezetnek; generációról generációra szállnak; szerepeinket a "fogasról akasztjuk le" más egyéb hozzájuk kötődő kulturális előírásokkal együtt. Egy ilyen híd központi elem a szakemberek képzésében, mivel a személyes körülmények és a strukturális kérdések közti kapcsolat kulcsfontosságú a szakmai gyakorlat megértésében. A képzés nagyon könnyen hibát követhet el e megosztás bármely oldalán. Az egyénekre helyezett hangsúllyal túlbecsülhetjük az egyén 4

Bevezetés képességét hátrányai leküzdésére, figyelmen kívül hagyva a nagy strukturális kérdések, mint például a szegénység, munkanélküliség, fajgyűlölet hatását. Hasonlóképpen, a strukturális témákra helyezett hangsúly következtében a diák tehetetlennek érezheti magát: képtelen látni, milyen egyéni cselekedettel szállhat szembe az elsöprő társadalmi egyenlőtlenségekkel. A szerepekre és kapcsolatokra helyezett figyelemmel mind az életünket formáló nagy szerkezeteket, a társadalmi környezetet, mind az egyén helyzettel kapcsolatos meglátásait és hozzájárulásait is figyelemmel követhetjük. A szerepek és kapcsolatok egyetemesek. Majdnem olyan nehéz az embernek elképzelni saját magát szerepen, kapcsolaton kívül, mint a világot elképzelni idő nélkül. A szerepek és kapcsolatok fogalma tehát lehetővé teszi, hogy az egészségügy és népjólét összes szereplőjét figyelemmel kísérjük. A felhasználók és dolgozók, a szakemberek és az informális gondoskodók mindegyikének vannak szerepei és kapcsolatai. Ezt láthatjuk az Olvasókönyvben. Különféle szerepekkel rendelkező emberek cikkeit válogattuk össze. Figyelmet szeretnénk irányítani arra a kapcsolatra, ami a szerzőt az anyaghoz fűzi. Néhány szerző nyíltan beismeri ezt a kapcsolatot. Olyan cikket is lehet találni, amit egy szellemi fogyatékos hölgy írt saját életéről és tapasztalatairól (Anita Binns, 3. rész). Anitáról elmondható, hogy intim kapcsolatban áll azzal, amit ír; saját, közvetlen tapasztalatairól számol be. Hasonlóképp Barbara Webb, aki foglalkozására nézve szociológus, felhasználta saját, egy égési sérüléseket kezelő osztályra került gyermek anyjaként szerzett személyes tapasztalatait, hogy megírja a "Trauma és unalom" című cikket (4. rész). Érdekes kombináció. Ezzel ellentétben egy tudományos szöveggyűjteményben talán megszokottabb olyan írásokat találni, ahol a szerző szerepe nem explicit, és nincs említés az anyaghoz való kapcsolatáról. Roger Gomm (3. rész) például nem magyarázza meg, hogy miért éppen a hatalommal való felruházásról ír, sem azt, hogy milyen minőségben írta a cikket. A szerepek és kapcsolatok kontextusában talán kíváncsiak lennénk ilyen dolgokra, és érdekelne minket, hogy a szerző szerepe milyen hatással van a választott témakörre és bemutatásának módjára. A részek Az Olvasókönyv és a tanfolyam szerkezetének kialakításakor tudatában voltunk annak, hogy a "szerepek és kapcsolatok" egy bizonyos nézőpontból mutatják be az egészségügyet és a népjóléti szolgáltatásokat. Egy másik értelmezés szerint teljesen határok nélkül hagynának minket. A szerepek és kapcsolatok átfoghatnák az emberi élet és tapasztalat egészét. A határok megrajzolásakor három kulcsfontosságú témát használtunk az első három rész megszerkesztésekor: gyakorlat és szakértelem sokszínűség és diszkrimináció esélyteremtés és hatalom. Az utolsó rész a mindennapi gyakorlatra reflektálva a témákat foglalja össze. A témák nem "ellentétesek": nem arra akarunk utalni hogy a "gyakorlat" jó és a 5

Bevezetés "szakértelem" nem, vagy fordítva. Inkább szervező kategóriákként használjuk őket, amelyek összekapcsolhatják az egyénit és a strukturálist, és a reflektív szakmai gyakorlat kifejlesztését segítik elő. Megvan továbbá az az előnye is, hogy lehetőséget kínál új megfontolásokat nyújtva a praxis különféle nézőpontokból való széles körű megvitatására. Az első téma, gyakorlat és szakértelem, a professzionalizmusról szóló elterjedt vitára hívja fel a figyelmet. Egy szakembernek gyakorlata és nyilvánosan elismert szakértelme is van. Mégis, másoknak is van értékes tapasztalata - informális gondozóknak, szakképzetlen dolgozóknak, a szolgáltatások felhasználóinak. Az ő tapasztalatuk nem szükségképp van "szakértelemként" fémjelezve, de nem is szükségszerűen kevésbé értékes. A második téma, sokszínűség és diszkrimináció lehetővé teszi, hogy megkülönböztetés ellenes kérdésköröket érintsünk. A diszkrimináció semleges kifejezés; a megkülönböztetés hasznos is lehet, ahelyett, hogy a szolgáltatás felhasználóinak szükségleteit figyelmen kívül hagyva ugyanazokat a szolgáltatásokat kínáljuk. A nemi, faji, fogyatékosságon vagy más veleszületett jellemzőkön alapuló negatív diszkrimináció endemikus a nyújtott szolgáltatásokban. Ezt ellensúlyozandó, a hatékony megkülönböztetés tükrözheti a sokszínűséget, és hagyhatja kibontakozni azt. Az Olvasókönyv ezen része nők, fekete bőrűek és idősek tapasztalatain alapuló példákra támaszkodik. A harmadik rész, az esélyteremtés és hatalom, a hatalom forrásait és a hatalommal való felruházás jelentését járja körül. A hatalommal való felruházás jelenleg hívó szó az egészségügyi és népjóléti szolgáltatásokban. A szakembereket arra buzdítják, hogy "ruházzák fel hatalommal" a szolgáltatás-felhasználókat. De ez különféle embereknek mást-mást jelenthet. A "hatalommal való felruházás" politikailag vitatott kifejezés. Az Olvasókönyv a különböző nézőpontokra hoz példákat, és végre megvilágít egy olyan témát, amelyről sokszor tévesen gondolkodnak. Az utolsó rész a "reflektálás a szakmai gyakorlatra". A tanfolyam kifejlesztése során tudatosan próbáltuk a diákokat ahhoz segíteni, hogy reflektáljanak, el tudjanak vonatkoztatni a közvetlen helyzetüktől és tágabb környezetben szemléljék azt. Ebben a részben a cikkeket főként olyan szakemberek írták, akik éppen ezt teszik: elvonatkoztatnak és gondolkodnak. Bár részekre osztottuk az Olvasókönyvet, a felmerülő kérdések átfedik a részek határait. Látható, hogy sok, talán a legtöbb cikk mondanivalója két vagy még több rész témájára is vonatkozik. Arra kérjük az olvasót, saját maga kapcsolja össze a részeket, és gondolkozzon el az Olvasókönyv témáinak összekapcsolódásán, és alakítsa ki saját nézőpontját az egészségügy és népjólét gyakorlatáról. 6

I. RÉSZ GYAKORLAT ÉS SZAKÉRTELEM Az Olvasókönyvnek ez a része sokszor rendeződik a gyakorlat és szakértelem fogalmak köré. A kettő közötti különbségtétel gyakran abban áll, hogy a szakértelem magában foglalja a szakmai gyakorlatot, és ezen kívül egyfajta formális képzés során megszerezhető és képesítéshez vezető speciális tudást, valamint szakismeretet is. Emiatt a professzionalizáció témája nagyon is a vita középpontjába került és felvetődik a kérdés, hogy a nyilvánosság elismerése és értékítélete mennyire válik kulcsfontosságúvá a "szakértő" cím megszerzésében és azoknak az egyéneknek a megítélésében, akikre a "szakértő" címet ragasztották. Ennek a folyamatnak a végeredményeként anyagi elismerés kapcsolódik ahhoz a munkához, amit szakértelem alapján végeznek el. A betegek, öregek, fogyatékosok fizetést nem kapó gondozói gyakran hatalmas mennyiségű gyakorlatra és szakismeretre tesznek szert a feladataik elvégzése közben. Jártasságuk lehet, hogy nagyon hasonló a szakemberekéhez, mégis a szakérő szó ez utóbbi csoport számára van fenntartva még akkor is, ha éppen csak az első hetet kezdték meg a munkahelyükön. A gyakorlat és a szakértelem ilyen megkülönböztetése ellentétes a teljesítménybeni kompetencia jelenlegi hangsúlyozásával, mivel figyelmen kívül hagyja, hogy a kompetencia mögötti tudást és szakismeretet milyen módon szerezték meg. Míg azonban megtapsoljuk a gyakorlat értékelésére tett kísérleteket, fennáll annak a veszélye, hogy a szakismeret leértékelődik. A szolgáltatók tapasztalatának és a szakember tudásának ugyanarra a szintre helyezésére tett kísérlet egyfajta "hamis egyenlőséghez" vezethet, ahol a szolgáltató szaktudását leértékelik, vagy akár meg is tagadják. Ebben a részben az első három cikk Jan Williams, Donald Schön és Everett C. Hughes tollából a "mi teszi a szakembert" kérdéskört járja körül. Jan Williams azzal érvel, hogy a szakembereket egy szakismeret-tömegre való igény jellemzi, mégis most ezt az igényt éri kihívás. Legalábbis a segítő foglalkozásokon a szakembernek a szolgáltatás felhasználójával kialakított kapcsolata fontosabb, mint a saját szakértői szerepe. Jan Williams néhány felvetése Donald Schön cikkében is megjelenik. Ő a szakember szerepét "technikai szakértő" helyett, "intuitív művész"-ként hangsúlyozza. A kiválasztott részletben Schön arról beszél, hogyan reflektálnak a szakemberek cselekvés közben, hogyan kötik össze az elméletet a gyakorlattal. Everett C. Hughes klasszikus tanulmányából, a "Jogosítvány és mandátum"-ból vett részlet más szempontból vizsgálja a szakembereket. Arra a képességükre

Gyakorlat és szakértelem összpontosít, hogy meg tudják a vita terminusait határozni, és ez fontos aspektusa az általuk birtokolt hatalomnak. A szakterület maga befolyásolja az egy bizonyos területen feltehető kérdéseket. A szakember "bűnös tudást" is birtokolhat, amit a köznapi emberek nem. Az orvos például olyan részleteket is megkérdezhet betegétől, amikről még a legszorosabb kapcsolatban is ritkán esne szó, az ápolónő intim testápolásban segít; a tanácsadó rákérdezhet a szexuális előéletünkre. Így a szakemberek elkülönülnek, mivel jogosítványuk van arra, hogy olyan tudást birtokoljanak és olyan információkat kutassanak, amit az egyén normális esetben eltitkol. Jan Walmsley cikke a gondozás területén létező néhány ellentmondást boncol. Megvizsgálja a fizetett és fizetést nem kapó gondozók feladatainak átfedéseit és felvázol néhány olyan ebből fakadó ellentmondást, ami különösképp a szakképzett gondozók körében terjedt el. A különféle szakmai csoportok közti kapcsolat a témája a következő cikknek. A különféle szakemberek közti csoportmunka régóta kívánatosnak tűnt, de úgy látszik jelentős gyakorlati nehézségekkel jár. "Munkakapcsolatok: szülésznők és orvosok a szülészeti osztályon" című cikkükben Jenny Kitzinger, Josephine Green és Vanessa Coupland megvizsgálják, milyen a kapcsolat a szülésznők és az orvosok között, a különféle kórházi osztályok irányítási struktúrájában. Egymást átfedő szerepek által kiváltott kérdéseket emelnek ki. Az orvos és a szülésznő munkájának elkülönítése nehézséget rejthet magában, de megfelelő hozzáállással nem megvalósíthatatlan feladat. A következő három cikk a dolgozók és a felhasználók relatív szerepeit különböző nézőpontokból vizsgálja. Ruth Purtilo "Jelentőségteljes távolságok" című írása a személyes és szakmai szerepek közti határokról szól. Illusztrálja, hogy miben különbözik a dolgozó szerepe a barát vagy kolléga-szereptől, és mennyire fontos a megfelelő határok kijelölése a dolgozó-felhasználó kapcsolatban. Patrick Wakeling cikke egy saját élményein alapuló szerepcserét ír le. Mikor egy pszichiáter egy pszichiátriai kórház páciense lesz, tapasztalatainak egy részét tagadja. Viselkedését túlmunka és stressz eredményeként racionalizálják. Idegbetegségének valóságosságát leértékelik. Wakeling leírja, hogyan értette meg jobban a depressziót és hogyan növelte orvosi tapasztalatát az, hogy átélte, milyen páciensnek lenni. Gerry Stimson és Barbara Webb az orvos/beteg konzultációkról számol be. Bár első ránézésre úgy tűnik, hogy az orvos rendelkezik a szakértelem monopóliumával, a beteg is rendelkezik hatalommal és a találkozás aktív szereplőjévé válik. A szerző leírja, hogy a páciens hogyan támaszkodik saját tapasztalat- és információforrásaira a döntéshozatalban, amely nem feltétlenül az orvos által előírt megoldás. A gyakorlat és a szakértelem különféle aspektusainak vizsgálatát egy történeti kitekintéssel tesszük teljessé. Elizabeth Roberts "Terhesség és szülés" című írásában a nők személyes beszámolóit használja fel annak bemutatására, hogyan váltott fel egyfajta szakértelmet, a hagyományos képzetlen bábákét egy másik, a képzett szülésznőké. 8

1. Mi a szakma? Gyakorlat versus szaktudás Jan Williams Mi a szakma? Régóta vitatják, mi is alkot egy szakmát; megkísérelték már beazonosítani az összes, a szakmát jellemző vonásokat. Freidson (1986) az önirányítás vagy autonómia kérdését helyezi középpontba és arra utal, hogy a szakmák központi eleme, hogy szabályozni tudják saját ügyeiket - ezt a hatalmat általában törvényesen garantálják. Millerson (1964) a szakmákat meghatározó huszonegy szerző munkáját felmérve huszonhárom olyan elemet talált, amit a szakma meghatározására használtak, habár csak kis konszenzus volt közöttük. Bizonyos kulcsjellemzőket azonban gyakran említenek. Ezek: elméleti tudáson alapuló jártasság, oktatás és foglalkozás nyújtása, a tagok kompetenciájának tesztelése, szervezettség, egy szakmai viselkedési szabályzathoz való ragaszkodás, altruista szolgálat. A szakmákat jellemző vonások különféle nézőpontja miatt, nincs egyetlen "ideáltipikus" szakma sem. A különböző foglalkozási csoportok többé-kevésbé szorosan illeszkednek a fenti kritériumokhoz - és aztán idővel megváltoznak. A szakember-kliens kapcsolat egyik fontos eleme a misztifikáció: a szakemberek szolgáltatásaikat ezoterikusként mutatják be. A szakismeretüktől tesznek függővé másokat, és csökkentik azokat a tudás- és tapasztalat területeket, amelyeket klienseikkel közösen bírnak. Így növelik a társadalmi távolságot saját maguk és a klienseik között, és ezáltal nagyobb autonómiára tesznek szert (Johnson, 1989) Míg kis számú foglalkozás régóta a szakma státusát birtokolja, az elmúlt negyven év során a növekvő ismeretek és technológia miatt sokkal több foglalkozás kezdett "professzionalizálódni". A szociális munka, ápolás, védőnőség, szülésznőség vagy tanárság és hasonló foglalkozások - melyeket gyakran, mint félig-szakmákat említenek - megpróbáltak javítani a státuszukon és teljes szakmaként kívánták elismertetni magukat.

Gyakorlat és szakértelem A szakértői tudás, mint a szakmák alapja Amint arra az előzőekben már utaltunk, a hagyományos szakmák alapja egy olyan elméleti tudásanyag, amely az alkalmazott speciális szakismeretek alapjául szolgál. Hoyle (1982: 48) leírta az érvényes tudás tudományos közösség által meghatározott kritériumait: "kodifikált, rendszerezett, egyetemes tudás, melyet kísérletezéssel és független kételkedő kutatással hoztak létre, és amennyiben gyakorlati vagy személyes problémákra alkalmazzák, racionális és tárgyilagos módon teszik azt". Egy ilyen rendszerezett, elméleti tudás birtoklását tekintik bármely, a szakma státusára törekvő foglalkozási csoport lényegi alapjának. Egy szakmai csoport specialista tudása szolgál egész filozófiák és rendszerek kidolgozásának alapjául; például az ügyvédek határozzák meg a törvények természetét és funkcióját és az igazságszolgáltatás módját; az orvosok definiálják mi a betegség, az egészség és osztják el az orvosi szolgáltatásokat. Egy speciális tudásanyagra való hivatkozás tehát központi jelentőségű, mivel ezen nyugszik a szakmabeliek azon követelése, hogy ők rendelkeznek képesítéssel arra, hogy tanácsot adjanak, hogy "jobban tudják", mint a klienseik - és ebből következik az autonómiára, a nagyközönség bizalmára, a jutalmazásra és presztízsre való igény. A hagyományos orvosi, jogászi, építészmérnöki stb. szakmák speciális tudásának jól megalapozott bázisa van. Az elmúlt években a szakma rangjára törekvő foglalkozások, mint például a szociális munka, ápolás, tanítás hasonlóképp kísérletet tett egy, a munkájukat megalapozó elméleti tudás meghatározására és hangsúlyozására; megpróbálták meghosszabbítani a kezdeti képzés időtartamát, és szilárdabban alapoztak tudományos diszciplínákra; érveltek amellett, hogy csak a szakképzettek kezdhessenek dolgozni és megpróbálták eltávolítani a szakképzetlen munkaerőt. Egyre növekvő kutatási és ösztöndíjprogramokat fejlesztettek ki a foglalkozásuk megalapozására. Ilyen módokon próbáltak "professzionizálódni", és kísérelték meg, hogy szakmaként teljes státust és elismerést vívjanak ki maguknak. (Hoyle, 1982). A szaktudás tehát az az alap, amire a szakmai státus épül és ennek a tudásnak a megszerzése az a mód, amellyel a hatalom és ellenőrzés fenntartható. Minden szakma szolgáltatásokat kínál; és ez a szolgáltatás tanácsadást is magában foglal. E tanácsadásra való jogosultság követelése, mint minden más, szakemberek által igényelt dolog, a specializált tudás birtoklásán alapul. Hughes szerint (1975: 249) "A szakmabeliek állítanak dolgokat. Állítják, hogy bizonyos dolgok természetét jobban ismerik, mint mások, és ügyfeleiknél jobban tudják, mi bántja őket, vagy mi a baj a dolgaikkal." Hagyományosan tehát a szakemberek megközelítésmódja az ügyfeleknek való tanácsadás és felvilágosítás szempontjából előíró (preskriptív) volt - azaz a szakember, mint szakértő írja elő, hogy az ügyfélnek mit szükséges tudnia, ezt az információt/tanácsot továbbadja és engedelmességet vár. A hangsúly a tudás egyoldalú átadásán van, a szakértőtől a civil személy felé: "a tudás olyan ajándék, amit az önmagukat jól informáltnak tartók adnak át azoknak, akikről azt hiszik, hogy semmit sem tudnak." (Freire, 1972: 46) Az ügyfél felvilágosításának ez az előíró 10

Mit jelent a szakma? megközelítésmódja a pedagógia hagyományos oktatási modelljéhez igazodik. Alapja a racionalizmus: a tudományos objektivitásban, a tudás biztos és abszolút voltában, és az egyéni emberi lényektől független eredetében és státusában való hit. A tudás azonban nem abszolút, hanem társadalmilag konstruált. Az értékek burkoltan, sőt akár nyíltan is jelen vannak a szakmailag meghatározott tudásanyagokban, és az átadásra kiválasztott tudásban. Az oktatás előíró megközelítése szerint ezek az értékek is a tudás státusával bírnak, és abszolút érvényűeknek tekintik azokat. Így a szakemberek saját nézőpontjukat és értékeit terjesztik ki a társadalom egészére - és az oktatás a társadalmi ellenőrzés egyik módjává válik. Ezt hívja Jarvis (1985) az "felülről történő oktatás"-nak. A szaktudás jelentősége a szakmai gyakorlatban Napjainkban a szaktudást növekvő mértékben érik kihívások. Megkérdőjeleződnek az érvényes tudásról alkotott szakmai előírások és a tudás, mint abszolút és értékmentes fogalom tovább nem tartható. Kritika éri a szakembereket amiatt, hogy elszakadtak klienseik nézőpontjaitól és szükségleteitől; és a szakmákat alátámasztó elméleti tudás értéke, illetve az elmélet fontossága a gyakorlat szempontjából megkérdőjeleződik. Az egészségjavítás (health promotion) területe hasznos példákkal szolgál erre. Kemm (1991) például a szakemberek egészségügyi, oktató jellegű tanácsait vizsgálva megkérdőjelezi ezen tanácsok tudásalapjának érvényességét. Szerinte a tudás egyfajta hit - más fajta pl. a vélemény, dogma, mítosz és téveszme - és a tudás ezektől csak annyiban különbözik, hogy igazként való elfogadása igazolható. De a gyakorlatban ezt nehéz megkülönböztetni: Azt, hogy az egészségügyi tanácsadók nézeteiket vélemény helyett tudásként határozzák meg, gyakran a tudományra való hivatkozással teszik. Ez azt jelenti, hogy ezek a nézetek szilárdan a megcáfolásukra tett kísérletek kudarcain alapulnak, és a megfigyelésekre támaszkodó bizonyíték. Tehát a valóság összetettebb, és az egészségügyi tanácsadásban nehéz meghúzni a választóvonalat a tudás és a vélemény között. (Kemm, 1991: 292) Az életstílus és egészség kérdéseit vizsgálva ezután azt állítja, hogy az idők folyamán változott, mit is ismertek el tudásként ezen a területen, és hogy az egészségügyi tanácsadás "tudásalapjának" nagy része távol esik a tesztelt és "kétség kívül" igazolt bizonyítéktól, és általában közelebb van a "lehetséges egyensúlyához". Így tehát, mondja, az egészségügyi tanácsadás "tudásalapjának" emlegetése helyett az egészségügyi szakemberek jobban tennék, ha azt a "legjobb rendelkezésre álló vélemény"-ként említenék; olyan véleményként, ami - bár a cselekvés megfelelő alapjául szolgálhat - nem tévedhetetlen és nem egyenlő a tudással (Kemm, 1991). A "laikus epidemológia" iránti fokozódó érdeklődés is a kizárólagos "szaktudás" korlátait illusztrálja. A laikus epidemológia azt vizsgálja, hogy a köznapi emberek hogyan érzékelik az egészséggel és betegséggel kapcsolatos 11

Gyakorlat és szakértelem kérdésköröket, és hogyan teszik a szakemberek egészséggel kapcsolatos üzeneteit saját egészségkultúrájuk részévé. Fankel és szerzőtársai (1991: 430) a szívkoszorúér megbetegedéssel kapcsolatos egészségügyi felvilágosító üzeneteket vizsgálták, és szerintük az egészségügyi szakemberek ezeket az üzeneteket a torzítás mértékéig leegyszerűsítik, és emiatt rossz hírbe kerülnek - mivel "a köz örül, ha látja, hogy a "szakemberek tévedtek". Fontos, hogy a szakemberek felismerjék és megértsék a laikus epidemológiát, mivel a kizárólag az egészségügyi szakember előírásán alapuló egyoldalú kommunikáció eredménye az, hogy az egészségügyi felvilágosító üzeneteket széles körben figyelmen kívül hagyják. Mivel az egészségügyi tanácsadás szaktudás alapját kihívás érte, ez kihat arra a módra, ahogy a szakemberek ezt a tudás használják. Harding és szerzőtársai (1990) a gyógyszerész felvilágosító szerepét bemutatva arra figyelmeztetnek, hogy a hagyományos didaktikus megközelítés túlságosan szűk, és nem veszi figyelembe azt a szociokulturális környezetet, amelyben az emberek élnek. Rodmell és Watt (1986) hagyományos egészségügyi felvilágosító gyakorlatot kritizáló írására támaszkodva kifejtik, hogy "a hagyományos egészségügyi felvilágosítás filozófiájának burkolt feltételezése az, hogy a laikus személyek saját egészségügyi ismereteik hiányoznak, vagy nem megfelelőek. Így a az egészségügyi felvilágosítók feltételezhetik, hogy saját egészség- és betegségértelmezésük jobb, mint a laikusok interpretációja" (Harding et al., 1990: 89) Kritizálják az egészségügyi felvilágosítást amiatt, hogy azt nem a kliensek szükségleteihez igazították, és nem azt mondják nekik, amit ők akarnak tudni, vagy tudniuk kell, hanem ehelyett azt, amit a szakemberek akarnak mondani nekik. A nem megfelelő egészségügyi tanács elutasítását, illetve figyelmen kívül hagyását aztán felelőtlenségnek vagy makacsságnak tartják. Alternatív megközelítés a szaktudás felhasználására Az alternatív megközelítés a partnerségen alapul, amelyben a szakember és a kliens együtt azonosítja be, mit akar az ügyfél tudni, vagy mit kell tudnia. A tudás a szakembertől a kliens felé való áramlása helyett kétoldalú, amit a szakember a kliens érzékelt szükségletei szerint, annak létező tudására és tapasztalataira épít fel. Ez a megközelítésmód felismeri, hogy a tudás társadalmilag felépített, és elismeri a meghatározások és a tudás átadásának értékekkel telített voltát. A szakember már nem akarja ráerőszakolni a tudás mibenlétéről alkotott nézetét a kliensre azért, hogy engedelmességét elérje. Szerepe már nem szabályozó, hanem támogató és kiteljesítő, segíti a klienst abban, hogy saját tapasztalataira támaszkodjon és megosztja vele szaktudását, hogy a kliens megértését elősegítse. A szakember célja a kliens személyes fejlődése és kiteljesedése lett. A szakemberkliens viszony így fölérendelt-alárendelt viszonyból partnerkapcsolattá változott; Jarvis (1985) kifejezésével az "egyenlők felvilágosodásává" vált. Látható, hogy az "egyenlők felvilágosodásának" filozófiáján alapuló felvilágosító megközelítés kihívást jelent a szaktudás szemlélete és felhasználása szempontjából. Azaz a professzionalizmus központi kérdését feszegeti. A felvilágosítás egyenlők partnerkapcsolatán alapuló megközelítése a tanulás alapjaként 12

Mit jelent a szakma? ismeri el a kliensek tapasztalati tudását, ahol a szakember tudása a kliens szolgálatára áll. A szakemberek számára, akik évekig tanultak, hogy egy szakterület tudásanyagát elsajátítsák, akik sok vizsgát letettek, hogy megszerezzék a képesítéseket és elkezdhessenek dolgozni, a szaktudásalapjuk kiemelt voltát ért kihívás, súlyos fenyegetés. Hatalmat von el tőlük és a kliensek kezébe helyezi. A hatalmuk alapja a kliens és nem a szakmai testület lesz. A szakmai gyakorlat új alapja Ha a hagyományos szakmai gyakorlat megkérdőjeleződik és a szaktudás szerepét kihívás éri, mi az alapja az új szakember-kliens kapcsolatnak? Halmos (1965) szerint a személyes szolgáltató szakmák tulajdonképpen egy szakmához tartoznak - a "tanácsadáshoz" -, ami mindazokat az embereket egybegyűjti, akik klienseiket főként a személyes kapcsolat médiumán keresztül segítik. A személyes szolgáltató szakmákban tehát a szakmai hatékonyság inkább a szakember és a kliens közti kapcsolaton, mint a szaktudáson alapul. A szociális munkában például azt mondják, hogy a szaktudás hamis elsőbbséget élvez; hogy a valóságban a "szociális munka annyit tesz, hogy célzottan és szándékosan azt csinálod, amit elsődlegesen gondolsz. (England, 1986: 39). England szerint a szociális munka központi folyamata "önmagunk intuitív használata". Szerinte a szociális munkás központi szerepe az, hogy megértse kliensét, annak szükségleteit és világképét. Ennek a megértésnek az alapját a szociális munkás saját személyes tapasztalatai képezik. A szociális munkás saját intuícióját használja a kliens megértéséhez és a vele való kommunikációhoz - és saját intuitív lényének eléréséhez önmegértésre, belülről fakadó megértésre, nem pedig külső, általános szaktudásra van szüksége. A betegápolásban szintén lehetséges, hogy egy kapcsolat megteremtése a központi feladat és az "ápolás a szeretet különleges esete" (Jourard, 1971). Jourard szerint a technikai ápolás - a higiénikus környezet, gyógyszerek, pihenés - nem elégséges, és a betegnek "emberi melegségre, szeretetre és fogékony gondoskodásra van szüksége. A gyógyító kapcsolat az ápoló és beteg közötti kapcsolat, amelyben a beteg értékes egyénnek érzi magát, megértésben és empátiában van része és arra szolgál, hogy "növelje identitástudatát és integritását". Ugyanez a gyógyító kapcsolat központi jelentőségű az orvosok, tanárok, papok, fogorvosok, ügyvédek, tanácsadók, pszichoterapeuták és minden más, segítő szakma esetében is. Ebből a nézőpontból a segítő foglalkozások legfontosabb alapja - és közös vonása - a szakember belső énje, az a mód, ahogy a klienseihez viszonyul, és azok az interperszonális jártasságok, amiket a kapcsolatba visz. Ebből a szempontból a szakmai gyakorlat kevésbé függ össze egy ezoterikus tudás alkalmazásával, hanem több köze van az intuícióhoz, józan észhez, a segítő és interperszonális készségek technikáihoz, amik olyan alapkészségek, melyeket minden segítő szakembernek birtokolnia kéne. A szakmai képzés elsődleges célja tehát nem egy speciális tudásanyag elsajátíttatása, hanem személyes és interperszonális készségek azonosítása és fejlesztése. A szakmai tudás kevésbé jelentős, 13

Gyakorlat és szakértelem mint a klienssel való szakmai kapcsolat minősége. Nyilvánvaló tehát, hogy a segítő foglalkozások alapjának nem a tudományos racionalizmust tartják, hanem e szakmákat inkább művészetnek tekintik. A hatékony szakmai gyakorlathoz szükséges személyes jellemzők hangsúlyozásával nem arra akarunk utalni, hogy a szaktudásnak nincs jelentősége, csak arra, hogy szerepét a segítő kapcsolat alátámasztásában lássuk. Hoyle (1982) szerint csak nagyon kevesen rendelkeznek olyan mennyiségű valódi, tudományos ismerettel, amiről állítják, hogy szakmai tevékenységük alapja. Ehelyett a szakemberek a józan észt elméleti tudásnak "álcázták", hogy ezzel javítsák saját státusukat. Egy tudományos ismeretanyag hagyományos szakmai hangsúlyozásának nem a szakmai gyakorlat hatékonysága és ebből kifolyólag a beteg java az oka, hanem a professzionalizálódás folyamatának elősegítése. A szaktudás a mindenhatóság imázsát nyújtja: ez ad a szakértőnek hatalmat és befolyást kliensei felett. Cohen (1985: 175) szavait idézve: "A segítő szakmák által használt legtöbb kifejezés (a diagnózisban, prognózisban és a helyes kezelés előírásában), nagyfokú megbízhatatlanságot vegyít a kliens egyértelmű megkötésével." Professzionalizáció vagy szakmai fejlődés A professzionalizálódásra való törekvés következtében a hangsúly a tudományos abszolútumokra és a materiális pontosságra helyeződött. A szakmai gyakorlat új megközelítése a tudás mibenlétét illető perspektívák tágítására, a tapasztalati tudás érvényességének és az intuíciónak az elfogadására hívja fel a figyelmet. Akkor viszont hol a helye az elméleti tudásnak? England szerint az elméleti tudás csak akkor ér valamit, ha a szakember intuícióit és kliensei megértését szolgálja. Annyiban értékes, amennyiben megkülönböztethetetlen a személyes tudástól. Az elméleti tudás szerinte: csak akkor hasznos, ha a dolgozó általános tudásába beépül, és alá tudja támasztani intuitív tudását és viselkedését. A dolgozó tanulmányainak valódi próbája sosem absztrakt tudásának bemutatására való képessége, hanem az a mód, ahogy ez a tudás szétosztódik gyakorlati tevékenysége alátámasztására; formális képzettsége csak annyiban válik hasznossá, amennyiben elválaszthatatlan és megkülönböztethetetlen a köznapi tanulástól. Az elméleti tudás az "egyenlők felvilágosodása" filozófiájához hasonlóan elveszti a szakember-kliens kapcsolatban betöltött központi szerepét. Uralkodó helyzetből támogató pozícióba kerül. Ennek következményei vannak a szakember-kliens kapcsolat egészére nézve. A szaktudás központi szerepének megszűntével a szakember világképe már nem felsőbbrendű a kliens világnézetével szemben. A szakembernek nincs joga meghatározni a kapcsolat szabályait, előírni a viselkedést és engedelmesség várni sem. A kapcsolat tehát kialkudott; a szakember szerepe az, hogy megértse kliense észlelt szükségleteit, és megossza vele szaktudását és jártasságát, amennyiben ezek a fenti szükségletek kielégítéséhez hozzájárulnak. 14

Mit jelent a szakma? Ez a fejlődési folyamat azonban a szakemberek számára dilemmákat vet fel. A professzionalizálódás ügyének előmozdításához szükségük van arra, hogy a szakmai képzés középpontja a szakmai gyakorlat alapjának tekintett szaktudás-anyag legyen. De a szakmai fejlődés szempontjából - hogy a klienseket hatékonyabban segítő szakembereket képezzenek - olyan képzésre van szükség, ami személyes és interperszonális készségekre összpontosít, tapasztalatokra épít és az intuíciót, a józan észt fejleszti. Így két ellentétes irányba húzó erővel állnak szemben. Az a kérdés, hogy a szakmabeliek és az erre a rangra törekvők, ezt az új fejleményt a szakmai identitásuk fenyegetéseként látják-e? Vagy pedig a szakmai gyakorlat új modelljével állunk szemben? Hivatkozások: Cohen, Stanley (1985) Visions of Social Control: Crime, Punishment and Classification. Cambridge: Polity Press England, Hugh (1986) Social Work as Art: Making Sense for Good Practice. London: Allen & Unwin. Frankel, Stephen, Davison, Charles és Smith, George Davey (1991) "Lay epidemology and the rationality of responses to health education", British Journal of General Practice, 41: 428-30. Friedson, Eliot (1986) "Professional dominance and the ordering of health services: some concequences" in P. Conrad és R. Kem (szerk.), Sociology of Health and Illness, 2nd edn. New York: St Martin's Press Freire, Paulo (1972) Pedagogy of the Oppressed. Harmondsworth: Penguin. Halmos, P. (1965) The Faith of the Counsellors. London: Constable. Harding, Geoffrey, Nettleton, Sarah and Taylor, Kevin (1990) Sociology for Pharmacists: An Introduction. Basingstroke: Macmillan. Hoyle, Eric (1982) "The professionalization of teachers: a paradox" in P. Gordon, H. Perkin, H. Sockett, E. Hoyle (szerk) Is Teaching a Profession? Bedford Way Paper 15, University of London, Institute of Education. Hughes, E. (1975) "Professions", in G. Esland, G. Salaman és M. A. Speakman (szerk.), People and Work. Edinburgh/Milton Keynes: Holmes McDougall/Open University. Jarvis, Peter (1985) The Sociology of Adult and Continuing Education. Kent: Croom Helm. Johnson, T. (1989) Professions and Power. London: Macmillan. Jourard, Sidney M. (1971) The Transparent Self, 2nd ed. New York: D. Van Nostrand. Kemm, John (1991) "Health education and the problem of knowledge", Health Promotion International, 6 (4): 291-6. Millerson, Geoffrey (1964) The Qualifying Associations. London: Routledge & Kegan Paul. Rodmell, S. és Watt, A. (1986) The Politics of Health Education. London: Routledge. 15

2. Reflexió cselekvés közben Donald Schön Amikor a mindennapok spontán intuitív tevékenységeinek elvégzéséhez hozzálátunk, kiderül, hogy nagyon különleges módon vagyunk jól informáltak. Gyakran meg sem tudjuk mondani mi az, amit tudunk. Mikor megpróbáljuk körülírni, zavarba jövünk és nyilvánvalóan hibás leírásokat adunk. Mindennapi tudásunk rejtett, tevékenység-mintáinkba és a dolgokkal kapcsolatos megérzéseinkbe rejtett. Helyesnek tűnik, ha azt mondjuk: tudásunk tevékenységünkben rejlik. Hasonlóképpen a szakember mindennapi munkája is cselekedeteibe rejtett tudásától függ. Minden kompetens szakember fel tud ismerni bizonyos jelenségeket - egy bizonyos betegséggel kapcsolatba hozható tünetegyüttest, egy bizonyos fajta építési terület sajátosságait, szerkezetek vagy anyagok szabálytalanságait - anélkül, hogy elfogadhatóan pontos vagy teljes leírást tudna róla adni. Mindennapi munkájában számtalan olyan minőségi ítéletet hoz, amelyeknek adekvát kritériumait nem tudná felsorolni és olyan jártasságról tesz tanúbizonyságot, amelynek szabályait és eljárásait nem tudná megemlíteni. Még, ha tudatosan is használ fel kutatásokon alapuló elméleteket és technikákat, akkor is rejtett felismerésektől, ítéletektől és jó teljesítményektől (alakításoktól) függ. Másrészt mind a laikusok, mind a szakemberek gyakran gondolkoznak azon, hogy mit csinálnak, néha még a cselekvés közben is. Meglepve gondolkodnak el cselekedetükön és a benne rejlő tudáson. Lehet, hogy például megkérdezik maguktól: "Milyen jellemzőket veszek észr,e amikor felismerem ezt? Milyen kritériumok alapján ítélkezem így? Milyen eljárásokat alkalmazok, amikor ezt csinálom? Hogyan ragadom meg a megoldandó problémát?" Általában a cselekvésbe ágyazott tudásról, az azt felvető dologgal együtt gondolkodunk. Az egyén néhány zavarba ejtő vagy érdekes jelenséggel próbál megbirkózni. Amint értelmezni próbálja azokat, elgondolkozik a cselekedetei megértésén, amit kritizál és amit jövőbeni tevékenységében megtestesít. A cselekvés közbeni gondolkodás tehát központi jelentőségű része annak a "művészetnek", amelynek segítségével a szakemberek néha bizonytalan, instabil, különleges vagy értékkonfliktussal terhelt helyzeteket tudnak kezelni. A cselekvésben rejlő tudás Ha félretesszük a technikai racionalitás modelljét, amiben az értelmes szakmai gyakorlat, a tudás alkalmazása instrumentális döntésekben; semmi különöset nem találunk abban a gondolatban, hogy az értelmes cselekvésben inherensen benne

Reflexió cselekvés közben rejlik egyfajta tudás. A józan ész elismeri a "hozzáértés" kategória létezését, és ezt a közgondolkodásban elfogadott tényt nem kell túlságosan kiterjesztenünk ahhoz, hogy azt mondjuk, a hozzáértés a cselekvésben rejlik. Egy kötéltáncos hozzáértése például abban rejlik, ahogy átmegy a dróton, az első osztályban játszó baseball dobójátékos hozzáértése abban rejlik, hogyan dobja a labdát az ütőjátékos gyenge pontjára, hogyan változtatja tempóját és osztja be az energiáját játék közben. A józan ész alapján semmi sem mondatja azt velünk, hogy a hozzáértés szabályokból és tervekből áll, amiken a cselekvés előtt elgondolkodunk. Bár néha valóban gondolkozunk mielőtt cselekednénk,de az is igaz, hogy az ügyes cselekedetek spontán végrehajtása is felfed egy bizonyos tudást, ami nem egy megelőző intellektuális művelet eredménye. A fentiekhez hasonló példákban a tudás a következő tulajdonságokkal rendelkezik: 1. Vannak olyan cselekvések, felismerések és ítéletek, amiket spontán módon el tudunk végezni; nem gondolkozunk el róluk a cselekvés előtt vagy alatt. 2. Gyakran nem vagyunk tudatában annak, hogy korábban már megtanultuk, hogyan kell ezeket a dolgokat csinálni, egyszerűen csak azt vesszük észre, hogy csináljuk őket. 3. Néhány esetben valaha tudatában voltunk azoknak a megértéseknek, amiket később internalizáltunk. Más esetekben sosem tudtunk róluk. De általában mindkét esetben képtelenek vagyunk körülírni azt a tudást, amit cselekedetünk felfedett. Ebben az értelemben beszélek itt a cselekvésben rejtett tudásról, ami a köznapi gyakorlati tudás jellemző módja. Gondolkodás cselekvés közben Ha a közgondolkodás felismeri a cselekvésben rejtett tudást, arra is rájön, hogy néha gondolkodunk azon, hogy mit csinálunk. Helyén van az esze, csinálva tanulni és hasonló kifejezések nemcsak arra utalnak, hogy képesek vagyunk cselekedeteinkről gondolkozni, hanem arra is, hogy a cselekvés közben is tudunk az éppen folyamatban levő cselekvésről gondolkodni. Erre a folyamatra több, érdekes példa épp a cselekvés közben adódik. Az első osztályban játszó baseball dobójátékosok például a "kerékvágásba beletalálás" tapasztalatáról beszélnek. Csak néhány ütőjátékos tudja kontrollálni az egész játékot pusztán fizikai képességei segítségével. A többinek meg kell tanulni alkalmazkodni, amint a pályára lépnek. Ha nem képesek erre, reménytelen az ügy. Különleges érzéked fejlődik ki a labda iránt, egyfajta parancs, ami pontosan ugyanúgy megismételteti veled a korábban már sikeresnek bizonyult dolgot. A kerékvágásba betalálás kapcsolatban van a nyerő szokások tanulmányozásával, és azzal, hogy mindig megpróbálod megismételni ezeket. 17

Gyakorlat és szakértelem A technikai racionalitástól a cselekvés közbeni gondolkodásig (reflection-in-action) Nem egészen értem, mit is jelent a "rutin megtalálása". Világos, hogy a dobójátékosok egy bizonyos fajta gondolkodásról (reflexióról) beszélnek. Mit jelent az, hogy "megtanulni alkalmazkodni, ha egyszer a pályára lép"? Feltehetően ez magában foglalja azt, hogy megfigyeled, hogyan dobtad a labdát az ütőjátékosnak, és az mennyire jól vált be, és ezeknek a gondolatoknak és megfigyeléseknek az alapján megváltoztatod addigi tevékenységedet. Amikor "elkezded érezni a labdát" és emiatt pontosan meg tudod ismételni ugyanazt a dolgot, ami előtte sikeresnek bizonyult, akkor minimum azt észreveszed, hogy valamit jól csináltál, és ez az "érzésed" teszi lehetővé, hogy ezt a valamit újra megcsináld. Amikor "azokat a nyerő stratégiákat" tanulmányozod, arra a technikai tudásra (know-how) gondolsz, ami lehetővé tette, hogy nyerjél. Úgy tűnik a dobójátékosok saját cselekvési mintáikra és játékhelyzeteikre reflektáltak valamilyen módon, és a játékban rejtett (implicit) technikai tudásról beszéltek. A cselekvésről, és néhány esetben a cselekvés közben gondolkodnak. Amikor a jó jazz-zenészek együtt improvizálnak, azt is tanúsítják, hogy "érzik" a témát, azonnal tudnak igazodni a hallott hangzáshoz. Egymásra és saját magukra figyelve érzik, merre tart a zene, és játékukat ehhez igazítják. Ezt elsősorban azért tudják megtenni, mert a zenei invencióért hozott együttes erőfeszítésük egy sémát alkalmaz - egy olyan ütem, dallam- és harmónia sémát, amit minden résztvevő ismer, és ami a darabnak előre jósolható rendet kölcsönöz. Ráadásul minden egyes zenész rendelkezik már egy zenei repertoárral, amit a megfelelő pillanatokban bevethet. Az improvizáció bizonyos zenei motívumkészletek variálásából, kombinálásából és újrakombinálásából áll egy olyan sémán belül, ami határokat szab és koherenciát kölcsönöz az előadásnak. Mivel a zenészek érzik az együttműködő hozzájárulásaikból kialakuló zene irányát, újraértelmezik ezt, és előadásukat ehhez az új értelemhez igazítják. Cselekvés közben reflektálnak arra a zenére, amit együttesen hoznak létre, és egyéni hozzájárulásaikra is, elgondolkozva azon, hogy mit csinálnak és e folyamatban bontakoztatják ki a tevékenységüket. Természetesen nem kell azt feltételeznünk, hogy a cselekvés közbeni gondolkodás a szavak médiumán keresztül történik. Valószínűbb, hogy zenei érzékükön keresztül reflektálnak, ami hasonlít a dobójátékos "labdaérzékéhez". A cselekvés közbeni gondolkodás nagy részét a meglepetés élménye váltja ki. Mikor az intuitív, spontán teljesítmény a várt eredményt hozza, hajlamosak vagyunk nem gondolkodni rajta. De amikor egy intuitív teljesítmény kellemes, ígéretes, vagy nem kívánt meglepetést okoz lehet, hogy válaszunk az, hogy a cselekvés közben elgondolkozunk rajta. A baseball dobójátékoshoz hasonlóan mi is elgondolkodhatunk "nyerő szokásainkon", vagy a jazz zenészhez hasonlóan az általunk létrehozott zene felfogásán; vagy mint a tervező, a nem szándékosan rosszul sikerült ruhán. Az ilyen folyamatokban a reflexió interaktívan a cselekvés 18