A Képviselő-testület korábbi években hozott későbbi éveket is érintő pénzügyi kihatású határozatai HATÁROZATOK: 1.) 507/1998.(IX.03.) Kt. határozat 1./ A Képviselő-testület úgy dönt, hogy az építésügy körébe tartozó tevékenységek ellátásához szükséges hatósági nyilvántartások létesítésének és működésének feltételeiről szóló a 241/1997. (XII.19.) kormányrendelet alapján a hatáskörébe rendelt közműnyilvántartások vezetését a Fővárosi Önkormányzat révén kívánja 1999. január 1-től ellátni. Felkéri a polgármestert, hogy a Fővárosi Önkormányzattal kösse meg az erről szóló megállapodást. A Képviselő-testület előzetes kötelezettséget vállal arra, hogy 1999-től a feladat ellátásához szükséges fedezetet az önkormányzat mindenkori költségvetési rendeletében biztosítja. 2.) 408/1999. (IX. 02.) Kt. határozat I. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy 2000. január 1-jét követően a mindenkori éves költségvetésében a gyermek- és ifjúsági táboroztatás támogatására előirányzatot különít el, amelynek felhasználására a Költségvetési rendelet szabályai szerint-, az Oktatási és Ifjúsági Bizottság jogosult az Ifjúsági Albizottság javaslata alapján pályázat útján, amelynek feltételeit az alábbiakban határozza meg: 1./ A pályázat célja a 6-18 éves gyermekek, az önálló keresettel nem rendelkező 18-25 éves fiatalok nyári táboroztatásának támogatása hazánkban. 2./ Pályázni olyan saját erőből szervezett legalább 6 napos (5 éj)- tábor programjával lehet, melynek megvalósítása résztvevők aktív, cselekvő tevékenységére épít, növeli a résztvevők ismereteit, fejleszti gyakorlati érzéküket és a közösségben végzett munka iránti készségüket. 3./ A támogatás szállás, utazás és a programok költségeinek csökkentésére fordítható. 4./ Az elbírálás fő szempontja a táborok programjának tartalmassága. 5./ A pályázat elbírálásánál előnyt élveznek a szociális jellegű kérelmek. Az elbírálás szociális jellegű szempontjainak kidolgozásához az Oktatási és Ifjúsági Bizottság figyelembe veszi a Szociális és Lakásügyi Bizottság szempontjait. 6./ A pályázat céljára legalább 1 millió Ft-os összeg kerüljön felhasználásra. 3.) 544/1999. (XI.18.) Kt. határozat 1./ A Képviselő-testület kinyilvánítja azon szándékát, hogy a 121.320/20. hrsz. alatti, önkormányzati tulajdonban álló, a Részletes Rendezési Terv szerint lakossági sportolási igények kielégítésére kijelölt N jelű területen sportcsarnokot kíván létesíteni. 2./ Felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt elvi döntés végrehajtása érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. 1/87
4.) 597/1999. (XII. 09.) Kt. határozat 1./ A Képviselő-testület úgy dönt, hogy 2000. január 1. napjától kezdődően a Félúton Alapítvánnyal kötött ellátási szerződéssel kívánja biztosítani a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások körében a szenvedélybetegek nappali ellátását. 5.) 63/2000. (I. 20.) Kt. határozat 1./ A Képviselő-testület kinyilvánítja azon szándékát, hogy a Pesti utat elkerülő főgyűjtő csatorna építésével egy időben meg kívánja építtetni a Keresztúri út Ligetsort összekötő kb. 1,8 km hosszú útszakaszt. Megkísérli a Főváros és az utat használó nagyobb kerületi telephellyel rendelkező vállalkozások anyagi hozzájárulásának megszerzését. 2./ A Képviselő-testület kötelezettséget vállal arra abban az esetben, amennyiben az ingatlan tulajdonosai hozzájárulásukat adják az útépítéshez-, hogy az 1. pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében az előkészítő munkákra a 2000. évi költségvetésben külön soron 5.000 e Ft összegű fedezetet biztosít. Továbbá kötelezettséget vállal arra, hogy az útépítési munkákra a csatornaépítés megvalósulási ütemével összhangban az elkövetkező évek költségvetésében fedezetet biztosít. 6.) 216/2000. (IV.20.) Kt. határozat A Képviselő-testület a 63/2000. (I.20.) Kt. határozat 2./ pontját az alábbiak szerint módosítja: A határozat 2./ pontjának első mondatából az - abban az esetben, amennyiben az ingatlan tulajdonosai hozzájárulásukat adják az útépítéshez -, szövegrészt visszavonja. Ezzel egyidejűleg a határozat 2./ pontjának második mondatából a Továbbá szövegrészt visszavonja, s helyébe az alábbi szövegrész lép: Abban az esetben, amennyiben az ingatlan tulajdonosai hozzájárulásukat adják az útépítéshez, 7.) 244/2000. (IV. 27.) Kt. határozat 1./ A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a kerületben a 2000. évben május 27. napján, ezt követően pedig minden év május utolsó szombatján ünnepli meg a Hősök Napjá -t. 2./ A Hősök Napja alkalmával az Önkormányzat megemlékező ünnepséget tart a Pesti úti I. világháborús emlékműnél. Az ünnepség szervezésével, rendezésével a polgármestert bízza meg. 3./ A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Csaba vezér téren Rákoscsabán, a Pesti úton Rákoskeresztúron és a Hősök terén Rákosligeten az I. világháborús emlékművek környezetét rendezzék a Hősök Napja ünnepét megelőzően. 2/87
8.) 98/2003. (III.6.) Kt. határozat 1. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 373/2000. (VI. 15.) Kt. határozat 3. pontját, a 143/2002. (IV. 19.) Kt. határozat 2. pontját, a 376/2002. (VIII. 29.) Kt. határozatot visszavonja. 2. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 297/2002. (VI. 20.) Kt. határozatot az alábbiak szerint módosítja: a./ A határozat A/1. pontjában a 2003. december 31. szövegrészt visszavonja, s helyébe az alábbi szövegrész lép: 2004. december 31. b./ A határozat A/3. pontjában a 2003. évi szövegrészt visszavonja, s helyébe az alábbi szövegrész lép: 2004. évi c./ A határozat A/4. pontjában a 2003. évi szövegrészeket visszavonja, s helyükbe a 2004. évi szövegrészek lépnek. d./ A határozat A. pontjának a határidőre vonatkozó szövegében a 2003. évi szövegrészt visszavonja, s helyébe az alábbi szövegrész lép: 2004. évi 3. A Képviselő-testület a 386/2002. (VIII. 29.) Kt. határozatot az alábbiak szerint módosítja: A határozat 3. és 4. pontjában, valamint a határidőre vonatkozó szövegében a 2003. évi szövegrészeket visszavonja, s helyükbe a 2004. évi szövegrészek lépnek. 9.) 662/2000.(XI. 23.) Kt. határozat 1./ A Képviselő-testület úgy dönt, hogy 2000. szeptember 1. napjától Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata által fenntartott Egyesített Szolgáltató Központban, Családsegítő Központban, Egészségügyi Szolgálatnál, Gyermekjóléti Szolgálatnál, valamint az Újlak Utcai Uszodában bevezeti a határozott idejű bérkiegészítést az intézményvezetők minőségi munkájának megbecsülése, elismerése céljából. 4./ A Képviselő-testület kötelezettséget vállal arra, hogy 2001. január 1. napjától az éves költségvetési rendeleteiben biztosítja a határozott idejű bérkiegészítés fedezetét. 10.) 18/2001. (I. 18.) Kt. határozat 1./ A Képviselő-testület úgy dönt, hogy 2001. március 1. napjától kezdődően a Magyar Vöröskereszt 5. régiójával kötött ellátási szerződéssel kívánja biztosítani a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások keretében a hajléktalanok nappali melegedőben történő ellátását. 3/87
11.) 424/2001. (VIII. 30.) Kt. határozat 1./ A Képviselő-testület úgy dönt, hogy Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata csatlakozik a Keresztúr Nevű Települések Szövetségéhez, a Keresztúr Nevű Települések Szövetségének az e határozat mellékletét képező alapszabály-tervezetét elfogadja. 2./ A Képviselő-testület az 1. pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében előzetesen kötelezettséget vállal arra, hogy a 2002. január 1. napjától a mindenkori éves költségvetésében az alapszabály alapján kiszámított 100.000,-Ft + 3,-Ft/fő tagdíj fedezetét biztosítja. 12.) 35/2003. (I. 16.) Kt. határozat 1.) A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest, XVII. kerület, Kopolya u. (132654/1hrsz.) szabályozási vonalába eső, még nem rendezett jogi és műszaki helyzetű belterületi ingatlanok helyzetének rendezése, a közterületi rendeltetésű ingatlanrészek lejegyeztetése érdekében 1.450 Ft/m 2 kártalanítási összeget ajánl fel az építési célú, belterületi ingatlanok tulajdonosai részére. 13.) 143/2004 (III. 18.) Kt. határozat 1./ A Képviselő-testület úgy dönt, hogy Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata alapító tagként rész kíván venni a Közép Magyarországi Régió Regionális Egészségügyi Tanácsának létrehozásában. A Képviselő testület kimondja, hogy elismerve felelősségét, illetve megerősítve saját szakmai és szervezeti szabályaiban rögzített kötelezettségeit, Budapest és Pest Megye lakossága egészségi állapota jobbításáért, egészségügyi állapota javításáért partner szervezeteivel közösen tenni kíván. 14.) 472/2004. (VIII. 26.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy megköti Budapest Főváros Önkormányzatával a határozat mellékletét képező, a kerület csatornavagyonának teljes körű átadását tartalmazó, az elválasztott rendszerű közcsatorna (hálózat) beruházások magvalósításában érdekelt önkormányzatok közötti együttműködés feltételeiről szóló Megállapodást. 3. A Képviselő-testület előzetes kötelezettséget vállal arra, hogy a 2007. évben és az azt követő években megvalósuló szennyvízcsatorna beruházások esetében a lakosság által finanszírozandó bruttó beruházási költség 6%-át átvállalja, a mindenkori éves költségvetésében az ehhez szükséges forrást biztosítja. 15.) 559/2004. (X. 21.) Kt. határozat 1./ A Képviselő testület úgy dönt, hogy készfizető kezességet vállal az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 100. (1) bekezdésének b./ pontjában nyert felhatalmazás alapján a tulajdonába lévő épületek és épületrészek távhőszolgáltatási díjainak megfizetéséért. 4/87
16.) 595/2004. (XI. 18.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elfogadja a Fővárosi Vízművek Rt. ajánlatát az alábbiak szerint. Tudomásul veszi, hogy a Fővárosi Vízművek Rt. egy közkifolyóra, egy napra, 250 liter vízfogyasztást számol, kötelezettséget vállal arra, hogy a 154 közkifolyó után a megállapított díjat, jelenleg bruttó 13.067 Ft/év/közkifolyó összeget megfizeti. 2. Felkéri a Polgármestert, hogy 2005. január 1. hatállyal kösse meg a szolgáltatási szerződést az 1. pontban foglalt döntésnek megfelelően. 3. A Képviselő-testület előzetes kötelezettséget vállal arra, hogy az 1. pontban foglalt döntése végrehajtása érdekében a fedezetet a mindenkori éves költségvetésében biztosítja. 17.) 12/2005. (I. 20.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata a Budapest XVII. kerületi ingatlan nyilvántartásban 121181 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben Budapest XVII. kerület Pesti út 107. szám alatt lévő Bulyovszky ház ingatlan Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzat tulajdonába adása esetén vállalja, hogy 5 éven belül funkcióváltást hajt végre, a főépület teljes műemléki felújításával. 18.) 69/2005. (II. 17.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy hozzájárul, hogy a Rákosmenti Zenebarátok Egyesületén belül működő Fúvószenekar 2005. március 1-jétől Rákosmenti Zenebarátok Városi Fúvószenekara Budapest XVII. kerület néven, a XVII. kerület hírnevének öregbítése érdekében, városi zenekarként működjön tovább. 2. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Rákosmenti Zenebarátok Városi Fúvószenekara Budapest XVII. kerület részére a működési kiadásokhoz való hozzájárulás címén, a XVII. kerület reprezentálásának biztosítása érdekében évi 1.000.000.- Ft összeget biztosít. 3. A Képviselő-testület a 2. pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében előzetes kötelezettséget vállal arra, hogy a 2005. évi költségvetésben és az azt követő évek költségvetésében évi 1.000.000.- Ft összeget biztosít a Rákosmenti Zenebarátok Városi Fúvószenekara Budapest XVII. kerület részére a működési kiadásokhoz való hozzájárulás címén, a XVII. kerület reprezentálásának biztosítása érdekében. 19.) 363/2005. (VIII. 25.) Kt. határozat I. 1.) A Képviselő-testület úgy dönt, hogy Közoktatási Megállapodást köt a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 81. -ában nyert felhatalmazás alapján a Rákoscsabai Református Egyházközséggel, mint a Betlehem Óvoda fenntartójával 2005. szeptember 1. napjától 2015. augusztus 31. napjáig terjedő időszakára. 2.) Felhatalmazza az 1. pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében a Polgármestert, hogy a határozat mellékletét képező Közoktatási Megállapodást az Önkormányzat 5/87
nevében írja alá. 20.) 509/2007. (XII.13.) I. Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy kezdeményezi a Budapest - Rákoscsabai Református Egyházközséggel mint a Betlehem Óvoda fenntartójával 2005. augusztus 31. napján kötött közoktatási megállapodás közös megegyezéssel történő módosítását 2008. január 1. napjától az alábbiak szerint: 1. A közoktatási megállapodás 8.) és 10.c) pontjainak szövege törlésre kerül. 2. A közoktatási megállapodás 10.b.) pontja kiegészül az alábbi szöveggel: Megbízó Megbízott adatszolgáltatása alapján a támogatás összegét havonta, részletekben utalja. A részletek esedékessége minden hó 28. napja. 3. A közoktatási megállapodás 11.) pontjában a csak életvitelszerűen a XVII. kerületben lakó szülővel közös háztartásban élő gyermek szövegrész törlésre kerül, helyébe a XVII. kerületben lakcímmel rendelkező szülővel közös háztartásban élő gyermekek szövegrész lép. 4. A közoktatási megállapodás 5.) pontjában a francia bekezdés kiegészül az alábbi szöveggel: /, iskolapszichológiai szolgáltatás/ II. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az I. pontban foglalt döntésről értesítse az érintettet, és a Budapest - Rákoscsabai Református Egyházközség egyetértése esetén a szerződésmódosítást az Önkormányzat nevében írja alá. 21.) 568/2005. (XII. 8.) Kt. határozat Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Újlak Utcai Általános Iskolában a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár XVII/4-es könyvtárának elköltözése kapcsán megüresedő helyiségeket a Rákosvidéke Hajtós Diáksport Egyesület (a továbbiakban Egyesület) részére térítés ellenében használatba adja 15 évre. Az Egyesület vállalja, hogy a rendelkezésre bocsátott helyiségeket a saját kockázatára, felelősségére és költségére a hatályos jogszabályoknak megfelelően és a szükséges engedélyeket beszerezve a használat tárgyát képező judo sport céljára alkalmas un. tatami rendszert kialakítja, a nevezett helyiségekben folyamatosan gondoskodik annak állagmegőrzéséről. Az Egyesület lehetőséget biztosít arra, hogy a délelőtti órákban az Újlak Utcai Általános Iskola tornaszobaként használja a helyiségeket. 22.) 323/2006. (VI.15.) Kt határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Budapest XVII. Táncsics Mihály utca - Bányapark utca sarkán lévő, 124273 hrsz ú, 14 259/58 099 tulajdoni hányadrészben önkormányzati tulajdonban álló ingatlanból a 2500 m2 nagyságú ún. lőtér területét ingyenesen, 15 év határozott időtartamra szólóan használatba adja a határozat mellékletét képező költségvetésben szereplő munkák elvégzésének kikötésével a Rákosmenti Íjász Egyesület (1171 Budapest, Egészségház u. 18. fsz. 1.), képviselő: Takács 6/87
László elnök) számára. 2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntéséről értesítse a Lakás - 17 Vagyonkezelő Kft-t és a Rákosmenti Íjász Egyesület képviselőjét, valamint kösse meg az Ingyenes használatba adási megállapodást oly módon, hogy abban az Egyesület által vállalt feladatok tételesen szerepeljenek az alábbi határidőkkel: a terület felügyeletének átvétele: azonnal, a külső belső bozótirtás: 2006. év végéig, a további vállalások: a megállapodás megkötését követő 3 éven belül. 23.) 404/2006. (VIII. 24.) Kt. határozat 1./ A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 1173 Budapest, Gyökér u. 1-5. szám alatti használaton kívüli épületrészben 40 férőhelyes bölcsődét kíván létrehozni és azt az Egyesített Szolgáltató Központ keretein belül működtetni. 24.) 517/2007. (XII. 13.) Kt. határozat 1./ Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a kerületi játszóterek és kiemelt közterületek szakszerű gondozása, tisztán tartása és fokozott felügyelete céljából a 2008. évtől kezdődően parkgondnoki szolgálatot hoz létre és működtet a Rákosmente Városüzemeltető, Kivitelező, Karbantartó és Szolgáltató Kft. keretein belül. 2./ A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a parkgondnoki szolgálat keretében a következő játszóterek és kiemelt közterületek gondozását, tisztán tartását és felügyeletét biztosítja: 1. Rákosliget, Rákoscsaba-Újtelep Heltai téri játszótér és kiemelt közterület Hősök tere Fackh Károly tér Aranykút utcai játszótér Demjén utca Diadal utca játszótér 2. Rákoskert Kucorgó tér Zrínyi út Rákoskerti sugárút sarka Vida-domb Köszörűs téri játszótér 3. Rákoshegy, Akadémia-Újtelep Szabad Május téri játszótér Szent István tér Tessedik tér 525. téri játszótér és kiemelt közterület Kodolányi tér 4. Rákoskeresztúr Akácvirág utca 49. játszótér Pesti út 153. játszótér Csárdás játszótér 7/87
5. Rákoscsaba Gyökér utca 7. játszótér Földműves utca 15. játszótér Csaba vezér tér Derkovits téri játszótér és kiemelt közterület Ede utcai játszótér Tanár utca Kőhúr utca játszótér Árpádházi Szent Erzsébet Park (a korábbi Nagyszénás tér) 6. Rákoskeresztúr 7. Rákoskeresztúr - Népkert Elágazás, Polgármesteri Hivatal környéke, Pesti út Bujákhida utca Gyökér utca Ferihegyi út közti terület Szent kereszt tér Kaszáló játszótér Tápió téri játszótér Mónus Illés park, Keresztúr emlékpark 5./ A Képviselő-testület előzetes kötelezettséget vállal arra, hogy az 1. pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében 35.647.084 Ft összeget biztosít az Önkormányzat 2008. évi költségvetésében, s egyben kötelezettséget vállal arra, hogy a parkgondnoki szolgálat működési költségeit a mindenkori éves költségvetésében biztosítja. 25.) 7/2008. (I. 17.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 102/2002. (III. 21.) Kt. határozat 1. pontjában a kb. 2500 m2 nagyságú ingatlanrészt szövegrészt követően a határozat szövegét visszavonja, és helyébe az alábbi szövegrész lép: a 2002.07.03. napján kötött adás-vételi szerződés szerződési feltételeként szabott 80 fős idősek otthonának megépítése helyett egy 150 fős, 6 csoportos óvodaépület megépítése céljából. Megvalósulása esetén az óvoda férőhelyének 90%-át a kerületi óvodaellátásra szorulók alapellátásának biztosítására tartja fenn az Egyházközség az óvoda épület használatba vételi engedélye kiadásának időpontjától számított legalább 20 éven keresztül. Az Egyházközség vállalja, hogy 2010. január 31. napjáig az óvoda építését megkezdi, és 2013. január 31. napjáig az óvoda épületének használatba vételi engedélyét megszerzi. 2. A Képviselő-testület a 248/2002. (VI. 18.) számú, Javaslat a Budapest, XVII. kerület, Péceli út 197-199. szám alatti ingatlanon, a Budapest-Rákoscsabai Református Egyházközség által idősek otthona létesítése tárgyában meghozott 102/2002. (III. 21.) Kt. határozat módosítására tárgyú javaslat alapján született 301/2002. (VI. 20.) Kt. határozatát, és a 380/2005. (X. 10.) számú, Javaslat a Budapest-Rákoscsabai Református Egyházközség tulajdonában lévő 134747 hrsz-ú ingatlan cseréjére tárgyú javaslat alapján született 465/2005. X. 20.) Kt. határozatát visszavonja. 3. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy értesítse az Egyházközséget a Képviselőtestület döntéséről, valamint tegye meg a szükséges lépéseket az 1. pont szerinti szerződés elkészíttetésére és felhatalmazza az Önkormányzat nevében történő aláírására. 8/87
26.) 162/2008. (IV 10.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata előzetes kötelezettséget vállal arra, hogy a Parkolók és csomópontok fejlesztése című (KMOP -2007-2.3.1/C) pályázat nyertessége esetén a rákoskerti, rákoscsabai, rákoshegyi és rákoscsaba-újtelepi vasúti megállóknál épülő P+R parkolókban kiépítendő térfigyelő rendszert a rendőrségi hálózatra beköti, valamint azt üzemelteti. 2. A Képviselő-testület az 1. pontban foglalt döntésének végrehajtása érdekében előzetes kötelezettséget vállal arra, hogy 2009. évtől kezdődően minden évben költségvetésében biztosítja a P+R parkolók térfigyelő rendszereinek üzemeltetési költségeit, bruttó 2.000.000 Ft összegben. 27.) 353/2008. (VI. 19.) Kt. határozat úgy dönt, hogy a Budapest 1. számú Körzeti Földhivatal nyilvántartásában 138624/4 helyrajzi szám alatt felvett, természetben Budapest XVII. kerület, Izbég utcában megvalósult kiszolgáló út és lakóút lejegyzését követően az ingatlan tulajdonosai által igényként megjelölt 4.000,- Ft/m² összegű kártalanítást nem fogadja el, a kártalanítás alapjául Kériné Bors Melinda által 2008. március 14-én kelt szakvéleményében megállapított 1.200,- Ft/m² összeget tekinti. 2./ Felkéri a Polgármestert, hogy az Izbég utca (138624/4) hrsz-ú közterület lejegyzésének kártalanítási ügyében a döntésről értesítse a Budapest Főváros XVI. kerület Önkormányzatának Jegyzőjét, valamint az érintett tulajdonosokat. 28.) 357/2008. (VI. 19.) Kt. határozat a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 82. (6) bekezdésében foglaltakra tekintettel kezdeményezi a Budapest Rákoscsabai Református Egyházközséggel 2005. augusztus 31-én megkötött közoktatási megállapodás módosítását oly módon, hogy a közoktatási megállapodás 4. pontja egészüljön ki a következő szövegrésszel: Szerződő felek a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 82. (6) bekezdése alapján megállapítandó létszámot 75 főben (60%) határozzák meg, azaz a Megbízott köteles legalább 75 fő, a Megbízó feladatellátási kötelezettségébe tartozó, XVII. kerületi illetőségű gyermek folyamatos ellátását biztosítani. 2./ A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésről értesítse az érintettet, és a Budapest - Rákoscsabai Református Egyházközség egyetértése esetén a szerződésmódosítást az Önkormányzat nevében írja alá. 9/87
29.) 456/2008. (IX. 23.) Kt. határozat úgy dönt, hogy a Budapest XVII. kerület, Kis u. 3. szám alatti lakóépület (hrsz.:121047/22) felújítási munkáira (a teljes felújítási költség: 169.915.142 Ft, az elismerhető bekerülési költség: 167.816.038 Ft) 50.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatást biztosít a lakások tulajdonosai által vállalt 69.915.142 Ft és 50.000.000 Ft állami támogatás mellett, mely támogatási összeget az Önkormányzat a 2009-2016. évi költségvetési rendeleteiben biztosítja az állami támogatás elnyerése esetén oly módon, hogy a pályázó által felvett hitelt az önkormányzati támogatási összeg és annak kamatai erejéig 8 év alatt törleszti. 2./ A Képviselő-testület előzetes kötelezettséget vállal arra, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati lakásokra eső önrész összegét (13.000.000 Ft) és annak kamatait 2009-2016. évi költségvetésében biztosítja. 3./ A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntésének megfelelően gondoskodjon a pályázó társasház értesítéséről és a szükséges önkormányzati dokumentumok társasház számára történő megküldéséről. 30.) 457/2008. (IX. 23.) Kt. határozat úgy dönt, hogy a Budapest XVII. kerület, Pesti út 157. szám alatti lakóépület (hrsz.:1253937/20) felújítási munkáira (a teljes felújítási költség: 134.682.611 Ft, mely megegyezik az elismerhető bekerülési költséggel) 44.894.210 Ft vissza nem térítendő támogatást biztosít a lakások tulajdonosai által vállalt 44.894.210 Ft és 44.894.210 Ft állami támogatás mellett, mely támogatási összeget az Önkormányzat a 2009-2016. évi költségvetési rendeleteiben biztosítja az állami támogatás elnyerése esetén oly módon, hogy a pályázó által felvett hitelt az önkormányzati támogatási összeg és annak kamatai erejéig 8 év alatt törleszti. 2./ A Képviselő-testület előzetes kötelezettséget vállal arra, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati lakásokra eső önrész összegét (8.000.000 Ft) és annak kamatait 2009-2016. évi költségvetésében biztosítja. 3./ A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntésének megfelelően gondoskodjon a pályázó társasház értesítéséről és a szükséges önkormányzati dokumentumok társasház számára történő megküldéséről. 31.) 458/2008. (IX. 23.) Kt. határozat úgy dönt, hogy a Budapest XVII. kerület, Újlak u. 17-21. szám alatti lakóépület (hrsz.:121047/33) felújítási munkáira (a teljes felújítási költség: 379.480.740 Ft, mely megegyezik az elismerhető bekerülési költséggel) 126.493.580 Ft vissza nem térítendő támogatást biztosít a lakások tulajdonosai által vállalt 126.493.590 Ft és 126.493.580 Ft állami támogatás mellett, mely támogatási összeget az Önkormányzat a 2009-2016. évi költségvetési rendeleteiben biztosítja az állami támogatás elnyerése esetén oly módon, hogy a pályázó által felvett hitelt az önkormányzati támogatási összeg és annak kamatai erejéig 8 év alatt törleszti. 10/87
2./ A Képviselő-testület előzetes kötelezettséget vállal arra, hogy az állami támogatás elnyerése esetén az önkormányzati lakásokra eső önrész összegét (30.000.000 Ft) és annak kamatait 2009-2016. évi költségvetésében biztosítja. 3./ A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntésének megfelelően gondoskodjon a pályázó társasház értesítéséről és a szükséges önkormányzati dokumentumok társasház számára történő megküldéséről. 32.) 368/2009. (VIII.10.) Kt. határozat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 489/2008. (XI. 3.) Kt. határozat 3. b) pontját visszavonja, és helyébe az alábbi rendelkezés lép: 3. b) A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 3. a) pontban meghatározott helyiség bérleti díja alapbérleti díjból valamint közüzemi és egyéb költségekből áll; az alapbérleti díj havonta 201.667,- Ft + ÁFA. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 489/2008. (XI. 3.) Kt. határozat 3. c) pontját visszavonja, és helyébe az alábbi rendelkezés lép: 3. c) A Képviselő-testület a bérleti szerződés időtartamát az adásvételi szerződésben szereplő vételár kiegyenlítését követő naptól 2009. augusztus 31. napjáig terjedő határozott időtartamban állapítja meg, amely az Egyházközség kérelmére meghosszabbítható. 1. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1)-2) pontokban foglalt döntéseiről értesítse a Budapest-Rákoscsabai Református Egyházközséget. 33.) 148/2009. (III.31.) Kt. határozat 1.) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 125/2008. (III.20.) Kt. határozatát visszavonja. 2.) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat fenntartásában működő Összefogás Óvoda Lázár deák utcai épületében lévő, korábban bölcsőde céljára használt helyiségcsoport átalakításával az intézményt egy óvodai csoportszobával bővíti, valamint 40 férőhelyes bölcsődét alakít ki, amelyet az Egyesített Szolgáltató Központ keretein belül kíván működtetni. 5.) A Képviselő-testület előzetesen kötelezettséget vállal arra, hogy a 2. pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében a bölcsőde berendezésének és felszerelésének egyszeri költségeire az Önkormányzat 2010. évi költségvetésében 12.170.000 Ft-ot biztosít, és az intézmény üzemeltetési és fenntartási költségeit az Önkormányzat mindenkori költségvetésében biztosítja. 11/87
34.) 366/2009. (VIII.10.) Kt. határozat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy dolgozza át és aktualizálja a XVII. kerületi sportegyesületek részére verseny- és tömegsport tevékenység támogatására vonatkozó pályázati kiírás szövegét valamint a hozzá tartozó pályázati adatlapot és kérdőívet annak érdekében, hogy az alábbi szempontrendszer a 2010. évtől kezdve minél inkább érvényesüljön a pályázatok elbírálásakor: - az egyesület sportolóinak sikeressége, - a tömegsport tevékenység volumene és elért hatásai, - az utánpótlás-nevelésben betöltött szerep, - a jelentősebb sporteseményeken, versenyeken való részvétel vagy ezek megrendezése, - az eredményes nemzetközi szereplés, - az iskolai (diák)sport és rehabilitációs sport támogatása és szervezése, - a működéshez és fejlesztéshez szükséges saját erőforrások felhasználásának mértéke. 35.) 430/2009. (VIII.27.) Kt.határozat 1./ A Képviselő-testület úgy dönt, hogy 2009. szeptember 1. napjától az Egyesített Szolgáltató Központ keretén belül 40 férőhelyes bölcsődét működtet a 1173 Budapest, Gyökér u. 5. szám alatti, Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata saját tulajdonát képező ingatlanban, melynek a Mirr Murr Bölcsőde nevet adja. 2./ A Képviselő-testület a Mirr Murr Bölcsőde dolgozói létszámát 1 fő bölcsődevezetőben, 8 fő gondozónőben, 3 fő technikai dolgozóban és 1 fő részmunkaidőben foglalkoztatott gondnokban, azaz 12,5 főben határozza meg, ezért az Egyesített Szolgáltató Központ létszámát 2009. szeptember 1-jétől 12,5 fővel megemeli. 3. b) A Képviselő-testület kötelezettséget vállal arra, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében az Önkormányzat mindenkori éves költségvetésében biztosítja a működés költségeinek fedezetét. 4./ A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Mirr Murr Bölcsődében a fenntartó képviseletében az Érdekképviseleti Fórum tagjának Nagy Anikó önkormányzati képviselőt jelöli ki. 36.) 491/2009. (X.15.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Budapest - Rákoscsabai Református Egyházközséggel mint a Rákoscsabai Református Egyházközség Betlehem Óvodája fenntartójával a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény rendelkezései alapján 2009. szeptember 15. napjától számított 20 éves időtartamra megköti a jelen határozat mellékletét képező közoktatási megállapodást. 2. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a Budapest - Rákoscsabai Református Egyházközséggel a közoktatási megállapodást az Önkormányzat nevében írja alá. 12/87
37.) 538/2009. (XI.19.) Kt. határozat úgy dönt, hogy a dr. Szederkényi Katalin egyéni vállalkozó házi gyermekorvossal a háziorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására létrejött szerződést 2010. január 1. napjától közös megegyezéssel az alábbiak szerint módosítja: A szerződés 1. számú mellékletének szövege törlendő, s helyébe az alábbi szöveg lép: 9. számú házi gyermekorvosi körzet Aranylúd u. Borsó u. 12-64-ig Flamingó u. Gyurgyalag u. Hantmadár u. Hóbagoly u. Kolibri u. 1-21-ig, 2-16-ig Kövirigó u. Lázár Deák u. 1-11-ig Marabu u. Parlagfű u. Pesti u. 20-38-ig, 52-60/a-ig Rétihéja u. Sarlósfecske u. 2- végig, 51- végig Szürkebegy u. 42- végig Újlak u. 9., 19-49-ig, 116-128-ig Vackor u. Vadkacsa u. 1-105-ig 2./ Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a dr. Pethe Ilona egyéni vállalkozó házi gyermekorvossal a háziorvosi tevékenység ellátására létrejött szerződést 2010. január 1. napjától közös megegyezéssel az alábbiak szerint módosítja: A szerződés 1. számú mellékletének szövege törlendő, s helyébe az alábbi szöveg lép: 10. számú házi gyermekorvosi körzet Barátka u. 1-67-ig, 2-68-ig Búbosbanka u. 1-9-ig, 2-10-ig Füstifecske u. 1-73-ig, 2-76-ig Kis u. Pesti u. 40-50-ig, 66-78-ig Pesti u. 43-57-ig Sarlósfecske u. 1-39-ig Székicsér u. 1-67-ig, 2-68-ig Szürkebegy u. 1-55-ig, 2-40-ig Uszoda u. Újlak u. 17., 87-105-ig, 38-88-ig Vadkacsa u. 59-81-ig 13/87
3./ A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./, 2./ pontban foglalt döntésről értesítse az érintetteket, és a szerződéseket az Önkormányzat nevében írja alá. 38.) 555/2009. (XI.19.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Budapest, XVII. kerület 128284/0/A/7 helyrajzi szám alatti, természetben a Budapest, XVII. kerület Péceli út 106. szám alatt található, földszinti, 52 m² alapterületű, nem lakás céljára szolgáló helyiséget 2009. december 1. napjától 2014. november 30. napjáig terjedő határozott időtartamra bérbe adja a Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete részére iroda céljára. 2. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban meghatározott helyiség bérleti díja alapbérleti díjból valamint közüzemi és egyéb költségekből áll; a Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezetének az alapbérleti díjat nem kell fizetnie, a közüzemi és egyéb költségeket az általuk kizárólagosan bérelt helyiség tekintetében kell megtéríteniük. 3. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1-2. pontokban foglalt döntéseinek végrehajtása érdekében a szükséges szerződéseket írja alá. 39.) 598/2009. (XI.30.) Kt. határozat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete - a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezésére vonatkozó 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján Kelemenné Hajnal Csillát megbízza a Vigyázó Sándor Művelődési Ház igazgatói teendőinek ellátásával 2010. január 1. napjától 2014. december 31. napjáig. A Képviselő-testület az intézményvezető besorolás szerinti illetményét 172.882.- Ft/hó összegben, 7%-os illetménykiegészítését 12.102.- Ft/hó összegben, vezetői pótlékát 45.000.- Ft/hó összegben, kerületi pótlékát 50.000.- Ft/hó összegben állapítja meg. 40.) 624/2009. (XII.17.) Kt. határozat 1. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Helikopter lakóparkban építendő óvodaépületben a Hétszínvirág Óvoda tagintézményét kívánja elhelyezni. 3. A Képviselő-testület a Hétszínvirág Óvoda dolgozói létszámát 2010. augusztus 1-jétől 1 fő tagóvodavezető, 5 fő beosztott óvodapedagógussal továbbá 4,5 fő dajka és 1 fő gondnok munkakört ellátó pedagógiai munkát segítő dolgozóval megemeli, valamint 2010. augusztus 1-jétől a Hétszínvirág Óvoda költségvetésében biztosítja a tagóvoda működésének költségfedezetét. 14/87
4. A Képviselő-testület a 3. pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében az Önkormányzat 2010. évi költségvetésében 1 fő tagóvodaveztő és 5 fő beosztott óvodapedagógus, 4,5 fő dajka munkakört ellátó pedagógiai munkát segítő dolgozó és 1 fő gondnok személyi juttatásainak valamint munkáltatót terhelő járulékainak továbbá a tagóvoda dologi kiadásainak, közüzemi díjainak előirányzatát biztosítja. 5. A Képviselő-testület kötelezettséget vállal arra, hogy a 3. pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében az Önkormányzat mindenkori éves költségvetésében biztosítja a működés költségeinek fedezetét. 41.) 8/2010. (I.21.) Kt. határozat 1./ A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Dr. Lukács Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társasággal háziorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására megköti a jelen határozat mellékletét képező szerződést a 2010. február 1. napjától 2015. január 31. napjáig terjedő időszakra. 2./ A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésről az érintettet értesítse, továbbá a határozat mellékletét képező szerződést az Önkormányzat nevében írja alá. 42.) 16/2010. (I.21.) Kt. határozat 2. A Képviselő-testület kötelezettséget vállal arra, hogy 2010. február 1. napjától kezdődően az Önkormányzat mindenkori éves költségvetésében biztosítja a német nemzetiségi csoport működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek költségfedezetét, illetőleg a Csillagszem Óvoda német nemzetiségi csoportjának egyszeri, induló felszerelése költségeire az Önkormányzat 2010. évi költségvetésében az oktatási céltartalék előirányzaton belül 1.000 E Ft-ot elkülönít. 43.) 106/2010. (IV.1.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselőtestülete úgy dönt, hogy a Budapest XVII. kerület, Ferihegyi út Liget sor Gázló utca Szabadság sugárút Péceli út Csabai út Pesti út által határolt terület Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata (KSZT) vonatkozásában a tervkészítés 842/2003. (XI.20.) Kt. határozatban foglalt célját megváltoztatja az alábbiak szerint: - Rákosmente központjában új városközpont kialakítása, amely Budapest városszerkezetébe szervesen illeszkedik, és a funkciók szempontjából átgondolt elrendezése alapján élő, a város szerves részét képező új negyedként jön létre. - A városközpont mellett elhelyezkedő Nyilas-tábla elnevezésű terület bekapcsolása a város vérkeringésébe. 15/87
- Olyan városépítészeti javaslatok és előírások megteremtése, amelyek reálisan megvalósíthatóak. - Lehetőséget teremteni új, ökológiai szemléletű városrész megépítésére, amely építészeti eszközhasználatában tudatosan az ember és környezetének harmonikus kapcsolatát segíti elő. - A terület beépítését és szerkezetének kialakítását döntően befolyásolhatja a 2-es metró rákoskeresztúri szárnyvonalának végállomása az Előzetes Megvalósíthatósági Tanulmány alapján. 2. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselőtestülete úgy dönt, hogy az 1. pontban foglalt döntésének megfelelően kezdeményezi a KSZT készítésére vonatkozó tervezői szerződés módosítását. 4. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az 1-3. pontokban foglalt döntéseinek megfelelően. 44.) 163/2010. (V.27.) Kt. határozat 1.) A Képviselő-testület a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény közoktatási intézményekben történő végrehajtásáról rendelkező 138/1992. (VI. 8.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának fenntartásában működő Hétszínvirág Óvoda (1174 Budapest, Kép u. 21.) intézményvezetői teendőinek ellátásával 2010. augusztus 16. napjától 2015. augusztus 15. napjáig Márkus Lászlónét bízza meg. 2.) A Képviselő-testület az intézményvezető besorolás szerinti alapilletményét bruttó 185.100,- Ft/hó összegben, további szakképzettség figyelembe vételével - 5%-os illetménynövekedésként - további bruttó 9.300,- Ft/hó összegben, vezetői pótlékát bruttó 50.000,- Ft/hó összegben, kerületi pótlékát bruttó 50.000,- Ft/hó összegben állapítja meg. 3.) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntéséről értesítse a pályázót valamint az intézményt. 45.) 165/2010. (V.27.) Kt. határozat 1.) A Képviselő-testület a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény közoktatási intézményekben történő végrehajtásáról rendelkező 138/1992. (VI. 8.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának fenntartásában működő Mézeskalács Óvoda (1171 Budapest, Tanár u. 7.) intézményvezetői teendőinek ellátásával 2010. augusztus 1. napjától 2015. július 31. napjáig Szakadáti Tibornét bízza meg. 3.) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntéséről értesítse a pályázót valamint az intézményt. 16/87
46.) 167/2010. (V.27.) Kt. határozat 1.) A Képviselő-testület a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény közoktatási intézményekben történő végrehajtásáról rendelkező 138/1992. (VI. 8.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának fenntartásában működő Százszorszép Óvoda (1171 Budapest, Rezgő u. 15.) intézményvezetői teendőinek ellátásával 2010. augusztus 16. napjától 2015. augusztus 15. napjáig Béres Károlynét bízza meg. 3.) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntéséről értesítse a pályázót valamint az intézményt. 47.) 192/2010. (V.27.) Kt. határozat 1. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Hippokrates Orvosszövetkezettel (11. és 16. számú felnőtt háziorvosi körzet), a KARNEOL Kft-vel (29. számú felnőtt háziorvosi körzet), a GYÓGYULÁS Megelőző, Gyógyító, Gondozó Betéti Társasággal (30. számú felnőtt háziorvosi körzet), a Horváth és Köllner Egészségügyi Kft-vel (5. számú házi gyermekorvosi körzet), a Dr. Bánk és Társa Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társasággal (3. számú felnőtt háziorvosi körzet), a KERESZTÚR MED-2001 Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társasággal (7. számú felnőtt háziorvosi körzet), a HEGYI Dr. Rákoshegyi Családorvosi és Foglalkozásegészségügyi Kft-vel (27. számú felnőtt háziorvosi körzet), a FAMILY MEDIC 94 Egészségügyi és Szolgáltató Betéti Társasággal (5. számú felnőtt háziorvosi körzet), a Dr. KOZMA és Társa Orvosi Szolgálat Betéti Társasággal (24. számú felnőtt háziorvosi körzet), a Móra és Koller Szolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társasággal (7. számú házi gyermekorvosi körzet), a HERNANDEZ-MED Egészségügyi, Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társasággal (1. számú felnőtt háziorvosi körzet), a PEDIOMED Egészségügyi Betéti Társasággal (6. számú házi gyermekorvosi körzet), a PRO SANITA Kft-vel (2. számú felnőtt háziorvosi körzet) a jelen határozat 1./A számú mellékletét képező szerződéstervezet szerinti tartalommal, 2015. május 31-ig tartó időtartamra az Önkormányzat szerződést köt háziorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására. 2. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy Dr. Szederkényi Katalin egyéni vállalkozóval (9. számú házi gyermekorvosi körzet), Dr. Kovács Mária egyéni vállalkozóval (11. számú házi gyermekorvosi körzet) a jelen határozat 1./B számú mellékletét képező szerződéstervezet szerinti tartalommal, a Hangamed Egészségügyi és Szolgáltató Betéti Társasággal (9. számú felnőtt háziorvosi körzet) a jelen határozat 1./A számú mellékletét képező szerződéstervezet szerinti tartalommal, 2015. június 30-ig tartó időtartamra az Önkormányzat szerződést köt háziorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására. 3. A Képviselő-testület jóváhagyja a jelen határozat 2. számú mellékletét képező, az 1. és 2. pontokban meghatározott, háziorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására irányuló szerződések új 2. és 3. számú mellékleteit (az adott orvosi rendelő helye és a hozzátartozó helyiségek + közös használatú kiegészítő helyiségek). 17/87
4. A Képviselő-testület jóváhagyja a jelen határozat 3. számú mellékletét képező, az 1. és 2. pontokban meghatározott, háziorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására irányuló szerződések új 5. és 6. számú mellékleteit. 5. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1-4. pontokban foglaltak alapján a megnevezett gazdasági társaságokkal és egyéni vállalkozókkal a háziorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására irányuló szerződéseket az Önkormányzat nevében és képviseletében kösse meg. 48.) 265/2010. (VI.17.) Kt. határozat 1) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselőtestülete úgy dönt, hogy a 617/2004. (XI. 18.) Kt. határozatot és az 54/2009. (II. 19.) Kt. határozatot visszavonja. 2) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselőtestülete úgy dönt, hogy a Budapest XVII. kerület Rózsaszál utca-tiszaörs utca sarkán található, az Önkormányzat tulajdonát képező, (136943) helyrajzi szám alatt felvett, 4192 m² alapterületű ingatlant az ingatlan szabályozására készült T-84488 ttsz-ú változási vázrajz szerint megosztja. 3) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselőtestülete hozzájárul ahhoz, hogy a Budapest-Rákoscsabai Református Egyházközség a T- 84488 ttsz-ú változási vázrajz alapján a 136943/2 helyrajzi szám alatt kialakuló, 2611 m² alapterületű, kivett építési terület megnevezésű ingatlanra a 4) 6) pontok teljesülése esetén ökumenikus templomot építsen. 4) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselőtestülete úgy dönt, hogy a T-84488 ttsz-ú változási vázrajz alapján kialakuló 136943/2 helyrajzi számú ingatlannak a jelen határozat 1. számú mellékletét képező vázrajzon meghatározott 2381 m² alapterületű földrészletére a Budapest-Rákoscsabai Református Egyházközség részére földhasználati jogot enged, amennyiben a) a Budapest-Rákoscsabai Református Egyházközség vállalja, hogy a Rózsaszál utca- Tiszaörs utca-kékliliom utca-tiszanána utca által határolt területre vonatkozó KSZT hatályba lépését követő 5 éven belül a templom kivitelezési munkáit megkezdi, és tájékoztatja Rákosmente Önkormányzatát a hasznosítási cél megvalósításáról, b) a Budapest-Rákoscsabai Református Egyházközség tudomásul veszi, hogy ha az előző pontban foglalt kötelezettségének határidőre nem tesz eleget, úgy az ingatlant vissza kell adnia - kártérítési igény nélkül - Rákosmente Önkormányzatának. 5) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselőtestülete úgy dönt, hogy a 3) pontban meghatározott ingatlan teljes területére a templomtorony, illetőleg amennyiben a templom egy ütemben kerülne felépítésre, úgy a templom használatba vételi engedélyének jogerőre emelkedését követő naptól kezdődően a Budapest-Rákoscsabai Református Egyházközség részére földhasználati jogot enged. 6) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselőtestülete úgy dönt, hogy az 5) pont szerinti földhasználati jog ellenértékét 9.791.250,- Ft + Áfa összegben határozza meg, amelyet a Budapest-Rákoscsabai Református Egyházközségnek a templomtorony, illetőleg amennyiben a templom egy ütemben 18/87
kerülne felépítésre, úgy a templom használatba vételi engedélyének jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül kell megfizetni Rákosmente Önkormányzata részére. 7) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a 2)-6) pontokban foglalt döntéseinek végrehajtása érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. 49.) 266/2010. (VI.17.) Kt. határozat 1) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselőtestülete úgy dönt, hogy a 136943/2 helyrajzi számon kialakuló ingatlanon tervezett ökumenikus templom építését 9.791.250,- Ft összeggel támogatja, amennyiben a Budapest-Rákoscsabai Református Egyházközség a Rózsaszál utca-tiszaörs utca- Kékliliom utca-tiszanána utca által határolt területre vonatkozó KSZT hatályba lépését követő 5 éven belül a templom kivitelezési munkáit megkezdi. 2) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselőtestülete úgy dönt, hogy a támogatás összegét utólag, a templomtorony, illetőleg amennyiben a templom egy ütemben kerülne felépítésre, úgy a templom használatba vételi engedélyének jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül fizeti meg a Budapest-Rákoscsabai Református Egyházközség részére. 3) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1)-2) pontokban foglalt döntéseinek végrehajtása érdekében a Budapest-Rákoscsabai Református Egyházközséggel a támogatási szerződést kösse meg. 50.) 279/2010. (VI.17.) Kt. határozat 1.) A Képviselő-testület úgy dönt, hogy 2010. szeptember 1. napjától az Egyesített Szolgáltató Központ keretén belül 52 férőhelyes bölcsődét működtet a 1173 Budapest, Lázár deák utca 15-17. szám alatti, Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata saját tulajdonát képező ingatlanban, melynek a Kippkopp Bölcsőde nevet adja. 2.) A Képviselő-testület a Kippkopp Bölcsőde dolgozói létszámát 1 fő szakmai vezetőben, 9 fő csecsemő- és gyermekgondozóban, 3 fő technikai dolgozóban és 1 fő részmunkaidőben foglalkoztatott gondnokban, azaz 13,5 főben határozza meg, ezért az Egyesített Szolgáltató Központ létszámát 2010. szeptember 1-jétől 13,5 fővel megemeli. 3.b) A Képviselő-testület kötelezettséget vállal arra, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében az Önkormányzat mindenkori éves költségvetésében biztosítja a működés költségeinek fedezetét. 4.) A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Kippkopp Bölcsődében a fenntartó képviseletében az Érdekképviseleti Fórum tagjának Nagy Anikó önkormányzati képviselőt jelöli ki. 5.) A Képviselő-testület jóváhagyja a Kippkopp Bölcsőde jelen határozat mellékletét képező Szakmai Programját. 19/87
51.) 280/2010. (VI.17.) Kt. határozat A Képviselő-testület úgy dönt, hogy 2010. szeptember 1. napjától az Egyesített Szolgáltató Központ Holdsugár Gondozási Központ telephelyén működteti a mentális hanyatlásban szenvedő betegek részére a szociális alapszolgáltatás keretein belül a nappali ellátást. 52.) 281/2010. (VI.17.) Kt. határozat 1.) A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a közcélú foglalkoztatás szervezését, irányítását és működtetését 2010. szeptember 1-jétől a Polgármesteri Hivatal Egészségügyi és Szociális Irodája útján látja el. 2.) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy terjessze a Képviselő-testület elé a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának az 1.) pontban foglalt döntése alapján szükséges módosítására irányuló előterjesztést. 53.) 291/2010. (VI.17.) Kt. határozat 2./ A Képviselő-testület hozzájárul ahhoz, hogy dr. Tóth Krisztián fogorvosi tevékenységét 2010. szeptember 1. napjától 2015. augusztus 31. napjáig a TK-Dental Szolgáltató, Kereskedelmi és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság keretén belül lássa el. 3./ A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a TK-Dental Szolgáltató, Kereskedelmi és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társasággal a felnőtt fogászati sürgősségi alapellátás és egyéb fogászati feladatok vállalkozási formában történő ellátására megköti a jelen határozat mellékletét képező szerződést a 2010. szeptember 1. napjától 2015. augusztus 31. napjáig terjedő időszakra. 4./ A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1. és a 3. pontban foglalt döntéseiről az érintetteket értesítse, és a döntésnek megfelelően a szerződés megszüntetése illetve a határozat mellékletét képező szerződés megkötése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg, a szerződést az Önkormányzat nevében írja alá. 54.) 338/2010. (VIII.26.) Kt. határozat 1. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Félúton Alapítvánnyal 1999. december 28-án kötött, szenvedélybetegek nappali ellátására létrejött ellátási szerződést a szerződés 9. pontja alapján közös megegyezéssel az alábbiak szerint módosítja: a) A szerződés 3. pontja helyébe az alábbi szövegezés lép: Megbízott vállalja, hogy az alábbiakban felsorolt ellátást biztosítja a Megbízó illetékességi területén állandó bejelentett lakcímmel rendelkező 2 fő részére, igény szerint: a szenvedélybetegséggel küzdő személyek nappali ellátását, gondozását. Elsősorban azoknak a személyeknek a gondozását, akiket szenvedélybetegségük miatt korábban fekvőbeteg gyógyintézetben kezeltek, illetve rehabilitációs intézményben gondoztak, 20/87