FÓRUM A radiológia jövôképe az EU-csatlakozás küszöbén Baranyai Tibor Néhány hónap választ el bennünket attól, hogy az Európai Unió (EU) tagjai legyünk. Reményeink szerint az európai államok közösségének modern országává válunk, ahol valóban az egyik legfontosabb érték az egészség. A célok elérésének tehát fontos feltétele, hogy javuljon az ország lakosságának egészségi állapota. Ha pedig megbetegszik valaki, akkor hatékony egészségügyi ellátás szolgálja elsôsorban a hazai lakosságot, de emellett elôtérbe kerül az EU állampolgárainak gyógyítása, az EU-n belül az egységes ellátási színvonalnak a biztosítása. Az egészségügyi és szociális kormányzat kiemelten fontos feladata egyebek mellett az egészségügyi reform, a népegészségügyi program, a nyugdíjreform, valamint a romákkal kapcsolatos teendôk végrehajtása. Az egészségügyi és szociálpolitikai kérdések az EU-ban nemzeti hatáskörbe tartoznak és csak azok a problémák jelennek meg közösségi szinten, amelyek az egészséges belsô piac kialakítását, fenntartását és fejlôdését segítik. Ebbôl következôen nincs és nem is lesz egységes uniós egészség- és szociálpolitika, nincs egységes egészségügyi és szociálpolitikai rendszer. Azonban az unió tagállamai szolidáris társadalmak és európai szociális modellben gondolkodnak, amelynek keretében a lakosság szociális és egészségügyi biztonsága és védelme alapvetô feladat. Az egészséget értéknek és befektetésnek tekintik, mivel a gazdaság versenyképessége csak egészséges munkaerôvel biztosítható. Széles körû norma- és intézkedési rendszer alakult ki az egészség védelmére a gazdaság minden területén, amely normákat jórészt már mi is teljesítettük. A népegészségügyi szempontok figyelembevételével megfogalmazódott az új népegészségügyi stratégia, amelynek fô céljai arra irányulnak, hogy a keleteurópai országokban tapasztalható az EUátlagnál rosszabb megbetegedési és halálozási adatok javuljanak. Ezenfelül a gyógyító ellátásban minden tagországnak biztosítania kell, hogy a közösségi normáknak megfelelô szolgáltatást nyújthasson minden uniós polgár számára. Az egészségügy és azon belül a radiológia jövôképét nagymértékben befolyásolhatják azok a közösen elfogadott irányelvek, amelyek biztosítják a személyek szabad áramlását (diplomák, szakképesítések kölcsönös elismerése, munkavállalás, szociálpolitika stb.), a szolgáltatások nyújtásának szabadságát (szabadfoglalkozású tevékenységek), a fogyasztóvédelmet és a fogyasztók egészségének védelmét, együttmûködést a kutatásokban, tudományos tevékenységben és az ehhez kapcsolódó keretprogramokban. Az új kórháztörvény, az orvosok jogállását szabályozó törvénykezés olyan változtatásokat indukálhat, amelyek a tulajdonosi szerkezetben jelentôs módosulásokat okozhatnak, új mûködési formák jöhetnek létre, külsô tôke bevonása segítheti az egészségügyben tapasztalható lemaradás megszüntetését. Míg korábban bárki, bármilyen formában egészségügyi tevékenységet végezhetett, ha mûködési engedélye volt (azon az elven, amely szerint min- DR. BARANYAI TIBOR: Sopron Megyei Jogú Város Erzsébet Kórház, Röntgen- és Izotópdiagnosztikai Osztály; H-9400 Gyôri út 15. E-mail: baranyait@sopkorh.elender.h 36 Fórum
dent szabad, amit nem tilt jogszabály), s a közérdek védelmét szolgáló ésszerû szabályok rendszere hiányzott, addig a jelenlegi EU-konform rendeletek világos elveket fektetnek le. Az egészségügyi szolgáltatás bármilyen törvényesen megengedett szervezeti formában folytatható, segítséget nyújt az egészségügyi ellátórendszerünk felzárkóztatásához. Nem zár ki diszkriminatív módon egyetlen befektetôi kört sem, így a kormányprogram végrehajtásához szükséges források kiegészülhetnek az új befektetések révén. A radiológiai ellátást érintô új elem, hogy a tôkebevonással felgyorsulhat a gép- és mûszerfejlesztési program, az új technikák hamarabb és szélesebb körben kerülhetnek be a betegellátásba, kiszélesedhet a komfortosítási program is. A kialakuló versenyhelyzet dinamizálhatja az egészségügyi piacot. Hosszú távú, korrekt, átlátható és garantált feltételeket biztosító piac jöhet létre, amelyre szükség is van a kiszámíthatóság miatt. A radiológiai ellátásban az újabb és modernebb eszközök megkönnyítik a munkavállalók tevékenységét és csökkentik a munkahelyi ártalmakat. Nagyon fontos elem, hogy a szakmai képzettségtôl függô magasabb jövedelemszerzés lehetôsége is megteremtôdik rugalmasabb munkavállalási feltételek biztosítása mellett. A differenciált juttatások rendszerének kiépülése kívánatos, amely priorizálja a jobb munkavégzést. A vállalkozói tôke innovatív jellege miatt érdekelt az új technológiák bevezetésében. Ezt mutatja a már gyakorlatban megvalósult radiológiai vállalkozások viselkedése és felfogása, hiszen az egészségügy biztos és hosszú távú piac, de a befektetôk számára egyben erôs versenyterep is, ahol csak a legmodernebb eszközökkel és módszerekkel lehet fennmaradni. A jogszabályok meghatározzák az egészségügyi ellátási kötelezettség különbözô szintjeit. Az új törvény szerint a tulajdonosnak módja lesz arra, hogy döntsön, kivel és hogyan kívánja ellátni ezeket a feladatokat, figyelembe véve a tulajdonos jelenlegi forráslehetôségét, amely nagyon sok egészségügyi intézménynél szûkös. Az egészségügyi tevékenység finanszírozásának javítása a társadalom teherbíró képességének figyelembevételével történhet. Az egészségügynek prioritást kell élveznie, hiszen nem korlátozható az eddigi egészségügyi szolgáltatások igénybevétele, ehhez viszont új források ellenôrzött bevonása szükségessé válhat. Fô szempont az egészségügyi tevékenység szakmai színvonalának védelme. Mindezek a lehetôségek azonban számos veszélyforrást hordoznak, amivel számolni kell (profitszerzésbôl adódó pénzkivonás, kiszolgáltatottság). Vagyis a változtatás érdeksérelmekkel is járhat, de egy érdek mindenekfelett áll az egészségügyben, ez a betegellátás érdeke, benne a beteg és a rendszerben dolgozók érdekeivel egyaránt. A betegellátás biztonsága, a kórházi gyógyítómunkában folyó különbözô szakmai tevékenységek nem lehetnek pártpolitikai csatározás témái, tárgyai, hanem közös gondolkozással és cselekvéssel a betegek érdekét érvényesítô konszenzus kell, hogy vezérelje minden lépésünket. Miért is fontos tehát ez a lehetôség a magyar radiológiának? A kérdést összefoglalóan megválaszolva, a következôk emelhetôk ki: A radiológia jelentôs invesztíciót igénylô terület. Az elavult, amortizálódott eszközpark sürgôs megújítása szükséges. Gyors technológiai fejlôdést tesz lehetôvé. A szûkülô humán erôforrásból adódóan az átszervezés szükségessége (allokáció, teleradiológia) nyilvánvalóvá válik. Exportcikk lehet az egészségügy; a speciális radiológiai együttmûködés a telemedicina kiépítésével és alkalmazásával új távlatokat nyithat. Nemcsak a személyek, hanem a szolgáltatások szabad áramlására is lehetôség kínálkozik, a magyar radiológiának ez utóbbival kellene élnie. Aki élni tud az új szabályokkal, annak lehetôség, aki nem, annak korlát; a piac nemzetközivé válásával jelentkezô kihívás mindenkit érint. A magyarországi radiológiai kapacitás ismert, áraink versenyképesek. A kereslet valószínûleg bôvül, amelynek kielégítéséhez szabad forrás egyrészt állami, fôként magánforrás rendelkezésére áll a piacon. Igazi korlát a minôség és a szemlélet. Ezen a területen nagyon nagyot kell elôrelépnünk. A továbbképzések mellett sokat lendítene elôre az országos teleradiológia kiépítése. A Z EU-CSATLAKOZÁS UTÁN VÁRHATÓ REGIONÁLIS KÖRNYEZET Az elmúlt év során a csatlakozással kapcsolatos jogharmonizáció keretében világossá vált, hogy az egészségügy problémái erôteljesen hatnak a társadalom mûködésének legkülönfélébb területeire. Az M AGYAR R ADIOLÓGIA 2004;78(1):36 42. 37
is bebizonyosodott, hogy a problémák jelentôs részében csak közös fellépéstôl, a nemzeti határokon, sôt, az unió határain is túlnyúló intézkedésektôl, széles körû nemzetközi összefogástól várható eredmény. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az egységes európai piac, az alapvetô szabadságjogok (a munkaerô, a termékek, a szolgáltatások, a tôke szabad áramlása) akarva-akaratlanul is nagy hatást gyakorolnak az egészségügyi szolgáltatásokra, az egészségügyi ellátásra, ezen belül a radiológiai szolgáltatásra. A tagállamok önálló hatáskörének, az egységes piacnak és a gazdasági élet egyik legjelentôsebb szektorát alkotó egészségügyi szolgáltatásoknak az összefonódását és a kapcsolatok komplexitását könnyen felismerhetjük. Elegendô csupán az egészségügyi dolgozók munkaerôpiacának problémájára, az egészségügyi szolgáltatások határoktól független, határokon átnyúló igénybevételére, az ezzel kapcsolatos adatvédelemre és biztosítási kérdésekre vagy a gyógyszerek és az orvosi eszközök szabad forgalmára gondolnunk. (Bizonyos szakmákban komoly orvoshiány van Nyugaton is, így a radiológiában, pszichiátriában, patológiában stb.) Az európai együttmûködés meghatározó dokumentumai közül már a korábbiak, a Római Szerzôdés (1957) és az Egységes Európai Okmány (1986) is tartalmaztak egészségügyi vonatkozású követelményeket, például a munkahelyi biztonsággal, a négy alapvetô szabadságjoggal, az élelmiszer-védelemmel kapcsolatosan. Az egészségügy jelentôségéhez méltó kezelésének elsô jelei a Maastricht-i Szerzôdésben (1993) lelhetôk fel, igazi szemléletváltásnak, fordulópontnak azonban az 1997-ben megkötött Amsterdami Szerzôdést tekintjük, amelynek 152. cikkelye egyértelmûen és határozottan kötelezi a tagállamokat arra, hogy az egészség védelmének magas szintjét bármely közösségi politika kidolgozása és végrehajtása során fontos szempontként kezeljék és biztosítsák. Az EU és a felvételre váró országok között meglehetôsen széles szakadék tátong az általános jólét és a lakosság egészségi állapotát illetôen egyaránt. Az európai közösségbe felveendô országokban: a lakosság általános egészségi állapota roszszabb; a nem fertôzô betegségek halálozási mutatói jóval kedvezôtlenebbek; a csecsemôhalálozás értéke magasabb; a születéskor várható élettartam 2 8 évvel alacsonyabb; néhány fertôzô betegség, mint a tuberkulózis vagy egyes nemi úton terjedô betegségek például a szifilisz elôfordulása gyakoribb, mint az unió államaiban. Az EU-ban az eleve magasabb GDP jóval nagyobb hányadát fordítják az egészségügyre, mint a csatlakozó országokban, amelyekben általában súlyos gazdasági és strukturális problémákkal, állandó forráshiánnyal küzd az egészségügyi szektor. A csatlakozást követôen több körülménnyel számolni kell. Például azzal, hogy az uniós és a felvételre váró országokban különbözhetnek az egészségügy prioritásai. Számítanunk kell arra is, hogy megindulhat az egészségügyi dolgozók migrációja (többek között a jelentôs fizetésbeli eltérések miatt), ami a radiológiai ellátás területén is komoly problémákat okozhat. Ennek bizonyos mértékû kompenzálását eredményezheti az erdélyi, kárpátaljai orvosok bevándorlása. Azonban ezek az orvoskollégák általában frissen végzett diplomások, akiknek a munkavállalási engedély megszerzése idôigényes, a magyarországi rezidensi rendszerbe való beilleszkedésük is problematikus. A radiológiai szakmának sürgôsen el kellene gondolkoznia azon, hogy az orvosi erôforrás várható további csökkenését hogyan lehetne megállítani. A sokat vitatott funkcionális és teljes privatizáció gyakorlata azt mutatja, hogy a radiológus kollégákat ebben a rendszerben mind anyagilag, mind szakmailag sokkal jobban megbecsülik, folyamatos továbbképzésük fedezete biztosított. A technikai fejlesztés általában e mûködési formákban dinamikusabb, mint a közalkalmazotti jogviszonyban, mivel az egészségügyi intézmények tulajdonosai tisztelet a kivételnek nem jó gazdái a rendszernek. A fejlesztés, pótlás, beruházás esetleges, lokális lobbizás eredménye, s nem tudatos, tervszerû, szakmai alapon nyugvó visszapótlásról, szinten tartásról, fejlesztésrôl van szó. Hazánkban a radiológiai ellátás gyakorlatának nagy hibája, hogy évek óta nem sikerült meghatározni az egészségügyi piachoz, az ellátandó feladathoz igazodó szintû és allokációjú diagnosztikai szolgáltatást. A radiológiai ellátás biztonsága sokat javulhatna, ha az ágazati és informatikai minisztérium, az ezzel foglalkozó vállalatok bevonásával országosan kiépülne a teleradiológiai rendszer, amely egyrészt javítaná a diagnosztikai biztonságot, a diagnosztizálás pontosságát, másrészt az orvosi erôforrás jelentôs megtakarítását érhetnénk el. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a radiológiai értékelés je- 38 Fórum
lentôs részét a radiológusok saját otthonukban is elvégezhetnék, ami az ügyeleti ellátás szempontjából is nagy jelentôségû, különös tekintettel az erre vonatkozó újabb rendeletekre, illetve rendelettervezetekre. Új és másfajta betegség-ellenôrzési és prevenciós rendszerek válhatnak szükségessé. Arra is lehet számítani, hogy a jó színvonalú, megfelelô hotelszolgáltatású egészségügyi ellátórendszerek felé az EU-ból az olcsóbb ellátás miatt betegáramlás indul. Ehhez azonban megfelelô szakmai garanciákat kell biztosítani, és a gyakorlatban is be kell bizonyítani gyógyítótechnológiánk nyugatival azonos értékét, amelyre garancia a megfelelô protokollok alkalmazása. Nagyon fontos a PR-tevékenység, amelynek egyik fontos eleme a szakmánkat és az intézeteket reprezentáló honlapok elkészítése több nyelven. Vagyis külön kérdéskört jelent a páciensek szabad áramlása, amely komoly kihívást jelenthet minden intézmény számára pozitív és negatív értelemben egyaránt. Fokozott figyelmet kell fordítani többek között: az egészséget jelentôsen károsító dohányipari termékekkel kapcsolatos törvényekre; a fogyasztóvédelemre (például élelmiszerek); az elismert egészségügyi szakok, szakmák meghatározására, a szakmai képzés követelményeire, a szakmai ellenôrzés és a szakképzés minôségére (ismeretes, hogy a magyar orvosi diplomát az EU-ban elismerik); a szakorvosi nyilvántartások létrehozására és nyomon követésére; a hatósági jogkörrel rendelkezô egészségügyi intézmények megerôsítésére; az ISO-minôsítés megszerzésére; nemzeti szakmai kapcsolatok erôsítésére. A Z EGÉSZSÉGÜGYI RENDSZER HAZAI VISZONYAI Az ellátási szükségletet döntôen a lakosság egészségi állapota szabja meg, ami azonban a gazdasági és társadalmi hatások következményeként alakul ki és változik. Magyarországon a háziorvosi praxisok privatizációja után is magas maradt a kórházközpontú egészségügyi infrastruktúra fenntartására fordított relatív költség. Az orvosok és a szakdolgozók fizetése a közelmúltbeli 50%-os béremelés ellenére is megszégyenítôen alacsony az európai átlaghoz viszonyítva. Az egészségügyi rendszerben használt berendezések, felszerelések a legtöbb helyen elavultak, az ellátórendszer allokációja nem megfelelô. Felesleges párhuzamosságok észlelhetôk, máshol bizonyos speciális ellátás még regionálisan sincs biztosítva. A legtöbb helyen a magas szintû hotelszolgáltatás, az orvosi berendezések és technológia feltételei hiányoznak, az eszközök folyamatos pótlása, korszerûsítése, cseréje akadozik. Nincs megfelelô koncepció erre vonatkozóan. Az amortizáció a mai napig nem épült be az OEP-finanszírozásba, a tulajdonosok pedig általában nem rendelkeznek megfelelô beruházási forrással. A népesség rohamos elöregedése fokozza az egészségügy nehézségeit, mivel nincsenek jól elválasztható tiszta viszonyok az ezzel kapcsolatos gyógyító-szociális gondoskodó feladatok között. Az egészségügyi reform végrehajtása késik, illetve koncepciója nem kiforrott, hiányzik a társadalmi konszenzus. Jelentôs elôrehaladás a magyar egészségügyben és a radiológiai ellátásban is a 2001 júniusában elfogadott, tíz évre szabott népegészségügyi program. Végrehajtása során azonban nem elég következetes a rendszer, sem szakmai, sem szakmapolitikai szempontból, így az elvárható siker megkérdôjelezhetô. A program hatékonyságának mérésére elengedhetetlen egy összehasonlítást segítô szakmai mutatórendszer, amellyel nemzetközi szinten lehet öszszehasonlítani az adatokat. Ennek lényege, hogy az EU-n belül megvalósuló népegészségügyi programok hatékonyságát egységes szempontok szerint mérjük, figyelembe véve a végsô célt, az európai lakosság mortalitásának csökkentését. Tudomásul kell azonban venni, hogy a lakosság egészségének megtartása, megôrzése, a megromlott egészség helyreállítása pénzbe kerül, és ami költséges és pénzfedezetet igényel, arra vonatkoznak a piac törvényei. Az egészség a lakosság alapszükséglete. A finanszírozás terhe nem hárítható át teljes egészében a végsô fogyasztóra (a páciensre), de az ingyenes ellátás szemlélete helyett tudatosítani kell az emberekben az értéken történô szolgáltatás adatait. Ennek ismeretében társadalmi megegyezés szerint szóba jöhet az egészségügyi ellátás részleges payment és co-payment finanszírozása, de csak rendkívül indokolt esetben és az egészségügyi ellátás bizonyos szûk szférájában. Az egészségügyi szolgáltatások terén az alábbi tényezôk miatt nem érvényesülnek a versenypiaci feltételek: M AGYAR R ADIOLÓGIA 2004;78(1):36 42. 39
Az orvos monopolhelyzetben van, de alapvetôen kínálati a piac. A kínálat területileg korlátozott. A betegek informáltsága nem teljes körû, sem a betegségrôl, sem a szolgáltatás valós piaci értékérôl. A beteg differenciálatlan keresletet támaszt az orvossal szemben. A kínálatban megjelenô szolgáltatások homogenitásáról nem lehet beszélni. Az egészségügyi piacon a vevôk szuverenitása nem adott. A szolgáltatás rugalmas igénybevételére nincs lehetôség. Ilyen feltételek mellett a klasszikus mikrogazdasági haszonmaximalizálás nem vezet eredményre. Tovább bonyolítja az egészségügy finanszírozásának kérdését, hogy az elméletileg lehetséges négy finanszírozási mód közül (eseti önfinanszírozás, profitérdekelt magánbiztosítók nyújtotta támogatások, társadalombiztosítási rendszer és adókból fedezett egészségügyi ellátás) a központi elosztás javára történô eltolódás érzékelhetô. A közfinanszírozás iránti bizalom nem véletlen. A technikai fejlôdés, a gyors diagnosztizálás és a modern terápiás eszközök és módszerek túl drágává teszik az ellátást, s ha ezt a betegnek kellene fizetnie, akkor kevesen jutnának hozzá a magas szintû szolgáltatáshoz. A tisztán magánbiztosítási vagy vegyes rendszer sem biztosít mindenki számára ilyen jellegû hozzáférhetôséget. Egy piacorientált egészségügyben elengedhetetlen a finanszírozási rendszer átalakítása, a szektor alulfinanszírozottságának fokozatos megszüntetése, hiszen a mai hazai teljesítményfinanszírozás nincs szinkronban a különbözô szakmai és mûködési színvonalú kórházak tényleges teljesítményével (mennyiségi és minôségi teljesítmények). A zárt kassza közgazdaságilag értelmezhetetlen, hiszen a teljesítmény növekedésével párhuzamosan csökken az elvégzett munka értéke, miközben a ráfordítás jelentôsen nô. Ez az ellentmondás lehetetlenné teszi a progresszív elôremutató gondolkodást és cselekvést, veszélyezteti az elvárható tisztességes betegellátást. Természetesen a társadalom egészének figyelembe kell vennie, hogy mi az, ami szakmailag szükséges és kívánatos, illetve mi az, ami pénzügyileg lehetséges. A két szempont összhangjának megvalósítása kompromisszum nélkül nem képzelhetô el. Az állam az intézmények tulajdonosaként egyrészt fenntartja azok épületeit, mûszereit, tehát a vagyoni eszközöket, másrészt a költségvetés egészségbiztosítási alapjából az OEP-en keresztül finanszírozza azok mûködését, szigorúan szabályozza a pénzeszközök felhasználási módját. Amíg az OEP csak a mûködést finanszírozza, de a beruházásfedezet, hitelfedezet, az egyéb tôkeköltségek, amortizációs költségek nem a HBCS-ben és a járóbetegpontban teljesítményarányosan jutnak el az intézményekhez, addig nem valósul meg az a cél, hogy a pénzmozgás kövesse a beteg mozgását. Fontos szempont az EU-tagországok és Magyarország társadalombiztosítási rendszereinek összehangolása. Ennek érdekében szükséges a kétoldalú és többoldalú kapcsolatok erôsítése, az adminisztrációs struktúra megteremtése, összehangolása, az intézményi kapacitás regionális, multiregionális egyeztetés utáni meghatározása, fejlesztése. Sajnálatos módon Magyarországon a gazdaság jövedelemtermelô képességének növekedésével összhangban az egészségügyi ráfordítások nem növekedtek, hanem reálértékben folyamatosan csökkentek. A gazdasági átalakulással párhuzamosan megváltozott az egészségügyi forráskérdés és forráselosztás rendszere. Az egyik legnagyobb probléma az egészségügyi jogi környezet inkonzisztenciája. A legtöbb gondot a tulajdonlás és fenntartás egymástól való teljes elkülönülése okozza. A politikai és jogi környezet jelentôs hatást gyakorol az egészségügyre. Jóllehet az EU egészségügyi jogalkotása más területekhez képest szegényesnek tûnik, számos részkérdés, konkrét probléma megoldására született stratégia. Az esetek egy részében kötelezô érvényû jogszabályokat is elfogadtak, más esetekben az egységes szemlélet és összehangolt elvárások alapján cselekvési programokat, munkaterveket dolgoztak ki, illetve az utóbbi idôben több precedens értékû EU-bírósági döntés is napvilágot látott. (Például deklarálják, hogy az állampolgár szabadon dönthet arról, melyik határon túli egészségügyi szolgáltatást vagy terméket veszi igénybe, választja.) Az EU-ban napirenden szereplô egészségügyi vonatkozású feladatok túlnyomó többsége a magyar társadalom számára is súlyos nehézséget jelent, a megoldásuk érdekében tett erôfeszítés alapvetô érdekünk, nemzeti feladatunk. A munkajogi szabályainkat harmonizálni kell az EU munkajogi normáival, direktíváival, illetve az EU-bíróság gyakorlatával. A közösségi jog nem ír elô kötelezô törvényalkotást, így a normaalkotás mellett jelentôs szerepet kaphatnak a kollektív 40 Fórum
szerzôdések. A magyar munkajogi jogharmonizáció azonban elsôsorban törvényalkotás útján valósul meg (Munka törvénykönyve, közalkalmazotti törvény, köztisztviselôi törvény, egységes közszolgálati törvény stb.). Számolni kell azzal, hogy az EU-bíróság nemcsak jogalkalmazó, hanem jogalkotó is. A dolgozók közvetlenül nem fordulhatnak hozzá, nemzetközi bíróságok viszont igen, sôt, a Legfelsôbb Bíróság egyenesen köteles, ha az elôtte folyó vita közösségi joggal összefügg. A jogharmonizáció számos hatással van a magyar egészségügyre is: a szakképesítések kölcsönös elismerése terén; a munkaidôre és pihenôidôre vonatkozó rendelkezések tekintetében, munkajogi jogutódlás szabályai vonatkozásában. A négy alapszabadság közül az egyik a munkavállalók szabad áramlása, amelyhez a szakképesítések kölcsönös elismerése szükséges. Magyarországon 1994 óta a közösségi követelményeknek megfelelôen folyik a képzés. Ha a Római Szerzôdés letelepedési szabadságát is figyelembe vesszük, akkor az elôbbiek miatt komoly feladatunk lesz a munkaerô megtartása. A munkaidô és pihenôidô tekintetében a törvényben megfogalmazott irányelv a mérvadó (93/104. és 2000/32.). Magyarországon az általános szabályok mellett speciális szabályok, kormányrendeletek és kollektív szerzôdések tartalmazzák az irányelveket. Az EU-jog nem ismeri el az ügyelet és a készenlét fogalmát, hanem munkaidôrôl és pihenôidôrôl beszél, az ügyeletvégzést munkaidônek tekinti, a készenlétet pedig pihenôidônek. A dolgozók számára az éves munkaidôkeret meghatározása komoly gondot jelenthet az egészségügyi ellátásban, ezért javaslat van az irányelv módosítására (például arra, hogy az ügyelet ne teljes ideje legyen munkaidô). Az ellentmondások ismertek, de ha elvileg határozzuk meg az egészségügyi tevékenység végzésének feltételeit és a tevékenység végzésének alapvetô szabályait összhangban az uniós elvekkel és a Munka törvénykönyvével, akkor két alapkövetelmény fontos: a betegek joga a pihent egészségügyi dolgozóhoz; a dolgozónak a pihenéshez való joga. Ezzel kapcsolatosan felmerül az önként vállalható túlmunkakeret fogalma is, különösen a privát szférában. Mindezek értelmezéséhez meg kell teremteni az egészségügyi dolgozókat megilletô speciális kedvezményeket és a túlmunka kiemelt elismerésével kapcsolatos érdekeltségi rendszert. A munkahelyi biztonság és egészségvédelem igen fontos kérdés. A radiológiai ellátás kapcsán számos alapvetô munkavédelmi direktívának kell megfelelni (például a képernyô elôtti munkavégzésre vonatkozóan, a biológiai expozíció, a kémiai és sugárvédelmi biztonság vonatkozásában). Az orvostechnikai eszközöknél a biztonsági és minôségi követelményeket elôíró irányelvek érvényesek annak érdekében, hogy az eszközök ne veszélyeztethessék a páciens, a kezelô vagy esetleg egy harmadik személy egészségét, biztonságát, életét. Mindezek ellenére az egészségügyi ellátórendszer struktúrájának kialakítása, mûködtetése, finanszírozása, a társadalombiztosítás módja deklaráltan nemzeti hatáskörbe tartozó és a jövôben nemzeti fennhatóság alatt maradó terület. Az egészségügyi ellátórendszer feladatait és mûködésének feltételeit tehát a gazdasági, jogi, szociális és egészségügyi tényezôk együttesen határozzák meg. Ebben a feltételrendszerben kell olyan változásokat elérni az egészségügy szerkezetében, amelyek jobban illeszkednek a lakosság valós szükségleteihez, jobban szolgálják az egészség megôrzését, és a megbetegedettek számára a gyógyulás lehetôségét, jobban hasznosítják a rendelkezésre álló szûkös forrásokat. A radiológia szempontjából mutatkozó pozitív és negatív hatások ismeretében a szakmának arra kell törekednie, hogy országosan jöjjön létre a radiológiai ellátás allokációs térképe, pontosan meghatározva az egyes egységek ellátási szintjét és feladatát. E térkép elkészítésekor figyelembe kell venni a különbözô tulajdonosi formában mûködô szolgáltatásokat, követve a szektorsemleges finanszírozás elvét. Ki kell építeni a teleradiológiai rendszert, amelynek az elôzôekben vázoltak szerint a szakmai okok mellett fontos szerepe van a munkaerô-megtakarításban. A radiológiai diagnosztika szolgálatában álló konvencionális és modern eszközök visszapótlásához, az amortizáció kezeléséhez központi forrás biztosítása szükséges céltámogatás formájában. A radiológiai szakma finanszírozásában ügyelni kell arra, hogy a szakmai fejlesztések következtében megjelenô új módszerek minél korábban kerüljenek be az elismert finanszírozási körbe, elôsegítve ezzel a modern eljárások elterjedését. M AGYAR R ADIOLÓGIA 2004;78(1):36 42. 41
Ha nem kerül sor az egészségügyben jelentôs, átfogó béremelésre, a hiányszakmák, illetve a hálapénzzel nem honorált szakterületek külön preferálása még akkor is szükséges, ha ez nehezen egyeztethetô össze a teljesítményfinanszírozási rendszerrel. Elképzelhetô az is, hogy ezeket a szakmákat jobban preferálják, magasabb szinten finanszírozzák, ezáltal nagyobb bértömeg elosztása válna lehetôvé. Ezek kényszermegoldások, de a szakma védelmét szolgálnák és az elvándorlást csökkentenék. A szakorvosképzés jelenlegi gyakorlata elviekben jó. A képzés szakmai tartalma is az európaival kompatibilis. A probléma az utánpótlás biztosítása szempontjából abból adódik, hogy nincs érdeklôdés a szakma iránt. Tudnunk kell azonban, hogy a radiológus szakképesítés a jövôben fel fog értékelôdni. Ennek tudatosítása szükséges lenne a medikusok körében. A szakdolgozói fôiskolai képzés nagyobb számban lenne kívánatos, tekintettel arra, hogy az asszisztensi kompetencia kiszélesítéséhez szélesebb körû tudás szükséges (például a multislice-ct-technika elterjedésével, gyári protokollok birtokában a kontrasztanyag beadásának felvétele az asszisztensi kompetencialistába). Tekintettel azonban arra, hogy évek óta a szakdolgozói létszám is csökken, fenn kell tartani a munka melletti kétéves asszisztensi képzést is. Ajánlott irodalom 1. Bodor Sz, ifj. Bodor Sz, Bordás I, Méreg G. Trendvonalak az egészségügyben. Budapest, 2003. 2. Az 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyrôl. Népjóléti Minisztérium. 3. 12/2002. (III. 28.) EüM rendelet az egészségügyi közintézmény szakmai fejlesztési programjának szakmai szabályairól. 4. 2001. évi CVII. törvény az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról. 5. Magyarország egészségügyi rendszere. Magyarország lakosságának egészségi állapota. WHO/Europe, HFA Database, 2002. 6. CIA. The World Fact Book, 2001 7. Hidasi Zs. Az egészségügyi finanszírozás forrásképzési rendszerének alternatívái Magyarországon. Egészségügyi Gazdasági Szemle 2001;39(4). MAMMOGRÁFIÁS EMLÔRÁKSZÛRÉS A Zala Megyei Kórház Radiológia és Izotópdiagnosztikai Osztálya 2004. március 23-án akkreditált regionális továbbképzést szervez Mammográfiás emlôrákszûrés a gyakorlatban címmel. A tanfolyamra az északnyugat-dunántúli emlôszûrô központok jelentkezését várjuk (maximum 25 fô). Helyszín: Zala Megyei Kórház, Radiológia és Izotópdiagnosztikai Osztály, 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi u. 1. Részvételi díj nincs. Jelentkezési határidô: 2004. március 9. Jelentkezés e-mailen: radiologia.rad@zmkorhaz.hu vagy írásban, postai úton: Zala Megyei Kórház Radiológia és Izotópdiagnosztikai Osztály, 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi u. 1. Étkezési igényét kérjük jelezze elôre! Ebéd ára: 312 Ft/fô. Program: 10.00 10.30: Az ÁNTSZ szerepe az emlôrákszûrés szervezésében dr. Belencsák Ágnes 10.30 11.00: Emlôrákszûrés szervezési tapasztalatai megyei kórházi keretek között dr. Nagy Gyöngyi 11.00 12.00: Minôségbiztosítás a mammográfiában, quality control a gyakorlatban dr. Milics Margit, dr. Szôke Jenôné 13.00 13.45: Hogyan fedezzük fel a kis emlôrákot a szûrés során? dr. Somogyi Rita 13.45 14.30: Mammográfiás szûrésben felfedezett emlôlaesiók analízise, differenciáldiagnosztikája dr. Milics Margit 15.00 16.00: Szûrésleolvasás gyakorlat. Vezeti: dr. Milics Margit, dr. Somogyi Rita 16.00 17.00: Kiemelt esetek elemzése dr. Gábor Valéria, dr. Nagy Gyöngyi, dr. Milics Margit, dr. Somogyi Rita 42 Fórum