AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZER TOVÁBBI ÁTALAKÍTÁSÁRÓL

A MAGYAR KÓRHÁZSZÖVETSÉG JAVASLATAI AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZER TOVÁBBI ÁTALAKÍTÁSÁRÓL 2014. OKTÓBER. 5.

A Magyar Kórházszövetség 2014. április 2-án tartott közgyűlésén elfogadta A Magyar Kórházszövetség üzenetei című dokumentumot. Ez 10 pontban sorolja fel a Kórházszövetség véleményét arról, hogy melyek a legfontosabb előttünk álló tennivalók egészségügyi rendszerünk továbbfejlesztése során. A széles konszenzussal elfogadott üzeneteket ma is aktuálisnak tartjuk. Ezért ez képezi jelen anyagunk első részét. Az elmúlt hónapokban az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága vezetőivel ismételten lehetőségünk nyílt konzultációkat folytatni az aktuális helyzet értékeléséről és a rendszerátalakítás további terveiről. Ezekbe a megbeszélésekbe az Államtitkárság kezdeményezésére az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetői is bekapcsolódtak. A felvázolt egészségpolitikai szándékok és közös útkeresések alapján a Kórházszövetség alternatívát is megfogalmazó összefoglaló javaslatcsomagot állított össze, mely jelen dokumentum második részét képezi. Budapest, 2014. október 5. Dr. Rácz Jenő Dr. Velkey György Dr. Svébis Mihály volt elnök elnök jelölt elnök

I. rész A Magyar Kórházszövetség üzenetei A magyar társadalom stabilizálódása és a gazdaság fellendülése elképzelhetetlen biztos alapokon álló egészségügy és a jelenleginél egészségesebb lakosság nélkül e célok eléréséhez ajánl együttműködést a Magyar Kórházszövetség, amely a következő 10 üzenetet küldi a magyar társadalom, a tagkórházak, az egészségügyben dolgozó munkatársak és a döntéshozó testületek tagjai felé: 1. A Magyar Kórházszövetség rendszeres és kezdeményező kapcsolatra törekszik a tagkórházakkal és számít folyamatos felvetéseikre, amelyeket összegyűjt és hangsúlyosan közvetít az illetékes döntéshozóknak. 2. A Szövetség elkötelezett a betegközpontú ellátás mellett, ezért támogatja a minőségügyi akkreditációs rendszer bevezetését, a betegbiztonság javítására irányuló programok működtetését, a betegek várakozási idejének csökkentését a meglévő erőforrások mellett is az ellátási folyamatok jobb szervezésével. 3. Igyekszik elősegíteni a hazai egészségügy társadalmi megbecsülésének helyreállítását, amihez kéri a politika és a média építő hozzáállását. 4. A Kórházszövetség kiáll a béremelés és az ösztöndíj-programok folytatása mellett, különös tekintettel a mozgóbérek valamint a gazdasági és műszaki területen dolgozók bére mielőbbi rendezésére. Szükségesnek látja az egészségügyi életpályamodell kidolgozását és az egészségügyi dolgozókat érő atrocitások visszaszorítását. 5. A Kórházszövetség úgy véli, hogy a kórházak méltányos finanszírozásához elengedhetetlen a díjtételek emelése, az átfogó súlyszám-revízió és a feladatarányos finanszírozási keretek kialakítása. 6. Az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése további források bevonásával képzelhető el, átfogó energiaracionalizálási programmal, a központi régió intézményeinek felzárkóztatásával és az amortizáció rendszerszerű pótlásával. 7. A Szövetség meggyőződése, hogy a kórházak többletbevételhez juthatnak piaci alapon is, ezért fontosnak tartja a térítés ellenében végzett egészségügyi szolgáltatások bevezetésének lehetőségét az állami fenntartású intézményekben, a fizetős betegek ellátásának elkülönítésével a hazai biztosított betegekétől. 8. A Magyar Kórházszövetség szorgalmazza a szerkezet-átalakítás, a kapacitásszabályzás és betegút-menedzsment térségi ellátásra épülő rendszerének továbbfejlesztését a megkezdett irányban a lakosságközeli járóbeteg, rehabilitációs és krónikus ellátások erősítésével. 9. Támogatja és segíti a megkezdett népegészségügyi intézkedések megvalósulását. 10. Megkerülhetetlennek tartja az egészségügyi ellátókat összekötő biztonságos informatikai rendszer működtetését, amelynek eredményeként tiszta, átlátható betegutak jöhetnek létre, csökkentve az adminisztrációs terheket.

A fenti 10 pontot részletezve a Magyar Kórházszövetség az alábbi gondolatokat teszi közzé Szövetségünk a kórházi kezelésre szoruló betegek, az ott gyógyító és ápoló közösség és az ehhez hátteret biztosító munkatársak érdekében szolgálja a magyar egészségügyet. Örömmel fogadja a nyílt párbeszédet és igyekszik előmozdítani, hogy a résztvevők közöttük is elsősorban a betegképviseletek, az orvos- ápoló- és menedzsment szervezetek, a beszállítók, az egészség- és gazdaságpolitikusok, a fenntartói és biztosítási képviselők, a befektetők valamint az illetékes hivatalok és a hatóságok munkatársai szót értsenek egymással. 1. Még aktívabb kapcsolat a tagkórházakkal A Magyar Kórházszövetség hagyományaihoz híven gyűjti a tagkórházak és az egészségügyi ágazat problémáit, és konstruktív megoldásokat javasol, figyelemmel a realitásokra. Az MKSZ legfontosabb eszköze a kórházakkal ápolt rendszeres és kezdeményező kapcsolat: ezt célozzák a 2013-ban bevezetett intézkedéseink, elektromos és írott kommunikációnk megújítása illetve a napi kapcsolattartásunk új elemei, például az elnökségi ülések összefoglalóinak eljuttatása és a tagintézmények álláspontjának, véleményének rendszeres kikérése az Elnökség külső egyeztetései előtt. Az Elnökség várja a tagkórházak az eddigieknél aktívabb, folyamatos jelzéseit a felvetődő problémákról, amelyeket összefogottan és hangsúlyosan közvetít az illetékes döntéshozóknak. 2. Betegközpontú ellátás A Magyar Kórházszövetség elkötelezett a gyógyítás minősége és a betegek kiszolgálása javítása mellett. Ezért a tagkórházai szervezeti keretein keresztül segíti az egészségügy minőségügyi akkreditációs rendszere bevezetését, az indikátorok és az egységes elvárási rendszer kialakítását, tevékenyen részt is vesz a betegbiztonság javítására irányuló programok kialakításában és működtetésében, segíti a folyamatba bekapcsolódott kórházak ez irányú tevékenységét, ösztönzi, hogy az ellátási folyamatok jobb szervezésével a meglévő erőforrások mellett is csökkenjen a betegek várakozási ideje, ösztönzi a dolgozók kommunikációs fejlesztését. 3. A társadalmi megbecsülés helyreállítása A hazai egészségügy iránti bizalom visszaépítése, a becsületesen és önfeláldozóan dolgozó munkatársaink társadalmi megbecsülésének helyreállítása a nyugodt kórházi munka és a hosszú távú ellátási biztonság feltétele. Ezt igyekszünk elősegíteni és ehhez kérjük a politika és a média építő hozzáállását.

4. Az egészségügyben dolgozók megerősítése A kórházainkban dolgozó munkatársak helyzetének javításához tovább kell folytatni a béremelést és az ösztöndíj-programokat. A legsürgősebb a mozgóbérek rendezése valamint a gazdasági és műszaki területen dolgozók bérkiigazításának megkezdése Tartós perspektívát nyújtó életpályamodellt szükséges kidolgozni Biztosítani kell az egészségügyi dolgozók hatásos védelmét a kórházakban egyre fenyegetőbb testi és lelki agresszióval szemben. A Kórházszövetség kiáll az egészségügyi dolgozókat érő atrocitások visszaszorításáért. A jubileumi jutalom tételes finanszírozását javasoljuk. 5. A kórházak méltányos finanszírozása A kórházi rendszer alulfinanszírozottságát az évenként ismétlődő adósságkonszolidáció önmagában nem képes megoldani, ezért szükség van az egyes betegségek kezelésére kifizetett díjtételek emelésére, legalább a visegrádi országok szintjére. Az igazságosság érvényesülése megköveteli az átfogó súlyszám-revíziót és a feladatarányos finanszírozási keretek kialakítását. Az új számviteli rend felülvizsgálata elengedhetetlen az intézmények gazdálkodási lehetőségeinek fenntartásához. 6. Az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése Az egészségügynek további fejlesztési forrásokra van szüksége. Az éjjel-nappal üzemelő, nagy energiafelhasználású intézményeink részére átfogó energiaracionalizálási programot kell indítani. Az uniós fejlesztéseknél súlyos hátrányt szenvedett, a budapesti és Pest megyei nem konvergencia régióban működő kórházak felújítása sem maradhat el. A közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatók fenntartói számára biztosítani kell a szükséges erőforrásokat az amortizáció rendszerszerű pótlására a tulajdonosi kötelezettség teljesítéséhez. 7. A kórházak lehetősége a gazdasági növekedésben Az egységes állami ellátórendszer hatékony kormányzati támogatása, a határokon átnyúló egészségügyi ellátásokban rejlő kölcsönös előnyök és a magyar egészségügy szakemberei által képviselt szellemi tőke kiaknázása jelentősen hozzájárulhat a magyar gazdaság további növekedéséhez. A magyar állami finanszírozású egészségügyi szolgáltatók nem tudnak gazdaságosan és megfelelő színvonalon működni, ha kizárólag OEP-finanszírozásra támaszkodnak. Többletbevételhez juthatnak piaci alapon is. A leginkább piacképes, eladható szolgáltatások közé sorolható a fölösleges (TVK-n felüli) kapacitások kiajánlása belföldi és külföldi betegek számára, illetve a szűrőprogramok és a preventív ellátások elterjesztése. Ezért támogatni kell a térítés ellenében végzett egészségügyi szolgáltatások bevezetésének lehetőségét az állami fenntartású intézményekben, ám a fizetős betegek ellátását helyüket és idejüket tekintve is fontos elkülöníteni

a hazai biztosított betegekétől, akik soha nem kerülhetnek hátrányba az előbbiekhez képest. Szorgalmazni kell azon beavatkozások külföldi népszerűsítését, amelyeket magas színvonalon, megfelelő eszközparkkal, a határon túli várakozási időkhöz képest gyorsabban el tudunk végezni. 8. A szerkezet-átalakítás folytatása A szerkezet-átalakítás, a kapacitásszabályzás és betegút-menedzsment térségi ellátásra épülő rendszerét tovább kell fejleszteni a megkezdett irányban, nem szabad bizonytalanságot okozni újabb változtatgatásokkal. A speciális tudást, a szakembereket, az eszközöket és az infrastruktúrát igénylő ellátásokat a hatékonyság és eredményesség érdekében a megkezdett módon kell központokba szervezni, amelyeket kiemelt finanszírozásban szükséges részesíteni. Elengedhetetlen a lakosságközeli járóbeteg, rehabilitációs és krónikus ellátások erősítése az egészségügyi és szociális feladatok világos szétválasztásával. A fekvő- és járóbeteg-ellátás erősebb integrációja eredményesebb és hatékonyabb ellátáshoz vezetne. Az egészségügyi ellátórendszer szerkezetének valamint finanszírozásának további alakításakor hangsúlyosan figyelembe kell venni hazánk lakosságának epidemiológiai mutatóit, a közeljövőben prognosztizálható demográfiai folyamatokat, különös tekintettel a több betegséggel párhuzamosan küszködőkre és a társadalom elöregedésére. Az alapellátás a hátrányos helyzetű területek célzott fejlesztésével és a közösségi gyógyítási kultúra elterjesztésével lehet képes teljesíteni kapuőri feladatait. 9. A népegészségügyi mozgósítás támogatása Kiemelten fontosnak tekintjük a nemzet tagjainak egészségtudatos magatartását, ezért támogatjuk a megkezdett népegészségügyi intézkedéseket, és segítjük azok megvalósulását. Különös ellátásszervezési és finanszírozási figyelmet érdemelnek a népegészségügyi szempontból kiemelt betegségcsoportok. A daganatos és szív-érrendszeri valamint pszicho-szomatikus betegek ellátása mellett ide tartozik még a csecsemő- és gyermek-egészségügyi ellátás, amelynek alrendszerszerű építése és támogatása a jövő generáció egészségügyének alapja. Az odafigyelés az idősek és az életük befejezéséhez közeledő betegek igényeire a társadalom humánumának mércéje. 10. Az egészségügyi informatika megújítása Szükség van egy egységes platformon működő, az egészségügyi ellátókat összekötő biztonságos informatikai rendszerre, amelynek eredményeként tiszta, átlátható betegutak, kevesebb fölösleges és ismételt vizsgálat, kisebb adminisztrációs teher, illetve naprakész egészségügyi adatbázis jöhet létre. Az otthoni betegmonitorozás és a telemedicina különböző megoldásai a prevenciós és rehabilitációs folyamatokat is támogathatják.

II. rész 1. Helyzetértékelés A magyar lakosság népegészségügyi mutatói messze elmaradnak nem csak a fejlettebb országokétól, hanem a jelenlegi gazdasági helyzetünkben elvárhatótól is: születéskor várható átlagos élettartam, és a vásárlóerő-paritással korrigált, egy főre jutó hazai termék kapcsolata 2012. A Azaz adott gazdasági teljesítmény mellett is csaknem 3 évvel tovább kellene élnünk, és még rosszabb az arány, ha az egészségben eltöltött életévek számát viszonyítjuk a nemzetközi trendekhez. Kiemelkedően rossz mutatókkal rendelkezünk a daganatos halálozás és az öngyilkosságok vonatkozásában:

Legalább ennyire aggasztó a drámai népesség fogyás, melyben szerepet játszik a korai halálozás mellett a rendkívül alacsony születési ráta is: Ilyen népegészségügyi mutatók mellett az átlagosnál lényegesen magasabb ellátási szükséglet jelentkezik az egészségügyi ellátórendszerben. Tudjuk, hogy önmagában az egészségügyi ellátás nem képes megváltoztatni a lakosság egészségi helyzetét - ezen változtatni csak komplex népegészségügyi program képes - ami azonban csak évtizedek alatt tudja hatását kifejteni, addig viszont a már beteg emberek ek ellátásának terhe az egészségügyre nehezedik.

A Semmelweis terv széles körű szakmai egyeztetést követően reálisan értékelte az egészségügyi ellátás helyzetét, és kijelölte a szükséges változtatások főbb irányait. Őszintén szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, hogy az egészségügyünk mély, elhúzódó és összetett pénzügyi, politikai, szakmai, erkölcsi, humán erőforrás és bizalmi - válságban van, továbbá tudomásul kellett vennünk, hogy az egészségügyi ellátórendszerünket a rendelkezésre álló forrásokból, a szakmai eljárásrendeknek megfelelően, az adott szolgáltatási csomaggal, mindenki számára elérhetően nem tudjuk működtetni. A több évtizede felhalmozódott problémák oly mértékű strukturális, funkcionális és finanszírozási anomáliákat eredményeztek, melyen változtatni módosításokkal már nem volt lehetséges, ezért egy új egészségügyi ellátórendszert kialakítását kellett megkezdeni. Ezen belül újra kellett értékelni az egészségügyi ellátással kapcsolatban: - az állam szerepét - a szolidaritás és az egyéni felelősség arányát - a fenntartható fejlődés és a finanszírozhatóság harmóniáját - az átláthatóság kérdését - a változtatások időigényét. A szükséges változtatások fő irányaként a Semmelweis terv az erőforrások koncentrációját, a strukturális és funkcionális integrációt, valamint a centralizációt jelölte meg. A súlyos válsághelyzetben átvett egészségügy megmentése ezen elvek mentén indult meg. Az elmúlt 4 év változásainak értékelése: Leegyszerűsítve három értékelési szemponttal jól leírhatóak a változások: - hol és mivel gyógyítunk - kivel gyógyítunk - miből gyógyítunk Hol és mivel gyógyítunk: Ebből a szempontból az elmúlt 4 év a magyar egészségügy igazi siker története lehetett volna, ha nem költöttünk volna el felesleges milliárdokat olyan járóbeteg és kis kórházi fejlesztésekre, melyek kódoltan fenntarthatatlanok és működésképtelen lesznek, ugyanakkor a források szétforgácsolása miatt a nagy fejlesztések is gyakran nem válhattak kompletté. (A Nógrád megyében létesítendő kistérségi egészségügyi járóbeteg szakellátókkal kapcsolatos döntések Rétság és Szécsény vonatkozásában 2007. december és 2008. február között születtek meg, mindkét szakellátó intézetet 2011. II. negyedévében kezdték működtetni.) Ilyen mértékű építés, gép-műszer beszerzés és infrastruktúra-fejlesztés soha nem volt a magyar egészségügyben. Az uniós források segítségével több, mint 300 milliárd forintnyi

egészségügyi fejlesztés valósul meg a kórházakban és a járóbeteg szakellátásban (összességében a 2007-2014-es uniós ciklusban több, mint 400 milliárd forint). A kiemelt fejlesztések keretében egy-egy kórház vagy egyetemi klinika akár 12-15 milliárd forintnyi forráshoz juthatott ilyen fejlesztés valósult meg például a győri vagy a kaposvári kórházakban, de hasonló nagyságrendű fejlesztés van folyamatban a pécsi vagy a szegedi egyetemen is. Ahol ezek a fejlesztések megtörténtek, ott valóban a XXI. századi európai ellátás színvonalát tudjuk a betegellátásban biztosítani. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy egyes projektek befejezési határideje oly mértékben csúszik, hogy az már magukat a projekteket is veszélyezteti. Szintén látnunk kell, hogy az uniós projektek csak kb. ¼ részét oldották meg a működéshez nélkülözhetetlen fejlesztéseknek, különösen nagyok az elmaradások a fővárosban és a központi régióban. Ráadásul a 2014-2020-as uniós ciklusban előre láthatólag csak a korábbi források töredéke jut az egészségügynek mely még az elöregedett eszközök pótlására sem lesz elegendő, míg a szükséges építészeti fejlesztések és műszer beszerzések fedezete jelenleg nem látható. Ennél is súlyosabb probléma, hogy az amortizáció nincs beépítve a finanszírozásba, továbbá a fenntartó sem rendelkezik erre forrásokkal, így az éves viszonylatban több tízmilliárd forintos eszköz-visszapótlási igény valójában az amúgy is szűkös dologi működési kiadásokat terheli, ezzel is folyamatosan hozzájárul a kórházi adósság keletkezéséhez. A következő kormányzati ciklusban tehát mind a fejlesztések, mind az eszköz-visszapótlás kritikus terület lesz. Kivel gyógyítunk: Az egészségügyi humán erőforrás kérdése a világ valamennyi országában a legkritikusabb problémák közé tartozik. Csak európai szinten több tízezer orvos és nővér hiányzik az egészségügyből, míg a fejlődő országokban az egészségügyi rendszerek fejlődésének legfőbb gátja a szűkös humán erőforrás különösen figyelembe véve azt a tényt, hogy a gazdaságilag nehezebb helyzetben levő országokból folyamatos az egészségügyi munkavállalók kiáramlása a gazdagabb országok fele. Magyarországon 2007-ig a tőlünk kivándorlók helyébe hasonló nagyságrendű utánpótlást kaptunk a környező országok magyar lakta területeiről. Ez a trend 2007 után megfordult, és amíg folyamatosan nőt a tőlünk eltávozók száma, ugyanakkor drasztikusan kevesebb lett a hozzánk érkező orvos és egészségügyi szakdolgozó. A fenyegető veszélyt látva az ösztöndíj programok segítségével valamint az egészségügyi dolgozók több lépcsős béremelésével sikerült a kedvezőtlen trended lelassítani és a fenyegető humánerőforrás krízist elodázni. Így 2012 óta csökkent az orvosok elvándorlása,

azonban emögött már a kínálat csökkenése is felmerülhet. Viszont az ösztöndíj programok segítségével az ösztöndíjban részesülőket már magasabb számban tudjuk itthon tartan. Ugyanakkor a megváltoztatott trend ellenére is igaz, hogy több orvos távozik a rendszerünkből (külföld, nyugdíj, halálozás), mint ahányan oda belépnek, így változatlanul fogyással kell számolnunk, mely egyes szakterületeken (patológia, pszichiátria, idegsebészet, sürgősségi ellátás, traumatológia, aneszteziológia) már most is elégtelen ellátást eredményező kritikus hiányt okoz. A hiányt fokozza a szakemberek egyenlőtlen területi eloszlása melyre néhány konkrét példa, mely a lakosság esélyegyenlőségét erősen megkérdőjelezi: EGY PATOLÓGUSRA JUTÓ LAKOSSÁGSZÁM: Jász-Nagykun-Szolnok megye: 129 667 fő, Budapest: 15 104 fő EGY OXYOLÓGUSRA JUTÓ LAKOSSÁGSZÁM: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 281 000 fő, Budapest: 35 449 fő EGY IDEGSEBÉSZRE JUTÓ LAKOSSÁGSZÁM: Baranya megye: 35 273 fő, Jász-Nagykun-Szolnok megye: 389 000 fő, míg Heves, Nógrád, Tolna, Zala megyékben egyáltalán nincs idegsebész szakorvos. Kifejezetten negatív hatású volt az egészségügyben a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatásának tilalma, melynek jelenlegi megoldása csak átmenetinek tekinthető, valamint elengedhetetlen az egészségügyi bérrendezés további folytatása, melynek fedezete már a 2014-es évben sincs meg, így egyelőre a pedagógus életpálya modellhez hasonló egészségügyi életpálya kialakítása bár szükséges lenne, de nem lehetséges. Addig is elengedhetetlen az eddigi béremelés fedezetének beépítése a normális finanszírozási rendszerekbe, mert a jelenlegi külön keretes szisztéma intézményi szinten tervezhetetlenné teszi a rendszer működését és a bérgazdálkodás racionalizálása ellen is hat. Az egészségügyi szakdolgozók területén legalább ennyire aggasztó a helyzet. A rendszerváltás óta csaknem 30 000 szakdolgozó tűnt el a rendszerből, így mostanra már nem csak az orvoshiány, hanem a szakdolgozói létszámhiány sem teszi lehetővé a meglevő ellátórendszerünk fenntartását. Miből gyógyítunk: Az egészségügyi közkiadások arányának további növelése feltétlen szükséges.

Az ilyen mértékű csökkenés ellentétes a nemzetközi trendekkel, ami abból is érzékelhető, hogy amíg 1992-ben az EU 15-ök egy főre jutó egészségügyi közkiadásának 49,9%-át költöttük itthon az egészségügyre, addig ez a szám 2013-ra 36,7%-ra csökkent. A szűkülő források eredménye, hogy a racionalizálási intézkedések ellenére folyamatosan nő a kórházak adóssága, mely a 2014-es év végére az évközi gyorssegély ellenére el fogja érni a 80 milliárd forintot, mely nem csak a kórházak működése szempontjából kezelhetetlen nagyságrend, hanem államháztartási szinten is egyensúlyt veszélyeztető tényező. Tudomásul véve a gazdaság teljesítő képességét és az adósság csapdából való kitörés abszolút prioritását az elmúlt 4 év jelentős eredményének tekinthetjük, hogy megteremtettük az egészségügyi dolgozók béremelésének fedezetét, ugyanakkor a következő években az intézményrendszer dologi kiadások emelését is biztosítanunk kell. Ennek előfeltétele az a gazdasági növekedés, ami a gazdaság talpra állításával megindult. A gazdaság stabilizálása után szakítani tudunk azzal a szemlélettel, mely az egészségügyet a költségvetés egy fájóan nagy kiadási tételeként tartja nyilván. Helyette célszerű, hogy az egészségügyet az őt körülvevő egészségiparral és gyógy-turizmussal együtt a gazdaság egyik kitörési pontjának fogjuk fel. Nemzetközi tapasztalatok alapján az egészségügy fejlődési pályára állítása szinergista hatást fejt ki a gazdaság valamennyi szektorára, miközben a szinte korlátlan felvevő képességű munkaerő piacot is jelent. Az egészségügybe befektetett minden forint nemzetgazdasági szinten 30%-kal magasabb eredmény produkál, így ez a paradigma váltás az egészségügy rendbe tétele mellett hozzájárul a gazdasági növekedéshez, és mivel az emberek számára az egészség a legnagyobb érték így a társadalmi béke megteremtéséhez is.

2. A következő időszak javasolt irányai A következő években az egészségpolitikában a kontinuitás, a konszolidáció és a konszenzus elveit javasolt érvényesíteni. Azaz a kontinuitás jegyében bizonyos korrekciók mellett - tovább célszerű folytatni a Semmelweis tervben leírt változtatásokat, a konszolidáció jegyében új fejlődési pályára lehet állítani az egészségügyet, és meg kell teremteni azt a szakmai, politikai és társadalmi konszenzust, melyben mindenki számára világos lesz, hogy ki és mit vár el az egészségügytől, és ezért egyéni és társadalmi szinten milyen áldozatokat hajlandó hozni. A következő évtizedben az egészségügyben megoldandó legfontosabb feladatok: egészségügyi ellátás feudalisztikus, szocialista és liberális típusú maradványainak felszámolása a szolgáltató központú egészségügyi ellátás helyett betegközpontú ellátás kialakítása a széttagolt, diszfunkcionálisan és ennek következtében sokszor nem hatékonyan működő ellátórendszer helyett komprehenzív ellátórendszer kialakítása e-alapú egységes dokumentációs, irányítási, ellenőrzési, gazdálkodási és betegellátási rendszerek kialakítása az állam, az ellátórendszer és a lakosság kölcsönös felelősségén alapuló bizalmi viszony visszaállítása az evidenciák nélküli, ugyanakkor minden változtatást megakadályozó tabuk ledöntése Az egészségügyi ellátórendszer és az egészségpolitika irányítása: A humán tárcák közös irányítása az egészségügy problémáinak gyakran késői felismeréséhez és nehézkes megoldásához vezetett. A rendszer teljes szétesése az ellátók személyes érdekei és lojalitása miatt nem következett be, a tudatos válság-menedzselésnek ebben kevesebb szerepe volt. Ugyanakkor csupán ezen tényezőkre hosszú távon nem lehet egészségügyi ellátási stratégiát építeni. Az állami egészségügyi ellátórendszer kialakításának és működtetésének kulcsszerepe a GYEMSZI-re hárult volna. Ezt a funkcióját maradék nélkül nem tudta betölteni. Általában a túlzottan bürokratizált rendszerek sajátossága, hogy a döntések messze kerülnek az intézményektől, aránytalan mértékben lassítva valamennyi döntéshozatali folyamatot, mely az ellátórendszerben kifejezetten hátrányos. Az egészségügyi szakellátási kapacitások és területi ellátási kötelezettségek és így a betegutak 1-1,5 millió ember közös ellátási egységét képező térségi szerveződése a korszerű nemzetközi trendekhez és a hazai földrajzi, közlekedési és betegmozgási helyzethez igazodott. A GyEMSzI is e szerint szerveződött, de a térségi igazgatóságok nem kaptak

elegendő szerepet az intézmény- és lakosság közeli egészségügyi irányításban. Ezt a decentralizációs folyamatot fel kell gyorsítani. Megfontolható a GyEMSzI egyes funkcióinak és az egyéb irányító szervezetekkel való párhuzamosságoknak a felülbírálata. A Kórházszövetség elsősorban az ágazati minisztériumhoz javasolja a GyEMSzI-ből elkerülő feladatokat telepíteni, hogy a kellő szakmai irányítás meglegyen, s az ágazati vezetés egységes szemlélete javulhasson. Ugyanakkor az irányító rendszer átalakítása ilyen úton kizárólag akkor érheti el a célját, ha a minisztériumi apparátus számára a megfelelő hatáskört és erőforrásokat biztosítják. A Kórházszövetség az egységes szakmai és közigazgatási irányítási rendszert (1. alternatíva l. alábbi ábrát), vagy alternatívaként a térségi ellátásszervezés mellett a kormányhivatalok fenntartói szerepben megjelenő felelősségvállalását (2. alternatíva l. alábbi ábrát) javasolja. Ez utóbbi azonban a fentebb hivatkozott párhuzamosságok megmaradásának veszélyét hordozza magában, pl.: nem pontosan tisztázott feladat és hatáskörök. (Az ábrák csak a megértést szolgálják, sematikusak és csak a legfőbb irányítási útvonalakat jelzik. Nem szólnak egyebek mellett a térségi ellátó központok - egyetemek, HM egészségügyi intézménye, térségi hatáskörű nagy megyei kórházak - kiemelt szerepéről, a szakkórházakról, a nem állam által fenntartott, közszolgáltatást végző intézményekről, stb. Ezek rendszerbe integrálása nélkülözhetetlen és az irányítási rendszerről szóló végső döntés függvényében meghatározható.)

1. alternatíva: AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZER SZAKMAI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IRÁNYÍTÁSA (1.) KORMÁNY SZAKMAI ÉS POLITIKAI STRATÉGIA ALKOTÁS SZAKMAI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IRÁNYÍTÁS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKTÁRCA (és GyEMSzI) INTÉZMÉNY ALAPÍTÁS, KINEVEZÉS, SZABÁLYOZÁS, OPERATÍV IRÁNYÍTÁS, ELLÁTÁS SZERVEZÉS, TÉRSÉGI MENEDZSMENT OEP FINANSZÍROZÁS, ELLENŐRZÉS MEGYEI KÓRHÁZAK VÁROSI KÓRHÁZAK ALAPELLÁTÁS

2. alternatíva: AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZER SZAKMAI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IRÁNYÍTÁSA (2.) KORMÁNY SZAKMAI ÉS POLITIKAI STRATÉGIA ALKOTÁS KÖZIGAZGATÁSI IRÁNYÍTÁS SZAKMAI IRÁNYÍTÁS MINISZTERELNÖKSÉG EGÉSZSÉGÜGYI SZAKTÁRCA INTÉZMÉNY ALAPÍTÁS, KINEVEZÉS, SZABÁLYOZÁS, OPERATÍV IRÁNYÍTÁS, ELLÁTÁS SZERVEZÉS, TÉRSÉGI MENEDZSMENT OEP MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FINANSZÍROZÁS, ELLENŐRZÉS MEGYEI KÓRHÁZAK VÁROSI KÓRHÁZAK ALAPELLÁTÁS

A szervezeti átalakítás mellett az is nyilvánvaló, hogy a jelenleg működő finanszírozási rendszer elsősorban a járó és fekvőbeteg szakellátás területén komplex átalakításra szorul. Az egyes finanszírozási tételek az ellátások többségében alatta vannak a bekerülési költségeknek így a szakmai szabályok szerint végzett ellátások kódoltan veszteségesek. A korábbi évek eredménytelen kódkarbantartási tevékenysége óva int attól, hogy a valódi költségtartalom ismerete, hatásvizsgálat és részleges kipróbálás nélkül az ellátórendszert egységes megváltozott tartalmú új finanszírozási szabályokkal terheljék meg. A későbbi fejezetekben részletezett többlet forrás igény önmagában nem oldja meg a finanszírozási problémákat, ha az elosztás technikájában nem változtatunk. A változtatás fő irányaként a jelenlegi teljesítmény finanszírozás helyett a feladat-finanszírozás irányába célszerű lépéseket tenni. Azonos feladatok esetén a fajlagos finanszírozási mutatók pl.: TVK (súlyszám, német pont)/10.000 lakos egységesítése, illetve epidemiológiai mutatókkal való összevetése javasolt. Jelenleg ez szervezési-, ellátási alapelvekkel nem magyarázható eltéréseket mutat. Az egészségügyi ellátórendszer: Az ellátórendszeren belül évtizedek óta meglevő strukturális és funkcionális anomáliák döntő többségét máig sem sikerült megoldani. Az állami egészségügyi ellátórendszer kiépítésnek elve és operatív lépései nem vezethetők le a Semmelweis tervből, ráadásul maga a felépítendő rendszer sem került konkrét meghatározásra. Így nyilvánvaló, hogy a rendszer egyes elemei (alapellátás, járóbeteg szakellátás, fekvőbeteg ellátás) horizontális és vertikális kapcsolatrendszerei esetlegesen működnek. A rendszerbe mélyen beágyazódtak a feudalisztikus elemek, melyek az ellátók és az ellátottak egyes szereplőinek privilégiumokat biztosítanak, melyek védelme a kedvezményezettek részéről obstruálja a halaszthatatlan változtatásokat. Változatlanul megmaradtak a szocialista egészségügyre jellemző vonások: a szolgáltatások állami monopóliuma, a bürokratikus központosítás és a hiánygazdaság. Ehhez az ellátottak részéről relatív biztonságérzet, vélelmezett esélyegyenlőség és vélelmezett szolidaritás társult, miközben nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a biztonság alatt paternalista biztonságot kell érteni, továbbá az esélyegyenlőség és szolidaritás illúziója mögött társadalmi szinten elfogadott módon működött a paraszolvencia rendszere. A működés szempontjából bonyolítják a helyzetet a rendszerbe diszfunkcionálisan beépült és mindeddig ki nem iktatott liberális egészségpolitikai elemek, mint például egyes magán szolgáltatók és szolgáltatások nem pontosan szabályozott szerepe. Az ellátás alapját képező háziorvosi rendszer elégtelensége mind a sürgősségi, mind a tervezett ellátások során egyértelmű, miközben a rendszer ezen eleméhez az első Orbán kormány végén meghozott intézkedések óta nem nyúltunk hozzá. Ennek következtében a definitív betegellátás erről a szintről a szakellátás szintjére tolódik, mely egyrészt nem költséghatékony, másrészt túlterheli a szakellátást és felesleges sorban állásra kényszeríti a betegeket is. A következő kormányzati ciklus egészségpolitikájának sikere döntően ezen

ellátási szint megreformálásán múlik, ráadásul ez a terület, ahol relatív alacsony forrásigénnyel gyors és jelentős eredmények érhetőek el. Javasoljuk célként megfogalmazni, hogy olyan alapellátást építsünk ki, mely a szakellátásba feltolt beteget visszaadja a háziorvosának, és a motivált háziorvost visszaadja a betegeknek. A szakellátás területén az állami egészségügyi ellátórendszer kialakítása a kórházak állami kézbe vételét követően megtorpant a járóbeteg ellátás szintjén. Valójában a működés szempontjából a funkcionális integráció lényegesebb a tulajdonosi egységesítésnél. A funkcionális integráció lényege, hogy az adott kórház ellátási területén működő járóbeteg szakellátások a kórházakkal egy funkcionális egységet alkossanak, így a működtetési szűkös erőforrások (pénz, eszköz, ember) a lehető leghatékonyabban felhasználhatóak, valamint a betegút menedzselés is egyszerűsödik. A fekvőbeteg intézmények integrációs folyamatát radikálisan tovább kell folytatni. Ezt elsősorban nem is a pénzhiány, hanem a humán erőforrás hiány, valamint a szakmai eljárásrendekben leírt működéshez szükséges eszköz és infrastruktúra igény kényszeríti ki. Ez nem a kis kórházak bezárását, hanem funkció váltását kell, hogy jelentse, melyben az ápolási és szociális feladatok ellátása meghatározó jelentőségű kell, hogy legyen. Az átalakítás tervezésénél kifejezett figyelmet kell fordítani a méretgazdaságosságra, ugyanis a korábbi években történt átalakítások eredményeképpen működtethetetlen kórházszerkezetek jöttek létre, azokat jelenleg is a vis maior keret teljes, ezirányú kimerítése tartja életben. A négy orvosegyetem helyét és ellátási rendszerbe integrálását az alapellátás megreformálásához hasonlóan prioritásként kell kezelni, hiszen a források felhasználása szempontjából az egyetemek kiemelkedően nagy tételt képviselnek. Javasoljuk, hogy az egészségügyi ellátórendszer az alábbi működési modell alapján kerüljön megszervezésre. A felvázolt modell lényegében azt jelenti, hogy egy megye egészségügyi ellátásának szervezéséért (az alap és járóbeteg szakellátást is bele értve) egy központi kórház (megyei kórház, vagy egyetem) a felelős. 3-4 ilyen megyei ellátási egység a Semmelweis terv szerinti térségekbe integrálódik, így egy térség 1,2-1,5 millió populációjára megszervezhetők azok a speciális ellátások, melynek fenntartása és működtetése nem lehetséges az erőforrások hatékony felhasználása mellett megyei szinten. Egy-egy speciális elhelyezkedésű és ellátási struktúrájú megye esetében részletes feladategyeztetés szükséges. Ez természetesen az általános tervezési sémát zavarhatja, de nem lehet figyelmen kívül hagyni Az egészségügyi ellátórendszer egészségügyi térségen (1,2 1,5 millió ember ellátása) belüli megyei működtetési modellje, mintegy 400-500 ezres populáció ellátására:

K Ö L T S É G KP.-I KÓRHÁZ 2-3 VÁROSI KÓRHÁZ JÁRÁSI JÁRÓBETEG ELLÁTÓK ALAPELLÁTÁS F E L A D A T A fővárosi ellátásszervezésben középhosszú távon, az ellátó struktúra új fejlesztéseivel és célzott emberi erőforrás programmal lehet biztosítani, hogy a jelenlegi bonyolult ügyeleti rend átalakuljon. Ehhez vezető első lépésként a Semmelweis terv térségi beosztása mentén az ügyeleti és akut felvételi rendszere racionalizálható. Egy-egy ilyen ellátási egység szakmai irányítását és közigazgatási kontrollját a korábban ismertetett modell szerint javasoljuk kialakítani, ahol az irányítás mellett a visszacsatolás is felgyorsulhat, így a döntéshozatal gyorsabb és hatékonyabb lehet. Az ellátórendszer alábbi modellje a feladatokat az alacsonyabb költségű alapellátás fele tolja, célja hogy minden ellátás csak ott történjen, ahol az adott betegség definitív ellátásának feltételei adottak. Ebben a rendszerben a szakellátás szétválasztása járó és fekvőbeteg ellátásra sem szervezetileg, sem funkcionálisan, sem finanszírozás szempontjából nem indokolt, így célszerű a fekvőbeteg és járóbeteg szakellátás teljes integrációja és a finanszírozási kasszák teljes egyesítése. A fekvő és járóbeteg szakellátás szétválasztása azért sem indokolt, mert a járóbeteg szakellátás 70%-t meghaladó része ma is a kórházakhoz integráltan működik. 2007 óta számos intézmény kapott ésszerűtlenül nagy krónikus kapacitást, amit természetesen képtelen kihasználni, ezáltal bevételcsökkenést kénytelen elszenvedni, mindez komoly működési nehézséget eredményez ezen kórházak esetében. Ezen kapacitások konverzióját elő kell segíteni a lakossági szükségletek kielégítésének javítása céljából. Ezzel a javaslatunkkal a szolgáltató központú egészségügyi ellátás helyett betegközpontú ellátás kialakítását célozzuk meg, valamint a széttagolt, diszfunkcionálisan és ennek következtében sokszor nem hatékonyan működő ellátórendszer helyett komprehenzív ellátórendszert építhetünk fel.

Az egészségügyi informatika megújítása Szükség van egy egységes platformon működő, az egészségügyi ellátókat összekötő biztonságos informatikai rendszerre, melynek eredményeként tiszta, átlátható betegutak, kevesebb fölöslegesen ismételt vizsgálat, kisebb adminisztrációs teher, jól követhető, a visszaéléseket kivédő gyógyszerellátás (e-recept), illetve naprakész központi egészségügyi adatbázis jöhet létre. Ennek alapvető feltétele a megfelelő jogi szabályozás, ill. adatvédelem. A munkaerő-, és forráshiány, ill. technológiai fejlődés egyre inkább sürgeti az otthoni betegmonitorozás és intézetek közötti telemedicina megoldások bevezetését. Fontos, hogy ezek az ellátási formák OEP által finanszírozott ellátássá váljanak, s így egyrészt plusz bevételt hozzanak az intézményeknek, másrészt a fölösleges kórházi ellátások elkerülésével, ill. a prevenciós és rehabilitációs folyamatok támogatásával megtakarítást eredményezzenek az egészségügyi kasszának. Mindenképpen szükség van egy dedikáltan az egészségügyi intézményekre kifejlesztett, a valós napi folyamatokat és döntéshozást támogató kontrolling rendszerre, mely segíti a megfelelő minőségű ellátást, az egészségügyben dolgozók (ön)validálását, és a költséghatékony működést. További elvárás a hiányzó betegség-, és beavatkozás-specifikus regiszterek, ill. különböző szakmai és betegportálok létrehozása, folyamatos frissítése. 3. A szükséges forrásbővítés javasolt formái és az egészségügyi rezsicsökkentés lehetőségei Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy a rendelkezésre álló forrásokból, az előírt szakmai eljárásrendeknek megfelelően, mindenki számára elérhető módon az egészségügyi ellátást nem tudjuk biztosítani. Így az ellátók folyamatos adósságokkal küzdenek, spontán (a helyi human- és tárgyi erőforrások sajátosságaira tekintettel, összességében ellenőrizhetetlenül) szűkül a szolgáltatási csomag, és egyre hosszabb várólisták alakulnak ki, valamint spontán romlik az ellátás minősége, mely az ellátás biztonságát veszélyezteti. A Semmelweis terv szerint: minden releváns viszonyítási ponthoz képest (EU átlag, Visegrádi országok átlaga, saját korábbi egészségügyi közkiadásaink) keveset költünk egészségügyi ellátásra (250-550 milliárd forint hiányzik a rendszerből). Ugyanakkor szembe kell néznünk azzal, hogy a gazdaság teljesítő képessége abszolút korlát, az adósság csapdából való kitörés abszolút prioritás, valamint a lakosság terhei sem növelhetőek tovább, hiszen amint az alábbi ábra mutatja ma az egészségügyre költött minden harmadik forintot a lakosság a saját zsebéből kénytelen kifizetni. A fentiekből következően úgy kell az egészségügy számára többlet forrásokat biztosítanunk, hogy egyben csökkentjük a lakosság egészségügyi rezsijét is.