Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja Csontok áttétes tumorai. Készítette: Az Ortopédiai Szakmai Kollégium

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja Csontok áttétes tumorai. Készítette: Az Ortopédiai Szakmai Kollégium"

Átírás

1 Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja Csontok áttétes tumorai Készítette: Az Ortopédiai Szakmai Kollégium I. Alapvető megfontolások Rosszindulatú daganatok, az úgynevezett primer szűrők, a tüdő és a máj után harmadik helyen leggyakrabban a csontrendszerbe adnak áttéteket. Sarcomák 25%-ban, míg carcinomák 19%- ban adnak csontmetastasist (6D, 9A,12D). A csontáttétek 65-75%-át az emlő-, tüdő-, vese-, és prostata rák adja. Csontmetastasisok hozzávetőlegesen szor gyakrabban fordulnak elő, mint a primer rosszindulatú csonttumorok. A leggyakrabban érintett csontok csökkenő sorrendben: ágyéki-, mellkasi-, nyaki csigolyák, a femur proximalis harmada, bordák, koponyacsontok, medence, sternum és humerus. Igen ritka a kéz és láb rövid csöves csontjaiban. (2B, 8C, 9A) Csontáttétek első és leggyakoribb tünete a fájdalom, de kb. 8-29%-ban patológiás törés az első történés. Ennek hátterében 50%-ban emlő, 10-10%-ban vese és tüdőrák, 5%-ban pajzsmirigy rák osteolyticus metastasisa szerepel. Ritkán törnek és jó gyógyhajlammal bírnak a prostata rák osteoplasticus metastasisai. A patológiás törések lokalizációját tekintve elsősorban a hosszú csöves csontok proximalis része érintett (50%-ban a femur, 15%-ban a nem teherviselő humerus). (9A, 12D) Az elmúlt évtizedben a palliatív kezelések kiszélesedésével és fejlődésévek, modern kemo-, radio- és hormonterápia bevezetésével a csontmetastasisos betegek jelentős százaléka a statisztikai adatok szerint évekig betegségével együtt túlélhet. Ez jelentős szemléletváltozást hozott a sebészi stratégia kialakításában is. (13D) 1

2 II. Diagnózis 1. Diagnosztikai teendők (6D, 13D) Diagnosztikai algoritmus patológiás törés esetén Tumorra vonatkozó anamnézis Laborvizsgálatok Általános állapot felmérése Röntgenvizsgálat, (UH, CT) Csontrendszer izotópos vizsgálata Sebészi ellátás (palliatív osteosynthesis) + szövettani mintavétel Kivizsgálás, stádium meghatározás (lokális, skeletalis, extraskeletalis) (primer vagy metastasis, soliter vagy multiplex) Primer tumor ellátása esetleges chemo- vagy radiotherapia 2

3 2. Diagnosztikai és kezelési algoritmus patológiás törés előtt (6D, 13 D) Előzetes diagnózis Csontok áttéti daganata Ismert az elsődleges daganat rtg., csont izotóp (PET) Ismeretlen eredetű áttét Primer daganat keresése Soliter áttét Multiplex áttét sikeres sikertelen stádium meghat. stádium meghat. Elsődleges tumor biopsia (skeletalis onkológiai extraskeletalis) ellátása csontban Stádium meghat. (CT, MR) (skeletalis/ extraskeletalis, fenyegető törésveszély Csontáttét törésveszély) stádium meghat. (soliter, multiplex, fenyegető Palliativ Extraskeletalis igen nem törésveszély, stb.) sebészi, (mellkasi, vagy kemohasi CT, UH) radioterápia Biopsia biopsia (Tű)biopsia beteg ált. állapot felmérése stádium meghat. extraskeletális Prognosztikai faktorok értékelése Beteg ált. állapot felmérése Sebészi beavatkozás Sebészi/ nem sebészi kezelés tervezése Radikális Palliativ Palliativ sebészi kemoterápia/ radioterápia 3

4 Megjegyzés: előzetes diagnózishoz igen fontos a gondos anamnézis, korábbi betegségek, műtétek explorálása. A laborértékek kevésbé specifikusabb és hosszú ideig különösen kis kiterjedésű soliter metastasisoknál a normál határok között mozoghatnak. Az első választandó képalkotó vizsgálat mindig a kétirányú summatiós röntgenfelvétel, melyek szükség szerint CT, MR vizsgálattal kell kiegészíteni. Csontizotóp vizsgálat, illetve a lokalizációt pontosabban jelölő SPECT vizsgálatok rendkívül fontosak, elsősorban folyamat soliter, multiplex voltának eldöntésére. Fenyegető törésveszélyről beszélünk, ha a corticalis destructioja meghaladja az 50%-ot, illetve 2,5 cm-t. Pontosabb Mirels beosztása, mely figyelembe veszi a lokalizációt, fájdalmat, laesio jellegét és a defektus kiterjedését. (9A, 12D, 13D) 3. Patológiai vizsgálatok Csontmetastasisok felismerésekor az esetek egy jelentős (20-40%) részében a primer tumor ismeretlen. Ilyenkor a csontlaesioból biopsiát végzünk. A szövettani vizsgálat rendszerint ritkán (10-35%) utal az elsődleges daganat szervi lokalizációjára. Biopsiák formái: Aspirációs biopsia: ha technikailag kivitelezhető (a tumor már áttörte a corticalist), ha ismert a primer tumor és a metastasis igazolására van szükség. Technikai feltétel: citológiában és onkológiában jártas patológus. Percután hengerbiopsia, feltárásos sebészi biopsia: a fenti feltételek nem adottak, a diagnózis nem egyértelmű, a primer tumor ismeretlen. Feltétel: patológus, immunhisztokémiai módszerek, onkológiai konzílium elérhetősége. Intraoperativ fagyasztásos metszet és szövettani vizsgálat: ha technikailag kivitelezhető (eltávolított anyag lágyrész), metastasisra van gyanú, de egyűlésben végzett műtétet választunk. Feltétel: megfelelő szakmai jártassággal bíró patológus, fagyasztó microtom. Szövettani feldolgozás: Hagyományos szövettani módszerek Immunhisztokémia és elektromikroszkópia, ha a fenti módszerekkel biztos diagnózis nem adható. III. Terápia 1. Csontmetastasisok kezelési elvei 1.1. Beteg általános állapotának megítélése: Karnofsky-index alapján Fontosabb prognosztikai faktorok csontáttéteknél: (6D, 9A) Primer tumorra vonatkozók: Primer tumor szervi lokalizációja ismert, vagy ismeretlen. Primer tumor szöveti malignitási foka. Primer tumor szövettana. 4

5 Primer tumor onkológiai értelemben kezelt, kontrollált. A primer tumor felismerése és a metastasis közötti idő. Metastasisra vonatkozók: A metastasis soliter, vagy multiplex. Patológiás törés fennáll-e. Metastasis lokalizációja. Metastasis lokális kiterjedése. Metastasis növekedési üteme. A metastasis kemoterápia érzékenysége. A metastasis radioterápia érzékenysége. A metastasis hormonterápia érzékenysége (hormonreceptorok, stb.). A beteg általános állapotára vonatkozók: Általános belgyógyászati állapot (Karnofsky-index). Beteg életkora. Beteg pszichéje, kooperációs készsége, stb A sebészi kezelés lehetőségei (1C, 2B, 3B, 4D, 5B, 7C, 8C, 10B, 11D, 12D, 14B) Sebészi kezelés célja: Fájdalom csökkentése. Mozgás terhelési képesség helyreállítása. Daganat radikális eltávolítása, bizonyos feltételek esetén. Önellátás biztosítása. Ápolhatóság biztosítása. Elfogadható életminőség Sebészi beavatkozás indikációi: Patológiás törés. Fenyegető törésveszély, ami megelőző stabilizációt igényel. Egyéb palliatív kezelésre nem reagáló kimutatott metastasis. Soliter metastasis, ha a kuratív metastasectomia indikációi fennállnak. Nagymérvű mozgásbeszűkülés, terhelési képtelenség. Aszociális állapotok, nagyfokú fájdalom Sebészi beavatkozás kontraindikációi: Várható élettartam kevesebb mint 1-3 hónap. Rossz általános állapot. Multiplex metastasisnál, ha patológiás törésveszély nem áll fenn és a daganat egyéb palliatív kezelésre reagál Sebészi kezelés típusai: Palliatív beavatkozások: Gerincnél: Laminectomia, decompressio, mint minimál beavatkozás. Laminectomia, decompressio + stabilizáció, jobb prognosztikai feltételek esetén. Alsó végtag terhelő hosszú csöves csontjai: 5

6 Ender szegezés: minimál beavatkozás rövid életkiáltásnál az ápolhatóság biztosítására. Endoprotézis: combfej, combnyak lokalizációnál, célszerű cementes, revíziós, hosszúszárú protéziseket használni. Gamma szegezés: combnyak-intertrochantericus lokalizációnál. Intramedullaris velőűrszegezés: diaphysealis lokalizációnál. Kombinálható segmentresectioval és intercalaris homograft alkalmazásával, vagy excochleatioval + csontcementtel. Excochleatio + csontcement és/vagy lemezes rögzítés: diaphysealis lokalizáció, rövid életkilátásnál. Segmentresectio, pótlás homografttal, vagy tumor endoprotézissel: diaphysealis lokalizáció. Segmentresectio + arthrodesis (intramedullaris szegezés, tumor endoprotézis): femur distalis, tibia proximalis, meta-, epiphysis lokalizációnál. Felsővégtag nem terhelő csöves csontjainál: Minimális beavatkozásként kötegszegezés Kirschner drótokkal vagy Ender szeg alkalmazása rövidebb életkilátások esetén. A fenti nagyobb stabilitást biztosító megoldások ritkábban kerülnek alkalmazásra. Medence: Egyszerű resectio: medencelapátra, os pubisra, ülőcsontra lokalizált metastasisnál. Resectio + excochleatio és a medencegyűrű stabilizálása csontcementtel: acetabulumot elérő medencelapáti lokalizációnál. Excochleatio, vápafenék kosár Steinmann szegekkel megerősítve, polyetilén vápa, fém szár: ízületbe törő, instabilitást okozó periacetabularis metastasisoknál. Megjegyzés: A sebészi stratégia tervezésénél fontos figyelembe venni, hogy az alkalmazott módszer kitartson a beteg élete végéig Amputatio: Metastasisok esetében ritkán végzünk Indikációi: Csillapíthatatlan fájdalom. Funkcióvesztett végtagrész. Kiterjedt fekélyes lágyrészek, keringészavar. Acrális lokalizáció. Súlyos lokális postoperativ infectio Radikális metastasectomia kurativ céllal Primer tumor onkológiailag kontrollált. Primer tumor és a metastasis jelentkezése között hosszabb időintervallum. Soliter metastasis. Patológiás törés nem következett be. Extrasceletalisan egyéb szervben nincs metastasis. Adottak a sebészi radikális tumor eltávolítás lokális feltételei. Műtéti lehetőségek: Tumor endoprotézis. 6

7 Segmentresectio, pótlás homológ vagy autológ csontgrafttal, stabilizálás lemezzel, vagy intramedullaris szeggel. Homológ masszív osteochondralis graft beültetése. Autológ fibula transpositiója Radioterápia: Preoperatív, tumor volumenének csökkentése, fájdalomcsillapítás célzattal. Postoperatív: palliatív műtétek után, illetve marginalisan végzett kuratív célzatú műtétek után. Fájdalomcsillapító célzattal 1.5. Posztoperatív kemoterápia: Indikált minden esetben, akár palliatív, akár radikális műtét történt, illetve ha műtétre egyéb okokból nem kerülhetett sor. Kontraindikációk: 70 év fölötti életkor. Rossz általános belgyógyászati állapot. Ha a daganat kemoterápia resistens Radioizotópok: Bizonyos pajzsmirigy-, prostata-, emlő rákok disseminalt csontmetastasisainál Hormonkezelés: Prostata rákok disseminalt csontáttéteinél. Ösztrogén receptor pozitív emlőrákok csontáttétei Bisphosphonatok: Lyticus, illetve kevert típusú csontmetastasisoknál. Lyticusnál i.v. bisphosphonat, majd localis ellátás (műtét vagy irradiáció), fenntartó bisphosphonat i.v. vagy p.o. 2. Csontmetastasisok kezelésének személyi, technikai feltételei Elsődleges traumatológiai ellátás patológiás törés esetén történhet minden traumatológiai osztályon. A későbbi speciális kivizsgálást célszerű belosztályon, onkológiai osztályon végezni. Minden esetben javasolt multidiszciplináris konzílium onkológus, kemo- és radioterapeuta, patológus és onkológiában jártas sebész részvételével. (6D, 9A, 12D, 13D) Speciális igények és műtétek centrumokban tervezhetőek, ahol rendelkezésre áll: MR, izotóp, ultrahang vizsgálati lehetőség. Csontbank. Speciális tumor endoprotézis rendszer. Megfelelő jártasságú ortopéd-traumatológus sebészi team. Interdiszciplináris konzílium lehetősége (lásd fent). CT, 7

8 3. Csontmetastasisos betegek utánkövetése Három hónaponkénti kontroll minimum öt évig: Fizikális vizsgálat. Laborkontroll. Kétirányú summatiós röntgen a műtét területéről. Kétirányú mellkas felvétel, metastasisra gyanú esetén mellkas CT. Radikális metastasectomia esetén a fenti vizsgálatokon kívül fájdalom jelentkezése esetén csontizotóp vizsgálat, hasi ultrahang is szükséges. IV. Rehabilitáció V. Gondozás VI. Irodalomjegyzék 1. Bauze AJ, Clayer MT. Treatment of pathological fractures of the humerus with a locked intramedullary nail. J.Orthop Surg.(Hong.Kong.) 2003;11:34-7. (Evidenciaszint: C ) 2. Bohm P, Huber J. The surgical treatment of bony metastases of the spine and limbs. J.Bone Joint Surg.Br. 2002;84: (Evidenciaszint: B ) 3. Cheville JC, Tindall D, Boelter C, Jenkins R, Lohse CM, Pankratz VS et al. Metastatic prostate carcinoma to bone: clinical and pathologic features associated with cancerspecific survival. Cancer 2002;95: (Evidenciaszint: B ) 4. De Geeter K, Reynders P, Samson I, Broos PL. Metastatic fractures of the tibia. Acta Orthop Belg. 2001;67:54-9. (Evidenciaszint: D ) 5. Durr HR, Muller PE, Lenz T, Baur A, Jansson V, Refior HJ. Surgical treatment of bone metastases in patients with breast cancer. Clin.Orthop Relat Res. 2002; (Evidenciaszint: B ) 6. Esther RJ, Bos GD. Management of metastatic disease of other bones. Orthop Clin.North Am. 2000;31:647-59, ix. (Evidenciaszint: D ) 7. Fuchs B, Trousdale RT, Rock MG. Solitary bony metastasis from renal cell carcinoma: significance of surgical treatment. Clin.Orthop Relat Res. 2005; (Evidenciaszint: C ) 8. Ghert MA, Harrelson JM, Scully SP. Solitary renal cell carcinoma metastasis to the hand: the need for wide excision or amputation. J.Hand Surg.[Am.] 2001;26: (Evidenciaszint: C ) 9. Hansen BH, Keller J, Laitinen M, Berg P, Skjeldal S, Trovik C et al. The Scandinavian Sarcoma Group Skeletal Metastasis Register. Survival after surgery for 8

9 bone metastases in the pelvis and extremities. Acta Orthop Scand.Suppl 2004;75:11-5. (Evidenciaszint: A ) 10. Jung ST, Ghert MA, Harrelson JM, Scully SP. Treatment of osseous metastases in patients with renal cell carcinoma. Clin.Orthop Relat Res. 2003; (Evidenciaszint: B ) 11. Liu JK, Apfelbaum RI, Schmidt MH. Surgical management of cervical spinal metastasis: anterior reconstruction and stabilization techniques. Neurosurg.Clin.N.Am. 2004;15: (Evidenciaszint: D ) 12. Manabe J, Kawaguchi N, Matsumoto S, Tanizawa T. Surgical treatment of bone metastasis: indications and outcomes. Int.J.Clin.Oncol. 2005;10: (Evidenciaszint: D ) 13. Radford M, Gibbons CL. Management of skeletal metastases. Hosp.Med. 2002;63: (Evidenciaszint: D ) 14. Wedin R. Surgical treatment for pathologic fracture. Acta Orthop Scand.Suppl 2001;72:2p-9. (Evidenciaszint: B ) 15. Wenger M. Vertebroplasty for metastasis. Med.Oncol. 2003;20: (Evidenciaszint: D ) A szakmai protokoll érvényessége: december 31. 9

Diagnosztikai algoritmus patológiás törés esetén. Tumorra vonatkozó anamnézis. Laborvizsgálatok. Általános állapot felmérése

Diagnosztikai algoritmus patológiás törés esetén. Tumorra vonatkozó anamnézis. Laborvizsgálatok. Általános állapot felmérése 21. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 3225 Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja A csontok áttétes tumorairól (1. módosított változat) Készítette: az Ortopédiai Szakmai Kollégium I. Alapvetõ megfontolások

Részletesebben

Secunder csonttumorok kezelési algoritmusa, prognosztikai faktorok. Szendrői M. Antal I. Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika, Budapest

Secunder csonttumorok kezelési algoritmusa, prognosztikai faktorok. Szendrői M. Antal I. Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika, Budapest Secunder csonttumorok kezelési algoritmusa, prognosztikai faktorok Szendrői M. Antal I. Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika, Budapest Ortopédia Szintentartó Tanf. 2011 Paradigmavált ltás s a csontátt

Részletesebben

A vesedaganatok sebészi kezelése

A vesedaganatok sebészi kezelése A vesedaganatok sebészi kezelése Szendrői Attila Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika és Uroonkológiai Centrum Az Európai Urológus Testület képzőhelye Robson elvek (1963) Nincs szisztémás kezelés -radikális

Részletesebben

A csontmetasztázisok sebészi kezelésérôl prognosztikai tényezôk figyelembevételével* DR. SZENDRÔI MIKLÓS, DR. ANTAL IMRE, DR.

A csontmetasztázisok sebészi kezelésérôl prognosztikai tényezôk figyelembevételével* DR. SZENDRÔI MIKLÓS, DR. ANTAL IMRE, DR. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Ortopédiai Klinikájának közleménye A csontmetasztázisok sebészi kezelésérôl prognosztikai tényezôk figyelembevételével* DR. SZENDRÔI MIKLÓS, DR. ANTAL IMRE, DR. KISS

Részletesebben

MESENCHYMALIS TUMOROK

MESENCHYMALIS TUMOROK MESENCHYMALIS TUMOROK Dr. SZEKANECZ ÉVA M.D.,Ph.D. DE KK Onkológiai Intézet 2014. (Handout) BEVEZETÉS a malignus tumorok 0.5-1%-a bármely életkorban, de gyerekekben gyakoribb (7%) 4. lágyrész sarcomák

Részletesebben

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja (eljárásrend)

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja (eljárásrend) A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja (eljárásrend) Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési Főosztály

Részletesebben

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja (finanszírozási eljárásrend) Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési

Részletesebben

Életminőség-vizsgálat musculosceletalis daganatok miatt végzett vállövi. Dr. Kiss János

Életminőség-vizsgálat musculosceletalis daganatok miatt végzett vállövi. Dr. Kiss János SEMMELWEIS EGYETEM BUDAPEST ORTOPÉDIAI KLINIKA Igazgató: Prof.Dr. Szendrői Miklós Életminőség-vizsgálat musculosceletalis daganatok miatt végzett vállövi resectiók után Dr. Kiss János Végtagmegtartó műtétek

Részletesebben

Paradigmaváltás a csontmetasztázisok sebészetében

Paradigmaváltás a csontmetasztázisok sebészetében ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY Paradigmaváltás a csontmetasztázisok sebészetében I. Végtagi és medencelokalizációjú áttétek Szendrői Miklós dr. 1 Kiss János dr. 1 Perlaky Tamás dr. 1 Antal Imre dr. 1 Szalay Krisztián

Részletesebben

Esetbemutatás. Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07.

Esetbemutatás. Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07. Esetbemutatás Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07. Esetbemutatás I. 26 éves férfi 6 héttel korábban bal oldali herében elváltozást észlelt,majd 3 héttel később haemoptoe miatt kereste fel orvosát antibiotikumos

Részletesebben

A göbös pajzsmirigy kivizsgálása, ellátása. Mészáros Szilvia dr. Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika

A göbös pajzsmirigy kivizsgálása, ellátása. Mészáros Szilvia dr. Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika A göbös pajzsmirigy kivizsgálása, ellátása Mészáros Szilvia dr. Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika Pajzsmirigy göbök A lakosság 4-8%-ának van tapintható göbe. Ultrahanggal a lakosság közel

Részletesebben

III./12.4. Lágyrészdaganatok

III./12.4. Lágyrészdaganatok III./12.4. Lágyrészdaganatok Szendrői Miklós, Perlaky Tamás, Pápai Zsuzsa Ebben a tanulási egységben a lágyrész daganatok klinikai tüneteinek, diagnosztikai algoritmusának, valamint a kezelési lehetőségek

Részletesebben

SUPRACLAVICULARIS NYIROKCSOMÓ DAGANATOK DIFFERENCIÁLDIAGNOSZTIKÁJA CSAPDÁK

SUPRACLAVICULARIS NYIROKCSOMÓ DAGANATOK DIFFERENCIÁLDIAGNOSZTIKÁJA CSAPDÁK SUPRACLAVICULARIS NYIROKCSOMÓ DAGANATOK DIFFERENCIÁLDIAGNOSZTIKÁJA CSAPDÁK Péter Ilona¹, Boér András² és Orosz Zsolt¹ Országos Onkológiai Intézet, Humán és Kísérletes Daganatpatológiai Osztály¹ és Fej-Nyak,

Részletesebben

Sebész szerepe az axilla ellátásában Mersich Tamás Uzsoki utcai Kórház Sebészeti-onkosebészeti Osztály 2014. május 24. Kecskemét Bevezetés A nyirokcsomók sebészi eltávolítása felel a legtöbb szövődményért

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Budapest Ortopédiai Klinika. Mozgásszervi tumorok differenciál diagnosztikája az alapvető röntgen és UH vizsgálattal.

Semmelweis Egyetem Budapest Ortopédiai Klinika. Mozgásszervi tumorok differenciál diagnosztikája az alapvető röntgen és UH vizsgálattal. Semmelweis Egyetem Budapest Ortopédiai Klinika Igazgató: Dr. Szendrői Miklós egyetemi tanár Mozgásszervi tumorok differenciál diagnosztikája az alapvető röntgen és UH vizsgálattal. K. Köllő Képalkotó diagnosztikánál

Részletesebben

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértıi és Szakmai Ellenırzési Fıosztály Budapest, 2010.

Részletesebben

A.) A végtagmegtatás javallatai, ellenjavallatai

A.) A végtagmegtatás javallatai, ellenjavallatai III./12.5. Rekonstrukciós eljárások a végtagmegtartó sebészetben Szendrői Miklós, Perlaky Tamás, Antal Imre, Kiss János A fejezet célja, hogy megismerje a hallgató a végtagmegtartó sebészetben alkalmazható

Részletesebben

1. Társszakmák: gyermekgyógyászat, gyermek (fejlõdés) neurológia, rehabilitáció.

1. Társszakmák: gyermekgyógyászat, gyermek (fejlõdés) neurológia, rehabilitáció. 3322 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 21. szám VII. Melléklet 1. Társszakmák: gyermekgyógyászat, gyermek (fejlõdés) neurológia, rehabilitáció. 2. Dokumentáció, bizonylat Járóbeteg szakellátásban: ambuláns lap, kezelõ

Részletesebben

III./8.3. Lokálisan előrehaladott emlőrák. A fejezet felépítése

III./8.3. Lokálisan előrehaladott emlőrák. A fejezet felépítése III./8.3. Lokálisan előrehaladott emlőrák Kocsis Judit A fejezet célja, hogy megismerje a hallgató a helyileg előrehaladott emlődaganat fogalmát, diagnózisát és a terápiás lehetőségeket. A fejezet teljesítését

Részletesebben

Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja Csonttumorok. Készítette: Az Ortopédiai Szakmai Kollégium

Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja Csonttumorok. Készítette: Az Ortopédiai Szakmai Kollégium Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja Csonttumorok Készítette: Az Ortopédiai Szakmai Kollégium PRIMER CSONTTUMOROK ÉS TUMORSZERŰ ELVÁLTOZÁSOK I. Alapvető megfontolások 1. Általános elvek 1.1.

Részletesebben

A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja

A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési Főosztály Budapest, 2009.

Részletesebben

Primer emlőcarcinomák és metasztázisaik immunfenotípusának vizsgálata

Primer emlőcarcinomák és metasztázisaik immunfenotípusának vizsgálata Primer emlőcarcinomák és metasztázisaik immunfenotípusának vizsgálata Lukács Lilla Vanda, Szász A. Marcell, Tőkés Anna-Mária, Kiss Orsolya, Lőrincz Tamás, Kulka Janina Az emlőrákok újabban azonosított

Részletesebben

A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási eljárásrendje

A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási eljárásrendje MGYRKÖZLÖNY 2010. évi 77. szám 16751 2. melléklet a 31/2010. (V. 13.) EüM rendelethez világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási eljárásrendje 1. z eljárásrend tárgyát

Részletesebben

Diagnosztikai problémák onkoplasztikai műtétek után a radiológus szemszögéből

Diagnosztikai problémák onkoplasztikai műtétek után a radiológus szemszögéből Diagnosztikai problémák onkoplasztikai műtétek után a radiológus szemszögéből Bidlek M., Kovács E. Országos Onkológiai Intézet 2013. május 17-18 Szenológiai Kongresszus Kecskemét Műtéti típusok Kozmetikai

Részletesebben

II./3.10.: Csontáttétek kezelése

II./3.10.: Csontáttétek kezelése II./3.10.: Csontáttétek kezelése Szentmártoni Gyöngyvér, Tóth Andrea, Dank Magdolna Ebben a fejezetben a csontáttétek kezelésének lehetőségeit tekintjük át, érintve az epidemiológia, etiológia és a tünetek,

Részletesebben

A tananyag tanulási egységei I. Általános elméleti onkológia I/1. Jelátviteli utak szerepe a daganatok kialakulásában I/2.

A tananyag tanulási egységei I. Általános elméleti onkológia I/1. Jelátviteli utak szerepe a daganatok kialakulásában I/2. A tananyag tanulási egységei I. Általános elméleti onkológia I/1. Jelátviteli utak szerepe a daganatok kialakulásában I/2. Vírusok szerepe a daganatok kialakulásában I/3. A környezet hatása a daganatok

Részletesebben

A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja

A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja (finanszírozási eljárásrend) Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési

Részletesebben

XIII./5. fejezet: Terápia

XIII./5. fejezet: Terápia XIII./5. fejezet: Terápia A betegek kezelésekor a sebészi kezelés, a kemoterápia (klasszikus citotoxikus és a biológiai terápia), a radioterápia és ezek együttes alkalmazása egyaránt szóba jön. A gégének

Részletesebben

A terhesség és a laktáció alatt kialakult emlőrák sebészeti vonatkozásai

A terhesség és a laktáció alatt kialakult emlőrák sebészeti vonatkozásai A terhesség és a laktáció alatt kialakult emlőrák sebészeti vonatkozásai Maráz Róbert Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét Általános Sebészeti Osztály, Onkoradiológiai Központ A terhességi emlőrák a várandósság

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika Budapest. European Board of Urology Certified Department

Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika Budapest. European Board of Urology Certified Department Nem-izominvazív hólyagrák terápiája Dr. Riesz Péter Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika Budapest European Board of Urology Certified Department A hólyagrák halálozása Magyarországon Halálesetek száma

Részletesebben

Pajzsmirigy carcinomák nyaki nyirokcsomó metastasisainak percutan ethanol infiltrációs ( PEI ) kezelése

Pajzsmirigy carcinomák nyaki nyirokcsomó metastasisainak percutan ethanol infiltrációs ( PEI ) kezelése Pajzsmirigy carcinomák nyaki nyirokcsomó metastasisainak percutan ethanol infiltrációs ( PEI ) kezelése Dr. Molnár Krisztián PTE Radiológiai Klinika Prof. Dr. Mezősi Emese PTE I. Belgyógyászati Klinika

Részletesebben

FEJ-, NYAKI TUMOROK (handout!) Dr. Szekanecz Éva Ph.D.

FEJ-, NYAKI TUMOROK (handout!) Dr. Szekanecz Éva Ph.D. FEJ-, NYAKI TUMOROK (handout!) Dr. Szekanecz Éva Ph.D. DE ÁOK Onkológiai Intézet 2016. 1 EPIDEMIOLÓGIA SZÁMUK EGYRE NÖVEKSZIK (2%) életmódbeli és étkezési szokások szociális helyzet foglalkozás mortalitása

Részletesebben

Hivatalos Bírálat Dr. Gődény Mária

Hivatalos Bírálat Dr. Gődény Mária Hivatalos Bírálat Dr. Gődény Mária:,,Multiparametrikus MR vizsgálat prognosztikai és prediktív faktorokat meghatározó szerepe fej-nyaki tumoroknál, valamint a kismedence főbb daganat csoportjaiban című

Részletesebben

Hasi tumorok gyermekkorban

Hasi tumorok gyermekkorban Hasi tumorok gyermekkorban Dr. Bartyik Katalin SZTE ÁOK Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ, Szeged A gyermekkori tumorok a halálozási oki tényezői közül a 2. helyen állnak a balesetek,

Részletesebben

Magyar ILCO Szövetség. 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14. Alapítva 1983.

Magyar ILCO Szövetség. 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14. Alapítva 1983. Magyar ILCO Szövetség 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14. Alapítva 1983. Komplex kezelés Szűrés A felismert daganatos beteg kivizsgálása Labor Colonoscópia Szövettan RTG UH CT MR Neoadjuvans kezelés Komplex

Részletesebben

Az emlő betegek ellátása során elért eredmények, tapasztalataink

Az emlő betegek ellátása során elért eredmények, tapasztalataink Az emlő betegek ellátása során elért eredmények, tapasztalataink 2005.-2015. Szerző: Dinka Tibor, Abasiute A. George, Bodócs Ildikó, Kiss Csaba, Kelemen János, Kovács László, Kovács Ottó, Szántó Zoltán,

Részletesebben

Egészségügyi Minőségfejlesztési és Korháztechnikai Intézet. Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja A csontrendszer daganatainak ellátásáról

Egészségügyi Minőségfejlesztési és Korháztechnikai Intézet. Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja A csontrendszer daganatainak ellátásáról I. Alapvető megfontolások Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja A csontrendszer daganatainak ellátásáról Készítette: A Sugárterápiás és Onkológiai Szakmai Kollégium, a témában érintett Ortopédiai,

Részletesebben

A mammográfiás szűrővizsgálat és Z0011 vizsgálat hatása az emlőrák sebészetére (és komplex kezelésére). Kecskeméti tapasztalatok.

A mammográfiás szűrővizsgálat és Z0011 vizsgálat hatása az emlőrák sebészetére (és komplex kezelésére). Kecskeméti tapasztalatok. A mammográfiás szűrővizsgálat és Z0011 vizsgálat hatása az emlőrák sebészetére (és komplex kezelésére). Kecskeméti tapasztalatok. Markó László 1,2 Pajkos Gábor 1, Maráz Róbert 2,1, Boross Gábor 2, Svébis

Részletesebben

A tüdőcitológia jelentősége a tüdődaganatok neoadjuváns kezelésének tervezésében

A tüdőcitológia jelentősége a tüdődaganatok neoadjuváns kezelésének tervezésében A tüdőcitológia jelentősége a tüdődaganatok neoadjuváns kezelésének tervezésében Pápay Judit SE, I.sz.Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet 70. Patológus Kongresszus Siófok 2011. szept. 29 - okt.1.

Részletesebben

A sugárterápia szerepe a daganatok kezelésében

A sugárterápia szerepe a daganatok kezelésében A sugárterápia szerepe a daganatok kezelésében Dr. Horváth Ákos DEOEC Sugárterápia Tanszék A sugárterápia szerepe a daganatok kezelésében Onkoterápiás lehetőségek: Lokális: - sebészet - sugárterápia -

Részletesebben

III./8.1. In situ emlőcarcinomák

III./8.1. In situ emlőcarcinomák III./8.1. In situ emlőcarcinomák Korompay Anna, Dank Magdolna Ebben a fejezetben egy 57 éves nőbeteg in situ ductalis emlőcarcinomájának kórtörténetén keresztül ismertetjük az emlő in situ rosszindulatú

Részletesebben

Tüdő adenocarcinomásbetegek agyi áttéteiben jelenlévő immunsejtek, valamint a PD-L1 és PD-1 fehérjék túlélésre gyakorolt hatása

Tüdő adenocarcinomásbetegek agyi áttéteiben jelenlévő immunsejtek, valamint a PD-L1 és PD-1 fehérjék túlélésre gyakorolt hatása Tüdő adenocarcinomásbetegek agyi áttéteiben jelenlévő immunsejtek, valamint a és PD-1 fehérjék túlélésre gyakorolt hatása Téglási Vanda, MoldvayJudit, Fábián Katalin, Csala Irén, PipekOrsolya, Bagó Attila,

Részletesebben

A csontrendszer izotópdiagnosztikája. dr. Schmidt Erzsébet PTE KK Nukleáris Medicina Intézet

A csontrendszer izotópdiagnosztikája. dr. Schmidt Erzsébet PTE KK Nukleáris Medicina Intézet A csontrendszer izotópdiagnosztikája dr. Schmidt Erzsébet PTE KK Nukleáris Medicina Intézet Csontszcintigráfia -a módszer lényege: a csontszövet (osteoblastok) a foszfát vegyületeket nagy affinitással

Részletesebben

Csontdaganatok és daganatszerű elváltozások. DE OEC Ortopédiai Klinika

Csontdaganatok és daganatszerű elváltozások. DE OEC Ortopédiai Klinika Csontdaganatok és daganatszerű elváltozások DE OEC Ortopédiai Klinika A csontdaganatok jelentősége A csontdaganatok előfordulása ritka és a daganatok rendkívül sokfélék A csont- izületi rendszer érintettsége

Részletesebben

Dátum, mikor történt a kontroll:

Dátum, mikor történt a kontroll: Dátum, mikor történt a kontroll: Adminisztratív adatok Az eltelt időben történt-e sérülés? Igen nem Ha igen, mi történt I. Sérült végtag vizsgálata I.1. Vaszkularis - O2 Saturatio mérése történt-e a sérült

Részletesebben

Esetismertetés II. Dr. Bekő Gabriella Uzsoki Kórház Központi Laboratórium 2013.11.08.

Esetismertetés II. Dr. Bekő Gabriella Uzsoki Kórház Központi Laboratórium 2013.11.08. Esetismertetés II. Dr. Bekő Gabriella Uzsoki Kórház Központi Laboratórium 2013.11.08. Anamnézis K.Z-né 51 éves nőbeteg Egyéb irányú orvosi beavatkozás során osteoporosis szakrendelésen észlelték hypercalcaemiáját

Részletesebben

Közép-Magyarországi Onkológiai Centrum fejlesztési terve KMOP-2009-4.3.1/C.

Közép-Magyarországi Onkológiai Centrum fejlesztési terve KMOP-2009-4.3.1/C. Közép-Magyarországi Onkológiai Centrum fejlesztési terve KMOP-2009-4.3.1/C. Uniós támogatással újul meg Intézetünk Projekt megnevezése: Közép Magyarországi Onkológiai Centrum fejlesztési terve Azonosítószám:

Részletesebben

A bőrmelanoma kezelésének módjai. Dr. Forgács Balázs Bőrgyógyászati Osztály

A bőrmelanoma kezelésének módjai. Dr. Forgács Balázs Bőrgyógyászati Osztály A bőrmelanoma kezelésének módjai Dr. Forgács Balázs Bőrgyógyászati Osztály Melanoma TNM (AJCC VIII.) A melanoma kezelés alapja (T:tumor, N:nyirokcsomó, M:metasztázis) T: Breslow érték a legközelebbi 0,1

Részletesebben

HU-Debrecen: Ortopédiai implantátumok 2012/S 28-044261. (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, 29.12.2011, 2011/S 250-408426)

HU-Debrecen: Ortopédiai implantátumok 2012/S 28-044261. (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, 29.12.2011, 2011/S 250-408426) 1/9 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:44261-2012:text:hu:html HU-Debrecen: Ortopédiai implantátumok 2012/S 28-044261 Kenézy Kórház Rendelőintézet Egészségügyi Szolgáltató

Részletesebben

Sebészeti anatómia ( ) A prostata sebészete Dr. Németh Tibor, PhD egyetemi docens Sebészeti anatómia ( ) A prostata sebészeti jelentőségű betegségei Benignus prostata hyperplasia -cysta - tályog -daganat

Részletesebben

Gasztrointesztinális tumorok. Esetbemutatások

Gasztrointesztinális tumorok. Esetbemutatások Gasztrointesztinális tumorok Esetbemutatások 1. Eset: 54 éves férfibeteg 1997 jul.-ban sigma tumor miatt sigma resectio. Szövettan: adenocc. G3, pt3, pn0 (5 nyirokcsomóból) pn0, kevés eltávolított nycs.

Részletesebben

FEJ-, NYAKI TUMOROK. Dr. Szekanecz Éva Ph.D. DE OEC Onkológiai Tanszék

FEJ-, NYAKI TUMOROK. Dr. Szekanecz Éva Ph.D. DE OEC Onkológiai Tanszék FEJ-, NYAKI TUMOROK Dr. Szekanecz Éva Ph.D. DE OEC Onkológiai Tanszék 1 EPIDEMIOLÓGIA -SZÁMUK EGYRE NÖVEKSZIK (2%) életmódbeli és étkezési szokások szociális helyzet foglalkozás mortalitása az utóbbi években

Részletesebben

Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban

Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban Dr. Donáth Judit Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest HALADÁS A REUMATOLÓGIA, IMMUNOLÓGIA ÉS OSTEOLÓGIA TERÜLETÉN 2012-2014 2015. ÁPRILIS 17.

Részletesebben

KLINIKAI ONKOLÓGIA ÁLTALÁNOS ONKOLÓGIA, EPIDEMIOLÓGIA, ETIOLÓGIA, DIAGNOSZTIKA ÉS SZŰRÉS

KLINIKAI ONKOLÓGIA ÁLTALÁNOS ONKOLÓGIA, EPIDEMIOLÓGIA, ETIOLÓGIA, DIAGNOSZTIKA ÉS SZŰRÉS KLINIKAI ONKOLÓGIA ÁLTALÁNOS ONKOLÓGIA, EPIDEMIOLÓGIA, ETIOLÓGIA, DIAGNOSZTIKA ÉS SZŰRÉS 1. Daganatos morbiditás és mortalitás Magyarországon 2. Kémiai és fizikai tényezők szerepe a daganatok kialakulásában

Részletesebben

Klinikai Központ Elnök. A Semmelweis Egyetem K l i n i k a i K ö z p o n t E l n ö k é n e k 1/2017. (I.30.) számú U T A S Í T Á S A

Klinikai Központ Elnök. A Semmelweis Egyetem K l i n i k a i K ö z p o n t E l n ö k é n e k 1/2017. (I.30.) számú U T A S Í T Á S A Ikt.szám:10230/KLINK/2017 egészségügyi szolgáltató jellegére, társadalmi felelősségvállalására, valamint a lakosság egészségi állapota iránt érzett felelősségére tekintettel, orvosszakmai szempontok messze

Részletesebben

A prostata sebészete. A prostata sebészeti jelentőségű. középkorú, ill. idős kanokban

A prostata sebészete. A prostata sebészeti jelentőségű. középkorú, ill. idős kanokban Sebészeti anatómia ( ) A prostata sebészete Dr. Németh Tibor, PhD egyetemi docens Sebészeti anatómia ( ) A prostata sebészeti jelentőségű betegségei Benignus prostata hyperplasia --cysta -- tályog --daganat

Részletesebben

III./8.2. Korai emlőrák

III./8.2. Korai emlőrák III./8.2. Korai emlőrák Kocsis Judit A fejezet a korai emlődaganatok diagnosztikáját és terápiás ellátási algoritmusát tárgyalja egy típusos eset bemutatásán keresztül. A fejezet tanulmányozása után a

Részletesebben

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2010/2011-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2010/2011-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2010/2011-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TK témák V Védőnő szakirány GY Gyógytornász szakirány Képalkotó iagnosztikai

Részletesebben

1.5. Szolgáltatási keretösszeg A képalkotó diagnosztikai vizsgálatok egy biztosítási évben átvállalt maximális térítési összköltsége.

1.5. Szolgáltatási keretösszeg A képalkotó diagnosztikai vizsgálatok egy biztosítási évben átvállalt maximális térítési összköltsége. BI548 / 20141201 K1333 Várólista - képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó csoportos egészségbiztosítás különös feltételek Jelen feltételek hatályba lépésének időpontja: 2014. december 1. A

Részletesebben

Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése

Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése Kegyes Lászlóné 1, Némethné Lesó Zita 1, Varga Sándor Attiláné 1, Barna T. Katalin 1, Rombauer Edit 2 Dunaújvárosi Prodia Központi

Részletesebben

A fejezet felépítése. A.) Általános nevezéktan

A fejezet felépítése. A.) Általános nevezéktan II./1.4. fejezet: Nevezéktan, stádiumbeosztás Torgyík László, Dank Magdolna A fejezet áttekintése során a hallgató megismerkedik az onkológiai kezelések során használatos kifejezések értemével és a TNM-osztályozás

Részletesebben

Mark A. Davies a Magyar Radiológusok Társaságának új tiszteletbeli tagja

Mark A. Davies a Magyar Radiológusok Társaságának új tiszteletbeli tagja 12 OSTEOLOGIAI KÖZLEMÉNYEK 2007/1 Mark A. Davies a Magyar Radiológusok Társaságának új tiszteletbeli tagja Mark Davies és Forgács Sándor, az MRT új tiszteletbeli tagjai a 23.Magyar Radiologus Kongresszus

Részletesebben

Affidea Diagnosztika Kft Január 1-jétől ÖSSZESÍTETT ÁRLISTA

Affidea Diagnosztika Kft Január 1-jétől ÖSSZESÍTETT ÁRLISTA Affidea Diagnosztika Kft. 2019. Január 1-jétől ÖSSZESÍTETT ÁRLISTA Az árlistában feltüntetett árak forintban és euróban értendő bruttó árak. RÖNTGEN KÓRHÁZI KÖZPONTOK EUR Röntgen felvétel testtájanként

Részletesebben

Mit is csinál pontosan a patológus?

Mit is csinál pontosan a patológus? Szász A. Marcell Mit is csinál pontosan a patológus? Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Cegléd, 2015. március 19. www.meetthescientist.hu 1 26 Google - patológus www.meetthescientist.hu 2 26 Google - patológia

Részletesebben

Kovács Balázs és Magyar Péter. Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika november 24.

Kovács Balázs és Magyar Péter. Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika november 24. Kovács Balázs és Magyar Péter Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika 2009. november 24. 1 Olyan helyzet, amiben fennáll az életveszély, vagy maradandó károsodás azonnali esélye 2 3 óra

Részletesebben

Emlőrák központi idegrendszeri áttéteinek komplex kezelése

Emlőrák központi idegrendszeri áttéteinek komplex kezelése Emlőrák központi idegrendszeri áttéteinek komplex kezelése Sipos László, Fedorcsák Imre, Banczerowski Péter, Marosfői Miklós, Bajcsay András *, Horváth Ákos *, Kontra Gábor * Országos Idegtudományi Intézet

Részletesebben

pt1 colorectalis adenocarcinoma: diagnózis, az invázió fokának meghatározása, a daganatos betegség ellátása (EU guideline alapján)

pt1 colorectalis adenocarcinoma: diagnózis, az invázió fokának meghatározása, a daganatos betegség ellátása (EU guideline alapján) pt1 colorectalis adenocarcinoma: diagnózis, az invázió fokának meghatározása, a daganatos betegség ellátása (EU guideline alapján) Szentirmay Zoltán Országos Onkológiai Intézet Daganatpatológiai Centrum

Részletesebben

Publications: 4. Nagykálnai T, Landherr L, Németh GY: Recidiváló epipharynx tumorok lokális rádiumkezelése. Fül-Orr-Gégegyógyászat 31: 97-101, 1985.

Publications: 4. Nagykálnai T, Landherr L, Németh GY: Recidiváló epipharynx tumorok lokális rádiumkezelése. Fül-Orr-Gégegyógyászat 31: 97-101, 1985. 1 Publications: 1. Landherr L, Siminszky M, Patonay P, Patyánik M, Stumpf J. Bucca tumoros betegeink 3 és 5 éves túlélési eredményei 285 kezelt esetnél. MFE Szájsebészeti Szekció Kongresszusának gyűjteményes

Részletesebben

MES II. sz. telephelyén: 1145 Budapest, Uzsoki u D -épület, I.emelet VIP Osztály

MES II. sz. telephelyén: 1145 Budapest, Uzsoki u D -épület, I.emelet VIP Osztály AMBULANTER BELGYÓGYÁSZATI KIVIZSGÁLÁS KÓRHÁZI HÁTTÉRREL MES II. sz. telephelyén: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41. D -épület, I.emelet VIP Osztály AMBULANTER BELGYÓGYÁSZATI KIVIZSGÁLÁS Szakorvosi vizsgálat

Részletesebben

palmaris lejtés: o

palmaris lejtés: o A. 15. tétel Prof. Dr. emer. Simonka János Aurél A RADIUS DISTALIS ÍZÜLETI VÉG TÖRÉSEK (TÍPUSOS RADIUS TÖRÉS) (FRACTURA RADII IN LOCO TYPICO) Anatómia: Radio-ulnaris szög: 25 o palmaris lejtés: 10-14 o

Részletesebben

iatalkori szubakut osteomyelitis

iatalkori szubakut osteomyelitis A Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Ortopédiai Klinika közleménye iatalkori szubakut osteomyelitis DR. KISS SÁNDOR, DR. BALLA MÁRIA, DR. SZÕKE GYÖRGY Érkezett: 2002. március 12. ÖSSZE OGLALÁS

Részletesebben

Metasztatikus HER2+ emlőrák kezelése: pertuzumab-trasztuzumab és docetaxel kombinációval szerzett tapasztalataink esetismertetés kapcsán

Metasztatikus HER2+ emlőrák kezelése: pertuzumab-trasztuzumab és docetaxel kombinációval szerzett tapasztalataink esetismertetés kapcsán Metasztatikus HER2+ emlőrák kezelése: pertuzumab-trasztuzumab és docetaxel kombinációval szerzett tapasztalataink esetismertetés kapcsán Dr. Gelencsér Viktória, Dr. Boér Katalin Szent Margit Kórház, Onkológiai

Részletesebben

NŐGYÓGYÁSZATI DAGANATSEBÉSZET

NŐGYÓGYÁSZATI DAGANATSEBÉSZET NŐGYÓGYÁSZATI DAGANATSEBÉSZET A SZEMÉREMTEST KRÓNIKUS BŐRBETEGSÉGEI 1. Szeméremtest és hüvely daganat megelőző állapotai (etiológia, diagnosztika, terápia) 2. A méhnyak rákmegelőző állapota (CIN) 3. Méhnyak

Részletesebben

2465-06 Műtét lebonyolítása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2465-06 Műtét lebonyolítása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 2465-06 Műtét lebonyolítása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat gastrostomia műtéthez, és közben tájékoztassa őt a műtéti megoldás lehetőségeiről! A tájékoztatás során az alábbiakra térjen

Részletesebben

Az osteosarcoma kezelési stratégiájának változása intézetünkben

Az osteosarcoma kezelési stratégiájának változása intézetünkben A Pécsi Orvostudományi Egyetem Ortopédiai Klinika és *Gyermekklinika közleménye Az osteosarcoma kezelési stratégiájának változása intézetünkben 23 eset eredményeinek elemzése DR. ILLÉS TAMÁS, DR. THAN

Részletesebben

Dr. Erőss Loránd, Dr. Entz László Országos Idegtudományi Intézet

Dr. Erőss Loránd, Dr. Entz László Országos Idegtudományi Intézet Molekuláris Medicina Mindenkinek Semmelweis Egyetem, Neurológiai Klinika 2012. December 4. Dr. Erőss Loránd, Dr. Entz László Országos Idegtudományi Intézet Felosztás Neurofibromatózis I. (Recklinghausen

Részletesebben

Ortopédia. Professzori vizsgálat. Főorvosi/docensi vizsgálat. Főorvosi/docensi kontroll. Szakorvosi vizsgálat. Másodlagos szakorvosi vélemény

Ortopédia. Professzori vizsgálat. Főorvosi/docensi vizsgálat. Főorvosi/docensi kontroll. Szakorvosi vizsgálat. Másodlagos szakorvosi vélemény Ortopédia Ambuláns vizsgálatok Professzori vizsgálat Professzori kontroll Főorvosi/docensi vizsgálat Főorvosi/docensi kontroll Szakorvosi vizsgálat Szakorvosi kontroll Másodlagos szakorvosi vélemény UH

Részletesebben

MODERN KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA, PATOLÓGIAI-RADIOLÓGIAI ELEMZÉS

MODERN KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA, PATOLÓGIAI-RADIOLÓGIAI ELEMZÉS MODERN KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA, PATOLÓGIAI-RADIOLÓGIAI ELEMZÉS Dr. Ormándi Katalin Affidea Diagnosztika, SZTE Radiológiai Klinika Szeged KÖTELEZİ SZINTENTARTÓ TANFOLYAM KLINIKAI ONKOLÓGIÁBÓL, SUGÁRTERÁPIÁBÓL

Részletesebben

Új lehetőségek a tumoros emlőanyagok patológiai feldolgozásában

Új lehetőségek a tumoros emlőanyagok patológiai feldolgozásában Új lehetőségek a tumoros emlőanyagok patológiai feldolgozásában Dr. Lippai Norbert Hetényi Géza Kórház, Szolnok Múlt és jelen Szakmai irányelvek a műtéti preparátumot az eltávolítás után azonnal (maximum

Részletesebben

Emlőbetegségek komplex diagnosztikája

Emlőbetegségek komplex diagnosztikája Emlőbetegségek komplex diagnosztikája Preoperatív citológiai-patológiai diagnosztika Dr. Hamar Sándor SZTE ÁOK Patológiai Intézet Emlőbetegségek diagnosztikája Az emlőbetegségek diagnosztikájában a nem

Részletesebben

Nukleáris onkológiai vizsgálatok. Pajzsmirigyrák terápiák és utánkövetése. Dr. Földes Iván 2013, 2014

Nukleáris onkológiai vizsgálatok. Pajzsmirigyrák terápiák és utánkövetése. Dr. Földes Iván 2013, 2014 Nukleáris onkológiai vizsgálatok Pajzsmirigyrák terápiák és utánkövetése Dr. Földes Iván 2013, 2014 A pajzsmirigyrák előfordulásának gyakorisága Magyarországon (2010 évi rákregiszter alapján) A rosszindulatú

Részletesebben

Sentinel nyirokcsomó biopszia szájüregi laphámrák esetén

Sentinel nyirokcsomó biopszia szájüregi laphámrák esetén Sentinel nyirokcsomó biopszia szájüregi laphámrák esetén Dr. Patkó Tamás, dr. Koltai Pál, dr. Remenár Éva, dr. Boér András Országos Onkológiai Intézet Fej-nyak-állcsont és Rekonstrukciós Sebészeti Osztály

Részletesebben

Intraocularis tumorok

Intraocularis tumorok Intraocularis tumorok 25 évvel ezelőtt, ha egy szemben chorioidea melanomát találtunk, akkor a szemet enucleáltuk. Szemben lévő festékes daganat (melanoma chorioideae) Chorioidea melanoma miatt eltávolított,

Részletesebben

Hypopharynx tumorok diagnosztikája és terápiája

Hypopharynx tumorok diagnosztikája és terápiája Hypopharynx tumorok diagnosztikája és terápiája Dr. Répássy Gábor Semmelweis Egyetem ÁOK Fül-Orr-Gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinika Anatómiai régiók és alrégiók Pharyngooesophagealis határ, postcricoid

Részletesebben

Nukleáris medicina a fejnyak régió betegségeinek diagnosztikájában. PTE KK Nukleáris Medicina Intézet Dr. Bán Zsuzsanna

Nukleáris medicina a fejnyak régió betegségeinek diagnosztikájában. PTE KK Nukleáris Medicina Intézet Dr. Bán Zsuzsanna Nukleáris medicina a fejnyak régió betegségeinek diagnosztikájában PTE KK Nukleáris Medicina Intézet Dr. Bán Zsuzsanna Érintett témák: Pajzsmirigy szcintigráfia Mellékpajzsmirigy szcintigráfia F18-FDG

Részletesebben

Gégerákok TNM beosztása. Dr. Lujber László Egyetemi docens PTE ÁOK Fül-, Orr-,Gégészeti és Fej-, Nyaksebászeti Klinika

Gégerákok TNM beosztása. Dr. Lujber László Egyetemi docens PTE ÁOK Fül-, Orr-,Gégészeti és Fej-, Nyaksebászeti Klinika Gégerákok TNM beosztása Dr. Lujber László Egyetemi docens PTE ÁOK Fül-, Orr-,Gégészeti és Fej-, Nyaksebászeti Klinika TNM History Pierre Denoix 1953 Publication of the "Uniform Technique for a Clinical

Részletesebben

A sejt és szövettani diagnosztika modern eszközei a diagnosztikában és terápiában. Cifra János. Tolna Megyei Balassa János Kórház, Pathologia Osztály

A sejt és szövettani diagnosztika modern eszközei a diagnosztikában és terápiában. Cifra János. Tolna Megyei Balassa János Kórház, Pathologia Osztály A sejt és szövettani diagnosztika modern eszközei a diagnosztikában és terápiában Cifra János Tolna Megyei Balassa János Kórház, Pathologia Osztály Szekszárd 2016. Május 6. Patológus feladatai Preoperatív

Részletesebben

Trochantertáji és femurdiaphysis szimultán törések kezelése hosszú IMHS-szeggel

Trochantertáji és femurdiaphysis szimultán törések kezelése hosszú IMHS-szeggel Nógrád megyei Önkormányzat,,Madzsar József Kórház-Rendelôintézet Traumatológiai Osztály közleménye Trochantertáji és femurdiaphysis szimultán törések kezelése hosszú IMHS-szeggel CSONKA CSABA DR., VEKSZLER

Részletesebben

Terápiás ablak. Ionizáló sugárzás. Sugárterápia. Röntgen sugárzás. Radioaktív izotópok

Terápiás ablak. Ionizáló sugárzás. Sugárterápia. Röntgen sugárzás. Radioaktív izotópok Ionizáló sugárzás Sugárterápia Lövey József Országos Onkológiai Intézet SE Radiológiai és Onkoterápiás Klinika Budapest Az elnyelt sugárzás mértékegysége J/kg = Gray 100 % Terápiás ablak T C P N T C P

Részletesebben

Dr Tóth László Országos Onkológiai Intázet Általános és Mellkassebészeti Osztály

Dr Tóth László Országos Onkológiai Intázet Általános és Mellkassebészeti Osztály Primer retroperitonealis daganatok sebészi kezelése Dr Tóth László Országos Onkológiai Intázet Általános és Mellkassebészeti Osztály Sebészi anatómia Felül: rekeszkupola felső áthajlása Alul: diaphragma

Részletesebben

A KÜLÖNBÖZŐ KÉPALKOTÓ ELJÁRÁSOK SZEREPE AZ EMLŐRÁK DIAGNOSZTIKÁJÁBAN ÉS KÖVETÉSÉBEN

A KÜLÖNBÖZŐ KÉPALKOTÓ ELJÁRÁSOK SZEREPE AZ EMLŐRÁK DIAGNOSZTIKÁJÁBAN ÉS KÖVETÉSÉBEN A KÜLÖNBÖZŐ KÉPALKOTÓ ELJÁRÁSOK SZEREPE AZ EMLŐRÁK DIAGNOSZTIKÁJÁBAN ÉS KÖVETÉSÉBEN Dr. Ormándi Katalin Affidea Diagnosztika SZTE Radiológiai Klinika Szeged MAGYAR SZENOLÓGIAI TÁRSASÁG TUDOMÁNYOS ÜLÉSE

Részletesebben

Képalkotó eljárások a gyermekonkológiában

Képalkotó eljárások a gyermekonkológiában Képalkotó eljárások a gyermekonkológiában Onkoradiológia 2012 Varga Edit, Rudas Gábor oncoradiologia feladata differenciáldiagnosztika terápia követése háziorvos klinikus radiológus congenitalis NBL vs

Részletesebben

Szakmai protokoll arcüreg műtét ápolói teendőiről MP 022.ST

Szakmai protokoll arcüreg műtét ápolói teendőiről MP 022.ST Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: Szakmai protokoll arcüreg műtét ápolói teendőiről MP 022.ST Készítette: Zsíros Éva diplomás ápoló Átvizsgálta: Dr.

Részletesebben

A hosszú gammaszegezés eredményei*

A hosszú gammaszegezés eredményei* A Pécsi Tudományegyetem, Orvos és Egészségtudományi Centrum, Traumatológiai Központ, Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinika közleménye A hosszú gammaszegezés eredményei* DR. NAUMOV ISTVÁN, DR. VÁMHIDY

Részletesebben

A fejezet felépítése

A fejezet felépítése III./15.4. A mellékvesekéreg carcinoma Igaz Péter, Tóth Miklós, Rácz Károly Ebben a tanulási egységben a mellékvesekéreg carcinoma tüneteinek, diagnosztikájának valamint a kezelés lehetőségeinek az áttekintése

Részletesebben

Dr. Kásler Miklós: A fej-nyaki tumorok epidemiológiája, incidenciája és mortalitása a nemzetközi adatok tükrében. Teendők, lehetőségek

Dr. Kásler Miklós: A fej-nyaki tumorok epidemiológiája, incidenciája és mortalitása a nemzetközi adatok tükrében. Teendők, lehetőségek ELŐZETES PROGRAM 2017. február 23. csütörtök Megnyitó 13.00-14.50 ONKOLÓGIAI AKTUALITÁSOK I. Plenáris előadások Üléselnök: Dr. Tamás László 13.00-13.25 Dr. Tamás László: A családorvosok és a szakrendelőben

Részletesebben

(54) Radiográfus (52) Sugárterápiás szakasszisztens (54) Röntgenasszisztens Röntgenasszisztens (52)

(54) Radiográfus (52) Sugárterápiás szakasszisztens (54) Röntgenasszisztens Röntgenasszisztens (52) 5. KÉPI DIAGNOSZTIKA SZAKMACSOPORT 5.A. Képi diagnosztika 5.E. Radiofarmakológia 5.3. Diagnosztikai képalkotó 5.4. Radio-farmakológiai szakasszisztens 5.5. Radio-farmakológiai szakasszisztens (egészségügyi

Részletesebben