GYAKORLATI KÉPZÉS MEGÚJÍTÁSA VÉDŐNŐI MINTA GYAKORLÓHELY LÉTREHOZÁSA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GYAKORLATI KÉPZÉS MEGÚJÍTÁSA VÉDŐNŐI MINTA GYAKORLÓHELY LÉTREHOZÁSA"

Átírás

1 Egészségtudományi Közlemények, 1. kötet, 1. füzet (2011), GYAKORLATI KÉPZÉS MEGÚJÍTÁSA VÉDŐNŐI MINTA GYAKORLÓHELY LÉTREHOZÁSA DR. KISS-TÓTH EMŐKE 1, KISSNÉ DÁNYI ÉVA 1, SIMON NÓRA 1, PODHORSZKY ÁGNES 1, DR. BARKAI LÁSZLÓ 1 Összefoglalás:Munkánkban a védőnői gyakorlati képzés megújítását célzó, az eddigiektől hatékonyabban működő, szoros szakmai kooperáción alapuló gyakorlati rendszer standardjainak kidolgozását mutatjuk be, melynek alapját a TÁMOP A -10/1 KONV pályázat keretében megvalósított minősített minta-gyakorlóhely adja. A munkaerő piaci elvárásokat figyelembe véve határoztuk meg a védőnőktől elvárható kulcskompetenciák körét, melynek kialakításában és fejlesztésében a külső (védőnői körzetekben történő) gyakorlatoknak kiemelt szerep jut. A minősített minta-gyakorlóhelyek objektív és szubjektív feltételrendszerének ismertetésével kívánjuk támogatni a hallgatóinknak a munka világához való illeszkedését. Kulcsszavak: munkaerő piaci igények, védőnői szakmai- és kulcskompetenciák, mintagyakorlóhely standardjai Bevezetés Az elmúlt évtizedek diplomás képzésének történetét végigkövetve erőteljes változást figyelhetünk meg. Az átalakulás folyamata - melynek során az akadémiai szerepkörből a gazdaság szereplőjévé, annak szerves részévé vált a felsőoktatás - magával vonta új fogalmak megjelenését, a minőségi képzés felé fordulás megteremtését. [1, 2] A rendszerváltást követőena felsőoktatás tömegesedésével együtt járó tendenciák is felértékelték a minőség újragondolását a képzésekben. Bár a felsőoktatás tömegesedési tendenciája a 2005-ös évtől megállt, mégis napjainkban minden második új munkavállaló (pályakezdő) a felsőoktatásból kerül ki.[3] A Bologna folyamat - a többciklusú képzésre való átmenet - magával vonta a képzésekben, így a védőnőképzésben is a gyakorlati ismeretek, az életszerű problémák, a reális problémák felismerésére és megoldására való törekvés előtérbe kerülését, melynek megvalósításához elengedhetetlen a szakmai gyakorlatok rendszerben való szemlélete. Egészségügyi Karunkon, a védőnő hallgatókelméleti képzésre alapozott gyakorlati készségeinek kialakítása egyrészről intézményen belüli tanórákhoz kötött foglalkozások, másrészt szervezett külső gyakorlatok formájában, védőnői körzetekben zajlik. A külső gyakorlatok egy része egy körülhatárolt ismeretkörhöz kapcsolódó rész-gyakorlat, míg az utolsó szemeszter gyakorlata összefüggő, ismereteket szintetizáló nagy-gyakorlat formájában történik. Az elmúlt évek tapasztalatai, szakmai partnerekkel, gyakorlatvezető védőnőkkel, vezető védőnőkkel folytatott 1 Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar, Miskolc

2 16 Kiss-Tóth Kissné Dányi Simon Podhorszky Barkai rendszeres gyakorlatértékelő megbeszélései és a hallgatók véleményét tükröző motivációs és a diplomás pályakövetés felmérései rávilágítottak arra, hogy elengedhetetlen az eddigi gyakorlati képzés átgondolása. Különösen sürgették a minőségi megújulást a diplomás pályakövetési rendszer felméréseinek eredményei, mely szerint 2007-től évről évre csökkenés tapasztalható a kötelező szakmai gyakorlatok megítélésében. A Miskolci Egyetem által elnyert TÁMOP A -10/1 KONV pályázathoz kapcsolódóan ezt a gyakorlati rendszert kívántuk karunkon megújítani. Célkitűzés Célunk egy,az eddigiektől hatékonyabban működő, együttműködésen alapuló gyakorlati rendszer standardjainak kidolgozása volt, melynek alapját a pályázat keretében megvalósított minősített minta-gyakorlóhely adja. Felfogásunk szerint, a szakmai gyakorlatok minősége a gyakorlati rendszer öszszes szereplőjének (intézmény, hallgató, gyakorlóhelyet biztosító szervezet) teljesítménye által meghatározott. A szakmai gyakorlatok hasznossága, a gyakorlat funkcióinak megvalósulásában és az érintett felek érdekeinek érvényesülésében rejlik. Általánosságban elmondható, hogy a szakmai gyakorlatok funkciói érdekcsoportonként jellemezhetők. Hallgatói oldalról az érdekek a szakmai- és kulcskompetenciák szerzésére, a kapcsolatrendszer építésére és a gyakorlati teljesítményről a szakmai gyakorlóhely által nyújtott értékelésre irányulnak. A gyakorlóhelyet biztosító szervezet célja a gyakorlati együttműködés során a leendő munkatársak kinevelése, szakmai utánpótlás megvalósítása, illetve a munkaerő kiválasztás támogatása. A képző intézmény, kar érdeke a képzés tartalmáról, minőségéről, az oktatás sikerességéről munkaerő piaci visszajelzés nyerése és a szakmával való kutatási és tudományos együttműködés megvalósítása. Módszer Védőnő hallgatókkal szemben megfogalmazott kompetenciakövetelmények meghatározása A kompetencia mint gyakorlati hasznosítható tudás - egy meghatározott terepen - jelen esetben, az egészségügyben, védőnő munkakörben szükséges cselekvésre való alkalmasságot, teljesítőképességet jelent. Azok, akik birtokolják az adott szakma feladataival összhangban álló kompetenciák készletét, az erőforrások birtokában eredményesebb munkát képesek végezni, így munkaerőpiacon való beválásuk is sikeresebb. Ezen gondolat irányította rá figyelmünket, hogy feltárjuk azokat, a munkaerőpiac részéről elvárt fő kompetenciákat, melyek az alapképzéseinken tanuló hallgatóink sikeres munkavégzésének elengedhetetlen feltételei. Az egyetemi pályázat céljainak és módszereinek megfelelően, karunkon első lépéseként, a sikeres munkaerő piaci elhelyezkedést támogató védőnői kompetenciákat kívántuk felmérni. Végzett hallgatóinkat foglalkoztató önkormányzatok, szakmai

3 Gyakorlati képzés megújítása 17 vezetők, szakmai kapcsolati team tagjainak (gyermekorvos, háziorvos, szülésznőgyógyász, stb.) online kérdőíves megkeresése, szakmai vezetők és foglalkoztatók interjús megkérdezése során körvonalazódtak azok a kompetencia követelmények, melyek a védőnő hallgatókkal szemben megfogalmazott elvárás rendszer pontosítását tették lehetővé. A kompetenciák egy része az egészségügyi alapképzési szakok közös elvárásaiként, még másrészük a védőnőtől elvárt szakmaspecifikus kompetenciaként definiálható. A megkérdezett szakértők egy 0-10 terjedő skálán jelölve határozták meg a védőnők számára kulcsfontosságúnak ítélt kompetenciákat. A gyakorlati képzés objektív és szubjektív feltételeinek meghatározása Védőnő hallgatóink, képzésük során több intézményen kívüli gyakorlaton is részt vesznek, ezek egy része közvetlenül a területi védőnői tevékenység megismerését célozza. Így a munkaerőpiacon való megfelelés szempontjából elengedhetetlen a külső gyakorlóhely- védőnői körzet - minőségének biztosítása. Mintaprogramunk kidolgozása során ezért,a vonatkozó jogszabályi hátteret is figyelembe véve, meghatároztuk a gyakorlóterület - a minta-gyakorlóhely - tárgyi feltételeit. A védőnőképzésben ugyanakkor kiemelt jelentősége van a gyakorlatot vezető védőnő személyiségének és szakmai felkészültségének, pedagógiai munkájának is. A gyakorlatvezető védőnő a gyakorlati felkészítő tevékenységet végző team azon tagja, aki a gyakorlati oktatás keretében,a szakmai elméleti képzéssel és a képzési kimeneti követelményekkel összhangban, megfelelően felkészíti a hallgatókat védőnői hivatásuk gyakorlására, szakmai kompetenciáik megszerzésére. Így programunkban elengedhetetlennek tartottuk a gyakorlatvezető védőnőkkel szemben támasztott követelmények a kiválogatás alapját képező - kompetenciák megfogalmazását. Szakértői csoport segítségével meghatároztuk azokat az ismereteket, képességeket, készségeket, jártasságokat, mellyel egy a képzési folyamatban facilitátorként tevékenykedő gyakorlatvezetőnek rendelkeznie kell. A műhelymunka során kialakításra kerültek a gyakorlatvezető védőnő fő felelősségi területei, a hozzájuk tartozó feladatokkal. A gyakorlatvezető védőnő feladatait feladatprofilban összegeztük, melyhez tulajdonságprofilt állítottunk. A profilban foglaltuk össze azokat a kompetenciákat, amellyel a gyakorlatvezető védőnőnek rendelkeznie kell, hogy feladatát minőséggel elláthassa. Eredmények Munkaerőpiac számára kulcsfontosságúnak ítélt védőnői kompetenciák A szakértők által skálázás útján meghatározott, elvárt kompetenciák körét a 1. számú táblázat tartalmazza, melyből kiolvasható, hogy a munkaerőpiac a magas szintű védőnői szakmai tudás mellett kiemelten fontosnak tarja a szociális és személyes kompetenciák meglétét. A szociális kompetenciacsoporton belül a hatékony munkavégzéshez elengedhetetlennek minősített tényező, a tolerancia, segítőkész-

4 18 Kiss-Tóth Kissné Dányi Simon Podhorszky Barkai ség, felelősségvállalás, kapcsolatteremtő és fenntartó készség védőnő hallgatókban történő kialakítása, illetve fejlesztése. Ugyanakkor a személyes kompetenciák, mint megbízhatóság, pontosság, önállóság megléte is kiemelt a munkahelyi eredményesség megvalósulásához. 1. táblázat Kompetenciák Szakmai Szakmai ismeret Módszertani Áttekintő képesség Logikus gondolkodás Problémaelemző képesség Gyakorlatias feladatértelmezés Szociális Felelősségtudat/felelősségvállalás Kapcsolatteremtő készség Meghallgatási képesség Közérthetőség Kapcsolatfenntartó készség Együttműködő képesség Empátia Segítőkészség Tolerancia Interperszonális rugalmasság Személyes Megbízhatóság Pontosság, precizitás Becsületesség Belső kontroll megléte Elhivatottság Önállóság x Pozitív beállítódás A védőnői kompetencia követelmények Védőnő A munkaerőpiac által generált, védőnő hallgatóinktól elvárt kompetenciák kialakításának és fejlesztésének, elengedhetetlen feltétele a gyakorlati képzés objektív és szubjektív feltételeinek megléte. Védőnői szakmai teammel folytatott együttműködés eredményeként meghatározásra kerültek az újonnan kialakított gyakorlati rendszer standardjai, a minta-gyakorlóhellyel szemben támasztott objektív és szubjektív követelmények.

5 Gyakorlati képzés megújítása 19 Minta gyakorlóhely adottságai, tárgyi felszereltsége A minta-gyakorlóhely minősítésénél kritériumként állítottuk fel, hogy a védőnői tanácsadó a képző intézmény 20 km-es körzetén belül helyezkedjen el és a körzet előző évre vonatkoztatott születési és újonnan gondozásba vett várandós létszámadatai haladják meg mindkét esetben a 15 főt. Az általunk mintaként tekintet gyakorlóhely kialakításának meg kell felelnie az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges minimumfeltételekről szóló rendeletben (60/2003. (X.20.) ESzCsM rendelet) és módosításaiban, illetve a 49/2004 ESzCsM rendelet 4. számú mellékletében foglaltaknak. Tárgyi eszköz-felszereltség meghatározásában az érvényben lévő területi védőnői tevékenységre vonatkozó 49/2004 ESzCsM rendelet 5. számú mellékletében foglaltakat vettük alapul. Ezen jogszabályban rögzített tanácsadó kialakításához szükséges alapfelszerelést kiegészítettük, más a védőnői munkához kapcsolódó rendeletben (33/1992.NM rendelet (XII.23.) a terhesgondozásról) módszertani ajánlásban, protokollban megfogalmazott védőnői feladatok ellátásához szükséges tárgyi feltételrendszerrel. Gyakorlatok szubjektív feltételrendszere Szakmai körökben elfogadott megállapítás, hogy az oktatás, így a gyakorlati oktatás minősége is rendkívül sok tényezőtől függ, és ezen tényezők egyike maga a gyakorlatvezető személye. A gyakorlatvezetői feladatok ellátásához így alapfeltételként legalább 5 éves védőnői gyakorlatot és a 49/2004. EszCsM rendelet 2. (1) bekezdése szerinti képesítés meglétét, illetve határozatlan idejű alkalmazást jelöltünk meg. A gyakorlatvezetővel szemben támasztott kompetenciák esetében olyan - a hatékony pedagógiai munkát támogató - követelményeket határoztunk meg, melyek megléte esetén biztosított a védőnő hallgatók szakmai identitásának fejlődése. Az elvárt kompetenciák meghatározásánál a végzendő feladatokból indultunk ki. A feladatprofilban összefoglalt tevékenységek három területet érintettek: Egy részről a gyakorlóterületen lévő hallgató szerepének meghatározásához kapcsolódó feladatokat, mint például a felsőoktatási gyakorlati képzésre vonatkozó jogszabályok, a képzési kimeneti követelményekben előírtak alkalmazását, illetve a kar tanrendjében, gyakorlati követelményekben leírtak betartását, míg más részük a gyakorlatvezetői szerep betöltésének feladatait tartalmazta. Ezek között említenénk meg a megfelelő munkakörülmények biztosítása mellett a gyakorlati képzéshez társuló oktatási módszerek, illetve a védőnői szakmát érintő szabályzók, protokollok alkalmazását. A feladatok harmadik csoportját a hallgatói gyakorlatok eredményességének méréséhez kapcsolódó tevékenységek képezték, melyek között a gyakorlaton nyújtott hallgatói teljesítmény értékelése és a gyakorlati záróvizsga felkészítésben és annak kérdéssorának kidolgozásában való részvétel szerepelt.(2.számú táblázat). A gyakorlatvezetői tevékenység ellátásához szükséges kompetenciákat tulajdonságprofilban foglaltuk össze, mely szakmai-, személyes-, társas és módszerkompetencia-csoportokból épült fel. Eredményeink alapján, gyakorlatvezető védőnővel szemben támasztott szakmai követelmények mellett elengedhetetlen a

6 20 Kiss-Tóth Kissné Dányi Simon Podhorszky Barkai társas és személyes kompetenciák megléte, mint nyitottság, alkalmazkodás, a gyakorlatias feladatértelmezés, kreativitás, ötletgazdagság, tervezés képessége, a hallgatókért érzett felelősség és felelősségvállalás megléte. A meglévő védőnői körzetek tárgyi és személyi feltételeinek alapkritériumok (képzőintézménytől való távolság, megközelíthetőség, tárgyi felszereltség, védőnői gyakorlat ideje, alkalmazás formája, képesítés megléte, népmozgalmi adatok) mentén való szűrését a Borsod Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervével együttműködve végeztük. Munkánkhoz szükséges együttműködés alapját ugyancsak a már említett TÁMOP A -10/1 KONV projekt keretében kidolgozásra került együttműködési megállapodás adta. Az előszűrést követően létrejött védőnői csoportból kompetenciaméréssel választottuk ki a programban résztvevő 8 védőnőt. Számukra a pályázat keretében gyakorlatvezetésre felkészítő tréninget tartunk, mely felöleli a szakmai gyakorlattervezés, szervezés, vezetés ismereteit az gyakorlat ellenőrzési és értékelései rendszerének megismertetését és pedagógiai kommunikációs készségek fejlesztését. Ezen készségek birtokában reményeink szerint még magasabb színvonalú gyakorlati képzést valósíthatunk meg. Az újjágondolt gyakorlati képzés eredményessége azonban csak hallgatói kompetenciákban történt változásokban mérhető, melynek megítélésére a védőnő hallgatóktól elvárt fő kompetenciák mérésére alkalmas metodikát dolgoztunk ki. A módszeregyüttes három eleme a gyakorlatot megelőzően, a szakmai gyakorlat ideje alatt, illetve azt követően méri a hallgatói kompetenciákban történt változást önkitöltésen alapuló kérdőív, célirányos megfigyelés és kompetenciamérő írásbeli feladatok útján. A gyakorlati képzés munkánkban vázolt megújítása egyrészről hozzájárul a képzés és a munkaerőpiaci elvárások összhangjának megteremtéséhez, de a gyakorlóhelyek számára adományozandó Minősített minta-gyakorlóhely cím, illetve a gyakorlatvezető védőnők számára alapítandó kari kitüntetéssel hozzájárul az amúgy is előmenetel szempontjából hátrányosan megítélt védőnői szakma presztízsének emelkedéséhez. Az itt bemutatott munka eredményei a TÁMOP pályázat keretében indulnak, de túlmutatnak azon mivel az ott kidolgozott pilot programot a kar minden szakjához tartozó gyakorlóhelyre vonatkoztatva kívánjuk megvalósítani. Ehhez a nagy volumenű munkához nyújt segítséget a TÁMOP B-10/2/KONV pályázat. Köszönetnyilvánítás Jelen munka a TÁMOP B-10/2/KONV jelű projekt részeként - az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében- az Európai Unió résztámogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

7 Gyakorlati képzés megújítása 21 Irodalomjegyzék [1] Polónyi I.: A felsőoktatás minőségügye. Educatio, 2008, 1,5-21. [2] Polónyi I.: A munkaerőpiacra orientált felsőoktatási minőségbiztosítás. In.: Bálint Julianna Polónyi István Siklós Balázs: A felsőoktatás minősége. FKI, Budapest, 2006, [3] Veres P.:A felsőoktatás kihívásai és válaszai az új évezredben. Iskolakultúra, 2010, 5-6,

Veresné dr. Somosi Mariann

Veresné dr. Somosi Mariann Az 1.3. A felsőoktatás szakember-kibocsátásának munkaerő-piaci igényekkel való összehangolása érdekében a gyakorlati oktatás erősítése című alprojekt középiskolai vonatkozású eredményeinek ismertetése

Részletesebben

HOGYAN JELEZHETŐ ELŐRE A

HOGYAN JELEZHETŐ ELŐRE A HOGYAN JELEZHETŐ ELŐRE A MUNKATÁRSAK BEVÁLÁSA? A BELSŐ ÉRTÉKELŐ KÖZPONT MÓDSZEREI ÉS S BEVÁLÁSVIZSG SVIZSGÁLATA Budapest, 2010.03.25. PSZE HR Szakmai nap Előadó: Besze Judit BÉK módszergazda. 1/28 BEVÁLÁS

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TERÜLETI TÁRSADALMI, GAZDASÁGI SZEREPÉNEK FEJLESZTÉSE: OKTATÁS GYAKORLAT INNOVÁCIÓ (TÁMOP F-13/ ) WORKSHOP

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TERÜLETI TÁRSADALMI, GAZDASÁGI SZEREPÉNEK FEJLESZTÉSE: OKTATÁS GYAKORLAT INNOVÁCIÓ (TÁMOP F-13/ ) WORKSHOP A gyakorlati képzés iránti vállalati igények és elvárások a régióban AZ ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TERÜLETI TÁRSADALMI, GAZDASÁGI SZEREPÉNEK FEJLESZTÉSE: OKTATÁS GYAKORLAT INNOVÁCIÓ (TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0009)

Részletesebben

Megjegyzések a gyakorlati oktatási kézikönyvhöz

Megjegyzések a gyakorlati oktatási kézikönyvhöz Megjegyzések a gyakorlati oktatási kézikönyvhöz Oktatás - Gyakorlat - Innováció TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0009 Soós Gabriella - Dr. Kádek István Eger, 2015. január 22. Alapelvek A kézikönyv a gyakorlati

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

Mit ad a képzőknek a projekt? Új irányok az alapellátók képzésében

Mit ad a képzőknek a projekt? Új irányok az alapellátók képzésében Mit ad a képzőknek a projekt? Új irányok az alapellátók képzésében Budapest, 2013. 05.28. dr. Kósa Zsigmond A felsőoktatási képzőhelyek területei Képzők Egészségtudományi képzés Orvostudományi képzés A

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának

Részletesebben

Szakképzés, foglalkoztatás, kompetencia Kara Ákos Dr. Sólyom Andrea Dr. Stion Zsuzsa

Szakképzés, foglalkoztatás, kompetencia Kara Ákos Dr. Sólyom Andrea Dr. Stion Zsuzsa Szakképzés, foglalkoztatás, kompetencia Kara Ákos Dr. Sólyom Andrea Dr. Stion Zsuzsa TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0010 Előzmények az ország gazdasági igényei és a szakképzés lehetőségeinek közelítése közoktatás

Részletesebben

IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT TÁMOP A

IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT TÁMOP A IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT Pályázat száma: A projekt címe: Irány a felsőoktatás A Petőfi Kollégium tehetséges diákjaiért Projekt helyszín: Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai

Részletesebben

KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak

KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak

Részletesebben

MIR. Kompetenciák. Dr. Finna Henrietta

MIR. Kompetenciák. Dr. Finna Henrietta MIR Kompetenciák Dr. Finna Henrietta A kompetenciák jelentősége Kiválasztás alapja Munkaköri leírás Munkaköri térkép A kompetencia a szakképzett dolgozótól elvárt ismeretek, személyiségjegyek (készségek,

Részletesebben

HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI 2014. február 15. HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2013-2018. Összeállította Geisztné Gogolák Éva igazgató Jóváhagyta: az iskola tantestülete 1. Jogszabályi háttér A 93/2009. (IV. 24.)

Részletesebben

ÁROP 2.2.17 Új közszolgálati életpálya. Kérdőíves felmérés. A közszolgálati tisztviselők képesítési keretrendszerének felülvizsgálata

ÁROP 2.2.17 Új közszolgálati életpálya. Kérdőíves felmérés. A közszolgálati tisztviselők képesítési keretrendszerének felülvizsgálata ÁROP 2.2.17 Új közszolgálati életpálya Kérdőíves felmérés A közszolgálati tisztviselők képesítési keretrendszerének felülvizsgálata A felmérés céljai a jelenlegi közszolgálati tisztviselői állomány végzettségével,

Részletesebben

M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK

M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK M5004 FELDTOK Felnőttoktatási és képzési tevékenysége során alkotó módon alkalmazza a felnőttek tanulásának lélektani 4 törvényszerűségeit a) a felnőtt tanuló motiválására formális tanulmányai 5 során

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,

Részletesebben

diplomás pályakövetés II.

diplomás pályakövetés II. diplomás pályakövetés II. elhelyezkedés, alumni, jó gyakorlatok Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) 2009. július Készült

Részletesebben

Pályaorientációs program: a megfelelő szak- és szakmaválasztás támogatása

Pályaorientációs program: a megfelelő szak- és szakmaválasztás támogatása Pályaorientációs program: a megfelelő szak- és szakmaválasztás támogatása András István Balázs László Rajcsányi Molnár Mónika Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Egyetem 14. MELLearn Konferencia Debrecen,

Részletesebben

B/21. számú melléklet TÁMOP 4.1.1 - Intézményi követelmények Diplomás Pályakövető Rendszer

B/21. számú melléklet TÁMOP 4.1.1 - Intézményi követelmények Diplomás Pályakövető Rendszer B/21. számú melléklet TÁMOP 4.1.1 - Intézményi követelmények Diplomás Pályakövető Rendszer 1. Támogatandó szakmai követelmények - pályakövető kutatások A pályakövetési vizsgálatok főbb elemei: hallgatói

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2016. október 20. Minőségfejlesztési beszámoló részei Egyetemi Minőségfejlesztési Program és Minőségügyi Kézikönyv elkészülése 2016. tavaszi

Részletesebben

A felsőoktatás és a megfelelősség-értékelés kapcsolata

A felsőoktatás és a megfelelősség-értékelés kapcsolata A felsőoktatás és a megfelelősség-értékelés kapcsolata Dr. Gáti József Intézményfejlesztési főigazgató Akkreditálási Világnap 2016. június 9. A megfelelőség-értékelés elemei Az értékelés tárgya Követelmények

Részletesebben

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/ Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. Dr. Tordai Zita Óbudai Egyetem TMPK Háttér A tanári szerep és a tanárképzés változása Európában

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/1-2011-0063

TÁMOP-3.1.7-11/1-2011-0063 TÁMOP-.1.7-11/1-2011-006 A TÁMOP-.1.7-11/1-2011-006 Horizontális háló a Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése Megvalósítás: 2012. április 1. 2012. november 0 Az elnyert

Részletesebben

Tanácsadási tartalmak az andragógia szakosok képzésében

Tanácsadási tartalmak az andragógia szakosok képzésében Tanácsadási tartalmak az andragógia szakosok képzésében 14. MellearN Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia 2018. 04.19-20. Debrecen Márkus Edina Ph.D Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi

Részletesebben

REFERENCIA INTÉZMÉNYI CÉLJAI

REFERENCIA INTÉZMÉNYI CÉLJAI (96) 516-050 Fax: (96) 516-054 E-mail: vuksuli@vuksuli.sulinet.hu Weblap: http://www.vuksuli.sulinet.hu Németh Péter projektmenedzser REFERENCIA INTÉZMÉNYI CÉLJAI CÉLJAINK SIKERKRITÉRIUM ÉRTÉKELÉS PERIÓDUSA

Részletesebben

III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST FEBRUÁR 8.

III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST FEBRUÁR 8. III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST 2018. FEBRUÁR 8. KIHÍVÁSOK ÉS ÚJDONSÁGOK A DIGITÁLIS SZAKTANÁCSADÁS TERÜLETÉN A KÖZNEVELÉS KERETRENDSZERÉHEZ KAPCSOLÓDÓ MÉRÉSI- ÉRTÉKELÉSI ÉS DIGITÁLIS

Részletesebben

Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK

Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011 Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK 6.1. csak annak, aki az ETR adatai alapján az mesterképzésre, doktori képzésre jár az ELTE-n és idejárt alapképzésben

Részletesebben

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések A foglalkoztatás fejlesztés helyzete, céljai Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések Kisvárda, 2017. január 23. Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019

TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 Társadalmi Megújulás Operatív Program Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsőoktatásban pályázat Kódszám: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai

Részletesebben

A PROTOKOLLOK SZEREPE A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATI FELADATOK ELLÁTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁBAN (TÁMOP 3.4.2-B)

A PROTOKOLLOK SZEREPE A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATI FELADATOK ELLÁTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁBAN (TÁMOP 3.4.2-B) A PROTOKOLLOK SZEREPE A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATI FELADATOK ELLÁTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁBAN (TÁMOP 3.4.2-B) Szitó Imre fejlesztéskoordinátor, főmunkatárs EDUCATIO nkft A szakmai protokoll definíciója olyan eljárásokról

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata Regionális tájékoztató napok 2013. október november Főbb témák, csomópontok Milyen

Részletesebben

EMBERI EROFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

EMBERI EROFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS EMBERI EROFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Az emberi erőforrások miniszterének 39/2012. (XI. 21.) EMMI rendelete a felsőoktatási szakképzések képzési és kimeneti követelményeiről

Részletesebben

AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK

AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK FELSŐOKTATÁSI KIHÍVÁSOK ALKALMAZKODÁS STRATÉGIAI PARTNERSÉGBEN 12. MELLEARN KONFERENCIA BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM, 2016. ÁPRILIS 22. Hegyi-Halmos

Részletesebben

GVK_Munkaerőpiac_2011

GVK_Munkaerőpiac_2011 Jelentéskészítő, GVK_Munkaerőpiac_0 GVK_Munkaerőpiac_0 Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0%

Részletesebben

Szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei

Szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Tankerület-igazgatási vezető pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak Szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezés

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19.

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19. INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV 2015-2020 EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM 3300 Eger, Széchenyi u. 19. 1. Jogszabályi háttér Sorsz. Azonosító Név Rövidítés 1. 2011.CXC:törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

2.3 A SZTENDERDEK 0-5. SZINTJEI. 0. szint. Készítették: Tókos Katalin Kálmán Orsolya Rapos Nóra Kotschy Andrásné Im

2.3 A SZTENDERDEK 0-5. SZINTJEI. 0. szint. Készítették: Tókos Katalin Kálmán Orsolya Rapos Nóra Kotschy Andrásné Im A TÁMOP 4.1.2-08/1/B pályázat 13. "Módszertani sztenderdek kidolgozása a pedagógusjelöltek pályaalkalmasságára és a képzés eredményességére irányuló kutatásokhoz" című alprojekt 2.3 A SZTENDERDEK 0-5.

Részletesebben

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK.

SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK. SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV érvényes a 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK Szakirányok Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány Szolnok

Részletesebben

MINTA. Oktatói kérdőív (munkaerő-piaci kutatócsoport)-támop 411-C [Új] PTE Munkaerő-piaci Kutatócsoport

MINTA. Oktatói kérdőív (munkaerő-piaci kutatócsoport)-támop 411-C [Új] PTE Munkaerő-piaci Kutatócsoport PTE Munkaerő-piaci Kutatócsoport Válasz megjelölése: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül. Az optimális beolvasási eredmények érdekében kérem,

Részletesebben

A ÉVI TANFELÜGYELETI LÁTOGATÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE (TÁMOP-3.1.8)

A ÉVI TANFELÜGYELETI LÁTOGATÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE (TÁMOP-3.1.8) A 2015. ÉVI TANFELÜGYELETI LÁTOGATÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE (TÁMOP-3.1.8) A MEGÚJULÓ KÖZNEVELÉS ÉRTÉKELÉSI KERETRENDSZERE Minősítés Tanfelügyelet Pedagógus, vezető, intézmény KÜLSŐ értékelése saját célok mentén.

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT Kitöltési útmutató

SZAKMAI GYAKORLAT Kitöltési útmutató SZAKMAI GYAKORLAT Kitöltési útmutató A szakmai gyakorlati dokumentáció formai követelményei: A dokumentumot nyomtatott formában, spirálozva vagy iratsínben szükséges leadni. Kétoldalas nyomtatás elfogadható,

Részletesebben

A minőségértékelés a hazai felsőoktatásban és az alapelvek alkalmazása a tanárképző központok akkreditációjában

A minőségértékelés a hazai felsőoktatásban és az alapelvek alkalmazása a tanárképző központok akkreditációjában A minőségértékelés a hazai felsőoktatásban és az alapelvek alkalmazása a tanárképző központok akkreditációjában Bodorkós László minőségügyi szakértő OFI, TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 Budapest 2015. június

Részletesebben

A Magyar Képesítési Keretrendszer és a tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés a felsőoktatásban

A Magyar Képesítési Keretrendszer és a tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés a felsőoktatásban 12. Nemzeti és nemzetközi lifelong learning konferencia MELLearN Felsőoktatási Hálózat az életen át tartó tanulásért 2016. április 21-22. A Magyar Képesítési Keretrendszer és a tanulási eredmény alapú

Részletesebben

III. 3. Egységes módszertani mérés az integritás helyzetéről (integritás menedzsment értékelő lap)

III. 3. Egységes módszertani mérés az integritás helyzetéről (integritás menedzsment értékelő lap) A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság 0. évi integritásjelentése III.. Egységes módszertani mérés az integritás helyzetéről (integritás menedzsment értékelő lap) Az integritás menedzsment táblázat

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat 2017 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-87. ) 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola 2016 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI

Részletesebben

Élelmezésvezető Élelmezésvezető

Élelmezésvezető Élelmezésvezető A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Központi diplomás pályakövető program (DPR)

Központi diplomás pályakövető program (DPR) TÁMOP 4.1.3 DPR Központi diplomás pályakövető program (DPR) avagy amit a VAS elbír Fodor Szabolcs 11. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás 2011. január 21. Tudja Ön pontosan, hogy mennyi ma Magyarországon

Részletesebben

Tájékoztató az akkreditált szolgáltató szervezetekről és az általuk nyújtott foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásokról

Tájékoztató az akkreditált szolgáltató szervezetekről és az általuk nyújtott foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásokról SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG Tájékoztató az akkreditált szolgáltató szervezetekről és az általuk nyújtott foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásokról A foglalkozási rehabilitációs szolgáltatók

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A pedagógusok szakmai munkájának támogatása Dr. Pompor Zoltán szakmai vezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP 3.1.5/12 projekt Főbb témák, csomópontok Milyen fejlesztések történnek a TÁMOP 3.1.5

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT. Kitöltési útmutató

SZAKMAI GYAKORLAT. Kitöltési útmutató SZAKMAI GYAKORLAT Kitöltési útmutató A szakmai gyakorlat dokumentáció formai követelményei: A dokumentumot nyomtatott formában, spirálozva vagy iratsínben szükséges leadni. (Kétoldalas nyomtatás elfogadható,

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) 1 / 5 2017. 08. 14. 8:23 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Gyakorló Óvoda

Részletesebben

Gyakornoki szabályzat

Gyakornoki szabályzat A Budapest XIX. kerület Gábor Áron Általános Iskola Gyakornoki szabályzat 2007 Célja: az intézményben gyakornoki időt teljesítő pedagógus, valamint segítői feladatainak, hatásköreinek és juttatásának szabályozása

Részletesebben

Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak

Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. Szakirányú továbbképzés I. Képzési és kimeneti követelmények 1. A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése

TÁMOP-3.1.7-11/2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése TÁMOP-3.1.7-11/2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése A sikeres közoktatás-fejlesztés érdekében kulcsszerep hárul a hálózati, horizontális tanulás mintaadó tartalmait

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására VII./1. sz. melléklet 1 EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására Amely létrejött egyrészről az Óbudai Egyetem (ÓE) Kar Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 96/b Adószám:

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 14 hetes szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 14 hetes szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 14 hetes szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására Amely létrejött egyrészről az Óbudai Egyetem (ÓE) Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Székhely: 1034

Részletesebben

A felsőoktatási szolgáltatások rendszer szintű fejlesztése: diplomás pályakövetés és vezetői információs rendszerek (TÁMOP 4.1.3)

A felsőoktatási szolgáltatások rendszer szintű fejlesztése: diplomás pályakövetés és vezetői információs rendszerek (TÁMOP 4.1.3) A felsőoktatási szolgáltatások rendszer szintű fejlesztése: diplomás pályakövetés és vezetői információs rendszerek (TÁMOP 4.1.3) 2011. december 7. Fejlesztés a minőségi oktatásért Minőség a felsőoktatásban

Részletesebben

Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak

Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak Képzési és Kimeneti Követelmények (KKK) Szakfelelős: Dr. Antal Zsolt PhD

Részletesebben

TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A

TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A Projektnyitó nap TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése /tanulói laptop program/ A nyírábrányi Ábrányi Emil Általános Iskola Informatikai

Részletesebben

TEHETSÉGBARÁT ISKOLA KONFERENCIA

TEHETSÉGBARÁT ISKOLA KONFERENCIA TEHETSÉGBARÁT ISKOLA KONFERENCIA KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ PEDAGÓGUSOK, PEDAGÓGIAI TEHETSÉGEK Kovács Edina & Orgoványi- Gajdos Judit A KUTATÁS ELMÉLETI HÁTTERE Tehetséges pedagógus: Tehetség Akadémiai Pedagógiai

Részletesebben

ERFO Nonprofit Kft. TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 Fordulópont Program NYITÓKONFERENCIA 2013. december 11.

ERFO Nonprofit Kft. TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 Fordulópont Program NYITÓKONFERENCIA 2013. december 11. TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 Fordulópont Program NYITÓKONFERENCIA 2013. december 11. Képzés, kompetenciafejlesztés védett munkáltatóknál Háttér: A fejlesztés hátterét a TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-001 projekt

Részletesebben

Rövid összefoglaló a pszichológia BA szak zárásához

Rövid összefoglaló a pszichológia BA szak zárásához Elfogadta a Pszichológia Intézet Intézeti Tanácsa 2011.02.15. Érvényes a 2011 tavaszán záróvizsgázókra Rövid összefoglaló a pszichológia BA szak zárásához (Részletesebb leíráshoz ld. A pszichológia BA

Részletesebben

Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás

Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás Kompetencia alapú oktatás feltételeinek fejlesztésére a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő egyes oktatási intézményeiben

Részletesebben

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar minőségfejlesztési terve 2010-2011

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar minőségfejlesztési terve 2010-2011 A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar minőségfejlesztési terve 2010-2011 Készült: a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar 2009. évi Szervezeti önértékelése alapján, valamint a kari fejlesztési stratégia, a módosított

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer tavaszi felmérésről Gyorsjelentések Nyugat-magyarországi Egyetem Intézményi rész 2007-ben

Részletesebben

M1854 FELADATOK. 4 A gerontológia fogalmának értelmezése B 5 A magyar társadalom demográfia jellemzői B

M1854 FELADATOK. 4 A gerontológia fogalmának értelmezése B 5 A magyar társadalom demográfia jellemzői B M1854 FELADATOK Értelmezi az idősek társadalmi helyzetét, szociális 4 problémáit, a modern életforma hatásait életmódjukra Megtervezi a gondozási folyamatot, közreműködik az ápolási, rehabilitációs és

Részletesebben

Az új típusú szaktanácsadás

Az új típusú szaktanácsadás Az új típusú szaktanácsadás Dr. Pompor Zoltán szakmai vezető TÁMOP 3.1.5/12 A TÁMOP 3.1.5/12-ben megvalósuló fejlesztések Az Oktatási Hivatal, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft és az Oktatáskutató

Részletesebben

Tanulási központok kialakítása

Tanulási központok kialakítása Tanulási központok kialakítása NYITOK HÁLÓZAT A TÁRSADALMI BEFOGADÁSÉRT TÁMOP-5.3.9-11/1-2012-0001 A gesztor szervezetek szerepe Mi a nyitott tanulási központ? Alapinfrastruktúra f e l n ő t t e k tanulásához,

Részletesebben

Duális gépészmérnöki képzés (BSc)

Duális gépészmérnöki képzés (BSc) Duális gépészmérnöki képzés (BSc) Előadó: Prof. Dr. Horváth Béla A duális képzés háttere: 6 multinacionális cég + Város + Egyetem A gépészmérnök-képzés tartalma: természettudományi tárgyak: 49 kredit;

Részletesebben

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Kompetencia alapú angol nyelvi tanító 2. A szakképzettség

Részletesebben

Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu RPI ORSZÁGJÁRÓ 2014. MÁJUS 20-23.

Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu RPI ORSZÁGJÁRÓ 2014. MÁJUS 20-23. Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu RPI ORSZÁGJÁRÓ 2014. MÁJUS 20-23. Intézményértékelés, de miért? Mitől jó, milyen a jó iskola? A mi iskolánk jó iskola? Hogyan,

Részletesebben

Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság

Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság Az IKT fejlesztési folyamat-szaktanácsadó, valamint az IKT mentor szaktanácsadó felkészítése a digitális kompetencia fejlesztés támogatására Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning

Részletesebben

A GYAKORNOKI ÉVEK SZAKMAI PROGRAM PILOTPROJEKT BEMUTATÁSA

A GYAKORNOKI ÉVEK SZAKMAI PROGRAM PILOTPROJEKT BEMUTATÁSA A GYAKORNOKI ÉVEK SZAKMAI PROGRAM PILOTPROJEKT BEMUTATÁSA TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 Pedagógusképzés támogatása Hambalkó Szilvia Csodavár Óvoda GYAKORNOKI RENDSZER MEGJELENÉSE 2011/Köznevelési törvény (64

Részletesebben

Elégedettség DEM 2018 BGK (dem_2018_bgk) Válaszadók száma = 52. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Elégedettség DEM 2018 BGK (dem_2018_bgk) Válaszadók száma = 52. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Elégedettség, DEM 08 BGK Elégedettség DEM 08 BGK (dem_08_bgk) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % % Jobb pólus

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2016. június 2. Minőségfejlesztési beszámoló részei Minőségfejlesztési történések Hallgatói SWOT felmérés 2015-ös DPR felmérés (végzettek

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017. 06. 12. 15:51 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Kancellária, Informatikai

Részletesebben

Ellenőrzési protokoll

Ellenőrzési protokoll Ellenőrzési protokoll A pedagógus-továbbképzések ellenőrzési rendszerének megújítása Cseh Györgyi Miért is kell újragondolni...? Összenyomott idő Mindenki ugyanazt tudja és ugyanúgy? Segédanyagok A megszerzett

Részletesebben

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

A pedagógusok szakmai munkájának támogatása és a megújuló pedagógiai szakmai szolgáltatások

A pedagógusok szakmai munkájának támogatása és a megújuló pedagógiai szakmai szolgáltatások A pedagógusok szakmai munkájának támogatása és a megújuló pedagógiai szakmai szolgáltatások Brassói Sándor Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes A főbb problémák 2005-ben kb. 6 millió fiatal (18-24

Részletesebben

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás Dr. Majoros Anna igazgatóhelyettes Erősségek Az intézet hírneve Nyitottság innovációra Vezetői

Részletesebben

Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége. Kérdőív

Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége. Kérdőív Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége Kérdőív Foglalkoztatási stratégia kidolgozása Abaújban, a helyi foglalkoztatási kezdeményezések

Részletesebben

MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM PROJEKTZÁRÓ KONFERENCIA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM október 20. A mentorrá válás útja

MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM PROJEKTZÁRÓ KONFERENCIA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM október 20. A mentorrá válás útja MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM PROJEKTZÁRÓ KONFERENCIA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 2015. október 20. A mentorrá válás útja A tanulási eredmény alapú mentorképzés-fejlesztés eredményei www.jgypk.hu Dr. Farkas Éva

Részletesebben

Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez

Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés keretében az intézmények ellenőrzését végző szakértők

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete

Részletesebben

A DPR eredményeinek hasznosítása az alumni rendszerek építésekor a Pécsi Tudományegyetem példáján

A DPR eredményeinek hasznosítása az alumni rendszerek építésekor a Pécsi Tudományegyetem példáján Diplomán innen és diplomán túl Szent István Egyetem Gödöllő 2011. október 24. A DPR eredményeinek hasznosítása az alumni rendszerek építésekor a Pécsi Tudományegyetem példáján Kuráth Gabriella Németh Péter

Részletesebben

Nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelési szabályzata

Nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelési szabályzata Nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelési szabályzata Az adminisztratív és technikai feladatokat ellátó foglalkoztatottak teljesítmény-értékelése Felelős: az igazgató Hatóköre:

Részletesebben

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Miskolci Tankerületében

Részletesebben

A szervezetekkel, vállalkozásokkal való együttműködés szerepe a munkaerőpiac igényeinek felmérésében december 14.

A szervezetekkel, vállalkozásokkal való együttműködés szerepe a munkaerőpiac igényeinek felmérésében december 14. A szervezetekkel, vállalkozásokkal való együttműködés szerepe a munkaerőpiac igényeinek felmérésében 2016. december 14. A kamarai feladatokról általában Okmányhitelesítés Szakképzési tevékenység Üzleti

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8.

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8. INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8. ISO 9000 FÓRUM XXII. NEMZETI KONFERENCIA Balatonalmádi, 2015. szeptember 17. ISOFÓRUM XXII. NK A MEGÚJULÓ KÖZNEVELÉS ÉRTÉKELÉSI KERETRENDSZERE Minősítés Tanfelügyelet

Részletesebben

DPR SZABÁLYZATA. (Jelen szabályzatot a Szenátus 38/2018. (XII.12.) számú határozatával elfogadta)

DPR SZABÁLYZATA. (Jelen szabályzatot a Szenátus 38/2018. (XII.12.) számú határozatával elfogadta) DPR SZABÁLYZATA (Jelen szabályzatot a Szenátus 38/2018. (XII.12.) számú határozatával elfogadta) 2018 Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta Oktatási Igazgatóság Kalóné Szűcs Erzsébet oktatási Igazgató Jogi

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem HR kapcsolódások az ÁROP projektekben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem HR kapcsolódások az ÁROP projektekben Teljes munkaidős határozott idejű kjt A projekt célja Projekt feladat/munkakör megnevezése Létszám (fő) Projekt feladat rövid leírása Elvárt kompetenciák (végzettség, szakmai tapasztalat, szakterület stb)

Részletesebben

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM a 2015/2016. tanévtől a 2019/2020. tanévig tartó önértékelési időszakra A módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

PÉLDA. Társadalmi Hatás - Végzett hallgatókat foglalkoztató cégek

PÉLDA. Társadalmi Hatás - Végzett hallgatókat foglalkoztató cégek EvaSys MISKOLCI EGYETEM Válasz jelölése: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül. Az optimális beolvasási eredmények érdekében kérem, kövesse

Részletesebben

Reaching the Lost Generation

Reaching the Lost Generation 2004-1-HU01-KA-200-002376 Erasmus+ projekt (2014-2017) Reaching the Lost Generation Tempus Közalapítvány 2017. december 11. A kulcskompetenciákról szóló 2006. évi uniós ajánlásban a nyolc kulcskompetencia

Részletesebben

A kompetencia alapú képzés bevezetésének elméleti és gyakorlati kérdései

A kompetencia alapú képzés bevezetésének elméleti és gyakorlati kérdései PANNON EGYETEM MÉRNÖKI KAR A kompetencia alapú képzés bevezetésének elméleti és gyakorlati kérdései Dr. Kelemen Gyula 2009. február 09. Az oktatás-képzés és a gazdasági teljesítmény közötti kapcsolat megköveteli

Részletesebben

Az Oktatási Hivatal új szervezeti felépítése, feladatainak bővülése. Oktatási Hivatal

Az Oktatási Hivatal új szervezeti felépítése, feladatainak bővülése. Oktatási Hivatal Az Oktatási Hivatal új szervezeti felépítése, feladatainak bővülése Oktatási Hivatal Az Országgyűlés és a Kormány döntései kijelölték az intézményi átszervezések irányát (Nkt., Nftv., 209/2015. (VII. 23.)

Részletesebben