A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG ÉS ÉLELMISZERIPAR SZÁMOKBAN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG ÉS ÉLELMISZERIPAR SZÁMOKBAN"

Átírás

1 A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG ÉS ÉLELMISZERIPAR SZÁMOKBAN 2016

2

3 Előszó Az Agrárgazdasági Kutató Intézet, a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közös szakmai kiadványa arra vállalkozik, hogy átfogó tájékoztatást adjon a magyar mezőgazdaság 2016-ban elért eredményeiről. Magyarország különleges természeti adottságainak köszönhetően évszázadok óta jelentős és világszerte elismert mezőgazdasági termelést folytat, ennek megfelelően a mezőgazdaság a magyar nemzetgazdaság kiemelkedő fontosságú stratégiai ágazata. A mezőgazdaság szerepe a gazdasági növekedésben az elmúlt öt évből háromban kiemelkedő volt ban az ágazat bruttó hozzáadott értékének volumene 16,8 százalékkal növekedett, ennek köszönhetően 0,6 százalékponttal járult hozzá a 2,0 százalékos gazdasági növekedéshez. Ennek tudatában nem meglepő, hogy az agrártermékek kivitele és külkereskedelmi többlete az elmúlt években látványosan bővült, aminek következtében az agrár-külkereskedelem makrogazdasági szerepe tovább erősödött. A mezőgazdaság kibocsátásának 2011 óta tartó növekedése 2016-ban is folytatódott, aminek köszönhetően újabb rekordértéket ért el. A figyelemreméltó eredmények leginkább a növénytermesztés kiváló teljesítményére vezethetők vissza, de meg kell jegyezni, hogy az alacsony termelői árak ellenére az állattenyésztés kibocsátásának volumen növekedése is folytatódott 2016-ban. A vizsgált közötti időszakban a mezőgazdaság kibocsátása folyó áron több mint ötödével, 20,8 százalékkal növekedett, amihez a növénytermesztés 25,2, az állattenyésztés pedig 13,5 százalékkal járult hozzá. Mindez elsősorban a többszázezres magyar gazdatársadalom, a vidéken, mezőgazdaságból élők és azért dolgozók sikere. Az élelmiszeripar termelése 2016-ban az előző két év dinamikus növekedése után kisebb mértékben, de tovább növekedett, és ezzel jelentősen meghaladta a évi értéket. Az élelmiszeripar teljesítménye az utóbbi években pozitív képet mutat, hiszen mind a termelés, mind az értékesítés jelentősen javult. Ez a kedvező folyamat elsősorban az export erőteljes bővülésének köszönhető, emellett azonban a belföldi értékesítés is emelkedett. Az eredményeket áttekintve kijelenthető, hogy a hazai mezőgazdaság egyre erősebb és jelentősége növekszik. Feladatunk nem lehet más, mint a további töretlen fejlődés elősegítése és a vidék gazdasági-társadalmi fejlődésének támogatása. Juhász Anikó főigazgató Agrárgazdasági Kutató Intézet Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Győrffy Balázs elnök Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 1

4 1 A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar nemzetgazdasági szerepe Magyarország természeti adottságainak köszönhetően évszázadok óta jelentős és világszerte elismert mezőgazdasági termelést folytat, melynek meghatározó hányadát a hazai élelmiszeripar dolgozza fel. A mérsékelt klíma, a kiváló termőföld és a mezőgazdaság számára rendelkezésre álló vízvagyon biztosítja, hogy megfelelő technológiával és tudással ne csak a hazai lakosságot lássa el kiváló minőségű és biztonságos élelmiszerrel, hanem jelentős mennyiségű élelmiszert exportálhasson más országok fogyasztói számára is. Ennek megfelelően a mezőgazdaság a magyar nemzetgazdaság kiemelkedő fontosságú stratégiai ágazata, amit jól bizonyít a GDP-hez való hozzájárulása mellett a biztonságos, egészséges élelmiszer-termelésben, a természeti erőforrásokkal való hatékony és fenntartható gazdálkodásban, a vidéki foglalkoztatásban, valamint a sokszínű, változatos vidéki táj fenntartásában betöltött szerepe. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar együttes részesedése a bruttó hozzáadott érték termeléséből mintegy 7 százalék, a beruházásokból 8-9 százalék, a foglalkoztatásból pedig 8 százalék volt az utóbbi években. A mezőgazdaság szerepe % a gazdasági növekedésben az elmúlt öt évből háromban kiemelkedő volt, 2016-ban az ágazat bruttó hozzáadott értékének volumene 16,8 százalékkal növekedett, ennek köszönhetően 0,6 százalékponttal járult hozzá a 2,0 százalékos gazdasági növekedéshez. 2

5 1. táblázat: Az agrárgazdaság aránya a nemzetgazdaságban ÉV A MEZŐGAZDASÁG A RÉSZARÁNYA foglalkoztatás b % bruttó hozzáadott érték (ágazatok összesen =100) AZ ÉLELMISZERIPAR RÉSZARÁNYA beruházásban foglalkoztatás b % bruttó hozzáadott érték (ágazatok összesen =100) folyó áron, % folyó áron, % ÉLELMI- SZER, ITAL, DOHÁNY AGRÁRTERMÉKEK beruházásban részaránya % külkereskedelmi fogyasztás c export d forgalmának élelmiszer egyenlege, milliárd Ft c FOGYASZTÓI ÁRINDEX, ELŐZŐ ÉV = 100, ,0 4,6 5,6 3,2 2,2 2,8 26,8 10,1 1046,3 105,9 105, ,7 4,6 5,7 3,3 2,4 2,6 27,7 9,8 1049,3 102,8 101, ,6 4,7 5,7 3,5 2,3 2,9 28,6 9,1 943,0 99,6 99, ,8 4,1 4,7 3,3 2,3 2,2 29,3 8,7 947,7 100,9 99, ,0 4,5 5,2 3,3 3,7 29,6 8,6 896,3 100,7 100,4 a) Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat nemzetgazdasági ág. b) A munkaerő-felmérés adatai. c) Az egyéni fogyasztás rendeltetés szerinti osztályozása (COICOP) szerinti hazai fogyasztási kiadásaiból. d) Kombinált nómenklatúra (KN) szerint. Forrás: KSH alapján összesen Az agrártermékek kivitele és külkereskedelmi többlete az elmúlt években látványosan bővült, aminek köszönhetően az agrár-külkereskedelem makrogazdasági szerepe meghatározó volt. Az agrárexport az előző két év tendenciáját követve ban tovább emelkedett és elérte a 8037,3 millió eurót, amely 123,9 millió euróval haladta meg az egy évvel korábbit és mindössze 37 millió euróval maradt el az eddigi legmagasabb évi rekordértéktől. Ugyanakkor az agrárimport ennél nagyobb mértékben bővült, ezért mérséklődött a külkereskedelmi többlet. Az agrárimport 2016-ban 5159,6 millió eurót tett ki, amely éves bázison 6,3 százalékos, 304,4 millió eurós bővülésnek felel meg. Ennek következtében az egyenleg 2877,8 millió eurós értéke 5,9 százalékkal, 180,5 millió euróval volt kisebb, mint egy évvel korábban. Az elmúlt öt évben az agrártermékek részesedése a nemzetgazdaság exportjából hozzávetőleg 8-10 százalék, importjából 6 százalék, külkereskedelmi többletéből százalék volt. A mezőgazdaság kibocsátásának 2011 óta tartó növekedése 2016-ban is folytatódott, aminek köszönhetően újabb rekordértéket ért el. A Mezőgazdasági Számlarendszer második előzetese szerint a kibocsátás folyó alapáron számolt 2619 milliárd forintos értéke 5,3 százalékkal haladta meg az előző évit. A kibocsátás volumenének 8,7 százalékos bővülése jelentősen felülmúlta a termelői árak 3,1 százalékos mérséklődését. 3

6 1. ábra: A mezőgazdaság kibocsátásának alakulása milliárd Ft Kibocsátás változatlan áron Kibocsátás folyó áron Forrás: KSH Mezőgazdasági Számlarendszer A kiemelkedő eredmény mögött meghatározó a növénytermesztés teljesítménye, de érdemes kiemelni, hogy az alacsony termelői árak ellenére az állattenyésztés kibocsátásának volumennövekedése is folytatódott 2016-ban. A növénytermesztés kibocsátása folyó alapáron 1571 milliárd forintra bővült (+8,2 százalék) a volumen 12,9 százalékos emelkedése és a termelői árak 4,2 százalékos csökkenése következtében. Az állattenyésztésen belül az élő állatok és az állati termékek esetében is csökkentek a termelői árak, ugyanakkor a volumennövekedés csak az előbbinél tudta ellensúlyozni ezt a hatást. Az állattenyésztés kibocsátása összességében 866 milliárd forint volt folyó alapáron, vagyis 1,1 százalékkal növekedett. A volumen 3,1 százalékos növekedése mellett 1,9 százalékkal csökkentek a termelői árak. Négy év alatt a mezőgazdaság kibocsátása folyó áron több mint ötödével, 20,8 százalékkal növekedett, amihez a növénytermesztés (+25,2 százalék) és az állattenyésztés (+13,5 százalék) is hozzájárult. Változatlan áron a mezőgazdaság kibocsátása 33,1 százalékkal bővült 2012 és 2016 között, ezen belül a növénytermesztés volumene 47,9 százalékkal, az állattenyésztés volumene pedig 13,2 százalékkal emelkedett. A folyó termelőfelhasználás (a termelés során felhasznált inputok) értéke 2016-ban nem változott érdemben, mivel a volumen növekedését az árak hasonló mértékű csökkenése ellensúlyozta. A folyó termelőfelhasználás 2016-ban 1482 milliárd forint volt (+0,2 százalék), a termelés során felhasznált termékek és szolgáltatások volumene 2,4 százalékkal emelkedett. A bruttó hozzáadott érték 2016-ban 1137 milliárd forint volt, folyó áron 12,7 százalékkal, változatlan áron 17,8 százalékkal emelkedett. A fentiek hatására érdemben növekedett a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége. A termeléstől elválasztott támogatásokat is tartalmazó mutató, a termelési tényezők jövedelme 2016-ban 1291 milliárd forint volt (+15,2 százalék), a termelési tényezők (föld, tőke, fizetett munkaerő) díjának levonása 4

7 után keletkező nettó vállalkozói jövedelem pedig 19,5 százalékkal emelkedett egy év alatt. Négyéves távlatban a termelési tényezők jövedelme 42,5, a nettó vállalkozói jövedelem pedig 48,7 százalékkal nőtt. A mezőgazdasági beruházások 2016-ban csökkentek, a gazdálkodók összesen 253,3 milliárd forintot költöttek fejlesztésre, folyó áron 7,6, volumenben 7,3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A mezőgazdasági beruházások volumene 2013-ban és 2014-ben dinamikusan bővült, majd 2015-ben és 2016-ban mérséklődött, ennek következtében 2016-ban változatlan áron mindössze 1,6 százalékkal haladta meg a évi értéket. A visszafogott emelkedés ellenére ban a mezőgazdaság részesedése a nemzetgazdaság beruházásaiból 4,7 százalékról 5,2 százalékra bővült, míg a 2012 és 2016 közötti periódusban 4,7 és 5,7 százalék között ingadozott. Az élelmiszeripari beruházások az előző évi csökkenést követően 2016-ban újra érdemben bővültek és az elmúlt évek legmagasabb értékét érték el. Az ágazat beruházásai 2016-ban folyó áron 1178,3 milliárd forintot tettek ki, volumenük 31,5 százalékkal bővült. Az élelmiszeripari vállalkozások beruházásainak volumene 2012 és 2016 között összességében 44,8 százalékkal növekedett. Az élelmiszeripar részesedése a nemzetgazdasági beruházásokból egy év alatt 1,5, 2012 és 2016 között 0,9 százalékponttal emelkedett. A mezőgazdasági foglalkoztatás 2016-ban is dinamikusan, a nemzetgazdaság egészét meghaladó mértékben bővült, aminek köszönhetően több mint 200 ezer embernek volt a fő jövedelemszerző tevékenysége. A mezőgazdaságban, erdőgazdálkodásban, halászatban foglalkoztatottak 1 száma 2016-ban 217,0 ezer főre növekedett, egy év alatt 13,8 ezer fővel, 6,8 százalékkal bővült. A mezőgazdaság aránya a nemzetgazdaság foglalkoztatásából 5,0 százalék volt 2016-ban, 0,2 százalékponttal több, mint 2015-ben. Az ágazat foglalkoztatása 2012 és 2016 között 2013 kivételével minden évben növekedett, összességében 12,6 százalékkal, 24,3 ezer fővel, ezáltal lépést tartott a nemzetgazdasági foglalkoztatottság bővülésével. 1 Foglalkoztatott: az a személy, aki a megfigyelt héten legalább heti egy órányi jövedelmet biztosító munkát végzett, illetve rendelkezett olyan munkahellyel, ahonnan átmenetileg (betegség, szabadság ideértve szülési szabadságot is miatt) távol volt. A gyermekgondozási díjban (gyed), gyermekgondozási segélyben (gyes) részesülők, illetve a nyugdíjasok csak akkor tekintendők foglalkoztatottnak, ha a gyes/gyed vagy nyugdíj mellett ténylegesen munkát végeznek. 5

8 értékesítése 2012 és 2016 között változatlan áron mindössze 4,3 százalékkal, exportértékesítése 20,0 százalékkal növekedett. Az élelmiszeriparban foglalkoztatottak száma 2016-ban is emelkedett és ennek köszönhetően nagymértékben meghaladta a évit. Az élelmiszeripari vállalkozások 2016-ban 143,8 ezer főt foglalkoztattak, 3,4 ezer fővel, 2,4 százalékkal többet, mint 2015-ben. Az ágazat foglalkoztatása ezt megelőzően 2013-ban és 2014-ben is erőteljesen növekedett, ezért 2016-ban 22,8 ezer fővel, 18,8 százalékkal meghaladta a évit. Az élelmiszeripar részesedése a nemzetgazdaság foglalkoztatásából 2016-ban 3,3 százalék volt, amely megegyezik a évi aránnyal és 0,1 százalékponttal meghaladja a évi értéket. Az élelmiszeripar termelése 2016-ban az előző két év dinamikus növekedése után kisebb mértékben, de tovább növekedett, és ezzel jelentősen meghalad ta a évi értéket. Az ágazat termelési értéke 2016-ban folyó áron 2880,1 milliárd forint volt, változatlan áron 1,4 százalékkal emelkedett egy év alatt, illetve 9,3 százalékkal négy év alatt. Az élelmiszeripar értékesítésén belül 2016-ban hasonló mértékben nőtt a belföldi értékesítés és a közvetlen export. Az élelmiszeripar belföldi értékesítése 2016-ban 1713,3 milliárd forint volt, változatlan áron 1,6 százalékkal bővült és aránya az összes értékesítésen belül megközelítette a 60 százalékot. A közvetlen külpiaci értékesítés 2016-ban 1167,1 milliárd forint volt, változatlan áron 1,2 százalékkal több, mint 2015-ben, részaránya pedig meghaladta a 40 százalékot. Többéves távlatban a közvetlen exportértékesítés növekedése volt jellemző, vagyis a külpiacok jelentették az ágazat értékesítésének gerincét: amíg az élelmiszeripar belföldi Inflációs nyomás 2016-ban sem jelentkezett a magyar nemzetgazdaságban. Az év egészében a fogyasztói árak 0,4 százalékkal csökkentek, az élelmiszerek fogyasztói ára pedig kismértékben, 0,7 százalékkal növekedett. Az agrárágazatok jelentősége túlmutat azon a nagyságrenden, amelyet a két ágazat, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar együttes GDP-je vagy foglalkoztatási adatai kifejeznek. Az élelmiszer-ellátás megfelelő mennyiségű, minőségű és színvonalú biztosításához több, a mezőgazdaságtól és élelmiszeripartól elkülönülten működő egyéb nemzetgazdasági ágazat együttes tevékenysége (is) szükséges. Napjainkra az élelmiszerlánc átfogó módon integrálódott hálózattá vált, amelybe a mezőgazdaság termelőtevékenységén kívül a mezőgazdaság és az élelmiszeripar inputokkal történő ellátására irányuló valamennyi tevékenység, továbbá a két ágazat termékeinek feldolgozása és forgalmazása is beletartozik. Ennek szemléltetését szolgálja az agrobiznisz fogalma, amely magában foglalja a teljes termékpályát az inputellátástól a mezőgazdaságon és az élelmiszer-feldolgozáson keresztül az agrártermékek kereskedelméig és a vendéglátásig. Az agrobiznisz kibocsátása 2015-ben ,1 milliárd forint, bruttó hozzáadott értéke 3418,8 milliárd forint volt. A évhez viszonyítva a szektor kibocsátása 0,3 százalékkal, a bruttó hozzáadott érték pedig 0,6 százalékkal lett magasabb. A kibocsátás alapján az agrobiznisz súlya 15,8 százalékról 15,4 százalékra, a hozzáadott érték szerint pedig 12,5 százalékról 12,0 százalékra mérséklődött. Az agrobizniszben összesen 592,3 ezer fő dolgozott 2016-ban, részesedése a nemzetgazdasági foglalkoztatás egészéből az egy évvel korábbi 13,5 százalékról 13,6 százalékra emelkedett. 6

9 2 A magyar mezőgazdaság helye az Európai Unióban Az Európai Unió mezőgazdasági területének 2,9 százaléka található Magyarországon, miközben hazánk az EU mezőgazdasági munkaerő-felhasználásának 4,3-4,9 százalékát adta az elmúlt években. A magyar mezőgazdaság az EU mezőgazdasági kibocsátásának és hozzáadott értékének évek óta stabilan mintegy 2 százalékát teszi ki, míg részesedése a termelési tényezők jövedelméből ennél magasabb, 2,1-2,5 százalékos volt. Hazánk mezőgazdasága az uniós csatlakozás óta jelentős mértékben fejlődött, hatékonysága, versenyképessége és jövedelmezősége elkezdett felzárkózni a régi tagországokéhoz, aminek következtében a magyar mezőgazdaság részesedése nőtt a termelési és jövedelmi mutatók tekintetében. Ugyanakkor hazánk mezőgazdaságában még sok a tartalék, adottságaink még jobb kiaknázásával az EU mezőgazdaságában betöltött szerepe a következő években tovább nőhet. 2. táblázat: A magyar mezőgazdaság az EU-ban, százalék KIBOCSÁTÁS 1,8 1,8 1,9 1,9 2,1 HOZZÁADOTT ÉRTÉK 1,6 1,7 1,9 2,0 2,3 TERMELÉSI TÉNYEZŐK JÖVEDELME 2,1 2,2 2,5 2,4 2,8 MEZŐGAZDASÁGI TERÜLET 3,0 3,0 3,0 3,0 n. a. MUNKAERŐ-FELHASZNÁLÁS 4,3 4,5 4,8 4,6 4,7 BERUHÁZÁS 1,3 1,4 1,6 1,3 n. a. Forrás: Eurostat Mezőgazdasági Számlarendszer 7

10 A magyar mezőgazdaság részesedése a növényi termékek kibocsátásából 2-2,4 százalék, az állattenyésztésből pedig 1,6-1,8 százalék volt az utóbbi években. Hazánk részesedése különösen magas a gabona (főként a kukorica), az olajos magvak (elsősorban a napraforgó), valamint a baromfi termelésében. Az Európai Unió mezőgazdasága erősen koncentrált, a kibocsátás nagy részét a régi tagországok adják. Az EU15 országai 2016-ban a mezőgazdasági kibocsátás 83,6 százalékát adták, 0,4 százalékponttal kevesebbet, mint 2015-ben és 0,3 százalékponttal kevesebbet, mint 2012-ben. Az öt legnagyobb termelő ország (Franciaország, Olaszország, Németország, Spanyolország és az Egyesült Királyság) az EU mezőgazdasági kibocsátásának 62,1 százalékát adta 2016-ban. A magyar mezőgazdaság kibocsátása 2016-ban 2,1 százaléka volt az EU28 és 12,8 százaléka az EU13 kibocsátásának, amely a csatlakozásunk óta a legkedvezőbb érték. 2. ábra: Magyarország részesedése az EU mezőgazdaságának kibocsátásából 2016-ban (repce és napraforgó 2015-ös adat) Növényi termékek 2,4% Gabona Búza Kukorica Ipari növények Olajos magvak Repce Napraforgó Friss zöldségek Friss gyümölcsök Szőlő, bor Állattenyésztés Élő állatok Szarvasmarha Sertés Juh és kecske Baromfi Állati termékek Tej Tojás Mezőgazdasági kibocsátás 5,2% 3,4% 13,1% 6,4% 9,8% 2,7% 20,2% 1,9% 1,9% 0,9% 1,8% 2% 0,8% 2,1% 1,1% 4,1% 1,3% 1% 2,1% 2,1% százalék Forrás: Eurostat Mezőgazdasági Számlarendszer második előzetese 8

11 3. ábra: Az Európai Unió mezőgazdasági kibocsátásának országonkénti megoszlása, ,1% 1,5% Finnország 17,5% 12,8% Svédország 0,2% Észtország Írország 1,8% 6,9% 6,7% 2,4% Dánia 5,6% 0,7% 0,3% Lettország Litvánia 11,7% Egyesült Királyság 2,0% Hollandia Németország Belgium 0,1% Luxemburg Franciaország 13,2% 1,2% 1,7% Ausztria 0,3% Csehország 0,5% Szlovákia 0,5% Szlovénia Lengyelország 2,1% 3,8% Magyarország Románia Horvátország 0,9% Bulgária 1,7% Portugália Spanyolország Olaszország 2,6% Görögország Ciprus 0,2% 0,0% Málta Forrás: Eurostat Mezőgazdasági Számlarendszer második előzetese Az EU mezőgazdasága 2015-ben 9,4 millió éves munkaerőegységet használt fel. Ebből a régi tagállamok 51,9, az újak 48,1 százalékban részesedtek, vagyis az új tagállamok részesedése a munkaerő-felhasználásból háromszorosa a kibocsátásban képviselt arányuknak. Ez a jövedelmezőség szempontjából nem kedvező, valamint azt mutatja, hogy az új tagországok több élő munkát és kevesebb tőkét alkalmaznak a termelés során. A magyar mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 439,9 ezer éves munkaerőegység volt 2016-ban, az EU28 mezőgazdasági munkaerő-felhasználásának 4,7 százaléka, ami jelentős növekedés az előző évekhez képest. 9

12 A termelés intenzitásában rejlő különbségeket jól mutatja az egy hektár mezőgazdasági területre jutó alapáron számított kibocsátás. A régi tagállamok 2016-ban egy hektáron átlagosan 2643 euró értékű terméket állítottak elő, az EU13-ban ez a mutató 1263 euró volt, az előbbi értéknek 47,8 százaléka. Magyarországon az EU13 átlagánál lényegesen magasabb, 1573 euró volt az egy hektárra jutó kibocsátás. Az egységnyi munkaerőre vetített kibocsátást tekintve még nagyobb a régi tagországok előnye: az EU15 átlagában egy munkaerőegységre 2016-ban 68,8 ezer euró kibocsátás jutott, míg az új tagállamok esetében ez az érték 14,5 ezer euró volt, a régi tagországok értékének 21,2 százaléka. Ez az arány 2012 óta 1,8 százalékponttal javult. Hazánkra ezt a mutatót vizsgálva is kedvezőbb érték adódik az új tagországok átlagánál, 2016-ban az éves munkaerőegységre jutó kibocsátás 19,1 ezer euró volt. 3. táblázat: A mezőgazdasági termelés hatékonysága Hektárra jutó kibocsátás, euró/ha EU EU EU Magyarország Éves munkaerőegységre jutó kibocsátás, euró/éme EU EU EU Magyarország Forrás: Eurostat alapján Az uniós átlagkibocsátás munkaerőegységenként 42,7 ezer euró volt, a legalacsonyabb érték Horvátországban (11,4 ezer euró), Lengyelországban (11,6 ezer euró) és Romániában (12,7 ezer euró) adódott, míg a legmagasabb Hollandiában (189,4 ezer euró), Dániában (175,0 ezer euró) és Belgiumban (146,1 ezer euró). 10

13 3 Földhasználat, gazdaságszerkezet 3.1. FÖLDHASZNÁLAT Magyarországon nemzetközi összevetésben is magas a mezőgazdasági, ezen belül különösen a szántóterületek aránya. Az ország 9,3 millió hektáros területének 58 százaléka mezőgazdasági művelés alatt áll. A legjelentősebb művelési ág az összes mezőgazdasági terület mintegy négyötödét adó szántó és a 15 százalékot kitevő gyep. Az EU28 országaiban az összterület 42 százaléka mezőgazdasági, 25 százaléka szántóterület. A magyar mezőgazdasági terület összes területhez viszonyított aránya az ötödik, a szántó összes területhez viszonyított aránya a második legmagasabb az Európai Unióban. A mezőgazdasági terület 2016-ban növekedett, nagysága 5372,0 ezer hektár volt, 25,6 ezer hektárral több, mint az előző évben. A művelési ágak közül leginkább a gyep, kisebb mértékben a szántó területe nőtt, a konyhakert, a gyümölcsös és a szőlő területe nem változott érdemben. A mezőgazdasági területek növekedése a művelés alól kivett területek csökkenése mellett valósult meg. Többéves összehasonlításban a szántó és a gyepterület kismértékű, de folyamatos növekedése figyelhető meg, míg a többi művelési ág területe csak kismértékben változott. A 2012 és 2016 közötti időszakban a mezőgazdasági terület összesen 34,0 ezer hektárral, ezen belül a szántóterület 11,1 ezer hektárral, a gyepterület 25,3 ezer hektárral nőtt, míg a konyhakert, a szőlő és a gyümölcsös területe 0,2 1,7 ezer hektár közötti mértékben csökkent. Az egyéni gazdaságok által használt mezőgazdasági terület nagyságának 2012 óta tartó emelkedése 2016-ban is folytatódott. Az egyéni gazdaságok mezőgazdasági területe 2016-ban az előző évhez viszonyítva 117,7 ezer hektárral, 2012 óta pedig 391,5 ezer hektárral nőtt. Mindez elsősorban a szántó és a gyepterület bővülésének köszönhető, de többéves összehasonlításban érdemben bővült a szőlő és a gyümölcsös területe is. Ezzel szemben a gazdasági szervezetek által művelt mezőgazdasági terület továbbra is csökken: 2016-ban az előző évitől 84,4 ezer hektárral, a évitől 211,4 ezer hektárral maradt el. A csökkenés alapvetően a szántó és a gyepterületet érintette. Mindezek eredményeként 2016-ban a mezőgazdasági terület több mint felét (54,2 százalékát) egyéni gazdaságok, 35,5 százalékát gazdasági szervezetek művelték, míg 10,3 százalék gazdaságra nem azonosítható terület. Az egyéni gazdaságok részesedése az összes területből a szőlő és a gyümölcsös esetében mintegy kétharmad, de a szántó és gyepterületek több mint felét is ők használják. A gazdasági szervezetek részesedése a szántó és a gyep esetében a legmagasabb. 11

14 4. ábra: A mezőgazdasági földhasználat művelési ágak szerinti nagysága, ezer hektár 5. ábra: A használt földterület 2016-ban gazdálkodási formák szerint, ezer hektár SZÁNTÓ (ezer hektár) ,6 4325,7 4331,3 4331,7 4334, ,9% 53,8% 8,2% KONYHAKERT (ezer hektár) , , ,3 80, , ,6% 48,4% 51% GYÜMÖLCSÖS (ezer hektár) , , , ,2 92, ,8% 71,2% 7,8% SZŐLŐ (ezer hektár) 83,0 82,5 82,0 81,5 81,0 80,5 80,0 81, , , , , ,5% 65,7% 16,7% GYEP (ezer hektár) ,9 759,1 760,9 761, , ,4% 53,2% 17,4% 12 Gazdasági szervezetek Egyéni gazdaságok Gazdaságra nem azonosítható terület

15 3.2. GAZDASÁGSZERKEZET A évi GSZÖ adatai szerint összesen 415,8 ezer egyéni gazdaság működött Magyarországon, 12,3 százalékkal kevesebb, mint 3 évvel korábban. Ennek hátterében az áll, hogy a kisméretű, kiegészítő tevékenységként termelő egyéni gazdaságok visszaszorulása mellett nő az életképes méretű árutermelő gazdaságok száma. Méretkategóriák szerint vizsgálva látható, hogy 2013 és 2016 között a 4 hektár alatti gazdaságok száma csökkent, az ennél nagyobbaké pedig emelkedett. A gazdaságszám csökkenésében az egy hektár alatti gazdaságok voltak a meghatározók, számuk 2013 és 2016 között közel egyharmaddal esett vissza ( 30,4 százalék). Ezzel szemben a 4 hektárnál nagyobb mezőgazdasági területet használó gazdaságok száma 4,0 százalékkal növekedett, a legnagyobb mértékben az 50 és 200 hektár közötti gazdaságok száma emelkedett, de arányaiban kiugró volt a 300 és 1000 hektár közötti gazdaságok térnyerése is. Összesen 8946 gazdasági szervezet végzett mezőgazdasági tevékenységet 2016-ban, 10,6 százalékkal több, mint 2013-ban. A szervezetek számának növekedése 1000 hektár alatt általános volt, ugyanakkor az 1000 és 2500 hektár közötti ( 3,1 százalék), és különösen a 2500 hektárnál nagyobb területet használó ( 45,4 százalék) szervezetek száma visszaesett. A gazdasági szervezetek birtokmérete 2013 és 2016 között 310 hektárról 253 hektárra csökkent ( 18,4 százalék), míg az egyéni gazdaságoké 5,6 hektárról 7,6 hektárra növekedett (+35,1 százalék). Az egyéni gazdaságok földhasználatában a közepes méretű gazdaságok a meghatározók. Az egyéni gazdaságok által művelt terület több mint felét a 20 és 200 hektár közötti, háromnegyedét a 10 és 300 hektár közötti gazdaságok művelik. A gazdasági szervezetek földhasználata erősen koncentrált, az 500 hektár feletti gazdaságok részesedése 71,8 százalék, az 1000 hektárnál nagyobbaké pedig 47,4 százalék. 6. ábra: használt mezőgazdasági terület nagyságkategóriák szerint ezer ha 700 EGYÉNI GAZDASÁGOK ezer ha 700 GAZDASÁGI SZERVEZETEK Forrás: KSH évi GSZÖ, előzetes adatok 13

16 4 Agrárfoglalkoztatás A mezőgazdaságban, erdőgazdálkodásban, halászatban foglalkoztatottak száma 2016-ban az előző évhez képest 13,8 ezer fővel, 6,8 százalékkal 217,0 ezer főre bővült. Az ágazat foglalkoztatása 2012 és 2016 között 2013 kivételével minden évben növekedett, összességében 12,6 százalékkal, 24,3 ezer fővel. Az élelmiszeriparban foglalkoztatottak száma 2016-ban ismét emelkedett és elérte a 143,8 ezer főt, ami 3,4 ezer fővel, 2,4 százalékkal több, mint 2015-ben. Ezt megelőzően az ágazat foglalkoztatása 2013-ban és 2014-ben is erőteljesen növekedett, és 2016-ban 22,8 ezer fővel, 18,8 százalékkal meghaladta a évit. Az élelmiszeriparban alkalmazásban állók számának hosszú időn át tartó csökkenése 2014 és 2015 között növekedésbe fordult, majd ismét csökkenni kezdett, aminek következtében 2016-ban a 2012-es szinten volt az élelmiszeriparban alkalmazásban állók száma (+0,5 százalék, +0,5 ezer fő). A mezőgazdaságban jelentős az idény-, illetve a főtevékenység mellett kiegészítő jelleggel végzett munka. A mezőgazdasági munkák szezonális jellege miatt különösen márciustól szeptember végéig tartó időszakban nő meg az alkalmi foglalkoztatottak száma. Emellett számításba kell venni az egyéni gazdaságokban a háztartások tagjai által végzett, nem fizetett munkavégzést is. Ezért az összes munkaerő-ráfordítás értéke az éves munkaerőegységgel (ÉME) fejezhető ki, amelynek segítségével a néhány órás, illetve időszakos munkavégzés teljes munkaidős munkavégzésre (évi 1800 óra) számítható át. 14

17 7. ábra: Mezőgazdasági munkaerő-felhasználás alakulása között ezer ÉME FIZETETT Forrás: KSH, Mezőgazdasági Számlarendszer, 2016 előzetes adat NEM FIZETETT A mezőgazdaság 2016-ban 439,9 ezer ÉME-t használt fel, 0,5 százalékkal kevesebbet, mint 2015-ben. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági tevékenység végzése 2016-ban annyi időt kötött le a nem fizetett és az időszakos munkavégzést is figyelembe véve, mintha 439,9 ezren egész évben teljes munkaidőben dolgoztak volna. A munkaerő-felhasználás 2012 és 2016 között 1,5 százalékkal, 6,6 ezer ÉME-vel növekedett. Eltérő tendencia figyelhető meg ugyanakkor a fizetett és a nem fizetett munkaerő-felhasználás esetében. Míg a nem fizetett munkaerő-felhasználás több éves távlatban is csökkent (összesen 4,7 százalékkal), a fizetett munkaerő-felhasználás 2012 óta dinamikusan növekedett (18,9 százalékkal). Ennek eredményeként a mezőgazdasági munkaerő-ráfordítás belső szerkezetében folyamatos változás figyelhető meg. Bár az összes munkaerő-ráfordítás több mint kétharmada az egyéni gazdaságokra jellemző nem fizetett munkaerő-felhasználás (a legtöbb esetben ún. családi munkaerő), a fizetett munkaerő-felhasználás aránya 2016-ban 31,0 százalékra nőtt, amely négy év alatt 4,5 százalékpontos növekedés. 15

18 5 Mezőgazdasági termelés 5.1 SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYTERMESZTÉS Magyarország természeti és klimatikus adottságai rendkívül kedvezőek a mezőgazdasági termelés szempontjából. A változatos termőhelyi adottságoknak köszönhetően a szántóföldi növénytermesz tés igen sokszínű, ahol a legfontosabb szerepet a gabonafélék, valamint az olaj- és ipari növények játszák. Míg a és évet extrém szárazság jellemezte, addig a évi terméseredmények átlagon felül alakultak a kiegyensúlyozott csapadékellátottságnak köszönhetően. A év rendkívül kedvező időjárása jó eredményeket hozott a növénytermesztés szempontjából Magyarországon. A téli hónapok optimális időjárása, a májusban lehulló nagy mennyiségű csapadék, a megszokottnál hűvösebb és esősebb nyár ideális feltételeket teremtett a szántóföldi növények fejlődéséhez, szemben a évi kedvezőtlen évjárattal, amikor is vagy a belvíz vagy a rendkívül forró és csapadékmentes nyári időjárás rontotta a terméskilátásokat. Gabonából 2,552 millió hektárról összesen 17 millió tonna terményt takarítottak be 2016-ban, azaz míg a termőterület nagysága 5,4 százalékkal esett az egy évvel korábbihoz képest, addig a termésmennyiség 17,8 százalékkal emelkedett. Az elért terméseredmény a közötti időszak átlagát 32,3 százalékkal múlta felül. A bőséges gabonakészletek és a rekordtermés okozta kínálati nyomás éreztette hatását a tőzsdei jegyzéseken, amelyek számottevően gyengültek 2016-ban. Búzát 1,040 millió hektáron, az előző évinél 1,1 százalékkal nagyobb területen termeltek 2016-ban. A rekord 5,38 tonna/hektár termésátlag 4,7 százalékkal haladta meg a évi eredményt, így 5,6 millió tonna búza (+5,8 százalék) került a tárolókba, ami az előző négy év átlagánál közel 700 ezer tonnával volt több. A betakarítás előtti csapadékos időjárás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a 2016-ban learatott szemtermés csupán 40 százaléka volt malmi minőségű, szemben az egy évvel korábbi 70 százalék körüli aránnyal. A szemes kukorica terméskilátásait 2016-ban a tenyészidőszakban lehulló bőséges csapadékmennyiség és az enyhébb hőmérséklet javította. A kukorica termőterülete 1,023 millió hektár volt, ami 11 százalékkal elmaradt a évitől. A termésátlag 2016-ban elérte a valaha volt legnagyobb, 8,61 tonna/ hektár szintet, ami az előző év gyenge eredményeihez viszonyítva 51,3 százalékos növekedést jelentett. A terménytárolókba 8,8 millió tonna, az egy évvel korábban betakarított mennyiségnél 34,5 százalékkal, a évek átlagánál 28,7 százalékkal több termés került. 16

19 Az olajnövények termesztése szempontjából szintén igen kedvező volt a év. A főbb olajmagvakat (napraforgó, repce) 899 ezer hektáron, az egy évvel korábbinál valamivel nagyobb (+7,4 százalék) területen termelték 2016-ban. Az olajmagtermelők összesen 30,5 százalékkal több (2,8 millió tonna) terményt arattak le a táblákról höz képest, négy év átlagát ( ) tekintve pedig 35,8 százalékkal volt magasabb a betakarított mennyiség. Az árutőzsdéken az olajmagvak és származékaik jegyzését alapvetően a készletek és a főbb termelő és exportőr országok évi terméskilátásai, valamint a növényi olajok iránti globális kereslet alakították 2016-ban. Napraforgót minden idők legnagyobb területéről (642 ezer hektár), soha nem tapasztalt hozam mellett (2,95 tonna) takarítottak be a gazdák 2016-ban. Az elért termésmennyiség (1,893 millió tonna) mindenkori rekordnak számított, mindemellett a hazai átlagtermés a világon is az első helyen állt. A repcetermesztők 257 ezer hektáron szintén kiváló eredményeket értek el a évben, hiszen soha ilyen mennyiségű termést (882 ezer tonna) ilyen magas hozamok (3,44 tonna/ hektár) mellett nem termeltek a magyar gazdák. ezer tonna 4904 BÚZA átlaga ezer tonna 6845 KUKORICA átlaga ezer tonna ,0% +28,7% Mind a napraforgó, mind a repce terméseredménye a közötti évek átlagát lényegesen felülmúlta (+27,5 és +58,1 százalék). Cukorrépát 16 ezer hektáron, az előző évinél 6,7 százalékkal nagyobb területen termeltek ban, ennek ellenére a 615 ezer tonna termés 30,6 százalékkal volt kevesebb, mint 2015-ben ( átlagához viszonyítva 35,7 százalék). A rekordnak számító évi termésátlaghoz képest 2,5 százalékkal kevesebb, 67,48 tonna cukorrépát takarítottak be hektáronként 2016-ban, ami a év gyenge hozamát 17,0 százalékkal múlta felül. A 2015/2016. gazdasági évben a világpiacon és az unióban is jelentősen emelkedett a nyers- és a fehércukor ára. A globális felhasználás meghaladta a kibocsátást, ami a termék árát felfelé mozgatta. ÁRPA NAPRAFORGÓ átlaga ezer tonna átlaga ezer tonna +35,1% +27,5% ,1% REPCE átlaga

20 4. táblázat: A fontosabb szántóföldi növények betakarított területének, terméseredményének és hozamának alakulása Megnevezés átlaga BETAKARÍTOTT TERÜLET, EZER HEKTÁR Változás 2016/2015, % Változás 2016/ , % Búza ,1 3,3 Kukorica ,0 14,3 Árpa ,7 11,7 Rozs ,0 23,4 Zab ,0 28,0 Burgonya ,1 24,7 Cukorrépa ,7 5,9 Napraforgó ,4 6,1 Repce ,8 28,7 Lucerna ,0 48,7 ÖSSZES TERMÉS, EZER TONNA Búza ,8 14,0 Kukorica ,5 28,7 Árpa ,6 35,1 Rozs ,4 16,1 Zab ,3 24,5 Burgonya ,2 20,0 Cukorrépa ,6 35,7 Napraforgó ,7 27,5 Repce ,0 58,1 Lucerna ,6 76,4 TERMÉSÁTLAG, TONNA/HEKTÁR Búza 4,57 5,14 5,38 4,7 17,9 Kukorica 5,74 5,69 8,61 51,3 50,1 Árpa 4,23 4,82 5,14 6,6 21,6 Rozs 2,74 2,79 3,02 8,2 10,2 Zab 2,68 2,88 2,85 1,0 6,4 Burgonya 22,62 22,65 24,62 8,7 8,9 Cukorrépa 56,65 57,66 67,48 17,0 19,1 Napraforgó 2,46 2,51 2,95 17,5 20,0 Repce 2,78 2,63 3,44 30,8 24,0 Lucerna 4,26 4,29 5,04 17,5 18,4 Forrás: KSH

21 8. ábra: A 2016-ban termett fontosabb szántóföldi növények terület- és termésarányai BETAKARÍTOTT TERÜLET ÖSSZES TERMÉS jelmagyarázat: 0 Kukorica Búza Napraforgó Árpa Repce Lucerna Cukorrépa Zab Rozs Burgonya 19

22 5.2. KERTÉSZET (ZÖLDSÉG-, GYÜMÖLCS- ÉS SZŐLŐTERMESZTÉS) Magyarország a kedvező természeti feltételeknek köszönhetően a zöldség- és gyümölcstermesztésben nagy hagyományokkal rendelkezik. Az íz- és zamatanyagokban gazdag magyar termékek keresettek az európai piacon. Emellett az ágazat rendkívül munkaigényes, így jelentős szerepe van a mezőgazdasági foglalkoztatásban is. A kertészeti ágazat szereplői 2016-ban átlagos évet zártak a kiszámíthatatlan időjárás ellenére is. A szántóföldi zöldségféléknél a csapadékos időjárás kedvezően hatott, a hajtatott zöldségek esetében a technológiai korszerűsítésnek köszönhetően a hozamok nőttek Zöldségtermesztés A zöldségfélék termőterülete 2016-ban 92,5 ezer hektár volt, az egy évvel korábbihoz képest 16,8 százalékkal nőtt, miközben 1,5 százalékkal nagyobb termésmennyiséget takarítottak be. A fontosabb zöldségfélék közül a csemegekukoricára a nagy mennyiségű csapadék kifejezetten kedvezően hatott, esetében a termésmennyiség 12,3 százalékkal nőtt. A többi ipari zöldségnövény (zöldborsó, zöldbab, ipari paradicsom) is jó termést adott. Az étkezési és a fűszerpaprika esetében baktériumos fertőzések csökkentették a termésmennyiséget. A görögdinnyénél nőtt a termőterület, ezért a termelők termésnövekedést vártak, azonban időjárási okok miatt 6 százalékkal kisebb mennyiséget takarítottak be. 5. táblázat: A fontosabb zöldségfélék terméseredményei Megnevezés Összes terület (ezer hektár) 76,8 75,6 79,9 84,5 92,5 Termésmennyiség (ezer tonna) Ebből: csemegekukorica zöldborsó (szemes) paradicsom zöldpaprika fűszerpaprika görögdinnye sárgadinnye vöröshagyma sárgarépa zöldbab fejes káposzta Forrás: KSH 20

23 10. ábra: A paradicsom termésmennyiségének alakulása, tonna tonna tonna tonna tonna Gyümölcstermesztés A tavaszi fagyok, heves esőzések és a jégeső nehézségeket okozott a gyümölcs ágazatban. A szamócánál botritisz, az őszibarack és kajszi esetében moníliafertőzést, a cseresznye és meggy érésekor repedést, rothadást okozott a sok eső. Az esőzések a diót sem kímélték, baktériumos fertőzés veszélye lépett fel. Azokon a területeken, ahol fagykár volt, ott az alma mérete csökkent. Az alma termésmennyisége hasonló volt a megelőző évihez, a minősége azonban gyengébb lett, a léalma aránya elérte a 70 százalékot. A tavaszi fagy-, valamint a nyári jégkárok okozta terméskiesés a körténél a főbb termőtájakon esetenként elérte az 50 százalékot is. Kismértékű terméscsökkenést okozott a fagy a meggynél is. 21

24 8. táblázat: A fontosabb gyümölcsfélék terméseredménye Megnevezés Összes terület (ezer hektár) 91,4 91,9 91,3 90,7 90,9 Termésmennyiség (ezer tonna) * Ebből: alma * becsült adat. Forrás: KSH körte cseresznye meggy szilva kajszi őszibarack ábra: Alma termésmennyiségének alakulása, tonna tonna tonna tonna tonna Szőlőtermesztés Az elmúlt öt évben a kivágások és az időjárás alakulása meghatározta a szőlő- és bortermelésünk mennyiségét, illetve az időjárás lényegesen befolyásolta a minőséget. Szőlő- és bortermelésünk a termőfelület csökkenésének megfelelően csökkenő tendenciát mutat. Bár a szőlőültetvényekben a jégeső okozott károkat, a termésmennyiség ban a korábbi évekhez képest valamivel magasabb, 476 ezer tonna volt. Jelenleg mintegy 76 ezer hektáron termelünk borszőlőt a 22 borvidéken. 22

25 5.3. ÁLLATTENYÉSZTÉS A szarvasmarha-állomány 2011 óta tartó növekedése 2016-ban is folytatódott, elsősorban a húshasznú marhatartás bővülésének és a kedvező külpiaci viszonyoknak köszönhetően. A KSH december 1-jei adatai alapján Magyarországon a szarvasmarhák száma 852 ezer egyed volt, az állomány nagysága 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A szarvasmarha-állomány 12,1 százalékkal növekedett 2012 és 2016 között, az EU tagországai közül a legnagyobb arányban. A tehénállomány (382 ezer) egy év alatt 15 ezerrel, 2012 óta 44 ezerrel (12 százalékkal) bővült. A tehénállományon belül a tejhasznú tehenek száma az 2016-ban nem változott számottevően, ugyanakkor a két éven át tartó nemzetközi tejpiaci válság ellenére 5 százalékkal bővült 2012 és 2016 között. A húshasznú tehenek száma 18 százalékkal 138 ezer darabra nőtt 2015 decembere óta, ami 65 százalékos bővülést jelent a évi állományhoz képest. A vágómarhákat főleg az exportpiacokon értékesítettük (Törökországba kétszeresére növekedett az élőmarha-kivitel). Magyarország 2016-ban nettó exportőr volt élő szarvasmarhából és marhahúsból. A hazai tejtermelés 2012 és 2016 között 7 százalékkal nőtt. A feldolgozók által felvásárolt termelői nyerstej mennyisége 21 százalékkal emelkedett ugyanebben az időszakban. Szinte valamennyi főbb tejtermék gyártása emelkedett. Az utóbbi négy évben a tejtermékfogyasztás folyamatosan nőtt, az egy főre vetített tejfogyasztás 4,6 liter volt 2016 első fél évében, ami 4,1 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A Magyarországon előállított tej aránya a belföldi értékesítésben meghaladta a 80 százalékot 2016-ban, míg az import 20 százalék alá csökkent. A sertésállomány 2016 decemberében 2,887 millió egyedet tett ki, ami 7,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az anyakocák száma ennél nagyobb mértékben, 10,2 százalékkal esett. A sertéslétszám az egyéni gazdaságok és a gazdasági szervezetek körében egyaránt csökkent. Az egyéni gazdaságok 14,2 százalékkal kevesebb sertést tartottak, a gazdasági szervezeteknél pedig 5,3 százalékkal volt alacsonyabb az év végi állomány 2016-ban, mint egy évvel korábban. A vágósertés termelői ára hasított meleg súlyban 485 forint/kilogramm volt 2016 decemberében, ami 26 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest, de a kedvező felvásárlási feltételek és az állatjóléti támogatások sem tudták a sertésállomány csökkenését megállítani. A belföldi vágósertés-kínálat csökkenése miatt a magyarországi vágóhidak továbbra is importalapanyagra szorulnak. Sertéshúsból 15,8 százalékkal több, mintegy 144 ezer tonna érkezett Magyarországra ban, ezzel szemben a sertéshúskivitel 4,0 százalékkal 138 ezer tonnára mérséklődött, tehát Magyarország sertéshúsból nettó importőr volt 2016-ban. Az élő sertések külkereskedelmi forgalmának értéke annak ellenére nőtt, hogy volumene szerényebb volt az előző évinél. Az élő sertések behozott mennyisége 57 ezer tonna volt 2016-ban, míg kivitelük 32 ezer tonnát tett ki, így Magyarország élő sertésből nettó importőr volt. A kivitt és a behozott mennyiség egyaránt 3,3 százalékkal maradt el a évi mennyiségektől, ugyanakkor 2016-ban a külkereskedelmi forgalom passzívuma 44 millió euróra emelkedett, vagyis több mint 15 százalékkal romlott. A baromfiállomány 0,6 százalékkal 40,1 millió darabra csökkent 2016 decemberében az előző év ugyanezen időpontjához képest, de 4 százalékkal emelkedett 2012-höz képest. A 2016-os állománycsökkenés nagyrészt a madárinfluenza által okozott termelői károkkal magyarázható. Magyarországon november és április között észleltek madárinfluenza-vírust, ami a baromfihús- és tojáságazatban 23

26 7. táblázat: Vágóállat- és állatitermék-termelés alakulása Magyarországon Megnevezés Mérték egység * Vágóállat összesen ezer tonna Ebből: vágómarha ezer tonna vágósertés ezer tonna vágójuh ezer tonna vágóbaromfi ezer tonna Étkezési hal ** ezer tonna Tehéntej millió liter Tyúktojás millió darab Gyapjú tonna * Előzetes adatok. ** AKI-adatgyűjtés alapján. Forrás: KSH, AKI 12. ábra: vágóállattermelés megoszlása magyarországon, állatitermék-termelés változása 2016/ ,0% 5,7% 38,0% 1,2% VÁGÓBAROMFI VÁGÓJUH VÁGÓMARHA VÁGÓSERTÉS 0% 0.5% 2% 3% 5% 7% 6% 3% ÉTKEZÉSI HAL TYÚKTOJÁS GYAPJÚ TEHÉNTEJ VÁGÓSERTÉS VÁGÓMARHA VÁGÓJUH VÁGÓBAROMFI 24

27 főleg a víziszárnyasok esetében okozott nagyobb állományveszteséget. Ez azonban még nem tükröződik a évi statisztikából. A vírus megjelenése az állománycsökkenés mellett a feldolgozóiparban és a kereskedelemben is piaci zavarokat okozott. A baromfiállomány 80 százalékát kitevő tyúkfélék száma 31,9 millió volt, höz viszonyítva 1,3 százalékkal csökkent. A tojóállomány 11,4 millió egyedet tett ki, ami 7,8 százalékkal alacsonyabb, mint a 2015 végén összeírt létszám. A lúdállomány 19,4 százalékkal 1,22 millió egyedre nőtt, a pulykaállomány 0,4 százalékkal 2,8 millióra csökkent, míg a kacsaállomány nem változott számottevően, 2016 végén 4,26 millió egyedből állt. A baromfiállomány a rövid életciklus miatt az év folyamán gyorsan változik, a termelők rugalmasan alkalmazkodnak a piaci jelzésekhez, a kereslet és a kínálat alakulásához, ezért a baromfi összes fajára jellemző, hogy az állományok egy adott időpontban meghatározott nagysága nem tükrözi pontosan az éves termelés alakulását. Ha a tárgyév decemberéhez képest csökkent az állomány, az adott évre vonatkozóan még lehet magasabb az éves vágóállat-termelés. A nagytestű haszonállatoktól eltérően a baromfi tartása többszörös rotációkban történik, ezért a fajtaválasztás a piaci igényeknek megfelelően éven belül is változhat. A magyarországi vágóhidakon összesen 210,3 millió baromfit vágtak le ban, 5,8 százalékkal többet, mint 2015-ben. Az elmúlt 4 évben dinamikusan fejlődött a kacsa- és a csirkevertikum, ugyanakkor az ágazatot negatívan érintette a főleg a szabadtartású madarakat veszélyeztető madárinfluenza megjelenése. Tyúktojásból 2,5 milliárd darabot termeltek a gazdaságok 2016-ban, ami 2,3 százalékkal több, mint 2012-ben. A juhállomány 2016-ban 2,5 százalékkal 1,158 millió egyedre csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Az anyajuhok létszáma ehhez hasonlóan 5,1 százalékkal 805 ezer egyedre fogyott. A juhot tartó egyéni gazdaságok száma 4,8 százalékkal 23,8 ezerre mérséklődött, míg a gazdasági szervezeteké 4,2 százalékkal 548-ra emelkedett. Az egyéni gazdaságokban átlagosan 5,9 százalékkal kevesebb (708 ezer, átlagosan 30 anyajuh/gazdaság), míg a gazdasági szervezeteknél az előző évivel gyakorlatilag megegyező számú (97 ezer, átlagosan 177 anyajuh/gazdaság) anyajuhot tartottak. A juhállomány 68 százaléka az Alföldön található. A vágójuh felvásárlási ára 5,5 százalékkal csökkent, míg a felvásárolt mennyiség 5,5 százalékkal nőtt 2016-ban a évihez képest. A belföldi fogyasztás továbbra is alacsony szintű volt (0,2 kg/fő) és a bárányok közel 90 százalékát az elmúlt évtizedekhez hasonlóan Olaszországban értékesítették. A juhhúsexport az élőbárány-kivitellel szemben továbbra is elenyésző mennyiségű volt. Az élő bárányhoz hasonlóan a tejtermékek és a gyapjú zöme is exportpiacokon talált gazdára. Magyarország kecskeállománya december 1-jén 78 ezer egyed volt, ami az előző évi létszámhoz képest 8,3 százalékos növekedést jelentett. 25

28 6 A mezőgazdasági vállalkozások eredményei A mezőgazdasági vállalkozások pénzügyi, jövedelemi, valamint vagyoni helyzetének értékeléséhez a Tesztüzemi Információs Rendszer adatai használhatók. Az adatgyűjtés a vizsgált években körülbelül kétezer mintaüzemre terjedt ki, melyek az összes regisztrált gazdaság által használt földterület 95 százalékát művelték, illetve az összes Standard Termelési Érték (STÉ) 93 százalékát állították elő. Az országos adatok előállításához a mintaüzemek adatait a 2013-as Gazdaságszerkezeti Összeírás adataival súlyozzuk. A gazdaságok átlagos hasznosított mezőgazdasági területe 44,03 hektár, egy gazdaság átlagosan 1,5 főt foglalkoztatott. Országos szinten az árutermelő egyéni gazdaságok az összes nettó hozzáadott érték 55 százalékát, a társas vállalkozások pedig a 45 százalékát állították elő. A mezőgazdasági jövedelmek a 2009-es válság után gyorsan konszolidálódtak. A jövedelmezőség szempontjából 2010-től egy stabilabb időszak következett. A ráfordítások árindexei alig változtak, a termelő árak 2013 óta tartó csökkenését pedig a növekvő közvetlen támogatások kompenzálták. % ábra: A nettó hozzáadott érték és az agrár - olló alakulása ezer HUF/Ha Mg. ráfordítási árindex Mg. termelői árindex NETTÓ HOZZÁADOTT ÉRTÉK: A nettó hozzáadott érték a termelési érték és a termelés során felhasznált termékek, szolgáltatások értékének különbsége Nettó hozzáadott érték Forrás: AKI Tesztüzemi Információs Osztály és KSH 26

29 Üzemtípusonként vizsgálva már jóval nagyobb jövedelemingadozást jelez a Tesztüzemi Információs Rendszer. A jövedelmek változékonysága különösen a sertéstartóknál és szőlőtermesztő gazdaságoknál erős. A szőlőtermelők eredményei lekövetik a szőlő felvásárlási árának alakulását, a sertéstartók esetében pedig a takarmányárak változása hat legerősebben a jövedelemre. A tejtermelő gazdaságoknál a kvótakivezetésből adódó tejpiaci válság okozta a jövedelmek évi nagymértékű csökkenését, melyet a 2016-os emelkedés csak részben kompenzált. A gyümölcster mesz tés legsikeresebb éve 2013 volt, annak ellenére, hogy a meghatározó szerepet betöltő alma mennyisége és ára is csökkent, a többi gyümölcsfajta azonban a jövedelmezőséget pozitív irányba vitte. 14. ábra: Az egy hektárra jutó nettó hozzáadott érték alakulása üzemtípusonként (ezer forint/hektár) GYÜMÖLCS- TERMESZTŐK SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYTERMESZTŐK SZŐLŐ- TERMESZTŐK VEGYES GAZDASÁGOK Forrás: AKI Tesztüzemi Információs Osztály 27

30 15. ábra: Az egy számosállatra jutó nettó hozzáadott érték alakulása üzemtípusonként (ezer forint/számosállat) BAROMFITARTÓK HÚSMARHA- ÉS JUHTARTÓK SERTÉSTARTÓK TEJELŐ TEHENÉSZETEK Forrás: AKI Tesztüzemi Információs Osztály A mezőgazdaságban a beruházások nem követik a jövedelemvárakozásokat: szinte teljes mértékben támogatás vezéreltek, a gazdaságok a kiírt támogatási jogcímekhez igazítják befektetéseiket. A nettó beruházás (összes beruházás amortizáció) a zéró értéket közelítette 2016-ban, sőt, ha levonjuk az egyéni gazdaságok földvásárlásait, akkor negatív tartományba megy át, azaz a vállalkozások még a pótló beruházásokat sem hajtották végre. Fellendülés 2017-ben várható. 28

31 16. ábra: A bruttó és nettó beruházás alakulása (ezer forint/hektár) Bruttó beruházás Nettó beruházás Forrás: AKI Tesztüzemi Információs Osztály A stabil jövedelmezőséggel és a hitelpiac kedvező alakulásával az utóbbi években a mezőgazdaság finanszírozási szerkezete kedvezően alakult. A hosszú lejáratú kötelezettségek aránya, ezen belül a fejlesztési hitelek részaránya növekedett. Így összességében a gazdaságok tőkeellátottsága (saját tőke/befektetett eszközök) és likviditása is jelentősen javult. 29

32 7 Az élelmiszeripar helyzete Az élelmiszeripar teljesítménye az utóbbi években pozitív képet mutat, hiszen mind a termelés, mind az értékesítés jelentősen javult. Ez a kedvező folyamat elsősorban az export bővülésének volt köszönhető, emellett azonban a belföldi értékesítés is emelkedett. Az ágazat termelési értéke 2016-ban folyó áron 2880,1 milliárd forint volt, változatlan áron 1,4 százalékkal emelkedett 2015-höz, illetve 9,3 százalékkal 2012-höz képest. A belföldi értékesítés 2016-ban 1,6 százalékkal 1713,3 milliárd forintra nőtt és aránya megközelítette a 60 százalékot. A közvetlen külpiaci értékesítés ettől némileg elmaradó mértékben, 1,2 százalékkal 1167,1 milliárd forintra emelkedett, aránya az összes értékesítésből továbbra is meghaladta a 40 százalékot. Az élelmiszeripar belföldi értékesítése 2012 és 2016 között változatlan áron 4,3, exportértékesítése 20,0 százalékkal növekedett. 8. táblázat: Az élelmiszeripar termelése és értékesítése (milliárd forint, %) Termelési érték (folyó áron) Termelési érték volumenváltozása Belföldi értékesítés (folyó áron) Belföldi értékesítés volumenváltozása Exportértékesítés (folyó áron) Exportértékesítés volumenváltozása Összes értékesítés (folyó áron) Összes értékesítés volumenváltozása Forrás: KSH alapján változása 2 527, , , , ,1 352,8 +4,6 1,0 +4,4 +4,3 +1,4 +9, , , , , ,3 121,1 +1,2 2,8 +4,5 +1,1 +1,6 +4,3 913, , , , ,1 254, ,4 +2,0 +10,3 +1,2 +20, , , , , ,4 375,2 +4,6 +0,2 +3,5 +4,7 +1,4 +10,1 30

33 17. ábra: Az élelmiszeripari termelés volumenének alakulása ,4 107,8 109, Forrás KSH alapján Az élelmiszeripar évi teljesítményére inputoldalról kedvezően hatott az állattenyésztési ágazatok növekvő termelése, a szántóföldi növénytermesztésben tapasztalt rendkívül bőséges terméseredmények, az alacsony alapanyag- és energiaárak, valamint az alacsony vállalati hitelkamatok. Keresleti oldalról az élénkülő külpiacok, valamint a növekvő foglalkoztatás és reálbérek következtében bővülő hazai fogyasztás ösztönözte az élelmiszeripari termelést. Továbbra is elmondható, hogy az ágazat főként a belföldi piacra termel, ide irányul az eladások közel hatvan százaléka, többéves távlatban ugyanakkor egyértelműen növekszik az export részesedése. 18. ábra: A belföldi és az exportértékesítés aránya az élelmiszeripar összes értékesítéséből százalék Exportértékesítés Belföldi értékesítés Forrás KSH alapján 31

34 Az élelmiszeripari termelés mérsékelten koncentrált, az öt legnagyobb szakágazat részesedése a teljes termelési értékből több mint negyven százalék, a tíz legnagyobb szakágazat az élelmiszeripari termelés több mint hetven százalékát adta 2016-ban, a három húsipari szakágazat pedig a termelési érték közel egynegyedét biztosította (24,9 százalék). A baromfihús feldolgozása, tartósítása 2014-ben átvette a húsfeldolgozás, tartósítás vezető helyét, ezáltal a legnagyobb élelmiszeripari szakágazattá vált, 2016-ban részesedése a teljes ágazat termelési értékéből több mint egytized volt. 9. táblázat: A fontosabb élelmiszeripari szakágazatok részesedése a termelési értékből (százalék) Húsfeldolgozás, -tartósítás 10,1 10,5 8,8 8,4 8,4 Baromfihús feldolgozása, tartósítása 9,4 9,1 9,4 9,7 10,1 Hús-, baromfihús-készítmény gyártása 6,3 6,1 6,1 6,2 6,4 Gyümölcs-, zöldséglé gyártása 0,9 0,9 0,7 0,6 1,3 Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás 7,4 6,9 7,7 7,0 7,3 Olaj gyártása 6,8 6,2 5,9 6,2 5,8 Tejtermék gyártása 8,8 8,6 9,2 8,3 8,7 Malomipari termék gyártása 3,4 3,4 3,0 3,2 2,7 Kenyér; friss pékáru gyártása 4,3 4,1 4,0 3,9 3,8 Tartósított lisztes áru gyártása 2,8 2,7 2,7 2,6 2,9 Tésztafélék gyártása 1,1 1,0 1,3 1,2 1,2 Édesség gyártása 1,5 1,7 1,7 1,9 2,2 Fűszer, ételízesítő gyártása 1,0 1,1 1,3 1,4 1,2 Máshová nem sorolt egyéb élelmiszer gyártása 1,9 2,9 3,7 4,2 3,9 Haszonállat-eledel gyártása 6,4 6,0 6,4 6,5 6,2 Hobbiállat-eledel gyártása 2,8 3,2 3,4 3,6 6,5 Desztillált szeszes ital gyártása 1,0 0,9 1,3 1,3 1,2 Szőlőbor termelése 2,1 2,6 2,7 2,9 2,7 Sörgyártás 3,4 3, ,2 Üdítőital, ásványvíz gyártása 6,4 6,7 6,7 7,2 6,8 Dohánytermék gyártása 1,0 1,1 1,1 1,0 1,0 Egyéb 11,1 11,1 9,7 9,5 6,5 Forrás: KSH 32

35 8 Agrár-külkereskedelem A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelme évről évre nagymértékben hozzájárul a nemzetgazdaság pozitív egyenlegéhez, ezért makrogazdasági jelentősége meghatározó. Így volt ez 2016-ban is, amikor a nemzetgazdaság aktívuma közel 10 milliárd euró volt, amelyhez az agrár-külkereskedelem 2,9 milliárd euróval járult hozzá. Az agrár-külkereskedelem aktívuma tól emelkedő tendenciát mutatott, 2012-ben és 2013-ban 3,6 milliárd euróval tetőzött. Az import nagyobb mértékű emelkedése miatt viszont ben az egyenleg 3 milliárd euróra esett és ben is ezen a szinten maradt. Az agrártermékek kivitelének értéke meghaladta a 8 milliárd eurót 2016-ban, ami 1,6 százalékkal magasabb az előző évinél. A behozatal értéke 5,2 milliárd euró volt, ami 6,3 százalékos bővülést jelentett 2015-höz képest. Az agrártermékek részesedése a nemzetgazdasági exportból 8,6 százalék, az importból pedig 6,2 százalék volt. 19. ábra: Az agrár-külkereskedelem alakulása, Egyenleg 8 6 Import 4 Export Forrás: KSH 33

36 Az agrárexport értékének négyötödét, az import értékének kétharmadát árucsoport adta 2016-ban. Az öt legnagyobb exportértékű árucsoport a gabonafélék, a húsfélék, az állati takarmányok, az ital, szesz, ecet, valamint az olajos magvak részesedése a teljes agrárexportból 52 százalék volt. Az öt legnagyobb importértékű árucsoport a különböző ehető élelmiszer-készítmények, az állati takarmányok, a húsfélék, a tejtermékek, tojás, méz, valamint a cukrászati termékek aránya a teljes agrárimportból 39 százalékot ért el. Az agrár-külkereskedelem erősen Európa-centrikus, a forgalom 94 százalékát európai országokkal bonyolítottuk 2016-ban is. Az EU tagországainak részesedése 87 százalék, ezen belül a régi tagállamok részesedése 52, az új tagállamoké 35 százalék volt a teljes agrár-külkereskedelmi forgalomból. 20. ábra: Mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek export- és importszerkezete 2016-ban EXPORT 21% 15% 13% 10% 7% 7% 7% 6% 6% 5% 4% Egyéb Zöldség-, gyümölcskészítmény Gabonafélék Húsfélék Állati takarmány Ital, szesz, ecet Olajos mag, takarmány Különböző ehető készítmények Állati és növényi zsír és olaj Tejtermékek, tojás, méz Élő állatok IMPORT 36% 9% 8% 8% 7% 6% 6% 5% 5% 5% 4% Egyéb Különböző ehető készítmények Állati takarmány Húsfélék Tejtermékek, tojás, méz Cukrászati termékek Olajos mag, takarmány Ital, szesz, ecet Gyümölcsfélék Kakaó és készítményei Állati és növényi zsír és olaj Forrás: KSH 34

37 21. ábra: A legfontosabb országok részesedése az agrárexportból 2016-ban 15% NÉMETORSZÁG 12% ROMÁNIA 9% OLASZORSZÁG 9% AUSZTRIA 6% SZLOVÁKIA 5% LENGYELORSZÁG 5% HOLLANDIA 4% CSEHORSZÁG 3% EXPORT FRANCIAORSZÁG 3% EGYESÜLT KIRÁLYSÁG Forrás: KSH 29% EGYÉB Az EU tagországaiba irányuló agrárkivitel értéke az előző évi szinten maradt, a behozatalé 6 százalékkal nőtt, az egyenleg 1,9 milliárd eurós értéke 12 százalékkal elmaradt a évitől. Az aktívum 2013-tól négy egymás utáni évben csökkent. Az Európai Unión kívüli országokkal folytatott agrár-külkereskedelem exportértéke 10 százalékkal, importértéke 15 százalékkal emelkedett 2015-höz viszonyítva, az aktívum pedig 8 százalékkal nőtt 2016-ban. Az exportárbevétel 6 százalékát adó ázsiai országok esetében a kivitel kiemelkedő mértékben, 14 százalékkal emelkedett, elsősorban a Kínába és a Tajvanra irányuló kivitel bővülése révén. 35

38 22. ábra: A legfontosabb országok részesedése az agrárimportból 2016-ban 19% NÉMETORSZÁG 11% LENGYELORSZÁG 10% SZLOVÁKIA 8% AUSZTRIA 8% HOLLANDIA 6% OLASZORSZÁG 6% CSEHORSZÁG 5% IMPORT ROMÁNIA 4% FRANCIAORSZÁG 3% SPANYOLORSZÁG Forrás: KSH 20% EGYÉB Az agrárimport 93 százaléka érkezett az EU-ból, a régi tagországok részesedése 56, az újaké 37 százalék volt. Az EU-tagországokból érkező import 6 százalékkal nőtt, az EU-n kívüli európai országokból érkező behozatal 27 százalékkal, az Ázsiából és az Amerikából érkező import pedig mérsékelten, 6-6 százalékkal bővült. Az első öt legnagyobb exportpiacunk Németország, Románia, Olaszország, Ausztria és Szlovákia együttes részesedése a teljes agrárexportból 51 százalékot ért el 2016-ban. Az agrárimport négyötöde tíz EU-tagországból érkezett 2016-ban, míg az öt legfontosabb partner Németország, Lengyelország, Szlovákia, Ausztria és Hollandia részesedése 57 százalék volt. 36

39 évi agrár-, vidékfejlesztési és halászati támogatások Agrár-, vidékfejlesztési és halászati támogatások címén 2016-ban összesen mintegy 654,1 milliárd forint került kifizetésre, amelynek 80 százaléka uniós forrásból, leginkább az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (továbbiakban: EMGA) származott. Ezt az összeget a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítés további 27,4 milliárd forinttal egészítette ki EURÓPAI UNIÓS FORRÁSBÓL FINANSZÍROZOTT TÁMOGATÁSOK Közvetlen támogatások A 2015-ben bevezetett támogatási rendszer elemei az alaptámogatás (SAPS), a zöldítés, a fiatal gazdálkodók támogatása, a termeléshez kötött támogatások és a kisgazdaságok egyszerűsített támogatási rendszere. A termeléshez kötött támogatások szintje a közvetlen uniós támogatási keret 3,5 százalékáról annak 15 százalékára nőtt. A Magyarországon meghirdetett jogcímek: húshasznú anyatehén, hízott bika, tejhasznú tehén, juh, rizs, cukorrépa, zöldségnövények, ipari zöldségek, gyümölcsültetvények és bogyósok, fehérjenövények, szemes növények, szálas növények. Magyarország a korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is élt azzal a lehetőséggel, hogy több jogcím esetében is tárgyévi előleget, illetve részfizetést teljesítsen. A végkifizetések minden évben a tárgyévet követő év június 30-ig történnek meg. A közvetlen támogatások keretében 486,8 milliárd forint folyósítása valósult meg. Ezen belül a korábbi egységes területalapú támogatás (SAPS) keretében 251,1 milliárd forint, zöldítés támogatására 154,4 milliárd forint, fiatal gazdálkodók támogatására 4,5 milliárd forint, termeléshez kötött támogatásokra 59,9 milliárd forint, a kisgazdaságok egyszerűsített támogatására 9,3 milliárd 37

40 forint teljesítés történt. Ezen túl a pénzügyi fegyelem alkalmazása miatti visszatérítés 4,3 milliárd forintot, az ideiglenes, rendkívüli tejtámogatás pedig további 3 milliárd forintot jelentett. A kérődző szerkezetátalakítási támogatás jogcímen a korábbi évek áthúzódó kifizetéseire 320,3 millió forint folyósítása valósult meg Piaci és állategészségügyi intézkedések támogatása A piaci támogatásokra 2016-ban uniós forrásból összességében 15,9 milliárd forint került kifizetésre, amelyet az uniós társfinanszírozással működtetett intézkedések esetében 10,7 milliárd forint egészített ki. A belpiaci támogatások közül nagyságrendjében kiemelkedik a szőlő-, borágazat támogatása (9,4 milliárd forint), amelynek intézkedései ötéves nemzeti támogatási program keretein belül valósulnak meg az Európai Unió közös piacszervezése alapján. Kiadásait teljes egészében az EMGA fedezi. Az uniós társfinanszírozással működtetett piaci intézkedések kiemelkedő szerepet töltenek be a magyar támogatási rendszerben. Az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program keretében a 2015/2016-os tanévben 2184 iskolában gyerek, azaz az 1 6. évfolyamon tanuló gyermekek 95,5 százaléka kapott gyümölcsöt és zöldséget, illetve gyümölcslevet héten át. Az iskolatejprogramban óvodás gyermekek, általános iskolás korosztályú tanulók és a szak- és középiskolai tanulók vehettek részt. Az elmúlt 6 évben az ellátottak létszáma jelentősen, majdnem a háromszorosára mintegy 440 ezer főre emelkedett. Az előző évekhez hasonlóan 2016-ban is jelentős igény mutatkozott a méhészeti tevékenység hatékonyságának növelését célzó Magyar Méhészeti Nemzeti Program támogatásaira, az egyes speciális szövetkezések támogatása pedig a zöldség-gyümölcs termelői csoportok létrejöttét, illetve működőképességének fenntartását segítette elő. Ezen felül uniós forrás igénylésére volt lehetőség egyes állatbetegségek felszámolására, ellenőrzésére és felügyeletére (pl. szalmonella, sertéspestis, madárinfluenza) VIDÉKFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásával különböző célokhoz kötött vidékfejlesztési támogatások valósulnak meg, amelyeknél a támogatási intenzitás jellemzően nem éri el a 100 százalékot, vagyis önerő biztosítása szükséges. Vidékfejlesztési támogatásokra 2016-ban 34,9 milliárd forint, halászati támogatásokra 1,9 milliárd forint került kifizetésre NEMZETI TÁMOGATÁSOK A tisztán nemzeti forrásból finanszírozott támogatások keretében 2016-ban 103,9 milliárd forint kifizetése valósult meg. Ennek meghatározó része (39,7 milliárd forint) az egységes területalapú támogatáshoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatás (ÁNT) és a hozzá kapcsolódó csekély összegű támogatásokon keresztül teljesült. Az ÁNT keretében elsősorban a tej, a hízott bika, a szarvasmarha extenzifikáció, az anyajuhtartás és a dohányágazat finanszírozása történt. A sertés- és baromfiágazat az uniós forrásokból nem részesül, támogatása teljes egészében a hazai költségvetésből valósul meg, főként az állatjóléti intézkedéseken keresztül. A sertéstartók részére 38

41 2016-ban a sertéshízók után 9,4 milliárd forint, a tenyészkocák után 7,8 milliárd forint kerülhetett kiutalásra, a baromfitartók ezen a jogcímen 12 milliárd forintot vehettek igénybe. A sertéságazat támogatását szolgálta a sertésstratégia 1,6 milliárd forintos programja is. Állategészségügyi intézkedésekre 12,5 milliárd forintot fordított a szaktárca. Szintén nemzeti forrásból került finanszírozásra a mezei őrszolgálatok támogatása, különböző mezőgazdasági hitelkonstrukciókhoz tartozó kamat-, kezességidíj- és költségtámogatások, valamint számos, az állattenyésztéshez és növénytermesztéshez kapcsolódó csekély összegű támogatási konstrukciók egyes speciális ágazatokban (fűszerpaprika, tenyésznyúl, méhészet). Az agrárkár-enyhítési rendszer a termelők és az állam közös kockázat- és tehervállalásán alapul. A kedvezőtlen időjárási jelenségek által okozott mezőgazdasági károkat kompenzáló rendszer kárenyhítési alapját az éves termelői befizetések és az azokkal megegyező összegű állami forrás jelenti. A ter melők megalapozott kárait ellentételezi aszálykár, belvízkár, felhőszakadáskár, jégesőkár, mezőgazdasági árvízkár, tavaszi fagykár, őszi fagykár, téli fagykár vagy viharkár által okozott károk után, jogszabályban meghatározott feltételek alapján ban a kárenyhítési évre vonatkozóan aszály, jégeső, belvíz, vihar, tavaszi fagykár, valamint felhőszakadás okozta károkra történt kifizetés, összesen 6 milliárd forint összegben. Az állat- és növénykártalanítás keretében 3,5 milliárd forint került folyósításra. A pályázatos formában működő Tanyafejlesztési Program a tanyai gazdálkodás megújítását, újjáélesztését, a tanyán élők életminőségének javítását, a fiatalok helyben maradását 2016-ban 1,8 milliárd forinttal támogatta. 39

42 10 Kutatás, fejlesztés, innováció és oktatás A kutatás, oktatás és innováció olyan területek, melyek jellegükből adódóan nem a jelenre, hanem a jövőre fejtik ki hatásukat. A hazai agrárium teljesítményének alakulása nagymértékben függ attól, hogy tudás-előállításban, tudásátadásban milyen eredményeket tudhatunk magunkénak az egyre élesebbé váló nemzetközi versenyben. Az agrártudományok területén 221 szervezet működik, ahol a vállalkozási és a felsőoktatási kutatóhelyek száma meghaladja a százat. A kutató-fejlesztő intézetek és egyéb kutatóhelyek száma mindössze 7 db, azonban itt ernyőszervezeteket is találunk, melyek több, az ágazatot megatározó intézetet fognak össze. A hazai agrárkutatás legnagyobb intézményeként 2014-ben megalapított Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) mintegy 700 fő munkavállalót, ezen belül közel 300 fő kutatót foglalkoztató központi költségvetési szervként igen széles profillal jött létre, felölelve a mezőgazdaság minden jelentős területét, beleértve a halászatot, a szántóföldi növény-, dísznövény-, gyümölcs- és zöldségtermesztést, a szőlészeti-borászati kutatásokat, az állattenyésztést és nemesítést, az öntözést és vízgazdálkodást, a mezőgazdasági gépészetet, az erdészeti kutatásokat, a mezőgazdasági biotechnológiát, az élelmiszertudományt és az agrárkörnyezet-tudományt. A kutatói utánpótlásprogram folytatásával és fejlesztésével 19 fiatal kutatóval erősítette személyi állományát 2016-ban, ami az agrárkutatás hosszú távú fejlődése szempontjából lényeges előrelépés. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) az iparjogvédelmi feladatok mellett kutatás-fejlesztési tevékenységek minősítésével kapcsolatos feladatokat is ellát 2012 óta. A mezőgazdasági területet érintő szabadalmi bejelentések az összes hazai szabadalmi bejelentés 11%-át teszik ki, K+F minősítés iránti kérelmek esetében ez az arány 12%, védjegybejelentések esetében pedig meghaladja a 25%-ot. 40

43 23. ábra: Az agráriummal kapcsolatos bejelentések és kérelmek megoszlása 2016-ban 1,5% 7,1% 6,4% K+F minősítési kérelmek Növényfajtaoltalom 94,2% Védjegybejelentések Szabadalmi bejelentések Forrás: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, 2017 A Földművelésügyi Minisztérium az Agrárgazdasági Kutató Intézettel és az Agrárgazdasági Kamarával együttműködésben erőfeszítéseket tesz a hazai agráriumot érintő innováció fellendítésére, szakmai támogatást nyújt a Vidékfejlesztési Program keretein belül pályázható Európai Innovációs Partnerség (EIP) kialakításában, amely a gazdák igényeire reagáló innováció megvalósítását célozza. Az EIP hálózat fő célja, hogy összekösse az EIP Operatív Csoportokat és többszereplős projekteket annak érdekében, hogy megkönnyítse a tudás, a szakértelem és a jó gyakorlatok átadását, valamint párbeszédet hozzon létre a gazdálkodók és kutatók közössége között. Ennek legfőbb eszköze a magyar nyelvű honlap (eip.fm.gov.hu). A honlap az általános ismertetés mellett lehetőséget ad az érdekes projektek és kutatási igények megosztására, virtuális találkozópontként szolgál, ahol támogatási lehetőségek, projektötletek, gyakorló gazdálkodók kérései között lehet válogatni. A hazai törekvések mellett, az agrárkutatás és innováció nemzetközi kapcsolatrendszerének megerősítése érdekében, a Földművelésügyi Minisztérium az Agrárgazdasági Kutató Intézettel és az Agrárgazdasági Kamarával együttműködve 2015 novemberében indította el a BIOEAST kezdeményezést, amelynek célja a biomassza-alapú gazdaságon belüli tudásalapú mezőgazdaság, akvakultúra és erdészet fenntartható fejlődésének elősegítése a közép- és kelet-európai régióban. A kezdeményezés célja egy többszereplős hálózat kialakítása, a régiót érintő specifikus kutatási tématerületek és kutatási potenciál láthatóságának növelése, valamint segít a kompetenciák fejlesztésében, stratégiák kidolgozásában. A BIOEAST kezdeményezés keretében az elmúlt másfél évben tényfeltáró és szervező munka zajlott a szereplők aktív bevonásával, számos sikeres hazai és nemzetközi rendezvény került megszervezésre, amely során a tudomány és az ágazati szereplők részvételével azonosításra kerültek a régió számára releváns kihívások és kutatási témák. Továbbá a korábbinál sokkal aktívabban bekapcsolódtunk az uniós szintű szakpolitikai munkába. A BIOEAST kezdeményezésről és az ahhoz való csatlakozásról bővebben az eip.fm.gov.hu honlapon olvashat az érdeklődő OKTATÁS A Földművelésügyi Minisztérium jelenleg mint a második legnagyobb intézményfenntartó vesz részt a szakképzés rendszerében, és így az agrárszakképzés mintegy 80 százalékát irányítja. Az elmúlt években az intézményeket egy összefüggő, egymást kiegészíteni képes, komplex agrárszakképző hálózattá fejlesztették, amely stabilan, egységes elvek alapján működik. Az FM fenntartásában jelenleg 48 iskola 41

44 62 feladatellátási helyen működik országszerte. Tizenöt intézmény három nagy Térségi Integrált Szakképző Központ irányítása alá tartozik. Az intézményhálózatban összesen több mint diák végzi tanulmányait, mintegy 55%-uk szakközépiskolai képzésben, 42%-uk szakgimnáziumi képzésben, 3%-uk gimnáziumi képzésben tanul. Az agrárszakképző intézmények is részt vesznek az országos esélyegyenlőségi és tehetséggondozó programokban (pl. Arany János Kollégiumi Program, HÍD Programok, tehetséggondozási programok), melyek segítségével a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatására, szociális körülményeikből adódó hátrányok kompenzálására, középiskolai tanulmányaik eredményes befejezésére, valamint a kiemelkedő tehetségek gondozására nyílik lehetőség. Emellett számos hazai szakmai versenyben vesznek részt, melyeken az FM agrárszakképző intézmények tanulói kiemelkedő eredménnyel végeznek. Az FM fenntartásában működő köznevelési intézmények széles körű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek ban az Agrárszakképző Iskolák Hálózata az Erasmus+ program keretében vett részt nemzetközi projektekben. Az FM fenntartású agrárszakképző iskolák majdnem mindegyike Ökoiskola vagy Örökös Ökoiskola címet nyert. 42

45 11 Mezőgazdasági és környezetügyi attasék elérhetőségei NÉMETORSZÁG (Berlin) Béki Nándor tel.: fax: mobil: cím: Magyarország Nagykövetsége Berlin, Unter den Lunden OLASZORSZÁG (Róma) Kálmán Zoltán tel.: fax: mobil: cím: Magyarország Állandó Képviselete az ENSZ római székhelyű mezőgazdasági és élelmezési szervezeteihez (FAO, WFP, IFAD) Róma, Via dei Villini 16 FRANCIAORSZÁG (Párizs) Gresóné Nesuta Marianna tel.: fax: mobil: cím: Magyarország Nagykövetsége 5, square de l Avenue Foch PARIS, France marianna.nesuta@mfa.gov.hu SPANYOLORSZÁG (Madrid) Maácz Miklós tel.: +34/ (közvetlen) tel.: +34/ fax: +34/ mobil: +34/ cím: Magyarország Nagykövetsége C/Fortuny 6, Piso Madrid MMaacz@mfa.gov.hu AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK (Washington) Dr. Horváth Ákos tel.: fax: mobil: cím: Magyarország Nagykövetsége 3910 Shoemaker Street, NW., Washington D.C akos.horvath@mfa.gov.hu ROMÁNIA (Bukarest) Dr. Sándor Tibor László tel.: fax: mobil: cím: Magyarország Nagykövetsége Str. Jean-Louis Calderon , Bucurest tibor.sandor@mfa.gov.hu 43

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR 4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése Megnevezés Csehország Lengyelország 1998 1999 1998 1999 Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % kibocsátás 2933 100 12191 100

Részletesebben

Mezőgazdasági számla

Mezőgazdasági számla 3. előadás Mezőgazdasági számla Megnevezés Folyó alapáron 2009 2010 2011 +) Gabonafélék (vetőmaggal) 393 047 458 021 679 591 Ipari növények (hüvelyesekkel) 151 957 159 261 248 061 Takarmánynövények 42

Részletesebben

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012 A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 212 Központi Statisztikai Hivatal 213. július Tartalom 1. Az élelmiszergazdaság nemzetgazdasági súlya és külkereskedelme...2 1.1. Makrogazdasági jellemzők...2

Részletesebben

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2016. március 10. 2015-ben a kertészeti

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság

Részletesebben

Bruttó hazai termék, IV. negyedév

Bruttó hazai termék, IV. negyedév Közzététel: 11. március 11. Sorszám: 43. Következik: 11. március 11., Fogyasztói árak, 11. február Bruttó hazai termék, 1. IV. Magyarország bruttó hazai terméke 1 IV. ében 1,9%-kal, a naptárhatás kiszűrésével

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 4. Élıállat és Hús 2009. 17. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

III. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI II. ELŐREJELZÉSE

III. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI II. ELŐREJELZÉSE III. évfolyam, 1. szám, 2013 Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE III. évfolyam, 1. szám,

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK VII. évfolyam 2. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK A MEZŐGAZDASÁG 2016. ÉVI TELJESÍTMÉNYE A mezőgazdaság 2016. évi teljesítménye A mezőgazdaság 2016. évi teljesítménye VII. évfolyam 2. szám 2017 Megjelenik

Részletesebben

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2018

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2018 A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2018 2 Tartalom Összefoglalás...3 1. Nemzetközi kitekintés...4 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar helye a nemzetgazdaságban...6 3. A földhasználat és a növénytermesztés

Részletesebben

Mezőgazdaság számokban

Mezőgazdaság számokban Mezőgazdaság számokban Jász-Nagykun-Szolnok megyei információk a 1 11. oldalon A mezőgazdaság teljesítménye % 18 16 14 12 1 8 A mezőgazdaság bruttó termelése (2=1%) 6 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 7. Élıállat és Hús 2009. 35. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 21. Élıállat és Hús 2009. 37. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

Mezőgazdaság számokban

Mezőgazdaság számokban Mezőgazdaság számokban Vas megyei információk a 1 11. oldalon A mezőgazdaság teljesítménye % 18 16 14 12 1 8 A mezőgazdaság bruttó termelése (2=1%) 6 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211 Növénytermesztés

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS 2005 BUDAPEST, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Készült a KSH Mezőgazdasági és környezetstatisztikai főosztályán Főosztályvezető: Dr. Laczka Éva Főosztályvezető-helyettes:

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. november 30. Élıállat és Hús 2009. 47. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

PIAC A K I ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. XII. évfolyam/2. szám /5. hét PIACI JELENTÉS

PIAC A K I ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. XII. évfolyam/2. szám /5. hét PIACI JELENTÉS PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XII. évfolyam/2. szám.02.09. /5. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés... 1 Ábrák... 2 Táblázatok... 6 Külpiaci információk...

Részletesebben

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2014. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Megjelenik évente

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. október 5. Élıállat és Hús 2009. 39. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. június 29. 2009. 25. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató

Részletesebben

A kiskérődző ágazat kormányzati megítélése és támogatási forrásai

A kiskérődző ágazat kormányzati megítélése és támogatási forrásai A kiskérődző ágazat kormányzati megítélése és támogatási forrásai Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Budapest, 2016. november 10. A mezőgazdasági

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. március 23. Élıállat és Hús 2009. 11. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

XI. évfolyam/10. szám /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Magyarország az év elsı két hónapjában növelte

XI. évfolyam/10. szám /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Magyarország az év elsı két hónapjában növelte PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XI. évfolyam/10. szám.06.02. /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés...1 Ábrák...3 Táblázatok...7 Külpiaci információk...9

Részletesebben

Állatállomány, december 1.

Állatállomány, december 1. 213/12 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 12. szám 213. február 22. Állatállomány, 212. december 1. A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány 2 állomány 3 Baromfiállomány

Részletesebben

IV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE

IV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE IV. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG 2013. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2013. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2013. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉ-

Részletesebben

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR 1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 Miskolc, 2007. február Igazgató: Dr. Kapros Tiborné Tájékoztatási osztályvezető:

Részletesebben

Bruttó hazai termék, 2010. III. negyedév

Bruttó hazai termék, 2010. III. negyedév Közzététel: 1. december 9. Sorszám: 19. Következik: 1. december 9., Külkereskedelmi termékforgalom, 1. január-október (előzetes) Bruttó hazai termék, 1. III. Magyarország bruttó hazai terméke 1 III. ében

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 18. Élıállat és Hús 2009. 19. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. A mezőgazdaság teljesítménye, 2016 (Mezőgazdasági számlarendszer, 2016) november 3.

STATISZTIKAI TÜKÖR. A mezőgazdaság teljesítménye, 2016 (Mezőgazdasági számlarendszer, 2016) november 3. VIII. évfolyam 15. szám 2014. február 21. STATISZTIKAI TÜKÖR 2017. november 3. A mezőgazdaság teljesítménye, (Mezőgazdasági számlarendszer, ) Tartalom Összefoglalás...1 Nőtt a termésmennyiség és a szarvasmarha-állomány,

Részletesebben

2015/13 STATISZTIKAI TÜKÖR

2015/13 STATISZTIKAI TÜKÖR VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. 215/13 STATISZTIKAI TÜKÖR 215. február 2. www.ksh.hu Állatállomány, 214. december 1. Tartalom Szarvasmarha-állomány...1 állomány...2 Baromfiállomány...2 Tyúkállomány...3

Részletesebben

Állatállomány, 2013. június 1., (előzetes adatok)

Állatállomány, 2013. június 1., (előzetes adatok) 213/85 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 85. szám 213. október 25. Állatállomány, 213. június 1., (előzetes adatok) A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága A kalászos gabonák 2005. évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon Veszprém 2005. október Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság,

Részletesebben

Állatállomány, 2012. június 1.

Állatállomány, 2012. június 1. 212/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 56. szám 212. augusztus 3. Állatállomány, 212. június 1. A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány 2 állomány 3 Baromfiállomány

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. július 13. Élıállat és Hús 2009. 27. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Állatállomány, 2013. december 1.

Állatállomány, 2013. december 1. 214/15 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. Állatállomány, 213. december 1. Tartalom Bevezető...1 Szarvasmarha-állomány...1 állomány...2 Baromfiállomány...3

Részletesebben

XV. évfolyam, 20. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XV. évfolyam, 20. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XV. évfolyam, 20. szám, 2012 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 20. szám, 2012 2012. október 15. Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó

Részletesebben

Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005

Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 Veszprém 2006. január Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi

Részletesebben

Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében

Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében Kapronczai István 52. KÖZGAZDÁSZ-VÁNDORGYŰLÉS Nyíregyháza, 2014. szeptember 4-6. Az induló állapot Kérdés: Felkészült agrárgazdasággal csatlakoztunk

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) 1/5 1. június. EMBARGÓ! Közölhető: 1. június -én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal...

Részletesebben

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai 17. III. negyedév I) Az agrárgazdaság (mezőgazdaág és élelmiszeripar) hitelállományának alakulása Az agrárgazdaság hitelállománya

Részletesebben

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2013. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Megjelenik évente

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 I ében 3,-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 1 I, második becslés 1/18 1. december 3. EMBARGÓ! Közölhető: 1. december 3-án reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1

Részletesebben

XI. évfolyam/7. szám /15. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. A világ sertéspiacának legnagyobb termelı,

XI. évfolyam/7. szám /15. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. A világ sertéspiacának legnagyobb termelı, PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XI. évfolyam/7. szám.04.2. /5. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés... Ábrák...3 Táblázatok...7 Külpiaci információk...9 (Kézdi

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft 441,2 458,3 508,8 563,3 605,0 622,5 644,7 610,7 580,4 601,9 625,3 623,0 Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. IV. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak

Részletesebben

VI. évfolyam, 2. szám Statisztikai Jelentések. FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA év

VI. évfolyam, 2. szám Statisztikai Jelentések. FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA év VI. évfolyam, 2. szám 215 Statisztikai Jelentések FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA 214. év Főbb termények és termékek alakulása Főbb termények és termékek alakulása VI. évfolyam, 2. szám 215

Részletesebben

Az agrárgazdaság szereplôi. A mezôgazdaság eredményei. Vadgazdálkodás és halászat. az élelmiszergazdaságban

Az agrárgazdaság szereplôi. A mezôgazdaság eredményei. Vadgazdálkodás és halászat. az élelmiszergazdaságban TARTALOM 3 Elôszó 4 6 10 Az agrárgazdaság szereplôi A magyar mezôgazdaság adottságai A mezôgazdaság eredményei 14 Erdôgazdálkodás 15 Vadgazdálkodás és halászat 16 Agrár-vidékfejlesztési intézkedések 20

Részletesebben

XVI. évfolyam, 1. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XVI. évfolyam, 1. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XVI. évfolyam, 1. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XVI. évfolyam, 1. szám, 2013 2013. január 21. Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó

Részletesebben

XV. évfolyam, 24. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XV. évfolyam, 24. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XV. évfolyam, 24. szám, 2012 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 24. szám, 2012 2012. december 10. Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. február 8. Baromfi 2010. 4. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR július 28.

STATISZTIKAI TÜKÖR július 28. VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. 214/78 STATISZTIKAI TÜKÖR 214. július 28. www.ksh.hu Állatállomány, 214. június 1. Tartalom Bevezető...1 Szarvasmarha-állomány...1 Sertésállomány...2 Baromfiállomány...2

Részletesebben

XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XV. évfolyam, 2. szám, 202 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 2. szám, 202 Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó Tartalomjegyzék Piaci

Részletesebben

VIII. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I III. hónap

VIII. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I III. hónap VIII. évfolyam, 2. szám, 2015 Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA 2015. I III. hónap Vágóhidak élőállat vágása Vágóhidak élőállat vágása VIII. évfolyam, 2. szám, 2015 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

VII. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I VI. hónap

VII. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I VI. hónap VII. évfolyam, 3. szám, 2014 Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA 2014. I VI. hónap Vágóhidak élőállat vágása Vágóhidak élőállat vágása VII. évfolyam, 3. szám, 2014 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. október 19. Élıállat és Hús 2009. 41. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Nagygazdák és kisgazdák*

Nagygazdák és kisgazdák* Raskó György Nagygazdák és kisgazdák* Helyzet- és jövőkép az agrárgazdaságról *Gazdaságpolitikai választások, GKI konferencia 2005 november 8. Húzóerő-e az agrárszektor Magyarországon? Nem Az agrárium

Részletesebben

Lokális cselekvés. Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen,

Lokális cselekvés. Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen, Lokális cselekvés Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen, 2011. 05.27. Felvezető: Tiboldi Lajos Név: Ica Apja neve: 15548 SAPHIR-ET Eredményei: 2009 Hódmezővásárhelyi

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2011. március 7. 2011. 8. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. A mezőgazdaság teljesítménye 2017-ben (Mezőgazdasági számlarendszer, 2017) november 29.

STATISZTIKAI TÜKÖR. A mezőgazdaság teljesítménye 2017-ben (Mezőgazdasági számlarendszer, 2017) november 29. VIII. évfolyam 15. szám 2014. február 21. STATISZTIKAI TÜKÖR 2018. november 29. A mezőgazdaság teljesítménye -ben (Mezőgazdasági számlarendszer, ) Tartalom Összefoglalás...1 Csökkent a termésmennyiség...1

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2010. április 19. Élıállat és Hús Élıállat és Hús 2010. 14. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Kibocsátás, agrár-külkereskedelem 23. lecke Többfunkciós (multifunkcionális)

Részletesebben

Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban

Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban Előadó: Kapronczai István Agrárakadémia Herman Ottó Konferencia Központ, 217. április 4. A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz.

Részletesebben

VI. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE

VI. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG 2015. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE A mezőgazdaság 2015. évi teljesítményének II. előrejelzése A mezőgazdaság 2015. évi teljesítményének II. előrejelzése

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások 2014. évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás...2. 2. Nemzetközi kitekintés...2

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások 2014. évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás...2. 2. Nemzetközi kitekintés...2 215. április Jelentés a beruházások 214. évi alakulásáról STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom 1. Összefoglalás...2 2. Nemzetközi kitekintés...2 3. Gazdasági környezet...2 4. A beruházások főbb jellemzői...3 5.

Részletesebben

V. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I XII. hónap

V. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I XII. hónap Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA 2011 I XII. hónap Vágóhidak élőállat vágása Vágóhidak élőállat vágása Megjelenik negyedévente Tartalomjegyzék Összefoglaló...3 Táblázatok...7 Felelős szerkesztő

Részletesebben

VII. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I IX. hónap

VII. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I IX. hónap VII. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA 2014. I IX. hónap Vágóhidak élőállat vágása Vágóhidak élőállat vágása VII. évfolyam, 4. szám, 2014 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR július 31.

STATISZTIKAI TÜKÖR július 31. VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. 215/56 STATISZTIKAI TÜKÖR 215. július 31. www.ksh.hu Állatállomány, 215. június 1. Tartalom Bevezető...1 Szarvasmarha-állomány...1 Sertésállomány...2 Baromfiállomány...2

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. augusztus 10. Élıállat és Hús 2009. 31. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

Az agrárágazat aktuális kérdései. Szépe Ferenc főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium március 9.

Az agrárágazat aktuális kérdései. Szépe Ferenc főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium március 9. Az agrárágazat aktuális kérdései Szépe Ferenc főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium 2017. március 9. Helyzetkép 2016 2014 2015 2016 2017 I-III. GDP növekedés (%) 4,0 3,1 2,1 2,0 3,1 Mezőgazdaság

Részletesebben

SERTÉSPIAC 2015 Világ- és európai piaci tendenciák

SERTÉSPIAC 2015 Világ- és európai piaci tendenciák SERTÉSPIAC 2015 Világ- és európai piaci tendenciák Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériuma (USDA) szerint a sertéshús globális termelése 111,5 millió tonna volt 2015-ben, alig 1 százalékkal haladta

Részletesebben

Tájékoztató. Heves megye mezőgazdasági helyzetéről

Tájékoztató. Heves megye mezőgazdasági helyzetéről Ikt. szám: 3-17/2018/222 Heves Megye Közgyűlése H e l y b e n Tájékoztató Heves megye mezőgazdasági helyzetéről Tisztelt Közgyűlés! A Heves Megyei Önkormányzat felkérésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Részletesebben

Az Otthonteremtési Program hatásai

Az Otthonteremtési Program hatásai Az Otthonteremtési Program hatásai NEMZETI MINŐSÉGÜGYI KONFERENCIA 2016. szeptember 16. Balogh László Pénzügypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2016. Szeptember 16.

Részletesebben

XI. évfolyam/17. szám /35. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. A világ marhapiacán júliusban többnyire

XI. évfolyam/17. szám /35. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. A világ marhapiacán júliusban többnyire PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XI. évfolyam/17. szám.09.08. /35. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés...1 Ábrák...3 Táblázatok...7 Külpiaci információk...9

Részletesebben

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2016

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2016 2017. május A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2016 Tartalom Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar helye a nemzetgazdaságban...5 3. A földhasználat

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás... 7 Mezőgazdaság... 8 Ipar...

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára

Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára 211/31 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu V. évfolyam 31. szám 211. május 23. Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára A tartalomból 1 Bevezetés 1 Élelmiszerek

Részletesebben

XIII. évfolyam, 1. szám, Agrárpiaci Jelentések BAROMFI

XIII. évfolyam, 1. szám, Agrárpiaci Jelentések BAROMFI XIII. évfolyam, 1. szám, 2014 Agrárpiaci Jelentések BAROMFI Baromfi Baromfi XIII. évfolyam, 1. szám, 2014 2014. január 20. Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó Tartalomjegyzék Összefoglaló...3

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. június 28. Baromfi 2010. 24. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. III. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak (mezőgazdasági és élelmiszeripar összesen) 2018. III. negyedévének

Részletesebben

ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése

ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése Takarék Agrár Igazgatóság Értékesítési Osztályvezető Sánta József Dátum: 218.8.1 Kibocsátási mutatók 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211 212

Részletesebben

A magyar vegyipar 2008-ban

A magyar vegyipar 2008-ban A magyar vegyipar 2008-ban A szakma fejlődését megalapozó gazdasági környezet A világgazdaság dinamikus (évi 5% körüli) növekedése 2008-ban lefékeződött, az amerikai másodlagos jelzálogpiacról kiindult

Részletesebben

2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ. Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök

2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ. Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök 2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök Az európai tejpiac helyzete és kilátásai 2013 január-április Készült a CLAL megrendelésére Főbb jellemzők:

Részletesebben

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2017

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2017 A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2017 2 A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2017 Tartalom Összefoglalás...3 1. Nemzetközi kitekintés...4 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar helye

Részletesebben

A K I. 300 Ft/kg. tonna

A K I. 300 Ft/kg. tonna PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I V. évfolyam/13. szám 7.12. 25/ BAROMFI Tartalom Piaci jelentés..........1 A vágócsirke piaci, és a csirkehúsok értékesítési árai...

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2009. július 13. 2009. 27. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2010. május 17. Élıállat és Hús 2010. 18. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2011. április 4. Élıállat és Hús hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Állatállomány, augusztus 1.

Állatállomány, augusztus 1. 2007/81 Összeállította: Mezõgazdasági és környezeti statisztikai fõosztály Mezõgazdasági statisztikai osztály www.ksh.hu I. évfolyam 81. szám 2007. október 12. Állatállomány, 2007. augusztus 1. A tartalomból

Részletesebben

PIAC A K I ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. XII. évfolyam/3. szám /7. hét.

PIAC A K I ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. XII. évfolyam/3. szám /7. hét. PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XII. évfolyam/3. szám.02.23. /7. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés... 1 Ábrák... 2 Táblázatok... 6 Külpiaci információk...

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás... 5 Mezőgazdaság... 7 Ipar...

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK IX. évfolyam 1. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT-VÁGÁSA 2015. I XII. hónap Vágóhidak élőállat-vágása Vágóhidak élőállat-vágása IX. évfolyam 1. szám 2016 Megjelenik negyedévente Tartalomjegyzék

Részletesebben

Mezőgazdaság, 2011. Tartalom

Mezőgazdaság, 2011. Tartalom Központi Statisztikai Hivatal Mezőgazdaság, 2011 2012. április Tartalom Összefoglaló...2 1. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar helye a nemzetgazdaságban...3 2. A gazdálkodás szervezeti keretei...4 3.

Részletesebben

XI. évfolyam/20. szám /41. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. A világ sertéspiacán változatosan alakultak az árak

XI. évfolyam/20. szám /41. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. A világ sertéspiacán változatosan alakultak az árak PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XI. évfolyam/20. szám.10.20. /41. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés...1 Ábrák...3 Táblázatok...7 Külpiaci információk...9

Részletesebben

Belső piaci eredménytábla

Belső piaci eredménytábla Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2015) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése Átültetési deficit: 0,4% (az előző jelentés idején: 0,8%) Magyarországnak

Részletesebben

2014/92 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/92 STATISZTIKAI TÜKÖR 14/9 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. szeptember 3. 14 II. ében 3,9-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 14. II., második becslés Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal... A GDP változása az

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. november 29. Baromfi 2010. 46. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Helyzetkép 2012. május - június

Helyzetkép 2012. május - június Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának

Részletesebben

XV. évfolyam, 21. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XV. évfolyam, 21. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XV. évfolyam, 21. szám, 2012 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 21. szám, 2012 2012. október 27. Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó

Részletesebben

A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN 2005 2300/9/2005. GYŐR 2005. november Készült a KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN,

Részletesebben