STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4."

Átírás

1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) 1/5 1. június. EMBARGÓ! Közölhető: 1. június -én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal... A GDP változása az előző negyedévhez képest...3 Bevezető Magyarország bruttó hazai terméke 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az építőipar, valamint a feldolgozóipar teljesítménye növekedett jelentősen. 1 negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez képest 3,, az előző negyedévihez képest 1,1%-kal növekedett. Termelési oldal Az negyedévben az ipar hozzáadott értéke,7, ezen belül a feldolgozóiparé 9,%-kal nagyobb lett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóiparon belül a közútijármű-gyártás, illetve a hozzá kapcsolódó beszállító ágazatok nőttek jelentősen. A tavalyi csökkenés után a gyógyszergyártás is növekedett, az építőipar teljesítménye pedig 5,%-kal emelkedett. Az építőiparon belül elsősorban az épületek és az egyéb építmények építése bővült. A mezőgazdaság hazai teljesítménye az előző évi magas bázist követően 5,8%-kal csökkent. A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 1,5%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke 3,5%-kal emelkedett, ezen belül a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nemzetgazdasági ág növekedése volt jelentős. A szállítás, raktározás ág teljesítménye,%-kal nőtt, összhangban az ipar teljesítményével. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye,1%-kal csökkent, ebben szerepet játszott az, hogy mind a vállalatok, mind a lakosság ebben a negyedévben is nettó hiteltörlesztő maradt, gyakorlatilag több hitelt fizettek vissza, mint amennyit felvettek. Emellett a biztosítók tartalékainak növekedése is hozzájárult ahhoz, hogy teljesítményük elmaradt az előző év azonos időszakához képest. A szakmai, A GDP volumenváltozása (az előző év azonos negyedévéhez viszonyítva) 1. ábra A GDP volumenváltozása (az előző negyedévhez viszonyítva). ábra Százalékpont Százalékpont I II I II I II I II I II I II I II I II -1 I II I II I II I II I II I II I II I II Előző év azonos negyedév=1, kiigazítás nélküli, nyers index Előző év azonos negyedév=1, szezonálisan és naptárhatással kiigazított index

2 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP Statisztikai tükör 1/5 A bruttó hazai termék (GDP) termelésének volumenindexei 1. tábla TEÁOR Nemzetgazdasági ág (előző év azonos időszaka = 1,) 13. I II 1. negyedév A Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat 1,3 15,9 18,1 1,3 9, B-E Ipar 9, 98,7 1,5 13,3 1,7 C Ebből: feldolgozóipar 97, 99,1 11,8 15,1 19, F Építőipar 11,9 1, 17, 11, 15, G-T Szolgáltatások, ebből: 99,9 99,5 1,1 11, 11,5 G+I kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 98, 97, 1, 1, 13,5 H Szállítás, raktározás 11,8 99, 11, 1, 1, J Információ, kommunikáció 97,3 1,8 11,3 11,7 13, K Pénzügyi, biztosítási tevékenység 98,7 99,1 97,8 98,3 97,9 L Ingatlanügyletek 99, 9,3 9, 97, 97,3 M-N Szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység 98, 1,8 11,9 11,8 1, O-Q Közigazgatás, oktatás, egészségügyi, szociális ellátás 11,8 11, 1, 11, 1,7 R-T Művészet, szórakoztatás, egyéb szolgáltatás 1,9 1, 1, 1,1 11, GDP (piaci beszerzési áron) 99,1 1,5 11,9 1,7 13,5 tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység együttes hozzáadott értéke,%-kal bővült, ezen belül a tudományos kutatás és fejlesztés növekedése jelentős volt. A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes teljesítménye,7%-kal nőtt. Az információtechnológiai szolgáltatások bővülése következtében az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág hozzáadott értéke 3,%-kal nőtt. A bruttó hazai termék 1. negyedévi, 3,5%-os bővüléséhez az ipar 1,, az építőipar,5 és a szolgáltatások,9 százalékponttal járultak hozzá. A mezőgazdaság, százalékponttal mérsékelte a GDP emelkedését. A termékadók és támogatások egyenlegének változása,7 százalékponttal növelte a GDP-t. Felhasználási oldal A háztartások tényleges fogyasztása 1 negyedévében 1,%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest. A tényleges fogyasztás összetevői között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 1,5%-kal emelkedett. A háztartások fogyasztási kiadásán belül a nagy súlyú kiadási csoportok közül a közlekedés, a szabadidő és kultúra és a lakásszolgáltatások esetében nőtt a volumen. Az élvezeti cikkek (szeszes ital, dohányáruk) körében továbbra is jelentős a csökkenés. A magyarok külföldi fogyasztása nagyobb arányban nőtt, mint a külföldiek magyarországi fogyasztása. A GDP változásához való hozzájárulás (termelési oldal) 3. ábra A GDP változásához való hozzájárulás (felhasználási oldal). ábra %, illetve százalékpont %, illetve százalékpont I II I II I II I II I II I II I II I II Termékadók Szolgáltatások Építőipar Ipar Mezőgazdaság és halászat A GDP változása, % -15 I II I II I II I II I II I II I II I II Kiviteli (+), ill. behozatali ( ) többlet Bruttó felhalmozás Végső fogyasztás A GDP változása, %

3 Statisztikai tükör 1/5 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP 3 A bruttó hazai termék (GDP) felhasználásának volumenindexei. tábla (előző év azonos időszaka = 1,) Felhasználási tételek 13. I II negyedév 1. Háztartások fogyasztási kiadása 99, 1, 1,1 11, 11,5 Természetbeni társadalmi juttatás a kormányzattól 98, 99,8 98,8 97,5 1, Természetbeni társadalmi juttatás a háztartásokat segítő nonprofit intézményektől 1, 13,5 13,1 15,1 97, Háztartások tényleges fogyasztása 99,1 1, 1, 1,7 11, Közösségi fogyasztás 15,7 15, 11,7 1,9 13,5 Végső fogyasztás 1, 1,9 1, 11, 11,9 Bruttó állóeszköz-felhalmozás 9,5 15, 18,3 11,5 113,3 Készletváltozás a) x x x x x Bruttó felhalmozás 9, 11,1 13, 1, 11, Belföldi felhasználás 98,5 1,5 1,9 11, 13,3 Export 1, 13, 1, 18,9 17,5 Import 11,7 1, 15,8 17, 17, Egyenleg a) x x x x x Bruttó hazai termék (GDP) 99,1 1,5 11,9 1,7 13,5 a) Ezen tételek esetében a volumenindex nem értelmezhető. A kormányzattól kapott természetbeni juttatások mértéke,, a közösségi fogyasztás 3,5%-kal meghaladta az egy évvel korábbi szintet. Ezen folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 1,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához mérten. % A főbb felhasználási tételek volumenindexei (5 negyedéveinek átlaga =1%) I II I II I II I II I II I II I II I II 5. ábra Háztartások fogyasztási kiadása Bruttó állóeszköz-felhalmozás Export A bruttó állóeszköz-felhalmozás a korábbi negyedévieknél gyorsabb ütemben, 13,3%-kal bővült. Mind az építési beruházások, mind a gép- és berendezés beruházások erőteljesen emelkedtek. A nemzetgazdasági ágak döntő többségében a beruházási teljesítmény növekedett. A nagyobb súlyúak közül a feldolgozóipar, a szállítás, raktározás, a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, az információ, kommunikáció, valamint a mezőgazdaság területén jelentős bővülés történt. Az ingatlanügyletek beruházásai viszont kismértékben csökkentek. A bruttó felhalmozás 1,%-kal emelkedett az egy évvel korábbi szinthez képest. A belföldi felhasználás a negyedévben összességében 3,3%-kal nőtt. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron 58 milliárd forint aktívum keletkezett. Az export és az import közel azonos mértékben emelkedett (7,5, illetve 7,%-kal). Az áruforgalom kivitele 8,5, behozatala 8,%-kal növekedett. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 1,9, az importja,3%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A GDP változása az előző negyedévhez képest A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok 1 szerint 1 negyedévében a gazdaság teljesítménye 1,1%-kal nőtt az előző negyedévhez képest, ezen belül a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke 5,, az ipar bruttó hozzáadott értéke,1%-kal csökkent, míg az építőiparban 8,5 és a szolgáltatások körében,%-kal növekedett a bruttó hozzáadott érték. A háztartások fogyasztási kiadása,3, a kormányzattól származó természetbeni juttatások,9, a közösségi fogyasztás,7%-kal nőtt, amelyek együttes hatására a végső fogyasztás,%-kal emelkedett. Az export 1,8, az import 3,%-kal nagyobb lett. 1 Az előző negyedévvel történő összehasonlítás mindig a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján történik.

4 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP Statisztikai tükör 1/5 A GDP változása (szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok az előző negyedévhez képest). ábra Az Európai Unió (EU) tagországainak együttes bruttó hazai terméke,3, Németország bruttó hazai terméke,8%-kal növekedett 1 negyedévében az előző negyedévhez viszonyítva I II I II I II I II I II I II I II I II Magyarország EU Németország A bruttó hazai termék (GDP) volumenindexei 3. tábla (%) Időszak Kiigazítás nélküli, nyers adatok, előző év azonos időszaka=1, Naptárhatás kiszűrésével, előző év azonos időszaka=1, Szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok, előző év azonos időszaka=1, Szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok, előző negyedév =1, 8. n.év 1,1 11,7 11,8 11, I n.év 1, 1,3 1,3 1,1 II n.év 11,7 11, 11,3 99, n.év 97,7 97, 97, 97, Év 1,9 1,7 1,7 9. n.év 9,8 93, 93, 9,5 I n.év 9, 9, 9,3 99, II n.év 9, 9, 9, 99, n.év 95, 95, 95,5 1,3 Év 93, 93,3 93,3 1. n.év 99,9 1, 99,7 1,8 I n.év 1,8 1,8 1,9 1, II n.év 11, 11, 11,8 1, n.év 11,7 11,7 11,8 1,3 Év 11,1 11, 11, 11. n.év 1,5 1,5 1, 11, I n.év 11,3 11,3 11,5 99,7 II n.év 11,3 11, 11, 1, n.év 11,3 11, 11, 1,5 Év 11, 11, 11, 1. n.év 99, 99, 98,8 98, I n.év 98, 98,5 98, 99,5 II n.év 98,3 98,5 98, 99,8 n.év 97,3 97, 97,5 99, Év 98,3 98,3 98,3 13. n.év 99,1 99,7 99,7 1,8 I n.év 1,5 1,5 1,5 1,3 II n.év 11,9 11,8 11,8 11,1 n.év 1,7 1,7 1,9 1,7 Év 11,1 11, 11, 1. n.év 13,5 13,5 13, 11,1

5 Statisztikai tükör 1/5 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP 5 A bruttó hazai termék (GDP) növekedéséhez való hozzájárulása. tábla (százalékpont) Termelési oldal Felhasználási oldal Időszak Bruttó hazai termék (GDP) mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat ipar építőipar szolgáltatások termékadók egyenlege belföldi felhasználás végső fogyasztás ebből: bruttó felhalmozás külkereskedelmi egyenleg a) 8. n.év,1,,7,7 1,,,9,9, 1, I n.év, 1,7,1,3,5,5,3 1, 3,1 1,9 II n.év 1,7 3, 1,1,,1,1 1,9 1,,8, n.év,3,1,7,1 1,5,1, 3,, 1,7 Év,9 1,8,8,,,3,7,1,8, 9. n.év 7,,,,1,,9 9, 3,9 5,8,5 I n.év 8,,,,, 1, 13,,9 1,7 5,5 II n.év 7,, 3,,,5 1,1 11,3 5,,1 3,7 n.év,, 1,1,3 1,8,8 7, 1, 5,3, Év,8,5 3,1,,1,9 1, 3, 7, 3, 1. n.év,1, 1,1,,,,1,,3,1 I n.év,8,,,7,,,1 3, 3,1,8 II n.év 1,,9,,3,3, 1,3, 1,, n.év 1,7,,3,,3,1 1,, 3,, Év 1,1,,,,,1, 1,9,1,9 11. n.év,5,3,9, 1,,1 1,3,1 1, 1, I n.év 1,3,3,,,9,1,,, 1,7 II n.év 1,3,5,, 1,3, 1,,3 1,, n.év 1,3,,,,7,1 1,, 1,9, Év 1,,,,1 1,,1,5,,7,1 1. n.év,,1,,,,,5,8 1,7 1,9 I n.év 1,,,1,,,3,,7 3,7,8 II n.év 1,7 1,3,3,,1,,,5 1,5, n.év,7,9,7,,7,1,1, 1,7, Év 1,7,7,3,,3,1 3,3 1,1, 1, 13. n.év,9,,8,,1, 1,5, 1,5, I n.év,5,9,3,,3,,,7 1,5 1,8 II n.év 1,9 1,,,3,,,8,1,7 1,1 n.év,7,8,7,,7,1 1,,7,5 1,5 Év 1,1,9,,,1,1,7,,3, 1. n.év 3,5, 1,,5,9,7 3, 1,5 1,,5 a) A bruttó hazai termék (GDP) növekedéséhez való hozzájárulás export- és importadatainak különbsége. További információk, adatok (linkek): Táblák (stadat) Módszertan Elérhetõségek: kommunikacio@ksh.hu Információszolgálat Telefon: (+3-1) KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 1 A kiadvány kialakítása egyedi, annak tördelési, grafikai, elrendezési és megjelenési megoldásai a KSH tulajdonát képezik. Ezek átvétele, alkalmazása esetén a KSH engedélyét kell kérni. Másodlagos publikálás csak a forrás megjelölésével történhet!

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 I ében 3,-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 1 I, második becslés 1/18 1. december 3. EMBARGÓ! Közölhető: 1. december 3-án reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1

Részletesebben

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR 1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai

Részletesebben

2014/92 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/92 STATISZTIKAI TÜKÖR 14/9 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. szeptember 3. 14 II. ében 3,9-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 14. II., második becslés Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal... A GDP változása az

Részletesebben

Bruttó hazai termék, IV. negyedév

Bruttó hazai termék, IV. negyedév Közzététel: 11. március 11. Sorszám: 43. Következik: 11. március 11., Fogyasztói árak, 11. február Bruttó hazai termék, 1. IV. Magyarország bruttó hazai terméke 1 IV. ében 1,9%-kal, a naptárhatás kiszűrésével

Részletesebben

Bruttó hazai termék, 2010. III. negyedév

Bruttó hazai termék, 2010. III. negyedév Közzététel: 1. december 9. Sorszám: 19. Következik: 1. december 9., Külkereskedelmi termékforgalom, 1. január-október (előzetes) Bruttó hazai termék, 1. III. Magyarország bruttó hazai terméke 1 III. ében

Részletesebben

Magyarország nemzeti számlái, 2011 (előzetes adatok)

Magyarország nemzeti számlái, 2011 (előzetes adatok) Magyarország nemzeti számlái, 2011 (előzetes adatok) Központi Statisztikai Hivatal 2012. október Tartalom Összefoglalás... 2 Táblázatok... 5 1. A bruttó hazai termék volumenváltozása és az egy főre jutó

Részletesebben

Magyarország nemzeti számlái, 2012

Magyarország nemzeti számlái, 2012 Magyarország nemzeti számlái, 2012 (előzetes adatok) Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás...2 Táblázatok...5 1. A bruttó hazai termék volumenváltozása és az egy főre jutó

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások 2014. évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás...2. 2. Nemzetközi kitekintés...2

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások 2014. évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás...2. 2. Nemzetközi kitekintés...2 215. április Jelentés a beruházások 214. évi alakulásáról STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom 1. Összefoglalás...2 2. Nemzetközi kitekintés...2 3. Gazdasági környezet...2 4. A beruházások főbb jellemzői...3 5.

Részletesebben

2014/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 2014. július 18.

2014/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 2014. július 18. 14/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. július 18. Szolgáltatási kibocsátási árak, 14. I. negyedév Tartalom Összegzés...1 H Szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág... J Információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág...

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Betöltésre váró álláshelyek, I. negyedév július 11.

STATISZTIKAI TÜKÖR. Betöltésre váró álláshelyek, I. negyedév július 11. STATISZTIKAI TÜKÖR 2016. július 11. A gazdasági teljesítmény bővülésével párhuzamosan hazánkban nem csak a foglalkoztatottak létszáma, de a munkaerő iránti kereslet is folyamatosan növekszik, ami egyes

Részletesebben

2014/38 STATISZTIKAI TÜKÖR április 18.

2014/38 STATISZTIKAI TÜKÖR április 18. 14/38 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. április 18. Szolgáltatási kibocsátási árak, 13. IV. negyedév Tartalom Összegzés...1 H Szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág...1 J Információ, kommunikáció nemzetgazdasági

Részletesebben

Jobb ipari adat jött ki áprilisban Az idén először, áprilisban mutatott bővülést az ipari termelés az előző év azonos hónapjához képest.

Jobb ipari adat jött ki áprilisban Az idén először, áprilisban mutatott bővülést az ipari termelés az előző év azonos hónapjához képest. 2013-06-10 1./5 Egy jónak tűnő, de nem annyira fényes GDP-adat Magyarország bruttó hazai terméke 2013 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal,

Részletesebben

2014/108 STATISZTIKAI TÜKÖR október 17.

2014/108 STATISZTIKAI TÜKÖR október 17. 14/18 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. október 17. Szolgáltatási kibocsátási árak, 14. II. negyedév Tartalom Összegzés...1 H Szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág...1 J Információ, kommunikáció nemzetgazdasági

Részletesebben

2015/02 STATISZTIKAI TÜKÖR január 16.

2015/02 STATISZTIKAI TÜKÖR január 16. 2015/02 STATISZTIKAI TÜKÖR 2015. január 16. Szolgáltatási kibocsátási árak, 2014. III. negyedév Tartalom Összegzés...1 H Szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág...1 J Információ, kommunikáció nemzetgazdasági

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Budapest, 2011/1

Statisztikai tájékoztató Budapest, 2011/1 Statisztikai tájékoztató Budapest, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Összefoglaló... 2 Gazdasági szervezetek... 2 Beruházás... 3 Ipar... 4 Építőipar, lakásépítés... 5 Turizmus...

Részletesebben

Gazdasági és államháztartási folyamatok

Gazdasági és államháztartási folyamatok Gazdasági és államháztartási folyamatok 214 215 A Századvég Gazdaságkutató Zrt. elemzése a Költségvetési Tanács részére Siba Ignác vezérigazgató Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető Tartalom 1. Makrogazdasági

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. június Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1 Tartalom Összefoglaló...2 Gazdasági szervezetek...2 Beruházás...3 Ipar...3 Építőipar,

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/99. A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2015/ december 17.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/99. A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2015/ december 17. STATISZTIKAI TÜKÖR A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2015/10 2015/99 2015. december 17. Tartalom Hazai és nemzetközi makrogazdasági és pénzügyi folyamatok...1 Ágazati teljesítmények...3 Társadalmi

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/49. A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2015/04. 2015. június 26.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/49. A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2015/04. 2015. június 26. STATISZTIKAI TÜKÖR A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2015/04 2015/49 2015. június 26. Tartalom Hazai és nemzetközi makrogazdasági és pénzügyi folyamatok...1 Ágazati teljesítmények...3 Társadalmi és

Részletesebben

Védjegyintenzív ágazatok Magyarországon

Védjegyintenzív ágazatok Magyarországon Védjegyintenzív ágazatok Magyarországon Simon Dorottya dr. Gonda Imre Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Európai IP kérdések: újratöltve MIE rendkívüli közgyűlés 2014. szeptember 3. Védjegyintenzív ágazatok

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/66. A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2014/4. 2014. június 27.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/66. A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2014/4. 2014. június 27. STATISZTIKAI TÜKÖR A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2014/4 2014/66 2014. június 27. Tartalom Hazai és nemzetközi makrogazdasági és pénzügyi folyamatok...1 Ágazati teljesítmények...3 Társadalmi és

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2011/3

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2011/3 Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2011/3 Központi Statisztikai Hivatal 2011. december Tartalom Összefoglaló... 2 Gazdasági szervezetek... 2 Beruházás... 3 Ipar... 3 Építőipar, lakásépítés... 4 Turizmus...

Részletesebben

Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében

Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében TOP 1+2 kiadvány bemutatója Veszprém 217. november 7. Freid Mónika elnökhelyettes A bruttó hazai termék (GDP) alakulása

Részletesebben

Jelentés a beruházások évi alakulásáról

Jelentés a beruházások évi alakulásáról Központi Statisztikai Hivatal Jelentés a beruházások 2011. évi alakulásáról 2012. április Tartalom Összefoglalás...2 Gazdasági környezet...2 Nemzetközi kitekintés...2 Beruházások, 2001 2011...2 Beruházások

Részletesebben

A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2012. év, 2013. január

A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2012. év, 2013. január 2013/23 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI évfolyam 23. szám 2013. március 27. A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, év, 2013. január A tartalomból 1 Nemzetközi és hazai gazdasági

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/102. A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2014/7. 2014. szeptember 26.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/102. A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2014/7. 2014. szeptember 26. STATISZTIKAI TÜKÖR A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2014/7 2014/102 2014. szeptember 26. Tartalom Hazai és nemzetközi makrogazdasági és pénzügyi folyamatok...1 Ágazati teljesítmények...3 Társadalmi

Részletesebben

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Veszprém, 2007. június 10. Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

GDP: a folyó ártól a volumenig. MST Gazdaságstatisztikai szakosztály 2015. április 2.

GDP: a folyó ártól a volumenig. MST Gazdaságstatisztikai szakosztály 2015. április 2. GDP: a folyó ártól a volumenig MST Gazdaságstatisztikai szakosztály 2015. április 2. Tartalom A nemzeti számlák, ezen belül a GDP összeállításának menetrendje Változatlan áras számítások néhány alapelv

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás Gazdasági környezet...2

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás Gazdasági környezet...2 2014. május Jelentés a beruházások 2013. évi alakulásáról STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom 1. Összefoglalás...2 2. Gazdasági környezet...2 3. Nemzetközi kitekintés...2 4. Beruházások, 2003 2013...3 5. Beruházások

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról NYILVÁNOS: 2015. június 24. 8:30-tól 2015. I. negyedév 2015 I. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg

Részletesebben

A magyar vegyipar* 2011-ben

A magyar vegyipar* 2011-ben A magyar vegyipar* 2011-ben Nemzetközi és hazai gazdasági folyamatok¹ 2011-ben a globális konjunktúra dinamikája veszített lendületéből. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint 2011-ben a világgazdaság

Részletesebben

A magyar vegyipar 2008-ban

A magyar vegyipar 2008-ban A magyar vegyipar 2008-ban A szakma fejlődését megalapozó gazdasági környezet A világgazdaság dinamikus (évi 5% körüli) növekedése 2008-ban lefékeződött, az amerikai másodlagos jelzálogpiacról kiindult

Részletesebben

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK, A KIVITEL ÉS A BEHOZATAL, VALAMINT BELFÖLDI FELHASZNÁLÁS, 1995 2008 (millió forint, folyó áron)

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK, A KIVITEL ÉS A BEHOZATAL, VALAMINT BELFÖLDI FELHASZNÁLÁS, 1995 2008 (millió forint, folyó áron) 279-302_Szakolczay_tablak.qxd 2009.06.16. 20:06 Page 279 A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK, A KIVITEL ÉS A BEHOZATAL, VALAMINT BELFÖLDI FELHASZNÁLÁS, 1995 2008 (millió forint, folyó áron) A/1. táblázat Év Bruttó Export

Részletesebben

Budapesti mozaik 6. A szolgáltatások szerepe Budapest gazdaságában

Budapesti mozaik 6. A szolgáltatások szerepe Budapest gazdaságában 2007/77 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási fõosztály Területi tájékoztatási osztály www.ksh.hu I. évfolyam 77. szám 2007. szeptember 27. i mozaik 6. A szolgáltatások szerepe gazdaságában

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/140. A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2014/ december 18.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/140. A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2014/ december 18. STATISZTIKAI TÜKÖR A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2014/10 2014/140 2014. december 18. Tartalom Hazai és nemzetközi makrogazdasági és pénzügyi folyamatok...1 Ágazati teljesítmények...3 Társadalmi

Részletesebben

A gazdaság fontosabb mutatószámai

A gazdaság fontosabb mutatószámai A gazdaság fontosabb mutatószámai 2003. január 1-től a KSH az 1992. évi havi átlagokhoz történő hasonlításról áttért a 2000. évi havi átlaghoz történő viszonyításra. Az ipar egészét tekintve 2001. januártól

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról 2016. III. negyedév 2016 III. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege)

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 2 Gazdasági szervezetek... 3 Beruházás... 4 Ipar...

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR július 31.

STATISZTIKAI TÜKÖR július 31. VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. 215/56 STATISZTIKAI TÜKÖR 215. július 31. www.ksh.hu Állatállomány, 215. június 1. Tartalom Bevezető...1 Szarvasmarha-állomány...1 Sertésállomány...2 Baromfiállomány...2

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR szeptember 29.

STATISZTIKAI TÜKÖR szeptember 29. STATISZTIKAI TÜKÖR 2015. szeptember 29. A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2015/07 2015/68 Tartalom Hazai és nemzetközi makrogazdasági és pénzügyi folyamatok...1 Ágazati teljesítmények...3 Társadalmi

Részletesebben

A magyar vegyipar* 2010-ben

A magyar vegyipar* 2010-ben A magyar vegyipar* 2010-ben Nemzetközi gazdasági folyamatok Míg a gazdasági válság kibontakozásával a 2009. év a dekonjunktúra jegyében telt, addig a 2010. évi adatok már a növekedés megindulását mutatják.

Részletesebben

Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól

Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Budapest Corvinus Egyetem Gazdaság- és Társadalomstatisztikai Elemző és Kutató Központ Budapest, 2017. október 12. Célkitűzések

Részletesebben

Állatállomány, 2013. december 1.

Állatállomány, 2013. december 1. 214/15 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. Állatállomány, 213. december 1. Tartalom Bevezető...1 Szarvasmarha-állomány...1 állomány...2 Baromfiállomány...3

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR március 28.

STATISZTIKAI TÜKÖR március 28. 2014/33 STATISZTIKAI TÜKÖR 2014. március 28. A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2013. év, 2014. január Tartalom Hazai és nemzetközi makrogazdasági folyamatok...1 Ágazati teljesítmények...3 Társadalmi

Részletesebben

Szolgáltatási kibocsátási árak, II. negyedév

Szolgáltatási kibocsátási árak, II. negyedév 213/81 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 81. szám 213. október 18. Szolgáltatási kibocsátási árak, 213. II. negyedév A tartalomból 1 A i kibocsátási árak indexei (SPPI)

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés az építőipar évi teljesítményéről. Tartalom

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés az építőipar évi teljesítményéről. Tartalom 2016. június Jelentés az építőipar 2015. évi teljesítményéről STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...2 2. Az építőipar helye a nemzetgazdaságban...2 2.1. Makrogazdasági

Részletesebben

Állatállomány, 2013. június 1., (előzetes adatok)

Állatállomány, 2013. június 1., (előzetes adatok) 213/85 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 85. szám 213. október 25. Állatállomány, 213. június 1., (előzetes adatok) A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR július 28.

STATISZTIKAI TÜKÖR július 28. VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. 214/78 STATISZTIKAI TÜKÖR 214. július 28. www.ksh.hu Állatállomány, 214. június 1. Tartalom Bevezető...1 Szarvasmarha-állomány...1 Sertésállomány...2 Baromfiállomány...2

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról 2018. III. negyedév 2018 III. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege)

Részletesebben

A gazdaság fontosabb mutatószámai

A gazdaság fontosabb mutatószámai A gazdaság fontosabb mutatószámai 2003. január 1-től a KSH az 1992. évi havi átlagokhoz történő hasonlításról áttért a 2000. évi havi átlaghoz történő viszonyításra. Az ipar egészét tekintve 2001. januártól

Részletesebben

Jelentés az építőipar évi teljesítményéről

Jelentés az építőipar évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal Jelentés az építőipar 2011. évi teljesítményéről 2012. április Tartalom Az építőipar fejlődése az elmúlt években...2 Az építőipar teljesítménye 2011-ben...2 Az építőipar helyzete

Részletesebben

Szolgáltatási kibocsátási árak, 2013. III. negyedév

Szolgáltatási kibocsátási árak, 2013. III. negyedév 214/3 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 56. szám 214. január 17. Szolgáltatási kibocsátási árak, 213. III. negyedév A tartalomból 1 Összegzés 1 H Szállítás, raktározás

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról 2017. III. negyedév 2017 III. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege)

Részletesebben

A gazdaság fontosabb mutatószámai

A gazdaság fontosabb mutatószámai A gazdaság fontosabb mutatószámai 2003. január 1-től a KSH az 1992. évi havi átlagokhoz történő hasonlításról áttért a 2000. évi havi átlaghoz történő viszonyításra. Az ipar egészét tekintve 2001. januártól

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév 5. I. 5. III.. I.. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 15. I. 15. III. 1. I. 1. III. 17. I. 17. III. 18. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY

Részletesebben

A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak szerepe a magyar gazdaságban

A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak szerepe a magyar gazdaságban A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak szerepe a magyar gazdaságban 2008 2012 Siba Ignác 2013. november 5. Tartalom Módszertan és a vizsgált területek A cégek nemzetgazdasági hozzájárulása:

Részletesebben

Jelentés az építőipar évi teljesítményéről

Jelentés az építőipar évi teljesítményéről Jelentés az építőipar 2012. évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom 1. Az építőipar helye a nemzetgazdaságban és a nemzetközi gazdasági környezetben... 2 2. Az építőipar

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Élelmiszermérlegek, június 27.

STATISZTIKAI TÜKÖR. Élelmiszermérlegek, június 27. STATISZTIKAI TÜKÖR 217. június 27. Élelmiszermérlegek, Tartalom Bevezető...1 Jelentősen nőtt a hús- és a tejkínálat...2 Újra emelkedett a zsiradékfelhasználás...3 A növényi termékek kínálata alig változott...3

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól III. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól III. negyedév 5. I. 5. III.. I.. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 15. I. 15. III. 1. I. 1. III. 17. I. 17. III. 18. I. 18. III. SAJTÓKÖZLEMÉNY

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS III. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS III. NEGYEDÉV GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI LESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2017. III. NEGYEDÉV

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 2 Gazdasági szervezetek... 3 Beruházás... 4 Ipar...

Részletesebben

Szolgáltatási kibocsátási árak, IV. negyedév

Szolgáltatási kibocsátási árak, IV. negyedév 213/28 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 28. szám 213. április 19. Szolgáltatási kibocsátási árak, 212. IV. negyedév A tartalomból 1 Bevezető 1 Összegzés 2 H Szállítás,

Részletesebben

A gazdaság fontosabb mutatószámai

A gazdaság fontosabb mutatószámai A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban már jeleztük a KSH a TEÁOR 08 szerint gyűjti az adatokat. Ezek első közzétételére a 2009. januári ipari adatok megjelentetésekor

Részletesebben

A gazdaság fontosabb mutatószámai

A gazdaság fontosabb mutatószámai A gazdaság fontosabb mutatószámai 2003. január 1-től a KSH az 1992. évi havi átlagokhoz történő hasonlításról áttért a 2000. évi havi átlaghoz történő viszonyításra. Az ipar egészét tekintve 2001. januártól

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról I. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról NYILVÁNOS: 2017. június 21. 8:30-tól 2017. I. negyedév 2017 I. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg

Részletesebben

Jelentés az ipar évi teljesítményéről

Jelentés az ipar évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal Jelentés az ipar 2011. évi teljesítményéről 2012. április Tartalom Összefoglaló...2 Nemzetközi kitekintés...2 Hazai gazdasági környezet...2 Az ipari termelés és értékesítés

Részletesebben

A gazdaság fontosabb mutatószámai

A gazdaság fontosabb mutatószámai A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban már jeleztük a KSH a TEÁOR 08 szerint gyűjti az adatokat. Ezek első közzétételére a 2009. januári ipari adatok megjelentetésekor

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról 214. III. negyedév A fizetésimérleg-statisztikák elmúlt években megújított nemzetközi módszertani szabványainak (Balance of Payments and International Investment

Részletesebben

Állatállomány, 2012. június 1.

Állatállomány, 2012. június 1. 212/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 56. szám 212. augusztus 3. Állatállomány, 212. június 1. A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány 2 állomány 3 Baromfiállomány

Részletesebben

A gazdaság fontosabb mutatószámai

A gazdaság fontosabb mutatószámai A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban már jeleztük a KSH a TEÁOR 08 szerint gyűjti az adatokat. Ezek első közzétételére a 2009. januári ipari adatok megjelentetésekor

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA-

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2009. JANUÁR-JÚNIUS KÉSZÍTETTE: MILEI OLGA BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban

Részletesebben

2015/13 STATISZTIKAI TÜKÖR

2015/13 STATISZTIKAI TÜKÖR VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. 215/13 STATISZTIKAI TÜKÖR 215. február 2. www.ksh.hu Állatállomány, 214. december 1. Tartalom Szarvasmarha-állomány...1 állomány...2 Baromfiállomány...2 Tyúkállomány...3

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL A KSH JELENTI GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM 2010/1 Budapest Központi Statisztikai Hivatal, 2010 ISSN 1219 6754 Felelős szerkesztő: Németh Eszter főosztályvezető Szerkesztő: Freid

Részletesebben

A KKV-k helyzete. 2011. október 27. Magyarok a piacon-forrásteremtés KKV-knak Heti Válasz Kiadó konferencia

A KKV-k helyzete. 2011. október 27. Magyarok a piacon-forrásteremtés KKV-knak Heti Válasz Kiadó konferencia A KKV-k helyzete 2011. október 27. Magyarok a piacon-forrásteremtés KKV-knak Heti Válasz Kiadó konferencia A vállalkozások száma Európában Tőzsdén jegyzett 7 000 100 % Nagy Közepes Kis Mikro Egyszemélyes

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA-

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- MILEI OLGA GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2013. JANUÁR-SZEPTEMBER FAIPARI BÚTORIPARI ERDÉSZETI ÁGAZATI PÁRBESZÉD BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BUDAPEST, 2013. DECEMBER GAZDASÁGELEMZÉS

Részletesebben

MAGYARORSZÁG NEMZETI SZÁMLÁI, 2010 (előzetes adatok)

MAGYARORSZÁG NEMZETI SZÁMLÁI, 2010 (előzetes adatok) MAGYARORSZÁG NEMZETI SZÁMLÁI, 2010 (előzetes adatok) Központi Statisztikai Hivatal 2011. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Táblázatok... 5 1. A bruttó hazai termék volumenváltozása és az egy főre

Részletesebben

Jelentés a beruházások évi alakulásáról

Jelentés a beruházások évi alakulásáról Jelentés a beruházások 2016. évi alakulásáról 2 Jelentés a beruházások 2016. évi alakulásáról Tartalom Összefoglalás...3 1. Nemzetközi kitekintés...4 2. Gazdasági környezet...5 3. A beruházások alakulása...6

Részletesebben

54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő T 1/7

54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő T 1/7 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Állatállomány, december 1.

Állatállomány, december 1. 213/12 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 12. szám 213. február 22. Állatállomány, 212. december 1. A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány 2 állomány 3 Baromfiállomány

Részletesebben

A gazdaság fontosabb mutatószámai

A gazdaság fontosabb mutatószámai A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban már jeleztük a KSH a TEÁOR 08 szerint gyűjti az adatokat. Ezek első közzétételére a 2009. januári ipari adatok megjelentetésekor

Részletesebben

A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2013

A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2014/30 2014. március 21. Tartalom Bevezetés...1 A regisztrált vállalkozások...1 Új regisztrációk...3...3 Végelszámolások...4 Csődeljárások...4

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR szeptember 4.

STATISZTIKAI TÜKÖR szeptember 4. STATISZTIKAI TÜKÖR 218. szeptember 4. Szállítási teljesítmények, közúti közlekedési balesetek, 218. II. Tartalom Összefoglalás...1 A szállítási ágazat árbevétel- és létszámadatai...1 Áruszállítás...1 Személyszállítás...3

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS I. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS I. NEGYEDÉV GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2017. I. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:

Részletesebben

A gazdaság és a közlekedés kölcsönhatása

A gazdaság és a közlekedés kölcsönhatása A gazdaság és a közlekedés kölcsönhatása A fejlesztések gazdasági vonzatai, összefüggései Boda György Budapesti Corvinus Egyetem A kölcsönhatásra a legjobb példa a GDP és közlekedés volumenindexeinek együttmozgása

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára

Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára 211/31 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu V. évfolyam 31. szám 211. május 23. Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára A tartalomból 1 Bevezetés 1 Élelmiszerek

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS II. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS II. NEGYEDÉV GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI LESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2017. II. NEGYEDÉV

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól IV. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól IV. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól 18. IV. negyedév Budapest, 19. február 18. - A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról I. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról 2018. I. negyedév 2018 I. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege) kiigazítás

Részletesebben

Féléves gazdasági és foglalkoztatási gyorsjelentés IV. negyedév I. negyedév

Féléves gazdasági és foglalkoztatási gyorsjelentés IV. negyedév I. negyedév Foglalkoztatási Paktum Békés Megyében TOP-5.1.1-15-2016-00001 Féléves gazdasági és foglalkoztatási gyorsjelentés 2017. IV. 2018. I. Készítette: Békés Megyei Paktumiroda 2018 1. Bevezetés a gyorsjelentés

Részletesebben

A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2012

A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2012 2013/26 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 26. szám 2013. március 28. A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2012 Tartalom 1 Bevezetés 1 A regisztrált vállalkozások

Részletesebben

A munkaerőköltség alakulása,

A munkaerőköltség alakulása, Központi Statisztikai Hivatal A munkaerőköltség alakulása, 2009 2011 2012. július Tartalom Bevezető... 2 A munkaerőköltség értelmezése... 2 Havi munkaerőköltség... 2 A munkaerőköltség változása... 4 A

Részletesebben

A GDP adatok legutóbbi revíziói egy (termelő ) felhasználó nézőpontjából Hozzászólás az Adatrevíziók a gazdaságstatisztikában c.

A GDP adatok legutóbbi revíziói egy (termelő ) felhasználó nézőpontjából Hozzászólás az Adatrevíziók a gazdaságstatisztikában c. A GDP adatok legutóbbi revíziói egy (termelő ) felhasználó nézőpontjából Hozzászólás az Adatrevíziók a gazdaságstatisztikában c. MST rendezvényhez Oblath Gábor MTA KTI Témakörök A legutóbbi revíziók mértéke

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS II. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS II. NEGYEDÉV GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2018. II. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS MILEI OLGA GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2013. JANUÁR-JÚNIUS FAIPARI BÚTORIPARI ERDÉSZETI ÁGAZATI PÁRBESZÉD BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BUDAPEST, 2013. SZEPTEMBER GAZDASÁGELEMZÉS

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2011/2

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2011/2 Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 211/2 Központi Statisztikai Hivatal 211. szeptember Tartalom Összefoglaló... 2 Ipar... 2 Építőipar... 4 Idegenforgalom... 6 Gazdasági szervezetek...

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS IV. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS IV. NEGYEDÉV GAZDASÁG- ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2018. IV. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL A KSH JELENTI GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM 2011/1 Budapest Központi Statisztikai Hivatal, 2011 ISSN 1219 6754 Készült a Tájékoztatási főosztályon, a KSH összes szakfőosztályának

Részletesebben

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Üzleti helyzet 2009- ben rendkívül mély válságot élt meg a magyar gazdaság, a recesszió mélysége megközelítette a transzformációs visszaesés (1991-1995) során

Részletesebben

Szolgáltatási kibocsátási árak, I. negyedév Nem változtak a szolgáltatási kibocsátási árak

Szolgáltatási kibocsátási árak, I. negyedév Nem változtak a szolgáltatási kibocsátási árak 213/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 56. szám 213. július 19. Szolgáltatási kibocsátási árak, 213. I. negyedév Nem változtak a szolgáltatási kibocsátási árak A

Részletesebben

A közlekedés ágazati szerkezete és nemzetgazdasági súlya

A közlekedés ágazati szerkezete és nemzetgazdasági súlya A közlekedés ágazati szerkezete és nemzetgazdasági súlya Dr. Horváth Balázs tanszékvezető, egyetemi docens Széchenyi István Egyetem Közlekedési Tanszék 1 Nemzetgazdasági ágak besorolása Primerszektor kitermelő

Részletesebben