Lengyel Ferenc Egy vers egy órában Kányádi Sándor: Elvitte a róka
|
|
- György Kis
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Lengyel Ferenc Egy vers egy órában Kányádi Sándor: Elvitte a róka Általánosságban A szépirodalom, az irodalmi művek az anyanyelvtanítás nélkülözhetetlen elemei minden nyelv oktatásában. Szerepük sokrétű: ismeretanyagot tartalmaznak, szórakoztatnak, ritmusérzéket fejlesztenek, szókincset bővítenek, fordulatokkal gazdagítják az egyéni beszédet stb. Az anyanyelvhasználat tanításában számos vonatkozásban rendkívüli segítségére vannak/lehetnek különösen a versek a pedagógusoknak. Az sem véletlen, hanem rendkívül céltudatos eredménye a tankönyvírásnak, hogy a nyelvi tananyag legjava az oktatás minden szintjén többnyire egy-egy irodalmi műre, műcsoportra épül, korosztálytól függő válogatásban. A kisebb iskolai korosztály, a 7 9 évesek körében terjedelmi, de emotív és kognitív okokból is erőteljesebb szerepet kapnak a versek, mint a prózai szövegek. A versek aránya fokozatosan csökken az életkor növekedésével arányosan a tankönyvekben. Az elemisták korosztályában a versek szerepét erősíti a kisgyermekek belső ritmusérzéke, melynek bizonyos fokú meg- és átélésébe is besegítenek a többnyire jól ritmizálható költői szövegek. A magyar irodalom hihetetlenül gazdag ilyen jellegű alkotásokban. Mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy az anyanyelvi oktatáson túlmenően még a magyar nyelv idegen nyelvként való tanításában is bevethetők egyes művek, ha a pedagógus megfelelően áthangolja korábbi anyanyelvi elvárásait, és más célrendszer szolgálatába állítja, más elgondolás alapján építi be órájába, tevékenységébe ugyanazt a szépirodalmi művet. 1
2 A Kányádi-vers tanításának menete Az elemistáknak tanítható versek közül saját gyakorlatomból emelném ki a napjaink egyik legismertebb költője, Kányádi Sándor egyik remekművét, melynek oktatása többféleképpen is megoldható. Egy kipróbált, bevált lehetőség felvázolásával kívánom tanító társaim figyelmét ráirányítani. Kányádi Sándor: Vigye el a róka Volt egy kicsi kakasom, Jércém is a tavaszon, Volt egy ludam, jó tojó, Récém, tóban tocsogó, Gácsérom és gúnárom, Semmim sincsen, tirárom, vigye el a róka! A természeti világra, a háziállatokra történt ráhangolódás témaindító beszélgetés, képek nézése folytatásaként a tanító elkezdi saját élményként mondani a verset, bármilyen hasonló indító szöveggel: Valamikor réges-régen, mikor még nekem is volt udvarom, kertem, akkoriban és következik a természetes beszédfolyamatból kinőve a vers élményt fakasztó felmondása. A meglepetés erejét kihasználva kérdések utalhatnak vissza a hallott szöveg tartalmi vagy hangulati elemeire: hogy tetszett? milyen volt? hogy jártam? vajon valóban én jártam így? stb. Számtalan a lehetőség. 2
3 Másodszori elmondása előtt érdemes a versszöveget az előkészített munkalapokon kiosztani. Utána felkérni a gyermekeket, hogy néma olvasással kövessék az elmondottakat, és találják ki a választ, vajon miért van minden kétsoros rész mellett egy üres négyzet (memokártyákra emlékeztető kitöltendő keret). Az egyértelmű válaszok után (rajzok vagy képek kerülnek oda) érdemes megbeszélni, hogy milyen állatokról van szó a versben: kakas rákérdezéssel: milyen melyik állatnak a társa, kukorékol stb. jérce hasonló módon (fontos mozzanat kis testmérete és fiatal kora) lúd háziállat (finom a mája, van más neve is: liba, gágog stb.) réce másik nevén kacsa (kisebb a lúdnál, rövid a nyaka, hápog stb.) gácsér a récék (kacsák) mellett ő a hím, a fiú gúnár szintén a hím a ludak (libák) mellett róka vadállat, ravaszságáról híres Ha lehetőség és idő engedi, újabb kérdések következhetnek: Milyen állatok ezek: hány lábuk van? s a másik két láb helyett mijük van? melyik állatról nem beszéltünk még? mi jellmező rá? hogyan néz ki? látott-e már valaki a tanulók közül élő rókát? hát múzeumban kitömöttet? stb. Ezután ki lehet vágni a képeket (jobb képességű csoportban önálló rajz is készülhet a szárnyasokról kihangsúlyozva az igényességet, az odafigyelést rajzolás, másolás közben). A mellékletben a róka rajza nem található meg. A tolvaj, a zsákmányszerző ravaszdi képét csak illusztrációnak tanácsos bemutatni, főleg amiatt, mert a vers utolsó előtti szakaszában két állat, a gúnár és a gácsér egyszerre szerepelnek, a tanulók emiatt kénytelenek az egyik képét az utolsó szakasz melletti üres négyzetbe 3
4 beragasztani. A róka rajzát (jellegzetes hosszú farokkal!) elkészíthetik például a vers éneklése közben a lap szabadon maradt részére. A kész, befejezett munkalappal a kézben újraolvassuk a verset, de ezúttal a csoport/osztály csak a refrént olvassa, lehetőleg egyszerre, jó ritmusban, ha lehet érzelmüket (sajnálatukat) is kifejezve. A következő lépésben érdemes szerepekre osztva olvasni, hogy minden versolvasónak egy szakasz első sora jusson, mintha mindenkinek egy állata lett volna, a sajnálkozás pedig lehet megint közös. Befejezésként ajánlom a Kaláka együttes megzenésítését is megszólaltatni (például a Youtube-ról), és a csoporttal elénekeltetni. Összegzés Amennyiben a pedagógus az órán elérte kitűzött célját, és az elemista korosztály az állatokról, a szárnyasokról is új ismereteket szerzett, a verset is megértette, és a többszöri ismétlés során még az együttlét alatt nagyjából megtanulta, érdemes az óra lezárásában a nyelvi humorra kitérni, a szójáték-magyarázatával zárni a foglalkozást nem annyira tanító, magyarázó, ún. szájbarágós formában, mint inkább érzelmi megközelítésben. Például: Maradt-e még valami, ami elvihető? Egyértelmű nem válasz esetén: Akkor jöhet a róka? És milyen állatot vihet még el? Semmilyent. Már semmit nem talál. Azt ugyan viheti Nagyobb korosztálynál a vers kitűnően használható a birtokviszony tanításakor a birtokos személyrag kapcsán (kakasom, jércém, ludam stb.). Leginkább kiindulópontként, de variációs szövegként is (kakasod, jércéd stb.) megáll a lábán. Viszont további munkalappal kell kiegészíteni a nyelvtani tudás elmélyítésére, tudatosítására. Erre lehet, hogy majd a verstanulás utáni tanévben kerül sor. 4
5 A sikeres óra esélyét ami nemcsak a versben, hanem számos versen kívüli tényezőben rejlik minden oktató növelheti a csoport összetételének ismeretében, a lépések sorrendjén a konkrét környezet és helyzet ismeretében változtathat. Munkalapok a vershez Kivágható állat-kártyák kakas jérce lúd (liba) gúnár 5
6 réce (kacsa) Esetleges felhasználásra gácsér róka kakas (kendermagos) tyúk csirke (csibe) 6
ÉL ÉS VILÁGÍT. SZENTJÁNOSBOGÁR KLUB Óbuda. Szentháromság Plébánia
ÉL ÉS VILÁGÍT SZENTJÁNOSBOGÁR KLUB Óbuda Szentháromság Plébánia Tartalomjegyzék Betemetett a nagy hó erdőt, mezőt, rétet... 3 Fehér Karácsony, hóban mosdasz,... 4 Hány lába van a madárnak, számold meg
A szövegértési stratégiák szerepe a hatékony tanulásban. MEGÚJULÓ TANKÖNY KONFERENCIA Budapest, Steklács János
A szövegértési stratégiák szerepe a hatékony tanulásban MEGÚJULÓ TANKÖNY KONFERENCIA Budapest, 2014. 11. 14. Steklács János Olvasási stratégiák Mit jelent a kognitív stratégia? A kognitív stratégiák az
alap közép felső angol német francia orosz
Könyvtárhasználói szokások (2001) Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szeretné megismerni olvasóinak könyvtárhasználati szokásait. Kérjük, legyen segítségünkre, és válaszoljon az alábbi kérdésekre.
IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI
IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott
OFI (APÁCZAI, NTK) ÚJ ÉS ÁTDOLGOZOTT KIADVÁNYAI
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 OFI (APÁCZAI, NTK) ÚJ ÉS ÁTDOLGOZOTT KIADVÁNYAI ALSÓ TAGOZAT 3. ÉVFOLYAM Magyar nyelv és irodalom Tankönyvek és munkafüzetek A megújult HÉTSZÍNVIRÁG
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
Különös közzétételi lista Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Verebi Végh János Tagiskolája 2477 Vereb, Berényi u.4.. OM: 030175 2015/2016. tanév 1.
Angol nyelv oktatás nem angol anyanyelvű tanulók számára az AISB-nél
Angol nyelv oktatás nem angol anyanyelvű tanulók számára az AISB-nél Tanáraink Vera Angyal, Kathy Cromartie, Doug Gillis, Will Porter, Jane Russell Valezy, Heather Sinclair Gyakornok: Bogi Kapin Az AISB
Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT. Általános Iskola Vokány 1. osztály
Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT Általános Iskola Vokány 1. osztály A farsangi témahét programja: Osztály: 1. Buzás Tamás, Gartner Anna, Győrfi Attila, Horváth Adrián, Horváth
A vizuális kultúra óra tervezése
A tantárgyi tanítás tervezése óratervezés A vizuális kultúra óra tervezése Vizuális nevelés tantárgypedagógia Sándor Zsuzsa (animációk nélküli változat) Bakos Bálványos Preisinger Sándor: A vizuális nevelés
FÖLOLVASÁS: A bevezető szóbokor elemeinek ismeretében és megbeszélése után olvasható föl a vers:
Elfújta a szél a napot (ajánló egy Kányádi-vershez) A versek bevitele a tanórára mindig kihívás a tanító embernek. Az egyre gyakorlatiasabbá váló diákok másodpercek alatt letölt(het)ik a tanulandó művet
Tavasz van, kikelet. Olvasószint: A. Megoldások:
Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermekeknek
a kezdetek kezdetén nem mesélt eleget a gyerekének, mert nem ért rá?
OLVASÓVÁ NEVELÉS 1 Tóth Tibor műfordító: Olvasónak nem születik az ember; az olvasóvá válás nevelési folyamat eredménye, s itt kell keresni a baj okát. Nem éri a gyerekeket kellő számban olyan hatás, amelyre
Karácsonyi témahét. 1.b. Szabóné Bakó Márta. Pintérné Legéndi Gabriella. 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő
Karácsonyi témahét 1.b Szabóné Bakó Márta Pintérné Legéndi Gabriella 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő Karácsony ünnepén az a kívánságom. Legyen boldog mindenki ezen a világon.
MINDENNAPOS TESTNEVELÉS ALTERNATÍV LEHETŐSÉGEI. 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzés MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI KÉRDŐÍV ÉRTÉKELÉSE
MINDENNAPOS TESTNEVELÉS ALTERNATÍV LEHETŐSÉGEI 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzés MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI KÉRDŐÍV ÉRTÉKELÉSE Tanfolyam képzési időtartama: 2015. január 22-23-24. (30 óra elméleti és
(ÓVODA NEVE) PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRÓL
Betekintés a pedagógiai program elfogadását részletes szakmai és törvényi hivatkozásokkal is alátámasztó INTÉZMÉNYVEZETŐI vagy SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY dokumentumba: ÓVODAVEZETŐI / SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Óvoda logója
Kreatív irodalmi játékok - Gazdag Erzsi: Üveggolyó (óravázlat)
Kropfné Knipp Mária tanító, Audi Hungaria ÁMK, Győr Kreatív irodalmi játékok - Gazdag Erzsi: Üveggolyó (óravázlat) Célcsoport: 1. osztály (általános iskola) Téma besorolás: - műveltségterület anyanyelv
FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL
Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám Tel.: +4-0266-207700, Fax: +4-0266-207703, info@hargitamegye, www.hargitamegye.ro FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL A román nyelv és
Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása
1. sz. melléklet Melykóné Tőzsér Judit iskolai könyvtári szakértő véleménye alapján módosítva 2005. jan. 5-én. Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása Az iskolai könyvtár gyűjtőkörének alapelvei A Könyvtár
1. Nagy betűk - először a magánhangzók: A E U Ú I Í O Ó É Á Ü Ű Ö Ő - utána a mássalhangzók: M L H T S K R N B Z G V D SZ P C GY J CS NY F TY ZS LY
1. Nagy betűk - először a magánhangzók: A E U Ú I Í O Ó É Á Ü Ű Ö Ő - utána a mássalhangzók: M L H T S K R N B Z G V D SZ P C GY J CS NY F TY ZS LY DZ X DZS Előnyei: - magánhangzót könnyebb megtanulni
GYULAI ALAPFOKÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY DÜRER ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE HELYI TANTERV 1
1. félévi óraszá m 2. félévi óraszá Éves m óraszá m 1. félévi óraszám 2. félévi óraszám Éves óraszám 1. félévi óraszá 2. félévi m óraszá Éves m óraszá m 1. félévi óraszá 2. félévi m óraszá Éves m óraszá
NYÍREGYHÁZI EGYETEM ÓVÓ- ÉS TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET TÁJÉKOZTATÓ A TANÍTÁSI VERSENYRŐL
NYÍREGYHÁZI EGYETEM ÓVÓ- ÉS TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET TÁJÉKOZTATÓ A TANÍTÁSI VERSENYRŐL Nyíregyháza 2018 A tanítási verseny lebonyolítási rendje az Óvó- és Tanítóképző Intézetben Az Óvó- és Tanítóképző Intézet
Tanterv a magyar irodalom oktatásához 1-8. évfolyamára 1 2. évfolyam
Tanterv a magyar irodalom oktatásához 1-8. évfolyamára 1 2. évfolyam érzelmi érzékenysége, erkölcsi gondolkodása legalább olyan szintre kerül, hogy az olvasott művekben képessé válik emberi alaphelyzetek,
Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek
SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb
"Felelős vagyok a rózsámért" Nemzeti Tehetség Program célkitűzéseit népszerűsítő ismeretterjesztő rendezvény
Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet "Felelős vagyok a rózsámért" Nemzeti Tehetség Program célkitűzéseit népszerűsítő ismeretterjesztő rendezvény Tó Hotel, Bánk 2014. május 22. Természettudományi szekció Bódis
GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE
GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2011/2012 Készítette: Jantek Lászlóné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Munkaközösség tagjai: Bárányné Szaxon Szilvia Jantek Lászlóné Halász Lászlóné ŐSZI IDŐSZAK:
3/g A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai
3/g A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai 1. A számonkérés formái A tanórákon szóban és írásban számolnak be a gyerekek a tudásukról. Az ellenőrzés kiterjedhet a régebben tanult,
Anyanyelvi nevelés a tudományos játékban. Készítette: R. Toma Kornélia főiskolai docens Eszterházy Károly Főiskola Comenius Kar Sárospatak, 2015
Anyanyelvi nevelés a tudományos játékban Készítette: R. Toma Kornélia főiskolai docens Eszterházy Károly Főiskola Comenius Kar Sárospatak, 2015 Comenius anyanyelvi nevelés terén megfogalmazott állításai,
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZ (1 4. évfolyam)
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZ (1 4. évfolyam) BEVEZETÉS ALAPELVEK, CÉLOK Az általános iskola kezdő szakaszában a magyar nyelv és irodalom tantárgy legalapvetőbb célja az anyanyelvi
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÁLTALÁNOS ISKOLA, FELSŐ TAGOZAT Sorozataink a 2015/2016-os tanévre Mind a magyar nyelv, mind az irodalom tantárgyhoz színvonalas
Részletes ismertető a Környezetismeret 3. tankönyvről és munkafüzetről
Részletes ismertető a Környezetismeret 3. tankönyvről és munkafüzetről (FI-505010301/1, FI-505010302/1) A taneszközök tartalmi jellemzői A harmadik osztályos tankönyvben és a munkafüzetben a kerettantervi
HUNYADI MÁTYÁS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban
HUNYADI MÁTYÁS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista Rend
Magyar nyelv és irodalom
Magyar nyelv és irodalom tantárgy 1-3. évfolyam 2013. Bevezetés célok, alapelvek Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti
BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.
BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség
Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033
Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033 Pedagógiai program Német nyelv tantárgy helyi tanterve A nevelőtestület
Egy híján húsz. 1. Mit olvasol a legtöbbször? Többet is megjelölhetsz! a) kötelező olvasmányokat
Egy híján húsz Kérdőív az olvasási szokásokról A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Erasmus csoportjának javasolt kérdései a diákok olvasási szokásainak/ kedvének felmérésére 1. Mit olvasol a
Helyi tanterv. Célok és feladatok
Helyi tanterv ÉNEK ZENE A változat Az ének-zene tantárgy a Nemzeti alaptantervben meghatározott fejlesztési területek, nevelési célok megvalósításához tud hozzájárulni hatékonyan: az erkölcsi nevelés (elfogadják
Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet.
1. Mi a véleményed? kártyák Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet. Szerintem ez nem igaz. Nem értek egyet. Én
23/2004. (VIII. 27.) OM rendelet. a tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről
24. számú melléklet 23/2004. (VIII. 27.) OM rendelet a tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről 3. számú melléklet a 23/2004. (VIII. 27.) OM rendelethez
3. évfolyam. 3-4. évf. Magyar nyelv és irodalom
3. évfolyam A beszédkészség, a szóbeli szövegek megértésének, értelmezésének és alkotásának fejlesztése képezi alapját és kiinduló pontját valamennyi újonnan megtanulásra kerülő nyelvi tevékenységnek.
Ének-zene helyi tantárgyi tanterv 9-10. osztály RPI szakmai munkaanyag
A tantárgy órakerete: Ének-zene Helyi tantárgyi tanterv Általános tantervű tanulócsoportok 9-1. évfolyamok Évfolyam Heti órakeret Évi órakeret Kerettantervi Helyi tervezésű órakeret órakeret 9. 1 36 32
Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények
HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása
A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája
A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás
TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember?
TÉMAKÖR. Az ember a természet része TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember? CÉL. Tovább ismertetni a tanulókat az emberi test felépítésével, a csontvázzal, mint az emberi test támasza,
1.számú melléklet. Projektleírás
1.számú melléklet Projektleírás PROJEKT CÍME CÉLCSOPORT RÉSZTVEVŐK KARÁCSONYI UTAZÁS Felső tagozatos osztályok Az osztályokban tanuló diákok Projektvezető Az osztályokban tanító pedagógusok IDŐTARTAM ÓRAKERET
HOGYAN TÖLTSÜK AKÍTVAN A SZABADIDŐNKET?
HOGYAN TÖLTSÜK AKÍTVAN A SZABADIDŐNKET? Sportol a család mozgáslehetőségek az iskolán kívül ÉVFOLYAM: 3 6. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 3-6. AZ ÓRA TÉMÁJA: Sportol a
Komplex készségfejlesztés a LÜK játékkal. Bertalan András LÜK Projektvezető
Komplex készségfejlesztés a LÜK játékkal Bertalan András LÜK Projektvezető bertalan.andras@mora.hu Az előadás tartalma A Móra Kiadó és a LÜK kapcsolata A LÜK módszer eredete, története A LÜK típusai Milyen
VERSENY MEGHIRDETŐJE: A VERSENY CÉLJA: A. 2 alkalmas levelezős forduló B. 1 intézményi helyszíni forduló, a döntő (6 legtöbb pontot elért csapatnak)
MOTTÓVAL INDÍTJUK A 2018/19-ES TANÉVBEN IS SZENT IMRE VÁNDORKEHELY KOMPLEX MŰVÉSZETI VERSENYÜNKET KAPCSOLAT INFORMÁCIÓ Vargáné Forgács Anna igazgató 3359 Tenk, II. Rákóczi F. út 2. szentimre.tenk@gmail.com
CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM
CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM 1 Civilizáció 5-8. évfolyam I. Célja, feladata: Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között oktatható célnyelvi civilizáció tantárgy tanításának az a célja,
Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT
Pedagógiai program módosítása Helyi tanterv 63. oldal 1. 2. 64.oldal 3. Az alábbiakkal egészül ki ( kiegészítés aláhúzással különül el ) 1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások minisztere által
EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ
1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 02. 15.-2018. 05.
SZAKÉRTŐI DRÁMA TANFOLYAM. Képzési program résztvevői elégedettségi lapja
MAGYAR DRÁMAPEDAGÓGIAI TÁRSASÁG Székhely: 2111 Szada, Székely Bertalan út 1/C Telefon: 70/3353959 Levelezési cím és iroda: 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A honlap: www.drama.hu; e-mail: drama@drama.hu
Huzella Tivadar Általános Iskola. {mgmediabot2}path=images/video/idegennyelv.wmv width=352 height=288{/mgmediabot2}
Idegen nyelvi A munkaközösség-vezetõ rövid, videón való bemutatkozását követõen kérjük, olvassa el a munkaközösség munkájáról szóló tájékoztatót is. (Ha felnagyítva kívánja megtekinteni a felvételt, kattintson
Hittan tanmenet 1. osztály
Hittan tanmenet 1. osztály A Beszélgetés Istennel című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Heti óraszám: 1 Összes óra: 40 A gyakorlati órák, az azokat előkészítő és feldolgozó órák a tanmenetben
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM 51/2012. XII. 21.EMMI RENDELET 1.SZ. MELLÉKLETE ALAPJÁN Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs
Tagolatlan mondat szavakra tagolása, helyes leírása Ellenőrzés
táblák:layout 1 2008.06.13. 6:37 Oldal 18 1. Ismétlés A 2. osztályos szóanyag szavainak másolása írott és nyomtatott betűkről Tollbamondás Szógyűjtés képről, a gyűjtött szavak leírása 2. Ismétlés A 2.
Adaptált kerettanterv
Adaptált kerettanterv MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az Apáczai Kiadó Helyi tantervi ajánlása alapján, kiegészítve a rendelkezésre álló 10%, illetve a szabadon tervezhető órakeret terhére felhasználható
IDEGEN NYELVI MÉRÉS EREDMÉNYEI 2017
IDEGEN NYELVI MÉRÉS EREDMÉNYEI 17 Az idegen nyelvi mérés azt méri, hogy az angol vagy német nyelvet első idegen nyelvként tanuló 6. és 8. évfolyamos tanulók nyelvtudása megfelel-e a tantervi követelményekben
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése a sérült emberek társadalmi integrációja érdekébe
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése a sérült emberek társadalmi integrációja érdekébe Kedves Hallgató! KÉPZÉS IDEJE 2017. November 9 december 15. NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2017/OFŐ/4.
Szövegértés évfolyam
Szövegértés 9-12. évfolyam Az előadás menete 1. 2. 3. 4. Néhány gondolat a kompetenciamérésről A bemeneti mérés tapasztalatai Mit jelent a szövegértés? Melyek a szövegértést és a szövegalkotást fejlesztő
MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP. Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban
MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban Pasaréti Otília, Infor Éra 2009 TARTALOM A kutatás célja Interaktív mese A Meseszerkesztő bemutatása A kutatás menete A program fejlődése
Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe?
Zárónap A három hetet meghaladó projekt zárónapjára 2010. május 31-én került sora Az intézmény aulájában kiállítást rendeztünk azokból a produktumokból, amelyet a bevont tanulócsoportok az elmúlt másfél
Tisztelt Igazgató Asszony/Úr!
1 Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Az Országos kompetenciamérés elemzésében komoly kiegészítő adatokat jelentenek az iskolák különböző jellemzőiről szerzett információk. Az alábbi kérdésekre adott válaszai
HELYI TANTERV NÉMET NYELV. I. idegen nyelv. 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam. nem A1 A2 B1 mínusz B1 megadható
HELYI TANTERV NÉMET NYELV I. idegen nyelv Első idegen nyelv 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam KERszintben nem A1 A2 B1 mínusz B1 megadható TANTÁRGYI ÓRASZÁMOK 9. évf. 10. évf.
SZÁMÍTÓGÉPES NYELVI ADATBÁZISOK
SZÁMÍTÓGÉPES NYELVI ADATBÁZISOK A MAGYARÓRÁN Sass Bálint joker@nytud.hu Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézet Korpusznyelvészeti Osztály XVI. MANYE kongresszus Gödöllő, 2006. április 10-12.
Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet
A kis képek alapján mondd el a mesét saját szavaiddal! Te milyen csodatarisznyát szeretnél? Írd le! Az olvasófüzetedben dolgozz! Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet Írd le a fejezet címét! Hány méterre
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01.
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01.1 (A) változatához Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 5 8. évfolyama
Osztály: Tananyag: A nagy kesztyűbe dudálás Fejlesztési fókusz: Domináns didaktikai feladat: Célok:
Osztály: 4. Tananyag: Domboninneni mesék - részlet - A nagy kesztyűbe dudálás (Mesetárban: 5p a felolvasás) Fejlesztési fókusz: Értő olvasás Domináns didaktikai feladat: Tanult ismeretek gyakorlása Célok:
KOSSUTH LAJOS EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI MEGVALÓSULT PROJEKTJEI
KOSSUTH LAJOS EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI MEGVALÓSULT PROJEKTJEI 2019.04.08. 04.12. DIGITÁLIS ESZKÖZÖK ISKOLÁNKBAN DIGITÁLIS TÉMAHÉT 2019 A Digitális Témahéten a Kossuth Lajos Evangélikus Általános
ÖSSZEFOGLALÓ AZ OLVASÁSSTRATÉGIAI SZAKKÖR ALKALMAIRÓL
ÖSSZEFOGLALÓ AZ OLVASÁSSTRATÉGIAI SZAKKÖR ALKALMAIRÓL Különböző típusú szövegek olvasása és megértése alapvető kompetenciát igényel a társadalmi és kulturális életben, valamint a sikeres munkavégzéshez.
SZKA_101_29 Barátaink az állatok. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1.
SZKA_101_29 Barátaink az állatok Én és a világ A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM 298 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári
A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon
Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam
Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti
2.Fák ábrázolása Célja: Lehetséges ábrázolási módok bemutatása Kérdések: Milyen ábrázolásbeli eltéréseket látsz a képeken?
KOVÁCSNÉ DANI TÜNDE Projektfeladat Problémafelvetés Az alsó tagozatos gyerekek minden évfolyamon ismerkednek természetismeret órákon az erdő élővilágával. Vizuális nevelés terén is sokszor tananyag az
SZENT ISTVÁN a szövegértés- szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban
SZENT ISTVÁN a szövegértés- szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista Rend
ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév
ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév Telephelyek Székhely Pedagógusok létszáma és végzettsége - 2 fő rajz - 1 fő drámapedagógus - 4 fő tánc Oktatott tantárgyak Összlétszám Csoportok száma - vizuális
ZENEHALLGATÁS AZ ÓVODÁBAN
ZENEHALLGATÁS AZ ÓVODÁBAN Az embernek a zenével való legközvetlenebb kapcsolata az éneklésben és a zenehallgatásban nyilvánul meg. A zenehallgatás komoly figyelemkoncentrációt igényel, ezért abban az életkorban
Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Vác, Németh László u : /fax:
5. OSZTÁLY 1.) Apám 20 lépésének a hossza 18 méter, az én 10 lépésemé pedig 8 méter. Hány centiméterrel rövidebb az én lépésem az édesapáménál? 18m = 1800cm, így apám egy lépésének hossza 1800:20 = 90cm.
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 3-4. évfolyam
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 3-4. évfolyam A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez.
Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanév
Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanév A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez. A tantárgy
TANÁRMINŐSÍTÉSI ELJÁRÁSREND
4. számú melléklet ANDRÁSSY GYULA SZAKKÖZÉPISKOLA TANÁRMINŐSÍTÉSI ELJÁRÁSREND 2013. 2 TANÁRMINŐSÍTÉS Andrássy Gyula Szakközépiskola Iskolahasználói elvárások és minőségpolitikai indikátorok 1. szint: alapvető
MAGYAR IRODALOM ÓRAVÁZLAT
MAGYAR IRODALOM ÓRAVÁZLAT A pedagógus neve: Tarné Éder Marianna Műveltségi terület: tanító Tantárgy: magyar irodalom Osztály: 4. b Az óra témája: "Itt élned, halnod kell " történelmi projekt A kalandozások
A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában
A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában Időpont: 2010. április 9. Az iskola elérhetőségei: Helyszín: Hotel Famulus,
Busáné Jordán Judit. Okosító. szó-ta-go-ló. Olvasás-írás munkafüzet 5-10 éves gyermekek számára
Busáné Jordán Judit Okosító szó-ta-go-ló Olvasás-írás munkafüzet 5-10 éves gyermekek számára 1. Kedves Gyerekek, s okosodásotokat segítő Felnőttek! Játszva, mégis kreatívan gondolkodva, olvasni és írni
SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM
7 melléklet a 532016 (XII 29) EMMI rendelethez 1 melléklet a 152013 (II 26) EMMI rendelethez SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1 A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: irsz
DID deutsch- institut, Hamburg
Tanártovábbképzés DID deutsch- institut, Hamburg A did deutsch- institut továbbképzésén vettem részt 2016. 08. 15-26-ig. A szervezet a tanártovábbképzést az alábbi elvek mentén és a Lebenslanges Lernen=
Óravázlat Matematika. 1. osztály
Óravázlat Matematika 1. osztály Készítette: Dr. Jandóné Bapka Katalin Az óra anyaga: Számok kapcsolatai, számpárok válogatása kapcsolataik szerint Osztály: 1. osztály Készség-és képességfejlesztés: - Megfigyelőképesség
1. óra : Az európai népviseletek bemutatása
RAJZ TANTÁRGY 1. óra : Az európai népviseletek bemutatása A MODUL CÉLJA Az óra célja : Az egyes népviseletek jellegzetességeinek kiemelése, vizsgálatuk különböző szempontokból. Ruhadarabok funkciója az
ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4... 3 MATEMATIKA 1-4... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4...
ERKEL FERENC PEDAGÓGIAI PROGRAM IV. kötet HELYI TANTERV LOGOPÉDIAI OSZTÁLYOK 1-4. 2010. TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4.... 3 MATEMATIKA 1-4.... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4.... 112 ÉNEK-ZENE
Helyi tanterv alsó tagozat
Tartalomjegyzék Helyi tanterv alsó tagozat Magyar nyelv és irodalom Bevezető... 3 1. évfolyam... 5 2. évfolyam... 11 3. évfolyam... 20 4. évfolyam... 31 Német népismeret Bevezető... 42 1. évfolyam... 43
tantárgy adatlap és tantárgykövetelmények
tantárgy adatlap és tantárgykövetelmények cím speciális rajz 1. tárgykód heti óraszám1 PM-SESNE001D / PM-SESLE001D 0 ea / 2 gyak kreditpont 2 szak(ok)/típus2 tagozat2 követelmény3 meghirdetés féléve4 nyelve
A TÁMOP-3.1.4/08/2 2008-0072 Kompetencia alapú oktatás egyenlı hozzáférés Innovatív intézményekben pályázat innovációi
Kompetencia alapú oktatás Nyíregyházán A TÁMOP-3.1.4/08/2 2008-0072 Kompetencia alapú oktatás egyenlı hozzáférés Innovatív intézményekben pályázat innovációi Móricz Zsigmond Általános Iskola Nyíregyháza,
AZ OFI KÍNÁLATA NÉMET NYELVBŐL
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 AZ OFI KÍNÁLATA NÉMET NYELVBŐL 1-12. ÉVFOLYAM TANKÖNYVSOROZATOK ÉRETTSÉGI FELADATGYŰJTÉMENYEK EGYÉB GYAKORLÓKÖNYVEK Sorozataink évfolyamonként Deutsch
2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN
TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY
TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS. OSZTÁLY Tanuló neve, osztálya: Iskola neve, címe: Levelezési cím: Felkészítő tanár neve: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 009. DECEMBER 7. 1 CÍM: FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS
SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM
1. melléklet a 152013. (II.26.) EMMI rendelethez SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye:... ir.sz.... (település)... (utca, hsz.) Születési
KERETTANTERV A SZAKISKOLÁK 9-10. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA
V. KERETTANTERV A SZAKISKOLÁK 9-10. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA Célok és feladatok A szakiskola kilencedik évfolyamán általános műveltséget megalapozó nevelés-oktatás, pályaorientáció, gyakorlati oktatás, tizedik
Ismeretszerzési, - feldolgozási és alkalmazási képességek fejlesztésének lehetőségei, feladatai
Célok és feladatok Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása.
SZAKÉRTŐI SZAKVÉLEMÉNY
SZAKÉRTŐI SZAKVÉLEMÉNY A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Készítette: Megbízó: Németh László Pér Község Önkormányzata közoktatási szakértő 9099 Pér, Szent Imre