Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ as tanév
|
|
- Ignác Fazekas
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ as tanév
2 A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten fejlesztjük. Fontos számunkra, hogy az itt tanuló diákoknak barátaik legyenek, számíthassanak a tanítókra, és családias hangulatban jól érezzék magukat. Első osztályaink a hagyományos szótagoló olvasással tanulnak. Aki már olvas, ő a saját szintjén halad. Akinek nehézségei adódnak, segítséget nyújtunk számára korrepetáláson, illetve fejlesztő pedagógustól, logopédustól, pszicho-pedagógustól kaphat külön órákat. Évfolyamonként két osztályunk működik. Valamennyi osztályban önismereti és néptánc órájuk is van a gyerekeknek. Az 1. osztályosoknak korcsolya, a osztályosoknak úszásoktatás is van a testnevelés órák keretében. Napközis foglalkozásainkba beépítjük a néphagyományokat (fonó, szüreti mulatság stb.) OM azonosító : cím: 1093 Budape st, Lóny ay u 4/c 8.
3 Lehetőség van még játékos nyelvtanulásra, a számítógépes ismeretek elsajátítására. A zeneiskolai tanárok a dalos játékot, illetve a választott hangszeres foglalkozást helyben tartják, nem kell gyermeküket külön elvinni. Szakköreink, melyeket a szakkörök oldalon tekinthetnek meg, azt szolgálják, hogy a gyerekek érdeklődését kielégítsük, továbbá, hogy a minden tanulóban meglévő tehetséget kibontakoztassuk. Az 1. osztályosokat minden év októberében ünnepélyes keretek között szentgyörgyisekké avatjuk. Ezzel az iskolánkhoz való tartozásukat erősítjük. A 2012/13-AS TANÉVBEN A KÖVETKEZŐ ELSŐ OSZTÁLYOK INDÍTÁSÁT TERVEZZÜK: 1/a osztály: játékos angol vagy német foglalkozásokkal, valamint önismeret és néptánc órákkal. Török Katalin-osztályfőnök Gécziné Balog Zsuzsanna-napközi 1/b osztály: játékos angol vagy német foglalkozásokkal, valamint önismeret és néptánc órákkal. Szűcsné Egri Katalin-osztályfőnök dr Fürstné Molnár Andrea-napközi telefo n: (1) / , iskolatitkar@szg ya.hu
4 K I S G IMNÁZIUM A nyolcévfolyamos gimnáziumba jelentkező diákok az 5 8. évfolyamokon az alaptantervű oktatás mellett emelt óraszámú nyelvoktatásban részesülnek. A választható nyelvek: angol, német, francia. Emellett a tehetséggondozásra fordítunk nagy figyelmet. A diákok közel 30 különböző, az érdeklődési területüknek megfelelő szakkör, önképzőkör közül választhatnak. A szellemi tevékenység mellett lehetőség nyílik a test edzésére is. A tömegsport mellett az iskola számos komoly sporteredményt is magáénak tudhat. NYÍLT NAPOK november 12-én valamint december 3-án szombaton 8.30-tól minden évfolyamon, valamint február 25-én szombaton 8.30-tól a leendő elsősöknek és szüleiknek. OM azonosító : cím: 1093 Budape st, Lóny ay u 4/c 8.
5 Pontszámítás 2. év 3. év 4. fél év magyar nyelv magyar irodalom matematika környezet hozott pontok: központi felvételi összesen: 60 pont 100 pont 160 pont Tagozatkód: TAGOZATOK: 81 8 évfolyamos az első idegen nyelv az angol nyelv, a második idegen nyelv a német nyelv, vagy a francia nyelv évfolyamos az első idegen nyelv a német nyelv, a második 83 8 évfolyamos az első idegen nyelv a francia nyelv, a második 91 8 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből az első idegen nyelv az angol nyelv, a második idegen nyelv a német nyelv vagy a francia nyelv évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből az első idegen nyelv a német nyelv, a második 93 8 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon francia nyelvből az első idegen nyelv a francia nyelv, a második telefo n: (1) / , iskolatitkar@szg ya.hu
6 G I M NÁZIUM N agygimnáziumi képzésünkre jelentkezők a meglévő kilencévfolyamos osztályainkba kerülnek. A nyolcadik évfolyam után nyelvi-informatikai ( 0. ) évfolyamot is működtetünk, ennek keretében a tanulók heti 13 órában nyelvet, 5 órában informatikát tanulnak, valamint e tanév során számukra megszervezzük a nemzetközi ECDL számítástechnikai vizsgákat. A évfolyamokon kisfakultációkat szervezünk. A foglalkozásokon a diákok érdekes tantárgyakat, tudományterületeket átfogó témákat dolgoznak fel. Itt lehetőséget kapnak arra, hogy megismerkedjenek a természet-társadalomtudomány izgalmas területeivel, kedvet kapjanak hozzájuk. Erre épül a gimnázium utolsó két évében a fakultációs rendszer. A diákok két emelt szintű fakultációt választhatnak. A gimnáziumban oktatott tantárgyak mellett, média-, gazdasági ismereteket vagy idegenvezetést is tanulhatnak emelt szinten. OM azonosító : cím: 1093 Budape st, Lóny ay u 4/c -8.
7 Pontszámítás 5. év 6. év 7. év 8. fél év magyar nyelv magyar irodalom matematika idegen nyelv hozott pontok: központi felvételi összesen: 80 pont 100 pont 180 pont Tagozatkód: A 2012/13-AS TANÉV LEENDŐ OSZTÁLYFŐNÖKEI Cynolter Ágnes Gazdag István TAGOZATOK: 51 8 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből az első idegen nyelv az angol nyelv, a második idegen nyelv a német nyelv, vagy a francia nyelv évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből az első idegen nyelv a német nyelv, a második 53 8 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon francia nyelvből az első idegen nyelv a francia nyelv, a második telefo n: (1) / , iskolatitkar@szg ya.hu
8 Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium igazgató: Beleznay Tamás OM azonosító: cím: 1093 Budapest, Lónyay u 4/c 8. telefon: (1) / , iskolatitkar@szgya.hu web:
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Budapest IX. Kerületi Szent Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A L SÓ TAGOZAT Iskolánk szerkezeti felépítéséhez igazodva - alsó tagozatos pedagógusként- legfontosabb feladatunknak
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A L SÓ TAGOZAT Iskolánk szerkezeti felépítéséhez igazodva - alsó tagozatos pedagógusként- legfontosabb feladatunknak
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2
2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE
A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE 1 KÉPZÉSEK KÓDSZÁMAI Az iskola azonosítási (OM) kódja: 031200, telephely kód: 001 6 évf. reál orientációs
BEISKOLÁZÁS 2014/2015
BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra
Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma:
Hódmezővásárhely Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: 200893 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Németh László u. 16. Telefonszám: 62/533-137 Fax: 62/533-137 E-mail: titkarsag@nlg.httpf.hu
CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989
ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ
NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA
NYÍLT NAP 2018. 11. 14. MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA Milyen célkitűzésekkel jött létre az iskola? Mezőörs és környéke fiataljainak tehetséggondozása Felelősséget vállalni a környezetért és a közösségért
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail
Soproni Széchenyi István Gimnázium
Soproni Széchenyi István Gimnázium AZ ISKOLA EGYES ÉVFOLYAMAIN TANÍTOTT TANTÁRGYAK ÉS EZEK ÓRASZÁMAI A Soproni Széchenyi István Gimnázium Pedagógiai Programjának 5. sz. melléklete Elfogadta a Soproni Széchenyi
6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2
2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG
KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM
KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com Célkitűzésünk, hogy a törvény adta
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013-2014-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu
6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2
2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)
AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli
AZ ISKOLA ADATAI Postacímünk: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, 4029 Debrecen, Csengő u. 4. E-mail: titkarsag@kossuth-gimn.unideb.hu Web-oldal: www.kossuth-gimn.unideb.hu
Új tagozatok a as tanévben!
1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi
A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége
A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola
Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok
Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV
Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV 2016 A GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE Iskolánk küldetéséből, feladataiból eredően az oktatás minőségét, hatékonyságát, a tanulói teljesítmény növelését
Kedves Negyedik és Nyolcadik Osztályosok!
Az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium felvételi tájékoztatója Kedves Negyedik és Nyolcadik Osztályosok! Szeretnétek egy kiváló közösség tagjai lenni? Szeretnétek egy olyan gimnáziumba járni, ahol minden
2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások
2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások Iskolánk nevelőtestülete úgy döntött, hogy a 10%-os szabad órakeretet osztálytípusoktól függően osztja fel a tantárgyak
Iskolánk közel 700 tanuló közössége
Iskolánk közel 700 tanuló közössége 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program, 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás, 3 összevont csoportban sajátos nevelési igényű tanulók tanterve szerinti
oktatási azonosító 73068903870 73342549764 79306853024 76397763878
Tanulmányi terület kódja: 41 gimnázium: 4 évfolyamos; emelt szintű matematika tantárgyi tehetséggondozás kerettanterve; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) német nyelv
TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL
TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL A Kispesti Deák Ferenc Gimnázium OM azonosítója: 035253 Telephely kódja: 001 A továbbtanulásra való jelentkezés határideje: 2019. február 18. PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ SZÜLŐI
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2017/18-AS TANÉVRE
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2017/18-AS TANÉVRE KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com
OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról
Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket!
A mi iskolánk Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket! Minden család életében fontos esemény az iskolaválasztás és a beiratkozás. Döntésük megkönnyítéséhez szeretnénk
Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja:
ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK
ELSŐ OSZTÁLY 1 Magyar Matematika Magyar Matematika Magyar 2 Szabad foglalkozás Önálló foglalkozás Kulturális foglalkozás Angol / Szabad foglalkozás Szabad foglalkozás 3 Magyar Testnevelés Magyar Testnevelés
KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA
A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait
Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)
Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők
Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról
Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk
Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium
Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium 2 Gratulálunk a felvett tanulóknak! A tájékoztató témái Röviden az osztályokról Gólyatábor Beiratkozás 4 9. NY
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261
Igazgató: Veizer Valéria ( Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes
1. Általános tudnivalók: Az intézmény neve: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium OM azonosító: 032582 Címe: 2170 Aszód, Régész utca 34. Telefon/Fax: 06-28-400 611 / 06-28-400
Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató
Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es
OKTATOTT IDEGEN NYELV
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
Továbbtanulási lehetőségek. A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában
Továbbtanulási lehetőségek A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában Immár 6. éve dolgozik katolikus nevelési-oktatási intézményünk az óvoda- általános
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.
Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás)
Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2018. december 7. (péntek)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők
A felvételi pontszámítás áttekintő táblázata
A felvételi pontszámítás áttekintő táblázata 2017/2018. tanévi beiskolázáshoz A felvételi eljárásban a jelentkezők pontszámát a 9. évfolyamra történő beiskolázás során alapvetően a magyar nyelvből és matematikából
Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280
Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola
Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a as tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2019-2020-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak
4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,
4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai 4.1 A műveltségterületek és tantárgyak viszonya: Műveltségi területek / Tantárgyak 1-4. 5. 6.
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató II. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma III. A nevelési-oktatási intézmény
Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban
Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2012. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a
Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról
Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk
Diósgyőri Gimnázium. A 2013/2014-es tanévben induló képzések
Diósgyőri Gimnázium OM azonosító: 029262 Cím: 3534 Miskolc Kiss tábornok 42. Tel/Fax: 46/370-701 E-mail: suli@dig-misk.sulinet.hu Honlap: www.dig-misk.sulinet.hu A 2013/2014-es tanévben induló képzések
Vár a Szilágyi! Tájékoztató a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Tagintézményéről Készítette: Farkas Márta tagint.vez
Vár a Szilágyi! Tájékoztató a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Tagintézményéről Készítette: Farkas Márta tagint.vez. 2018. Iskolánkról Intézményünk 2011. augusztus 1-jétől,
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk
Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.
Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz
Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás)
Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2017. december 8. (péntek)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
Arany János Általános Iskola és Gimnázium
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a 2018/2019. tanévre Felvételt hirdetünk az általános iskolák 4. osztályos tanulóinak nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályba.
Pécsi Janus Pannonius Gimnázium
F E LV É T E L I TÁ J É KOZTATÓ 103 É V E S A J A N U S 2016/2017 Az intézmény egyedi azonosító száma: 027407 7621 Pécs, Mária u. 2-4. www.janus-pecs.sulinet.hu isi@janus-pecs.sulinet.hu Tel.: 72/310-911,
SEGÍTÜNK A JÓ DÖNTÉSBEN!
SEGÍTÜNK A JÓ DÖNTÉSBEN! Ha ezt olvasod, az első jó döntést már meg is hoztad. Talán még bizonytalan vagy az iskolaválasztást illetően, de lehet, hogy már tudod, milyen irányba akarsz elindulni. Segíteni
ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév. LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31.
ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31. Iskolánkról néhány szóban Tisztelt Szülők! A gyermekek iskolába kerülése fontos állomás életükben, a Szülők számára pedig
Iskolai bemutató. Észak-Budapesti Tankerületi Központ Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
Iskolai bemutató Észak-Budapesti Tankerületi Központ Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket iskolánk pedagógusai és magam nevében a
INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK
INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK A 4 évfolyamos gimnáziumi osztályaink Emelt idegen nyelvi képzések Intézményünkben nagy hagyományai vannak az emelt szintű angol és német nyelvoktatásnak. A nyelvi tagozaton
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Besnyői Arany
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi területek képzési struktúrájáról Tájékoztató a tagozatokról
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail: info@pok.suli.hu
Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója
Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója 6060 Tiszakécske, Erkel fasor 10. Telefon: 76/441-255, Fax: 76/440-063 OM azonosító:
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Intézmény neve: Egri Dobó István Gimnázium Intézmény kódja: 031599 Telephely kódja: 001 Intézmény címe: Eger, Széchenyi u. 19. Intézmény telefonszáma: 36/312-717 Intézmény honlapja:
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Intézmény neve: Egri Dobó István Gimnázium Intézmény kódja: 031599 Telephely kódja: 001 Intézmény címe: Eger, Széchenyi u. 19. Intézmény telefonszáma: 36/312-717 Intézmény honlapja:
Az encsi székhelyintézmény beiskolázási ajánlata Gimnázium. Szakközépiskola
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Váci Mihály Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium OM azonosító: 200598 Az encsi székhelyintézmény beiskolázási ajánlata Gimnázium Felvehető Évfolyamok száma Osztályok Osztály
KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő
8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János
8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. www.hunfalvy-szki.hu
Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban
Képzési rend 2016-2017. tanév Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban 9. A humán tantervű osztály magyar nyelv és irodalom csoport (17 fő) Tagozatkód: 001 1. : angol nyelv, német
Kedves Negyedik és Nyolcadik Osztályosok!
Az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium felvételi tájékoztatója Kedves Negyedik és Nyolcadik Osztályosok! Szeretnétek egy kiváló közösség tagjai lenni? Szeretnétek egy olyan gimnáziumba járni, ahol minden
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS
2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK
Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Intézmény neve: Egri Dobó István Gimnázium Intézmény kódja: 031599 Telephely kódja: 001 Intézmény címe: Eger, Széchenyi u. 19. Intézmény telefonszáma: 36/312-717 Intézmény honlapja:
FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései
FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései Készítette: Kozák András köznevelési szakértő Tanulói terhelhetőségi küszöbszám Az egyes évfolyamokra a kerettantervben megállapított
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Helyi tanterv melléklete
Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak
Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre
A Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium eseménynaptára a 2015-2016. tanévre Eseménynaptár 2015-2016. tanév Augusztus Aug. 17. 9 h Dátum Esemény Tantárgyfelosztás,
Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban
Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a
Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKISKOLÁJA
Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKISKOLÁJA Cím: 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5 Telefon: 75/ 541-269,
Oktatási azonosító Vizsga idıpontja Vizsga típusa Tantárgy Elért pontszám
71358932434 71457472261 71605522862 71650660111 71660992975 71665377048 71679875605 71768484518 71768486497 71769281879 71833697122 71872475320 71943429914 71959440135 71959443861 2015-01-17 10:00 9. évfolyam
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA
Az Vállalkozói Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium 1211 Budapest, Táncsics M. u. 78. OM azonosító: 035497 www.adu-iskola.hu www.facebook.com/aduiskola iskola@adu-iskola.hu Telefonszám: 276-0512
Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től
1. számú melléklet Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től Tantervek: H2010 = a 2011-ben felülvizsgált és a NAT alapján