FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései"

Átírás

1 FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései Készítette: Kozák András köznevelési szakértő

2 Tanulói terhelhetőségi küszöbszám Az egyes évfolyamokra a kerettantervben megállapított és felhasználható óraszámok 1. Óraterv alapvető fogalmai A tanuló napi és heti kötelező és választható óráinak maximuma (terhelhetőségi küszöbszám) főszabály szerint át nem léphető korlát az óraterv készítésénél. Ez azt jelenti, hogy a kötelező minimális tantárgyi óraszám és a kötelezően tervezhető tanórai foglakozások összege vagyis a tanórák megszervezése céljából rendelkezésre álló időkeret csak a tanulói terhelhetőség felső határaként meghatározott óraszámig bővíthető, természetesen opcionálisan. A jogszabály néhány kivételt tesz a tanulói terhelhetőség figyelmen kívül hagyása vonatkozásában, így a tanulói terhelhetőség felső határa nem érvényesül 1) egyházi nevelési-oktatási intézményben a hitoktatás tantárgy óraszáma; 2) az osztályok számára engedélyezett foglakozási időkeret és a tanuló számára kötelező tanórák számának differenciája terhére szervezett egyéb foglakozások (korrepetálás, szakkör, napközi stb.) óraszáma; 3) mindennapos testnevelés keretében szervezett iskolai sportkörök és a sportiskolában a mindennapos testnevelés órák feletti többlettestnevelés órák száma; 4) SNI-tanulók számára szervezett egészségügyi és pedagógiai célú rehabilitációs és habilitációs tanórai foglakozások száma; 5) egyéni differenciált foglakozások (BTM, HH-integráció), az 1-4. évfolyamon tanulók egyéni foglalkozásainak, s egyes magántanulók számára biztosított heti óraszám [Nkt. 27. (5)-(8)] meghatározásakor. Lényeges fogalmak az óratervezéskor: Kötelező: minimális tantárgyi óraszám Kötelező: szabadon tervezhető órakeret Választható: maximális többletórakeret Rendelkezésre álló órakeret (kötelező) Választható: időkeretrész az osztály számára engedélyezett és a tanulói kötelező óraszám differenciájából Választható: emelt szintű oktatás többletidőkerete Az osztály számára engedélyezhető heti időkeret és a tanuló heti tantárgyi kötelező óraszáma különbségeként kapott óraszám fordítható: a) tantárgyi órákra, osztálybontásra (de csak a tanulói terhelhetőség határáig) s ami ezen felül még marad, az a b) napközis, tanulószoba foglakozásra és/vagy c) tanórán kívüli más foglalkozásokra (korrepetálás, szakkör, egyéni foglakozás stb.) de csak a heti időkeretet meg nem haladó mértékig. A kerettantervi rendelet által meghatározott kötelező tantárgyak és azok minimális heti óraszámai csak pozitív irányban változtathatóak meg a Nat rendeletben meghatározott mérték erejéig (választható maximális órakeret), valamint az osztályok számára engedélyezett heti időkeret és a tanuló számára kötelező heti tantárgyi órák differenciájából fakadóan további olyan mértékben, amely beleértve az emelt szintű oktatásra fordított órákkal

3 megnövelt tantárgyi óraszámot is nem lépi túl a tanuló napi és heti kötelező és választható tanórai terhelhetőségére meghatározott óraszámot. Ez a választható és a tantárgyanként is szabadon felhasználható többletórakeret teszi lehetővé az egyes minimális tantárgyi óraszámok megnövelését. Ekkor azonban e megnövelt tanórák számával kell csökkenteni a tanórán kívüli foglakozásokra fordítható keretét az engedélyezett osztályidőkeret és a tanuló számára kötelező tantárgyi órakeret differenciájának, hiszen az engedélyezhető időkeret túl nem léphető /kivéve az Nkt. 6. sz. melléklete CB, CC, D és E oszlopában foglalt kivételek esetén, így egyházi iskolában hittan tantárgy, 6 és 8 évfolyamos gimnáziumok egyes évfolyamain meghatározott tantárgyi óraszámok, nemzetiségi nevelésoktatás, SNI-integráció/. A jogszabály a tanuló számára kötelező és választható tanítási órákat egységesen kezeli. A törvényben [Nkt. 6. sz. melléklet BC oszlop] meghatározott heti kötelező tanórai időkeret magába foglalja a kerettantervben a tantárgyakra meghatározott minimális óraszámot és az alkalmazásában kötelező, de tartalmának kialakítása tekintetében opcionális jellegű, szabadon tervezhető órakeretet, mely azonban csak a kerettantervben meghatározott óraszámban és tantárgyak vonatkozásában használható fel, tehát a szabadon tervezhető órakeret terhére a minimális tantárgyi óraszám nem növelhető, új tantárgy nem tervezhető. 2. Szabadon tervezhető tartalmú és óraszámú kötelező tantárgyak az általános iskolában Alsó tagozat: Dráma és tánc 1-4. évf. Tánc és mozgás 1-4. évf. Informatika csak 4. évf. Felső tagozat: Dráma és tánc 5-8. évf. (dráma és tánc vagy hon- és népismeret közül az egyik kötelező 5. osztályban heti 1 órában, e tantárgy nem összekeverendő ezzel) Tánc és mozgás 5-8. évf. Természettudományi gyakorlat 5-8. évf. A kötelező tantárgyi választékból választható tantárgyi programok (A és B variáns) az alsó tagozaton: ének-zene; felső tagozaton: magyar nyelv és irodalom, biológiaegészségtan, fizika, kémia, ének-zene. A választhatóság azonban itt nem terjed ki a minimális tantárgyi óraszámra. Hangsúlyozni kell tehát, hogy a tantárgyi óraszámokat bele nem értve ebbe az emelt szintű tantárgyakat csak az osztály számára engedélyezett heti időkeret és a tanuló heti kötelező tantárgyi óraszáma differenciájának terhére lehet növelni, úgy hogy e megnövelt óraszámmal arányosan kell csökkenteni ezen időkeretet, vagyis ha több a tanórák száma, ennyivel kevesebb jut a tanórán kívüli foglakozásokra. Pl. ha 5. osztályban a rendelkezésre álló 28 órát a terhelhetőségi maximumig további 7 órával növelik, akkor már nem 23, hanem csak 16 óra jut egyéb foglalkozásra. 3. Emelt szintű oktatásra fordított órakeret Ha az iskola emelt szintű oktatást szervez, az emelt szintű oktatásban érintett évfolyamokon és tanulócsoportokban idegen nyelv, matematika, magyar nyelv és irodalom, továbbá

4 nemzetiségi nyelv és irodalom esetén legalább heti öt, minden egyéb tantárgy esetében legalább heti négy tanórai foglalkozást kell biztosítani. Az emelt szintű oktatásnál az emelt óraszámnak a kötelező tantárgyi óraszám feletti része is be kell, hogy férjen a napi illetve a heti tanulói terhelhetőségi maximumba. Pl. ha angol nyelvből emelt szintű oktatás folyik 5. osztályban, akkor az (emelt óraszámú) angol órák minimális száma 5 óra, tehát 2-vel több a kötelező tanórai minimumnál, s ezzel a kettővel kell csökkenteni a maximálisan tervezhető óráknak a kötelező feletti számát, s mivel ez az 5. osztályban 7 óra, ezért csak 5 órát lehet még pluszban tervezni (természetesen akkor, ha más emelt szintű óra nincs). 4. Jogszabályi rendelkezés a többletóra-keretről és a tanulói terhelhetőségről 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról (részlet) [6. alcím: A tanulók heti és napi terhelésének korlátozására vonatkozó rendelkezések] 8. (1) A tanuló kötelező és választható tanítási óráinak száma ha e rendelet másképp nem rendelkezik egy tanítási napon nem lehet több a) hat tanítási óránál az első harmadik évfolyamon b) hét tanítási óránál a negyedik évfolyamon, c) hét tanítási óránál az ötödik nyolcadik évfolyamon, d) nyolc tanítási óránál a kilencedik tizenkettedik évfolyamon. (2) Két tanítási nyelvű iskolai oktatásban, továbbá ha az iskolában nemzetiségi nevelésoktatás folyik, az (1) bekezdésben meghatározott tanítási órák száma eggyel megnövelhető. (3) A tanuló kötelező és választható tanítási óráinak összege ha e rendelet másképp nem rendelkezik egy tanítási héten a nemzeti köznevelésről szóló törvény 6. melléklet B és D oszlopában az adott évfolyamra meghatározott időkeretet a) az első negyedik évfolyamon legfeljebb kettő, b) az ötödik hatodik évfolyamon legfeljebb három, c) a hetedik tizenharmadik évfolyamon legfeljebb négy, d) két tanítási nyelvű iskolai oktatásban, továbbá ha az iskolában nemzetiségi nevelésoktatás folyik, da) az első nyolcadik évfolyamon legfeljebb négy, db) a kilencedik tizenharmadik évfolyamon legfeljebb öt tanítási órával haladhatja meg. 9. (1) A 8. -ban a tanuló napi és heti terhelésével összefüggésben meghatározottak alkalmazásakor figyelmen kívül kell hagyni a) az egyházi iskolában szervezett hitoktatás tantárgy, b) a tanuló heti kötelező tanóráinak száma és az osztályok engedélyezett heti időkerete különbözete terhére megszervezett egyéb foglalkozások, c) a nemzeti köznevelésről szóló törvény 7. (6) bekezdése szerinti sportiskolában a mindennapos testnevelési órákat meghaladó többlet testnevelési óra, valamint a mindennapos testnevelés keretében szervezett iskolai sportköri foglalkozások, d) a nemzeti köznevelésről szóló törvény 27. (5) (8) bekezdése alapján szervezett foglalkozások, e) a nemzeti köznevelésről szóló törvény 6. melléklet E oszlopában foglaltak alapján szervezett egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs tanórai foglalkozás óraszámait.

5 Tanórai és tanórán kívüli foglalkozások óraszámai az egyes évfolyamokon 1. Alsó tagozat (1-4. évf.) Tantárgy 1.évf. 2.évf. 3.évf. 4.évf A Magyar nyelv és irodalom Idegen nyelvek D és az E időkeret terhére szervezhető 2 Matematika Erkölcstan v. hit-és erkölcstan Környezetismeret Ének-zene A v. B Vizuális kultúra Életvitel és gyakorlat Testnevelés és sport B Szabadon tervezhető órák (legkülönfélébb variációk) Dráma és tánc Tánc és mozgás Informatika C Tanórai rendelkezésre álló időkeret D Tantárgyi engedélyezett többletórakeret E A tanuló heti kötelező óraszáma és az osztályok számára engedélyezett heti időkeret terhére tervezhető többletóraszám része (osztálybontás, tanóra) F Heti tanulói terhelhetőség óraszám maximuma G Tervezhető további időkeret (egyéb foglalkozás) H Az osztályok számára engedélyezhető időkeret I Nkt. 27. (5) bek. értelmében kötelezően biztosított időkeret tehetséggondozásra és felzárkóztatásra

6 2. Felső tagozat (5-8. évf.) Tantárgy 5.évf. 6.évf. 7.évf. 8.évf A Magyar nyelv és irodalom A v. B Idegen nyelvek Matematika Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Erkölcstan v. hit-és erkölcstan Természetismeret 2 2 Biológia-egészségtan A. v. B 2 1 Fizika A v. B 2 1 Kémia A v. B 1 2 Földrajz 1 2 Ének-zene A v. B Vizuális kultúra Dráma és tánc vagy Hon- és népismeret 1 Informatika Technika, életvitel és gyakorlat Testnevelés és sport Osztályfőnöki B Szabadon tervezhető órák (legkülönfélébb variációk) Dráma és tánc Tánc és mozgás Természettudományi gyakorlat C Tanórai rendelkezésre álló időkeret D Tantárgyi engedélyezett többletórakeret E A tanuló heti kötelező óraszáma és az osztályok számára engedélyezett heti időkeret terhére tervezhető többletóraszám része (osztálybontás, tanóra) 4 4 F Heti tanulói terhelhetőség óraszám maximuma G Tervezhető további időkeret (egyéb foglalkozás) H Az osztályok számára engedélyezhető időkeret I Nkt. 27. (5) bek. értelmében kötelezően biztosított időkeret tehetséggondozásra és felzárkóztatásra

FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései

FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései MÓDOSÍTOTT Készítette: Kozák András köznevelési szakértő Tanulói terhelhetőségi küszöbszám Az egyes évfolyamokra a kerettantervben

Részletesebben

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től

Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től 1. számú melléklet Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től Tantervek: H2010 = a 2011-ben felülvizsgált és a NAT alapján

Részletesebben

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium Óraterve A 2013/214. tanévtől az 1. 5. és 9. évfolyamon a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló

Részletesebben

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás: ÓRATERV 3.. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és a követelmények Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő

Részletesebben

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, 4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai 4.1 A műveltségterületek és tantárgyak viszonya: Műveltségi területek / Tantárgyak 1-4. 5. 6.

Részletesebben

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok Kötelező tantárgyak és óraszámok Óraterv a helyi tantervekhez 7 12. évfolyam hat évfolyamos gimnázium Tantárgyak

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér: A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK ELSŐ OSZTÁLY 1 Magyar Matematika Magyar Matematika Magyar 2 Szabad foglalkozás Önálló foglalkozás Kulturális foglalkozás Angol / Szabad foglalkozás Szabad foglalkozás 3 Magyar Testnevelés Magyar Testnevelés

Részletesebben

SZAKÉTŐI VÉLEMÉNY A BAKONYSZENTKIRÁLYI BÉKEFI ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉ- SZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TAN- TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL

SZAKÉTŐI VÉLEMÉNY A BAKONYSZENTKIRÁLYI BÉKEFI ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉ- SZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TAN- TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZAKÉTŐI VÉLEMÉNY A BAKONYSZENTKIRÁLYI BÉKEFI ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉ- SZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TAN- TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Készítette: Bíró Jenő, közoktatási szakértő Szakértői igazolvány

Részletesebben

Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyama számára

Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyama számára Kerettanterv a gimnáziumok 9-2. évfolyama számára Tantárgyi struktúra és óraszámok Óraterv a kerettantervekhez 9 2. évfolyam gimnázium általános tagozat VMG Tantárgyak 9. 0.. 2. + + I. Idegen nyelv 3+

Részletesebben

5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai

5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai 5. számú melléklet Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai Óraterv a 006 szeptemberétől (7.A; 7.B; 9.C) induló reál és humán osztályok számára (hat-és négyosztályos), Utoljára

Részletesebben

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások 2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások Iskolánk nevelőtestülete úgy döntött, hogy a 10%-os szabad órakeretet osztálytípusoktól függően osztja fel a tantárgyak

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Hevesy György Általános Iskola pedagógiai programjának módosítása

Részletesebben

Soproni Széchenyi István Gimnázium

Soproni Széchenyi István Gimnázium Soproni Széchenyi István Gimnázium AZ ISKOLA EGYES ÉVFOLYAMAIN TANÍTOTT TANTÁRGYAK ÉS EZEK ÓRASZÁMAI A Soproni Széchenyi István Gimnázium Pedagógiai Programjának 5. sz. melléklete Elfogadta a Soproni Széchenyi

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAMOK MÓDOSÍTÁSA, A KERETTANTERVEK ISKOLAI ADAPTÁCIÓJA

A PEDAGÓGIAI PROGRAMOK MÓDOSÍTÁSA, A KERETTANTERVEK ISKOLAI ADAPTÁCIÓJA A PEDAGÓGIAI PROGRAMOK MÓDOSÍTÁSA, A KERETTANTERVEK ISKOLAI ADAPTÁCIÓJA Szakmai fórum, 2013. március 6. A mai témák áttekintése 1 2 3 4 5 Jogszabályi háttér A kerettantervek szerkezete A tartalmi szabályozás

Részletesebben

Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. RAABE konferencia

Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. RAABE konferencia Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata RAABE konferencia Budapest, 2013.02.28 dr. Gera Tibor Valamennyi iskolában A nemzeti köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása

Részletesebben

Helyi tanterv melléklete

Helyi tanterv melléklete Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak

Részletesebben

Református Pedagógiai Intézet OM 102246 Debrecen Budapest Miskolc Nagykőrös

Református Pedagógiai Intézet OM 102246 Debrecen Budapest Miskolc Nagykőrös Református Pedagógiai Intézet OM 102246 Debrecen Budapest Miskolc Nagykőrös A kerettantervek helyi tantervként történő adaptációja a református köznevelési intézményekben (Útmutató 2015.) 1. Tartalomjegyzék

Részletesebben

A kerettantervektől a helyi tantervekig

A kerettantervektől a helyi tantervekig Dr. Kaposi József főigazgató Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet II. Nemzeti Köznevelési Konferencia A kerettantervektől a helyi tantervekig Budapest, 2013. január 18. Kerettantervi rendelet 51/2012. (XII.

Részletesebben

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV 2016 A GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE Iskolánk küldetéséből, feladataiból eredően az oktatás minőségét, hatékonyságát, a tanulói teljesítmény növelését

Részletesebben

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők! Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról

Részletesebben

Nemzeti alaptanterv MAGYARORSZÁG KORMÁNYA. 1. Általános rendelkezések. A K O R M Á N Y 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelete

Nemzeti alaptanterv MAGYARORSZÁG KORMÁNYA. 1. Általános rendelkezések. A K O R M Á N Y 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelete Nemzeti alaptanterv 23 MAGYARORSZÁG KORMÁNYA A K O R M Á N Y 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelete a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról A kormány a nemzeti köznevelésről szóló

Részletesebben

2. HELYI TANTERV. Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola

2. HELYI TANTERV. Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola 2. HELYI TANTERV Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola 1 2.1. Kiválasztott kerettanterv megnevezése: A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú

Részletesebben

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek 1. sz. melléklet Óratervek 1. Gimnázium reál-orientáció Történelem 2 1,5 3 3 Emberismeret és etika 1 1. idegen nyelv 3* 2,5* 3* 3* 2. idegen nyelv 2,5* 2* 3* 3* Matematika 3 3 3 3 * Informatika 1,5* 1*

Részletesebben

A Szőlőtő Kétnyelvű Oktatási Alapítvány kerettanterveinek felülvizsgálata és a jogszabályi változásokhoz történő igazodása

A Szőlőtő Kétnyelvű Oktatási Alapítvány kerettanterveinek felülvizsgálata és a jogszabályi változásokhoz történő igazodása A Szőlőtő Kétnyelvű Oktatási Alapítvány kerettanterveinek felülvizsgálata és a jogszabályi változásokhoz történő igazodása A Szőlőtő Kétnyelvű Oktatási Alapítvány két kerettanterve: Kerettanterv két nyelven

Részletesebben

A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium A 2009/2010. tanévben induló ok tantárgyszerkezete és óraterve (Részlet a pedagógiai programból) 2008 1 Angol nyelvi előkészítő/ angol 12. sz. melléklet Tantárgyak

Részletesebben

Gimnázium (2015/16 - )

Gimnázium (2015/16 - ) Gimnázium (2015/16 - ) (emelt óraszámú angol, német, testnevelés, informatika) Tantárgy 9. 10. 11. 12. Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4+1 I. idegen nyelv (angol, német) 3+2 3+2 3+2 3+2 II. idegen nyelv

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT Pedagógiai program módosítása Helyi tanterv 63. oldal 1. 2. 64.oldal 3. Az alábbiakkal egészül ki ( kiegészítés aláhúzással különül el ) 1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások minisztere által

Részletesebben

FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 1. Napköziről és iskolaotthonról szólva MÓDOSÍTOTT

FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 1. Napköziről és iskolaotthonról szólva MÓDOSÍTOTT FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 1. Napköziről és iskolaotthonról szólva MÓDOSÍTOTT Készítette: Kozák András köznevelési szakértő A napközis és tanulószobai foglalkozásokat a köznevelés ágazati kerettörvénye

Részletesebben

Alsó tagozat Hétfő. Felső tagozat Hétfő

Alsó tagozat Hétfő. Felső tagozat Hétfő Hétfő 1. Környezet Magyar Matematika Magyar 2. Testnevelés Magyar Magyar Magyar 3. Magyar Matematika Magyar Testnevelés 4. Matematika Testnevelés Környezet Matematika 5. Matematika korrep. Korrep. Korrep.

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3001-2 /2012. 8. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja:

Részletesebben

Egész napos iskola szervezésekor figyelembe kell venni az alábbi szabályozást.

Egész napos iskola szervezésekor figyelembe kell venni az alábbi szabályozást. Egész napos iskola szervezésekor figyelembe kell venni az alábbi szabályozást. Köznevelési törvény 27. (1) Az iskolában a nevelés-oktatást ha e törvény másképp nem rendelkezik a nappali oktatás munkarendje

Részletesebben

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók .. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók Felnőttek gimnáziuma (4 évfolyamos) levelező munkarend szerint Tantárgyak 9. évf. 0. évf.. évf. 2. évf. Anyanyelv/kommunikáció

Részletesebben

Katolikus helyi tanterv minta 2012

Katolikus helyi tanterv minta 2012 Katolikus helyi tanterv minta 2012 1 2 Jogszabályok: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről 20/2012.

Részletesebben

Mi a teendőnk? A helyi tantervek felülvizsgálata az új kerettanterveknek való megfelelés érdekében

Mi a teendőnk? A helyi tantervek felülvizsgálata az új kerettanterveknek való megfelelés érdekében Mi a teendőnk? A helyi tantervek felülvizsgálata az új kerettanterveknek való megfelelés érdekében Dr. Dobszay Ambrus Tartalomfejlesztési és Módszertani Központ igazgató A tartalmi szabályozás új dokumentumai

Részletesebben

Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket.

Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket. Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM: 032351 KLIK 122013 Cím: 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu Kedves Szülők!

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

A köznevelés rendszerének megújuló tartalmi szabályozása

A köznevelés rendszerének megújuló tartalmi szabályozása A köznevelés rendszerének megújuló tartalmi szabályozása Dr. Bodó Márton 2012. szeptember 19. Miskolc Oktatásirányítási eszközök Törvényi szabályozás (Nemzeti köznevelési törvény); Folyamatszabályozás

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2017/2018. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk.

Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk. Az Nkt. 81. -a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk. Volt tanítványaink a következő eredményeket érték el a középfokú intézményekben. 2012/13. tanévben a nyolcadik osztály létszáma:

Részletesebben

(133.) tanév

(133.) tanév Szakgimnáziumi helyi tanterv 08/9 (.) tanév ikt.:/08 HELYI TANTERV Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Budapest, Váci út. OM azonosító: 008 08-9. (.)

Részletesebben

5. Kistérségi Iskola Óraterve

5. Kistérségi Iskola Óraterve 5. Kistérségi Iskola Óraterve Alsó tagozat 1.osztály 2. osztály3. osztály 4. osztály E K H-T E K H-T E K H-TE K H-T Magyar nyelv és irodalom8 8 8 8 8 8 7.58 8 7 7 7 Idegen nyelv 3 2 3 Matematika 5 5 4

Részletesebben

2013-2014. tanévi óraszámok Nagyrábé 7+1 8 8 7 4+1 4 4 4 1 1 1,5 2 2 2 1* 1,5 1,5 1* +1 1 1 1 5 5 3 3 5 5 2,5 2,5

2013-2014. tanévi óraszámok Nagyrábé 7+1 8 8 7 4+1 4 4 4 1 1 1,5 2 2 2 1* 1,5 1,5 1* +1 1 1 1 5 5 3 3 5 5 2,5 2,5 2013-201 tanévi óraszámok Nagyrábé számú melléklet Tantárgy: Magyar nyelv Idegen nyelv (cs.bont.) 2013 2007 2007 2007 2013 2007 2007 2007 7+1 8 8 7 4+1 4 4 4 Német Angol 3 3 3 3 3 Matematika 4+1 5 4,5

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1.

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 2-10/2010/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április 29-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv

HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv Bevezetve: 2016. szeptember 1-től Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma 134 Budapest, Váci út

Részletesebben

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015. tanév 1. 2. 3. 4. 5. 6. szakvizsgázott szakos, általános

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi

Részletesebben

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév Gimnáziumi felvételi tájékoztató 2017/2018. tanév Miért érdemes gimnáziumunkat választani? Jó hangulatú iskola. Értéket közvetítő hagyományok, rendezvények, sportolási lehetőségek (úszás, kézilabda, szertorna).

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése

A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése 2016. szeptember 1-től 1. Szakgimnáziumi osztályok óratervei 1. Érettségi előtti

Részletesebben

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézmény órahálói

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézmény órahálói .5. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézmény órahálói Szakiskolát végzettek középiskolája (2 évfolyamos) esti munkarend szerint I. (.) évf. II. (2.) évf. Magyar

Részletesebben

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Rábatamási Móra

Részletesebben

ÓRAREND a 2012\2013-as tanév I. félévére

ÓRAREND a 2012\2013-as tanév I. félévére ÓRAREND a 2012\2013-as tanév I. félévére Osztály 1.a 1. 2. 5. rajz testnevelés magyar matematika ének matematika matematika magyar magyar matematika magyar magyar matematika magyar magyar testnevelés magyar

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Az intézményben a szakos ellátottság teljes körű. A Nemzeti alaptanterv műveltségterületeinek és

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Besnyői Arany

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. tanító,

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

HELYI TANTERVE ÉS SZAKMAI PROGRAMJA

HELYI TANTERVE ÉS SZAKMAI PROGRAMJA Sátoraljaújhelyi Telefon: 47/321-322 Kossuth Lajos Gimnázium és Fax: 47/521-366 Szakképző Iskola Sátoraljaújhely Deák u.10. 3980 e-mail:gimnazium@kossuth-saujhely.sulinet.hu P E D A G Ó G I A I P R O G

Részletesebben

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján Különös közzétételi lista a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A

Részletesebben

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1. 2. 3. szakvizsgázott

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA

A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA SASHEGYI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA OM: 035289 Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium Budapest XII. Meredek utca 1. OM azonosító:

Részletesebben

2014/2015 TANÉV FÉLÉVES BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS

2014/2015 TANÉV FÉLÉVES BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE 2014/2015 TANÉV FÉLÉVES BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS KÉSZÍTETTE: Bíró Gyula igazgató Huszár Istvánné igazgatóhelyettes

Részletesebben

Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján

Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Oktatott tárgy Létszám Iskolai

Részletesebben

testnevelés szakos tanár tanító mesterfokozat és okl. pededagógia szak Közoktatási vezetői és pedagógus szakvizsga testnevelés szakkollégium

testnevelés szakos tanár tanító mesterfokozat és okl. pededagógia szak Közoktatási vezetői és pedagógus szakvizsga testnevelés szakkollégium 1. oldal Sorszám Munkakör Végzettség Munkakör Mely szakra képesített Tanított tantárgy / foglalkozások testnevelés szakos 1 intézmény egyetem mesterfokozat és okl. pededagógia szak Közoktatási i és pedagógus

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista 2013/2014. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi

Részletesebben

Előterjesztés a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet módosításáról

Előterjesztés a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet módosításáról 1 Előterjesztés a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet módosításáról A kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII.

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE ENDREFALVAI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám Végzettség Osztály Tantárgy Óraszám. tanító.a matematika 4 erkölcstan környezetismeret testnevelés.5.5.

Részletesebben

Brosúra. Szerkesztette: Kozák András köznevelési szakértő 2013.

Brosúra. Szerkesztette: Kozák András köznevelési szakértő 2013. A pedagógiai program átdolgozásának jogi és módszertani háttere Brosúra Szerkesztette: Kozák András köznevelési szakértő 2013. Tartalomjegyzék A pedagógiai programra vonatkozó tartalmi szabályozó normák...

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség További

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Rábatamási Móra

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA MARCALVÁROSI KÖZOKTATÁSI KÖZPONT, ÓVODA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA GYİR, ÖRKÉNY I. U. 4-6. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet 2009 augusztus 31-én lépett életbe a 32/2008.

Részletesebben

Tantárgyi struktúra és óraszámok

Tantárgyi struktúra és óraszámok Tantárgyi struktúra és óraszámok Képzéseink a 2013/2014-es tanévvel kezdődően: Mezőgazdaság ágazati szakközépiskolai képzés Tantárgyi struktúra és óraszámok Óraterv a kerettantervekhez mezőgazdasági szakközépiskola

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE

A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE 1 KÉPZÉSEK KÓDSZÁMAI Az iskola azonosítási (OM) kódja: 031200, telephely kód: 001 6 évf. reál orientációs

Részletesebben

Az új Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek. Kaposi József Szolnok, 2012. február 15.

Az új Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek. Kaposi József Szolnok, 2012. február 15. Az új Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek Kaposi József Szolnok, 2012. február 15. A Nat törvényi háttere Nemzeti alaptanterv biztosítja: az iskolai nevelés-oktatás tartalmi egységét, az iskolák közötti

Részletesebben

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Szegedi Tagintézmény órahálói

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Szegedi Tagintézmény órahálói 1.4. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Szegedi Tagintézmény órahálói Szakiskolát végzettek középiskolája (2 évfolyamos) esti munkarend szerint Évfolyam/ I. (11.) II. (12.)

Részletesebben

2016. szeptember 1-től induló szakgimnáziumi osztályok óratervei

2016. szeptember 1-től induló szakgimnáziumi osztályok óratervei A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése 2016. szeptember 1-től induló szakgimnáziumi osztályok óratervei 1. Érettségi

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató II. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma III. A nevelési-oktatási intézmény

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 0. május 4 -én tartandó rendkívüli -

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

A TANÍTÁSI ÉV RENDJE, A TANÍTÁSI,KÉPZÉSI IDŐ,AZ EGYÉB FOGLALKOZÁSOK

A TANÍTÁSI ÉV RENDJE, A TANÍTÁSI,KÉPZÉSI IDŐ,AZ EGYÉB FOGLALKOZÁSOK A TANÍTÁSI ÉV RENDJE, A TANÍTÁSI,KÉPZÉSI IDŐ,AZ EGYÉB FOGLALKOZÁSOK 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 27. (1) Az iskolában a nevelés-oktatást ha e törvény másképp nem rendelkezik a nappali

Részletesebben

Közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők

Részletesebben