A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
|
|
- Veronika Vörös
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Az intézményben a szakos ellátottság teljes körű. A Nemzeti alaptanterv műveltségterületeinek és a kerettantervi szabályozásnak megfelelő iskolai végzettséggel és szakképzettséggel rendelkeznek pedagógusaink. A 2010/2011-es tanévben intézményi szinten 1-4. évfolyamon összesen 84 fő, 5-8. évfolyamon 88 fő a tanító pedagógusok száma. 1. Az oktatásban résztvevő pedagógusok iskolai végzettsége és szakképesítése 1.1. Az iskolai oktatás első-negyedik évfolyamán: A Ktv. 17. (1) bekezdés b) pontja szerint valamennyi tantárgy tanítását tanítói, konduktortanítói, konduktori végzettséggel rendelkező pedagógus látja el. A fentiek mellett: - a testnevelés tantárgyhoz a tantárgynak megfelelő tanári, - feltéve, hogy e területeken az iskolában a helyi tantervben foglaltak alapján emelt szintű oktatás folyik, a művészetek (ének-zene, tánc és dráma, vizuális kultúra, mozgóképkultúra és médiaismeret), az idegen nyelv, informatika tantárgyakhoz a tantárgynak megfelelő tanári, - az Értékközvetítő és képességfejlesztő program tantárgyi rendszerében: a néptánc, báb/színjátszás, barkács, vizuális kultúra tantárgyaknál tanítói végzettség és a tantárgynak megfelelő szakirányú továbbképzésen szerzett szakképzettség (szakvizsga, 120 órás akkreditált képzés) végzettséggel rendelkező pedagógus látja el Az iskolai oktatás 5-6. évfolyamán: A Ktv (1) bekezdés c) pontja szerint: - a szakrendszerű oktatásban a tantárgynak megfelelő szakos tanári vagy a műveltségi területnek megfelelő képesítést nyújtó tanítói,
2 - a nem szakrendszerű oktatásban: a) tanár akkor taníthat, ha legalább 120 órás pedagógus-továbbképzésen vagy szakirányú továbbképzésen vett részt, melynek keretében történő felkészülés keretében elsajátította a hat-tizenkét éves korosztály életkori sajátosságaihoz illeszkedő pedagógiai, pszichológiai ismereteket és az eredményes felkészüléshez szükséges módszereket (pl. HEFOP 3.1.3; 3.1.4), b) tanító akkor taníthat, ha rendelkezik a műveltségi területnek megfelelő képesítést nyújtó tanítói végzettséggel, c) az emelt szintű oktatás kivételével az iskolai oktatás ötödik évfolyamán az adott tantárgy oktatására és pedagógus munkakör betöltésére jogosít a szakkollégium elvégzését igazoló tanítói végzettség és szakképzettség (Ktv (8) bekezdés). A 2012/2013. tanítási év végéig az ötödik-hatodik évfolyamon, továbbá az emelt szintű oktatás esetén a Ktv. 17. (1) bekezdésének b) pontja szerint az első-negyedik évfolyamon, a nem szakrendszerű oktatásban pedagógus munkakört tölthet be az a tanár, aki szeptember 1-jéig legalább öt év gyakorlatot szerzett az első-negyedik évfolyamon (Ktv (20) ) Az iskolai oktatás 7-8. évfolyamán: A tantárgynak megfelelő szakos tanári végzettséggel rendelkező tanár alkalmazható (Ktv. 17. (1) bekezdés d) pont) Napközi otthoni és tanulószobai foglalkozáson: az iskolatípusnak megfelelő tanítói, tanári vagy szociálpedagógusi, pedagógiai szakpszichológusi, pedagógia szakos, illetve nevelőtanár szakos végzettség az alkalmazási feltétel (Ktv. 17. (1) bekezdés j) ) Iskolapszichológusként az alkalmazható, aki pedagógiai szakpszichológus végzettséggel és szakképzettséggel, vagy pszichológus és pedagógus végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik (Ktv.17. (4) ) Idegen nyelv oktatására - minden iskolatípusban - alkalmazható, aki nyelvtanári vagy idegen nyelv- és irodalom szakos tanári végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik (Ktv. 17. (2) ) Tantárgyi modul (tánc és dráma, hon- és népismeret, egészségtan, mozgókép- és médiaismeret etika, társadalomismeret, stb.) oktatására a megfelelő szakos tanári végzettség és szakképzettség, vagy a munkakörre előírt végzettség és szakképzettség mellett a tantárgyi modulnak megfelelő szakirányú továbbképzésen szerzett szakképzettség jogosít (Ktv. 17. (7) ). Új tantárgyi modul bevezetése esetén a bevezetés első évétől számított tíz évig az adott ismereteket magában foglaló, feldolgozó tantárgy tanítására és az adott iskolatípusban és évfolyamon pedagógus munkakör betöltésére jogosító felsőfokú iskolai végzettség és szakképzettség akkor is jogosít, ha van megfelelő, a szakirányú továbbképzésben szerezhető szakképzettség (Ktv (15) ). Iskolánk esetében ez az időpont a 2011/2012. tanévig tart A könyvtárostanár (tanító) alkalmazási feltételei (Ktv. 17. (1) m) ): - tanítói végzettség és könyvtárosi szakképzettség, - tanári végzettség és könyvtárosi szakképzettség, - iskolarendszeren kívüli oktatásban szerzett felsőfokú vagy középfokú könyvtárosi szakképzettség (Ktv (7) ).
3 1.9. A gyógypedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevő nevelési-oktatási intézményben a pedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú iskolai végzettségek és szakképzettségek a következők: a) ha a tanórai foglalkozás elsődleges célja a sajátos nevelési igényből eredő hátrány csökkentése, továbbá az egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs tanórai foglalkozásokhoz a fogyatékosság típusának megfelelő gyógypedagógiai tanári, konduktori, konduktor-tanítói, terapeuta vagy a Ktv. 17. (1) bekezdésében meghatározott végzettség, szakképzettség és egyetemi, főiskolai szakirányú továbbképzés keretében szerzett a tevékenység folytatására jogosító szakképzettség, b) ha a tanórai foglalkozás elsődlegesen nem a sajátos nevelési igényből eredő hátrány csökkentését, a tanuló egészségügyi és pedagógiai célú habilitációját, rehabilitációját szolgálja, továbbá a tanórán kívüli foglalkozáshoz az a) pontban meghatározott vagy a Ktv. 17. (1) bekezdésében meghatározott végzettség és szakképzettség. Ha a b) pont alapján a pedagógus-munkakört a Ktv. 17. (1) bekezdésében meghatározott végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezővel töltik be, biztosítani kell, hogy a fogyatékosság típusának megfelelő végzettséggel és szakképzettséggel rendelkező gyógypedagógus (terapeuta) vagy konduktor segítse a többi pedagógus munkáját. 2. A tantárgyfelosztás szerint oktatott tantárgyak és pedagógus létszámok a székhely és tagintézményekben 2.1 Székhely 2.2. Czina Sándor
4 2.3 Eötvös József Eötvös József - Rákóczitelep 2.4. Vörösmarty Mihály
5 2.5. Kardoskúti 3. ek közötti áttanítás Tantárgyak Ahol az áttanítás történik Áttanítók száma kémia, informatika, fizika, Czina S. Tagint. 3 fő informatika, biológia, Kardoskúti Tagint. 6 fő történelem, mozgóképkultúra, technika, Székhely etika; tánc és dráma rajz Eötvös Természetismeret, biológia, Kardoskúti történelem, mozgóképkultúra, technika, etika, számtechnika Czina Sándor történelem, angol Vörösmarty M. Tagint. Kardoskúti Tagint. német Vörösmarty M. Tagint. Eötvös József gyógytestnevelés Székhely német Czina S. Tagint. angol Kardoskúti Vörösmarty Mihály PSZ és ESZT rajz, hon- és népismeret, technika, kémia, ének, angol Kardoskúti Tagint. angol Székhely rehabilitációs foglalkozások Czina S. Tagint. Eötvös Tagint. Székhelyintézmény Vörösmarty M. Tagint. Kardoskúti Tagint ek közötti áttanítást végez összesen Eötvös József Rákóczitelep magyar, fizika, ének, informatika, technika, rajz, angol, kémia 3 fő 3 fő 4 fő 43 fő 8 fő
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához végzettség szintje szakképzettség tanított tantárgy 14 főiskola tanító alsó tagozat 10 főiskola
A pedagógusok, a NOKS és technikai dolgozók iskolai végzettsége és szakképzettsége a betöltött munkakör alapján. szintje
A pedagógusok, a NOKS és technikai dolgozók iskolai végzettsége és szakképzettsége a betöltött munkakör alapján Végzettség 1. tanító, ének, református hittan oktató 2. orosz-történelem szakos 3. matematika-kémia
Alapítvány a Vadaskert Iskoláért 1118 Budapest, Hegyalja u. 62. Tel: +36 30 4747433 http://www.vadaskertiskola.hu email: vadaskertiskola@gmail.
Pedagógus munkakörök betöltésére vonatkozó törvényi előírások Az egyes pedagógus munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési követelmények Kotv. 16. (1) A közoktatási intézmény munkavállalói, illetőleg
Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók
A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget
1.) A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1.) A ok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához sorszám Tanított tantárgy Legmagasabb Szakvizsga Oklevélben megjelölt képesítés
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi
A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája
A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás
Sorszám. református hitoktató, általános iskolai tanító művelődésszervező szakkollégiumi képzéssel
Sorszám Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2017-2018-as tanév Végzettség szintje Besorolási kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola Pedagógus
Közzétételi lista. Szakképzettségek
Közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató Lásd: Pedagógiai program 1.11 Az iskolába jelentkező tanulók felvételének és átvételének elvei + Nkt. 50, 51. II. III. IV. Beiratkozásra
Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak. osztályfőnök
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához általános iskolai tanító művelődésszervező és könyvtár rajz, technika, testnevelés, 2. általános
SZAKÉRTŐI SZAKVÉLEMÉNY
SZAKÉRTŐI SZAKVÉLEMÉNY A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Készítette: Megbízó: Németh László Pér Község Önkormányzata közoktatási szakértő 9099 Pér, Szent Imre
A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium
Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium A 2009/2010. tanévben induló ok tantárgyszerkezete és óraterve (Részlet a pedagógiai programból) 2008 1 Angol nyelvi előkészítő/ angol 12. sz. melléklet Tantárgyak
Helyi tanterv melléklete
Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak
Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda 2017/2018. tanév
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda 2017/2018. tanév A nevelési év rendje A szorgalmi idő első napja: 2017. szeptember 01. utolsó napja: 2018.június 15. A szorgalmi idő alatt
Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév
Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2016-2017-es tanév Besorolási Pedagógusok Végzettség szintje kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola
Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től
1. számú melléklet Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től Tantervek: H2010 = a 2011-ben felülvizsgált és a NAT alapján
Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján
Különös közzétételi lista a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató II. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma III. A nevelési-oktatási intézmény
Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére
Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség További
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő
A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE, HOZZÁRENDELVE A HELYI TANTERV TANTÁRGYFELOSZTÁSÁHOZ
A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE, HOZZÁRENDELVE A HELYI TANTERV TANTÁRGYFELOSZTÁSÁHOZ Sorszám Pedagógus végzettsége, szakképzettsége Tanított tárgyak 1 tanító, német szk. matematika, német 2 tanító, magyar
5. Kistérségi Iskola Óraterve
5. Kistérségi Iskola Óraterve Alsó tagozat 1.osztály 2. osztály3. osztály 4. osztály E K H-T E K H-T E K H-TE K H-T Magyar nyelv és irodalom8 8 8 8 8 8 7.58 8 7 7 7 Idegen nyelv 3 2 3 Matematika 5 5 4
Különös közzétételi lista:
Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. informatika szakos tanár.
informatika szakos tanár fizika 1 egyetem tanár, intézményvezető fizika Közoktatsi vezető és pedagógus szakvizsga 2 tanár, intézményegysé g-vezető magyar szakos tanár pedagógiai értékelési szakértő 7.a
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE
LETENYEI ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA OM:037530 8868Letenye, Bajcsy-Zs.u.2. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 229/2012. (VIII.28.) OKM rendelet kötelezi az intézményeket
Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:
Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE
ENDREFALVAI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2016/2017-es tanév Sorszám
ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:
ÓRATERV 3.. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és a követelmények Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő
A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve
A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium Óraterve A 2013/214. tanévtől az 1. 5. és 9. évfolyamon a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló
Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1. 2. 3. szakvizsgázott
Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak. 4. általános iskolai tanító osztályfőnök
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak 1. általános iskolai tanító művelődésszervező és könyvtár
Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda 2016/2017. tanév
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda 2016/2017. tanév A nevelési év rendje A szorgalmi idő első napja: 2016. szeptember 01. utolsó napja: 2017.június 15. A szorgalmi idő alatt
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE
LETENYEI ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA OM:037530 8868Letenye, Bajcsy-Zs.u.2. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendeletet módosító 32/2008. (XI.24.)
pedagógusok Iskolai végzettség Főiskola matematika-testnevelés tanár Oktatási azonosító szakos Szakképzettség Szakvizsga Szakkollégium S.sz.
S.sz. 1 Iskolai végzettség matematika-testnevelés tanár Egyetem gyógytestnevelő tanár szakos Szakképzettség Szakvizsga Szakkollégium Oktatási azonosító 74911947817 2 magyar nyelv és irodalom tanító 76788670402
A BETÖLTÖTT MUNKAKÖRÖK ALAPJÁN A PEDAGÓGUSAINK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE
A BETÖLTÖTT MUNKAKÖRÖK ALAPJÁN A PEDAGÓGUSAINK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE Ssz. Végzettség Munkakör Tantárgy Szakképzettségek szintje 1. főiskola /osztályfőnök informatika számítástechnika szakos
Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények
HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása
Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról
Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA MARCALVÁROSI KÖZOKTATÁSI KÖZPONT, ÓVODA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA GYİR, ÖRKÉNY I. U. 4-6. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet 2009 augusztus 31-én lépett életbe a 32/2008.
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények
Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról
Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi
BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.
BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség
2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő
Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását Legmagasabb iskolai végzettség Szakképzettség német nyelv és irodalom - orosz nyelv és irodalom
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Végzettség Szakképzettsége Tanított tantárgyai 1 főiskola tanító ének műveltségterület 2 főiskola
Pedagógusok. Munkakör Szakképzettségek, végzettségek Pedagógus szakvizsgák szakvizsgázott intézményvezető-helyettes, kémia szakos tanár; 1
Pedagógusok Munkakör Szakképzettségek, végzettségek Pedagógus szakvizsgák intézmény-helyettes, kémia szakos ; 1 középiskolai környezetvédelem szakos francia szakos nyelv, angol 2 középiskolai nyelv és
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2011/2012. tanév Ssz. Végzettség 1. 2. szakvizsgázott oligofrénpedagógia,
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015. tanév 1. 2. 3. 4. 5. 6. szakvizsgázott szakos, általános
Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév
Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási
ANGOL NYELV ÖSSZ ÖSSZ. össz 4,85 81 4,83 137 4,89 126 4,90 99 4,93 147 4,88 195 4,81 181 4,89 183 5,00 3 4,75 4 5,00 3
ANGOL NYELV 2007/08 2008/09 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 2014/15 5,00 17 4,65 17 4.95 20 4,90 21 5,00 21 4,92 25 5,00 22 4,87 15 12.a 5,00 10 5,00 7 5,00 4 5,00 2 5,00 9 4,94 18 4,88 16 5,00
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége a betöltött munkakörök alapján
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége a betöltött munkakörök alapján 1. 2. Pedagógus Informatika szakos, kiadványszerkesztő Testnevelés német szakos Végzettség szintje Iskolai végzettség
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,
Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz
Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,
okleveles német nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár általános iskolai tanító német idegen nyelvi műveltségi területen
Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógusok, nevelő és oktató munkát segítők iskolai végzettsége és szakképzettsége 2017/2018-as tanév Móricz
NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2013/2014-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2013/2014-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége,
sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát
A pedagógusok iskolai végzettsége és az általuk tanított tantárgyak a 2016/2017-es tanévben: sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz horvát 2. horvát, orosz horvát 3. tanító
Idegen nyelvi mérés eredményei év
Idegen i mérés eredményei - 2017. év srsz. Mérési azonosító Évfolyam Idegen Mérési eredmény (százalék) 1. X443-W859 6 angol 70% 2. J147-U624 6 angol 76% 3. U159-A876 6 angol 56% 4. F393-P633 6 angol 100%
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám Végzettség Osztály Tantárgy Óraszám. tanító.a matematika 4 erkölcstan környezetismeret testnevelés.5.5.
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége
Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyama számára
Kerettanterv a gimnáziumok 9-2. évfolyama számára Tantárgyi struktúra és óraszámok Óraterv a kerettantervekhez 9 2. évfolyam gimnázium általános tagozat VMG Tantárgyak 9. 0.. 2. + + I. Idegen nyelv 3+
2012/2013. tanév. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
2012/2013. tanév A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szakközépiskola Tantárgy Magyar nyelv és irodalom Történelem Társadalomismeret,
általános iskolai tanító, természetismeret, magyar nyelv- és irodalom tanító,ének,magyar nyelv- és irodalom,etika,napközis foglalkozás
Alapvégzettsége Egyéb végzettségek Ellátott feladatok általános iskolai tanító általános iskolai tanító, természetismeret, magyar nyelv- és irodalom ének-zene karvezető ének-zene tantárgycsoport (ének-zene);
I. Szervezeti, személyzeti adatok
KÖZZÉTÉTELI LISTA 10. számú melléklet a 11/1994. MKM rendelet és a 40/2005. OKM rendelet alapján I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat A közfeladatot ellátó szerv hivatalos adatai Fazekas Utcai Általános
Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017-ES TANÉV 1 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A pedagógusok iskolai
A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE 2014/2015
A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE 2014/2015 testnevelő tanár főiskola, egyetem matematika- testnevelés szakos általános iskolai tanár testnevelés szakos mestertanár egyetem történelem
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév Beosztás Végzettség Szakképzettségek Tantárgy 1. középiskolai tanár 2. középiskolai
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége
NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége,
Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10.sz. melléklet 11/1994.(06.08.)MKM rendelethez
D Ó Z S A G Y Ö R G Y Á L T A L Á N O S I S K O L A 2400 DUNAÚJVÁROS, KÖZTÁRSASÁG U. 14. TELEFON: 25/413-035, 411-035, 410-021, FAX:25/410-021 www.dozsa-duj.sulinet.hu dozsaduj@freemail.hu Különös közzétételi
KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. alapján
KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. alapján I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat A közfeladatot ellátó szerv hivatalos adatai
A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései
A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA Sorszám: Tanított tantárgy: Végzettség: Továbbképzés: 1 tanító, rajz tanító, rajz szak 2 angol
Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők végzettsége
Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők végzettsége 1. tanító Munkakör Tanított tantárgy Szakképzettségek, végzettségek környezetismeret, ének-zene, életvitel és gyakorlat,
Pedagógusok képesítése. Végzettségek szintje szakonként. 1. KLTE TTK 1. egyetem 1. matematika 2. ábrázoló geometria. 1. főiskola 1. földrajz 2.
Végzettségek általános iskolai Az oklevelet kiállító intézmények megnevezése (a kar jelölésével) Nápolyi Pedagógusok képesítése Végzettségek szintje szakonként Mely szakokra képesített (tantárgyanként)
Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk.
Az Nkt. 81. -a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk. Volt tanítványaink a következő eredményeket érték el a középfokú intézményekben. 2012/13. tanévben a nyolcadik osztály létszáma:
IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI
IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott
1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
Magyarországi Evangélikus Egyház - Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium székhely: 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2 telephely: 1185 Budapest, Hámán Katalin utca 39. telephely:
Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola
Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola 2016/2017 1.A pedagógusok végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tantárgyfelosztáshoz Szám Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tantárgyfelosztás
A Budapest, XVIII. Kerületi SOFI Közzétételi listája 2015.
Az intézményben dolgozó pedagógusok és végzettségeik A Budapest, XVIII. Kerületi SOFI Közzétételi listája 2015. 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról
Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról
Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási
SZAKÉTŐI VÉLEMÉNY A BAKONYSZENTKIRÁLYI BÉKEFI ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉ- SZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TAN- TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL
SZAKÉTŐI VÉLEMÉNY A BAKONYSZENTKIRÁLYI BÉKEFI ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉ- SZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TAN- TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Készítette: Bíró Jenő, közoktatási szakértő Szakértői igazolvány
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását Legmagasabb iskolai végzettség Szakképzettség 2011/2012. tanévben tanított tantárgy angol nyelv
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3001-2 /2012. 8. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez
Pedagógus munkakörben foglalkoztatottak
Pedagógus munkakörben foglalkoztatottak Munkakör Tanító Közzétételi lista a 229/2012. Korm. rendelet alapján: 23. (3) a), b); 23. (5) a), b): Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általános
KÖTELEZŐ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019
KÖTELEZŐ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019 Az intézmények sségéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,
ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS
ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2017. MÁJUS-JÚNIUS OSZTÁLYOK ÉRETTSÉGI EREDMÉNYE 12.A 12.B 12.C 12.D 12.E Közép % 73,59 8,55 7,23 77,24 82,4 Emelt % 64,85 73,96 66,17 78,84 73,91 eltérés 8,74 6,59 4,6-1,6 8,49 Tanév
testnevelés szakos tanár tanító mesterfokozat és okl. pededagógia szak Közoktatási vezetői és pedagógus szakvizsga testnevelés szakkollégium
1. oldal Sorszám Munkakör Végzettség Munkakör Mely szakra képesített Tanított tantárgy / foglalkozások testnevelés szakos 1 intézmény egyetem mesterfokozat és okl. pededagógia szak Közoktatási i és pedagógus
1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához:
Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai
KÖTELEZŐ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018
KÖTELEZŐ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018 Az intézmények sségéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények
Továbbképzési terv 2011.
Továbbképzési terv 2011. A továbbképzési terv a 2007/2012. évre készült, 2007. október 6-án elfogadott Továbbképzési program alapján készült. 1.1. A továbbképzés céljai A közoktatásban dolgozó pedagógusok
A PEDAGÓGIAI PROGRAMOK MÓDOSÍTÁSA, A KERETTANTERVEK ISKOLAI ADAPTÁCIÓJA
A PEDAGÓGIAI PROGRAMOK MÓDOSÍTÁSA, A KERETTANTERVEK ISKOLAI ADAPTÁCIÓJA Szakmai fórum, 2013. március 6. A mai témák áttekintése 1 2 3 4 5 Jogszabályi háttér A kerettantervek szerkezete A tartalmi szabályozás
Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista
Oktatási intézmény ; Eötvös Lóránd Tudományegyetem képző Főiskolai Kar; Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar; Budapesti Műszaki Egyetem- és Társadalomtudományi Kar; Pázmány Péter Katolikus
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezető és pedagógus
Végzettség szintje 1. egyetem 2. főiskola 3. egyetem 4. egyetem 5. főiskola 6. főiskola 7. egyetem 8. egyetem 9. egyetem 10. egyetem 11. főiskola 12.
Végzettség szintje 1. egyetem 2. főiskola 3. egyetem 4. egyetem 5. főiskola 6. főiskola 7. egyetem 8. egyetem 9. egyetem 10. egyetem 11. főiskola 12. egyetem 13. egyetem 14. egyetem 15. egyetem 16. mesterfokozat
1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége.
Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai