Református Pedagógiai Intézet OM Debrecen Budapest Miskolc Nagykőrös
|
|
- Ödön Péter
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Református Pedagógiai Intézet OM Debrecen Budapest Miskolc Nagykőrös A kerettantervek helyi tantervként történő adaptációja a református köznevelési intézményekben (Útmutató 2015.) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék Helyzetelemzés A helyi tantervet meghatározó jogszabályok: A helyi tanterv kialakítását meghatározó terminológia: Az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet mellékletei Az RPI adaptációs támogatása Egységes helyi tantervi minta Tantárgyi struktúra és óraszámok az RPI által javasolt órahálókban Helyzetelemzés 2013-ban az RPI munkatársai és református köznevelési intézmények szakemberei elkészítették a kerettantervek helyi tantervvé történő alakítását segítő útmutatót és mintatanterveket. Az akkor elkészült tantervi mintákat és tartalmakat az RPI közzétette honlapján, ami jelenleg is elérhető a honlap Jó gyakorlatok aloldalán. Ezek a dokumentumok azonban nem követték a 2013 után történt vonatkozó rendeletmódosításokat, ezért fejlesztésük szükséges. Fejlesztésük az RPI szaktanácsadók bevonásával lehetséges. Most lett aktuális, és különösen is meghatározó a 33/2015. (VI. 24.) EMMI rendeletben közzétett módosítások alkalmazása a középiskolák évfolyamán. 3. A helyi tantervet meghatározó jogszabályok: Közkeletű megnevezés Köznevelési törvény, Nkt NAT Kerettantervi rendelet Jogszabály Megjegyzés évi CXC törvény Többször módosított 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről Módosította: a 73/2013. (III. 8.) Korm. rendelet 297/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet 7/2014. (I. 17.) Korm. rendelet Módosította: a 23/2013. (III. 29.) EMMI rendelet 6/2014. (I. 29.) EMMI rendelet 34/2014. (IV. 29.) EMMI rendelet Központi telephely és ügyintézési cím: 1042 Budapest, Viola utca 3-5. Székhely: 4026 Debrecen, Füvészkert utca 4. Miskolci telephely: 3530 Miskolc, Kálvin János utca 2. Debreceni telephely: 4026 Debrecen, Kálvin tér refpedi@reformatus.hu Internet:
2 Érettségi vizsgaszabályzat Részletes érettségi vizsgakövetelmények Huszas A kerettantervi adaptáció támogatása 100/1997. (VI. 13.) Korm. Többször módosított. Legutóbb: rendelet 36/2015. (III. 6.) Korm. rendelet 40/2002. (V. 24.) OM rendelet Többször módosított. Tartalmi kérdésekben meghatározó a 33/2015. (VI. 24.) EMMI rendelet (2017. január 1-jén lép hatályba). A 20/2012. EMMI rendelet a Többször módosított. nevelési-oktatási intézmények működéséről A helyi tanterv kidolgozásánál figyelembe veendő református jogszabályok A Magyarországi Református Egyház közoktatási törvénye (MRE évi II. törvény) A hittanoktatásról szóló évi II. törvény (MRE) A történelmi keresztény egyházak megállapodása a hitoktatásról ( ) Zs-96 /2006. Zsinati Határozat az egyházi ének tantárgy bevezetéséről és az egyházi ének kerettanterv tárgyában) Zs.-243 /2012. A Zsinat határozata az új református hittanoktatási szabályrendelet tárgyában Zs.-244 /2012. A Zsinati határozat az új református hittanoktatási kerettanterv bevezetése tárgyában 4. A helyi tanterv kialakítását meghatározó terminológia: Glosszárium: A 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet, Melléklet, III. rész. 5. Az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet mellékletei Melléklet 1. melléklet Kerettanterv az általános iskola 1-4. évfolyama számára 2. melléklet Kerettanterv az általános iskola 5-8. évfolyama számára 3. melléklet Kerettanterv a gimnáziumok évfolyama számára 4. melléklet Kerettanterv a gimnáziumok évfolyama számára 5. melléklet Kerettanterv a gimnáziumok évfolyama számára 6. melléklet Kerettanterv a szakközépiskolák évfolyama számára 7. melléklet Nyelvi előkészítő évfolyam kerettanterve 8. melléklet Kerettanterv a szakiskolák számára 9. melléklet A Köznevelési Hídprogramok kerettantervei 10. melléklet Nemzetiségi nevelés-oktatás kerettantervei 11. melléklet Kerettantervek a sajátos nevelési igényű tanulókat oktató nevelési-oktatási intézmények számára 12. melléklet Kerettanterv a felnőttoktatás számára 13. melléklet Kerettanterv a szakiskolát végzettek középiskolája számára I II. (11 12.) évfolyam 6. Az RPI adaptációs támogatása Az RPI szakmai elemzéseket és ajánlásokat dolgozott ki az alábbi helyi tantervi adaptációkhoz: az általános iskola 1-4. évfolyama; az általános iskola 5-8. évfolyama; a gimnáziumok évfolyama. A hit- és erkölcstan tantárgyi tantervének beépítése a helyi tantervbe. 2
3 A hat- és nyolcévfolyamos gimnáziumokban, valamint a szakképzésben a gimnáziumoknál leírt megfontolások alkalmazhatóak. 7. Egységes helyi tantervi minta Az RPI egységes, minden tantárgyban alkalmazható helyi tantervi sablont dolgozott ki, ami az eddigi tapasztalatok szerint áttekinthetővé tette a helyi tantervi fejlesztéseket. Elérhető a honlap Jó gyakorlatok aloldalán. 3
4 8. Tantárgyi struktúra és óraszámok az RPI által javasolt órahálókban A) Óraterv a helyi tantervi mintákhoz református iskolákban 1 4. évfolyam Tantárgyak 1. évf. 2. évf. 3. évf. 4. évf. Magyar nyelv és irodalom Idegen nyelvek Matematika Hit és erkölcstan Erkölcstan Környezetismeret Ének-zene Néptánc Vizuális kultúra Technika, életvitel és gyakorlat Informatika 1 Testnevelés és sport Szabadon tervezhető Rendelkezésre álló Tanulók óraterhelése Jelmagyarázat: zöld: az RPI javaslata. piros: módosításra került érték. Az RPI megfontolásai a szabadon tervezhető órák felhasználására Az 1-4. évfolyamon a néptánc (népi gyermekjátékok) helyi tantervbe illesztése, ha a személyi feltételek megteremthetőek. Egyházi ének a 4. évfolyamon. Informatika a 4. évfolyamon. A hit- és erkölcstan egyik órája nem számít bele a rendelkezésre álló be. A tanulói túlterhelés csökkentése miatt javasoljuk az egyházi ének beszámítását a megadott be. Több szakértő felveti, hogy az 1. és a 3. évfolyamon a magyar nyelv és irodalom tantárgy kapjon még egy órát, a matematika pedig a 2. évfolyamon. Mások inkább tanulásmódszertani foglalkozások órarend szerinti megtartását javasolják. A 3. évfolyamon ha a feltételek megfelelőek javasolható a környezetismeret óraszámának növelése. Idegen nyelvek tanulását csak szakköri keretben, vagy délután 16 óráig tervezett tanórán kívüli foglalkozások keretében ajánljuk az 1-3. évfolyamon, akkor, ha ennek összekapcsolása a 4. évfolyamon megkezdett nyelvoktatással biztosított (pl. differenciálás). Informatika szakköri keretben megfelelő programmal- szintén javasolható az 1-3. évfolyamon. 4
5 B) Óraterv a helyi tantervi mintákhoz református iskolákban 5 8. évfolyam Tantárgyak 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Magyar nyelv és irodalom Idegen nyelv Matematika Történelem* Hit és erkölcstan Erkölcstan Egyházi ének 1 Természetismeret 2 2 Biológia - egészségtan 2 1 Fizika 2 1 Kémia 1 2 Földrajz 1 2 Ének-zene Vizuális kultúra Dráma és tánc / 1 Hon- és népismeret** Néptánc Informatika Technika, életvitel és gyakorlat Testnevelés és sport Osztályfőnöki Szabadon tervezhető Rendelkezésre álló Tanulók óraterhelése Jelmagyarázat: zöld: az RPI javaslata. piros: módosításra került érték. * Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek ** A két tantárgy valamelyikének választása kötelező. Az RPI megfontolásai a szabadon tervezhető órák felhasználására Magyar nyelv és irodalom növelése az 5. évfolyamon vagy Tanulásmódszertan az 5. évfolyamon. A magyar nyelv (nyelvtan) órák növelése a 7. évfolyamon. A tanévre jutó tananyag a középiskolai oktatás alapja. A magyar nyelv és irodalom két tantárgyként is megszervezhető. Javasolható megoldás. Az RPI javasolta az olvasóvá nevelésre fókuszáló irodalom tantervet. Tudjuk azonban, hogy ennek országosan is alacsony a választása. Általános iskolában csak egy idegen nyelv tanítását javasoljuk. A második idegen nyelv szakköri keretben való tanítása a továbbtanulásban preferált középiskolákkal való egyeztetés után javasolt. 5
6 Javasoljuk a természettudományos gyakorlatok órarendbe építését az 5-8. (vagy legalább a 7-8. évfolyamon) (heti 1-1 óra). A hit- és erkölcstan egyik órája nem számít bele a rendelkezésre álló be. Egyházi ének a 6. évfolyamon (Az 5-6. évfolyamon, ha a 4. évfolyamon nincs az órahálóban tervezve.) A tanulói túlterhelés csökkentése miatt javasoljuk az egyházi ének beszámítását a megadott be. Megfontolandó a néptánc órarendben tartása ha a személyi feltételek megteremthetőek az 5-6. osztályban. Informatika az 5. évfolyamon. Sakk illetve egyéb táblajátékok tanítására megfelelő lehetőséget biztosít a délután 16 óráig tervezett tanórán kívüli foglalkozások kerete, pl. fakultatív vagy szakköri szervezésben. 6
7 C) Óraterv a helyi tantervi mintákhoz református iskolákban Gimnázium évfolyam Tantárgyak 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf. Magyar nyelv és irodalom I. Idegen nyelv II. Idegen nyelv Matematika Történelem* Hit és erkölcstan Etika Egyházi ének 1 Biológia - egészségtan Fizika Kémia 2 2 Földrajz 2 2 Ének-zene 1 1 Vizuális kultúra 1 1 Dráma és tánc / 1 Hon- és népismeret** Művészetek 2 2 Informatika Technika, életvitel és 1 gyakorlat Testnevelés és sport Osztályfőnöki Emelt szintű érettségi 2 3 felkészítés A. Emelt szintű érettségi 2 3 felkészítés B. Szabadon tervezhető Rendelkezésre álló Tanulók óraterhelése Jelmagyarázat: zöld: az RPI javaslata. piros: módosításra került érték. * Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek ** A két tantárgy valamelyikének választása kötelező. *** A évfolyamon a négy művészeti tárgy (Ének-zene, Vizuális kultúra, Dráma és tánc, Mozgóképkultúra és médiaismeret) kerettanterveiből szabadon választhatóan tölthető fel a Művészetek e. Az RPI megfontolásai a szabadon tervezhető órák felhasználására A gimnáziumi oktatásban meghatározó a tagozatok (emelt szintű képzések) megszervezése. A jelenlegi óraszámok lehetővé teszik a (vagy csak a 12.) évfolyamon a 3-3 órás emelt szintű érettségi felkészítést 2 tantárgyból. Ilyen megoldás esetén az intézmény alternatívát dolgoz ki a felsőfokú továbbtanulást nem választó diákok számára. 7
8 A kerettantervi adaptáció támogatása A magyar nyelv és irodalom két tantárgyként is megszervezhető. Javasolt megoldás. Történelem óraszám növelése javasolt a 10. évfolyamon. Matematika óraszám növelése javasolható a 12. évfolyamon, ebben az emelt szintű érettségi felkészítés ét kell megfontolni, vagy alkalmazásra kerülhet az a lehetőség, hogy a hit- és erkölcstan tanóra nem számít bele a tanulói terhelésbe. Idegen nyelvek óraszámának növelése megfontolandó. (Az óraszám növelése követelményszint emelkedést is jelenthet.) Megfontolandó és megvizsgálandó a latin nyelv tanításának lehetősége különösen a 11. évfolyamon. A tanulói túlterhelés csökkentése miatt javasoljuk a hit- és erkölcstan, valamint az egyházi ének beszámítását a megadott be. Egyházi ének a 9. évfolyamon (Közösségteremtő funkció, áhítatok segítése.) Létezik RPI. tantervi minta az egyházi ének 11. vagy évfolyamon, a művészetek tantárgy keretében történő beépítésére. A vonatkozó egyházi jogszabályok értelmében a 11. évfolyamon etika tantárgy nem oktatható, tananyaga beleépül a hit- és erkölcstan oktatás megfelelő moduljaiba. Művészetek: több alternatíva is kínálkozik. o Érdeklődési csoportok szerinti megszervezés, tanulói választás alapján. Ilyen esetben az énekkar illetve a diákszínpadi munka is beépíthető a helyi tantervbe. Az érdeklődési körök mentén szervezett csoportok az iskola arculatának alakítását, az iskola marketinget is segíthetik. o Az egyházi ének tantárgy beépíthető a művészetek be. o A évfolyamon a művészetek tantárgy tanításával lehetőség nyílik a középiskola hagyományrendszerét építő projektek kialakítására (pl. tánctanulás a szalagavatóra, énektanulás a ballagásra). Az osztályfőnöki munka keretében választható a családi életre nevelést segítő program is. Ezek a magas óraterhelések figyelembe véve a bejáró tanulók magas arányát és az önálló tanulásra szükséges időkereteket is nem támogatják a kötelező tanórákon túli szakkörök, külön felkészítők megszervezését. Célszerű, ha a választhatóság feltételeit az iskola a lehetséges mértékig a tanórák kínálatában biztosítja. Budapest, július 31. Márkus Gábor pedagógiai szakértő 8
A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve
A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium Óraterve A 2013/214. tanévtől az 1. 5. és 9. évfolyamon a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló
Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:
Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,
ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:
ÓRATERV 3.. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és a követelmények Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő
Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től
1. számú melléklet Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től Tantervek: H2010 = a 2011-ben felülvizsgált és a NAT alapján
A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom,
A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Esztergom, 2018.06.29. Közismereti óratervek: Az egyes képzések heti óraszámai tantárgyanként
Helyi tanterv melléklete
Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak
Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)
Tantárgyi struktúra és óraszámok (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok Kötelező tantárgyak és óraszámok Óraterv a helyi tantervekhez 7 12. évfolyam hat évfolyamos gimnázium Tantárgyak
FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései
FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései Készítette: Kozák András köznevelési szakértő Tanulói terhelhetőségi küszöbszám Az egyes évfolyamokra a kerettantervben megállapított
A PEDAGÓGIAI PROGRAMOK MÓDOSÍTÁSA, A KERETTANTERVEK ISKOLAI ADAPTÁCIÓJA
A PEDAGÓGIAI PROGRAMOK MÓDOSÍTÁSA, A KERETTANTERVEK ISKOLAI ADAPTÁCIÓJA Szakmai fórum, 2013. március 6. A mai témák áttekintése 1 2 3 4 5 Jogszabályi háttér A kerettantervek szerkezete A tartalmi szabályozás
Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyama számára
Kerettanterv a gimnáziumok 9-2. évfolyama számára Tantárgyi struktúra és óraszámok Óraterv a kerettantervekhez 9 2. évfolyam gimnázium általános tagozat VMG Tantárgyak 9. 0.. 2. + + I. Idegen nyelv 3+
Soproni Széchenyi István Gimnázium
Soproni Széchenyi István Gimnázium AZ ISKOLA EGYES ÉVFOLYAMAIN TANÍTOTT TANTÁRGYAK ÉS EZEK ÓRASZÁMAI A Soproni Széchenyi István Gimnázium Pedagógiai Programjának 5. sz. melléklete Elfogadta a Soproni Széchenyi
Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV
Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV 2016 A GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE Iskolánk küldetéséből, feladataiból eredően az oktatás minőségét, hatékonyságát, a tanulói teljesítmény növelését
5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai
5. számú melléklet Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai Óraterv a 006 szeptemberétől (7.A; 7.B; 9.C) induló reál és humán osztályok számára (hat-és négyosztályos), Utoljára
2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások
2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások Iskolánk nevelőtestülete úgy döntött, hogy a 10%-os szabad órakeretet osztálytípusoktól függően osztja fel a tantárgyak
SZAKÉTŐI VÉLEMÉNY A BAKONYSZENTKIRÁLYI BÉKEFI ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉ- SZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TAN- TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL
SZAKÉTŐI VÉLEMÉNY A BAKONYSZENTKIRÁLYI BÉKEFI ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉ- SZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TAN- TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Készítette: Bíró Jenő, közoktatási szakértő Szakértői igazolvány
A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:
A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Hevesy György Általános Iskola pedagógiai programjának módosítása
Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények
HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása
A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium
Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium A 2009/2010. tanévben induló ok tantárgyszerkezete és óraterve (Részlet a pedagógiai programból) 2008 1 Angol nyelvi előkészítő/ angol 12. sz. melléklet Tantárgyak
4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,
4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai 4.1 A műveltségterületek és tantárgyak viszonya: Műveltségi területek / Tantárgyak 1-4. 5. 6.
A kerettantervektől a helyi tantervekig
Dr. Kaposi József főigazgató Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet II. Nemzeti Köznevelési Konferencia A kerettantervektől a helyi tantervekig Budapest, 2013. január 18. Kerettantervi rendelet 51/2012. (XII.
József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek
1. sz. melléklet Óratervek 1. Gimnázium reál-orientáció Történelem 2 1,5 3 3 Emberismeret és etika 1 1. idegen nyelv 3* 2,5* 3* 3* 2. idegen nyelv 2,5* 2* 3* 3* Matematika 3 3 3 3 * Informatika 1,5* 1*
(133.) tanév
Szakgimnáziumi helyi tanterv 08/9 (.) tanév ikt.:/08 HELYI TANTERV Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Budapest, Váci út. OM azonosító: 008 08-9. (.)
Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT
Pedagógiai program módosítása Helyi tanterv 63. oldal 1. 2. 64.oldal 3. Az alábbiakkal egészül ki ( kiegészítés aláhúzással különül el ) 1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások minisztere által
Gimnázium (2015/16 - )
Gimnázium (2015/16 - ) (emelt óraszámú angol, német, testnevelés, informatika) Tantárgy 9. 10. 11. 12. Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4+1 I. idegen nyelv (angol, német) 3+2 3+2 3+2 3+2 II. idegen nyelv
Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. RAABE konferencia
Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata RAABE konferencia Budapest, 2013.02.28 dr. Gera Tibor Valamennyi iskolában A nemzeti köznevelésről szóló 2011.
Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév
Gimnáziumi felvételi tájékoztató 2017/2018. tanév Miért érdemes gimnáziumunkat választani? Jó hangulatú iskola. Értéket közvetítő hagyományok, rendezvények, sportolási lehetőségek (úszás, kézilabda, szertorna).
Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6.
Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-17267/2008 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: A Koszta József Általános Iskola Pedagógiai Program módosítása és a maximális létszám
4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2
2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003
Alsó tagozat Hétfő. Felső tagozat Hétfő
Hétfő 1. Környezet Magyar Matematika Magyar 2. Testnevelés Magyar Magyar Magyar 3. Magyar Matematika Magyar Testnevelés 4. Matematika Testnevelés Környezet Matematika 5. Matematika korrep. Korrep. Korrep.
HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv
HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv Bevezetve: 2016. szeptember 1-től Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma 134 Budapest, Váci út
Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók
A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget
ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK
ELSŐ OSZTÁLY 1 Magyar Matematika Magyar Matematika Magyar 2 Szabad foglalkozás Önálló foglalkozás Kulturális foglalkozás Angol / Szabad foglalkozás Szabad foglalkozás 3 Magyar Testnevelés Magyar Testnevelés
A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA
A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola gimnáziumi részére érvényes óraterv, valamint a szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv SASHEGYI ARANY JÁNOS
6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2
2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)
Előterjesztés a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet módosításáról
1 Előterjesztés a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet módosításáról A kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII.
6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2
2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)
A Szőlőtő Kétnyelvű Oktatási Alapítvány kerettanterveinek felülvizsgálata és a jogszabályi változásokhoz történő igazodása
A Szőlőtő Kétnyelvű Oktatási Alapítvány kerettanterveinek felülvizsgálata és a jogszabályi változásokhoz történő igazodása A Szőlőtő Kétnyelvű Oktatási Alapítvány két kerettanterve: Kerettanterv két nyelven
Az iskolarendszerű felnőttoktatás kerettantervei
Az iskolarendszerű felnőttoktatás kerettantervei Singer Péter Hajdúszoboszló, 2013. 10. 09. Történeti visszatekintés Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2001-ben 4 iskolafokozatra készültek kerettantervek:
Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról
sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát
A pedagógusok iskolai végzettsége és az általuk tanított tantárgyak a 2016/2017-es tanévben: sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz horvát 2. horvát, orosz horvát 3. tanító
Idegen nyelvi mérés eredményei év
Idegen i mérés eredményei - 2017. év srsz. Mérési azonosító Évfolyam Idegen Mérési eredmény (százalék) 1. X443-W859 6 angol 70% 2. J147-U624 6 angol 76% 3. U159-A876 6 angol 56% 4. F393-P633 6 angol 100%
Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja:
2013-2014. tanévi óraszámok Nagyrábé 7+1 8 8 7 4+1 4 4 4 1 1 1,5 2 2 2 1* 1,5 1,5 1* +1 1 1 1 5 5 3 3 5 5 2,5 2,5
2013-201 tanévi óraszámok Nagyrábé számú melléklet Tantárgy: Magyar nyelv Idegen nyelv (cs.bont.) 2013 2007 2007 2007 2013 2007 2007 2007 7+1 8 8 7 4+1 4 4 4 Német Angol 3 3 3 3 3 Matematika 4+1 5 4,5
ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv
PEDAGÓGIAI PROGRAM ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv SASHEGYI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM OM: 035289 Sashegyi Arany
5. Kistérségi Iskola Óraterve
5. Kistérségi Iskola Óraterve Alsó tagozat 1.osztály 2. osztály3. osztály 4. osztály E K H-T E K H-T E K H-TE K H-T Magyar nyelv és irodalom8 8 8 8 8 8 7.58 8 7 7 7 Idegen nyelv 3 2 3 Matematika 5 5 4
Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók
.. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók Felnőttek gimnáziuma (4 évfolyamos) levelező munkarend szerint Tantárgyak 9. évf. 0. évf.. évf. 2. évf. Anyanyelv/kommunikáció
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Az intézményben a szakos ellátottság teljes körű. A Nemzeti alaptanterv műveltségterületeinek és
HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK
HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK VII. 1. Szakiskolai óratervek VII. 2. Szakközépiskolai óratervek VII.1. SZAKISKOLAI ÓRATERVEK VII.1.1. Szakmai előkészítő évfolyam (9. évfolyam) I. Alapképzések II. Szocializáció
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak
A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja
A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja 1., közoktatási vezető szakvizsga, tagintézmény-vezető, 4.o. testnevelés 2. 1.osztályfőnöke, egész napos iskola 3. 1.osztály egész napos
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola
Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok
IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI
IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott
Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz
Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,
Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján
Különös közzétételi lista a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. tanító,
A köznevelés rendszerének megújuló tartalmi szabályozása
A köznevelés rendszerének megújuló tartalmi szabályozása Dr. Bodó Márton 2012. szeptember 19. Miskolc Oktatásirányítási eszközök Törvényi szabályozás (Nemzeti köznevelési törvény); Folyamatszabályozás
A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOLLÉGIUMAINAK NEVELÉSI PROGRAMJA
PEDAGÓGIAI PROGRAM 1. Nevelési program 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai 1.1.1. Alapelvei 1.1.2. Céljai, feladatai és értékei
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 0. május 4 -én tartandó rendkívüli -
Sorszám. református hitoktató, általános iskolai tanító művelődésszervező szakkollégiumi képzéssel
Sorszám Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2017-2018-as tanév Végzettség szintje Besorolási kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola Pedagógus
Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak. osztályfőnök
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához általános iskolai tanító művelődésszervező és könyvtár rajz, technika, testnevelés, 2. általános
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi
Közzétételi lista 2014/2015
Közzétételi lista 2014/2015 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához VÉGZETTSÉG
5.a 5.b 5.c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret 2. Magyar
CSÜTÖRTÖK PÉNTEK "A" HÉT a b c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret Inf.(F)/Tech.(L) Testnevelés Testnevelés Természetismeret Ének Tanulás mestersége 6. Német Hon- és népismeret 7. fakultáció 1.
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2016 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége
ANDRÁSSY GYULA A G K GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. Nyílt nap összeállította: Kovács Tibor ivh.
NDRÁSSY YUL IMNÁZIUM ÉS OLLÉIUM Nyílt nap 2018. 11. 17. IMNÁZIUM ( - 4 ) FONTOS DÖNTÉS Érettségi (középszintű, emelt szintű) Felsőfokú szakképzés, érettségire épülő szakmák nyelvvizsga Felsőoktatás Szakgimnázium
Állásfoglalás az egyházi ének tantárgy beépítéséről
Református Pedagógiai Intézet (RPI) OM 102246 Székhely: 4026 Debrecen, Füvészkert u. 4. Központi telephely: 1146 Budapest, Abonyi u. 21. : 1/351-9842 /Fax: 1/351-9842; 1/343-7878 / 314 Ügyintézési cím:
ANDRÁSSY GYULA A G K GIMNÁZIUM KOLLÉGIUM. Nyílt nap összeállította: Kovács Tibor ivh.
NDRÁSSY YUL IMNÁZIUM ÉS OLLÉIUM Nyílt nap 2017. 11. 18. IMNÁZIUM ( - 4 ) FONTOS DÖNTÉS Érettségi (középszintű, emelt szintű) Felsőfokú szakképzés, érettségire épülő szakmák Felsőoktatás Szakgimnázium 4
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA MARCALVÁROSI KÖZOKTATÁSI KÖZPONT, ÓVODA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA GYİR, ÖRKÉNY I. U. 4-6. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet 2009 augusztus 31-én lépett életbe a 32/2008.
Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról
Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási
Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján
Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Oktatott tárgy Létszám Iskolai
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola
Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok
Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk.
Az Nkt. 81. -a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk. Volt tanítványaink a következő eredményeket érték el a középfokú intézményekben. 2012/13. tanévben a nyolcadik osztály létszáma:
A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Hancock Márta központigazgató Pedagógiai Szakmai Szolgáltatási Központ
A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere Hancock Márta központigazgató Pedagógiai Szakmai Szolgáltatási Központ Jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.)
ANGOL NYELV ÖSSZ ÖSSZ. össz 4,85 81 4,83 137 4,89 126 4,90 99 4,93 147 4,88 195 4,81 181 4,89 183 5,00 3 4,75 4 5,00 3
ANGOL NYELV 2007/08 2008/09 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 2014/15 5,00 17 4,65 17 4.95 20 4,90 21 5,00 21 4,92 25 5,00 22 4,87 15 12.a 5,00 10 5,00 7 5,00 4 5,00 2 5,00 9 4,94 18 4,88 16 5,00
Helyi tanterv. 2016/2017. tanév. Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma Tamási, Deák F. u. 6-8.
Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma 7090 Tamási, Deák F. u. 6-8. Tel.: 74/471-127, Fax: 74/471-324 e-mail: valyi@valyipeter.szekszardiszc.hu www.valyipeter.szekszardiszc.hu Helyi
NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA
NYÍLT NAP 2018. 11. 14. MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA Milyen célkitűzésekkel jött létre az iskola? Mezőörs és környéke fiataljainak tehetséggondozása Felelősséget vállalni a környezetért és a közösségért
A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...
Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM I. BEVEZETŐ... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM II. NEVELÉSI PROGRAM... HIBA! A KÖNYVJELZŐ
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,
Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap
Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi
A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége
A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű
Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok
Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 2. Tantervtípusok; NAT-ok TANTERV: Az iskolai műveltség foglalata, közvetítő eszköz a kultúra és az iskola, a kultúra képviselői és a tanárok között (. o (Báthory
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő
Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket.
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM: 032351 KLIK 122013 Cím: 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu Kedves Szülők!
Katolikus helyi tanterv minta 2012
Katolikus helyi tanterv minta 2012 1 2 Jogszabályok: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről 20/2012.
BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.
BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség
NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége,
Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév
Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2016-2017-es tanév Besorolási Pedagógusok Végzettség szintje kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola
Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról
Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási
A Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája A Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A Than Károly Ökoiskolában a tanulmányok alatti vizsgák
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. informatika szakos tanár.
informatika szakos tanár fizika 1 egyetem tanár, intézményvezető fizika Közoktatsi vezető és pedagógus szakvizsga 2 tanár, intézményegysé g-vezető magyar szakos tanár pedagógiai értékelési szakértő 7.a
1.1 ÓRATERV A 9. NYELVI ELİKÉSZÍTİ ÉVFOLYAM RÉSZÉRE
HELYI TANTERV 1 ÓRATERVEK 1.1 ÓRATERV A 9. NYELVI ELİKÉSZÍTİ ÉVFOLYAM RÉSZÉRE Tantárgy neve Heti Megjegyzés óraszám Idegen nyelv 13 Intenzív nyelvi felkészítés Informatikai ismeretek 4 Történelem 1 Képességfejlesztés
ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS
ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2017. MÁJUS-JÚNIUS OSZTÁLYOK ÉRETTSÉGI EREDMÉNYE 12.A 12.B 12.C 12.D 12.E Közép % 73,59 8,55 7,23 77,24 82,4 Emelt % 64,85 73,96 66,17 78,84 73,91 eltérés 8,74 6,59 4,6-1,6 8,49 Tanév
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015. tanév 1. 2. 3. 4. 5. 6. szakvizsgázott szakos, általános
Helyi tanterv 2013 Reálisan
Az apostolok így szóltak az Úrhoz: Növeld a hitünket! Lk 17,5 Helyi tanterv 2013 Reálisan Országos konferencia 2013. február 1. RPI Sylvester János Ref. Gimn. Márkus Gábor, RPI Áhítat Ének: Egek nagy királya,
A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE
A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE 1 KÉPZÉSEK KÓDSZÁMAI Az iskola azonosítási (OM) kódja: 031200, telephely kód: 001 6 évf. reál orientációs
A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA
SASHEGYI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA OM: 035289 Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium Budapest XII. Meredek utca 1. OM azonosító:
C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA
C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA I. A KÉPZÉS PEDAGÓDIAI CÉLJA: Az általános műveltséget erősítő előképzettség, valamint a szakmacsoportos alapozó ismeretek megszerzése után a szakmai elméleti és gyakorlati ismeretek