Felvételi tájékoztató
|
|
- Lili Fodor
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: ) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy tanítson minket a jól végzett munka örömére és izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni. (Szent- Kedves Szülők! Örömteli, de nagy felelősséggel járó döntés előtt állnak, amikor a gyermekük számára iskolát választanak. Ebben szeretnénk Önöknek segíteni ezzel a rövid bemutatkozással. Iskolánk a Kálvin tér közelében található. Eddig már sok ezer diák lépte át a több mint 100 éves épület küszöbét. Közöttük Gárdonyi Géza, Szent-Györgyi Albert és még sokan mások, akikre büszkék vagyunk. Szerkezetét tekintve az intézményünk tizenkét évfolyamos, az ötödik évfolyamtól a tehetséges tanulók 8 osztályos gimnáziumban folytathatják a tanulmányaikat. A kisgimnáziumi osztályokba más iskolából jövő gyerekeket is szeretettel várunk. A külsős gyerekek írásbeli felvételi vizsgát tesznek. Azok a tanulók, akiknek nem sikerül a kisgimnáziumi felvételi, általános iskolai tanulmányaikat folytathatják tovább. Természetesen nekik is lehetőséget adunk a továbbiakban arra, hogy ismételten felvételizhessenek
2 gimnáziumi osztályba. Ehhez 5-6. osztályban külön fejlesztő foglalkozásokat biztosítunk. A nyolcosztályos gimnáziumi képzésben évfolyamonként két osztályt indítunk. Az évfolyamon általános képzés folyik, melynek során lineáris felépítésben sajátítják el diákjaink a tantárgyak ismeretanyagát. Az érettségi vizsga megszerzésének feltétele két idegen nyelv tanulása. Angol nyelven minden gimnazistánk tanul, a másik nyelv a német, francia közül választható. Az idegen nyelvi képzést emelt óraszámban biztosítjuk tanulóink számára. Ennek eredményeként diákjaink jelentős része rendelkezik nyelvvizsgával, illetve tesz nyelvekből előrehozott érettségi vizsgát. A nyolcadik évfolyam után nyelvi-informatikai ( 0. ) évfolyamot is működtetünk, ennek keretében a tanulók heti 12 órában nyelvet, 5 órában informatikát tanulnak diákjaink, valamint e tanév során számukra megszervezzük a nemzetközi ECDL számítástechnikai vizsgákat. Nagy hangsúlyt fektetünk a tehetséges diákok versenyekre való felkészítésére, a versenyeken való szerepeltetésére. Kiemelkedő eredményeket értek el diákjaink idegen nyelvek (angol, német, francia), számítástechnika, matematika, kémia, biológia, történelem, magyar tantárgyakból. A felkészítés a délutáni szakkörökön, illetve foglalkozásokon történik. A személyiségfejlesztésben fontosnak tartjuk a tanórán kívüli ismeretszerzést és szórakozás lehetőségeinek biztosítását is. Kora délutáni időszakban szakértő kollégák segítségével fejlesztő játékon, kézműves foglalkozáson, filmvetítéseken vehetnek részt a tanulók. Iskolai könyvtárunk könyvek, folyóiratok, videofilmek, CD-ROM-ok és DVD-k széles választékával, internet hozzáféréssel ideális feltételeket teremt a tanuláshoz, a tanórán szerzett ismeretek bővítéséhez. Valamennyi osztályfőnök szívügyének tekinti a színház- és múzeumlátogatást. A közösségformálás fontos lehetőségének tartjuk a tanulmányi kirándulásokat és az erdei iskolai programokat. Iskolánkban aktív sportélet zajlik. Lehetőséget biztosítunk a tanítási szünetek tartalmas eltöltésére. Évek óta szervezünk Boglárlellén és Kincsesbányán nyári táborokat, sí- és vándortábort.
3 A gimnázium évfolyamában tehetséggondozó mentorprogram működik: társadalom- és természettudományi területeken. A fakultációk jelentik a tanulók számára az emelt szintű érettségire való felkészítést, melyet az iskolánk valamennyi oktatott tantárgyából tudjuk biztosítani. A hagyományos tantárgyi fakultációk mellett az utolsó két évfolyamon újságírást és idegenvezetést is tanulhatnak diákjaink. VÁLASZTHATÓ TANULMÁNYI TERÜLETEK évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből 81 8 évfolyamos 82 8 évfolyamos évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német vagy francia nyelvből 8 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből második idegen nyelv a(z) német nyelv második idegen nyelv a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv második idegen nyelv a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv A FELVÉTELIRŐL A felvételire az általános iskolákban, a központi felvételi lapon lehet jelentkezni, A felvételt eldöntő felvételi rangsort a felvételi pontok alapján készítjük el. Ennek kiszámítása: Felvételi pontszám = hozott + írásbeli Hozott pontok A tanulók felvételénél figyelembe vesszük az általános iskola 2-3. osztályában elért év végi és a 4. osztály félévi teljesítményét: magyar nyelv- és irodalomból, valamint matematika és környezet/természetismeret tárgyakból. A hozott pontszámokból maximum 60 pont érhető el. Írásbeli
4 Minden hozzánk felvételizni szándékozó diák a központi írásbeli vizsgán vesz részt. A központi írásbeli feladatok elsősorban nem a tárgyi tudást mérik, hanem készség centrikus feladatokat tartalmaznak. A matematika és az anyanyelv központi írásbelin maximálisan 100 pont érhető el.
5 JELENTKEZÉS A NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMBA Írásbeli vizsgára: december 10-ig. Az általános felvételi keretében történő jelentkezés határideje: február 18. (Adatlap + jelentkezési lap) Mind a két alkalomra a központi jelentkezési lap az iskolában beszerezhető. Az írásbeli felvételi ideje: január Az írásbeli vizsga időpontjáról külön értesítést nem küldünk! ELÉRHETŐSÉGEINK: 1093 Budapest, Lónyay utca 4-8 Telefon: , iskolatitkar@szgya.hu A továbbtanulással kapcsolatban érdeklődni Dezső Enikő igazgatóhelyettesnél lehet.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Budapest IX. Kerületi Szent Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten
RészletesebbenHódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma:
Hódmezővásárhely Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: 200893 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Németh László u. 16. Telefonszám: 62/533-137 Fax: 62/533-137 E-mail: titkarsag@nlg.httpf.hu
Részletesebben2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
RészletesebbenSzent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanév
Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanév A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten
RészletesebbenA Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes
RészletesebbenA Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes
Részletesebben2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk
RészletesebbenSzegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
RészletesebbenBÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
RészletesebbenBÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
RészletesebbenSzegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
RészletesebbenAz EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG
RészletesebbenGimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév
Gimnáziumi felvételi tájékoztató 2017/2018. tanév Miért érdemes gimnáziumunkat választani? Jó hangulatú iskola. Értéket közvetítő hagyományok, rendezvények, sportolási lehetőségek (úszás, kézilabda, szertorna).
Részletesebben4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2
2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003
RészletesebbenBÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
RészletesebbenKedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280
Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,
RészletesebbenBEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben
RészletesebbenTUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL
TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL A Kispesti Deák Ferenc Gimnázium OM azonosítója: 035253 Telephely kódja: 001 A továbbtanulásra való jelentkezés határideje: 2019. február 18. PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ SZÜLŐI
RészletesebbenBEISKOLÁZÁS 2014/2015
BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra
Részletesebben6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2
2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)
RészletesebbenKISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM
KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com Célkitűzésünk, hogy a törvény adta
RészletesebbenFöldes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)
Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők
RészletesebbenTovábbtanulási lehetőségek. A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában
Továbbtanulási lehetőségek A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában Immár 6. éve dolgozik katolikus nevelési-oktatási intézményünk az óvoda- általános
Részletesebben2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)
Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:
RészletesebbenÚj tagozatok a as tanévben!
1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be
RészletesebbenAVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.
RészletesebbenBÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
RészletesebbenA Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
RészletesebbenA Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes
RészletesebbenOM azonosító: 200951
Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI
RészletesebbenPannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail: info@pok.suli.hu
Részletesebben6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2
2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ HATODIK és NYOLCADIK OSZTÁLYOS TANULÓKNAK! A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2015/2016-os tanévre a HATÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261
RészletesebbenCSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989
ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ
RészletesebbenSzegedi Baptista Középiskola
Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu
RészletesebbenTELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018.
TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 1. TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. ALAPVETŐ CÉLJAINK: 1. biztos nyelvtudás legalább egy nyelvből; 2. diákjaink olyan egyetemekre jussanak be, amely megfelel
RészletesebbenFelvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre
Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv
RészletesebbenKedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:
Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
RészletesebbenBÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013-2014-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
RészletesebbenFakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban
Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a
RészletesebbenFelvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2017/18-AS TANÉVRE
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2017/18-AS TANÉVRE KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com
RészletesebbenFelvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre
Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 0011 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év) A helyi
RészletesebbenA Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
RészletesebbenFöldes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás)
Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2017. december 8. (péntek)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők
RészletesebbenSzeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail
RészletesebbenFakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban
Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2012. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a
RészletesebbenNYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA
NYÍLT NAP 2018. 11. 14. MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA Milyen célkitűzésekkel jött létre az iskola? Mezőörs és környéke fiataljainak tehetséggondozása Felelősséget vállalni a környezetért és a közösségért
RészletesebbenA Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu
RészletesebbenAZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli
AZ ISKOLA ADATAI Postacímünk: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, 4029 Debrecen, Csengő u. 4. E-mail: titkarsag@kossuth-gimn.unideb.hu Web-oldal: www.kossuth-gimn.unideb.hu
RészletesebbenGundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS
RészletesebbenOM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
RészletesebbenTájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről
Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről 10. évfolyam Összeállította: Csajági Sándor igh. Érettségi Kétszintű érettségi: Középszint Kötelező 5 tantárgy Szakképző évfolyam feltétele Felsőfokú
RészletesebbenBEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Intézmény neve: Egri Dobó István Gimnázium Intézmény kódja: 031599 Telephely kódja: 001 Intézmény címe: Eger, Széchenyi u. 19. Intézmény telefonszáma: 36/312-717 Intézmény honlapja:
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
ABONY Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola 2740 Abony, Kossuth tér 18. Tel.: 06 53/360-071 e-mail: kinizsi@kinizsi-abony.sulinet.hu http://www.kinizsi-abony.hu OM azonosító: 032618 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
RészletesebbenSzeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu
RészletesebbenA Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu
RészletesebbenAndrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító:
Intézmény neve: Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító: 031619 Igazgató: Rozmán Éva Pályaválasztási felelős: Pércsi Edit, igazgatóhelyettes Elérhetőségek:
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK
RészletesebbenFöldes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás)
Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2018. december 7. (péntek)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők
RészletesebbenFelvételi tájékoztató 2019/2020. tanévre
Felvételi tájékoztató 2019/2020. tanévre Miről fogunk beszélni? Intézményünk profilja Közösségünk Felvételi eljárás Pontszámítás menete Magyar - Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium Tehetséggondozó középiskola
RészletesebbenBocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató
Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2009/2010. tanév
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2009/2010. tanév VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM A DEBRECENI EGYETEM PARTNERISKOLÁJA 4400 NYÍREGYHÁZA, KISS ERNİ u. 8. Tel.: 42/311-920 e-mail: nyhvpg@freemail.hu
RészletesebbenNEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Igazgató: Pályaválasztási felelős: FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012/2013. tanév Dr. Sipos Mihály Dr. Liptainé Reszegi Ágnes általános igazgatóhelyettes Az Arany János Tehetséggondozó
RészletesebbenIgazgató: Veizer Valéria ( Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes
1. Általános tudnivalók: Az intézmény neve: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium OM azonosító: 032582 Címe: 2170 Aszód, Régész utca 34. Telefon/Fax: 06-28-400 611 / 06-28-400
RészletesebbenBeiskolázási tájékoztató
Beiskolázási tájékoztató A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium (OM azonosító 035987) a 2019/2020. tanévre a következő képzési formákat hirdeti meg: Négyosztályos gimnáziumi
RészletesebbenFelvételi tájékoztató 2017/18
Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:
RészletesebbenKÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA
A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait
RészletesebbenInformációk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.
Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz
RészletesebbenBókay János Humán Szakközépiskola
Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc
RészletesebbenKedves Negyedik és Nyolcadik Osztályosok!
Az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium felvételi tájékoztatója Kedves Negyedik és Nyolcadik Osztályosok! Szeretnétek egy kiváló közösség tagjai lenni? Szeretnétek egy olyan gimnáziumba járni, ahol minden
RészletesebbenA Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:
1 A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója Cím: 1016, Budapest, Mészáros utca 5-7. Tel/Fax: 225-7055 OM azonosító: 035219 Intézményvezető: Bajkó Judit Tanulmányi területek
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
RészletesebbenMakó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:
RészletesebbenDiósgyőri Gimnázium. A 2013/2014-es tanévben induló képzések
Diósgyőri Gimnázium OM azonosító: 029262 Cím: 3534 Miskolc Kiss tábornok 42. Tel/Fax: 46/370-701 E-mail: suli@dig-misk.sulinet.hu Honlap: www.dig-misk.sulinet.hu A 2013/2014-es tanévben induló képzések
RészletesebbenTiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója
Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója 6060 Tiszakécske, Erkel fasor 10. Telefon: 76/441-255, Fax: 76/440-063 OM azonosító:
Részletesebben8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János
8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. www.hunfalvy-szki.hu
RészletesebbenA DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE
A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE 1 KÉPZÉSEK KÓDSZÁMAI Az iskola azonosítási (OM) kódja: 031200, telephely kód: 001 6 évf. reál orientációs
RészletesebbenWIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA
WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Képzési profilunk: 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/ 311-211, 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: busaki@wignerkozepiskola.hu
RészletesebbenPalonai Magyar Bálint Általános Iskola
Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok
RészletesebbenA felvételi pontszámítás áttekintő táblázata
A felvételi pontszámítás áttekintő táblázata 2017/2018. tanévi beiskolázáshoz A felvételi eljárásban a jelentkezők pontszámát a 9. évfolyamra történő beiskolázás során alapvetően a magyar nyelvből és matematikából
RészletesebbenPannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2018/2019-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
RészletesebbenA Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300
Részletesebben3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje
3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje Vizsgák fajtái: Osztályozó vizsga Különbözeti vizsga Javító- pótvizsga Szaktantárgyi
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
ABONY Kinizsi Pál Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020-as tanévre 2740 Abony, Kossuth tér 18. Tel.: 06 53/360-071 e-mail: kinizsi@kinizsi-abony.sulinet.hu http://www.kinizsi-abony.hu OM azonosító:
RészletesebbenNÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Tagozatkód 4000
NÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS Tagozatkód 4000 Négy évfolyamos gimnázium Az oktatás sajátos jellemzője Emelt szintű reál irányultságú osztály: első idegen nyelv angol, emelt szintű oktatás matematikából,
RészletesebbenOM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító:036729 9700 Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/501-341 e-mail: info@kdg.szombathely.hu www.kdg.sulinet.hu Felvilágosítást ad: Módos Tibor igazgató és Merklin Ferenc igazgatóhelyettes
RészletesebbenTagozatkódok és leírásuk
BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,
RészletesebbenA TERPLÁN ZÉNÓ FERENCES SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2015/2016. TANÉVRE
A TERPLÁN ZÉNÓ FERENCES SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2015/2016. TANÉVRE OM azonosítónk: 102547 Kedves pályaválasztó diákok! 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely
RészletesebbenSalgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018
Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018 Elérhetőségeink OM kód: 032286 Igazgató: Pálfalvai Zoltán Telephely kód: 001 Pályaválasztási felelős: Szabóné Básti Csilla Iskola címe: 3100 Salgótarján, Kissomlyó
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Műszaki Igazgató: Molnár József Igazgatóhelyettes: Zsemberi Zoltán Kedves pályaválasztó diákok! 14 évesen egy olyan választás előtt
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév
Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Kedves pályaválasztó diákok! FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018. tanév 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely talán az egész további életeteket meghatározhatja.
RészletesebbenNEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév
NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév Igazgató: Dr. Sipos Mihály Pályaválasztási felelős: Dr. Liptainé Reszegi Ágnes, általános igazgatóhelyettes Az Arany János
RészletesebbenSzent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza, Ungvár sétány 19.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2018-2019-ES TANÉVRE Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza, Ungvár sétány 19. Tel./fax: 42/444-300 Honlap:
RészletesebbenEURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Tel.: (46) 530-474 E-mail: Web: OM azonosító: 200315 Igazgató neve: Szász Tamás Pályaválasztási felelős: Molnárné Vaszily Nóra GIMNÁZIUM Az alábbi képzési
RészletesebbenPannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:
Részletesebben