Dobos C. József Vendéglátóipari Szakközépiskola 1134 Budapest, Huba utca 7. szám. Intézményi Minıségirányítási Program
|
|
- Sára Fülöpné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Dobos C. József Vendéglátóipari Szakközépiskola 1134 Budapest, Huba utca 7. szám Intézményi Minıségirányítási Program
2 I. Minıségpolitikai nyilatkozat: Iskolánk célkitőzése a magas színvonalú általános mőveltség és a kor igényeinek megfelelı tudás elsajátíttatása a tanulókkal, olyan fiatal szakemberek kibocsátása az iskolából, akik megfelelnek a vendéglátóipar mai követelményeinek. Célunk a társadalomban tájékozódni tudó, helyét keresı és megtaláló, megalapozott döntéseket hozó, tetteiért felelısséget vállaló, jó megjelenéső, jól kommunikáló, egy idegen nyelvet a szakmájának megfelelı szinten elsajátító szakemberek nevelése. II. Az intézmény rövid bemutatása: A Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképzı iskola lassan 110 éves múltra tekint vissza. Alapításának 100 éves évfordulóján vette fel az elsı világhírő szakácskönyv és a dobostorta alkotójának nevét. Az intézményben % arányban tanulnak a szakközépiskolai és szakiskolai képzésben a diákok. Azon kevés intézmények közé tartozunk, amelyek nem szüntették meg és nem is csökkentették a szakiskolában tanulók számát. Több mint 600 diák van ebben a képzésben, többségük hátrányos helyzető, tanulási nehézségekkel, kudarcokkal küzd. Motiváció nélkül, és alacsony neveltségi szinttel kerül az intézménybe, megfelelı szülıi háttér nélkül. Ezekbıl az ifjakból megfelelı szakmai tudással és intelligenciával rendelkezı, munkaszeretı, becsületes vendéglátóipari szakemberek kinevelése a legnagyobb kihívás. A jelenlegi létszám több mint ezer tanuló. A pedagógusok száma 54 fı, ezt egészíti ki a tanüzemekben és egyéb területeken dolgozók száma kb. 90 fıre. A szakközépiskolában a 12. év végén a tanulók közismereti érettségit tesznek egy szakmai tárggyal kiegészítve, majd az ötödik évfolyam végén technikusi bizonyítványt szereznek. Gimnáziumi érettségivel érkezık kétéves technikusi képzésbe iratkozhatnak be. A szakiskolai részen a tizedik évfolyam elvégzése után választhatnak a tanulók a szakács, cukrász vagy pincér szakmák között. A három szakmát érettségivel rendelkezı tanulók is választhatják, szintén kétéves nappali képzési formában. Az intézménybe most is négy- ötszörös a túljelentkezés, de fıleg a szakiskolai részbe nagyon gyenge átlagokkal jelentkeznek az általános iskolát végzett diákok. A vendéglátó technikusi és a szakiskolai képzésben a kilencedik és tizedik évfolyam elsısorban az általános mőveltség bıvítését szolgálja. Ezért ezeken az évfolyamokon a kevés szakmai elıkészítı és alapozó órákon kívül más szakmai képzés nem folyik. A technikusi képzés tizenegyedik és tizenkettedik évfolyamán folytatódik a szakmai alapozás, korlátozott számú gyakorlati órával kiegészítve. A szakiskolai képzés a tizedik osztály befejezése után a központi OKJ szerinti programok alapján folyik még két évig. A szakiskolai tanulók kétnapos elméleti oktatási és háromnapos gyakorlati oktatási, hetes rendszerben végzik a tizenegyedik 2
3 és tizenkettedik évfolyamot. A gyakorlati képzés a fıváros kiemelt szállodáiban és éttermeiben folyik (pl.: Kempinszky, Hilton, Gellért, Ramada, Korona, stb. szállók). Nem kevés azon hallgatók száma, akik technikusi végzettségük mellé egy szakmát is megtanulnak, és még több azon hallgatók száma, akik a szakmunkás bizonyítványukat érettségi bizonyítvánnyal egészítik ki. Ezen tanulók számára a technikusi bizonyítvány megszerzése két év, hasonlóan a nem intézményünkben végzett hallgatókhoz. A szakmai képzésben résztvevı tanulók számára kötelezı a nyári gyakorlat. III. Minıségügyi elvárások A minıség azon jellemzık összessége, amelyek az oktatást alkalmassá teszik az iskola-felhasználók igényeinek minél teljesebb kiegészítésére. A kormányprogram alapján a minıségbiztosítás céljai: - az iskolában tanuló diákok számára biztosított legyen az esélyegyenlıség, minıségileg a felemelkedés esélyét biztosító képzés - az iskolahasználók, oktatásirányítók számára az oktatás színvonala, hatékonysága átlátható legyen - a szakképzésben a képzési szerkezet rugalmasságával valósuljon meg a munkaerı piaci orientáltsága. Részlet a közoktatási törvény módosításából: A Közoktatási intézmény feladatai hatékony, törvényes és szakszerő végrehajtásának folyamatos javítása, fejlesztése céljából meghatározza minıségpolitikáját. A minıségpolitika végrehajtása érdekében minıségfejlesztési rendszert épít ki és mőködtet. - Az intézményi irányítási programot az intézmény vezetıje készíti el, és az alkalmazotti közösség fogadja el. - Elfogadása elıtt be kell szerezni az iskolai szülıi közösség és diákönkormányzat véleményét. A MIP a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé. - Az intézményi minıségirányítási program határozza meg az intézmény mőködésének hosszútávra szóló elveit és megvalósítását szolgáló elképzeléseket. Az intézményi minıségirányítási programban kell meghatározni az intézmény mőködésének folyamatát, ennek keretei között a vezetési, ellenırzési, mérési, értékelési feladatok végrehajtását. A törvényi elıírásoknak megfelelıen az intézmény kialakítja partnerközpontú minıségirányítási programját. E feladatok teljesítéséhez lehetséges közvetlen partnereink: 3
4 - az intézményben dolgozó pedagógusok - az intézmény alkalmazotti köre - az intézményben tanuló diákok szülei - az intézményben tanuló diákok - a fenntartó városi önkormányzata - az intézménnyel kapcsolatban álló gazdasági szervezetek, a gyakorlati oktatás szinterei - a BGF, melynek hallgatói nálunk töltik kötelezı oktatási gyakorlatukat Az intézmény közvetett partnerei: - hasonló profilú középiskolák - a fıvárosi pedagógiai intézetek, tankönyvkiadók - a gyermekjóléti, családsegítı szolgálatok - a fıvárosi kollégiumok - a szakmai szervezetek (NSZI, kamarák). A MIP stratégiai dokumentuma az intézmény mőködésének. A fenntartó által támasztott követelmények elvárások: Hatékony, nyilvános, nyitott, sokszínő, esélyegyenlıséget, a leszakadó tanulói rétegek felemelését és a jók továbbfejlesztését biztosító, régiós-és a továbbtanulásra felkészítı szerepet erısítı, minıségi közoktatási rendszer mőködtetése. A szakközépiskolában: A pályaorientációs szakaszban biztosítsa a szakmacsoportok, a szakmai alapozó képzési szakaszban a szakmák bemutatását, választhatóságát. Fıvárosi szinten össze kell hangolni a szakmai tartalmi munkát annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a szabad szakma-, és iskolaváltást, az átjárhatóságot az iskolarendszerő szakképzést folytató szakképzı intézmények között. Szorosabban együtt kell mőködni a szakmai szervezetekkel, a hasonló profilú iskolákkal, különösen a gyakorlati képzés területén (a bázistanmőhelyek kialakítása), valamint a munkaerı-piaci igények kiegészítése érdekében a gazdasági kamarákkal, munkaadói szervezetekkel. Új ismeretek, új technológiák és új módszerek alkalmazása és beépítése a pedagógiai szakmai munkába, széleskörő, konvertálható szakmai tudásra felkészítés a nemzetközi együttmőködés és a munkaerı szabad áramlásának biztosítása érdekében. Minél nagyobb számban ösztönözni a tanulókat az emeltszintő érettségire való felkészülésre. 4
5 A munkaerı mobilitás tényleges érvényre juttatása érdekében a szakmához kapcsolódó szakmai idegen nyelvi ismeretek és a szakmai mobilitáshoz szükséges kommunikációs nyelvoktatás fejlesztése. A szakiskolában: A felzárkóztatás hatékonyságának növelése, a lemorzsolódás csökkentése. Neveltségi szint, viselkedési kultúra és a nyelvi kompetencia fejlesztése. A szakmai képzés színvonalának emelése érdekében a szakmai módszertani kultúra fejlesztése. Szorosabb együttmőködés a szakmai szervezetekkel, a hasonló profilú iskolákkal, különösen a gyakorlati képzés területén (a bázis tanmőhelyek kialakítása), és a munkaerı-piaci igényének kielégítése érdekében a gazdasági kamarákkal, munkaadói szervezetekkel. Szabad szakmaválasztás elısegítése akkor is, ha az intézményváltással jár. Sikeres munkavállalói léthez szükséges kulcskompetenciák fejlesztése. IV. Intézményi minıségcélok IV.1 A nevelı-oktató munka területén. 1.) A nevelési-oktatási feladatok olyan színvonalon történı végzése, hogy a 9. évfolyamra a túljelentkezés ne csökkenjen. 2.) A közismereti tárgyak színvonalának emelése, alkalmazkodva az új érettségi követelményekhez, a kommunikációs készség fejlesztése, társadalmi, jogi ismeretek elsajátítása. 3.) Az intézmény minden tanulója szerezzen alapfokú informatikai ismereteket és sajátítsa el az információszerzés alapképességeit. 4.) A szakma követelményei alapján a tanulók megfelelı általános és szakmai tudással rendelkezzenek, kapjanak lehetıséget az idegen nyelv használatára, ha van rá mód, nyelvi környezetben. 5.) A tehetséges tanulók számára biztosítva legyenek az egyéni tanulási utak, a bıvebb ismeretek megszerzésének lehetıségei. 6.) A tanulási kudarcokkal küzdı tanulók számára biztosítva legyen a felzárkóztatás, kiscsoportos és egyéni tanulás lehetısége. 5
6 7.) A tanulók a szakmai követelménynek megfelelıen legyenek udvariasak, készségesek és szolgálatkészek, tanulják meg tisztelni és szeretni a vendéget. Munkájuk végzése során ügyeljenek a megfelelı tisztaságra, az elıírások, szabályok betartására. 8.) Az intézményben biztosított legyen a gyermekvédelmi felelıs széleskörő tevékenysége, az iskola-egészségügyi szolgálat megfelelı színvonalon történı mőködése és legalább heti egyszer pszichológus rendelése. 9.) A szabadidı hasznos eltöltése érdekében a közösségi szellem kialakulásának támogatására, több közös program szervezése osztály, évfolyam és intézményi szinten. IV.2 Szervezeti és mőködési céljainak: 1.) Megfelelı minıségügyi képzettségő szakemberek tevékenysége a MIP megvalósításában. MIR bevezetése. 2.) Megfelelı képzettségő alkalmazotti kör biztosítása, a továbbképzések támogatása. 3.) A szaktantermi felszereltség, eszközállomány további bıvítése. Az új szárny és tornaterem szükségességének hangsúlyozása. 4.) A diákönkormányzat és szülıi szervezet mélyebb bevonása az intézményi életbe. 5.) A partnerkapcsolatok elmélyítése, a partneri igények és elégedettség felmérése. 6.) Az iskola által megfogalmazott minıségcélok biztosítása, a rendszeres ellenırzés, mérés és értékelés alkalmazásával. V. A minıségcélok megvalósítása 1.) Az intézményben jelenleg több mint ötszörös a túljelentkezés, de ez csökkenı tendenciát mutat. A szakiskolai képzésbe jelentkezık tanulmányi átlaga nagyon gyenge. Jobb PR tevékenységgel el lehet érni, hogy még ismertebbekké váljunk és jobb képességő tanulók is kerüljenek a szakiskolába is. 2.) A közismereti tárgyak színvonalának emelése érdekében 3-ról 4 órára növeltük a magyar nyelv, matematika órák számát, a matematikát a 9. évfolyamon csoportbontásban tanítjuk. A közismereti tárgyak oktatását színesebbé próbáljuk tenni rendhagyó órák biztosításával, szervezésével (Korona Pódium, Planetárium, Csodák Palotája), új eszközök alkalmazásával (CD-k, filmek, Internet). Az olvasási nehézséggel küzdı diákok számára kiscsoportos foglalkozásokat kell szervezni a hiányok leküzdése érdekében. Az informatika területén szükséges képességek kialakítása érdekében a 9. és 10. évfolyamon, valamint a technikusi évfolyamokon is biztosítottak az informatikai órák. Szükséges az internetes hálózat további bıvítése, 6
7 hogy a tanulók minél szélesebb rétegei, minél több órában tanulják meg és gyakorolják az információszerzés és alkalmazás ezen módszerét. 3.) A vendéglátás kiemelt gazdasági terület, szorosan kapcsolódik az idegenforgalomhoz. A megfelelı nyelvtudás nélkül ebben a szakmában érvényesülni nem lehet. Ennek a ténynek a tudatosítása, a külföldi gyakorlat lehetıségének motiváló hatása legyen a tanulókra, annak érdekében, hogy az iskola befejezéséig egy idegen nyelven kommunikálni tudjanak. A szakközépiskolai képzésben el kell érni, hogy az intenzív nyelvoktatásba minél több tanuló vegyen részt. 4.) A kiemelkedı képességő tanulóknak biztosítani kell tehetségük kibontakoztatását különórákkal, kiscsoportos felkészítéssel a versenyekre, fakultációkkal. Ezzel talán azt is el tudjuk érni, hogy a fıiskolára jelentkezık száma növekedjen. 5.) A tanulási kudarcokkal küzdı tanulókra jellemzı, hogy nem rendelkeznek megfelelı tudásszinttel a továbbhaladáshoz. Ha ezt a hiányt nem sikerül leküzdeni, ezek a tanulók egyre jobban leszakadnak, végül lemorzsolódnak. Korrepetálások, kiscsoportos foglalkozások és egyéni tanulással szükséges az ilyen tanulók felzárkóztatása, segítése. 6.) A megfelelı viselkedési normák elsajátítását a 9. évfolyamon csoportbontásban tartott viselkedéskultúra, a technikai évfolyamokon, etikett, protokoll, a szakmai évfolyamokon etika órák szolgálják. Az iskolai gyakorlati foglalkozásokon ismerik meg a diákjaink a különbözı elıírásokat, a gyakorlatokon megfelelı öltözetben dolgozhatnak, munkaterületüknek tisztának, rendezettnek kell lennie. 7.) A szabadidı hasznos eltöltése céljából bıvíteni kell a hagyományos programokat. Az iskolai szintő (diák-önkormányzati nap, farsangi bál, futóverseny, évfolyamszintő gólyabál, szalagavató) és osztályszintő (múzeum, színház, kiállítások látogatása) megmozdulásokon ügyelni kell arra is, hogy a tanulóink viselkedése, megjelenése megfelelı legyen. Szervezeti és mőködési céljaink megvalósítása: 1.) A tervezett minıségbiztosítási rendszer bevezetése érdekében több kolléga vett részt, illetve vesz részt ilyen jellegő továbbképzésen. A program csak úgy valósítható meg, ha az intézmény vezetése elkötelezett ez iránt, maximálisan támogatja a minıségi kör munkáját és kiemelten kezeli ezt a kérdést. Feladatának tekinti egy ilyen rendszer bevezetéséhez az anyagi és egyéb források elıteremtését. Ennek megvalósítása érdekében támogatta az ilyen jellegő továbbképzéseket, folyamatosan figyeli a pályázati lehetıségeket az erıforrások biztosításához. Betartja az intézmény mőködését szabályozó külsı és belsı jogrendszert. Elkészíti az általa készített dokumentumok (munkaterv, tantárgyfelosztás) folyamatszabályozását. Elkészíti a tankönyvrendelés folyamatának szabályozását, megfelelı ellenırzési tervet készít minden tanévre. Támogatja a kezdeményezéseket, az innovációt. Értékeli és elismeri a végzett munkát. 2.) Az intézmény alkalmazotti köre rendelkezik a törvény által elıírt végzettségekkel. Több kolléga egyetemi kiegészítı képzésben vesz részt. A nevelés-oktatás területén kiélezıdı nehézségek érdekében célszerő, hogy a testület tagjai speciális 7
8 továbbképzéseken vegyenek részt (pl. tanulási nehézségekkel küszködı tanulók oktatása, konfliktuskezelés, differenciált oktatás). 3.) Az intézmény oktató-nevelı munkáját nehezíti az épület túlzsúfoltsága, a tanterem hiány és részbeni 2 mőszakos oktatás. Az új szárny és a tornaterem megépítése sokat javít majd a minıségi munkánk végzésében. Addig is a meglévı épület belsı felújításának folytatása szükséges és elengedhetetlen, fıleg az elektromos hálózat cseréjének folytatása, mert az balesetveszélyessé válhat. 4-5.) A tervezett minıségirányítási rendszer bevezetése igényli a partnereink elégedettségének felmérését, ami szükségessé teszi megkeresésüket és egy jobb, szorosabb együttmőködés kialakítását. A szakiskolai rendszerben, ahol a szülık érdeklıdése gyermekük iránt nagyon alacsony, talán így sikerül a szülık szélesebb körő bevonása az iskolai életbe. A diákönkormányzat tevékenysége, amíg a helyhiány miatt nincs saját termük elég nehézkes. Szükséges tanári segítség mellett az iskolaújság újra indítása és az IDK vezetésének aktivizálása annak érdekében, hogy segítségükkel az intézményi diákélet felpezsdüljön. A külsı partnereink közül a hasonló profilú iskolákkal az utóbbi években kialakult egy kellemes, kölcsönös segítésen, párbeszéden alapuló együttmőködés. Egymás rendezvényeit látogatjuk, idıpontokat egyeztetünk. Szorosabb kapcsolat kialakítására van szükség a gyakorlati képzést biztosító helyek tanulmányi vezetıivel annak érdekében, hogy olyan jól tudjunk velük is együttmőködni, mint a 2 nagy szállodalánccal (Pannónia, Danubiusz). Változatlanul ápolni kell külföldi kapcsolatainkat. Figyelmet kell fordítani a közös EU-s pályázati lehetıségekre. 6) A minıségi célok csak úgy biztosíthatók, ha az intézmény minden dolgozója mindent megtesz ennek érdekében. Törekszik arra, hogy egymást segítve, jó légkörben folyjék a munka. Segíti a minıségi kör munkáját, aktívan részt vesz az intézményi önértékelésben, támogatja és segíti a minıségirányítási rendszer bevezetése során a külsı szakemberek munkáját. Támogatja az adott évre szóló ellenırzési, mérési tevékenységet. Igényli az értékelést és visszajelzést. Fentiek elérése érdekében igyekeznünk kell pontos képet kapni arról, hogy mik a munkánk erısségei és gyengeségei, milyen irányokban szükséges a fejlesztés. Tovább kell mőködtetnünk a már kidolgozott mérési gyakorlatunkat (10. évfolyamos szintvizsgák, egységes évfolyamdolgozatok). Hatékonysági vizsgálatokat kell kidolgoznunk, ki kell dolgoznunk a pedagógusok értékelési rendszerét. Az ellenırzés területén pontosítanunk kell az ellenırzési szinteket, területeket. VI. Stratégiai tervezés Célunk olyan tervezési struktúra kialakítása, amely eszköz lehet a kiszámítható, ellenırizhetı, egyenletes iskolai munkában. Feladatunk a stratégiai tervezés folyamatának leírása, az operatív tervezés kidolgozása, tervezési szintek meghatározása. Meglévı elemek: munkaközösségek munkatervei, IDK éves tervei, IDK éves terve, iskolai munkaterv kidolgozásra vár a tervezési szintek konkrét meghatározása, intézkedési tervek tartalmi kidolgozása. 8
9 VII. Dokumentumok kezelésének rendje A szükséges dokumentumok listáját el kell készíteni. A minıségi kör egy tagja felelıs a következıkért: - A dokumentumok határidıre történı elkészítéséért. - A dokumentumok szükséges továbbításáért, illetve megırzéséért. - Szükség esetén dokumentumok, anyagok nyilvánosságra hozataláért. Az iskola legfontosabb dokumentumai: PP, SZMSZ, MIP, munkaterv a tanáriban és az igazgatói irodában megtekinthetık. A különbözı jogszabályokat tartalmazó kiadványok az igazgatói irodában, illetve az igazgatóhelyettesnél tekinthetık meg (Közoktatási Törvény, Szakképzési Törvény, KJT). A jogi követelmények betartását a vezetıi ellenırzésekkel támogatja az iskolavezetés. VIII. Folyamatos fejlesztés Cél a MIP folyamatainak elvárásainak és eredményeinek mérése, szükséges beavatkozások, korrekciók elvégzése. A belsı önértékelés elsı lépéseként elégedettségi vizsgálatot kezdtünk el végezni, melynek segítségével fel tudjuk tárni mik az erısségeink és mik a gyengeségeink. A következı évtıl külsı szakértı bevonásával készítjük el az intézmény minıségirányítási kézikönyvét, valamint folyamatosítjuk azon intézkedések sorsát, melyek csökkentik, illetve kiküszöbölik az elégedettségi vizsgálat során felszínre, tudomásunkra jutott hiányosságokat. ezek bevezetése után szükséges a partnerek elégedettségi vizsgálatának ismételt elvégzése. a folyamatos fejlesztés fıbb területeit és a szükséges intézkedéseket az alábbi táblázat tartalmazza. 9
10 Folyamatfejlesztés Idıskála Bemenetforrások, információk Az intézményvezetés Meglévı személyes dokumentumok, példamutatással erısíti munkaértekezletek, a minıségi munkaközösségi munkavégzést. foglakozások. Biztosítja a 1 év Alkalmazotti kör dokumentumok összejövetelei elkészítését, azok felülvizsgálatát. Összehangolja az intézményi dokumentumok tartalmát. A partnerekkel folytatott kommunikáció szabályozása. A partnerekkel folytatott kapcsolattartás folyamatba szervezése. Strukturált tervezés kiépítése. Tervezési szintek összehangolása Mérési, értékelési rendszer egységbe foglalása, a külsı mérések beépítése a helyi értékelési rendszerbe. Az ellenırzési területek és szintek konkrét meghatározása. Az ellenırzések céljának és módszereinek rögzítése A MIR folyamatainak leírása, szabályozása, eredményeinek rögzítése a szükséges beavatkozások beépítése 6 hónap 1 év 1 év 1 év 3 év Új igénymérések készítése. A kapcsolattartás meglévı elemeinek kibıvítése, szerzıdések. Munkaközösségi munkatervek. Fenntartói elıírások OM éves elıírásai Versenynaptár, rendezvénynaptár Pedagógiai Intézet programja Meglévı mérési anyagok. Részletes vizsgaterv és vizsgaszabályzat. Ajánlott, illetve kötelezıen elıírt mérések Iskolai dokumentációk. Óralátogatások Tanulói és tanári dokumentumok. Szabályzatok Házirend SZMSZ, PP Belsı szabályozók, dokumentumok, értekezletek jegyzıkönyvei, iskolavezetés dokumentumai. Kimeneteredmények, dokumentumok Egységes dokumentumrendszer. Mőködı, szabályozott tervezés PP SZMSZ Éves munkaterv Sajtó Egységes szabályozott stratégiai és operatív iskolai munkaterv. Feldolgozott, értékelt mérési anyagok, meghatározott fejlesztési irányok. Szükséges korrekciók. Összefoglalt, folyamatba szervezett ellenırzési terv és beszámoló. A teljes MIR megalkotása, mőködtetése Felelısök, funkciók Intézményvezetı és helyettesei Szakmai munkaközösségek vezetıi, gazdasági vezetı Az intézményi PR munkafelelıs. Az iskolaújság felelıs szerkesztıje Minıségi kör tagjai Munkaközösség-vezetık Igazgató,kibıvített iskolavezetés Munkaközösség-vezetık Intézményvezetés Az intézmény gazdasági vezetıje, igazgató Intézményvezetı, tantestület. Minıségi kör 10
11 IX. A MIP várható hatásai, eredményei A partnerközpontú szemlélet elısegíti az intézmény és partnerei közötti kölcsönös elkötelezettséget, jobb kapcsolatot, szorosabb együttmőködést. A kapott szakmai vélemények a változások megalapozottságát támasztják alá. Javul a belsı kommunikáció, fontossá válik mindenki számára, hogy visszajelzést kapjon a teljesítményérıl, mert így nyílik lehetıség az esetleges hibák kiküszöbölésére. Átlátható irányítási elvek jelennek meg, kialakul a feladat és felelısség megosztás és a döntéshozatal rendje. Az intézmény kulcsfolyamatai átláthatóvá és szabályozottá válnak. Kialakul a belsı önértékelés iránti igény, ami visszajelzést ad a belsı és külsı közérzetrıl, azaz a partnerek elégedettségérıl, ami lehetıséget biztosít a minıségfejlesztés reális céltámogatásához. Minıségirányítási program érvényességével, módosításával kapcsolatos intézkedések: Jelen minıségirányítási program szeptember 1-jével lép hatályba. A minıségirányítási programban leírt célok megvalósulását a testület minden évben ellenırzi, illetve az év végén értékeli. Az esetleges hiányosságok, erısségek megállapítása után a minıségirányítási programot felülvizsgáljuk, majd a minıségirányítási programban a szükséges módosításokat elvégezzük. A minıségirányítási program módosítását javasolhatja: - az iskola igazgatója - a nevelıtestület bármely tagja - a szülıi munkaközösség - a diákönkormányzat képviselı útján - az iskola fenntartója. A minıségirányítási programot a nevelıtestület fogadja el és a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé. A módosított és elfogadott, érvényes minıségirányítási program a következı tanév szeptember elsı napjától kerül bevezetésre. A minıségirányítási program a többi alapvetı dokumentummal a tanáriban, a titkárságon, valamint az igazgatói irodában tekinthetı meg. 11
12 Záró dokumentumok: Minıségirányítási programot az intézmény alkalmazotti köre, szülıi szervezete és diákönkormányzata megismerte, megvitatta és április 30-án folytatott értekezletén elfogadta. Dezsényi Zsófia PSZ képviselıje.. Dömötör László PDSZ képviselıje, KT elnöke Lendvai Róbertné a SZK elnöke. Ács Richárd az IDK elnöke.. Dr. Kiss Gyuláné a gyakorlati oktatás vezetıje. Horti Andrásné igazgató 12
13 Tartalomjegyzék: Minıségpolitikai nyilatkozat Az intézmény bemutatása Az intézmény felé irányuló elvárások A MIP A MIP megvalósításához szükséges fejlesztések. 13
Elızmények. Csengey Gusztáv Általános Iskola 2170 Aszód, Csengey u. 30. Ü.szám: 222/2009.
Csengey Gusztáv Általános Iskola 2170 Aszód, Csengey u. 30. Ü.szám: 222/2009. Aszód Város Önkormányzatai Képviselı Testülete részére 2170 Aszód, Szabadság tér 9. Tárgy: Beszámoló az iskola Minıségirányítási
Adatlap. 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem (Kérem aláhúzni a megfelelı választ!)
Adatlap 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem Ha igen, akkor: Központi írásbeli vizsgát tartanak: - 8 évfolyamos képzésre jelentkezıknek igen nem - 4 (5) évfolyamos képzésre
Pályaorientációs tevékenység bıvítése fejlesztése. a Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban
Pályaorientációs tevékenység bıvítése fejlesztése a Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban Kollégiumunkról Kollégistáink Székesfehérvár 23 iskolájába járnak, életkoruk 12-22 év közötti, létszámuk közel 400 fı.
A kamara szerepvállalása a szakképzésben. Munkaadói gyakorlati tapasztalatok a friss munkavállalók helyzete, felkészültsége kapcsán
A kamara szerepvállalása a szakképzésben. Munkaadói gyakorlati tapasztalatok a friss munkavállalók helyzete, felkészültsége kapcsán Piacsek László Zoltán szakképzési tanácsadó Iparkamara A kamara feladatai,
Az iskola Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Tagintézménye a két szakközépiskolai osztály mellett egy szakiskolai osztály indítását kérelmezte.
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 4/008. Tisztelt Közgyőlés! J a v a s l a t a 009/00. tanévi középiskolai, szakiskolai és szakképzı osztályok
Móra Ferenc Tagiskola INTÉZKEDÉSI TERV AZ INTÉZMÉNY 2009/2010-ES TANÉV 6. OSZTÁLY EREDMÉNYESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉRE
Móra Ferenc Tagiskola INTÉZKEDÉSI TERV AZ INTÉZMÉNY 2009/2010-ES TANÉV 6. OSZTÁLY EREDMÉNYESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉRE Iskolánk 6. osztálya a 2008. évi országos kompetencia mérés során az országos átlagos képességpont
SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Lévay József Tagiskola
SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA Lévay József Tagiskola Az Oktatási Hivatal 2009. május 8-án kelt értesítése alapján - melyet a Fenntartói Társulás az intézményfenntartó részére küldött - a 2008.
NYITNIKÉK ÓVODA 2012-2013. ÉVI MUNKATERVE
Nyitnikék Óvoda 1203 Bp. Kossuth L.u.3. E-mail: nyitnikek@nyitnikek.axelero.net OM azonosító: 034710 NYITNIKÉK ÓVODA 2012-2013. ÉVI MUNKATERVE Gyırné Varga Kornélia Nyitnikék Óvoda vezetıje Elfogadva:
INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója:
INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 031585 Intézményvezető neve: Miksi Jánosné Intézményvezető oktatási azonosítója: 72798770861 i terv
SZAKSZOLGÁLATOK, UTAZÓ TANÁRI HÁLÓZAT MŐKÖDÉSE A KAPOSVÁRI KISTÉRSÉGBEN
SZAKSZOLGÁLATOK, UTAZÓ TANÁRI HÁLÓZAT MŐKÖDÉSE A KAPOSVÁRI KISTÉRSÉGBEN Táskai Erzsébet 2010 KISKÖRÖS A Bárczi Gusztáv Módszertani Központ szervezeti felépítése Önálló intézményegységek Egységes Gyógypedagógiai
Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után
Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 19-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi
Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716
SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Lévay József Tagiskola
SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA Lévay József Tagiskola Az Oktatási Hivatal 2010. április 14-én kelt értesítése alapján a 2009. évi országos kompetenciamérés eredményeihez viszonyítva a Lévay
NYÍREGYHÁZI FİISKOLA EÖTVÖS JÓZSEF GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRAT
NYÍREGYHÁZI FİISKOLA EÖTVÖS JÓZSEF GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRAT 1. Az intézmény neve: Nyíregyházi Fıiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium. Az intézmény rövidített
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV
Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai
ELFOGADÁS BEFOGADÁS EGYÜTTMŐKÖDÉS
ELFOGADÁS BEFOGADÁS EGYÜTTMŐKÖDÉS Az együttnevelés eredményei a többségi intézmények szemszögébıl, avagy miért van szükségünk az Egységes Módszertani Intézményekre? Készítette: Lırincsikné Kovács Olga
Elkötelezettség a Kiválóságért. Közoktatási Kiválóság Mintaprojekt
Elkötelezettség a Kiválóságért Közoktatási Kiválóság Mintaprojekt Élet a Tóvárosi suliban Élet a Tóvárosi suliban Élet a Tóvárosi suliban Élet a Tóvárosi suliban Élet a Tóvárosi suliban Élet a Tóvárosi
Szelekciós problémák a szakképzésben és ennek következményei
Szelekciós problémák a szakképzésben és ennek következményei MTA KEB és Tárki-Tudok közös mőhelykonferencia Idıpont: 2011. március 3. Helyszín: MTA Tanulói összetétel Szövegértés kompetenciamérés 2008
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógia Mozgásjavító Módszertani Általános Intézmény Iskola, és Diákotthon Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény A 2010-2011-es
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK
Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező
1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996
Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu
Újszászi. Általános Iskola Óvoda, Bölcsıde, Pedagógiai Szakszolgálat Nevelési Központ
Újszászi Általános Iskola Óvoda, Bölcsıde, Pedagógiai Szakszolgálat Nevelési Központ INTÉZMÉNYI MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA Hatálya kiterjed az Újszász Város Önkormányzat által fenntartott Újszászi Általános
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. I. A pedagógusok végzettsége, szakképzettsége, feladatköre 2011/12-es tantárgyfelosztás szerint:
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008.(XI.24.) a nevelési oktatási intézményekrıl szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Móra Ferenc Általános Iskola és Óvoda Igazgató:
Sárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek Közmővelıdési Megállapodás
Nyíregyházi Fıiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskolájának. 2010/2011. tanévi MUNKATERVE
Nyíregyházi Fıiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskolájának 2010/2011. tanévi MUNKATERVE A munkaterv fı részei: I. Kiemelt célkitőzések, II. Meghatározó, kiemelt feladatok, III. A kiemelt
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 39745/2007. J a v a s l a t középiskolai osztályok indítására a 2008/2009-es tanévben Tisztelt Közgyőlés! A
QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból
QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból Piacsek László Zoltán szakképzési tanácsadó Iparkamara A kamara feladatai, szerepe a szakképzésben 1. Gyakorlati képzőhelyek
Intézményi kérdıív. Az iskolai agresszióra vonatkozó kérdések összegzése (72 intézmény válasza alapján)
Intézményi kérdıív Az iskolai agresszióra vonatkozó kérdések összegzése (72 intézmény válasza alapján) 1. Az önök iskolájában mi a legjellemzıbb megnyilvánulási formája a tanulók közötti agressziónak?
Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:
Intézkedési terv Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 029120 Intézményvezető neve: Takácsné Oczela Csilla Intézményvezető oktatási azonosítója: 74385975176
PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM
PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM szeptember 01 2014. augusztus 31. Készítette: igazgató Szakközépiskolánk 2007. szeptember 01. napjával kezdte mőködését. Jelen tanévben 10 pedagógus álláshelyünk van, amibıl
Újszászi. Általános Iskola Óvoda, Bölcsıde, Pedagógiai Szakszolgálat Nevelési Központ RENDSZERE
Újszászi Általános Iskola Óvoda, Bölcsıde, Pedagógiai Szakszolgálat Nevelési Központ INTÉZMÉNYI MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA MÉRÉSI, ÉRTÉKELÉSI, FEJLESZTÉSI RENDSZERE Hatálya kiterjed az Újszász Város Önkormányzat
2. SZEMÉLYISÉG- ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS
Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda OM azonosító: 200911 Csicsergő Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: Oktatási azonosítója: Koltainé Balogh Katalin 73984747401 A fejlesztési terv kezdő
MUNKAKÖRI LEÍRÁS. részére OM:.. 1. A munkahely pontos megnevezése: Élı Forrás Alapfokú Mővészeti Iskola
1. számú melléklet OM: 202920 MUNKAKÖRI LEÍRÁS részére OM:.. 1. A munkahely pontos megnevezése: Élı Forrás Alapfokú Mővészeti Iskola 2. A kinevezı szerv neve: Élı Forrás Alapfokú Mővészeti Iskola 3. A
Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 312-570; (32) 417-255 Szám: 27983/2007. Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda,
ISKOLAI INTEGRÁCIÓS PROGRAM Bevezetı
ISKOLAI INTEGRÁCIÓS PROGRAM Bevezetı A nevelési-oktatási intézmények mőködésérıl szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/D. és 39/E. -a két olyan oktatási-szervezési formát tartalmaz, amely támogatással
KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL. Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2.
KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2./A-2008-0163 A PROJEKT LEÍRÁSA Kisköre, 2010. március 31. A projekt az Európai Unió
SZAKÉRTİI VÉLEMÉNY. Pedagógiai programjáról
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE RÉSZÉRE SZAKÉRTİI VÉLEMÉNY A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzati Általános Iskola és Kollégium Pedagógiai programjáról Készítette: Balázs Tünde Lakcím: 4031 Debrecen, Kishegyesi
Kalo l cs c a: : 1.652 5 33 Kis i kı k rös:1 :.168 7 30 Össze z sen: n 2 :.731 3.263 n gy g on o n kö k t ö ö t t ö t 768.7.
A 2011/2012 tanév elsı félévének értékelése Nevelési tanácsadó Személyi feltételekrıl Helyzetkép Kalocsa - Farkasné Bagó Emília, helyettesítések szükségessége Kiskırös - Bánsági Elza Tárgyi feltételek
A KÉPZÉS VÉGÉN, A PÁLYA KEZDETÉN REGIONÁLIS SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK, FEJLESZTÉSEK A KÖZOKTATÁSBAN ÉS A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN. Dr.
A KÉPZÉS VÉGÉN, A PÁLYA KEZDETÉN REGIONÁLIS SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK, FEJLESZTÉSEK A KÖZOKTATÁSBAN ÉS A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN Dr. Iker János A pedagógusképzés alapvetı problémái közül kettı Hiányzik: kutatásra,
Szeremlei Sámuel Református Óvoda és Németh László Gimnázium és Általános Iskola. Óvoda-iskola átmenet programja. Intézkedési terv
Szeremlei Sámuel Református Óvoda és Németh László Gimnázium és Általános Iskola Óvoda-iskola átmenet programja Intézkedési terv Intézményvezetık.. Tóthné Mohos Erika. Árva László igazgató Ph Ph Elfogadás
E L İ T E R J E S Z T É S. A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása 2009. február 19-i ülésére 8. NAPIREND
E L İ T E R J E S Z T É S A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása 2009. február 19-i ülésére 8. NAPIREND Tárgy: A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Közoktatási Intézménye intézményi alapdokumentumainak
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA ZSIRA 2012/2013. TANÉV
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA ZSIRA 2012/2013. TANÉV 1 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) Iskolák 1. A pedagógusok
BEMUTATÁSA. Innovációs folyamatok és minıségbiztosítás a Tagintézményben. Vegyes profil: szakközép iskola és szakiskola KÉPZÉSI KÍNÁLATUNK
BEMUTATÁSA Innovációs folyamatok és minıségbiztosítás a Tagintézményben TÖRTÉNETE 2007. augusztus 1. Vegyes profil: szakközép iskola és szakiskola KÉPZÉSI KÍNÁLATUNK ISKOLA ARCULATA Az iskola bemutatása,
Pannon Egyetem Minıségügyi Nap
Pannon Egyetem Minıségügyi Érdekeltek párbeszéde, az elvárások egyeztetése Kari minıség oktatói szemmel Dr. Csizmadia Tibor egyetemi adjunktus Minıségirányítási modell és az elıállítandó dokumentumok kapcsolata
ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. november 25-ei ülésére
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ALELNÖKÉTİL ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. november 25-ei ülésére Tárgya: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Minıségirányítási Programjának
Önértékelési szabályzat
Önértékelési szabályzat Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola 2016 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Iskolánk vendéglátó-ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi szakképző iskola, ahol szakközép- és szakiskolai képzés keretében a nyolc általános iskolai osztályt végzett, illetve az
Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE Intézmény neve: AM DASZK Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Tagintézmény neve: AM DASzK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma,
Elıterjesztés Sajószentpéter Városi Önkormányzat Minıségirányítási Programjának 2009/2010-es tanévben történı végrehajtásáról
Elıterjesztı: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina Osztályvezetı Elıterjesztés Sajószentpéter Városi Önkormányzat Minıségirányítási Programjának 2009/2010-es tanévben történı
Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI. 63-16/2010. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. szeptember 30-ai ülésére
Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e VI. 63-16/2010. Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. szeptember 30-ai ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı: Popovics
Zrínyi Ilona Általános Iskola Integrációs program
Zrínyi Ilona Általános Iskola Integrációs program Szeged, 2008. szeptember 1. Doroginé Bíró Irén igazgató I. Helyzetelemzés 1. Települési környezet Az európai uniós elvárások alapján a Zrínyi Ilona Általános
Minıségirányítási Programja
Szegedi Kereskedelmi, Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola Minıségirányítási Programja A tantestület elfogadta: 2011. március 24. Fenntartói jóváhagyás dátuma: Hatályba lépés dátuma: 2011.
PEDAGÓGIAI PROGRAM TELEKI-WATTAY MŐVÉSZETI ISKOLA Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény OM:
PEDAGÓGIAI PROGRAM 2004-2016 TELEKI-WATTAY MŐVÉSZETI ISKOLA Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény OM: 040046 2013 Pomáz, Templom tér 3. TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS I.1. Alapvetés I.2. Célkitőzés, tanári
Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:
Nonprofit szervezeti menedzsment területek
XX/a. Nonprofit szervezeti menedzsment területek a Társadalmi Megújulás Operatív Program Civil szervezeteknek szolgáltató, azokat fejlesztı szervezetek támogatása c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-5.5.3/08/2
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2009/2010. tanév
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2009/2010. tanév VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM A DEBRECENI EGYETEM PARTNERISKOLÁJA 4400 NYÍREGYHÁZA, KISS ERNİ u. 8. Tel.: 42/311-920 e-mail: nyhvpg@freemail.hu
Szám: VI. 866-2/2010. Alapító Okirat
Szám: VI. 866-2/2010. Alapító Okirat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése és Szedres Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9.
A Szent István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 6900 Makó, Szent István tér
A Szent István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 6900 Makó, Szent István tér 14-16. A L A P Í T Ó O K I R A T Á N A K M Ó D O S Í T Á S A (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) A
SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Lévay József Tagiskola
A 146/2011.(VI.23.) KT határozat melléklete SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA Lévay József Tagiskola A 2010. évi országos kompetenciamérés eredményeihez viszonyítva a Lévay József Tagiskola eredményei
SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNİTTKÉPZÉSI KONCEPCIÓVÁLTÁS. Dr. Odrobina László Szakképzési és Felnıttképzési Fıosztály fısztályvezetı
SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNİTTKÉPZÉSI KONCEPCIÓVÁLTÁS Dr. Odrobina László Szakképzési és Felnıttképzési Fıosztály fısztályvezetı A MUNKAERİPIAC MŐKÖDÉSE KÍNÁLAT KERESLET (oktatás) MUNKAERİPIAC (gazdaság) (közvetítı
képzési és kimeneti követelményei
Közoktatási vezetı és pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szak megnevezése: Közoktatási vezetı és pedagógus-szakvizsga szakirányú továbbképzési szak
Páty Község Önkormányzatának 37/2008. (XII. 08.) rendelete a közmővelıdés helyi feladatairól
Páty Község Önkormányzatának 37/2008. (XII. 08.) rendelete a közmővelıdés helyi feladatairól Páty Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 16. (1)
Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV
ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre
Sárospatak Város Jegyzıjétıl
Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: jegyzo@sarospatak.hu Elıterjesztés a - a képviselı- testületnek - az óvodai körzethatárok módosításáról
A Web-alapú tudásbázis a logisztika és kereskedelem területén (WebLogTrade) projekt bemutatása
A Web-alapú tudásbázis a logisztika és kereskedelem területén (WebLogTrade) projekt bemutatása Típus: Leonardo da Vinci projekt Innovációtranszfer Fıpályázó: TÜV Rheinland Akademie GmbH, Berlin, Németország
Kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszerének szabályzata
A CEGLÉDI TANKERÜLETI KÖZPONT SZENTLŐRINCKÁTAI IMRE SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK Kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszerének szabályzata jóváhagyta: Horti Sándor igazgató érvényes: 2018-2019.
Intézkedési terv. A november 9-i intézményi tanfelügyelet megállapításai alapján kiemelkedő területek
Intézkedési terv Intézmény neve: Európa Alapítvány Középfokú Intézet (EAKI) Gimnázium Intézmény OM azonosítója: 035313 Intézményvezető neve: Intézményvezető oktatási azonosítója: dr Stumpf Jánosné 71836537383
CISZTERCI SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM
INTÉZMÉNYI MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM CISZTERCI SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM Készítette: GYÓNI ANDRÁS igazgató Az alkalmazotti közösség jóváhagyta: 2004. április 27. Fenntartóhoz benyújtás dátuma: 2004. május
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.
Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás
Önértékelési szabályzat
Önértékelési szabályzat A GRÁCIA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 9027 GYŐR, PUSKÁS T. U. 8. 2015. 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről
Intézményi Minıségirányítási Program 2009.
Intézményi Minıségirányítási Program 2009. Tartalom 1. BEVEZETÉS 4 2. AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA 6 3. AZ INTÉZMÉNY MŐKÖDÉSÉNEK HOSSZÚ TÁVRA SZÓLÓ ELVEI ÉS AZ AZOK MEGVALÓSÍTÁSÁT SZOLGÁLÓ ELKÉPZELÉSEK 8 3.1.
Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában
2010. A Szent László Katolikus Általános Iskola Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását Sárvár város Intézményfenntartó Társulásának Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervének változása
MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM
MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM ZSÁMBÉKI PREMONTREI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 2072 ZSÁMBÉK, PIAC KÖZ 8. ALKALMAZOTTI KÖZÖSSÉG JÓVÁHAGYÁSÁNAK DÁTUMA: 2008. április 7. FENNTARTÓI JÓVÁHAGYÁS DÁTUMA: 2008. április
MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA
Bogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA Mottó: Azok a csodálatos dolgok, melyeket iskoláitokban megismertek, sok nemzedék mőve, és amelyeket a föld minden országában
Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon Kisújszállás, Rákóczi u. 1. Tel./fax.:59/ IPR
Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon 5310 Kisújszállás, Rákóczi u. 1. Tel./fax.:59/321-312 IPR 2006/2007 Helyzetelemzés A hátrányos helyzető és a roma gyerekek tanulmányi
Mórahalom város Képviselıtestülete 4/1994. (III. 11.) Ör rendelet a Közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény helyi végrehajtásáról *
Mórahalom város Képviselıtestülete 4/1994. (III. 11.) Ör rendelet a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény helyi végrehajtásáról * A Képviselıtestület a helyi Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu
Szám: 15355/2009. Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Javaslat a 252/2005.(X.27.) Öh. sz. határozattal jóváhagyott Salgótarján
A KKZKÁI TOLDI LAKÓTELEPI TAGISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA
A KKZKÁI ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 1. Az önértékelés alapját képező szabályok Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
KÉPZÉS NEVE: Informatikai statisztikus és gazdasági tervezı TANTÁRGY CÍME: Kommunikáció és viselkedéskultúra. Készítette: Dr.
Leonardo da Vinci Kísérleti projekt által továbbfejlesztett Szakmai program KÉPZÉS NEVE: Informatikai statisztikus és gazdasági tervezı TANTÁRGY CÍME: Kommunikáció és viselkedéskultúra Készítette: Dr.
Az önkormányzati törvény fenti rendelkezése értelmében ezen elıterjesztés zárt ülés anyagát képezi
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 12. (4) bekezdés a.) pontja alapján a képviselı-testület zárt ülést tart: választás, kinevezés, felmentés, vezetıi megbízatás adása illetıleg visszavonása,
ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM
ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM OM azonosító: 037 632 Címe: 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi út 30. Igazgató: Horváth Attila Beiskolázási felelıs: Horváth Attila Telefon/fax: 92/313-490 Honlap: www.zmgzeg.sulinet.hu
Projektmenedzsment Szervezet Szervezeti és Mőködési Szabályzat
SAJÓSZENTPÉTER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Projektmenedzsment Szervezet Szervezeti és Mőködési Szabályzat 2009 Tartalomjegyzék 1. A szervezet feladat- és hatásköre... 3 2. Szervezet felépítése... 4 3. A tagok
Szakiskolai Önértékelési Modell II. dokumentációja
Szakiskolai Önértékelési Modell II. dokumentációja A Szakképzési Önértékelési Modell II. (Fejlesztési) szintjének követelményrendszere 2008. november 30. 1. VEZETÉS 2. old. 2. STRATÉGIA 4. old. 3. EMBERI
SZAKISKOLAI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL
SZAKISKOLAI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL - 1/76 - I. Intézmény képzési struktúrája A kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola 2004- ben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját.
BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM
Tárgy: Intézkedési terv Ikt. sz.: 97/2018. Intézkedési terv Intézmény neve: Bárdos László Gimnázium Intézmény OM azonosítója: 038115 neve: Pleier Tamás oktatási azonosítója: 76196440222 Intézkedési terv
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. május 22-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Vincent Auditor Számviteli Szolgáltató és Tanácsadó Kft. 2011.
a 75 ÉVES PESTSZENTLİRINCI KÖZGAZDASÁGI és INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE
MAGYAR KIRÁLYI ÁLLAMI FIÚ FELSİ KERESKEDELMI ISKOLA 1934/35 JOGUTÓDJA a 75 ÉVES PESTSZENTLİRINCI KÖZGAZDASÁGI és INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE a 2009/2010. tanévre I. FELADATAINKAT MEGHATÁROZÓ
ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés szeptember 27-ei ülésére
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. szeptember 27-ei ülésére Tárgy: Maximális osztálylétszám túllépésének engedélyezése Elıterjesztı: Dr.
Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője
Arany János Programokról 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Az Arany János Programokról Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetségfejlesztési
Javaslat. távoktatási oktatócsomaggal mőködı levelezı tagozat indítására. Tisztelt Közgyőlés!
Javaslat távoktatási oktatócsomaggal mőködı levelezı tagozat indítására Tisztelt Közgyőlés! A Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképzı Iskola és Kollégium igazgatója, Matúzné Nagy Ildikó igazgató asszony azzal
Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma 7700 Mohács, Kossuth L. u. 71. 2010-2011. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK
Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma 7700 Mohács, Kossuth L. u. 71. OM azonosító: 027435 Igazgató: Vajdicsné Gubritzky Magdolna Pályaválasztási felelıs: Mausz
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
.../2009. ( ) számú önkormányzati rendelete. a Budapesti Ifjúsági Tanács létrehozásáról
Budapest Fıváros Közgyőlésének.../2009. ( ) számú önkormányzati rendelete a Budapesti Ifjúsági Tanács létrehozásáról A Fıvárosi Közgyőlés a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1),
BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,
BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,
Önértékelési szabályzat
Önértékelési szabályzat 2017 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-87. ) 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények
Munkaterv a 2018/2019. tanévre
Munkaterv a 2018/2019. tanévre Általános tudnivalók Az Alexandra Általános Iskola és Gimnázium (OM 200324) 2018/2019-es tanévre készített munkatervét a szokásos jogszabályok, feladatok és körülmények határozzák
SOMOGYI TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZİ KÖZPONT KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM H-8600 Siófok, Bakony u. 2. INTÉZMÉNYI MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA
SOMOGYI TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZİ KÖZPONT KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM H-8600 Siófok, Bakony u. 2. INTÉZMÉNYI MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA TARTALOMJEGYZÉK 1. A MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM CÉLJA