TESTNEVELÉS TANMENET

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TESTNEVELÉS TANMENET"

Átírás

1 TESTNEVELÉS TANMENET A tanmenet heti 3 órában dolgozza fel a kötelezô tartalmakat. Ezen belül számos lehetôség kínálkozik az egyes témák súlyozására, a hagyományoknak megfelelô testnevelést tanító nevelôi személyiséghez, a tanulók érdeklôdési köréhez közel álló mozgásféleségek tanítására. Az oktatás során az osztályos testnevelés tanításánál vegyük figyelembe az alábbi szövegrészben megjelölt: Belépô tevékenység formákat. A továbbhaladás feltételei: 1. osztály Évi óraszám: 109 Belépô tevékenységformák Alakzatok gyors felvétele és változtatása. Az öltözôk és a gyakorlóhely rendjének kialakítása. Játékos és határozott formájú szabad-, társas- és kézi szergyakorlatok végrehajtása. Gyors indulás különféle testhelyzetekbôl. Az ütközések elkerülése a fogójátékokban és a futásfeladatokban, térnyerés a fogóval szemben. Tartós futás 4-8 percig pihenô nélkül, illetve kisebb séták beiktatásával. Futómozgást tartalmazó feladatok (játékok) végzése. Szökdelések és ugrások megfelelô ritmusban. Távolba és célba dobás egy és két kézzel. Egyszerû támasz-, függô- és egyensúlygyakorlatok biztonságos végrehajtása. Labdás feladatok. Néhány egyszerû, az évszaknak megfelelô a szabadban végezhetô játék. Barátkozás a vízzel, vízbiztonság szerzése m távolság átúszása lábletétel nélkül. Rendszergyakorlatok, gimnasztika, s feladatok A továbbhaladás feltételei Alakzatok felvétele és változtatása az utasításnak megfelelôen. A gimnasztikai feladatok teljesítése utánzással. Az alapvetô mozgáskészségek (járás, futás, ugrás, dobás, kúszás, mászás stb.) elfogadható végrehajtása. Félelem nélküli részvétel a vízben végzett feladatok során. 2. osztály Évi óraszám: 109 Belépô tevékenységformák Alakzatok gyors felvétele és változtatása. Az öltözôk és a gyakorlóhely rendjének kialakítása. Játékos és határozott formájú szabad-, társas- és kézi szergyakorlatok végrehajtása. Gyors indulás különféle testhelyzetekbôl. Az ütközések elkerülése a fogójátékokban és futásfeladatokban, térnyerés a fogóval szemben. Tartós futás 4-8 percig pihenô nélkül, illetve kisebb séták beiktatásával. Futómozgást tartalmazó feladatok (játékok) végzése. Szökdelések és ugrások megfelelô ritmusban. Távolba és célba dobás egy és két kézzel. Egyszerû támasz-, függô- és egyensúlygyakorlatok biztonságos végrehajtása. Labdás feladatok. Néhány egyszerû, az évszaknak megfelelô a szabadban végezhetô játék. Barátkozás a vízzel. vízbiztonság szerzése m távolság átúszása lábletétel nélkül. A továbbhaladás feltételei Alakzatok felvétele és változtatása az utasításnak megfelelôen. A gimnasztikai feladatok teljesítése utánzással. Az alapvetô mozgáskészségek (járás, futás, ugrás, dobás, kúszás, mászás stb.) elfogadható végrehajtása. Félelem nélküli részvétel a vízben végzett feladatok során. 42

2 IX. 1., 2., 3. 4., 5., 6. 7., 8., , 11., 12. TANMENET 1. OSZTÁLY SZÁMÁRA Éves óraszám: 109 Sorakozás nagyság szerint egyes oszlopban. Öltözôi rend. Egyszerû fogójáték. Futás sípszóra, guggolások, felállások, óriás-, törpejárás. Tisztálkodás, ruhaváltás. Kartartások: mély-, oldalsó-, magas-, csípôre, tarkóra tartás. Tisztasági csomag. Utánzó járások: nyusziugrás. Sorakozás 2-es oszlopban. Pókjárás. Törzshajlítások állásban. Lassú iramú futás 2 percig feladatokkal. Utánzó járások: négykézláb, medvejárás. Futás 3 percig feladatokkal. Fogójáték. Lassú iramú futás 2 3 perc egyenletes tempóval. Labdagurítások párokban. Függések mászókán, létrán, bordásfalon. Egyéni és sorversenyek utánzó járásokkal. Járások. Közepes iramú futások, labdagurítások. Óriásjárás, törpejárás, séta, légzôgyakorlatok. Gumilabda Gumilabdák. A tanulók ruházatának ellenôrzése. Sorakozás 1-es, 2-es oszlopban. Köszönés. Ülésben törzshajlítások. Vigyázz! Pihenj! állás. Futás feladatokkal: ülés, felugrás, hasonfekvés, guggolás. Vonatozás. Utánzó járások. Futás különbözô alakzatokban: körben, hullámvonalban. Kétkezes alsó dobás vonalon túlra. Szlalomfutás 15 m-en, 5 m-enként akadály. Kétkezes alsódobás karikába. Futások feladatokkal. Sorversenyek: 2 3-as sor. Járás közben karemelés, törzshajlítás. Gumilabda, babzsák. Éves feladat a felmentetteknek. Felelôsök feladatai. Alakzat feloszlatása: Oszolj! jelre megállás, vigyázz!-állás. Törzskörzések. Egyszerû fogó. Játékos helycserés futásgyakorlatok 15 m-en. Ugrókötél. Labda fogása, körbe futása, feldobása, elkapása. Kétkezes alsó dobás gumilabdával. Sorverseny utánzó járással. Falhoz pattanó labda elkapása. Egyszerû fogó játék. Lassú futás, séta, légzôgyakorlat. Gumilabda. 43

3 X. 13., 14., , 17., , 20., , 23., 24. Testfordulatok helyben, ugrással: balra, jobbra át. Gimnasztika: terpeszállás, törzshajlítás és fordítás. Félperces fogó játék. Sorakozás gyors végrehajtása. Egyensúlyozó járás vonalon. Ugrással fordulatok helyben. Futás feladatokkal: 2,5 perc. Egyes oszlopból vonalalakítás. Hasonfekvésben ujjfûzéssel a test mögött mellkasemelés, -leengedés. Kettes oszlopból vonalalakítás. Sípszóra ismételt sorakozások 1- es, 2-es oszlopban. Nyitódás játékosan. Fogó két fogóval. Szórt alakzatban elhelyezkedés. Hanyattfekvésben lábemelés egy és páros lábbal. Szórt alakzatból gyors sorakozás. Szökdelô gyakorlatok egy és páros lábon. Járás futás gyakorlatok 3 4 percig. Bordásfalon mellsô oldalállásban haladás oldalra utánfogással. Haladás közben labdagurítás egyik, majd másik kézzel, labdapattogtatás helyben. A gyors indulás fejlesztése. Kétkezes alsó dobással célba dobás (Versengés). Ismételt futások 15 m-en. Célba dobások. Futás idôre: 30 m táv. Mozdulatlanság. Különbözô testhelyzetekbôl gyors indulással futás, éles megállás. Labda feldobása, elkapása mozgás közben. Kitartó futás 400 m-en. Labda feldobása, elkapása, labdagurítás. Futás feladatokkal. Labdagurítás, labdavezetés helyben, majd a szemben levô tanulóig, labdaátadás, csere. Kitartó futás 3 percig. Négykézláb-, pók-, fókajárás. Szlalomfutás. Célbadobás 5 m-re lévô karikába. 400 m-es futás lehetôleg pihenô nélkül. Célbadobó verseny. Játék: Vigyázz a labdára. UTÁNZÓ JÁRÁSOK. Járás közben karkeresztezés a test elôtt. Labdák Járás szép tartással (fejtetôn babzsákkal). Babzsák. 30 m-es futás felmérése. Járás gyermekdalra: Szólj síp!, Nyúl és vadász Labdák. Célba dobás 5 m- rôl, 5 kísérlet. 400 m futás. 44

4 XI. 25., 26., , 29., , 32., 33. Sorakozás egy- és kétsoros vonalban vonalon. Kettes oszlopból gyors nyitódás és zárkózás játékosan. Ugrókötél-áthajtási kísérletek. Egyes oszlopból egyes vonal alakítás. Gyors reagálás. Guggoló- és térdelôtámasz. Törzsgyakorlatok. Párkeresô verseny. Ugrókötél áthajtási kísérletek. Ugrókötél-áthajtási kísérletek. Vigyázzállás lábujj-, sarok-, guggolóállás. Ugrókötél-áthajtási kísérletek. Jelre gyors sorakozás oszlopban, vonal alakzatban. Helyben ugrással fordulatok játékosan. Játékos futás feladatokkal. Játékos nyitódások, zárkózások. Csípôretartás, törzsdöntés, törzshajlítás. Gyors indulás utánzó járásokkal. Versengés. Labdagurítás, majd a gurított labda megállítása. Labdagurítás társnak. Mászókötélen hajlított karral csimpaszkodás, felhúzott térddel kulcsolás. Elôször padon ülve tanulják a kulcsolást. Játékos helycsere és futások gyors indulással. Szlalomfutás kettes oszlopban, kerüléssel. Tornapadon utánzó járások. Sorozatugrások akadályra fel-le (zsámoly, pad). Lassú futás közben fellépés zsámolyra, majd leugrás. Pattintott labda elkapása ülésben, térdelésben, guggolásban. Labda feldobása, elkapása. Ugrókötél-áthajtás gyakorlása. Célbadobás függôleges célba. Egyszerû fogó. Törpejárás, óriásjárás kettes oszlopban. Mászókötél, ugrókötél, labdák Medvejárás párokban. UGRÓKÖTÉL-ÁT- HAJTÁS. Féltek-e a medvédtôl? Ugrókötél, zsámoly, pad. utánzó járások. Járás, légzôgyakorlat. Sorakozás: az elvégzett munka értékelése (más órákon is rendszeresen). Hol az olló komámasszony? Karika, labdák, ugrókötelek, zsámoly 45

5 34., 35., 36. XII. 37., 38., , 41., 42. Szökdelések énekre haladással. Pám, pám, paripám. Játékos futás feladatokkal. Szalagos fogójáték. Törzshajlítások, -nyújtások, láblendítések. Szórt alakzatból 3-as oszlop kialakítása. Jelre 3-as oszlop gyors kialakítása. Kötetlen tartós futás feladatokkal: térd-sarok emelés játékosan. 1-es oszlopból 2-es oszlop kialakítása. Mászókötélen, -rúdon mászókulcsolás gyakorlása. Járás ismert gyermekdalra: Hatan vannak. Ugrókötél-áthajtás. Járás gyermekdalra; Párválasztás. Pad gerendáján járás, fordulatok. A tanult oszlopalakzatok gyors felvétele. Kötélmászás: egy-két fogás, kulcsolás gyakorlása. Labda gurítása, feldobás-elkapás, pattintás, önszöktetés, elkapás, guruló labda megfogása. Kitartó futás 3 percig. Labdás gyakorlatok az elôzô óra alapján. Hibajavítás. Szökdelések egy lábon hullámvonalban, babzsák mellett. Tornapadon utánzó járások: hason csúszás, nyúlugrás. Labdaérzéket fejlesztô feladatok: kislabdával gurítás terpesztett lábak között stb. Kislabdahajítás távolba, célba dobás vízszintes, függôleges célba. Futás irány- és iramváltással. Bordás falnál függôállásból láblendítések. Fel-lemászás. Haladás közben labdagurítás váltott kézzel. Labda elkapása helyben, mozgás közben. Járás lábemeléssel, fordulatokkal. Függô fogó. Labda, babzsák, ugrókötél Járás guggolásban lábujjon. Egyensúlyozó járás padon. Labdacica babzsákkal. Tornapad, kislabda, babzsák, mászókötél, rúd. Járás, légzôgyakorlatok. Labdacica gurítással. Tornapad, ugrókötél, mászókötél, labda. Értékelés: labdagurítás, feldobás, elkapás. 46

6 XII. 43., 44., 45. I. 46., 47., , 50., , 53., 54. Járásból átmenet futásba, futásból járásba. Szökdeléssel helyben fordulatok. Járás lábujjon, hullámvonalban a tanult kartartásokkal. Ütemes járásgyakorlat tapsra. Kar-, törzs-, lábgyakorlatok állásban. 1-es oszlopból indulás: Futás Indulj ) Lépés! A vezényszóra reagálás gyakorlása. 2-es oszlopból indulva vezényszóra az indulás, lépés, (megállás) gyakorlása. Játékos futásgyakorlatok. Egysoros vonalból kézfogással köralakítás. Lejtôs padon csúszás. Járás közben egy és páros lábon szökdelések. Kötélmászás. Jelre köralakítás, körben futás irányváltással. Kötélmászás. Járás kettes oszlopban, lépés tapsra, dobbantással. Járás gyermekdalra ritmusosan. Kar-, törzs-, lábgyakorlatok állásban. Járásból megállás gyakorlása. Ülésben törzshajlítások, lábemelések. Lejtôs padon hason csúszás (utánzó járások). Futás közben lassítás, gyorsítás, átbújás. Zsugorülésben térdkulcsolással gurulás elôre, hátra. Bordásfalnál hátsó guggolótámaszból lépegetés fölfelé magas fekvôtámaszba. Hajlított ülés, váll fölé emelt hátrafelé nézô tenyérrel gurulás hátra, támasszal a váll alatt és gurulás elôre. A óra anyagának bevésése. Ugrókötél-áthajtás: versengés játékosan. Szlalom-labdavezetés kézzel. Gurulóátfordulás elôre guggolótámaszból guggolótámaszba. Bordásfalnál lépegetés kézállásba és vissza 4 6 ismétléssel. Kötélmászás: a kulcsolás gyakorlása. Hanyattfekvésbôl, láb- és csípôemeléssel tarkóállás gurulás elôre hajlított ülésbe. Az elôzô két óra anyagának bevésése, hibajavítás, gyakorlás. Törpejárás, óriásjárás. Sorversenyek percig HÚZÓDZKODÁS, KÖTÉLMÁSZÁS, UGRÓKÖTÉL-ÁT- HAJTÁS kilenc testnevelési órán. Sorakozás: az osztály figyelmének értékelése. Járás kézfogással körben. Sorverseny nyúlugrással. Kézfogás a ház. Pad Értékelés: nyúlugrás, hason csúszás Bordásfal Ugrókötél, mászókötél, labda Bordásfal, ugrókötél, mászókötél 47

7 55., 56., 57. II. 58., 59., , 62., , 65., 66. Kétsoros vonalban kézfogással köralakítás: szökdelések, karkörzések. Járásból futás, futásból járás különbözô feladatokkal. Járás gyermekdalra. Gyakorló óra. Félperces fogó Járás gyermekdalra: Tekeredik a kígyó. Gyors reagálás: Sorakozás. Oszolj! Vigyázz! vezényszavakra. Vonal alakzatból kör alakítás és vissza. Futás járás feladatokkal. Ülésben, fekvésben végzett gimnasztikai gyakorlatok. Szórt alakzatból többsoros vonal kialakítása. TARTÁSKORREK- CIÓ. Szalagos fogó. Terpeszállásban törzshajlítás, törzsfordítás, bokaérintés. Labdás fogó. Ülésben végzett nyújtó jellegû gyakorlatok. Futás közben átbújás 40 cm magas kötél alatt. Kötélmászás 2 3 fogással. Tarkóállásból gurulóátfordulás elôre guggolótámaszba; terpeszállásból gurulás elôre terpeszülésbe. Az óra anyagának begyakorlása, hibajavítás egyénileg típushibák! Gurulások tarkóállás. Átfutások akadályok fölött: ugrókötél babzsák szalag tömött labda zsámoly. Kétkezes gurítás távolba. Kétkezes alsó átadás után gurítás vissza a párnak. Ugrókötél-áthajtás helybenfutás közben. Futás karikákba lépéssel. Kétkezes felsô dobás távolba. Kétkezes felsô átadás a társnak. Gurulóátfordulások elôre. Tarkóállás a tanult módon. Lassú iramú futás hullámvonalban 3 5 percig. Bordásfalnál lépegetés kézállásba. Szlalomfutás labdavezetéssel. Kétkezes alsó és felsô átadások. Átadások párokban, majd labdavezetés, gurítás ismételt átadások versenyszerûen is. Járás különbözô kartartásokkal. Szalagos fogó. BORDÁSFALNÁL LÉPEGETÉS KÉZ- ÁLLÁSBA (6 óra). Páros verseny : átadások Lassú futás párokban. Egyensúlyozó járás a pad gerendáján. Szabadulás a labdától. Célbadobás folyosóba. Vonatozás. Értékelés. Mászókötél, ugrókötél, bordásfal. Értékelés: tarkóállás gurulóátfordulás elôre. Ugrókötél, babzsák, szalag, labdák, zsámoly. Ugrókötél, labdák, karikák. Bordásfal, labdák 48

8 67., 68., 69. III. 70., 71., , 74., , 77., 78. Járás gyermekdalra: Ég a gyertya leguggolás járás. Sorakozás fordulatokkal. TARTÁSKORREKCIÓS gyakorlatok. Állásban, ülésben végzett gimnasztikai gyakorlatok. Félperces fogó 3 fogóval. TARTÁSKORREKCIÓS gyakorlatok. Sorakozás: gyors reagálás sípszóra. Gimnasztika: gyakorlatok az ismert alapformák felhasználásával. Padgyakorlatok. Helybenjárásból járás, járásból helybenjárás. TARTÁSKORREKCIÓS gyakorlatok. Gimnasztika: szögállás haránt terpeszállás terpesz- és nyújtott ülés ismerete. Félperces fogó Helybenjárásból átmenet járásba, járásból helybenjárás. Páros fogó. Bemelegítés: körbenjárás feladatokkal. Lassú futásból felfutás lépcsôzetesen elhelyezett szerekre. Célbadobás fél térdelésbôl 5 m-re 1 m-es folyosóba. Gyors indulások állórajttal. Babzsák dobása függôleges célba (váll fölötti kidobással). Gyors futás 10 m-en ismétléssel. Szlalomfutás labdavezetéssel. Futás akadályokra lépéssel, leugrás. Kötélmászás. Gyors futás cikkcakkban. Kötélhajtás hátra. Célbadobás zsámolyba. Egykezes felsô dobás falhoz, a lepattanó labda elkapása. Átfutások sorokban elhelyezett tömöttlabdák fölött 3 4 oszlopban. Zsámolyra tett emelt padon, ugrószekrényen átmászás; pad alatt kúszás. Az elôzô két óra anyaga: begyakorlás. Kötélmászás. Fordított padon járás guggolásban, négykézláb. Feladatok 2 órában: 1. Kötéláthajtás (20- szor) 2. Padon felhúzott térddel átugrással haladás elôre. 3. Bordásfalon láblendítés oldalra. 4. Labdavezetés helyben (10-szer). A feladatok ismétlése. Járás közben légzôgyakorlatok. Tûz, víz, repülô Házatlan mókus Szökdelések mondókákra. Ecc-pecc... Kötél-áthajtás elôrehátra. Járás vonalon szép testtartással. Vigyázz a labdára. Babzsák, labdák Pad, labdák, mászókötél, ugrókötél Labdák, zsámolyok, padok, ugrókötél. kötélmászás. Pad, ugrókötél, labdák 49

9 79., 80., 81. IV. 82., 83., , 86., , 89., 90. Helybenjárás! Lépés indul! Ülésben végzett gyakorlatok. TARTÁSKORREKCIÓS gyakorlatok Járás közben végzett kar-, törzs-, lábgyakorlatok. Az elôzô órák anyagának begyakorlása, ismétlés, egyéni fejlesztés, felzárkóztatás és sok-sok játék az ismert, tanult játékokból. Járás gyermekdalra. Karkörzések ismerete. Labdagyakorlatok helyben. Padgyakorlatok. Járás tapssal, dobbantással. Lazító gimnasztikai gyakorlatok. Járás énekre, zenére. Ülésben nyújtó jellegû gyakorlatok. Játékos járás- és futásfeladatok. Lassú futás feladatokkal. Zsámolyra tett rézsútos padon futás fölfelé és leugrás guggolóállásba. Szökdelések kötélhajtással. Pár lépés után felguggolás a zsámolyra, karlendítéssel leugrás. Akadályverseny. Kötetlen futás feladatokkal. Ugrókötelezés. Keresztbe állított padokon futás fel- és lelépéssel. Labdaadogatás párokban. Versengés. Zsámolyra tett rézsútos padon felfutásleugrás, két lépés után féltérdelésbôl célba dobás. Labdavezetés lassú futással, párkerülés után gurítás a párnak. Tartós futás 400 m-en. Egykezes felsô átadás. Egykezes felsô dobás oldalára állított zsámolyra. Páros verseny: átadások. Tûz, víz, repülô Ugrókötél. Értékelés: járás ütemtartással. Szökdelések egy és két lábon, majd járás. Labdák, zsámoly, ugrókötél Szökdelés mondókákkal: Lementem a pincébe. Ugrókötél, zsámoly, labdák. Értékelés: labdavezetés tárgykerüléssel. 50

10 V. 91., 92., , 95., , 98., , 101., 102. Jelre sorakozás nagyság szerint oszlopba ill. sor-alakzatba. Szalagos fogó. TARTÁSKORREKCIÓS gyakorlatok Járás közben végzett lazító, nyújtó jellegû szabadgyakorlatok. Járás gyermekdalra. TARTÁSKORREKCIÓS gyakorlatok. Ugrókötél áthajtás futás közben. Félperces fogó. Járás szép testtartással. Teremben hátonfekvésben láb-, csípôemelések, gurulás elôre zsugorülésbe. Lassú futás feladatokkal: térd-, sarokemelés, karlendítés stb. Páros fogó. A testnevelési órák elsô részét az úttesten történô áthaladás gyakorlásával kezdjük (útjelek, táblák ismerete). Egyenletes futás m-en. Kötélhajtás haladással. 1 kg-os tömöttlabdával kétkezes alsó-felsô dobások 3 4 m-re, 1 m-es folyosóba. Egykezes felsô átadás gumilabdával. Kötetlen, tartós futás m-en. Egykezes alsó és felsô átadásuk helyben társnak. Kislabdahajítás harántterpeszállásból távolba. (dobóterpesz felvétele) Futás kijelölt pályán 400 m-en. Gyorsfutás párokban, csoportosan 30 m- en. 5 6 lépés nekifutással távolugrás ugrógödörbe, egy lábról két lábra érkezéssel; páronkénti indulással is. Futás 5 6 percig feladatokkal. Kislabdahajítás távolba. Gyorsfutás 15 m-en páronként csoportosan 4 5-szöri ismétléssel. Távolugrás egy lábról két lábra pár lépés nekifutást követôen (tájékozódó méréssel az elugrás helytôl). 3 perces futás, fokozatos lassítás, járás, légzés. Sorakozás jelre. Értékelés. Lassú futás, séta. A közlekedési szabályok ismerete. Tömöttlabda, ugrókötél. Kislabda, ugrókötél, labdák. Kötélhajtás: 30 Labdák. Felmérés és értékelés: 400 m-es futás. Kislabdák. Értékelés. 51

11 VI. 103., 104., , 107., 108., 109. Járás ütemtartással. Gimnasztika: malomkörzések elôre-hátra, karhúzás oldalsó középtartásban. Átmenet járásból futásba, futásból járásba. Labdagurítással fogyasztó. A gyakorlóhelyen található szerekre fel- és lemászás, akadályokon átfutás. Éves munka értékelése. Téli foglalkozások a szabadban. Lásd: 2. osztály tanmenetét. Az ugrógödörben a földre helyezett kötél átugrása. Kislabdahajítás távolba. Versengés. Kislabdahajítás függôleges célba. Akadálypálya építése, azokon versengés. A kedvelt játékok játszása. Kötélhajtó versenyek 10 m-en. Kislabdahajítás Távolugrás. Járások a lépéshossz változásával. Ugrókötél. 30 m-es futás. 52

12 A KOSÁRLABDA ALAPJAI 1 2. OSZTÁLY TESTNEVELÉSI OSZTÁLYOK, SZAKKÖRÖK RÉSZÉRE Cél Feladat Követelmény Megszerettetni a gyermekekkel a kosárlabdát, a labdát. A célt legkönnyebb játékokkal elérni. Játék közben a gyerekek sajátítsák el a játék különbözô elemeit. Játékok alatt fogócskáktól kezdve, sorversenyeket, váltóversenyeket értek, labda nélkül és labdával. Minden órán kötelezô bemelegíteni és a versenyek, játékok ne maradjanak el! Ne kényszerítsük nehéz feladatok végzésére és sokat dicsérjük a javítások mellett! Labda nélkül: Megtanítani szabályosan futni ôket Egylábas, váltott lábas és páros lábas szökkenések Együtemû és kétütemû megállások Irányváltoztatások kitámasztással, leforgással Labdával: Sarkazások Ügyességi gyakorlatok - test körül, lábak között Helyben Egyenesvonalú labdavezetések mindkét kézzel Szlalom-labdavezetések Indulás - hosszú! Labdavezetés hát mögött, lábak között Leforgás Adogatások: Helyben párokban kétkezes egykezes alsó felsô Páros lefutásból Hármas lefutásban Kosárlabda dobások helybôl Ziccerdobás Védô alapállás elsajátítása 53

13 IX. 1., 2., 3. 4., 5., 6. 7., 8., , 11., 12. TANMENET 2. OSZTÁLY SZÁMÁRA Éves óraszám: 109 Az öltözôk, gyakorlóhely rendjének kialakítása. Felmentettek, felelôsök munkájának megszervezése Érintôfogó. Házatlan mókus. Sorakozás nagyság szerint egyes oszlopban. Sorakozás nagyság szerint kettes oszlopban. TARTÁSKORREKCIÓS gyakorlatok. Járás ütemtartással, tapssal, dobbantással gyermekdalra. Kötetlen futás 3 percig akadálypályán. Futás kötélhajtással. Célbadobás 3 5 m-re. Szökdelések szerek fölött párban. Átfutás szerek fölött. Célbadobás 5 m-re karikába. Gyorsfutás 30 m-en iramváltással. Labdaérzéket fejlesztô feladatok: térdelésben labda leejtése leszorítása a földre. Kotló és kánya SZÖKDELÉSEK KÖTÉLHAJTÁSSAL. Járás egyenletesen. Járás körben, légzôgyakorlat. Labda, ugrókötél. Labda, kötél. Járás, lassú futás az ismert feladatokkal. Félperces fogó. Köszöntés. Járás szép testtartással. Szabadgyakorlatok állásban. Jelre gyors reagálás: sorakozás nagyság szerint kettes oszlopban. Futás kijelölt pályán 3 4 percig. Ismételt kötélhajtás helyben. Mászás mászókára. Labdaérzéket fejlesztô feladatok: a gurított labda megállítása a feldobott labda elkapása a labda pörgetése a talajon. Fogó labdavezetéssel (mindenki labdát vezet). Lassú futás, séta, légzôgyakorlat. Ugrókötél, labda. Kötélhajtás helyben. Kettes oszlopban fordulatok: Ugrással balra át! Karkörzések állásban. Gyorsfutás m-en ismétléssel. Távolugrás 8 lépés futással ugrógödörbe. Kötélhajtás 10 m-en párokban haladással. Kislabdahajítás távolba (hajító mozdulat). Távolugrás. 30 m futás idôre. Távolugrás nekifutással. Járás közben karkörzések. Kötetlen futás 4 percig. Ugrókötél, kislabda. 30 m futás. 54

14 13., 14., 15. X. 16., 17., , 20., , 23., 24., 25., 26. Kettes-hármas oszlopban tapsra járás ütemtartással. Füle-farka. Egyes oszlopban járás ismert gyermekdalra. Mászás mászókára. Járás szép testtartással. Gimnasztikai karkörzések test elôtt, oldalt, elôre-hátra guggolótámaszból ugrás hátra fekvôtámaszba és lábemelések, láblendítések. Szórt alakzatból kijelölt helyen többsoros oszlop kialakítása. Gimnasztika: térdelô ülés, bal és jobb oldalsó középtartás, íves, magas és mellsô középtartás helyzetek ismerete. Helyben járásból átmenet járásba, járásból helyben járásba. Gimnasztika: állásban, járásban kargyakorlatok, törzs- és lábgyakorlatok. Érintô fogó. Az elôzô 6 óra anyagának ismétlése, gyakorlása, hibajavítás. Rendgyakorlat. Helyben járás! Lépés, indulj! Járás az udvaron lévô természetes akadályokon. Érintô fogó. Balatoni halászok. Gyorsfutás m-en ismétléssel. Kislabdahajítás zsinór fölött. Kötetlen futás akadályok fölött 4 percig. Labdavezetés átadás párokban. Szlalomfutás. Távolugrás felmérése. Gyorsfutás 25 m-en ismétléssel (4-szer). Kislabdahajítás távolba (felmérés). 400 m futás idôre. Távolugrás az ugrógödör szélesebb oldaláról 3-asával. Szlalomfutás. Távolugrás. Kötetlen, tartós futás 4 percig. Kislabdahajítás. Pár lépés nekifutással ugrás kötél fölött az ugrógödörbe párosával. Utánzó járások: sánta róka járás, nyúlugrás: versengés. Futás babzsákok fölött (5). Labdás ügyességi feladatok: feldobás elkapás. Mászás mászókán. Labdavezetés, pattintott átadás. Helyben ismételt kötélhajtás. Labdavezetés guggolásban, járással; és gurítás társnak. Járás szép testtartással. Szabadulás a labdától. Járás ütemtartással, tapssal. Utánzó járások, labdavezetési versengés. LABDÁS FELADA- TOK Járás karkörzésekkel. távolugrás nekifutásból. Kislabda. 400 m-es futás, szlalom futás. Kislabda, labdák. kislabdahajítás. Babzsák, ugrókötél, labdák 55

15 27., 28., , 31., 32. XII. 33., 34., , 37., 38. Menet megindítása és megállítása 2 ütemben: Osztály! Állj! Egy! Kettô! Gimnasztika: szögállás, oldalsó középtartás: karlendítés mélytartáson át magastartásba. Helyzet ismerete. Helyben futás. Fejlôdés egyes oszlopból kettes oszlopba. Járás különbözô szereken a távolság növelésével (pad, zsámoly, ugrószekrény). Tartáskorrekciós gyakorlatok. Fogó párokban. Fejlôdések szakadozások. Futás kifeszített zsinór alatt. Kötélmászás. Sapkafogó. Járás közben megállás ütemtartásra. Futás karikákba lépéssel, szalagfelvétel, tárgykerülés. Üsd a harmadikat! Gyorsfutás iramváltással. Célba dobás 1 kg-os medicinlabdával. Versengés m-en. Kötélhajtó verseny. Sorozatugrások babzsákok fölött egy és két lábon. Ingafutás: Rajt célvonal között oda-viszsza futással. Pók-, fókajárás elôre-oldalt labdával. Futás karikákba lépéssel. Célba dobás a társ által emelt karikába. Labdavezetés, kerülés, átadás. Helybôl távolugrás. Futás padra fel- és lelépéssel. Helybôl távolugrás szônyegre. Rézsútos padon négykézláb-, fókajárás, hason csúszás. Egykezes felsô átadás kisméretû labdával. Rézsútos padon nyúlugrás, hason csúszás, futás tárgykerüléssel. Kötélmászás. Szökdelések elôre, hátra, oldalt. Hanyattfekvésbôl láb- és csípôemeléssel tarkóállás. Gurulóátfordulás elôre guggolótámaszból guggolótámaszba. Ugrókötél áthajtás elôre-hátra. KITARTÓ FUTÁS Fogó párokban. Lassú futás, séta, légzôgyakorlatok. Járás elôre, hátra becsukott szemmel. Tûzharc. Kecskézés. Bordásfalgyakorlat: láblendítés oldalt mellsô függôállásban. Húzd át a határon. Medicinlabda, babzsák, ugrókötél Karika Pad, zsámoly, ugrószekrény, labda. ingafutás Babzsák Osztályozás: két-három fogás kötélen (fejlôdést) 56

16 39., 40., 41., 42., , 45. I. 46., 47., 48., 49., 50., , 53., 54. Átmenet járásból futásba: Futás! Indulj! Átmenet futásból járásba: Lépés! Átfutás 3-as oszlopban babzsákok, ugrókötelek fölött. Lazító nyújtó jellegû gimnasztikai gyakorlatok. Az elôzô órák anyaga: Téli foglalkozás a szabadban. Köralakítás kézfogással. Tekeredik a kígyó. Árnyékmozgás: csináld azt, amit a társad szerepcserével. Lazító-nyújtó szabadgyakorlatok. Gyors indulások: ülésbôl, guggolásból, fekvésbôl. Kötélmászás. Futás, majd átbújás kúszás terpesztett láb alatt. Szlalomfutás. Tarkóállásból gurulás elôre zsugorülésbe guggolótámaszba. Nyújtott ülésbôl gurulás hátra, majd vissza. Ingafutás. Kötélhajtás. 44. gyakorló óra 45. játék óra Hóemberépítés két csapatban. Melyik csapat készült el elôbb? Hócsata két csapatban, két egyenlô térfélen 4 6 hógolyóval tanulónként. Gyôz az a csapat, amely több találatot ért el. Célbadobó verseny 2 hóemberre két csapatban 6 8 m-rôl. Lesiklás szánkóval az iskola környékén lévô dombról. Szánkózó váltóverseny hóemberkerüléssel. Futás; fel-lemászás bordásfalra, szekrényre. Helybôl távolugrás. Gurulóátfordulások elôre terpeszállásból terpeszállásba. Rávezetô gyakorlatok a hátra gurulóátforduláshoz: hintázás hanyattfekvésben. Tarkóállás. Félperces fogó. Séta légzéssel egybekötve. LABDADOBÁS. Bordásfalnál kézállásba lépegetés guggolótámaszból. Járás, légzôgyakorlat. Ugrókötél, mászókötél. Osztályozás: helybôl távolugrás (választható) kötélhajtás. Osztályozás: kötélhajtás. Tanulónként téli öltözék (sapka, sál, kesztyû). Szánkó Bordásfal, ugrószekrény 57

17 55., 56., 57. II. 58., 59., , 62., , 65., 66. Járás gyermekdalra: Elvesztettem zsebkendômet. Futás 2-es oszlopban irányváltással 4 percig. Hanyattfekvés: láb-, csípôemelés lábbal talajérintés a fej mögött. Szórt alakzatból es oszlop kialakítása. Járás gyermekdalra. Futás, fel- és lelépés keresztbe helyezett padokon. Hasonfekvésben bokafogás. Mellkas- és lábemelés. Kötélmászás. Járás gyermekdalra. Lassú futás tárgykerüléssel, kötélhajtással. Babzsákgyakorlatok. Told be a körbe! Szórt alakzatból es oszlop, majd vonal kialakítása, az alakzat helyének változtatásával. Játékos cigánykerék. Balatoni halászok. Nyúlugrás talajon, zsámolyokon. Dobások térdelésbôl, ülésbôl karikákba (babzsák, labda). Nyúlugrás 2 részes ugrószekrényre, leugrás. Szlalom-labdavezetés kézzel. Labdadobás párokban két kézzel. Rézsútos padon futás fölfelé, a végén leugrás egy lábról két lábra. Rávezetô gyakorlat: gurulóátfordulás hátra: guggolóállás váll fölé emelt kéz, elôrenézô könyök, gurulás hátra, támasz a talajon és gurulás vissza. Bordásfalnál kézállás lépegetéssel guggolásból. Bordásfalon függôállás, láblendítés oldalt. Dobások járásból, futásból távolba, célba. Labdagurítás, labdadobás, labdavezetés. Kötélhajtás. Futás közben feladatok: guggolás, törökülés. Utánzó járások 3-as oszlopban (sorverseny). Gurulóátfordulás elôre terpeszállásból guggolótámaszba. Szlalom-labdavezetés lábbal. Gurulóátfordulás: az elôzô óra anyaga. Utánzó járások. Váltóverseny nyúlugrással. JÁTÉKOS KÉZÁL- LÁS (CSIKÓZÁS). Pad gerendáján járás térdfelhúzással. Padon járás, közben kislabda feldobása, elkapása. Fogyasztó HÚZÓDZKODÁS V. KÖTÉLMÁSZÁS. Fekete-fehér Karika, babzsák, labda, zsámoly Tömött labda, pad Osztályozás: labdadobás két kézzel, elkapás. szlalom-labdavezetés kézzel, lábbal. Labda 58

18 III. 67., 68., , , 73., , 76., 77. Járás, futás; sípszóra különbözô feladatok, majd ismételt futás. Labdagyakorlat: feldobás, elkapás, közben taps; leguggolás, labdavezetés helyben, test körüli leütéssel. Fordulatok, helyben. Járás szép testtartással. Járás gyermekdalra: Pám, pám. Lassú futás feladatokkal. Guggoló-támaszból bal láb nyújtás, hátra térdrugózással, lábtartáscsere. Egyes oszlopból kettes oszlopba fejlôdés, szakadozás. Egyszerû mozgások dalra: Kis kertem. Elvesztettem zsebkendômet. Futás tartósan 4 percig. Gurulóátfordulás elôre. Híd. Cigánykerék. Bordásfalnál hátsó guggolótámaszból lépegetés kézállásig. Gurulóátfordulás hátra nyújtott ülésbôl guggolótámaszba, váll fölött tartott tenyérrel. Gyakorló órák. Kézállás, gurulóátfordulás, cigánykerék, híd, labdagyakorlatok. Feladatok: bordásfalon lábemelés 20 kötélhajtás kötélmászás (5-6 fogás) labdadobás falra 10-szer. Oldal- és harántspárga-kísérletek. Labdarúgás párokban. Fejelés falra. Térdelôtámaszból csípôtolás fölfelé. Hanyattfekvésbôl híd. Akadályfutás (zsámoly, pad, karika). Ugrókötél-áthajtás elôre-hátra. Futás párokban. Guruló labda megállítása kézzel-lábbal. Futás közben guruló labda felvétele. Párokban fejelés. Szlalom-labdavezetés. Pad gerendáján négykézláb járás. Mocsárjárás Tûzharc. TARKÓÁLLÁS Tornabot egyensúlyozása ujjon. Osztályozás: gurulóátfordulás elôre. bordásfal, labda Labda. Osztályozás: gurulóátfordulás hátra. Bordásfal, ugrókötél, mászókötél Zsámoly, pad, karika, labda. 59

19 78., 79., 80. IV. 81., , 84., , 87., 88. Kettes, hármas oszlopban testfordulatok: ugrással vonalalakítás. Futás kézfogással puha szônyegen, zsámolyokra lépéssel, majd kisülésre. Ugrókötél-gyakorlat. Járás, futás feladatokkal. Lazító, nyújtó gimnasztika állásban, ülésben. Kétsoros nyitott vonal kialakítása szórt alakzatból. Hasonfekvésben törzs- és lábemelés kartartásokkal (csípôre, vállra, tarkóra tartás). Ingafutás. Félperces fogó. Félperces fogó 3 fogóval. Átfutás mozgó zsinóron: a körben hajtott kötél fölött a hajtott kötéllel szembe jövô tanulók felugranak. Ingafutás. Kitartó futás feladatokkal 5 percig. Tarkóállás, gurulóátfordulás elôre-hátra. Bordásfalnál lépegetés kézállásba. Kötélmászás. Állásból kéz-, láblendítéssel fellendülés kézállásba (kísérletek). Célba dobás egykezes felsô dobással zsámolyba, karikába. Gyakorló óra: labdás ügyességi feladatok kézzel-lábbal: egyénileg párokban. Futás zsámolyokra fel- és lelépéssel, zsámolyok között. Szökdelés a zsámolyokon (és közöttük). Hosszába állított 2 részes ugrószekrényre felugrás guggolásba, lépés és leugrás (esôs órák). Tartós futás 5 percig. Ugrókötél-áthajtás elôre-hátra egy- és két lábon. Ismételt futás 15 m-en. Mászás mászókulcsolással, ill. mászás mászókán. Guruló labda megállítása kézzel-lábbal. Labdaterelgetés pókjárással, lábbal. Labdaterelgetés négykézlábjárással, kézzel. Torna. Egyensúlyozása térden, lábfejen. KITARTÓ FUTÁS Szônyeg, bordásfal, zsámoly, karika Osztályozás: tarkóállás Tûzharc Labda Labdaadogatás párokban. Ugrókötél, mászókötél, labda. 60

20 V VI. 89., 90., , 93., , 96., , 99., 100. Járás ütemtartással, megállás két ütemben: Osztály Állj! Egy! Kettô! Labdagyakorlatok. Tartáskorrekciós gyakorlatok: Mókusok ki a házból Sótörés. Kakasviadal. Járás ütemtartással zenére. Kígyófutás. Az elöl futó tanuló mozgását követik társai 2 3 csoportban. Tartáskorrekciós gyakorlat. Helybenjárás, fejlôdések, szakadozások. Természetes gyakorlatok párokban. Sótörés, Kakasviadal. Járás gyermekdalra. Járás ütemtartással. Nyújtó-lazító gimnasztika. Mókusok ki a házból! Mászás mászókán. Gyors futás m-en, 3 4 ismétléssel. Párokban fejelés. Szlalom-labdavezetés. Akadályfutás természetes akadályokon. Labdavezetés futással, tárgykerülés. Haladás párokban, pattintott átadás. Ugrókötél-áthajtás. 400 m tartós futás kimért pályán. Kislabdahajítás távolba. Tartós futás 6 7 percig feladatokkal. Távolugrás ugrógödörbe 6 8 lépés nekifutást követôen. Célba dobás tömöttlabdával; háttal is, állásból, terpesztett lábak között, két kézzel 2 3 m-re karikába. Akadályfutás természetes akadályok vagy kitett tárgyak kerülésével, átmászással, átbújással. Egykezes felsô átadások feladatokkal; dobás elôtt lepattintás, leguggolás, felugrás. Társak által tartott kötél átugrása. Kislabdahajítás távolba. Futó állóképesség fejlesztése (6 7 perc) feladatokkal. Állórajttal gyors indulások. Társak által tartott gumizsinór átugrása párokban. Távolugrás ugrógödörbe kifeszített gumizsinór fölött. Utánzó járások. Sor- és váltóverseny labdával 2 3 perc lassú futás, séta, légzôgyakorlat Kötetlen futás 7 percig. Lassú futás, séta, értékelés Ugrókötél, labdák Felmérés, osztályozás: kötélhajtás 30 ingafutás. Karika, labda Ugrókötél, labda szlalomfutás, szlalom-labdavezetés Gumizsinór Osztályozás: egykezes felsô átadások. 61

21 101., 102., , 104., , 107., 108., 109. Átmenet járásból futásba, futásból járásba. Egyensúlyozó feladatok. Érintô fogó. A tanultak ismétlése. Labdagyakorlat: feldobás, elkapás, közben tapsolás; leguggolás; labdavezetés helyben. Úttesten, útkeresztezôdésekben a közlekedés szabályainak gyakorlása. Játékok: Füle-farka, Páros fogó, Mókusok ki a házból! Kötélhajtás haladással. Kislabdahajítás oldal-, haránt terpeszállásból. Átfutás gurított labdák fölött. Labdarúgás párokban kapura, fejelés párokban. 30 m-es futás. Távolugrás, távolságra törekvés ugrógödörbe, fektetett gumizsinóron át. Labdás ügyességi feladatok. Kislabdahajítás párokban távolságra törekvéssel. 400 m-es futás felmérése. Távolugrás, távolságra törekvéssel; felmérés. Tollaslabdázás, rollerezés, kerékpározás kijelölt pályán stb. Kötélhajtás: versengés. Kislabdahajítás párokban: kiszorító játék. Tollaslabdázás. Rollerezés. Kerékpározás. Egyéb szabadidôsportok, játékok. Járás vonalon szép testtartással. Ugrókötél, kislabda 30 m-es futás Járások a lépéshossz változtatásával. Kislabda, ugrókötél, saját Felmérés, osztályozás: 400 m-es futás távolugrás kislabdahajítás A közlekedés szabályainak átismétlése. Éves munka értékelése tanulónként. Saját Intelmek a nyárra 62

TESTNEVELÉS TANMENET

TESTNEVELÉS TANMENET TESTNEVELÉS TANMENET A tanmenet heti 3 órában dolgozza fel a kötelezô tartalmakat. Ezen belül számos lehetôség kínálkozik az egyes témák súlyozására, a hagyományoknak megfelelô testnevelést tanító nevelôi

Részletesebben

Fejlesztési fókusz: Labdaügyesség fejlesztése, szem-kéz koordináció fejlesztése

Fejlesztési fókusz: Labdaügyesség fejlesztése, szem-kéz koordináció fejlesztése TÁMOP 4..2.B.2-/-20-0007 Tanító: Szántó Szilárd, Vári Péter Évfolyam/osztály:. Tantárgy: Testnevelés Témakör: Manipulatív természetes mozgásformák - labdagyakorlatok Tartalom/tananyag: Labdavezetés, labdaterelés,

Részletesebben

TESTNEVELÉS TANMENET. 4. osztály Évi óraszám: 109

TESTNEVELÉS TANMENET. 4. osztály Évi óraszám: 109 TESTNEVELÉS TANMENET A tanmenet heti 3 órában dolgozza fel a kötelezô tartalmakat. Ezen belül számos lehetôség kínálkozik az egyes témák súlyozására, a hagyományoknak megfelelô testnevelést tanító nevelôi

Részletesebben

Domináns didaktikai feladat: ismeretszerzés. Célok

Domináns didaktikai feladat: ismeretszerzés. Célok Tanár: Szántó Szilárd, Vári Péter Évfolyam/osztály: 1. Tantárgy: Testnevelés Témakör: Manipulatív természetes mozgásformák - labdagyakorlatok Tartalom/tananyag: Labdavezetés, labdaterelés, labda dobás

Részletesebben

TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 ORSZÁGOS KOORDINÁCIÓVAL A PEDAGÓGUSKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSÁÉRT

TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 ORSZÁGOS KOORDINÁCIÓVAL A PEDAGÓGUSKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSÁÉRT TÁMOP 4..2.B.2-3/-203-0007 Tanár: Szántó Szilárd, Vári Péter Évfolyam/osztály:. Tantárgy: Testnevelés Témakör: Manipulatív természetes mozgásformák - labdagyakorlatok Tartalom/tananyag: Labdavezetés, labdaterelés,

Részletesebben

A GYAKORLATI VIZSGÁK, ALKALMASSÁGI VIZSGÁK KÖVETELMÉNYEI

A GYAKORLATI VIZSGÁK, ALKALMASSÁGI VIZSGÁK KÖVETELMÉNYEI A GYAKORLATI VIZSGÁK, ALKALMASSÁGI VIZSGÁK KÖVETELMÉNYEI FELVÉTELI GYAKORLATI VIZSGA- 2009 Mővészetközvetítési képzési terület, Vizuális kultúra képzési ág Környezetkultúra, képi ábrázolás, plasztikai

Részletesebben

3. Évfolyam. Magyar Evez?s Szövetség webhelyen lett közzétéve (http://www.hunrowing.hu) Címlap > Nyomtatóbarát PDF > Nyomtatóbarát PDF CÉLOK

3. Évfolyam. Magyar Evez?s Szövetség webhelyen lett közzétéve (http://www.hunrowing.hu) Címlap > Nyomtatóbarát PDF > Nyomtatóbarát PDF CÉLOK Magyar Evez?s Szövetség webhelyen lett közzétéve (http://www.hunrowing.hu) Címlap > Nyomtatóbarát PDF > Nyomtatóbarát PDF 3. Évfolyam CÉLOK 1. A víziteleppel, sportszerekkel való megismertetés 2. A ment?mellény

Részletesebben

Testnevelés tantárgyból felvehető modulok Érvényes: 2012. szeptembertől. I-IV. félév 1.Tanórai sport (hetente egy óra, vagy 2 hetente 1 dupla óra)

Testnevelés tantárgyból felvehető modulok Érvényes: 2012. szeptembertől. I-IV. félév 1.Tanórai sport (hetente egy óra, vagy 2 hetente 1 dupla óra) I-IV. félév 1.Tanórai sport (hetente egy óra, vagy 2 hetente 1 dupla óra) DFAN-DSE 101. 201. DFAN-DSE 102. 202. DFAN-DSE 103. 203. DFAN-DSE 104. 204. DFAN-DSE 105. 205. DFAN-DSE 106. 206. DFAN-DSE 107.

Részletesebben

A testnevelés és sport tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve

A testnevelés és sport tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium A testnevelés és sport tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Készült a 2/2008 (II. 08.) OM rendelettel módosított 17/2004. (V. 20.) OM rendelettel

Részletesebben

TESTNEVELÉS Középszint RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) Elméleti ismeretek

TESTNEVELÉS Középszint RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) Elméleti ismeretek TESTNEVELÉS Középszint RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) Elméleti ismeretek TÉMÁK 1. A magyar sportsikerek 2. A harmonikus testi fejlődés 3. Az egészséges életmód 4. Testi képességek 5. Gimnasztika

Részletesebben

Testnevelés és sport 1-8. évfolyam

Testnevelés és sport 1-8. évfolyam Testnevelés és sport 1-8. évfolyam Alapelvek, célok: A testnevelés és sport mozgásanyagának segítségével az eddiginél nagyobb hatékonysággal fejlesztendık a közoktatásban résztvevı korosztályok fizikai

Részletesebben

ATLÉTIKA Évfolyam: I. (6-9 évesek) Korosztály: Gyermekkorcsoport B Cél

ATLÉTIKA Évfolyam: I. (6-9 évesek) Korosztály: Gyermekkorcsoport B Cél ATLÉTIKA Évfolyam: I. (6-9 évesek) Korosztály: Gyermekkorcsoport B Cél - A korosztály biológiai fejlődésének szem előtt tartása, az egészség megőrzése. - Az életkori sajátosságoknak megfelelő, sokoldalú

Részletesebben

ATLÉTIKA Évfolyam: I. (6-9 évesek) Korosztály: Gyermekkorcsoport B Cél

ATLÉTIKA Évfolyam: I. (6-9 évesek) Korosztály: Gyermekkorcsoport B Cél ATLÉTIKA Évfolyam: I. (6-9 évesek) Korosztály: Gyermekkorcsoport B Cél - A korosztály biológiai fejlődésének szem előtt tartása, az egészség megőrzése. - Az életkori sajátosságoknak megfelelő, sokoldalú

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ. 8-9 évesek foglalkozása

Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ. 8-9 évesek foglalkozása Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ 8-9 évesek foglalkozása Korosztályos edzések alapkövei Sokoldalú mozgásoktatás Futball specifikus technikai edzés Futballorientált mozgásoktatás Játékrendszeri

Részletesebben

Testnevelés 9-12. évfolyam

Testnevelés 9-12. évfolyam 1 Testnevelés 9-12. évfolyam Cél A testnevelés a közoktásban az egészséges életmód, a rendszeres testedzés szokásrendszerének megalapozását, a testi, lelki és szociális harmónia kialakitását, az alapvető

Részletesebben

HELYI TANTERV TESTNEVELÉS TÖMÖRKÉNY ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA

HELYI TANTERV TESTNEVELÉS TÖMÖRKÉNY ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA HELYI TANTERV TESTNEVELÉS TÖMÖRKÉNY ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA A testnevelés és sport műveltségtartalma a középiskolában tovább mélyíti és bővíti a sportolás, aktív pihenés alkalmazásához

Részletesebben

Alapkövetelmények a heti 4.5 testnevelés órán résztvevő tanulóktól

Alapkövetelmények a heti 4.5 testnevelés órán résztvevő tanulóktól Alapfeladatok A testnevelés tanterv a tantárgyi feladatokon kívül elő kívánja segíteni a nyitottságot, megértést. Az anyanyelvi kommunikáció az anyanyelv elsajátításának eredménye, amely a testnevelés

Részletesebben

LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM TESTNEVELÉS TANTERV 2004. készítette: BAGI PÉTER KÉSZÜLT AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM 2003-AS KERETTANTERVE ALAPJÁN TESTNEVELÉS ÉS SPORT 7 12. évfolyam Célok és feladatok A testnevelés

Részletesebben

Testnevelés. 5-8. évfolyam. tantárgy 2013.

Testnevelés. 5-8. évfolyam. tantárgy 2013. Testnevelés tantárgy 5-8. évfolyam 2013. Bevezető Cél Az iskolai testnevelés és sport az iskola egységes nevelő-oktató munkájának szerves részeként a testkultúra eszközeinek (testgyakorlatok, mozgásos

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet. A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet. A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika Csibi Nóra Rita Az átlépő magasugrás A magasugrás

Részletesebben

Röplabda. Futásból - ugrásba történő Átmenet megvalósítása elrugaszkodással. Távol ugrás helyből l6o cm.

Röplabda. Futásból - ugrásba történő Átmenet megvalósítása elrugaszkodással. Távol ugrás helyből l6o cm. Röplabda 1-2. évfolyam Előkészítő csoport Cél - Előképzés, a labdás ügyesség és az ehhez szükséges koordinációs képességek fejlesztése. Előkésztő játékok alkalmazása. Tananyag Követelmény Megjegyzés I.

Részletesebben

Közép- és hosszútávfutás és az állórajt oktatásának gyakorlatai az általános iskola felső tagozatában. Atlétika SMDLTE 2202

Közép- és hosszútávfutás és az állórajt oktatásának gyakorlatai az általános iskola felső tagozatában. Atlétika SMDLTE 2202 Nyugat - Magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi intézet Közép- és hosszútávfutás és az állórajt oktatásának gyakorlatai az általános iskola felső tagozatában Atlétika

Részletesebben

4.sz.melléklet SPORT XXI VERSENYRENDSZER-2016. Pályaverseny az U13 korosztály számára

4.sz.melléklet SPORT XXI VERSENYRENDSZER-2016. Pályaverseny az U13 korosztály számára 4.sz.melléklet SPORT XXI VERSENYRENDSZER-2016. Pályaverseny az U13 korosztály számára Általános szabályok A versenyszámok elosztása: Részvételi szabályozás: Pálya 1. Pálya 2. 60 m síkfutás 60m gátfutás

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5-8. évfolyam

TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5-8. évfolyam TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5-8. évfolyam Tematikai egység Órakeret Természetes és nem természetes mozgásformák 10 folyamatos Sportjátékok 35 Atlétika 10 Torna jellegű feladatok - tánc 46 Alternativ környezetben

Részletesebben

folyamatában a komplexebb, nehezített körülmények közötti végrehajtások válnak uralkodóvá. A már elsajátított készségek, fogalmak, kategóriák

folyamatában a komplexebb, nehezített körülmények közötti végrehajtások válnak uralkodóvá. A már elsajátított készségek, fogalmak, kategóriák TESTNEVELÉS Az alsó tagozatos testnevelésben a tanulók alapvető mozgásmintáinak és mozgáskészségeinek kialakítása, formálása, illetve a szabályozott mozgásvégrehajtás alapjainak az elsajátítása a legfontosabb

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT MŰVELTSÉGI TERÜLET

TESTNEVELÉS ÉS SPORT MŰVELTSÉGI TERÜLET TESTNEVELÉS ÉS SPORT MŰVELTSÉGI TERÜLET Bevezetés Jelenleg Magyarországon ugyan különböző szervezeti keretek között, de több oktatási intézmény foglalkozik sportoló fiatalok oktatásával, nevelésével. Működik

Részletesebben

Fejlesztők lapja www.fejlesztoklapja.hu Telefon: 70-4569841 E-mail: fejlesztoklapja01@gmail.com

Fejlesztők lapja www.fejlesztoklapja.hu Telefon: 70-4569841 E-mail: fejlesztoklapja01@gmail.com Fejlesztők lapja www.fejlesztoklapja.hu Telefon: 70-4569841 E-mail: fejlesztoklapja01@gmail.com Fesztiválokra, falu- és családi napokra, iskolai programokra, szállodai gyermekfoglalkozásokra, egyéb rendezvényekre

Részletesebben

TESTNEVELÉS 1-12. ÉVFOLYAM

TESTNEVELÉS 1-12. ÉVFOLYAM TESTNEVELÉS 1-12. ÉVFOLYAM SZERZŐK: Baranyainé Pomázi Mária, Heibl Sándorné, Horváth A. Gézáné, Kőszeginé Marosi Judit, Palásti Mihályné, Szabó Gabriella, Szilágyi Szabolcs 1 TESTNEVELÉS ÉS SPORT 1 4.

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5. évfolyamtól komplex készség- és képességfejlesztés

TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5. évfolyamtól komplex készség- és képességfejlesztés TESTNEVELÉS ÉS SPORT Ezen az iskolafokon a tanulók a mozgástanulás magasabb szintjére lépnek. Az alapokat az 1 4. évfolyamon megvalósuló céltudatos fejlesztési folyamat biztosítja. Erre építve valósul

Részletesebben

ATLÉTIKA SMDLTE2202. Közép- és hosszútávfutás, állórajt

ATLÉTIKA SMDLTE2202. Közép- és hosszútávfutás, állórajt Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet ATLÉTIKA SMDLTE2202 Közép- és hosszútávfutás, állórajt Veszprém, 2014-11-23 Készítette:

Részletesebben

Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola

Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Testnevelés Helyi Tanterv 9.évfolyam Kéttannyelvű osztályok részére 2008. június 25. Testnevelés és sport Részei A kerettanterveben

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT. 5 8. évfolyam. Célok és feladatok

TESTNEVELÉS ÉS SPORT. 5 8. évfolyam. Célok és feladatok TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5 8. évfolyam Célok és feladatok Az iskolai testnevelés célja, hogy az iskola egységes nevelő-oktató munkájának szerves részeként a testkultúra eszközeinek (testgyakorlatok, mozgásos

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT 529 TESTNEVELÉS ÉS SPORT 1 4. ÉVFOLYAM

TESTNEVELÉS ÉS SPORT 529 TESTNEVELÉS ÉS SPORT 1 4. ÉVFOLYAM TESTNEVELÉS ÉS SPORT 529 TESTNEVELÉS ÉS SPORT 1 4. ÉVFOLYAM TESTNEVELÉS ÉS SPORT 530 1-2. ÉVFOLYAM Heti óraszám: 3 óra Iskolaotthon: 5 óra A bevezető szakaszban - melyet a Nat nem tekint önálló képzési

Részletesebben

TESTNEVELÉS HELYI SZAKTÁRGYI TANTERV

TESTNEVELÉS HELYI SZAKTÁRGYI TANTERV 1. oldal TESTNEVELÉS HELYI SZAKTÁRGYI TANTERV (5-8. évfolyam) 2012 Cél Az iskolai testnevelés és sport az iskola egységes nevelő-oktató munkájának szerves részeként a testkultúra eszközeinek (testgyakorlatok,

Részletesebben

6. évfolyam. Természetes és nem természetes mozgásformák

6. évfolyam. Természetes és nem természetes mozgásformák 6. évfolyam Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai Természetes és nem természetes mozgásformák Órakeret 15 óra Az egyszerű bemelegítő gyakorlatok

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem. Sporttudományi Intézet ATLÉTIKA

Nyugat-magyarországi Egyetem. Sporttudományi Intézet ATLÉTIKA Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet ATLÉTIKA Összetett versenyek (általános iskola, alsó tagozat) SZABÓ ZSUZSANNA FC441B TESTNEVELŐ MA 2012/13

Részletesebben

Testnevelés és sport. Alapozó és fejlesztő szakasz 5-8. évfolyam

Testnevelés és sport. Alapozó és fejlesztő szakasz 5-8. évfolyam Testnevelés és sport Alapozó és fejlesztő szakasz 5-8. évfolyam TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5-8. ÉVFOLYAM 1. CÉLOK ÉS FELADATOK BEVEZETÉS Alapozó és fejlesztő szakasz (5-8. évfolyamok) Az iskolai testnevelés

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

TESTNEVELÉS ÉS SPORT TESTNEVELÉS ÉS SPORT A közoktatás kimeneti szakaszához közeledve a tudatos, rendszeres képzésben megjelenik a testkultúrához tartozó, az általános műveltséget fejlesztő szabály-, élettani, anatómiai, illetve

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT MŰVELTSÉGTERÜLET

TESTNEVELÉS ÉS SPORT MŰVELTSÉGTERÜLET MŰVELTSÉGTERÜLET TESTNEVELÉS 1-8. ÉVFOLYAM SZANDASZŐLŐSI ÁLTALÁNOS ISKOLA, MŰVELŐSDÉSI HÁZ ÉS ALAPFOKÓ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY 2010 Ajánlás A testnevelés tanterv a Mozaik Kiadó kerettantervének kiegészített

Részletesebben

VIZES és SZÁRAZ VETÉLKEDŐK SZABÁLYAI

VIZES és SZÁRAZ VETÉLKEDŐK SZABÁLYAI VIZES és SZÁRAZ VETÉLKEDŐK SZABÁLYAI 1. Vizes vetélkedők szabályai ÚSZÓ ERŐD Kellékek: gumimatrac, seprűnyél, időmérő eszköz, síp Leírása: Minden csapat 1 játékost indít 1 gumimatracon (ülve, állva, vagy

Részletesebben

11. Testnevelés tanterv-kiegészítés. 11.1 Célok és alapelvek

11. Testnevelés tanterv-kiegészítés. 11.1 Célok és alapelvek 299 11. Testnevelés tanterv-kiegészítés 11.1 Célok és alapelvek Az Európai Unió által megfogalmazott kulcskompetenciák hatékony fejlesztése érdekében a műveltségterület számára megfogalmazott fejlesztési

Részletesebben

A kislabdahajítás általános iskolai oktatásának gyakorlatai felső tagozatban

A kislabdahajítás általános iskolai oktatásának gyakorlatai felső tagozatban Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A kislabdahajítás általános iskolai oktatásának gyakorlatai felső tagozatban Atlétika SMDLTE2202 Készítette: Novákné

Részletesebben

Tisztelt Szülık! Kedves Érdeklıdık!

Tisztelt Szülık! Kedves Érdeklıdık! Tisztelt Szülık! Kedves Érdeklıdık! Az alábbiakban sportosztályi hagyományainkról, céljainkról, a kiválogatás feltételeirıl és törvényi hátterérıl, továbbá a játékos szintfelmérı feladatairól kapnak részletes

Részletesebben

2. Az Testnevelés tantárgy helyi tantervében a kerettanterv kiegészítésére biztosított órakeret

2. Az Testnevelés tantárgy helyi tantervében a kerettanterv kiegészítésére biztosított órakeret 2. Az Testnevelés tantárgy helyi tantervében a kerettanterv kiegészítésére biztosított órakeret 2. évfolyam: Tematikai egység rövid címe Kerettantervi óraszám Helyi többletóraszám (±) Témakör összidőkerete

Részletesebben

8. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél

8. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél 8. évfolyam Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai Természetes és nem természetes mozgásformák Órakeret 17 óra A gyakorláshoz szükséges alakzatok

Részletesebben

A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai

A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 készítette : WCPJ7H Róka Norbert 2015

Részletesebben

ÚSZÁS. A sport a modern életvitel kialakításának egyik eszköze, egészségmegőrző szerepének hangsúlyozása későbbi életének alakító tényezője.

ÚSZÁS. A sport a modern életvitel kialakításának egyik eszköze, egészségmegőrző szerepének hangsúlyozása későbbi életének alakító tényezője. ÚSZÁS A sportág nevelési célrendszere Ki kell alakítani az általános szokásrendet, és kapcsolatrendszert. Irányítással és figyelem felkeltéssel viselkedési normákat kell elfogadtatni, melyek közösségre

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5 8. évfolyam

TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5 8. évfolyam TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5 8. évfolyam Ezen az iskolafokon a tanulók a mozgástanulás magasabb szintjére lépnek. Az alapokat az 1 4. évfolyamon megvalósuló céltudatos fejlesztési folyamat biztosítja. Erre építve

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Általános iskola Testnevelés és sport Évfolyam: 1 Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Vizsga típusa: Gyakorlati Követelmények, témakörök:

Részletesebben

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 1 Úszás 1.-8. évf. 2030 Érd, Fácán köz 1. Sportiskolai helyi tanterv 2013.

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 1 Úszás 1.-8. évf. 2030 Érd, Fácán köz 1. Sportiskolai helyi tanterv 2013. Sportiskolai Általános Iskola 1 Úszás 1.-8. évf. HELYI TANTERV ÚSZÁS 1.-8. évfolyam KÖZNEVELÉSI TÍPUSÚ SPORTISKOLAI OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Összeállította: Pécz Imre Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános

Részletesebben

Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMANTE2202) Súlylökés

Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMANTE2202) Súlylökés Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMANTE2202) Súlylökés Készítette: Hellebrandt Zoltán Testnevelőtanár

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

TESTNEVELÉS ÉS SPORT TESTNEVELÉS ÉS SPORT Ezen az iskolafokon a tanulók a mozgástanulás magasabb szintjére lépnek. Az alapokat az 1 4. évfolyamon megvalósuló céltudatos fejlesztési folyamat biztosítja. Erre építve valósul

Részletesebben

A középszintű gyakorlati érettségi vizsga

A középszintű gyakorlati érettségi vizsga Forrás: Oktatási Hivatal A középszintű gyakorlati érettségi vizsga A középszintű gyakorlati érettségi vizsgán az érettségizőnek az elégséges osztályzat megszerzéséért legalább 10%-os eredményt kell elérnie.

Részletesebben

Javítóvizsga témakörök. a szakképző évfolyamok részére. 2016. augusztus. A javítóvizsgákra 2016. augusztus 23-25. között kerül sor.

Javítóvizsga témakörök. a szakképző évfolyamok részére. 2016. augusztus. A javítóvizsgákra 2016. augusztus 23-25. között kerül sor. Javítóvizsga témakörök a szakképző évfolyamok részére 2016. augusztus A javítóvizsgákra 2016. augusztus 23-25. között kerül sor. Tartalom 1/9.évfolyam Általános élelmiszer-ismeretek, fogyasztóvédelem összeállította:

Részletesebben

TANTERV : 5-8. osztály. Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola

TANTERV : 5-8. osztály. Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola TANTERV : 5-8. osztály Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola NAT műveltségterület: Éves óraszám: Heti óraszám: Testnevelés és sport 185 5 ÉVF O- LY AM: A TANTÁRGY NEVE: 5. Testnevelés 6. Testnevelés

Részletesebben

fejlődnek, és a mozgástanulás magasabb szintjére kerülnek. Az alapkészségek fejlesztésének folyamatában a komplexebb, nehezített körülmények közötti

fejlődnek, és a mozgástanulás magasabb szintjére kerülnek. Az alapkészségek fejlesztésének folyamatában a komplexebb, nehezített körülmények közötti TESTNEVELÉS Az alsó tagozatos testnevelésben a tanulók alapvető mozgásmintáinak és mozgáskészségeinek kialakítása, formálása, illetve a szabályozott mozgásvégrehajtás alapjainak az elsajátítása a legfontosabb

Részletesebben

A váltófutás oktatása általános iskolában. Atlétika SMDLTE 2202

A váltófutás oktatása általános iskolában. Atlétika SMDLTE 2202 Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A váltófutás oktatása általános iskolában Atlétika SMDLTE 2202 Készítette: Németh

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5 8. évfolyam

TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5 8. évfolyam TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5 8. évfolyam Az 5. évfolyammal kezdıdıen a tanulók a mozgástanulás magasabb szintjére lépnek. Az alapokat az 1 4. évfolyamon megvalósuló céltudatos fejlesztési folyamat biztosítja.

Részletesebben

VM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT HELYI TANTERV SZAKISKOLA HELYI TANTERV. Szakiskola KÖZISMERET

VM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT HELYI TANTERV SZAKISKOLA HELYI TANTERV. Szakiskola KÖZISMERET HELYI TANTERV SZAKISKOLA HELYI TANTERV Szakiskola KÖZISMERET Hatályos: 2013. szeptember 1-től felmenő rendszerben ASZK PP13 HT KĂ ZISMERET - SZAKISKOLA.DOC A helyi tanterv az emberi erõforrások minisztere

Részletesebben

A magasugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A magasugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Koronika Judit 1 1. A magasugrás középiskolában

Részletesebben

7. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél

7. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél 7. évfolyam Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai Természetes és nem természetes mozgásformák Órakeret 17 óra A gyakorláshoz szükséges alakzatok

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

TESTNEVELÉS ÉS SPORT TESTNEVELÉS ÉS SPORT A testnevelés és sport műveltségi terület célja a motoros tevékenységeken keresztül a gyermekközpontú személyiségfejlesztés, az egyéni motoros képességek, a testi és lelki kondíciók

Részletesebben

NYUGAT - magyarországi EGYETEM BERZSENYI DÁNIEL PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR

NYUGAT - magyarországi EGYETEM BERZSENYI DÁNIEL PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR NYUGAT - magyarországi EGYETEM BERZSENYI DÁNIEL PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR Sporttudományi Intézet Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMDLTE 2202) Oktató: Dr. Koltai Miklós Magasugrás oktatása középiskolában

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

TESTNEVELÉS ÉS SPORT TESTNEVELÉS ÉS SPORT Ezen az iskolafokon a tanulók a mozgástanulás magasabb szintjére lépnek. Az alapokat az 1 4. évfolyamon megvalósuló céltudatos fejlesztési folyamat biztosítja. Erre építve valósul

Részletesebben

TESTNEVELÉS ZÁRÓVIZSGA TEMATIKA (ALAPKÉPZÉS, EGYETEMI, NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZAT)

TESTNEVELÉS ZÁRÓVIZSGA TEMATIKA (ALAPKÉPZÉS, EGYETEMI, NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZAT) TESTNEVELÉS ZÁRÓVIZSGA TEMATIKA (ALAPKÉPZÉS, EGYETEMI, NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZAT) A testkultúra értelmezése, helye és szerepe az általános műveltségben (kultúra, testkultúra fogalma, értelmezése; a testkultúrális

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA COMENIUS KAR GIMNASZTIKA OKTATÁSI SEGÉDANYAG. Gimnasztika I. tantárgyhoz. (tanító és óvodapedagógus szak) KŐSZEGI FERENC

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA COMENIUS KAR GIMNASZTIKA OKTATÁSI SEGÉDANYAG. Gimnasztika I. tantárgyhoz. (tanító és óvodapedagógus szak) KŐSZEGI FERENC ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA COMENIUS KAR GIMNASZTIKA OKTATÁSI SEGÉDANYAG Gimnasztika I. tantárgyhoz (tanító és óvodapedagógus szak) KŐSZEGI FERENC Sárospatak, 2014 TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék... 1 Gimnasztika...

Részletesebben

Nyugat Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet. Kölyökatlétika

Nyugat Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet. Kölyökatlétika Nyugat Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Kölyökatlétika Készítette: Mikos Patricia egészségfejlesztő tanár testnevelő tanár MSC levelező

Részletesebben

JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA

JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA Érvényes 2005-től visszavonásig MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG DIÁKOLIMPIA JÁTÉKOS SPORTVERSENY Gyakorlatanyaga Érvényes 2005-től visszavonásig A versenyszámokat összeállította:

Részletesebben

NYME-SEK MNSK 2011/12-es tanév, tavaszi félév

NYME-SEK MNSK 2011/12-es tanév, tavaszi félév NYME-SEK MNSK 2011/12-es tanév, tavaszi félév SMANTE2202 Atlétika Magasugrás Koloszár Balázs I.évfolyam Testnevelő-egészségfejlesztő tanár Az átlépő magasugrás A magasugrás az ügyességi versenyszámokhoz

Részletesebben

MILYEN A HELYES TESTTARTÁS?

MILYEN A HELYES TESTTARTÁS? MILYEN A HELYES TESTTARTÁS? A biomechanikailag helyes testtartás, tartáskorrekció ÉVFOLYAM: 7 8. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 7-8. AZ ÓRA TÉMÁJA: A biomechanikailag

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT Helyi tanterv

TESTNEVELÉS ÉS SPORT Helyi tanterv TESTNEVELÉS ÉS SPORT Helyi tanterv Az alsó tagozatos testnevelésben a tanulók alapvető mozgásmintáinak és mozgáskészségeinek kialakítása, formálása, illetve a szabályozott mozgásvégrehajtás alapjainak

Részletesebben

7. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél

7. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél 7. évfolyam Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai Természetes és nem természetes mozgásformák Órakeret 17 óra A gyakorláshoz szükséges alakzatok

Részletesebben

Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő, cél- és rávezetőgyakorlatok általános iskola felső tagozat

Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő, cél- és rávezetőgyakorlatok általános iskola felső tagozat Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet dr. Koltai Miklós Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő,

Részletesebben

HELYI TANTERV 5-8. OSZTÁLY TESTNEVELÉS ÉS SPORT

HELYI TANTERV 5-8. OSZTÁLY TESTNEVELÉS ÉS SPORT HELYI TANTERV 5-8. OSZTÁLY TESTNEVELÉS ÉS SPORT Ezen az iskolafokon a tanulók a mozgástanulás magasabb szintjére lépnek. Az alapokat az 1 4. évfolyamon megvalósuló céltudatos fejlesztési folyamat biztosítja.

Részletesebben

Zipernowsky Károly Általános Iskola TESTNEVELÉS. Testnevelés tanterv

Zipernowsky Károly Általános Iskola TESTNEVELÉS. Testnevelés tanterv Zipernowsky Károly Általános Iskola Testnevelés tanterv TESTNEVELÉS Az alsó tagozatos testnevelésben a tanulók alapvető mozgásmintáinak és mozgáskészségeinek kialakítása, formálása, illetve a szabályozott

Részletesebben

Érettségi előkészítő emelt szint 12. évf. Testnevelés. 12. évfolyam. 1. Gimnasztika Órakeret

Érettségi előkészítő emelt szint 12. évf. Testnevelés. 12. évfolyam. 1. Gimnasztika Órakeret 12. évfolyam Órakeret 62 óra Összesen 1. Gimnasztika 4-4 2. Atlétika 14-14 3. Torna 18-18 4. Testnevelési és sportjátékok 12-12 5. Küzdősport 4-4 6. Úszás 2-2 7. Elméleti ismeretek 8-8 Összes 62-62 1.

Részletesebben

A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai

A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Márkusné Halmosi Erika N4Q5MH 1. A súlylökés

Részletesebben

TESTNEVELÉS az általános iskolák 1 4. évfolyama számára. Célok és feladatok

TESTNEVELÉS az általános iskolák 1 4. évfolyama számára. Célok és feladatok TESTNEVELÉS az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok Az iskolai testnevelés és sport mozgásos tevékenység lévén ismeretrendszerével, értékeivel, illetve funkciójával sajátosan összetett

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

TESTNEVELÉS ÉS SPORT TESTNEVELÉS ÉS SPORT Ezen az iskolafokon a tanulók a mozgástanulás magasabb szintjére lépnek. Az alapokat az 1 4. évfolyamon megvalósuló céltudatos fejlesztési folyamat biztosítja. Erre építve valósul

Részletesebben

Atlétika. Súlylökés oktatása általános iskolában (SMDLTE 2202) 2011. Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ

Atlétika. Súlylökés oktatása általános iskolában (SMDLTE 2202) 2011. Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Sportelméleti Intézeti Tanszék Dr. Koltai Miklós Atlétika Súlylökés oktatása általános

Részletesebben

MIÉRT FONTOS A HELYES TESTTARTÁS?

MIÉRT FONTOS A HELYES TESTTARTÁS? MIÉRT FONTOS A HELYES TESTTARTÁS? A biomechanikailag helyes testtartás, tartáskorrekció ÉVFOLYAM: 3 6. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 3-6. AZ ÓRA TÉMÁJA: A biomechanikailag

Részletesebben

HELYI TANTERV A SZAKKÖZÉPISKOLA 0. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA TESTNEVELÉS TANTÁRGY

HELYI TANTERV A SZAKKÖZÉPISKOLA 0. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA TESTNEVELÉS TANTÁRGY HELYI TANTERV A SZAKKÖZÉPISKOLA 0. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA TESTNEVELÉS TANTÁRGY Heti óraszám: 5 óra TANANYAG KIVÁLASZTÁS: Kerettanterv a Szakközépiskolák számára, az EMMI 51/2012. számú rendelete alapján. Készítette:

Részletesebben

A magasugrás oktatása általános iskola felső tagozatában

A magasugrás oktatása általános iskola felső tagozatában Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás oktatása általános iskola felső tagozatában (Atlétika 2202) Készítette: Réti Pál Csaba FFT9X9 2014.

Részletesebben

Mobilitás Kondipark Középiskolai Bajnokság

Mobilitás Kondipark Középiskolai Bajnokság Mobilitás Kondipark Középiskolai Bajnokság Hajdúszoboszló, 2015. szeptember 20. V E R S E N Y K I Í R Á S A rendezvény programjai: Kísérő rendezvények: Kondipark Bajnokság középiskolai egyéni és csapatverseny

Részletesebben

10. évfolyam. Sportjátékok

10. évfolyam. Sportjátékok 10. évfolyam Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai Sportjátékok Órakeret 30 óra Életkornak megfelelő technikai és taktikai, elméleti és gyakorlati

Részletesebben

Sport XXI program Terematlétikai verseny 2013.12.08. U11 és U13 korosztály számára

Sport XXI program Terematlétikai verseny 2013.12.08. U11 és U13 korosztály számára Sport XXI program Terematlétikai verseny 2013.12.08. T1 U11 és U13 korosztály számára 1. Sprint váltó 1. A meghatározott létszámú csapat (8fő) áll fel a futás irányával megegyezően, egy oszlopban. 2. A

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 126. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 126. szám MAGYAR KÖZLÖNY 126. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. augusztus 25., csütörtök Tartalomjegyzék 22/2016. (VIII. 25.) EMMI rendelet A kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012.

Részletesebben

I. A gerelyhajítás oktatása középiskolában:

I. A gerelyhajítás oktatása középiskolában: Atlétika Gerelyhajítás (SMALTE 2202) 2015.03.05 Tóth Zsuzsa IUOSX0 Testnevelő-földrajz tanár Msc. I. A gerelyhajítás oktatása középiskolában: Elsőként a gerelyhajítás oktatásánál az előkészítő gyakorlatokra

Részletesebben

Általános 1. évf. Testnevelés és sport. 1. évfolyam

Általános 1. évf. Testnevelés és sport. 1. évfolyam Általános 1. évf. Testnevelés és sport 1. évfolyam Az alsó tagozatos testnevelésben a tanulók alapvető mozgásmintáinak és mozgáskészségeinek kialakítása, formálása, illetve a szabályozott mozgásvégrehajtás

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

TESTNEVELÉS ÉS SPORT TESTNEVELÉS ÉS SPORT A testnevelés és sport műveltségtartalma - már a kritikus gondolkodásra alapozva a 9 12. évfolyamon tovább mélyíti és bővíti a sportolás, aktív pihenés alkalmazásához szükséges ismereteket

Részletesebben

TESTNEVELÉS TESTNEVELÉS ÉS SPORT 1-4.

TESTNEVELÉS TESTNEVELÉS ÉS SPORT 1-4. TESTNEVELÉS Az alsó tagozatos testnevelésben a tanulók alapvető mozgásmintáinak és mozgáskészségeinek kialakítása, formálása, illetve a szabályozott mozgásvégrehajtás alapjainak az elsajátítása a legfontosabb

Részletesebben

7 SZIGET MARATON VÍZITÚRA KUPA 5. FORDULÓ RÁCKEVE-KISKUNLACHÁZA 2015.

7 SZIGET MARATON VÍZITÚRA KUPA 5. FORDULÓ RÁCKEVE-KISKUNLACHÁZA 2015. 7 SZIGET MARATON VÍZITÚRA KUPA 5. FORDULÓ RÁCKEVE-KISKUNLACHÁZA 2015. Rendező: Ráckeve Önkormányzat és a Kiskunlacházi Diáksport Egyesület a Magyar Kajak Kenu Szövetséggel kötött szerződés szerint. Hol:

Részletesebben

Gyakorlatsor. 1. Alapállás, labdafogással jobb kézben. 2. Karemelés oldalsó középtartásba. 3. Kar leengedés mélytartásba labda átadással a bal kézbe.

Gyakorlatsor. 1. Alapállás, labdafogással jobb kézben. 2. Karemelés oldalsó középtartásba. 3. Kar leengedés mélytartásba labda átadással a bal kézbe. Gyakorlatsor 1. Alapállás, labdafogással jobb kézben. 2. Karemelés oldalsó középtartásba. 3. Kar leengedés mélytartásba labda átadással a bal kézbe. 4. Karemelés oldalsó középtartásba. 5. Kar leengedés

Részletesebben

2. évfolyam. Előkészítő és preventív mozgásformák

2. évfolyam. Előkészítő és preventív mozgásformák 2. évfolyam Előkészítő és preventív mozgásformák 10 óra + folyamatos A testnevelés optimális tanulási környezetének kialakítása. Az elemi kommunikációs szabályok, formák és jelek megismertetése. A testi

Részletesebben

Tollaslabda. Bevezetés

Tollaslabda. Bevezetés Tollaslabda Bevezetés A tollaslabda tanterv célja, olyan versenyzők felnevelése, akik választott sportágukat magas szinten művelik és egyben megfelelnek a klasszikus értelemben vett sportember" eszményének.

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

TESTNEVELÉS ÉS SPORT TESTNEVELÉS ÉS SPORT Ezen az iskolafokon a tanulók a mozgástanulás magasabb szintjére lépnek. Az alapokat az 1 4. évfolyamon megvalósuló céltudatos fejlesztési folyamat biztosítja. Erre építve valósul

Részletesebben

TESTNEVELÉS. 7 8. évfolyam. Célok és feladatok

TESTNEVELÉS. 7 8. évfolyam. Célok és feladatok TESTNEVELÉS 7 8. évfolyam Célok és feladatok Egészségvédelem: Az elérni kívánt célállapotban a tanulók képesek megőrizni a pubertáskor során a korábban kialakított egészségvédő szokásokat, előtérbe helyezik

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Testnevelés és sport Készítette: a gimnázium testnevelés és sport munkaközössége 2015. Tartalom Testnevelés és sport alapóraszámú képzés... 3 Emelt szintű

Részletesebben

Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMDLTE2202) A térdelőrajt és a rövidtávfutás az általános iskolában

Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMDLTE2202) A térdelőrajt és a rövidtávfutás az általános iskolában Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelés és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMDLTE2202) A térdelőrajt és a rövidtávfutás

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

TESTNEVELÉS ÉS SPORT TESTNEVELÉS ÉS SPORT A testnevelés és sport műveltségterület szakiskolai kerettanterve társadalmilag elvárt, alkalmazható ismereteket, képességeket és készségeket foglal magába. Tartalmazza a Nemzeti alaptantervnek

Részletesebben