Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT"

Átírás

1 NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 3. sz. napirendi pont /2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT Nógrád Megye Önkormányzata évi költségvetésének módosításáról (VI. számú módosítás) szóló önkormányzati rendelet megalkotására Készült: A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének december 18-ai ülésére Előkészítette: Bácskai Katalin

2 Tisztelt Közgyűlés! A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi költségvetést ez év januárjában, a 2/2014. (I. 30.) önkormányzati rendelettel fogadta el, mely öt alkalommal került módosításra. Tekintettel arra, hogy ez a testület első alkalommal foglalkozik a költségvetés kérdéskörével, a módosítás részletes indokolása előtt szükségesnek tartok néhány általános jellegű információ ismertetését. A költségvetés egy évre készülő pénzforgalmi terv, melynek bevételeit alapvetően a központi költségvetésről szóló törvény határozza meg. A központi költségvetési támogatást kiegészíti az előző évek gazdálkodási, pénzügyi folyamataiból származó maradvány, valamint a pályázatok, illetve megállapodások alapján átvett források. Szolgáltatásokból, termékértékesítésből származó ún. saját bevételek eseti jellegűek, tartós, ilyen jellegű forrást eredményező tevékenységgel nem rendelkezünk. Az államháztartásról rendelkező jogszabályok alapján a megyei önkormányzatok hitelt nem vonhatnak be gazdálkodásukba. A leírtak is azt mutatják, hogy alapvetően a központi támogatások határozzák meg pénzügyi kereteinket, ehhez szükséges igazítani a feladatellátás költségvonzatát. A költségvetés szerkezetét tekintve két egységre tagolódik. Az 1.1 számú melléklet a Nógrád Megye Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) közvetlen bevételeit és kiadásait tartalmazza, míg az 1.2. számú melléklet a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatalét (a továbbiakban: Hivatal). A Hivatal működését támogatás fedezi (1.1. számú melléklet kiadások 5. sor, 1.2. számú melléklet bevételek 1. sor). Az összevont, konszolidált adatokat tartalmazó 1. számú melléklet ezt a pénzforgalmi tételt nem tartalmazza, más egyéb bevételi és kiadási tételek értelemszerűen összevonásra kerülnek. Az Önkormányzat 100 %-os tulajdonú gazdasági társasága a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (a továbbiakban: Ügynökség). Az Ügynökség a vállalkozói számvitel szerint számolja el bevételeit és kiadásait, a támogatásuk közvetlenül érinti a költségvetést (2. számú melléklet VIII. cím, 1.1. sor). Önkormányzatunk részére a központi költségvetés három éve változatlan nagyságrendű működési támogatást biztosít, melynek összege a megyék között a legalacsonyabb, E Ft (1.1 számú melléklet bevételek 1. sor). Az összeg növelésével kapcsolatban már számtalan jelzést tett az előző közgyűlés vezetése. Az indokok között szerepelt az az elmúlt három év alatt beigazolódott tény, hogy a megyei önkormányzatok területfejlesztési alapfeladatainak költségvonzata alapvetően nem függ a területi nagyságrendtől. Mindezek ellenére a évi költségvetési törvényjavaslat is a jelzett összeget tartalmazza. A évi területfejlesztési szakmai feladatok a as uniós költségvetési ciklushoz kapcsolódtak, a megye fejlesztési irányait meghatározó koncepció, program készítésére fókuszálódtak. Ehhez a költségigényes munkafázishoz az Államreform Operatív Program (a továbbiakban: ÁROP) keretén belül megnyílt pályázat biztosította a fedezetet. A 90 M Ft forrás 25%-a előző évben előlegként lehívásra került, az ez évi forrást az 1.1 számú melléklet bevételek 4. sora tartalmazza. A költségvetés oldaláról különösen fontos, hogy a pályázati forrásból fedezve, 60 M Ft értékű szolgáltatást az Ügynökség végezte. Az előző évi maradvány összege közel 87 M Ft-tal (1. számú melléklet bevételek 6., 10. sor) bővítette az ez évi költségvetést. A jelzett összeg kötelezettségvállalással terhelt, azaz nem szabad jellegű forrás; közel 50 M Ft olyan jellegű bevétel, melyhez kapcsolódó kiadások áthúzódtak évre, illetve 37 M Ft olyan évi előirányzat, mely szintén ez évben teljesült. A Hivatal vonatkozásában a évi költségvetés módosításának egyik exponált területe a választásokhoz kapcsolódott. A Hivatalon belül működő Területi Választási Iroda (a 2

3 továbbiakban: TVI) bonyolította és koordinálta a helyi önkormányzati képviselők időközi, az országgyűlési képviselők, az Európai Parlament tagjai, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők és a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek megismételt választását. Az 1.2 számú melléklet bevételek 3. sora a TVInél megjelenő költségek fedezetét tartalmazza, a helyi szintre továbbadott támogatás sem bevételi, sem kiadási oldalon nem jelenik meg. A választásokra kapott pénzeszköz volumene közel 29 M Ft, melyből jelentős hányad a helyi választási irodák vezetőinek jogszabályban rögzített juttatása. A költségvetés készítése, módosítása egész éven át jelentkező folyamat. A központi költségvetés elfogadását követő 30 napon belül kell beterjeszteni a testület elé a rendelettervezetet. Az eredeti költségvetést az előirányzatok tervszerűsége érdekében módosítani szükséges, amennyiben pl. többletforrás jelentkezik, vagy az egyes kiemelt kiadási előirányzatok között átcsoportosítás szükséges. Jelen költségvetés módosítását az alábbi tételek indokolják: 1. A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak évi kompenzációja jogcím állami támogatását a Magyar Államkincstár utólag, az adott havi finanszírozás keretén belül folyósítja. A tényadatok alapján 42 -tal szükséges megemelni a Központosított előirányzat, egyéb központi támogatás (1.1 számú melléklet bevételek 2. sor) előirányzatot. 2. Az előzőekben is jeleztem, hogy az Önkormányzat és a Hivatal nem rendelkezik olyan szerződéssel, mely folyamatosan és ütemesen jelentkező bevételt eredményezne. Az eseti jellegű szolgáltatási bevételeket (pl. terembérlet, továbbszámlázott szolgáltatás, termékértékesítés) a tényadatok ismeretében javasolt előirányzati szinten kezelni, így módosítandó a működési, valamint a felhalmozási bevételek egyes sorai (1.1 számú melléklet bevételek 3., 9. sor; 1.2. melléklet bevételek 2. sor). 3. Szintén említettem, hogy a választásokat érintő egyes bevételek és kiadások a Hivatal költségvetését érintik. A helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának elszámolási rendjét meghatározó 3/2014. (VII. 24.) IM rendelet alapján elkészült a vonatkozó elszámolás a Nemzeti Választási Iroda felé, mely alapján javasolom módosítani a 2. számú melléklet II. fejezet 1. cím, 5. alcím előirányzatát. Az IM rendelet alapján az elszámolás felülvizsgálatra kerül, ennek időtartamát figyelembe véve a választás egyes tételeinek kifizetése évre áthúzódó tételként fog jelentkezni. 4. A tényadatok ismeretében egyes alcímek kiemelt előirányzatai között is szükséges a korrekció (III. fejezet 1. cím, 3. alcím; III. fejezet 4. cím, 1. alcím; IV. fejezet 1. cím 1. alcím). Összefoglalásként a következőket hangsúlyozom: a költségvetési rendelet módosítását elsősorban a tervszerűség biztosítása indokolja. Továbbra is alapvető szempont a bevételek és kiadások egyensúlyának fenntartása, melynek érdekében az eddig folytatott szigorú fiskális folyamatot fenn kell tartani. Kérem a Tisztelt Közgyűlést az előterjesztés megtárgyalására, a rendelet megalkotására. Salgótarján, december 2. Skuczi Nándor 3

4 Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének /2014. (...) önkormányzati rendelete Nógrád Megye Önkormányzata évi költségvetésének módosításáról (VI. sz. módosítás) A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 23. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Nógrád Megye Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) évi költségvetéséről szóló 2/2014. (I. 30.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: Kvr.) módosítására a következőket rendeli el: 1. (1) A Kvr. 2. helyébe az alábbi rendelkezés lép: 2. (1) Az Önkormányzat évi összevont költségvetését az alábbiak szerint állapítja meg: -ban Megnevezés Működési Felhalmozási Összesen célú célú Tárgyévi költségvetési kiadási főösszegét: Tárgyévi költségvetési bevételi főösszegét: Tárgyévi költségvetési hiány összegét: Előző évi pénzmaradvány igénybevételét: Kiadási főösszegét: Bevételi főösszegét: (2) Az Önkormányzat és a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) összevont, valamint működési és fejlesztési mérlegét a Kvr. 1. számú melléklete helyébe lépő e rendelet 1. számú melléklete, az Önkormányzat működési és fejlesztési mérlegét a Kvr. 1.1 számú melléklete helyébe lépő e rendelet 1.1 számú melléklete, a Hivatal működési és fejlesztési mérlegét a Kvr. 1.2 számú melléklete helyébe lépő e rendelet 1.2 számú melléklete tartalmazza. (3) Az 1. (1) bekezdés szerinti bevételi és kiadási főösszeg költségvetési fejezetenkénti, címenkénti, alcímenkénti és kiemelt előirányzatok szerinti megoszlását a Kvr. 2. számú melléklete helyébe lépő e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. (4) A évi alkalmazotti létszámkeret-előirányzatot a Kvr. 3. számú melléklete tartalmazza. (5) Az Önkormányzat beruházásonkénti előirányzatait a Kvr. 4. számú melléklete tartalmazza. 4

5 (6) Az általános tartalék a 2. számú melléklet VII. 1. címében lévő összeg a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. átmeneti fizetési nehézségei kezelésére szolgál, melynek felhasználását a közgyűlés elnöke jogosult engedélyezi. (7) Az Önkormányzat likviditási tervét a Kvr. 1. számú táblája helyébe lépő e rendelet 1. számú táblája, a 2014., 2015., 2016., évi költségvetés mérlegét a Kvr. 2. számú táblája helyébe lépő e rendelet 2. számú táblája, a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését, az Európai Unió finanszírozásával megvalósuló programokat a Kvr. 3. számú táblája helyébe lépő e rendelet 3. számú táblája tartalmazza. 2. E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Salgótarján, december 18. Skuczi Nándor Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke dr. Barta László Nógrád megyei főjegyző 5

6 ELŐZETES HATÁSVIZSGÁLAT mely ismerteti Nógrád Megye Önkormányzata évi költségvetésének módosításáról (VI. sz. módosítás) szóló önkormányzati rendelet várható következményeit A vizsgált kritériumok A tervezett jogszabály társadalmi hatásai A tervezett jogszabály gazdasági, költségvetési hatásai A tervezett jogszabály környezeti következményei A tervezett jogszabály egészségi következményei A tervezett jogszabály adminisztratív terheket befolyásoló hatásai A jogszabály megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek A vizsgálat eredménye A jogszabály Nógrád Megye Önkormányzata évi költségvetésének módosítását tartalmazza, meghatározva az új bevételi és kiadási előirányzatokat. A jogszabály lehetőséget biztosít arra, hogy azt a lakosság az interneten keresztül is megismerhesse. A jogszabály elfogadása után sincs az önkormányzatnak hiánya. A nyílt közzététel jelentősen csökkenti a papírfelhasználást. A jogszabály tárgyából eredően nincsenek egészségi következményei. Az adminisztratív terhek átterhelődnek elektronikus útra. A jogszabály megalkotása a tervszerűség biztosítása érdekében szükségszerű. A szükséges személyi, tárgyi és pénzügyi feltételek rendelkezésre állnak. INDOKOLÁS Nógrád Megye Önkormányzata évi költségvetésének módosításáról (VI. sz. módosítás) szóló önkormányzati rendelethez Általános indokolás A 2/2014. (I. 30.) önkormányzati rendelet tartalmazza az önkormányzat eredeti költségvetését, mely hatodik alkalommal kerül módosításra. A tervszerűség biztosítása érdekében szükségszerű az előirányzatok rendezése. Részletes indokolás 1. -hoz Az önkormányzat költségvetési rendeletének tartalmaznia kell az Áht ában rögzítettek szerinti megbontásban a kiemelt bevételi és kiadási előirányzatokat mérlegszerűen, működési és felhalmozási cél szerinti tagolásban. A költségvetési rendelettel azonos szerkezetben készült el a jelenlegi, VI. sz. módosítás. A rendelet hatályba lépését tartalmazza. 2. -hoz 6

7 Nógrád Megye Önkormányzata, Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal évi költségvetési összevont mérlege 1. számú melléklet Ssz. Bevételek Összeg. Ssz. Kiadások Összeg. 1. Helyi önkormányzat működésének általános támogatása Személyi juttatások Működési célú központosított előirányzat, kiegészítő támogatás Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési bevételek Dologi kiadások Működési célú támogatások államháztartáson belülről Egyéb működési célú kiadások Működési célú átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről I. Tárgyévi működési bevételek I. Tárgyévi működési kiadások Előző évi működési maradvány igénybevétele Működési bevételek Működési kiadások Felhalmozási célú támogatások államháztartásonon belülről 5. Beruházások Felhalmozási célú átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről Felújítások Felhalmozási bevételek Kölcsön nyújtása II. Tárgyévi fejlesztési bevételek II. Tárgyévi fejlesztési kiadások Előző évi fejlesztési maradvány igénybevétele Fejlesztési bevételek Fejlesztési kiadások Bevételek mind Kiadások mind

8 Nógrád Megye Önkormányzata költségvetési mérlege 1.1 számú melléklet Ssz. Bevételek évi V. módosított előirányzat Módosítás évi VI. módosított előirányzat Ssz. Kiadások évi V. módosított előirányzat 1. Helyi önkormányzat működésének általános támogatása Személyi juttatások Működési célú központosított előirányzat, kiegészítő támogatás Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési bevételek Dologi kiadások Működési célú támogatások államháztartáson belülről Egyéb működési célú kiadások Működési célú átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről Irányító szervi támogatások folyósítása Módosítás évi VI. módosított előirányzat I. Tárgyévi működési bevételek I. Tárgyévi működési kiadások Előző évi működési maradvány igénybevétele Működési bevételek Működési kiadások Felhalmozási célú támogatások államháztartásonon belülről - 6. Beruházások Felhalmozási célú átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről Felújítások Felhalmozási bevételek Kölcsön nyújtása II. Tárgyévi fejlesztési bevételek II. Tárgyévi fejlesztési kiadások Előző évi fejlesztési maradvány igénybevétele Fejlesztési bevételek Fejlesztési kiadások Bevételek mind Kiadások mind

9 Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal költségvetési mérlege 1.2 számú melléklet Ssz. Bevételek évi V. módosított előirányzat Módosítás évi VI. módosított előirányzat Ssz. Kiadások évi V. módosított előirányzat 1. Irányító szervi támogatás Személyi juttatások Működési bevételek Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési célú támogatások államháztartáson belülről Dologi kiadások Működési célú átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről - 4. Egyéb működési célú kiadások - - Módosítás évi VI. módosított előirányzat I. Tárgyévi működési bevételek I. Tárgyévi működési kiadások Előző évi működési maradvány igénybevétele Működési bevételek Működési kiadások Beruházások - 6. Felújítások - II. Tárgyévi fejlesztési bevételek II. Tárgyévi fejlesztési kiadások Előző évi fejlesztési maradvány igénybevétele - Fejlesztési bevételek Fejlesztési kiadások Bevételek mind Kiadások mind

10 Nógrád Megye Önnkormányzata költségvetésének részletezése 2. számú melléklet Fej Cí e- m zet Alcí m Összeg Alcím Cím Fejezet Változás VI. módosított előirányzat Bevétel Kiadás Bevétel Kiadás Bevétel Alcím Cím Fejezet Alcím Fejezet Összeg Összeg Összeg Összeg Cím Összeg I. Közgyűlés közvetlen kiadásai Elnöki kabinet dologi kiadásai Dologi kiadások Rendezvények, kiadványok Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások - - II. Hivatal kiadásai Hivatal működtetésnek kiadásai Személyi juttatások (ebből ÁROP pályázat: ) Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (ebből ÁROP pályázat: ) Dologi kiadások Időközi választás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások - 3. Országgyűlési képviselők választása Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Európai Parlament tagjainak választása Kieme lt előirá ny-zat Költsé g- viselő Hivatal törzsszámán megjelenő tételek Kiemelt előirányzat 1. Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők választása, valamint megismételt választás V. módosított előirányzat Kiadás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Megyeháza üzemeltetésével kapcsolatos költségek Dologi kiadások Szolgáltatások, egyéb dologi kiadások költsége Dologi kiadások Számlavezetés költsége Dologi kiadások ÁFA befizetés Dologi kiadások Egyéb kiadások Dologi kiadások I.-II. cím bevételei Működési bevételek Működési célú támogatások államháztartáson belülről Működési célú átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről - 4. Előző évi működési maradvány igénybevétele Előző évi fejlesztési maradvány igénybevétele - 6. Irányító szervi támogatás

11 Nógrád Megye Önnkormányzata költségvetésének részletezése 2. számú melléklet Fej Cí e- m zet Alcí m Kieme lt előirá ny-zat Költsé g- viselő Kiemelt előirányzat Összeg Alcím V. módosított előirányzat Kiadás Cím Fejezet Változás VI. módosított előirányzat Bevétel Kiadás Bevétel Kiadás Bevétel Alcím Cím Fejezet Alcím Fejezet Összeg Összeg Összeg Összeg Cím Összeg III. Önkormányzat közvetlen kiadásai Bizottságok költsége Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Kitüntetések, díjak Dologi kiadások Elnöki kabinet kiadásai Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Nógrád Megyei Értéktár Bizottság működési költségkerete Dologi kiadások Elnöki hatáskörű döntések 2013-ról áthúzódó kötelezettségek fedezete Egyéb működési célú kiadások Elnöki hatáskörű döntések fedezete Egyéb működési célú kiadások Rendezvények, kiadványok Személyi juttatások Önkormányzat törzsszámán megjelenő tételek 2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Nógrád Megyei Sportági Szakszövetségek, Sportbizottságok Szövetsége megszüntetésének költségei Dologi kiadások IV. Szolgáltatások Szolgáltatások, egyéb dologi kiadások Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások V. Egyéb kiadások Számlavezetés költsége Dologi kiadások Egyéb kiadások Dologi kiadások ÁFA befizetés Dologi kiadások VI. Elhasználódott eszközök pótlása, új beszerzés, felújítás Eszközök beszerzése Beruházások Felújítások VII. Tartalék Általános tartalék Dologi kiadások 4. Egyéb működési célú kiadások VIII. Területfejlesztési közvetlen feladatok Nógrádi Fejlesztési Ügynökség NKft. támogatása Dologi kiadások - 4. Egyéb működési célú kiadások

12 Nógrád Megye Önnkormányzata költségvetésének részletezése 2. számú melléklet Fej Cí e- m zet Alcí m Kieme lt előirá ny-zat Költsé g- viselő Kiemelt előirányzat Összeg Alcím V. módosított előirányzat Kiadás Cím Fejezet Változás VI. módosított előirányzat Bevétel Kiadás Bevétel Kiadás Bevétel Alcím Cím Fejezet Alcím Fejezet Összeg Összeg Összeg Összeg Cím Összeg Követeléskezelés Dologi kiadások ÁROP /A-2013 pályázat Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Beruházások IX. Lakásalap Munkáltatói kölcsön nyújtása Kölcsön nyújtása X. Esélyek Háza programok támogatása XI Pályázati program évi áthúzódó költségei Önkormányzat törzsszámán megjelenő tételek 3. Dologi kiadások Pályázati program március Dologi kiadások Pályázati program április 1.- december Dologi kiadások I.-II.fejezethez önkormányzati támogatás Irányító szervi támogatások folyósítása III.-XI. cím bevételei Helyi önkormányzat működésének általános támogatása Működési célú központosított előirányzat, kiegészítő támogatás Működési bevételek Működési célú támogatások államháztartásonon belülről Működési célú átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről Felhalmozási bevételek Felhalmozási célú támogatások államháztartásonon belülről - 8. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről Előző évi működési maradvány igénybevétele Előző évi fejlesztési maradvány igénybevétele Technikai összegezés

13 Nógrád Megye Önkormányzata engedélyezett létszámkerete (álláshelyek) 3. számú melléklet Megnevezés Teljes munkaidőben foglalkoztatott Részmunkaidőben foglalkoztatott Állományon kívüli alkalmazott Összesen Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen Közfoglalkoztatott 0 0 Fő

14 4. számú melléklet RÉSZLETEZÉS az önkormányzat beruházási kiadásairól Megnevezés Előirányzat Beruházási kiadok Számítástechnikai eszközök, berendezések, immateriális javak Irodabútor 790 Jármű beszerzés Összesen Felújítási Iroda felújítás Összesen 3 000

15 Nógrád Megye Önkormányzatának évi költségvetésének likviditási terve 1. számú tábla. Hónap Működési kiadás Pénzmaradvány igénybevétele ÁROP pályázat Fejlesztési kiadások Esélyek Háza Összesen Bevétel Egyenleg Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Összesen Várható maradvány MINDÖSSZESEN

16 Nógrád Megye Önkormányzatának 2014., 2015., 2016., 2017 évi költségvetés mérlegei 2. számú tábla Ssz. Bevételek év év év év. Ssz. Kiadások év év év év Helyi önkormányzat működésének általános támogatása Működési célú központosított előirányzat, kiegészítő támogatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési bevételek Dologi kiadások Működési célú támogatások államháztartáson belülről Működési célú átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről Egyéb működési célú kiadások I. Tárgyévi működési bevételek I. Tárgyévi működési kiadások Működési jellegű pénzmaradvány Működési bevételek Működési kiadások Felhalmozási célú támogatások államháztartásonon belülről Felhalmozási célú átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről 5. Beruházások Felújítások Felhalmozási bevételek Kölcsön nyújtása II. Tárgyévi fejlesztési bevételek II. Tárgyévi fejlesztési kiadások Fejlesztési pénzmaradvány Fejlesztési bevételek Fejlesztési kiadások Bevételek mind Kiadások mind

17 3. számú tábla Többéves kihatással járó döntések számszerűsítése Kimutatás az Európai Unió finanszírozásával megvalósuló programokról Megnevezés évben teljesült kiadás évben teljesült kiadás 2014.évben várható kiadás Összesen Új Széchényi Terv Államreform Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott "Együtt tervezzük a jövőt - Nógrád megye területfejlesztési koncepciója és programja" című ÁROP /A jelű pályázat

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. 50-53/2012. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. 50-53/2012. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 3. sz. napirendi pont 50 53/2012. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT Nógrád Megye Önkormányzata 2012. évi költségvetésének ára

Részletesebben

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. 50-2 /2012. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. 50-2 /2012. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 4. sz. napirendi pont 50-2 /2012. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT Nógrád Megye Önkormányzatának 2012. évi költségvetésére

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. október 28-i ülésére Nyílt ülésen tárgyalandó

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 11-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 11-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 11-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város Önkormányzata 2015. évi költségvetéséről

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (II. 25. ) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (II. 25. ) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (II. 25. ) önkormányzati rendelete a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata és intézményei 2016. évi összevont

Részletesebben

A Rendelet 3. -a helyébe a következő rendelkezés lép:

A Rendelet 3. -a helyébe a következő rendelkezés lép: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének../2012. (...) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről szóló 8/2012. (II.23.) önkormányzati rendelet módosításáról Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE XXIII. (LI.) évfolyam 6. szám 2013. november 19. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE TARTALOM I. A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK RENDELETE 14/2013. (XI. 19.) önkormányzati

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2016. március 18-án (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2016. március 18-án (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISEL -TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISEL -TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISEL -TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu El terjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita El terjeszt : Mez

Részletesebben

Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. 56/556-010

Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. 56/556-010 Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. 56/556-010 MEGHÍVÓ FEGYVERNEK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 2016. ÁPRILIS 28-án CSÜTÖRTÖKÖN - 15 ÓRAKOR ÜLÉST TART, melyre

Részletesebben

I. A KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK FŐÖSSZEGE

I. A KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK FŐÖSSZEGE SZENTENDRE VÁROS POLGÁRMESTERE Az előkészítésben közreműködött: Gazdasági alpolgármester, Közgazdasági Iroda A rendelettervezet elfogadásához minősített többség szükséges ELŐTERJESZTÉS Szentendre Város

Részletesebben

Ópályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (II. 5.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről.

Ópályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (II. 5.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről. Ópályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (II. 5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről. Ópályi Község Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f)

Részletesebben

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 Iktatószám: 54-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. január 30-án Dunaalmás

Részletesebben

8782 Zalacsány, Zrínyi M. u. 6. Jelen vannak: Nagy Lászlóné Polgármester

8782 Zalacsány, Zrínyi M. u. 6. Jelen vannak: Nagy Lászlóné Polgármester 1 Jegyzőkönyv Készült: Zalacsány község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4.-én 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége

Részletesebben

SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a 2013. évi pénzügyi terv végrehajtásáról

SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a 2013. évi pénzügyi terv végrehajtásáról SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a 2013. évi pénzügyi terv végrehajtásáról Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

Bevételi források és azok teljesülése

Bevételi források és azok teljesülése Előterjesztés Harsány Község Képviselő-testülete 211. szeptember 13-én tartandó ülésének 2. számú beszámoló Harsány Község Önkormányzata 211. I. félévi gazdálkodásáról - napirendi pontjához Tisztelt Képviselő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án, 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza

Részletesebben

4. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-i soros ülésére

4. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-i soros ülésére 4. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat 2014. évi költségvetési rendeletének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Polgármesteri Hivatal 2747. Törtel, Szent István tér 1. JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Rendeletek száma: Határozatok száma: 12.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Szám: 02/134-21/2016. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyúl Község Önkormányzatának 2016. évi költségvetési koncepciója A Képviselő-testület 2015. november 24.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyúl Község Önkormányzatának 2016. évi költségvetési koncepciója A Képviselő-testület 2015. november 24.-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Nyúl Község Önkormányzatának 2016. évi költségvetési koncepciója A Képviselő-testület 2015. november 24.-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Az egyes törvényeknek a költségvetési tervezéssel,

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS. POLGÁRMESTERÉTÖL Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS. POLGÁRMESTERÉTÖL Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JGÚ V AR S PLGÁRMESTERÉTÖL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: VIII. 332/2013. Előadó: Tamé Sil/ber ÉvalSoc=óné Dömény Edit Mell.: Postacím: 5601 Pf 11 2. Telefon: (66) 523-803

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Apátistvánfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 19-i ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS Apátistvánfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 19-i ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Apátistvánfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 19-i ülésére Tárgy: A házi segítségnyújtás támogatása. Tisztelt Képviselő-testület! A Nádasdi Evangélikus Diakóniai

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK K Ö Z L Ö N Y E

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK K Ö Z L Ö N Y E MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK K Ö Z L Ö N Y E 1 TARTALOMJEGYZÉK I. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI... 7 23. oldal II. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HATÁROZATAI....

Részletesebben

Előterjesztés Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére

Előterjesztés Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére Előterjesztés Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére Ügyiratszám: 369/2015 Ügyintéző: Bauer Georgina Tárgy: Balatonfenyves Község Önkormányzatának

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat A 2011. évi költségvetésének általános indokolása

Budaörs Város Önkormányzat A 2011. évi költségvetésének általános indokolása Budaörs Város Önkormányzat A 2011. évi költségvetésének általános indokolása 1. sz. melléklet Az Országgyűlés 2010. december 23-án fogadta el a Magyar Köztársaság 2011.évi költségvetéséről szóló 2010.

Részletesebben

A Közbeszerzési Dönt bizottság (a továbbiakban: Dönt bizottság) meghozta az alábbi. V É G Z É S - t.

A Közbeszerzési Dönt bizottság (a továbbiakban: Dönt bizottság) meghozta az alábbi. V É G Z É S - t. KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNT BIZOTTSÁG 1024. Budapest, Margit krt. 85. 1525 Postafiók 166. Tel.: 336-7776 Fax: 336-7778 Ikt.sz.: D.422/ 12 /2010. A Közbeszerzési Dönt bizottság (a továbbiakban:

Részletesebben

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) 411-435, 512-042

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) 411-435, 512-042 Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) 411-435, 512-042 Tájékoztató Berente Község Önkormányzata 2014. évi gazdálkodásról, annak első félévi helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 37228/2009. J a v a s l a t a közcélú foglalkoztatáshoz kapcsolódó szerződések elfogadására Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

M e g h í v ó. 2012. szeptember 13-án (csütörtök) 17 órára. 2./ A 2012. évi költségvetés módosítása I. (11/2012.(IX. 13.

M e g h í v ó. 2012. szeptember 13-án (csütörtök) 17 órára. 2./ A 2012. évi költségvetés módosítása I. (11/2012.(IX. 13. A 2012. szeptember 13-i rendes képviselő-testületi ülés előterjesztései M e g h í v ó Rád Községi Önkormányzat Képviselő-testület 7/2010.(X. 28.) számú rendelete (SZMSZ) 8. (1) bekezdésére figyelemmel

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012.(IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012.(IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012.(IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ 9/2012. (II.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2013. április 24-én, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soros, nyilvános ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2013. április 24-én, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soros, nyilvános ülésén. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: 2013. április 24-én, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soros, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme. JELEN VANNAK: dr. Garay

Részletesebben

Pétfürdő Nagyközség Képviselő-testületének. 4/2015. (II.28.) önkormányzati rendelete

Pétfürdő Nagyközség Képviselő-testületének. 4/2015. (II.28.) önkormányzati rendelete Pétfürdő Nagyközség Képviselő-testületének 4/2015. (II.28.) önkormányzati rendelete 1 Pétfürdő Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának felülvizsgálata Előadó: Ottó Péter polgármester

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. július 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2016. (II. 25.) önkormányzati rendelete Szentgotthárd Város Önkormányzatának a 2016. évi költségvetéséről Szentgotthárd Város Önkormányzatának

Részletesebben

Hunya Község Önkormányzata Önkormányzat képviselő-testületének 6/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról

Hunya Község Önkormányzata Önkormányzat képviselő-testületének 6/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról Hunya Község Önkormányzata Önkormányzat képviselő-testületének 6/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról Hunya Község Önkormányzata Önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 22. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. december 17-i üléséről.

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 22. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. december 17-i üléséről. SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 22. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. december 17-i üléséről. Jelen vannak: a Közgyűlés tagjai a mellékelt jelenléti ív

Részletesebben

Tárgyalja a képviselő-testület 2013. április 25-i ülésén. Tisztelt Képviselő-testület!

Tárgyalja a képviselő-testület 2013. április 25-i ülésén. Tisztelt Képviselő-testület! 2./Napirend: Pilisszentkereszt Község Önkormányzatának az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012.(II.29.) rendeletének módosítása Előterjesztés Tárgyalja a képviselő-testület 2013. április

Részletesebben

TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE

TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 4066 Tiszacsege, Kossuth u. 5. * Tel.: 52/588-400 * Fax: 52/588-405 e-mail: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege.hu/ MEGHÍVÓ Tiszacsege

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE 1. IKTATÓSZÁM: 2-5 /2012. Mellékletek: 15 db TÁRGY: Beszámoló a Fejér Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó Kazincbarcika Város Önkormányzatának 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról.

B E S Z Á M O L Ó Kazincbarcika Város Önkormányzatának 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról. Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Feledi Jánosné osztályvezető Dolniczky Lászlóné költségvetési csoportvezető B E S Z Á M O L Ó Kazincbarcika Város Önkormányzatának 2012. évi költségvetésének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. május 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. május 15-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 74/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. május 15-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Beszámoló Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Boldizsárné Volcsányi Mária képviselő. Orosz Miklósné polgármester Kiskinizs. Zsirosné Molnár Ildikó képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Boldizsárné Volcsányi Mária képviselő. Orosz Miklósné polgármester Kiskinizs. Zsirosné Molnár Ildikó képviselő Halmaj Község Képviselő-testülete EGYÜTTES NYÍLT Szám: 7-4/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2012. február 9. napján, Halmaj, Kiskinizs községi önkormányzatok együttes képviselő-testületi

Részletesebben

Budapest Józsefváros Önkormányzatának. 37/2003. (VII.07.) ök. sz. rendelete

Budapest Józsefváros Önkormányzatának. 37/2003. (VII.07.) ök. sz. rendelete Budapest Józsefváros Önkormányzatának 37/2003. (VII.07.) ök. sz. rendelete a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat vagyonáról, valamint a versenyeztetés és a helyi költségvetési szervek beszerzési eljárásának

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BERECZKI MÁTÉ ÉLELMISZERIPARI ÉS MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS SPORTISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Baja, 2013 1 Tartalom 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT... 4 A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI

Részletesebben

Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 3/2010. (II.15.) rendelete a város 2010. évi költségvetésér l

Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 3/2010. (II.15.) rendelete a város 2010. évi költségvetésér l Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 3/2010. (II.15.) rendelete a város 2010. évi költségvetésér l Pásztó Városi Önkormányzat Képvisel -testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.évi

Részletesebben

1. A 2013. évi költségvetés előirányzatai

1. A 2013. évi költségvetés előirányzatai A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2013. (II. 15.) önkormányzati R E N D E L E T E a Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről 1, 2, 3, 4, 5 A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése az

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 759 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 24-én - pénteken - de. 8.00 órakor megtartott ülésérıl. A képviselı-testület ülésének helye: a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2010. november 29-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. április 25-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. április 25-i ülésére Tárgy: Beszámoló Békés Város Önkormányzata 2012. évi költségvetésének teljesítéséről Előkészítette: Váczi Julianna osztályvezető és a Gazdasági Osztály munkatársai Véleményező bizottság: Valamennyi bizottság

Részletesebben

Ü G Y R E N D SZÉCSÉNYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 1 GAZDASÁGI SZERVEZETÉNEK GAZDÁLKODÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FELADATAIRA

Ü G Y R E N D SZÉCSÉNYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 1 GAZDASÁGI SZERVEZETÉNEK GAZDÁLKODÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FELADATAIRA 8. melléklet a 12/2011.(IV.20.) önkormányzati rendelethez Ü G Y R E N D SZÉCSÉNYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 1 GAZDASÁGI SZERVEZETÉNEK GAZDÁLKODÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FELADATAIRA 1 A megnevezést módosította

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a 2009. évi költségvetési terv kialakításához

E L Ő T E R J E S Z T É S a 2009. évi költségvetési terv kialakításához Tisztelt Képviselőtestület! E L Ő T E R J E S Z T É S a 2009. évi költségvetési terv kialakításához A módosított 1992. évi XXXVIII. tv. 68-69. -ai alapján készítette el a jegyző a 2009. évi költségvetési

Részletesebben

Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE

Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Tartalomjegyzék 2010. évi költségvetés általános indoklása Budaörs Város Önkormányzat 2010. évi költségvetésének általános indokolása...1 oldal

Részletesebben

Külső Határok Alap IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM KÜLSŐ HATÁROK ALAP PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ AZ IRM/EUTAMO/33-3/2008. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSHOZ

Külső Határok Alap IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM KÜLSŐ HATÁROK ALAP PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ AZ IRM/EUTAMO/33-3/2008. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSHOZ Külső Határok Alap IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM KÜLSŐ HATÁROK ALAP 2007 PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ AZ IRM/EUTAMO/33-3/2008. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSHOZ I. Külső Határok Alap I.1. Általános információk

Részletesebben

2013. március 27. rendes nyílt ülés

2013. március 27. rendes nyílt ülés 588-6 /2013. PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 27. rendes nyílt ülés Rendeletek: 10/2013. (IV.5.) A külterületen lévő helyi közutak létesítéséről, korszerűsítéséről, karbantartásáról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. május 29-én (kedd) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. december 16 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

amely egyrészről másrészről

amely egyrészről másrészről M U N K A M EG O S Z T Á S I M E G Á L L A P O D Á S amely egyrészről másrészről harmadrészről PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE székhely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos út 47. adószám: 15730655-2-13

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. március 26-ai ülésére

ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. március 26-ai ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. március 26-ai ülésére Tárgy: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértıi

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2012.(III.29.) önkormányzati határozata

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2012.(III.29.) önkormányzati határozata Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2012.(III.29.) önkormányzati határozata Javaslat az intézményekkel kötendő munkamegosztási megállapodások módosítására Lőrinci Város Képviselő-testülete

Részletesebben

A PERKÁTAI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

A PERKÁTAI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE A PERKÁTAI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 22-én (szerda) 15:00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2015. április 22. Határozat:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Edelény, 2013. február 5.

ELŐTERJESZTÉS. Edelény, 2013. február 5. ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. FEBRUÁR 12-EI RENDES NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM: MELLÉKLETEK: 20 DB TÁRGY: EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

Előterjesztés. Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete és. 2014. április 24. napján tartandó nyílt ülésére

Előterjesztés. Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete és. 2014. április 24. napján tartandó nyílt ülésére BALATONKENESE VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8174 Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1. Telefon: +36(88)481-741 Fax: +36(88)481-741 email: hivatal@balatonkenese.hu Előterjesztés Balatonkenese Város Önkormányzata

Részletesebben

PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003. (V. 10.) SZÁMÚ RENDELETE

PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003. (V. 10.) SZÁMÚ RENDELETE PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003. (V. 10.) SZÁMÚ RENDELETE Az Önkormányzat által adományozható elismerő címekről és kitüntetésekről* (Egységes szerkezetben) Paks Város Önkormányzata

Részletesebben

10. NAPIREND Ügyiratszám: 14/269/2013. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2013. február 22-i nyilvános ülésére

10. NAPIREND Ügyiratszám: 14/269/2013. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2013. február 22-i nyilvános ülésére 10. NAPIREND Ügyiratszám: 14/269/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. február 22-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A közterület használatáról szóló

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2016. február 15. napján 10:30 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2016. február 15. napján 10:30 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen: Hunya Község Önkormányzata 5555 Hunya, Rákóczi út 19. MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2016. február 15. napján 10:30 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen: Községháza Ülésterem

Részletesebben

1. oldal. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése

1. oldal. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése 1. oldal Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5083. Kengyel, Szabadság út 10. Telefon: 56/583-400. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918

PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-178/ 2009. JAVASLAT Pásztó Város Önkormányzata 2010. évi költségvetési koncepciójának

Részletesebben

FEGYVERNEK NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 5231. Fegyvernek, Felszabadulás út 171.

FEGYVERNEK NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 5231. Fegyvernek, Felszabadulás út 171. FEGYVERNEK NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 5231. Fegyvernek, Felszabadulás út 171. M E G H Í V Ó Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestülete 2008. december 18-án csütörtök 15 órakor ülést tart, melyre tisztelettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én megtartott üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal B épület emeleti nagytanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás király

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-29/2015. Tárgy: A 2015. évi költségvetési rendelet II. változatának

Részletesebben

5 / 1. n a p i r e n d i p o n t E L Ő T E R J E S Z T É S

5 / 1. n a p i r e n d i p o n t E L Ő T E R J E S Z T É S 5 / 1. n a p i r e n d i p o n t E L Ő T E R J E S Z T É S Vértesacsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 215. január 27-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Vértesacsa Község Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A bizottság a határozati javaslatot 7 igen szavazattal egyhangúlag támogatta, és a következő határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. A bizottság a határozati javaslatot 7 igen szavazattal egyhangúlag támogatta, és a következő határozatot hozta: Iktatószám: 131-49/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Humánszolgáltatási Bizottsága 2011. június 24-ei soron kívüli ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. tanácskozótermében)

Részletesebben

Előterjesztő: Á c s János polgármester TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET! Az irányelvek a koncepció szerint a következők voltak:

Előterjesztő: Á c s János polgármester TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET! Az irányelvek a koncepció szerint a következők voltak: 2. NAPIREND: Ügyiratszám: 5/18.028 /2006. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2006. február 10-i ülésére Tárgy: Tapolca város 2006. évi költségvetéséről és a végrehajtásával kapcsolatos egyes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. november 13-án a Városháza emeleti kistermében 7 45 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23. napján megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23. napján megtartott testületi üléséről. Szám:.. /2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23. napján megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Kiss László polgármester Gyuró Judit képviselő

Részletesebben

AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE

AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE A 2. napirendi ponthoz Napirend: 2011. évi zárszámadás elfogadása Előzmények: - Előterjesztő: a polgármester Rendelet- tervezet: az előterjesztés melléklete A téma ismertetése: Az államháztartásról szóló

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI RENDJE

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI RENDJE 3. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI RENDJE BUDAPEST, 2010. március TARTALOMJEGYZÉK I. rész Általános rész... 5 1.... 5 II.

Részletesebben

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 50-14/2012.ikt.sz. 3. sz. napirendi pont Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Hivatala alapító

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2013. január 31-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2013. január 31-i rendes ülésére 1 3. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: A város jelképeiről, a közterületek fellobogózásáról

Részletesebben

Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 30-án megtartott testületi ülésen

Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 30-án megtartott testületi ülésen Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 30-án megtartott testületi ülésen Az ülés helye: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár Az ülés kezdete:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 12-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 12-i ülésére 16/2015 E L Ő T E R J E S Z T É S Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat 2014. évi költségvetési rendeletének módosítása Előterjesztő:

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS közös önkormányzati hivatal létrehozásáról

MEGÁLLAPODÁS közös önkormányzati hivatal létrehozásáról MEGÁLLAPODÁS közös önkormányzati hivatal létrehozásáról Tiszakürt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (5471 Tiszakürt, Hősök tere 1.; képviseli: Tálas László polgármester) és Nagyrév Község Önkormányzatának

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 182/2014. (XI. 26.) számú h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 182/2014. (XI. 26.) számú h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Egészségügyi és Szociális Osztály JEGYZŐKÖNYV

Egészségügyi és Szociális Osztály JEGYZŐKÖNYV Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Egészségügyi és Szociális Bizottsága ESZ.267.155-19/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2012. szeptember 19. napján 14 óra 5 perckor

Részletesebben

KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba.

KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba. KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba.hu A helyi önkormányzat érvényre juttatja a népfelség elvét, helyi közügyekben kifejezi

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 7-én megtartott soron kívüli, nyilvános

Részletesebben

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA a 12/2010. (V.03.) ÖKT számú rendelettel elfogadott a 2009 évi költségvetés végrehajtásáról Előterjesztő: Wittinghoff Tamás polgármester Tartalomjegyzék

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY 2015. évi 2. szám 2015. február KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY A KOMÁROM - ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK Szám Tárgy Oldal A közgyűlés 2015. február 26 -ai ülése RENDELETEK

Részletesebben

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ. 39/2003.(XI.10.) ÖKT. sz. rendelet

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ. 39/2003.(XI.10.) ÖKT. sz. rendelet Budaörs Város Önkormányzata BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ a 12/2004. (III.24.) ÖKT. sz. és a 16/2004.(IV.07.) ÖKT. sz. 19/2004.(IV.20.) ÖKT. sz., 38/2004.(VI.24.),

Részletesebben

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Tolmács-Bánk Óvoda Társulási Megállapodás módosítása

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Tolmács-Bánk Óvoda Társulási Megállapodás módosítása 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Tolmács-Bánk Óvoda Társulási Megállapodás módosítása Tisztelt Képviselő-testület! Tolmács Község Önkormányzat képviselő-testülete Bánk Község Önkormányzatával együttműködve 2008.

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Az ÉMOP-4.2.1/A,B-11 kódszámú,

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2013

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2013 SZÉCSÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK (3170 Szécsény, Rákóczi út 84.) KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2013 2013. augusztus hó 1 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET...3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...3 1. A szabályzat célja, személyi

Részletesebben

2016. Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető

2016. Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető Ügyirat szám:ii/11/63/2016 Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat 2016. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ

Részletesebben

A Képviselő-testület 2014. december 18-i ülésére

A Képviselő-testület 2014. december 18-i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2014 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014. december 18-i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. A képviselő-testületi ülés helye: 4564. Nyírmada, Ady Endre út 16. városháza tanácskozó terme.

J e g y z ő k ö n y v. A képviselő-testületi ülés helye: 4564. Nyírmada, Ady Endre út 16. városháza tanácskozó terme. 67 J e g y z ő k ö n y v A képviselő-testületi ülés helye: 4564. Nyírmada, Ady Endre út 16. városháza tanácskozó terme. Készült: Nyírmada Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én délután

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ - A Képviselő-testülethez - Nagykálló Város Önkormányzata 2011. I.-III. negyedévi gazdálkodásának végrehajtásáról

TÁJÉKOZTATÓ - A Képviselő-testülethez - Nagykálló Város Önkormányzata 2011. I.-III. negyedévi gazdálkodásának végrehajtásáról Nagykálló Város Önkormányzata Polgármesterétől 4320 Nagykálló, Somogyi B. út 5-7. (42) 263-101 Fax: 42/263-309 4321 Nagykálló Pf. 4. E-mail. polgmest@nagykallo.hu Ügyiratszám: /2011. Ügyintéző: Kondor

Részletesebben

Beszámoló Nádudvar Város Önkormányzat és intézményei 2005. évi gazdálkodásáról

Beszámoló Nádudvar Város Önkormányzat és intézményei 2005. évi gazdálkodásáról /2006. ELİTERJESZTÉS Beszámoló Nádudvar Város Önkormányzat és intézményei 2005. évi gazdálkodásáról Nádudvar, 2006. április 2 Tisztelt Képviselı-testület! A helyi önkormányzatoktól szóló módosított 1990.

Részletesebben

8. számú napirendi pont NÓGRÁD MEGYEI FŐJEGYZŐ NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. 51 26 /2014. ikt.sz.

8. számú napirendi pont NÓGRÁD MEGYEI FŐJEGYZŐ NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. 51 26 /2014. ikt.sz. 8. számú napirendi pont NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE NÓGRÁD MEGYEI FŐJEGYZŐ 51 26 /2014. ikt.sz. ÖSSZEFOGLALÓ ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS a 2013. évi belső ellenőrzési tevékenységről,

Részletesebben