Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo9. november 18-i nyílt üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo9. november 18-i nyílt üléséről"

Átírás

1 Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo9. november 18-i nyílt üléséről Helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Az ülés kezdete: 17.1o. h. Jelen vannak a jelenlét ív szerint valamint: Pénzes Andrásné pénzügyi vezető dr. Sződi Károly osztályvezető Huszty Sándorné csoportvezető Bukri Sándor ügyvezető Orosné Dávid Ildikó óvodavezető Sáriné Kátai Ildikó mb. igazgató dr. Kun Lászlóné igazgató Pintérné Varga Rozália igazgató Majoros Zoltán igazgató Breznyán istván pályázó Petőné Horváth Éva lakos Kácser József lakos Gyovai Margit szerkesztő Kovács Jánosné intézményvezető Köszöntöm a megjelenteket, megállapítom, hogy a Képviselő-testület 9 fő megjelent képviselővel határozatképes. Jegyzőkönyv hitelesítőnek ajánlom Nemes Nagy Anita és dr. Vancsura Tamás képviselőket. Kérem, hogy aki Nemes Nagy Anita személyével egyetért, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 8 fő igen szavazat, 1 fő tartózkodás, ellenszavazat nem volt. Kérem, hogy aki dr. Vancsura Tamás személyével egyetért, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 8 fő igen szavazat, 1 fő tartózkodás, ellenszavazat nem volt. dr. Galambos Eszter képviselő megérkezett, a képviselői létszám 1o fő A napirendi pontokkal kapcsolatosan kiegészíteni valóm lenne: előzetes jelzés alapján napirendi pontok előtt szót kér Kácser József és dr. Kun Lászlóné igazgató asszony. Ha nincs más hozzászólás, akkor kérem, hogy aki a napirendi pontokat elfogadja, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 1o fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 436/2009. (XI. 18.) határozat

2 Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul Kácser József és dr. Kun Lászlóné napirendek előtti felszólalásához valamint elfogadja a meghívóban szereplő napirendi pontokat az alábbiak szerint: 1., Előző képviselő-testületi üléseken hozott határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló Előadó: polgármester 2., Beszámolók Előadó: polgármester Pénzes Andrásné pénzügyi vezető Huszty Sándorné TICS vezetője dr. Sződi Károly osztályvezető Soós Zsoltné jegyző 3., A Művelődési Központ igazgatói álláshelyére kiírandó pályázat előterjesztése Előadó: polgármester Nemes Nagy Anita Oktatási és Művelődési Bizottság elnöke 4., Intézményi SzMSz-ek előterjesztése Előadó: polgármester dr. Földváry Zsuzsanna Jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke Nemes Nagy Anita Oktatási és Művelődési Bizottság elnöke 5., A körjegyzőség megszüntetésével kapcsolatban felmerült költségek megosztásáról szóló megállapodás tervezet előterjesztése Előadó: polgármester Pénzügyi Bizottság elnöke dr. Földváry Zsuzsanna Jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke 6., Volly István Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatói álláshelyére beérkezett pályázat elbírálása Előadó: polgármester dr. Földváry Zsuzsanna Jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke Nemes Nagy Anita Oktatási és Művelődési Bizottság elnöke 7., Társulási Közoktatási Esélyegyenlőségi Helyzetelemzés előterjesztése Előadó: polgármester Nemes Nagy Anita Oktatási és Művelődési Bizottság elnöke 8., dr. Arató Balázs ügyvéd megbízási szerződésének előterjesztése Előadó: polgármester dr. Földváry Zsuzsanna Jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke Pénzügyi Bizottság elnöke 9., Bizottsági beszámolók: Pénzügyi Bizottság Településfejlesztési Bizottság Oktatási és Művelődési Bizottság Jogi és Ügyrendi Bizottság Ifjúsági és Sportbizottság Egészségügyi és Szociális Bizottság Előadó: bizottságok elnökei 10. Egyebek ZÁRT testületi ülés napirendi pontja: 1., A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatra beérkezett pályázatok elbírálása (Egészségügyi és Szociális bizottság jegyzőkönyve alapján) Előadó: polgármester dr. Galambos Eszter Eü. és Szoc. Biz.elnöke Átadom a szót Kácser József úrnak. 2

3 Tóth Imre képviselő úr megérkezett, a képviselői létszám 1o fő Kácser József Kácser József vagyok. Tájékoztattam a sportcsarnok vezetőjét arról, hogy ha más alkalommal is szervez sportnapot, tudok abban segíteni, hogy kézilabdásokat hívjunk. Mivel én a győri női kézilabda csapattal állok kapcsolatban, írtam nekik egy megkeresést, hogy milyen feltételekkel tudnának részt venni egy ilyen rendezvényen. Válaszukban közölték, hogy kimondottan egy mérkőzésre jönnének, ehhez költségtérítésre van szükségük: a busz bérleti díja és vacsorát kértek mellé. A győri csapat egy nagyon nagy hírű csapat. Ellenfelet kellett keresni, ez lett a dunaújvárosi női kézilabda csapat. Ők is ingyen vállalták a mérkőzést. A mérkőzés időpontját december 17. csütörtök 17 órai kezdetben állapítottuk meg. A költségek számításaink szerint összesen 25o.ooo- 27o.ooo Ft. Kérdésként merül fel, hogy a Tisztelt Képviselő-testület be mer-e vállalni egy ilyen rendezvényt, tudja-e támogatni? Ha ez nem hozza be a nézőket, akkor talán más sem. Vannak olyan internetes lapok, ahol ez kommentálva lesz, hírverése lesz. Néhány vállalkozót is megkerestem támogatásukat kérve, több-kevesebb sikerrel. A vacsora ügyében is megkerestem több vállalkozót, kaptam árajánlatot is. A győriek 22 fővel jelezték részvétüket, a dunaújvárosiak 19 fővel érkeznek. Ha ezt támogatjuk, akkor az éttermek felé is kell jelezni, ezen felül a Magyar Kézilabda Szövetség felé is kell egy hivatalos bejelentés. A magam részéről támogatom a javaslatot. Biztos, hogy elfogynak a jegyek, megtelik a sportcsarnok. Nagyon jót tenne Kiskunlacházának ez a hírverés. Tény, hogy ebben gyorsan kellene dönteni. Rengeteg település örülne, ha ezek a tornaklubok fellépnének, használjuk ki. dr. Vancsura Tamás Gratulálok Kácser Józsefnek, hogy egy ilyen kész dolgot tett le ide elénk az asztalra. Valami ilyesmiről álmodtunk, amikor ideképzeltük ezt a sportcsarnokot a település közepébe. Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek. Ezek világklasszis sportolók, nem akármilyen látványosság lesz. Más: az egyik új szakosztály vezetője megkeresett, hogy filléres gondjai vannak, ez az asztalitenisz. 5o-6o- e Ft-ról van szó, nem tudja a vezetés ezt biztosítani, az apró dolgokra is figyeljünk oda, segítsünk. dr. Fábián Miklós alpolgármester megérkezett, a képviselői létszám 12 fő Az étkezés tekintetében kérem, hogy a Központi Konyhától is kérjünk árajánlatot. Az iskola ebédlőjében le tudjuk bonyolítani a vacsorát. Sári Károly Tájékoztattak erről a lehetőségről, nem hiszem, hogy bárki látna ebben bármiféle anyagierkölcsi problémát. Mindenféleképpen támogatom. Tóth Imre Ez egy példaértékű dolog, elkezdtünk valamit, így legalább meglátjuk, hogy van-e erre igény. Ha nincs más hozzászólás, javaslom, hogy hozzunk egy olyan határozatot, hogy a Képviselőtestület támogatja ennek a rendezvénynek december 17-én történő megvalósítását. Felkéri az Általános Iskola igazgatóját, a Létesítmény vezetőjét, valamint Kácser József urat, hogy a szükséges előkészületeket bonyolítsák le. Erről a Képviselő-testületet a következő ülésen tájékoztassák. Kérem, hogy aki ezzel egyetért kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 3

4 437/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete megbízza Kácser József urat, Sáriné Kátai Ildikó mb. igazgatót és Szokolyai-Szlávik Alex létesítményvezetőt, a december 17-re tervezett Győri Audi ETO KC Dunaferr NK kézilabda mérkőzés megszervezésével és lebonyolításával. Határidő: december 17. Felelős: polgármester Átadom a szót dr. Kun Lászlóné igazgató asszonynak. dr. Kun Lászlóné Tisztelettel köszöntöm Önöket. Örömmel hallottam, hogy Kiskunlacháza Képviselő-testülete és Ráckeve Város Képviselő-testülete egy barátságos mérkőzésre jönnek össze e hét szombat délutánján. Ezen idő után a Művelődési Központban egy filmzene és musical varázs koncert lesz. A kiskunlacházi Művelődési Központ jutalomjegyét adja a győztes csapat részére, egy üveg ital kíséretében. Erre hívunk és szeretettel várunk mindenkit. 1. napirend Az előző képviselő-testületi üléseken hozott határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló következik. Van-e kérdés? Ha nincs, kérem, hogy aki elfogadja a beszámolót, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 438/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az előző testületi üléseken hozott határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Soós Zsoltné jegyző 2. napirend Polgármesteri beszámoló következik. Rendes testületi ülésünk utoljára október 19-én volt. Október 2o-án, egy CSÖSZ ülés került megrendezésre. Egy dologról szeretnék itt tájékoztatást adni. Régóta beszélünk arról, hogy a képviselő-testületi ülések gyorsabb lebonyolítása érdekében egy korszerűbb hangosításra lenne szükség. Ezen az ülésen egy Globomax Kft nevű cég is részt vett, aki az üléstermet az általuk fejlesztett technikával rendezte be. Egy olyan technika, ami önálló pulttal minden képviselőt megjelentet: titkos és nyílt szavazás, szókérés stb. ez egy komplex berendezés. Kérem a Hivatalt, hogy ezzel a Kftvel vegyük fel a kapcsolatot és a mi lehetőségeinkhez mérten, egy ajánlatot kérjünk be. Október 27-én a Pfadt Kft képviselőjével volt egy egyeztető megbeszélés a Hivatal vezetésével együtt. A Rendezési Terv módosítása folyamatban van, igen érdekes problémák vetődtek fel a bányászati jogok és jogosultságok vonatkozásában. Rengeteg jogértelmezési probléma van. Meg fogjuk keresni a Bányakapitányságot, hogy bizonyos vitás jogi helyzeteket hogyan és milyen módon tudunk rendezni. Egy olyan stratégiát szeretnénk kidolgozni, ami a felmerülő problémákat eredményesen kezelni tudja. A mai napon beszéltem Bugyi község polgármesterével, aki kezdeményezni fogja egy polgármesteri megbeszélés 4

5 összehívását. A Kisduna közén érintett önkormányzatok együttes ülés keretében próbálnák az egyre nagyobb mértékben elszaporodó bányászati tevékenységek környezeti hatásairól egyeztetni. Ez ügyben a Hivatal részéről is elkezdtünk egy olyan jogszabály módosítási javaslatot kidolgozni, mely a Bányatörvény módosításával kapcsolatban jelentkezne. Ennek tervezetét dr. Sződi Károly már előkészítette és nemsokára előterjesztésre kerül a Jogi és Ügyrendi Bizottság részére. Október 3o-án egy sikeres közmeghallgatást tartottunk. November 4-én volt a Ráckevei Bíróságon a Bárdi ügyben egy tárgyaláson. November 1o-én egy Regionális Fórumon vettem részt Budapesten, amelynek alapvető témája a gyermekvédelem és a foglalkoztatás kérdése. A rendelkezésre állási támogatás azokról szól, akik egy éven át a Munkaügyi Központban voltak bejelentkezve. Az önkormányzatnál foglalkoztatva az állam 95%-nyi munkabérüket átvállalja. Igazából az önkormányzatok sem tudják ezt az embertömeget használni. Sajnos ezen emberek nagy része szakképzetlen, nem megfelelő felkészültségű. Hogy ez mennyire lesz hatékony, azt maguk a döntéshozók sem látják. November 11-én az Általános Iskolában vettem részt a szelektív hulladékgyűjtés ismertetésén, amit a Kunépszolg Kft az iskolával közösen szervezett. A tényleges szemét 1%- kerül szelektív gyűjtésre. Ha tudnánk előre lépni ezen a területen, a szemétlerakás költsége jelentősen tudna csökkenni. Az emberek nem igazán veszik a fáradságot erre, gondolkodásmód váltás kellene, a fiatalokban bízunk. November 13-án volt egy demonstráció Kiskunlacháza északi részén, az 51. sz. főút felújítása vonatkozásában. Nagyon szépen lezajlott, sajnálom, hogy a média érdeklődése nem volt megfelelő. Természetesen ezt folytatni kívánjuk. Tegnap szintén egy CSÖSZ ülésen vettem részt, majd utána egy RSD társulati ülésen. Alapvetően a pénzügyi beszámolók elfogadása, pénzügyi koncepció volt a napirend. A CSÖSZ 2o1o-ben valószínűleg közel 3o millió Ft-tal kevesebb pénzt fog kapni oktatási és művelődési feladatok ellátására. Azok a kiegészítő normatívák, pénzek, amik a kistérségi társuláson át mennek intézményeinkhez, ezek azért jelentős mértékben csökkeni fognak, önkormányzati szinten ennek mértékéről nem tudunk. A társulás ülésén bizonyos döntéseket kellett előkészíteni, amit a Hivatal kollégái megkezdtek, ezekkel a kérdésekkel a szakbizottságok majd foglalkoznak. Ma Székesfehérváron a Közép-Dunavölgyi Hulladékgazdálkodási Társulás ülésen vettem részt. Lényegi előremozdulás nincs, a hulladéképítő megépítésének helye sem konkrét. A Részvénytársaság - melynek tagja vagyunk plakettjét átvettem, Jegyző asszonynak átadtam. Ha nincs kérdés, kérem, hogy aki a polgármesteri beszámolót elfogadja, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. Foki Vilmos képviselő a polgármesteri beszámoló alatt megérkezett, a képviselői létszám 13 fő. 13 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 439/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja dr. Répás József polgármesternek az előző ülés óta eltelt időszak önkormányzatot érintő eseményeiről szóló polgármesteri beszámolóját. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A Pénzügyi vezető beszámolója következik. Pénzes Andrásné A kiküldött anyaghoz kiegészíteni valóm nincs. A terembérleti díj, ami a tornacsarnoknál képződött, nem egyezik a múlt havi és az e havi beszámolóban, de megígérem, hogy ezt tételesen, időrendben ki fogom gyűjteni, ez alapján a különbséget meg fogjuk találni. 5

6 A bevételekhez van kérdésem: van egy olyan tétel, hogy sírhely, kriptavásárlás. Rendezetlen a temetkezési szolgáltatóval a viszonyunk, tudomásom szerint ezeket a díjakat ő szedi be, az a kérdésem, hogy akkor ez a tétel miként került ide? Pénzes Andrásné A kegyeleti szolgáltató közreműködésével került a mi házipénztárunkba befizetésre és kiszámlázásra. Nem tudom, mi úton-módon, mert ezt eddig ő gyűjtötte és évente elszámolt vele. Nem rendeződött a dolog és nem a szabályoknak megfelelően működik ez a sírhelydíj még. Jelen pillanatban mindenki jól tudja, hogy szeretnénk teljesen új alapokra helyezni ezt a szolgáltatási szerződést. A tervezet elkészült, úgy tudom, hogy azt véleményezte a Jogi és Ügyrendi Bizottság, egy részét pedig átutalták a Pénzügyi Bizottságának, szintén véleményezésre. Kérem, hogy ezt a bizottság soron kívül tárgyalja. A kiadásoknál a gázdíj az óvodában meghaladja az általános iskola gázdíját. A Polgármesteri Hivatalnál a zajvédelmi vizsgálat díja 16o e. Ft. Ez mivel kapcsolatos díj, biztos-e, hogy ezt az önkormányzatnak kellett állni, vagy éppen átszámlázható valahova? Van a Hivatalnál szoftverfejlesztés, frissítés 1,5 millió Ft kiadás, pár sorral lejjebb pedig számítógépes karbantartás, programfrissítés stb. ismét 137 e. Ft. Pénzes Andrásné A gázdíjakat megvizsgáltuk, mindkét intézménynél van elszámolási különbözetdíj fizetés ebben a hónapban. Az óvodánál ez több, mint 5oo e. Ft-os különbözet. Az iskolánál ez 2oo e Ft-tal alacsonyabb volt. Nem tudjuk, hogy az óvodai gázszámlák miért ilyen magasak és a vízfogyasztásukat sem tudjuk. Ezeket én is összehasonlítgattam. Az óvoda rezsiköltségei kiugróan magasak voltak. A szoftverfejlesztés azoknak az IBM által adott és jelen pillanatban, bérleti jogviszonyban használt gépeknek a szoftverfejlesztése, a Szakközépiskolát érinti. Korábbi években erre volt normatív támogatás, az idén már nincs, ugyanúgy, ahogy a bérleti díjukat is most már saját forrásból fizetjük. Ezek a gépek azok, melyek tekintetében dönthetünk, hogy tovább használjuk őket vagy visszaadjuk. Azt is meg kell fontolnunk, hogy nem járunk-e jobban, ha újakat veszünk, mint hogy ezeket a 3-4 éves gépeket béreljük. Soós Zsoltné Volt egy birtokvédelmi eljárás, itt kellett zajvédelmi szakértőt kérnünk. Az eljárás még folyamatban van, nem zárult le, amikor ennek vége lesz, akkor derül ki, hogy ki fizeti a szakértőt, egyenlőre a mi költségünk. A szoftverfejlesztés ügye a Pénzügyi Bizottságnál is járt, hogy a bérleti időszakot meghosszabbítsuk-e. Arról volt szó, hogy érkeznek új számítógépek az iskolához és ezek kiválthatók lesznek. A Pénzügyi Bizottság azért döntött a féléves hosszabbítás mellett, hogy ez alatt az idő alatt eldőlt, hogy ezeket a gépeket új gépek ki fogják-e váltani. Ezekre a gépekre kifizettünk 1,5 millió Ft-ot szoftverfejlesztésre, amikor erről szó se volt, hogy még egy ilyen kötelezettség jelentkezik. Pénzes Andrásné Ezt a féléves bérleti szerződést nem fogadta el a cég, azt mondta, hogy vagy éves, vagy semmi. Ha nem béreljük a gépeket, akkor kiürítve, csak sima operációs rendszerrel becsomagolva vigyük vissza. Ez már év közben volt, így hosszabodott meg. Év végén van 6

7 egy lehetőségünk, hogy számításba vegyük. Két szerződés volt az egyik a szoftver részre, a másik a hardver részre. A Pénzügyi Bizottság előtt csak a hardver szerződése, bérleti díja volt. Tóth Imre Ebből a tanulság az, hogy ha foglalkozunk egy üggyel, akkor legyen tájékoztatva a döntéshozó a teljes projektről, ne csak egy részéről. Úgy lehet jó döntést hozni, ha az információ teljes birtokában vagyunk. Kellene nyilvántartást tartanunk ezekről. Valaki foglalkozott-e a számítógépek kihasználtságával? Ez mennyi? Hány tanóra van egy gép foglalkoztatására? Csak úgy érdemes ezeket használni, ha 8 órában végig foglalkoztatva van, mert ha nem, akkor leamortizálódik anélkül, hogy használnánk azokat. Ha nincs más kérdés, kérem, hogy aki elfogadja a Pénzügyi vezető beszámolóját, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 12 fő igen szavazat, 1 fő tartózkodás, ellenszavazat nem volt 440/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja Pénzes Andrásné pénzügyi vezető október hónapról szóló írásos és szóbeli beszámolóját. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Soós Zsoltné jegyző Huszty Sándorné csoportvezető beszámolója következik. Huszty Sándorné Írásos beszámolómat nem kívánom kiegészíteni, várom kérdéseiket. Látom, voltak üvegtörések, csatorna leszaggatások az iskolákban. Ilyen esetben a biztosító térít-e valamit a kárból? Látom azt is, hogy a költségkeretek betartását illetően küzdesz a szabályok betartásáért. A beszámolóban vannak keveredések, olyan tételek vannak elszámolva, ami egy beruházáshoz felújításhoz tartozik, ez külön keretet képez, nem a karbantartási keretet terheli. Az látszik, hogy az irodaszerek esetében, ahol leginkább a szabályokat megszegték, az a nyomtatók, fénymásolók tonereinek beszerzése. Ennek beszerzése még nincsen összeszervezve. Látszik, hogy az intézményvezetők nem tartják be a keretösszegeket, ez az ő felelősségük, korlátozni lehet a kötelezettségvállalók körét. Teljesen jogos, a Hivatal részéről a decemberi intézményvezetői értekezleten szeretnénk erre visszatérni. Körlevél is kiment már több alkalommal, tájékoztató, hogy hogyan és milyen módon lehet az igényléseket leadni. Valószínűleg az intézményvezetők kiadják ezt egy kollégának, aki ezt nem tartja be, de ez nem mentesíti a vezetőt a felelősség alól. Ezt az összesítést meg fogjuk csinálni, az érintett intézményvezetők ellen a szükséges döntést meg fogjuk hozni. Fegyelmi felelősségre vonás is szóba jöhet. Huszty Sándorné A rongálásokkal kapcsolatban ismeretlen tettes ellen ment feljelentés, a számlát nemrég kaptuk meg. Nem tudom, hogy a biztosítások szerződése kinél van, ezt meg fogom nézni és utána járok, hogy a biztosító mit fizet ki ebből a közel 5o e Ft-ból. Ha rájöttem, hogy van olyan tétel, ami tervezett költség volt, akkor azt kiminuszoltam. A sportcsarnok félévben jött 7

8 be, kiadásait átadtam Szokolyai-Szlávik Alex létesítményvezető úrnak, a következő év tervezésének elősegítésére. dr. Vancsura Tamás A Kunépszolg Kft és TICS között munkamegosztás, átjárás, feladatmegosztás, stb. van-e? Egyeztetés van-e a két vezető között? A közcélú foglalkoztatottak bevezetése a rendszerbe segít-e a munkában vagy egy felesleges kolonc? Huszty Sándorné Nekünk segítettek több iskolai munkánkban, felszabadítanak olyan embereket, akikre máshol van szükségünk. A Kunépszolg Kft-vel munkamegosztásunk nincs, ha valamit kérünk abban segítenek, pl.: felszedték a virágtöveket, abban segítettek. Most a mi kollégánk megy nekik segíteni fát vágni, úgy érzem, hogy nem tudtunk még olyat kérni, amibe ne segítettek volna azonnal. Bukri Sándor Úgy gondolom, hogy a két szervezet között a kapcsolat korrekt. A munkában van átfedés, több olyan tevékenységet is végzünk, ami nem a Kunépszolg Kft feladatkörébe tartozik, hanem a TICS-ébe és fordítva is van így, van kisegítés. Tóth Imre A peregi óvodában és a sportcsarnokban is volt beázás, kapott-e erről információt, történt-e valami feljegyzés? Ez egy garanciális épület. Ha nem, akkor szeretném megkérdezni, hogy ez hol sikkadt el? Sürgősen meg kell tenni a megfelelő lépéseket. A két gondnok, aki az iskolában dolgozik, nem a TICS-hez tartozik, hanem közalkalmazottként az iskola csapatába. Megkaptam a Létesítményvezető Úrtól az írásos tájékoztatót ez ügyben. Kise János úr volt kint 2oo9. november 16-án 12 órakor, a Progress- B 9o Zrt részéről, aki garanciális ügyekért felel. Jegyzőkönyv, fotók készültek és intézkedések történtek a szükséges kijavításokra. Az intézmény élt azokkal a jogosítványokkal, melyeket Képviselő Úr is felvetett. dr. Galambos Eszter Ha már a beázásoknál tartunk: a Művelődési Háznál is volt jelentős beázás. Ezzel kapcsolatban mi történt, sikerült-e elhárítani valamelyest a hibát? Huszty Sándorné Polgármester úr engedélyével 142 e. Ft-os költséggel a problémát megoldották. A hibaelhárítást megoldottuk, de sajnos az egész épület tetőszerkezete olyan állapotban van, hogy mindenhol ázik, folyik. A következő esztendőben vagy pályázati pénzből vagy saját erőből ezt a problémát meg kell oldani. Huzsty Sándorné A festékek, tonerek esetében és más irodaszerek és nyomtatványok esetében újabb árajánlatokat kértem be. Ha új terméket kell kérnünk, azt megoldom, van olyan eset, hogy átmenetileg egy-egy terméket nem tud a Papírbázis Kft. biztosítani, azt máshonnan kell beszerezni. Foki Vilmos A legjobb döntés volt, amikor a sportcsarnokba ezt a padlót választottuk, mert a parketta esetén már komoly problémánk lenne. A két takarító hölgy munkája minden igényt kielégít, 8

9 az ő munkájuknak köszönhető az, hogy nem lett ott ebből baleset. Komolyabb sérülés esetén kártérítési problémánk is lehet. A garanciális javítást sürgessük meg, hogy ez a probléma minél előbb megszűnjön. Huszty Sándorné Létesítményvezető úr is meg van elégedve a két hölgy munkájával. Ha nincs több kérdés, kérem, hogy aki elfogadja a beszámolót, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 13 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt. 441/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja Huszty Sándorné Település és Intézményfenntartó Csoport vezetőjének III. negyedévi munkájáról és gazdálkodásáról szóló beszámolóját. Határidő: azonnal Felelős: polgármester dr. Sződi Károly osztályvezető beszámolója következik. dr. Sződi Károly A beszámolóhoz két kiegészíteni valóm lenne. Az egyik a beszámoló végén található ajánlattal kapcsolatos, ebben módosulás történt, pontosították az ajánlatukat. Nem a 7oo db fa, hanem csak a tuskónak, gyökérzetnek és kisebb ágaknak az ajándékozásában gondolkodnak. A másik kiegészítés az ügyeleti ellátással kapcsolatos. A beszámolóhoz képest annyi változás történt, hogy még egy ajánlattevő megvásárolta a dokumentációt. A Bugyi felé vezető út felújításából származik ez a famennyiség. Azt gondolom, hogy tuskó hasítógép van, ezt is érdemes lenne megszerezni, megoldható lenne a feldarabolás. A rőzse nem érdekel minket. Ha nincs más kérdés, kérem, hogy aki a beszámolót elfogadja, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 13 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 442/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja dr. Sződi Károly osztályvezető írásos és szóbeli beszámolóját. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Soós Zsoltné jegyző Jegyző Asszony beszámolója következik. Nem kívánja kiegészíteni írásos beszámolóját. A szervezetfejlesztéssel kapcsolatos képzés véget ért. A pályázatot a Képviselő-testület nyújtotta be. A működéssel kapcsolatos javaslatokról a Képviselő-testület értesülni fog? 9

10 Szeretnénk tudni, hogy milyen eredménnyel járt ez a szervezetfejlesztés, milyen javaslatokat tettek. Soós Zsoltné A múlt hét végén kaptuk meg ezt az anyagot, még nem volt időm mélységében áttanulmányozni, de mindenképpen tájékoztatni fogom erről a Képviselő-testületet. A pályázat még nem zárult le, mert a szoftverbeszerzések vannak még folyamatban. Az ajánlatokat a következő ülésen terjesztjük a Képviselő-testület elé. Az előadások, képzések valóban lezárultak. Kérem, hogy aki a jegyzői beszámolót elfogadja, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 13 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 443/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja Soós Zsoltné jegyző írásos és szóbeli beszámolóját az előző ülés óta eltelt időszak Hivatalt érintő eseményeiről. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Soós Zsoltné jegyző 3. napirend A napirend vonatkozásában Nemes Nagy Anita Oktatási és Művelődési Bizottság elnöke nem kívánja kiegészíteni az előterjesztést. dr. Földváry Zsuzsanna Jogi és Ügyrendi Bizottság elnökéé a szó. dr. Földváry Zsuzsanna Bizottságunk a pályázati felhívást áttekintette, megalapozottnak tartja a jogszabályokat és a feltételeket. Azt javasoltuk és az előterjesztésben ez szerepel is, hogy az igazgató feladatinál hivatkozzunk az Alapító Okiratban és SzMSz-ben meghatározott feladatokra, mert konkrét esetben a pályázónak ezeket meg kell ismerni, ezek alapján kell pályázatát elkészíteni. A pályázat beadási határideje: 2o1o. február 28. Az elbírálás határidejét 2o1o. március 28-ra kérem módosítani. Egy betűmódosítási javaslatom van a legutolsó sorban: eredménytelennek nyilvánítja helyett, eredménytelennek nyilvánítsa szöveg szerepeljen. Ha nincs más hozzászólás, kérem, hogy aki a módosításokkal egységes szerkezetben elfogadja a határozat javaslatot, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 13 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 444/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Petőfi Művelődési Központ és Könyvtár intézményvezetői álláshelyére kiírt pályázatot a jelen határozat mellékletét képező tartalommal. Határidő: november 2o. Felelős: polgármester 10

11 4. napirend Az intézményi SzMSz-ek előterjesztései következnek. dr. Földváry Zsuzsanna, Jogi és Ügyrendi Bizottság elnökéé a szó. dr. Földváry Zsuzsanna Az SzMSz-eket több alkalommal módosítottuk, időközben új jogszabályok jelentek meg, ezért kellett ismét napirendre tűznünk ezt a feladatot. Alapvetően arra kellett figyelnünk, hogy a fenntartó helyett irányító szerv került az anyagba és önállóan működő költségvetési szervek lettek az intézmények. Egységes alapelvek szerint készültek el az SzMSz-ek és a kiegészítő okiratok. Jogszerűnek minősítettük az okiratokat, javasoljuk jóváhagyásukat. Kérjük az intézményvezetőket, hogy az SzMSz-ek elfogadása után készítsék el a belső szabályzatokat a hatályos jogszabályoknak és az új SzMSz-nek megfelelően, majd továbbítsák azt a Jegyző Asszonyhoz. Nagyon örülök, hogy a mai anyag olyan SzMSz-eket tartalmaz, amit végre használni is lehet. Az Általános Iskolai Társulás SzMSz-énél az a véleményem, hogy annak két tagintézménye van csak: a kiskunlacházi és az áporkai. A kiskunlacházi intézményen belüli tagozatok intézményként vannak feltüntetve továbbra is, amit én nem értek. Az iskolaszékek, nem tudom, milyen helyzetben vannak most, a szakközépiskolánál látom, hogy megvan, máshol én nem találkoztam ezzel. Sáriné Kátai Ildikó SzMSz-ünk 1o. oldalán található; a Közoktatási Törvény és pontja különbözteti meg a tagintézményt a tagozattól. A tagintézmény a székhelyen kívül, azonos vagy más településen működő azonos vagy különböző feladatot ellátó intézményegység, a székhelytől való távolság, a feladatok jellege miatt az irányítási, képviseleti feladatok a székhelyről nem, vagy csak részben láthatók el. Ezért tagintézmény a két alsó illetve az áporkai iskolánk. A tagozat egészen más, ott a sajátos nevelési igényű gyerekeket nevelünk iskolai oktatásra. A kötelező óraszámokat is szabályozza a törvény, egészen más a tagintézménynél és a tagozatnál. Valóban négy tagintézményünk, és egy tagozatunk van. Úgy látszik, hogy az én logikám és a törvényhozók logikája eltér egymástól. polgármester úr elhagyta a termet, a képviselői létszám 12 fő. dr. Fábián Miklós Ha nincs más hozzászólás, kérem, hogy aki a Kiskunlacháza-Áporka Általános Iskolai és Egységes Pedagógiai Szakszolgálati Társulás SzMsz-ét elfogadja, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 445/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Kiskunlacháza-Áporka Általános Iskolai és Egységes Pedagógiai Szakszolgálati Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatát, melynek hatályba lépésével egyidejűleg a 116/2008.(IV. 14.) számú határozattal elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzat hatályát veszti. Határidő: november

12 Felelős: polgármester Soós Zsoltné jegyző dr. Fábián Miklós Ha nincs más hozzászólás, kérem, hogy aki a Kiskunlacháza-Áporka Óvodai Társulás SzMszét elfogadja, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 446/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Kiskunlacháza-Áporka Óvodai Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatát, melynek hatályba lépésével egyidejűleg a 120/2008. (IV.14.) számú határozattal elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzat hatályát veszti. Határidő: november 20. Felelős: polgármester Soós Zsoltné jegyző dr. Fábián Miklós Ha nincs más hozzászólás, kérem, hogy aki a Kiskunlacháza-Áporka Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat SzMsz-ét elfogadja, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 447/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Kiskunlacháza-Áporka Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzatát, melynek hatályba lépésével egyidejűleg a 123/2008. (IV.14.) számú határozattal elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzat hatályát veszti. Határidő: november 20. Felelős: polgármester Soós Zsoltné jegyző dr. Fábián Miklós Ha nincs más hozzászólás, kérem, hogy aki a Petőfi Művelődési Központ és Könyvtár SzMsz-ét elfogadja, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 448/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Petőfi Művelődési Központ és Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatát, melynek hatályba lépésével egyidejűleg a 199/2008. (V.19.) számú határozattal elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzat hatályát veszti. Határidő: november 20. Felelős: polgármester Soós Zsoltné jegyző dr. Fábián Miklós Ha nincs más hozzászólás, kérem, hogy aki a Volly István Alapfokú Művészetoktatási Intézmény SzMsz-ét elfogadja, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 12

13 449/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Volly István Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatát, melynek hatályba lépésével egyidejűleg a 122/2008. (IV.14.) számú határozattal elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzat hatályát veszti. Határidő: november 20. Felelős: polgármester Soós Zsoltné jegyző dr. Fábián Miklós Ha nincs más hozzászólás, kérem, hogy aki a Kiskunlacházi Szakközép- és Szakképző Iskola SzMsz-ét elfogadja, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 450/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Kiskunlacházi Szakközép- és Szakképző Iskola Szervezeti és Működési Szabályzatát, melynek hatályba lépésével egyidejűleg a 118/2008. (IV.14.) számú határozattal elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzat hatályát veszti. Határidő: november 20. Felelős: polgármester Soós Zsoltné jegyző dr. Fábián Miklós Ha nincs más hozzászólás, kérem, hogy aki a Központi Konyha SzMsz-ét elfogadja, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 451/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Központi Konyha Szervezeti és Működési Szabályzatát, melynek hatályba lépésével egyidejűleg a 275/2008. (VI.23.) számú határozattal elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzat hatályát veszti. Határidő: november 20. Felelős: polgármester Soós Zsoltné jegyző 5. napirend Soós Zsoltné A Képviselő-testület Áporka Képviselő-testületével együtt döntött arról, hogy körjegyzőség megszűnésével kapcsolatos költségek rendezéséről egy megállapodást köt. Ez a megállapodás-tervezet elkészült, több bizottság véleményezte, megküldtük Áporka Képviselő-testülete részére is, az ezt elfogadó határozatot már el is juttatták hozzánk. Ezzel kapcsolatosan Polgármester Úrnak lesz még egy határozat javaslata. 13

14 Tóth Imre Ha foglalkozott ezzel a Pénzügyi Bizottság, akkor foglalkoztak-e azzal, hogy ez költség szempontjából mekkora és mennyi érinti ebből Kiskunlacházát, és mennyit vállal Áporka? Foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, a %-os megosztás benne van a tervezetben, újabb szám nem merült fel az ülésen, a szabadságokkal kapcsolatos nem tudom, hogy volt-e megegyezés. Ha a szabadságok módosítják ezt a 18 millió Ft-ot és ezt csökkentik, akkor ez annyival kevesebb. Amennyi Kiskunlacházára jutna és ebből lejön a szabadság, akkor ez 13 millió Ft. körül van. Ebből 11 % Áporka költsége a többi Kiskunlacházáé, azaz több mint 1o millió Ft. Soós Zsoltné Ez a 18 millió Ft, azzal együtt van, hogy áthozott szabadságok nem kerülnek kifizetésre. Erről Szarvákné dr. Garai Ágnes értesült, ezzel kapcsolatosan nem jelzett vissza semmit. Ez a 18 millió Ft a felmentési idő összege, végkielégítés, szabadságmegváltás együtt. polgármester visszatért a terembe, a képviselői létszám 13 fő. Az előterjesztésben egy határozat javaslat került megfogalmazásra, van egy másik javaslat is. Áporka Község Polgármesterével beszéltem már erről, ha a javaslatot elfogadja a Képviselőtestület, akkor egy levélben az ottani Képviselő-testületet meg fogom keresni. Ez arról szól, hogy Áporkának van a tulajdonában Keszthelyen egy apartman, aminek kihasználtsága elég alacsony. Azt szeretnénk kérni, hogy minden esztendőben szeptember 1-től - október 31-ig ennek az apartmannak a használati jogát átadják Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata számára ingyen és térítésmentesen, csak a felmerült rezsiköltséget kellene fizetnünk. Lehetőséget biztosítanánk, hogy a családok elmehetnének ide pihenni. Először az első határozat javaslatról szeretném megkérdezni a véleményeteket. dr. Földváry Zsuzsanna Felmerült, hogy hiányzik az összegszerűség és a szabadságmegváltás kérdése. Javaslom, hogy a szabadságról szóló tárgyalásokat közös megegyezéssel kellene lezárni. Törekedni kell arra, hogy egymással szemben további követélésünk ne legyen, ilyen záradékkal legyen elkészítve Szarvákné dr. Garai Ágnessel a megállapodás. Természetesen mindkét Képviselő-testületnek a költségvetési rendeletben terveznie kell ezeket az összegeket. Áporka Képviselő-testülete részéről ez a döntés megszületett, hogy ezt a megállapodást ebben a formában elfogadják. Természetesen Áporka is tudja, hogy kizárólagosan csak a Polgármesteri Hivatalnál ki nem vett szabadságokat vagyunk hajlandók kifizetni. Tóth Imre Mindenképpen azt javaslom, hogy közös álláspontot képviseljünk Áporkával. Bármilyen többletköltségünk keletkezhet még, ez is közösen érint bennünket, nehogy egymással szembeállíthatók, egymás ellen kijátszhatók legyünk. Mindenképpen az ügy végén legyen egy olyan megállapodás, hogy további követelése nincs a volt Körjegyző Asszonynak. Kocsis Mihály Annak idején, amikor Szarvákné dr. Garai Ágnes kinevezése megtörtént, munkaszerződést kötött a két önkormányzattal, felevetődött-e, hogy neki van egy csomó áthozott szabadsága? Mert ha ő erről nem tájékoztatta a munkáltatóját, akkor neki jogilag semmilyen követelése nem lehet. Utólag ezt felvetni, elővezetni nem lehet. Praktikus gondolkodással vagy érveléssel el lehet utasítani az egészet. 14

15 Az önkormányzatnál semmilyen dokumentum nincs, amiben mi elismertük ezt az áthozott szabadságot. Jogi képviselőnk megtalálta azt a törvényi helyet, mely szerint nem is hozhatja át a ki nem vett szabadságokat, neki úgy kellett volna otthagyni a munkahelyét, hogy rendezni kell ezt a kérdést. Ha nincs több hozzászólás, kérem, hogy aki az első határozat javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 12 fő igen szavazat, 1 fő tartózkodás, ellenszavazat nem volt 452/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a körjegyzőség megszűnésével kapcsolatos költségek viseléséről szóló megállapodást, annak aláírásával felhatalmazza polgármestert. Határidő: november 2o. Felelős: polgármester A második határozat javaslattal kapcsolatosan van-e valakinek kérdése? dr. Galambos Eszter Hány éven át biztosítja ezt számunkra Áporka Község Képviselő-testülete? Mi van, hogy ha menet közben eladják az ingatlant. Mindaddig biztosítaná, ameddig a saját tulajdonában van, ez megállapodás kérdése, igazából az áporkai Képviselő-testület reakcióját sem tudom e tekintetben. Polgármester úr azt nyilatkozta, hogy ezt nem kívánják eladni, járnak oda, de a kihasználtság alacsony. Nem is főszezonban kérjük, jobban elfogadják így. Kérem, hogy aki elfogadja azt a határozat javaslatot, hogy vegyük fel a kapcsolatot és kezdjünk egyeztetéseket, kézfelemeléssel, jelezni szíveskedjen. 13 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt. 453/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy felhatalmazza polgármester, hogy kezdeményezzen egyeztető megbeszélést az Áporka Község Önkormányzatának tulajdonában lévő keszthelyi üdülő szeptember 1. - október 31. közötti időszakában történő használatáról. Határidő: folyamatos Felelős: polgármester 6. napirend Megkérdezem a pályázót, hogy kívánja-e, hogy zárt ülésen történjen pályázatának megvitatása, állásfoglalás ismertetése? Breznyán István Tisztelt Képviselő-testület, szeretnék zárt ülést kérni. A Képviselő-testület ZÁRT ülés keretében folytatja az ülésezést, majd ismét nyílt ülés következik. 15

16 Foki Vilmos képviselő végleg elhagyta a termet, a képviselői létszám 12 fő 7. napirend A napirend vonatkozásában van-e kérdés? Kiskunlacháza jólszituált településnek számít a munkanélküliség szempontjából. Ehhez képest a hátrányos helyzetű gyerekek száma 32,8 %-a a gyereklétszámnak. Nem tudom, hogy minek alapján van ez megállapítva. Sajnálatos az, hogy az országos átlag vagy a Pest megyei átlag nem szerepel ebben az anyagban. Nincs összehasonlítási alap. A másik, amit hiányolok: az anyagban sehol nincs szó az okokról. Ha nincs szó az okokról, akkor nehéz a javítást megcsinálni. A megállapításokat sem értem, hogy azok hogyan születtek, ha az okok nem voltak kivizsgálva. A másik meglepő az volt, hogy az országos átlag alatt mennek innen tanulók továbbtanulni gimnáziumba, szakközépiskolába szintén az országos átlag alatt mennek, szakiskolába pedig jóval az országos átlag felett mennek a kiskunlacházi tanulók közül. Ha ez így van, akkor a mi szakiskolánk miért mutat leépülő tendenciát és miért erőltetjük a szakközépiskolai vonalat. Erről ebben az anyagban nincs szó. Lehet, hogy mi nem jó irányban haladunk a szakképzésünkkel, mert nem ez az igény. Ami elgondolkodtató, az anyagból világosan kitűnik, hogy nincs bölcsődénk, túlzsúfolt az óvoda, fejleszteni kell. A konkrét célmeghatározásnál - közép vagy hosszútávra - ezek mégis eltűnnek. Hogy mi legyen a szakiskolával, azon is el kellene gondolkodni. Két fő létszámigény is be van jegyezve a családsegítőnél. A tervekben ezt sem látom, csak mint szükséglet van meghatározva. Ez a szakmai anyag elsősorban az Általános Iskolára fókuszál, a nyertes pályázathoz kötődő fejlesztéseket, továbblépési lehetőségeket tartalmazza. Az, hogy érinti az óvodát, mint előzményt és a szakközépiskolát, mint következményt, csak kitérő ehhez képest. Az adatokat érintően elég szigorú ellenőrzést kaptunk. Sikerült végül úgy összeállítani, hogy jóváhagyták és elfogadták, be tudjuk csatolni a pályázathoz. Az észrevételek jogosak az óvoda és szakiskola vonatkozásában, ezeket meg kell vizsgálni. Soós Zsoltné Az Oktatási és Művelődési Bizottság az anyagot véleményezte, megállapításra került, hogy az anyag felülvizsgálatra szorul. Néhány adatot és intézkedést szeretnének pontosítani, amit néhány hónapon belül napirendre vesznek. Most szeretném kérni, hogy ebben a formában fogadja el a Képviselő-testület. Kérem, hogy aki a határozat javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen.. 456/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja Kiskunlacháza Nagyközség és Áporka Község Önkormányzatának Társulási Közoktatási Esélyegyenlőségi Helyzetelemzését és Intézkedési Tervét. Határidő: november 2o. Felelős: polgármester 8. napirend 16

17 dr. Arató Balázs ügyvédi megbízási szerződésére térünk át. dr. Földváry Zsuzsanna Bizottságunk a megbízási szerződés tervezetet véleményezte, tartalmát szeretném annyiban módosítani, hogy az ügyvédekről szóló törvény és az etikai szabályzat is kötelezővé teszi az ügyvédek részére a tényvázlat elkészítését. Ragaszkodom ahhoz, hogy minden megbízásnál készítsünk iratjegyzéket és tényvázlatot, a képviselő-testületi határozat kivonataival adjuk át ezeket. Általános érvényű szerződés megkötését javasoltuk, átalánydíjas összeg keretében, ez a javaslat egy igen és egy nem mellett a Jogi és Ügyrendi Bizottság ülésén döntés nélkül maradt. A Pénzügyi Bizottság is megvizsgálta a javaslatot. Azt javasolta, hogy van egy vitás ügyünk, a Japáner B. Mérnöki Tanácsadó Kft-vel, bízzuk meg ennek a konkrét ügynek az ellátásával dr. Arató Balázst. Ez egyfajta referenciamunkaként is működhetne. Ha ebben az ügyben eredményesen és hatékonyan képviselnék az önkormányzat érdekeit, akkor visszatérnénk az átalánydíjas megbízás megkötésére. Erre a konkrét ügyre kötnénk a szerződést. Ha nincs kérdés, kérem, hogy aki az előterjesztésben szereplő határozat javaslattal egyetért, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 457/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete megbízza dr. Arató Balázs ügyvédet a Japáner-b Mérnöki Tanácsadó Kft-vel kapcsolatos ügyben a jogi képviselet ellátásával, egyben felhatalmazza polgármestert a megbízási díjjal kapcsolatos tárgyalásra, majd a megbízási szerződés aláírására. Határidő: november 30. Felelős: polgármester 9. napirend Áttérünk a bizottsági beszámolókra. A Pénzügyi Bizottság elnökéé a szó. Első javaslatunk a szennyvízberuházás V. ütemével kapcsolatos költségszerkezeti terv elfogadása. Lényege az, hogy az összes költség felülről maximált legyen 2,1 milliárd Ft-nál ne kerüljön többe. Ez az önerő részét is maximalizálja, mert annak 15 %-a a sajáterő igény. A Dunaparti szennyvízhálózat csatlakozása a szennyvíztelep nagyobb kapacitását igényli, ez többletpénzbe kerül, ezt el is fogadja a hatóság, de ennek a többletköltségnek is 15%-nyi önrészét vállalnunk kell. Soós Zsolnté A Képviselő-testületnek arról kell nyilatkozni, hogy vállalja ezt az önrészt, de a jegyzőkönyvben található határozat javaslat nem erről szól. Helyben kiosztásra került az elfogadásra kerülő javaslat. Derényi István úrral egyeztettem ennek a tartalmát. Meg kell erősítenünk, hogy vállaljuk a Dunaparti szennyvizet és vállaljuk a kb 3o millió Ft többletköltséget, amivel ez jár. A pályázat szempontjából a kiosztott határozat javaslatot kellene elfogadni. 17

18 Kérem, hogy aki a határozat javaslattal egyetért, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen.. 458/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a KEOP azonosító számú, Kiskunlacháza szennyvízcsatornázása V. ütem, szennyvíztisztítótelep rekonstrukció és szennyvíziszap komposztáló megvalósítása tárgyú projekttel kapcsolatosan 1. megerősíti, hogy a Kiskunlacháza belterületét képező duna-parti terület szennyvizeinek fogadását, kezelését az Önkormányzat vállalja a RSD projekt keretében, azzal a feltétellel, hogy a projekt tervezésekor legyen biztosítva a megfelelő átmérőjű nyomóvezeték lefektetése a minél kisebb tartózkodási idő eléréséhez, valamint a szennyvíz megfelelő szellőztetése a nyomóvezetékbe továbbítás előtt, 2. vállalja az 1. pont szerinti beruházás miatt szükséges technológiai blokk és hálózat biztosításának várhatóan 200 millió forint összegű többletköltségéből eredő 15%-os, mintegy 30 millió forint összegű saját többletköltséget, 3. felhatalmazza polgármestert a 2. pontban foglaltaknak megfelelő nyilatkozat aláírására. Határidő: november 20. Felelős: polgármester A szennyvízberuházás kapcsán a pályázatkiíró felé igazolni kell, hogy a lakosság ezt a beruházást támogatja. A lakossági hozzáállásra vonatkozó tájékoztatást kell adni az érintetteknek, hogy milyen előnyökkel, hátrányokkal jár ez a dolog. Állást kell foglalnia a testületnek abban a kérdésben, hogy hogyan viszonyul a lakosság a korábbi szennyvízberuházások kapcsán befizettet közműfejlesztési hozzájárulásokhoz. Az elmaradt befizetések a I-IV. szakaszt kell, hogy terheljék. Jelen beruházásnál V. szakasz saját bevételei terhére kell, hogy viselje önkormányzatunk a saját erőt. Nyilatkoztatnunk kell az érintett lakosságot, hogy ilyen körülmények között vállalják-e a rákötést. Aki és nem köt rá a hálózatra, azoknak kell megfizetni azt a szennyvízközmű hozzájárulási díjat, ami helyi rendeletben most is szabályozva van, összege 25o e. Ft, ez a jövőben emelkedhet is. Soós Zsoltné A jegyzőkönyvben ez nem úgy szerepel, mintha ebből képviselő-testületi határozatot szeretne a bizottság. Jelenleg erre nincs is szükség, jövő héten lesz a Monitoring Bizottság ülése, akkor állítják össze azt az újságcikket, illetve kérdőívet, ami kimegy a lakosság részére. Ennek a szennyvízberuházásnak a sorsa ezen múlik. Anélkül, hogy ebben a kérdésben nincsen testületi döntés, azelőtt semmiféle újságban megjelenő tájékoztató kampányt nem javasolnék. Nincs mire, nincs semmi alapja, ha ezekben a kérdésekben nem történik döntés. November 3o-án lesz testületi ülésünk, arra kerülne be az a javaslat, amit a Monitoring Bizottság külön véglegesít. Amit a Pénzügyi Bizottság javaslatként megfogalmazott, a Hivatal továbbítani fogja a Monitoring Bizottság ülésére. A következő javaslat: egy nagy átemelő aknát szükséges építeni a Leier Beton Kft-vel szemben. Ott van egy üres telek, ami eladó, ez szükséges az átemelő akna megépítéséhez. 18

19 Bizottságunk javasolja, hogy az önkormányzat vásárolja meg ezt a telket. A pályázatban van ingatlanvásárlásra előirányzat, pontosan ilyen okokból. Kérem, hogy aki elfogadja a határozat javaslatot, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 459/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy megvásárolja a 6640 helyrajzi számú belterületi beépítetlen területet egy független értékbecslő értékelése alapján meghatározott áron. Az adásvétel lebonyolításával a Hivatal Igazgatási és Jogi osztályát megbízza, valamint felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására és a jegyzőt annak ellenjegyzésére. Határidő: november 30. Felelős: polgármester A következő javaslat a Mi Újságunk szerkesztésével kapcsolatos. A mostani lap szerkesztését egy Aletheia Kft nevű cég végezte, eseti megbízás alapján. A továbbiakban is vállalnák ezt a feladatot, és a honlap üzemeltetését is. Soós Zsoltné A községi honlap üzemeltetésével kapcsolatosan a Pénzügyi Bizottság megjelöli a megbízás időtartamát egy évben, de az újság nyomdai előkészítésével kapcsolatosan nem. Amennyiben itt határozatlan idejű szerződést kötnénk, akkor az beszerzés értékhatárát elérné, úgy kellene eljárnunk, hogy három árajánlatot be kellene kérnünk és beszerzési eljárást lefolytatni. Ha ezt a Kft-t meg akarjuk bízni, akkor szerepeljen a nyomdai előkészítésnél is az egy éves időtartam. Belefér a meghosszabbítás lehetősége? Soós Zsoltné Ha lejár a szerződés, van lehetőség beszerzési eljárás lefolytatására. Ha nincs más hozzászólás, kérem, hogy aki elfogadja a határozat javaslatot kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen.. 460/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy egy év időtartamra megbízza az Aletheia Kft-t a Mi Újságunk nyomdai előkészítésével ( Ft/hó), valamint megrendeli a községi honlap üzemeletetését egy évre ( Ft/hó). Határidő: december 1. Felelős: polgármester A következő határozat javaslat a Mi Újságunk hirdetési tarifáiról szól, melyet jegyzőkönyvünk tartalmaz. Tóth Imre 19

20 Mennyi volt a bevétel a hirdetésekből? 3oo e. Ft. fél év alatt. Kérem, hogy aki elfogadja a határozat javaslatot kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 461/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Mi Újságunk hirdetési díjtételeit az alábbiak szerint állapítja meg: Fekete-fehér hirdetés: Apróhirdetés: Egész oldal: Fél oldal: Negyed oldal: Hatod oldal: Nyolcad oldal: 60.-Ft/szó Ft Ft Ft Ft Ft Színes hirdetés (+ 30%) Apróhirdetés: Egész oldal: Fél oldal: Negyed oldal: Hatod oldal: Nyolcad oldal: 60.-Ft/szó Ft Ft Ft Ft Ft Felárak: Első belső borító (B2) + 10 % Hátsó belső borító (B3) + 10 % Hátsó külső borító (B4) + 20 % Hirdetések grafikai és tipográfiai tervezése, szerkesztése Egész oldal Ft Az árak az Általános forgalmi adót Fél oldal: Ft tartalmazzák. Negyed oldal: Ft Hatod oldal: Ft Nyolcad oldal: Ft. Kiskunlacháza Képviselő-testülete egész oldalas hirdetés többszöri, egymást követő alkalomra szóló megrendelése esetén kedvezményt biztosít az árból a következők szerint: A kedvezmény mértéke: 3-4 egymást követő alkalom estén 20 % 5, vagy annál több lapszámban való megjelenésre 30 %. Felelős: polgármester Határidő: december 1. 20

21 A következő határozat a piac fejlesztéséről szól. Jegyzőkönyvünkben olvasható az erről szóló határozat javaslat, melynek költségét a Kunépszolg Kft által visszafizetendő 5-6 millió Ft tagi kölcsönből kívánjuk finanszírozni. Az összeget pontosítani kell. Akkor legyen, 6 millió Ft. Kérem, hogy aki elfogadja a határozat javaslatot, kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 462/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy megrendeli a Kunépszolg Kft-től a piactér felújításának első ütemét, melyet a Kunépszolg Kft. által első törlesztésként visszafizetett 6 millió forint tagi kölcsönből finanszíroz. Határidő: november 30. Felelős: polgármester A következő az óvodák eszközellátottságának fejlesztése következő évi költségviseléssel, jegyzőkönyvünkben szereplő határozat javaslatunk szerint. Kérem, hogy aki elfogadja a határozat javaslatot kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 463/2009. (XI. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul, a peregi óvodában gyermek étkezőbútorok, a Búzavirág óvodában pedig gyermekágyak vásárlásához. A két beszerzés becsült értéke Ft, mely összeg már a 2010-es költségvetést terheli. A Képviselő-testület felkéri a Polgármester urat a beszerzési eljárás lebonyolítására, mely során az ajánlatokat helyi vállalkozóktól kell megkérni. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Javasoltjuk a testületnek, hogy részesítsük jutalomban a Ráckevei rendőrkapitányság három olyan munkatársát, - Király András bűnügyi osztályvezetőt, Józsa Norbert rendőrőrmestert, Balázs Csaba körzeti megbízottat - akik Kiskunlacháza közbiztonsági helyzetének javításában jelentős érdemeket szerezett az utóbbi időben. A jutalmat nettó 4o e. Ft/fő-ben javasoljuk megállapítani. 21

JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. november 11-i üléséről.

JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. november 11-i üléséről. JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. november 11-i üléséről. Időpontja: 2013. november 11. 19:05 órai kezdettel Helye: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Dr. Fábián

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. június 19-i rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. június 19-i rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. június 19-i rendkívüli üléséről Helyszín: Kiskunlacháza Nagyközség Polgármesteri Hivatalának Tanácsterme Időpont: 19. h. Jenen vannak: a jelenléti ív szerint valamint

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. október 13-i nyílt üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. október 13-i nyílt üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. október 13-i nyílt üléséről Az ülés helye: Kiskunlacháza Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácsterme Kezdete:18.o5.h. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint valamint

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2010. november 4-i üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2010. november 4-i üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2010. november 4-i üléséről Helyszín: Polgármesteri Hivatal Tanácsterem Kezdete: 15.o5. h. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint valamint Pénzes Andrásné osztályvezető dr.

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről Az ülés kezdete:19.o5.h. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint valamint: Pénzes Andrásné pénzügyi vezető Soós Zsoltné

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2011. szeptember 12-i üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2011. szeptember 12-i üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2011. szeptember 12-i üléséről Helyszín: Petőfi Művelődési Központ Színházterme Kezdete: 15.1o. h. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint valamint Pénzes Andrásné osztályvezető

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

Gerecz Attila Megoldható-e, hogy a Vízüggyel felvegyék a kapcsolatot, összefogjon a térség?

Gerecz Attila Megoldható-e, hogy a Vízüggyel felvegyék a kapcsolatot, összefogjon a térség? Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2o1o. december 6-i-i nyílt üléséről Időpontja: 2o1o. december 6. 18 óra Helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: a jelenléti ív szerint Pénzes Andrásné pénzügyi

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2013. április 29-i nyílt üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2013. április 29-i nyílt üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2013. április 29-i nyílt üléséről Időpontja: 2013. április 29. 17:03 órai kezdettel Helye: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: a jelenléti ív

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 24-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 24-án megtartott üléséről Polgármesteri Hivatal Törtel, Szent István tér 1. JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 24-án megtartott üléséről Rendeletek száma: - Határozatok száma: 23. 36./2011.(VI.24.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 31-én 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 83/2012. (X. 31.) Nyugdíjas

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. képviselő Dr. Kun Lászlóné. képviselő Herczeg Mariann. képviselő Mekler Andrea. képviselő Orbán Róbert. képviselő dr.

JEGYZŐKÖNYV. képviselő Dr. Kun Lászlóné. képviselő Herczeg Mariann. képviselő Mekler Andrea. képviselő Orbán Róbert. képviselő dr. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 22-én, 9 00 órakor a Dunavarsányi Közös Önkormányzati Hivatal Nagytermében megtartott rendkívüli, nyílt üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 28/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 71-9/2009. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 159, 160, 161, 162, 163, 164, 165, 166, 167, 168, 169, 170, 171, 172,

Részletesebben

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-10/2014. ikt.sz. 12/2014.

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-10/2014. ikt.sz. 12/2014. Füzesgyarmat Város Önkormányzatának K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

8 Étkezési térítési díjak felülvizsgálata. A Képviselő-testület 2015. szeptember 8-i ülésének határozatai

8 Étkezési térítési díjak felülvizsgálata. A Képviselő-testület 2015. szeptember 8-i ülésének határozatai A Képviselő-testület 2015. szeptember 8-i ülésének határozatai 230/2015.(IX.08.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja

Részletesebben

131 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. szeptember 5-én 17 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 14/2013. (IX.9.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án ( csütörtökön ) 17.00 órakor tartott üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása.

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: B- 29-2 /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. december 15-én megtartott üléséről. Dr. Németh Károly mb. jegyző.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. december 15-én megtartott üléséről. Dr. Németh Károly mb. jegyző. 227 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. december 15-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Barta Miklós Ferenc polgármester, Buhajla János, Fazekas András,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott üléséről Hozott döntések: 22/2014. számú határozat pályázatok benyújtásáról 23/2014. számú határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Szentbékkálla Község Önkormányzat hivatali helyisége. (Szentbékkálla, Kossuth L. u. 11.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Szentbékkálla Község Önkormányzat hivatali helyisége. (Szentbékkálla, Kossuth L. u. 11.) SZENTBÉKKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 240-8/2014/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 16:00 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV mely készült a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsüléséről

JEGYZŐKÖNYV mely készült a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsüléséről JEGYZŐKÖNYV mely készült a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsüléséről Időpont: 2009. október 05. 09:00 óra Helyszín: Győri Többcélú Kistérségi Társulás tanácsterme (9024 Győr, Baross G. u. 61-63.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 1-jei ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 1-jei ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-29/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 1-jei ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-67 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. JÚNIUS 30. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TERKA.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. JÚNIUS 30. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TERKA. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete TERKA 15/2011. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2011. június 30-án 14:00 órai kezdettel tartott Képviselő-testületi nyílt ülésről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A javaslat 8 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadásra került.

JEGYZŐKÖNYV. A javaslat 8 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadásra került. JEGYZŐKÖNYV Készült: Közmeghallgatás a Képviselő-testület 2015. november 27-i üléséről a kiskunlacházi Petőfi Művelődési Központ és Könyvtár Színháztermében. Jelen vannak: polgármester Tóth Imre alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. február 4 -én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza tanácskozó termében. Jelen vannak: Gerhát Károly, Joó-Kovács

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma 58/2015.(VI.03.)

Részletesebben

1. napirendi pont: Döntés PENSIO Minőségi Közétkeztetés Kft-vel megkötött vállalkozási szerződés felmondásáról.

1. napirendi pont: Döntés PENSIO Minőségi Közétkeztetés Kft-vel megkötött vállalkozási szerződés felmondásáról. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésén, 2013. március 29-én 8.00 órakor, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak: Mezey Attila,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselő-testületének 2008. június 2-i üléséről a Makád és Lórév Körjegyzőségi Hivatalban - Makádon Jelen vannak: Dosztály László Baski Mária Márkus László

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 26-án, 17.00 órakor megtartott ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 26-án, 17.00 órakor megtartott ülésének. j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 26-án, 17.00 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e 197/2011. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tiborné, dr. Becsó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült: Sződ Község Faluházában, 2013. február 06. napján 18.00 órakor megtartott Sződ Község Képviselő-testületének üléséről. Jelen vannak: A jelenléti ív szerint Napirendi

Részletesebben

15/2013. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. december 11-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyve

15/2013. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. december 11-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyve 15/2013. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. december 11-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 31-én 18 óra 00 perckor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jelen vannak: Térmeg György Csonka Csaba Dr.Jaskó Sándor Vinklár László polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. október 19-én megtartott rendkívüli ülésén Jelen vannak: -, -, - Zakariás Zoltán Vilmos alpolgármester, - Góz Mihály,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 20- án 17.00 órai kezdettel megtartott, soron következő kihelyezett nyilvános üléséről, a Napsugár Óvoda

Részletesebben

1. sz. Jegyzőkönyv. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről.

1. sz. Jegyzőkönyv. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. sz. Jegyzőkönyv Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről. Jelen vannak: a Közgyűlés tagjai a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N YV

J E G Y Z Ő K Ö N YV J E G Y Z Ő K Ö N YV Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. szeptember 7-én (hétfőn) 15.30 órai kezdettel tartott üléséről. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Rendelet: 2/2011. (II. 17.) 3/2011. (II. 17.) 4/2011. (II. 17.) 5/2011. (II. 17.) Határozatok: 13-27/2011. (II. 16.)

JEGYZŐKÖNYV. Rendelet: 2/2011. (II. 17.) 3/2011. (II. 17.) 4/2011. (II. 17.) 5/2011. (II. 17.) Határozatok: 13-27/2011. (II. 16.) Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 16-án (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Rendelet: 2/2011. (II. 17.) 3/2011.

Részletesebben

a Képviselő-testület 2013. szeptember 11-én megtartott nyilvános üléséről

a Képviselő-testület 2013. szeptember 11-én megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. szeptember 11-én megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 193-204/2013.(IX.11.) számú határozatokat 17/2013.(IX.23.) rendeletet JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község

Részletesebben

Szám: 123-25/2013. Készült: 4 példányban

Szám: 123-25/2013. Készült: 4 példányban Szám: 123-25/2013. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án 17,00

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 17. napján délután 17.00 órai kezdettel megtartott soron következő nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. Február 12-i nyilvános ülésén, az Ábrahámhegyi Kultúrház

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Békefi Edina és Jánosi Attila képviselők szintén kérték, hogy a vegyes ügyek keretében szóbeli előterjesztést tehessenek.

Jegyzőkönyv. Békefi Edina és Jánosi Attila képviselők szintén kérték, hogy a vegyes ügyek keretében szóbeli előterjesztést tehessenek. Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 26. napján du. 19.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében.

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo9. május 19-i üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo9. május 19-i üléséről Jelen vannak: a jelenléti ív szerint valamint Pénzes Andrásné pénzügyi vezető Kovács Jánosné intézményvezető Orosné Dávid Ildikó óvodavezető Hernádi Ferenc Mi Újságunk Polánszkiné Móri Emnília igazgató

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. július 20-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. július 20-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-7/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. július 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2007. május 02-án 13.00 órai kezdettel Uppony községben megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2007. május 02-án 13.00 órai kezdettel Uppony községben megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2007. május 02-án 13.00 órai kezdettel Uppony községben megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Jakabszállás Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. február 16- án megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen vannak: Bukovszki

Részletesebben

r e n d k í v ü l i ülésérıl készült jegyzıkönyv 2012. február 29. 21/2012. (II. 29.) PTK hat. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselıtestületének

r e n d k í v ü l i ülésérıl készült jegyzıkönyv 2012. február 29. 21/2012. (II. 29.) PTK hat. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselıtestületének Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága I/1209/9/2012. Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága r e n d k í

Részletesebben

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 1/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

17. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. december 01-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

17. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. december 01-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 17. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. december 01-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív alapján. Pisók István polgármester:

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Megkérdezte a képviselőket, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan.

J E GYZŐ KÖNYV. Megkérdezte a képviselőket, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan. J E GYZŐ KÖNYV Készült Kéthely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 26-án 14.00 órakor, a hivatalban tartott soros nyilvános ülésén. Jelen vannak: Fekete Csaba alpolgármester Havanecz

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Képviselő-testület 2013. október 16-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Képviselő-testület 2013. október 16-án megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. október 16-án megtartott üléséről Tartalmazza: 219-226/2013.(X.16.) számú határozatokat 19-20/2013.(X.21.) rendeleteket JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község Önkormányzat

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2009. szeptember 30-án megtartott, nyílt ülésének

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2009. szeptember 30-án megtartott, nyílt ülésének 105/25/2009. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2009. szeptember 30-án megtartott, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 72/2009.(IX.30.) Képviselő-testületi határozat Név szerinti szavazásról

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 109-24/2013. JEGYZŐKÖNYV Balajt község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi november hó 27. napján, szerdán

Részletesebben

Sáfár Jánosné, Kiss Pál és Turú Gyula képviselők

Sáfár Jánosné, Kiss Pál és Turú Gyula képviselők Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 2/2013. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő - testületének 2015. február 12.-én (kedd) napján 19 00 órai

Részletesebben

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-5/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2010. április 22. napján, Halmaj, Kiskinizs községi önkormányzatok együttes képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-án, csütörtökön 18.00 órakor megtartott testületi ülésén.

Részletesebben

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. /Fax: 06-99-360-012, E-mail: nagycenkph@nagycenk.

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. /Fax: 06-99-360-012, E-mail: nagycenkph@nagycenk. Képviselő-testülete 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. /Fax: 06-99-360-012, E-mail: nagycenkph@nagycenk.hu Szám: 109-26 /2010. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Képviselő-testülete 2010. november 25. napján megtartott üléséről.

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2015.(X.22.)számú határozata- Hantos

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2013. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2013. szeptember 9-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés

Részletesebben

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július 29.-i nyilvános ülésén.

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július 29.-i nyilvános ülésén. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: 21-68 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza 3.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Marton János képviselő: kijelenti, hogy személyes érintettség okán tartózkodni kíván a szavazástól.

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Marton János képviselő: kijelenti, hogy személyes érintettség okán tartózkodni kíván a szavazástól. Jegyzőkönyv Készült: a 2012. június 7. napján 16.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester Békefi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: A Csévharaszti Polgármesteri Hivatal Dísztermében 2012. október 11-én megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.

Jegyzőkönyv. Készült: A Csévharaszti Polgármesteri Hivatal Dísztermében 2012. október 11-én megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jegyzőkönyv Készült: A Csévharaszti Polgármesteri Hivatal Dísztermében 2012. október 11-én megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: a csatolt jelenléti ív szerint Mocsáry

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 12-én, csütörtökön 17.00 órakor megtartott testületi ülésén.

Részletesebben

Őrbottyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete Humánügyi Bizottságának 2015. szeptember 24-én, csütörtökön 14:00 órakor megtartott rendes ülésének

Őrbottyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete Humánügyi Bizottságának 2015. szeptember 24-én, csütörtökön 14:00 órakor megtartott rendes ülésének Őrbottyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete Humánügyi Bizottságának 2015. szeptember 24-én, csütörtökön 14:00 órakor megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 117/2015. (IX. 24.) számú határozata a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. július 9-i rendes, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. július 9-i rendes, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 9-i rendes, nyílt üléséről Rendelet: Határozatok: 21/2015. (VII.10.) 151, 152, 153, 154, 155, 156, 157, 158/2015. (VII.09.) 2 J E

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 3-án megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 3-án megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 2oo9. március 12-i üléséről

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 2oo9. március 12-i üléséről Jelen vannak: a jelenléti ív szerint valamint Korsós Judit Gyejó intézményvezető Kiss Imréné óvodavezető helyettes Polánszkiné Móri Emília igazgató Pénzes Andráné pénzügyi vezető Vántsa Katalin könyvvizsgáló

Részletesebben

Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd

Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth L. u. 145. Ügyiratszám: 166-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Jelen vannak: Tanácskozási joggal:

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2014. szeptember 29-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2014. szeptember 29-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 102 12 /2014. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselőtestület 2014. szeptember 29én megtartott nyílt ülésének Jegyzőkönyve Nagyrév Község Önkormányzat Képviselőtestületének 56/2014. (IX.29.) számú határozata

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2015. november 23-án 14 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata, 2653

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. november 29-én 14.00 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester,

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az ülés napirendjét egyhangúlag elfogadja.

JEGYZŐKÖNYV. Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az ülés napirendjét egyhangúlag elfogadja. Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015 Szigetmonostor, Fő u. 26. Szám: 18/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. szeptember

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartott soros, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartott soros, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartott soros, nyilvános üléséről 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december

Részletesebben

Határozat száma: Fogorvosi ellátás helyettesítésével Dr. Istók László megbízásáról 2011. évi belső ellenőrzési terv elfogadásáról

Határozat száma: Fogorvosi ellátás helyettesítésével Dr. Istók László megbízásáról 2011. évi belső ellenőrzési terv elfogadásáról 91-16/2010. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2010. november 9-én 17,30 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 212/2010.(XI.9.) 213/2010.(XI.9.) Tárgy: Fogorvosi

Részletesebben

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6. számú JEGYZŐKÖNYV

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6. számú JEGYZŐKÖNYV 6. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. február 22. napján 16 órai kezdettel megtartott Képviselő- testületi ülésen. Jelen vannak: Mezőfi Zoltán polgármester Dr. Katona Ernő alpolgármester Dr. Szájbely Ernő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

8/2009. számú 2009. május 13-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

8/2009. számú 2009. május 13-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 6289-1/2009. 8/2009. számú 2009. május 13-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 82-86/2009. (V.13.) sz. Kth.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 4.) Az önkormányzat 2011. évi költségvetésének I-III. negyedévi beszámolója

JEGYZŐKÖNYV. 4.) Az önkormányzat 2011. évi költségvetésének I-III. negyedévi beszámolója JEGYZŐKÖNYV Készült: Bajót Község Képviselő-testületének 2011. november 29-én 16.00 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Millenniumi Ház Bajót, Kossuth Lajos utca 149. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-40/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29.-i

Részletesebben

Szám: 338/6/2013. 6. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.04.29-én összehívott munkaterv szerinti üléséről.

Szám: 338/6/2013. 6. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.04.29-én összehívott munkaterv szerinti üléséről. Szám: 338/6/2013. 6. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.04.29-én összehívott munkaterv szerinti üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 18 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2013. február 14-i rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2013. február 14-i rendkívüli nyílt üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2013. február 14-i rendkívüli nyílt üléséről Időpontja: 2013. február 14. 19:15 órai kezdettel Helye: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: a jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. augusztus 19-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. augusztus 19-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/ 1 63 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. augusztus 19-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

17. számú JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2013. június 11. napján 18:35 órai kezdettel megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésen.

17. számú JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2013. június 11. napján 18:35 órai kezdettel megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésen. 17. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 11. napján 18:35 órai kezdettel megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésen. Jelen vannak: Dr. Katona Ernő alpolgármester dr. Szájbely Ernő képviselő Girasek

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/I/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26-án (szerda) 16 00 órai kezdettel, a Konecsni

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Járási hivatal kialakításával kapcsolatosan Dömösről és Pilismarótról átadandó státuszok tekintetében kötött megállapodás jóváhagyása

Jegyzőkönyv. 2. Járási hivatal kialakításával kapcsolatosan Dömösről és Pilismarótról átadandó státuszok tekintetében kötött megállapodás jóváhagyása Jegyzőkönyv Készült: 2012. október 25-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselők Dr. Szabó Attila jegyző Jegyzőkönyvvezető:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 8.-án, a Művelődési Házban 17 órai kezdettel megtartott, közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak:, Farkas

Részletesebben

A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal a kiegészítéssel együtt egyetértett a napirendekre tett javaslatokkal az alábbiak szerint:

A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal a kiegészítéssel együtt egyetértett a napirendekre tett javaslatokkal az alábbiak szerint: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 29-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben