Elfelejtettem!? Demencia a családban
|
|
- Alajos Somogyi
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Elfelejtettem!? Demencia a családban
2 A TUDÁS HATALOM TÉNYEK Jelenleg világszerte közel 50 millió ember él együtt a szindrómával, ez a szám azonban 2050-re akár a 115 milliót is elérheti. Becslések szerint a diagnosztizált esetek 60-70%-át az Alzheimer kór jelenti. A demencia az időskori függőség kialakulásának vezetői okai között szerepel világszerte. A demencia fizikai, mentális, szociális és gazdasági hatásai egyaránt érintik a demenciával élő személyt, a róla gondoskodókat, családtagjukat és közvetlen környezetüket is. A tudás hatalom! Minél több ismerettel bírunk a demenciáról, a vele járó változásokról, annál könnyebb megélni a mindennapokat. TUDTAD? A demencia nem az öregedés természetes velejárója, annak ellenére, hogy előfordulása időskorban gyakoribb. A demencia hosszú, krónikus betegség, 8-15 éves kórlefolyás alatt számtalan jelenséggel találkozunk, minden beteg esetében eltérő a tünetek megjelenése és intenzitása. A demenciának három fő stádiuma van: enyhe, középsúlyos és súlyos. Az idő múlásával a tünetek erősödnek, az élet egyre több területét érintik, végül a beteg folyamatos segítségre szorul valamennyi életterületen. A demencia kórlefolyása során számos megrázó pillanat fordul elő, amely az állapotváltozásból adódik és a hozzátartozók számára nehezen feldolgozható. A demencia egyelőre nem gyógyítható betegség, de a folyamatok lassíthatók, a demenciával élő személy minőségi életet élhet. A megfelelő gondoskodás ehhez hatékony segítség. Demencia a családban 1
3 A TUDÁS HATALOM - A korai felismerés szerepe Nem emlékszel? - hol van a kulcsom? - hol van a szemüvegem? - befizettem vajon a számlákat? Betegség ez? A kor előrehaladtával emlékezőképességünk hanyatlik. A demencia azonban sokkal több, mint memóriazavar! Éppen ezért fontos, hogy ismerjük és komolyan vegyük a betegség figyelmeztető jeleit, amelyeket már korán észre lehet venni, így a beteg időben juthat megfelelő ellátáshoz. A BETEGSÉGRE FIGYELMEZTETŐ JELEK: Olyan mértékű memóriaromlás, ami hatással van a hétköznapokra. Nehézséget okoz a tervezés, a problémamegoldás. Egyre nagyobb kihívást jelentenek a mindennapos feladatok és a szabadidős tevékenységek Időbeli és térbeli tájékozódás zavarai. Vizuális-térbeli nehézségek: Színek felismerése, a tér érzékelése zavart szenved. Kommunikációs képesség zavarai: az érintett nehezen követi a társalgást, az írott szöveget, gyakran keresi vagy eltéveszti a szavakat. Elvesznek a tárgyak vagy szokatlan helyre kerülnek. Csökkenő ítélőképesség. Visszahúzódás, társas élet elhanyagolása. Hangulatingadozás, személyiségváltozás. Ha a fentieket észleli, forduljon háziorvosához, vagy közvetlenül szakorvoshoz! DEMENCIA A CSALÁDBAN A demenciával élő személyről való gondoskodás komoly nehézséget jelent a családok számára. Megváltoztatja a mindennapokat és számos kérdést vet fel a családtagok körében. Néhány meghatározó jelentőségű kérdés, ami gyakran megfogalmazódik a hozzátartozókban: Kezelhető-e a demencia? Kórházba kell-e vinnem a demencia miatt a hozzátartozómat? A demencia nem gyógyítható betegség, de a kezelésekkel az életminőség és kórlefolyás pozitív irányba befolyásolható. A demencia általában nem kórházban kezelendő betegség. - A gondoskodás meghatározó szerepet tölt be a demenciával élő személy állapotának alakulásában. - Fontos számára az állandóság, ami biztonságot ad. Ezért a napirend kialakítása, amiben a speciális, állapotnak megfelelő foglalkozások (memória tréning, fizikai aktivitást serkentő foglalkozások) is helyet kapnak, megalapozza a gondoskodás teljes folyamatát. Mit tudok tenni hozzátartozóként? A beteg a pillanatban él, az idő széthullik számára. A pillanat öröme, az érzelmek azonban sokáig megmaradnak! A hozzátartozók sokszor tehetetlennek érzik magukat, pedig valójában már a jelenlétükkel is sokat tesznek. A szeretet ereje, a türelem meghatározó jelentőségű a demenciával élő számára. A szeretetteljes gondoskodás, az érintések megnyugtatóan hatnak rá, biztonságot sugároznak. Ne igazítsuk ki folyton a beteg tévedéseit, ne szembesítsük feledékenységével - fogadjuk el az ő idősíkjait, lépjünk be az ő világába. Ha úgy beszél a régen elhunyt szülőkről, mintha élnének, ne szembesítsük elvesztésükkel újra és újra. 2 Demencia a családban Demencia a családban 3
4 DEMENCIA A CSALÁDBAN Családi stratégiák Hogyan magyarázzam el a gyermekemnek, hogy a nagymama viselkedése megváltozott? Kizárólag az őszinte kommunikáció vezethet eredményre. Válaszoljunk a gyermek betegséggel kapcsolatos kérdéseire, oly módon, ami számukra is érthető. Mondjuk el azt is, hogy mit tehet Ő kisgyerekként. (Például rajzolhat a nagyinak, vagy hogyan segíthet a reggeli elkészítésében.) Mondjuk el azt is, hogy mik azok, amik nem lesznek már úgy mint régen. Minderre azért van szükség, mert így könnyebb lesz a gyermek számára elfogadni a megváltozott helyzetet. Hamarosan ez az állapot válik majd természetessé számára. Ha korábban jó viszonyban voltak és sok időt töltöttek együtt, a kettejük között lévő szeretetkapcsolat megmarad. A kisgyermekek jelenléte jellemzően jó hatással van a demenciával élő személyre, jókedvre deríti őket a közös, tartalmas időtöltés, a játék, a zene. Az idő összekeveredik, elvész, de a szeretet megmarad... Mi lesz most a családunk megszokott életével? Már a kezdeti stádiumban, a felismerés pillanatában célszerű végiggondolni, hogy mire számíthatunk a továbbiakban. A szakorvossal folytatott konzultáció, a demenciáról szóló tájékoztató kiadványok és hozzátartozói fórumok (Alzheimer Cafék) mind olyan lehetőségek, amik segítik, hogy minél több tudással rendelkezzünk a demenciáról. A megszerzett tudás birtokában már a családtagok bevonásával ki tudjuk alakítani azt a családi stratégiát, ami lehetővé teszi, hogy biztosítsuk a demens személy és családja számára a minőségi életet. A stratégia alkotás során az alábbi kérdéseket javasolt végiggondolni: - Ki fogja a későbbiekben szükségessé váló fizikai gondoskodást, napi ápolást végezni? - Ki fogja a növekvő felügyeleti igényt biztosítani? Mely családtagok, hogy vonhatók be ebbe a feladatba? - A nagyobb szerepet vállaló családtag számára ki nyújthat segítséget? Hogyan biztosítható az ő pihenése? - Milyen fizikai biztonsági intézkedéseket kell tenni ahhoz, hogy a veszélyhelyzeteket megelőzzük? - Ne pironkodjanak! A hivatalos ügyeket - beleértve a bankszámla kezelést, de akár a gondnokságot is - célszerű a kezdeti stádiumban tisztázni. GYÓGYSZEREK ÉS DEMENCIA Kell-e gyógyszert szednie a betegnek? Gyógyszeres terápiák alkalmazására a demencia típusától függően van lehetőség a szakorvos előírásai szerint. A gondozó családtagoknak tisztában kell lenni azzal, hogy a demenciával élő személy milyen gyógyszereket szed, és azoknak mi a várható hatása. A betegnek szüksége lehet gyógyszeres kezelésre: - az alapbetegség kezelése, - hangulat- vagy más viselkedési zavarok miatt, - egyéb, közbejött vagy kísérő betegségek miatt. A gondozó személynek fontos szerepe van abban, hogy a gyógyszereket a demenciával élő személy a meghatározott időben bevegye. A gondozó lesz az, aki észleli az esetleges mellékhatásokat. Ő lehet a fő kapcsolat a szakorvos és a demenciával élő személy között. A demenciával élő személy állapotváltozását elsőként a hozzátartozó érzékeli, így neki van lehetősége gyorsan reagálni. Ilyen esetben javasolt a kapcsolatfelvétel gyógyszerészével is, hiszen az újonnan megjelent tünetek hátterében a szedett gyógyszerek hatása is állhat. Kérjen segítséget a gyógyszertárban! 4 Demencia a családban Demencia a családban 5
5 ŐSZINTÉN A DEMENCIÁRÓL A kommunikáció szerepe Nehezedő kommunikáció A demenciával élőkkel a kommunikáció egyre nehezebbé válik. Nehezen találnak szavakat, elfelejthetik, mit is szerettek volna mondani, kérni, vásárolni. A beszéd megértése is károsodik; gesztusainkat, indulatainkat viszont jól érzékelik. A demenciával élő embereknek egyre több problémával kell megküzdeniük. Egyre kevésbé tudnak figyelni a hosszú beszélgetések során, elveszítik saját a gondolatmenetüket is. A problémát fokozza, hogy zavarják őket a háttérzajok, a rádióhallgatás, a tévénézés, a telefonhívások. Érzékenyek bizonyos hangok magasságára és hangerejére. Egész viselkedésükkel próbálják kifejezni magukat: gesztusokkal, mozgással, hiszen nem találják a megfelelő szavakat. Ha nem sikerül megértetniük, mit szeretnének, nyugtalanná, feszültté, dühössé válhatnak. A demenciával élő személyek esetében az egyik jelentős változás állapotukból adódóan a társas kapcsolatok változásában van. A barátok, ismerősök fokozatosan elmaradnak, kapcsolatrendszerük végül megszűnik. Az érintettek életében általában az őket gondozó családtag, jellemzően gyerek vagy házastárs a kulcsszereplő. Gyakran a gondozó családtag is átéli ezt a jelenséget saját társas kapcsolataiban, izolálódik, kirekesztődik. Ennek oka, hogy sokan szégyellik bevallani szerettük betegségét, elhallgatják a diagnózist. Törekedjünk tudatosan kapcsolataink megőrzésére! Hogyan tudjuk megelőzni az izoláció kialakulását vagy miképp változtassunk a kialakult helyzeten? Az őszinte kommunikáció meghatározó jelentőségű beszéljünk barátainkkal a megváltozott élethelyzetről, a demenciával élő személy barátait pedig segítsük abban, hogy milyen módon maradhatnak kapcsolatban vele. Ehhez ismernünk kell a kommunikáció során betartandó 10 alapszabályt: 1. Egyszerre csak egy dolgot szabad mondani. 2. Fontos a türelem, az érintettet ne szakítsuk félbe, hagyjuk, hogy megtalálják a keresett szavakat. 3. Egyszerű eldöntendő kérdéseket tegyünk fel. 4. Az utasításokat ismételni is kell, a reakcióra pedig több időt kell hagyni. 5. A beteggel nem szabad úgy beszélni, mintha gyerek lenne. 6. Ne a hibáit tükrözzük vissza. Azok említése helyett inkább a Próbálja meg így! felvezetések vezethetnek eredménye, nagyobb sikerre. 7. Ugyanígy kerülendőek a Ne csinálja ezt! felszólítások, helyettük a Kérem, így csinálja! figyelmeztetések lehetnek hasznosak. 8. Ha a beteg a kérdést vagy az elhangzott közlést nem érti, akkor a mondatot újra fogalmazva meg kell ismételni, oly módon, hogy lassan beszélünk és teljes figyelemmel a beteg felé fordulunk. 9. Szemkontaktust tartva kommunikáljunk. 10. Fontos az érintés, különösen azokban a helyzetekben, amikor a figyelmét magunk felé szeretnénk irányítani. A tünetek súlyosbodásával az érintett egyre inkább a viselkedésével kommunikál. 6 Demencia a családban Demencia a családban 7
6 PREVENCIÓS LEHETŐSÉGEK A demenciák harmada megelőzhető! Az egészséges életmód a demencia megelőzésében is fontos szerepet tölt be. Éppen ezért éljünk egészségtudatosan! 10 dolog, amit bármely életkorban megtehetünk annak érdekében, hogy a demencia bekövetkezésének valószínűségét csökkentsük: Ússzunk verejtékben! Legyünk fizikailag aktívak, végezzünk rendszeres, pulzusszámot megemelő testmozgást! Le a cigarettával! A dohányzás mellőzése jelentősen csökkenti a memória problémák kialakulásának esélyét. Hallgass a szívedre! Előzzük meg a cukorbetegség és magasvérnyomás kialakulását, a kialakult betegséget pedig megfelelő módon és időben kezeltessük! Fejre fel! Óvjuk fejünket a sérülésektől! étrendet választani. A MIND-étrenden (olivaolajban és zöldségekben gazdag mediterrán étrend) élőknél több mint harminc százalékkal kisebb az esélye annak, hogy a demencia bármely formája kialakul. Egy kis alvás senkinek sem árt! A tartós és rendszeres alváshiány a memória és gondolkodás zavaraihoz vezethet. Őrizd meg lelki egészségedet! Előzzük meg a depresszió kialakulását, mert jelentős hatást gyakorol a memóriára és gondolkodásra. Találkozunk ma délután? NEM ÚTVESZTŐ A DEMENCIA Még több információ : Kapaszkodó(k) címmel, Gyakorlati tanácsok a demencia útvesztőjében alcímmel jelent meg az a kiadvány, amely segítséget szeretne nyújtani mindazoknak, akik családjukban vagy környezetükben demenciával élő emberről gondoskodnak, velük törődnek, foglalkoznak. Keresse a szakembereknél, vagy az interneten! A háziorvos, neurológus- pszichiáter szakorvos mellett a szociális szakemberek segítségére is számíthatnak. Számos lehetőséget kínál a szociális ellátórendszer alapszolgáltatási keretében elérhető specifikus szolgáltatás a demens nappali ellátás. Az Alzheimer Cafék a hozzátartozók támogatását célozzák kötetlen formában, elsősorban a gyakorlati ismeretek, praktikák megosztását, a közösséghez tartozást segítik. Az ország számos pontján elérhető ez a rendszeres találkozási lehetőség. Ha szeretné megtalálni az Önhöz legközelebb működő Alzheimer Cafe helyszínét keresse bátran az interneten a böngészőben, vagy akár a Facebookon is. Kapaszkodó(k) Gyakorlati tanácsok a demencia útvesztőjében Faljuk a könyveket! Folytassunk aktív szellemi tevékenységet, tanuljunk új dolgokat! A nyelvvagy a zenetanulás például tökéletes módja arra, hogy megőrizzük szellemi frissességünket. Mindennek a titka a jó üzemanyag! Táplálkozzunk egészségesen, ne hízzunk el, kerüljük a túlzott alkoholfogyasztást! Étrendünk kialakítása az egyik meghatározó tényező. Az ép agyműködés fenntartása érdekében érdemes a gyümölcsökben, zöldségekben, halakban és magvakban gazdag Folytassunk aktív társas életet, legyünk tagjai a helyi közösségnek. Erőltesd meg magad! Végezzünk olyan gondolkodásra késztető tevékenységeket, amelyek kihívások elé állítanak bennünket! (forrás: Alzheimer s Association, További információkkal kapcsolatban látogasson el a oldalra. Azokban az esetekben, amikor az érintettek ellátását, ápolását és gondozását a család otthon már nem tudja vállalni, az idősek bentlakásos intézménybe kerülésére is - igaz meglehetősen szűkösen - van lehetőség. Fontos, hogy időben kezdjék el a különböző alternatívák feltárását! 8 Demencia a családban
7 Készült: a Szociális Klaszter INDA programja és a Hungaropharma együttműködésében. Dr. Egervári Ágnes - Dr. Vajda Norbert - Ráczné Németh Teodóra - Csehi Marianna ISBN:
Szociális Klaszter Budapest Kárándi Erzsébet
Szociális Klaszter Budapest 2017.06.16. Kárándi Erzsébet INDA produktumok I. Akkreditált képzés szociális szakemberek számára: Interprofesszionális szemléletű demens ellátás T-08-019/2015 40 kredit Konferenciák
Prof. dr. Szabó Lajos c. egyetemi tanár ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka Tanszék
Prof. dr. Szabó Lajos c. egyetemi tanár ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka Tanszék A demens ellátás hazai körülményei A demenciával élő idősek hazai ellátása alapvetően bentlakásos otthoni ellátásra
Természetgyógyászati Klinikum
Természetgyógyászati Klinikum A Pszichiátria és a természetgyógyászat kapcsolata Fekete Szabolcs - 2016 pszichiátria A gondolkodás, az érzelmi élet és a viselkedés zavaraival foglalkozó szakterület A terápiák
KOMMUNIKÁCIÓ. Dr. Vincze Zoltán. Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet
KOMMUNIKÁCIÓ Dr. Vincze Zoltán Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet MOTTÓ: A gondolkodó ember aki nem tudja kifejezni a gondolatait ugyanazon a szinten van, mint az
KOMMUNIKÁCIÓ. Dr. Vincze Zoltán Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet
KOMMUNIKÁCIÓ Dr. Vincze Zoltán Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet MOTTÓ: A gondolkodó ember aki nem tudja kifejezni a gondolatait ugyanazon a szinten van, mint az
EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12.
TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra EGÉSZSÉGNAP 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 EGÉSZSÉGNAP
Szakmai irányelvek munkaanyag Nagy Ildikó Somorjai Ildikó
Szakmai irányelvek munkaanyag 2018 Nagy Ildikó Somorjai Ildikó Etikai kérdések Minden személy emberi értéke egyenlő és integritása sérthetetlen Szakmai dilemmák Intézményi integráció kérdése Csoportbontás
Gerontológiai gondozó Szociális szakgondozó
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A feladatsor 1-20-ig számozott vizsgakérdéseit ki kell nyomtatni, ezek lesznek a húzótételek, amelyek tanári példányként is használhatóak.
A vizsgafeladat ismertetése: A szenvedélybetegek, vagy pszichiátriai betegek bentlakásos szociális intézményében ellátott napi ápolási-gondozási feladatok értelmezése, indoklása központi tételsor alapján
A kiégés problémája a szakmai és civil segítő munkákban, hasznos tippek a probléma csökkentésére
Konferencia a női egészségről az emlő egészségéről 2011. szeptember 21. Novotel Budapest Centrum A kiégés problémája a szakmai és civil segítő munkákban, hasznos tippek a probléma csökkentésére Bánfi Ildikó
EGYÉNI GYAKORLATI NAPLÓ
EGYÉNI GYAKORLATI NAPLÓ 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló Tanuló neve: Készítés éve: Szociális gondozó és ápoló képzés gyakorlati naplója OKJ 34 762 01 A szociális gondozó és ápoló szakképzés Szakimai
Időskori bántalmazás az abúzus változó formái
Időskori bántalmazás az abúzus változó formái Nincs egyetlen ok, ami megmagyarázná, hogy az egyik ember miért válik erőszakossá, bántalmazóvá, míg egy másik személy nem. Az erőszaknak összetett okai vannak,
KUTATÁS CÉLCSOPORTJA: 18-59 ÉV KÖZÖTTI NETEZŐ LAKOSSÁG 800 FŐS ORSZÁGOS REPREZENTATÍV MINTA ONLINE KÉRDEZÉS: 20 PERCES KÉRDŐÍV SEGÍTSÉGÉVEL
11 12 1 2 10 3 9 4 8 5 7 6 KUTATÁS CÉLCSOPORTJA: 18-59 ÉV KÖZÖTTI NETEZŐ LAKOSSÁG 800 FŐS ORSZÁGOS REPREZENTATÍV MINTA ONLINE KÉRDEZÉS: 20 PERCES KÉRDŐÍV SEGÍTSÉGÉVEL LAKOSSÁGI SZEGMENTÁCIÓ EÜ. ATTITŰDÖK
Gondozási Központ Szentendre 2000 Szentendre, Sztaravodai út 2.
Gondozási Központ Szentendre 2000 Szentendre, Sztaravodai út 2. Tel: 06/26-311-964 kecskesne.sipos.andrea@gmail.com Fenntartó: Szentendre Város Önkormányzata A Gondozási Központ Szentendre feladatai Szociális
Központi írásbeli vizsgatevékenység Demencia gondozó
T Központi írásbeli vizsgatevékenység 35 762 01 Demencia gondozó Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet alapján.
A család társas támogatása és a lelki egyensúly. Dr. Purebl György egyetemi adjunktus, SE Magatartástudományi Intézet
A család társas támogatása és a lelki egyensúly Dr. Purebl György egyetemi adjunktus, SE Magatartástudományi Intézet Vonatkoznak-e az alábbi állítások a XXI. század családjaira? Biztonságos kötődést és
Fedezze fel a hallását. Amit a hallásveszteségről tudni kell
Fedezze fel a hallását Amit a hallásveszteségről tudni kell Megértés A hang hatalma Gondoljon a beszélgetés és a hallgatás egyszerű folyamatára. A hang képes informálni, tanítani, vezetni, irányítani,
JÓ GYAKORLATOK AZ IDŐSELLÁTÁS TERÜLETÉN
Területi Együttműködést Segítő Programok Kialakítása a Szentlőrinci Járásban előadás sorozat JÓ GYAKORLATOK AZ IDŐSELLÁTÁS TERÜLETÉN Előadó: Dr. Örkényi Anna Mindjárt születésünk pillanatában szüleink
M1854 FELADATOK. 4 A gerontológia fogalmának értelmezése B 5 A magyar társadalom demográfia jellemzői B
M1854 FELADATOK Értelmezi az idősek társadalmi helyzetét, szociális 4 problémáit, a modern életforma hatásait életmódjukra Megtervezi a gondozási folyamatot, közreműködik az ápolási, rehabilitációs és
Az Alzheimer Café mozgalom célja jelene és jövője Dr. MENYHÁRT MIKLÓS. ALZHEIMER VILÁGNAPI rendezvény szeptember 8-án
Az Alzheimer Café mozgalom célja jelene és jövője Dr. MENYHÁRT MIKLÓS ALZHEIMER VILÁGNAPI rendezvény 2017. szeptember 8-án ALZHEIMER CAFÉ a világ nagyobb részén kisebb településeken is megszokottak az
A SOPRONI ALZHEIMER CAFÉ 2 éves. Dr. Sütő Teréz Október 17.
A SOPRONI ALZHEIMER CAFÉ 2 éves Dr. Sütő Teréz 2017. Október 17. Helyszín: Pannónia Hotel Sopron, Várkerület 75.sz. Időpont: Minden hónap 3. kedd 17 óra, nyári szünettel Működteti: Sopron Egészségügyéért
Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére
Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET ADHD-s gyermekek családjai részére KEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FÜZET Ezt a tájékoztató füzetet azért készítettük, hogy segítsünk a FIGYELEMHIÁNY/HIPERAKTIVITÁS
Alzheimer Kávézó szervezése. Újpalotán 2016/2017. JOBBÁGY MÁRIA mentálhigiénikus, a Levendula 60+ program koordinátora
Alzheimer Kávézó szervezése Újpalotán 2016/2017 JOBBÁGY MÁRIA mentálhigiénikus, a Levendula 60+ program koordinátora ELŐZMÉNY A SZÁLAK ÖSSZEÉRNEK 2014. 09.29. Nefelejcs Műhelyünk vendége dr. Sütő Teréz
Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra
Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel
Egészségmegőrzés. Kuratóriumi ülés május 23. egészségügyi auditor
Egészségmegőrzés Egészségfejlesztés Kuratóriumi ülés 2017. május 23. Vámos Magdolna egészségügyi auditor Egészségvédelem a Down Alapítványnál Akut és krónikus betegségek megelőzése Kialakult betegségek
MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT
MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 4. Hírlevél Őszi Fény Idősek Otthona - épületszárny bővítés látványterve Mintaprogram a minőségi időskorért - HU11-0005-A1-2013 2. Oldal NAPIREND PROGRAM:
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben 2. komponens Szenvedélybetegségek leküzdésére irányuló kezdeményezések Moravcsik-Kornyicki
Gyógyszerészi szerepvállalás, gondozás, tanácsadás a demenciában érintettek / családtagjaik támogatásában
Gyógyszerészi szerepvállalás, gondozás, tanácsadás a demenciában érintettek / családtagjaik aik támogatásában Dr. Feller Antal Hungaropharma Zrt. vezérigazgató Boldog Gizella Alapítvány XVII. Szakmai Nap
Szakmai beszámoló Napirend program tevékenység
Szakmai beszámoló Napirend program tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért HU11-0005-A1-2013
DEMENCIA BARAT ELLATASOK Franciaorszàgban EGY NAPPALI KORHAZ ELETE
DEMENCIA BARAT ELLATASOK Franciaorszàgban EGY NAPPALI KORHAZ ELETE A szàmok nyelvén Kb 400 000 Alzheimer korban szenvedö beteg 2001-ben 1,2 millio nyilvàntartott beteg 2019-ben Több mint 200 ezer uj beteget
A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Konszenzus dokumentum
Konszenzus dokumentum Alzheimer Világnapi Rendezvény Budapest, 2017. szeptember 8. Dr. Vajda Norbert Szociális Klaszter Egyesület, titkár Tartalom: I. A Szociális Klaszter Egyesület II. Egy nemzetközi
10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET
10 éves a Szociális Klaszter Egyesület 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET. Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Az Idősek Világnapján tudományos-szakmai nemzetközi tanácskozásra invitáljuk
16. Az időskorra vonatkozó vélekedések, jellemzők D.B. Bromley
16. Az időskorra vonatkozó vélekedések, jellemzők D.B. Bromley Életünknek mintegy negyedét töltjük azzal, hogy felnőttekké fejlődünk, és háromnegyedét azzal, hogy öregszünk. Az öregedés mindenkit személyesen
Az intézmény által nyújtott szolgáltatások
Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai 2400 Dunaújváros Dunasor 15. Tel: 25/500-641, 25/409-542 Fax: 25/401-821 e-mail: eszi1@invitel.hu Az intézmény által nyújtott
KÉRELEM a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás nappali ellátás - igénybevételéhez
KÉRELEM a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás nappali ellátás - igénybevételéhez 1. Az ellátást kérelmező adatai: Név:. Születési név: Anyja neve:. Születési helye, időpontja:.. Lakóhelye:..
OMRON - Medistance egészséggondozási rendszer. Személyre szabott egészséggondozás az egyéni egészségügyi célértékek eléréséhez, megtartásához
OMRON - Medistance egészséggondozási rendszer Személyre szabott egészséggondozás az egyéni egészségügyi célértékek eléréséhez, megtartásához OMRON egészség megőrzési divízió Omron Healthcare France SAS
A szív- és érrendszeri megbetegedések
A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri betegségek mind a megbetegedések számát, mind a halálozást tekintve vezető helyet foglalnak el a fejlett ipari országokbanköztük hazánkban is.
{ Budapest, 2015. április 16 16--17. A SZOLGÁLTATÓK (SEGÍTŐK) JÓ KÖZÉRZETE avagy: ki segít a segítőknek? Kineziológiával a jó közérzetért Mindenki azzal foglalkozik, hogy mit tud kínálni a kliensnek/ügyfélnek/vendégnek.
A pszichomotoros fejlődés zavarainak felismerése és ellátása
A pszichomotoros fejlődés zavarainak felismerése és ellátása Dr. Gallai Mária gyermekpszichiáter Fejlődési zavar Fejlődési zavar gyanúja: megkésett eltérő disszociált fejlődés Fejlődési részterületek:
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK
Gyógyszerészi gondozás beadandó projekt feladat október 10.
Gyógyszerészi gondozás beadandó projekt feladat 2016. október 10. Projekt feladat célja Gyógyszerelési áttekintés keretében, valós élethelyzeten alapuló gyógyszerelési probléma feltárása, intervenció javaslata
Kommunikáció demens személyekkel
Kommunikáció demens személyekkel A kommunikáció módja demens személyekkel: figyelem és odafordulás jelentősége Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak. (Lk 6.31) I. Tevékenység
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Szuhai Nóra ügyvezető, coach, tréner mentor Legjobb vagyok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a
DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL
1 DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL FELMÉRÉS 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGEK KÖRÉBEN Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége (MACOSZ), a NOVARTIS támogatásával KINCSES JÁNOS a MACOSZ elnöke 2010. januárjában
Tartalom. BEVEZETÉS 13 A szerzô megjegyzése 16
Tartalom BEVEZETÉS 13 A szerzô megjegyzése 16 1. fejezet AZ ISKOLAFÓBIÁRÓL 19 Iskolakerülésrôl van-e szó? 19 Az iskolafóbia típusai 20 Az iskolafóbia szempontjából fontos három korcsoport 21 Szorongásos
Autizmusba zárt világ
Autizmusba zárt világ Az autizmus története Egyidős az emberiséggel! A szindróma első leírása: Leo Kanner-1943 autisztikus magány Hans Asperger 1944 autisztikus pszichopátia A reciprok kommunikáció minőségi
Tartalomjegyzék. Előszó 9
Tartalomjegyzék Előszó 9 1. Fejezet: Mi a depresszió? 17 A depresszióról alkotott kép 21 Fekete kutya 22 Sötét alagút 24 Börtön 25 Sűrű köd 25 Melankólia 26 Freud 27 Az antidepresszívumok felfedezése...
"Panta rhei" Ápolói beavatkozások változása a diagnosztika, terápiák változásának tükrében
"Panta rhei" Ápolói beavatkozások változása a diagnosztika, terápiák változásának tükrében Decubitus prevenció határon innen és túl Jelige: Infermiera Non scienza ma I amore ha cambiato il mondo Giuseppe
A szülés utáni depresszióról. Várnai Dóra Genium Med Egészségügyi Központ (Országos Gyermekegészségügyi Intézet) varnai.dora.eszter@gmail.
A szülés utáni depresszióról Várnai Dóra Genium Med Egészségügyi Központ (Országos Gyermekegészségügyi Intézet) varnai.dora.eszter@gmail.com Szülés után lehetséges. Poszt partum blue Poszt partum depresszió
MI A SZEREPE AZ EDUKÁCIÓS NŐVÉRNEK EGY OPT-CENTRUMBAN? Varga Andrea MHEK Gasztroenterológia
MI A SZEREPE AZ EDUKÁCIÓS NŐVÉRNEK EGY OPT-CENTRUMBAN? Varga Andrea MHEK Gasztroenterológia MHEK GASZTROENTEROLÓGIA 2013. január 1. óta kijelölt OPT centrum 34 kivizsgált beteg 20 beteg kapott Port-ot,
Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között
DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas
INTERPROFESSZIONÁLIS IDŐSGONDOZÁS. dr Egervári Ágnes
INTERPROFESSZIONÁLIS IDŐSGONDOZÁS dr Egervári Ágnes témák Mire megvénülünk.háttér: számok A feladat - geriátria és LTC Ki? Hogyan? Miből? Interprofesszionalitás Kik a team tagjai? Hogyan mérhető a minőség?
Nehézségek a kommunikációban. Bán Ildikó 2016
Nehézségek a kommunikációban Bán Ildikó 2016 MILYEN A JÓ ORVOS? a beteg szemszögéből Mi teszi az orvost jó orvossá? 72% - jó személyes viszony a beteg és az orvosa között (empátia, figyelem, meghallgatja
KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!
KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások
Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita
Egymást támogatva minden könnyebb! Golobné Wassenszky Rita Parkinson Betegek Egyesülete Pécs Parkinson-kór A Parkinson-kór fokozatosan előrehaladó neurológiai betegség Tünetei: mozgásszegénység, kézremegés,
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Kecskemét, Nyíri út 77/a 76/
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Ő s z i r ó z s a I d ő s k o r ú a k G o n d o z ó h á z a 6000 Kecskemét, Nyíri út 77/a 76/ 506-012 e-mail: oszirozsa@alapellatas.hu K É R E L E M IDŐSEK ÁTMENETI
A beteg és családja lelki reakciói az életet fenyegető betegségre és a veszteségre. Magyari Judit
A beteg és családja lelki reakciói az életet fenyegető betegségre és a veszteségre Magyari Judit A betegek és családtagjaik lelki alkalmazkodásában nagy szerepe van: a rákkal kapcsolatos mai társadalmi
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben 3. komponens Fiatalok prevenciós és tanácsadó programja Moravcsik-Kornyicki Ágota Szakmai
Senior 7+ Original Anti Age formulával
Senior 7+ Original Anti Age formulával Bizonyítottan javítja a 7 éves és annál idősebb kutyák szellemi frissességét, valamint általános egészségi állapotát. A Pro Plan egyedülálló táplálkozástudományi
Hogyan veheti észre, hogy halláscsökkenésben szenved?
A HALLÁSVESZTÉSRŐL Hogyan veheti észre, hogy halláscsökkenésben szenved? Nem elképzelhetetlen, hogy Ön tudja meg utoljára. A hallásromlás fokozatosan következik be és lehet, hogy már csak akkor veszi észre,
03. óra Érezd magad jól
Jelölések: Színjelölés (Mindig csak a pirosakat kell leírni Házi feladat (HF ellenőrzésé és új feladatok) Tankönyv (Könyvek, jegyzetek rövid kivonatai ) Önálló munka füzetbe (Az adott kérdések feldolgozása
A pszichiátriai rehabilitáció célja. A pszichiátriai rehabilitáció alapelvei. A rehabilitáció folyamata. A diagnózis felállítása
A pszichodiagnosztika és terápia elvei a pszichiátriai rehabilitációban Dr. Magyar Erzsébet A pszichiátriai rehabilitáció célja a rokkant, fogyatékos személy számára a legszélesebb körű lehetőség biztosítása
November - A függőség elleni küzdelem hónapja. Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra
November - A függőség elleni küzdelem hónapja Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Hétköznapi szóhasználatban a függőség szót a ragaszkodás, hozzászokás, szükséglet értelemben használjuk. A függőség 40-60
Méhzümmögés és Dühroham avagy a figyelemzavar tünetei. Reményi Tamás 2010. november 25.
Méhzümmögés és Dühroham avagy a figyelemzavar tünetei Reményi Tamás 2010. november 25. A kapcsolat és forrás 2002-ben 8 hallgataó az ELTE-GYFK-ról Bergenben, Uelzenben és Berlinben Rega Schaefgennél Zentrum
MIT JELENT A MODELL ALKALMAZÁSA A SZERVEZET, A MENEDZSMENT, A VEZETŐ SZAKEMBEREK, A TEAM, A SEGÍTŐK ÉS A TÁMOGATÁST IGÉNYBE VEVŐK SZINTJÉN
MIT JELENT A MODELL ALKALMAZÁSA A SZERVEZET, A MENEDZSMENT, A VEZETŐ SZAKEMBEREK, A TEAM, A SEGÍTŐK ÉS A TÁMOGATÁST IGÉNYBE VEVŐK SZINTJÉN MIT JELENT A PROGRAM A SZERVEZET OLDALÁRÓL? SZASZÁK TIBOR Mit
Az egészségpszichológia és az orvosi pszichológia alapjai
Az egészségpszichológia és az orvosi pszichológia alapjai ORVOSI PSZICHOLÓGIA II. Tisljár Roland Ph.D. tisljar.roland@sph.unideb.hu Vázlat Az egészségpszichológia és az orvosi pszichológia történeti háttere
Önkéntes némaság - a mutizmus. Írta: Csányi Nikolett
Mi is a mutizmus? Az alkalmazkodó viselkedés zavara. A mutizmus némaságot jelent. Mutizmus során a beszédszervek épek, de súlyos viselkedéses gátlás (neurotikus zavar) alakul ki, és a gyermek nem beszél.
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Cetirizin-ratiopharm 10 mg filmtabletta Cetirizin-ratiopharm 10 mg filmtabletta
SZAKÉRTŐI BIZOTTSÁGI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM. ... település,... irányító sz. (Előző név, ha van:. ) Születési hely:..., év: hó:. nap:.. Anyja neve:.
A kérelmező intézmény neve: A kérelmező intézmény címe:.... település,... irányító sz.... utca, hsz., Tel.: Fax.:.. E-mail cím:. Tisztelt Bizottság! Kérem, hogy a nevű igénybe vevő (Előző név, ha van:.
Farkas-Transz Szállítási Kft.
Farkas-Transz Szállítási Kft. CSOPORTFOGLALKOZÁS DIETETIKUS BEVONÁSÁVAL A SZÍV- ÉS ÉRREND- SZERI BETEGSÉGEK MEGELŐZÉSÉRE Szív- és érrendszeri betegségek megelőzése Csoportfoglalkozás dietetikus bevonásával
Bowen technika a babák és gyerekek szemszögéből 2.
2. Bowen technika a babák és gyerekek szemszögéből 2. Mikor forduljunk Bowen alkalmazóhoz? Az élet kezdetét fizikális értelemben a fogantatástól számítjuk. Ha már itt akadállyal szembesülünk, a holisztikus
KÉRELEM ÉS ADATLAP. Az átmeneti és tartós bentlakásos elhelyezést nyújtó intézménybe történő felvételhez I. SZEMÉLYI ADATOK. /Leánykori név:/...
Pannon Mentő Nonprofit Közhasznú Kft. 7400 Kaposvár, Füredi u. 53. Érdeklődni: 82/414-778 (130 vagy 134 mellék) KÉRELEM ÉS ADATLAP Az átmeneti és tartós bentlakásos elhelyezést nyújtó intézménybe történő
4.7. A szerv nyilvántartásai
4.7. A szerv nyilvántartásai Az in téz mén y alap f eladata Az intézmény alapfeladata, hogy a személyes gondoskodást nyújtó szakosított ellátás keretében az ápolást-gondozást nyújtó intézmények, a lakóotthonok,
17. Az idősek egészségügyi ellátása, nyugdíjrendszer
17. Az idősek egészségügyi ellátása, nyugdíjrendszer 1.Egészségügyi ellátás igénybevétele Az időskorúak gyakrabban szorulnak orvosi kezelésre, gyakrabban utalják őket szakorvoshoz és gyakrabban kezelik
A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI. - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek. Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet
A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet A kommunikáció Osgood-Schramm körkörös kommunikációs modell Gondolatot megfogalmaz
TANÁCSOK AZ INFLUENZA JÁRVÁNY IDEJÉRE. Bodor Klára Sarolta egészségfejlesztő ÁNTSZ Balassagyarmati, Rétsági, Szécsényi Kistérségi Intézete 2009.
TANÁCSOK AZ INFLUENZA JÁRVÁNY IDEJÉRE Bodor Klára Sarolta egészségfejlesztő ÁNTSZ Balassagyarmati, Rétsági, Szécsényi Kistérségi Intézete 2009. Hogyan terjed az influenza? Mint bármely más influenza járvány,
Gyógyszerészi kommunikáció
Gyógyszerészi kommunikáció Előadás vázlat Dr. Pilling János Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet Hibás feltételezések a betegek gyógyszerhasználatával kapcsolatban 1. Az orvos már megbeszélte
TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0001
TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0001 EFI kialakítása a Rétsági Kistérségben a Előzmények A magyar lakosság egészségi állapota nem tükrözi az egészségügy fejlettségét A magyar gazdaság fejlettsége nem indokolja a
Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak?
Vezető betegségek Magyarországon Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Megválaszolandó Kérdések Melyek azok a betegségek amelyek a ranglistát vezetik? Mennyire vagyunk felelősek
Lundbeck Hungária Kft Budapest, Montevideo u. 3/b. felismeréséről és kezeléséről. a betegeknek és szeretteiknek
A DEPRESSZIÓ felismeréséről és kezeléséről a betegeknek és szeretteiknek Féltem az élettől, attól az élettől, aminek nem láttam semmi értelmét de aztán új időszámítás kezdődött. Miért kell a depressziót
Betegségmagatartás. Orvosi pszichológia előadás 3. hét Merza Katalin
Betegségmagatartás Orvosi pszichológia előadás 3. hét Merza Katalin WHO definíciója: Mi az egészség? Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság
M E G H Í V Ó. 2015. június 18. napjára (csütörtök) 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján
Veszprémben is megszólalt a Szívhang
Betegszoba 2011.04.28. http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/veszpremben_is_megszolalt_a_szivhang/ A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek
Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra
Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra Egészségnap III. Az egészség olyasmi, mint a gondosan égetett gyertya. Ha körültekintő
KÉRELEM 1 az ápolási díj megállapítására
KÉRELEM 1 az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok Neve: Születési neve: Anyja neve: Szül. hely, év, hó, nap: Lakcíme: Tartózkodási címe: TAJ száma:
Kristóf Andrea SE-IBOI
Kristóf Andrea SE-IBOI Kábítószer-kereskedelem Kábítószer birtoklása Kóros szenvedélykeltés Kábítószer készítésének elősegítése Kábítószer-prekurzorral visszaélés Új pszichoaktív anyaggal visszaélés Teljesítményfokozó
A gyász feldolgozása gyilkosság vagy vétkes emberölés után
A gyász feldolgozása gyilkosság vagy vétkes emberölés után A gyász feldolgozása A közeli hozzátartozó halála megrázó élmény. Különösen fájdalmas, ha megölnek egy hozzánk közel álló embert. Az ily módon
Gerontológiai gondozó Szociális szakgondozó
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Alkoholfogyasztás Súlyos probléma
Alkoholfogyasztás Súlyos probléma Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Bizottság jelentése szerint Európában több alkoholt fogyasztanak az emberek, mint a világon bárhol. Ez azt jelenti,
Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok
Down Alapítvány TÁMOGATOTT ÜGYINTÉZÉS 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) 363-63-53 e-mail: down@downalapitvany.hu Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok Milyen esetekben fordulunk
Soproni Tudományos Tanácskozás
Változások az idősellátásban. Méltósággal megöregedni! Soproni Tudományos Tanácskozás Sopron, 2017.10.16-18. A program helyszíne: Pannónia Hotel Sopron, Várkerület 75. A Konferencia szervezői: Idősek Európai
A CSALÁD ELLÁTÁSA, A CSALÁDORVOSLÁS ETIKAI SZEMPONTJAI
A CSALÁD ELLÁTÁSA, A CSALÁDORVOSLÁS ETIKAI SZEMPONTJAI Dr. Csikós Ágnes Ph.D. PTE AOK Alapellátási Intézet Hospice-Palliatív Tanszék TERMINOLÓGIA Családorvoslás Alapellátás Általános orvoslás DEFINÍCIÓ
Családi vállalkozások, vállalkozó családok 1997-2007
Családi vállalkozások, vállalkozó családok 1997-2007 Budapest, 2007 május 23. Soltész Anikó Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány 1024 Budapest, Rómer Flóris u. 22-24. Telefon: (1) 212 21 79; Fax: (1)
A PALLIÁCIÓ OKTATÁSÁNAK FONTOSSÁGA
A PALLIÁCIÓ OKTATÁSÁNAK FONTOSSÁGA (HANDOUT) SZEKANECZ ÉVA M.D. Ph.D. DE KK Onkológiai Intézet 2016. palliative care starts when a cure is no longer possible nem az agonizáló, hanem a progrediáló betegek
Figyelemzavar-hiperaktivitás pszichoterápiája. Kognitív-viselkedésterápia1
Figyelemzavar-hiperaktivitás pszichoterápiája DrBaji Ildikó Vadaskert Kórház Kognitív-viselkedésterápia1 Kogníciók(gondolatok, beállítottság) módosítása Viselkedés módosítás Csoport terápiás forma 1 Kognitív-viselkedés
Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása
Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0007 Online médiamegjelenések 2015. július 31-ig http://gyorplusz.hu/cikk/csak_a_jatek_szamit.html Csak az
Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei
Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei Dr. Kollár János egyetemi adjunktus Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Népegészségügyi Kar Magatartástudományi
DEMENCIA. Viselkedési zavarok és pszichiátriai tünetek (BPSD) Dr Egervári Ágnes
DEMENCIA Viselkedési zavarok és pszichiátriai tünetek (BPSD) Dr Egervári Ágnes a demencia mindig tünetegyüttes, melynek hátterében sokféle betegség állhat Demencia tünetei Alaptünetek: memóriazavar ( rövid
Törékeny idősek FRAILTY SZINDRÓMA
Törékeny idősek FRAILTY SZINDRÓMA dr Egervári Ágnes IDŐSEK ARÁNYA (65+) A NÉPESSÉGBEN élünk egészségben? NÉPEGÉSZSÉGÜGYI KÖVETKEZMÉNYEK 2000 2050 között a világ 60 év feletti népessége megháromszorozódik,