Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia Szakkör Asztrofizika I. Megoldások
|
|
- Enikő Gál
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia Szakkör Asztrofizika I. Megoldások Bécsy Bence, Dálya Gergely, Csörnyei Géza, Kalup Csilla 1. Ismétlő feladatok I1. feladat A napfogyatkozás során az azt okozó égitest korongja eltakarja a Napét, vagyis a napfogyatkozás feltétele az, hogy a Neptunuszról a Triton látszó szögátmérője nagyobb legyen, mint a Napé. Legyen r T a Triton, r a Nap távolsága a Neptunusztól; d T a Triton, d pedig a Nap átmérője, α és β pedig rendre a Triton és a Nap szögátmérőjének fele! Ekkor: tg α = d T/2 r T 2α = 0,1087 (1) tg β = d /2 r 2β = 0,0088 (2) Mivel tehát 2α > 2β, a Triton tud napfogyatkozást okozni a Neptunuszon. I2. feladat A körpálya sugarát a Schwarzschild-sugár segítségével fogjuk tudni kiszámítani. Ehhez először határozzuk meg a fekete lyuk tömegét! r Sch = 42 CSE = 6, m = 2GM c 2 M = r Schc 2 2G = 4, kg (3) A tömegből pedig a keringési idő ismeretében Kepler III. törvényéből megkapjuk a pálya sugarát: a 3 T = GM a = 3 T2 GM = 5, m (4) 2 4π 2 4π 2 Mivel az L4 és L5 Lagrange-pontok a fekete lyukkal és a csillaggal szabályos háromszögeket alkotnak, így ezek távolsága megegyezik a körpálya sugarával, vagyis az L4 Lagrange-pont távolsága: d L4 = 5, m 1
2 I3. feladat A szökési sebesség azért lesz eltérő az egyenlítőn és a póluson, mert az egyenlítőn a neutroncsillag forgása miatt eleve van egy elég jelentős sebessége egy ott lévő hipotetikus űrhajónak, így ennyivel kevesebb lesz az ottani szökési sebesség, mint a póluson lévő. Számoljuk ki először a póluson lévő szökési sebességet! 2GM v sz,p = = 1, m (5) r s Az egyenlítőn a forgási sebességet a következőképpen számíthatjuk ki: vagyis a szökési sebesség az egyenlítőn: v e = 2rπ T = 1, m s, (6) v sz,e = v sz,p v e = 1, m s (7) I4. feladat A csillag pozíciója fél év alatt 7, radiánt változott. Innen a csillag parallaxisa (π) éppen ennek a fele lesz, azaz: π = 3, = 0,767 A parallaxis definíciójából ismert, hogy a távolság a parallaxis reciproka, ha parszekben és ívmásodpercben számolunk: d = 1 π Innen azt kapjuk, hogy a csillag távolsága 1,304 parszek. Ez alapján a csillag nem lehet más, mint a Proxima Centauri. 2. Bemelegítő feladatok B1. feladat Írjuk fel n darab λ hullámhosszú foton energiáját: E = nh c λ, (8) ahol h = 6, J s a Planck-állandó, c = m/s pedig a fénysebesség. E mellett azt is tudjuk, hogy az emberi szemnek az érzékeléshez legalább ennyi energiára van szüksége másodpercenként: E = P t = P 1 s = 1, J (9) Ezeket egyenlővé téve és rendezve a fotonok számára azt kapjuk, hogy: n = 1, J nm hc = 5,13 (10)
3 Tehát, legalább 6 fotonra van szükség másodpercenként ahhoz, hogy a szem érzékelje azt. Egy 600 nm-es foton impulzusa: p = h λ = 1, kg m s (11) Egy légy impulzusa: p össz = 6 p = 6, kg m s p légy = 2, kg m s (12) (13) A keresett idő tehát: p légy p össz 1 s = 1, év (14) B2. feladat Stefan Boltzmann-törvény: P = σat 4 A megváltozott és az eredeti teljesítmény aránya: P P = σa(0,5(t + T)4 +0,5(T T) 4 ) σat 4 Ide beírva az adatokat kapjuk, hogy: = (1+ T T )4 +(1 T T )4 2 B3. feladat P P = 1,06 A legintenzívebb sugárzáshoz tartozó hullámhosszat (λ max ) a Wien-féle eltolódási törvényből számolhatjuk: λ max T = mk, (15) ahol T a forrás hőmérséklete kelvinben. Innen a λ max -ra rendezve kapjuk az alábbi eredményeket: λ max, = 519 nm λ max,bet = 857 nm λ max,sa = 302 nm λ max,sb = 119 nm A luminozitásokat a Stefan Boltzman-törvény alapján számolhatjuk: L = AσT 4 = 4πR 2 σt 4, (16) ahol A a forrás felülete, R a gömb alakú forrás (pl. csillag) sugara, σ = 5, Stefan Boltzman-állandó. Innen az adatokat beírva kapjuk az eredményeket: W a m 2 K 4 3
4 L = 3, W L Bet = 5, W L SA = 9, W L SB = 9, W B4. feladat A csillag élettartama alatt a fősorozaton maradás várható időtartamát értjük. Értelemszerűen feltételezzük, hogy a csillagok élettartama egyenesen arányos a csillag tömegével és fordítottan arányos annak luminozitásával, mivel utóbbi közvetlen kapcsolatban van a csillag anyagának "felhasználódásával". Tehát t M L. Ezen felül tudjuk még, hogy a csillagok fősorozatbeliek, tehát érvényes rájuk az empirikus tömeg-fényesség reláció, mely L M 3.5. Ezen összefüggést a várható élettartamba visszaírva kapjuk, hogy t M 2.5, vagyis két csillag várható élettartamának arányát a tömegek arányából megkaphatjuk. Eszerint t 1 t 2 = ( M2 M 1 ) 2.5 = ( ) = Tehát a kisebb tömegű csillag 1/( )-szor, vagyis körülbelül 4730-szor több ideig fog élni, vagyis a fősorozaton jelenlegi pozíciójában maradni mint a másik, nagyobb tömegű csillag. 3. Nehezebb feladatok N1. feladat A Napból származó energiának a Föld által elnyelt hányadát úgy írhatjuk fel, ha a Stefan Boltzmann-törvényből kiszámított luminozitást megszorozzuk a Föld keresztmetszetének felületével, elosztjuk az 1 CSE sugarú gömb felületével, végül megszorozzuk (1 A Föld )-del. Képlettel: L be = 4R πσt 4 eff r 2 Föld π 4d 2 π (1 A Föld) (17) A Föld által kisugárzott luminozitás pedig (mivel ε = 1): L ki = 4r 2 Föld πσt4 Föld (18) 4
5 A hőmérsékleti egyensúly feltétele: L be = L ki, beírva a két tagot és átrendezve: T Föld = T eff (1 A Föld ) 1/4 R 2d (19) Látjuk, hogy a bolygó sugara kiesett, így ettől nem függ a bolygók egyensúlyi hőmérséklete. A kapott összefüggés természetesen igaz a többi bolygóra is, a megfelelő adatokat írva be. A négy kőzetbolygó egyensúlyi hőmérséklete: Merkúr: 435 K = 162 C Vénusz: 252 K = -21 C Föld: 248 K = -25 C Mars: 210 K = -63 C Tehát ha a légkör hatását nem vesszük figyelembe, egyik bolygó sem esik a lakhatósági zónába. N2. feladat A relatív fényességváltozás egyenlő a kitakart terület és a teljes Napkorong arányával, amely pedig a sugarak arányának négyzetével egyezik meg. Képlettel kifejezve: I I = A kitakart A = r2 bolygó r 2 (20) A Jupiter esetén ez 0,01 a Földre pedig 0, N3. feladat Ha az űrtávcső 0,02 mas pontossággal tud mérni, akkor ha a mért értéke 0,02 mas-nál kisebb, akkor az akár zaj is lehet, vagyis a legkisebb parallaxis, amire biztosan azt mondhatjuk, hogy valós adat, az 0,02 mas. Ezt váltsuk át távolságba: d = 1/π = pc. A fotonszám megbecsléséhez vegyük ezt a távoli csillagot napszerűnek, vagyis legyen a luminozitása és a felszíni hőmérséklete is egyenlő a Napéval! Ekkor a Wien-féle eltolódási törvény értelmében: λ max = 2, m K = 501 nm. (21) 5780 K Közelítsünk azzal, mintha a csillag csak ilyen hullámhosszú fotonokat bocsátana ki! Ezen fotonok energiája: ε = hc/λ = 3, J. 1s alatt a csillag N = L 1 s/ε = 9, db fotont bocsát ki. Tegyük fel azt is, hogy egy ennyire távoli objektum már egyetlen pixelre képeződik csak le, nem kenődik szét a képe! Ekkor az egy pixelre jutó fotonszámhoz az előbb kiszámított teljes fotonszámot meg kell szorozni a főtükör felszínével (A = 1,5 m 0,5 m = 0,75 m 2 ) és el kell osztani az pc sugarú gömb felszínével. Így az egy pixelre jutó fotonok száma 24. 5
6 N4. feladat 1. Jelöljük a Nap által 1 s alatt kisugárzott összes energiát E-vel! Ennek értékét kiszámíthatjuk a napállandó segítségével: ez a konstans azt adja meg, hogy a Föld távolságában 1 m 2 -re mekkora teljesítmény jut a Napból, vagyis 1 s alatt mekkora energia. Ezt felhasználva tehát megkaphatjuk az E értékét: E = w, (22) 4R 2 π ahol R a Nap-Föld távolság, ugyanis az összenergiát el kellett osszuk azzal, hogy a Föld távolságában mekkora felületen oszlik szét. Így tehát: E = 3, J. A Nap által kisugárzott energiát átkonvertálhatjuk tömeggé az E = mc 2 összefüggéssel. Ekkor ugye azt kapjuk meg, hogy 1 s alatt mennyi tömeget veszít, ezt felszorozva egy év alatt m = 1, kg tömeget veszít a Nap. 2. A tömege felét ennyi idő alatt veszíti el: 1 2 m / m = 7, év (23) 3. A Nap a proton-proton ciklussal termeli az energiáját, amelyben egy ciklus nettó eredménye a következő: 4p + 4 2He+2e + +2ν +26,7MeV, (24) vagyis egy ciklus során 2 neutrínó keletkezik. Váltsuk át a MeV-et J-ba: 26,7 MeV = 4, J. Az egy s alatt kisugárzott összenergiát (E) ezzel az energiaértékkel elosztva megkapjuk, hogy 1 s alatt hány ilyen folyamat megy végbe a Napban, és ennek kétszerese lesz az 1 s alatt keletkező neutrínók száma: N ν = 1, Becsüljük egy ember keresztmetszetét 1 m 2 -nek, így a testünkön 1 s alatt áthaladó neutrínók száma: N t = N ν 1 m 2 4R 2 π = 6, s (25) N5. feladat A feladatot a gázok mozgására vonatkozó energiaegyenlet felírásával kezdjük: f 2 k BT T 1 2 m gv 2 Itt az f a gáz szabadsági fokainak száma. A közelítés a feladatban kevésbé jelentős potenciálok miatt van (pl: gázatomok gravitácós energiája), melyeket elhanyagolunk. Mivel a gáz egyatomos, ezért f = 3, vagyis az egyenletünk, a moláris tömeg és az Avogadro-szám bevezetésével a következő alakú lesz: ezt a sebességre rendezve: 3k B T T M g N A v 2 6
7 v 3k B T T N A M g Ahhoz, hogy az atmoszférában maradjon, a feltétel szerint teljesülnie kell annak, hogy v < v szök = 1 2GMT 6 6 azaz ha ide beírjuk a gázatomok átlagos sebességére kapott képletet: 3k B T T N A GMT <. M g 18R T R T Ha ezt rendezzük a gáz tömegére, akkor azt kapjuk, hogy M g > 54k BN A T T R T GM T amelybe ha behelyettesítjük az adatokat, akkor azt kapjuk, hogy M g > 13.2g. A feladat viszont a relatív atomtömegre kérdezett, ez viszont a moláris tömeg. A relatív atomtömeg (közelítőleg) azt fejezi ki, hogy hányszor nehezebb az anyag a protonnál (hidrogén atommagnál), így a jelen esetben értelemszerűen Diákolimpiai szintű feladatok D1. feladat A min =13.2 Az egyensúly feltétele, hogy a sugárzási nyomás okozta erő (F ny ) és a gravitációs erő (F g ) egyenlő legyen: F ny = F g Számoljuk ki először a gravitációs erőt: F g = G M m r 2, (26) ahol G = 6, N m2 kg 2 a gravitációs konstans, M a Nap tömege, m a porszem tömege és r = 1 CsE a távolsága a Naptól. Most számoljuk ki a porszem tömegét: m = ρv = ρ 4 3 π(d/2)3 = ρπ 6 d3, (27) ahol ρ = 10 3 kg/m 3 a porszem sűrűsége, d az átmérője, V a térfogata. 7
8 Most számoljuk ki a sugárnyomás okozta erőt. Tudjuk, hogy 1 CsE távolságban a napállandónak megfelelő a sugárzási teljesítmény, azaz m 2 -enként 1362 W teljesítmény esik. Azt is tudjuk, hogy a fotonok impulzusa (p) az alábbi képlettel kapható meg az energiájukból (E): p = E c, (28) ahol c a fénysebesség. A feladat továbbá azt is monja, hogy feltehető, hogy a szemcsék fekete testek. Ez azt jelenti, hogy a beérkező fotonok teljes energiáját és teljes impulzusát átveszi a porszem. Így a porszem impulzusának megváltozása: p = E (1362 W)A t =, (29) c c ahol A = (d/2) 2 π = (π/4)d 2 a szemcse keresztmetszetének felülete. Innen az erő: F = p (1362 W)A = t c Innen az erőket egyenlővé téve kapjuk, hogy: = (1362 W)π d 2 (30) 4c 3(1362 W)r2 d = 2cGM ρ Az adatokat beírva kapjuk a porszemek átmérőjét: (31) D2. feladat d = 1,15 µm Először is abba kell belegondolnunk, mi is változott meg pontosan. Mivel a Föld mellől mérhető fluxusérték változott, ezért más luminozitásúnak, ezen túl pedig összességében más effektív hőmérsékletűnek is látjuk a Napot. Ismert, hogy a fluxussűrűség felírható a luminozitás és egy gömbfelület hányadosaként, ezáltal a megváltozás: L 0 L 1 4πd 2 = f, ahol d a Nap-Föld távolság. Ezáltal a folt okozta luminozitásbeli különbség: f 4πd 2 = F folt,diff = W. A kérdés az, hogy ez a tag miből tevődik össze. Mint látszott fentebb, felírható a két luminozitás különbségeként, ezt írjuk fel a folt esetére: F folt,diff = L 0 L 1 = A folt (I(r) F folt ) Mivel a Napra, mint gömbfelületre, ferdén kell nézzünk, hogy lássuk a foltot, ezért megjelenik a szélsötétedés effektusa, vagyis az, hogy a napkorong széle felé haladva a fotoszféra egyre sötétebb lesz. Ha a fenti egyenletet átírjuk F folt = c felhasználásával, akkor az I(r) F folt,diff = (1 c)i(r)a folt 8
9 egyenlethez jutunk. A mivel a foltra ferdén látunk rá, ezért ellipszis alakúnak fog tűnni; az egyenlítő mentén kicsit összehúzódottnak fogjuk látni. Egyszerű trigonometriával belátható, hogy a folt látszó területe: ( ) 2 r A folt = πrfolt 2 1 = km 2. R Nap Ezek ismeretében már csak a c kontrasztfaktort kell kiszámolnunk, melyre vonatkozó egyenlet c = 1 F folt,diff I(r)A folt. Itt I(r) értékét egyszerűen a napkorong középpontjában mérhető fluxusból számolhatjuk, a megfelelő arányszámmal történő szorzással. A rá kapott érték: I(r) = W m 2 Amennyiben az ismert értékeket beírjuk a c-be, a rá kapott érték c = lesz. Már csak arra kell gondolnunk, mi volt c jelentése: két luminozitásérték arányaként definiáltuk. Mivel az arányhoz használt mindkét értéket ugyanúgy befolyásolja a szélsötétedés, valamint mindkettőre alkalmazható a Stefan-Boltzmann-törvény, ezért valójában hőmérsékletek arányáról van szó, azaz c = T4 folt T 4 fotoszféra ahonnan T fotoszféra =5772 K felhasználásával T folt = 4554 K. D3. feladat A feladat szerint a Nap és a Vénusz is tökéletes fekete testnek vehető, amely termális egyensúlyban van, azaz a kisugárzott teljesítmény megegyezik a besugárzottal. A besugárzott teljesítményt ki tudjuk számolni a Vénusz távolságához tartozó napállandó (a helyi sugárzási fluxus) és a bolygó felszínének szorzataként. A napállandót a Vénusz távolságából nézve: f = L 4πd = R2 σt 4 = W 2 d 2 m 2. A Vénuszt a beérkező sugárzás számolásakor egy r V sugarú korongnak tekinthetjük. A Vénusz sugarát onnan kaphatjuk meg, hogy amikor a Földtől 0.28 AU-ra van, akkor 66 ívmásodperc alatt látszódik. Tehát a sugár: r V = tan33 d F V = km. Vénusz felszínére érkező teljesítményt a fentiek alapján a beérkező fluxus szorozva a felszínnel, míg a kisugárzott teljesítmény a Vénusz "luminozitása". Ez a két érték meg kell, hogy egyezzen, mert a Vénuszt fekete testnek tételeztük fel: 9
10 P be = fa V = f r 2 V π P ki = 4πr 2 VσT 4 V. Innen azt kapjuk a Vénusz hőmérsékletére, hogy T 4 V = f 4σ = K. A fenti érték azért különbözik az egyik bevezető feladatban kapottól, mert itt nem vettük figyelembe a bolygó albedóját. Következő lépésként felhasználjuk a Raylight-Jeans formulát, mely a Planck-törvény nagy hullámhosszakra érvényes közelítése: B ν = 2k BT V ν 2 c 2 ahol B ν a sugárzás adott frekvencián vett fluxusa. Ez a kifejezés viszont a Vénusz felszínének egy pontjáról érkező sugárzást adja csak meg, így a fel kell szoroznunk ezt a mennyiséget a Vénusz látszó felszínével (gömbfelület). Az így kapott fluxust mi a Földön szeretnénk mérni, azaz a mérési pontig egy a Vénusz-Föld távolságnak megfelelő gömbfelületen fog eloszlani a fluxus, tehát Így a végeredmény: S = B ν r 2 V d 2 F V = 2k BTν 2 c 2 tan33. S W m Hz 10
Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia Szakkör Asztrofizika II. és Műszerismeret Megoldások
Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia Szakkör 2015-16 4. Asztrofizika II. és Műszerismeret Megoldások Dálya Gergely, Bécsy Bence 1. Bemelegítő feladatok B.1. feladat Írjuk fel a Pogson-képletet:
Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia Szakkör Távcsövek és kozmológia Megoldások
Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia Szakkör 2015-16 7. Távcsövek és kozmológia Megoldások Bécsy Bence, Dálya Gergely 1. Bemelegítő feladatok B1. feladat A nagyítást az objektív és az
A Föld helye a Világegyetemben. A Naprendszer
A Föld helye a Világegyetemben A Naprendszer Mértékegységek: Fényév: az a távolság, amelyet a fény egy év alatt tesz meg. (A fény terjedési sebessége: 300.000 km.s -1.) Egy év alatt: 60.60.24.365.300 000
Csillagászati észlelés gyakorlat I. 2. óra: Távolságmérés
Csillagászati észlelés gyakorlat I. 2. óra: Távolságmérés Hajdu Tamás & Császár Anna & Perger Krisztina & Bőgner Rebeka A csillagászok egyik legnagyobb problémája a csillagászati objektumok távolságának
Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia Szakkör Szferikus csillagászat II. Megoldások
Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia Szakkör 2015-16 6. Szferikus csillagászat II. Megoldások Dálya Gergely, Bécsy Bence 1. Bemelegítő feladatok B1. feladat Meg van adva két oldal és a
Hogyan lehet meghatározni az égitestek távolságát?
Hogyan lehet meghatározni az égitestek távolságát? Először egy régóta használt, praktikus módszerről lesz szó, amelyet a térképészetben is alkalmaznak. Ez a geometriai háromszögelésen alapul, trigonometriai
A légköri sugárzás. Sugárzási törvények, légköri veszteségek, energiaháztartás
A légköri sugárzás Sugárzási törvények, légköri veszteségek, energiaháztartás Sugárzási törvények I. 0. Minden T>0 K hőmérsékletű test sugároz 1. Planck törvény: minden testre megadható egy hőmérséklettől
1. Feladatok a termodinamika tárgyköréből
. Feladatok a termodinamika tárgyköréből Hővezetés, hőterjedés sugárzással.. Feladat: (HN 9A-5) Egy épület téglafalának mérete: 4 m 0 m és, a fal 5 cm vastag. A hővezetési együtthatója λ = 0,8 W/m K. Mennyi
1. Az üregsugárzás törvényei
1. Az üregsugárzás törvényei 1.1. A Wien féle eltolódási törvény és a Stefan-Boltzmann törvény Egy zárt, belül üres fémdoboz kis nyílása az úgynevezett abszolút fekete test. A nyílás elektromágneses sugárzást
Tömegvonzás, bolygómozgás
Tömegvonzás, bolygómozgás Gravitációs erő tömegvonzás A gravitációs kölcsönhatásban csak vonzóerő van, taszító erő nincs. Bármely két test között van gravitációs vonzás. Ez az erő nagyobb, ha a két test
Gázok. 5-7 Kinetikus gázelmélet 5-8 Reális gázok (korlátok) Fókusz: a légzsák (Air-Bag Systems) kémiája
Gázok 5-1 Gáznyomás 5-2 Egyszerű gáztörvények 5-3 Gáztörvények egyesítése: Tökéletes gázegyenlet és általánosított gázegyenlet 5-4 A tökéletes gázegyenlet alkalmazása 5-5 Gáz reakciók 5-6 Gázkeverékek
Gázok. 5-7 Kinetikus gázelmélet 5-8 Reális gázok (limitációk) Fókusz Légzsák (Air-Bag Systems) kémiája
Gázok 5-1 Gáznyomás 5-2 Egyszerű gáztörvények 5-3 Gáztörvények egyesítése: Tökéletes gáz egyenlet és általánosított gáz egyenlet 5-4 A tökéletes gáz egyenlet alkalmazása 5-5 Gáz halmazállapotú reakciók
Pósfay Péter. ELTE, Wigner FK Témavezetők: Jakovác Antal, Barnaföldi Gergely G.
Pósfay Péter ELTE, Wigner FK Témavezetők: Jakovác Antal, Barnaföldi Gergely G. A Naphoz hasonló tömegű csillagok A Napnál 4-8-szor nagyobb tömegű csillagok 8 naptömegnél nagyobb csillagok Vörös óriás Szupernóva
A csillagközi anyag. Interstellar medium (ISM) Bonyolult dinamika. turbulens áramlások MHD
A csillagközi anyag Interstellar medium (ISM) gáz + por Ebből jönnek létre az újabb és újabb csillagok Bonyolult dinamika turbulens áramlások lökéshullámok MHD Speciális kémia porszemcsék képződése, bomlása
Alkalmazás a makrókanónikus sokaságra: A fotongáz
Alkalmazás a makrókanónikus sokaságra: A fotongáz A fotonok az elektromágneses sugárzás hordozó részecskéi. Spinkvantumszámuk S=, tehát kvantumstatisztikai szempontból bozonok. Fotonoknak habár a spinkvantumszámuk,
Képlet levezetése :F=m a = m Δv/Δt = ΔI/Δt
Lendület, lendületmegmaradás Ugyanakkora sebességgel mozgó test, tárgy nagyobb erőhatást fejt ki ütközéskor, és csak nagyobb erővel fékezhető, ha nagyobb a tömege. A tömeg és a sebesség együtt jellemezheti
Hőmérsékleti sugárzás
Ideális fekete test sugárzása Hőmérsékleti sugárzás Elméleti háttér Egy ideális fekete test leírható egy egyenletes hőmérsékletű falú üreggel. A fala nemcsak kibocsát, hanem el is nyel energiát, és spektrális
Modern fizika vegyes tesztek
Modern fizika vegyes tesztek 1. Egy fotonnak és egy elektronnak ugyanakkora a hullámhossza. Melyik a helyes állítás? a) A foton lendülete (impulzusa) kisebb, mint az elektroné. b) A fotonnak és az elektronnak
A világegyetem szerkezete és fejlődése. Összeállította: Kiss László
A világegyetem szerkezete és fejlődése Összeállította: Kiss László Szerkezeti felépítés A világegyetem galaxisokból és galaxis halmazokból áll. A galaxis halmaz, gravitációsan kötött objektumok halmaza.
A hőmérsékleti sugárzás
A hőmérsékleti sugárzás Alapfogalmak 1. A hőmérsékleti sugárzás Értelmezés (hőmérsékleti sugárzás): A testek hőmérsékletével kapcsolatos, a teljes elektromágneses spektrumra kiterjedő sugárzást hőmérsékleti
Compton-effektus. Zsigmond Anna. jegyzıkönyv. Fizika BSc III.
Compton-effektus jegyzıkönyv Zsigmond Anna Fizika BSc III. Mérés vezetıje: Csanád Máté Mérés dátuma: 010. április. Leadás dátuma: 010. május 5. Mérés célja A kvantumelmélet egyik bizonyítékának a Compton-effektusnak
Kirchhoff 2. törvénye (huroktörvény) szerint az áramkörben levő elektromotoros erők. E i = U j (3.1)
3. Gyakorlat 29A-34 Egy C kapacitású kondenzátort R ellenálláson keresztül sütünk ki. Mennyi idő alatt csökken a kondenzátor töltése a kezdeti érték 1/e 2 ed részére? Kirchhoff 2. törvénye (huroktörvény)
2, = 5221 K (7.2)
7. Gyakorlat 4A-7 Az emberi szem kb. 555 nm hullámhossznál a Iegnagyobb érzékenységű. Adjuk meg annak a fekete testnek a hőmérsékletét, amely sugárzásának a spektrális teljesitménye ezen a hullámhosszon
FELADATOK A DINAMIKUS METEOROLÓGIÁBÓL 1. A 2 m-es szinten végzett standard meteorológiai mérések szerint a Földön valaha mért második legmagasabb hőmérséklet 57,8 C. Ezt San Luis-ban (Mexikó) 1933 augusztus
KÖRMOZGÁS, REZGŐMOZGÁS, FORGÓMOZGÁS
KÖRMOZGÁS, REZGŐMOZGÁS, FORGÓMOZGÁS 1 EGYENLETES KÖRMOZGÁS Pálya kör Út ív Definíció: Test körpályán azonos irányban haladva azonos időközönként egyenlő íveket tesz meg. Periodikus mozgás 2 PERIODICITÁS
http://www.nature.com 1) Magerő-sugár: a magközéppontból mért távolság, ameddig a magerők hatótávolsága terjed. Rutherford-szórásból határozható meg. R=1,4 x 10-13 A 1/3 cm Az atommag terének potenciálja
Modern fizika laboratórium
Modern fizika laboratórium 11. Az I 2 molekula disszociációs energiája Készítette: Hagymási Imre A mérés dátuma: 2007. október 3. A beadás dátuma: 2007. október xx. 1. Bevezetés Ebben a mérésben egy kétatomos
Atomfizika. A hidrogén lámpa színképei. Elektronok H atom. Fényképlemez. emisszió H 2. gáz
Atomfizika A hidrogén lámpa színképei - Elektronok H atom emisszió Fényképlemez V + H 2 gáz Az atom és kvantumfizika fejlődésének fontos szakasza volt a hidrogén lámpa színképeinek leírása, és a vonalas
A gravitáció összetett erőtér
A gravitáció összetett erőtér /Az indukált gravitációs erőtér című írás (hu.scribd.com/doc/95337681/indukaltgravitacios-terer) 19. fejezetének bizonyítása az alábbiakban./ A gravitációs erőtér felbontható
Trigonometria Megoldások. 1) Igazolja, hogy ha egy háromszög szögeire érvényes az alábbi összefüggés: sin : sin = cos + : cos +, ( ) ( )
Trigonometria Megoldások Trigonometria - megoldások ) Igazolja, hogy ha egy háromszög szögeire érvényes az alábbi összefüggés: sin : sin = cos + : cos +, ( ) ( ) akkor a háromszög egyenlő szárú vagy derékszögű!
A FÖLD KÖRNYEZETE ÉS A NAPRENDSZER
A FÖLD KÖRNYEZETE ÉS A NAPRENDSZER 1. Mértékegységek: Fényév: az a távolság, amelyet a fény egy év alatt tesz meg. A fény terjedési sebessége: 300.000 km/s, így egy év alatt 60*60*24*365*300 000 km-t,
3.1. ábra ábra
3. Gyakorlat 28C-41 A 28-15 ábrán két, azonos anyagból gyártott ellenállás látható. A véglapokat vezető 3.1. ábra. 28-15 ábra réteggel vonták be. Tételezzük fel, hogy az ellenállások belsejében az áramsűrűség
A Mössbauer-effektus vizsgálata
A Mössbauer-effektus vizsgálata Tóth ence fizikus,. évfolyam 006.0.0. csütörtök beadva: 005.04.0. . A mérés célja három minta: lágyvas, nátrium-nitroprusszid és rozsdamentes acél Mössbauereffektusának
A nagyobb tömegű Peti 1,5 m-re ült a forgástengelytől. Összesen: 9p
Jedlik 9-10. o. reg feladat és megoldás 1) Egy 5 m hosszú libikókán hintázik Évi és Peti. A gyerekek tömege 30 kg és 50 kg. Egyikük a hinta végére ült. Milyen messze ült a másik gyerek a forgástengelytől,
Zaj- és rezgés. Törvényszerűségek
Zaj- és rezgés Törvényszerűségek A hang valamilyen közegben létrejövő rezgés. A vivőközeg szerint megkülönböztetünk: léghangot (a vivőközeg gáz, leggyakrabban levegő); folyadékhangot (a vivőközeg folyadék,
Oktatási Hivatal. 1 pont. A feltételek alapján felírhatók az. összevonás után az. 1 pont
Oktatási Hivatal Öt pozitív egész szám egy számtani sorozat első öt eleme A sorozatnak a különbsége prímszám Tudjuk hogy az első négy szám köbének összege megegyezik az ezen öt tag közül vett páros sorszámú
Lendület. Lendület (impulzus): A test tömegének és sebességének szorzata. vektormennyiség: iránya a sebesség vektor iránya.
Lendület Lendület (impulzus): A test tömegének és sebességének szorzata. vektormennyiség: iránya a sebesség vektor iránya. Lendülettétel: Az lendület erő hatására változik meg. Az eredő erő határozza meg
1. fejezet. Gyakorlat C-41
1. fejezet Gyakorlat 3 1.1. 28C-41 A 1.1 ábrán két, azonos anyagból gyártott ellenállás látható. A véglapokat vezető réteggel vonták be. Tételezzük fel, hogy az ellenállások belsejében az áramsűrűség bármely,
Gyakorlat 30B-14. a F L = e E + ( e)v B képlet, a gravitációs erőt a (2.1) G = m e g (2.2)
2. Gyakorlat 30B-14 Az Egyenlítőnél, a földfelszín közelében a mágneses fluxussűrűség iránya északi, nagysága kb. 50µ T,az elektromos térerősség iránya lefelé mutat, nagysága; kb. 100 N/C. Számítsuk ki,
Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia Szakkör Gravitáció, égi mechanika Tanári jegyzet
Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia Szakkör 2015-16 1. Gravitáció, égi mechanika Tanári jegyzet Bécsy Bence, Dálya Gergely 1. Tematika Newton-féle gravitációs törvény Kozmikus sebességek
Gépészmérnöki alapszak, Mérnöki fizika ZH, október 10.. CHFMAX. Feladatok (maximum 3x6 pont=18 pont)
1. 2. 3. Mondat E1 E2 Gépészmérnöki alapszak, Mérnöki fizika ZH, 2017. október 10.. CHFMAX NÉV: Neptun kód: Aláírás: g=10 m/s 2 Előadó: Márkus / Varga Feladatok (maximum 3x6 pont=18 pont) 1) Az l hosszúságú
Folyadékszcintillációs spektroszkópia jegyz könyv
Folyadékszcintillációs spektroszkópia jegyz könyv Zsigmond Anna Julia Fizika MSc I. Mérés vezet je: Horváth Ákos Mérés dátuma: 2010. október 21. Leadás dátuma: 2010. november 8. 1 1. Bevezetés A mérés
Speciális relativitás
Bevezetés a modern fizika fejezeteibe 3. (b) Speciális relativitás Relativisztikus dinamika Utolsó módosítás: 2013 október 15. 1 A relativisztikus tömeg (1) A bevezetett Lorentz-transzformáció biztosítja
azonos sikban fekszik. A vezetőhurok ellenállása 2 Ω. Számítsuk ki a hurok teljes 4.1. ábra ábra
4. Gyakorlat 31B-9 A 31-15 ábrán látható, téglalap alakú vezetőhurok és a hosszúságú, egyenes vezető azonos sikban fekszik. A vezetőhurok ellenállása 2 Ω. Számítsuk ki a hurok teljes 4.1. ábra. 31-15 ábra
Matematika 11 Koordináta geometria. matematika és fizika szakos középiskolai tanár. > o < szeptember 27.
Matematika 11 Koordináta geometria Juhász László matematika és fizika szakos középiskolai tanár > o < 2015. szeptember 27. copyright: c Juhász László Ennek a könyvnek a használatát szerzői jog védi. A
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK MEGOLDÁSAI EMELT SZINT Trigonometria
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK MEGOLDÁSAI EMELT SZINT Trigonometria A szürkített hátterű feladatrészek nem tartoznak az érintett témakörhöz, azonban szolgálhatnak fontos információval az érintett
Modern Fizika Labor. 2. Elemi töltés meghatározása
Modern Fizika Labor Fizika BSC A mérés dátuma: 2011.09.27. A mérés száma és címe: 2. Elemi töltés meghatározása Értékelés: A beadás dátuma: 2011.10.11. A mérést végezte: Kalas György Benjámin Németh Gergely
Euleri és Lagrange szemlélet, avagy a meteorológia deriváltjai
Euleri és Lagrange szemlélet, avagy a meteorológia deriváltjai Mona Tamás Időjárás előrejelzés speci 3. előadás 2014 Differenciál, differencia Mi a különbség f x és df dx között??? Differenciál, differencia
Megoldás: Mindkét állítás hamis! Indoklás: a) Azonos alapú hatványokat úgy szorzunk, hogy a kitevőket összeadjuk. Tehát: a 3 * a 4 = a 3+4 = a 7
A = {1; 3; 5; 7; 9} A B = {3; 5; 7} A/B = {1; 9} Mindkét állítás hamis! Indoklás: a) Azonos alapú hatványokat úgy szorzunk, hogy a kitevőket összeadjuk. Tehát: a 3 * a 4 = a 3+4 = a 7 Azonos alapú hatványokat
Fizika példák a döntőben
Fizika példák a döntőben F. 1. Legyen két villamosmegálló közötti távolság 500 m, a villamos gyorsulása pedig 0,5 m/s! A villamos 0 s időtartamig gyorsuljon, majd állandó sebességgel megy, végül szintén
Sugárzások kölcsönhatása az anyaggal. Dr. Vincze Árpád vincze@oah.hu
Sugárzások kölcsönhatása az anyaggal Dr. Vincze Árpád vincze@oah.hu Mitől függ a kölcsönhatás? VÁLASZ: Az anyag felépítése A sugárzások típusai, forrásai és főbb tulajdonságai A sugárzások és az anyag
a térerősség mindig az üreg falára merőleges, ezért a tér ott nem gömbszimmetrikus.
2. Gyakorlat 25A-0 Tekintsünk egy l0 cm sugarú üreges fémgömböt, amelyen +0 µc töltés van. Legyen a gömb középpontja a koordinátarendszer origójában. A gömb belsejében az x = 5 cm pontban legyen egy 3
1. Feladatsor. I. rész
. feladatsor. Feladatsor I. rész. Mely x valós számokra lesz ebben a sorrendben a cos x, a sinx és a tg x egy mértani sorozat három egymást követő tagja?... (). Egy rombusz egyik átlója 0 cm, beírható
9. ábra. A 25B-7 feladathoz
. gyakolat.1. Feladat: (HN 5B-7) Egy d vastagságú lemezben egyenletes ρ téfogatmenti töltés van. A lemez a ±y és ±z iányokban gyakolatilag végtelen (9. ába); az x tengely zéuspontját úgy választottuk meg,
Fizika feladatok. 1. Feladatok a termodinamika tárgyköréből november 28. Hővezetés, hőterjedés sugárzással. Ideális gázok állapotegyenlete
Fizika feladatok 2014. november 28. 1. Feladatok a termodinamika tárgyköréből Hővezetés, hőterjedés sugárzással 1.1. Feladat: (HN 19A-23) Határozzuk meg egy 20 cm hosszú, 4 cm átmérőjű hengeres vörösréz
= 163, 63V. Felírható az R 2 ellenállásra, hogy: 163,63V. blokk sorosan van kapcsolva a baloldali R 1 -gyel, és tudjuk, hogy
Határozzuk meg és ellenállások értékét, ha =00V, = 00, az ampermérő 88mA áramot, a voltmérő,v feszültséget jelez! Az ampermérő ellenállását elhanyagolhatóan kicsinek, a voltmérőét végtelen nagynak tekinthetjük
OPTIKA. Fénykibocsátás mechanizmusa fényforrás típusok. Dr. Seres István
OPTIKA Fénykibocsátás mechanizmusa Dr. Seres István Bohr modell Niels Bohr (19) Rutherford felfedezte az atommagot, és igazolta, hogy negatív töltésű elektronok keringenek körülötte. Niels Bohr Bohr ezt
Trigonometria. Szögfüggvények alkalmazása derékszög háromszögekben. Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Matematika Tanszék 1
Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Matematika Tanszék 1 Trigonometria Szögfüggvények alkalmazása derékszög háromszögekben 1. Az ABC hegyesszög háromszögben BC = 14 cm, AC = 1 cm, a BCA szög nagysága
Mit értünk a termikus neutronok fogalma alatt? Becsüljük meg a sebességüket 27 o C hőmérsékleten!
Országos Szilárd Leó fizikaverseny Elődöntő 04. Minden feladat helyes megoldása 5 pontot ér. A feladatokat tetszőleges sorrenen lehet megoldani. A megoldáshoz bármilyen segédeszköz használható. Rendelkezésre
Hatvani István fizikaverseny forduló megoldások. 1. kategória. J 0,063 kg kg + m 3
Hatvani István fizikaverseny 016-17. 1. kategória 1..1.a) Két eltérő méretű golyó - azonos magasságból - ugyanakkora végsebességgel ér a talajra. Mert a földfelszín közelében minden szabadon eső test ugyanúgy
Kisérettségi feladatsorok matematikából
Kisérettségi feladatsorok matematikából. feladatsor I. rész. Döntse el, hogy a következő állítások közül melyik igaz és melyik hamis! a) Ha két egész szám összege páratlan, akkor a szorzatuk páros. b)
20. tétel A kör és a parabola a koordinátasíkon, egyenessel való kölcsönös helyzetük. Másodfokú egyenlőtlenségek.
. tétel A kör és a parabola a koordinátasíkon, egyenessel való kölcsönös helyzetük. Másodfokú egyenlőtlenségek. Először megadom a síkbeli definíciójukat, mert ez alapján vezetjük le az egyenletüket. Alakzat
A kvantummechanika kísérleti előzményei A részecske hullám kettősségről
A kvantummechanika kísérleti előzményei A részecske hullám kettősségről Utolsó módosítás: 2016. május 4. 1 Előzmények Franck-Hertz-kísérlet (1) A Franck-Hertz-kísérlet vázlatos elrendezése: http://hyperphysics.phy-astr.gsu.edu/hbase/frhz.html
Fizikaverseny, Döntő, Elméleti forduló 2013. február 8.
Fizikaverseny, Döntő, Elméleti forduló 2013. február 8. 1. feladat: Az elszökő hélium Több helyen hallhattuk, olvashattuk az alábbit: A hélium kis móltömege miatt elszökik a Föld gravitációs teréből. Ennek
2. Rugalmas állandók mérése jegyzőkönyv javított. Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: Leadás dátuma:
2. Rugalmas állandók mérése jegyzőkönyv javított Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: 2008. 09. 17. Leadás dátuma: 2008. 10. 08. 1 1. Mérések ismertetése Az első részben egy téglalap keresztmetszetű
Naprendszer mozgásai
Bevezetés a csillagászatba 2. Muraközy Judit Debreceni Egyetem, TTK 2017. 09. 28. Bevezetés a csillagászatba- Naprendszer mozgásai 2017. szeptember 28. 1 / 33 Kitekintés Miről lesz szó a mai órán? Naprendszer
A mérési eredmény megadása
A mérési eredmény megadása A mérés során kapott értékek eltérnek a mérendő fizikai mennyiség valódi értékétől. Alapvetően kétféle mérési hibát különböztetünk meg: a determinisztikus és a véletlenszerű
Sugárzásos hőtranszport
Sugárzásos hőtranszport Minden test bocsát ki sugárzást. Ennek hullámhossz szerinti megoszlása a felület hőmérsékletétől függ (spektrum, spektrális eloszlás). Jelen esetben kérdés a Nap és a földi felszínek
7. 17 éves 2 pont Összesen: 2 pont
1. { 3;4;5} { 3; 4;5;6;7;8;9;10} A B = B C = A \ B = {1; }. 14 Nem bontható. I. 3. A) igaz B) hamis C) igaz jó válasz esetén, 1 jó válasz esetén 0 pont jár. 4. [ ; ] Más helyes jelölés is elfogadható.
Földünk a világegyetemben
Földünk a világegyetemben A Tejútrendszer a Lokális Galaxiscsoport egyik küllős spirálgalaxisa, melyben a Naprendszer és ezen belül Földünk található. 200-400 milliárd csillag található benne, átmérője
5. házi feladat. AB, CD kitér élpárra történ tükrözések: Az ered transzformáció: mivel az origó xpont, így nincs szükség homogénkoordinátás
5. házi feladat 1.feladat A csúcsok: A = (0, 1, 1) T, B = (0, 1, 1) T, C = (1, 0, 0) T, D = ( 1, 0, 0) T AB, CD kitér élpárra történ tükrözések: 1 0 0 T AB = 0 1 0, elotlási rész:(i T AB )A = (0, 0, )
A Naprendszer középpontjában a Nap helyezkedik el.
A Naprendszer középpontjában a Nap helyezkedik el. A NAPRENDSZER ÉS BOLYGÓI A Nap: csillag (Csillag = nagyméretű, magas hőmérsékletű, saját fénnyel rendelkező izzó gázgömb.) 110 földátmérőjű összetétele
XY_TANULÓ FELADATSOR 6. ÉVFOLYAM MATEMATIKA
XY_TANULÓ FELADATSOR 6. ÉVFOLYAM MATEMATIKA 1. 2. feladat: havi benzinköltség mc01901 Gábor szeretné megbecsülni, hogy autójának mennyi a havi benzinköltsége. Gábor autóval jár dolgozni, és így átlagosan
Modern Fizika Laboratórium Fizika és Matematika BSc 8. Alkáli spektrumok
Modern Fizika Laboratórium Fizika és Matematika BSc 8. Alkáli spektrumok Mérést végezték: Bodó Ágnes Márkus Bence Gábor Kedd délelőtti csoport Mérés ideje: 03/7/0 Beadás ideje: 04/0/0 Érdemjegy: . A mérés
Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata
Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. május 7. (hétfő délelőtti csoport) 1. Bevezetés Ebben a mérésben a szilárdtestek rugalmas tulajdonságait vizsgáljuk
28. Nagy László Fizikaverseny Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika február 28. március osztály
1. feladat a) A négyzet alakú vetítővászon egy oldalának hossza 1,2 m. Ahhoz, hogy a legnagyobb nagyításban is ráférjen a diafilm-kocka képe a vászonra, és teljes egészében látható legyen, ahhoz a 36 milliméteres
Feladatok megoldásokkal a 9. gyakorlathoz (Newton-Leibniz formula, közelítő integrálás, az integrálszámítás alkalmazásai 1.
Feladatok megoldásokkal a 9. gyakorlathoz (Newton-Leibniz formula, közelítő integrálás, az integrálszámítás alkalmazásai.). Feladat. Határozzuk meg az alábbi integrálokat: a) x x + dx d) xe x dx b) c)
A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FIZIKA I. KATEGÓRIA. Javítási-értékelési útmutató
Oktatási Hivatal A 015/016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FIZIKA I. KATEGÓRIA Javítási-értékelési útmutató 1. feladat: A képzeletbeli OKTV/016 csillag körül körpályán keringő,
Mechanikai rezgések Ismétlő kérdések és feladatok Kérdések
Mechanikai rezgések Ismétlő kérdések és feladatok Kérdések 1. Melyek a rezgőmozgást jellemző fizikai mennyiségek?. Egy rezgés során mely helyzetekben maximális a sebesség, és mikor a gyorsulás? 3. Milyen
A fény keletkezése. Hőmérsékleti sugárzás. Hőmérsékleti sugárzás. Lumineszcencia. Lézer. Tapasztalat: a forró testek Hőmérsékleti sugárzás
A fény keletkezése Hőmérsékleti sugárzás Hőmérsékleti sugárzás Lumineszcencia Lézer Tapasztalat: a forró testek Hőmérsékleti sugárzás Környezetének hőfokától függetlenül minden test minden, abszolút nulla
A mikroszkóp vizsgálata Lencse görbületi sugarának mérése Newton-gyűrűkkel Folyadék törésmutatójának mérése Abbe-féle refraktométerrel
A mikroszkóp vizsgálata Lencse görbületi sugarának mérése Newton-gyűrűkkel Folyadék törésmutatójának mérése Abbe-féle refraktométerrel Mérő neve: Márkus Bence Gábor Mérőpár neve: Székely Anna Krisztina
1. Egy 30 cm sugarú körszelet körívének hossza 120 cm. Mekkora a körív középponti szöge?
Matematika A 1. évfolyam II. negyedév témazáró A csoport 1. Egy 0 cm sugarú körszelet körívének hossza 10 cm. Mekkora a körív középponti szöge?. Egy szabályos négyoldalú gúla alakú piramis magassága 76
Értékes jegyek fogalma és használata. Forrás: Dr. Bajnóczy Gábor, BME, Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék
Értékes jegyek fogalma és használata Forrás: Dr. Bajnóczy Gábor, BME, Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék Értékes jegyek száma Az értékes jegyek számának meghatározását
Vektoralgebra. 1.) Mekkora a pillanatnyi sebesség 3 s elteltével, ha a kezdősebesség (15;9;7) m/s, a gravitációs gyorsulás pedig (0;0;-10) m/s 2?
Vektoralgebra Elmélet: http://digitus.itk.ppke.hu/~b_novak/dmat/vektorfolcop.pdf Mikor érdemes más, nem ortonormált bázist alkalmazni? Fizikában a ferde hajításoknál megéri úgynevezett ferdeszögű koordináta-rendszert
Reakciókinetika és katalízis
Reakciókinetika és katalízis k 4. előadás: 1/14 Különbségek a gázfázisú és az oldatreakciók között: 1 Reaktáns molekulák által betöltött térfogat az oldatreakciónál jóval nagyobb. Nincs akadálytalan mozgás.
Modern Fizika Labor. Fizika BSc. Értékelés: A mérés dátuma: A mérés száma és címe: 5. mérés: Elektronspin rezonancia. 2008. március 18.
Modern Fizika Labor Fizika BSc A mérés dátuma: 28. március 18. A mérés száma és címe: 5. mérés: Elektronspin rezonancia Értékelés: A beadás dátuma: 28. március 26. A mérést végezte: 1/7 A mérés leírása:
Szélsőérték feladatok megoldása
Szélsőérték feladatok megoldása A z = f (x,y) függvény lokális szélsőértékének meghatározása: A. Szükséges feltétel: f x (x,y) = 0 f y (x,y) = 0 egyenletrendszer megoldása, amire a továbbiakban az x =
FIZIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Fizika emelt szint 111 ÉRETTSÉGI VIZSGA 01. május 17. FIZIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM A dolgozatokat az útmutató utasításai szerint,
Egy mozgástani feladat
1 Egy mozgástani feladat Előző dolgozatunk melynek jele és címe: ED ~ Ismét az ellipszis egyenleteiről folytatásának tekinthető ez az írás. Leválasztottuk róla, mert bár szorosan kapcsolódnak, más a céljuk.
Az Ampère-Maxwell-féle gerjesztési törvény
Az Ampère-Maxwell-féle gerjesztési törvény Maxwell elméleti meggondolások alapján feltételezte, hogy a változó elektromos tér örvényes mágneses teret kelt (hasonlóan ahhoz ahogy a változó mágneses tér
Értékelési útmutató az emelt szint írásbeli feladatsorhoz
Értékelési útmutató az emelt szint írásbeli feladatsorhoz 1. C 1 pont 2. B 1 pont 3. D 1 pont 4. B 1 pont 5. C 1 pont 6. A 1 pont 7. B 1 pont 8. D 1 pont 9. A 1 pont 10. B 1 pont 11. B 1 pont 12. B 1 pont
2. OPTIKA 2.1. Elmélet 2.1.1. Geometriai optika
2. OPTIKA 2.1. Elmélet Az optika tudománya a látás élményéből fejlődött ki. A tárgyakat azért látjuk, mert fényt bocsátanak ki, vagy a rájuk eső fényt visszaverik, és ezt a fényt a szemünk érzékeli. A
ÖSSZEFOGLALÁS HŐTANI FOLYAMATOK
ÖSSZEFOGLALÁS HŐTANI FOLYAMATOK HŐTÁGULÁS lineáris (hosszanti) hőtágulási együttható felületi hőtágulási együttható megmutatja, hogy mennyivel változik meg a test hossza az eredeti hosszához képest, ha
Lövés csúzlival. Egy csúzli k merevségű gumival készült. Adjuk meg az ebből kilőtt m tömegű lövedék sebességét, ha a csúzlit L - re húztuk ki!
1 Lövés csúzlival Az [ 1 ] munkában találtuk az alábbi feladatot 1. ábra. A feladat Egy csúzli k merevségű gumival készült. Adjuk meg az ebből kilőtt m tömegű lövedék sebességét, ha a csúzlit L - re húztuk
Bevezetés a részecske fizikába
Bevezetés a részecske fizikába Kölcsönhatások és azok jellemzése Kölcsönhatás Erősség Erős 1 Elektromágnes 1 / 137 10-2 Gyenge 10-12 Gravitációs 10-44 Erős kölcsönhatás Közvetítő részecske: gluonok Hatótávolság:
Számítógépes Grafika mintafeladatok
Számítógépes Grafika mintafeladatok Feladat: Forgassunk a 3D-s pontokat 45 fokkal a X tengely körül, majd nyújtsuk az eredményt minden koordinátájában kétszeresére az origóhoz képest, utána forgassunk
Vezetők elektrosztatikus térben
Vezetők elektrosztatikus térben Vezető: a töltések szabadon elmozdulhatnak Ha a vezető belsejében a térerősség nem lenne nulla akkor áram folyna. Ha a felületen a térerősségnek lenne tangenciális (párhuzamos)
Mikroszkóp vizsgálata Lencse görbületi sugarának mérése Folyadék törésmutatójának mérése
Mikroszkóp vizsgálata Lencse görbületi sugarának mérése Folyadék törésmutatójának mérése (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. március 19. (hétfő délelőtti csoport) 1. Mikroszkóp vizsgálata 1.1. A mérés
FIZIKA. Sugárzunk az elégedettségtől! (Atomfizika) Dr. Seres István
Sugárzunk az elégedettségtől! () Dr. Seres István atommagfizika Atommodellek 440 IE Democritus, Leucippus, Epicurus 1803 1897 John Dalton J.J. Thomson 1911 Ernest Rutherford 19 Niels Bohr 3 Atommodellek
L 4πd 2 1 L 4πd 2 2. km 3,5. P max = P min = Az 5 naptömegű bolygó esetén ez alapján a zóna belső és külső határai (d 1 és d 2): 2.
1. feladat (a) A feladat megadta a Naprendszer esetében a lakhatósági zóna határait, jelölje ezeket d 1 és d. A továbbiakban feltételezzük, hogy a csillag által kibocsátott sugárzás a tér minden irányában