Előszó. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az Európai Uniónak, hogy lehetőséget biztosított számunkra a Comenius program anyagi keretein belül.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Előszó. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az Európai Uniónak, hogy lehetőséget biztosított számunkra a Comenius program anyagi keretein belül."

Átírás

1

2 Előszó Kedves Olvasó! Eme könyvecskét a European Young Chamber csoportja állította össze egy projekt részeként, amit az uniós Comenius Program támogatott. E program támogatta az európai iskolák csapatmunkáját, melynek jelen esetben a fő témája a közgazdaságtan volt. Ebben három iskola vett részt: a Tomlinscote Középiskola Frimleyből (GB), a Trefort Ágoston Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Szakközépiskola Budapestről és a Robert Bosch Gimnázium Wendlingenből. A program részeként diákvállalatok jöttek létre, és a három iskola diákjai lehetőséget kaptak egymás meglátogatására és tapasztalatcserére. Ezt a szakácskönyvet az egyik ilyen alkalommal állították össze mindhárom iskola diákjai, így a könyvecske mindhárom nemzet ételeit tartalmazza. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az Európai Uniónak, hogy lehetőséget biztosított számunkra a Comenius program anyagi keretein belül. Valamint köszönjük Neked, hogy megvetted ezt a könyvet és sok örömet kívánunk Neked a receptek elkészítéséhez és persze jó étvágyat! Guten Appetit! Enjoy your meal! Jó étvágyat!

3 Tartalomjegyzék 1. Burgonyasaláta 2. Német Palacsinta Leves 3. Német Egytálétel 4. Gulyás 5. Hagyományos Sváb Ravioli 6. Német Palacsinta 7. Sajttorta meggymártással 8. Málnás Kehely 9. Almás Pite 10. Brownies (Amerikai Csokis Keksz) 11. Sajttorta 12. Német Márvány Sütemény 13. Arany Palacsintácskák (Flapjacks)

4

5 Hozzávalók: 1 fej hagyma 2,5 kg burgonya némi metélőhagyma (ízlés szerint) 200 ml húsleves lé 2 ek. balzsamecet 3,5 ek. olaj só és bors (ízlés szerint) Elkészítés: Először főzd meg a burgonyákat sós lében, amíg megpuhulnak. Hámozd meg és vágd fel szeletekre. Vágd a hagymákat kockára. Mosd meg a metélőhagymát és aprítsd fel. Most keverj össze mindent, add hozzá a sót és a borsot, és már kész is. 1

6

7 Hozzávalók: 100gr liszt 2 tojás 250ml tej só 60gr vaj 1 liter marhahús leves némi metélőhagyma Német Palacsinta Leves Elkészítés: Keverd össze a lisztet, a tojásokat, a tejet és a sót. Az így kapott tésztát hagyd pihenni 15 percig. Melegíts fel egy serpenyőt és készíts 8 nagyon vékony palacsintát vajjal. Vedd le a tűzről és hagyd kihűlni. Tekerd fel a palacsintákat, vékonyan szeleteld fel és rakd a sütőbe. Főzzél marhahús levest, tedd bele a palacsintaszeleteket és hintsd meg apróra vágott metélőhagymával. 2

8

9 Hozzávalók: 800gr disznóhús 500gr paradicsompüré 2 hagyma, karikára vágva 1 fokhagyma, apróra vágva 1 piros paprika 2 tk cukor 1 kupica bor őrölt paprika csilipaprika só bors olaj egy kevés tejszín, liszt és hideg víz Német Egytálétel Süssed a húst, míg fehér nem lesz. Hintsd meg paprikával és chilivel. Add hozzá a paradicsompürét, a paprikaszeleteket, a borsot, a sót, a bort, a tejszínt, a lisztet és a hideg vizet is majd keverd össze az egészet. Végezetül lassú tűzen megpároljuk a hozzávalókat. Elkészítés: Hevítsd fel az olajat a serpenyőben és add hozzá a cukrot, a felvágott hagymát, az apróra vágott fokhagymát és pirítsd őket aranybarnára. 3

10

11 Hozzávalók: 2 teáskanál olíva olaj 1 kg pörköltnek való hús 5 liter főzőlé 1 konzerv szeletelt gomba fejek 3 hámozott, szeletelt fokhagyma gerezd 2 szár kockákra vágott zeller 1 közepes fehér répa 1 csésze petrezselyem levél 1 közepes vörös hagyma 3 közepes kockákra vágott krumpli ½ csésze árpagyöngy 1 konzerv borsó 1 kevés füstölt szalonna 30 gr bébirépa ½ teáskanál pirospaprika ½ teáskanál só ¼ teáskanál frissen őrölt fekete bors Gulash Elkészítés: Olvaszd meg az olajat vagy az olaj-vaj keveréket egy nagy serpenyőben közepesen nagy lángon. Gyorsan futtasd meg a hagymát és a füstölt szalonnát, közben folyamatosan kevergessed. 10 percnél nem kell több a hagymának, hogy szép barna legyen. Add hozzá és pirítsd meg a húst ugyanebben a serpenyőben, de 20 percnél ne süssed tovább. Add hozzá a főzőlevet vagy a vizet és a többi hozzávalót a fokhagymát kivéve. Vedd lejjebb a lángot és hagyd tovább főni 2,5 óráig. Az utolsó 20 percben add hozzá a fokhagymát. 4

12

13 Hozzávalók: 375gr liszt 4 tojás 6-7 ek víz 1 tk ecet egy csipet só 150g spenót (lehet fagyasztott is) 15g margarin 500g darált hús 1 kifli 2 fej hagyma egy csokor petrezselyem bors Szerecsendió 2l csirkeleves vagy zöldségleves Elkészítés Keverd össze a lisztet, a két tojást, vizet, ecetet és egy csipet sót tésztává. Dagasszad meg jól és hagyd pihenni egy órát. Eközben párold meg a spenótot Hagyományos Sváb Ravioli a margarinban. Áztasd be a kenyeret, kockázd apróra a hagymát és vágd apróra a petrezselymet. Amikor már teljesen puhára főtt, hagyd kihűlni. Keverd össze a darálthúst, a kenyeret, a petrezselymet, egy tojást és egy tojás sárgáját tészta állagúra. Fűszerezd meg és dagasszad össze a spenóttal. Nyújtsd ki a tésztát olyan vékonyra, amilyen vékonyra csak lehet és kockázd fel (12 cm hosszúakra). A tojásfehérjével kend meg a széleit. Egy nagy kanál húspástétomot tegyél a kockákra. A maradék kockákkal pedig terítsd be a raviolikat és nyomkod körbe a szélénél percig a forrásban levő csirke vagy zöldséglevesben főzd. 5

14

15 Hozzávalók: 50gr vaj 100gr cukor 1 ek vanília aroma 4 tojás 200 ml tej 200gr liszt 1 tk sütőpor vaj a sütéshez Német Palacsinta Elkészítés: Keverd össze a vajat, a cukrot és a vanília aromát. Add hozzá a tojássárgákat és keverd, míg habos nem lesz. Ezután add hozzá a tejet. Szitáld rá a lisztet és a sütőport a tésztára. A tojásfehérjéket is adjuk hozzá. Várd meg, amíg a serpenyő forró nem lesz, és süssél palacsintákat. Várd meg, amíg szép aranybarnára sülnek. A palacsintákat fogyaszthatod pl. almaszósszal. 6

16

17 Hozzávalók: 400gr lágysajt (20%) egy üveg meggylekvár egy üveg szárított meggy 400 ml habtejszín 2 csomag habfixáló 1 csomag csokoládé dara szükség szerint tojáslikőr Sajttorta Meggyöntettel Elkészítés Tedd a lágy fehér sajtot egy üvegtálba és egyengesd el rajta a lekvárt. Keverd össze a habtejszínt a fixálóval, amíg az meg nem keményedik, és csak rakd rá a meggyre. A végén szórd rá a csokidarabokat és öntsd rá a tojáslikőrt. Tárold hideg helyen. 7

18

19 Hozzávalók: A kehelyhez: 3 nagy tojás 200gr porcukor 1 tk ecet 1 tk vanília aroma 2 tk burgonyakeményítős liszt 1 ovális sütőtál Málnás Kehely aromát, a keményítős lisztet és az ecetet. Olajozd meg a sütőtálat és tedd az egész masszát bele, rakd be a sütőbe és állítsd a sütőt 130 fokra. Hagyd főni 60 percig. Utána hagyd a kelyhet 30 percig hűlni és rakj a tetejére tejszínhabot. Végezetül szórd a tetejére a málnákat és tálalásig rakd hűvös helyre. A tetejére: 200ml zsíros tejszín 250gr málna Elkészítés: Melegítsd elő a sütőt 150 fokra. Válaszd el a tojássárgáját a fehérjétől és verd keményre a fehérjét. Folyamatos kevergetés mellett add hozzá a cukrot, amíg egy mázat kapsz. Utána add hozzá a vanília 8

20

21 Hozzávalók: A tésztához: 225gr liszt csipet só 2 tk porcukor 100gr vaj 2-3 tk hideg víz 175gr cukor Töltelékhez: ¾ kg alma,hámozva, kimagozva, felszeletelve 4 tk mazsola Fél tk fahéj ¼ reszelt szerecsendió ½ ek nyers cukor ½ citrom leve Elkészítés: A lisztet szitáljuk át és keverjük el a sóval és vajjal egy tálban. Keverjük addig, amíg tésztaállagú nem lesz. Almás Pite Adjunk annyi vizet hozzá, hogy minden összetevő elkeveredjen, majd formázzunk egy labdát belőle. Csavarjuk be fóliába és rakjuk a hűtőbe 30 percre. Vegyük a tészta egyik felét és nyújtsuk ki kör alakúra. Keverjük meg az almát még egyszer, adjuk hozzá a többi összetevőt és szórjuk a tészta tetejére. Fedjük le a pitét a tésztával és kenjük meg vízzel. Kenjük meg tejjel is, szórjuk meg porcukorral és ejtsünk egy vágást a közepén. Végül süssük 15 percen keresztül előmelegített sütőben majd vegyük le a sütőt 180 fokra és süssük további 20 percig. Szedd ki a pitét és várd meg, míg kihűl. Kész is a tálalásra! 9

22

23 Hozzávalók: 275gr csokoládé (70%-os kakaótartalommal) 275gr nem sós vaj 85gr pekándió 85gr tejcsokoládé, nagy darabokra törve 85gr fehércsokoládé, nagy darabokra törve 175gr sima liszt 1 tk sütőpor 4 nagy tojás, enyhén felverve 1 tk vanília aroma 325 gr porcukor Elkészítés: Melegítsd elő a sütőt 170 fokra. Egy 30x20x3,5 cm széles tepsit bélelj ki enyhén vajas sütőpapírral vagy fóliával. Rakd a sima csokit és a vajat egy nagy tálba, Brownies (Amerikai Csokis Keksz) rakd egy serpenyőnyi forrásban levő víz fölé és hagyd, hogy elolvadjon. Szitáld meg a lisztet és a sütőporral együtt rakd egy tálba és rakd félre. Vedd le a tűzről az olvadt csokit és keverd bele a cukrot. Add hozzá a tojásokat és a vanília aromát. Keverd bele a lisztet, diót és a csokit. Öntsd a csokimasszát az előkészített tepsire, majd rakd a sütőbe és percig süssd. A tetejének keménynek kell lennie, de belül sütés után maradjon puha. Hagyd a sütőben kihűlni. Ezután vedd ki a brownikat és vágd falatka méretűekre. 10

24

25 Hozzávalók: 300gr krémsajt 1 kis konzervdoboz gyümölcs (kb gr) 2db 300 ml tejföl 8 omlós keksz 150 gr olvasztott vaj 250 gr cukor 2/3 vanília aroma csepp Elkészítés: Rakd egy zárható sütőzacskóba az omlós kekszeket és zúzd őket porrá. Olvaszd meg a vajat és add hozzá a keksztörmeléket. Rakd őket egy-egy kivajazott tepsibe(lehetőleg egy olyanba, aminek külön el lehet távolítani az alját) és egyengesd el. Miközben a krémet készíted, tedd az előbbi masszát hűtőbe percre és melegítsd a sütőt 180 fokra. Rakd a tejfölt, krémsajtot, cukrot és a vanília aromát egy turmixgépbe Sajttorta és mixeld őket habosra. Szűrd le a levet a gyümölcsről és óvatosan keverd bele a masszába. Az egészet öntsd egy lehűtött tálba majd süsd meg a sütő belsejében percig amíg a massza el nem kezd habosodni a szélénél. Óvatosan vedd ki a sütőből és hagyd két óráig hűlni, majd rakd a hűtőbe, hogy megdermedjen. Miután megdermedt egy fakanál segítségével emeld ki a tepsiből. Tipp: A mandarin a legjobb választás, de más gyümölcsöt is használhatsz a bogyókat kivéve, mivel azok megfestik a sajttorta masszát. 11

26

27 Hozzávalók: 250 gr vaj 200 gr cukor 500 gr liszt 1 ek vanília aroma 1 csipet só 4 tojás 1 csésze tej 30 gr kakaó 3 ek víz 3 ek cukor Német Márvány Sütemény össze és add a masszát és tejet a többihez. Készítsd elő a torta tálat és a tészta 2/+-át öntsd bele. A sötét tésztához: A vizet, a cukrot és a kakaót add hozzá a maradék tésztához és főzd egy kis ideig. Hagyd kihűlni. Öntsd bele mindkét tésztát a sütőtálba, húzd végig rajta a villát úgy, hogy márvány torta kinézete legyen.180 fokos előmelegített sütőben 60 percig süsd. Elkészítés: Keverd össze a vajat a cukorral, a sóval és a vanília aromával, amíg habos nem lesz. Lassan add hozzá a tojásokat és keverd össze. A lisztet a sütőporral keverd 12

28

29 Hozzávalók: 450gr zabpehely 340gr margarin 240 gr barna cukor 120gr/3-4 ek szirup vagy méz Arany Palacsintácskák (Flapjacks) Elkészítés: Melegítsd elő a sütőt 160 fokra. Alacsony hőfokon olvasszuk meg a vajat és keverjük össze a barna cukorral és a mézzel. Add hozzá a zabpelyhet és fakanállal keverjük addig, amíg össze nem áll a többi hozzávalóval. A keverékünk nem lehet túl híg vagy darabos. Tedd egy sütőtálba és győződj meg róla, hogy egyenletesen van elosztva a tálon. Süsd percig amíg aranybarna lesz. Várd meg, amíg kihűl és tálalásra kész. Csokiszósszal is tálalható. 13

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV ...... HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV 2 www.electrolux.com AUTOMATIKUS PROGRAMOK Program száma Program neve 1 MARHA HÁTSZÍN 2 SERTÉS ROSTON 3 CSIRKE EGÉSZBEN 4 PIZZA 5 MUFFIN 6 QUICHE LORRAINE 7 FEHÉR KENYÉR 8 BURGONYAFELFÚJT

Részletesebben

Világimanap 2010. Kamerun Receptek

Világimanap 2010. Kamerun Receptek Világimanap 2010. Kamerun Receptek Banánkenyér 1-3/4 csésze liszt 1 csésze cukor 1 tk. szódabikarbóna 2 felvert tojás 1 tk. sütıpor 3 közepesen érett banán pürévé nyomva 2 evıkanál margarin csipet só Elkészítés:

Részletesebben

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad.

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad. Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz. Friss gondolat. Finomat ad. Friss tészták - friss ötletekkel töltve! Friss karácsonyi tésztáinkkal garantált a siker. Minden évben elérkezik az idő, amikor

Részletesebben

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése:

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése: Bambi bölcsőde Brokkolis sajtkrém Hozzávalók: 25 dkg brokkoli (mirelit vagy friss) 15 dkg reszelt trappista sajt 1 dl forralt tej őrölt szerecsendió, esetleg fokhagyma Elkészítése: A brokkolit megpároljuk,

Részletesebben

Törtcsokoládés muffin

Törtcsokoládés muffin Törtcsokoládés muffin 300 g fi nomliszt, 3 és fél kk sütôporral elkeverve 55 g porcukor 190 g fehércsokoládé, darabokra vágva 100 g tört grillázsos csokoládé 1 tojás, könnyedén felverve 60 g olvasztott

Részletesebben

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Hozzávalók Sorbet krém 6 dl homoktövis velő 1 dl homoktövis lekvár 0,6 dl prosorbet Karamell 6 ek. cukor 2 dl Homoktövis velő Ropogós

Részletesebben

PROTEIN PALACSINTA RECEPTFÜZET 18 FINOM, EGYSZERŰ ÉS DIÉTÁS PALACSINTA RECEPT

PROTEIN PALACSINTA RECEPTFÜZET 18 FINOM, EGYSZERŰ ÉS DIÉTÁS PALACSINTA RECEPT PROTEIN RECEPTFÜZET 18 FINOM, EGYSZERŰ ÉS DIÉTÁS RECEPT PROTEIN RECEPTFÜZET Örülünk, hogy letöltötted első, ingyenes receptfüzetünket, amit nagy szeretettel készítettünk Neked. Az online füzetünkben 18

Részletesebben

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad.

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad. Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz. Friss gondolat. Finomat ad. Friss tészták - friss ötletekkel töltve! Friss és sokoldalú Minden évben elérkezik az idő, amikor újra megsüthetjük kedvenc karácsonyi

Részletesebben

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Az egészséges táplálkozás nem jelent éhezést! És azt sem jelenti, hogy le kell mondania a hagyományos ételekről és édességekről.

Részletesebben

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.)

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) Kolbászos tészta brokkolival Adag: 4 főre Elkészítési idő: 25 perc 40 dkg tészta (penne, masni) 1 kis fej brokkoli, kis rózsákra szedve 20 dkg száraz

Részletesebben

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli Nutellás kenyér tejjel Szalámis kenyér Péksütemény kakaóval Lekváros kenyér Pirítós kenyér teával Ebéd Palóc gulyás Szilvás gombóc Tejleves tésztával Sült csirkecomb

Részletesebben

Receptötletek. a friss és sütésre kész tésztákhoz. Egyszerű, gyorsan elkészíthető recptek! Nr. 6

Receptötletek. a friss és sütésre kész tésztákhoz. Egyszerű, gyorsan elkészíthető recptek! Nr. 6 Receptötletek a friss és sütésre kész tésztákhoz Egyszerű, gyorsan elkészíthető recptek! Nr. 6 Friss tészták Tante Fannytól A valaha legjobb, ahogy ma is szeretjük. Frissen sütjük, és sajnos, mindig rögtön

Részletesebben

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK SERTÉS COMB SZALONNÁVAL TŰZDELVE, HÉJÁBAN SÜLT BURGONYÁVAL ÉS ALMÁS MAZSOLÁS SAVANYÚ KÁPOSZTÁVAL Elkészítéshez szükséges idő: 2 óra 1-1,5kg sertés lapocka 0,50kg

Részletesebben

Receptkönyv Gőzölős sütő

Receptkönyv Gőzölős sütő HU Receptkönyv Gőzölős sütő 2 www.aeg.com 1. AUTOMATIKUS PROGRAMOK 1.1 Zöldségek, hagyományos Főzőedény: Bármilyen főzőedényt választhat, amely legalább 100 C-ig hőálló. 400 g karfiol 200 g sárgarépa 200

Részletesebben

Kreatív karácsonyi menük konyhatündéreknek

Kreatív karácsonyi menük konyhatündéreknek A recepteket írta: Ganter Klári hivatásos konyhatündér az otthoni főzés szakértője 9+1 Karácsonyi menü azoknak, akik szeretnek időt pénzt energiát spórolni, de nem engednek a kreativitásból 1 A karácsony

Részletesebben

Curry Grillkolbász 210 g (tekert):

Curry Grillkolbász 210 g (tekert): Curry Grillkolbász 210 g (tekert): India csodás íz világát rejti a termék. A curry, mint fűszerkeverék alap-íz Indiában. Összetevői: gyömbér, római kömény, koriander, sáfrány, fahéj. Tájegységenként az

Részletesebben

ÜNNEPI HANGULAT

ÜNNEPI HANGULAT ÜNNEPI HANGULAT 2016. 11. 28. 2017. 01. 01. Vendéglátóknak Új szín ELŐJEGYZÉSI AJÁNDÉK Kelesztő Tál 600 ml 40 000 Ft-os Parti Kelesztő Tál 4,5 L VENDÉGLÁTÓI AJÁNLAT 40 000 Ft-os Parti felett a 14 L-es

Részletesebben

RECEPTEK. Gofrik. Svédországi inspirációkkal. Söt våffla, många - Lawett GOFRI RECEPTEK / 1

RECEPTEK. Gofrik. Svédországi inspirációkkal. Söt våffla, många - Lawett GOFRI RECEPTEK / 1 RECEPTEK Gofrik Svédországi inspirációkkal Söt våffla, många - Lawett GOFRI RECEPTEK / 1 Szerencsés véletlen, finom következmény Apró félreértéseknek köszönhetjük az élet legnagyobb örömeit! Vegyük például

Részletesebben

Sütőforma fedéllel. Termékismertető és receptek

Sütőforma fedéllel. Termékismertető és receptek hu Sütőforma fedéllel Termékismertető és receptek Tchibo GmbH D-22290 Hamburg 93708AS1X2VIII 2017-09 353 686 Tapadásgátló bevonat A sütőforma és az aljak tapadásgátló bevonattal vannak ellátva, aminek

Részletesebben

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók:

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók: Európa édes oldala Az alábbi szöveg a Sweet Europe Let yourself be seduced című kiadványnak (kiadta: Institut der Regionen Europas, Salzburg) nemhivatalos magyar fordítása. Amióta világ a világ, azóta

Részletesebben

eks kavalkád Friss gondolat. Finomat ad.

eks kavalkád Friss gondolat. Finomat ad. eks kavalkád Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz Friss gondolat. Finomat ad. Friss karacsonyi tesztak! Az idén magam készítem a karácsonyfadíszeket! Sütési örömök kavalkádja vegan ` vegan `

Részletesebben

Svájci specialitáso. A Marché éttermek teljes listáját itt találja: marche-restaurants.com. marche-restaurants.com

Svájci specialitáso. A Marché éttermek teljes listáját itt találja: marche-restaurants.com. marche-restaurants.com Frissesség MAGYARORZÁGON A Marché éttermek teljes listáját itt találja: marche-restaurants.com C I A L C I W vájci specialitáso ALACKA ÉZAK/DÉL MOONMAGYARÓVÁR ÉZAK/DÉL BALATONLELLE ÉZAK/DÉL Legyen Ön is

Részletesebben

Többször felhasználható sütőlap piskótatekercshez

Többször felhasználható sütőlap piskótatekercshez hu Termékismertető és recept Többször felhasználható sütőlap piskótatekercshez Kedves Vásárlónk! Még soha nem volt ilyen egyszerű tökéletes piskótatekercset készíteni: A tésztát egyszerűen süsse meg a

Részletesebben

CB2200 MIXER FŐZŐ FUNKCIÓVAL RECEPTKÖNYV

CB2200 MIXER FŐZŐ FUNKCIÓVAL RECEPTKÖNYV CB2200 MIXER FŐZŐ FUNKCIÓVAL RECEPTKÖNYV TURMIX CB2200 FŐZŐ FUNKCIÓVAL OLDAL TARTALOM 6-17 LEVESEK 18-25 SZÓSZOK & PESZTOK 26-27 GUACAMOLE & LEKVÁR ELŐSZÓ FUNKCIÓK Kedves vásárló! Köszönjük, hogy a CB2200-as

Részletesebben

Taste Norway! Specialitások Norvégiából házilag

Taste Norway! Specialitások Norvégiából házilag Frissesség MAGYARORSZÁGON A Marché éttermek teljes listáját itt találja: marche-restaurants.com Taste Norway! Specialitások Norvégiából házilag ALACSKA ÉSZAK/DÉL MOSONMAGYARÓVÁR ÉSZAK/DÉL BALATONLELLE

Részletesebben

Speciális sütőforma szett többrétegű és mintázott tortákhoz

Speciális sütőforma szett többrétegű és mintázott tortákhoz Speciális sütőforma szett többrétegű és mintázott tortákhoz hu Termékismertető és receptek Cikkszám: 336 547 Tchibo GmbH D-22290 Hamburg 89024AS1X2VII 2016-10 336 547 Tapadásgátló bevonat A 3 sütőforma

Részletesebben

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett.

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Az alábbi receptjeinknek megvan a saját történetük Leves Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Csirkegulyás - ½ csirkemell-filé - 1 kisfej

Részletesebben

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip Karácsonyi italok Likőrös-kávés forró csoki 1 dl tej (60 kcal) 3 kocka meggylikőrrel töltött csokoládé (kb. 2 dkg = 100 kcal) 1 csomag csokis cappucinopor (4 g = kb. 20 kcal) tejszínhab (1 evőkanál = kb.

Részletesebben

Félgömb sütőforma. Termékismertető és receptek

Félgömb sütőforma. Termékismertető és receptek Félgömb sütőforma hu Termékismertető és receptek Tapadásgátló bevonat A sütőforma tapadásgátló bevonattal van ellátva, aminek köszönhetően a kész sütemény könnyen kivehető a formából. További előnye, hogy

Részletesebben

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Idei karácsonyi ínycsiklandozó menünket Bede Róbert mesterszakács készítette el. A hozzávalókat megtaláljátok áruházunkban és aktuális gasztronómiai katalógusunkban:

Részletesebben

NINCS ELŐMELEGÍTÉS, NINCS VÁRAKOZÁS... CSAK TÖKÉLETES SÜTÉS

NINCS ELŐMELEGÍTÉS, NINCS VÁRAKOZÁS... CSAK TÖKÉLETES SÜTÉS NINCS ELŐMELEGÍTÉS, NINCS VÁRAKOZÁS... CSAK TÖKÉLETES SÜTÉS Ma már nem is lehetne egyszerűbb a konyhában tökéletes eredményeket elérni, a Whirlpool új többfunkciós sütőjének köszönhetően, amely sokféle

Részletesebben

Hagyományos zöldségleves Hozzávalók 112,5 g felaprított zöldségmix (burgonya, vöröshagyma, sárgarépa, zeller stb.) 12,5 g vaj 15 g liszt

Hagyományos zöldségleves Hozzávalók 112,5 g felaprított zöldségmix (burgonya, vöröshagyma, sárgarépa, zeller stb.) 12,5 g vaj 15 g liszt RECEPTEK FŐZŐEDÉNYHEZ RECEPTEK FŐZŐEDÉNYHEZ Próbálja ki receptötleteinket! Amennyiben az elkészítési időt több mint egy órával meghosszabbítja, az befolyásolhatja az étel ízét. Természetesen bizonyos határokon

Részletesebben

eks kavalkád Friss gondolat. Finomat ad.

eks kavalkád Friss gondolat. Finomat ad. eks kavalkád Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz Friss gondolat. Finomat ad. Friss karacsonyi tesztak! Az idén magam készítem a karácsonyfadíszeket! Sütési örömök kavalkádja Mindenkinek, aki

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 4. Hét

Menü - 1800 kcal. 4. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

Menüjavaslatok. Vacsorára

Menüjavaslatok. Vacsorára Menüjavaslatok Vacsorára Főtt tojás Főtt tojás 4 db tojás 1000 g friss spenót 300 ml 10%-os tejszín 60 g liszt 30 ml napraforgó olaj 4 gerezd fokhagyma 5 g petrezselyemzöld 2 g őrölt bors 1 l víz 1 db

Részletesebben

Derelyeformázó. Használati útmutató és receptek.

Derelyeformázó. Használati útmutató és receptek. Derelyeformázó hu Használati útmutató és receptek www.tchibo.hu/utmutatok Fontos tudnivalók Tisztítsa meg a formákat az első használat előtt és minden használat után meleg vízzel és kevés mosogatószerrel.

Részletesebben

10 gyors és olcsó szendvicskrém

10 gyors és olcsó szendvicskrém 10 gyors és olcsó szendvicskrém Miért készítsünk szendvicskrémet? Mert a házilag készített szendvicskrémek olcsók. Az újdonság élményét hozzák a készen vásárolt kenyérrevalók között. Új ízeket varázsolnak

Részletesebben

DPG Recepttár 293. Máglyarakás, muffin, olcsó omlós tészták

DPG Recepttár 293. Máglyarakás, muffin, olcsó omlós tészták DPG Recepttár 293. Máglyarakás, muffin, olcsó omlós tészták Tartalomjegyzék DPG Recepttár 293... 1 Máglyarakás, muffin, olcsó omlós tészták... 1 Tartalomjegyzék... 2 Máglyarakás receptek... 3 Máglyarakás

Részletesebben

7 recept az egészségért

7 recept az egészségért 7 recept az egészségért Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Rólad Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője, egy 3 éves és egy 6

Részletesebben

Sörvacsora receptek a Soproni Démontól

Sörvacsora receptek a Soproni Démontól Sörvacsora receptek a Soproni Démontól Szilvakrémleves sörös ropogóssal Hozzávalók 4 főre: Leves - 300 g aszalt szilva - 200 ml Soproni Szilva Démon - 40 g liszt - 50 g cukor - 1 ek vaj - 2 db egész fahéjrúd

Részletesebben

Sütőforma üvegaljjal

Sütőforma üvegaljjal Sütőforma üvegaljjal hu Termékismertetö Kedves Vásárlónk! A sütőforma szilikon pereme nagyon rugalmas, így sütés után könnyű eltávolítani a süteményről. Az üvegalj és a sütőforma pereme szivárgásmentesen

Részletesebben

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só.

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Hájas tészta Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Elkészítése: 50 dkg lisztből a tojásokkal, ecettel, élesztővel rétestésztát

Részletesebben

ANTIPASTI. Hazavinni & kipróbálni. Olasz előételek házilag. marche-restaurants.com

ANTIPASTI. Hazavinni & kipróbálni. Olasz előételek házilag. marche-restaurants.com ANTIPASTI Olasz előételek házilag Hazavinni & kipróbálni marche-restaurants.com (Töltött gomba) Funghi ripieni 200 g óriás csiperke, barna vagy fehér 10 g petrezselyemzöld 1 friss tojás 25 g zsemlemorzsa

Részletesebben

Egyből többfélét: Bagett egyszerűen

Egyből többfélét: Bagett egyszerűen 2009 szeptember 14. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Egyből többfélét. A jelen gazdasági helyzetben a háztartás és az étkezés terén is szükség van az átgondolt

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Borsófőzelék főtt tojással (4 adag) 600g mirelit zöldborsó 1ek olívaolaj

Részletesebben

Receptkönyv DEÁK 2011/2012

Receptkönyv DEÁK 2011/2012 Receptkönyv DEÁK 2011/2012 E l ő s z ó A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 2012. június 12-én Egészségnapot tartott. Ennek keretében minden osztály bemutatta az általa

Részletesebben

Veganz Pink Smoothie. Elkészítés: Egy turmixgépbe tesszük a hozzávalókat, és kb. 2 percig alaposan összeturmixoljuk.

Veganz Pink Smoothie. Elkészítés: Egy turmixgépbe tesszük a hozzávalókat, és kb. 2 percig alaposan összeturmixoljuk. RECEPTEK Veganz Pink Smoothie Hozzávalók: 2 db érett biobanán 3 dl Veganz bio rizsital 2 ek. Veganz Smoothie bioalappor zöldborsófehérjével és gojibogyóval Elkészítés: Egy turmixgépbe tesszük a hozzávalókat,

Részletesebben

Recept ajánlataink Aszalt szilvás rétes Böjtös zsidó rétes Burgonyás túrós rétes Debreceni gesztenyés béles

Recept ajánlataink Aszalt szilvás rétes Böjtös zsidó rétes Burgonyás túrós rétes Debreceni gesztenyés béles Aszalt szilvás rétes Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 15 dkg zabpehely, 20 dkg aszalt szilva, 3 dl rostos szilvalé, 25 dkg tehéntúró, 2 tojás, 4 evőkanál olaj, ízlés szerint méz (ne legyen nagyon édes),

Részletesebben

M 2600. Álló mixer. Használati útmutató. http://www.markabolt.hu/

M 2600. Álló mixer. Használati útmutató. http://www.markabolt.hu/ M 2600 Álló mixer Használati útmutató 3 Kedves Vásárló! A készülék első használatba vétele előtt gondosan tanulmányozza át ezt a Használati útmutatót, különösen az első részben található Biztonsági útmutatások

Részletesebben

Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com

Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com HOT DRINKS Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com Hazavinni & kipróbálni Aromás teák Narancs-menta-tea Hozzávalók 1 teáspohárhoz: V narancs 3-4 friss mentalevél 250 ml víz 1 ek mentaszirup

Részletesebben

Menü - 1500 kcal. 3. Hét

Menü - 1500 kcal. 3. Hét Menü - 1500 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1500 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-25%-a, ami 75-93 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 50 grammnak

Részletesebben

RECEPTEK KENYÉRKÉSZÍTŐ BM 1000

RECEPTEK KENYÉRKÉSZÍTŐ BM 1000 RECEPTEK KENYÉRKÉSZÍTŐ BM 1000 OLDAL TARTALOM ALAP INFORMÁCIÓK KENYÉR TORTÁK LEKVÁR KELT TÉSZTA ELŐSZÓ ww Kedves vásárló! FUNKCIÓK Köszönjük, hogy a CASO BM1000 kenyérkészítőjét választotta. Biztosíthatjuk,

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

Mini kuglófformák. Termékismertető és receptek

Mini kuglófformák. Termékismertető és receptek Mini kuglófformák hu Termékismertető és receptek Kedves Vásárlónk! A szilikonból készült mini kuglófformák nagyon rugalmasak és tapadásgátló hatásúak. Így a süteményeket különösen könnyű kivenni belőlük

Részletesebben

Vaníliás kifli sütőlapok

Vaníliás kifli sütőlapok hu Termékismertető és recept Vaníliás kifli sütőlapok Kedves Vásárlónk! Még sosem volt ennyire egyszerű a tökéletes formájú vaníliás kiflik sütése! A szilikon sütőlapok nagyon rugalmasak és felületük tapadásmentes.

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók: ½ sárgarépa, ¼ petrezselyemgyökér, ¼ zellergumó, 1 kisebb burgonya, 1.5 dkg zöldborsó, 1 kiskanál olaj, ¼ csokor petrezselyemzöld, 3 dl zöldséglé, só, bors. A zöldségeket,

Részletesebben

Muffinformák. Termékismertető és receptek

Muffinformák. Termékismertető és receptek Muffinformák hu Termékismertető és receptek Kedves Vásárlónk! A szilikon muffinformák nagyon rugalmasak és tapadásgátló hatásúak. Így a muffinok különösen könnyen kivehetők belőlük általában nincs szükség

Részletesebben

2016/06/09 07:52 1/18 Recept

2016/06/09 07:52 1/18 Recept 2016/06/09 07:52 1/18 Recept < Főoldal Recept Főétel Vegyes maradék 50 dkg babcsíra 15 dkg hús (disznó, marha, csirke) 1 teáskanál (finoman) paradicsompüré hagyma fokhagyma olívaolaj teáskanál méz 2 evőkanál

Részletesebben

DUOSO modell: BG-F-2313

DUOSO modell: BG-F-2313 DUOSO modell: BG-F-2313 Használati útmutató HU Tisztelt Vásárló! Köszönjük, hogy megvásárolta termékünket. Üzembe helyezés előtt olvassa el a használati útmutatót, és őrizze meg későbbi áttekintésre is.

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 2. Hét

Menü - 1800 kcal. 2. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

Mini tortaformák hu. Termékismertető és receptek

Mini tortaformák hu. Termékismertető és receptek Mini tortaformák hu Termékismertető és receptek Kedves Vásárlónk! A szilikon tortaformák nagyon rugalmasak és tapadás - mentes felületűek. Így az elkészült süteményeket különösen könnyű kivenni belőlük

Részletesebben

Müzliszelet sütőformák

Müzliszelet sütőformák hu Termékismertető és receptek Müzliszelet sütőformák Kedves Vásárlónk! Kényeztesse magát valami egészségessel: Új sütőformáival egyszerűen és gyorsan készítheti el kedvenc müzliszeletét, méghozzá a legjobb

Részletesebben

Egyszerű és ízletes receptek

Egyszerű és ízletes receptek Jó dolgok várnak Egyszerű és ízletes receptek Különleges receptfüzet tele nagyszerű ötletekkel TARTALOM Krémek Padlizsánkrém Brokkolikrém Gyökérzöldséges krém Csokoládé humusz 3 4 5 6 Mini lepények és

Részletesebben

Tortakészítő készlet

Tortakészítő készlet Tortakészítő készlet többemeletes torták sütéséhez hu Termékismertető és receptek Kedves Vásárlónk! Új tortakészítő készlete 3 szilikonformából áll, amelyeket külön-külön is használhat. A helytakarékos

Részletesebben

1500 Kcal ás mintaétrend

1500 Kcal ás mintaétrend 1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő

Részletesebben

Muffinformák hu. Termékismertető és receptek

Muffinformák hu. Termékismertető és receptek Muffinformák hu Termékismertető és receptek Kedves Vásárlónk! A szilikonból készült muffinformák nagyon rugalmasak és tapadásgátló hatásúak. Ezáltal a süteményeket különösen könnyű kivenni belőlük általában

Részletesebben

2015 RECEPTFÜZET 1. Írta Orosz Mihály

2015 RECEPTFÜZET 1. Írta Orosz Mihály 2015 RECEPTFÜZET 1 Írta Orosz Mihály Medvehagymás fűszervaj» 15 dkg vaj» 15-17 szál medvehagyma és bors» chili pehely» 1 gerezd fokhagyma» 2 ek. Aprított petrezselyemzöld A medvehagymát felaprítom, s hozzákeverem

Részletesebben

KARÁCSONYI. Ráhangolódás. 2015. november 2 29. (45-48. hetek)

KARÁCSONYI. Ráhangolódás. 2015. november 2 29. (45-48. hetek) KARÁCSONYI Ráhangolódás 2015. november 2 29. (45-48. hetek) Vendéglátóknak 45-48. hetek ELŐJEGYZÉSI AJÁNDÉK Tuppercsúcs 40 000 Ft-os Parti Duplafalú Kelesztő 1,5 L Vendéglátói ajánlat 40 000 Ft-os Parti

Részletesebben

Párolótál mikrohullámú sütőhöz

Párolótál mikrohullámú sütőhöz Párolótál mikrohullámú sütőhöz hu Használati útmutató és receptek 94497AB1X1IX 2018-07 Kedves Vásárlónk! A párolótálban gyorsan, egészséges és zsírszegény módon készítheti el az ételeket a mikrohullámú

Részletesebben

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y Díjnyertes Muffin receptek A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken kezelt gyerekek kedvencei Leukémiás Gyermekekért A l a p í t v á n y Tudjuk, mi kell egy mosolyhoz. Kedves Sütögető Barátunk!

Részletesebben

ADVENTSTOLLEN { KÖSZÖNET A VÉLETLENNEK }

ADVENTSTOLLEN { KÖSZÖNET A VÉLETLENNEK } 22 ADVENTSTOLLEN { KÖSZÖNET A VÉLETLENNEK } Sokáig csak a pékségben jutottunk adventstollenhez, de látva a sok E betűt az összetevők listájában, elhatároztam, hogy nekiveselkedem és inkább egy házi készítésű

Részletesebben

Édes. kalandozások. gyerekeknek. Mit találtál? Képes receptfüzet. Kösd össze a számokat a megfelelô sorrendben, hogy megtaláld, mit rejt a kép!

Édes. kalandozások. gyerekeknek. Mit találtál? Képes receptfüzet. Kösd össze a számokat a megfelelô sorrendben, hogy megtaláld, mit rejt a kép! Kösd össze a számokat a megfelelô sorrendben, hogy megtaláld, mit rejt a kép! 4 5 8 7 Mit találtál? Színezd ki, díszítsd fel kedved szerint! 8 9 7 6 0 kalandozások 6 Édes 56 9 0 55 54 5 5 50 5 48 49 46

Részletesebben

R e c e p t o l d a l. h u Húsvéti recept ajánló

R e c e p t o l d a l. h u Húsvéti recept ajánló Receptoldal.hu Húsvéti recept ajánló Baconnal és Cheddarral töltött tojás - 12 tojás - 1/2 csésze majonéz - 4 szelet bacon - 2 evőkanál finomra reszelt cheddar sajt - 1 evőkanál mustár - só,bors A tojásokat

Részletesebben

1. Román krémes Mikádó (kőszikla) torta I Mikádó (kőszikla) torta II Kókusztetős ananászkocka... 5

1. Román krémes Mikádó (kőszikla) torta I Mikádó (kőszikla) torta II Kókusztetős ananászkocka... 5 1 Tartalomjegyzék: 1. Román krémes... 2 2. Mikádó (kőszikla) torta I.... 3 3. Mikádó (kőszikla) torta II.... 4 4. Kókusztetős ananászkocka... 5 5. Tejfölös csodasüti... 6 6. Gesztenyebomba... 7 2 1. Román

Részletesebben

Emese süteménypor. Meggyes pite: Almás pite: 1 csg Emese süteménypor, 5 dkg margarin, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 1 kávés kanál szódabikarbóna

Emese süteménypor. Meggyes pite: Almás pite: 1 csg Emese süteménypor, 5 dkg margarin, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 1 kávés kanál szódabikarbóna Emese süteménypor Meggyes pite: Almás pite: 1 csg Emese süteménypor, 5 dkg margarin, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 1 kávés kanál szódabikarbóna Az alapanyagokból tésztát gyúrunk, kettéosztjuk. Ki

Részletesebben

Rakott padlizsán - Mussaka. Hozzávalók: 4 padlizsán, só, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma,

Rakott padlizsán - Mussaka. Hozzávalók: 4 padlizsán, só, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, Rakott padlizsán - Mussaka 4 padlizsán, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, 3 evőkanál aprított petrezselyem, 1/2 dl olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, bors, 2 evőkanál

Részletesebben

Old Millers Receptfüzet

Old Millers Receptfüzet Old Millers Receptfüzet Sütési tippek az Öreg Millertől: SMART MILLER A még ropogósabb héj eléréséhez ne csak a sütőt, hanem a sütőlemezt is melegítsük elő! Ha szabadon vetett kenyeret készítünk, használhatunk

Részletesebben

Muffinformák. Termékismertető és recept

Muffinformák. Termékismertető és recept Muffinformák hu Kedves Vásárlónk! Termékismertető és recept A szilikon muffinformák nagyon rugalmasak és tapadásgátló hatásúak. Így a muffinok különösen könnyen kivehetők belőlük általában nincs szükség

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Chilis bab (3 adag) 1 ek olívaolaj 150g vöröshagyma 400g darált pulykacomb

Részletesebben

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô Kedves Olvasó! Ugye Önnel is többször elôfordult már, hogy munka után szinte beesett a konyhába és gyorsan valami finomat kellett összedobni vacsorára a családnak?! Ehhez azonban elôször be kell vásárolni,

Részletesebben

Fahéjas csillag sütőkészlet

Fahéjas csillag sütőkészlet hu Termékismertető és recept Fahéjas csillag sütőkészlet Kedves Vásárlónk! Még sosem volt ennyire egyszerű a tökéletes formájú fahéjas csillagok sütése: A fahéjas csillag szilikon sütőlap nagyon rugalmas

Részletesebben

Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák

Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák I70 Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák ÍZÔRZÔK Hozzávalók: másfél kg tisztított amur 10 dkg füstölt kenyérszalonna 10 dkg fôtt császárszalonna szeletben 2 nagyobb,

Részletesebben

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta Boróka konyhája Saláták... 1 Citromfüves aromás vitaminos saláta... 1 Kapros cukkíni saláta... 1 Joghurtos, zelleres, kapros káposzta saláta... 2 Bazsalikomos tofu saláta... 2 Áfonyasaláta... 3 Tárkonyos

Részletesebben

Mini-Madeleine sütőforma

Mini-Madeleine sütőforma Terékisertető és recept Mini-Madeleine sütőfora Kedves Vásárlónk! A 20 darabos szilikon ini-madeleine sütőfora rendkívül rugalas és tapadásentes felületű. Így az elkészült Madeleine-t különösen könnyű

Részletesebben

Csirkepaprikás tésztával

Csirkepaprikás tésztával Csirkepaprikás tésztával - 30-40 dkg csirkemell filé, - Knorr csirkepaprikás alap, - főzőtejszín, - víz, - étolaj, - 250 g Gyermelyi copfocska tészta A húst felkockázzuk, és szárazra csepegtetjük. A 2,8

Részletesebben

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Műtétet követő 1. nap: TEA ÉS VÍZ Igyon lassan, kis kortyokban Várjon 1-2 percet a kortyok között; Egyszerre soha ne igyon többet 1 dlnél Csakis szénsavmentes

Részletesebben

Kicsi piteformák. Az útmutatóhoz egy receptet is mellékeltünk, így új piteformáit azonnal kipróbálhatja.

Kicsi piteformák. Az útmutatóhoz egy receptet is mellékeltünk, így új piteformáit azonnal kipróbálhatja. Kicsi piteformák Termékismertető és recept Kedves Vásárlónk! A sütőforma levehető aljának köszönhetően a pite különösen könnyen vehető ki a formából. Így a sütemény még jobban sikerül, és egy szép tányéron

Részletesebben

- Zsuzsi - - Ramóna -

- Zsuzsi - - Ramóna - Fahéjas-almás zabpehely szelet répával - Zsuzsi - 1 bögre (2,5 dl) zabpehely 3 ek méz vagy xilit 1 tk őrölt fahéj 1 rúd vanília pár csepp vaníliás aroma 1 db nagyobb alma 1 db nagyobb, vagy 2 kisebb sárgarépa

Részletesebben

Mennyei datolyavajas praliné mogyorós csokival

Mennyei datolyavajas praliné mogyorós csokival Tartalomjegyzék Mennyei datolyavajas praliné mogyorós csokival Csokis-málnás nyers muffin Nyers csoki bon-bon Narancsos brownie szaloncukor Fahéjas-szilvás zselés szaloncukor Mézeskalács szaloncukor Mennyei

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 1. Hét

Menü - 1800 kcal. 1. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

Receptfüzet. gluténmentes ételekhez

Receptfüzet. gluténmentes ételekhez Receptfüzet gluténmentes ételekhez Mix B Szögletes kenyér 7 Bagett 8 Burgonyás kenyér 9 Tarka zsemlék 10 Pizza 11 Édes joghurtos zsemle 12 Szilvás sütemény 13 Mix C Palacsinta 15 Sajtos galuska 16 Quiche

Részletesebben

Avair receptek - Karácsonyi töltött pulykamellfilé

Avair receptek - Karácsonyi töltött pulykamellfilé 2010 december 20. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Avairértékelve receptek - Karácsonyi Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Főzzön vele! Az automata vezérlésű elektromos kukta újdonság a biztonságos

Részletesebben

Sonkakészítő hőmérővel. *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866

Sonkakészítő hőmérővel. *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866 Sonkakészítő hőmérővel *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866 Jelmagyarázat www.tescoma.com/video/420866 PRESTO sonkakészítő hőmérővel Tulajdonságok A PRESTO sonkakészítő kiváló eszköz a házi

Részletesebben

A svédasztal remekei. A svédasztal története

A svédasztal remekei. A svédasztal története A svédasztal remekei A svédasztalos vendégség sokak kedvence, mert mindenféle finomság közül válogathatunk. De mi is van az igazi svédasztalon? És mi az ami igazán a svédek kedvence? Összeállításukban

Részletesebben

Mini kuglófformák. hu Termékismertető és recept

Mini kuglófformák. hu Termékismertető és recept Mini kuglófformák hu Termékismertető és recept Kedves Vásárlónk! A szilikonból készült mini kuglófformák nagyon rugalmasak és tapadásmentes felületűek. Így a kuglófokat különösen könnyen kiveheti belőlük

Részletesebben

MOGYORÓS BISCOTTI { KÁVÉHOZ, VÖRÖSBORHOZ }

MOGYORÓS BISCOTTI { KÁVÉHOZ, VÖRÖSBORHOZ } 15 MOGYORÓS BISCOTTI { KÁVÉHOZ, VÖRÖSBORHOZ } Ennél rosszabb magaviseletű tésztával még nem találkoztam. Mindenhova ragaszkodik, ahová nem kéne: a lapáthoz, az edényhez, sőt még a kezedhez is. Minél kevesebb

Részletesebben

Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap

Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap 2018. november 05. Eger, Vallon u. 2. Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Sebestyén Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája. Rendezvény célja: - egészséges

Részletesebben

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre.

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre. AamsddmFrafa Mama minden évben készített ilyen mézeskalácsot, több száz darabot, tojásfehérjébe kevert porcukorral kicirkalmazva, mákkal, kókusszal, több színű cukorgyönggyel díszítve. (...) A lényeg viszont

Részletesebben