DOKTORI DISSZERTÁCIÓ A FORDÍTÁSI KÖRNYEZETEK HATÁSA A FORDÍTOTT SZÖVEG MINŐSÉGÉRE ÁBRÁNYI HENRIETTA

Átírás

1 DOKTORI DISSZERTÁCIÓ A FORDÍTÁSI KÖRNYEZETEK HATÁSA A FORDÍTOTT SZÖVEG MINŐSÉGÉRE ÁBRÁNYI HENRIETTA 2016

2 Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Ábrányi Henrietta A fordítási környezetek hatása a fordított szöveg minőségére Nyelvtudományi Doktori Iskola: Vezetője: Fordítástudományi Doktori Program: Vezetője: A bizottság tagjai és tudományos fokozatuk: Elnök: Bírálók: Tag: Titkár: Póttagok: Dr. Tolcsvai Nagy Gábor, akadémikus, egyetemi tanár Dr. Klaudy Kinga DSc, professor emeritus Dr. Klaudy Kinga DSc, professor emeritus Dr. Kis Ádám PhD, c. egyetemi docens Dr. Prószéky Gábor DSc, egyetemi tanár Dr. Seidl-Péch Olívia PhD, egyetemi docens Dr. Horváth Péter Iván PhD, egyetemi adjunktus Dr. Balaskó Mária PhD, főiskolai docens Dr. Varga Ágnes PhD Témavezető: Dr. Kis Balázs PhD Budapest, október 16.

3

4

5 Tartalomjegyzék Köszönetnyilvánítás... 5 Bevezetés A számítógépes fordítástámogatás A számítógépes fordítástámogatás terminus meghatározása és kategóriái A számítógépes fordítástámogatás és a gépi fordítás viszonya A számítógépes fordítástámogatás alá sorolható eszközök A fordítási környezetek Összegzés, a dolgozatban alkalmazott terminológia A számítógépes fordítástámogatás története Az ALPAC jelentés Az ALPAC jelentés után az első periódus ( ) A második periódus ( ) A harmadik periódus ( ) A negyedik periódus ( ) További fontos fejlemények a negyedik periódusban Napjainkban és összegzés A fordítási környezetek komponensei A fordítómemória A fordítómemória meghatározása A fordítómemória működése A fordítómemória és a szegmentálás A fordítómemóriából lehívott találatok típusai A fordítómemória használata A fordítómemória használatához alkalmas szövegek A fordítómemória főbb jellemzői összegezve A fordítási környezetek további komponensei Kitérő a fordítási projektek és néhány további terminus A fordítómemória központi szerepe: a fordítómemória hatásai A produktivitásra gyakorolt hatás A minőségre gyakorolt hatás Egyéb előnyök és hátrányok

6 Összegzés A további komponensek haszna előnyök és hátrányok A terminológia haszna Szövegszinkronizálás Szegmens alatti illesztés Összegzés A minőség értékelése Főbb fordítási minőségértékelési modellek a fordításelméletben Reiss (2000) Nord (2005) House (1997) Williams (2001, 2004) Az elméleti fordítási minőségértékelési modellek problematikája A fordítás és a minőségértékelés szakmai szempontú megközelítése A fordítás és a minőség üzleti szempontú megközelítése A fordításelmélet és a szakmai igények közötti szakadék Objektív és kvantitatív eredmények igénye Kitérő terminológiai javaslat A szakmai szempontú minőségértékelés helye Összegzés Az objektív és kvantitatív minőségértékelési modellek jellemzői A nyelvi minőségbiztosítás Az elméleti és a szakmai modellek összevetése A nyelvi minőségbiztosítási modellek relevanciája a jelen kutatásban Néhány kiválasztott nyelvi minőségbiztosítási modell bemutatása SAE J LISA QA modell memoq QA modell Összegzés A kutatás általános bemutatása A kutatás célja és jelentősége A kutatás háttere Bowker (2005) Jiménez-Crespo (2009)

7 Torres-Hostench et al. (2010) és Mesa-Lao (2011) Kutatási kérdések és hipotézisek Előzetes várakozások Próbakutatások a fordítási környezetek fordított szövegekre gyakorolt hatásáról Az első és a második próbakutatás bemutatása Résztvevők és a forrásszöveg A kutatások menete: fordítás és lektorálás Eredmények Az eredmények összevetése Bowker (2005) eredményeivel A hipotézisek ellenőrzése a két próbakutatás alapján A harmadik próbakutatás bemutatása Tanulságok Empirikus kutatás a fordítási környezetek fordított szövegekre gyakorolt hatásáról A kutatás felépítése és módszertana A fordítás rész A lektorálás rész A kiválasztott fordítási eszköz memoq Résztvevők A forrásszövegek A forrásszöveg általános bemutatása A forrásszöveg és a kutatási anyagok előkészítése A forrásnyelvi szövegek számszerűen memoq-statisztikák alapján A fordítási feladat külső tényezői Adatgyűjtés, adatfeldolgozás A kutatás eredményei a kérdőíves válaszok és a produktivitás szempontjából A produktivitásra gyakorolt hatás A fordítók véleménye saját munkájukról a kérdőíves válaszok alapján További megállapítások a fordítók tollából A kutatás eredményei a lektorálások alapján felfedett minőség szempontjából A lektorálás elemzése A kutatás eredményei a minőség szempontjából összegző adatok Kitérő a kiugró értékek ellenőrzése és kezelése Az elemzés korrigálása az összegzett adatok szempontjából A kutatás eredményei a minőség szempontjából részletezett adatok

8 Kitérő Az empirikus kutatás eredményeinek tárgyalása Az első hipotézis ellenőrzése A második hipotézis ellenőrzése A harmadik hipotézis ellenőrzése A negyedik hipotézis ellenőrzése Az ötödik hipotézis ellenőrzése Összegzés Összefoglalás, kitekintés Irodalomjegyzék Ábrák jegyzéke Táblázatok jegyzéke Függelékek A próbakutatások fordítási útmutatója és a fordítóknak feltett kérdések Az empirikus kutatásban használt angol szövegrészlet Az empirikus kutatásban használt fordítandó angol szövegrészlet Az empirikus kutatásban használt korábbi fordítás lektorált verziója Az empirikus kutatásban alkalmazott hibákat tartalmazó korábbi fordítás Néhány kiválasztott példa a leadott fordításokból TA04 a legjobbnak értékelt fordítás (96,52%/97,01%) A kizárt TC04 a legrosszabbnak értékelt fordítás (89,55%/89,05%) A kizárt TA02 fordítása (90,55%/90,05%) TA01 fordítása kiugró adatok a részletezésben (93,53%/93,03%) Jó minőségű, de befejezetlen fordítás (TD01 96,02%/95,52%) Példák az Exceles lektorálásra TD04 fordításának lektorálása (1. lektor) TC01 fordításának lektorálása (2. lektor) A CD-ROM tartalma (mappaszerkezet)

9 Köszönetnyilvánítás A jelen disszertáció nem jöhetett volna létre témavezetőm, Dr. Kis Balázs, valamint a Fordítástudományi Doktori Program vezetője, Dr. Klaudy Kinga hathatós unszolása és a rengeteg szakmai támogatás nélkül, amelyet az elmúlt évek során nyújtottak számomra. Köszönöm továbbá a próbakutatásokban és az empirikus kutatásban részt vevő volt hallgatóimnak és a vállalkozó szellemű lektoroknak a rengeteg segítséget és a kutatásban felhasználható adatokat. Külön köszönettel tartozom csoporttársaimnak és kollégáimnak, név szerint Kovalik Deák Szilviának, Laszkács Ágnesnek, Mészáros Andrea Évának és Seresi Mártának, hogy a program három éve alatt és azután is folyamatosan támogatásukról biztosítottak, és tartották bennem a lelket. Hálás vagyok kollégáimnak, Mohácsi-Gorove Annának, Nagy Annamária Lillának és Zachar Viktornak, hogy bármikor fordulhattam hozzájuk segítségért vagy egy jó tanácsért. Hálás vagyok Dr. Balaskó Máriának, Dr. Seidl-Péch Olíviának és Dr. Kis Ádámnak a számtalan hasznos kritikáért és visszajelzésért, amelyet a munkahelyi vita során nyújtottak nekem. Köszönettel tartozom továbbá minden résztvevőnek, hogy érdeklődésüket fejezték ki a dolgozatom iránt. Köszönöm megbízóimnak, hogy különösen az elmúlt hónapokban türelmesen viselték a hosszabb távolléteimet, és hogy nem vesztették el felém a bizalmukat a kimaradt időszakok miatt. Végül, de nem utolsó sorban köszönet jár páromnak és a családom minden tagjának a türelemért, támogatásért és megértésért, valamint mindazoknak, akiket név szerint nem soroltam fel, de hozzájárultak ahhoz, hogy ez a disszertáció megszülethessen. 5

10 6

11 Bevezetés A globalizáció és a technológiai fejlődés jelentősen megváltoztatta a fordítókkal szemben támasztott követelményeket: egyre nagyobb mennyiségű szöveget kell egyre rövidebb határidő alatt lefordítani, és mindeközben a minőséget is szem előtt kell tartani: az ügyfelek pontos és konzisztens fordításokat várnak el, általában már tegnapra (Clark 1994). Ennek eredményeként elkerülhetetlenné vált a számítógépes fordítástámogató lehetőségek bekapcsolása is a fordítás folyamatába, hogy a folyamatosan növekvő igényekkel fel lehessen venni a versenyt. Bár az 1980-as években még nagy reményeket fűztek a gépi fordításhoz, az Automatic Language Processing Advisory Committee (ALPAC 1966) hírhedt jelentésének következtében a hangsúly egyre inkább az emberi fordítók gépi támogatása felé mozdult el. Azóta a számítógépes fordítástámogatás folyamatosan növekvő népszerűségnek örvend, és kijelenthetjük, hogy a számítógépes megoldások használata ma már kötelező a fordítási piacon. Fordítástámogatás a fordítói piacon Látszólag a fordítási piac is lépést tart az új fejleményekkel és követelményekkel, hiszen a számítógépes fordítástámogatás nagymértékben van jelen a fordítói mindennapokban. Lagoudaki (2006) fordítók körében végzett felmérése például kimutatta, hogy a megkérdezettek 82,5%-a használ valamilyen fordítástámogató eszközt, és a fordítási eszközt nem használók 71%-a is tervezte már akkoriban valamely eszköz használatának elsajátítását. Egyik gyakori megbízóm, egy budapesti fordítóiroda projektmenedzserei körében végzett rögtönzött felmérésből az derült ki, hogy a fordítási projektek legnagyobb részében alkalmaznak fordítási eszközt (legalább 90%, némelyik projektmenedzsernél %), és csak kifejezetten indokolt esetben tekintenek el tőle. Emellett lehetőség szerint minden munkafolyamatot ilyen eszközben igyekeznek elvégezni, ugyanis sokkal átláthatóbbá és gördülékenyebbé válik minden résztvevő számára a munka. Továbbá sokszor még akkor is fordítási eszközben készülnek el a fordítások, ha egyébként nem kifejezetten indokolt a használata (pl. kreatív szövegek), ugyanis így a minőség-ellenőrzés gyorsabban és pontosabban elvégezhető, ráadásul gépi támogatást is nyújt a szoftver. Emellett gyakorta ilyen esetekben is van az ügyfélnek konkrét elképzelése például a terminológiát illetően. Abban az esetben pedig, amikor egy szöveg valamiért mégsem fordítási eszközben készül, gyakorta beviszik a végleges változatot a fordítási eszközbe, hogy az a későbbiekben is elérhető legyen. Egységesen úgy vélik, elengedhetetlen a fordítástámogatás használata, számukra áttekinthetőbbé teszi a munkafolyamatokat, nagy segítséget nyújt bizonyos funkciók automatizálása, emellett 7

12 gyorsabb és hatékonyabb is a munka. A fordítókkal kapcsolatban úgy vélik, nem támogatandó, ha egy fordító elzárkózik a szoftveres megoldásoktól, ugyanis szerintük haladni kell a korral, és ki kell aknázni a lehetőségeket, amelyek éppen a fordító munkájának megkönnyítésére készültek. Nagyon ritkán tekintenek el az ilyen eszközök használatától, például akkor, ha ritka nyelvpárral vagy ritka szakterülettel rendelkező fordítóról van szó, vagy ha egy fordító tapasztalt, munkáját hosszú ideje nem kell lektoráltatni, és nem fenyeget veszély akkor sem, ha az utolsó minőségbiztosítási és helyesírási ellenőrzés végül kimarad. Fordítástámogatás a szakirodalomban A számítógépes fordítástámogatás tehát mindennapi eszközzé vált a fordítási piacon, így nem meglepő, hogy a fordítástudomány kutatói is egyre nagyobb érdeklődést mutatnak iránta. Egyes kutatók a fordítási eszközök fordítás folyamatára gyakorolt hatásával foglalkoztak a produktivitás és a hatékonyság növekedésével kapcsolatban (pl. Clark 1994). Más kutatók a költségek szempontjából járták körbe a kérdést, megint mások pedig a megrendelők, a fordítóirodák és mások viszonyulását vizsgálták a fordítási környezetekhez (vö. Imperial College London Translation Memory Survey 2006; Lagoudaki 2006). Emellett a fordított szövegek minőségére gyakorolt hatás is közkedvelt téma, ám jelentősen megoszlik a kutatók véleménye. Ezzel kapcsolatban elsősorban a stilisztikai és terminológiai konzisztenciát említik, ám számos hátrányra is felhívják a figyelmünket, például a szegmentálás okozta kontextusproblémákra (pl. Biau-Gil és Pym 2006, Craciunescu et al. 2004, Bowker 2005), vagy a minél nagyobb fokú újrahasznosíthatóság érdekében jellemző egyszerűsítésre (pl. Craciunescu et al. 2004). Mindezek azonban gyakran csak saját tapasztalatból származó megállapítások vagy kérdőíves felmérések eredményei. Empirikus kutatás még alig született a témában, amellyel alátámasztható vagy cáfolható lenne bármelyik megállapítás. Kutatásommal egyrészről ennek a hiánynak a pótlásához szeretnék hozzájárulni, és arra keresem a választ empirikus kutatással, hogy kimutatható-e bármilyen minőségi különbség a fordítási környezetekkel és anélkül készült fordításokban. Megvizsgálom továbbá, hogy azonosíthatóak-e jellemző hibák és tendenciák, valamint azt is, hogy a fordítómemória és annak minősége milyen hatással van a fordított szöveg minőségére többek között az időtényező függvényében. Dolgozatom másik fő célja, hogy a magyar szakirodalomban először nyújtsak részletes áttekintést a számítógépes fordítástámogatásról annak történetével, meghatározási lehetőségeivel, valamint a fordítási környezetek komponenseivel és működésével együtt. Ezért a dolgozatom első felében először részletesen bemutatom a számítógépes fordítástámogatás 8

13 terminust és történetét, majd ezen belül a fordítási környezetek legfontosabb terminusaira és működésére térek rá. Ezt követően fordításkutatók eredményeit ismertetem a produktivitásra és a minőségre gyakorolt hatás tekintetében. A szakirodalmi áttekintést a minőség témakörének egy specifikus területével, a fordítási minőségértékeléssel folytatom, ugyanis célom, hogy az empirikus kutatásban részt vevő fordítók munkáját a lehető legobjektívabb alapokra tudjam helyezni, és az értékeléshez számszerű adatokat is hozzá tudjak fűzni, tehát a fordítások minőségét mérni tudjam. A 2. fejezetben kifejezetten a fordítás szakmai oldalára helyezem a hangsúlyt, így nem nyújtok áttekintést a minőség definícióiról, nem mélyedek el a fordítástudomány eddigi kapcsolódó eredményeiben, mindössze áttekintek néhány elméleti minőségértékelési modellt (Reiss 2000, Nord 2005, House 1997, Williams 2001 és 2004) azzal a céllal, hogy áttekintést kapjunk a fordításelméleti minőségértékelési modellek főbb jellemzőiről, ami a szakmai oldal igényeivel való összevetés alapjául szolgál. Ezt követően a szakmai igényeket felvázolva rámutatok az elmélet és a gyakorlat közötti szakadék problematikájára. A fordítás és a fordítási minőség szakmai szempontú megközelítésének bemutatása után meghatározom a szakma legfőbb minőséggel kapcsolatos terminusait, és egy lehetséges kategorizálást javaslok egy új terminus bevezetésével együtt. Végül a nyelvi minőségbiztosítás területére áttérve ismertetek néhány hibatipológiát, amelyek a kutatásom kialakítása során játszottak szerepet. Az empirikus kutatást a 3. fejezettől kezdve ismertetem. A tényleges kutatás előtt három próbakutatást végeztem a kialakított módszertan és a hipotézisek előzetes tesztelése érdekében. Ennek eredményeiről és tanulságairól a 4. fejezetben számolok be. Ezután az 5. fejezetben részletesen bemutatom az empirikus kutatást és eredményeit, a 6. fejezetben pedig ellenőrzöm a felállított hipotéziseket. Végül a 7. fejezetben levonom a szükséges tanulságokat az empirikus kutatásból, és megfogalmazok néhány további kutatandó területet. A jelen dolgozat újszerűsége abban rejlik, hogy objektív minőségértékelési módszerrel vizsgálja meg a fordítási környezettel és anélkül készült szövegek fordítási minőségét úgy, hogy egyértelműen elválasztott variációkat különböztet meg, amelyekben a fordítómemória minősége is fontos szerepet kap. Legfőbb motivációm az, hogy kutatásommal további érdeklődést indítsak el a téma iránt, hogy idővel különböző aspektusokból és akár nagyobb mintákon is megvizsgálhatóvá váljon a fordítások minősége ebből a speciális és nagyon is modern szempontból. Emellett a kirajzolódó tendenciákkal és csapdákkal a fordítási szakma és a fordításoktatás figyelmét is fel lehet hívni a nagyobb figyelmet érdeklő területekre. Remélem, kutatásom inspiráló eredményeket hoz nemcsak a fordítási szakma, hanem a fordításoktatás és a fordítási környezetek gyártói, valamint a fordításelmélet számára is. 9

14 10

15 Technology is not an option in today s professional world; it is a necessity. (Biau-Gil és Pym 2006: 18) 1. A számítógépes fordítástámogatás A számítógépes fordítástámogatás, amelynek története a fordítás más területeihez képest viszonylag rövidnek mondható, kialakulásától kezdve rendkívül gyors fejlődést mutat. A fordítástámogatás kezdete tulajdonképpen ahhoz a ponthoz köthető, amikor az 1960-as években felismerték, hogy a gépi fordítás még sokáig nem lesz képes azt a minőségi eredményt produkálni, amelyet vártak tőle, így a figyelem egyre inkább az emberi fordítók számítógépes támogatása felé irányult a teljesen automatizált rendszerek helyett. A jelen fejezet először a számítógépes fordítástámogatás főbb terminusait és azok meghatározásait ismerteti, majd a terület történeti áttekintésével folytatódik. Ezt követően bemutatom a fordítási környezetek komponenseit, működését, valamint főbb előnyeit és hátrányait az egyes komponensekre lebontva. Ebben a részben megismerhetjük néhány kutató tevékenységét is A számítógépes fordítástámogatás terminus meghatározása és kategóriái A számítógépes fordítástámogatás magyar kifejezés különböző angol kifejezéseknek feleltethető meg. Gyakran találkozhatunk a machine-assisted/-aided human translation (MAHT) és a machine-assisted/-aided translation (MAT) kifejezésekkel, amelyek elsősorban a gépi fordítás (machine translation, MT) vagy ember által támogatott gépi fordítás (humanassisted machine translation, HAMT) ellentételezéseként alakultak ki, és többnyire a gépi fordítás felől érkező kutatók alkalmazzák. Körülbelül a 2000-es évektől kezdve azonban gyakoribbá vált egy új elnevezés, a computer-assisted/-aided translation (CAT) (Bowker 2002). Magyarul is kétféle megközelítést láthatunk az elnevezésekben: a gépi fordítás felől érkező kutatók első sorban a g é p p e l t á m o g a t o t t f o r d í t á s (ld. pl. Prószéky 2005, 2006, 2011a, 2011b, 2015) kifejezést alkalmazzák, a fordítókat segítő számítógépes eszközökre specializálódó kutatóknál pedig a s z á m í t ó g é p e s f o r d í t á s t á m o g a t á s terminus honosodott meg, ennek alapján gyakorta előfordul a f o r d í t á s t á m o g a t ó p r o g r a m (ld. pl. Kis és Mohácsi-Gorove 2008) kifejezés is. 11

16 A számítógépes fordítástámogatás és a gépi fordítás viszonya A számítógépes fordítástámogatás terminus olyan számítógépes szoftver(ek) használatára utal, amely segíti a fordítót a fordítás folyamatában. A fordítást ez esetben ember (azaz nem gép) végzi, de a fordító szoftvereket használ a folyamat bizonyos aspektusainak támogatásához (Bowker és Fischer 2010). Ide tartozik például az ismétlődő, sokszor monoton teendők megszüntetése, a terminológiakeresés automatizálása vagy a korábbi fordítások újrahasznosítása (Esselink 2000). Ennek ellenpólusa az úgynevezett gépi fordítás (machine translation, MT), ahol a fordítás folyamatát alapvetően egy gép végzi el, az ember legfeljebb az elő- és/vagy az utószerkesztés fázisában vesz részt benne (Alcina 2008). A kutatók úgy vélik, a két kategóriát nem lehet élesen elválasztani egymástól, leginkább egy skála két végpontján helyezhetők el (Bowker és Fischer 2010), ahol a kettő között számtalan különféle fordítási módozat található, függően az automatizáció mértékétől, azaz attól, milyen mértékben vesz részt a fordító a folyamatban (Alcina 2008). Austermühl (2001) az e l e k t r o n i k u s f o r d í t á s i e s z k ö z ö k fő terminust használja, és négy fordítási módozatot határoz meg ezen belül: (1) gépi fordítás (machine translation, MT), (2) ember által támogatott gépi fordítás (human-aided machine translation, HAMT), (3) számítógéppel támogatott emberi fordítás (machine-aided human translation, MAHT); (4) emberi fordítás (human translation, HT). Austermühl a két középső módozatot nevezi összefoglalóan számítógépes fordítástámogatásnak (computer-assisted translation, CAT). A négy módozat egy skálán foglal helyet, ahol a gépi fordítás irányába haladva egyre nagyobb az automatizáció mértéke, és egyre kisebb az emberi részvétel, az emberi fordítás felé haladva pedig éppen fordítva: csökken az automatizáció, és nő az emberi részvétel A számítógépes fordítástámogatás alá sorolható eszközök A fentiekben elsősorban a gépi és az emberi fordítás közötti különbséget határoztuk meg. A terminusnak azonban egy további fontos aspektusa is van: milyen szoftverek tartoznak ide? A kutatók véleménye már a terület megjelenése óta megoszlik a választ illetően. Bowker (2002) alapján a számítógépes fordítástámogatást kétféleképpen értelmezhetjük. Tágabb értelemben ide tartozhat minden olyan számítógépes eszköz, amely valamilyen módon segíti a fordítót a munkájában. Így ide sorolhatjuk a szövegszerkesztőt, a nyelvtani ellenőrzőt, az t, de akár az internetet is. Szűkebb értelemben pedig csak azok a programok tartoznak a számítógépes fordítástámogatás terminus alá, amelyek kifejezetten a fordítói szakmának készültek, így ide sorolhatók a fordítómemóriák, a terminológiai adatbázisok, a 12

17 terminológiakivonatoló eszközök vagy a kétnyelvű konkordanciaeszközök. Bár ő az utóbbi, szűkebb értelmezést tartja előnyösebbnek, felhívja a figyelmet, hogy ezen eszközök használatához az adatoknak elérhetőknek kell lenniük számítógépen olvasható formában, ezért érdemes lehet hozzáfűzni az optikai karakterfelismerő (optical character recognition, OCR) és a korpuszelemző eszközöket is. Ezért nem élesen elválasztható kategóriákat, hanem egy skálát képzel el (ld. 1. táblázat), amelyen azok az eszközök kerülnek a számítógépes fordítástámogatás terminus alá, amelyek inkább ehhez a kategóriához közelítenek. 1. táblázat: Eszközök az egyes fordítási módozatokban (Bowker 2002: xxiii) Emberi fordítás Számítógépes fordítástámogatás Gépi fordítás Szövegszerkesztő Adatrögzítő eszköz Gépi fordítási rendszerek Helyesírás- és nyelvtani Korpuszelemző eszköz ellenőrző Elektronikus erőforrások (pl. Terminológiakezelő rendszer CD-ROM) Internet ( , böngészés) Fordítómemória Lokalizációs és weboldal-fordítási eszközök Diagnosztikai eszközök Samson (2005) a tágabb értelmezés mellett teszi le a voksát, és a kifejezetten a fordítást szem előtt tartó számítógépes eszközök mellett (pl. fordítómemória- és terminológiaeszközök stb.) a számítógépes fordítástámogatás terminus alá sorolja az általánosabb célú alkalmazásokat is. Véleménye szerint ugyanis az általánosabb szoftverek is fontosak a fordítók munkája szempontjából, ezek nélkül a fordító számítógépes ismeretei hiányosnak tekinthetők. Ide tartozik szerinte a felhasználói munkaállomás konfigurálása, a fájlkezelés, a digitális szövegalkotás (szövegszerkesztés), illetve az internet használatának alapvető ismerete. A tágabb értelmezést képviseli Webb (1992) is, aki a fordítástámogató eszközök közé sorolja a fordítómemóriás eszközöket, a két- és többnyelvű szótárakat, a nyelvtani- és helyesírás-ellenőrzőt, valamint a terminológiai szoftvereket, bár ennél általánosabb eszközöket nem sorol fel. Bowker és Fischer (2010) a fentiekkel szemben a szűkebb értelmezést részesíti előnyben, és kizárólag azokat a szoftvereket sorolja ide, amelyek kifejezetten a fordítóknak készültek, az általános, de fordítók által gyakran használt szoftvereket (pl. szövegszerkesztők, helyesírásellenőrző, stb.) nem. Ezt a szűkebb értelmezést Bowker (2002) fent bemutatott korábbi munkájában is megindokolta: egy modern fordító számára az általánosabb eszközök már az alapvető számítógépes tudás részét képezik, és számtalan más szakmában is alkalmazzák őket. Emellett némely eszköz (pl. és internet) személyes célokra is gyakorta használatos, így 13

18 a fordítók még azelőtt alapvető használati tudást szerezhetnek ezekről, hogy a fordítói piacra lépnének. Érdekes Ulitkin (2011) felosztása is, aki Kay (1980) alapvető elképzeléséből kiindulva a következő három számítógépes eszközt különbözteti meg, amely automatizálja a fordítás folyamatát, ám valóban itt a fordítási folyamat és végeredmény javítását célzó eszközökre gondol: (1) elektronikus (online és offline) szótárak és korpuszok; (2) számítógépes fordítástámogató eszközök; (3) szövegszerkesztő szoftverek. Austermühl (2001) is egészen más módon közelít a kategorizáláshoz: fő terminusnak az elektronikus fordítási eszközök (electronic translation tools) kifejezést használja, és ez alá sorolja az összes olyan számítógépes lehetőséget, amely a fordító munkáját segítheti. Ide tartozik például: helyesírás-ellenőrző, gépi fordítási rendszer, szövegszerkesztő szoftver, terminológiai adatbázis, elektronikus enciklopédiák, online szótárak, HTML-szerkesztők, szoftverlokalizációs eszközök, elektronikus formában elérhető újságcikkek, magazinok, grafikai szoftver, kommunikációs eszközök, levelezőlisták, fordítómemóriák stb. Az elektronikus fordítási eszközök további kategorizálásához folyamatorientált modellt mutat be. Külön csoportba sorolja a fordítási munkafolyamat kezeléséhez szükséges eszközöket (pl. kommunikációs eszközök a projektmenedzser ügyfél- és a projektmenedzser fordítókommunikációhoz), valamint a nyelvi és kulturális transzfer támogatásához szükséges eszközöket (fordítómemória, gépi fordítás, terminológia, szótárak, elektronikus vagy digitális segédanyagok, terminológiakivonatolás, konkordancia stb.). Láthatjuk, hogy ő sem választja el egymástól a kifejezetten a fordítói munkát támogató eszközöket az általánosabb, de a fordítók által is gyakran használt eszközöktől. Folyamatorientált modellje ugyanakkor rámutat arra, hogy a kifejezetten a fordítás folyamatára vonatkozó eszközökön túl a fordítási szakmában további fontos segítőkre is igény van, főleg a munkafolyamat kezelésének területén. A Tradumàtica csoport tagja, Vilarnau (2001) aszerint osztályozza a különböző eszközöket, milyen viszonyban állnak a fordítással. Ez alapján öt csoportot különböztet meg: 1. Fordítási programok (translation programs): szövegszerkesztő, fordítástámogató eszközök, gépi fordítási eszközök, kiadványszerkesztő alkalmazások, HTMLszerkesztők, szoftverlokalizációs eszközök stb. 2. Fordítást segítő szoftverek (translation aid software): adatbázisok, elektronikus szótárak és enciklopédiák (pl. CD-n), böngészők, táblázatkezelők, helyesírási és nyelvi ellenőrzők stb. 14

19 3. Dokumentumok küldésére és fogadására való programok (programs for sending and receiving documents): , FTP, optikai karakterfelismerő (OCR), hangfelismerő stb. 4. Kiegészítő fordítási szoftverek (accessory translation software): tömörítők, kódolóprogramok, csevegőprogramok, letöltéskezelő szoftverek stb. 5. Általános programok (general programs): vírusirtó alkalmazások, tűzfalak, operációs rendszerek karbantartó szoftverei stb. Megállapítja, hogy az 5. kategóriától az első felé haladva a szoftverek egyre közvetlenebbül kapcsolódnak magához a fordításhoz. Láthatjuk, hogy itt sem kapnak külön szerepet a kifejezetten a fordításhoz készült eszközök, és a fordítókat segítő, fent számítógépes fordítástámogatás alatt összefoglalt eszközök is két külön csoportba kerülnek. Érdekes még Alcina (2008) saját felosztása is. Az előzőhöz hasonlóan ő is öt csoportot különböztet meg. 1. A fordító számítógépe (the translator s computer equipment): számítógép fizikai értelemben, operációs rendszerek, számítógép karbantartásával kapcsolatos eszközök, adattárolók, perifériák és alapvető szoftverek. 2. Kommunikációs és dokumentációs eszközök (communication and documentation tools): különböző internetes szolgáltatások, pl. , csevegés, videokonferencia, hálózat/szerver, fájlátvitel, levelezőlisták stb. 3. Szövegszerkesztés és kiadványszerkesztés (text edition and desktop publishing): bármi, amivel szövegeket írunk, javítunk és ellenőrzünk, pl. szövegszerkesztők, HTMLszerkesztők, weboldalkészítő alkalmazások stb. 4. Nyelvi eszközök és erőforrások (language tools and resources): olyan eszközök és erőforrások, amelyek nyelvi adatok gyűjtésére és rendszerezésére szolgálnak, pl. elektronikus szótárak, adatbázisok és korpuszok. 5. Fordítási eszközök (translation tools): kifejezetten a fordítást szem előtt tartó eszközök. Láthatjuk, hogy Alcina (2008) is a szűkebb értelmet támogató kutatókhoz hasonlóan vélekedik, ugyanis a fő kategórián belül elkülöníti a fordítási eszközöket a többi, fordítókat valamilyen módon segítő eszközöktől. Ahogy majd a történeti áttekintésben láthatjuk, kezdetben az egyes komponensek külön programban voltak elérhetők, és a fordítómemória töltötte be a központi szerepet. Ezért fontos kiemelni még egy kifejezést, amely elterjedt terminusnak tekinthető: ez a 15

20 f o r d í t ó m e m ó r i a - e s z k ö z vagy más néven T M - e s z k ö z (translation memory tool, TM tool). Ez kifejezetten azokat a szoftvereket takarta, amelyek legalább fordítómemóriát tartalmaztak. Ezen felül további komponensek is kapcsolódhattak hozzájuk, például terminológiakezelő. Mára azonban ez a kifejezés szűkössé vált, mivel egyetlen komponenst emel ki, amely bár központi jelentőségű, nem az egyetlen hasznos. Ráadásul ma már számos olyan szoftver áll rendelkezésünkre, amely minden fontos funkciót egyetlen programban tartalmaz (Zetzsche 2015) A fordítási környezetek A fentiekből kitűnik, hogy a legelterjedtebb kifejezés az angol nyelvű szakirodalomban a computer-assisted/-aided translation terminus, amely magyarul számítógépes fordítástámogatás néven honosult meg. A területen azonban a terminus mögött húzódó eszközök tekintetében nem homogén a kép. Ezt a terminológiai zűrzavart igyekszik Zetzsche (2015) is feloldani. Ő a számítógépes fordítástámogatás terminust egy fő kategóriának tekinti, amely magában foglalja az összes olyan szoftvert, amely valamilyen úton-módon segíti a fordító munkáját. Így véleménye szerint ide sorolhatók a fordítómemória-eszközök, a terminológiakezelők, a korpuszelemző programok, de maga a szövegszerkesztő és a helyesírásellenőrző, az online és offline szótárak, szószedetek, segédanyagok, párhuzamos szövegek, az OCR- (optikai karakterfelismerő) vagy a DTP- (kiadványszerkesztő) programok, valamint a projektmenedzsmenttel, adminisztrációval kapcsolatos eszközök is (vö. Craciunescu et al. 2004). A kifejezetten a fordítóknak készült programoknak pedig egy új nevet ad: ezek nála az úgynevezett f o r d í t á s i k ö r n y e z e t e k (translation environment tool, TEnT) (Zetzsche 2015). Magyar fordításban először a Kilgray-nél ( bukkant fel a kifejezés. Fontos azonban kiemelni, hogy Zetzsche minden egyes fordítástámogató szoftvert ezzel a terminussal illet, így például a legelőször piacra dobott kezdetleges fordítómemóriaeszközöket is. A magyar kifejezés ezzel szemben csak olyan programokra vonatkozik, amelyek ténylegesen egy felületen egyesítik a fordítóknak szánt eszközöket: A fordítási környezet olyan számítógépes program, amely speciális a hagyományos szövegszerkesztőtől eltérő módon teszi lehetővé a fordítás megírását. (Kis és Mohácsi- Gorove 2008: 166) Bár a fenti definíció nem ad konkrétumot, a hagyományos szövegszerkesztős megoldásoktól elválasztja a fordítási környezeteket, ami esetünkben azt jelenti, hogy csak azok az eszközök tartoznak ide, amelyek saját szövegszerkesztővel rendelkeznek és a többi komponens is ugyanabban a programban kap helyet. 16

21 Zetzsche (2015) három kategóriára bontja a számítógépes fordítástámogató eszközöket: (1) eszközök, amelyek bizonyos funkciókkal látják el a fordítót; (2) eszközök, amelyek a fordítási környezetek használatát fokozó funkciókat biztosítanak; (3) eszközök, amelyek átfogó környezetet biztosítanak a különböző fordításhoz kapcsolódó funkcióknak, azaz maguk a fordítási környezetek. A három kategória bizonyos esetekben átfedésben lehet, hiszen némelyik fordítási környezet napjainkban olyan funkciókkal is rendelkezik, amelyek általában specializált eszközökben kapnak helyet. A most következő felsorolásban ritkítva szedtem azokat az eszközöket, amelyek bizonyos fordítási környezetekben is helyet kaptak. Az első kategóriába tartozik többek között az erőforrás-keresés, a t e r m i n o l ó g i a k e z e l é s, a projektmenedzsment, a s z ó s z á m l á l ó k és a s z o f t v e r l o k a l i z á l á s. A második kategóriába sorolhatjuk a szöveg- és a t e r m i n o l ó g i a k i v o n a t o l á s t, a konvertálást és az e r ő f o r r á s o k k a r b a n t a r t á s á t, a s z ö v e g p á r h u z a m o s í t á s t és a m i n ő s é g b i z t o s í t á s t. A harmadik kategória pedig magukat a fordítási környezeteket takarja, amelyek hagyományos értelemben lehetővé teszik a fordítók számára, hogy adatbázisokat hozzanak létre a fordított szövegekből, és lehívják a tárolt adatokat újabb fordítások során ( fordítómemória-eszköz ). Valójában ennél már jóval többről van szó napjainkban, hiszen ma már egyetlen programban tudunk terminológiai adatbázisokat építeni, elemezni a fordítandó szöveget, elvégezni a minőségbiztosítást vagy bonyolult fájlformátumokat kezelni. A fordítási környezeteket is három további kategóriára bontja, amely tulajdonképpen mint a későbbiekben láthatjuk is a számítógépes fordítástámogatás fejlődését követi. Az első kategóriába tartoznak azok az eszközök, amelyek makrók használatával a Microsoft Word szövegszerkesztőbe épülnek be, valamint fordítómemóriák és terminológiai adatbázisok használatát teszik lehetővé. Erre a legismertebb példa talán a ma már hagyományosnak számító Trados Translator s Workbench, de napjainkban is találunk rá példát, ilyen a Wordfast Classic ( A második kategóriába Zetzsche azokat az eszközöket sorolja, amelyeknél a fordítók egy különálló, jellemzően táblázatos környezetben dolgoznak. Ide tartoznak napjaink főbb ismert szoftverjei, így az SDL Trados Studio ( a Déjà Vu ( a STAR Transit ( a memoq ( az Across ( a Wordfast Pro ( vagy az ingyenesen elérhető OmegaT ( Végül a harmadik kategóriába azok az eszközök kerülnek, amelyek szigorúan online felületen érhetők el. Ez a kategória még napjainkban is újdonságnak számít. Ide sorolhatjuk 17

22 például az XTM Cloudot ( a Memsource-t ( a Wordfast Anywhere-t ( vagy a Wordbee-t ( A történeti áttekintés végén részletesen is olvashatunk ezekről az eszközökről, további eszközökért pedig lásd: Zetzsche (2015). Napjainkban a szűkebb értelemben vett fordítási környezetek, azaz integrált felületek használata a legelterjedtebb (Bowker és Fischer 2010), a korábbi eszközök folyamatosan kiszorulnak a piacról, bár néhány a mai napig elérhető, és támogatják is a szoftverek. A folyamatos és a gyors fejlődés miatt azonban jelen dolgozat mindössze pillanatképet tud nyújtani az aktuálisan elérhető eszközöket felhasználva, ám már a dolgozat írásának pillanatában kirajzolódni látszanak új tendenciák, amelyek mindenképpen külön kutatást igényelnek majd a jövőben Összegzés, a dolgozatban alkalmazott terminológia A jelen dolgozat kontextusában a s z á m í t ó g é p e s f o r d í t á s t á m o g a t á s terminus tágabb értelemben értendő, azaz minden olyan eszköz ide tartozik, amely valamilyen úton-módon támogatja, segíti a fordító munkáját, kezdve a szövegszerkesztőtől a fordítási környezeteken át egészen a specializált szoftverekig (pl. optikai karakterfelismerés, projektmenedzsment stb.). Mivel jelen dolgozat a fordítási környezetek, és azon belül is a fordítómemória hatására koncentrál, ezekre az eszközökre nem térek ki részletesen. A f o r d í t á s i k ö r n y e z e t e k a számítógépes fordítástámogatásnak mint fő kategóriának egy alkategóriáját képezik a számos további eszköz mellett, ám a terminus Zetzschével (2015) ellentétben a dolgozatban nem az összes idáig megjelent eszközre értendő, hanem kizárólag napjaink integrált környezeteire, amelyekben a fordítómemórián túl számos további komponens egyetlen programban található meg. A korábbi, külön elérhető komponensek esetén összefoglalóan a f o r d í t á s i e s z k ö z ö k (translation tools) elnevezéssel élek Hutchins (1997) alapján, bár tény, hogy ez az elnevezés is számos különböző értelemben megtalálható a szakirodalomban, tovább bonyolítva a terület amúgy is zavaros terminológiáját. Ahogy arra egy korábbi tanulmányomban is felhívtam a figyelmet, a translation tool (vagy ritkán translator tool) kifejezés homályos, és bizonyos értelmezésekben alá sorolhatók akár a gépi fordítási rendszerek is (Ábrányi 2016). Mivel azonban ma már egyre terjed a gépi fordítási modul használata is a fordítási környezetekben, úgy vélem, nem okozok zavart a választott terminus használatával. Végül szükséges esetben pedig a bevett nevükön hivatkozok a külön komponensekre (pl. fordítómemória, terminológiakezelő, szövegpárhuzamosító stb. részletesen később). 18

23 1.2. A számítógépes fordítástámogatás története A számítógéppel támogatott fordítás 1967-ben indult útnak az 1966-ban kiadott hírhedt ALPAC (Automatic Language Processing Advisory Committee) jelentés megjelenését követően. A jelentés hatására közel húsz évre visszaesett a gépi fordítás kutatásának jelentősebb támogatása az Egyesült Államokban, emellett tisztán és érthetően azt az üzenetet közvetítették a jelentéssel, hogy a gépi fordítás jövője és hasznossága megkérdőjelezhető (Chan 2015). Mivel ez a jelentés indította tulajdonképpen útjára a számítógépes fordítástámogatás fejlődését, tekintsük át az említett jelentést, ugyanis felfedi a fordítási piac akkori igényeit, melyek közvetlenül kapcsolhatók a fordítástámogatás igényéhez a gépi fordítással szemben Az ALPAC jelentés A mindössze 34 oldalas (függelékekkel együtt 138 oldalas) jelentés az 1964 áprilisában létrehozott Automatic Language Processing Advisory Committee nevéhez fűzik, és a következő címmel jelent meg: Languages and machines: computers in translation and linguistics (Nyelvek és gépek: számítógépek a fordításban és a nyelvészetben). Ebből azonnal láthatjuk, hogy a jelentés nem kizárólag a gépi fordítással, hanem a számítógépes nyelvészet tágabb területével foglalkozik (Hutchins 1996). hangzik: Az előszóban olvashatjuk a jelentés létrejöttének hátterét, amely a következőképpen A Nemzetvédelmi Minisztérium, a Nemzeti Tudományos Alapítvány és a Központi Hírszerző Ügynökség közel egy évtizede támogat projekteket az idegen nyelvek automatikus feldolgozásának területén; ezek a projektek elsősorban a gépi fordítás területét érintik. Annak érdekében, hogy összehangolt szövetség kutatási és fejlesztési program jöhessen létre ezen a területen, a három ügynökség megalapította a Joint Automatic Language Processing Group (JALPG) nevű csoportot. 1 (ALPAC 1966: 11, fordítás tőlem) A JALPG hamar felismerte, hogy tanácsadó bizottságra van szüksége az irányított technikai támogatáshoz és a számítógépes nyelvészet, a gépi fordítás és további kapcsolódó területeken végzett független megfigyelésekhez. Ennek következményeként 1963 októberében létrejött a bizottság, majd 1964 áprilisában sor került az első ülésre. A Bizottság megállapította, hogy a nyelv automatikus feldolgozásával foglalkozó kutatások támogatása két okból lehet indokolt: 1 The Department of Defense, the National Science Foundation, and the Central Intelligence Agency have supported projects in the automatic processing of foreign languages for about a decade; these have been primarily projects in mechanical translation. In order to provide for a coordinated federal program of research and development in this area, these three agencies established the Joint Automatic Language Processing Group (JALPG). (ALPAC 1966: 11) 19

24 (1) kutatás szellemileg kihívást jelentő területen, amely releváns a támogató ügynökség számára; (2) kutatás és fejlesztés költségcsökkentés vagy jelentős teljesítményjavulás ígéretével, illetve operatív igények kielégítésére (ALPAC 1966). Fontos azonban megjegyezni a második ponttal kapcsolatban, hogy a jelentés kizárólag az amerikai kormányzati és katonasági igényekre, valamint az orosz nyelvű dokumentumok elemzésére koncentrált, és nem foglalkozott a gépi fordítási rendszerek potenciális felhasználóival és használati lehetőségeivel, illetve más nyelvekkel sem (Hutchins 1996). A jelentés a fordítás teljes területével foglalkozik, nem kizárólag a gépi fordítással. Az első részben elemzi az emberi fordítást, feltérképezi a jó fordító ismérveit (célnyelv alapos ismerete, téma alapos ismerete, forrásnyelv megfelelő ismerete), és kitér a fordítók által használt esetleges segédletekre is (pl. írógép, diktafon). Ezt követően a fordítói foglalkoztatottság típusaival foglalkozik, részletezi a belsős és a külsős (szabadúszó) fordítók előnyeit és hátrányait a fordító és a megbízó/munkáltató szempontjából is. Kitér a költségekre, a referenciákhoz való hozzáférésre, az elérhetőségre, a szakterületekre. Ezt követően a jelentés részletezi az amerikai tudósok és kormányzati tisztviselők fordítási igényeit, valamint az oroszról angolra történő fordítások általános keresletét és kínálatát. Hutchins (1996) összefoglalása alapján a tudományos irodalom nyelve tekintetében az angol nyelv jelentős elsőbbséget élvez (az 1965-ban született cikkek 76%-a angolul volt). A jelentés felteszi a kérdést, vajon nem egyszerűbb és gazdaságosabb-e, ha azok, akik sok orosz nyelvű anyaggal kerülnek kapcsolatba, megtanulják az eredeti nyelven olvasni a dokumentumokat. A jelentés több kutatásra utalva arra jut, hogy legfeljebb 200 óra alatt elsajátítható az adott területen az orosz szövegek megfelelő olvasási képessége. Ám arra is utalnak, hogy bár erre a célra léteznek már megoldások, mégsem használják ki őket. Ezért a 2. függelékben egy 10 hetes kurzust mutatnak be (ALPAC 1966). A fordítási igényekkel kapcsolatban a jelentés a következő megállapításokat teszi: a kínálat túllépi a keresletet mind a fordítók, mind a szövegek szempontjából. A fordítók szempontjából ezt úgy értik, hogy rengeteg a fordító, semmiképpen sem beszélhetünk hiányról a piacon ezt kérdőíves felméréssel támasztják alá (ALPAC 1966: 12). A szövegek szempontjából pedig rámutatnak arra, hogy tulajdonképpen több a fordítás, mint amennyire valójában szükség van, sok esetben alig egy kis csoport tudja hasznosítani őket. Ezért ironikusnak gondolják, hogy a gépi fordítás nagyobb támogatása mellett harcol számos ügynökség. A bizottság úgy véli, nem érdemes egy kisméretű, gazdaságilag hátrányos és közel 5000 főből álló iparág automatizálására jelentős összegeket költeni. Ehelyett véleményük szerint a g y o r s a s á g r a, a m i n ő s é g r e é s a g a z d a s á g o s s á g r a kellene helyezni a 20

25 hangsúlyt. Ezt taglalja a következő, a fordítás alapvető problémáival foglalkozó rész, amelyet merész kijelentéssel indítanak: A fordítás területén nem áll fenn vészhelyzet. Nem az a fő probléma, hogyan elégítsünk ki egy nem létező igényt a nem létező gépi fordítással. A fordítás számos alapvető problémát vet fel. Ezek pedig a minőség, a gyorsaság és a költségek. 2 (ALPAC 1996: 16, fordítás tőlem) A minőséggel kapcsolatban két fontos megállapítást tesznek. Egyrészről úgy vélik, hogy hogy a fordítás minőségének a m e g b í z ó i g é n y e i n e k kell megfelelnie (Hutchins 1998). A bizottság azonban rámutat, hogy nincs megfelelő eszköz a minőség mérésére, ezért elvégeznek egy értékelési kísérletet John B. Carroll-lal az élen, amelyet a 10. függelékben részleteznek. A jelentés továbbá rámutat, hogy a minőség megbízható mérése elengedhetetlen ahhoz, hogy megállapíthatók legyenek a fordítás költségei, ugyanis enélkül nem lehet megfelelően kimutatni a korrelációt a minőség és a költségek között (ALPAC 1966). A gyorsaságra vonatkoztatva a bizottság megállapítja, hogy ezen a területen van még hova fejlődni, ugyanis számos tudós a t ú l h o s s z ú á t f u t á s i i d ő k r e panaszkodott (ebben az időben a leggyorsabbnak számító szolgáltatás 15 nap alatt 50 oldal volt). A költségekkel kapcsolatban pedig kiszámították különböző fordítási formák esetén (szerkesztetlen gépi fordítást is figyeltek!) az olvasónkénti költséget. Ehhez Carroll értékelését használták, és arra jutottak, hogy az olvasóknak kétszer annyi ideig tartott elolvasniuk a szerkesztetlen gépileg fordított dokumentumokat, mint a jó minőségű emberi fordítást. Így arra jutottak, hogy a hagyományos emberi fordítás olcsóbb, mint a gépi fordítás. Úgy vélik, hogy még az utószerkesztés sem jobb megoldás, az erre szánt pénzt pedig inkább költhetnék több fordítóra, megemelhetnék a béreket, felvehetnének kétnyelvű elemzőket, vagy arra is használhatnák, hogy megtanítsák embereiket oroszul (ALPAC 1966). A jelentés ezt követően a gépi fordítás aktuális helyzetére tér ki, részletezi a fent említetteket, majd a következő, gépileg támogatott fordításról (machine-aided translation) szóló fejezetben megállapítja, hogy egyre tisztábban látható, hogy a teljesen automatikus és jó minőségű gépi fordítás még hosszú ideig nem tud megvalósulni, ezért az érdeklődés egyre inkább a gépileg támogatott fordítás felé irányul. Hutchins (1996) kiemeli, hogy itt nem ember által támogatott gépi fordításról (human-aided machine translation), hanem arról van szó, amit mi ma fordítási eszközökként ismerünk. Arra az általános következtetésre jutnak, hogy a gépi 2 There is no emergency in the field of translation. The problem is not to meet some nonexistent need through nonexistent machine translation. There are, however, several crucial problems of translation. These are quality, speed, and cost. (ALPAC 1966: 16) 21

26 támogatás (akármennyire is kezdetleges volt még akkoriban), a gazdaságosság szempontjából hatékonyabb, mint bármelyik gépi fordítási rendszer (Hutchins 1996). A gépi fordításnak szentelt utolsó előtti fejezetet követően a jelentés a fordítás fejlődésének lehetséges irányaira tér rá. Megállapítja, hogy nem áll rendelkezésre hasznos gépi fordítás, és egyelőre úgy tűnik, a jövőben sem várható ennek létrejötte (ALPAC 1966). Újra rámutatnak a fordítási minőség fejlesztésének lehetséges irányaira, különösen kiemelve a gépi segítséget: a géppel támogatott fordítás fontos irány lehet a jobb, gyorsabb és olcsóbb fordítás felé 3 (ALPAC 1966: 32, fordítás tőlem). A jelen dolgozat szempontjából különösen fontos még a jelentés 12. és 13. függeléke, amelyek tulajdonképpen a mai fordítástámogatás két előfutárát mutatják be: az egyik a német fegyveres erők mannheimi fordítóirodájának gépi támogatású fordítási rendszere, a másik az Európai Szén- és Acélközösség rendszere. Mindkettő bár főleg a terminológiát hangsúlyozza, nyomokban tetten érhető már a fordítómemória koncepciója is (ALPAC 1966). Összefoglalva láthatjuk, hogy bár az ALPAC jelentés jelentősen visszavetette a gépi fordítás kutatását egy időre, a fordítóknak szánt számítógépes alapú segédletek fejlesztését azonban ösztönözte és támogatta (Hutchins 1998). Ebben az időben merült fel az a három igény, amelyre tulajdonképpen a számítógépes fordítástámogatással találták meg a választ, hiszen a fordítástámogatást elsősorban éppen a minőségre, a költségekre és a gyorsaságra vonatkozó igények hívták életre Az ALPAC jelentés után az első periódus ( ) Az ALPAC jelentés megjelenését követően eltelt 50 évben a számítógépes fordítástámogatás rendkívül gyors fejlődésének lehettünk szemtanúi. Chan (2015) az 1967 és 2013 közötti időszakot négy fő periódusra bontja: (1) : a kibontakozás időszaka; (2) : a folyamatos növekedés időszaka; (3) : a gyors növekedés időszaka; (4) : a globális fejlődés időszaka. Az elkövetkező alpontok néhány kiválasztott gyártó és szoftver fejlődésén keresztül mutatják be a fontosabb változásokat. Mivel a gépi fordítás nem az elvárások szerint alakult, megnyílt az út a számítógépes fordítástámogatás előtt. Az első periódusban ( ) született meg a fordítómemória koncepciója, amely a számítógépes fordítástámogatás egyik központi komponense. Nehéz megállapítani, ki tekinthető a koncepció kitalálójának, ugyanis közel egy időben jelent meg 3 Machine-aided translation may be an important avenue toward better, quicker, and cheaper translation. (ALPAC 1966: 32) 22

27 Alan Melbynél, aki akkoriban a Brigham Young University fordításkutatással foglalkozó csoportjának tagja volt (vö. Chan 2015) és Peter Arthernnél. Arthern (1979) cikkében, abból kiindulva, milyen nagy időveszteség az Európai Közösség fordítói számára a korábban már lefordított szövegek újbóli lefordítása, egy olyan memóriát képzelt el, amely tárolja az összes szöveget és a fordításukat a szükséges nyelveken, és a szövegek bármely része bármely nyelven azonnal lehívható a fordítással együtt. A rendszert úgy képzelte el, hogy az összevetné az új szöveget a meglévő fordításokkal az adott nyelven mondatról mondatra, és megjelenítené a legközelebbi elérhető ekvivalenst az egyes mondatoknál. Így létrejönne egy részlegesen lefordított szöveg, amelyen, függően mennyi tárolt elem van már a memóriában, esetlegesen mindössze minimális változásokat kell végrehajtani (például nevek, számok stb. beillesztése). Kiemeli azt is, hogy az új szövegek is rögtön bekerülnének a szövegmemóriába (text memory elnevezéssel illeti a koncepciót) összekapcsolva az eredeti szöveggel, így a fordított szövegek tárhelye automatikusan frissülne. A fentiekből tökéletesen kiolvasható a fordítómemória működése, bár azt hozzá kell tenni, hogy ebben az időben még nem létezett a személyi számítógép, így nagyon is előrelátó volt az elképzelése. Az első időszak egy további kiemelkedő alakja volt Martin Kay (1980), aki egy gépi fordítási eszköz koncepcióját vázolja fel, amelynek a The Translator s Amanuensis ( a fordító írnoka ) nevet adta. Ebben az elképzelt rendszerben a képernyő két részre oszlik, a fordítandó szöveg a felső ablakban jelenik meg, a fordítás pedig az alsó ablakban készül. Mindkét ablak egyformán működik, a fordító pedig ki tud választani egy betűt, szót, mondatot, sort vagy egy bekezdést, és a megfelelő gomb megnyomásával különböző műveletekhez fér hozzá. Elsősorban úgy képzelte el, hogy a fordító át tudja másolni a teljes fordítandó szöveget az alsó ablakba, majd lépésről lépésre kicserélheti a szavakat, kifejezéseket és mondatokat a tényleges fordításra, míg végül nem marad semmi az eredeti szövegből az alsó ablakban (Kay 1980: 13). Akkoriban még nem billentyűzettel beírást képzelt el, hiszen a technológia még nem tartott itt, hanem a fordítók bizonyos műveletekkel tudták volna elvégezni a feladatot (pl. kijelölés, csere stb.) Mint megállapítja, ez mindössze egy szövegszerkesztő, amely még tovább bővíthető fordítók számára hasznos segédekkel, például szótárral. Elképzelése szerint a szótárból nemcsak előhívhatók a bejegyzések, hanem szerkeszthetők is. Emellett akár gépi fordítási modullal is bővíthető lenne (Kay 1980). Felvázolt koncepciója nagy hatással volt a számítógépes fordítástámogatás fejlődésére és a későbbi kutatásokra is (Chan 2015). Ezzel egy időben Melby a saját elképzelését folyamatosan kiegészítette, létrehozott például egy kétnyelvű konkordanciaeszközt, ahol először merült fel a f o r d í t á s i e g y s é g 23

28 (translation unit) koncepciója, majd létrehozott egy összetett környezetet fordítói munkaállomás (translator s workstation) néven, amely három szinten biztosít támogatást a fordítónak (Hutchins 1998). Az első szinten kapott helyet a szövegfeldolgozó, a telekommunikációs szoftver, a terminológiakezelő rendszerek és olyan egyéb eszközök, mint a kiadványszerkesztő vagy a konvertáló eszköz. A második szintre a szövegelemzés, az automatikus keresés a szótárban, a kétnyelvű szöveglehívás, a harmadik szintre pedig a gépi fordítás került (Austermühl 2001). Ezt a 2. táblázat szemlélteti. 2. táblázat: Melby fordítói munkaállomása (Austermühl 2001: 354) 1. szint Szövegfeldolgozó eszköz Telekommunikációs rendszer Terminológiakezelő rendszerek Egyebek (kiadványszerkesztő, konvertáló eszköz) 2. szint Szövegelemző Automatikus keresés szótárban Kétnyelvű szöveglehívás Egyéb (SGML) 3. szint Gépi fordítás Bár Austermühl (2001) rámutat, hogy a fenti többszintű rendszer akár a fordítást támogató eszközök kategorizálásaként is értelmezhető, Melby előremutató rendszert alkotott, amely már utal a napjainkra kialakult összetett fordítási rendszerekre. A fordítómemória koncepcióját végül Melby ültette át legelőször a gyakorlatba. Létrehozott egy interaktív fordítási rendszert Automated Language Processing Systems (ALPS) néven. Ez a rendszer egyrészről terminológiakezelő szoftvert (AutoTerm) tartalmazott, amellyel a fordítók terminusokat tartalmazó szószedetet használhattak a fordítási folyamat során. Nagy előrelépésnek számított ebben a rendszerben, hogy a terminusok egy referenciaablakban jelentek meg a képernyőn, és nem kellett kinyomtatni a szólistát, mint például a Bundessprachenamt, a német fegyveres erők Idegen Nyelvi Intézetének korábbi LEXIS nevű rendszere esetében (Hutchins 1998). Az ALPS rendszer továbbá képes volt már hozzáférést biztosítani a korábban lefordított egyező szegmensekhez (Chan 2015). Ehhez a rendszer elmentette az egyes szegmenseket egy fájlba, ahogy a fordítás haladt előre. A szegmensek tartalmazhattak több szóból álló kifejezéseket vagy nagyobb szintaktikai egységeket. A fordító egy új szöveget összevethetett ezzel a fájllal, lehívhatta az egyező szövegeket, majd létrehozhatott egy fájlt az aktuális fordításhoz, így nem kellett újra lefordítani a már meglévő részeket. Ezt Melby ismétlődések kivonatolásának (repetitions extraction, rövidítve repstraction) nevezte, és alapvetően a fordítómemória egy korai megvalósításának tekinthetjük (Hutchins 1998). Láthatjuk tehát, hogy első lépésként csak a teljesen egyező 24

29 szövegrészletekhez tudtak hozzáférést biztosítani, akkoriban a részleges találatok lehívása még nem működött. Mivel azonban a teljesen egyező szegmensek száma általában alacsony, az első időszakban a fordítómemória biztosította újrahasznosíthatóság még minimális volt, így a fordítómemória szerepe is háttérbe szorult (Wang 2011, idézi Chan 2015). A fenti két központi komponens (terminológiakezelő és fordítómemória) mellett Melby opcionális gépi fordítási lehetőséget (TransActive) is beépített a rendszerbe, amelyet a fordítók vázlatos fordítások elkészítéséhez használhattak fel, ám nem kellett feltétlenül elfogadniuk, el is vethették azt (interaktív rendszer) (Hutchins 1998). A fentiekből kitűnik, hogy a kutatók már az 1980-as évekre azonosították a fordítási környezetek alapvető komponenseit, felvázolták, hogyan működhetnének a fordítók számára hasznosan, ám megvalósításuk előtt még akadtak akadályok. Hutchins (1998) alapján a fordítómemória teljesen kiforrott koncepciójához vezető következő lépés Brian Harris nevéhez fűzhető, aki 1988-ban kitalálta a k é t n y e l v ű s z ö v e g (bi-text) koncepcióját. Az ő meghatározásában a kétnyelvű szöveg egyetlen szöveg két dimenzióban 4 (Harris 1988, idézi Hutchins 1998, fordítás tőlem), amelyben megtalálható fordítási egységekre bontva a forrás- és a hozzá kapcsolódó célszöveg. Ha pedig újra előfordul valamilyen mértékben egy adott fordítási egység amely nem kifejezés, így nem található meg a szótárakban a programot arra utasíthatjuk, hogy keressen hasonló szegmenseket a kétnyelvű szövegben (Hutchins 1998). A fordítómemória koncepciójának megvalósulásához vezető utolsó lépés a gépi fordítás területén tevékenykedő kutatókhoz köthető, akik az 1980-as években adatbázisokat igyekeztek létrehozni meglévő fordításokból. Ám mivel a számítógépes lehetőségek továbbra is korlátozottak voltak, és az adatbázis-építés rendkívül magas költségekkel járt, a fordítómemória koncepciója megmaradt a kísérleti fázisban (Chan 2015). Az utrechti DLT kutatócsoport projektjében megalkotta a k é t n y e l v ű t u d á s b á z i s (bilingual knowledge base) koncepcióját. A tervezett kétnyelvű adatbázis célja az volt, hogy egy interlingvális gépi fordítási rendszer kontextusában elemezze a forrásnyelvi szöveget, és létrehozza a megfelelő célnyelvi változatot. Ehhez vagy már meglévő kétnyelvű korpuszokat terveztek használni, vagy interaktív számítógépes alapú fordítás során hozták volna létre. Bár a DLT-projekt az elemzéshez használt statisztikai információkat, még nem statisztikai elemzéssel történt a forrásés a célnyelvi egységek összekötése. Erre az 1980-as évek végén került sor, amikor felismerték, hogy a hatékony szövegpárhuzamosításra statisztikai elemzésre van szükség (Hutchins 1998). 4 A single text in two dimensions. (Harris 1998: 8, idézi Hutchins 1999: 13) 25

30 Összefoglalva láthatjuk, hogy az első periódus végére még nem született kereskedelmi forgalomban elérhető számítógépes fordítástámogató rendszer, így a fordítástechnológia ekkor még nem tudott nagy hatást gyakorolni a fordítási gyakorlatra és a fordítási piacra A második periódus ( ) A második periódusban a számítógépes fordítástámogatás folyamatos növekedésnek indult. Ennek kezdőpontjaként tartják számon a németországi Trados GmbH és a svájci STAR AG 1984-es megalapítását, ugyanis ez a két vállalat a későbbiekben jelentős kihatással volt a számítógépes fordítástámogatás fejlődésére (Chan 2015). A Trados GmbH (neve a TRAnslation and DOcumentation Software elnevezés rövidítése) vállalat bár fordításszolgáltatóként jött létre, az alapítók, Jochen Hummel and Iko Knyphausen fordítási projektjeik támogatásához hamarosan megkezdte saját fordítástámogató szoftverük kifejlesztését. Felismerték ugyanis, hogy a fordítók nehezen tudnak lépést tartani az egyre növekvő fordítási igénnyel, és mindenképpen segítségül kell hívni a technológiát ban született meg a szövegszerkesztő eszközbe beépülő TED, amely a Translator s Workbench fordítómemória-alkalmazás (az SDL Trados 2007 programcsomag része) korai változata volt. Elsőként azonban nem ez, hanem a MultiTerm terminológiakezelő került piacra 1990-ben DOS rendszerhez 5. Innovatív megoldásnak számított, hogy az adatokat egy teljesen szabadon felépíthető szerkezetű adatbázisban lehetett tárolni, a bejegyzéseket pedig felhasználó által definiált tulajdonságokkal lehetett ellátni. Ezt követte 1992-ben a Translator s Workbench első verziója még DOS rendszerre 6. A STAR AG (neve a Software, Translation, Artwork, and Recording elnevezés rövidítése) a Tradoshoz hasonlóan elsősorban fordításszolgáltatónak született (star-group.net), de kezdetektől fogva fontos szerepet játszott termékeivel a fordítástechnológia ágazatában (Chan 2015). A STAR fejlesztőcsapata a 80-as években kezdte meg a fordítómemóriaalkalmazása, a Transit, valamint az ebbe integrált terminológiakezelő, a TermStar fejlesztését, majd a 90-es évek elején döntött úgy, hogy piacra dobja őket Európában, hogy a fordításszolgáltatás mellett az ügyfelek technológiai igényeit is ki tudják elégíteni (stargroup.net). A Transit 1.0 szoftver, amelynek fejlesztésén már 1987 óta dolgoztak, 1991-ben jelent meg az egész világon DOS rendszerre. Ez a program már a mai rendszerekhez hasonló funkciókkal rendelkezett: külön szövegszerkesztője volt külön ablakokkal a forrás- és a uo. 26

31 célnyelvi szövegnek, tartalmazott fordítómemóriát, terminológiakezelő komponenst és projektmenedzsmenthez szükséges funkciókat is. A rendszerfejlesztés kontextusában a Transit első változatával indult útjának a terminológiakezelés és a projektmenedzsment koncepciója (Chan 2015). Mindkét vállalat napjainkban is fontos szerepet tölt be a fordítástechnológiai ágazatban. Chan (2015) alapján az első kereskedelmi forgalomban kapható rendszer, a Trados es megjelenése jelöli a piacon elérhető számítógépes fordítástámogatási rendszerek kezdőpontját. Ki kell emelnünk azonban, hogy ebben a korban az integrált nem azt jelentette, mint napjainkban a fordítási környezetek esetében, ahol minden komponens egyetlen programban található meg, hanem a kifejezés arra utal, hogy a különböző komponensek bár külön-külön programban voltak hozzáférhetők, ezek összekapcsolódtak egymással, azaz például a terminológiai találatok megjelentek a fordítómemória-alkalmazásban is. Ráadásul a Windows operációs rendszer előtti időkről van szó, tehát továbbra is kezdetleges megoldásokról beszélhetünk a mai rendszerekhez képest. A második periódus egy további kiemelkedő eseménye az IBM vállalat nevéhez köthető, amely 1992-ben piacra dobta az IBM Translation Manager/2 (TM/2) programot egy operációsrendszer-csomaggal (Operating System/2; OS/2) együtt, amely különböző fordítást támogató eszközöket tartalmazott egy felületen. Nagy előnyük volt, hogy a rendszert már régóta tesztelték, hiszen ők maguk fejlesztették, és egy ideje már használatban volt a cégen belül. A verseny így kiéleződni látszott. A TM/2 saját szerkesztővel rendelkezett, és fordítómemóriát is tartalmazott, amely részleges találatokat is képes volt már lehívni, kivonatolni tudta a terminusokat, emellett helyesírási listák és más nyelvi erőforrások is helyet kaptak benne. Külső szótárakat is lehetett hozzá kapcsolni, és logikai alapú gépi fordítás is beköthető volt. Ez volt talán az első olyan hibrid számítógépes fordítástámogatási rendszer, amely gépi fordítási rendszert is tartalmazott (Chan 2015). Végül a korszak kiemelkedő eredményeihez tartozik még az egyesült királyságbeli SDL International vállalat Mark Lancaster általi 1992-es megalapítása, amely szoftverek globalizációjának szolgáltatójaként működött (Chan 2015). Ezt azért fontos megemlítenünk, mert a későbbiekben az SDL és a Trados vállalat összeolvadt, és egyként folytatták útjukat. 27

32 A harmadik periódus ( ) Ebben az időszakban, ahogy egyre terjedt a személyi számítógépek használata és a Windows operációs rendszer, megnyílt az út a fordítástámogató rendszerek terjedése előtt is 7, így a harmadik periódusban a számítógépes fordítástámogatás gyors növekedése következett (Chan 2015). Tulajdonképpen ezt a periódust a fordítómemória aranykorának tekinthetjük (Garcia 2005). Ekkor két főbb tendencia mutatkozott meg. Egyrészről egyre több kereskedelmi forgalomban kapható rendszer látott napvilágot. Míg 1993 előtt alig három rendszer volt elérhető a piacon (Trados Translator s Workbench II, IBM Translation Manager/2, STAR Transit 1.0), a következő 10 évben közel húsz új rendszer jelent meg. Többek között ebből az időszakból származik az Atril Déjà Vu (1993), az Across (1995), az SDLX (1998), a Wordfast (1999), vagy az OmegaT (2000) csak hogy néhány ma is ismert szoftvert említsünk. A piacon pedig a Trados vezető szerepe érvényesült (Chan 2015), amely elsősorban olyan szervezeteknek köszönhető, mint a NATO, az Európai Bizottság, vagy épp olyan vállatoknak, mint a Microsoft, amelyek mind a Trados eszközeire támaszkodtak fordításaikhoz (Garcia 2005). A spanyolországi Atril vállalat 1993-ban adta ki a Déjà Vu első verzióját, amely elődjeihez hasonlóan még a Microsoft Wordbe épült be (Garcia 2005). Ez volt az első Windows rendszerre írt felület. Az 1.1 verzió is hamarosan napvilágot látott, amely már szövegpárhuzamosító eszközt is tartalmazott (Chan 2015) ban elkészült a Windows 95- re írt verzió, amely már maga mögött hagyta a Wordöt, saját programfelületet kapott, így több fájlformátumra is alkalmassá vált (Garcia 2005), és egy programban tartalmazta a szövegszerkesztőt, a fordítómemóriát, a terminológiakezelőt és a szövegpárhuzamosítót (Chan 2015). A vállalat filozófiája az volt, hogy minden alkalmazást egyetlen csomagban kínáljanak (így pl. a fordítómemóriát, terminológiai adatbázisokat, szűrőket, szövegpárhuzamosítást). Ez fontos előrelépést jelentett a fordítási eszközök piacán, ugyanis ebben az időben a legtöbb komponens külön volt elérhető a piacon, mint például a Trados esetében: külön lehetett kapni a Multiterm terminológiakezelőt, a Workbench fordítómemória-alkalmazást, a WinAlign szövegpárhuzamosítót, majd később a TagEditort, amely a Word által nem olvasott fájlformátumokra adott megoldást. A Déjà Vu az innovatív megközelítésével a 90-es évek végére a Trados fő versenytársává tudta kinőni magát (Garcia 2005). Időközben a Trados is továbbfejlődött, 1994-ben kiadták a Translator s Workbench Windowsra írt verzióját (Translator s Workbench II), majd hamarosan megjelent a MultiTerm

33 Professional 1.5 is, amely már beépült a Translator s Workbenchbe, és képes volt részleges találatokat lehívni akkor is, ha egy adott szó esetleges el volt írva. Ugyanebben az évben csatlakozott a Tradoshoz Matthias Heyn számítógépes nyelvész a stuttgarti egyetemről, aki kifejlesztette a piacon először elérhető szövegpárhuzamosító eszközt, a T Alignt 8. Ez 1997-ben WinAlign néven vizuális szövegpárhuzamosító eszközként került piacra (Chan 2015) ban az egyesült királyságbeli SDL megkezdte tevékenységét a fordítási és lokalizációs szoftverek és hardverek területén. Az év végén jelent meg az SDLX fordítási adatbáziseszköz. Mivel a programot házilag fejlesztették és használták is, kiforrott eszközt tudtak piacra dobni (MultiLingual News 1998) ben jelentették be az SDLX-et is tartalmazó SDL Workbench megjelenését. Az SDL Workbench memorizálta a fordításokat, és automatikusan felajánlott lehetséges fordításokat és terminusokat a fordítási adatbázisból, mindezt Microsoft Word környezetben. Mivel nyitott programnak tervezték, számos fájlformátumot képes volt kezelni, így például a Trados fájljait is (MultiLingual News 1999). A francia származású Wordfast szövegszerkesztőbe épülő fordítási eszköz 2001-ben jelent meg először. Céljuk az volt, hogy olcsóbb alternatívát nyújtsanak a Tradoshoz (Ábrányi 2015). Ezt a verziót, amely ma már Wordfast Classic néven található meg, egészen 2002-ig ingyenesen biztosították regisztráció ellenében (Chan 2015). A hagyományos fordítómemóriakomponens mellett valós idejű terminológia- és tipográfiaellenőrzőt is alkalmazott, emellett közvetlenül kompatibilis volt a népszerű fordítómemória-rendszerrel. A Word, Excel, PowerPoint és Access formátumain kívül HTML- és XML-fájlok fordítására is képes volt (MultiLingual News 2001) ben a nagyközönség előtt is megjelent a német OmegaT elnevezésű, ingyenesen elérhető fordítómemória-eszköz. Funkciói akkoriban még korlátozottak voltak, ám mivel Java programnyelven írták, különböző platformokon lehetett használni, nem kizárólag Windows rendszeren, ahogy a többi program esetében (McKay 2005). Ahogy a 2000-es években egyre szélesebb körben terjedt el az internet használata, újabb lehetőségek előtt nyílt meg az út. Az SDL 2001-ben például piacra dobta a többnyelvű weboldaltartalmak kezelését szolgáló SDL Webflow programját az SDLX 2.0 mellett. Megjelent a Wordfast 3.0 verziója, amely már HTML-címkéket is tudott kezelni, így a fordítók először fordíthattak HTML-fájlokat úgy, hogy nem kellett aggódniuk a technikai problémák miatt. A Trados időközben az Egyesült Államokba helyezte át tevékenységét, majd 2003-ban kiadta először a Trados 6, majd a Trados 6.5 verziót, utóbbi kibővült az automatikus

34 konkordanciakereséssel, valamint internetes fordítómemória-szerverhez való hozzáférési lehetőséggel (MultiLingual News 2003b). Az időközben Franciaországba települő Atril pedig a Déjà Vu X-szel jelentkezett a piacon (Chan 2015), amely társaihoz hasonlóan már internetes megoldásokat is kínált (pl. Workgroup) (MultiLingual News 2003a). Ahogy a fentiekben láthattuk, a számítógépes fordítástámogatás az ezredforduló környékén egyrészt rengeteg új eszközzel gazdagodott, amelyek a technológiai vívmányokat felkarolva fejlődtek tovább. A fentiekből már kirajzolódik a harmadik időszak másik fontos tendenciája: folyamatosan továbbfejlesztették a már meglévő komponenseket, emellett egyre több beépített funkció került a szoftverekbe. Az első két periódus számítógépes fordítástámogatási rendszerei olyan alapvető komponensekkel rendelkeztek, mint a fordítómemória, a terminológiakezelő vagy a fordításszerkesztő. A harmadik periódusban új komponensekkel bővültek a rendszerek, többek között szövegpárhuzamosítóval, gépi fordítási modullal, illetve projektmenedzsmenthez kapcsolódó eszközökkel. Emellett folyamatosan bővült a támogatott dokumentumformátumok sora is, 2003-ra importálhatóvá váltak például az Adobe InDesign, a FrameMaker, a HTML-, a Microsoft PowerPoint, Excel, Word vagy épp a PDF-fájlok (pl. a Wordfast 4 verziója, amely elsőként tudta kezelni ezt a formátumot). Bár a fordítómemória koncepciója alapján nyelvektől független, a kezdeti rendszerek alig néhány nyelv támogatására voltak képesek. Később, a Unicode-nak köszönhetően gyakorlatilag bármely további nyelv előtt megnyílt az út (Chan 2015) A negyedik periódus ( ) A negyedik periódusban a globális fejlődés időszaka zajlott le. A technológia fejlődésének köszönhetően a számítógépes fordítástámogatási rendszerek előtt is új utak nyíltak meg: a meglévő rendszerek folyamatosan fejlődtek, új funkciókkal, valamint új nyelvekkel és formátumokkal bővültek. Emellett, mivel minden egyes szoftver más és más formátumokat használt, hamar felmerült az igény a szabványosításra, így megjelentek olyan szabványos formátumok is, mint a TMX (Translation Memory exchange), a TBX (Term Base exchange), az XLIFF (kétnyelvű formátum) vagy az SRX (Segmentation Rule exchange) (Chan 2015). Mivel a fordítástámogató szoftverek gyártói folyamatosan fejlesztik termékeiket, nem telik el olyan év, hogy ne gazdagodnának az eszközök egy javított funkcióval vagy valamilyen újdonsággal. Erre az időszakra különösen jellemző a folyamatos fejlesztés és újítás, amely jelen dolgozat terjedelmi korlátai miatt nem tekinthető át átfogóan. Ezért ebben a periódusban a két piacvezető, az SDL és a Kilgray termékeit veszem górcső alá, és ismertetem a szoftverek főbb fejlődési pontjait. Ritkán utalok más szoftverekre is. Részletes áttekintést kínál a történetről 30

35 Chan (2015), emellett érdemes követni a MultiLingual ( híreit is, ugyanis itt minden fontos újdonságról beszámolnak. A meglévő rendszerek mellett a negyedik periódusra az új rendszerek születése is jellemző. Közülük kiemelendő a 2004-ben alapított magyar Kilgray Translation Technologies. Termékük, a memoq a kezdetektől fogva integrált fordítási környezet, ahol minden szükséges komponens egyetlen programban található. Az első verzió 2005-ben jelent meg, és már szerverkomponenst is tartalmazott, amelynek segítségével online projektek létrehozása is lehetővé vált (Chan 2015). Egy további kiemelendő fejlődési pont az SDL Desktop Products fordítómemóriaeszközének, az SDLX-nek a 2005-ös verziója: minőség-ellenőrzési modul került bele, amely automatikusan ellenőrizte a forrás- és célnyelvi szövegeket: inkonzisztens, hiányos, részleges vagy üres fordításokat, hibás karaktereket keresett, ellenőrizte a gyakori kifejezések konzisztenciáját, valamint a központozást és a formázást is (MultiLingual News 2005a). Ugyanebben az évben jelent meg a Trados 7-es verziója is, amely többek között a szokásos kifejezések mentéséhez és automatikus beillesztéséhez használható AutoText funkcióval, terminológiai konzisztenciát ellenőrző eszközzel és további 20 nyelvvel bővült (MultiLingual News 2005b). Az SDL International 2005 júniusában felvásárolta a Trados GmbH-t, így a két cég közösen folytatta az útját (Chan 2015) ban ki is adták az SDL Trados 2006 programcsomagot, amely tartalmazta a Translator s Workbenchet, a TagEditort, az SDLX szövegszerkesztő környezetet, valamint az SDL Multitermet, emellett újabb fájlformátumokat is támogatott (MultiLingual News 2006). Majd 2007 márciusában megérkezett az SDL Trados 2007 középpontban a csomagalapú munkafolyamat koncepciójával. Ennek révén lehetőség nyílt az összes, projekthez kapcsolódó fájlt egyetlen csomagban elküldeni, így a fordítómemóriát, a forrás- és célnyelvi szövegeket, a terminológiakapcsolatokat vagy a referenciaanyagokat (MultiLingual News 2007a). Ehhez egy központi irányítópult is bekerült a programba, majd az első frissítéssel 2008-ban a minőségbiztosítási modul is továbbfejődött (MultiLingual News 2008a). A program továbbra sem egyetlen szoftverben tartalmazta a különböző komponenseket, hanem ezek külön-külön voltak elérhetők (Chan 2015) ben jelent meg a memoq 2.0 az új távoli erőforrásszerver koncepciójával. Ezen a szerveren nemcsak fordítómemóriákat és terminológiai adatbázisokat lehetett tárolni, hanem online projekteket is létre lehetett hozni, így a munka egyszerűbben megoszthatóvá vált több távol lévő fordító között. Az új támogatott fájlformátumok között volt az XML és az Adobe FrameMaker MIF formátum, egyszerűbbé vált a navigáció, megjelent a fordított szegmensek 31

36 automatikus propagációja, valamint a program már támogatta a Segmentation Rule exchange szabványt is (MultiLingual News 2007b). Egy évvel később megjelent a memoq 3.0 verziója, amely új terminológiakezelőjével új terminológiai funkciókat nyújtott (ekkor jelent meg például a tiltott terminus hozzáadásának lehetősége), és már teljes mértékben támogatta az XLIFF kétnyelvű formátumot (MultiLingual News 2008b) ben az SDL piacra dobta az SDL Trados Studio 2009 verziót, amely már tényleges fordítási környezetté vált: egy program tartalmazta például a szövegszerkesztőt, a fordítómemóriát, az elemzést, de a terminológiakezelő SDL MultiTerm és a szoftverlokalizációs SDL Passolo program továbbra is külön programban kapott helyet, ám elérhető volt a Studio felületéről. Olyan új funkciók kerültek bele, mint a Context Match vagy a szegmens alatti illesztéshez kapcsolódó AutoSuggest, majd egy későbbi frissítéssel gépi fordítási eszközök bekötésére is lehetőség nyílt. A 2009-es év őszén pedig megjelent az SDL TM Server 2009 is, amely új megoldást kínált a fordítómemóriák központosítására, megosztására és kezelésére (Chan 2015). A Kilgray Translation Technologies 2009-ben jött ki a memoq 3.5-ös verziójával, amely többek között a szegmens alatti illesztésre koncentrált (MultiLingual News 2009) ben pedig kiadta a 4.0-ás verziót beépített projektmenedzsment funkciókkal (Chan 2015). A 4.2 verzióban jelent meg először a táblázatos, kétnyelvű RTF-be való exportálás lehetősége, emellett külső terminológiai erőforrásként elérhetővé vált a Eurotermbank (MultiLingual News 2010a). Ugyanezen év őszén a 4.5 verzió egy teljesen újraírt fordítómemóriával és továbbfejlesztett szövegpárhuzamosítással jelentkezett (MultiLingual News 2010b). A 2011-es évben is nagy előrelépéseket tapasztalhattunk meg. Közel egy időben, ősszel jelent meg a memoq 5 verzió, amelyben megjelent többek között a verziókövetés, a változáskövetés és az új, 102% találat (MultiLingual News 2011a). Majd ezt követte az SDL Trados Studio 2011 verziója, amely többek között olyan új funkciókkal bővült, mint a PerfectMatch (XLIFF-fájlok aktualizálásához), a változáskövetés és egy új minőségbiztosítási varázsló (MultiLingual News 2011b). A 2012-es évben külön kiemelendő a memoq 6 verziója, ugyanis ebben jelent meg először az úgynevezett prediktív szövegbevitel (predictive typing) a szegmens alatti illesztéssel összefüggésben, valamint több online munkafolyamathoz kapcsolódó koncepció is, mint a FirstAccept (az fordítja, aki először lecsap a szövegre) (Chan 2015). Az év végén megjelenő memoq 6.2 verzió pedig már támogatta az SDL-csomagokat, előnézettel támogatta az InDesign-fájlokat, új minőségbiztosítási elemek kerültek bele, emellett lehetővé vált több gépi fordítási eszköz egyidejű használata (MultiLingual News 2012). 32

37 Chan (2015) alapján a negyedik periódus utolsó évében, 2013-ban mindkét nagy szoftvergyártó teljesen új verziót jelentetett meg. Nyáron érkezett a memoq 2013, amely többek között kibővült a nyelvi minőségbiztosítási komponenssel (linguistic quality assurance, LQA) (MultiLingual News 2013a). Ősszel először az SDL Trados Studio 2014 került piacra, amely átalakított felületet kapott, és a fordítási környezet részévé vált a szövegpárhuzamosítás is a korábbi különálló WinAlign helyett (MultiLingual News 2013b). Majd ezt követte a memoq 2013 R2 olyan új funkciókkal, mint az egynyelvű lektorálás és a memoq konfigurálásához használható indítópult-varázsló (MultiLingual News 2013c). A fejlődés azóta is folytatódik, ám ha Chan felosztását követjük, itt egy kis kitérő erejéig meg kell szakítanunk a történeti áttekintést. A negyedik periódusban összefoglalva a következő tendenciák rajzolódtak ki (Chan 2015): 1. Gyakorlatilag minden rendszer kompatibilissé vált a Windowszal és a Microsoft Officeszal. 2. A számítógépes fordítástámogatási rendszerekbe beépült a munkafolyamat irányítása is, így például a projektmenedzsment, a helyesírás-ellenőrzés, a minőségbiztosítás és a tartalomellenőrzés. 3. Megjelentek a hálózati vagy online rendszerek. A piacon elérhetők szerveralapú, webalapú és már felhőalapú rendszerek is, amelyek nagy mennyiségű adat tárolására képesek. 4. Új formátumok jelentek meg az ágazatban, minden szoftver más kiterjesztésű fájlokat használt. Ezzel azonban ellehetetlenítették az átjárhatóságot a szoftverek között. Erre válaszul alkotta meg az azóta már felszámolt Localization Industry Standards Association (LISA) az olyan átjárhatóságot célzó univerzális formátumokat, mint az SRX (Segmentation Rules exchange a szegmentálási szabályokhoz), a TMX (Translation Memory exchange a fordítómemóriához), a TBX (Term-Base exchange a terminológiai adatbázisokhoz) vagy az XLIFF (XML Localisation Interchange File Format) További fontos fejlemények a negyedik periódusban Összefoglalva a fentiekben azt láthatjuk, hogy a meglévő és az új rendszerek gyártói is a folyamatos fejlesztésre és bővítésre koncentrálnak, a korábbi szűkös komponenskínálat mára jelentősen kibővült: számos kisebb komponens egészíti ki a központi fordítómemória és 33

38 terminológiakezelő hiányosságait (pl. szegmens alatti illesztés), és a munkafolyamat támogatása is nagy hangsúlyt kapott. A fejlődés ezt követően sem állt meg, ezt az alábbiakban láthatjuk majd egy rövid kitérőt követően. Ebben a részben az úgynevezett f e l h ő a l a p ú f o r d í t á s (cloud-based translation) témakörét járom röviden körbe. Bár a fordítók többsége továbbra is főként az asztali megoldásokat használja, a felhő alapú megoldások is egyre nagyobb teret nyernek maguknak a fordítási piacon. A felhő alapú fordítás azt jelenti, hogy az eddig a saját számítógépünkön tárolt összes elem (maga a szoftver, a fordítómemóriák, a terminológiai adatbázisok, a szövegek stb.) nem a helyi gépen, hanem egy távoli szerveren kap helyet, amelyet elérhetünk egyszerűen a böngészőből vagy egy kisebb kliensen keresztül. Előnye egyrészről, hogy nem kell a program telepítésével és a frissítésekkel, valamint az egyes erőforrások létrehozásával bajlódni, mivel ezek mind naprakészen rendelkezésre állnak a szerveren, amelyhez a böngészőnkből (és legtöbbször regisztráció után) csatlakozhatunk. Másrészről költséghatékonyabb megoldást jelentenek az asztali verzióknál, mivel általában havi előfizetéses alapon működnek (és több ingyenes változat is van), ráadásul akár mobileszközökről is használhatók. Amennyiben nagyobb projektben vesz részt a fordító, minden fordítandó és segédanyag azonnal elérhetővé válik, így hatékonyabb lehet az együttműködés is. Legfőbb hátrányuk a folyamatos online kapcsolat igénye (Ábrányi 2015, vö. Muegge 2012). A minden fontos komponenst tartalmazó és teljes mértékben online fordítási környezetek legfőbb képviselői többek között a brit XTM ( amely 2010-ben jelent meg a piacon, a 2012 óta elérhető cseh MemSource ( valamint a 2009-ben alapított amerikai Smartling ( Részletesebb történetért lásd (Chan 2015). A hagyományosan asztali fordítási környezetek egy része is kiadott felhő alapú megoldást. Ilyen például a memoq cloud ( az SDL Language Cloud ( vagy a Wordfast Anywhere ( Napjainkban és összegzés Végül tekintsük meg, mi történt a fordítástámogató szoftverek piacán a 2013-as évet követően a memoq és az SDL Trados Studio szempontjából. A 2014-es év nyarán először a memoq 2014, majd télen a memoq 2014 R2 került piacra. Előbbi projektsémákkal és munkafolyamat-automatizálással gazdagodott, valamit lehetővé vált 34

39 a képek lokalizálása és a más eszközökből származó terminológiák importálása (MultiLingual News 2014a). Utóbbi estében pedig az új funkciók között szerepel a fordítómemóriák és terminológiai adatbázisok megosztása, valamint a webalapú projektmenedzsment, és felhasználóbarátabbá vált a szegmentálási szabályok szerkesztője (MultiLingual News 2014b) ben pedig mindkét gyártó új verziókkal jelent meg. Először a memoq 2015 került piacra. Az újdonságok között szerepel egy új projektmenedzsment-indítópult, emellett továbbfejlődött a fordítások kezelése és a projektlétrehozás (MultiLingual 2015a). Nem sokkal később jelent meg az SDL Trados Studio 2015-ös verziója egy új fordítási minőségbiztosítási funkcióval és az Excel-fájlokban található kiválasztott oszlopok kivonatolásának lehetőségével (MultiLingual 2015b). A fejlődés tehát folytatódott, és ez napjainkban sincs másként: folyamatosan finomítják a meglévő elemeket, funkciókat és a felületet, emellett időről időre újabb funkciókkal gazdagodnak az eszközök. A fordításhoz kapcsolódó funkciók mellett ahogy láthattuk egyre nagyobb szerepet kapnak a munkafolyamatot és a projektmenedzsmentet támogató funkciók is, így nem túlzás azt mondani, hogy a fordítási környezetek ma már nem kizárólag a fordítókat segítik munkájukban, hanem a fordítás folyamatának minden egyes résztvevőjét. Mivel dolgozatomban egy rendkívül gyorsan és folyamatosan fejlődő területet tekintek át, mindössze pillanatképet tudok nyújtani róla. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy például az SDL már készül az SDL Trados Studio 2017 kiadására, és folyamatban van az elővásárlás A fordítási környezetek komponensei Az előző alfejezetekben megismerhettük a számítógépes fordítástámogatás terminus főbb megközelítéseit és a területen uralkodó terminológiai kavalkádot, majd áttekintést nyújtottam a terület történetéről. Az elkövetkezőkben az egyes komponensek meghatározására térek rá. Mint a fentiekből is kirajzolódott, a fordítási környezetek központi komponense az úgynevezett fordítómemória, a másik hasonlóan fontos eleme pedig a terminológiakezelő. Emellett a legtöbb szoftverben található terminológiakivonatoló, szövegpárhuzamosító, statisztika (elemzés), konkordancia, minőség-ellenőrzési modul, valamint új komponensként szegmens alatti illesztés is. Bár további kisebb de ugyanúgy hasznos komponensek is találhatók a legtöbb fordítási környezetben, jelen dolgozatban csak az imént említetteket mutatom be

40 A fordítómemória Mivel dolgozatomban a fordítási környezeteken belül kifejezetten a fordítómemória hatását vizsgálom, ezért ezt a komponenst járom körbe a legalaposabban, a többiről csak összefoglaló jellegű áttekintést adok A fordítómemória meghatározása A fordítómemória (translation memory, TM) terminusnak számos meghatározása született már, ám ezek jellemzően különböző aspektusokat emelnek ki, másokat pedig nem említenek. Ezért ahhoz, hogy minél alaposabban meghatározhassuk a fordítómemória terminust, kiemelek néhány definíciót, amelyek különböző szempontokra hívják fel a figyelmet. Az Expert Advisory Group on Language Engineering Standards (EAGLES) meghatározása alapján a fordítómemória: Egy (feldarabolt, párhuzamosított, elemzett és osztályozott) többnyelvű szövegeket tartalmazó többnyelvű szövegarchívum, amely lehetővé teszi párhuzamosított többnyelvű szövegszegmensek tárolását és különböző keresési feltételek alapján történő lehívását 10 (EAGLES 1995: 152, fordítás tőlem). Itt tehát egy olyan rendszerről van szó, amely megvizsgálja a forrásnyelvi szöveget, és összeveti kisebb egységekben egy olyan adatbázissal, amely összepárosított forrás- és célnyelvi egységeket tartalmaz. Ennek célja a korábban lefordított anyagok újrahasznosítása. Egyes fordítómemóriák esetében csak pontos találatok, mások esetében már részleges találatok lehívására is lehetőség van, amelyeknél a program jelöli a különbségeket (EAGLES 1995). Láthatjuk, hogy a meghatározás több helyen is általánosabb, nem definiál pontosan olyan részleteket, mint az egység mérete vagy a lehívás módja. Kiemeli azonban azt, hogy a szöveg kisebb egységekre van bontva, és hogy az összetartozó forrás- és célnyelvi egységek össze vannak kapcsolva. Egy további fontos megállapításuk pedig a találatok minőségével kapcsolatos: kiemelik, hogy bizonyos programok csak pontos találatok lehívására képesek, részlegesekére nem. Másodikként Webb (1992) definícióját tekintem át: 10 A multilingual text archive containing (segmented, aligned, parsed and classified) multilingual texts, allowing storage and retrieval of aligned multilingual text segments against various search conditions. (EAGLES 1995: 152) 36

41 A fordítómemória (más néven mondatmemória) olyan adatbázist tartalmaz, amely szövegrészek forrás- és célnyelvi párjait tárolja. Ezek lehívhatók az aktuálisan és a jövőben fordítandó szövegekben való felhasználásra. 11 (Webb 1992: 6, fordítás tőlem) Webb már meghatározza az egység méretét (mondat), de a lehívás módjára ő sem tér ki. Tanulmányában emellett kiemeli, hogy a fordítómemória általában nemcsak a szövegeket tartalmazza, hanem további információkat is róluk, például a létrehozás dátumát, a létrehozó nevét, az ügyfél nevét, a projekt azonosítóját, a témát stb. Ennek segítségével pedig a fordító nemcsak a szövegeket szűrheti, hanem ezeket az úgynevezett metainformációkat is felhasználhatja a kereséshez. Bár Webb munkája korábban született az EAGLES definíciójánál, ő mégis mindkét (pontos és részleges) találattípust általánosan jellemzőnek említi. Bár a lábjegyzeteket elolvasva láthatjuk, hogy az angol meghatározás a segment szót használja, a magyar fordításban szándékosan kerültem a szegmens kifejezést, ugyanis az említett kutatók még nem napjaink értelmezésében használták, hanem egy adott szövegegységre gondoltak, amelyet többnyire mondatként határozták meg. Webb (1992) egy lépéssel továbbmegy, ugyanis kiemeli, hogy a mondat mint egység bizonyos fordítási eszközökben módosítható például mondatrészre (kisebb egység) vagy bekezdésre (nagyobb egység). Macklovitch és Russell (2000) alapján a fordítómemória (legalább) két módon definiálható. Tágabb értelemben a fordítómemória olyan, korábbi fordítások tárolására alkalmazott eszköz, amely úgy épül fel, hogy később a fordítások újrahasznosíthatók legyenek. Véleményük szerint ez a definíció az EAGLES (1995) meghatározására hasonlít, és olyan értelemben tekinthetjük tágnak, hogy nem határozza meg, milyen egységekben tárolja a fordítómemória a szöveget, és hogyan történik pontosan a lekérdezés. Ez viszont szerintük elengedhetetlen ahhoz, hogy más fordítási eszközöktől elválasztható legyen. Ezért bevezetnek egy szűkebb értelmezést, miszerint a fordítómemória olyan fordítástámogató eszköznek (translation support tool) tekinthető, amely a forrás- és célnyelvi mondatpárokat (sentence pairs) egy adatbázisba menti, és újabb fordításokban egyezés esetén automatikusan lehívja. Ebben a definícióban már szerepel a szövegegység (mondat) és a lekérdezés módja (automatikus) is, így a fordítómemória egyértelműen elkülöníthető például a kétnyelvű konkordanciaeszközöktől (ahol a lekérdezést a felhasználó végzi, és ahol bármilyen méretű egység menthető a szövegpárokat tároló adatbázisba). Tanulmányuk egy későbbi 11 Translation memory (also known as sentence memory) consists of a database that stores source and target language pairs of text segments that can be retrieved for use with present texts and texts to be translated in the future. (Webb 1992: 6) 37

42 részében pontosítják a mondatként meghatározott egységet is: kitérnek rá, hogy csak általában van szó mondatokról, előfordulhatnak például címek vagy táblázatok elemei is (Macklovitch és Russell 2000). Itt tehát egy újabb fontos elem jelenik meg: az egység nem feltétlenül mondat a kifejezés szó szerinti értelmében (nagy kezdőbetűvel kezdődik és ponttal végződik). Bowker (2002) is részletes definícióval szolgál, a lehívás módjára azonban később tér ki könyvében, méghozzá a fordítómemória működéséről szóló részben (ld. később): A fordítómemória olyan nyelvi adatbázis, amelyben forrásnyelvi szövegeket és fordításukat lehet tárolni. A szövegek szegmensekre vannak bontva, amelyek általában mondatoknak felelnek meg. [ ] A fordítási egységet egy forrásnyelvi szegmens és a lefordított megfelelője alkotja. Egy fordítómemóriát a legegyszerűbb módon a forrásszegmensek és a kifejezetten hozzájuk kapcsolt célnyelvi megfelelők listájaként lehet megtekinteni. Az így kapott szerkezetre néha párhuzamos korpuszként vagy kétnyelvű szövegként hivatkoznak. A fordítási egységek a fordítómemória-adatbázisban vannak tárolva. 12 (Bowker 2002: 81sk, fordítás tőlem) Érdekesség Bowkernél, hogy az egységet először említi f o r d í t á s i e g y s é g -ként (translation unit, TU), amely egyébként már Melby óta jelen van a szakirodalomban (Hutchins 1998), és alkalmazza a s z e g m e n s kifejezést is, amelyre úgy utal, hogy általában mondat. Ezt könyve későbbi szakaszában pontosítja. További érdekes definíció található Craciunescu és munkatársai (2004) tanulmányában, amely újabb fontos elemeket is tartalmaz: A fordítómemória olyan adatbázis, amelybe a fordító elmenti a fordításait a későbbi újrahasznosítás céljából [ ]. Alapvetően a program kétnyelvű párokat ment: egy forrásnyelvi szegmenst (általában mondat) a célnyelvi szegmenssel összekapcsolva. [ ] A legtöbb program nemcsak pontos, hanem részlegesen egyező szegmenseket is megtalál. 13 (Craciunescu et al. 2004, fordítás tőlem) Ez a definíció meghatározza a tárolt egység méretét (szegmens, amely általában mondat), emellett az egyezések típusára is utal. Végül tekintsük meg Bowker és Fischer (2010) egy későbbi definícióját a Handbook of Translation Studies első kötetéből: A fordítómemória olyan eszköz, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy eltárolják a korábban lefordított szövegeket, majd könnyedén hozzáférjenek későbbi 12 A TM is a type of linguistic database that is used to store source texts and their translations. The texts are broken down into short segments that often correspond to sentences. [ ] A translation unit is made up of a source text segment and its translated equivalent. Most simply, a TM can be viewed as a list of source-text segments explicitly aligned with their target-text counterparts. The resulting structure is sometimes referred to as a parallel corpus or a bitext. These translation units are stored in the TM database. (Bowker 2002: 81sk.) 13 A translation memory is a database in which a translator stores translations for future re-use [ ]. Basically the program records bilingual pairs: a source-language segment (usually a sentence) combined with a target-language segment. Most programs find not only perfect matches but also partially-matching segments. (Craciunescu et al. 2004) 38

43 újrahasznosítás esetén. Ahhoz, hogy ez működjön, a forrás- és a célszövegek egy fordítómemóriában vannak tárolva kétnyelvű szövegként. A párhuzamosított kétnyelvű szöveg úgy jön létre, hogy a szöveget először szegmensekre amelyek általában mondatok bontja a program, majd összekapcsolja a forrásszöveg egyes szegmenseit a megfelelő szegmensekkel a fordításban. 14 (Bowker és Fischer 2010: 61, fordítás tőlem.) Részletes definíció ez, amely gyakorlatilag minden fontos elemet tartalmaz napjaink értelmezésében, így ez tekinthető a legmodernebb meghatározásnak. A fentiek alapján összefoglalva a következőket állapíthatjuk meg a fordítómemóriáról: K é t n y e l v ű a d a t b á z i s, amely f o r d í t á s i e g y s é g e k r e vagy más néven s z e g m e n s e k r e bontva és az összetartozó elemeket ö s s z e k a p c s o l v a tárolja a forrás- és a célnyelvi szövegeket a későbbi ú j r a h a s z n o s í t h a t ó s á g érdekében. A fordítás egysége a s z e g m e n s, amely általában mondat, de lehet többek között cím, táblázatelem/cella, felsorolás, kép-/táblázatfelirat, fejléc, lábjegyzet stb. is. A fordítási egységet a forrásnyelvi szegmens és a hozzá tartozó fordított szegmens alkotja. A fordítómemóriában m e t a i n f o r m á c i ó k is tárolhatók az egyes szegmensekhez (pl. létrehozás dátuma, létrehozó neve stb.). A fordítómemóriát tartalmazó program a u t o m a t i k u s a n szegmensekre bontja a forrásnyelvi szöveget, majd fordítás közben egyezéseket keres, és a találatokat megjeleníti a fordítónak, aki szabadon elfogadhatja, szerkesztheti vagy elutasíthatja őket. Az egyezés nemcsak p o n t o s, hanem r é s z l e g e s is lehet. Alapvető célja, hogy a fordítóknak soha ne kelljen kétszer ugyanazt a szegmenst lefordítaniuk (Bowker 2005) A fordítómemória működése A jelen alpontban Macklovitch és Russell (2000), Esselink (2000), Austermühl (2001), Bowker (2002), valamint Kis és Mohácsi-Gorove (2008) alapján foglalom össze a fordítómemória működésének legfontosabb elemeit. A fordítómemóriát tartalmazó program új fordítandó szöveg esetében úgynevezett s z ű r ő k (filter) segítségével átalakítja a forrásnyelvi szöveget annak eredeti formátumából egy 14 A TM is a tool that allows users to store previously translated texts and then easily consult them for potential reuse. To permit this, the source and target texts are stored in a TM database as bitexts. An aligned bitext is created by first dividing the text into segments which are usually sentences and then linking each segment from the source text to its corresponding segment in the translation. (Bowker és Fischer 2010: 61) 39

44 olyan formátumra, amelyet a fordítómemória-rendszer olvasni tud. Ilyen szűrőkre van szükség minden egyes fájlformátumhoz, így a Word-dokumentumhoz, az Excel-fájlhoz, a PDF-hez vagy épp a HTML-hez (Esselink 2000). A modern környezetekben ez már úgynevezett i m p o r t á l á s s a l (beolvasással) jár, és a kész szöveget is csak az e x p o r t á l á s (kimentés) művelettel nyerhetjük ki a programból. A szűrővel történő beolvasás során a program ezt az új szöveget is szegmensekre bontja ezt nevezzük s z e g m e n t á l á s n a k (segmentation). Ezt követően a program automatikusan összeveti az új forrásnyelvi szöveg szegmenseit a fordítómemóriában már megtalálható szegmensekkel. Eközben megpróbálja azonosítani az esetlegesen ismétlődő vagy hasonló szövegrészeket. Fordítás közben, ha a fordító olyan új szegmenshez ér, amely megfelel egy korábbi fordításnak, azaz egyezést talál, automatikusan megjeleníti a találatot a fordítónak. A fordító nem köteles elfogadni egyetlen megjelenített találatot sem, lehetősége van módosítani vagy akár el is vetni azt. Emellett sokszor több választási lehetősége is van, ugyanis, ha több hasonló szegmens is található a fordítómemóriában, csökkenő relevancia szerint a program több találatot is megjelenít. Alapvetően a fordítómemóriát tartalmazó eszközök két típusát különböztetjük meg. Az első és mára elavultnak számító esetben a fordítómemória-eszköz makrókon keresztül épül be egy adott szövegszerkesztőbe (jellemzően a Microsoft Wordbe), így a fordítás a dokumentumban magában történik, ebben bontja szegmensekre a program a szöveget. Ahogy haladunk előre, a korábbi szegmens bezárul, az új pedig megnyílik. Így folyamatosan nyomon követhetjük a teljes szöveget (Austermühl 2001). Ilyen volt a piacról már eltűnni látszó SDL Trados 2007, vagy a napjainkban is elérhető Wordfast Classic. A modernebb eszközök saját szövegszerkesztővel rendelkeznek, amelyben a szöveget megnyitva láthatjuk a forrásnyelvi szegmenseket, mellette pedig a célnyelvi szegmensek helyét, és külön előnézeti ablak is rendelkezésünkre áll, ahol az egész szöveget egyben láthatjuk, és amely valós időben frissül, ahogy haladunk előre. Bowker (2002) alapján az előző esetben a fordítónak kevesebb a tanulnivalója, utóbbi esetben viszont meg kell tanulnia olyan műveleteket elvégezni, mint a különböző fájlok importálása és exportálása. Ahogy azonban Kis és Mohácsi-Gorove (2008) rámutat, a tanulnivalók ellenére jobban jár a fordító a modern eszközökkel, ugyanis segítségükkel jóval több formátumot tud kezelni még úgy is, ha az adott formátumhoz tartozó programmal nem rendelkezik (gyakori például a kiadványszerkesztő programok esetében). Emellett saját tapasztalatom alapján a különálló eszközök könnyebben kezelhetők, és jóval kevesebb a hibalehetőség, mint a makrókkal beépülő változatok esetében. Korábbi munkáim alapján, ha például a szövegszerkesztő lefagyott, 40

45 gyakori volt, hogy új fájlban elölről kellett kezdeni a fordítást, mert meghibásodtak a szegmensek. Természetesen az addig a fordítómemóriába mentett szegmensek lehívhatók voltak, tehát nem kellett ténylegesen a legelejéről kezdeni a fordítást, ugyanakkor kellemetlenséget és időveszteséget okozott bármely ilyen probléma. A modern eszközökben ritkább esetben hibásodnak meg a program fájljai, így kevesebb az esetleges veszteség is A fordítómemória és a szegmentálás Esselink (2000) alapján a szegmens olyan szövegelem, amely az adott szoftverben a legkisebb fordítási egység. Ahogy a fentiekben is láthattuk, ez a fordítási egység általában a mondat, de kisebb egység is lehet, például címek, táblázatelemek, felsorolások stb. Szegmenshatárnak érzékeli a legtöbb program általában a bekezdésjelet, a mondatzáró írásjelet (amelyet szóköz követ), a táblázatcellák vagy felsoroláselemek végét, a sortöréseket és sokszor a pontosvesszőt vagy a kettőspontot is. A kutatóknál már a kezdetektől jelen van a mondat szintje mint fordítási egység, amely az idő előrehaladtával bővült, és egyre pontosabbá vált. Webb (1992) például megjegyzi, hogy a tárolt egység lehet kisebb vagy nagyobb is a mondatnál. Itt a kisebb elem esetén már utalhat az olyan kisebb egységekre, mint a címek, cellák stb. Nagyobb elem lehet például a bekezdés, és ahogy Esselink (2000) munkájából kiderül, a legtöbb programban lehetőségünk van átállítani a szegmens méretét erre a nagyobb egységre. Napjainkban például az Across fordítási környezet ( használ bekezdéseket, amelyeket a fordítás közben is egészében megjelenít, ám az aktuális kisebb egységet (azaz a szegmenst) kiemelve jeleníti meg. Macklovitch és Russell (2000) elsőként állapítja meg egyértelműen, hogy a mondatszint mellett további külön kezelendő elemek is lehetnek szegmensek, így például a címek vagy táblázatelemek. A kutatók közül legrészletesebben talán Bowker (2002) foglalkozik a szegmentálás kérdésével. Egyrészt már definíciójában is utal arra, hogy a szegmentálás alapegysége általában a mondat és ezzel indokolja később, hogy a kutatók gyakorta hivatkoznak erre a komponensre mondatmemória -ként, majd könyve későbbi szakaszában részletezi is a szegmentálással kapcsolatos tudnivalókat és a felmerülő problémákat. Kiemeli egyrészről a kisebb, különálló egységek fontosságát, valamint rámutat a központozás okozta problémákra is. Megállapítja, hogy a pont nem feltétlenül jelent mindig záró írásjelet (vö. ponttal zárt rövidítések, pl. Dr.), ahogy egy kettőspont is jelenthet szegmenszáró írásjelet (pl. felsorolás követi). Erre javasolja lehetőségként az úgynevezett k i z á r á s i l i s t á k (stop lists) használatát, amelyekbe felvehetők olyan rövidítések, melyek nem egy mondat végét jelölik, azaz nem tekintendők 41

46 szegmenshatárnak. Emellett arra is lehetősége van a fordítónak, hogy a kettőspont szerepéről döntsön. Bowker további problémaként említi, hogy a forrásnyelv szegmentálási egységei nem feltétlenül egyeznek meg pontosan a fordításéval, ilyen eset az, amikor egy forrásnyelvi mondatból a fordításban kettő lesz, vagy két forrásnyelvi mondatot összeköt a fordító. Mivel ezek alapvető átváltási műveletnek tekinthetők (vö. Klaudy 1999), nem hagyhatjuk őket figyelmen kívül. Ilyenkor eddigi tapasztalataim alapján két fő megoldás áll rendelkezésünkre. Amennyiben a forrásnyelvi szövegből a fordításban két mondat lett, egyrészről el lehet választani a forrásnyelvi szegmenst azon a ponton, ahol a fordítás is törik. A másik lehetőség az, hogy a forrásnyelvi szegmens egyben marad, és a fordítást vonjuk össze. Mindkettő működhet fordítva is, azaz, ha a forrásnyelvi szegmens két mondatából a fordításban egy lesz, el lehet választani a fordítást ott, ahol a forrásnyelvi szegmens törik, vagy össze is lehet vonni a két forrásnyelvi szegmenst és egyben menteni. Mivel azonban alapvetés, hogy minél kisebb egy fordítómemória-találat, annál nagyobb az esély az újrahasznosíthatóságra, érdemes a kisebb egységek mellett dönteni az összevonás helyett (vö. pl. Bowker 2002, Kis és Mohácsi-Gorove 2008) A fordítómemóriából lehívott találatok típusai Fordítás közben különböző típusú egyezésekkel, azaz találatokkal találkozhatunk. Alapvetően két típust különböztetünk meg: a pontos találatot (exact match) és a részleges találatot (fuzzy match) (Bowker 2006). Előbbi esetében tökéletes egyezésről van szó, azaz a találat 100%- ban egyezik az éppen fordítandó szegmenssel tartalmilag és formailag is, azaz egyezik a helyesírás, a központozás, a számok és a formázás is, például ugyanazok az elemek dőltek vagy félkövérek (Bowker 2002). Utóbbi esetében pedig az aktuálisan fordított szegmens csak részlegesen egyezik a fordítómemória-találattal. Az egyezés mértéke 1%-tól 99%-ig terjedhet, ám a szoftverek általában 60%-os (pl. memoq) vagy 70%-os (pl. SDL Trados Studio) minimális találati küszöbbel dolgoznak (Kis és Mohácsi-Gorove 2008). Austermühl (2001) a találattípusok közé veszi az úgynevezett teljes találatot (full match) is, Bowker (2002), majd Bowker és Fischer (2010) pedig még két további elemet ad a listához. A különböző találattípusokat a 3. táblázat foglalja össze. 42

47 Pontos találat (exact match) 3. táblázat: Jellemző fordítómemória-találatok (Bowker és Fischer 2010: 61) Az új szövegben található szegmens minden szempontból megegyezik a fordítómemóriában tárolt szegmenssel. Teljes találat (full match) Részleges találat (fuzzy match) Szegmens alatti találat (sub-segment match) Terminológiai találat (term match) Nincs találat (no match) Az új szövegben található szegmens megegyezik a fordítómemóriában tárolt szegmenssel, leszámítva például tulajdonneveket, adatokat, számokat stb. Az új szövegben található szegmens bizonyos mértékben hasonlít a fordítómemóriában tárolt szegmenshez. A részleges találatok 1%-tól 99%-ig terjedhetnek, és minél magasabb a találat értéke, annál hasznosabbnak tekinthető. A találati küszöbértéket a fordító állíthatja be, általában a programok alapbeállítása 60% vagy 70%. Egybefüggő szövegdarab az új szöveg egy szegmensén belül, amely megegyezik egy szövegdarabbal a fordítómemóriában. Az új szövegben található terminus megegyezik egy a fordítómemóriarendszer integrált terminológiakezelőjében tárolt terminussal. Az új szövegben található szegmens egyetlen részlete sem található meg a fordítómemóriában vagy a terminológiai adatbázisban. A fordítónak nulláról kell kezdenie a fordítást, de az új fordítás már bekerülhet a fordítómemóriába. A fentiek alapján először a pontos, a teljes, a részleges és a nincs találat lehetőségeket mutatom be, ugyanis ezek kapcsolódnak közvetlenül a fordítómemóriához. Bizonyos fordítási környezetekben a terminológiai találat is ugyanott, a fordítómemória-találatok között jelenik meg, ugyanakkor ebben az esetben a találat nem az általunk vizsgált fordítómemóriából, hanem egy különálló terminológiai adatbázisból származik. A szegmens alatti találatra pedig részletesen a későbbiekben térek ki, ugyanis ez újításnak tekinthető, csak a közelmúltban került bele a fordítási környezetekbe. P o n t o s t a l á l a t n a k (exact match) vagy más néven t ö k é l e t e s t a l á l a t n a k (perfect match) az a fordítómemóriában tárolt szegmens tekinthető, amely 100%-osan megegyezik az aktuálisan fordított szegmenssel (Austermühl 2001), és itt nemcsak tartalmi szempontok érvényesülnek, hanem egyeznie kell a helyesírásnak, a központozásnak, a számoknak, de a formázásnak is, tehát ugyanannak az elemnek kell dőltnek vagy épp félkövérnek lennie (Bowker 2002). A fentieket kiegészítendő meg kell jegyeznünk, hogy napjaink rendszereiben a pontos találat alapvetően két részre oszlik: megkülönböztetünk úgynevezett 100%-os, valamint 101%-os 15 vagy más néven kontextustalálatot (context match, CM 16 ). Előbbi esetében pontosan egyező szegmensekről beszélünk, utóbbi esetében

48 pedig a tárolt szegmens előtti és utáni mondat, valamint az aktuális fordításban található szegmens előtti és utáni mondat is teljes mértékben megegyezik az érintett szegmens mellett. Emellett nemrégiben egy újabb találattípus is megjelent, elsőként a memoq-ban, ez az úgynevezett 102%-os (más néven XLT-) találat, amely esetében két kontextus, egyrészről az azonosító (ID) alapján vett kontextus (amely például egy tartalomkezelő rendszerből származik), valamint a szegmens körül lévő kontextus, azaz az előtte és utána szereplő szegmens is megegyezik 17. A t e l j e s t a l á l a t (full match) esetén az aktuálisan fordítandó szegmens és a fordítómemória-találat mindössze úgynevezett változó (variables, más néven placeables), azaz nem fordítandó elemek tekintetében tér el. Ide tartoznak például a számok, a dátumok, az időpontok, a mértékegységek (Austermühl 2001), de a grafikai és formázási elemek is, amelyeket egyszerűen csak be kell illeszteni a célnyelvi oldalra (Heyn 1998). Ez a találat azért különítendő el, mert az említett elemek általában nem befolyásolják a szegmens fordítását, azaz a változók kicserélése mellett mást nem kell tenni a szegmenssel (Bowker 2002). Fontos megjegyezni, hogy napjaink fordítási környezeteiben a fordítómemória nem különböztet meg teljes találatokat, csak pontos és részleges találatokat, a változókban különböző szegmenseket pedig a részleges találatok alá sorolja, és az eltérések miatt 99%-os egyezési értéket kapcsol a szegmenshez. A modern rendszerek képesek automatikusan kicserélni a változókat, ám minden esetben megjelölik a különbséget, hogy a fordító gyorsan ellenőrizhesse, megfelelően módosított-e a program. Mindkét említett találattípus esetében fontos továbbá megemlíteni, hogy nem tekinthetők szentírásnak, azaz hacsak az ügyfél máshogy nem rendelkezik nem kötelező átvenni a tárolt és teljesen egyező fordítást, sőt, a találatok mindenkori kritikus ellenőrzése javasolt, hogy elkerülhetők legyenek például a továbbvitt hibák vagy a kontextusból kieső mondatok. A r é s z l e g e s t a l á l a t (fuzzy match) a leggyakrabban előforduló találattípus. Ebben az esetben nem egyező, hanem b i z o n y o s m é r t é k i g h a s o n l ó szegmensről beszélünk (Bowker 2002). Napjaink szoftverei pontosan jelzik az eltéréseket, és a legtöbb színkódolást is alkalmaz: a memoq például a törölt részeket áthúzza, és piros színnel jeleníti meg, az új elemeket kékkel, a változó elemeket pedig lilával formázza (memoq 2015 alapján). Így a fordító azonnal látja, mely részek módosítására van szükség. Mint a korábbiakból kiderült, a hasonlóság 1%-tól 99%-ig terjedhet, ám a legtöbb szoftver viszonylag magas találati küszöböt ad meg (alapértelmezetten a memoq-ban 60%, az SDL Trados Studióban 70%), amelyen a

49 fordító változtathat. Saját tapasztalat alapján elmondható, hogy, bár elsőre magasnak tűnhet ez a küszöbérték, a legtöbb esetben tökéletesen megfelel, ugyanis az ennél kevesebb, például 50% körüli hasonlósággal rendelkező szegmenseknél általában teljesen újra kell írni a szegmenst, és semmi sem hasznosítható újra. Ennél magasabbra sem érdemes azonban állítani a találati küszöböt, ugyanis így a fordító hasznos részleges találatoktól eshet el. Mindenképpen megjegyzendő, hogy a részleges fordítómemória-találatokat mindig alaposan át kell nézni, és az új kontextusoknak, valamint az esetleges változásoknak megfelelően módosítani kell. A fordítómemória-találatok közé sorolhatjuk az úgynevezett n i n c s t a l á l a t (no match) lehetőséget. Ebben az esetben vagy egyáltalán nem található hasonló szegmens a fordítómemóriában, vagy a találat nem éri el a meghatározott találati küszöböt. Előbbi esetében a fordítónak a nulláról kell lefordítania a szöveget, de segítséget kaphat például egy bekötött terminológiai adatbázisból, vagy segítségül hívhatja a gépi fordítási modult is (Bowker 2002). Emellett lehetőségünk van konkordanciakereséssel (ld. lent) előhívni bizonyos részleteket a fordítómemóriából, például egy szót, kifejezést vagy szerencsésebb esetben egy teljes tagmondatot. Amennyiben a szoftver több találatot is fellel a fordítómemóriában, többet is megjelenít a fordítónak, és mindig a legerősebb (legmagasabb százalékú) találatot mutatja elsőként. Így a fordítónak lehetősége van kiválasztani a legmegfelelőbbet, átvenni, majd szükség szerint módosítani. Bowker (2002), valamint Bowker és Fischer (2010) a találatok között részletezi a t e r m i n o l ó g i a i t a l á l a t o t (term match) is. Bár a szó szoros értelemben valóban egyfajta találat, ráadásul lehívása ugyanúgy automatikusan történik, fontos megjegyezni, hogy nem fordítómemóriából, hanem terminológiai adatbázisból származik, amely egy külön komponense a fordítási környezeteknek. Emellett a terminológiai találatokat nem minden program kezeli ugyanúgy. A memoq-ban például valóban a fordítómemória-találatok listáján jelennek meg a terminusok is (külön színnel jelölve), az SDL Trados Studio esetében ezzel szemben külön-külön ablak van a fordítómemóriából és a terminológiai adatbázisból érkező találatoknak. Újításnak számít napjaink szoftvereiben az úgynevezett s z e g m e n s a l a t t i t a l á l a t (sub-segment match). Erről részletesebben a kapcsolódó komponensnél írok, de itt is áttekintjük a jelentését. Ebben az esetben alapvetően olyan találatokról van szó, amelyek a terminusnál nagyobbak, de a fordítómemóriához beállított találati küszöbértéket nem érik el, mivel nem egyeznek olyan mértékben. Bowker még a komponens fejlesztéséről ír: akkoriban ez is a fordítómemória-találatok között jelent volna meg, és az elképzelések alapján nem a teljes 45

50 szegmens hasonlóságát vizsgálta volna a program, hanem szövegdarabokét, így olyan szegmensek is összerakhatókká váltak volna találatokból, amelyekre a teljes hasonlóság alapján egyébként nem érkezne találat (Bowker 2002). Mára ez a funkció valósággá vált, így már lehetőségünk van a terminusnál nagyobb, de a fordítómemória-találatnál kisebb egységek újrahasznosítására is. A funkció végül némileg eltérően valósult meg, ám erre részletesen a későbbiekben térek ki A fordítómemória használata Amikor egy fordító elkezd használni egy fordítási környezetet, előfordulhat, hogy nem áll rendelkezésére semmilyen korábbi anyag az adott eszközben, így úgymond a nulláról kell felépítenie az adatbázisait (Austermühl 2001). Ez a fordítómemória esetén két fő módon valósulhat meg. Egyrészről fordítás közben a megfelelő parancs használatával, az úgynevezett j ó v á h a g y á s s a l (confirm) szegmensről szegmensre haladva tölthetjük meg a fordítómemóriát. Fontos kiemelni az említett parancsot, ugyanis a fordítási környezetek vagy automatikusan mentik a munkánk, vagy a fordító gondoskodik a folyamatos mentésről. Ilyenkor azonban egyszerűen fogalmazva a fordítás a szövegszerkesztőben mentődik, és nem kerül bele a fordítómemóriába, csak akkor, ha a jóváhagyással külön elmentjük. Utólag a találatok módosíthatók magában a fordítómemóriában, vagy egyszerűen úgy is, ha átírjuk a szegmenst, majd újra jóváhagyjuk. Ahogy útközben gyűlnek a találatok a fordítómemóriában, előfordulhat, hogy már az éppen aktuálisan fordított szövegben is találunk újra egyezéseket. Bowker (2002) alapján, aki ezt a módszert i n t e r a k t í v f o r d í t á s nak (interactive translation) nevezi, az így létrejövő fordítómemória-találatok jó minőségűnek tekinthetők, ám jelentős időráfordítás szükséges ahhoz, hogy a felépüljön az adatbázisunk, hiszen az a fordító munkájával párhuzamosan épül. Emellett a fordítómemória használata előtt keletkező fordításokat ezzel a módszerrel csak rendkívül bonyolultan lehetne bevezetni a fordításba. A másik lehetőségünk a s z ö v e g p á r h u z a m o s í t á s (align), amellyel elektronikus formában elérhető forrásnyelvi és célnyelvi szövegeket köthetünk össze (részletesebben lásd lent). Az így létrejövő fordítómemória esetében számolnunk kell azzal, hogy nem vettünk észre hibásan összekapcsolt szegmenspárokat vagy egyéb hibákat a szövegen belül, így a fordítómemória-találatok pontatlanabbak lehetnek, nem feltétlenül tekinthető jó minőségűnek a tartalom (Bowker 2002). A fordítók figyelmét felhívandó a szövegpárhuzamosításból származó találatok sokszor büntetést kaptak, azaz teljes egyezés esetén is alacsonyabb százalékkal jelentek meg a találatok között. A korábbi SDL Trados 2007-ben például a 3%-os 46

51 levonás volt jellemző (Kis és Mohácsi-Gorove 2008), az SDL Trados Studióban ma 1%-ot alkalmaznak 18, a memoq-ban pedig nincs levonás. A fordítók azonban szabadon is dönthetnek a büntetésről, és maguk is meghatározhatják, mennyit vonjon le a program a találati értékből, amennyiben a fordítómemória-találat szövegpárhuzamosításból származik. Fontos azt is megemlíteni, hogy a korábbi szövegpárhuzamosítók (pl. a Trados WinAlign) még roppant pontatlanok voltak, és rengeteg összekapcsolási hibát kellett kijavítani, mielőtt a szöveget menthettük volna a fordítómemóriába. Mára jelentőset fejlődött a szövegpárhuzamosítás is, így legtöbbször elegendő szúrópróbaszerűen áttekinteni az eredményt, ugyanis hacsak nem teljesen eltérő szövegekről van szó általában alig vét hibát a program. Így nem feltétlenül érvényesül már Bowker megállapítása, ugyanakkor továbbra is figyelmesnek kell lennünk, és nem szabad teljesen rábízni munkánk ezen részét sem a szoftverre. Előfordulhat ugyanakkor az is, hogy a fordító valahonnan rendelkezik már egy megtöltött fordítómemóriával. Ennek bővítésére, illetve a meglévő fordítások felhasználására is két lehetőség áll rendelkezésünkre. Egyrészről dolgozhatunk az i n t e r a k t í v m ó d s z e r r e l. Ebben az esetben, ahogy a fordító halad előre a szöveggel, a szoftver folyamatosan megjeleníti a fordítómemória-találatokat, amelyeket a fordító átvehet, felhasználhat módosítással, de szabadon el is vethet. Az új szegmens jóváhagyásával pedig ez is bekerül a fordítómemóriába, így később megjelenhet találatként. Így tehát a fordítómemória bővül, miközben a fordító dolgozik (Austermühl 2001, Bowker 2002). A másik lehetőség az úgynevezett e l ő f o r d í t á s (pre-translation) vagy más néven a u t o m a t i k u s m ó d s z e r (Craciunescu et al. 2004). Ezzel a funkcióval a program egyszerre megvizsgálja a forrásnyelvi szöveg összes szegmensét, és ha egyezést talál, beilleszti a találatot a fordítás oldalára (Bowker 2002). Ezután a fordító, ahogy áttekinti, és szükség esetén módosítja a találatokat, jóváhagyással elmentheti a fordítómemóriába a szegmenst, amely kétféle eredményre vezet: (1) pontos találat módosítása, majd jóváhagyása esetén az új szegmens a korábbi helyébe lép; (2) teljesen új vagy hasonló szegmensek módosításából származó szegmens újként kerül be a fordítómemóriába. A beillesztendő találatok értéke általában meghatározható, erre az alábbiakban láthatunk egy példát a memoq 2015-ös verziójából

52 1. ábra: Előfordítás a memoq 2015-ben Az 1. ábrán azt láthatjuk, hogy a beállítások alapján a program beillesztheti csak a kontextussal együtt egyező 101%-os találatokat (exact match with context), a pontos, 100%-os találatokat (exact match), a legalább 95%-os találatokat (good match), illetve bármely találatot (any match), amely legalább 60%-os találati értéket jelent 19. Erre akkor lehet szükség, ha az ügyfél kifejezetten azt kéri, ne nyúljunk a %-os találatokhoz. Ez rendszeresen előfordul a valós megbízások során is. Emellett kiemelendő még az úgynevezett t ö r e d é k k e r e s é s (a képen Perform fragment assembling), amely azt jelenti, hogy a fordítási környezet az aktuális szegmenshez megkeresi a fordítómemóriában azokat a fordítási egységeket, ahol a forrásnyelvi szegmens része a fordításra váró szegmensnek (Kis és Mohácsi-Gorove 2008: 278). Ha a program több töredéket is talál, megpróbálja összeilleszteni őket. Ezzel lehetőségünk nyílik a terminusnál nagyobb, de fordítómemória-találatnál kisebb egységek kinyerésére is. Fontos azonban azt is megjegyezi, hogy bármelyik módszert alkalmazzuk is, minden esetben alaposan, kritikus szemmel át kell néznünk a találatokat, hogy elkerülhetők legyenek a hibák

53 A fordítómemória használatához alkalmas szövegek Bár a fordítómemóriát általában produktivitásserkentő és költséghatékony eszköznek tekintik, szinte már szállóigévé vált a szakirodalomban, hogy nem minden szöveg alkalmas egyformán a fordítási környezetekben, és azon belül is a fordítómemóriával való fordításhoz (ld. pl. Austermühl 2001). A fordítási környezetekhez alkalmas szövegek meghatározásához Feder (2002) szövegtipológiáját vehetjük alapul, aki hat aspektus alapján vázolja fel, melyek azok a tulajdonságok, amelyek birtokában a legalkalmasabbnak tekinthető egy szöveg a fordítómemóriával való munka számára. Az első az i s m é t l ő d é s e k aspektusa. Ha abból indulunk ki, hogy a fordítómemória elsődleges célja a korábbi fordítások újrahasznosíthatósága (Bowker 2002), és az eszköz a fordítás közben olyan szövegrészeket keres, amelyek hasonlítanak vagy megegyeznek az aktuális fordítással, a legfontosabb aspektus az, milyen mennyiségben fordulnak elő ismétlődő szövegrészek egy adott szövegben vagy szövegek csoportjában (Feder 2002). Előbbit Austermühl (2001) alapján b e l s ő i s m é t l ő d é s nek (internal repetition) nevezzük, és az úgynevezett p r o p a g á c i ó (propagation) segítségével hívható le, utóbbi pedig a k ü l s ő i s m é t l ő d é s (external repetition), ennek lehívása pedig az úgynevezett i l l e s z t é s (leveraging). Minél több tehát az ismétlődő tartalom, annál hasznosabb a fordítómemória a fordításhoz (Austermühl 2001), ám ha alig vagy egyáltalán nem találhatók ismétlődések vagy hasonló szegmensek, a kutatók szerint nem sok értelme van fordítómemóriát használni, hiszen maga az újrahasznosíthatóság nem valósul meg (Feder 2002). Véleményem szerint és tapasztalataim alapján azonban nem szabad azt sem figyelmen kívül hagynunk, hogy a fordítómemória folyamatosan bővül, ahogy dolgozunk, így egyre hasznosabb lesz idővel. Ráadásul napjainkban már számos további komponens is rendelkezésünkre áll, amely a fordítási környezet használatát más esetekben is hasznossá teheti (ld. pl alfejezet). Szövegtípus szempontjából kifejezetten alkalmasak az olyan szövegek, amelyeket később aktualizálnak (revision). Ide tartoznak elsősorban a kézikönyvek, a használati útmutatók, a dokumentációk, a termékleírások (Feder 2002), a weboldalak (Bowker 2002), a jelentések és katalógusok (Austermühl 2001), illetve a jogi vagy az üzleti tevékenységekhez kapcsolódó szövegek (Webb 1992). Alkalmas szövegtípusok emellett azok, amelyeket útközben vagy utólag módosítanak (update). Ennek leggyakoribb megvalósulása az, amikor a forrásnyelvi szöveg még nem végleges, de a fordítás már folyamatban van. Mindkét esetben a fordítómemória segítségével gyorsan kiszűrhetjük a nem változó szövegrészeket, és csak 49

54 azokra koncentrálhatunk, amelyek módosultak vagy teljesen újak (Bowker 2002). Az alkalmas szövegek közé sorolhatjuk továbbá az ugyanazon témakörben vagy ugyanazon ügyfélnek készülő fordításokat is (Feder 2002), elsősorban műszaki, tudományos és jogi területen, tehát olyan területeken, ahol a szövegek ismétlődő jellegűek. Bowker (2002) erre az utolsó kategóriára ú j r a h a s z n o s í t o t t s z ö v e g e k -ként (recycled texts) utal, hiszen ebben az esetben nem egy korábbi szöveg új vagy módosított változatáról van szó, hanem olyan szövegrészekről, amelyek újra előfordulnak a későbbi munkák során. A fentiekkel szemben az irodalmi szövegek, az újságcikkek, a marketinganyagok vagy a reklámok jellemzően nem tartalmaznak sok ismétlődést, ezért nem javasolt fordításuk fordítómemória segítségével (Bowker és Fischer 2010). Ezekben az esetekben ugyanis fontosabb, hogy a fordító globálisan tekintsen az egész szövegre, módosítson és átrendezzen ott, ahol szükséges, és átírja esetlegesen a mondatokat (Esselink 2000). Feder (2002) alapján a legfontosabb jellemző tehát az ismétlődések minél nagyobb mértékű jelenléte, a többi kategória ehhez képest másodlagosnak mondható. A második aspektus a d o k u m e n t u m h o s s z. Austermühl (2001) arra a következtetésre jut, hogy minél hosszabb egy szöveg, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy ismétlődő vagy hasonló szegmensek fordulnak elő. A döntő tényező ugyanakkor továbbra is az ismétlődő vagy hasonló szövegrészek aránya (Feder 2002). A harmadik aspektus a s t í l u s, amely esetében fontos, hogy minél egyértelműbb legyen, a szöveg ne vagy csak minimálisan tartalmazzon stilisztikai variációt, átvitt értelmű részeket és analógiát, legyen egyszerű és konzisztens a teljes szövegben vagy szövegek csoportjában. Ugyanez vonatkozik a negyedik aspektusra, azaz a m o n d a t s z e r k e s z t é s re: egyszerű és konzisztens mondatszerkesztéssel, rövid mondatokkal és a szerkezetek változtatásának elkerülésével (Feder 2002) nő az ismétlődés valószínűsége, és csökken a többértelműség (Craciunescu et al. 2004). Fontos szerepet játszik a f o r r á s n y e l v i s z e g m e n s m i n ő s é g e is, amely az ötödik aspektus a tipológiában. Bármely helyesírási, központozási, formázási vagy tipológiai változtatás legyen akár szándékos vagy akaratlan csökkenti annak esélyét, hogy a szoftver megtalálja az egyező vagy hasonló találatot (Feder 2002). Feder (2002) utolsó aspektusa a f r a z e o l ó g i a i k o n z i s z t e n c i a (Feder 2002), amely kiegészíthető a t e r m i n o l ó g i a i k o n z i s z t e n c i a aspektusával (Craciunescu et al. 2004). Előbbi arra utal, hogy a szókincs specifikus, egységes és ismétlődő, a szöveg nem alkalmaz szinonimákat és homonimákat (Feder 2002). Utóbbi pedig azt jelenti, hogy ugyanazt a fogalmat mindig ugyanazzal a terminussal fordítjuk, nem próbálunk szinonimákat használni 50

55 (Heltai 2005). Kérdéses, hogy a homonímia szempontjából elérhető-e teljes konzisztencia, és vajon jogos elvárás-e ez. Összefoglalva azt láthatjuk, hogy a fordítómemória működési elve alapján a legelőnyösebb olyan szövegeket fordítómemóriával fordítani, amelyek sok ismétlődést és hasonló elemeket tartalmaznak, egyszerűen, tömören vannak megfogalmazva, és amelyeket egységes szóhasználat és mondatszerkesztés jellemez. Kifejezetten alkalmas szövegeknek tekinthetjük tehát az adott szakterületeken és/vagy adott ügyfélnek készülő szakszövegeket, és különösen azokat a típusú szövegeket, amelyeknek módosított vagy újabb verziójuk készül A fordítómemória főbb jellemzői összegezve Összefoglalva az előző alpontokat a következő főbb aspektusokat emelhetjük ki: A fordítómemória forrás- és célnyelvi szövegeket tárol szegmentált és összekapcsolt formában egy kétnyelvű adatbázisban. A fordítómemória elsődleges célja a korábbi fordítások újrahasznosítása. A fordítómemória-találatok lehetnek pontos találatok (100%-os, 101%-os vagy 102%- os találatok), részleges találatok (60%-tól vagy 70%-tól 99%-ig), valamint előfordulhat olyan is, hogy nincs találat. Újdonság a szegmens alatti találat, amely a terminusnál nagyobb, de a fordítómemória-találatnál kisebb egységeket is újrahasznosíthatóvá teszi. Fordítás közben a program automatikusan megjeleníti a használható találatokat, amelyeket a fordító átvehet, módosíthat, de el is vethet. Fordítómemória létrehozható és bővíthető/frissíthető interaktív módszerrel (fordítás közben) ebben az esetben az új fordítás a jóváhagyás művelettel kerül be a fordítómemóriába vagy automatikus módszerrel (szövegpárhuzamosítás), de külön, listás nézetben is megtekinthető (gyakran kétnyelvű szövegnek vagy párhuzamos szövegnek is nevezik) és karbantartható. A fordítómemória használata elsődlegesen olyan szövegek esetén javasolt, amelyek sok ismétlődést és hasonló szövegrészt tartalmaznak, egyszerűen és tömören vannak megfogalmazva, valamint egységes a stílusuk (szóhasználat, mondatszerkesztés). Kifejezetten alkalmasak a frissített vagy aktualizált szövegek, illetve az egy adott szakterületen vagy egy adott ügyfélnek készült fordítások. 51

56 A fordítási környezetek további komponensei Ha kizárólag a fordítómemória szempontjából vizsgáljuk a szövegek alkalmasságát, teljes mértékben igazat adhatunk az idézett kutatóknak. Valóban nincs sok értelme beolvasni egy komplett regényt és fordítómemóriával fordítani, hiszen az említett aspektusok alapján nem lesz segítségünkre a komponens. Mivel azonban a fordítási környezetek a fordítómemórián kívül további hasznos komponenseket is tartalmaznak, nem zárhatjuk ki, hogy a fenti kritériumokat nem teljesítő szövegek fordításához is hasznunkra válhatnak a fordítási környezetek. Egy korábbi tanulmányomban (Ábrányi 2014) már foglalkoztam röviden az egyéb komponensek hasznával, ezekre a megállapításokra az előnyök és hátrányok ismertetésénél bővebben is kitérek. Lássuk először a többi bemutatásra kiválasztott komponenst. Bár empirikus kutatásom középpontjában a fordítómemória vizsgálata áll, a további komponensek is szerepet játszanak, ugyanis ezekre a későbbiekben is hivatkozni fogok, így érdemes már előre tisztázni a jelentésüket. A terminológiakezelő A fordítómemória mellett központi funkciót tölt be az úgynevezett t e r m i n o l ó g i a k e z e l ő (terminology tool) is, hiszen ez a komponens is a kezdetektől fogva integráns szerepet tölt be a fordítási eszközökben, bár korábban általában külső programban kezelhettük az akkoriban még szótárnak (dictionary) nevezett terminológiai szószedetet, és összeköthettük a fordítómemóriaeszközzel. Mivel a jelen dolgozat nem foglalkozik a különálló terminológiai rendszerekkel, a fordítási eszközökbe épített terminológiai komponensre helyezem a hangsúlyt. A modern szoftverekben általában integrált terminológiakezelő komponens található (pl. memoq, Across stb.), de arra is találhatunk példát, hogy egy különálló programban kap helyet (pl. SDL Multiterm) (Ábrányi 2015), és közvetlen kapcsolatban áll a fordítási környezettel. Egy terminológiai adatbázisban alapvetően az adott szakterülethez és/vagy ügyfélhez tartozó terminusokat és a hozzájuk tartozó információkat tároljuk és használjuk fel fordítás közben. A kifejezéseken kívül a legtöbb esetben definíciót, forrást, kontextust, képet vagy nyelvtani információkat, sőt, bizonyos esetekben multimédiás tartalmat is hozzáadhatunk a terminológiai bejegyzésünkhöz. Előfordulhat, hogy magunk hozhatjuk létre a terminológiánk komplett szerkezetét, és meghatározhatunk bármilyen kiegészítő információt tartalmazó mezőt is (Ábrányi 2015). Fontos megemlíteni, hogy a terminológiai adatbázis specializált, és egy adott területre és/vagy ügyfélre korlátozódik, ezért a terminus kifejezés nem feltétlenül a legszűkebb értelmezésében értendő (egy adott kifejezés egy adott koncepciót jelöl egy szakterületen), 52

57 hanem olyan kifejezések is kerülhetnek az adatbázisba, amelyek ebben az értelemben nem terminusok, de sűrűn előfordulnak (Ábrányi 2014). Ahogy a fordítómemória-találatok bemutatásánál láthattuk, a terminológiai találatok (term match; Bowker 2002) is automatikusan megjelennek a fordítás közben az a k t í v t e r m i n o l ó g i a f e l i s m e r é s (active terminology recognition, Bowker és Fischer 2010) révén, így ezek is azonnal felhasználhatók a fordításban. Így pedig, ha esetleg fordítómemóriatalálat nem is érkezik, a fordító rendelkezésére állhat legalább néhány terminus fordítása (Bowker 2002). Amennyiben több megfelelőt (szinonimákat) adtunk egy terminushoz, úgy mindegyik megjelenik a találatok között, így válogathatunk közöttük. Emellett egy fordításhoz egyszerre több terminológiai adatbázist is használhatunk, így például különböző témakörökhöz tartozó kifejezéseket is kerestethetünk a programmal. A terminológiai adatbázis listanézetben is megtekinthető, szerkeszthető, bővíthető, és törölhetünk belőle bejegyzéseket is, tehát a fordításon kívül is belenyúlhatunk. Erre nyújt példát a 2. ábra. 2. ábra: Terminológia adatbázis listanézetben a memoq 2015-ben Fontos kiemelni még a t e r m i n o l ó g i a k i v o n a t o l á s (term extractor) funkciót is, amely szorosan kapcsolódik a terminológiakezeléshez. Ennek segítségével lehetőségünk van egy adott 53

58 szöveg (lehetséges) terminusait, azaz a terminusjelölteket (term candidate) még a fordítás megkezdése előtt kilistáztatni a programmal (Bowker és Fischer 2010). Nemcsak a beolvasott fordítandó szöveg(ek)ből van lehetőségünk előzetesen terminuslistát készíteni, hanem némelyik eszközben már a szövegpárhuzamosításba beolvasott fájlokat is alapul vehetjük (ld. pl. memoq). Egyéb hasznos komponensek A fordítómemória és a terminológiakezelő bár központi jelentőségű komponensek a fordítási környezetekben, számos további olyan komponens is található bennük, amelyek a fordító munkájában igyekeznek segíteni. Ide tartozik a fentieken túl Bowker és Fischer (2010) alapján a szövegpárhuzamosító, a konkordancia, a statisztika (elemzés), a minőség-ellenőrzés, a gépi fordítás és a projektmenedzsment. Emellett ma már fontos szerepet tölt be az úgynevezett szegmens alatti illesztés is. Először a s z ö v e g p á r h u z a m o s í t ó modult (alignment tool) tekintsük meg, amelyet érintőlegesen már említettem a fordítómemória működése pontban. Ezzel a komponenssel lehetőségünk nyílik arra, hogy elmentsük egy fordítómemóriába és felhasználjuk fordítás közben azokat a szövegeinket is, amelyek bár rendelkezésre állnak elektronikusan, nem fordítási környezetben készültek (Zetzsche 2015). Mivel a gép nem tudja értelmezni a szöveget, fontos szerepet kap a fájlok formája: minél hasonlóbb a két szöveg a formázás szempontjából, és minél kevesebb elem cserélődik fel a fordításban, annál jobb lesz a párhuzamosítás eredménye. Emellett manapság lehetőség van a párhuzamosításhoz a terminológiát és a fájlok szerkezetét is figyelembe venni 20. A szövegpárhuzamosítás sokat fejlődött az elmúlt időkben, így már nem feltétlenül szükséges alaposan áttekinteni az automatikusan létrejött szegmenskapcsolatokat. Minél hasonlóbb két szöveg, annál inkább elég egy szúrópróbaszerű ellenőrzés. Ilyenkor főként a következő elemekre érdemes odafigyelni: (1) két összekapcsolt szegmens hossza jelentősen eltér; (2) két összekapcsolt szegmens formázása eltér; (3) pár nélküli szegmens uo. 54

59 3. ábra: Szövegpárhuzamosítás a memoq 2015-ben A 3. ábrán a memoq 2015 szövegpárhuzamosítójáról láthatunk egy példát. A szegmentált szövegben a program automatikusan összekapcsolta az összetartozónak vélt szegmenseket. Ezek zöld színnel jelennek meg négy árnyalatban. Minél sötétebb a szín, annál valószínűbbnek tartja a program, hogy a két szegmens összetartozik. Kék vagy rózsaszín színnel jelennek meg a felhasználó által összekötött szegmensek. Ebből az is látszik, hogy a program által javasolt kapcsolatok felülbírálhatók, emellett lehetőségünk van a szegmensek tartalmában is módosításokat végrehajtani. Utóbbira akkor lehet szükség, amikor például elütést vagy hibát találunk akár a forrásnyelvi, akár a célnyelvi szövegben. Előfordulhat, hogy a fordítómemória nem ad találatot, vagy azért, mert nem található meg az adott szegmens benne semmilyen formában, vagy pedig azért, mert a találat nem éri el a beállított találati küszöböt. Ilyenkor hívhatjuk segítségül az úgynevezett k o n k o r d a n c i a (concordance) komponenst, amely bár tulajdonképpen a s z e g m e n s a l a t t i i l l e s z t é s (sub-segment matching) része, jó ideje szerepel már a fordítási környezetekben, ezért külön kezelem. A konkordancia segítségével rákereshetünk egy adott szóra (vagy részletére), kifejezésre, tagmondatra, sőt akár egész mondatra is, és áttekinthetjük a keresett elem összes addigi előfordulását kontextussal együtt (Bowker és Fischer 2010). Ezzel a fordítómemóriatalálatoknál kisebb egységeket is újra tudjuk hasznosítani. A 4. ábrán az appliance kifejezésre keresve láthatjuk a szó eddigi előfordulásait kontextussal együtt. 55

60 4. ábra: Konkordancia a memoq 2015-ben Az e l e m z é s (analysis) vagy más néven s t a t i s z t i k a komponens elemzi az új forrásnyelvi szöveg(ek)et, és összeszámolja a belső és a külső találatok számát (Esselink 2000), azaz megvizsgálja, mennyi és milyen típusú egyezés található a szöveg(ek)en belül és a fordítómemóriához képest. Általánosságban a következő találati tartományok jelennek meg: (1) 50 74%; (2) 75 84%; (3) 85 94%; (4) 95 99%; (5) 100% (Kis és Mohácsi-Gorove 2008). Ezen felül a legtöbb program megjeleníti az ismétlődések és a 101%-os találatok számát is. A szoftverek egy része az elemzés részeként a karakterek/szavak/szegmensek/címkék összesített számát is megjeleníti (pl. memoq), más szoftverekben pedig külön funkció van erre, tehát elkülönül a szószámlálás az elemzéstől (pl. SDL Trados Studio). Némelyik elemzőeszköz képes azt is szimulálni, hogy fordítás közben hogyan épül majd a fordítómemória, tehát milyen új egyezések jönnek létre útközben. Ez az úgynevezett h o m o g e n e i t á s (homogeneity) (Kis és Mohácsi-Gorove 2008). Ennek révén, függően attól, mennyire homogén a szöveg, több találatot kaphatunk, mint homogeneitás nélkül. Az elemzés komponens segítségével egyrészről felmérhetjük előzetesen, mennyi időre lesz szükség a fordításhoz. Emellett az elemzés eredményei alapján differenciáltabb árajánlat készíthető, azaz súlyozhatjuk a fordítás árát a találatok értéke szerint, és kedvezményt adhatunk 56

61 az erős találatok után, amelyekkel kevesebb a dolgunk. A fordítási piacon megszokott a súlyozott árajánlat, és egyre terjed a homogeneitás használata is, amellyel az ügyfélnek még kevesebbet kell fizetnie a fordításért. Az SDL Trados Studio 2015 elemzésére (Analyze Files parancs) az 5. ábra mutat egy példát. 5. ábra: Elemzés az SDL Trados Studio 2015-ben A fenti példában egy összesítő táblázatot láthatunk, amely összegezve mutatja az összes fájlunk eredményeit (a példában csak egyetlen szöveg volt). A táblázat alatt minden egyes fájlt különkülön is megtekinthetünk. Az elemzés eredményében szegmenstípusokra lebontva láthatjuk a szegmensek, a szavak, a karakterek számát és százalékos arányát, valamint az úgynevezett címkéket (tag) is összeszámolja a program. Ezek például különböző formázási elemeket vagy HTML-címkéket rejtenek. A fentiből röviden azt tudjuk meg, hogy az összesen 1848 szóból álló szövegben a teljesen új szöveg 652 szó, tehát előre tudjuk, hogy ennyit kell a nulláról lefordítanunk, ezekkel a szegmensekkel lesz a legtöbb dolgunk. Emellett az is kiderül, hogy 230 szónyi kontextustalálatunk, 144 szónyi ismétlődésünk és 495 szónyi 100%-os találatunk is van jellegükből adódóan ezekkel kell a legkevesebb időt töltenünk. Az elemzés segítségével tehát előre felmérhető, nagyjából mennyi időre lesz szükség a fordításra. Emellett a legtöbb fordításszolgáltató az elemzés eredménye alapján állítja ki az árajánlatot, amely így differenciáltabb lehet, és az ügyfélnek nem kell kétszer fizetnie olyanért, amit korábban már lefordíttatott, de még akkor is költséghatékonyabb számára a fordítás, ha ezeket az ismétlődő szegmenseket is átnézeti, hiszen ezekért jellemzően csak részleges árat számolnak fel. Fontos még a m i n ő s é g - e l l e n ő r z é s i (quality assurance, QA) modul, amely többek között ellenőrzi, helyesen vittük-e át a céloldalra a nem fordítandó elemeket (pl. számok, dátumok, tulajdonnevek stb.), nincs-e inkonzisztencia a fordítómemória-találatok használatát illetően, megfelelő terminusokat használtunk-e, vagy nem maradt-e ki szegmens a fordításban (Bowker és Fischer 2010). A minőség-ellenőrzési modullal ellenőrizhető elemek a memoq-ban a 6. ábrán láthatók. 57

62 6. ábra: Minőség-ellenőrzés a memoq 2015-ben Az újabb eszközökben lehetőség van a szegmensnél kisebb, de a terminusnál nagyobb egységek a u t o m a t i k u s előhívására és újrahasznosítására is a s z e g m e n s a l a t t i i l l e s z t é s (subsegment matching) másik típusával, az úgynevezett p r e d i k t í v s z ö v e g b e v i t e l l e l. Fordítás közben a program figyeli a munkánkat (az általunk kijelölt erőforrásokat), és javaslatokat tesz, miközben gépeljük be a fordított szöveget (Zetzsche 2015). A javaslatok lehetnek szavak, kifejezések, félmondatok is, nekünk pedig annyi a dolgunk, hogy a nyílbillentyűkkel vagy az egérrel kiválasszuk a beilleszteni kívánt szöveget. A memoq esetében ez a funkció az úgynevezett Múzsa (Muse). A funkció bekapcsolásával a program elkezdi figyelni a megadott erőforrásokat, és fordítás közben, ha engedélyeztük a prediktív szövegbevitelt, megjeleníti számunkra azokat a találatokat, amelyeket valószínűleg elkezdtünk begépelni 22. Az SDL Trados Studio esetében ez az úgynevezett AutoSuggest funkció. A működési módja megegyezik az előzővel: figyeli az erőforrásokat (fordítómemória, terminológia stb.), de lehetőségünk van AutoSuggest Dictionary létrehozására is

63 Egyre több rendszerben találkozhatunk ma már g é p i f o r d í t á s i (machine translation) modullal is. Ennek segítségével feltölthetjük a célnyelvi oldalt automatikus fordításokkal, amelyeket a fordító utószerkesztéssel javít ki (Bowker 2002) (a gépi fordításról és az utószerkesztésről részletesen lásd Varga (2011)). Megjegyzendő, hogy a gépi fordítás több nyelv esetében napjainkban sem tud jó megoldást adni, ezért a fordítók nem szívesen használják, ráadásul legtöbb esetben maga a megbízó fordítóiroda oldaláról tiltják le a funkciót, nehogy géppel fordított anyagot adjanak le a fordítók (saját tapasztalat). A fentiek mellett a legtöbb fordítási környezet rendelkezik fájlkezelő modullal és adminisztratív résszel (projektmenedzsment) is (pl. ügyfél- és fordítóadatok kezelése, munkafolyamat kezelése stb.) (Reinke 2013). Külön kiemelendő a komponensek mellett, hogy a fordítási környezetek többsége egy sor különböző f á j l f o r m á t u m o t képes kezelni legtöbb esetben úgy, hogy a felhasználó a kiterjesztéshez kapcsolódó eszközzel nem is rendelkezik. Így például a memoq-ban lehetőség van Microsoft Office fájlokat beolvasni anélkül, hogy fel kellene telepítenünk az Office programcsomagot Kitérő a fordítási projektek és néhány további terminus Jelen rövid kitérő célja, hogy olyan egyéb fontos terminusokat is tisztázzon, amelyek a korábbiakban nem kerültek elő, ugyanakkor fontos szerepet játszanak mind a fordítási környezetek, mind a jelen dolgozat szempontjából. A fordítási környezetekben alapvetően p r o j e k t e k r e (project) bontjuk a fordítási feladatokat, jellemzően megadott szempontok szerint, például egy projektbe szoktak kerülni az egy adott megbízáshoz, egy adott ügyfélnek vagy egy adott szakterületen készülő fordítandó fájlok, azaz forrásnyelvi szövegek. Ahhoz, hogy egy fordítási környezetben fordítani tudjunk, először is projektre van szükségünk. A projektekhez a fordítandó fájlokon kívül úgynevezett e r ő f o r r á s o k a t (resource) is kapcsolhatunk. Erőforrásnak nevezzük például a fordítómemóriákat, a terminológiai adatbázisokat, a szegmens alatti illesztés komponensét (memoq-ban Múzsa, SDL Trados Studióban pedig AutoSuggest) és a referenciaszövegeket gyűjtő komponenst (memoq-ban LiveDocs). Továbbá egy adott projekthez testre szabhatunk különböző beállításokat is (pl. szegmentálási szabályok, exportálási útvonal szabályai, szűrőkonfigurációk, nem fordítandó elemek listája, QA-beállítások, fordítómemória-beállítások stb.) (Kis és Mohácsi-Gorove 2008). 59

64 A projektek tulajdonképpen egyfajta konténer -ként értelmezhetők, ahol egy adott területhez/ügyfélhez/megbízáshoz tartozó összes elemet egy helyen kezelhetjük. A fordítandó szövegeket csak projekten belül érjük el a fordítási környezetekben, az erőforrásokat viszont projekten kívül, önmagukban is megtekinthetjük. Emellett egy adott erőforrást, például egy fordítómemóriát vagy egy terminológiai adatbázist egyszerre több projekthez is beköthetünk, és egy projektben egyszerre több fordítómemóriából és terminológiai adatbázisból is dolgozhatunk 24. A projekteket lehetőségünk van p r o j e k t c s o m a g formájában megkapni és a fordítás végeztével egy újabb csomagban visszaküldeni. Ennek előnye, hogy a csomag minden fontos elemet tartalmaz (fordított szövegek, fordítómemóriák, terminológiai adatbázisok), így nem szükséges külön exportálásokat elvégezni. További fontos fejlemény, hogy bizonyos fordítási környezetek már tudják kezelni egymás csomagfájljait is. Emellett napjainkban már népszerűek a h á l ó z a t i / o n l i n e megoldások is: ebben az esetben a fordítónak csatlakoznia kell a megadott szerverhez, és már töltheti is le a komplett projektet minden fontos elemmel. Ez a projektmenedzserek számára is előnyös, hiszen egy központi helyen kezelhetnek minden fontos elemet (Kis és Mohácsi-Gorove 2008), és lehetőség nyílik a szinte valós idejű közös munkára. Fontos megemlíteni még az úgynevezett á t j á r h a t ó s á g i s z a b v á n y o k a t (exchange standards) is. A különböző fordítási eszközök ugyanis mind saját fájlformátumokat használnak például a projektek, a fordítómemóriák, a terminológiai adatbázisok és más erőforrások tárolásához. Ezzel azonban a rendszerek átjárhatatlanok, ami azt jelenti, hogy egy adott programban felépített adatbázist nem tudunk egy másikban használni. Ahogy azonban a Globalization & Localization Association (GALA) is rámutat, egy iparág globális gazdasági fejlődéséhez szükség van a nemzetközi szabványokra (gala-global.org). Így jöttek létre az átjárhatóságot célzó, XML-alapú fájlformátumok: a TMX (Translation Memory exchange) a fordítómemóriához, a TBX (Term Base exchange) a terminológiai adatbázishoz, az XLIFF a fordítási fájlokhoz vagy az SRX (Segmentation Rules exchange) a szegmentálási szabályokhoz (Zetzsche 2015) A fordítómemória központi szerepe: a fordítómemória hatásai Miután áttekintettük a számítógépes fordítástámogatás meghatározásait és történetét, valamint a fordítási környezetek egyes komponenseinek működését, áttérek a fordítási környezetek

65 komponenseinek főbb előnyeire és hátrányai, különös tekintettel a fordítómemóriára, ugyanis empirikus kutatásomban kifejezetten ezt a komponenst vizsgálom. A fordítási eszközök fejlesztői általában három főbb előnyt említenek a fordítómemóriával kapcsolatban: (1) nagy mennyiségű szöveget lehet rövidebb idő alatt lefordítani; (2) jobb fordítási minőséget lehet elérni; (3) a korábbi munkákhoz hasonló új fordítási projektek esetén újrahasznosítható a korábbi munka (Heyn 1998). Véleményem szerint az újrahasznosítás maga egy főbb kategóriának tekinthető, amelynek révén nagyobb produktivitás és javuló minőség érhető el (vö. Clark 1994). Ahogy a következő alpontokban láthatjuk, a kutatók véleménye megoszlik arról, hogy valóban előnyökről vagy inkább hátrányokról van-e szó. Bár dolgozatomban elsősorban a fordítási környezetek fordított szöveg minőségére gyakorolt hatását vizsgálom, az időtényező bevezetése miatt (lásd a 4. és az 5. fejezetben) a produktivitás érvét sem hagyhatjuk figyelmen kívül, így ezzel is részletesen foglalkozom A produktivitásra gyakorolt hatás Az eddigi elméleti megállapítások és kutatások ismertetése előtt érdemes kitérni a produktivitás kifejezés jelentésére, mivel ez a számítógépes fordítástámogatással kapcsolatos szakirodalomban egyedi fogalomnak tűnik. Érdekesség, hogy a fordítástudomány képviselői is ritkán határozzák meg a fogalmat, úgy tűnik, bevett kifejezésnek számít. Részletes kutatást követően arra jutottam, hogy a kifejezés nem az elméleti oldalról, hanem a gyártók oldaláról indult el, ez az egyik legfőbb előny, amelyet hangsúlyoznak. Ebből a szempontból itt egy jól csengő marketingkifejezésről van szó. A terminus használata azóta elterjedt a szakirodalomban, méghozzá konkrét jelentéssel, amelyet a következőképpen definiálok. A p r o d u k t i v i t á s alapvetően a fordító gyorsaságára és ennek következményeire utal. A nagyobb produktivitás azt jelenti, hogy a fordító gyorsabban tudja elvégezni a fordítási munkát, ennek köszönhetően többet tud fordítani egységnyi idő alatt, így több munkát tud elvállalni, és végül növelni tudja a bevételét is. A kifejezés tehát nemcsak a munkafolyamat sebességére utal, hanem az üzleti szempontot is magában foglalja. Így tehát, ha produktivitásnövekedésről beszélünk, annak nemcsak időbeli, hanem pénzbeli vonzata is van, és értelemszerűen ez fordítva is igaz: alacsonyabb produktivitás esetén bevételkiesésről is beszélhetünk. Az elkövetkezőkben a terminust az imént ismertetett értelemben alkalmazom. A fordítómemória alapelvéből (újrahasznosítás) kiindulva a kutatók többsége arra az általános következtetésre jut, hogy a fordítómemória használatával a fordító gyorsabb munkára 61

66 képes, azaz nagyobb lesz a produktivitása. Az alábbiakban áttekintjük néhány kutató fontosabb megállapításait. Mivel azonban nagyon kevés empirikus kutatás született eddig a területen, így azoknak a kutatóknak a véleményét is bemutatom, akik főként saját tapasztalatukból merítenek, vagy pedig kérdőíves felmérést végeztek, ugyanis fontos kutatandó területekre mutatnak rá. Webb (1992) felmérése alapján úgy véli, kezdetben nem feltétlenül nő, sőt, sokszor inkább csökken a produktivitás, főleg akkor, ha a fordítónak el is kell sajátítania az eszköz használatát. A kezdeti tanulási szakaszt követően véleménye szerint a produktivitás alakulása attól függ, mi került bele addig a fordítómemóriába, azaz milyenek és milyen minőségűek a korábbi fordítások. Egy adott szöveg frissítése vagy aktualizálása esetén például jelentősen csökkenhet a fordítással eltöltött idő láthatjuk, hogy ő is visszautal a fordítómemóriához ajánlott szövegekhez. A felmérése alapján a produktivitás növekedése 10% és 60% közé tehető függően a szövegtípustól és az ismétlődések számától, valamint, ahogy egyik válaszolója felhívja rá a figyelmet, a megtakarított idő egyenesen arányos a találatok értékével is. Összességében szerinte nagyjából 30-40%-os produktivitásnövekedés érhető el fordítómemória használatával. Kiemeli, hogy az időre az előfordítás és az utószerkesztés is kihat, ezeket is figyelembe kell venni, ugyanis időrabló tevékenyég lehet, amennyiben sok a találat, de azokat jelentősen módosítani kell, mert nem illenek az adott kontextusba. Szerinte ebben az esetben a hagyományos fordítás gyorsabb munkát eredményez. O Brien (1998) tanulmánya bár kifejezetten a szoftverlokalizációval foglalkozik, és nem számol be kutatásról (csak saját tapasztalatait foglalja össze), kiemelendőnek tekinthető, ugyanis megjelenik munkájában a számítógépes fordítástámogatás és a kifejezetten a fordítóknak szánt eszközök fontossága. Tanulmányában nagy hangsúlyt fektet a produktivitás növekedésére, és kiemeli, hogy a fordítási folyamatban részt vevő összes szereplő (megbízó, fordítóiroda, fordító) számára felgyorsítható a folyamat, hiszen a korábbi fordítások újrahasznosíthatók, ez pedig mindenkinek előnyére válik (gyorsabb piacra kerülés, több munka vállalása stb.). Véleménye szerint fordítómemória használatával a produktivitás növekedése 10% és 70% közé tehető, ami függ a fájloktól (szoftverlokalizálásról beszél!) és attól, mennyiben változott a szöveg (korábbi szöveg új változata). A fordítómemóriával tehát gyorsabb munkasebesség érhető el, a tárolt korábbi fordítások újrahasznosítása révén pedig a fordító nagyobb mennyiségű anyagot fordíthat le rövidebb idő alatt. Bár az általa megadott értékek elég széles spektrumot fednek le, arra a következtetésre juthatunk, hogy a kutató szerint nincs olyan eset, ahol a fordítómemória nem növelné vagy akár csökkentené a produktivitást. Ez azonban jelen dolgozat szerzőjének következtetése, a tanulmány szerzője sajnos ezt a szempontot nem vizsgálja. 62

67 Heyn (1998) a fordítómemória adta lehetőségeket különböző tényezők szempontjából vizsgálja meg. A produktivitással kapcsolatban fontos megállapítása, hogy az előfordítás használatával a pontos egyezések és a megadott minimum küszöböt elérő találatok, valamint bizonyos esetben terminológiai találatok is rögtön bekerülnek a célnyelvi szegmensbe, így a fordítás gyorsabban elvégezhető, hiszen a fordító átugorhatja a már készen lévő részeket. Esselink (2000), bár kifejezetten a szoftver- és weblap-lokalizálásra helyezi a hangsúlyt kézikönyvében, az ideális szövegtípusok értelmében érdemes az ő megállapítását is figyelembe venni: átlagosan 30-50%-os produktivitásnövekedést tart reálisnak. Somers (2003) véleménye szerint bár alkalmanként előfordulhat akár 60%-os növekedés is, általánosságban 30% körüli értéket tart ésszerűnek. Dragsted (2004) pedig disszertációjában végzett kutatásában 16%-os növekedést mutatott ki hallgatók és 2%-os növekedést professzionális fordítók esetén. Biau-Gil és Pym (2006) áttekintő jellegű tanulmányában röviden annyit jegyez meg a produktivitásról, hogy bizonyos szektorokban a fordítómemória használata felgyorsította a fordítási folyamatot a költségek csökkentése mellett. Véleményük szerint ezt a gyorsulást az teszi lehetővé, hogy az unalmas, rutinszerű részeket elvégzi a fordító helyett a program, így a fordító a lényegre koncentrálhat. Számunkra egy nagyon fontos megállapítást is tesznek: mindez hozzájárult az igények növekedéséhez is. Ez azt jelenti, hogy, ha a fordító a segédeszköze (jelen esetben a fordítómemória) révén gyorsabban dolgozik, és rövidebb határidővel tud vállalni egy adott munkát, a későbbiekben az ügyfél számára esetlegesen ez a rövidebb határidő lehet az elvárás. Ezt a szempontot jelenleg még nem vizsgálták részletesen, ugyanakkor a minőség szempontjából mindenképpen jelentős lehet, hiszen minél szorosabb a határidő, annál több, jellemzően figyelmetlenségi hiba csúszhat a fordításba. Bowker (2002) könyvében részletesen foglalkozik a fordítómemória hatásaival, és kitér az idő tényezőjére is. Egyetért azzal, hogy fordítómemóriával időt takaríthat meg a fordító, ha újra tudja hasznosítani korábbi munkáit, hiszen így gyorsabban fordíthat, növelheti a produktivitását, és ennek következményeként több pénzt is kereshet, hiszen több munkát tud elvállalni egységnyi idő alatt. Úgy véli azonban, hogy ennél jóval összetettebb a kérdés. Egyrészről ugyanis minden új technológiát először el kell sajátítani, így kezdetben valószínűleg inkább csökken a produktivitás, és csak akkor kezd növekedni, amikor már elég jártas a fordító az eszköz kezelésében. Másrészről végig kell járni a fordítómemória felépítésének útját. Minél több találat került a fordítómemóriába, annál nagyobb esély van az újrahasznosításra, és így a produktivitás növekedésére. Véleménye szerint közép- és hosszú távon várható először érdemi eredmény. Harmadrészt felhívja a figyelmet a találati küszöbérték beállítására is: minél magasabb ugyanis a küszöb, annál kevesebb az esélye annak, hogy hasznos, de kisebb 63

68 egységeket is visszaadjon a fordítómemória, illetve minél alacsonyabb a küszöb, annál több találatot hoz a rendszer, amelyek közül a többség valószínűleg használhatatlan lesz. A fordítókat is megosztják a részleges találatok: egyesek szerint lassítja a munkát, ha át kell dolgozni egy félkész szegmenst, mások szerint viszont jó alapként szolgálhat a korábbi fordítás. Végül megállapítja, hogy nem kizárólag a fordításra vonatkoztatva kell értelmezni az idő tényezőjét, ugyanis a fordítás előtt és után elvégzendő feladatok (pl. fájlok felkészítése) is időt igényel, így ezt is figyelembe kell venni. Craciunescu és munkatársai (2004) megállapítják, hogy sok ismétlődést tartalmazó szöveg esetében a fordítómemória rengeteg időt megtakarít a fordító számára, szerintük bizonyos szövegek esetén akár 70%-kal kevesebb billentyűt kellhet leütnünk, így tulajdonképpen fizikailag is kevésbé megterhelő a munka. Megjegyzik azonban, hogy az eszköz hatékony használatához tanulási időre van szükség, és a saját fordítómemória felépítése is időbe telhet, így nem szabad azonnali időmegtakarításra számítani. Bowker (2005) próbakutatását itt csak érintőlegesen ismertetem, ugyanis kutatásom alapjául épp ez a vizsgálat szolgál. Bowker azt vizsgálja, hogyan hat a fordítómemória használata a gyorsaságra és a fordított szöveg minőségére. Próbakutatása alapján a produktivitás tekintetében arra jutott, hogy fordítómemória nélkül lassabb a munka: a fordítómemória nélkül dolgozó résztvevői nem tudták befejezni a fordítást, vagy csak vázlatos eredményre jutottak. A fordítómemóriával dolgozók (akár hibás, akár hibátlan volt a fordítómemória) sikeresen befejezték a teljes szöveget. Így arra a következtetésre jut, hogy a fordítómemória használata gyorsítja a fordítás folyamatát, ám nem határoz meg ehhez értéket. Vallianatou (2005) rövid önkutatása is érdekes szempontból vizsgálja a produktivitás kérdését. Szabadúszó fordítóként 2003 júniusa és 2004 decembere között 18 hónapig követte nyomon saját munkáját, amelyet elsősorban a Déjà Vu X vagy a Trados 6 programmal, az ügyfele saját szoftverével vagy szoftver nélkül végzett. Célja az volt, hogy lemérje a fordítástámogató szoftverek gyártói által ígért növekvő produktivitást az idő és a bevétel szempontjából. Arra a kérdésre kereste a választ, hogy a produktivitásban kimutatható növekedést vajon nem érvényteleníti-e a fordítómemória-találatok miatt csökkentett ár. A produktivitást az egy óra alatt lefordított szavak számával mérte, fordítómemóriával végzett munka esetén a szószámot lebontotta találati minőségre (nincs találat, részleges találat, pontos találat), és egy Access-táblázatban gyűjtötte az adatokat. Összességében 175 munkája során szót vizsgált, ebből 90 esetben tudta rögzíteni az időt: szó fordításával összesen 544,85 órát töltött. A kutatása során arra az eredményre jutott, hogy bármely fordítástámogató eszköz jelentősen megnöveli a produktivitást, esetében jóval a sztenderdnek 64

69 számított 250 szó/óra átlag felett teljesített (1,6-4,4-szeres szorzó közötti értékek voltak jellemzők). Ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy tíz év szakmai tapasztalatot tudhat maga mögött, és főként specifikus szövegtípusokat (autóipari/orvostechnikai eszközök) fordít specifikus nyelvpárban (angol görög). Úgy véli, eredményeiből ezért nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. A költségcsökkentett munkákkal kapcsolatban megjegyzi, hogy ezekben az esetekben tapasztalta a legnagyobb, ötszörös produktivitásnövekedést. Még a kiesett bevétellel összevetve is kétszeres produktivitást számolt. Ez alapján arra a következtetésre jut, hogy bár a költségcsökkentés zavaró tényező lehet napjaink fordítói piacán, ha elfogadható keretek között van, akkor a kiesett bevétel nem érvényteleníti a produktivitás növekedését, amely mint láthattuk minden esetben nőtt a szerző szakmai munkájában. Wallis (2006) dolgozatában a produktivitás, a minőség és a fordítói elégedettség szempontjából vet össze előfordított fordításokat és a fordítómemórián interaktív módban alapuló fordításokat. A produktivitással kapcsolatban abból a feltevésből indul ki, hogy az előfordított szövegekkel dolgozó fordítók produktivitása alacsonyabb, mint a fordítómemóriával interaktív módban fordítóknak. Adatai alapján arra az eredményre jutott, hogy a fordítás módja ebben a felállásban nem befolyásolja a produktivitást, így hipotézisét nem tudta alátámasztani. Érdekes eredmény ez, hiszen csak fordítást támogató szoftvereket vizsgált. Garcia (2006) kérdőíves kutatásában többek között a produktivitással kapcsolatban is kikérte fordítók véleményét a fordítómemória-eszközökkel kapcsolatban. A legtöbbjük a produktivitás nagymértékű növekedéséről számolt be, ám mindenhol megjelentek a szokásos feltételek: fordítómemória-találatok száma és minősége, valamint a fordítómemóriához alkalmas szövegtípus. Elimam (2007) tanulmányában, amelyben a fordítómemória-eszközök fordítási piacra gyakorolt hatását tekinti át, megjegyzi egyrészről, hogy a fordító rengeteg időt takaríthat meg azzal, hogy nem kell folyamatosan visszakeresnie az ismétlődő részeket, vagy újra meg újra kikeresnie a használandó kifejezéseket. Ez másrészről arra az esetre is igaz, ha a fordító másoktól származó fordítómemóriával dolgozik, hiszen nem kell kutatnia, egyszerűen felhasználhatja a fordítómemóriában talált megoldásokat. Ez pedig a konzisztenciára is jótékonyan hat, a jobb konzisztencia pedig jobb minőséget jelent. Harmadrészt a fordítómemória által megtakarított idővel a fordító növelheti produktivitását, ezzel pedig bevételét. A fentiekhez azonban fontos feltételt is társít: az időmegtakarítás akkor érvényesül igazán, ha hosszú a szöveg, vagy az új szöveg ugyanattól az ügyféltől vagy szakterületről származik. 65

70 Bowker és Fischer (2010) is megemlíti a fordítómemória produktivitásra gyakorolt hatását, azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a produktivitásnövekedés nagyban függ attól, milyen mértékben képes a fordítómemória találatokat hozni. Itt elsősorban a szövegtípusra és a szakterületekre gondolnak, ezzel pedig a fordítási környezetekkel történő használatra alkalmas szövegekre utalnak, amelyekkel a fentiekben már részletesen foglalkoztam. Megjegyzik, hogy, amennyiben vannak találatok, valóban gyorsabbnak tekinthető a fordítási folyamat, hiszen beilleszteni egy kész szegmenst de még akár egy félkészt is jóval rövidebb ideig tart, mint a nulláról begépelni a szegmens teljes tartalmát. Yamada (2011) tanulmánya azért említésre méltó, mert kutatásában először vizsgálja a fordítómemória produktivitásra gyakorolt hatását úgy, hogy különböző fordítómemóriatartalmakat vet össze. Bár hasonló kutatást láthattunk Bowkernél (2005) is, ő a minőségre helyezte a hangsúlyt, és nem foglalkozott részletesen a produktivitás kérdésével. Yamada ben végzett próbakutatásában egy kb. 500 szavas angol szöveget fordíttatott le japán nyelvre nyolc fordítóhallgató részvételével. A kutatásban kétféle fordítómemóriát vizsgált: az egyik szabadabb fordításokat (free-translation content) tartalmazott, azaz előfordultak benne kihagyások vagy inkonzisztens terminológia. A másik fordítómemória szószintűbb fordításokat (literal-translation content) tartalmazott, melynek alapját előbbi képezte, és a kutató maga vezette be a módosításokat. Abból a feltételezésből indult ki, hogy a szószintűbb fordítómemóriával a fordítók gyorsabban dolgoznak. A kutatás során a fordítók nem kaptak időkorlátot, használhatták saját számítógépüket és bármely szokásos segédletet (referenciaanyagok, internet stb.) a megadott fordítómemória mellett. A fordítás SDL Trados 2007-tel zajlott. Az eredmények azt mutatták, hogy a fordítómemória-találatok értéke befolyásolja igazán a produktivitást: minél magasabbak voltak az értékek, annál inkább a szabadabb csapat felé, és minél alacsonyabbak voltak az értékek, annál inkább a szószintűbb csapat felé billent a mérleg nyelve. Ebből arra a következtetésre jut, hogy a fordítómemóriák eltérő típusa a részleges találatoknál befolyásolja igazán a produktivitás növekedését, és felhívja a figyelmet, hogy szabadabb fordítómemóriánál még akár csökkenhet is a produktivitás, hiszen a kihagyásokat vagy hozzáadásokat tartalmazó célnyelvi megfogalmazás átnézése és módosítása több időt vesz igénybe. Hazbavi (2011) a fordítási környezetek angol perzsa fordításokra gyakorolt hatását vizsgálja. Megállapítja, hogy bár a fordítási piacon egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a különböző fordítást segítő eszközök, az iráni fordítók körében valahogy nem terjedt el a használatuk. Ezért kutatásában nemcsak azt kívánja megvizsgálni, vajon hasznos lehet-e használatuk ebben a nyelvpárban, hanem promóciós célja is van, hiszen a kutatásában részt 66

71 vevő hallgatók képzést is kaptak az eszköz használatáról. Statisztikai elemzéssel megállapítja, hogy ebben a speciális nyelvpárban is kimutatható produktivitásnövekedés, és a minőségre is kedvező hatása lehet a specializált szoftverek használatának. A fentiek közül talán Ulitkin (2011) közelíti meg a témát a legegyszerűbb szempontból: szerinte a fordítás már azzal gyorsabban elvégezhető, hogy nem kell újra meg újra begépelni a már meglévő fordításokat, hanem csak a módosított részeket kell átírni. Bár megállapítása rendkívül általánosnak és leegyszerűsítőnek hathat, egyedül ő állapítja meg a fentiek közül, hogy a produktivitás nő a felesleges újragépelések elkerülésével. Ez fontos szempont nemcsak a fordítómemória, hanem a többi komponens szempontjából is (lásd lent). Összefoglalva a fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a kutatók többsége bár különböző mértékben de mind egyetért a produktivitásnövekedés tényével. A megfigyelt körülmények függvényében ez 10% és 70% között gyakorlatilag bármennyi lehet. Fontos azonban kiemelni, hogy a növekedés számos tényezőtől függ. Egyrészről láthattuk, hogy fontos, mennyire jártas a fordító az eszköz használatában, másrészről lényeges elem, mit tartalmaz a fordítómemória, milyen minőségűek a találatok, és milyen szövegekkel dolgozunk általában A minőségre gyakorolt hatás A fordítási eszközök gyártói marketingjében gyakorta találkozhatunk azzal, hogy a fordítómemória használatával javulhat a fordítások minősége (Heyn 1998). A kutatók ezen a területen elsősorban a nagyobb fokú stilisztikai és terminológiai konzisztencia vizsgálatára helyezik a hangsúlyt, ám az előzőekhez hasonlóan ezen a területen sem feltétlenül tekintik a fordítómemória használatát előnynek. A produktivitáshoz hasonlóan itt is kevés empirikus számú kutatás született, és legtöbbjük rendkívül korlátozott. Így ebben az esetben is figyelembe veszem a kutatók kérdőíves felméréseiből vagy saját tapasztalatból származó megállapításait, amelyek újfent fontos kutatandó területekre mutatnak rá. Webb (1992) kérdőíves felmérésében a fordítási folyamat különböző résztvevői szempontjából vizsgálja meg a fordítómemória hatását. Megállapításai közül a legfontosabb a csoportos fordításra vonatkozik: véleménye szerint, ha több fordító dolgozik egy projekten, fordítómemória használatával jóval egyszerűbb fenntartani a konzisztenciát, és így jobb minőségű fordítások születhetnek. Felhívja ugyanakkor a figyelmet, hogy a fordítómemóriát használó fordítók hajlamosak lehetnek kevésbé finomítani a szövegeket, azaz vázlatosabb lehet a végeredmény, így az aktuális szöveg minősége rosszabb lehet. Emellett az utólagosan a 67

72 célnyelvi szövegbe bevezetett módosításokat sem szokás visszavinni a fordítómemóriába, ez pedig a jövőbeni fordítások minőségére hathat ki. Dennett (1995) fordítók körében végzett felmérése alapján elsősorban a fordítómemória hátulütőiről beszél, ám nem vonja kétségbe az előnyöket sem például abban az esetben, ha egy fordító nagymértékben ismétlődő szövegekkel vagy ugyanazon dokumentumok frissített változatával foglalkozik. A minőséggel kapcsolatban legnagyobb problémának a szegmentálást tekinti, azaz azt, hogy a forrásnyelvi szöveg elkülönült szegmensekként jelenik meg a fordító előtt. Véleménye szerint ez megnehezíti a fordító dolgát, hogy folyamatosan figyelembe vegye a szegmenshatárokon túl a teljes kontextust is. Emellett előfordulhat, hogy a fordítómemóriából bár pontos egyezést hív le a rendszer, az nem illik az új kontextusba, így, ha a fordító nem veszi észre a problémát, félrefordítások is keletkezhetnek. Merkel (1998) szakfordítók körében végzett kérdőíves kutatásában azt vizsgálta, hogy a fordítási folyamat résztvevői a konzisztenciát vagy a változatosságot részesítik-e előnyben. Kutatásához szoftverkézikönyvek fordításait használta fel. Eredményei azt mutatják, hogy a résztvevők mind kifejezetten fontosnak tartják a terminológiai konzisztenciát, és többségben az egyező mondatok és bekezdések konzisztens fordítása mellett teszik le a voksukat. Egyedül egy különleges esetben választották volna a konzisztenstől eltérő változatot: abban az esetben, amikor a szegmens első előfordulása címben volt, majd legközelebb táblázatcellában fordult elő, tehát változott a funkcionális kontextus. Összefoglalóan megállapítja, hogy a szakfordítók általánosságban törekednek a konzisztenciára, egyedül az a helyzet képez kivételt, amikor változik egy adott szegmens kontextusa, azaz eltérő szerkezetben fordul elő a szövegben. O Brien (1998) szoftverlokalizációval kapcsolatos tanulmányában a minőséggel is külön foglalkozik. Úgy véli, a meglévő fordítások újrahasznosításával nagyobb fokú konzisztencia érhető el az adott szöveg szintjén, de tágabb kontextusban is: ugyanazon termék különböző verziói és ugyanazon ügyfél különböző termékei között is fenntartható a terminológiai és stilisztikai egységesség. Ez pedig nemcsak egyéni fordítók számára, hanem csoportos fordítások esetén is előnyös, hiszen a fordítók látják egymás munkáját, és tudnak igazodni egymáshoz. Heyn (1998) a fordítómemóriához köthető előnyöket különböző tényezők alapján vizsgálja meg. A konzisztencia tényezőjét vizsgálva fontos megállapítást tesz a minőséggel kapcsolatban: mivel a fordítómemória-találatok különböző információkkal láthatók el (létrehozó, létrehozás ideje, módosító, módosítás ideje, témakód, jegyzetek stb.), javítható a fordítás minősége, ha a lektorált és elfogadott megfogalmazásokat hasznosítjuk újra. Kiemeli emellett a terminológia, valamint a konkordancia tényezőjét is, mivel ezek explicit és implicit 68

73 referenciaként szolgálhatnak, és bizonyos esetekben automatikusan is alkalmazhatók. Ez pedig megint csak a nagyobb konzisztenciához járul hozzá. Emellett hangsúlyozza a fordítómemória folyamatos ellenőrzésének és frissítésének fontosságát is a jó minőség fenntarthatósága érdekében. Felhívja továbbá a figyelmet, hogy a fordítómemória használata befolyásolhatja a szövegek megfogalmazását. Ha például a szegmensek nem tartalmaznak anaforikus és kataforikus utalásokat, a lehívott szegmensben általában kevesebb módosítást kell végrehajtani, ezért a fordítók hajlamosak lehetnek elkerülni az ilyenek eszközök használatát. Ennek eredményeként viszont kevésbé olvasmányos szöveg jöhet létre. Úgy véli, a fordító döntése, hogy feláldozza-e a szövegkohéziót a minél több visszatérő szegmens oltárán. Esselink (2000) is elsősorban a csoportos fordítás szempontjában látja a fordítómemória minőségre gyakorolt pozitív hatását: véleménye szerint azzal, hogy minden fordító ugyanaz(oka)t a fordítómemóriá(ka)t használja, garantálható a konzisztencia. Hátránynak tekinti azonban, hogy a szöveg globális szerkezete fordítómemóriával nem változtatható meg, így például nincs lehetőség arra, hogy egy bekezdésen belül módosítsuk a mondatok sorrendjét. Austermühl (2001) bár nem tesz konkrét megállapításokat a fordítómemória minőségre gyakorolt hatásáról, fontos területeket emel ki, amelyekre mindenképpen oda kell figyelni. A fordítást követő feladatok között tér ki arra, hogy a terminológiai és stilisztikai konzisztencia biztosítása nagyon fontos, főként akkor, ha több fordító is dolgozott a projekten. Ebből azt láthatjuk, hogy ő az utószerkesztés feladatai közé sorolja az egységesítést, és nem tartja a fordítómemória előnyének. Abban az időben ugyanis még nem létezett a manapság már népszerű minőség-ellenőrzési modul. Emellett fontos a fordítómemóriába bevezetett esetleges változásokat és javításokat is figyelembe venni. Különösen fontos, hogy minden, a fordítómemórián kívül alkalmazott változás a fordítómemóriába is visszakerüljön, tehát folyamatosan frissíteni kell a tartalmat. Bowker (2002) könyvében külön foglalkozik a minőség aspektusával is, és további fontos megállapításokat fűz a fentiekhez. Egyrészről felhívja a figyelmet, hogy a minőség szempontjából döntő jelentőségű a fordítómemória tartalmának minősége. Minél rosszabb ugyanis a tartalom, annál több időt kell a fordítónak javítással töltenie, ez pedig a produktivitás növekedése ellen hat. Nemcsak hibákat tartalmazhat azonban egy fordítómemória, hanem az is előfordulhat, hogy idővel helytelenné válik a fordítómemória tartalma (pl. terminológiai változások), vagy az új kontextusba nem illik bele a korábbi fordítás. Emellett az is okozhat problémát, ha nem aktuális a tartalom, például azért, mert a fordító a célnyelvi változaton végzett utólagos módosításokat nem vitte vissza a fordítómemóriába. Mindezekből arra következtet, hogy elengedhetetlen minden alkalommal ellenőrizni a találatokat, és hiába a 69

74 szoros határidő, nem szabad vakon megbízni bennük. Úgy véli ugyanis, hogy a fordítók hajlamosak lehetnek a szűkös időkeret miatt változtatások nélkül átvenni a találatokat, így hibák kerülhetnek a fordításba. Másrészről, ha megfelelően ellenőrzött fordítómemória-tartalomból indulunk ki, akkor Bowker szerint a fordítómemória növelheti a szöveg konzisztenciáját. Ezt különösen hasznosnak találja hosszú vagy utólag módosított dokumentumok esetén, valamint hasznos lehet több fordító között megosztott munkánál is, ugyanis úgy lehet gyorsabban kész a fordítás, hogy a szöveg konzisztenciáján sem esik csorba. Felhívja azonban a figyelmet arra is, hogy nem mindig igény a teljes konzisztencia, ugyanis, ha különböző ügyfeleknek fordítunk, nem feltétlenül kell például ugyanazokat a kifejezéseket használnunk. Emellett, ha több különböző ügyféltől, szövegtípusból vagy területről származó szegmenseket tartalmazó fordítómemóriából dolgozunk egy adott szövegen, akkor a stílus és a terminológia összekuszálódhat, és cseppet sem lesz konzisztens. Harmadrészt Bowker is megemlíti a szegmentálás okozta problémát. Úgy véli, a mondatról mondatra történő fordítás esetén a fordítók hajlamosabbak szigorúan követni a forrásnyelvi szöveg felépítését, így kevésbé módosítanak a mondatok sorrendjén, és ritkábban vonnak össze vagy bontanak fel szegmenseket. Ez pedig szerinte kihat a fordítás természetességére és minőségére. Negyedrészt megemlíti, hogy a fordítók hajlamosak lehetnek úgy fogalmazni, hogy minél könnyebben újrahasznosíthatók legyenek a szegmensek. Így például hajlamosak lehetnek elhagyni az anaforikus és kataforikus utalásokat (pl. ismétlést használnak névmások helyett), mivel ezek nélkül általában kevesebbet kell módosítani utólag a találaton. Ezáltal viszont a szöveg kohéziója sérülhet, aminek következményeként romlik a szöveg olvashatósága is. Erre lehet megoldás szerinte, ha a mondatszintű szegmentálás helyett bekezdésalapú szegmentálásra vált a fordító. Bár így kevesebb találat származik majd a fordítómemóriából, jóval kevesebb módosításra van szükség, ha egy teljes bekezdés megtalálható benne bizonyos mértékben. Biau-Gil és Pym (2006) áttekintő tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy a fordítómemória-eszközök mondatszintre kényszerítik a fordítót, így hajlamos lehet figyelmen kívül hagyni a teljes kontextust. Ennek hatására akár teljesen eltűnhet a kohézió a szövegből, és a végeredmény olyan lesz, mintha csak mondatokat rakosgattak volna egymás mellé. Másrészről szerintük a fordítók hajlamosak lehetnek túlzottan megbízni a fordítómemóriatalálatokban, mivel általában a pontos és részleges találatokért az ügyfelek kevesebbet fizetnek. Így, ha a fordító egyszerűen átveszi a találatot, gyorsabban túl van ezeken a részeken. Ezzel viszont rosszabb minőségű lehet az eredmény. Véleményük szerint a jobb minőséghez 70

75 elengedhetetlen, hogy a fordítók minden alkalommal alaposan, kritikus szemmel átnézzék a találatokat. Harmadrészt negatív színben tüntetik fel azt a helyzetet, amikor a fordítónak egy (például ügyfél által) megadott fordítómemóriával kell dolgoznia. Ebben az esetben ugyanis a frazeológia és a terminológia már adott, általában ettől eltérni nem lehet, így a fordító saját terminológiai döntései és stílusa háttérbe szorul. Hátrányos helyzet továbbá esetükben az is, amikor a frissített szövegekből csak az új részeket kapják meg a fordítók, hiszen így vakon, kontextus nélkül kell dolgozni, ami jelentősen megnehezíti, hogy a munka jó minőségű legyen. Végül arra a következtetésre jutnak, hogy a fordítási eszközök általánosságban hasznosak, hiszen elvégzik a monoton, ismétlődő feladatokat, így a fordítók a fordítás kreatív oldalára koncentrálhatnak, ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy mindenképpen körültekintőnek kell lennünk az eszközök használata során. Craciunescu és munkatársai (2004) áttekintő jellegű tanulmányukban elsősorban arra keresik a választ, hogy az elérhető új technológiák megváltoztatják-e a fordító és a szöveg viszonyát, és amennyiben igen, miben nyilvánul ez meg. Röviden a fordítómemória hatásaira is kitérnek. Úgy vélik, fordítómemóriával leegyszerűsödik a csoportos fordítás, hiszen egyszerűbben biztosítható a konzisztencia. Felhívják viszont a figyelmet, hogy a fordítómemória nyelvi szegmensekkel (linguistic segment) dolgozik, nem tudja értelmezni a globális jelentést vagy a szöveg üzenetét. A hagyományos fordítás során gyakorinak vélik, hogy a fordítók az üzenetre koncentrálva és a célnyelvi közönséget figyelembe véve átrendezik a szöveget, hogy a célnyelvnek megfelelő módon jöjjön létre a koherencia, és segítsék a megértést. Fordítómemória használatával ez a jelenség azonban eltűnni látszik, így a szövegek természetellenesebben hathatnak. Bowker (2005) próbakutatását elsősorban a fordítómemória minőségre gyakorolt hatására élezte ki. Mivel ezzel a kutatással részletesebben foglalkozom a későbbiekben, itt csak röviden foglalom össze eredményeit. A hallgatókkal végzett kutatásból arra az eredményre jutott, hogy a szoros időkorlát miatt a fordítók hajlamosak túlzottan megbízni a pontos találatokban, és csak a részleges találatokhoz állnak kritikusan. Bowker (2006) egy későbbi tanulmányában is megismétli a fentieket néhány fontos kiegészítéssel. A szegmentálással kapcsolatban kiemeli, hogy a forrás- és a célnyelvi szegmensek bár összekapcsolva, de izoláltan szerepelnek a fordítómemóriában, így kiesnek a kontextusból, és a bennük szereplő utalások elveszítik jelentésüket. Ez pedig megnehezíti a fordítás folyamatát, hiszen a fordító hasznos információktól esik el, emellett pedig hibákat is okozhat a szövegben, ha a találatokat módosítás nélkül veszi át. 71

76 A forrásnyelvi szöveg felépítésének szigorú követése mellett (egy forrásnyelvi mondat egy célnyelvi mondatnak felel meg) Bowker itt azt is kiemeli, hogy a fordítók hajlamosak lehetnek a forrásnyelvi mondatszerkesztés követésére, ami megint csak a fordítás olvashatóságán, természetességén ront. Továbbá, bár a fordítómemória egyik nagy előnyének tekinti a nagyobb fokú konzisztenciát, megállapítja, hogy bizonyos esetekben a fordítómemória akár inkonzisztenciát is okozhat. Ez például abban az esetben fordulhat elő, ha különböző ügyfeleknek különböző fordítók által készített fordításait használják fel újra később, így stilisztikai kavalkád alakulhat ki, amelyre Bédard (2000) a mondatsaláta (sentence salad, vö. Biau-Gil és Pym 2002) elnevezést használja. Ezért véleménye szerint fontos külön kezelni a különböző területeken, szövegtípusokban, ügyfeleknek vagy fordítók által készített fordításokat. Bowker további fontos megállapításokat is tesz: a találatok szerinte beleéghetnek a fordító fejébe, azaz inkább felhasználja a találatot akkor is, ha érzi, hogy nem teljesen jó az adott kontextusban. Ez egyrészről a nagyon szűkös határidők mellett lehet jellemző: a fordító inkább elfogadja a nagyjából jó találatot, csak nehogy kicsússzon az időből. Másrészről a kezdők is hajlamosak lehetnek erre például azért, mert nem merik felülbírálni a találatot. Fontos megjegyzést tesz a csoportos fordításokról is. Tegyük fel, két, teljesen eltérő munkafolyamatot alkalmazó fordító dolgozik egy fordítómemóriában: az egyik gyorsan elkészít egy vázlatos fordítást, minden szegmenst ment a fordítómemóriába, majd utólag tér vissza az elejére. A másik pedig lassan halad, nem készít vázlatos változatot, csak a kész, letisztázott szegmenst menti. Ebben az esetben a gyorsabban haladó fordító vázlatai folyamatosan megjelennek a másik fordítónak is, akit egyrészről frusztrálhatnak a kezdetleges találatok, másrészről, ha túlságosan megbízik a találatokban, előfordulhat, hogy átveszi a még nem teljesen kész változatot. Előbbi esetén inkonzisztencia alakulhat ki az eltérő munkamód miatt, utóbbi esetben pedig hibák kerülhetnek a szövegbe. Végül Bowker utolsó fontos megállapítása a fordítómemória minőségét érinti: felhívja a figyelmet, hogy nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a fordítómemória emberek munkáit tartalmazza, tehát nem feltétlenül mentes a hibáktól. Ezért mindig nagyon fontosnak tartja a találatok szigorú ellenőrzését, még 100%-os találatok esetén is. Wallis (2006) dolgozatában a produktivitás, a minőség és a fordítói elégedettség szempontjából vet össze előfordított fordításokat és a fordítómemórián interaktív módban alapuló fordításokat. A minőséggel kapcsolatban abból a feltevésből indul ki, hogy az előfordított szövegekkel dolgozó fordítók rosszabb minőségű fordításokat készítenek, mint azok a fordítók, akik a fordítómemóriát interaktív módban használják. Eredményei azt 72

77 mutatják, hogy a fordítómemóriával interaktív módban fordítók minimálisan jobb minőségű fordításokat készítettek: az interaktív módban készült fordítások kicsit több mint a fele jobb értékelést kapott, de az ötből csak kettő kapott jelentősen jobb értékelést. Így arra jut, hogy nem mutatható ki jelentős különbség a két módozat között. Elimam (2007) a fordítómemória-eszközök fordítási piacra gyakorolt hatását vizsgálja. Megállapítja, hogy fordítómemória használatával javul a minőség, hiszen nagyobb (terminológiai és stilisztikai) konzisztencia teremthető egy adott dokumentumon belül és több különböző dokumentum között, valamint későbbi, ugyanattól az ügyféltől származó fordítási munkák során is. Erre példaként említi, ha a fordító saját vagy mások munkáiból felépített fordítómemóriából kikeresi a kifejezések/szövegrészek fordítását, nem szinonimákat használ helyette. Kiemeli azonban, hogy a legtöbb fordítómemória-eszközben a fordító egyszerre csak néhány szegmenst vagy egy bekezdést láthat, így kontextuson kívül fordíthat, ami pedig utólagosan javításokkal töltött elvesztegetett időt jelenthet. Megállapítja továbbá, hogy a fordítómemória által biztosított konzisztencia bizonyos esetekben túlzott is lehet. Ezt azzal indokolja, hogy a fordítók hajlamosak lehetnek a fordítómemóriában található megoldást használni, és nem kutatnak esetlegesen jobb megoldások után, így viszont soha nem javul a szöveg. O Brien és munkatársai (2010) a fordítómemória minőségre gyakorolt hatását a konkordancia funkció szempontjából végzett kutatás alapján vizsgálták meg. Eredményeik azt mutatják, hogy bekapcsolt konkordancia mellett a fordítók felhasználják az így kapott információkat, sőt, sokszor ezek a szegmens alatti találatok elsőbbséget is élveznek náluk a fordítómemória-találatoknál. Bár arra jutottak, hogy ezzel a fordító lassabban haladhat, kimutatható a konkordancia pozitív hatása a minőségre. A részt vevő fordítók ugyanakkor kiemelték, hogy a konkordanciát elsősorban a terminológiához hasonlóan vagy pedig kontextus-ellenőrzéshez használták és nem úgy, mint a fordítómemóriát. A fentiekben láthattuk, hogy a minőségjavulás legfőbb mutatója a nagyobb fokú konzisztencia a terminológia és a stílus szintjén, kevés kutató foglalkozik a szövegek teljes minőségével. Mivel alig született még empirikus kutatás a témában, az említettek lehetséges kutatási irányokra is felhívják a figyelmet. A gyártók folyamatosan fejlesztik a termékeiket, hogy minél jobb rendszereket adhassanak a fordítók kezébe. Fontos lehet őket kutatásokkal is támogatni, hogy a fordítók maguk mondhassák el, mit szeretnének látni a programokban. 73

78 Egyéb előnyök és hátrányok A konzisztencia és a hatékonyság mellett számos további aspektus is felmerült már a fordítómemóriával kapcsolatban. Bár a kutatók számos területen fedeztek fel problémákat, az alábbiakban röviden csak a költségek, a tanulási szakasz és a szerzői jog problematikájára térek ki, ugyanis gyorsan fejlődő technológiai terület lévén az egyéb felvetések (pl. dokumentumok elektronikus elérhetősége, fájlformátumok, szűrők, karakterkészletek stb.) már nem aktuálisak. A költségek területét több szempontból is megvizsgálhatjuk a fordítómemóriával kapcsolatban. A fordítók szempontjából hátránynak számít, hogy a fordítómemória-rendszerek általában rendkívül költségesek, így nagyobb kezdeti befektetésre van szükség (Dennett 1995). A fordítómemória kihat a fordítások árára is (Heyn 1998). Gyakorivá vált ugyanis az az elszámolási mód, hogy az új és meglévő fordításokért a fordítónak súlyozott árat fizetnek (Gow 2003), ami azt jelenti, hogy minél magasabb a találati érték, annál kevesebbet fizetnek értük (Webb 1992). Manapság egyre gyakoribb, hogy a pontos és ennél magasabb találatokért pedig egyáltalán nem fizetnek (Bowker 2002). Ez a módszer egyszerű és logikus az ügyfelek számára, ráadásul ők mindenképpen jól járnak vele, hiszen csökkennek a fordítási költségeik, ugyanakkor nem feltétlenül ad pontos visszajelzést a fordító befektetett munkájáról (Gow 2003). Ennek oka, hogy még a pontos találatokat is mindenképpen át kell olvasni, hiszen így biztosítható egyedül a megfelelő minőség (Bowker és Fischer 2010). Ám a fordítók számára sem kizárólag hátrányokkal jár ez a költségcsökkenés: mivel egy idő után a fordítómemóriával végzett munka bizonyosan nagyobb produktivitást hoz, a fordító hamarabb végez egy adott fordítással, így több munkát tud végezni (Webb 1992). Fogalmazhatunk úgy is, hogy egységnyi idő alatt több munkát készít el. A több munka pedig nagyobb bevételt jelent (Elimam 2007). Több kutatónál találkozhatunk azzal a hátránnyal is, hogy a fordítómemória-eszközök egy újabb eszközt jelentenek, amelynek használatát el kell sajátítani (Dennett 1995). Biau-Gil és Pym (2006) szerint erre az a megoldás, ha a ráfordításunk kisebb, mint a későbbiekben elérhető előnyök. Itt például arra gondolnak, hogy nem érdemes egy adott fordítómemóriaeszköz gyártójának képzésére befizetni, ha egy másikat már jól tudunk használni, hiszen mindegyik eszköz ugyanazon a logikán alapul. Emellett javasolják a próbaverziók letöltését és kipróbálását, valamint az interneten ingyen elérhető útmutatókat és fórumokat. Egy további kiemelendő hatás a szerzői jogokat érinti. Nehéz eldönteni ugyanis, ki a jogos tulajdonosa a fordítómemóriának. Az ügyfél, akinek a szövegei belekerülnek? A fordítóiroda, amely rendelkezésre bocsájtja a fordítóknak? Vagy a fordító, aki saját fordításaival, azaz saját szellemi termékével tölti fel? És ha a tartalomnak csak egy része 74

79 származik tőle? Biau-Gil és Pym (2006) szerint ez az aspektus komoly etikai kérdéseket is felvet, amelyek már túlmutatnak a hagyományos szerzői jogi megállapodásokon, és jelenleg nincs még rá jogi keret. A gyakorlat azt mutatja, hogy az ügyfelek vagy fordításszolgáltatók a fordítók rendelkezésére bocsájtják a fordítómemóriákat, amelyekről a fordítók általában elmentenek egy helyi változatot, így bár előbbi tekinthető tulajdonosának, a fordító sem veszti el rálátását a munkájára. Elimam (2007) ehhez még annyit fűz hozzá, hogy hátrány lehet a fordító számára, ha az ügyfél vagy a fordításszolgáltató rendelkezik a fordítómemóriával, ugyanis ennek birtokában senki sem kötelezheti arra, hogy mindig ugyanahhoz a fordítóhoz forduljon, bátran választhat mást is. Amennyiben a tulajdonos a fordító, úgy viszont hatalmas előnyre tehet szert, hiszen rendkívül értékes referenciaanyaggal rendelkezik. Ennek ára viszont nehezen megbecsülhető (Heyn 1998). LeBlanc (2013) fordítók között végzett kérdőíves felmérésében további érdekes szempontokat mutatott ki. A válaszok alapján arra a következtetésre jut, hogy a fordítómemória hatással van a fordítók természetes reflexeire, ami abban nyilvánul meg, hogy egyre kevésbé fordítanak önerőből. Ennek mögöttes okai a következők: (1) egyre kevésbé bíznak saját ösztönükben; (2) egyre többen részesítik előnyben a nulláról való fordítás helyett a szöveg darabokból történő összerakását; (3) egyesek már egyfajta sokkot éreznek, ha nem érkezik találat, és nekik kell megalkotniuk az adott szegmens teljes fordítását. Egy további fontos megállapítása amely már Biau-Gil és Pym (2006) munkájában is érintőlegesen előkerült, hogy a fordítómemória megváltoztatja a produktivitással szemben támasztott követelményeket. Ezen azt érti, hogy a megnövekedett produktivitás válik az elvárássá a fordítók felé, így tovább szűkülnek a határidők. Ennek következménye pedig egyrészt az, hogy még jobban hagyatkoznak majd a fordítómemória-találatokra, ráadásul nem is tehetnek másképp, hiszen a tendencia azt mutatja, hogy a pontos találatokat az ügyfél utasítása alapján módosítás nélkül át kell venni Összegzés A fentiekben a fordítómemória hatását, előnyeit és hátrányait vizsgáltam meg. Ebből arra a követeztetésre juthatunk, hogy a fordítómemória segítségével gyorsabban fordíthatunk, így nőhet produktivitásunk, ez pedig bevételnövekedéshez vezethet. Ezt a tényt többen is alátámasztották, ám a legtöbb esetben hangsúlyozták, hogy leginkább akkor, ha a megfelelő szövegekkel vagy szakterületekkel van dolgunk, azaz minél több az újrahasznosítható elem, annál gyorsabban végezhetünk az adott munkával. A gyorsaság mellett pedig nagy előny, hogy az ismétlődő, monoton, netán unalmas munkát elvégzi a fordító helyett a szoftver. Hátrányként 75

80 merült fel a kezdeti tanulási fázis, amely akár csökkentheti a produktivitást, illetve maga az eszközben való jártasság hiánya. A minőséggel kapcsolatban a leggyakoribb előny a nagyobb fokú konzisztencia a terminológia és a stílus szintjén, amely szintén feltételekhez kötött. Nagyon fontos ugyanis a fordítómemória folyamatos karbantartása, hogy ne vigyük tovább a hibákat vagy elavult részeket későbbi munkáinkban. Még hasznosabb lehet a fordítómemória ebből a szempontból a konkordancia használatával, amellyel kisebb egységek is felkutathatók. Fontos azonban, hogy itt is számít, milyen szöveggel van dolgunk: minél jobban ismétlődik egy szöveg és/vagy minél hosszabb, annál inkább érvényesül ez a minőségi javulás. A minőségnél maradva a leggyakoribb hátrány a kutatók szerint a szegmentálás, amelynek következtében a fordító hajlamos lehet a szegmenshatáron kívüli kontextust figyelmen kívül hagyni, illetve a minél nagyobb mértékű újrahasznosíthatóság érdekében kerüli a kontextuális utalások használatát, vagy megpróbál röviden és tömören fogalmazni. Láthattuk továbbá, hogy a találatok arra hajlamosíthatják a fordítókat főleg akkor, ha kezdők vagy rövid határidővel dolgoznak, hogy vakon megbízzanak a találatokban, így előfordulhat, hogy hibákat visznek tovább a fordítómemóriából, vagy nem módosítják a találatot úgy, hogy illeszkedjen az új kontextushoz. Emellett a több különböző forrásból származó találatok esetén inkább alakul ki kavalkád, mint egységesség. Ezek mind a fordított szöveg minősége ellen hatnak, hiszen rontanak a szöveg természetességén és olvasmányosságán A további komponensek haszna előnyök és hátrányok A fentiekben részletesen láthattuk, milyen esetekben javasolt és indokolt a fordítómemória használata. Ebből arra a következtetésre juthatunk, hogy minden más esetben felesleges befektetés egy fordítási környezet, ugyanis úgysem segíti a munkát az ígértek szerint (nagyobb produktivitás, jobb minőség, költséghatékonyság). Az alábbiakban ennek ellentétét kívánom bebizonyítani három komponensen keresztül. Korábban két cikkben is foglalkoztam már a témával (Ábrányi 2014, Ábrányi 2016), de megállapításaimat itt is indokoltnak érzem megosztani. Kiemelném, hogy megjegyzéseim mind személyes tapasztalataimból erednek, és nem húzódik mögöttük kutatás. Mivel ezen a területen is hiányos az empirikus irodalom, talán sikerül néhány lehetséges kutatási területre is rámutatnom. 76

81 A terminológia haszna A legtöbb fordítási feladat része a terminológiai munka, sokszor még általános szövegek fordításakor is. A meghatározás szerint a terminológiai adatbázisok egy adott szakterülethez, egy adott projekthez vagy egy adott ügyfélhez kapcsolódó terminusokat, azaz szakkifejezéseket hivatottak tárolni. Nem feltétlenül kell itt a szakkifejezés szót szűkebb értelemben értelmeznünk (1:1 megfelelés a megnevezések és koncepciók között egy szakterületen), ugyanis a terminológiai adatbázisokba felvehetünk minden olyan, akár köznyelvi kifejezést is, amely az adott területen/projektben/ügyfélnél gyakran előfordul. Így például, ha marketingszövegeket fordítunk egy adott cégnek, hasznos lehet eltárolni a céggel kapcsolatos kifejezéseket, például megnevezéseket, de akár a szlogent is. Emellett, ha a szükség úgy kívánja, összeállíthatunk köznyelvi adatbázisokat is olyan kifejezésekkel, amelyek munkánk során gyakran visszatérnek. Nem szükséges azonban mindent egyetlen ömlesztett terminológiai adatbázisba menteni, lehetőségünk van ugyanis bejegyzéseinket témakörönként csoportosítani, azaz külön-külön terminológiai adatbázisokat hozhatunk létre. A legtöbb fordítási környezetben egy projekthez több terminológiát is hozzárendelhetünk, így, ha például egy földrajzzal foglalkozó szövegben történelmi kifejezések fordulnak elő, nem kell újra kikeresgélni az utóbbiakat, ha azok egy másik adatbázisban már szerepelnek. Fontos emellett, hogy a bejegyzésekhez további információkat is megadhatunk, például definíciót, forrást, példát, kontextust, képet, sőt, bizonyos esetekben akár multimédiás tartalmat is. Ezek segítségével a fordító könnyebben el tudja dönteni, hogy az adott kifejezés megfelel-e az adott szövegkörnyezethez. A fentiekben azt láthatjuk, hogy a terminológiai adatbázisok tulajdonképpen b á r m e l y szövegtípusoshoz alkalmassá tehetik a fordítási környezeteket. A fordítómemória előnyeiből kiindulva itt is megállapítható a gyorsabb munka: legalább a terminusokat nem kell újra meg újra kikeresni, illetve begépelni sem, ez pedig mindenképpen időt takarít meg. Továbbá egy terminológiai adatbázis a szavak szintjén frazeológiai és terminológiai szempontból is konzisztensebb fordítást tesz lehetővé, így a minőség javulásához is hozzájárulhat. A fenti marketingszöveges példa mellett nézzünk egy szélsőséges példát is: az irodalmi szövegek fordítását. A szakirodalom és a szakma szerint is ez az a szövegtípus, amelyet a legkevesebb értelme van beolvasni egy fordítási környezetbe, hiszen ebben az esetben a legkisebb az ismétlődő elemek valószínűsége. Véleményem szerint azonban főleg terminológiai szempontból itt is hasznosak lehetnek a fordítási környezetek. Ha egy könyv 77

82 például hemzseg a beszélő nevektől, amelyekre a fordító megfelelő célnyelvi megoldást alkot, érdemes lehet összeállítani egy lexikonszerű terminológiai adatbázist ezekkel a nevekkel. Így a fordítónak nem kell többször is visszakeresnie az elnevezéseket, hiszen a program azonnal megmutatja, milyen fordítást használt előtte Szövegszinkronizálás A szövegszinkronizálás alapvetően akkor lehet hasznunkra, ha korábbi fordításaink elérhetők elektronikus formában, de nem fordítási környezetben készültek. Bár erre a funkcióra leggyakrabban akkor lehet szükségünk, ha a sok ismétlődés miatt szeretnénk felhasználni korábbi munkánkat, a mai eszközök ennél többet is nyújthatnak. Tegyük fel, hogy az általunk fordított, általános jellegű szöveghez olyan referenciát találunk/kapunk, amelynek a fordítása is rendelkezésre áll. Ebben az esetben a szövegpárhuzamosítóval elmenthetjük egy fordítómemóriába a szegmentált és összepárosított szegmenseket, majd többféle módon felhasználhatjuk őket. Egyes szoftverekben közvetlenül a szinkronizált anyagból felvehetünk terminusokat a terminológiai adatbázisba, emellett konkordanciakereséssel ebben is rákereshetünk adott szavakra, kifejezésekre, tagmondatokra. Az egyik népszerű fordítási környezetben ráadásul már nemcsak szövegpárokat, hanem egynyelvű szövegeket is menthetünk és használhatunk referenciaként. Az előzőekhez hasonlóan ezekből is felvehetünk kifejezéseket a terminológiai adatbázisba, vagy rákereshetünk megadott részletekre is konkordanciakereséssel. Ezzel minden olyan anyagot, amely a fordításhoz szükséges, egyetlen programon belül tárolhatunk, és egyetlen felületről érhetünk el. A terminológiához hasonlóan a fentiek is gyorsítják a fordítás folyamatát (találatokat generálhatunk velük), és hozzájárulnak főleg a stilisztikai konzisztenciához. Ha a referenciáink korpuszát autentikus szövegekkel töltjük meg, könnyebben eltávolodhatunk a forrásnyelvi szegmenstől, és így elkerülhetjük, hogy fordításízű szöveget hozzunk létre. Ez különösen fontos idegen nyelvre történő fordításnál, hiszen ebben az esetben jóval nehezebb autentikusnak ható fordítást alkotni Szegmens alatti illesztés Végül tekintsük meg közelebbről a szegmens alatti illesztést. Mint a fentiekből kiderült, lényege, hogy a terminusnál nagyobb, de a fordítómemória-találatnál kisebb egységek is lehívhatók legyenek, így további szövegdarabokat is újrahasznosíthasson a fordító. Ennek manuális formája, a konkordancia már régóta elérhető a fordítási környezetekben, de az utóbbi 78

83 időkben született csak meg az automatikus változata, az úgynevezett prediktív szövegbevitel. Ehhez általában egy külön erőforrás kapcsolódik, amely folyamatosan figyeli a fordítási környezetben végzett munkánkat (elsősorban a fordítómemóriákat, a terminológiai adatbázisokat vagy a referenciáinkat), a prediktív szövegbevitel pedig javaslatokat ad a fordítónak, miközben gépeli be a fordítást. A javaslatok lehetnek szavak, kifejezések vagy akár félmondatok is, és néhány karakter beütését követően elkezdenek megjelenni. Ezzel a megoldással kisebb egységek is újrahasznosíthatók, ráadásul automatikusan. Ezzel megint csak felgyorsul a fordítási folyamat, mivel (1) nem kell minden egyes karaktert begépelni, illetve (2) olyan elemek is lehívhatók, amelyek a másik két esetben elvesznének, tehát vissza kellene keresni őket. Az előzőekhez hasonlóan itt is megemlíthetjük a nagyobb fokú konzisztenciát, hiszen a javaslatok a korábbi munkáink alapján érkeznek, így stílusunk egységesebb lesz. Láthatjuk tehát, hogy bár a fordítómemória viszonylag specializált esetekben hasznos igazán, a köré épülő komponensek számos további esetben is ki tudják segíteni a fordítót: felgyorsíthatják a fordító munkáját, és javíthatnak munkái minőségén, elsősorban a konzisztencia szempontjából Összegzés Az 1. fejezetben dolgozatom egyik célját teljesítettem: átfogó áttekintést nyújtottam a számítógépes fordítástámogatás, valamint a fordítási környezetek területéről. Úgy gondolom, a magyar szakirodalomban egy ilyen összefoglalás hiánypótlónak tekinthető. Megjegyzendő, hogy a terület még gyerekcipőben jár, így jóval kevesebb szakirodalom és kutatás áll rendelkezésünkre, mint a fordítástudomány kiforrottabb területein, főleg úgy, ha egy bizonyos szempontra kívánja helyezni a kutató a hangsúlyt. Dolgozatom másik célja, hogy empirikus kutatással vizsgáljam a fordítómemória produktivitásra és minőségre gyakorolt hatását. Ezzel kapcsolatban a jelen fejezetben megismerkedhettünk kutatók véleményével és eredményeivel. A 2. fejezetben a minőség kutatás szempontjából releváns specifikus területét, a minőségértékelést járom körbe elméleti és gyakorlati szempontból. Célom, hogy feltárjam a rendelkezésre álló fordítási minőségértékelési modellek jellemzőit az elmélet és a szakma szempontjából, majd kiválasszam a kutatásban használt fordítások értékeléséhez alkalmazandó modellt. 79

84 80

85 2. A minőség értékelése A fordítási minőség kérdését már kezdetektől fogva nagy érdeklődés övezte a fordításkutatók körében, és meghatározása hosszú évszázadok óta heves vita tárgyát képezi. Mivel magát a fordítást is korszakról korszakra eltérő szempontokból közelítették meg, és ennek következményeként különbözőképpen is határozták meg, a minőséget és a minőség értékelését tekintve is eltérő megközelítések alakultak ki (House 2009). A jelen fejezet legfontosabb terminusa a m i n ő s é g é r t é k e l é s, amelyet két szempontból közelítek meg. Egyrészről bemutatok néhány, a fordítástudomány területén létrejött, tehát a fordításkutatók tollából származó minőségértékelési modellt, majd áttérek a fordítás szakmai szempontú értelmezésére, és ebből az aspektusból is megvizsgálom a témát. Mint láthatjuk majd, a két oldal látszólag izoláltan működik, a szakma oldalán nem mutatkozik érdeklődés az elméleti modellek iránt, a kutatók pedig kevéssé veszik figyelembe a szakmában felmerülő igényeket, így modelljeiket nem a gyakorlókra szabják. A fejezet ennek a problémának az indokait is igyekszik körüljárni, és egy új terminus bevezetését is javasolja a magyar szakirodalomban. A fejezet másik központi terminusa a m i n ő s é g b i z t o s í t á s, amely szorosan kapcsolódik a végén bemutatott hibatipológiákhoz. Nem nyújtok történeti áttekintést a minőség és a minőségértékelés fogalmának alakulásáról. Ezt ugyanis már több kutató megtette előttem: részletes áttekintést nyújt például House (1997 és 2015), illetve Mohácsi-Gorove (2014). Nem foglalkozom továbbá a fordítások pedagógia jellegű értékelésével, amely bár kiforrott terület, nem kapcsolódik a dolgozatomban bemutatott empirikus kutatáshoz. A témával részletesen foglalkozott többek között Dróth (pl , 2001, 2011), Klaudy (pl. 1996, 2005), Asztalos-Zsembery Eszter (2008) és Mohácsi-Gorove (2014). Mivel, ahogy később láthatjuk, a fordítási szakmában nagy szerepet kapnak a minél objektívabb és számszerűbb értékelést lehetővé tevő módszerek, kutatásomhoz is egy ilyen modellt használok a fordítások értékeléséhez. Ennek fényében a jelen fejezet kizárólag ebből a szempontból közelíti meg a minőség kérdését, más kapcsolódó területek túlmutatnak a jelen dolgozat keretein. A fejezet elején indokoltnak érzem a főbb terminusok tisztázást. A jelen fejezetben Williams (2004) értelmezésében használom a m i n ő s é g fogalmát: Annak mértéke, hogy a fordítás mennyiben teljesíti a meghatározott vagy implicit követelményeket vagy egy 81

86 szabványt 25 (Williams 2004: 160, fordítás tőlem). Ebből az következik, hogy a minőség relatív, tehát értékelése is attól függ, mihez képest viszonyítjuk. Megjegyzendő, hogy a definíció nem az általános minőségmeghatározást tükrözi, ugyanakkor jelen dolgozat szempontjából tökéletesen megfogalmazza az elérendő célt. A m i n ő s é g é r t é k e l é s terminust előzetesen egyszerűen a fordítási minőség értékelésére értem, a későbbiekben pedig a felderített körülmények függvényében pontosítom. A f o r d í t á s i m i n ő s é g é r t é k e l é s i m o d e l l kifejezéssel minden esetben kizárólag a fordításelméleti minőségértékelési modellekre utalok. A további terminusokat útközben, felmerülésükkor határozom meg a leírtak alapján Főbb fordítási minőségértékelési modellek a fordításelméletben Első lépésként tehát áttekintek négy elméleti fordítási minőségértékelési (translation quality assessment, TQA) modellt, amelyek egyrészről jól illusztrálják a szakirodalom megközelítéseinek változásait, másrészről alapos és részletes minőségértékelési modellekkel látnak el bennünket. Célom az alábbi áttekintéssel, hogy részleteiben megvizsgálhassuk, milyen kritériumok mentén épülnek fel a modellek, és hogyan alkalmazhatók a fordított szövegek értékelésére. Ez adja majd az alapot a szakma és az elmélet szempontjainak összevetésénél is Reiss (2000) Reiss (2000) munkája bár először 1971-ben látott napvilágot, az általam megtekintett angol nyelvű fordítást csak 2000-ben adták ki először, így a jelen dolgozatban is erre a változatra hivatkozom. Reiss a fordításkritika felől közelíti meg a fordítási minőségértékelést, és célja egy olyan modell létrehozása, amely megfelelő kategóriákat és objektív kritériumokat tartalmaz b á r m e l y típusú fordítás értékeléséhez. Abból indul ki, hogy a különböző szövegtípusokhoz különböző követelményrendszert kell felállítani, ezért modelljéhez első lépésként egy fordításközpontú szövegtipológiát hoz létre, majd ez alapján meghatározza azokat az irodalmi, nyelvi és pragmatikai kategóriákat, amelyek mentén értékelhetők a fordítások. Az első lépés tehát a s z ö v e g t í p u s megállapítása, hiszen ez határozza meg, milyen követelményeknek kell megfelelnie a fordításnak. Ezt azért emeli ki külön, mert szerinte a hagyományos irodalmi szöveg (literary text) és pragmatikus szöveg (pragmatic text) felosztás önmagában kevés, hiszen utóbbiakon belül nagy különbség van egy marketingjellegű és egy jogi szöveg között, nem lehet őket egyazon kritériumok mentén értékelni. Ezért saját 25 Degree to which a translation meets established or implicit requirements or a standard. (Williams 2004: 160) 82

87 szövegtipológiájához a nyelv funkcióját veszi alapul, tehát megkülönbözteti az (objektív) á b r á z o l á s (represent), a (szubjektív) k i f e j e z é s (express) és a (meggyőző) f e l h í v á s (appeal) funkciót, és abból indul ki, hogy ezek a funkciók nem egyforma mértékben fordulnak elő az egyes szövegekben. Előfordulhat például, hogy a leíró elem dominál egy szövegben, egy másikban pedig a kifejező, ám ettől függetlenül a többi funkció is előfordulhat, jellemzőbb a funkciók különböző kombinációja vagy átfedése. Úgy véli, hogy a domináns funkció alapján meghatározhatjuk a szöveg típusát: a leírás funkció dominanciája esetén t a r t a l o m k ö z p o n t ú s z ö v e g ről (content-focused text), a kifejezés funkció esetén f o r m a k ö z p o n t ú s z ö v e g ről (form-focused text), a felhívás funkció esetén pedig f e l h í v á s k ö z p o n t ú s z ö v e g ről (appeal-focused text) beszélhetünk. A tipológiát kiegészíti egy negyedik kategóriával, az a u d i o m e d i á l i s s z ö v e g e k kel (audiomedial text), amelyeket elsősorban nem olvasásra, hanem elmondásra vagy éneklésre szánnak. Mindegyik esetében eltérő nyelvi elemekkel történik a tartalom visszaadása. A szövegtípus meghatározása után vehetjük górcső alá és kategorizálhatjuk a típus főbb jellegzetességeit, és ezek fényében állapíthatjuk meg egy fordításról, hogy teljesíti-e a releváns kritériumokat. A tartalomközpontú szövegek legfőbb célja az információk pontos, gyors és érthető átadása vagy egy helyzet leírása. Így tehát a fordító legfontosabb feladata a tartalom (a mit ) minél pontosabb visszaadása. Ide tartoznak többek között a sajtóhírek és a kommentárok, a használati útmutatók, a szerződések, a hivatalos dokumentumok, a szakkönyvek, a jelentések vagy a tudományos írások. Reiss értelmezésében ez a típus a célnyelvtől függ, hiszen úgy kell megfogalmazni a szöveget, hogy az a célközönség számára érthető legyen, így a tartalom érdekében lehetőség van a forrásnyelvitől eltérő eszközöket alkalmazni a célnyelven. A formaközpontú szövegeknél ezzel szemben a forma dominanciája jellemző, így a középpontban a hogyan áll. A fordító feladat tehát, hogy hasonló formát, hasonló esztétikai hatást teremtsen a célnyelven, amely megfelel az eredeti okozta benyomásnak. Értékelésnél a formai elemeket kell megfigyelni. Ide tartoznak a következők: irodalmi próza (anekdoták, novellák, regények, romantikus szövegek), versek (minden formája). Az előző típussal ellentétben ez a típus a forrásnyelvtől függ, hiszen azt a hatást kell visszaadni a célnyelven is, amelyet a forrásnyelv kivált, így az alkalmazott fordítási eszközöket is ez alapján kell megválasztani. A felhívásközpontú szövegeknél fontos szerepet játszik, hogy a tartalmat egy adott szempontból megközelítve, egy kifejezett céllal ábrázolja, így nem nyelvi eredményt is magában hordoz. Ebben az esetben tehát a cél az elsődleges szempont. A szövegnek a célnyelven is ki kell tudnia váltani azt a reakciót, mint a forrásnyelvi szövegnek, tehát például 83

88 cselekvésre kell buzdítania. Ennek érdekében pedig drasztikus változások lehetnek szükségesek a tartalom és a forma tekintetében. Ide tartoznak többek között a reklámozással, propagandával, demagógiával kapcsolatos szövegek, illetve a szatírák, de a misszionáriusi szövegek is. Az audiomediális szövegeket elsősorban az különbözteti meg a fentiektől, hogy nem nyelvi elemek (pl. grafikai, akusztikai, vizuális elemek) is rendkívül fontos szerepet játszanak bennük. Általánosan minden olyan szöveg ide tartozik, ahol a szövegnek illeszkednie kell egy közvetítő médiumhoz. Ilyenek például a rádiós és televíziós műfajok, a színpadi művek vagy a zenei művek. Itt tehát a fordító szempontjából a közvetítő médiumnak való megfelelés játssza a fontosabb szerepet a többi funkciónál. Az elsődleges cél az, hogy a hallgatóra gyakorolt hatás a célnyelven is ugyanaz legyen, mint a forrásnyelvi szöveg esetében, így szükség lehet a tartalomtól való eltávolodásra. Az értékelés szempontjából tehát a következők a főbb kritériumok: Tartalomközpontú szövegek: az adatok pontossága Formaközpontú szövegek: hasonló esztétikai hatás Felhívásközpontú szövegek: szándékolt cél elérése Audiomediális szövegek: releváns közvetítő médiumhoz való igazodás A szövegtípus, majd az elsődleges kritériumok megállapítását követi a nyelvi (azaz szemantikai, lexikai, grammatikai és stilisztikai) elemek megfelelésnek vizsgálata. Reiss úgy véli, a nem nyelvi elemek figyelembe vétele is fontos a szemantika, a lexika, a grammatika és a stilisztika szintjén (ld. 4. táblázat). 4. táblázat: Az értékelendő nyelvi elemek Reiss (2000) alapján Elemek Kritérium Értékelés Megjegyzés Szemantikai ekvivalencia (equivalence) Lexikai Grammatikai Stilisztikai adekvátság (adequacy) helyesség (correctness) megfelelőség (correspondence) poliszémia és homonímia felismerése, terminusok, félrefordítás, hozzáadás/kihagyás terminológia, hamis barátok, nem fordítható elemek, szójátékok, idiomatikus kifejezések célnyelvi nyelvhasználat megfelelősége nyelvhasználati szintek figyelembe vétele, megvalósítása a célnyelven fontos szerep az eredeti szöveg tartalmának megőrzésében nyelvek eltérő jellemzői miatt az adekvátság vizsgálandó Reiss véleménye szerint az értékelés során ellenőrizni kell a fentieket a meghatározott kritériumok szerint, figyelembe kell venni, hogyan viszonyulnak egymáshoz az elemek, valamint azt is, hogyan viszonyulnak a szövegtípusuk követelményeihez. 84

89 Az értékelés a nyelven kívüli tényezőkkel (extra-linguistic determinants) folytatódik. Ezek olyan nyelven kívüli körülmények, amelyek befolyásolják a nyelvi formákat, tehát kontextuális tényezők. Ide tartoznak az 5. táblázatban látható elemek. 5. táblázat: Az értékelendő nyelven kívüli elemek Reiss (2000) alapján Tényező Jelentés Megjelenés/kihatás Közvetlen helyzet (immediate situation) Téma (subject matter) Idő (time factor) Hely (place factor) Közönség (audience factor) Beszélő (speaker factor) Affektív hatások (affective implications) Szűkebb értelemben vett utalások (pl. irodalmi művekre, történelmi eseményekre stb.) A terület széles körű ismerete. Adott történelmi periódusra való utalás a FNy szövegben. Minden információ és jellemző az FNy országáról és kultúrájáról, valamint asszociációk az érintett helyszínnel kapcsolatban. Az eredeti szöveg szerzője által elképzelt közönség. Fontos a társadalmi és kulturális kontextus. Azok az elemek, amelyek kihatnak a szerző nyelvezetére vagy a nyelven kívül tényezők létrehozására. Például humor, irónia, megvetés, szarkazmus, izgatottság, hangsúlyozás, káromkodás stb. Lexikai, grammatikai és stilisztikai szint. Kihat az implicit szemantikai elemek értelmezésére. Lexikai szint. Minden szint. Minden szint. FNy: idiomatikus kifejezések, idézetek, közmondások, metaforák stb. CNy: olvasó saját kulturális kontextusában érthető legyen. Lexikai, grammatikai és stilisztikai szint. FNy: lexikai és stilisztikai szint (grammatikait is érinti). CNy: megfelelően megjelenneke a fordításban. Így áll össze tehát a tipológia, amelynek mentén értékelhető, hogy egy fordítás mennyiben felel meg a szövegtípusa szerinti kritériumoknak, és összevethető az eredeti szöveggel is. Ahogy Reiss az előszóban is megjegyzi, az általa felállított tipológia megfelelően tág ahhoz, hogy szövegtípusok széles spektrumát lefedje, és éppen annyira specializált vagy részletes, amennyire egy modellnek lennie kell. A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy bár Reiss az ekvivalenciaelméletből indul ki, objektív értékelésre törekvő modellje elsősorban a forrásnyelvi és célnyelvi szöveg funkcionális viszonyán alapul, és már több ponton is eltér a szigorú ekvivalencia keresésétől (Nord 1997). 85

90 Nord (2005) Nord 1991-es analitikus modellje a Reiss és Vermeer-féle szkoposz-elméletből indul ki, és fordításközpontú szövegelemzésen alapul. Mivel jelen esetben is a könyv egy későbbi, angol nyelvű kiadásához jutottam hozzá, így a bibliográfiában ezt szerepeltetem. Nord a szövegszerűség legfelsőbb kritériumának a kommunikatív funkciót tekinti, és ez alá rendeli a szöveg szemantikai és szintaktikai jellemzőit. Ez azt jelenti, hogy a befogadó akkor tekint szövegnek egy olyan kijelentést, amely nem koherens vagy nem kohézív, ha az betölti a kommunikatív funkcióját. Így tehát a szövegelemzés szempontjából meghatározó szerepet töltenek be a forrásnyelvi szöveg kommunikatív funkciójának tényezői, hiszen ezek határozzák meg magát a kommunikatív funkciót, és ez az első lépés az elemzésben, amelyet végre kell hajtani, hogy felfedhessük a szöveg kommunikatív funkcióját. Ezeket a tényezőket Nord s z ö v e g e n k í v ü l i (extratextual) vagy k ü l s ő (external) tényezőknek nevezi, és a s z ö v e g e n b e l ü l i (intratextual) vagy b e l s ő (internal) tényezőkkel helyezi szembe. Előbbiek a következők megválaszolásával fedhetők fel: szöveg feladója (ki), a feladó szándéka (milyen célból), a szöveg célközönsége (kinek), a szöveg kommunikációjára használt médium vagy csatorna (milyen médium), a szöveg létrehozásának és befogadásának függvényében a helyszín (hol) és az idő (mikor), valamint a kommunikáció oka (miért). E hét kérdés megválaszolásával megállapítható összegezve a szöveg által elérhető funkció (milyen funkciót tölt be). Utóbbiak pedig a következőket érintik: téma (milyen téma), a szövegben fellelhető információk vagy tartalom (mit), a szerző által előfeltételezett tudás (mit nem), a szöveg összetétele vagy szerkezete (milyen sorrendben), a szöveget kísérő nem nyelvi vagy paralingvisztikai elemek (milyen nem verbális elemeket használ), a szöveg lexikai jellemzői (milyen szavakkal) és a szintaktikai struktúrák (milyen mondatokkal), valamint az intonáció és a prozódia szupraszegmentális jellemzői (milyen hangnemben). A szövegen kívüli tényezők elemzése a szöveg elolvasása előtt történik úgy, hogy megfigyeljük a szituációt, amelyben a szöveget felhasználják. Ez alapján kialakul a befogadóban egyfajta elvárás a szövegen belüli jellemzőkkel kapcsolatban. Ezt az elvárást pedig akkor veti össze a befogadó a tényleges szövegelemekkel, ha a szöveg egy adott hatást gyakorol rá. Így egy utolsó kérdéssel bővíthetjük ki az előzőeket: milyen hatás. Ez globális koncepcióra utal, amelyet a szövegen kívüli és szövegen belüli tényezők összefüggése vagy kölcsönhatása ad. Miután részletesen elemzi könyvében az egyes szövegen kívüli elemeket, megállapítja, hogy egyrészről a szövegen kívüli tényezők egymás között, másrészről a szövegen kívüli és a 86

91 szövegen belüli tényezők egymással is kölcsönhatásban állnak, hiszen egyik tényező alapján adatokat vagy utalásokat tudunk leszűrni egy másikról. Megjegyzi, hogy az elemzés sorrendje nem lehet önkényes, továbbá kiemeli, hogy az elemzés nem egyirányú folyamat, hanem folyamatos ismétlődésekből áll, amelynek során elvárások alakulnak ki, amelyek igaznak vagy hamisnak bizonyulnak, ahogy pedig bővül a tudás, úgy változik folyamatosan a megértés is. Ez szerinte nemcsak a szöveg egészére, hanem az egyes szövegtényezőkre is vonatkoztatható. A 7. ábrán a külső tényezők kölcsönhatását láthatjuk magyar feliratokkal. 7. ábra: A külső tényezők kölcsönhatása Nord (2005: 81) A szövegen belüli tényezők részletes bemutatását követően megállapítja, hogy a belső tényezők is szorosan összefüggenek és kölcsönhatásban állnak egymással, és az elemzés során ebben az esetben is folyamatos ismétlődés jellemző. Az elemzés tehát nem lineáris, hiszen útközben fedezünk fel egyre több információt és utalást az egyes tényezőkről. A 8. ábra a belső tényezők kölcsönhatását mutatja be magyar feliratokkal. 87

92 8. ábra: A belső tényezők kölcsönhatása Nord (2005: 139) Végül az utolsó kérdésre, a hatás tényezőjére tér rá. Megállapítása alapján ez a kommunikatív folyamat eredménye, és először is lehet azonnali, rövid-/középtávú vagy hosszú távú. Emellett különböző mértékei és típusai határozhatók meg. Ezeket a 6. táblázat foglalja össze. 6. táblázat: A hatás típusai Nord (2005) alapján 1. típus A szerző által szándékolt hatás megjelenése a fordításban. Szándékos hatás Nem szándékos hatás A szöveg által kiváltott hatás megegyezik a szerző szándékolt hatásával. A szöveg által kiváltott hatás nem egyezik a szerző szándékolt hatásával. 2. típus Kulturális távolság, amely meghatározza a szövegben leírt valóság hatását az olvasóra. Beszélhetünk kulturális távolságról és a távolság hiányáról. Szövegvilág = forráskultúra FNy befogadó esetén nincs távolság, a CNy befogadó esetén kulturális távolság van. Szövegvilág forráskultúra FNy és CNy befogadó esetében is kulturális távolság jellemző. Kivételes esetben a szövegvilág a CNy kultúrát tükrözi, ebben az esetben a CNy befogadónál nincs kulturális távolság. 88

93 Szövegvilág forráskultúra A szövegvilág valójában megegyezik a forráskultúrával, de a feladó eltávolította attól, áthelyezte egy távoli időbe és/vagy helyre. Ebben az esetben bizonyos mértékű generalizáció jellemző, amely csökkenti a kultúraspecifikus részletek relevanciáját. A hatás itt az FNy és a CNy befogadók számára is nincs távolság lehet. 3. típus A befogadó és a stílus viszonyához köthető hatás, amely a tényezők részletes elemzéséből állapítható meg. Konvencionalitás Eredetiség Minél kiszámíthatóbbak a jellemzők a szövegfunkció alapján, annál konvencionálisabb lesz a hatás. A feladó egyéni jellemzői és az adott szándék által meghatározott szövegelemek eredetibb hatást generálnak. Nord szerint az értékelés két módját különböztethetjük meg. Az első módszer alapján először fel kell deríteni a célnyelvi szöveg kommunikatív funkcióját az egyes tényezők vizsgálatával. Majd ugyanezt el kell végezni az eredeti szöveggel, és összevetni az eredményeket. Ezek alapján kimutathatók a hasonlóságok és a különbségek a szövegek struktúrái között, valamint információkat kaphatunk a fordítás folyamatáról is, azaz milyen stratégiákat és módszereket használt a fordító. Emellett az is kimutatható, vajon a célnyelvi szöveg megfelel-e a fordítási szkoposznak. A másik módszer a forrás- és a célnyelvi szöveg struktúráinak puszta összevetése. Úgy véli, a minőségértékeléséhez a két módszer kombinációjára van szükség, így nemcsak a fordítás minőségének értékelése, hanem a döntések indoklása is lehetővé válik. Véleménye szerint, modellje a legkülönbözőbb forrásnyelvekre és szövegtípusokra, és bármely nyelvből és kultúrából származó szövegfordításokra alkalmazható House (1997) House fordítási minőségértékelési modellje részletes, leíró-magyarázó modell (Williams 2001), amely a funkcionális ekvivalencia megközelítésén alapul, tehát az alapelv az, hogy a fordítás funkciójának meg kell felelnie az eredeti szöveg funkciójának. Az eredeti modell 1977-ben született, majd House először 1981-ben kiegészítette, végül 1997-ben átdolgozta. Az ekvivalencia fogalmából indul ki, és megállapítja, hogy a fordított szöveg egyrészről kapcsolódik az eredeti szöveghez, másrészről pedig a (potenciális) befogadók kommunikatív körülményeihez. Emellett az ekvivalencia a jelentés megőrzésében is fontos szerepet játszik. A fordításra vonatkoztatva három aspektust emel ki. A jelentés szemantikai aspektusa a nyelvi egység vagy szimbólum és a dolog közötti kapcsolatra utal, és véleménye szerint ebből a szempontból a legegyszerűbb megállapítani a fordítási ekvivalencia meglétét vagy hiányát. A második a pragmatikai aspektus, amely a szavak és a nyelvhasználó viszonyát vizsgálja egy 89

94 adott kommunikatív szituációban. Végül a szöveg aspektusa magára a szövegre utal, amelyben külön nyelvi elemek kapcsolódnak egymáshoz, és egy koherens egészet alkotnak, amelyet ekvivalensen át kell vinni a fordításba. A legfőbb cél pedig a forrás- és a célnyelvi szövegek ekvivalenciája, ez határozza meg a fordítás minőségét. Az értékeléshez először fel kell deríteni a s z ö v e g p r o f i l t (textual profile), amelyhez a szöveg részletes és szisztematikus nyelvi-pragmatikus elemzése szükséges az adott szituációs kontextusban. Utóbbi egyszerre utal a szöveg közvetlen környezetére, de a kultúra kontextusára is. A szituációs kontextus megállapításához szövegen belüli és szituációs jelenségek alapos elemzése szükséges. Ehhez a következő modellt hozta létre: (A) A nyelvhasználó dimenziói 1. Földrajzi származás 2. Társadalmi osztály 3. Idő (B) A nyelvhasználat dimenziói 1. Médium: egyszerű/összetett (írott, hangzó vagy kombináció) 2. Részvétel: egyszerű/összetett (monológ, dialógus, kombináció) 3. Társadalmi szerepek viszonya (feladó és címzett) 4. Társadalmi attitűd (társadalmi távolság: formális vagy informális) 5. Terület (foglalkozás, szakmai tevékenység, szöveg területe, témája) Ahhoz, hogy a fenti dimenziók mentén értékelhető legyen a szöveg, a szituációs dimenziókra vonatkozó szövegspecifikus nyelvi korrelációkra van szükség. Ehhez az egyes dimenziókhoz szintaktikai, lexikai és szövegeszközöket különböztet meg. Három fő szövegaspektust határoz meg: (1) a szemantikai viszonyok mintáit vizsgáló témadinamika, amelyek révén ismétlődnek a témák a szövegekben (pl. ismétlés, anaforikus és kataforikus utalások, ellipszis, szinonímia stb.); (2) tagmondatok kapcsolódása (pl. kiegészítő, ellentételező, okozati, magyarázó stb.); (3) ikonikus kapcsolat vagy szerkezeti párhuzam, amikor két vagy több mondat egy szövegben azért koherens, mert a szövegfelszínen izomorf kapcsolat van közöttük. Ezen eszközök mentén lehet megvizsgálni az egyes dimenziókat az eredeti és a fordított szövegben. Az értékelés során az első lépés a forrásnyelvi szöveg részletes elemzése a fenti dimenziók mentén, majd ezt követi a célnyelvi szöveg elemzése, végül pedig a kettő összevetése. Hibának számít bármilyen eltérés a dimenziók alapján. Megkülönbözteti a nyílt hibákat, amelyek vagy az eredeti és a fordított szöveg denotatív jelentéseinek eltéréseiből vagy a célnyelvi rendszer megsértéséből erednek. Előbbi tovább bontható a következőkre: 90

95 kihagyások, hozzáadások, elemek helytelen kiválasztásából vagy elemek helytelen kombinációjából fakadó helyettesítések. Utóbbiak pedig a következő kategóriákat alkalmazzák: nyelvtanilag helytelen szöveg (egyértelmű hiba), kétes elfogadhatóság (pl. normaszegés). A hibák másik típusát a rejtett hibák képezik, amelyekhez jóval részletesebb szövegelemzés szükséges, de mindkét típusú hibát figyelembe kell venni az értékelésnél. Végül pedig meg kell állapítani a funkciót, és ez alapján összevetni a szövegeket, hogy megvizsgáljuk, ekvivalens-e a funkció. Később House fordítási tipológiát is rendel a modelljéhez, amelyben a fordításokat alapvetően két főbb típusra bontja: a n y í l t (overt) és a r e j t e t t (covert) fordításokra. Előbbi esetében a szöveg egyértelmű utalásokat tesz a forrásnyelvi kultúrára. Ebben az esetben nem jöhet létre közvetlen egyezés a forrásnyelvi szöveg és a célnyelvi szöveg funkciója között. Itt a fordítónak a második szintű funkció átültetésére kell koncentrálnia. Amennyiben sikerrel jár, úgy a d e k v á t fordítás jön létre. A rejtett fordítások esetén az eredeti szöveg nincs közvetlenül egy forrásnyelvi kultúrához kötve. Ebben az esetben lehetséges és szükséges is, hogy a szövegek funkciója e k v i v a l e n s legyen. A funkcionális ekvivalencia létrehozása úgynevezett k u l t u r á l i s s z ű r ő (cultural filter) alkalmazásával történik, ami azt jelenti, hogy a fordító a célnyelvi kultúra szemüvegén keresztül tárja az olvasó elé az eredeti szöveget, azaz a célnyelvi normákhoz igazítja. A modell 1997-es felújított változatában House újra felosztja és egyszerűsíti a dimenziókat (field terület, téma, tartalom, tenor szerző háttere és a társadalmi szempontok, mode mód, azaz a médium és a részvétel), amelyek alapján az eredeti modellel ellentétben nem lehet megállapítani a szövegprofilt, a vizsgálatuk a szöveg felszíni elemeire korlátozódik, és elsősorban a szöveg és a mikrostruktúrája közötti kapcsolat fedezhető fel vele. Ezért House bevezeti a műfaj (genre) fogalmát is, hogy összekösse a szöveget a nyelvi és kulturális közösség makrostruktúrájával, amelyben a szöveg létezik. A modell többi részletét pedig megtartja, az elemzés és az értékelés is ugyanúgy, a két szöveg összevetésével zajlik Williams (2001, 2004) Williams érvelésközpontú (argumentation-centred) megközelítést alkalmaz fordítási minőségértékelési modelljéhez. A professzionális fordítások minőségének értékeléséhez felállított modellje elsősorban szövegalapú, de elég rugalmasnak tartja ahhoz, hogy mikrotextuális értékelés is beépíthető legyen különleges célok esetére, így például a célnyelvi minőségértékeléshez. 91

96 Modellje alapvetése, hogy még azok a diskurzusok is érvelők, amelyek szigorúan tájékoztató jellegűek, azaz, ha adott egy közvetítendő tartalom, akkor jelen van benne az érvelés is, amely áthatja és befolyásolja a diskurzus összes többi aspektusát. Modellje keretét az alábbi érvelési séma adja. Érvelési séma: Ez a kategória azon a megállapításon alapul, hogy minden területen és minden szövegtípusban megtalálhatók az érvelés komponensei. Az érveléshez a következő elemek szükségesek. Állítások/felfedezések (claims/discoveries; C): az érvelés konklúziója vagy a fő pont, amely felé az érv összes többi eleme mutat. A szakszövegekben jellemző állítások például javaslatok szabályzatokban, egy új egészségügyi program bejelentése, a bíró döntése egy peres ügyben vagy egy újonnan felfedezett növény besorolása egy adott rendbe. Indokok (grounds; G): az állításokat meg kell indokolni egy vagy több információval, ezek képezik az érv indoklását. Ide tartoznak a tények, a szóbeli vallomás, a közismert témák, a jól ismert közhelyek vagy a történelmi jelentések. Igazolások (warrants; W): az igazolások olyan kijelentések, amelyek jelzik, hogyan kapcsolódnak a tények, a megfigyelések és az indokok más elemei az állításhoz vagy a konklúzióhoz. Implicit is megjelenhet. Megerősítések (backings; B): a megerősítés a legfelsőbb elv, érték, törvény vagy norma, amely a kérdéses témára vonatkozik. Implicit is megjelenhet. Minősítők/módosítók (qualifiers/modalizers; Q): az a kijelentés, amely megerősíti vagy enyhíti az állítás erejét (pl. minden bizonnyal, határozottan, valószínűleg stb.). Cáfolatok/kivételek/korlátozások (rebuttals/exceptions/restrictions; R): olyan rendkívüli vagy kivételes körülmények, amelyek ellentételezik a támogató érvek erejét. Célja általában az óvatosság és a szerénység jelzése. A fentiekben ismertetett érvelési struktúra képezi tehát a fordítási minőségértékelési modell általános keretét. Az értékelő feladata, hogy feltárja az alapvető érvelési elemeket, és ellenőrizze, hogy a fordító pontosan ültette-e át ezeket a célnyelvre, illetve hogy szerepel-e egyáltalán a forrásnyelvi szövegben. Mivel egy hosszabb dokumentumban több egyformán fontos állítás is előfordulhat, amelyekhez mind szükség van alátámasztásra, egy teljes szöveg érvelési szerkezete érvláncolatot képez. Fontos eleme ez a modellnek, ugyanis ez adja az 92

97 egységes, alapvető normát, amelyhez a fordításnak igazodnia kell. Így új definíciót alkot a nagy hiba meghatározásához: valamely elem pontos átültetésének elmulasztása n a g y / k r i t i k u s h i b a (Williams 2001: 342). A fentiekkel viszont csak az állapítható meg, hogyan épül fel a forrásnyelvi szöveg érvelési szerkezete (makrostruktúra), és hogyan jelenik meg a fordításban. Ez adja az egységes, alapvető normát, amelyhez a fordításnak igazodnia kell. Ám ez nem elég ahhoz, hogy megállapítsuk, milyen hatással van egy vagy több elem nem pontos átütetése a fordítás teljes értékelésére. Ehhez egy hat elemből álló topológiával egészíti ki a modelljét. Retorikai topológia: A retorikai topológia segítségével felfedezhető a forrásnyelvi szöveg topológiája az egyes elemek vizsgálatával, majd ugyanez elvégezhető a célnyelvi szöveggel is, és végül az összevetéssel megállapítható, hogy a retorikai jellemzők ugyanazt a hatást közelítik-e. a) Szerkezeti felépítés: a szöveg elrendezése. Jellemző típusok: probléma megoldás, következtetés ok, szituáció háttér, vélemény alátámasztás, célok eszközök, tézis antitézis, kijelentés bizonyíték, kérdés válasz stb. b) Összekötő elemek: az érveket alkotó kijelentések közötti logikai kapcsolatok (pl. kötőszók), valamint a szöveget felépítő érvek közötti kapcsolatok megvalósulása (pl. okozati, kiegészítő, ellentételező kapcsolatok). Tulajdonképpen a kohézió szintje. c) Propozicionális funkciók: a kohézió logikai kiterjesztése, azaz a koherencia minősége. Alapvető típusai a téma (theme) és az alátámasztás (support). Ezek tovább jellemezhetők a következők szerint: általánosítás (generalization), pontosítás (clarification, pl. azaz, például ), részletezés (elaboration; pl. továbbá, emellett ), következmény (consequence; pl. tehát, ennek eredményeként ), minősítés (qualification; pl. azonban, ugyanakkor ) (Widdowson 1978, idézi Williams 2004), valamint magyarázat (explanation; pl. mivel ). d) Az érvek típusai: meghatározás, összevetés, viszony stb. Az érvek négy fő komponensre bonthatók: (1) logikai komponens az érvelésben és annak érvényességében tükröződik; (2) ideológiai komponens a mögöttes értékek és hiedelmek elfogadhatóságában látszik; (3) pszichológiai komponens a beszéd/szöveg érzelmi vonzerején alapul; (4) esztétikai komponens beszédfordulatok formájában jelenik meg. 93

98 e) Beszédfordulatok: például metaforák, költői kérdések; díszítőelemek. Jellemzően a mikrostruktúra szintjén jelennek meg, de előfordulhatnak a diskurzus szintjén is (pl. analógia és irónia). f) Narratív stratégia (pl. deperszonalizáció): az implicit szerző jelenléte/hiánya, valamint a vélemény tényként történő bemutatásához alkalmazott eszközök. Williams úgy véli, a fentiek lefedik a szöveg üzenetének és céljának összes aspektusát, és lehetőséget adnak a teljes szöveg, a mikrotextus és ezek kölcsönhatásának vizsgálatára. Mielőtt továbblépne, meghatározza az általa alkalmazott három hibakategóriát: (1) súlyos (critical) hiba, amely bár tartalmazza az üzenet lényegi elemeit, de a központi (core) érvet nem. Ha az érvelési sémában nincs hiba, akkor a fordítás eléri a minimális minőségi normát, ellenkező esetben lehet nyelvileg akármilyen jó nem tekinthető elfogadhatónak. (2) Nagy (major) hiba: komolyabb hiba az alacsonyabb szinteken és (3) kis (minor) hiba. Végül a modellhez bináris értékelési skálát rendel: (1) megfelelő (satisfactory), amelyben nincs az érvelési sémát érintő hiba; (2) nem megfelelő (unsatisfactory), amelyben legalább egy olyan hiba van, amely kapcsolódik az érvelési sémához. A modellt kipróbálást követően tovább módosítja. Létrehoz egy központi paraméterek kategóriát, amelybe az érvelési sémát, a propozicionális funkciókat/összekötő elemeket, az érveket és a narratív stratégiát sorolja be. Ezen felül létrehoz egy téma- vagy használatspecifikus paraméterek csoportot is, amelybe többek között a terminológia, a beszédfordulatok, a formátum és a célnyelvi minőség (alkategóriák: stílus, használat és nyelvtan, tipográfia) tartozik, és ezek közül az értékelő választja ki a relevánsakat. Továbbfejleszti az értékelési skálát is, súlyozza az értékeket. Abból kiindulva, hogy a hibátlan fordítás 100%, és az érvelési séma bármely hibája esetén a fordítás már nem megfelelő, kritikus hibáért 30% levonás jár. Így ahhoz, hogy egy fordítás megfelelő legyen, minimum 71%-ot kell elérnie, és a többi paraméterről pedig az értékelő dönt attól függően, melyek relevánsak az adott szöveg szempontjából. Az egyes paramétereket a következők szerint értékelheti: 10 = kiváló; 8 = nagyon jó; 6 = megfelelő; 4 = elfogadható; 2 = rossz (Williams 2004: 135). Célja még, hogy meghatározza a fordítási minőség normáját. Ennek érdekében kialakítja az egyes normaszinteket: (1) maximum norma; (2) információs norma; (3) minimum norma; (4) norma alatti. Az első esetben az érvelési sémában nincs hiba, illetve teljesíti az összes célnyelvi paraméter, valamint a kiválasztott központi és specifikus paraméterek követelményeit. A második esetben az érvelési sémában nincs hiba, és a kiválasztott központi 94

99 és specifikus paraméterek tekintetében teljesíti a követelményeket. A harmadik esetben az érvelési sémában nincs hiba, és nem tartalmaz kritikus hibákat. Az utolsó esetben pedig hiba van az érvelési sémában (legalább egy kritikus hiba) és/vagy nem teljesíti legalább egy központi vagy specifikus paraméter követelményeit Az elméleti fordítási minőségértékelési modellek problematikája Az előzőekben olvasható hosszú fordításelméleti bemutató nem ok nélkül szerepel a jelen dolgozatban. A részletesség szándékos, ugyanis fontosnak tartom, hogy lássuk a fordításkutatók által kijelölt konkrét vizsgálandó kritériumokat, hiszen így a fordítás szakmai oldaláról közelítő hibatipológiák bemutatása után határozottabban láthatók majd a különbségek aközött, mit nyújt a fordításelmélet, és aközött, mire van szüksége a szakmai oldalnak. A fentiekből megállapíthatjuk, hogy gyakorlatilag az egyetlen közös pont a modellekben az, hogy szükséges a forrás- és célnyelvi szöveg összevetése ahhoz, hogy teljes körű értékelést lehessen adni egy fordításról. Ezt leszámítva a modellek rendkívüli mértékben különböznek. Egyrészről a modellekben megmutatkozik az egyes korokra jellemző domináns fordításdefiníció, így nem csoda, hogy számtalan különböző fordítási minőségértékelési modell alakult ki az idők során, hiszen, ahogy a fejezet elején megállapítottuk, a fordítás meghatározása közvetlenül kihat a minőség, ezzel pedig a minőségértékelés megközelítésére is. Ezzel az is indokolható, miért választ mindegyik kutató más és más viszonyítási alapot, amelyhez képest a fordítások minőségét vizsgálja (pl. ekvivalencia, szkoposz, funkció, kommunikatív funkció stb.), hiszen maga a viszonyítási alap is közvetlenül kötődik a fordítás és a minőség meghatározásához. Ez pedig ahhoz vezet, hogy a mai napig nem alakult ki konszenzus a kutatók között a fordítás, a minőség és a minőségértékelés fogalma tekintetében. Hasonlóan a nyelvi hibák értékelése és a hibák súlyossága tekintetében sincs általánosan elfogadott modell, és további probléma, hogy számos modell nem alkalmazható szakszövegekre, csak szövegek egy speciális területére (irodalmi, reklám- és publicisztikai szövegek). Emellett több modellben hiányzik az összekötő kapocs a részletes, tényezőkön alapuló modellek és a fordítás végső, teljes körű értékelése között. Végül a legtöbbjük kizárólag kvalitatív jellegű, nem alkalmaz számszerűsítést (Williams 2004). Mindegyik modell alapos, részletes, indokolt kategóriákat tartalmaz, és véleményem szerint megfelelően alkalmazhatók a célra, amelyre létrejöttek. Ahogyan azonban Drugan (2013) rámutat, a rendkívüli összetettség miatt körülményes a kezelésük, és egy-egy fordítás kiértékeléséhez rengeteg időre van szükség. 95

100 Most, hogy áttekintettük a fordításelméleti oldalt, ismerjük meg a helyzetet a szakma oldalán is A fordítás és a minőségértékelés szakmai szempontú megközelítése A fordítási szakma az utóbbi pár évtizedben jelentős változáson ment át, és ez a változás napjainkban sem állt meg: egyre nő a fordítandó szövegek mennyisége, közben viszont folyamatosan szűkülnek a határidők, csökkennek az árak, egyre elterjedtebb a gépi fordítás használata, a gyorsaság szükségessége miatt gyakorivá vált a munkamegosztás, a korábbi anyagok újrahasznosítása ma már alapvető eljárás, és a sort még hosszan folytathatnánk (Glazychev 2010). Ennek hátterében az áll, hogy a folyamatos és jelentős tudományos és technológiai fejlesztések, valamint az egyre nagyobb mértékű globalizáció következményeképpen rendkívüli mértékben megnőtt a fordítás iránti igény. Ennek hatására pedig egy komplett iparág épült ki a fordítás köré, amely gyakorlatilag megállás nélkül nő: az elmúlt egy évtizedben többszörösére nőtt, az utóbbi években pedig az egész világon 15-25%- os növekedést mutatott évente (Zhomin 2005). A fentiek következményeként teret nyert a fordítás ü z l e t i f o l y a m a t k é n t (business process) történő értelmezése (Schiaffino és Zearo 2005), és ezzel együtt a minőség és a minőségértékelés új, p i a c i s z e m l é l e t ű m e g k ö z e l í t é s e is A fordítás és a minőség üzleti szempontú megközelítése Tekintsük meg, mit jelent a fordítás, ha üzleti folyamatként értelmezzük. A legfontosabb aspektusa ennek a megközelítésnek, hogy a fordítás kívánt végkifejlete ma egy t e r m é k vagy s z o l g á l t a t á s, ahol a termék fenntarthatósága (product sustainability), az ügyfél elégedettsége, a munka hatékonysága, az együttműködés, az ellenőrzés és a kommunikáció éppen olyan fontos szerepet tölt be, mint maga a szűkebb értelemben vett fordítási folyamat (Muzii 2006). Ezek mindegyike fontos és szükséges ahhoz, hogy a végkifejlet egyáltalán létrejöhessen. Láthatjuk tehát, hogy a fordítási folyamat számos új tényezővel gazdagodott. Ezek közül pedig az abszolút elsőbbséget élvező tényező az ü g y f é l e l é g e d e t t s é g e (customer satisfaction). Ez áll a hierarchia tetején, és a teljes fordítási folyamat ezt a fő célt kívánja szolgálni, minden más ennek teljesítéséhez szükséges. Ahogy a fejezet elején olvasható minőségdefinícióban is láthatjuk, a minőség a kiválasztott követelményeknek való megfeleléstől függ. A fordítási szakma oldalán pedig a legfőbb kritérium az ügyfél 96

101 elégedettsége, tehát minden, ami ehhez az eredményhez vezet, követelménynek tekinthető, amelynek a fordításnak meg kell felelnie. Az alábbiakban három főbb követelményt emelek ki, amelyek mind közvetlenül összefüggenek a minőség kérdésével. Ahhoz, hogy az ismertetett iparági körülmények mellett létrejöhessen a minőségi produktum, amely megfelel az ügyfél elvárásainak, s z a k é r t ő k b ő l á l l ó p r o f e s s z i o n á l i s c s a p a t r a van szükség, amely a fordítási folyamat egyes aspektusaival foglalkozik. Így tehát megállapítható, hogy jelentősen kibővült a fordítási folyamat résztvevőinek száma: a fordító mellett fontos szerepet tölt be a terminológus, a projektmenedzser, a minőségbiztosítási szakértő, az informatikusok és még sokan mások, függően az adott fordítási területtől (Zhomin 2005). Ebben az új felállásban pedig mindegyik személy fontos szerepet játszik abban, hogy minőségi produktum jöjjön létre a végén, amellyel ki tudják vívni az ügyfél elégedettségét. Fontos a projektmenedzser, hiszen ő szervezi a munkát, ő kommunikál a felekkel. Fontos a terminológus, hiszen ő állítja össze és karbantartja az általában specifikus terminológiát, fontos a fordító, hiszen ő maga készíti el a minőségi fordítást, de fontos a minőségbiztosítási szakértő is, hiszen a leadás előtt ő az, aki ellenőrzi a kész munkát megadott szempontok szerint. A cél pedig, hogy az ügyfél (végfelhasználó) ne találjon a végén benne hibát. Első szakmai szempontunk tehát a megfelelő szakemberekből összeállított professzionális csapat, akik mind saját területükön járulnak hozzá az ügyfél elégedettsége által meghatározott minőségi produktum létrejöttéhez. Kiemelendő kérdés itt, hogyan, m i a l a p j á n v á l a s s z u k k i a m e g f e l e l ő s z a k e m b e r e k e t. További fontos szempont a k ö l t s é g e k kérdése. Az üzleti szempontú értelmezés inherens tulajdonságát képezi a pénz oldala. Ez alá tartozik, hogy az ügyfélnek megérje a fordítási munka, azaz ne kerüljön többe például egy dokumentáció fordítása, mint amennyibe a szöveg létrehozása került. Fontos az is, hogy a fordítási munkát elvégző számára ne legyen veszteséges a feladat. Emellett rendkívül jelentős az, hogy a kész produktum ne okozzon veszteséget az ügyfél számára. Egy nagy közönség elé kerülő marketinganyagban lévő elírások például komoly presztízsveszteséget okozhatnak az ügyfélnek, egy gép kezelését leíró útmutatóban félrefordított szöveg pedig a gép működésképtelenségét, szélsőséges esetben pedig akár a kezelő személy sérülését vagy halálát okozhatja. Nagyon fontos tehát a fordítás jó minősége, amely a terület, a fordítandó szövegtípusok, az ügyfél konkrét elvárásai vagy a feladat jellege függvényében változik (Zhomin 2005). Ezzel kapcsolatban pedig fontos kérdés, hogyan biztosítható a minőség úgy, hogy az n e o k o z z o n k i e s é s t egyik résztvevő számára sem. 97

102 Fontos végül figyelembe venni az idő tényezőjét is, hiszen mint láthattuk általában rendkívül szűkös határidők mellett kell létrejönniük a fordításoknak, tehát a fordítási folyamat rendkívül dinamikussá vált. Ebből pedig az következik, hogy minőségértékelésre sincs túl sok idő, tehát gyors megoldásra van szükség, amely felhasználható a fordítási folyamat különböző aspektusaira is. Mire van tehát szüksége a fordítási szakmának? A fenti szempontok mentén egyrészről egy olyan megoldásra, amellyel biztosítható, hogy a szükséges fordítási csapatba kizárólag olyan személyek kerüljenek, akik hozzájárulnak a minőségi produktumhoz. Ehhez pedig tudnunk kell értékelni a munkájukat, és eszerint osztályozni őket. Másrészről a folyamatosan jó tehát az ügyfél követelményeinek megfelelő fordítások létrehozásához olyan megoldás szükségeltetik, amellyel nemcsak ellenőrizhető és értékelhető a fordítások minősége, hanem a minőség megismételhető és folyamatosan fenn is tartható. Így tehát megállapíthatjuk, hogy rendkívül fontos szerepet tölt be az is, hogy az értékelés a lehető l e g o b j e k t í v a b b a l a p o k o n nyugodjon, hiszen ez az előfeltétele annak, hogy összevethetők legyenek az eredmények, és következményeket lehessen megfogalmazni belőlük kiindulva A fordításelmélet és a szakmai igények közötti szakadék Láthatjuk tehát, hogy a fordítási minőség értékelése fontosabb, mint valaha, ám a fordításelméleti minőségértékelés a fentiekben már nem tud egyedül segítséget nyújtani. Ennek legfőbb indoka az, hogy a szakmai megközelítésnek á t f o g ó, m i n d e n t l e f e d ő m e g o l d á s r a van szüksége. A végső cél pedig nem annak vizsgálata, hogy egy adott elmélet alapján felállított kritériumok mentén megfelelőnek tekinthető-e egy fordítás, hiszen nem veszi figyelembe a modern fordítások legfőbb célját: az ü g y f é l i g é n y e i n e k k i e l é g í t é s é t (Drugan 2013). Az ügyfél igényei élveznek tehát abszolút elsőbbséget, és ez határozza meg a fordítási folyamat összes lépését. A fordítás m i n ő s é g i k ö v e t e l m é n y e i (quality requirements) tehát a következőképpen határozhatók meg: A fordítás ügyfél és/vagy a végfelhasználó által megkövetelt jellemzői vagy tulajdonságai. 26 (Williams 2004: 161, fordítás tőlem) Az ügyfél elvárásai között szerepel mint láthattuk a k ö l t s é g e k kérdése. Fontos szempont, hogy ne kerüljön többe a fordítás, mint amennyit például a forrásnyelvi szöveg előállítására költött. Ez pedig közvetlenül köthető a minőséghez: fontos szempont számára, hogy már a fordításba történő befektetés e l ő t t tudja, hogy a minőség megfelelő lesz-e. Mivel ezt ő nem 26 Characteristics or attributes of a translation required by client and/or end user. (Williams 2004: 161) 98

103 tudja felmérni még utólagosan sem, a fordítást szolgáltató fél feladata, hogy már előzetesen bizonyítsa, megfelelő minőséget tud az ügyfél kezébe adni. A fordítási minőségértékelési modellekkel erre nem tudunk választ adni, ugyanis ezek általában a fordítást k ö v e t ő e n végzik az értékelést, tehát előzetes minőségértékelésre nem alkalmazhatók (Drugan 2013). A költségek kérdése tekintetében egy további szempont is kiemelendő: a h i b á k k ö v e t k e z m é n y e i. A fordítási minőségértékelési modellek nem csatolnak lehetséges következményeket a fordítási hibákhoz, és legtöbbször nem állapítják meg, mi történik, ha egy fordítás nem megfelelő az értékelés alapján. A valós fordítási projektekben azonban a hibák mindig következményekkel járnak. A fordító számára bevételcsökkenés és presztízsvesztés fordulhat elő, szélsőséges esetben akár jogi lépéseket is tehetnek ellene (Drugan 2013). Az ügyfelek és a végfelhasználók számára is komolyak lehetnek a következmények: itt is elsősorban a pénzügyi, a jogi és a társadalmi szempontokat említhetjük meg (Byrne 2007). Fontos szempont továbbá, hogy az ü g y f e l e k k ö v e t e l m é n y e i e l t é r ő e k, így tehát olyan átfogó és egységes rendszer szükséges, amely bármely elváráshoz igazítható. A fordítási minőségértékelési modellek bár széles körű alkalmazhatóságot ígérnek, nem veszik figyelembe a modern legfelsőbb tényezőt, az ügyfelet és kívánságait (Drugan 2013), így nehezen alkalmazhatók napjaink körülményeire. Kiemelendő még az i d ő t é n y e z ő j e is. Említettük korábban, hogy rendkívül rövid határidők mellett kell sokszor nagy mennyiségű fordítást elkészíteni. Ez nemcsak a fordításra, hanem az összes körülményére kihat, így mindenki szűk határidők között dolgozik. Ezért nagyon fontos, hogy az átfogó rendszer gyors megoldást nyújtson a minőséghez köthető szempontok áttekintésére: a projekt megtervezése, a megfelelő fordítók és lektorok kiválasztása stb. A fordítási minőségértékelési modellek viszont többnyire rendkívül összetettek, és használatuk nemcsak sok időt, hanem emberi erőforrást is igényel (Williams 2004). A modern körülmények között erre viszont nincs lehetőség. Az o b j e k t i v i t á s r a való törekvés már régóta jelen van az elméletben és a gyakorlatban is. Ebben tudnak egyedül a fordítási minőségértékelési modellek megfelelni a modern fordítási igényeknek, hiszen mindegyik objektív alapokra helyezi az értékelési modelljét. Ám sajnos hátrányaik jelentősen felülmúlják ezt az előnyüket. A fordítási minőségértékelési modellek a fentiek fényében nem alkalmazhatók megfelelően napjaink modern fordítás folyamataira. Ennek legfőbb okai összefoglalóan a következők: 99

104 Nem szerepel bennük legfőbb kategóriaként az ügyfelek által diktált követelmények köre. Ez viszont meghatározza a teljes fordítási folyamatot és annak értékelését is. Csak utólagos értékelésre használhatók, és nem mérhető fel velük előzetesen a minőség. A hibákhoz nem társítanak következményeket. Túlságosan bonyolultak és erőforrás-igényesek ahhoz, hogy alkalmazhatók lehessenek napjaink hektikus fordítási iparágában. Fontos kiemelnünk egy közelmúltban született eredményt, amely már a szakmai megközelítést képviseli. Mohácsi-Gorove (2014) disszertációjában valós fordítási megbízásokból származó lektorálásokat vizsgál egy saját készítésű értékelési eszközzel, amelyet a fordítóirodai gyakorlatban elterjedt modellek alapján alkotott meg, tehát a szakmai igényeket tartotta szem előtt rendszere kialakításánál. Fő célja a lektorok javításainak összevetésével, hogy megvizsgálja, vajon a lektorálás bizonyos aspektusainak automatizálása lehetséges-e. Ehhez részletesen elemzi a lektorok által jelölt hibatípusokat és súlyossági szinteket, majd egy külön szuperlektorálási fázist is bevezet. Eredményeit analitikus és holisztikus szempontból is elemzi. Végül egy lektorálási memória elképzelését vázolja fel, amely a fordítómemóriához hasonlóan megjelenítene bizonyos előre jelezhető elemeket, így a lektorokra kevesebb javítás maradna, és csökkenthető lenne a nem javított hibák száma. Eredménye kutatásom szempontjából is fontos szerepet játszik, hiszen ahogy majd az 5. fejezetben láthatjuk a használt szövegek javításaiban több ponton is eltérés volt a lektorok között, valószínűsíthetően a nagyszámú hiba okozta, hogy nem vettek észre néha komolyabb hibákat. Ezen egy lektorálási memória, amely például a helyesírási, központozási vagy elütési hibákat automatikusan javítaná, nagyban tehermentesítené a lektorokat rossz és közepes fordítások esetén. Ezzel a kitérővel célom mindössze annyi volt, hogy rámutassak, az elmélet is elindult a szakmai igények kielégítésének irányába, ugyanakkor még kevés eredmény áll rendelkezésünkre, amelyek kifejezetten egy adott elméleti modell megfelelő alkalmazhatóságát bizonyítják a szakmai szempontú fordítási projektek értékelésében. Ezért jelen kutatáshoz a piaci oldalról kerestem megoldást, és a továbbiakban erre térek rá Objektív és kvantitatív eredmények igénye Az előzőek alapján tehát egy egészen új megközelítésre van szükség, amely egyszerre képes az összes folyamatszinten objektívan értékelni a minőséget, és amely lehetővé teszi, hogy az eredmények alapján osztályozhatók legyenek az egyes tényezők abból a szempontból, hogyan tudnak hozzájárulni a minőségi produktumhoz. A fordítások elemzése és értékelése tehát 100

105 továbbra is központi jelentőségű, ám egy nagyobb fő célt szolgál: ez alapján válik felmérhetővé a fordító munkája és megállapíthatóvá a lektorálás szükségessége, tervezhető maga a folyamat és bármely későbbi folyamat, illetve vizsgálható a minőség alakulása az egyes projektek során, és kimutathatók olyan területek, amelyek fejlesztésre szorulnak. Hogyan lehet ezt megvalósítani? Schiaffino és Zearo (2005) szerint az említett körülmények között előtérbe kell helyezni a m i n ő s é g m é r é s é t (quality measurement), és az értékelést a lehető l e g o b j e k t í v a b b a l a p o k r a kell helyezni. Véleményük szerint a számszerű adatok segítségével meg lehet állapítani, mitől tekinthető jónak egy fordítás, hogyan tartsuk fenn ezt a szintet, és hogyan fejlesszük szükség esetén a minőséget. Williams (2004) modellje ebből a szempontból jelentősnek tekinthető, hiszen fordításelméleti modelljében hangsúlyozza a kvantitatív minőségértékelés fontosságát, és számszerűsíthető eredményeket tesz lehetővé. A fentiekben említettekre azonban ő sem kínál megoldást. Lehetséges egyáltalán mérni a minőséget? Schiaffino és Zearo (2005) úgy véli, igen, ám nem közvetlenül, hanem közvetett módon: a fordított szövegben található különböző típusú hibák mentén (pl. jelentésbeli, formai vagy megfelelőségi hibák), hiszen véleményük szerint egyszerűbb megegyezni abban, mit tekintünk hibának, mint abban, hogyan értelmezzük a minőséget. Ebből a szempontból jó fordításnak tekinthető az, amely nem vagy alig tartalmaz hibát. A fordítások minőségének mérésével tehát megoldható az a probléma, hogyan elemezzük a fordításokat úgy, hogy az eredmények tágabb kontextusba is átültethetők legyenek: értékelhessük előre az ügyfél számára, hogy megfelelő minőséget tudunk-e nyújtani, értékelhessük a fordítókat, a lektorokat és a többi résztvevőt úgy, hogy osztályozható legyen az általuk nyújtott minőség, ami pedig a kiválasztást könnyíti meg az egyes fordítási megbízások során. Ráadásul, megfelelő modellel elkerülhető az időigényes értékelési folyamat, tehát az idő tényezőjére is megoldást nyújthat a minőségmérés. Itt újfent vissza kell utalnunk a fordítási minőségértékelésre. A fordítási minőség mérése ahogy láthattuk a legtöbb modellben nem játszik szerepet, holott a szakma igényli ezt a fajta értékelést. Így egy új fogalom kerül előtérbe, közvetlen kapcsolódik a méréshez, és tartalmazza a szükséges értékmegállapítási tényezőt: ez az angol szakirodalom alapján a t r a n s l a t i o n q u a l i t y e v a l u a t i o n. Itt két definíciót emelhetünk ki: Érték rendelése a fordításhoz, azaz osztályzat megállapítása. 27 (McAlester 2000: 231, idézi Williams 2004: 159, fordítás tőlem) 27 Placing a value on a translation that is, awarding a mark. (McAlester 2000: 231, idézi Williams 2004: 173) 101

106 Egy fordított szöveg minőségének meghatározása vagy utólagos ellenőrzés üzleti célzattal, például a fordítók produktivitásának és a fordítások minőség ár arányának méréséhez. Számszerű értékelés hozzárendelése jellemző. 28 (Brunette 2000: 173, fordítás tőlem) Magyarul mindkettő a m i n ő s é g é r t é k e l é s terminussal feleltethető meg, ám ez nem érzékelteti megfelelően a különbségeket, ezért egy új terminus bevezetését javaslom a magyar szakirodalomban Kitérő terminológiai javaslat A fentiekben leírtak alapján javaslom szétválasztani a fordításértékelés terminust a következők szerint, ugyanis mint láthattuk nem éppen apró különbségről van szó. Q u a l i t y a s s e s s m e n t : a fordításelméleti modellek alapján Williams munkáját leszámítva egyetlen kutató sem fűz kvantitatív elemeket a modellhez, így az eredmények nem számszerűsíthetők. A terminust egyrészről javaslom kizárólag a fordításelméleti modellekre alkalmazni. Másrészről ebben az értelemben itt elsősorban a fordítások minőségének felméréséről van szó, hiszen a modellek nem rendelnek értéket a minőséghez, tehát nincs értékmegállapítás. Ebben az esetben tehát megfelelő lehet a f o r d í t á s i m i n ő s é g f e l m é r é s terminus, vagy hangsúlyozhatjuk a kifejezés hátterét is az e l m é l e t i s z e m p o n t ú m i n ő s é g é r t é k e l é s terminussal. Q u a l i t y e v a l u a t i o n : a szakmai igények alapján ezt a kifejezést kifejezetten a szakmai oldalon keletkező modellekre javaslom használni, így pontosan elkülöníthető egymástól a két megközelítés. Továbbá, mivel ebben az esetben már beszélhetünk értékmegállapításról, a magyar szakirodalomban a f o r d í t á s i m i n ő s é g é r t é k e l é s lehetne a megfelelő terminus, amellyel hangsúlyozhatjuk az értékítélet aspektusát is, vagy a hátteret hangsúlyozó kifejezéssel hívhatjuk s z a k m a i s z e m p o n t ú m i n ő s é g é r t é k e l é s nek is A szakmai szempontú minőségértékelés helye Az említett szakmai szempontú minőségértékelés egy nagyobb, átfogó rendszerbe illeszkedik: ez az úgynevezett m i n ő s é g - e l l e n ő r z é s (quality control, QA). Williams (2004) értelmezésében ez a következőt jelenti: 28 Determination of the quality of a translated text or a check after the fact for management purposes, i.e. measuring productivity of translators and the quality/price ratio of translations. A numerical rating is assigned. (Brunette 2000: 173) 102

107 Annak ellenőrzése, hogy a leadandó vagy már leadott termék megfelel-e a követelményeknek, a nyelvi normáknak és a meghatározott kritériumoknak. Ennek fő célja az idő és az erőforrások megtakarítása. A fordítási minőség-ellenőrzés részleges egynyelvű átolvasástól minták kétnyelvű átolvasásáig terjedhet. 29 (Brunette 2000: 173, idézi Williams 2004: 161, fordítás tőlem) Ezzel az átfogó rendszerrel lefedhető az összes fent ismertetett igény a fordítási folyamat során. Ez alá tartozik a szakmai szempontú minőségértékelés, amely a minőség mérésével kiegészülve biztosít adatokat a fordított szövegek minőségéről, amely alapján további következtetések vonhatók le. További alkategória a m i n ő s é g b i z t o s í t á s (quality assurance, QA), amely a következőképpen határozható meg: Szisztematikus, leadás előtti tevékenység vagy tevékenységek, amely(ek) célja annak megállapítása, hogy a fordítás teljesíti-e a minőségi követelményeket. 30 (Williams: 2004, 160sk., fordítás tőlem) Láthatjuk tehát, hogy ez a megoldás kifejezetten a leadás előtt méri a minőséget. Fontos azonban kiemelni, hogy napjainkban ez a folyamat már leginkább a u t o m a t i k u s, amely kifejezetten olyan elemek vizsgálatára összpontosít, amelyet egy gép képes felmérni. Mivel egy gép nem tudja értelmezni a szöveget, nem tudja ellenőrizni, hogy megfelelően ment-e át az üzenet és a tartalom, és nem tudja a stílust sem önállóan felmérni, el kell különítenünk a minőség ember által végzett ellenőrzésétől. A minőségbiztosítással kizárólag olyan elemek vizsgálata lehetséges, mint például a számok, a terminusok, a központozás, a fordítómemória alapján az ismétlődő elemek konzisztenciája, valamint a teljesség. Nagy segítség ez mind a fordító, mind az ellenőrzésért felelős személy számára, hiszen sokszor nehezen kiszűrhető hibákat helyettük is ki tud szűrni a gép (lásd az 1. fejezetben a minőségbiztosítás komponenst). Beszélhetünk ugyanakkor emberi áttekintésről is, amelynek során az ezzel megbízott személy az ügyfél követelményeinek megvalósulását vizsgálja meg a fordításban. Véleményem szerint a minőségbiztosítás alá sorolhatjuk be a hagyományos értelemben vett lektorálást is, hiszen ez is a leadás előtt történik, és célja a hibák felderítése és javítása, hogy megfelelő fordítás legyen a végeredmény. Ahogy azonban a jelen dolgozat kutatásának bemutatásában is láthatjuk majd, a lektorálás eredményei felhasználhatók a minőség kiértékeléséhez és a következtetések levonásához, 29 Verification to ensure that the product to be delivered or already delivered complies with requirements, language norms and established criteria, with the ultimate goal of saving time and resources. The quality control of a translation can range from a partial monolingual reading to a bilingual reading of samples. (Brunette 2000: 173, idézi Williams 2004: 161) 30 Systematic pre-delivery activity or activities designed to give assurance that a translation meets quality requirements. (Williams 2004: 160sk.) 103

108 ráadásul a szakmában sincs feltétlenül idő külön minőségértékelési szakaszok lebonyolítására, így mindenképpen hasznos egy meglévő lektorálás felhasználása (a lektorálással részletesen foglalkozott Robin (2014) a disszertációjában). Ezzel kapcsolatban természetesen felmerülhet a preferenciális javítások problematikája, amelyet Mohácsi-Gorove (2014) a következőképpen definiál. A preferenciális/semleges hibák olyan anomáliák, amelyek javítása nem feltétlenül szükséges (időhiány esetén kimondottan tilos), de a lektor valamilyen okból mégis jobbítási javaslatot tesz (Mohácsi-Gorove 2014: 111). Megállapítja továbbá, hogy ezek szubjektív javítások, így a kutatásában a végleges, pontszámon alapuló objektív értékelésbe nem számította őket bele (Mohácsi-Gorove 2014). Így tehát objektív értékelés esetén a legjobb megoldásnak az tűnik, ha a lektorok számára is egyértelművé tesszük a javítási kategóriákat pontos leírással, az ezektől eltérő javításokat pedig preferenciális mivoltuk miatt figyelmen kívül hagyjuk Összegzés Összefoglalóan azt láthatjuk, hogy a fordítási minőség-ellenőrzés célja a teljes fordítási folyamat minőségi szempontú feltérképezése, következtetések levonása, a minőség szempontjából fejlesztendő területek feltérképezése, az ügyfél számára a minőség biztosítása és így tovább. Ezen belül a szakmai szempontú minőségértékelés célja elsősorban a fordítási hibák felfedezése, ez alapján a minőség mérése és számszerű meghatározása, amely adatokat szolgáltat a folyamat értékeléséhez és a fordítók osztályozásához. A minőségbiztosítás pedig elsősorban leadás előtti tevékenység, amely az adott fordítást vizsgálja meg a követelmények szempontjából, és igény esetén javításokat, módosításokat hajt végre rajta. Érdemes megvizsgálni, vajon beleillik-e mindebbe az elméleti szempontú minőségértékelés. Mossop (2001) megállapításából kiindulva a fordítási minőségértékelésnek továbbra is van létjogosultsága, ám elsősorban a jó munka elismerését vagy promóciós célokat szolgálhat. Bár ő az alapos utólagos áttekintéshez is javasolja (ha például az ügyfél nem fogadta el a fordítást), véleményem szerint erre megfelelő lehetőséget ad a szakmai szempontú minőségértékelés is. A 9. ábra a dolgozatban ismertetett felbontást illusztrálja. 104

109 Minőség-ellenőrzés (QC) Szakmai szempontú minőségértékelés (QE) Minőségbiztosítás (QA) Elméleti szempontú minőségértékelés (TQA) Gépi QA Emberi QA Lektorálás 9. ábra: A minőségellenőrzéssel kapcsolatos terminusok dolgozatban használt felosztása Fontos azonban megjegyezni, hogy a fentiekben ismertetett meghatározások és az ábrázolt összefüggések csak a jelen dolgozat szerzőjének elképzeléseit tükrözik a kiválasztott szakirodalom alapján, és semmiképpen nem tekinthetők az egyetlen és egységesen elfogadott megoldásnak. Az elmélet és a gyakorlat területén is jelentős ellentétek uralkodnak ezen a területen, az egyes terminusok más és más meghatározást kapnak, és ennek megfelelően viszonyuk is a fentiektől eltérően alakulhat. Így például a fentiekben ismertetett felosztás nem egyezik meg például Mossop (2001) elképzelésével, aki éppen fordítva értelmezi a minőségellenőrzés (QC) és a minőségbiztosítás (QA) viszonyát. Most pedig tekintsük át, mi szükséges egy objektív és kvantitatív modellhez, hogy végül bevezethessük a fejezet utolsó terminusát, a n y e l v i m i n ő s é g b i z t o s í t á s (linguistic quality assurance, LQA) kifejezést Az objektív és kvantitatív minőségértékelési modellek jellemzői A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy egy szakmai szempontból megfelelő minőségértékelési modellnek a következő tulajdonságokkal kell rendelkeznie: (1) az eredményeknek reprodukálhatóknak kell lenniük; (2) az eredményeknek megismételhetőnek kell lenniük (Schiaffino és Zearo 2005). Ehhez pedig elengedhetetlen a számszerűsítés, amely a hibák felderítésén és pontozásán alapul. A hibapontok összegezhetők és statisztikai módszerekkel megvizsgálhatók. 105

110 Mindez kiegészül az objektivitásra vonatkozó igénnyel, amelyhez Muzii (2006) alapján a következők meghatározása szükséges: (1) általános kritériumok; (2) a fordítási feladat pontos és egyértelmű meghatározása, azaz az adott feladatra vonatkozó követelmények, valamint a fordítás célja. Ebben tükröződik az ügyfélnek való megfelelés elsőbbsége. Muzii úgy véli, ezek az információk elengedhetetlenek a minőségi fordításhoz, azonban nem elegendők ahhoz, hogy meghatározzuk a fordítás nyelvi minőségét. Ezért még egy fontos elemet fűz az előbbiekhez: (3) a megfelelő metrika kiválasztása, amely objektív (mérhető), elfogulatlan, és kellően részletezi a javítandó területeket tehát teljesíti az előző bekezdésekben megfogalmazottakat A nyelvi minőségbiztosítás A fentiekhez köthető a jelen fejezet utolsó fő terminusa: a n y e l v i m i n ő s é g b i z t o s í t á s (linguistic quality assurance, LQA), amely a következőképpen határozható meg: A fordítások minőségének ellenőrzésére való formalizált eljárás, amely a tartalom típusának megfelelő szabványos metrikákon alapul. 31 (Dermody és Weisgerber 2016: 2, fordítás tőlem) Az LQA a [fordított] anyagok nyelvi minőségének értékelését szolgálja az alábbiak alapján: - Nemzetközi és iparági szabványok - Ügyfél elvárásai, követelményei és útmutatók, többek között: Elfogadott terminológia és stílusútmutatók Meghatározott metrikák és minőségi kritériumok Az LQA elsősorban azt ellenőrzi, mennyire jók vagy rosszak a végleges anyagok 32 (Glazychev 2010: 2, kiemelések az eredetiben, fordítás tőlem) A fentiek alapján a nyelvi minőségbiztosítás hivatott a legfőbb kritérium, azaz az ügyfél elégedettségének szempontja figyelembevételével a fordítás nyelvi jellemzőit is értékelni, minősíteni, méghozzá meghatározott metrikák és minőségi kritériumok alapján. Így tehát a fentiek értelmében a szakmai szempontú minőségértékelés egy lehetséges megvalósulásának tekinthető, és a hierarchiában is ez alá sorolhatjuk be. A nyelvi minőségbiztosítás terminust tehát azon modellek összefoglaló elnevezéseként definiálom, amelyek a következőkben 31 A formalized process for auditing the quality of a translation based on standardized metrics appropriate to the content type. (Dermody és Weisgerber 2016: 2) 32 LQA refers to assessing Linguistic Quality of [translated] materials based on: - International & industry-wide standards - Client s standards, requirements & guidelines, including Approved Terminology & Style Guides Agreed Metrics & Quality Criteria LQA is primarily expected to check how good or bad final materials are (Glazychev 2010: 2) 106

111 meghatározott szempontok szerint végzik a minőség mérését, majd a számszerű adatok kiértékelését. Egy megfelelő nyelvi minőségbiztosítási modell felépítése a következő: (1) üzleti célok, projekttartalom, specifikációk stb. meghatározása; (2) minőség mérése metrikák segítségével, minősített erőforrások; (3) konzisztens, összevethető eredmények, változások folyamatos nyomon követése, a fejlesztendő területek feltárása (Dermody és Weisgerber 2016: 9). A nyelvi minőségbiztosítási modellek főbb jellemzői a következők (Schiaffino és Zearo (2005) alapján): Meghatározzák a hibák fő és alkategóriáit, valamint egyértelműen definiálják az egyes kategóriákat ez adja a modell h i b a t i p o l ó g i á j á t. A hibákat súlyozzák, és jellemzően kettő (kis és nagy hiba) vagy három (kis, nagy és kritikus hiba) súlyossági szintet különböztetnek meg, amelyekhez mind pontszám is társul. A hibapontok és a hibasúlyosságok alapján kapjuk meg megadott számítási módszerrel a hibapontszámot, amely érték a fordítás teljes minőségét adja meg ezt hívják az említett kutatók f o r d í t á s i m i n ő s é g - i n d e x nek (translation quality index, TQI). A modellekben számszerű minimális elfogadhatósági küszöb határozható meg. Általában egy adott szövegrészletet, tehát egy mintát vizsgálnak, nem egy egész szöveget. A nyelvi minőségbiztosítási modellek előnyei a következők (Tishin (2010) alapján): 1. Az eredmények igen jól reprodukálhatók. 2. Az eredmények igen jól megismételhetők, hiszen a modellek részletes hibatipológiát adnak magyarázatokkal és gyakorta példákkal. 3. A modellek jól használhatók visszajelzésre is. 4. Kényelmes és gyors módszer a fordításszolgáltatók minősítésére és osztályozására. 5. Egyszerű numerikus index, amely adatbázisban tárolható és felhasználható különböző célokra. A fentiek tehát teljesítik az objektív és számszerűsíthető adatokra való iparági igényt, a gyors és kényelmes módszert a fordítások értékeléséhez, amelynek a végeredménye egy olyan érték, amely nemcsak egyszerűen tárolható, de az egész fordítási folyamatra vonatkozóan következtetések fogalmazhatók meg belőle. Schiaffino és Zearo (2003) a lehetséges következtetések között a következőket emeli ki: (1) csökkenthetők a rossz minőség okozta 107

112 költségek; (2) növelhető az ügyfelek elégedettsége; (3) lehetőség nyílik a teljesítményértékelésre; (4) versenyelőnyöket biztosít. Mindezek jól visszhangozzák a fentiekben ismertetett iparági igényeket Az elméleti és a szakmai modellek összevetése Ahogy arra korábban is utaltam, a részletes fordításelméleti bemutatónak kifejezett célja volt a jelen dolgozat szempontjából, hogy láthassuk az elmélet és a gyakorlat között tátongó szakadék (vö. Drugan 2013) megvalósulását és a mögöttes indokokat. A fentiek, úgy vélem, megfelelően megmutatták az alapvető különbségeket. Láthattuk, hogy a fordítási minőségértékelési modellek mindegyike egy adott fordításelméleti kategóriából indul ki, ez adja meg a legfőbb kritériumot, és ebből születnek az értékelési kritériumok. A szakmai oldalon azonban azt láthattuk, hogy a legfőbb kritérium minden esetben az ügyfél elégedettsége, azaz a fordítások értékelése elsősorban abból a szempontból történik, hogy az ügyfél követelményeinek megfelel-e a munka. Ez pedig nemcsak a fordított szövegre és annak közvetlen környezetére (nyelven kívüli elemek), hanem a komplett fordítási folyamatra is hatással van. Ezért az iparágban olyan minőségmodellekre van szükség, amelyek az ügyfelet helyezik a középpontba, és a minőség témakörét az egyes folyamatszintekre is ki tudják terjeszteni. A fordítások értékelése tehát olyan eredményt kell, hogy adjon, amelyből következtetések vonhatók le a teljes folyamatra nézve. Hiába adott a fordítási minőségértékelési modellek mindegyikében az objektív értékelési alap, a modellek általában bonyolultak, rendkívül összetettek, emellett idő- és erőforrásigényesek. Az ismertetett modern körülmények között alkalmazásuk nem kivitelezhető. Olyan modellek szükségesek tehát, amelyek kényelmes és gyors értékelést tesznek lehetővé. Ahogy Williams (2004) saját modellje felvezetésében is rámutatott, a fordítási minőségértékelési modellekből általában hiányzik az összekötő kapocs a megadott kritériumok közötti aprólékos elemzésből származó eredmények és a fordítások teljes szövegre vonatkozó minőségének meghatározása között. Ez pedig rendkívül fontos szerepet játszik, hiszen a fordítási folyamatra vonatkoztatott következtetésekhez mindenképpen szükség van egy végleges eredményre, amely ráadásul megismételhető és reprodukálható is az objektivitás mellett. Így jutottunk el a kvantitatív elemek, azaz a számszerűsítés igényéhez, amely Williams (2004) modelljén kívül egyik ismertetett fordítási minőségértékelési modellben sem kapott helyet. Felállítottam egy minőségre vonatkozó hierarchikus rendszert az egyes értékelési lehetőségekből, amelyek között a fordítási minőségértékelés is szerepet játszhat, ugyanakkor 108

113 mivel az igényeket teljesíteni nem tudja csak speciális esetekben érdemes ilyen modellekre hivatkozni. Napjainkban a szakmai szempontú fordításértékelés egyik formája, a nyelvi minőségbiztosítás (LQA) az, amely például teljesíteni tudja a felvázolt igényeket, és ezt alá is támasztottam a jellemzésük során. Megjegyzendő, hogy a fordításelmélet mellett a fordítási szakmában is rengeteg különböző modell látott napvilágot, tehát ezen az oldalon sincs megegyezés sem a fordítás, sem a minőség, sem annak értékelése szempontjából. Erre ad példát Tishin (2010), aki előadásában a nyelvi minőségbiztosítási modelleket elvetve alakít ki egy új minőségértékelési módszert. Jelen dolgozat keretei között azonban nincs lehetőség további módszerek részletes ismertetésére, így mivel kutatásomhoz sem kapcsolhatók ezek bemutatásától eltekintek A nyelvi minőségbiztosítási modellek relevanciája a jelen kutatásban A jelen dolgozatban a 3. fejezettől bemutatott kutatáshoz közvetlenül kapcsolódik a nyelvi minőségbiztosítás témaköre, ugyanis a különböző módszerekkel készült fordítások lektorálásához éppen egy ilyen modell adta az alapot. Ezt a döntést indokolja többek között, hogy a kiválasztott szöveg egy szakszöveg, szövegtípusa szerint pedig kezelési útmutató, tehát a modern fordítási piac egyik jellegzetes területét és szövegtípusát érinti. Emellett a szöveg mellé ügyfélinstrukciókat is mellékeltem, ezzel szemléltetve a legfőbb minőségi kategóriát a modern értelmezésben. Továbbá nehéz egy elméleti kutatáshoz résztvevőket találni, akik kompenzáció nélkül is szívesen vállalják a feladatot, így kifejezetten fontos szempont volt, hogy a használt modell egyszerű és áttekinthető legyen megfelelő magyarázatokkal, és maga az értékelési folyamat ne vegyen igénybe túlzottan sok időt Néhány kiválasztott nyelvi minőségbiztosítási modell bemutatása A jelen pontban végül bemutatok három kiválasztott nyelvi minőségbiztosítási modellt, amelyek empirikus kutatásom megtervezésekor mind felmerültek potenciális jelöltként. Mindegyik modell esetén kitérek az általános jellemzőkre, ismertetem az alkalmazott hibakategóriákat és súlyosságokat, majd meghatározom előnyeiket és hátrányaikat. Ezt követően arra is kitérek, melyik változatot miért vetettem el, és végül miért döntöttem a kiválasztott nyelvi minőségbiztosítási modell mellett. A nyelvi minőségbiztosítási modellek bemutatása előtt fontosnak tartom definiálni a f o r d í t á s i h i b a (translation error) terminust, ugyanis mindegyik modell a hibák feltárásán, 109

114 kategorizálásán és súlyosság szerinti beosztásán alapul, és az így nyert adatok adják meg a fordítás teljes minőségét. A fordítási hiba kifejezést tehát a következő értelemben használom: A célnyelvi szövegben előforduló bármely olyan hiba, amely a fordítási alapelvek, szabályok vagy folyamatok ismerete hiányának vagy nem megfelelő alkalmazásának tulajdonítható, és amelyet a forrásnyelvi szövegrészlet téves értelmezése vagy módszertani hiba okoz. 33 (Delisle et al. 1999: 189, idézi Williams 2004: 163, fordítás tőlem) A fordítási hiba kérdéskörét járja körbe részletesen Lengyel (2013), aki disszertációjában egyrészről alaposan elemzi a minőségbiztosítási szabványok hibatipológiáit, és megállapítja, hogy a hibatipológia kiválasztásánál a szöveg sajátosságait kell figyelembe venni. Ezt követően részletesen bemutatja néhány informatikai nagyvállalat (pl. Google, Microsoft) hibatipológiáját, és arra jut, hogy ezek a vállalati modellek bár ihletet merítenek a szabványokból, többnyire módosítva alkalmazzák őket. Dolgozata középpontjában az automatikus hibafelismerés lehetőségei állnak, és megvizsgálja, mely hibatípusok alkalmasak és melyek nem az automatizálásra. Kísérlete során a beszúrás/kihagyás kategóriáját vizsgálja emberi és gépi javítással, és arra jut, hogy a bemutatott automatikus lehetőségekhez képest az emberi változat továbbra is megbízhatóbbnak számít. A jelen kutatás szempontjából az említett disszertáció azért jelentős, mert egyrészről kifejezetten szakmai szempontú megközelítést alkalmaz, amely egybevág az én törekvésemmel, másrészről rendkívül részletesen tárgyalja az egyes hibatipológiákat, így egy helyen elérhető számos megközelítés. Tekintettel bizonyos modellek hozzáférhetetlenségére (ld. LISA), Lengyel (2013) disszertációja fontos tudásanyagot képvisel a nyelvi minőségbiztosítási modellekkel kapcsolatban SAE J A SAE J2450 egy szűk alkalmazási körű nyelvi minőségbiztosítási modell: kifejezetten a gépjárműipari szervizinformációk területén született szövegek fordításait hivatott objektívan mérni. Célja, hogy egységes minőségi szabványt nyújtson a meghatározott területhez, amely bármely forrás- és célnyelvtől, valamint a fordítás módjától (gépi vagy emberi) is független. A modell négy fő részből áll: (1) hét hibakategória; (2) két alkategória (két hibasúlyosság: kis (minor) és nagy (serious) hiba); (3) két metaszabály a hibák kategorizálásánál előforduló 33 Any fault occurring in the target text, ascribable either to ignorance or to inadequate application of translation principles, rules, or procedures, and resulting from the misinterpretation of a source text segment or methodological error. (Delisle et al. 1999: 189, idézi Williams 2004: 163)

115 bizonytalanságok esetére; (4) hibák súlyozása a megadott számítási módszerrel. A hét hibakategória és a hozzájuk tartozó kis és nagy hibák esetén adható pontszámok a következők: 1. Helytelen terminus (wrong term): (a) nem egyezik az ügyfél terminológiájával, (b) nem az adott terminus szokványos fordítása; (c) inkonzisztens más szövegekhez képest, (d) olyan terminus, amely nem ugyanazt a koncepciót nevezi meg, amelyet a forrásnyelvi kifejezés. Kis hiba: 2 pont, nagy hiba: 5 pont. 2. Szintaktikai hiba (syntactic error): (a) nem megfelelő szófaj; (b) helytelen tagmondatstruktúra; (c) helytelen mondatszerkesztés. Kis hiba: 2 pont, nagy hiba: 4 pont. 3. Kihagyás (omission): (a) folyamatos szövegrészlet hiányzik; (b) grafikai elem hiányzik. Kis hiba 2 pont, nagy hiba 4 pont. 4. Morfológiai vagy egyeztetési hiba (word structure or agreement error): (a) nem megfelelő morfológiai forma, például eset, nem, szám, idő vagy ragozási forma; (b) egyeztetési hiba, például egyes és többes szám. Kis hiba: 2 pont, nagy hiba: 4 pont. 5. Helyesírási hiba (misspelling): (a) nem egyezik az ügyfél terminológiájával; (b) nem felel meg a célnyelv elfogadott normáinak; (3) helytelen vagy nem megfelelő írásrendszert használ. Kis hiba: 1 pont, nagy hiba 3 pont. 6. Központozási hiba (punctuation error): a célnyelvi központozási szabályokat megsértő hibát tartalmaz. Kis hiba: 1 pont, nagy hiba: 2 pont. 7. Egyéb hiba (miscellaneous error), többek között: (a) idióma szószerinti fordítása; (b) kulturális szempontból sértő kifejezés; (c) felesleges hozzáadás; (d) félrefordítás, amely az eredeti szöveg jelentésének ellentétét állítja. Kis hiba: 1 pont, nagy hiba: 3 pont. Az értékelő, ha hibát talál, első lépésként hozzárendeli azt a hét hibakategória egyikéhez, majd második lépésként eldönti, hogy nagy vagy kis hibáról van-e szó. Amennyiben nem tudja eldönteni, melyik kategóriába tartozik egy adott hiba, a két metaszabályt hívhatja segítségül: 1. Ha egy hiba kategóriája bizonytalan, mindig a listán előforduló legkorábbi elsődleges kategóriát kell választani. 2. Bizonytalanság esetén mindig a nagy hiba lehetőséget kell választani. Végül, ha az értékelő minden hibát megtalált, besorolt és meghatározta súlyosságukat is, a következő képlettel számítható ki a szöveg minőségi mutatószáma: Minőség = hibapontok összege FNy szöveg szószáma A modell legfőbb előnye, hogy kezelhető számú kategóriát és hibasúlyosságot tartalmaz, így kényelmesen és gyorsan alkalmazható. Emellett részletesen meghatározza és példával látja el 111

116 az egyes kategóriákat, és választhatóan teljes szövegre vagy szövegrészletre is használható. Továbbá meghatározza a fordítási minőség értékének kiszámítását is, de nem ad meg minimum elfogadhatósági küszöböt ezt a modell felhasználóira bízza. Kutatásom felépítése során ez volt az első modell, amely a kiértékeléshez számításba jött. Kifejezett előnye az említettek mellett, hogy könnyedén hozzáférhető az interneten. El kellett azonban vetnem, ugyanis egy nagyon fontos kategóriát, a stílus szempontját semmilyen formában nem tartalmazza. Bár a modell készítői felhívják rá a figyelmet, hogy szükség szerint a modelljük bővíthető, kezdő kutatóként úgy gondoltam, ésszerűbb egy meglévő, jó felépítésű modellt használni ahelyett, hogy módosítanék egy a céljaimnak nem megfelelőt LISA QA modell A LISA QA modelljét 1995-ben alkotta meg az azóta felszámolt Localization Industry Standards Association (LISA) a lokalizálás területén előforduló fordítások, így elsősorban a dokumentációk és a szoftverek minőségének értékeléséhez (Martínez Mateo 2014). A modell tág értelemben tekint a fordításra, és a fordított szövegen és annak nyelvezetén túl kitér a formázásra és a funkcionális ellenőrzésre is. A jelen dolgozatban bemutatott kutatás szempontjából sem a formázás, sem a funkcionális ellenőrzés nem játszik szerepet, ezért az alábbiakban csak a fordított szöveg nyelvezetével kapcsolatos hibakategóriákat és hibasúlyokat mutatom be. Ennek alapjául a memoq 2015 verziójában található beépített LISA QA modell magyar változata szolgál. A modell három hibasúlyosságot használ: (1) kis hiba = 1 pont; (2) nagy hiba = 2 pont; (3) kritikus hiba = 10 pont, és ezek egyik kategóriánál sem változnak (ld. 7. táblázat). 7. táblázat: A LISA QA modell hibatipológiája Kategória Alkategória Jelentés (Lengyel (2013) alapján) Pontatlanság Szöveghozzáadás Szükségtelen beszúrás, például kétszer szerepel ugyanaz a bekezdés stb. Pontatlanság Szövegkihagyás Releváns információ hiányzik (pl. mondat, bekezdés, főcím stb.). Pontatlanság Kereszthivatkozások Probléma a dokumentáció különböző hivatkozásai (pl. képernyőre, dokumentumra, fejezetre, oldalszámra, ábrára stb.) valamelyikével. Konzisztencia Kultúra Szabványok Nem követi az adott ország konvencióit (pl. billentyűzetkiosztás, idő-, dátum- és számformátum, valuta, mértékegység stb. Kultúra Helyi elvárások Nem a célország kulturális elemeire hivatkozik. 112

117 Kategória Alkategória Jelentés (Lengyel (2013) alapján) Kultúra Céges elvárások Nem a célországnak és a lokalizált szoftvereknek megfelelő jogi hivatkozásokat és kapcsolatfelvételi információkat tartalmazza. Nyelv Helyesírás Helyesírási hiba. Nyelv Központozás Helytelen központozás a célnyelvi szabályok szempontjából vagy hiányzó központozási jelek. Nyelv Nyelvtan Helytelen nyelvtani szerkezet, szintaxis vagy morfológia a célnyelv szabályai szempontjából (pl. egyeztetés, igeidő, névelőhasználat, szórend, elválasztást stb.) Nyelv Félreérthető Nem pontos és egyértelmű jelentésvisszaadás, értelmezési hiba. Félrefordítás Stílus Rétegnyelvek/szleng Nem illeszkedik a fogyasztó általános nyelvéhez (pl. európai francia a kanadai helyett) vagy szlenget tartalmaz. Stílus Általános stílus A stílus nem felhasználóbarát, következetes, közvetlen, informatív, aktuális vagy a kiadott irányelveknek nem felel meg. Stílus Regiszter/hangnem Például kioktató hangvétel vagy szokatlan megszólítás. Terminológia Kontextus Terminus nem a szövegkörnyezetnek megfelelően van fordítva. Terminológia Megfelelés a szószedetnek A szöveg nem követi a terminológiát vagy az nem konzisztens. A számításhoz használt képlet a következő: Minőség = (1 hibapontok száma teljes szószám) *100 A modell előnye, hogy rendkívül részletesen definiálja a hibakategóriákat, emellett sokkal tágabb az előzőnél, minden fontos elemet lefed, így bármely szövegre alkalmazható. Nem szorul tehát módosításra, ebben a formában használható például a jelen dolgozat empirikus kutatásához is. A dolgozat születése közben azonban ezt a modellt is kénytelen voltam elvetni, hiszen a LISA 2011-ben megszűnt, és azóta a modellje is gyakorlatilag hozzáférhetetlen. Úgy gondoltam, másodlagos hivatkozások alapján nem lehet biztosítani a kutatás megbízhatóságát, így új modell után néztem. Emellett a leírásokból jól látszik, hogy minden kategória a lokalizálást helyezi a középpontba, így nem nyújtana megfelelő meghatározásokat egy eltérő jellegű fordítási feladatban. Mivel a kutatásom során a lektorok a megadott hibatopológiát a mellékelt magyarázatok alapján használták, és saját bevallásuk szerint is többször hívták segítségül, fontos, hogy a definíciók ne tartalmazzanak olyan elemeket, amelyre nincs szükség az adott esetben. 113

118 memoq QA modell Végül a memoq saját nyelvi minőségbiztosítási modelljét mutatom be, amely beépítve megtalálható a memoq 2015-ben, és egyszerűen felhasználható bármely projekt fordítási környezetben történő értékeléséhez. A modell kis és nagy hibákat különböztet meg, előbbiek esetén 1 pont, utóbbiak esetén pedig 3 pont adható, illetve összesen 11 hibakategóriával rendelkezik (ld. 8. táblázat). 8. táblázat: A memoq nyelvi minőségbiztosítási modelljének hibakategóriái Kategória Alkategória Pontatlanság Félrefordítás Pontatlanság Szöveghozzáadás / szövegkihagyás Konzisztencia Szabványok Nyelv Kétértelmű Nyelv Nyelvtan Nyelv Központozás Nyelv Helyesírás Stílus Céges elvárások Stílus Regiszter / hangnem Terminológia A modell legnagyobb előnye, hogy alacsony számú, de minden fontos szempontot lefedő kategóriákat használ, emellett két súlyossági fokozatot különböztet meg, tehát megállapító, hogy kényelmesen és gyorsan használható. Emellett fontos szempont, hogy közvetlenül hozzáférhető, ha rendelkezünk a memoq-kal. Ebben az értelemben a modell azonnal használható. Sajnos az egyes kategóriákat nem határozzák meg részletesen, így ezeket használat előtt a kutatónak magának kell értelmeznie. Végül emellett a modell mellett döntöttem az alábbi okokból: (1) könnyedén hozzáférhető több nyelven; (2) egyszerű, de tartalmaz minden lényegi kategóriát; (3) elegendő hibasúlyossági szinteket ad; (4) más modellek alapján meghatározás fűzhető az egyes kategóriákhoz. Bár eredetileg az volt a célom, hogy a kiválasztott modellbe ne kelljen belenyúlnom, végül mégis emellett a modell mellett döntöttem. Kutatásomhoz a modellt a hibakategóriák magyarázatával egészítettem ki a 9. táblázatban látható értelmezések szerint. 9. táblázat: A magyarázatokkal kiegészített hibatipológia # Kategória Alkategória Jelentése 1 Pontatlanság Félrefordítás A fordítás nem azt jelenti, amit az eredeti (torzítás, ellentételezés). 2 Pontatlanság Hozzáadás / Kihagyás A fordító feleslegesen hozzáadott a fordításhoz, vagy kihagyott fontos részletet. 114

119 # Kategória Alkategória Jelentése 3 Konzisztencia A fordítás nem egységes (lexika, grammatika, szintaktika szintjén). 4 Szabványok A fordítás nem felel meg az előírt szabványoknak. 5 Nyelv Kétértelmű A fordítás nem egyértelmű. 6 Nyelv Nyelvtan A fordításban nyelvtani hiba (pl. egyeztetés) található. 7 Nyelv Központozás A fordító rossz központozási jeleket használt (tagmondat-határolók, mondatvégi írásjelek stb.). 8 Nyelv Helyesírás A fordításban helyesírási hiba vagy elütés található. 9 Stílus Céges elvárások A fordítás a megbízó feltételeinek nem tesz eleget. 10 Stílus Regiszter/hangnem A fordítás és az FNy regisztere eltér. 11 Terminológia - Rossz / hibás / elavult terminushasználat. Mivel a modell a kiszámítás módját sem tartalmazza, ezzel is ki kellett egészítenem. Ehhez a LISA QA modell számítási módszerét választottam, és meghatároztam, hogy a forrásnyelvi szöveg szószámával kell osztani a zárójelben: Minőség = (1 hibapontok száma FNy teljes szószáma) *100 Úgy vélem, a fentiekkel kibővítve már egy megfelelő modellt kapunk kézhez, amely jól alkalmazható egyrészről a fordítások objektív és kvantitatív értékeléséhez, másrészről könnyen és gyorsan megtanulható modellnek tekinthetjük, amelynek használata valószínűleg nem okoz gondot a kutatásban részt vevők számára. Ezt a következő fejezetekben a kutatások során vizsgálom meg Összegzés A jelen fejezet a minőségértékelés témakörét járta körbe az elmélet és a gyakorlat szempontjából. Néhány kiemelendő elméleti fordítási minőségértékelési modell és az elméleti modellek problematikájának bemutatása után ismertette a fordítás üzleti szempontú megközelítését, és felvázolta a szakma minőséggel és minőségértékeléssel szemben támasztott legfontosabb igényeit. Ezen információk alapján indokolta az elmélet és a gyakorlat közötti szakadékot, és rámutatott, hogy önmagában a fordítási minőségértékelési modellek nem tudják teljesíteni a szakmai igényeket. Ezért a fejezet további részében felépült egy minőségellenőrzési rendszer, amely különböző komponensekkel igyekszik a szakmai szempontú minőségi igényeket kielégíteni, és egy új terminus bevezetése is indokolttá vált a magyar szakirodalomban, hogy az egyes minőségértékelési megközelítések élesebben elválaszthatók 115

120 legyenek, hiszen láthattuk, hogy jelentős különbségek vannak közöttük. Végül a szakmai szempontú fordítási minőségértékelés egyik lehetséges megvalósulásáról, a nyelvi minőségbiztosításról volt szó, amelynek ismertetését három nyelvi minőségbiztosítási modell, majd a jelen dolgozatban kifejtett kutatáshoz felhasznált modell bemutatása követett. A következő fejezetek jelen dolgozat szerzőjének kutatásával foglalkoznak. A 3. fejezet általánosan mutatja be a dolgozat alapjául szolgáló empirikus kutatást a célja és jelentősége, valamint a kutatáshoz használt elméleti háttér szempontjából. Ezt követik a kutatási kérdések és hipotézisek, valamint az utóbbiakkal kapcsolatos előzetes várakozások. A 4. fejezet ezután az empirikus kutatáshoz alkalmazott módszertani döntések ellenőrzésére szolgáló próbakutatásokat ismerteti, az 5. és a 6. fejezet pedig az empirikus kutatással foglalkozik. 116

121 3. A kutatás általános bemutatása Miután bemutattam a kutatásom hátteréül szolgáló fordítástámogatással és a kutatásom szempontjából releváns minőséggel kapcsolatos szakirodalmat, rátérek kutatásom általános bemutatására. Az elkövetkező pontokban részletezem a kutatásom célját, hasznát, valamint kifejtem a kutatási kérdéseimet és hipotéziseimet A kutatás célja és jelentősége Kutatásom fő célja, hogy feltárjam, hogyan hat a fordítók számára ma már kötelezőnek tekinthető fordítási környezetek és ezen belül azok központi komponense, a fordítómemória használata a fordítási folyamat végeredményére, azaz a fordított szövegre a minőség szempontjából. Bár a téma már a kezdetektől foglalkoztatja a kutatókat, mégis kevés empirikus kutatás született a területen, és még kevesebb azok száma, amelyek a minőséget objektív alapon vizsgálják (vö alfejezet). Fontos hiányosság az is, hogy a kutatásokban leggyakrabban a fordítómemória és a terminológiakezelő hatását vizsgálják, a többi komponens alig kap figyelmet, holott ezek is kiegészítik a népszerű komponensek hatását. További probléma, hogy a piaci tendenciákat követve a hangsúly egyre inkább a gépi fordítással kiegészített fordítási környezetek felé tolódik (ld. pl. Moorkens et al és Teixeira 2014), holott a gépi fordítási modult tapasztalataim alapján többnyire letiltják (nem használhatják a fordítók), a többi komponens használatáról viszont általában szabadon lehet dönteni. Bár tény, hogy a gépileg előfordított, majd utószerkesztett szövegek térnyerése is egyre nagyobb mértékben tapasztalható 35. Bár kutatásomban én magam is a fordítómemória hatásait vizsgálom, és figyelmen kívül hagyom az egyéb komponenseket, dolgozatom első célja az volt, hogy a magyar szakirodalom számára hiánypótló áttekintést adjak a fordítástámogatás területéről, így áttekintettem a fordítási környezetek komponenseit, és külön kitértem előnyeikre és hátrányaikra is elsősorban saját fordítói és oktatói tapasztalataim alapján. Empirikus kutatásommal pedig szeretnék hozzátenni a fordítómemória használatának hatásával kapcsolatos kisszámú empirikus kutatáshoz, méghozzá úgy, hogy a fordítások értékelését egy nyelvi minőségbiztosítási (LQA) modell segítségével a lehető legobjektívabban és mérhetően kívánom elvégezni. 35 A 2015-ös proford konferencián folytatott kerekasztal-beszélgetés alapján. 117

122 Kutatásom célja nem az, hogy bebizonyítsam, mennyire jó vagy épp rossz egy fordítási környezet. Nem célom az sem, hogy kiválasszam a legjobb módszert. Kutatásomban az egyes módszerekben előforduló jellegzetes hibákat, adott problémák esetén alkalmazott fordítói stratégiákat/eljárásokat, valamint a jellemző buktatókat kívánom feltárni. Előzetesen úgy vélem, a kimutatható jellemző hibák és jellegzetességek alapján fel tudunk állítani majd egy minőségi sorrendet a különböző módszerek között. Ennek előzetesen három területen lehet haszna. Kutatásommal, mint említettem, a kevés empirikus kutatáshoz szeretnék hozzájárulni. Remélhetőleg az eredmények alapján további kutatások is elvégezhetők. Másrészről hasznosak lehetnek az eredmények a gyakorló fordítók számára is, akik sokszor szűkös határidők mellett kénytelenek nagy mennyiségű szöveget lefordítani. Számukra tanácsokat adhatunk, mire figyeljenek különösen oda, ha egyik vagy másik fordítási módszerrel találkoznak. A kutatás eredményei végül a fordításoktatás számára is hasznosak lehetnek. Minden képzési intézmény oktatja már a fordítási környezetek használatát. Ennek során érdemes felhívni hallgatóink figyelmét a különböző buktatókra, nehézségekre A kutatás háttere Az elkövetkezőkben röviden bemutatok három empirikus kutatást, amelyek a módszertani döntéseim kialakításában játszottak fontos szerepet Bowker (2005) Kutatásom elméleti hátteréül szolgál egyrészről Bowker (2005) próbakutatása, amelyben kilenc angol anyanyelvű fordítóhallgató részvételével vizsgálta a fordítómemória hatását a produktivitásra és a fordított szöveg minőségére. A hallgatókat véletlenszerűen három darab háromfős csoportba osztotta. Az első csoport fordítómemória nélkül, a második csoport hibátlan fordítómemóriával, a harmadik csoport pedig szándékos hibákkal módosított fordítómemóriával dolgozott. A fordítómemóriában tárolt szövegek angol nyelvű, fordítói pozíciókról szóló álláshirdetések voltak, a fordítandó szöveg pedig egy kb. 400 szavas francia álláshirdetés volt. A kutatás alapján kimutatta egyrészről, hogy fordítómemóriával gyorsabban dolgoznak a fordítók (nő a produktivitás), ugyanis a két fordítómemóriával dolgozó csoport tudta egyedül befejezni a fordítást a megadott 40 perc alatt, a fordítómemória nélkül dolgozók nem. A hibátlan fordítómemóriával dolgozóknak alig az idő felére, a hibás fordítómemóriával dolgozóknak pedig a teljes időre szükségük volt. Bowker a minőséget az ATIO (Association of Translators 118

123 and Interpreters of Ontario) útmutatója alapján és saját megítélése szerint vizsgálta. Eredményei alapján arra jutott, hogy az idő okozta nyomás miatt a fordítók hajlamosak lehetnek kevésbé kritikusan állni a fordítómemória-találatokhoz. A hibátlan fordítómemóriával dolgozó hallgatói a pontos találatokat módosítás nélkül átvették, a részleges találatokat viszont módosították. Náluk leginkább inkonzisztens stílus volt található. A hibás fordítómemóriával dolgozó hallgatók esetében a pontos találatoknál csak egy személy javította ki a hibákat, a többiek mind átvették őket módosítás nélkül. A részleges találatokban jobban ügyeltek a hibákra, mégis megmaradt néhány. Náluk gyakori volt a forrásnyelvet követő mondatszerkesztés és az inkonzisztencia is. A fordítómemória nélkül dolgozók bár jelentésbeli hibákat nem vétettek többször követték túlzottan a forrásnyelvi szöveg szerkezetét. Bowker végül arra a következtetésre jut, hogy bár a fordítómemória segítségével a fordítók gyorsabban tudnak haladni, de az idő nyomása alatt hajlamosak a pontos fordítómemória-találatokban megbízni, és csak a részleges találatokhoz állnak kritikusan. Hangsúlyozza, hogy az eredmények alapján fontos, hogy inkább kisebb legyen egy fordítómemória, de az jó szövegeket tartalmazzon. Így elkerülhető, hogy a fordítómemóriában lévő hibák későbbi szövegekbe is bekerüljenek, és a fordítóknak ne a javításra kelljen szánniuk a megtakarított időt. Emellett véleménye szerint fel kell hívni a képzésben is a hallgatók figyelmét arra, hogy nem szabad gondolkodás nélkül bármilyen találatot átvenni. Bowker kutatása adja saját kutatásom alapját is. Egyrészről az ő munkája alapján állítottam össze a kutatásomban használt variációkat. Mivel azonban a fordítómemóriában szándékosan elhelyezett hibák véleményem szerint torzíthatják az eredményeket, valódi hibákat tartalmazó (lektorálás előtti) fordítómemória használata mellett döntöttem. Másrészről ő adta az ötletet ahhoz, hogy ügyeljek az értékelés nagyobb objektivitására is: megjegyzi, hogy kutatása mindenképp kiegészítendő független javítókkal. Ez alapján döntöttem a nyelvi minőségbiztosítási modell használata mellett. Próbakutatása hátránya viszont, hogy nem rendszerezi az eredményeket, és nem von le következtetéseket általános tendenciák formájában, ezért erre én külön hangsúlyt fektetek. Mivel saját kutatásim mind Bowker kutatásán alapultak, azt is megvizsgálom a későbbiekben, hogyan viszonyulnak az én eredményeim Bowker eredményeihez Jiménez-Crespo (2009) Kutatásom alapjául szolgál másrészről Jiménez-Crespo (2009) próbakutatása is, aki a fordítási környezetek fordítási folyamatra gyakorolt hatása mellett a minőség vizsgálatára is kitér. Kutatása speciális, ugyanis spanyol eredeti és lokalizált webszövegeket vet össze kontrasztív 119

124 korpuszelemzéssel, és arra keresi a választ, hogyan alakul a minőség és a konzisztencia a fordítási eszközzel készült lokalizált szövegekben az eredeti spanyol szövegekhez képest. Két hipotézist állít fel: 1. hipotézis: Webszövegek lokalizásásakor a fordítómemória használatával több olyan szöveg jön létre, amely szuper- és makrostruktúráját tekintve némileg eltér a célnyelven spontán megfogalmazott szövegektől. Ennek oka a mondatalapú feldolgozási folyamat. 2. hipotézis: A lokalizált szövegekben nagyobb százalékban fordulnak elő lexikai, szintaktikai vagy tipográfiai inkonzisztenciák, mint a spontán megfogalmazott spanyol szövegekben. Ennek oka az, hogy a fordítómemóriát használó eszközök nem képesek hatékony szegmens alatti illesztésre, és így bizonyos szinteken konzisztenciát biztosítani. Jiménez-Crespo kutatása már a hipotézisekben megfogalmazottak miatt is érdekes. Az első hipotézisben ugyanis felhívja a figyelmet a mondatalapú fordításra. Ennek esetleges negatív hatását már több kutató is hangsúlyozta (pl. Biau-Gil és Pym 2006), így mindenképpen vizsgálandó terület minden további kutatásban. A második hipotézisben pedig egy azóta elavult elemet is találhatunk: a szegmens alatti illesztés napjainkra már tökéletes átmenetet képez a kisebb terminológiai és a nagyobb fordítómemória-találatok között, tehát ezt az űrt a gyártóknak sikerült kitölteniük. Kutatása eredményei azt mutatják, hogy a fordítók hajlamosak ragaszkodni a forrásnyelvi szöveg struktúrájához, így valóban eltérnek az eredeti szövegektől, méghozzá véleménye szerint minőségileg rosszabb szövegeket alkotva. Emellett jellemzően nagyobb számú inkonzisztencia található a lokalizált szövegekben lexikai, szintaktikai és tipográfiai szinten, holott a fordítás környezetek elméletben segítenek a nagyobb fokú konzisztencia létrejöttében. Jiménez-Crespo kutatása bár speciális területen és eltérő módszertannal történt, mint a jelen dolgozat kutatása, eredményei fontosak, hiszen negatív következtetésekre jut a fordítómemória-használatot illetően. Munkájában kiemelendő elemnek számít saját kutatásom szempontjából a konzisztencia kérdésköre, hiszen a vizsgált szakszövegekben ez a terület különösen fontos, de a mondathoz való ragaszkodás is, így Jiménez-Crespo munkájából ihletet merítve én is vizsgálom, vajon mennyire jellemző ez napjainkban Torres-Hostench et al. (2010) és Mesa-Lao (2011) Torres-Hostench és munkatársai (2010) a TRACE-projekt keretében vizsgálják a fordítástámogató eszközök hatását a fordított szövegekre az explicitáció, az interferencia és a 120

125 szövegszerűség szempontjából. Ezt a tanulmányt együttesen mutatom be Mesa-Lao (2011) tanulmányával, ugyanis utóbbi is a projekt egyik kutatója, és ugyanazt a kutatást mutatja be, ám kizárólag módszertani szempontból, nem ad konkrét elemzést. A kutatásom felépítésében azonban mindkettő tanulmány fontos szerepet játszott. Torres-Hostench és munkatársai esetén az eredmények játszottak fontos szerepet döntéseimben (sikerült-e bizonyítani a hipotéziseket), Mesa-Lao pedig a módszertani döntésekben volt segítségemre. A kutatók abból a feltevésből indulnak ki, hogy a fordítástámogató eszközzel és az anélkül készült fordítások eltérnek egymástól. Fő céljuk az, hogy különbségeket tárjanak fel, és nem az, hogy nyelvi minőség szempontjából kiderítsék, melyik a jobb fordítás. Arra kíváncsiak, valóban vannak-e különbségek a fordítások között az explicitáció, az interferencia és a szövegszerűség szempontjából. Az alapvető hipotézisük a következő: egy olyan végleges szöveg, amely fordítástámogató eszközt használó fordítási folyamat során jön létre, eltér egy olyan végleges szövegtől, amely fordítástámogató eszközt nem használó fordítási folyamatban készül 36 (Torres et al. 2010: 256, fordítás tőlem). Ebből az alapvető hipotézisből három kutatási hipotézist állítanak fel: Az explicitáció jelensége eltérően jelenik meg a fordítástámogató eszközzel és az anélkül készült fordításokban. 37 (Torres et al. 2010: 256, fordítás tőlem) A nyelvi interferencia jelensége eltérően jelenik meg a fordítástámogató eszközzel és anélkül készült fordításokban. 38 (Torres et al. 2010: 256, fordítás tőlem) A szövegszerűség jelensége eltérően jelenik meg a fordítástámogató eszközzel és anélkül készült fordításokban. 39 (Torres et al. 2010: 257, fordítás tőlem) A kutatás független változóját a fordítástámogató eszköz megléte vagy hiánya adta, előbbi esetén pedig további két kategóriát adtak meg: (1) SDL Trados Translator s Workbench, amely beépül a Wordbe; (2) SDL Trados TagEditor, amely különálló program. A harmadik csoport Word-fájlban dolgozott. A függő változókat pedig az explicitáció, az interferencia és a szövegszerűség jelensége adta. Tanulmányukban a résztvevők kiválasztásának módját is bemutatják: kizárólag professzionális fordítók vehetnek részt, akik legalább két éves tapasztalatot tudnak maguk 36 The final text obtained through a translation process using CAT tools differs from a translation process in which CAT tools have not been used. (Torres et al. 2010: 256) 37 The phenomenon of explicitation is expressed differently in translations made with or without CAT tools. (Torres et al. 2010: 256) 38 The phenomenon of linguistic interference is expressed differently in translations made with or without CAT tools. (Torres et al. 2010: 256) 39 The phenomenon of textuality is expressed differently in translations made with or without CAT tools. (Torres et al. 2010: 257) 121

126 mögött, angol európai spanyol nyelvpárral rendelkeznek, van tapasztalatuk szakszövegek fordításában, és gyakorlott használói a kiválasztott fordítástámogató eszköznek. A tényleges kutatás előtt próbakutatást végeztek hallgatókkal, hogy felmérjék kutatásuk felépítését. Ez alapján az explicitáció hipotézisét nem tudták bizonyítani, de statisztikai összevetés alapján nagyobb mértékű explicitáció volt jelen a Workbench-csel készült fordításokban, mint a TagEditorban készült fordításokban. Az interferencia hipotézisét részlegesen tudták bizonyítani. A legnagyobb mértékű interferencia a Workbench esetén mutatkozott, ennél valamivel kevesebb volt jellemző a TagEditor esetén, és ennél némileg kevesebb a Word estén. A szövegszerűséggel kapcsolatban pedig arra jutottak, hogy a fordítástámogató eszközzel készült fordításokban több forrásnyelvi központozási átvételt tapasztaltak, mint a Worddel készült anyagokban. Sajnálatosan a kutatás akkori állása alapján éppen az adatok feldolgozásán dolgoztak, azóta újabb híreket nem találni kutatásukról. Mindenesetre az eddigi eredményeik és kutatásaik rendkívül részletes bemutatása is nagyon fontos szerepet játszott saját kutatásaim felépítésében, és előzetesen lehetőségem volt felmérni azt is, milyen eredményekre számítsak, milyen eredményekből tudok kiindulni. Fontos azonban megemlíteni, hogy napjainkra már elavult fordítástámogató eszközt használtak (ezért sem nevezem fordítási környezetnek, hiszen az első fejezetben meghatározott terminushasználat alapján az SDL Trados Translator s Workbench és a TagEditor nem minősíthető ennek). A szoftverek azóta nagyot fejlődtek, sokkal felhasználóbarátabb lett a felületük, és használatuk is kényelmessé vált. A kutatás szempontjából az eltérő program véleményem szerint nem jelent gondot, ugyanis nagyobb latba esik az a tényező, mennyire jártas a fordító az a d o t t p r o g r a m használatában. Hiába elavult ugyanis egy fordítástámogató program, a mögötte húzódó logika továbbra sem változott, gondolok itt például a szegmentálásra és a fordítómemória-használatra. Mesa-Lao (2011) tanulmánya a fenti kutatás részletes módszertani bemutatása mellett a próbakutatásokkal kapcsolatban is fontos adatokat szolgáltatott, például az adatgyűjtés teszteléséről, a mérőeszközök teszteléséről vagy a megismételhetőségről. Kutatásom módszertanának kialakításában ez a tanulmány játszotta a legnagyobb szerepet. A két tanulmány együttesen segített egyrészt kialakítani a vizsgálandó variációkat, másrészről a függő és független változók kiválasztásában is jó alapként szolgáltak. Emellett fontos megállapításokat tettek a vizsgálandó szövegek és a résztvevők kiválasztásával kapcsolatban is. Kiindulási pontjuk is roppant fontos: nem értékítélet a cél, hanem kizárólag összevetés és az esetleges különbségek kimutatása. 122

127 3.3. Kutatási kérdések és hipotézisek Kutatásomat kisebb mintán végzett próbakutatások előzték meg. A jelen fejezetben bemutatott kutatási kérdéseket és hipotéziseket az empirikus kutatásra vonatkoztatva válaszolom meg az erre szánt 5. és 6. fejezetben, a próbakutatások főbb eredményeit pedig az adott kutatás alfejezetében mutatom be, ahol a hipotéziseket is ellenőrzöm. A próbakutatások alapján ahogy ezt a későbbiekben be is mutatom egy kutatási kérdést és a hozzá tartozó hipotézist elvetettem. Így kutatásomhoz összesen öt kutatási kérdést tettem fel, amelyek mindegyikéhez egy-egy kutatási hipotézis tartozik. 1. kutatási kérdés: Kimutatható minőségbeli különbség a különböző módszerrel készült fordítások között a kiválasztott nyelvi minőségbiztosítási modell hibakategóriái alapján? Első kutatási kérdésem arra vonatkozik, hogy a nyelvi minőségbiztosítási modell alapján lektorált fordítások között kimutatható-e bármilyen minőségbeli különbség attól függően, hogy fordítási környezetben vagy Word dokumentumban készültek. Itt elsősorban arra keresem a választ, hogy esetleg több, kevesebb vagy közel ugyanannyi hibát tartalmaz-e egy fordítási környezettel készült fordítás, mint egy Word-fájlban fordított szöveg, és van-e különbség a hibák súlyosságát tekintve. 1. hipotézis: A fordítási környezettel készült fordítások minősége eltér a nem fordítási környezettel készült fordításokétól. 2. kutatási kérdés: Kimutathatók tipikus hibatípusok a különböző módszerekkel készült fordítások között? Második kutatási kérdésem arra keresi a választ, vannak-e olyan hibatípusok, amelyek jelentősen többször fordulnak elő egyik vagy másik fordítási módozatban. 2. hipotézis: A különböző módszerekkel készült fordításokban kimutathatók jellegzetes hibatípusok. 3. kutatási kérdés: Kimutathatók jellegzetes tendenciák a különböző módszerekkel készült fordítások között? A harmadik kutatási kérdés arra vonatkozik, hogy kimutathatók-e bizonyos tendenciák a fordítási környezettel és a nem fordítási környezettel készült fordítások között. Itt olyan jellegzetességeket figyelek meg, hogy a fordítási környezettel készült fordításokban például szerepet játszik-e a fordítómemória megléte/hiánya, illetve a találatok minősége. 123

128 3. hipotézis: A különböző módszerekkel készült fordításokban kimutathatók jellemző tendenciák. 4. kutatási kérdés: Hogyan befolyásolja a minőséget a fordítómemória megléte/hiánya? Hogyan befolyásolja a minőséget a fordítómemória minősége? Az első három kérdésben két és négy fordítási módozatra bontva is megvizsgálom, kimutathatóe eltérés. A negyedik kutatási kérdésem pedig szűkebben, kifejezetten a fordítómemóriára vonatkoztatva vizsgálja egyrészről, hogyan hat a minőségre, ha a fordító rendelkezik megtöltött fordítómemóriával (nem nulláról fordít), másrészről hogyan hat a minőségre, ha a fordítómemória lektorált, és hogyan, ha lektorálatlan. Ezzel tulajdonképpen több kutató (pl. Bowker 2005) azon felvetését kívánom vizsgálni, hogy a fordítók (például időszűkében) hajlamosak túlzottan hagyatkozni a fordítómemória-találatokra. 4. hipotézis: A fordítók hajlamosak túlzottan megbízni a fordítómemória-találatokban. 5. kutatási kérdés: Hogyan befolyásolja a minőséget a fordításra rendelkezésre álló korlátozott időkeret? Ötödik és egyben utolsó kutatási kérdésem arra keresi a választ, hogyan hat a szűk időkeret a fordítók munkájának minőségére. Itt azt vizsgálom, hogy fordítómemóriás segítséggel és anélkül (nulláról készített fordítás esetén) eltérő befejezettségű fordítások születnek-e. 5. hipotézis: Fordítómemória nyújtotta segítség nélkül (nulláról készített fordítás esetén) a fordítók nem tudják befejezni a szöveget Előzetes várakozások Az alábbiakban röviden felvázolom, milyen válaszokat várok az egyes kutatási kérdéseimre. Ehhez újra felsorolom a kérdéseket és a felállított hipotéziseket is. 1. kutatási kérdés: Kimutatható minőségbeli különbség a különböző módszerrel készült fordítások között a kiválasztott nyelvi minőségbiztosítási modell hibakategóriái alapján? 1. hipotézis: A fordítási környezettel készült fordítások minősége eltér a nem fordítási környezettel készült fordításokétól. Az első kutatási kérdésre véleményem szerint kétféle válasz várható. Előfordulhat természetesen, hogy semmilyen jelentős különbség nem mutatható ki a fordítások között, ezt a lehetőséget egyetlen kutató sem zárhatja ki. Várakozásaim alapján azonban a minőség 124

129 szempontjából a fordítási környezettel, és azon belül is a lektorált fordítómemória segítségével készült fordítások felé billen majd a mérleg nyelve. Előzetesen úgy vélem, amennyiben kimutatható bármiféle különbség, a következő minőségi sorrendet állíthatjuk majd fel: (1) fordítási környezet lektorált fordítómemóriával; (2) fordítási környezet fordítómemória nélkül; (3) fordítási környezet nélkül (Word); (4) fordítási környezet lektorálatlan fordítómemóriával. Véleményem szerint tehát a z e l s ő h i p o t é z i s t s i k e r ü l m a j d a l á t á m a s z t a n i, de a különbség elsősorban nem a fordítási környezet és a Word mint fő kategóriák között fog megmutatkozni, hanem a négy variáció között. 2. kutatási kérdés: Kimutathatók tipikus hibatípusok a különböző módszerekkel készült fordítások között? 2. hipotézis: A különböző módszerekkel készült fordításokban kimutathatók jellegzetes hibatípusok. A második kérdés esetében arra számítok, hogy kimutathatók lesznek olyan hibatípusok, amelyek egyik vagy másik variációban jóval gyakrabban fordulnak elő. Előzetes várakozásaim alapján a fordítási környezettel, azon belül pedig a lektorált és az üres fordítómemóriával készült szövegekben kevésbé található majd inkonzisztencia, valamint kihagyás, hiszen a szoftverek jellegéből adódóan ezek könnyebben elkerülhetők. Ezek a hibakategóriák gyakoribbak lehetnek a Word-fájlban készült fordításoknál. A fordítási környezeten belül a lektorálatlan fordítómemóriánál azt várom, hogy a sietségben a fordítók vakon átveszik majd a találatokat, így hibákat visznek a szövegbe, emellett jellemző lesz az inkonzisztencia, valamint a kihagyás. A stílust illetően bármely esetben előfordulhat, hogy a fordító figyelmen kívül hagyja a megbízó utasításait. Erre főként a lektorálatlan fordítómemória esetében számítok, ugyanis, ha a fordító nem olvassa át alaposan a találatot, olyan fordulatot használhat, amelyet az ügyfél kerülendőnek jelzett. A többi kategória, úgy vélem, bármely esetben előfordulhat. A 10. táblázatban összefoglaltam, hogy várakozásaim szerint az egyes hibakategóriák és alkategóriák melyik fordítási variációban fordulnak majd elő többször. 10. táblázat: Hibakategóriák és alkategóriák várható előfordulása # Kategóriák Alkategóriák Kategória 1 Pontatlanság Félrefordítás bármelyik 2 Pontatlanság Hozzáadás/kihagyás Word 3 Konzisztencia Word 4 Szabványok bármelyik 5 Nyelv Kétértelmű bármelyik 6 Nyelv Nyelvtan lektorálatlan TM 7 Nyelv Központozás lektorálatlan TM 125

130 # Kategóriák Alkategóriák Kategória 8 Nyelv Helyesírás lektorálatlan TM 9 Stílus Céges elvárások lektorálatlan TM 10 Stílus Regiszter/hangnem lektorálatlan TM 11 Terminológia Word Ez az első kutatási kérdésre adott válasszal is összefügg: a lektorálatlan fordítómemória esetében ugyanis számos veszéllyel kell számolnunk, és a fentiek alapján ez a variáció fog a minőségi sorrend végére kerülni. Előzetes várakozásaim szerint e z a h i p o t é z i s a l á t á m a s z t h a t ó l e s z. 3. kutatási kérdés: Kimutathatók jellegzetes tendenciák a különböző módszerekkel készült fordítások között? 3. hipotézis: A különböző módszerekkel készült fordításokban kimutathatók jellemző tendenciák. Ez a kérdés szorosan összefügg az előzővel, ugyanis a jellemző hibakategóriák alapján igyekszem majd tendenciákat megfogalmazni. Itt elsősorban azt az eredményt várom, hogy a különböző fordítási módozatok között egyfajta átmenet alakul ki, és végeredményben a minőségi sorrend elejétől a végig haladva egyre gyakoribbnak mutatkoznak bizonyos hibatípusok: például minél több hiba fordul elő a fordítómemóriában, annál több lesz más típusú hibák száma, például több elütést és helyesírási hibát vétenek a fordítók, vagy éppen a terminusok kutatása marad el a javítások miatt. Előzetes várakozásaim szerint e z a h i p o t é z i s a l á t á m a s z t h a t ó l e s z. 4. kutatási kérdés: Hogyan befolyásolja a minőséget a fordítómemória megléte/hiánya? Hogyan befolyásolja a minőséget a fordítómemória minősége? 4. hipotézis: A fordítók hajlamosak túlzottan megbízni a fordítómemória-találatokban. Ez a hipotézis közvetlenül összefügg kutatók azon feltételezésével (ld. pl. Bowker 2005), hogy a fordítók időszűkében hajlamosak kritika nélkül átvenni a meglévő fordításokat. Úgy vélem, e z t a h i p o t é z i s t i s s i k e r ü l m a j d a l á t á m a s z t a n i. 5. kutatási kérdés: Hogyan befolyásolja a minőséget a fordításra rendelkezésre álló korlátozott időkeret? 5. hipotézis: Fordítómemória nyújtotta segítség nélkül (nulláról készített fordítás esetén) a fordítók nem tudják befejezni a szöveget. 126

131 Az utolsó kérdésben szigorúbban fogalmaztam, és várakozásaim szerint ez lesz az egyetlen olyan, amelyet n e m l e h e t m a j d a l á t á m a s z t a n i. Véleményem szerint ugyanis a nulláról készített fordítások esetében többen lesznek, akik nem tudnak időben végezni, de minden bizonnyal lesz olyan résztvevő is, akinek elegendő lesz a 40 perc még a 3. és a 4. csoportban is. Összegezve előzetes várakozásaim alapján az ötből négy hipotézis igaznak bizonyul majd, tehát sikerül kimutatni különbségeket, tipikus hibatípusokat és jellemző tendenciákat a fordítási környezettel és az anélkül készült fordítások között. Elsősorban azonban valószínűsíthetően a szűkebb variációkban mutatkoznak meg eltérések, nagyobb különbségeket várok az egyes alkategóriák között (lektorált, lektorálatlan és üres fordítómemória, valamint Word-fájl), mint a két fő kategória között (fordítási környezet és Word). Emellett igaznak bizonyul valószínűleg a fordítómemória-találatokra való túlzott hagyatkozás, de hamisnak bizonyul majd az, hogy fordítási környezet nélkül nem végeznek időben a fordítók. A következő fejezetben először részletesen bemutatom a három próbakutatást és eredményeiket, ellenőrzöm előzetesen a hipotéziseket, végül levonom a szükséges tanulságokat. Az 5. fejezetben pedig a tanulságok alapján módosított empirikus kutatás következik. 127

132 128

133 4. Próbakutatások a fordítási környezetek fordított szövegekre gyakorolt hatásáról Az empirikus kutatást megelőzően három próbakutatást végeztem el annak megvizsgálása céljából, hogy az egyes módszertani döntések (kiválasztott függő és független változók, szövegtípus, megadott időkeret stb.) megfelelőek-e ahhoz, hogy megbízható és érvényes empirikus kutatás szülessen. Emellett a próbakutatások a kutatási kérdések és a hipotézisek finomításában is segítettek. Mindhárom kutatásban a függő változókat a minőségi kritériumok, a független változót pedig a fordítási környezet megléte/hiánya adja. Az első két kutatásban különböző felállásokban történő fordítás, majd lektorálás volt a feladat, a harmadik kutatásban pedig az első két kutatás alapján vizsgáltam meg az interferencia jelenlétét a fordításokban. Mivel az első két kutatás egy új tényező bevezetésétől eltekintve gyakorlatilag ugyanúgy épült fel, ezeket egyszerre, egy alfejezetben mutatom be. A harmadik kutatás eltér az első kettőtől jellegét és célját is tekintve, ezért ezzel külön alfejezetben foglalkozom Az első és a második próbakutatás bemutatása A próbakutatásokat a egyetemi év őszi féléve során végeztem el az ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Tanszék másodéves hallgatóinak részvételével, akik többsége nemcsak hallgató volt, hanem már akkoriban is tevékenykedett a fordítás területén, így nem tekinthetők sem kezdő, sem tapasztalt (többéves gyakorlattal rendelkező) fordítóknak, egyfajta átmenetet képeztek a kettő között. A kutatások során a résztvevők ugyanazt a szövegrészletet fordították különböző variációkban, saját számítógépükön, saját szoftvereikkel. A kommunikáció en és azonnali üzenetküldő alkalmazásokban zajlott. A kutatásokról részletes útmutatót kaptak, de a kutatás célját nem árultam el nekik. Az időkeretet bejelentkezéses alapon mértük, azaz a 40 perc akkor indult, amikor a hallgatók jeleztek, hogy készen állnak, majd az idő lejártát követően üzenetben küldték el a kért fordítást, mellé fényképet csatoltak az időmérő eszközről, és leírták röviden tapasztalatukat is az adott feladatról (pl. nem tudott időben végezni). A fordítás során bármilyen szokásos segédletet alkalmazhattak, ennek tiltása ugyanis nem lenne életszerű, hiszen minden gyakorló fordító használja a saját bevált segédanyagait (pl. terminológia), vagy keres az interneten. Felmerülhet, hogy tisztább lenne a kutatás, ha homogén környezetben, például az egyetemi számítógépes laborban zajlana, hiszen egy rossz saját beállítás jelentősen kihathat a munkára. Ezzel ugyan egyetértek, azonban az egyetemi laborban található gépek 129

134 ismeretében ezt a lehetőséget elvetettem, ugyanis az ottani szoftverek és beállítások többször inkább hátráltatják az embert a munkában. Kutatásaimhoz egyrészt praktikus okokból kértem hallgatóim segítségét, hiszen minden héten találkoztunk órai keretek között, emellett az éles és gyakorló fordítási projektjeink miatt folyamatos kapcsolatban voltunk az órai kereteken kívül is. Másrészről fontos szempont volt számomra, hogy már ismertem munkájukat és jövőbeli terveiket, így pontosan tudtam, melyikük alkalmas egy ilyen kutatáshoz. Harmadrészt én tanítottam meg őket a fordítási környezetek használatára, és az órák során mindannyian alapos ismereteket szereztek a kiválasztott fordítási környezet (memoq) használatáról is a számos éles és gyakorló projekt során. Így kizárhatóvá vált egy nagyon fontos hibaforrás, megakadályozhattuk azt, hogy a program ismeretének hiányosságai hassanak a fordítás minőségére Résztvevők és a forrásszöveg Az első próbakutatásban összesen nyolc, a második próbakutatásban pedig hat másodéves fordítóhallgató vett részt vész, akik mindegyike már akkoriban is tevékenykedett a fordítás területén. A kutatási anyagok lektorálását két 5 éves tapasztalattal rendelkező fordító vállalta, akik mindketten gyakran lektorálnak is, és angol német magyar munkanyelveik mindegyikét aktívan használják. Mivel a fordítók mindegyike más-más szakterületre kívánt a későbbiekben szakosodni, úgy döntöttem, általánosan ismert területről választok szöveget: a 460 szavas angol nyelvű szövegrészlet egy állattartási kellékekkel kapcsolatos termékleírásból származott, amely bár a nagyközönség által ismert témát taglalt, mégis a szövegtípus jellege és a megszilárdult terminológia miatt szakszövegnek tekinthető. Emellett fontos szempont volt az is, hogy ne kelljen túl sok időt tölteni a terminusok felkutatásával, így a szöveg azért is előnyös volt, mert az interneten számos segítséget találtak hozzá a fordítók, és nem ment el az idő a hosszadalmas keresgéléssel, kutatással. A fordítási piacon az általános fordítási tempó szó óránként (vö. Vallianatou 2005), ám ez csak egy megközelítőleges érték, nem veszi figyelembe az esetlegesen ismétlődő szövegrészeket és számos egyéb tényezőt (fordító fizikai és lelki állapota, szövegtípus vagy téma ismerete stb.). A kutatáshoz választott 460 szavas szöveg kiszámításánál viszont szem előtt tartottam a fenti értéket, és a szöveget úgy választottam ki, hogy a nulláról fordítandó szószám ezt az értéket közelítse. A memoq programban négy elemzést futtattam a szövegen: 130

135 (1a) üres fordítómemóriával homogeneitás 40 nélkül; (1b) üres fordítómemóriával és homogeneitással; (2) lektorált fordítómemóriával; (3) lektorálatlan fordítómemóriával. Az elemzés eredményeit a táblázatok foglalják össze, a teljes statisztikák megtalálhatók a dolgozathoz mellékelt CD-ROM-on. 11. táblázat: memoq-statisztika üres fordítómemóriával homogeneitás nélkül Típus Szószám Százalék Összesen % Ismétlés 42 9,13% 101% 0 0% 100% 0 0% 95% 99% 0 0% 85% 94% 0 0% 75% 84% 0 0% 50% 74% 0 0% Nincs találat ,87% A 11. táblázatban az látható, hogy a szövegben tisztán összesen 42 szónyi ismétlődés található, amely a szöveg 9,13%-át teszi ki. Ez azt jelenti, hogy 42 szónyi szöveg egy és ugyanaz, és a szöveg jellegéből adódóan a fordításon nem kell módosítani, azaz mindig ugyannak a fordításnak kell szerepelnie. Ebből az következik, hogy a fordítóknak 418 szót, azaz a szöveg 90,87%-át kell a nulláról lefordítaniuk. Bár ez az óránkénti szónál több, így már előre megjósolható, hogy a segítség nélkül dolgozó fordítók nem tudják majd befejezni a szöveg fordítását, érdemes megnézni a szöveget közelebbről is. Ehhez a homogeneitást hívhatjuk segítségül, amellyel megvizsgálható, milyen új találatok várhatók a fordítás előrehaladtával. 12. táblázat: memoq-statisztika üres fordítómemóriával és homogeneitással Típus Szószám Százalék Összesen % Ismétlés 35 7,61% 101% 7 1,52% 100% 0 0% 95% 99% 4 0,87% 85% 94% 12 2,61% 75% 84% 16 3,48% 50% 74% 23 5% Nincs találat ,91% A 12. táblázatban a homogeneitást is figyelembe vevő statisztika eredményei láthatók. Ez alapján 35 szónyi (7,61%) ismétlést talált a program, 7 szó (1,52%) pedig átkerült a 101%- os találatok közé, ami azt jelenti, hogy az adott szegmens kontextusa (az előtte és utána szereplő 40 Meghatározását lásd az fejezetben az elemzés részben. 131

136 szegmens) is egyezik ezekben az esetekben. Emellett további találatok is létrejönnek a fordítás során, így a segítséget nem kapó fordítóknak összesen 363 szót (78,91%) kell fordítaniuk a nulláról. Természetesen a Word-dokumentumot fordítók számára a program nem segít a találatok beillesztésében, de ők visszalapozással ugyanúgy fel tudják használni a már lefordított szöveget (átmásolással). Nyilvánvalóan ez bonyolultabb és várhatóan több időbe is telik, de a lehetőség ebben az esetben is adott, így nem kell külön nehezítéssel számolni. 13. táblázat: memoq-statisztika lektorált fordítómemóriával (homogeneitás nélkül) Típus Szószám Százalék Összesen % Ismétlés 41 8,91% 101% ,91% 100% 30 6,52% 95% 99% 0 0% 85% 94% 0 0% 75% 84% 0 0% 50% 74% 16 3,48% Nincs találat ,17% A 13. táblázat a lektorált fordítómemóriához képest mutatja az értékeket. Mivel a fordítómemóriában már vannak találatok, nem meglepő, hogy jóval több találatot kap a fordító. Összességében a szöveg 52,17%-át kell a nulláról lefordítani, a többi vagy ismétlődik, vagy már rendelkezik (részben vagy egészben) meglévő fordítással. Fontos tényező ennél a fordítómemóriánál, hogy a fordítások már lektoráltak, tehát ideális esetben már nem tartalmaznak hibát. 14. táblázat: memoq-statisztika lektorálatlan fordítómemóriával (homogeneitás nélkül) Típus Szószám Százalék Összesen % Ismétlés 32 6,96% 101% ,65% 100% 30 6,52% 95% 99% 0 0% 85% 94% 0 0% 75% 84% 0 0% 50% 74% 16 3,48% Nincs találat ,39% A negyedik statisztika (ld. 14. táblázat) a harmadikhoz hasonló eredményeket hozott, a fordítóknak itt a szöveg 52,39%-át kellett lefordítaniuk, tehát az eltérés minimális. A 40 perces időkerethez viszonyítva ez a szám még így is magasabb az óránkénti megközelítőleges szószámnál, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a szöveg 132

137 egyrészt általános téma, terminológiája pedig könnyedén fellelhető internetes kereséssel, ezeket a tényezőket kompenzálandó döntöttem a hosszabb szöveg mellett. A feladathoz kapcsolódó külső tényezők (ügyfél elvárásai) a következők voltak: (1) publikálásra (weboldalon) szánt szöveg, tehát a nagyközönség elé kerül; (2) a megszólítások ne T/1 alakban legyenek; (3) kövessék a forrásnyelvi szöveg szerkezetét. A nem fordítómemóriával dolgozó hallgatóknál szerepelt még a következő: (4a) a szöveg legyen egységes, a fordítómemóriával dolgozóknál ez a következőképpen módosult: (4b) az ügyfél kérése alapján a meglévő fordításokat kellett használni, és csak akkor lehetett módosítani, ha annak nyelvi okai vannak. A megfogalmazás szándékosan homályos, hiszen egy ügyfél általában nem tudja olyan pontosan megfogalmazni az elvárásait, mint egy fordítási piacon tevékenykedő, ebben élő személy. A fenti esetben a (3) jelentése mindössze annyi volt, hogy például a sortöréseket is át kell vinni a célnyelvi oldalra, és ügyelni kell a helyes tipográfiára. A (4a) azt jelentette, hogy a terminusok ne váltakozzanak, a (4b) pedig annyit tett, hogy csak akkor szabad átírni a már korábban lefordított szöveget, ha hiba van benne. Utóbbit mindenképpen indokoltnak éreztem hozzátenni, hiszen a valós fordítási projektekben nagyon gyakori, hogy az ügyfél a teljesen egyező találatokat nem fizeti ki újra, így azokat figyelmen kívül kell hagyni. Sok esetben pedig azt kérik, hogy tekintsük át a meglévő fordításokat, és jelezzük vagy javítsuk, ha hibát találunk. Ezt a helyzetet kívántam illusztrálni az említett (4a) és (4b) pontban. A feladathoz mellékelt útmutató tartalmazta a feladat leírása mellett azt is, mi a teendő a kapott fájllal vagy fájlokkal, és hogyan kérem vissza a kész szöveget. Emellett tartalmazott egy rövid kérdéssort is, amelyet a fordítóknak a leadáskor kellett megválaszolniuk. A forrásszöveg egy saját valós megbízásomból származott, amellyel kapcsolatban titoktartási nyilatkozatot írtam alá, így, hiába került fel az internetre a későbbiekben, ezt sem a jelen dolgozatban, sem a mellékelt CD-ROM-on nem tehetem közzé bizalmas jellege miatt. A megbízó fordítóiroda engedélyt adott a szöveg kutatásban történő felhasználására azzal a feltétellel, ha a résztvevők is titoktartási nyilatkozatot írnak alá, és semmilyen formában nem teszem közzé a szöveg egyetlen részletét sem. A feladathoz mellékelt, általam írt útmutató a fordítási feladatra vonatkozó kérdésekkel együtt a függelékek között található meg A kutatások menete: fordítás és lektorálás Az első kutatásban négy variációt figyeltem meg, ezek az alábbiak: 1. Fordítás a memoq fordítási környezetben lektorált fordítómemória segítségével. 133

138 A fordítómemóriában lévő találatokat lektor javította, ebben a formában került ki a szöveg az ügyfélhez. 2. Fordítás a memoq fordítási környezetben lektorálatlan fordítómemória segítségével. A fordítómemóriában lektorálás előtt álló találatok vannak. A lektorált és a még nem lektorált fordítás összevetése alapján a lektorálatlan fordítómemóriában a következő területen fordulnak elő hibák: (1) ügyfélelvárás (magázás helyett tegezés, felszólítás helyett T/1); (2) regiszter; (3) elütések; (4) helyesírási hibák; (5) helytelen terminus; (6) konzisztencia hiánya (eltérően fordított szavak, mondatok); (7) félrefordítás (ellentételezés: mérgező nem mérgező) 3. Fordítás a memoq fordítási környezetben üres fordítómemóriával 4. Fordítás a Microsoft Word szövegszerkesztőben (fordítási környezet nélkül) A második kutatás során elhagytam a fordítómemóriák megkülönböztetését, csak a lektorált fordítómemóriát használtam, így a következő variációk születtek: 1. Fordítás memoq fordítási környezetben fordítómemória segítségével. 2. Fordítás memoq fordítási környezetben üres fordítómemóriával. 3. Fordítás a Microsoft Word szövegszerkesztőben. A hallgatókat véletlenszerűen osztottam be a négy, illetve három különböző csoportba. A fordítás mikéntjéről (pl. fordítási környezetben a parancsok/funkciók használata, Wordben a szöveg felülírása vagy új dokumentumban fordítás) a résztvevők döntöttek. Az elkészült fordításokat szegmentálva egy Excel-táblában összesítettem, mindegyik fordításhoz egy véletlenszerű kódot rendeltem, és külön-külön munkalapon kaptak helyet. A lektorok az összes kutatási anyagot egyszerre kapták meg, így nem tudtak róla, hogy két külön kutatás zajlik. Az Excel-táblázatok mellé egy lektorálási útmutatót is mellékeltem a hibakategóriákkal, a hibasúlyosságokkal és a hibák meghatározásával. A lektorálás végén arra kértem a lektorokat, hogy próbálják meg kitalálni, mely fordítás melyik módszerrel készült, és indokolják is meg véleményüket. A lektorálási feladat és útmutató megtalálható a mellékelt CD-ROM-on Eredmények Bár a jelen dolgozat elsődlegesen a fordított szövegek minőségét vizsgálja, az első és a második próbakutatás lehetőséget adott rá, hogy a szakirodalomban gyakran említett p r o d u k t i v i t á s r a is vessünk egy pillantást. 134

139 A két kutatásból kiderült, hogy a 40 perces időkorlát rendkívül korlátozott a 460 szavas szöveg lefordításához, és a visszajelzések alapján jelentős stresszt okozott a fordítóknak. Az első kutatásban a nyolc főből négy (50%) tudta befejezni a munkát, és mind a négyen a megtöltött fordítómemóriát használó csoportokból kerültek ki. Az üres fordítómemóriával és a Word-fájlban dolgozók nem tudtak végezni a megadott idő alatt. A második kutatásban a hat résztvevőből hárman (kb. 50%) végeztek időben, és mindannyian fordítási környezettel dolgoztak. A munka végeztével különböző kérdésekre is válaszoltak, például arra, hogyan ítélik meg a saját munkájukat. A 15. és a 16. táblázat a két próbakutatás fordításainak befejezettségét mutatja az egyes kategóriákban fordítókra bontva, és jelzi a fordítók önértékelését is. 15. táblázat: A fordítások befejezettsége és a fordítói önértékelés (első kutatás) Variáció Befejezte? Befejezettség Véleménye a munkájáról 1. memoq + lekt. TM igen 100% megfelelő, de egyes részeket még átolvasott és/vagy átdolgozott volna igen 100% megfelelő, de az egészet átolvasta és/vagy átdolgozta volna 2. memoq + nem lekt. igen 100% elégedett TM igen 100% elégedett 3. memoq + üres TM nem 50% elégedett, de nem tudta befejezni nem 90% közepes, elkapkodta 4. Word nem kb. 40% elkapkodta, nem tudta befejezni nem kb. 50% elégedett, de nem tudta befejezni 16. táblázat: A fordítások befejezettsége és a fordítói önértékelés (második kutatás) Variáció Befejezte? Befejezettség Véleménye a munkájáról 1. memoq + lekt. TM igen 100% elégedett, de még átolvasta volna igen 100% elégedett, de még átolvasta volna 2. memoq + üres TM igen 100% közepes nem 75% jó, de nem tudta befejezni 3. Word nem kb. 45% elégedett, de nem tudta befejezni nem kb. 50% elkapkodta, és nem tudta befejezni A 15. és a 16. táblázatból az derül ki, hogy a produktivitás nem kizárólag attól függ, használunke fordítási környezetet, ennél összetettebb a kérdés, és további tényezők is fontos szerepet játszanak. Az első kutatásban kizárólag a találatokat tartalmazó fordítómemóriával dolgozók tudták teljesen befejezni a fordítást, és még ők sem voltak maradéktalanul elégedettek a munkájukkal, mindannyian átolvasták volna még a szöveget, ha több idejük lett volna rá. Arról megoszlott a vélemény, mennyi időre lett volna szükségük: volt, aki csak 10 percet, volt, aki még fél órát, és volt, aki még akár egy órát is el tudott volna tölteni a fordítással. Az üres fordítómemóriával dolgozók közül az a fordító, aki csak a szöveg feléig jutott, elégedett volt a munkájával, ugyanis 135

140 saját bevallása szerint csak akkor halad tovább a szöveggel, ha az adott szegmenssel/résszel már teljesen elégedett, vázlatot sosem készít. Neki még egyszer ennyi időre lett volna szüksége a számára megfelelő munka elkészítéséhez. A csoport másik fordítója, aki a fordítást közel befejezte, közepesnek ítélte meg a munkáját, és úgy érezte, elsiette a szöveget. Nem nyilatkozott arról, mennyi idő lett volna még szükséges. A Wordben fordítók esetén is ugyanígy oszlott meg az önértékelés, bár ők mindketten legfeljebb a szöveg feléig jutottak. Hasonló az eredmény a második kutatásban is, a különbség mindössze annyi, hogy ebben a kutatásban az egyik üres fordítómemóriával dolgozó fordító is elkészült, de közepesnek ítélte a fordítását, a találatokat tartalmazó fordítómemóriával dolgozók viszont elégedettek voltak, bár örültek volna, ha átolvasni is van idejük. A Worddel dolgozó fordítók az első kutatáshoz hasonlóan végeztek, és véleményük is azonosan oszlott meg. Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy a produktivitás növekedése feltételekhez kötött. Egyrészről nagyon fontos szerepet tölt be a rendelkezésre álló fordítómemória, a meglévő fordítások esetén ugyanis általában kisebb módosításokra, ismétlődő találatok esetén jobb esetben csak átolvasásra van szükség. A teljes szegmens nulláról történő lefordítása jóval több időt igényel már csak a begépelendő karakterek számát tekintve is. Az üres fordítómemória pedig ebből a szempontból közel ugyanúgy viselkedik, mintha csak Wordben fordítana az ember. A fordítási környezet használata viszont mégis valamennyire meggyorsította a folyamatot, hiszen a fordítási környezettel dolgozók egy fordítót leszámítva mind tovább jutottak a szövegben, mint a Word-fájlban fordítók. A fordítási környezet ebben az esetben valószínűleg az ismétlődő terminusok, illetve az ismétlődő vagy hasonló mondatok kezelésében segített, gyorsította a folyamatot. Az egyetlen kiugró eredményt hozó fordítónál felmerül a kérdés, vajon az érintett fordító nem használta-e másképp a szoftvert, azaz esetleg nem használta a gyorsító megoldásokat alkalmaz (pl. billentyűparancsok). A produktivitásról szóló kitérő után térjünk át a dolgozat központi kérdésére, a minőségre. Az első kutatásban nyolc, a második kutatásban hat fordítás született, mindegyik fordítást ugyanaz a két gyakorló lektor javította a nyelvi minőségbiztosítási modell alapján. A javításokat összevetve kigyűjtöttem összeszámoltam a hibapontokat úgy, hogy az ismétlődő hibákat nem vettem figyelembe. Az első kutatás eredményeit a 17. táblázat foglalja össze. 17. táblázat: Az első kutatás fordításaiban talált hibák megoszlása Variáció Összesen Nagy hiba Kis hiba memoq+lektorált TM 7 45% 55% 7 70% 30% memoq+lektorálatlan TM 13 50% 50% 14 50% 50% 136

141 Variáció Összesen Nagy hiba Kis hiba memoq+üres TM 7 80% 20% 6 80% 20% Word 8 80% 20% 7 80% 20% Láthatjuk, a lektorált fordítómemóriával készült fordítások alacsony számú hibát tartalmaztak, bár a két fordító eltérő súlyosságú hibákat vétett. Az első fordítónál közel egyenlően oszlott meg a kis és a nagy hibák száma, a második fordítónál viszont jóval több nagy hibát találtak a lektorok. A leggyakrabban előforduló hibakategóriák náluk a következők: terminológia, regiszter, hozzáadás/kihagyás, helyesírás. A második fordító sajnálatosan félrefordítást is elkövetett. A lektorálatlan fordítómemóriával dolgozó fordítók esetében meglepően soknak tűnhet a hibák száma (nagyjából duplája a lektorált fordítómemóriával dolgozó társaik hibaszámának). Ennek oka, hogy mindkét fordító a saját hibáin túl a fordítómemóriában előforduló hibákat sem javította. Ez arra enged következtetni, hogy a feszített munkatempó kihatott a koncentrációs képességükre, figyelmetlenebbek voltak, illetve előfordulhat, hogy a korlátozott idő miatt túlságosan megbíztak a fordítómemória-találatokban, és úgy gondolták, nem lehet hibás, így elfogadták elolvasás nélkül. Ebben a csoportban az összes hibakategória képviseltette magát. Az üres fordítómemóriával és a Word-fájlban dolgozók kisszámú hibát vétettek, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy ők többségében csak a szöveg feléig jutottak. Az üres fordítómemóriával dolgozók esetén legtöbbször a terminológiával és a konzisztenciával volt probléma, emellett találtak a lektorok félrefordításokat is. A Word-fájlban dolgozók esetén a félrefordítás és a terminológia kategóriája fordult elő legtöbbször. A második kutatás ugyanezeket az eredményeket hozta. Mind a három csoport eredményei gyakorlatilag reprodukálták az első kutatás eredményeit Az eredmények összevetése Bowker (2005) eredményeivel Ahogy a 3. fejezetben említettem, kutatásom hátteréül elsősorban Bowker (2005) próbakutatása szolgál, ezért érdemes összevetni az ő eredményeit a fenti két próbakutatás eredményeivel. Bowker eredményei alapján az időszűke miatt a fordítók hajlamosak kevésbé kritikusan állni a fordítómemória-találatokhoz. A hibátlan fordítómemóriával dolgozó hallgatói a pontos találatokat módosítás nélkül átvették, csak a részleges találatokat módosították. Ebben a csoportban főleg az inkonzisztens stílus okozott hibákat. A hibás fordítómemóriával dolgozó hallgatók esetében a pontos találatoknál alig egy személy javította ki a hibákat, a többi résztvevő módosítás nélkül átvette őket. A részleges találatok esetében figyelmesebbek voltak, 137

142 mégis hagytak meg hibát. Ebben a csoportban a forrásnyelvet követő mondatszerkesztés és az inkonzisztencia volt a leggyakoribb hiba. Végül a fordítómemória nélkül dolgozók többször követték túlzottan a forrásnyelvi szöveg szerkezetét, de jelentésbeli hibát nem produkáltak. Próbakutatásaim során én is bizonyítani tudtam, hogy a rövid időkorlát miatt a fordítók hajlamosabbak vakon megbízni a fordítómemória-találatokban, és módosítás nélkül átvenni őket. A hibás fordítómemóriával dolgozó összes résztvevő meghagyta a találatok hibáit. A legkevesebb hibát esetemben is a lektorált fordítómemóriával dolgozók követték el. A hibakategóriákat tekintve azonban nem lehet Bowker és a fenti próbakutatások között párhuzamot vonni, kutatásaimban több hibakategória képviseltette magát A hipotézisek ellenőrzése a két próbakutatás alapján A következőkben röviden áttekintem, hogyan válaszolják meg a próbakutatások a kutatási kérdéseimet. Bár ez a rész még csak a próbakutatásokat hivatott bemutatni, a reprodukálhatóság ellenőrzése végett fontosnak tartom átvenni a feltevéseket az előzetes kutatások fényében. Az e l s ő h i p o t é z i s alapján a fordítási környezettel készült fordítások minősége eltér a nem fordítási környezettel készült fordításokétól. A két próbakutatás ezt a feltevést n e m t á m a s z t j a a l á. Ha a szűkebb variációkat tekintjük, itt is kizárólag a lektorált (jó minőségű) fordítómemóriával dolgozó fordítók követtek el alacsony számú hibát, bár náluk is előfordult több nagy hiba, többek között félrefordítás is, amely elfogadhatatlan a gyakorlatban, még feszített munkatempó mellett is. A m á s o d i k h i p o t é z i s szerint a különböző módszerekkel készült fordításokban kimutathatók jellegzetes hibatípusok. A próbakutatások alapján ez n e m b i z o n y í t h a t ó. Minden munkában függetlenül a használt eszköztől vegyesen fordultak elő a hibakategóriák, nem volt kiugró érték. A h a r m a d i k h i p o t é z i s azt tételezi fel, hogy kimutathatók jellemző tendenciák a különböző módszerekkel készült fordítások között. Ez a feltevés a l á t á m a s z t h a t ó, ugyanis a próbakutatásokban a megtöltött fordítómemóriával dolgozókra nagyfokú konzisztencia, míg a másik két csoportra kisebb fokú konzisztencia volt jellemző, és az egyes kategóriák között egyfajta átmenet mutatkozott meg. A n e g y e d i k h i p o t é z i s alapján a fordítók hajlamosak túlzottan megbízni a fordítómemória-találatokban. Ezt a hipotézist az első kutatás t e l j e s m é r t é k b e n a l á t á m a s z t o t t a, ugyanis a hibákat tartalmazó fordítómemóriával dolgozók vakon megbíztak a találatokban, és módosítás nélkül átvették azokat. 138

143 Az ö t ö d i k h i p o t é z i s szerint pedig a fordítómemória nyújtotta segítség nélkül a fordítók nem tudják befejezni a szöveget a megadott idő alatt. Ezt a feltevést mindkét kutatás a l á t á m a s z t o t t a, ám fontos, hogy még azok a fordítók sem voltak maradéktalanul elégedettek a munkájukkal, akiknek elég volt a rendelkezésre álló idő, és a lektorok mindenkinél találtak is hibákat. Összefoglalásként a próbakutatások alapján a hipotézisek az előzetes várakozásaimtól némileg eltérően bizonyultak igaznak vagy hamisnak. Az első két hipotézist a próbakutatások nem támasztották alá. Az ötödik hipotézis pedig a várakozásaimmal ellentétben végül igaznak bizonyult a próbakutatásokban. Módosítva előzetes várakozásaimon, hasonló eredményekre számítok az empirikus kutatásban is, amelyet a 6. fejezetben taglalok A harmadik próbakutatás bemutatása A harmadik próbakutatás arra a kérdésre kereste a választ, vajon mennyiben jelentkezik a forrásnyelvi szöveg interferenciája a különböző módszerrel készült fordításokban, és van-e eltérés az interferencia mértékében. Előzetes feltevésem az volt, hogy a forrásnyelvi szöveg interferenciája (ha megjelenik), nem tér el jelentősen a különböző módszerrel készült fordításokban. Ennek elméleti hátterét az úgynevezett TRACE-projekt adta (részletesen lásd Torres-Hostench et al. 2010). Ez a kérdés azért bizonyult előzetesen fontosnak, mert több kutató a fordítómemóriát használó eszközök egyik fontos hátrányának tartja a forrásnyelvi szöveg interferenciáját, amely például abban nyilvánul meg, hogy a fordítók hajlamosak túlzottan ragaszkodni a forrásnyelvi szerkezetekhez, így például fordításízű szöveg keletkezhet, vagy hajlamosak lehetnek elhagyni a kontextuális utalásokat (lásd részletesen az 1. fejezetben a fordítási környezetek előnyeiről és hátrányairól szóló részben). A harmadik próbakutatást az első két kutatás eredményeit felhasználva végeztem el, tehát nem kértem újabb fordításokat, ugyanis a célnak két csoport fordításai teljesen megfeleltek: az üres fordítómemóriával és a Word-fájlban készült fordítások. Az első két kutatás során arra kértem a lektorokat, hogy jelöljék meg azokat a szegmenseket, amelyeknél fordításízűnek érzik a szöveget. Mindkét lektor mindössze 2-3 esetben jelölt idegen ízű szegmenst a fordítási környezetben dolgozó fordítóknál, és 3-4 esetben a Wordben dolgozóknál. Indoklást külön nem kértem a lektoroktól, és nem egyezett az összes jelölésük, csak néhány esetében volt átfedés. Mivel ezek alapján az interferencia jelenléte elhanyagolható, ennek vizsgálata ebben a felállásban nem indokolt. 139

144 Elvetett kutatási kérdés: Kimutatható a forrásnyelvi szöveg interferenciája a különböző módszerrel készült fordításokban? Elvetett hipotézis: A forrásnyelvi szöveg interferenciája, ha megjelenik, nem tér el jelentősen a különböző módszerrel készült fordításokban. A fentiek alapján a 6. hipotézist elvetettem, és az empirikus kutatásban nem vizsgálom Tanulságok A három próbakutatás nagyszerű lehetőséget adott arra, hogy előzetesen ellenőrizzem az empirikus kutatás felépítését, az alkalmazott függő és független változókat, valamint a kutatási kérdések és a hozzájuk kapcsolódó hipotézisek vizsgálhatóságát. Az első két kutatás alapján elmondható, hogy a kutatás korábban ismertetett felépítése megfelel a vizsgálatnak, mérhető vele a dolgozat célja: a fordítási környezetek kihatása a fordított szöveg minőségére a hagyományosnak számító Word-fájl módozathoz képest. A hipotézisekre a próbakutatásokban az előzetes várakozásaimnak csak részben kaptam megfelelő válaszokat. Ám mint előre is jeleztem, valószínűleg nem a két fő kategória (fordítási környezet és Word), hanem a szűkebb variációk között láthatunk majd nagyobb különbséget, ami részben meg is történt: a lektorált fordítómemóriával készült fordítások kiemelkedtek minőségileg a többi közül. Így a négy variáció használata továbbra is indokolt, ugyanis jelentős különbségekre derült fény a lektorált és a lektorálatlan fordítómemórián alapuló munkákban. A 40 perces időkorlát túlzottan szűknek bizonyult az összesen 460 szavas (teljesen új szövegrész: kb. 50%) szöveg lefordítására. Mindegyik részt vevő fordító úgy nyilatkozott, hogy legalább még percre lett volna szüksége, hogy végigérjen a szövegen, de többen jelezték, hogy még egy órát tudtak volna rajta dolgozni, és így az alapos átolvasás sem maradt volna ki. A 40 perces időkorlátot azonban az empirikus kutatásban is megtartottam. Ennek két fő oka van. Egyrészről nagyon nehéz olyan fordítókat találni, akik szívességből félretennék valódi munkájukat egy kutatás érdekében, jelen esetben előzetesen alig öt tapasztalt fordító vállalta, hogy részt vesz a kutatásban, amennyiben nincs épp halaszthatatlan munkája. Másrészről a fordítási piacon jellemzőek a nagyon rövid határidős munkák is, ahol a fordító nem pihentetheti a szöveget fél-egy napig. Ezért az empirikus kutatáshoz a szöveg rövidítése mellett döntöttem. Emellett arra jutottam, hogy a megtöltött fordítómemóriával dolgozók nagy előnyt kaptak a kutatás során, hiszen nekik a fordítómemóriában volt már egy alap, amelyhez igazodhattak, a másik két csoport semmilyen segítséget nem kapott. Ezt a jelentős hátrányt elkerülendő az 140

145 empirikus kutatásban mindenképpen valamilyen formában segédlet biztosítása mellett döntöttem az üres fordítómemóriával és a Word-fájlban fordítók számára is. A részt vevő fordítók száma a próbakutatáshoz elegendőnek bizonyult, az empirikus kutatásra azonban nagyobb mintára van szükség, ugyanis kétszemélyes csoportoknál, ha az egyik fordító kiugró értéket produkál, már nem biztosítható a kutatás megbízhatósága. A fordítandó szöveg hosszát leszámítva a témaválasztás megfelelőnek bizonyult, egyik hallgató sem jelezte a munkát követő rövid kérdőívben, hogy megterhelő lett volna a téma. Többségük úgy nyilatkozott, hogy gyorsan fellelték a megfelelő terminusokat internetes kereséssel vagy a fordítómemóriából. A használt eszközökkel kapcsolatban minden hallgató egyöntetűen azt jelezte, hogy szeret fordítási környezetben dolgozni, jobban átlátja a szöveget szegmentálva, biztos lehet benne, hogy nem hagy ki semmit, és fontos érv volt, hogy a szöveg formázásával sem kell bajlódni. Véleményük szerint a fordítás minőségére jelentősen kihat, ha a rövid idő alatt nemcsak fordítani, hanem esetlegesen formázni is kell, és az ismétlődéseket kézzel kell átmásolni ezt a fordítási környezet a legtöbb esetben elvégzi a fordító helyett, így időt takarít meg számára. A lektorálás során a hibakategóriák elegendőnek bizonyultak, magyarázatuk jól érthetőnek tekinthető, a lektorok nem vezettek be preferenciális javításokat, a hibák jelentős többségét gond nélkül tudták kategorizálni. A két hibasúlyossági kategóriánál sem volt szükségük többre, egyértelműen el tudták dönteni, hogy kis vagy nagy hibáról van-e szó. Az egyes fordítási variációkba való beosztás azonban jelentősen eltért a két lektor esetében. Mindkét lektor eltalálta, mely fordítások készültek lektorált fordítómemória segítségével, az egyik lektor a Word-fájlban készült fordítást jól tippelte meg, a másik lektor az egyik, lektorálatlan fordítómemóriával készült fordítást Wordös fordításnak nézte. A többi fordítást nem tudták jól beosztani, mindkettejüknél keveredtek a fordítások. Ebből arra lehet következtetni, hogy lektorált fordítómemóriára gyanakodtak azokban az esetekben, ahol kevés hiba volt a szövegben, és teljesen elkészült fordítás. Ahol viszont a szövegnek alig a fele volt kész, ott Word-fájlra gondoltak. A többi esetben látszólag nem tudták elkülöníteni a fordítási környezettel és anélkül készült fordításokat. A jelen dolgozatra vonatkoztatva ez fontos szempont, hiszen a kutatók nagy számban tekintik szükséges rossz -nak a fordítási környezeteket, és számos problémát felsorolnak ellenük (ld. 1. fejezet). Ezzel szemben, úgy tűnik, a fordítási környezet megléte különösképpen nem befolyásolja a minőséget. A fordítómemória-használat szempontjából is érdekes eredményeket hozott a két kutatás: akár javított, akár nem javított a fordítómemória tartalma, ha szorít az idő, és van találat, akkor 141

146 a fordítók hajlamosak átvenni anélkül, hogy elolvasnák, szükség esetén átdolgoznák. Mivel fontos jelenségekre mutat rá a kutatások ezen része, ezeket az empirikus kutatás során is megfigyeltem. A lektorálásból származó hibákat az első két kutatásban összeszámoltam, az ismétlődő hibákat pedig figyelmen kívül hagytam, tehát például ugyanazt a terminológiai problémát nem számoltam többször. A százalékos értékek azonban nem feltétlenül adnak pontos eredményt, ezért az empirikus kutatáshoz a pontos szó- és hibaszámok rögzítése, valamint a fordítások minőségének számszerűsítése mellett döntöttem. Külön kiemelném az egyik hibaforrást, a befejezetlen fordítások esetén az üres szegmensek kezelését. A próbakutatásokban ezeket egyszerűen figyelmen kívül hagytam, ám ez torzult eredményekhez vezetett, ugyanis hasonló hibaszámot kaptam a Wordben és a lektorált fordítómemóriával dolgozó fordítók esetében is, holott előbbiek a szöveg feléig jutottak. A megfelelőbb összevethetőséghez ezért az empirikus kutatásban a befejezetlen szegmensek megfelelő kezelése szükséges. A fordítások minősége a lektorok szerint főleg a nagy hibák miatt hagyott kívánnivalót maga után. Ez valóban egy nagyon fontos szempont, ezért például a félrefordítások nagy arányát elkerülendő a résztvevők alaposabb szűrésére van szükség. Összegezve a próbakutatások fontos tanulságokra hívták fel a figyelmem, amelyek alapján módosítottam az empirikus kutatást. Ezt az 5. fejezet mutatja be. 142

147 5. Empirikus kutatás a fordítási környezetek fordított szövegekre gyakorolt hatásáról A 4. fejezetben ismertetett próbakutatások tanulságai alapján módosítottam a kutatás egyes elemeit, majd 2016 nyarán elvégeztem az empirikus kutatást összesen 18 személy részvételével. Az alábbiakban ezt a kutatást mutatom be részletesen A kutatás felépítése és módszertana Kutatásom két fő részből egy fordítási és egy lektorálási részből áll. A fordításban 16 személy vett részt, mind angolról fordítottak magyar nyelvre. A lektorálásban két nagy tapasztalattal rendelkező fordító kollégám nyújtott segítséget, részvételüket ezúton is szeretném megköszönni. Mint már többször említettem, a kutatás célja, hogy feltárja, vajon kimutathatók-e különbségek fordítómemóriával és anélkül készült fordítások között, vannak-e jellemző hibakategóriák, tendenciák. Emellett a különböző típusú (lektorált, lektorálatlan és üres) fordítómemóriával készült fordításokat is összevetem ebből a szempontból. Ehhez a következő pontban olvasható függő és független változókat választottam ki A fordítás rész A kutatás f ü g g e t l e n v á l t o z ó j á t a fordítási környezet megléte/hiánya adja, így elsődlegesen két fő csoport jön létre: (1) fordítás fordítási környezettel; (2) fordítás fordítási környezet nélkül. A fordítási környezetet használó csoportot további három csoportra bontottam a fordítómemória típusa (lektorált, lektorálatlan és üres) alapján, így az alábbi négy variáció alakult ki, amelybe a résztvevőket véletlenszerűen osztottam be (négy fő/csoport): 1. Fordítási környezet lektorált fordítómemóriával (kód: TA). 2. Fordítási környezet lektorálatlan fordítómemóriával (kód: TB). 3. Fordítási környezet üres fordítómemóriával, korábbi fordítás mellékelve (kód: TC). 4. Fordítási környezet nélkül, Word-fájlban, korábbi fordítás mellékelve (kód: TD). A fordítást a fordítók értelemszerűen a fenti kategóriáknak megfelelően végezték el, majd az elkészült munkát a fordítási környezetben dolgozók két változatban (kétnyelvű, táblázatos és egynyelvű verzió), a Wordben fordítók pedig egy változatban (Word-fájl) adták le en. A fordítást követően néhány kérdést is feltettem nekik, amelyekre írásban válaszoltak. 143

148 A lektorálás rész A kutatás f ü g g ő v á l t o z ó i t a minőségi kategóriák adják. A lektoráláshoz a memoq saját nyelvi minőségbiztosítási (LQA) modelljét választottam, ugyanis ez bizonyult a leghasználhatóbbnak a korábban bemutatott hibatipológiák közül. Mint részletesen kifejtettem, a SAE J2450 modellje túlzottan szűk alkalmazási területre készült (gépjárművek szervizelése), és olyan fontos elemeket hagy figyelmen kívül, mint például a stílus. A LISA QA-modellje bár tökéletes hibatipológia, a szervezet sajnálatosan megszűnt, és az anyagok hozzáférhetetlenné váltak. A memoq saját modellje így azért hasznos, mert könnyedén hozzáférhető (elérhető a memoq-ban), tartalmazza a szükséges kategóriákat, elegendő a két hibasúlyosság, valamint könnyedén találhatunk hozzájuk leírást is (lásd Lengyel 2013). A 18. táblázatban láthatók az alkalmazott hibakategóriák és alkategóriáik, valamint a két hibasúlyossághoz tartozó hibapontok. 18. táblázat: A memoq-modell kategóriái hibapontokkal (forrás: memoq 2015) Kategória Alkategória Kis hiba Nagy hiba Pontatlanság Félrefordítás 1 3 Pontatlanság Hozzáadás/kihagyás 1 3 Konzisztencia 1 3 Szabványok 1 3 Nyelv Kétértelmű 1 3 Nyelv Nyelvtan 1 3 Nyelv Központozás 1 3 Nyelv Helyesírás 1 3 Stílus Céges elvárások 1 3 Stílus Regiszter/hangnem 1 3 Terminológia 1 3 Láthatjuk, hogy a memoq modellje viszonylag kevés hibakategóriát alkalmaz, ám a legfontosabb hibatípusokat lényeges alkategóriáival lefedi. A modellben két súlyosság közül választhatunk, a kis hibákért 1 pont, a nagy hibákért 3 pont levonás jár. A memoq szoftveren belül a modell módosítható, és beállíthatunk például további kategóriákat/alkategóriákat, további súlyossági szinteket, módosíthatjuk a pontszámokat, dönthetünk úgy, hogy minden egyes ismétlődő hiba egy hibának számítson, emellett megadhatunk küszöbértéket is. A kutatáshoz az alapértelmezett kategóriákat használtam fel, és nem módosítottam a súlyossági szinteken sem. A próbakutatások alapján ezek tökéletesen megfeleltek a célnak. A lektorálást követően az ismétlődő hibákat nem számítottam bele, a hibapontok alapján pedig egy minőségi értéket számoltam ki minden fordításhoz a következő képlet alapján: Minőség = (1 összes hibapont / összes szó) *

149 A számítás százalékos értéket eredményez. Küszöbérték beállításával azt határozhatnánk meg, hogy az adott százalék alapján a fordítás elfogadható-e vagy sem (pl. 90%). Mivel célom az, hogy különbségeket keressek a különböző módszerrel készült fordítások között, és nem az, hogy megkeressem a jó fordításokat, küszöbértéket nem adok meg, a százalékos érték csak az összevetéshez szükséges, ahogy a megjelölt hibák is A kiválasztott fordítási eszköz memoq 2015 Minden próbakutatáshoz és az empirikus kutatáshoz is a memoq szoftver aktuális verziójának használata mellett döntöttem. A próbakutatások során ez a 2014-es, az empirikus kutatás során pedig a 2015-ös verzió volt. Ennek egyrészről az volt az oka, hogy jellemzően a legtöbben mindig az aktuális verziót használják. Bár a mindennapi szoftvereknél hajlamos az ember elfelejteni a frissítést, a fordítási környezetek folyamatosan javulnak, hibák szűnnek meg, és új nagyon hasznos funkciókkal gazdagodnak, így nagyon fontos lépést tartani az új verziókkal. Másrészről praktikus okai is voltak döntésemnek: mindennapi fordítói munkámban ugyanis ezt a szoftvert használom a leggyakrabban, és többször lehetőségem nyílt már funkcióinak széles körű használatára is. Emellett fontos érv volt a kiválasztott szoftver mellett, hogy beépítve tartalmazza a főbb minőségértékelési hibatipológiákat, és többek között saját tipológiája is van. Mivel éppen ezt a tipológiát választottam kutatásomhoz, ésszerű volt a hozzá tartozó szoftvernél maradni. Továbbá fontos érv volt az is, hogy nemcsak a lektorálást, hanem a nyelvi minőségbiztosítási modell alapján történő lektorálást is lehetővé teszi a program, így a későbbiekben esetleg erre a platformra is áthelyezhető a kiértékelés. Végül pedig gondolnunk kell a kutatás megismételhetőségére is: a memoq szoftver eléggé elterjedt ahhoz, hogy könnyedén ugyanezzel a szoftverrel megismételhető legyen a kutatás, így az esetleges szoftverek közötti különbségek kizárhatók lehetnek Résztvevők Az empirikus kutatáshoz előzetes terveim szerint legalább 2 éves tapasztalattal rendelkező szakfordítók segítségét szerettem volna kérni, ám sajnos nem sikerült megfelelő számú fordítót összetoborozni a kutatáshoz (16 fordítóra lett volna szükségem). A jelentkezők esetében pedig a munkanyelvek és a szakirányok túlzottan megoszlottak ahhoz, hogy egységes kutatást lehessen elvégezni. Így olyan régi hallgatóimat kerestem fel, akik tanulmányaikat követően a fordítási piacon helyezkedtek el, és azóta is a szakmát gyakorolják. A résztvevőknek az alábbi 145

150 kritériumoknak kellett megfelelniük: (1) fordítói végzettsége van; (2) munkanyelvei között szerepel az angol és a magyar; (3) jártas a kiválasztott fordítási környezet használtában; (4) a fordítási piacon tevékenykedik. A 16 fordító közül 12-en dolgoznak szigorúan véve fordítóként, ketten az Európai Unió valamely intézményében, egy fő jelenleg inkább műfordítónak, ketten pedig inkább szinkrondramaturgnak vallják magukat. A 12 főből a többiek mind szakfordítóként tevékenykednek. A fennmaradó négy főből ketten jelenleg projektmenedzserek, egy fő idegen nyelvi referens, egy pedig titkárságvezető, de munkakörükben állandó helyet tölt be a fordítás. A szakterületeket tekintve jelentős szóródás jellemző. A 16 fordító szakterületeit (saját bevallásuk alapján) a 19. táblázat tartalmazza. Fordító EN1 EN2 EN3 EN4 EN5 EN6 EN7 EN8 EN9 EN10 EN11 EN12 EN13 EN14 EN15 EN táblázat: A fordítók szakterületei a kérdőíves válaszok alapján (EN = angol) Szakterületek jogi, gazdasági, általános műszaki műfordító jelenleg európai uniós, korábban jogi és gazdasági változó, főként sport, gazdasági, jogi általános, jogi, gazdasági, orvosi, ritkán műszaki filmek, néha szerződés vagy használati útmutató fogászat, egészségügy jogi (közoktatás) általános, ritkán jogi műszaki és európai uniós gazdasági, marketing, jogi gazdasági, humán területek általános, kreatív, marketing társadalomtudományok, politika, diplomácia, jog, nemzetközi jog, üzleti, egyszerűbb gyógyszerészeti szövegek, turizmus, általános szövegek dokumentumfilmek, természetfilmek (biológia, földrajz) jogi, gazdasági, műszaki, orvosi A kutatásban részt vevő 16 fordító közül 11 esetében az angol első idegen nyelv (B nyelv), öt esetében pedig második idegen nyelv (C nyelv), de ez az anyanyelvre fordítást nem befolyásolja, emellett mindegyikük rendelkezik tapasztalattal ezen a területen is. A 16 fordító közül nyolc fő egyéves, öt fő kétéves, egy fő hároméves, egy fő négyéves és egy fő ötéves tapasztalattal rendelkezik. Az egyik egyéves tapasztalatot megjelölő fordító azonban kiemelte, hogy csak a képzés elvégzésétől számítva dolgozik egy éve fordítóként, egyébként közel tíz éve foglalkozik már fordítással. A kutatásban nagyon fontos szerepet töltött be a két lektor is. Mindketten többéves fordítói és lektori tapasztalattal rendelkeznek az alkalmazott nyelvek területén, és nem ismeretlen számukra a szövegtípus és a terület sem. 146

151 Az egyik lektor 1997 óta van a fordítási pályán, és azóta folyamatosan fordít német angol magyar nyelveken, főbb területeit a műszaki és a kereskedelmi témák képezik. A másik lektor 5 éves tapasztalattal rendelkezik, munkanyelvei szintén a német, az angol és a magyar, szakterületei pedig többek között a következők: műszaki, természet- és agrártudomány, marketing és turisztika A forrásszövegek A kutatás általános jellemzőinek ismertetése és a résztvevők bemutatása után áttérek a választott forrásszövegre: megindokolom a szövegválasztást, illetve ismertetem a fordítandó szöveg előkészítési módját és számszerű adatait memoq-statisztikák alapján A forrásszöveg általános bemutatása Az empirikus kutatásban a próbakutatáshoz hasonlóan a termékleírás használati útmutató szövegtípust alkalmaztam, ebből is a résztvevők eltérő szakterületei miatt általános jellegű témát választottam: a konyhai felszerelések egyik nagy gyártójától, a Tefaltól választottam ki egy szöveget, amely egy kukta leírását és használati útmutatóját tartalmazza. A szöveg részletesen ír a biztonsági teendőkről és a készülék használatáról is, valamint tartalmaz szervizeléssel és jótállással kapcsolatos információkat is. Ezek a szövegek bárki számára elérhetők az interneten több nyelven, többek között angolul és magyarul is. 41 Jelen dolgozat a függelékben tartalmazza a kiválasztott angol szövegrészletet, valamint a fordítandó szöveget. A szövegválasztást több szempont is indokolta. Egyrészről számos kutató véli úgy, hogy a fordítási környezetekhez a szakszövegek az ideálisak, amelyek: (1) sok ismétlődő részt tartalmaznak; (2) stílusuk egyszerű és konzisztens; (3) a mondatszerkesztés egyszerű és konzisztens; (4) a frazeológia és a terminológia konzisztens; (5) a forrásnyelvi szöveg nem tartalmaz hibákat (Feder 2002). Emellett előnyös, ha egy adott szöveg aktualizálásáról vagy újabb változatáról van szó (Bowker 2005). A kiválasztott szövegtípus a jellegzetességei miatt alkalmas fordítási környezetben való fordításhoz, ráadásul, mivel gyakori a fordítási piacon, autentikus példát biztosít a kutatás számára. Emellett, mivel a dokumentumok frissítése/aktualizálása is gyakori jelenség, a fordítandó szöveget úgy alakítottam ki, hogy egy nagyobb egység új elemeit tartalmazza, a korábbi fordításokat pedig mellékeltem. Másrészről igyekeztem olyan témát választani, amely általánosan ismert, és nem hátráltatja a munkát a 41 Az említett használati útmutató különböző nyelveken az alábbi oldalról tölthető le: CUISINE-COMPANION-WHT-CHA-NL/csp/

152 hosszadalmas internetes keresgélés. Harmadrészt hallgatóimmal már foglalkoztunk korábban ezzel a konkrét szöveggel, így rendelkezésemre állt egy PDF-ből készített nyers változat, amely több ékezetproblémát is tartalmazott, illetve központozási hibákat is találtunk az eredeti fordításban. Emellett a szöveg fordítása egy másik csoportban feladat is volt, így rendelkezésemre állt lektorálás előtti változat. Így pedig nemcsak egy lektorált fordítómemóriához, hanem egy lektorálatlan fordítómemóriához is rendelkeztem alappal. A Word szószáma alapján a teljes útmutató angol nyelvű verziója 5379 szót tartalmaz, ebből a kutatás alapját egy 1279 szavas részlet képezi. Az eredeti magyar fordítás pedig összesen 4459 szó, a kiválasztott részlet 1001 szó. Az 1279 szavas angol szövegrészletből fordításra 320 szónyi részt választottam ki A forrásszöveg és a kutatási anyagok előkészítése A kutatáshoz szükséges anyagok előkészítése során a felvázolt fordítási variációk mentén hoztam létre a kutatási anyagokat: 1. Angol nyelvű fordítandó szöveget tartalmazó memoq-projekt lektorált fordítómemóriával. 2. Angol nyelvű fordítandó szöveget tartalmazó memoq-projekt lektorálatlan fordítómemóriával. 3. Angol nyelvű fordítandó szöveget tartalmazó memoq-projekt üres fordítómemóriával. 4. Angol nyelvű fordítandó szöveg Word-fájlban. Az első két csoport esetén a memoq-ban végzett szövegpárhuzamosítás során manuálisan hoztam létre találatokat, ügyelve arra, hogy legyenek pontos egyezések és részleges találatok, de maradjanak üres szegmensek is. A másik két csoportnak Word-fájlban mellékeltem a teljes angol szövegrészletet és a magyar fordítást az új, fordítandó elemek nélkül, igazodva a fordítómemória-találatokhoz. Bár ez különösnek hathat, sajnos a fordítási piacon sem ismeretlen jelenség, amikor a megbízó a korábbi fordítást és forrásnyelvi szöveget nem fordítási környezetben bocsájtja rendelkezésre, hanem például Word- vagy PDF-fájlban. Ilyen esetben legtöbbször nincs idő vagy lehetőség elvégezni a szövegek felkészítését és a szövegpárhuzamosítást, így jobb híján az eredetileg mellékelt anyagokból dolgozunk. A kutatási anyagok a mellékelt CD-ROM-on találhatók meg. Mint a próbakutatások után levont tanulságokban említettem, a 460 szavas szöveg még a találatokkal is túl hosszúnak bizonyult a 40 perces időkerethez. Ezért az empirikus kutatáshoz rövidebb, 300 szó körüli szöveget választottam, és ügyeltem arra, hogy 200 szónál ne legyen 148

153 több az a rész, amelyet nulláról kell fordítani. Emellett a próbakutatások során csak a megtöltött fordítómemóriával rendelkezők kaptak segítséget korábbi fordítások formájában. Ezzel a másik két csoport komoly hátrányba került. Ezt elkerülendő az empirikus kutatásban nekik is adtam segítséget Word-fájlban a fentiek szerint. Ezzel elsődlegesen arra számítottam, hogy kevesebb lesz a befejezetlen fordítás A forrásnyelvi szövegek számszerűen memoq-statisztikák alapján Ahogy a próbakutatások esetében is, az empirikus kutatáshoz használt szövegeken is lefuttattam a memoq statisztika modulját. A jelen alpontban csak az elemzések kivonatai láthatók, a teljes statisztikák a dolgozathoz mellékelt CD-ROM-on találhatók meg. A fordításra kiválasztott szövegrész a Word alapján 320 szó, a memoq 329 szót olvasott be. Üres fordítómemória esetén a 20. táblázatban láthatók az eredmények. 20. táblázat: memoq-statisztika üres fordítómemóriával (homogeneitás nélkül) Típus Szószám Százalék Összesen % Ismétlés 0 0% 101% 0 0% 100% 0 0% 95% 99% 0 0% 85% 94% 0 0% 75% 84% 0 0% 50% 74% 0 0% Nincs találat % A 20. táblázatból az derül ki, hogy homogeneitás nélkül a szöveg 100%-a új, azaz mindent a nulláról kell lefordítani, egyáltalán nem tartalmaz ismétlődő elemet. A homogeneitás valamennyire árnyalja a képet, ezt a 21. táblázat mutatja. 21. táblázat: memoq-statisztika üres fordítómemóriával és homogeneitással Típus Szószám Százalék Összesen % Ismétlés 0 0% 101% 0 0% 100% 0 0% 95% 99% 0 0% 85% 94% 0 0% 75% 84% 0 0% 50% 74% 19 5,78% Nincs találat ,22% Láthatjuk, hogy a szöveg fordításának előrehaladásával 19 szó (5,78%) részleges találatunk lesz, ám ez sovány vigasz a 40 perces időkorlát mellett. A helyzeten javít viszont, hogy a 149

154 fordítók a Wordös csoportban és az üres fordítómemóriával dolgozó csoportban is megkapták a korábbi fordítást Word-fájlban, így a terminológiában és néhány fordulatban is volt hova segítségért fordulni, nem kellett ténylegesen a nulláról elkészíteniük a fordítást. Jelentős különbségre derül fény a megtöltött fordítómemóriával végzett statisztikából. Mivel a lektorált és a lektorálatlan fordítómemóriával végzett statisztika is pontosan ugyanazokat az eredményeket hozta, ezeket összevonva, egy táblázatban mutatom be (ld. 22. táblázat). 22. táblázat: memoq-statisztika megtöltött fordítómemóriával (homogeneitás nélkül) Típus Szószám Százalék Összesen % Ismétlés 0 0% 101% 4 1,22% 100% 53 16,11% 95% 99% 0 0% 85% 94% 0 0% 75% 84% 11 3,34% 50% 74% 82 24,92% Nincs találat ,41% Ebben az esetben már több pontos találatunk is van (négy szó 101%-os és 53 szó 100%-os találat), és több részleges találatból dolgozhatunk. A szövegnek összesen az 54,41%-át kell nulláról fordítani, azaz 179 szót. Emellett a fordítók szabadon használhatják a konkordanciát, amelynek segítségével rákereshetnek a korábbi fordításokból szavakra, kifejezésekre vagy nagyobb elemekre, és újrahasznosíthatják azokat. A fentiek alapján várhatóan a 40 perces időkeret nem jelent problémát egyik csoportnak sem, várakozásaim szerint mindenki be tudja majd fejezni a fordítást. A minőséget tekintve véleményem szerint hasonló eredményeket fogunk kapni, mint a próbakutatások esetében A fordítási feladat külső tényezői A piaci szemlélet bemutatásából kiderült, hogy magán a tényleges fordításon kívül számos további, külső tényező is kapcsolódhat egy fordítási feladathoz. Mivel a valóságban is elsősorban az ügyfél elvárásainak megfelelően igyekszünk dolgozni miközben természetesen a fordítás belső tényezőit is szem előtt tartjuk, ezért fontosnak tartottam, hogy a feladathoz körülményt is kapcsoljak, ahogy már a próbakutatás során is tettem. A fordítási feladat külső tényezői az empirikus kutatásban sem változtak, így a függelékekben mellékelt útmutató és a kérdések is változatlanok maradtak (ld pont). 150

155 Mivel azonban a szöveg témája módosult, és ez kihat a külső tényezők értelmezésére is, ezekre ebben a fejezetben is részletesen kitérek az új szöveg szempontjából. Az első külső tényezőt a fordítás célja alkotja: használati útmutatóról van szó, tehát a vásárlóknak szól, és a nagyközönség elé kerül ( publikálják ). Ennek a szövegtípusnak megvannak a maga bevett fordulatai és szokásai, amelyekkel mindenki találkozhatott már többször élete során, ha esetleg fordítói munkájában nem is foglalkozik hasonló szövegekkel. A következő elvárás az volt, hogy a fordítók mindenképp használják a meglévő fordításokat, és csak akkor módosítsanak rajta, ha az nyelvileg szükséges. Ez a fordítási gyakorlatban sem ismeretlen, sokszor találkozhatunk olyan feladattal, ahol az új elemeket és a részleges találatokat normális módon kell kezelni, a pontos találatokat pedig csak át kell nézni. Előfordul olyan is, hogy a meglévő fordításokhoz nem is szabad nyúlni, azok zárolva vannak. Ilyenkor, ha hibát találunk, természetesen szólunk, de sokszor semmilyen visszajelzés nem érkezik. Ezt a tényezőt azért fűztem a kutatáshoz, hogy csökkenthessem valamennyire az időkorlát okozta stresszt. A harmadik ügyfélelvárás a következőképpen hangzott: Emellett előírás, hogy végig kövesd a forrásnyelvi szöveg szerkezetét. A megfogalmazás az előzőekhez hasonlóan itt is szándékosan homályos. A szövegtípus jellegéből adódóan természetesen ez mindössze annyit jelent, hogy ügyeljenek az esetleges sortörésekre és hasonló formai elemekre ennél a szövegtípusnál ez fontos szerepet játszik. Semmiképpen nem elvárás egy magyartalan szöveg, és a fordítónak is tisztában kell lennie ezzel. Végül az ügyfél negyedik elvárás az elképzelt szituációnkban az volt, hogy a fordítók ne tegező és ne többes szám első személyű megszólításokat alkalmazzanak. Ezekkel az elvárásokkal nemcsak a fordítók, hanem a lektorok is tisztában voltak, és figyelembe is vették őket a lektorálás során Adatgyűjtés, adatfeldolgozás Az adatgyűjtés két részből állt. Egyrészről adatokra volt szükségem a fordítóktól a különböző fordítási variációkban készült fordítások formájában, ezek adták a kutatás alapját, ugyanis ezek alapján történt a lektorálás és minden későbbi számítás. Másrészről adatokra volt szükségem a lektoroktól a nyelvi minőségbiztosítási modell alapján végzett lektorálás formájában, amelynek során a lektorok jelölték, kategorizálták és súlyossági pontszámmal látták el a hibás részeket. Az így kapott értékek adták a számítások alapját. A résztvevőktől megkapott fordításokat szegmentált formában egy Excel-táblába másoltam, mindegyik fordítás külön munkalapra került a hozzárendelt kóddal, majd a 151

156 munkalapokat megkevertem. Különösen ügyeltem arra, hogy egyik munkalapon sem szerepeljen utalás arra, melyik változatban készülhettek, a formázást a teljes fájlban egységesítettem. A fordítások különböző formátumokban, valamint az összes fordítást tartalmazó Excel-fájlok a mellékelt CD-ROM-on találhatók. Összesen öt fordításra mellékeltem példát, ezek a függelékek között találhatók meg. Az Excel-fájl mellett praktikus okokból döntöttem. Ebben a fájlban kényelmesen egymás mellé helyezhető a forrásnyelvi és a célnyelvi oldal, emellett a hibakategóriáknak is találhatunk kényelmesen helyet. A hibás szót/kifejezést/részt színekkel meg lehet jelölni, és egy újabb oszlopba akár megjegyzést is lehet fűzni. Ez természetesen egy Word-fájlban is kivitelezhető, ha táblázatos formát használunk, ugyanakkor a Wordös formátumban például nem lehet olyan változatosan képleteket használni, mint az Excel-fájlban (pl. hibakategóriák összeszámlálásához), illetve nem lehet külön-külön munkalapokra helyezni és ezzel egyetlen fájlban tárolni az összes fontos elemet (útmutató, fordítások). Fontosnak tartom megemlíteni, miért a szegmentált változat mellett döntöttem. Ennek legfőbb oka az, hogy maguk a lektorok is fordítási környezetben végzik munkájuk legnagyobb részét, így nem okoz számukra gondot egy szegmentált fordítás olvasása. Másrészről szegmentált formában könnyebb az egyes hibakategóriákat és súlyosságokat jelölni. Exceltáblában és Word-fájlban is körülményesebb hibákat jelölni a folyószövegben, majd hozzájuk fűzni a hibakategóriát, a súlyosságot és esetlegesen megjegyzést is. A lektoroknak kiküldött Excel-tábla első munkalapja tartalmazta a 4. fejezetben már ismertetett lektorálási feladat leírását és az alkalmazandó nyelvi minőségbiztosítási modell hibakategóriáit alkategóriákkal, magyarázattal és súlyossági szintekkel. A próbakutatások során felhasznált útmutatóhoz képest minimális változtatásokat hajtottam végre az új útmutatóban (ld. 10. ábra). Egyrészről kivettem a fordításízű szegmensek megjelölésére vonatkozó kérést, hiszen az interferenciával kapcsolatos kutatási kérdést és a hozzátartozó hipotézist a próbakutatások alapján elvetettem. Emellett hozzátettem a leíráshoz, hogy a D oszlopban megjegyzéseket is szívesen fogadok. Utóbbi hiányzott a próbakutatások során, és egyik lektor sem fűzött semmilyen további megjegyzést a feladathoz, így arra a következtetésre jutottam, hogy a lehetőséget jelezni érdemes a számukra. A lektorálás végeztével arra kértem a lektorokat, hogy próbálják meg kitalálni, melyik fordítás milyen variációban készülhetett. 152

157 10. ábra: A lektorálási útmutató feladatleírással és a hibakategóriákkal A lektorálásra mellékeltem néhány példát a függelékekben, az összes szöveget tartalmazó Excel-fájlok pedig a mellékelt CD-ROM-on találhatók meg. Összegezve a lektorok hibakategóriák és hibasúlyosságok alapján biztosítottak adatokat a kutatáshoz, amelyeket számszerűsíthettem, és ezek alapján összevethettem az egyes variációkban készült fordításokat a minőség szempontjából. Itt kifejezetten felhívnám a figyelmet, hogy nem kívánok értékítéletet mondani egyetlen fordító munkájáról sem. Célom az, hogy a kimutatott hibakategóriák és számuk alapján megvizsgáljam, milyen különbségek mutathatók ki az egyes módozatok között, és ezek alapján kívánok következtetéseket levonni a fordítási környezetek használatáról a gyakorló és a tanuló fordítók, valamint mindenki más számára, aki a mindennapokban fordítási környezetekkel dolgozik A kutatás eredményei a kérdőíves válaszok és a produktivitás szempontjából A jelen alfejezetben a kérdőívre adott válaszok és a produktivitásra vonatkoztatható adatok fényében elemzem a kutatási eredményeket. A minőségre gyakorolt hatást az 5.7. alfejezetben vizsgálom az elemzés egyes lépéseinek bemutatását követően. Végül az eredményeket a 6. fejezetben tárgyalom, ahol kitérek a hipotézisek vizsgálatára is A produktivitásra gyakorolt hatás A próbakutatásokhoz hasonlóan az empirikus kutatásban is alkalmaztam az idő tényezőjét, és 40 perces időkorlátot adtam meg a fordítások elkészítéséhez. Ennek segítségével vethetünk egy pillantást arra, hogy a fentiekben meghatározott körülmények között kimutatható-e eltérés a 153