Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség
|
|
- Fruzsina Székely
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Diplomás Pályakövető Rendszer Motiváció és elégedettség A Diplomás Pályakövető Rendszerhez kapcsolódó kérdőívvel minden tanév második félévében megkeressük az Egyetem aktuális hallgatói állományát. Az országos, standardizált kérdőívek mellé évek óta saját, intézményi sajátosságokra rákérdező kérdőívet is szerkesztünk. Ennek a kutatásnak az eredményei nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy reálisabb kép alakuljon ki a hallgatók Egyetemmel kapcsolatos- véleményét illetően. A kérdések kitérnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megítélésére, az oktatás általános és konkrét problémáira, az Egyetem által nyújtott szolgáltatások színvonalára. Jelen kutatás alapját képező kérdőív kitöltésére :00-tól :59-ig volt lehetőség hallgató kapott a Neptun rendszeren keresztül felkérő levelet a kérdőív kitöltésére, közülük 1959 fő töltötte ki a kérdőívet. Ez 32%-os, az on-line kérdőívek körében magas kitöltési hajlandóságot eredményezett. A felmérés anonim, a válaszadókat semmilyen formában nem lehet beazonosítani. A válaszadók 43,2%-a férfi, 56,-a nő volt. A kutatásban részt vevő, hallgatók Karok és évfolyamok szerinti eloszlását az alábbi ábrák mutatják (1-2 ábra). 1. ábra. A válaszadók Karok szerinti eloszlása n= HHK KTK NETK RTK 1
2 2. ábra. A válaszadók évfolyamok szerinti eloszlása n= % 3 első második harmadik negyedik ötödik Minden felsőoktatási intézmény számára fontos tudni, hogy milyen indokok miatt választották a hallgatói, hiszen ez a későbbiekben felhasználható marketingforrást jelenthetnek. Ugyanakkor ráirányíthatják a figyelmet olyan elhanyagolt területre, amelyek fejlesztése esetén szélesebb érdeklődői kör szólítható meg. 3. ábra. Milyen ok(ok) játszottak szerepet, amikor úgy döntött, hogy tanulmányait az NKE-n (illetve annak jogelődintézményeiben) folytatja? n= ,50% 72% 75,70% 19, 21, 5,60% 11,90% 34,90% 35,40% 36, Igen 2
3 A hallgatók háromnegyede (75,) a piacképes diploma miatt választotta az Egyetem valamelyik szakját. Szintén magas azoknak az elhivatott hallgatóknak az aránya (72%), akik csak az NKE által kínált képzések miatt választották az egyetemet. Kifejezett továbbtanulási célként a hallgatók kétharmada (61%) jelölte meg az NKE- t. A fiatalok továbbtanulási attitűdjeinek befolyásolásában fontos kortárscsoportok szülők - tanárok hármasából a legnagyobb hatása a kortárscsoportoknak (34,) volt. A szülők véleménye csak minden ötödik (21,3%) hallgató számára volt döntő, a középiskolai tanárok szerepe szinte elhanyagolható (5,). Az NKE- n való elsődleges továbbtanulási hajlandóság rendkívül magas, szinte alig van olyan hallgató, aki nem első helyen jelölte meg az egyetemet a továbbtanulás szempontjából. 4. ábra. Legutóbbi felvételijekor hányadik helyen jelölte meg az NKE- t (illetve annak jogelődjét)? n=1817 5% 2% 1% Első helyen Második helyen Harmadik helyen Negyedik helyen 92% Az Egyetem életét, szervezetét, a benne rejlő lehetőségeket természetesen a hallgatók ismerik legjobban, ők tudják a leginkább megítélni valaminek a hasznosságát, a saját életükben való fontosságát. Ezért kiemelten is fontos, hogyan ítélik meg az intézmény hallgatói az NKE- n szerzett tudás hasznosíthatóságát. A hallgatók több mint fele (5) szerint az itt szerzett tudás jól hasznosítható a munkaerő- piacon, szintén ugyanennyien megfelelő szakmai kapcsolatokkal kerülnek ki az intézmény falai közül. Ugyanakkor arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a hallgatók inkább gondolják azt, hogy elméleti a képzés (72,) szemben a gyakorlatias képzéssel (18,). 3
4 5. ábra. Az Nemzeti Közszolgálati Egyetemről kialakított hallgatói vélemények n= 1959 AZ NKE-n szerzett tudás jól hasznosítható a munkaerőpiacon Az NKE-n szakmai kapcsolatokat lehet építeni 8,00% 3% 28,00% 3,40% 25,60% 32% 33,50% 24,00% 5,00% 22,50% Az NKE segíti a továbbtanulást 8,60% 33,50% 2 1 Az NKE-n gyakorlatias az oktatás Az NKE-n elméleti az oktatás 16, 3,60% 1% 29, 3 30,80% 13, 5% 5,50% 35,40% Az NKE nehéz 5,80% 2,80% 34,40% 23,60% 3% 0% 40% 60% 80% 100% Egyáltalán nem ért egyet Nem ért egyet Is- is Egyetért Teljesen egyetért Nem válaszolt A 6. ábra azokkal a mindennapi kérdésekkel foglalkozik, amelyek egy egyetemista mindennapjait meghatározzák, egy intézményhez köthető lojalitását, pozitív odafordulását elmélyíthetik. Általánosságban megállapítható, hogy az egyes kategóriákban viszonylag alacsony azoknak az aránya, akik egyáltalán nem elégedettek (3-10 % között), és hozzávetőlegesen azonos azok aránya is, akik semleges választ ( is-is ) adtak a kérdésekre (25-3 közötti sáv). Egyértelműen a pozitív megítélés tartományában marad az oktatói segítőkészség megítélése (6), valamint az oktatók és hallgatók viszonyának megítélése (5). A hallgatók közel fele pozitívan ítélte meg a Facebook megjelenést (52%), illetve az egyetemi, kari honlapokat (50%). A legkritikusabban az oktatás szervezettsége (3), a nyelvképzés (), valamint az elméleti és gyakorlati órák arányát tekintve voltak (25%). 4
5 6. ábra. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói értékelése különböző szempontok alapján n=1595 Elméleti és gyakorlati tárgyak aránya 35% 1 Nyelvképzés 12% 2 Tanulmányi ügyintézés % Hallgatók által hozzáférhető számítógépek 2 23% Közösségi élet az egyetemen 3% A hallgatók tájékoztatása tanulmányi és képzési ügyekkel kapcsolatban Oktatók segítőkészsége Hallgatók és oktatók viszonya általában 1 5% 1% 2 6,00% 2% 31% 41% 40% 2 15% 3% 25% 2% 18,00% 3% Oktatás szervezettsége Egyetem Facebook megjelenése Egyetemi, kari honlapok 1 3,00% 25,00% 3,00% 3 33% 33% 2 2 2% 22,00% 3% Tantermek felszereltsége % 2% Egyáltalán nem elégedett Nem elégedett Is-is Elégedett Teljesen elégedett Nem válaszolt Az egyetemek hallgatói értékelésében manapság egyre fontosabb szegmenst kapnak azok a tényezők, amelyek az intézmény által nyújtott különböző szolgáltatások színvonalát jellemzik. A NKE kiemelt figyelmet szentel a magas színvonalú oktatói tevékenységen túl a tudományos élet fontosságára, a sportos, egészségtudatos életvitel elsajátítására. Az Egyetem által kínált szolgáltatások hallgatói megítélése természetesen eltér, de a Wifi szolgáltatás kivételével (), általában alacsony szinten marad az elégedetlenkedők tábora (2-). 5
6 7. ábra. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem által nyújtott néhány szolgáltatás megítélése a hallgatók körében n=1959 Sportolási lehetőségek 1 Kulturális programok 3% 2 2 Büfé 2 Menza 15% 25% 2 Orvosi ellátás 1 53% Kari tanulmányi osztály 2 25% 15% Hallgatói önkormányzat 35% Kutatóintézetek 3% 3% 1 5 Szakkollégium 5% 1 51% Könyvtár 2% 5% 32% 2 Wifi szolgáltatás 15% 1 Egyáltalán nem elégedett Nem elégedett Is-is Elégedett Teljesen elégedett Nem válaszolt A hallgatók közel fele (43,) részt vett a szakjával kapcsolatos szakmai gyakorlaton. Ezekről alkotott hallgatói véleményeket a 9. ábra összegzi. A nem válaszolt kategória magas aránya az egyes kérdéseknél azzal magyarázható, hogy az elsőéves hallgatók háromnegyede (76,) a másodévesek harmada (32,) még nem volt szakmai gyakorlaton. A résztvevők alapvetően pozitívan ítélték meg, és nagyon hasznosnak tartották a szakmai gyakorlatot, ahol sok újat tanultak, valódi munkatapasztalatra tettek szert. A többség véleménye szerint a munkaerő- piaci versenyben, valamint a tanulmányokban is előnyt jelent a szakmai gyakorlaton való részvétel. 6
7 8. ábra. A szakmai gyakorlat hallgatói megítélése különböző szempontok alapján n=1895 Szívesen dolgoznék a szakmai gyakorlati helyemen, miután elvégeztem a szakom 3% 5% 12% 2 42% A szakmai gyakorlat során valódi munkatapasztalatra tettem szert 1 41% Az oktatóim sokat segítettek a szakmai gyakorlat helyének megtalálásában A szakmai gyakorlat során sok újat tanultam Szakmai gyakorlattal könnyebb lesz az elhelyezkedés a munkaerőpiacon A szakmai gyakorlat elősegítette a tanulmányaimat 15% 5% 3% 1 23% 23% 5% 3% 1 45% Egyáltalán nem ért egyet Nem ért egyet Is-is Egyetért Teljesen egyetért Nem válaszolt A hallgatók döntő része elégedett az Egyetemmel, amit leginkább az a számadat támaszt alá, mely szerint 85,5 %-uk ajánlaná a NKE- et az ismerőseinek. A hallgatók több mint fele (51,2%) tervezi azt, hogy továbbtanul az egyetemen, leginkább államilag támogatott formában. 9. ábra. Milyen finanszírozási formában folytatná tanulmányait az NKE- n? n= Államilag támogatott Költségtérítéses 6 Még nem tudja Mindkettő Nem válaszol 7
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Egyéni aktív hallgatói kérdőív 2011 I. blokk: motiváció és elégedettség QM01/x Milyen ok(ok) játszottak szerepet, amikor úgy döntött, hogy tanulmányait a ZMNE-n fogja
Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK
Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011 Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK 6.1. csak annak, aki az ETR adatai alapján az mesterképzésre, doktori képzésre jár az ELTE-n és idejárt alapképzésben
Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján
Jelentés a NKE 2017. évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján 2017. év január hónapban, - a hagyományokhoz híven- a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ismét megtartotta a Nyílt Napok rendezvénysorozatát.
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT Módszertan Adatfelvétel időszaka: 2017. április - május Eszköz: online, anonimizált kérdőív Célcsoport: 2016/17-es évben aktív hallgatók
Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar
Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari értékelés és intézkedési terv a Diplomás Pályakövető Rendszer PTE-n végzett: - 2010-es hallgatói motivációs vizsgálata, - 2007, 2009-ben végzettek vizsgálata kapcsán.
Diplomás Pályakövető Rendszer 2016-os Hallgatói Motivációs vizsgálat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen július
Diplomás Pályakövető Rendszer 2016-os Hallgatói Motivációs vizsgálat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2016. július Készítette: Dr. Varga András Oktatási Iroda DPR- referens 1 Tartalom Bevezetés... 3 1.
Hallgatói elégedettségi felmérés
Hallgatói elégedettségi felmérés 2012/2013. tanév 1. és 2. félév Kérdések k4 k5 k6 k7 k8 k9 k10 k11 k12 k13 k14 Az oktató mennyire felkészült az órákra? Mennyire érthető az oktató által átadott ismeret?
Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2014/2015-ös tanév II. félév. Testnevelő tanárok
Oktatói munka hallgatói véleményezése 2014/2015-ös tanév II. félév Testnevelő tanárok A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szellemi műhelyként az ország egyik meghatározó felsőoktatási intézménye. Emellett
Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2016/2017-es tanév I. félév. Testnevelő tanárok
2. számú melléklet Oktatói munka hallgatói véleményezése 2016/2017-es tanév I. félév Testnevelő tanárok A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szellemi műhelyként az ország meghatározó felsőoktatási intézménye.
Diplomás Pályakövető Rendszer 2017-es Hallgatói Motivációs vizsgálat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen július
Diplomás Pályakövető Rendszer 2017-es Hallgatói Motivációs vizsgálat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2017. július Készítette: Dr. Varga András Oktatási Iroda DPR- referens 1 Tartalom Bevezetés... 3 1.
Diplomás Pályakövető Rendszer 2017-es Hallgatói Motivációs vizsgálat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen július
Diplomás Pályakövető Rendszer 2017-es Hallgatói Motivációs vizsgálat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2017. július Készítette: Dr. Varga András Oktatási Iroda DPR- referens 1 Tartalom Bevezetés... 3 1.
Oktatói munka hallgatói véleményezése es tanév II. félév. Oktatók
Oktatói munka hallgatói véleményezése 2013-2014-es tanév II. félév Oktatók Eredmények 1. A diákok órákon való részvételi hajlandósága évek óta kimagasló. A hallgatók több mint négyötöde (82%) gyakori látogatója
Nyugat-magyarországi Egyetem
Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer tavaszi felmérésről Gyorsjelentés Nyugat-magyarországi Egyetem Intézményi rész Jelenleg
WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA
WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG MÉRÉSE BUDAPEST 017. 1 1. A kutatás körülményei A Wekerle Sándor Főiskolán 017. októberében hallgatói elégedettség vizsgálatot végeztünk. A megkérdezés
Oktatói munka hallgatói véleményezése es tanév I. félév. Oktatók
1. számú melléklet Oktatói munka hallgatói véleményezése 2016-2017-es tanév I. félév Oktatók A Nemzeti Közszolgálati Egyetem az ország legfiatalabb felsőoktatási intézményeként olyan örökséget hordoz,
Diplomás Pályakövető Rendszer 2018-as Hallgatói Motivációs vizsgálat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szeptember
Diplomás Pályakövető Rendszer 2018-as Hallgatói Motivációs vizsgálat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2018. szeptember Készítette: Dr. Varga András Oktatási Iroda DPR- referens 1 Tartalom Bevezetés...
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK VIZSGÁLATA
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK A MÓDSZERTAN Telefonos megkérdezés központilag előírt kérdőív alapján Adatfelvétel ideje: 2013. November 20014.
MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar
MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar DPR kiértékelés (2010-2012-2014-ben abszolváltak) Informatikai képzési terület 2015. október DPR: a 2010-2012-2014-ben abszolváltak (informatikai képzési
Jelentés a 2013-as Educatio kiállításról
Jelentés a 2013-as Educatio kiállításról Életpálya Iroda Molnár Balázs I. Bevezető A január 18-19-én tartott Educatio kiállításon a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (továbbiakban NKE) is állított standot,
Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján
Jelentés a NKE 2016. évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján 2016. év január hónapban, - a hagyományokhoz híven - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ismét megtartotta a Nyílt Napok
Jelentés a KTK évi nyílt napi rendezvényén. kitöltött kérdőívek alapján
Jelentés a KTK 2016. évi nyílt napi rendezvényén kitöltött kérdőívek alapján A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2016. január hónapban több aktuális esemény mellett- a leendő hallgatóira is fókuszált. Ennek
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2017. november 16. Minőségfejlesztési beszámoló részei Minőségfejlesztési történések OHV felmérés 2016/2017. tavasz Szolgáltatási felmérés
Kutatási tanulmány. Szak Hallgatói létszám fő Válaszok száma Kereskedelem és
Kutatási tanulmány Bevezetés A Szolnoki Főiskola célja a Támop 4.1.1 projekt keretében egy olyan DPR rendszer kidolgozása, amely több szempontból képes segíteni az intézmény munkáját. A projekt keretében
Jelentkezési adatok elemzése 2014-ben
Jelentkezési adatok elemzése 2014-ben A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Karai és Intézetei a 2014-2015-ös tanévben is széles körű kínálattal várják az intézményben továbbtanulni vágyó fiatalokat. Az
Oktatói munka hallgatói véleményezése as tanév II. félév. Oktatók
Oktatói munka hallgatói véleményezése 2017-2018-as tanév II. félév Oktatók A Nemzeti Közszolgálati Egyetem olyan örökséget hordoz, amely a tudást mindig értéknek, kiindulási alapnak tekintette. Ennek szellemisége
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2016. október 20. Minőségfejlesztési beszámoló részei Egyetemi Minőségfejlesztési Program és Minőségügyi Kézikönyv elkészülése 2016. tavaszi
MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar
MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar DPR kiértékelés (2013-2015-2017-ben abszolváltak) Műszaki képzési terület 2019. június DPR: a 2013-2015-2017-ben abszolváltak (műszaki képzési terület)
D i p l o m á s P á l y a k ö v e t ő R e n d s z e r
D i p l o m á s P á l y a k ö v e t ő R e n d s z e r PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM A kiválóságnem öröklődik, a szakértelem nem velünk születik A katolikus egyetemi képzés a munkaerő-piac visszajelzése
Kari körkérdés. A PTE BTK hallgatóinak véleménye a Kart érintő kérdésekről. Péntek Eszter, Horzsa Gergely, Németh Zsuzsanna, Dudás Dominika
Kari körkérdés A PTE BTK hallgatóinak véleménye a Kart érintő kérdésekről Péntek Eszter, Horzsa Gergely, Németh Zsuzsanna, Dudás Dominika A válaszadók megoszlása a képzés jellege alapján (%) A képzés jellege
Oktatói munka hallgatói véleményezése as tanév I. félév. Egységes osztatlan képzés
1. számú melléklet Oktatói munka hallgatói véleményezése 2017-2018-as tanév I. félév Egységes osztatlan képzés A Nemzeti Közszolgálati Egyetem olyan örökséget hordoz, amely a tudást mindig értéknek, kiindulási
Közlekedésmérnök szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények (18 fő, 13,53%) szeptember
Közlekedésmérnök szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények (18 fő, 13,53%) 2015. szeptember 1. Válaszadók száma és aránya az aktív státuszú hallgatói létszámhoz képest. 13,53% 86,47% Felmérésben
A tanító szakra vonatkozó júniusi szeptemberi hallgatói elégedettségmérés eredményeinek értékelése
A tanító szakra vonatkozó. júniusi szeptemberi hallgatói elégedettségmérés eredményeinek értékelése 1. A válaszadók száma és aránya az aktív státuszú hallgatói létszámhoz képest 56 fő 39 fő 38,35% 3,23%
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2016. június 2. Minőségfejlesztési beszámoló részei Minőségfejlesztési történések Hallgatói SWOT felmérés 2015-ös DPR felmérés (végzettek
Felvételi adatok elemzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
Felvételi adatok elemzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2014 A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Karai és Intézetei a 2014-2015-ös tanévben is széles körű kínálattal várták az intézményben továbbtanulni
WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA
WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE Budapest 2018. 1 1. Bevezetés A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola fontosnak tartja, hogy az oktatás színvonalának emelése érdekében rendszeresen
KÉRDŐÍV 2010 Ősz Diplomás Pályakövető Rendszer
1 KÉRDŐÍV 2010 Ősz Diplomás Pályakövető Rendszer Jó napot kívánok! XY-al beszélek? QZ.. vagyok, a Szent István Egyetem megbízásából hívjuk fel a végzett hallgatókat, hogy érdeklődjünk, mi történt velük
TÁRSADALMI MEGÚJULÁS OPERATÍV PROGRAM TÁMOP-4.1.1./A-10/2/KMR - 2010-0013 A PPKE MENEDZSMENTJÉNEK KÖZPONTI FEJLESZTÉSE DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER
TÁRSADALMI MEGÚJULÁS OPERATÍV PROGRAM TÁMOP-4.1.1./A-10/2/KMR - 2010-0013 A PPKE MENEDZSMENTJÉNEK KÖZPONTI FEJLESZTÉSE DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER BESZÁMOLÓ a Pázmány Péter Katolikus Egyetem TÁMOP 4.1.1.
MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar
MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar DPR kiértékelés (2009-2011-2013-ban abszolváltak) Műszaki képzési terület 2014. október DPR: a 2009-2011-2013-ban abszolváltak (műszaki képzési terület)
Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki felsőoktatási szakképzési szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények.
Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki felsőoktatási szakképzési szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények (7 fő 31,81%) 2015. október 1. Válaszadók száma és aránya az aktív státuszú
Nyugat-magyarországi Egyetem
Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer őszi felmérésről Gyorsjelentések Nyugat-magyarországi Egyetem 2007-ben, 2008-ban és
Külső partneri elégedettség felmérés 2013.
Munkaügyi Központja Iktatószám: VAM/01/473-16/2013. Külső partneri elégedettség felmérés 2013. 2010-ben az MSZ EN ISO 9001:2009 Minőségirányítási rendszer bevezetése kapcsán kidolgozásra került egy új
MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar
MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar DPR (B) kiértékelés (2009-ben abszolváltak) 2012. június DPR(B): a 2009-ben abszolváltak A kérdőív három nagyobb blokkra, azon belül több kérdéscsoportra
Oktatás Hallgatói Véleményezése
Oktatás Hallgatói Véleményezése Milyen arányban vett részt a kurzuson a félév során? Jelölje X-szel a válaszát! Kérjük, csak egy választ jelöljön meg. egy órán sem vettem részt legalább az órák háromnegyedén,
A tanító szakra vonatkozó októberi hallgatói elégedettségmérés eredményeinek értékelése
A tanító szakra vonatkozó. októberi hallgatói elégedettségmérés eredményeinek értékelése 1. Válaszadók száma és aránya az aktív státuszú hallgatói létszámhoz képest 56 fő 39 fő 60 fő 38,35% 30,23% 38,46%
NYME Faipari Mérnöki Kar - Ipari termék- és formatervező szak () Válaszadók száma = 15
NYME Faipari Mérnöki Kar - Ipari termék- és formatervező szak () Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Átl. elt. Átlag Medián Jobb pólus
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 2017/18. tanév őszi félév
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 217/18. tanév őszi félév Az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa a 217. november 29-i ülésén elfogadta az új Oktatói, Kutatói Teljesítményértékelő Rendszert
Kérdőív értékelés 76% 1. ábra
Kérdőív értékelés Az adatfelmérést a Petőfi Sándor Művelődési Sportház és Könyvtár olvasói töltötték ki 0- ben. Önkéntesen ember töltötte ki a kérdőívet teljes anonimitás mellett. A kérdőív célcsoportja
Mezőgazdasági mérnök szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények. (50 fő 40,98%) október
Mezőgazdasági mérnök szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények (50 fő 40,98%) 2016. október 1. Válaszadók száma és aránya az aktív státuszú hallgatói létszámhoz képest. 2. Mennyire elégedett
KÉRDŐÍV Felsőoktatási rangsor (RANKING)
Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht. Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) 1134 Budapest, Váci út 37. Tel.: 477-31-00 KÉRDŐÍV Felsőoktatási rangsor (RANKING) 2007. április május Kérdező neve:
A Műszaki Anyagtudományi Kar évi minőségbiztosítási értékelései. I. OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE felméréseinek eredményei
M Ű S Z A K I A N Y A G T U D O M Á N Y I K A R A Műszaki Anyagtudományi Kar 2013. évi minőségbiztosítási értékelései I. OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE felméréseinek eredményei Az értékelésre került
Gólyatúra kérdőívek kiértékelése (2016. szeptember 07-október 21.)
206. szeptember 07. 0.00 óra KORDÉNÉ CSIKÓS ÉVA, BARTHA RÉKA, PAPP CSILLA Jelenlévők/kitöltött kérdőívek: 4/ 4 0 említés Nem: 4 baráttól, ismerőstől: 3 említés szórólapunkról: a könyvtár honlapjáról Mennyire
Hallgatói elégedettségmérés október (papír alapon megismételve: február)
Oszlop1 Hallgatói elégedettségmérés 2017. október (papír alapon megismételve: 2018. február) Osztatlan tanárképzés, földrajz szak A válaszadók száma és aránya a megkérdezett hallgatók számához képest Oszlop2
MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar
MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar DPR kiértékelés (2009-2011-2013-ban abszolváltak) Informatikai képzési terület 2014. október DPR: a 2009-2011-2013-ban abszolváltak (informatikai képzési
AJK_Golya Válaszadók száma = 104. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%
Válaszadók száma = 0 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás
Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények. (7 fő 15,21%) 2016.
Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények (7 fő 15,21%) 216. október 1. Válaszadók száma és aránya az aktív státuszú hallgatói létszámhoz képest.
A VHF Szociális munka szakon végzettek véleménye a szakon folyó képzésről és a munkaerő-piaci kilátások, 2016.
A VHF Szociális munka szakon végzettek véleménye a szakon folyó képzésről és a munkaerő-piaci kilátások, 06. / A felmérés célja és módszere 06 júniusában a záróvizsgán részt vett szociális munka szakos
TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM
E4/VI/2/2012. TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM ELÉGEDETTSÉGI KÉRDŐÍVEINEK ÖSSZEGZÉSE Tanfolyam időpontja: 2012. október 12
Nyugat-magyarországi Egyetem
Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer tavaszi felmérésről Gyorsjelentések Nyugat-magyarországi Egyetem Intézményi rész 2007-ben
TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV
TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019. Munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodó integrált hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a Szolnoki Főiskolán Munkaerő-piaci alkalmazkodás fejlesztése alprojekt
Diplomás Pályakövető Rendszer. 2013-as Hallgatói Motivációs vizsgálat. a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. 2013. július
Diplomás Pályakövető Rendszer 2013-as Hallgatói Motivációs vizsgálat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2013. július Készítette: Dr. Varga András Oktatási Iroda DPR- referens 1 Tartalom Bevezetés... 3 1.
A 2013-ban végzett hallgatók felmérésének eredményei
A Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) felmérések tapasztalatai a Műszaki Földtudományi Karon Bevezetés A statisztikai felméréseket a Miskolci Egyetem Minőségbiztosítási Irodája végezte el 2014- ben.
Képzés hallgatói véleményezése
NYME 9400 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u. 4. Képzés hallgatói véleményezése Ez az összesítés a/az Élelmiszerbiztonsági- és minőségi mérnöki szak 203. decemberi felmérés eredményeit tartalmazza. A minőségfejlesztési
Összefoglaló jelentés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nyílt nap 2013 felmérésről
Összefoglaló jelentés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nyílt nap 2013 felmérésről Egy oktatási intézmény életében különös jelentőséggel bírnak az egyetemi nyílt napok, hiszen ez kiváló lehetőség arra, hogy
Alcsoport_DE_vegzett_2017_MK. Válaszadók száma = 149. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%
Válaszadók száma = 9 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás
Tanulmány az Egyetemi Közös Modul bevezetésének oktatói tapasztalatairól
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a 2013/2014. tanév első félévében bevezetésre került az Egyetemi Közös Modul (EKM) tárgyainak oktatása. Az eddigi tapasztalatok megismerése érdekében készített kérdőívre
Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola
Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola H- 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2 Telefon: (88) 542-700, Fax: (88) 542-726 e-mail: vhfto@vhf.hu Minőségbiztosítási kérdőív kiértékelése Pedagógus szakvizsga, tehetséggondozás,
BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT
Fő BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 213 ÉS 217 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT A bejövő motivációs felmérésekben résztvevők számának alakulása 213 és 217 között változatos képet mutat. A teljes
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 VÉGZETT HALLGATÓK PÁLYAKÖVETÉSE
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 VÉGZETT HALLGATÓK PÁLYAKÖVETÉSE Módszertan Adatfelvétel időszaka: 2017. április - május Eszköz: online, anonimizált kérdőív Célcsoport: 2012-ben, 2014-ben és 2016-ban
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM GÓLYAKÉRDŐÍV
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM GÓLYAKÉRDŐÍV - 2012 Kedves Elsőéves Hallgató! Üdvözöljük egyetemünkön! Kérjük, töltse ki kérdőívünket, hogy többet tudhassunk az első éves hallgatókról, intézmény- és szakválasztásukról,
MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!
PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.
A VHF Szociális munka szakon végzettek véleménye a szakon folyó képzésről és a munkaerő-piaci kilátások, január
A VHF Szociális munka szakon végzettek véleménye a szakon folyó képzésről és a munkaerő-piaci kilátások, 09. január / A felmérés célja és módszere 09. januárjában a záróvizsgán részt vett szociális munka
Motivációs tesztek felépítése
Motivációs tesztek felépítése Veresné dr. Somosi Mariann intézetigazgató, egyetemi docens 1 Motivációs vizsgálat típusa Képzési szint BSc/BA MSc/MA OSZTATLAN Bejövő Közbülső Kimenő TANULMÁNYOK MEGKEZDÉSEKOR
Közbülső motivációs vizsgálatok kiértékelése a Gépészmérnöki és Informatikai Karon
Közbülső motivációs vizsgálatok kiértékelése a Gépészmérnöki és Informatikai Karon (TÁMOP 4.1.1/08-1) Felmérés időpontja: 2011 tavasz Készítette: Tóth Lajosné dr. Tuzson Ágnes Tartalomjegyzék 1 BSc képzések
GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények
GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 0 (DPR_hallgmotiv_0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb
GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.
GDF felmérések DPR0_hm (Hallgatói mot. 0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus n=mennyiség
MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról
NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... MÜL - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról RH-77-/0. Felmérési eredmények kiértékelése - Közgazdaságtudományi Kar - 0 Ez az összesítés az elsőéves
D E B R E C E N I E G Y E T E M Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar DÉKÁN
D E B R E C E N I E G Y E T E M Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar DÉKÁN A felhasználói partnerek véleménye a szervezetről és teljesítményről
Gépészmérnöki és Informatikai Karán 2008-BAN VÉGZETT HALLGATÓK FELMÉRÉSÉNEK ÉRTÉKELÉSE
A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karán 2008-BAN VÉGZETT HALLGATÓK FELMÉRÉSÉNEK ÉRTÉKELÉSE Tóth Lajosné dr. Tuzson Ágnes DPR(B) : a 2008-ban abszolváltak A kérdőív három nagyobb blokkra,
A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁRJÁBAN)
A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV 2013. JANUÁRJÁBAN) Összeállította: Ladányiné Sütő Tünde igazgatóhelyettes Az adatokat összesítette: Horváth Erika és Szabados Mátyás Budapest, 2013.
Alcsoport_DE_vegzett_2017_NK. Válaszadók száma = 46. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%
Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás
DE_Gólya_2016_rovid. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%
DE_Gólya_06_rovid DE_Gólya_06_rovid Válaszadók száma = 06 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség
MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról
NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... MÜL - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról RH-77-/0. Felmérési eredmények kiértékelése - Természettudományi Kar - 0 Ez az összesítés az elsőéves
DE_Golya_2014_v2. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25%
DE_Golya_0_v Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.
Oktatói munka hallgatói véleményezése. Testnevelő tanárok
Oktatói munka hallgatói véleményezése Testnevelő tanárok A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási struktúrájában fontos szerepet játszik a testi nevelés is. Mindezt több tény is alátámasztja: az emre való
Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on- line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014
2014.??.??. Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on- line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014 A projekt célkitűzései Hallgatói érdeklődés felkeltése a tudományos pálya iránt, főleg az MTMI
DE_Golya_2015_r. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25%
DE_Golya_0_r Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.
Diplomás Pályakövető Rendszer as Hallgatói Motivációs vizsgálat. állománycsoportok alapján. a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
Diplomás Pályakövető Rendszer 2013-as Hallgatói Motivációs vizsgálat állománycsoportok alapján a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2013. szeptember Készítette: Dr. Varga András Oktatási Iroda DPR- referens
DE Gólya DE Gólya felmérés (DE_golya) Válaszadók száma = 2749
DE Gólya DE Gólya felmérés (DE_golya) Válaszadók száma = 79 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT KÜLÜGYI BIZOTTSÁG
Határozat a levélszavazás eredményéről 2019. április 10.- 2019. április 13. 18:00 Menyhárt Barbara, az ELTE HÖK külügyi alelnöke, az Egyetemi Hallgatói Külügyi Bizottság (EHKB) elnökre 2019. április 10.-én
MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!
PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.
Nagykálló Város Önkormányzata
LAKOSSÁGI KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS 2. Nagykálló Város Önkormányzata Készült a,,teljesítmény, minőség, hatékonyság 2.0. ÁROP-1.A.5-2013-2013-0114 projekt keretében KÉSZÍTETTE: MEGAKOM STRATÉGIAI TANÁCSADÓ IRODA
Pomizs István Diplomás elvárások és realitás
Pomizs István Diplomás elvárások és realitás A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században Diplomás elvárások és realitás Pomizs István PhD hallgató Széchenyi
GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.
GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 0 () Válaszadók száma = 9 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag
A hallgatók tanulási szokásainak jellemzői a. Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Összefoglaló jelentés
A hallgatók tanulási szokásainak jellemzői a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Összefoglaló jelentés A tudás felértékelődésének szerepéről ma már senkit nem kell meggyőzni, mint ahogy arról sem, hogy a megszerzéséhez
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A pedagógusképzés diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási
MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról
NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... MÜL - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról RH-77-/0. Felmérési eredmények kiértékelése - Benedek Elek Pedagógiai Kar - 0 Ez az összesítés az elsőéves
Az intézményválasztás motivációi
NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... Az intézményválasztás motivációi Felmérési eredmények kiértékelése - Erdőmérnöki Kar 0 Ez az összesítés a/az Erdőmérnöki Kar 0 elsőseinek körében végzett, az intézményválasztás
Pályakövetés ben NAPPALI tagozaton végzettek kérdőívének kiértékelése. Készült: december 19. Készítette: Bognár Melinda felvételi üi.
Pályakövetés 2007-ben NAPPALI tagozaton végzettek kérdőívének kiértékelése Készült: 2008. december 19. Készítette: Bognár Melinda felvételi üi. 1 1.) Pályakövetés során kiküldött levelek száma az egyes
GYFK_gólya_2010. Válaszadók száma = 66. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 0% 25% 25%
Jelentéskészítő, GYFK_gólya_00 GYFK_gólya_00 Válaszadók száma = 66 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0% % Hisztogram
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Az agrártudományi terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009