Nyugat-magyarországi Egyetem

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nyugat-magyarországi Egyetem"

Átírás

1 Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a évi Diplomás Pályakövető Rendszer őszi felmérésről Gyorsjelentések Nyugat-magyarországi Egyetem 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben végzett hallgatók Készítette: Az Echo Innovációs Műhely és Dr. Kulcsár László, DPR szakmai vezető

2 Hosszú távú célok Az intézmény versenyképességének erősítése a munkaerő piaci kihívásokra való gyors és megalapozott válaszok biztosítása a képzés, kutatás és tudományos szolgáltatás területén a társadalmi gazdasági környezet kihívásaira jól reagáló szervezeti struktúra és viselkedés kialakítása, működése korszerű információs rendszer működtetése a hallgatóbarát intézmény kialakítása, fenntartása szellemének és környezetének Az intézményhez való kötődés erősítése

3 A DPR vizsgálatok közvetlen céljai A tájékozottság növelése az oktatók, vezetők körében: az intézményben lévő hallgatók motivációinak, elégedettségének, terveinek megismerése A jelenlegi képzési programban szükséges változtatások megalapozása, az intézményi stratégia korszerűsítése, hatékonyabb illeszkedése a környezeti kihívásokhoz, tendenciákhoz A DPR program intézményi és technikai hátterének fenntartható biztosítása.

4 Bevezetés A TÁMOP pályázat keretében a Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) kialakítása megtörtént, a szükséges felmérések őszi adatfelvétele egy célcsoportra terjedt ki: A korábban végzett hallgatók csoportjára Ezen belül a 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben végzettekre 2010 őszén telefonon személyes megkereséssel folyt a kérdőíves vizsgálat, amelynek eredményeit a gyorsjelentések tartalmazzák A telefonos kérdőívnek két része volt: Központi rész, amelyet az Educatio Kht. állított össze Intézményi rész, amelyet a NYME alakított ki

5 A felmérésben részt vett volt hallgatók összetétele

6 A kutatás mintája KAR Végzettek száma fő Korrigált alapsor Minta fő Arány Apáczai Csere János Kar ,4% Benedek Elek Kar ,3% Bölcsészettudományi Kar ,1% Erdőmérnöki Kar ,9% Faipari Mérnöki Kar ,8% Geoinformatikai Kar ,6% Közgazdaságtudományi Kar ,2% Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar ,1% Művészeti, Nevelési- és Sporttudományi Kar ,3% Természettudományi és Műszaki Kar ,5% NyME összesen ,6%

7 Az egyes karokon végzettek megoszlása ( ) és a telefonos minta megoszlása végzettek minta 15.2% 15.8% 8.6% 7.6% 26.8% 26.4% 14.1% 13% 2.7% 3.2% 5% 4.1% 2.5% NYME-GEO 2.7% 9.2% 9.7% 4% 5.6% 12% 12% 0% 5% 10% 15% 20% 25% 30%

8 Minta illeszkedése (reprezentativitás) a fõbb demoráfia változók mentén végzettek minta férfi nõ 24.2% 24.2% 75.8% 75.8% államilag finanszírozott költségtérítéses 40.9% 38.7% 59.1% 61.3% nappali 41.5% 42% levelezõ, esti, táv. 58.5% 58% 0% 20% 40% 60% 80% 100%

9 Minta illeszkedése (reprezentativitás) a fõbb demoráfia változók mentén végzettek minta 2007-ben végzett 2008-ban végzett 2009-ben végzett 31.3% 31.3% 34.1% 34.1% 34.7% 34.7% alapképzés (BA, Bsc) 11.4% 11.5% fõiskolai 71.4% 70.6% magasabb (MA, Phd stb) 17.2% 17.9% 0% 20% 40% 60% 80%

10 A Diplomás Pályakövető Rendszer őszi felmérésének előzetes értékelése

11 Tanul jelenleg felsõoktatási intézményben? igen, máshol 8.2% 7.7% igen, NYME-n 84.1% nem

12 Tanul jelenleg felsõoktatási intézményben? igen, NYME-n igen, máshol 7% 12% 13% 9% 8% 10% 3% 6% 18% 24% NYME-GEO 1% 1% 8% 1% 3% 6% 15% 4% 10% 5% 0% 10% 20% 30% 40% 50%

13 Milyen képzésben tanul jelenleg? mesterképzés (MA, MSc) alapképzés (BA, BSc) 42.9% 17.3% 9.2% 8.2% 10.2% 12.2% szakirányú továbbképzé doktori képzés (PhD, D hagyományos felsõfokú szakképzés

14 Milyen finanszírozási formában tanul? 45.0% államilag támogatott 55.0% költségtérítéses

15 Milyen finanszírozási formában tanul? Ha költségtérítéses formában tanul, azt ki finanszírozza? költségtérítéses 4.0% 2.0% teljesen vállalat, intézmény részben önerõ részben vállalat 45.0% 55.0% 94.0% teljesen önerõbõl államilag támogatott

16 Milyen tagozaton tanul? esti 8.0% levelezõ 53.0% 33.0% nappali 6.0% távoktatás

17 Jelenleg rendelkezik állandó, illetve alkalmi munkahellyel? Milyen jellegû a munkahelye? cégnél, intézménynél teljes munkaidõben dolgozik 75% elsõsorban alkalmi vagy szerzõdéses munkákat végez5.8% saját vállalkozását irányítja, abban dolgozik 2.3% jelenleg inaktív státuszban van (egészségügyi ok, 6.8% jelenleg munkanélküli 6.1% jelenleg nappali tagozaton tanul 4.5% nincs válasz 0.5% 0% 20% 40% 60% 80% 100%

18 Teljes munkaidõben dolgozók aránya az egyes karokon végezettek körében 77% 75% 77% 75% 55% 66% NYME-GEO 91% 73% 73% 79% 0% 20% 40% 60% 80% 100%

19 Ha most munka nélkül van, korábban volt állandó munkahelye a végzettség (abszolutórium) megszerzése óta? igen nem NYME-GEO % 20% 40% 60% 80% 100%

20 A diploma megszerzése óta hány munkahelye volt (a jelenlegivel együtt, ha van)? több NYME-GEO % 20% 40% 60% 80% 100%

21 Volt-e munka nélkül a diploma megszerzése után? igen nem NYME-GEO % 20% 40% 60% 80% 100%

22 Jelenlegi munkahelye melyik ágazathoz, szektorhoz tartozik? szolgáltatás 37.7% ipar, élelmiszeripar 10.1% 3.3% mezõgazdaság 35.9% 1.0% 12.1% nincs munkahelye igazgatás, közigazgatá kutatás-fejlesztés

23 Jelenleg milyen beosztásban dolgozik? önfoglalkoztató alkalmazott 83.9% 2.9% 4.6% 6.2% 2.4% egyéb vezetõ középvezetõ felsõvezetõ

24 Mennyi az Ön átlagos havi nettó összjövedelme? eft 49.5% 31.5% 100 e Ft alatt 16.8% 2.2% 250 e Ft fölött eft

25 Mennyi az Ön átlagos havi nettó összjövedelme? max 100 e Ft e Ft e Ft 250 e Ft felett NYME-GEO % 20% 40% 60% 80% 100%

26 Jelenlegi munkahelye mennyire biztos, vagy bizonytalan? Úgy gondolja, hogy egy év múlva is ugyanennél a cégnél fog dolgozni? nem tudja 2.7% inkább biztos, mint bi 35.5% 48.4% teljesen biztos 10.7% 2.7% inkább bizonytalan, mi nagyon bizonytalan

27 Jelenlegi munkahelyüket teljesen biztosnak érzõk aránya 50% 54% 50% 52% 22% 55% NYME-GEO 26% 47% 18% 59% 0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70%

28 Milyen mértékben szükséges a megszerzett diploma jelenlegi munkája ellátásához? teljes mértékben részben egyáltalán nem NYME-GEO % 20% 40% 60% 80% 100%

29 Az a szak, amit végzett az egyetemen, milyen mértékben juttatta hozzá azokhoz az ismeretekhez, amelyekre a munkahelyén szüksége van? teljes mértékben többségében kisebb részben egyáltalán nem NYME-GEO % 20% 40% 60% 80% 100%

30 Milyen mértékben tudta hasznosítani az egyetemi gyakorlati képzést, szakmai gyakorlatot munkahelyén? teljes mértékben többségében kisebb részben egyáltalán nem NYME-GEO % 20% 40% 60% 80% 100%

31 Hogyan, kiknek a segítségével helyezkedett el jelenlegi munkahelyén? Milyen szerepet játszottak ebben a következõ szempontok? (Átlagosztályzat 1-5 között) család, rokonság barátok, ismerõsök az egyetem oktatói, dolgozói 1.2 a tanulmányai alatt végzett munka 1.57 a munkaügyi hivatal 1.19 az internet újsághirdetés állásközvetítõ cégek 1.29 egyetemi állásbörze 1.08 szakmai gyakorlati hely

32 Mennyire elégedett jelenlegi munkájával az alábbi szempontok szerint? (Átlagosztályzat 1-5 között) a munka szakmai, tartalmi része 3.92 szakmai elõremenetel, karrierépítés 3.49 szakmai presztízs 3.54 jövedelem, juttatások 3.32 a munka személyi körülményei 4 a munka tárgyi körülményei

33 Tervezi-e, hogy munkahelyet változtat? igen nem nem tudja NYME-GEO % 20% 40% 60% 80% 100%

34 Lakóhelye és munkahelye ugyanazon a településen van? igen nem NYME-GEO % 20% 40% 60% 80% 100%

35 Mivel jár be a munkahelyére? tömegközlekedés 38.5% kerékpár, motorkerékpá 4.8% 18.9% 37.8% autó gyalog

36 Elõfordult, hogy szakmai segítséget kért korábbi oktatóitól, amióta elvégezte az egyetemet? több esetben egy esetben még nem volt ilyen NYME-GEO % 20% 40% 60% 80% 100%

37 Azok aránya, aki egyetemi tanulmányai alatt részt vett tudományos diákköri munkában önbevallás alapján 7% 11% 16% 1% 21% 27% NYME-GEO 1% 12% 41% 12% 0% 10% 20% 30% 40% 50%

38 Azok aránya, aki egyetemi tanulmányai alatt részt vett szakkollégiumban önbevallás alapján 3% 11% 4% 5% 1% 4% NYME-GEO 6% 6% 18% 6% 0% 5% 10% 15% 20%

39 Azok aránya, aki egyetemi tanulmányai alatt részt vett külfödi képzésben önbevallás alapján 4% 1% 2% 3% 15% 8% NYME-GEO 3% 3% 6% 3% 0% 2% 4% 6% 8% 10% 12% 14% 16%

40 Azok aránya, aki egyetemi tanulmányai alatt részt vett kutatási tevékenységben önbevallás alapján 17% 12% 5% 15% 26% 28% NYME-GEO 2% 16% 15% 7% 0% 5% 10% 15% 20% 25% 30%

41 Azok aránya, aki egyetemi tanulmányai alatt részt vett szakmai táborban önbevallás alapján 9% 18% 4% 5% 13% 18% NYME-GEO 3% 6% 11% 6% 0% 5% 10% 15% 20%

42 Azok aránya, aki egyetemi tanulmányai alatt részt vett demonstrátori munkában önbevallás alapján 7% 1% 1% 3% 3% 14% NYME-GEO 1% 3% 5% 1% 0% 2% 4% 6% 8% 10% 12% 14% 16%

43 Milyen gyakran tartja a kapcsolatot az egyetemmel, azzal a karral, ahol végzett? nagyon gyakran gyakran ritkán egyáltalán nem NYME-GEO % 20% 40% 60% 80% 100%

44 Tagja-e valamilyen öregdiák szervezetnek? igen nem NYME-GEO % 20% 40% 60% 80% 100%

45 Ha most kellene pályát választani,... újra ezt a szakot választaná nem választaná nem tudja NYME-GEO % 20% 40% 60% 80% 100%

46 Ha most kellene választani, újra erre az egyetemre jönne tanulni? igen nem nem tudja NYME-GEO % 20% 40% 60% 80% 100%

47 Milyen mértékben tartja szükségesnek, hogy tovább képezze magát? elengedhetetlen szükséges, de nem annyira nem szükséges NYME-GEO % 20% 40% 60% 80% 100%

48 Tervezi, hogy MÁS SZAKTERÜLETEN további tanulmányokba kezd? biztosan valószínûleg valószínûleg nem biztosan nem NYME-GEO % 20% 40% 60% 80% 100%

49 Hogyan látja, mekkora ma Magyarországon a végzettsége, diplomája szerinti szakmájának társadalmi presztízse és anyagi megbecsültsége? Átlagpontszám 1-5 iskolai skálán NYME-GEO társadalmi presztízs anyagi megbecsültség

50 Tervezi-e, hogy külföldre megy dolgozni? igen nem nem tudja NYME-GEO % 20% 40% 60% 80% 100%

51 További információ: Prof. Dr. Kulcsár László

KÉRDŐÍV 2010 Ősz Diplomás Pályakövető Rendszer

KÉRDŐÍV 2010 Ősz Diplomás Pályakövető Rendszer 1 KÉRDŐÍV 2010 Ősz Diplomás Pályakövető Rendszer Jó napot kívánok! XY-al beszélek? QZ.. vagyok, a Szent István Egyetem megbízásából hívjuk fel a végzett hallgatókat, hogy érdeklődjünk, mi történt velük

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer tavaszi felmérésről Gyorsjelentések Nyugat-magyarországi Egyetem Intézményi rész 2007-ben

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer tavaszi felmérésről Gyorsjelentés Nyugat-magyarországi Egyetem Intézményi rész Jelenleg

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer DPR Modulfelelős/Szakmai lektor: Prof. Dr. Kulcsár László 2

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer DPR Modulfelelős/Szakmai lektor: Prof. Dr. Kulcsár László 2 A Nyugat-magyarországi Egyetemen végzett hallgatók jelenlegi helyzete, jövőbeni tervei és az egyetemi képzés értékelése Szakmai beszámoló a 2007-2008-2009 években végzett hallgatók körében 2010. őszén

Részletesebben

A 2007-2009 között végzett hallgatók körében végzett telefonos kutatás eredményei

A 2007-2009 között végzett hallgatók körében végzett telefonos kutatás eredményei Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) Szakmai beszámoló a 2010. évi őszi felmérésről a Szent István Egyetemen A 2007-2009 között végzett hallgatók körében végzett telefonos kutatás eredményei A kutatásra

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK VIZSGÁLATA

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK VIZSGÁLATA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK A MÓDSZERTAN Telefonos megkérdezés központilag előírt kérdőív alapján Adatfelvétel ideje: 2013. November 20014.

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2016. október 20. Minőségfejlesztési beszámoló részei Egyetemi Minőségfejlesztési Program és Minőségügyi Kézikönyv elkészülése 2016. tavaszi

Részletesebben

Az aktív hallgatók körében lezajlott on-line kutatás eredményei

Az aktív hallgatók körében lezajlott on-line kutatás eredményei Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) Szakmai beszámoló a 2011. évi tavaszi felmérésről a Nyugat-magyarországi Egyetemen Az aktív hallgatók körében lezajlott on-line kutatás eredményei A kutatásra a TÁMOP

Részletesebben

Diplomás pályakövető rendszer május-június

Diplomás pályakövető rendszer május-június Diplomás pályakövető rendszer 2010. május-június KUTATÁSI TANULMÁNY Tervezet BGK - 14 éves korban BGK - jelenleg KGK - 14 éves korban KGK - jelenleg KVK - 14 éves korban KVK - jelenleg NIK - 14 éves korban

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Az képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási program

Részletesebben

Diplomás pályakövetés - végzettek - intézményi online kutatás, 2019.

Diplomás pályakövetés - végzettek - intézményi online kutatás, 2019. Diplomás pályakövetés - végzettek - intézményi online kutatás, 9. Riport generálás időpontja: 9.4.8. 8:58:4.. Ön milyen szakon végzett az intézményben? Válaszok száma: 4.alkalmazott szociális gerontológia

Részletesebben

TÁMOP 4.1.3. CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1/a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 2 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG!

TÁMOP 4.1.3. CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1/a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 2 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG! TÁMOP 4.1.3 II. HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS KÉRDŐÍVMODUL CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1/a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 2 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG! A most következő kérdések az Ön felsőfokú tanulmányaival lesznek kapcsolatosak.

Részletesebben

TÁMOP 4.1.3. CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1.a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 3 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG!

TÁMOP 4.1.3. CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1.a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 3 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG! TÁMOP 4.1.3 III. VÉGZETT HALLGATÓK PÁLYAKÖVETÉSE KÉRDŐÍVMODUL CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1.a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 3 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG! III.1/a. Mi az Ön jelenlegi lakóhelyének (a település, ahol ténylegesen,

Részletesebben

A felsőoktatási kibocsátás mérése

A felsőoktatási kibocsátás mérése A felsőoktatási kibocsátás mérése Fejlesztés a minőségi oktatásért Minőség a felsőoktatásban Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2011.december 7. Veroszta Zsuzsanna PhD 2011 adatai Intézmények Intézményi

Részletesebben

DPR_NK_vegzett_hallg._2009. Válaszadók száma = 5. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_vegzett_hallg._2009. Válaszadók száma = 5. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_vegzett_hallg._2009 Válaszadók száma = 5 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála 1 0% 2 3 0% 4 Hisztogram 5 Jobb pólus

Részletesebben

DPR_FOK_vegzett_hallg._2009. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_FOK_vegzett_hallg._2009. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_FOK_vegzett_hallg._2009 Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála 1 0% 2 50% 3 0% 4 Hisztogram 5 Jobb pólus

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A jogi és igazgatási képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási program

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Az agrártudományi terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A pedagógusképzés diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási

Részletesebben

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések DPR0_hm (Hallgatói mot. 0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 0 () Válaszadók száma = 9 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

NYME INTÉZMÉNYVÁLASZTÁS MOTÍVÁCIÓI alapképzési szakok () Válaszadók száma = 1505

NYME INTÉZMÉNYVÁLASZTÁS MOTÍVÁCIÓI alapképzési szakok () Válaszadók száma = 1505 NYME INTÉZMÉNYVÁLASZTÁS MOTÍVÁCIÓI - 2008. alapképzési szakok () Válaszadók száma = 1505 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Átl. elt. Átlag Medián 1 2

Részletesebben

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 0 (DPR_hallgmotiv_0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2017. június 15. Minőségfejlesztési beszámoló részei Minőségfejlesztési történések Hallgatói félidős felmérés adatai OHV felmérés 2016.

Részletesebben

Reprezentatív felmérés - végzett 2010, 2011, Válaszadók száma = 570. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

Reprezentatív felmérés - végzett 2010, 2011, Válaszadók száma = 570. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Reprezentatív felmérés - végzett 200, 20, 202 Válaszadók száma = 70 Általános indikátorok Globális index - 2 3 4 6 + átl.=4.28 elt.=.23-2 3 4 6 átl.=4.28 elt.=.23 (α = 0.87) + Felmérés eredmények Jelmagyarázat

Részletesebben

DPR_NK_2013 MSC KREH. Válaszadók száma = 7. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 MSC KREH. Válaszadók száma = 7. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 MSC KREH Válaszadók száma = 7 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

DPR_NK_2013 GYT B. Válaszadók száma = 15. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 GYT B. Válaszadók száma = 15. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 GYT B Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.

Részletesebben

Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK

Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011 Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK 6.1. csak annak, aki az ETR adatai alapján az mesterképzésre, doktori képzésre jár az ELTE-n és idejárt alapképzésben

Részletesebben

DPR_NK_2013 MSC EGPSZ. Válaszadók száma = 6. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 MSC EGPSZ. Válaszadók száma = 6. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 MSC EGPSZ Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

Alapsokaság: fő 23, 2% 15,8% 28,6% 19,0% 7,6% 12,5% 36,7% 27,5% 27,1% NYME GEO NYME MÉK NYME TTMK 100% 40% 80% 60% TÁMOP 4.1.1/A.

Alapsokaság: fő 23, 2% 15,8% 28,6% 19,0% 7,6% 12,5% 36,7% 27,5% 27,1% NYME GEO NYME MÉK NYME TTMK 100% 40% 80% 60% TÁMOP 4.1.1/A. Nyugat magyarországi Egyetem Hallgatók Alapsokaság: 9.697 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: NYME AK NYME BPK NYME BTK NYME EMK NYME FMK NYME GEO NYME KTK NYME MÉK NYME MNSK NYME

Részletesebben

Pályakövetés ben NAPPALI tagozaton végzettek kérdőívének kiértékelése. Készült: december 19. Készítette: Bognár Melinda felvételi üi.

Pályakövetés ben NAPPALI tagozaton végzettek kérdőívének kiértékelése. Készült: december 19. Készítette: Bognár Melinda felvételi üi. Pályakövetés 2007-ben NAPPALI tagozaton végzettek kérdőívének kiértékelése Készült: 2008. december 19. Készítette: Bognár Melinda felvételi üi. 1 1.) Pályakövetés során kiküldött levelek száma az egyes

Részletesebben

DPR 2014_aktív hallgatók. Válaszadók száma = 348. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR 2014_aktív hallgatók. Válaszadók száma = 348. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR 0_aktív hallgatók Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0% Hisztogram % Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

Alapsokaság: fő. Hallgatók BKF KMK 10,3% BKF HFTGK 12,1% 60,0% ,0% 100,0% 20,0% 80,0% 40,0% 24,22 63,2 97,2 23, ,2. angol.

Alapsokaság: fő. Hallgatók BKF KMK 10,3% BKF HFTGK 12,1% 60,0% ,0% 100,0% 20,0% 80,0% 40,0% 24,22 63,2 97,2 23, ,2. angol. Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Hallgatók Alapsokaság: 3.702 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 10,3% 12,1%,0% 20,0% Esetszám: 592 Válaszadási ráta: 16% Hallgatók nyelvismerete

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola Apor Hallgatók Vilmos Katolikus Főiskola Alapsokaság: 1209 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 15,70% 2 4 6 Esetszám: 248 Válaszadási ráta: 20,5% Hallgatók nyelvismerete Az adott

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS WJLF TAVASZ

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS WJLF TAVASZ PEGAZUS DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ KUTATÁSOK A WJLF-EN DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS WJLF 2010. TAVASZ AKTÍV HALLGATÓK WJLF TKK KONZORCIUMI DPR KUTATÓCSOPORT KÉSZÜLT A TÁMOP 4.1.1 PÁLYÁZAT PEGAZUS DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ

Részletesebben

DPR_NK_2013 NELL. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 NELL. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 NELL Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 5 Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.

Részletesebben

DE - záróvizsga felmérés Záróvizsga kérdőív (DE-zv) Válaszadók száma = 1651

DE - záróvizsga felmérés Záróvizsga kérdőív (DE-zv) Válaszadók száma = 1651 DE - záróvizsga felmérés Záróvizsga kérdőív (DE-zv) Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

Hallgatók 2011. Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a felsőoktatási hallgatók körében - 2011. Módszertani összefoglaló

Hallgatók 2011. Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a felsőoktatási hallgatók körében - 2011. Módszertani összefoglaló Hallgatók 2011 Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a felsőoktatási hallgatók körében - 2011 Módszertani összefoglaló Készítette: Veroszta Zsuzsanna PhD 2012. március 1. Az adatfelvétel

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT Módszertan Adatfelvétel időszaka: 2017. április - május Eszköz: online, anonimizált kérdőív Célcsoport: 2016/17-es évben aktív hallgatók

Részletesebben

Hallgatók EJF M 12,8% EJF P 20,7% 16,1% Esetszám: ,30% 73,60% 84,30% 0, 00% 10,00% EJF M 4,50% EJF P 79,70% 85,20% 7,80% EJF összesen

Hallgatók EJF M 12,8% EJF P 20,7% 16,1% Esetszám: ,30% 73,60% 84,30% 0, 00% 10,00% EJF M 4,50% EJF P 79,70% 85,20% 7,80% EJF összesen Eötvös József Főiskol la Hallgatók Alapsokaság: 96 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: Esetszám: 99 Válaszadási ráta:,7%,0%,8% 0,7% 6,% 0,0% 0,0% 60,0% 80,0% 00,0% Hallgatók nyelvismerete

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari értékelés és intézkedési terv a Diplomás Pályakövető Rendszer PTE-n végzett: - 2010-es hallgatói motivációs vizsgálata, - 2007, 2009-ben végzettek vizsgálata kapcsán.

Részletesebben

MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról

MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... MÜL - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról RH-77-/0. Felmérési eredmények kiértékelése - Közgazdaságtudományi Kar - 0 Ez az összesítés az elsőéves

Részletesebben

ÓE Hallgatói motivációs vizsgálat. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

ÓE Hallgatói motivációs vizsgálat. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. ÓE Hallgatói motivációs vizsgálat Válaszadók száma = 0 Minőségirányítási Iroda, ÓE Hallgatói motivációs vizsgálat Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A i terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. a Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási program keretében

Részletesebben

Főiskola. Hallgatók 17,5 100,0 80,0 20,0. francia 17,5. német 40, 0 60,0. angol 83,88 1,7 100,0 20,0 80,0 TÁMOP 4.1.1/A.

Főiskola. Hallgatók 17,5 100,0 80,0 20,0. francia 17,5. német 40, 0 60,0. angol 83,88 1,7 100,0 20,0 80,0 TÁMOP 4.1.1/A. Wesley János Lelkészképző Hallgatók Főiskola Alapsokaság: 598 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 17,5, 2, 4, 6, 8, 1, Esetszám: 12 Válaszadási ráta: 2, 1% Hallgatók nyelvismerete

Részletesebben

Albert József Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2013

Albert József Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2013 Albert József Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2013 2014.04.15. Felsőoktatási együttműködés a Projekt megvalósulása: 2013.04.15-2015.04.14 Főkedvezményezett : Pannon

Részletesebben

Eszterházy. Alapsokaság: fő. Hallgatók EKF BTK 37,60% EKF GTK 24,80% 80% EKF TTK 42,50% 28,70% EKF összes 34,30% 40% 60% 100% 80% 73,40% 94,40%

Eszterházy. Alapsokaság: fő. Hallgatók EKF BTK 37,60% EKF GTK 24,80% 80% EKF TTK 42,50% 28,70% EKF összes 34,30% 40% 60% 100% 80% 73,40% 94,40% Eszterházy Károly Főiskola Hallgatók Alapsokaság: 5.324 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 37,6 24,8 42,5 28,7 34,3 6 8 Esetszám: 1.861 Válaszadási ráta: 35% Hallgatók nyelvismerete

Részletesebben

Alapsokaság: fő. aránya: Hallgatók 10,3 20,0 100,0 80,0. francia 14,2. német. angol 91,5 5,6 20,0 100,0 80,0 58,8 20,0 80,0 100,0 TÁMOP 4.1.

Alapsokaság: fő. aránya: Hallgatók 10,3 20,0 100,0 80,0. francia 14,2. német. angol 91,5 5,6 20,0 100,0 80,0 58,8 20,0 80,0 100,0 TÁMOP 4.1. Kodolányi János Főiskola Hallgatók Alapsokaság: 4.113 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 10,3,0 20,0 40,00 60,0 80,0 100,0 Esetszám: 879 Válaszadási ráta: 21,3% Hallgatók nyelvismerete

Részletesebben

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_FOK. Válaszadók száma = 12. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_FOK. Válaszadók száma = 12. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

DPR DPR hallgató 2012 KVK (dpr_h_2012_kvk) Válaszadók száma = 325. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR DPR hallgató 2012 KVK (dpr_h_2012_kvk) Válaszadók száma = 325. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR, DPR hallgató 0 KVK DPR DPR hallgató 0 KVK (dpr_h_0_kvk) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % Hisztogram

Részletesebben

19,4% 21,1% 18,5% 26,5% 16,2% 40,0%

19,4% 21,1% 18,5% 26,5% 16,2% 40,0% Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatók Alapsokaság: 18.440 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 19,4% 21,1% 18,5% 8,4% 12,9% 26,5% 6 5,1% 16,2% 20 40 60 80 100

Részletesebben

Az intézményválasztás motivációi

Az intézményválasztás motivációi NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... Az intézményválasztás motivációi Felmérési eredmények kiértékelése - Közgazdaságtudományi Kar 0 Ez az összesítés a/az Közgazdaságtudományi Kar 0 elsőseinek körében

Részletesebben

MÉK_DPR 2014_végzett 2009, 2011, Válaszadók száma = 14. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

MÉK_DPR 2014_végzett 2009, 2011, Válaszadók száma = 14. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. MÉK_DPR 0_végzett 009, 0, 0 Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála 5% 5 5% 5 Hisztogram Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

Alapsokaság: fő. Hallgatók. KE ÁTK KE GTK KE MK KE PK KE összes 18,5% 22,4% 6,9% 27,7% 21,3% 40% 60% 80% 100% Esetszám: 652 5,0% 70,6% 89,9%

Alapsokaság: fő. Hallgatók. KE ÁTK KE GTK KE MK KE PK KE összes 18,5% 22,4% 6,9% 27,7% 21,3% 40% 60% 80% 100% Esetszám: 652 5,0% 70,6% 89,9% Kaposvári Egyetem Hallgatók Alapsokaság:.80 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 6,9% 8,5%,% 7,7%,% 6 8 0 Esetszám: 65 Válaszadási ráta: 8,6% Hallgatók nyelvismerete Az adott nyelvet

Részletesebben

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_MK. Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_MK. Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

SE ÁOK 1,6% 67,3% 10,3% SE FOK 6,0% SE GYTK 46,3% SE összesen 13,2% 20% 100% 40% 80% 60% TÁMOP 4.1.1/A. teljes köre,

SE ÁOK 1,6% 67,3% 10,3% SE FOK 6,0% SE GYTK 46,3% SE összesen 13,2% 20% 100% 40% 80% 60% TÁMOP 4.1.1/A. teljes köre, Semmelweis Egyetem Hallgatók Alapsokaság: 10.592 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 1,6% SE EKK 67,3% 6, 10,3% 46,3% SE összesen 13,2% 2 4 6 8 10 Esetszám: 1.850 Válaszadási ráta:

Részletesebben

TÁMOP AKTÍV HALLGATÓK KÉRDŐÍVE

TÁMOP AKTÍV HALLGATÓK KÉRDŐÍVE Kedves Hallgatónk, Végzettünk! TÁMOP 4.1.3 AKTÍV HALLGATÓK KÉRDŐÍVE E kérdőív kitöltésével intézményünket támogatja abban a törekvésében, hogy képzésének és szolgáltatásainak munkaerő-piaci eredményeiről

Részletesebben

ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT

ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT DIPLOMÁS PÁLYA- KÖVETÉS AVKF DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS AVKF 2010. TAVASZ VÉGZETT HALLGATÓK ALAPADATOK ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT KONZORCIUMI DPR KUTATÓCSOPORTJA KÉSZÜLT A PEGAZUS

Részletesebben

A 2013-ban végzett hallgatók felmérésének eredményei

A 2013-ban végzett hallgatók felmérésének eredményei A Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) felmérések tapasztalatai a Műszaki Földtudományi Karon Bevezetés A statisztikai felméréseket a Miskolci Egyetem Minőségbiztosítási Irodája végezte el 2014- ben.

Részletesebben

Alapsokaság: fő. Hallgatók KF GAMFK 7,0% KF KFK 13,8% KF TFK 10,8% KF összes 8,6% 60% 70% 0% 10% 40% 50% 20% 30% 10,10% 73,90% 97,30%

Alapsokaság: fő. Hallgatók KF GAMFK 7,0% KF KFK 13,8% KF TFK 10,8% KF összes 8,6% 60% 70% 0% 10% 40% 50% 20% 30% 10,10% 73,90% 97,30% Kecskeméti Főiskolaa Hallgatók Alapsokaság:.0 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 7,0%,8% 0,8% 8,6% Esetszám: 776 Válaszadási ráta:, 6% Hallgatók nyelvismerete Az adott nyelvet

Részletesebben

I. TARTALOMJEGYZÉK... 3 II. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 5 III. MUNKATÁRSAK... 8 IV. BEVEZETÉS... 9

I. TARTALOMJEGYZÉK... 3 II. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 5 III. MUNKATÁRSAK... 8 IV. BEVEZETÉS... 9 Tartalomjegyzék I. TARTALOMJEGYZÉK... 3 II. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 5 III. MUNKATÁRSAK... 8 IV. BEVEZETÉS... 9 V. MÓDSZERTAN... 9 V. 1. Kérdőív... 9 V. 2. Próbafelmérések... 9 V. 3. Mintavétel... 10 V.

Részletesebben

Kari körkérdés. A PTE BTK hallgatóinak véleménye a Kart érintő kérdésekről. Péntek Eszter, Horzsa Gergely, Németh Zsuzsanna, Dudás Dominika

Kari körkérdés. A PTE BTK hallgatóinak véleménye a Kart érintő kérdésekről. Péntek Eszter, Horzsa Gergely, Németh Zsuzsanna, Dudás Dominika Kari körkérdés A PTE BTK hallgatóinak véleménye a Kart érintő kérdésekről Péntek Eszter, Horzsa Gergely, Németh Zsuzsanna, Dudás Dominika A válaszadók megoszlása a képzés jellege alapján (%) A képzés jellege

Részletesebben

Zsigmond. Király fő. Alapsokaság: Hallgatók 12,6 20,0 80,0 100,0. francia 22,2. német. angol 95,5 20,0 80,0 100,0 TÁMOP 4.1.1/A.

Zsigmond. Király fő. Alapsokaság: Hallgatók 12,6 20,0 80,0 100,0. francia 22,2. német. angol 95,5 20,0 80,0 100,0 TÁMOP 4.1.1/A. Zsigmond Király Főiskola Hallgatók Alapsokaság: 3.642 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 12,6,0 20,0 40,00 60,0 80,0 100,0 Esetszám: 585 Válaszadási ráta: 16, 1% Hallgatók nyelvismerete

Részletesebben

Felmérés a HALLGATÓK intézményválasztás motivációjáról a 2007/2008. tanévben

Felmérés a HALLGATÓK intézményválasztás motivációjáról a 2007/2008. tanévben Felmérés a HALLGATÓK intézményválasztás motivációjáról a 2007/2008. tanévben Egyetemünk minőségbiztosítási feladatai között fontosnak tartjuk, - különös tekintettel az ez évi felvételi eredményekre -,

Részletesebben

8,8% 9,9% 10,7% 28,0% 20,2% 18,6% 9,7% 5,5% 15,1%

8,8% 9,9% 10,7% 28,0% 20,2% 18,6% 9,7% 5,5% 15,1% Szent István Egyetem Hallgatók Alapsokaság: 12.125 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: 1,9% 5,, 8,8% 9,9% 10,7% 28, 20,2% 18,6% 9,7% 5,5% 15,1% 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Esetszám: 2.749

Részletesebben

Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on- line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014

Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on- line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014 2014.??.??. Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on- line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014 A projekt célkitűzései Hallgatói érdeklődés felkeltése a tudományos pálya iránt, főleg az MTMI

Részletesebben

NYME Faipari Mérnöki Kar - Ipari termék- és formatervező szak () Válaszadók száma = 15

NYME Faipari Mérnöki Kar - Ipari termék- és formatervező szak () Válaszadók száma = 15 NYME Faipari Mérnöki Kar - Ipari termék- és formatervező szak () Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Átl. elt. Átlag Medián Jobb pólus

Részletesebben

ÓE DPR Aktív hallgatók. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

ÓE DPR Aktív hallgatók. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% ÓE DPR Aktív hallgatók Válaszadók száma = 0 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0% Hisztogram % Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

Tisztelt Végzős Hallgatónk!

Tisztelt Végzős Hallgatónk! Tisztelt Végzős Hallgatónk! Jelen kérdőív kitöltésével Ön hozzájárul aoz, hogy az ELTE Informatikai Kara oktatási tevékenységétán folyó képzéseket és a hallgatók igényeihez optimálisan illeszkedő A kérdőívek

Részletesebben

KVK_H. Válaszadók száma = 360. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

KVK_H. Válaszadók száma = 360. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% KVK_H Válaszadók száma = 60 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 részeként végzett hallgatói motivációs felmérés. Foglalkoztatási felmérés a nappalis hallgatók körében

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 részeként végzett hallgatói motivációs felmérés. Foglalkoztatási felmérés a nappalis hallgatók körében DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 részeként végzett hallgatói motivációs felmérés Kiegészítés a felmérés automatikusan generált jelentéseihez Felmérés indítása: 2017.04.03. Utolsó adatfogadás: 2017.05.16.

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 VÉGZETT HALLGATÓK PÁLYAKÖVETÉSE

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 VÉGZETT HALLGATÓK PÁLYAKÖVETÉSE DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 VÉGZETT HALLGATÓK PÁLYAKÖVETÉSE Módszertan Adatfelvétel időszaka: 2017. április - május Eszköz: online, anonimizált kérdőív Célcsoport: 2012-ben, 2014-ben és 2016-ban

Részletesebben

Telefonos lekérdezés kérdései

Telefonos lekérdezés kérdései Telefonos lekérdezés kérdései ETR-es azonosítás alapján háttéradatok Lakhely Jelenlegi munkahelyi státusz, munkával való elégedettség Karriertervezés, munkavállalást elısegítı tényezık Az ELTE megítélése

Részletesebben

KEZEK - Észak-Magyarország felsőoktatási intézményeinek együttműködése TÁMOP C-12/1/KONV. V. alprogram: Minőségirányítási rendszer fejlesztése

KEZEK - Észak-Magyarország felsőoktatási intézményeinek együttműködése TÁMOP C-12/1/KONV. V. alprogram: Minőségirányítási rendszer fejlesztése KEZEK - Észak-Magyarország felsőoktatási intézményeinek együttműködése TÁMOP 4.1.1.C-12/1/KONV V. alprogram: Minőségirányítási rendszer fejlesztése 2014-ES DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER FELMÉRÉS KERETÉN

Részletesebben

TÁMOP 4.1.1/A. teljes köre,

TÁMOP 4.1.1/A. teljes köre, Gábor Dénes Főiskol la Hallgatók Alapsokaság: 1.627 fő* *A válaszadók száma/aránya nem érte el a közlési határt. Végzettek Alapsokaság: 2008: 795 fő 2010: 382 fő A felsőoktatásban jelenleg is részt vevő

Részletesebben

Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 20% 40%

Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 20% 40% Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 5% 1 20% 2 40% 3 30% 4 5% 5 Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

SZIE DPR Projekt. Diplomás Pályakövetı Rendszer. Készítette: Dr. Obádovics Csilla, projekt szakmai vezetıje és Dr. Vinogradov Szergej DPR munkatárs

SZIE DPR Projekt. Diplomás Pályakövetı Rendszer. Készítette: Dr. Obádovics Csilla, projekt szakmai vezetıje és Dr. Vinogradov Szergej DPR munkatárs SZIE DPR Projekt Diplomás Pályakövetı Rendszer Készítette: Dr. Obádovics Csilla, projekt szakmai vezetıje és Dr. Vinogradov Szergej DPR munkatárs 2010. december 3. A kutatás célja A hallgatók munkaerı

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2016. június 2. Minőségfejlesztési beszámoló részei Minőségfejlesztési történések Hallgatói SWOT felmérés 2015-ös DPR felmérés (végzettek

Részletesebben

10,3% 23,7% 9,6% 5,5% 36,6% 6,8% 36,3% 11,70% 16,9% 30,0% 22,4% 40%

10,3% 23,7% 9,6% 5,5% 36,6% 6,8% 36,3% 11,70% 16,9% 30,0% 22,4% 40% Szegedi Tudományegyetem Hallgatók Alapsokaság: 21.666 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkezőő hallgatók aránya: SZTE FOK SZTE GYTK SZTE ZMK SZTE összess 26, 6% 10,3% 23,7% 9,6% 5,5% 36,6% 6,8% 36,3%

Részletesebben

Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 20% 40%

Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 20% 40% Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 5% 1 20% 2 40% 3 30% 4 5% 5 Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

TÁMOP 4.1.1/A. teljes köre,

TÁMOP 4.1.1/A. teljes köre, Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatók A hallgatói kutatás adatai nem állnak rendelkezésre. Végzettek Alapsokaság: 2008: 2.426 fő 2010: 2.740 fő A felsőoktatásban jelenleg is részt vevő aránya: BCE ÉTK BCE

Részletesebben

Kutatási tanulmány. Szak Hallgatói létszám fő Válaszok száma Kereskedelem és

Kutatási tanulmány. Szak Hallgatói létszám fő Válaszok száma Kereskedelem és Kutatási tanulmány Bevezetés A Szolnoki Főiskola célja a Támop 4.1.1 projekt keretében egy olyan DPR rendszer kidolgozása, amely több szempontból képes segíteni az intézmény munkáját. A projekt keretében

Részletesebben

GDF felmérések DPR2017-Hallgatói motivációs vizsgálat () Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések DPR2017-Hallgatói motivációs vizsgálat () Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések DPR07-Hallgatói motivációs vizsgálat () Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus

Részletesebben

Diplomás Pályakövetés 2013 A GÁBOR DÉNES F ISKOLA 2013-ES DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI EREDMÉNYEINEK VIZSGÁLATA

Diplomás Pályakövetés 2013 A GÁBOR DÉNES F ISKOLA 2013-ES DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI EREDMÉNYEINEK VIZSGÁLATA A GÁBOR DÉNES F ISKOLA 2013-ES DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI EREDMÉNYEINEK VIZSGÁLATA TARTALOM 1. BEVEZET... 1 2. A KUTATÁS LEFOLYTATÁSA... 2 3. VÉGZETTEK FELMÉRÉSE... 4 4. ÖSSZEGZÉS... 8 1. BEVEZET A külföldön

Részletesebben

DPR hallgatói blokk (VFD) DPR felmérés, hallgatói motivációs kérdőívmodul

DPR hallgatói blokk (VFD) DPR felmérés, hallgatói motivációs kérdőívmodul 2010. EvaSys DPR felmérés, hallgatói motivációs kérdőívmodul Válasz megjelölése: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül. Az optimális beolvasási

Részletesebben

Központi diplomás pályakövető program (DPR)

Központi diplomás pályakövető program (DPR) TÁMOP 4.1.3 DPR Központi diplomás pályakövető program (DPR) avagy amit a VAS elbír Fodor Szabolcs 11. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás 2011. január 21. Tudja Ön pontosan, hogy mennyi ma Magyarországon

Részletesebben

EDUCATIO_DPR_vegzett_SZT_2013_ÁJK. Válaszadók száma = 10. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

EDUCATIO_DPR_vegzett_SZT_2013_ÁJK. Válaszadók száma = 10. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% EDUCATIO_DPR_vegzett_SZT_0_ÁJK Válaszadók száma = 0 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián

Részletesebben

Kecskeméti Főiskola. Hallgatók Alapsokaság: 3293 fő

Kecskeméti Főiskola. Hallgatók Alapsokaság: 3293 fő Kecskeméti Főiskola Hallgatók Alapsokaság: 3293 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkező hallgatók aránya 12,5% 14,3% 8,8% 10,1% Esetszám: 736 Válaszadási ráta: 22,4% Hallgatók nyelvismerete - Az adott

Részletesebben

GDF felmérések DPR2015_hm(Hallgatói mot.2015) () Válaszadók száma = 177. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések DPR2015_hm(Hallgatói mot.2015) () Válaszadók száma = 177. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések DPR2015_hm(Hallgatói mot.2015) () Válaszadók száma = 177 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 25% 0% 50% 0% 25% Jobb pólus

Részletesebben

Edutus Főiskola. Hallgatók Alapsokaság: 1684 fő

Edutus Főiskola. Hallgatók Alapsokaság: 1684 fő Edutus Főiskola Hallgatók Alapsokaság: 1684 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkező hallgatók aránya 20,2% Esetszám: 213 Válaszadási ráta: 12,6% Hallgatók nyelvismerete - Az adott nyelvet legalább alapszinten

Részletesebben

Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért

Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár, intézetigazgató MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézete A kutatás-fejlesztés és a felsőoktatás

Részletesebben

statisztikai módszerekkel

statisztikai módszerekkel Statisztikai világnap 2010. október 20. Az oktatási kiválóság g mérése m statisztikai módszerekkel Sándorné dr. Kriszt Éva rektor A mérésrm sről l elméleti leti megközel zelítésben A A mérés m s fogalma,

Részletesebben

B/21. számú melléklet TÁMOP 4.1.1 - Intézményi követelmények Diplomás Pályakövető Rendszer

B/21. számú melléklet TÁMOP 4.1.1 - Intézményi követelmények Diplomás Pályakövető Rendszer B/21. számú melléklet TÁMOP 4.1.1 - Intézményi követelmények Diplomás Pályakövető Rendszer 1. Támogatandó szakmai követelmények - pályakövető kutatások A pályakövetési vizsgálatok főbb elemei: hallgatói

Részletesebben

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER TAPASZTALATAI A PTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN, AZ. Bevezető

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER TAPASZTALATAI A PTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN, AZ. Bevezető A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER TAPASZTALATAI A PTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN, AZ ÁLTALÁNOS ORVOS, FOGORVOSI ÉS GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI SZAKOKON Bevezető A felsőoktatási intézmények pályakövetési

Részletesebben

Szent István Egyetem. Dr. Kassai Zsuzsanna A 2015-ÖS DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER KUTATÁSI EREDMÉNYEI

Szent István Egyetem. Dr. Kassai Zsuzsanna A 2015-ÖS DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER KUTATÁSI EREDMÉNYEI Szent István Egyetem Dr. Kassai Zsuzsanna A 2015-ÖS DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER KUTATÁSI EREDMÉNYEI Gödöllő 2017 Készült a TÁMOP- 4.1.1-08/2/KMR-2009-0013, TÁMOP- 4.1.1-08/1-2009-0019 A képzés munkaerő-relevanciájának

Részletesebben

Szakirányú továbbképzésen végzettek. Válaszadók száma = 49. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25%

Szakirányú továbbképzésen végzettek. Válaszadók száma = 49. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25% Szakirányú továbbképzésen végzettek Válaszadók száma = 9 Sipos Norbert, Szakirányú továbbképzésen végzettek Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg

Részletesebben

kpárral megyek! Kari esélyegyenl a DPR adatai alapján Domokos Tamás Székesfeh

kpárral megyek! Kari esélyegyenl a DPR adatai alapján Domokos Tamás Székesfeh Egyenlő pályák, egyenlő esélyek én n kerékp kpárral megyek! Kari esélyegyenl lyegyenlő(tlen)ség a Szent István n Egyetemen a DPR adatai alapján Domokos Tamás Székesfeh kesfehérvár, r, 2011. október 24.

Részletesebben

Frissdiplomások 2011

Frissdiplomások 2011 Frissdiplomások 2011 Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a 2008-ban illetve 2010-ben végzettek körében Módszertani összefoglaló Készítette: Kiss László Veroszta Zsuzsanna PhD 2012 február

Részletesebben

Szent István Egyetem. Dr. Bruder Emese A DPR 2016 ŐSZI TELEFONOS FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI A SZENT ISTVÁN EGYETEMEN

Szent István Egyetem. Dr. Bruder Emese A DPR 2016 ŐSZI TELEFONOS FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI A SZENT ISTVÁN EGYETEMEN Szent István Egyetem Dr. Bruder Emese A DPR 2016 ŐSZI TELEFONOS FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI A SZENT ISTVÁN EGYETEMEN Gödöllő 2018 Készült a TÁMOP- 4.1.1-08/2/KMR-2009-0013, TÁMOP- 4.1.1-08/1-2009-0019 A képzés

Részletesebben