Összefoglaló jelentés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nyílt nap 2013 felmérésről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Összefoglaló jelentés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nyílt nap 2013 felmérésről"

Átírás

1 Összefoglaló jelentés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nyílt nap 2013 felmérésről Egy oktatási intézmény életében különös jelentőséggel bírnak az egyetemi nyílt napok, hiszen ez kiváló lehetőség arra, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok érdeklődését felkeltsék, elmélyítsék. Színteret biztosít a kommunikációra, reflexióra, fontos kapcsolat felvételi lehetőség nemcsak a diákokkal, hanem azok szüleivel is, akik sok esetben személyesen szeretnének meggyőződni arról, hogy jól választ a gyermekük felsőoktatási intézményt. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem felfogásának középpontjában a legkorszerűbb felkészítés, a hallgató-központúság, valamint a magas színvonalú, továbbfejleszthető, könnyen konvertálható tudás áll, amelybe a szaktárgyakon kívül korkövetelményekhez igazított idegen nyelv(ek) tudása, informatikai és kommunikációs, valamint problémamegoldó képességek, készségek tartoznak. Az egyetem jogelőd intézményeiben is jellemző volt a többszörös túljelentkezés, az éves felvételi rangsorokban mindig az egyik legkedveltebb továbbtanulási lehetőségként értékelték a diákok a képzéseket. Ez napjainkra sem változott, az egyetem mindhárom kara és intézetei iránt nagy volt az érdeklődés, mindezt alátámasztja az a közel 3000 fő is, akik megjelentek a nyílt napokon. A közvélemény felé továbbra is szükség van olyan kommunikációra, amely az egyetem önálló arculatát hangsúlyozza. Ebben a folyamatban kaphatnak szerepet azok a visszacsatolások, amelyeket közvetlenül az egyetem felől érdeklődő fiatalok fogalmaznak meg, és amelyek egyben iránymutatásul és ellenőrzésként is szolgálhatnak a további munkákban. Az NKE nyílt napján megjelent diákok között kérdőíves felmérést végeztünk arra fókuszálva, hogy mely karok vagy intézetek, milyen képzések érdeklik őket leginkább, milyen

2 forrásból tájékozódtak a nyílt nappal kapcsolatban, illetve milyen benyomásaik alakultak ki a nap végére. 1 A mintavételi eljárás során a nem valószínűségi kiválasztás egyszerűen elérhető alanyok módszerét alkalmaztuk, az EvaSysben generált 8 kérdéscsoportot tartalmazó papíralapú kérdőív segítségével, a teljes anonimitás biztosításával. Az adatfeldolgozás az Spss elemző program segítségével történt. Az eredmények A kérdőívek feldolgozását követően megállapítható, hogy a nyílt napon résztvevők között valamivel többen (54 %) voltak a fiúk, mint a lányok. Ez a nemek közötti minimális különbség szervesen illeszkedik abba a tendenciába, miszerint a katonai vagy a rendőri pályaválasztási szokásokban egyre inkább eltűnnek a nemi különbségek. Életkori összetételét tekintve a megkérdezettek túlnyomórészt - a éves -, a pályaválasztás előtt álló fiatalok közül kerültek ki (88 %). A megjelentek csaknem kétharmada (60 %) gimnazista, de magas volt a szakközépiskolákból érdeklődők aránya is (30 %), és a más felsőoktatási intézményben jelenleg hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok is bekerültek a mintába (6 %). A legnépszerűbb karnak az elvárásoknak megfelelően az RTK bizonyult, a diákok 43 %-a jelezte, hogy ide szeretne felvételizni. Ettől alig maradt el a HHK népszerűsége (38 %), és közel minden tízedik leendő diák jelölte meg továbbtanulási célként a KTK- t (11,4 %), illetve a KVI-t (10,1 %). Jelentősnek mondható azok aránya is, akik még nem konkrét céllal érkeztek a nyílt napra, pusztán érdeklődés szintjén keresték fel a campust (10 %). Az értékelhető válaszok alapján megállapítható, hogy a fiatalok egyértelmű továbbtanulási stratégiával rendelkeznek. Életkori sajátosságokból eredően, döntően a BSc/Ba nappali képzések után érdeklődtek. Mindössze minden nyolcadik diák jelölte meg, hogy foglalkoztatják az önköltséges képzések, a többség a közszolgálati ösztöndíjrendszerben bízik (86,5 %). A BSc/Ba képzésben felkínált 37 képzés közül a három legkeresettebbnek a Bűnügyi Igazgatási Szak- Bűnügyi nyomozói szakiránya (28 %), a Katonai vezetői szak- Lövész 1 Az elemzésbe bevont alapsokaság két almintából állt, egyrészt az NKE Ózdi Nyílt Nap ( e, 58 fő), másrészt az NKE Budapesti Nyílt Nap ( e, 703 fő) résztvevőiből. Az ózdi minta alacsony elemszáma miatt összehasonlító vizsgálatok nem végezhetőek, ezért az eredmények közösen kerültek elemzésre. 2

3 szakiránya (22,5 %) és a Katonai vezetői szak- Felderítő szakiránya (17,7 %) bizonyult. További 11 szakirány mondhatja el magáról, hogy a fiatalok elképzelései között szerepel, mint potenciális továbbtanulási lehetőség (10 %-os jelöléssel). Az MSc/Ma szakok esetében a Rendészeti vezető szak (22,7 %) és a Katonai vezető szak (20,9 %) emelkedik ki toronymagasan a többi képzés közül, a harmadik legtöbb érdeklődést a Nemzetbiztonsági szak kapta (11,3 %). A fiatalok több csatornán is tájékozódhatnak az Egyetemet, illetve továbbtanulásukat érintő kérdésekben, ugyanakkor mégis határozott tendencia bontakozik ki a számok mögött. Több mint negyedük részt vett a január i 13. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, amelynek fontosságát nehéz lenne elvitatni. Ennél is nagyobb arányban szerzik ismereteiket az osztálytársaiktól, barátaiktól (38 %), illetve az internetes weboldalakról ( %; %). Itt érdemes megemlíteni, hogy a fiatal korosztályok fogyasztási szokásait alapvetően meghatározó facebook jelenség nem játszott meghatározó szerepet. Ugyanakkor az is megállapítást nyert, hogy a papíralapú sajtó gyakorlatilag elveszítette ezt a korosztályt. A nyílt napon megjelent diákok a véleményeik alapján rendkívül pozitív képpel távoztak a rendezvényről, amit nagyon fontosnak ítéltek meg a pályaválasztásuk megerősítésében. A leghasznosabbnak a hallgatóktól kapott információkat, illetve az egyes szakok felvételi tájékoztató előadását tartották. A képzési kiállítás, valamint az összevont felvételi tájékoztató előadás is a nagyon hasznos kategóriába került. Legkevésbé hasznosnak a pályaorientációs tanácsadás bizonyult, amelyet magyarázhat az a tény, hogy a rendezvényen megjelent diákok döntő része már konkrét elképzelésekkel érkezett. Budapest, Tisztelettel: Dr. Kovács Gábor rendőr dandártábornok oktatási rektorhelyettes 1101 Budapest, X. Hungária krt Tel: (1) Postai cím: 1581 Budapest, Pf.: kovacs.gabor@uni-nke.h 3

4 Melléklet, táblázatok N= 802 válasz N= 647 fő N=555 fő 4

5 N=2254 válasz 5

6 N=720 válasz 6

Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján

Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján Jelentés a NKE 2016. évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján 2016. év január hónapban, - a hagyományokhoz híven - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ismét megtartotta a Nyílt Napok

Részletesebben

Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján

Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján Jelentés a NKE 2017. évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján 2017. év január hónapban, - a hagyományokhoz híven- a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ismét megtartotta a Nyílt Napok rendezvénysorozatát.

Részletesebben

Jelentés a KTK évi nyílt napi rendezvényén. kitöltött kérdőívek alapján

Jelentés a KTK évi nyílt napi rendezvényén. kitöltött kérdőívek alapján Jelentés a KTK 2016. évi nyílt napi rendezvényén kitöltött kérdőívek alapján A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2016. január hónapban több aktuális esemény mellett- a leendő hallgatóira is fókuszált. Ennek

Részletesebben

Jelentkezési adatok elemzése 2014-ben

Jelentkezési adatok elemzése 2014-ben Jelentkezési adatok elemzése 2014-ben A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Karai és Intézetei a 2014-2015-ös tanévben is széles körű kínálattal várják az intézményben továbbtanulni vágyó fiatalokat. Az

Részletesebben

Az EDUCATIO kiállítás és az NKE Nyílt Napok rendezvénysorozat tapasztalatai

Az EDUCATIO kiállítás és az NKE Nyílt Napok rendezvénysorozat tapasztalatai Az EDUCATIO kiállítás és az NKE Nyílt Napok rendezvénysorozat tapasztalatai A hazai felsőoktatás minden szereplője nagy jelentőséget tulajdonít azoknak a szakmai fórumoknak, ahol a társadalom szélesebb

Részletesebben

Felvételi adatok elemzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Felvételi adatok elemzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Felvételi adatok elemzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2014 A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Karai és Intézetei a 2014-2015-ös tanévben is széles körű kínálattal várták az intézményben továbbtanulni

Részletesebben

H A D T U D O M Á N Y I S Z E M L E

H A D T U D O M Á N Y I S Z E M L E GONDOLATOK A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM NYÍLT NAPOK RENDEZVÉNYEIHEZ THOUGHTS OF THE NATIONAL CIVIL UNIVERSITY FOR THE OPEN DAY EVENTS A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hazánk legfiatalabb, de jogelőd

Részletesebben

Jelentés a 2013-as Educatio kiállításról

Jelentés a 2013-as Educatio kiállításról Jelentés a 2013-as Educatio kiállításról Életpálya Iroda Molnár Balázs I. Bevezető A január 18-19-én tartott Educatio kiállításon a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (továbbiakban NKE) is állított standot,

Részletesebben

Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség

Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség Diplomás Pályakövető Rendszer Motiváció és elégedettség A Diplomás Pályakövető Rendszerhez kapcsolódó kérdőívvel minden tanév második félévében megkeressük az Egyetem aktuális hallgatói állományát. Az

Részletesebben

Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon

Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon 1 Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon A Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi központ Pályaválasztási Kiállításokat rendezett Székesfehérváron (2009. november 5-7.) és Dunaújvárosban (november

Részletesebben

Motivációs tesztek felépítése

Motivációs tesztek felépítése Motivációs tesztek felépítése Veresné dr. Somosi Mariann intézetigazgató, egyetemi docens 1 Motivációs vizsgálat típusa Képzési szint BSc/BA MSc/MA OSZTATLAN Bejövő Közbülső Kimenő TANULMÁNYOK MEGKEZDÉSEKOR

Részletesebben

Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2016/2017-es tanév I. félév. Testnevelő tanárok

Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2016/2017-es tanév I. félév. Testnevelő tanárok 2. számú melléklet Oktatói munka hallgatói véleményezése 2016/2017-es tanév I. félév Testnevelő tanárok A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szellemi műhelyként az ország meghatározó felsőoktatási intézménye.

Részletesebben

AJK_Golya Válaszadók száma = 104. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

AJK_Golya Válaszadók száma = 104. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = 0 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

DE_Gólya_2016_rovid. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DE_Gólya_2016_rovid. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DE_Gólya_06_rovid DE_Gólya_06_rovid Válaszadók száma = 06 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

DE_Golya_2014_v2. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25%

DE_Golya_2014_v2. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25% DE_Golya_0_v Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

DE_Golya_2015_r. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25%

DE_Golya_2015_r. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25% DE_Golya_0_r Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

DE Gólya DE Gólya felmérés (DE_golya) Válaszadók száma = 2749

DE Gólya DE Gólya felmérés (DE_golya) Válaszadók száma = 2749 DE Gólya DE Gólya felmérés (DE_golya) Válaszadók száma = 79 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

Pályaorientáció az agrárszakképzésben

Pályaorientáció az agrárszakképzésben Pályaorientáció az agrárszakképzésben Néhány adat az AM intézményekről (2018) Helyszínek száma: 48 Programféleségek száma: 389 Egy helyszínre jutó programok átlagos száma: 8,25 Látogatók száma: 4713 Leg

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A haza szolgálatában

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A haza szolgálatában Nemzeti Közszolgálati Egyetem A haza szolgálatában Az egyetem missziója és pályája A közös cél: a jogelődök eredményeinek és hagyományainak tiszteletben tartása mellett az új egyetemet, az NKE-t építeni.

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET MINŐSÉGÜGYI DOKUMENTUMAINAK GYŰJTEMÉNYE 2016 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11. Tel: (1) 432-9000 Email: NKE_KVI@uni-nke.hu

Részletesebben

FMK-formatervezés. Válaszadók száma = 4. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

FMK-formatervezés. Válaszadók száma = 4. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% FMK-formatervezés Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála Hisztogram Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián

Részletesebben

NYME Faipari Mérnöki Kar - Ipari termék- és formatervező szak () Válaszadók száma = 15

NYME Faipari Mérnöki Kar - Ipari termék- és formatervező szak () Válaszadók száma = 15 NYME Faipari Mérnöki Kar - Ipari termék- és formatervező szak () Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Átl. elt. Átlag Medián Jobb pólus

Részletesebben

Az intézményválasztás motivációi

Az intézményválasztás motivációi NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... Az intézményválasztás motivációi Felmérési eredmények kiértékelése - Bölcsészettudományi Kar 0 Ez az összesítés a/az Bölcsészettudományi Kar 0 elsőseinek körében

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI EGYETEM DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER (DPR) MŰKÖDÉSÉNEK SZABÁLYZATA

NYÍREGYHÁZI EGYETEM DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER (DPR) MŰKÖDÉSÉNEK SZABÁLYZATA NYÍREGYHÁZI EGYETEM DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER (DPR) MŰKÖDÉSÉNEK SZABÁLYZATA Elfogadva: 2016. szeptember 20, hatályba lép: 2016. szeptember 22-én A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény,

Részletesebben

FMK_faipari mérnöki. Válaszadók száma = 18. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

FMK_faipari mérnöki. Válaszadók száma = 18. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% FMK_faipari mérnöki Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % Hisztogram % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK! PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.

Részletesebben

Az intézményválasztás motivációi

Az intézményválasztás motivációi NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... Az intézményválasztás motivációi Felmérési eredmények kiértékelése - Közgazdaságtudományi Kar 0 Ez az összesítés a/az Közgazdaságtudományi Kar 0 elsőseinek körében

Részletesebben

KÖFOP VEKOP A versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának stratégiai támogatása

KÖFOP VEKOP A versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának stratégiai támogatása KÖFOP-2.1.5-VEKOP-16-2016-00001 A versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának stratégiai támogatása A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szerepe a versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlás biztosításának

Részletesebben

Hallgatók 2011. Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a felsőoktatási hallgatók körében - 2011. Módszertani összefoglaló

Hallgatók 2011. Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a felsőoktatási hallgatók körében - 2011. Módszertani összefoglaló Hallgatók 2011 Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a felsőoktatási hallgatók körében - 2011 Módszertani összefoglaló Készítette: Veroszta Zsuzsanna PhD 2012. március 1. Az adatfelvétel

Részletesebben

Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2014/2015-ös tanév II. félév. Testnevelő tanárok

Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2014/2015-ös tanév II. félév. Testnevelő tanárok Oktatói munka hallgatói véleményezése 2014/2015-ös tanév II. félév Testnevelő tanárok A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szellemi műhelyként az ország egyik meghatározó felsőoktatási intézménye. Emellett

Részletesebben

MINTA. Kedves Első éves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Első éves Egyetemi POLGÁRUNK! EvaSys Első évesek kérdőíve 2014/15 PTE Marketing Osztály Új egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve Új egyetemi Válasz megjelölése: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus

Részletesebben

TOVÁBBTANULÁS - 2014. Készítette: Chalupeckyné Guba Zsuzsanna

TOVÁBBTANULÁS - 2014. Készítette: Chalupeckyné Guba Zsuzsanna TOVÁBBTANULÁS - 2014 Készítette: Chalupeckyné Guba Zsuzsanna BOLOGNAI KÉPZÉSI RENDSZER Felsőoktatási szakképzés JELENTKEZÉSI FOLYAMAT, HATÁRIDŐK 1. Tájékozódás (nyílt nap, internet) Kapacitásszámok www.felvi.hu

Részletesebben

Oktatói munka hallgatói véleményezése. Testnevelő tanárok

Oktatói munka hallgatói véleményezése. Testnevelő tanárok Oktatói munka hallgatói véleményezése Testnevelő tanárok A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási struktúrájában fontos szerepet játszik a testi nevelés is. Mindezt több tény is alátámasztja: az emre való

Részletesebben

AZ INTERNET SZEREPE A FELSŐOKTATÁSI BEISKOLÁZÁSI MARKETINGBEN, ILLETVE AZ INTÉZMÉNYVÁLASZTÁSI FOLYAMATBAN

AZ INTERNET SZEREPE A FELSŐOKTATÁSI BEISKOLÁZÁSI MARKETINGBEN, ILLETVE AZ INTÉZMÉNYVÁLASZTÁSI FOLYAMATBAN AZ INTERNET SZEREPE A FELSŐOKTATÁSI BEISKOLÁZÁSI MARKETINGBEN, ILLETVE AZ INTÉZMÉNYVÁLASZTÁSI FOLYAMATBAN Bányai Edit, PhD Dudás Katalin, PhD III. Felsőoktatási Marketing Konferencia, Pécs, 2010. október

Részletesebben

NYME INTÉZMÉNYVÁLASZTÁS MOTÍVÁCIÓI alapképzési szakok () Válaszadók száma = 1505

NYME INTÉZMÉNYVÁLASZTÁS MOTÍVÁCIÓI alapképzési szakok () Válaszadók száma = 1505 NYME INTÉZMÉNYVÁLASZTÁS MOTÍVÁCIÓI - 2008. alapképzési szakok () Válaszadók száma = 1505 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Átl. elt. Átlag Medián 1 2

Részletesebben

MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról

MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... MÜL - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról RH-77-/0. Felmérési eredmények kiértékelése - Természettudományi Kar - 0 Ez az összesítés az elsőéves

Részletesebben

Az intézményválasztás motivációi

Az intézményválasztás motivációi NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... Az intézményválasztás motivációi Felmérési eredmények kiértékelése - Erdőmérnöki Kar 0 Ez az összesítés a/az Erdőmérnöki Kar 0 elsőseinek körében végzett, az intézményválasztás

Részletesebben

MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról

MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... MÜL - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról RH-77-/0. Felmérési eredmények kiértékelése - Apáczai Csere János Kar - 0 Ez az összesítés az elsőéves

Részletesebben

MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról

MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... MÜL - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról RH-77-/0. Felmérési eredmények kiértékelése - Benedek Elek Pedagógiai Kar - 0 Ez az összesítés az elsőéves

Részletesebben

MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról

MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... MÜL - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról RH-77-/0. Felmérési eredmények kiértékelése - Közgazdaságtudományi Kar - 0 Ez az összesítés az elsőéves

Részletesebben

JELENTÉS. Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 -

JELENTÉS. Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 - - 0 - HMTJ 25 /2015 Ikt. szám:1855/27.01.2015 JELENTÉS Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 - Előterjesztő: Elemző Csoport www.judetulharghita.ro www.hargitamegye.ro www.harghitacounty.ro HU

Részletesebben

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem MINŐSÉGSTRATÉGIÁJA. Prof. Dr.Turcsányi Károly, egyetemi tanár

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem MINŐSÉGSTRATÉGIÁJA. Prof. Dr.Turcsányi Károly, egyetemi tanár A Nemzeti Közszolgálati Egyetem MINŐSÉGSTRATÉGIÁJA Prof. Dr.Turcsányi Károly, egyetemi tanár Gyökerek I. (innen indultunk) Tudatos minőségfejlesztés a ZMNE-n Mérés értékelés Önértékelés 2 Gyökerek II.

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév Mi is érdekel? Hol tanuljak tovább? Milyenek a bejutási esélyeim? Milyen szakmával tudok jól elhelyezkedni vagy továbbtanulni? 2 Biztos

Részletesebben

Az intézményválasztás motivációi

Az intézményválasztás motivációi NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... Az intézményválasztás motivációi Felmérési eredmények kiértékelése - Benedek Elek Pedagógiai Kar 0 Ez az összesítés a/az Benedek Elek Pedagógiai Kar 0 elsőseinek

Részletesebben

MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról

MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... MÜL - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról RH-77-/0. Felmérési eredmények kiértékelése - Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar - 0 Ez az összesítés

Részletesebben

MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról

MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... MÜL - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról RH-77-/0. Felmérési eredmények kiértékelése - Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi, Művészeti Kar

Részletesebben

Az intézményválasztás motivációi

Az intézményválasztás motivációi NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... Az intézményválasztás motivációi Felmérési eredmények kiértékelése - Faipari Mérnöki Kar 0 Ez az összesítés a/az Faipari Mérnöki Kar 0 elsőseinek körében végzett,

Részletesebben

Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar

Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Az életnek, az életre képzünk! #degtk Legfiatalabb kar 2014 Jogelőd karok: KTK & GVK Hallgatói létszámát tekintve az Egyetem legnagyobb kara 10 intézet kollégái

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK VIZSGÁLATA

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK VIZSGÁLATA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK A MÓDSZERTAN Telefonos megkérdezés központilag előírt kérdőív alapján Adatfelvétel ideje: 2013. November 20014.

Részletesebben

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM 217. ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL ELTE Rektori Kabinet Minőségügyi Iroda 217. november TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. Országos adatok...

Részletesebben

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK! PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.

Részletesebben

P Á L Y A V Á L A S Z T Á S I

P Á L Y A V Á L A S Z T Á S I SZÜLŐI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS P Á L Y A V Á L A S Z T Á S I T E V É K E N Y S É G, P Á L Y A I R Á N Y Í T Á S EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY KESZTHELY 2 0 1 1-2 0 1 2 Készítette:

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TERÜLETI TÁRSADALMI, GAZDASÁGI SZEREPÉNEK FEJLESZTÉSE: OKTATÁS GYAKORLAT INNOVÁCIÓ (TÁMOP F-13/ ) WORKSHOP

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TERÜLETI TÁRSADALMI, GAZDASÁGI SZEREPÉNEK FEJLESZTÉSE: OKTATÁS GYAKORLAT INNOVÁCIÓ (TÁMOP F-13/ ) WORKSHOP A gyakorlati képzés iránti vállalati igények és elvárások a régióban AZ ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TERÜLETI TÁRSADALMI, GAZDASÁGI SZEREPÉNEK FEJLESZTÉSE: OKTATÁS GYAKORLAT INNOVÁCIÓ (TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0009)

Részletesebben

Legyen a hallgatónk! Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet

Legyen a hallgatónk! Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Legyen a hallgatónk! Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Nemzeti Közszolgálati Egyetem 1. Jogelőd intézmények - Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző

Részletesebben

Továbbtanulás a felsőoktatásban

Továbbtanulás a felsőoktatásban Továbbtanulás a felsőoktatásban Szemerszki Marianna Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) OFI konferencia, 2011. december 7. Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Intézményrendszer

Részletesebben

Beszámoló a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról 2013. február 20.

Beszámoló a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról 2013. február 20. Beszámoló a Nemzeti Közszolgálati Egyetem költségvetésének végrehajtásáról 2013. február 20. 1. Az intézményi gazdálkodás keretei, gyakorlata A 2012. költségvetési évben, a teljes beszámolási időszakban,

Részletesebben

KUTATÁSMÓDSZERTAN 4. ELŐADÁS. A minta és mintavétel

KUTATÁSMÓDSZERTAN 4. ELŐADÁS. A minta és mintavétel KUTATÁSMÓDSZERTAN 4. ELŐADÁS A minta és mintavétel 1 1. A MINTA ÉS A POPULÁCIÓ VISZONYA Populáció: tágabb halmaz, alapsokaság a vizsgálandó csoport egésze Minta: részhalmaz, az alapsokaság azon része,

Részletesebben

JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN

JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN Sándorné dr. Kriszt Éva rektor 2009. november 27. 1 Intézményünk története A BGF három nagy múltú főiskola egyesítésével

Részletesebben

Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján

Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján A közszolgáltatásokról végzett átfogó lakossági elégedettség és igényfelmérés eredményeinek összefoglalása

Részletesebben

B/21. számú melléklet TÁMOP 4.1.1 - Intézményi követelmények Diplomás Pályakövető Rendszer

B/21. számú melléklet TÁMOP 4.1.1 - Intézményi követelmények Diplomás Pályakövető Rendszer B/21. számú melléklet TÁMOP 4.1.1 - Intézményi követelmények Diplomás Pályakövető Rendszer 1. Támogatandó szakmai követelmények - pályakövető kutatások A pályakövetési vizsgálatok főbb elemei: hallgatói

Részletesebben

A külföldi munkavállalás lehetősége a magyar felsőoktatásban tanulók terveiben

A külföldi munkavállalás lehetősége a magyar felsőoktatásban tanulók terveiben A külföldi munkavállalás lehetősége a magyar felsőoktatásban tanulók terveiben Sansumné Molnár Judit ecomojud@uni-miskolc.hu Miskolci Egyetem VI. Magyar Földrajzi Konferencia Kockázat Konfliktus Kihívás

Részletesebben

A munkaerőpiac nyelvi kompetenciákkal kapcsolatos elvárásai - az online megkérdezés eredményei

A munkaerőpiac nyelvi kompetenciákkal kapcsolatos elvárásai - az online megkérdezés eredményei Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.2.D-12/KONV-2012-0013 A munkaerőpiac nyelvi kompetenciákkal kapcsolatos elvárásai - az online megkérdezés eredményei Készítették: Dr. Földi Katalin Dr. László Éva Dr. Máté

Részletesebben

Heves megye középfokú oktatási intézményeiben végzett felmérések eredményei

Heves megye középfokú oktatási intézményeiben végzett felmérések eredményei Észak-magyarországii Regiionálliis Munkaügyii Központ Egrii Regiionálliis Kiirendelltsége Heves megye középfokú oktatásii iintézményeiiben végzett fellmérés eredményeii 2007. év Heves megye középfokú oktatási

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan közgazdász tisztek képzése, akik a képzés során

Részletesebben

Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása. Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.

Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása. Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A. Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.5-2013-2013-0102 Államreform Operatív Program keretében megvalósuló Szervezetfejlesztés

Részletesebben

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára jelentkezettek és felvettek számának alakulása

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára jelentkezettek és felvettek számának alakulása A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára jelentkezettek és felvettek számának alakulása 1-19. 1. A főiskolára felvettek számának alakulása 1-16. A felvételre jelentkezők számának alakulását minden évben

Részletesebben

Aktív hallgatói tanulmány a kutatási eredmény elemzése az Educatio által biztosított kötelező kérdőív kitöltése alapján

Aktív hallgatói tanulmány a kutatási eredmény elemzése az Educatio által biztosított kötelező kérdőív kitöltése alapján Aktív hallgatói tanulmány a kutatási eredmény elemzése az Educatio által biztosított kötelező kérdőív kitöltése alapján Nemzeti Közszolgálati Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Szerzők: Séd Levente,

Részletesebben

Nemzetközi hagyományok szerepe a XXI. századi protokollban, a protokoll oktatás mai helyzete

Nemzetközi hagyományok szerepe a XXI. századi protokollban, a protokoll oktatás mai helyzete Nemzetközi hagyományok szerepe a XXI. századi protokollban, a protokoll oktatás mai helyzete Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola konferenciája 2014. május 9. Budapest Vitaindító előadás Nagy József

Részletesebben

Mintavételi eljárások

Mintavételi eljárások Mintavételi eljárások Daróczi Gergely, PPKE BTK 2008. X.6. Óravázlat A mintavétel célja Alapfogalmak Alapsokaság, mintavételi keret, megfigyelési egység, mintavételi egység... Nem valószínűségi mintavételezési

Részletesebben

A DPR eredményeinek hasznosítása az alumni rendszerek építésekor a Pécsi Tudományegyetem példáján

A DPR eredményeinek hasznosítása az alumni rendszerek építésekor a Pécsi Tudományegyetem példáján Diplomán innen és diplomán túl Szent István Egyetem Gödöllő 2011. október 24. A DPR eredményeinek hasznosítása az alumni rendszerek építésekor a Pécsi Tudományegyetem példáján Kuráth Gabriella Németh Péter

Részletesebben

Elégedettség 0 körös elégedettség 2016 RKK (0_koros_2016_rkk) Válaszadók száma = 22. Felmérés eredmények

Elégedettség 0 körös elégedettség 2016 RKK (0_koros_2016_rkk) Válaszadók száma = 22. Felmérés eredmények Elégedettség 0 körös elégedettség 06 RKK (0_koros_06_rkk) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelem Intézet bemutatása

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelem Intézet bemutatása Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelem Intézet bemutatása PROF. DR. BLESZITY JÁNOS ny. tű vezérőrnagy egyetemi tanár, intézetigazgató BM OKF Budapest, 2014. 03. 10. Legyen a hallgatónk! Nemzeti

Részletesebben

Output menedzsment felmérés. Tartalomjegyzék

Output menedzsment felmérés. Tartalomjegyzék Összefoglaló Output menedzsment felmérés 2009.11.12. Alerant Zrt. Tartalomjegyzék 1. A kutatásról... 3 2. A célcsoport meghatározása... 3 2.1 Célszervezetek... 3 2.2 Célszemélyek... 3 3. Eredmények...

Részletesebben

Települési ÉRtékközpont

Települési ÉRtékközpont TÉR Települési ÉRtékközpont Lajosmizse Város Önkormányzata településüzemeltetési és -fejlesztési program kidolgozása KÉPZÉS Kommunikációs, vezetői szerepek 2009. FOGYASZTÓ SZOLGÁLTATÓ Végrehajtás Döntés

Részletesebben

Elégedettség 0 körös elégedettség 2016 AMK (0_koros_2016_amk) Válaszadók száma = 25. Felmérés eredmények

Elégedettség 0 körös elégedettség 2016 AMK (0_koros_2016_amk) Válaszadók száma = 25. Felmérés eredmények Elégedettség 0 körös elégedettség 06 AMK (0_koros_06_amk) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

Központi diplomás pályakövető program (DPR)

Központi diplomás pályakövető program (DPR) TÁMOP 4.1.3 DPR Központi diplomás pályakövető program (DPR) avagy amit a VAS elbír Fodor Szabolcs 11. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás 2011. január 21. Tudja Ön pontosan, hogy mennyi ma Magyarországon

Részletesebben

Motivációs levél mint pályaorientációs eszköz

Motivációs levél mint pályaorientációs eszköz Motivációs levél mint pályaorientációs eszköz - Workshop terv - Eszközszükséglet: Kinyomtatott feladatlapok Korosztály: középiskolás diákoknak, elsősorban 10. évfolyamtól (fakultációválasztás, az érettségi

Részletesebben

Az új katasztrófavédelem alapszak és az NKE KVI működésének tapasztalatai és további feladatok

Az új katasztrófavédelem alapszak és az NKE KVI működésének tapasztalatai és további feladatok Az új katasztrófavédelem alapszak és az NKE KVI működésének tapasztalatai és további feladatok PROF. DR. BLESZITY JÁNOS ny. tű. altábornagy egyetemi tanár, intézetigazgató Magyar Tűzoltó Szövetség Balatonföldvár,

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

TOVÁBBTANULÁS - 2015. Készítette: Chalupeckyné Guba Zsuzsanna

TOVÁBBTANULÁS - 2015. Készítette: Chalupeckyné Guba Zsuzsanna TOVÁBBTANULÁS - 2015 Készítette: Chalupeckyné Guba Zsuzsanna BOLOGNAI KÉPZÉSI RENDSZER Felsőoktatási szakképzés JELENTKEZÉSI FOLYAMAT, HATÁRIDŐK 1. Tájékozódás (nyílt nap, internet) Kapacitásszámok www.felvi.hu

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015. mert az NKE KTK a magyar közigazgatási képzés elsőszámú és vezető intézménye

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

1. A hallgató adatai. 2. A szakmai gyakorlat vezetőjének adatai: 1.1 Név: 1.2 Melyik szakra jár? HFF-Idegenforgalmi. HFF-Turizmusvendéglátás

1. A hallgató adatai. 2. A szakmai gyakorlat vezetőjének adatai: 1.1 Név: 1.2 Melyik szakra jár? HFF-Idegenforgalmi. HFF-Turizmusvendéglátás BKF KarrierCentrum KarrierCentrum Szakmai gyakorlat (SZGYN 09/10-1) Válasz megjelölése: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül. Az optimális

Részletesebben

A TANKÖNYVEK KIPRÓBÁLÁSÁNAK ESZKÖZRENDSZERE

A TANKÖNYVEK KIPRÓBÁLÁSÁNAK ESZKÖZRENDSZERE A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZNEVELÉSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TANKÖNYVEK KIPRÓBÁLÁSÁNAK ESZKÖZRENDSZERE Kerber Zoltán A tankönyvek jóváhagyása

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Nemzeti Közszolgálati Egyetem A HAZA SZOLGÁLATÁBAN Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dr. Kovács Gábor r. ddtbk. Oktatási rektorhelyettes, habilitált egyetemi docens Rendészeti Vezetéstudományi Tanszék tanszékvezető Az NKE oktatási stratégiai

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2017. november 16. Minőségfejlesztési beszámoló részei Minőségfejlesztési történések OHV felmérés 2016/2017. tavasz Szolgáltatási felmérés

Részletesebben

KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS KIÉRTÉKELÉSE

KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS KIÉRTÉKELÉSE Monori ivóvízminőség javításának műszaki előkészítése (KEOP-7.1.0/11-2011-0026) KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS KIÉRTÉKELÉSE Monor Város Önkormányzata 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 78-80. TARTALOMJEGYZÉK 1. A KÉRDŐÍV...

Részletesebben

Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január

Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január KutatóCentrum 102 Budapest, Margit krt. /b Tel.:+ (1) 09. Fax: + (1) 09. A felmérésről Ha tíz évvel ezelőtt valakit megkérdeztünk volna,

Részletesebben

1. ECHO Innovációs Műhely Obádovics Csilla Vinogradov Szergej: tavaszi on-line felmérés

1. ECHO Innovációs Műhely Obádovics Csilla Vinogradov Szergej: tavaszi on-line felmérés 1. ECHO Innovációs Műhely Obádovics Csilla Vinogradov Szergej: 2010. tavaszi on-line felmérés Módszertan Az aktív hallgatók felmérése Vizsgálati populáció: a Szent István Egyetemen alapképzésben, mesterképzésben,

Részletesebben

A civil szervezetek és a szakdolgozók lehetőségei a táplálkozási prevenció területén

A civil szervezetek és a szakdolgozók lehetőségei a táplálkozási prevenció területén A civil szervezetek és a szakdolgozók lehetőségei a táplálkozási prevenció területén Kovács Ildikó dietetikus Szívbarát program Szívbarát életmóddal a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséért Budapest,

Részletesebben

NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK

NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 2008 szeptemberében levelező tagozaton, 2009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó gazdaság és gazdálkodás

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI EREDMÉNYEK. 2017K keresztféléves felvételi eljárás

FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI EREDMÉNYEK. 2017K keresztféléves felvételi eljárás FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI EREDMÉNYEK 217K keresztféléves felvételi eljárás VERZIÓ: 217. március 27. Készítette: Oktatási Hivatal, Felsőoktatási Elemzési Főosztály E-mail: felsooktatas.elemzes@oh.gov.hu A

Részletesebben

AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK

AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK FELSŐOKTATÁSI KIHÍVÁSOK ALKALMAZKODÁS STRATÉGIAI PARTNERSÉGBEN 12. MELLEARN KONFERENCIA BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM, 2016. ÁPRILIS 22. Hegyi-Halmos

Részletesebben

TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004. Harmadik konzorciumi szintű projekttalálkozó. Hallgatói szolgáltatások Mentor alprojekt.

TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004. Harmadik konzorciumi szintű projekttalálkozó. Hallgatói szolgáltatások Mentor alprojekt. TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004 Harmadik konzorciumi szintű projekttalálkozó Hallgatói szolgáltatások Mentor alprojekt Alprojekt vezető Szenes Márta Szolnok, 2014. május 14. Mottó A befogadó társadalom

Részletesebben

www.pwc.com Panorama project

www.pwc.com Panorama project www.pwc.com Panorama Magyarország hosszú távú versenyképességének kulcsa az üzleti igények és szakemberi kínálat folyamatos, dinamikus összehangolása. A PwC kidolgozott egy nemzetközi módszertant a cégek

Részletesebben

Budapest, Hungária körút :

Budapest, Hungária körút : Tisztelt Látogató! Üdvözöljük a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar nyílt napján. Tájékoztatjuk, hogy a Kar, illetve az Egyetem 2016. évben meghirdetett alapképzési szakjai

Részletesebben

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre

Részletesebben

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/ Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. Dr. Tordai Zita Óbudai Egyetem TMPK Háttér A tanári szerep és a tanárképzés változása Európában

Részletesebben

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról I. A pályázati felhívás és az előszűrés Az Ügyészségi Közlöny 2014. évi 6. számában megjelent 20 ügyészségi fogalmazói álláshelyre szóló pályázati

Részletesebben