Digitális írástudás március 13. TÁMOP C-09/ Trambulin

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Digitális írástudás 2012. március 13. TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0068 Trambulin"

Átírás

1 Digitális írástudás március 13. TÁMOP C-09/ Trambulin

2 Cél: A képzés célja, hogy a projekt résztvevői tudják kezelni a számítógépet és perifériáit, ismerjék a szoftvereket. Képessé váljanak rutinfeladatok elvégzésére, a számítógép működése során jelentkező alapvető hibák felismerésére. A képzés eredményeképpen a résztvevők meg tudjanak szerezni alapvető információkat a világhálóról, tudjanak elektronikus úton ügyeket intézni, t írni és fogadni, Internetes álláskeresést folytatni, szöveget szerkeszteni, önéletrajzot, kísérőlevelet írni. A számítógép használata elengedhetetlen mind a képzésben, mind az álláskeresésben, illetve alapvető követelmény a munkahelyeken. Ha a résztvevők közül valakit megérint az informatika világa, lehetősége van több gyakorlásra, valamint a területhez kötődő pályák megismerésére. A résztvevők a számítógéptermet tanórán kívül- bármikor használhatják.

3 A képzést intézményi, illetve programakkreditált keretek között 85 órában/6 hónap folytatjuk. Az órák felosztását úgy próbáljuk alakítani, hogy egy képzési napra 2-3 digitális írástudás óra essen. Kiegészítésként 12 órában/6 hónap Netklubot tartunk a hallgatóknak.

4 A Netklub célja, hogy a projekt résztvevői a modulok tanítása során elsajátított ismereteiket gyakorolni, ismételni tudják, illetve ismereteiket bővíthessék. A klub lehetőséget ad a résztvevőknek arra is, hogy a többi modul tananyagát az Internet segítségével elmélyíthessék, gyakorolhassák, kapcsolódó oldalakat keressenek hozzá.

5 Célcsoport jellemzői : Kezdetben jellemzően sokan nem tudják bekapcsolni sem a számítógépet, azok akik igen, azoknak a tudása is csak egyes közösségi oldalakig terjed. Ezek az oldalak imádata, ismerete, illetve nem ismerete motiválttá teszi Őket.

6 A képzés témakörei: - Számítástechnikai alapismeretek - Operációs rendszerek - Szövegszerkesztés - Internet használat

7 Számítástechnikai alapismeretek: - A számítógép logikai felépítése, és működése. - A számítógép egyes részeinek funkciói. - A hardver és szoftver fogalma. - Szoftverek csoportosítása. - A gép használata, bekapcsolás, kikapcsolás. - A személyi számítógép perifériái és működésük. - Nyomtatók, nyomtatás, nyomtatási beállítások.

8 Operációs rendszerek: - Az operációs rendszer fogalma, feladatai. - A grafikus felhasználói felület jellemzői. A felhasználói felület elemei. - Az egér használata, billentyűzet. - A felhasználói felület beállítási lehetőségei, a felület testreszabása. - Programok, alkalmazások indítása. Váltás a futó programok között. - A programok közötti adatcsere eszköze: a vágólap. A vágólap használata. - Könyvtárak létrehozása, másolása, átnevezése, törlése. - Navigáció a könyvtárszerkezetben. - Optikai háttértárak használata. A CD, DVD, Pen-drive -ok használata. - Segédprogramok: A vírus fogalma, vírusvédelmi programok, vírusirtás. - A számítógép karbantartását segítő programok (lemezkarbantartó, töredezettség mentesítő). Alapvető hibák elhárítása.

9 Szövegszerkesztés: - A szövegszerkesztő program felülete. A felület elemei. A felület beállítása. - Dokumentumok megnyitása, mentése, bezárása. Munka több nyitott dokumentummal. - Szövegbevitel, javítás, törlés. - Kijelölési lehetőségek. Kijelölés egér illetve billentyűzet használatával. - Karakterformázás, bekezdésformázás. - Táblázatok szerkesztése. - Felsorolás, számozott lista, töréspontok beszúrása. - Oldalformázási lehetőségek. Margók. - Objektumok beillesztése, formázása, szerkesztése.

10 Internet használat: - Netikett. Biztonságos Internet használat. - Oldal megnyitása, navigáció az oldalak között. - Az Internet nyújtotta szolgáltatások. - A böngészőprogram használata. - Keresés a weben kulcsszavas keresők. - Ingyenes szolgáltatók. cím létrehozása egy kiválasztott ingyenes szolgáltatónál. - Elektronikus levelezés az Interneten. - Levelezőprogramok általános szolgáltatásai: levél küldése, fogadása, továbbítása. - Válaszolás elektronikus levélre. - Elektronikus levélhez csatolt állományok kezelése

11 Számonkérés: - Témakörönként egy témazáró - A képzés zárásaként egy modulzáró

12

13 Köszönöm a figyelmet!

Informatika szóbeli vizsga témakörök

Informatika szóbeli vizsga témakörök KECSKEMÉTI MŰSZAKI SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6000 Kecskemét, Szolnoki út 31., Telefon: 76/480-744, Fax: 487-928 KANDÓ KÁLMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLÁJA 6000 Kecskemét, Bethlen

Részletesebben

RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL

RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A jelek csoportosítása 1.1.2. Kód, kódolás, bináris kód 1.1.3. A kommunikáció általános modellje

Részletesebben

A nyomtatvány használata nem kötelező! TANMENET. az osztály INFORMATIKA tantárgyának tanításához. (tagintézmény igazgató)

A nyomtatvány használata nem kötelező! TANMENET. az osztály INFORMATIKA tantárgyának tanításához. (tagintézmény igazgató) A nyomtatvány használata nem kötelező! TANMENET az osztály INFORMATIKA tantárgyának tanításához. Összeállította: Informatika munkaközösség 2010. év szeptember hó 01. nap. (tanár) (tagintézmény igazgató)

Részletesebben

INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI 1. oldal, összesen: 6 oldal INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli. Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli. Az informatika érettségi vizsga

Részletesebben

INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES TEMATIKÁJA

INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES TEMATIKÁJA A témakörök előtt lévő számok az informatika tantárgy részletes vizsgakövetelménye és a vizsga leírása dokumentumban szereplő témaköröket jelölik. KÖVETELMÉNYEK 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció

Részletesebben

AZ INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

AZ INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI AZ INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli Az informatika érettségi vizsga célja Az informatika érettségi

Részletesebben

AZ Informatika érettségi VIZSGA ÁLTALÁNOS követelményei

AZ Informatika érettségi VIZSGA ÁLTALÁNOS követelményei AZ Informatika érettségi VIZSGA ÁLTALÁNOS követelményei A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli Az informatika érettségi vizsga célja Az informatika érettségi

Részletesebben

OKTATÁSI MINISZTÉRIUM. SZÓBELI VIZSGATÉTELEK A többször módosított 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet alapján szervezett OKJ szakmai vizsgához

OKTATÁSI MINISZTÉRIUM. SZÓBELI VIZSGATÉTELEK A többször módosított 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet alapján szervezett OKJ szakmai vizsgához OKTATÁSI MINISZTÉRIUM SZÓBELI VIZSGATÉTELEK A többször módosított 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet alapján szervezett OKJ szakmai vizsgához SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZOFTVERÜZEMELTETŐ OKJ 52 4641 03 A szóbeli

Részletesebben

informatika általános iskola 8. osztály

informatika általános iskola 8. osztály Tanmenetjavaslat informatika általános iskola 8. osztály javaslata alapján összeállította: Látta:...... Harmath Lajos munkaközösség vezető tanár Jóváhagyta:... igazgató 2018-2019 8. OSZTÁLY Heti óraszám:

Részletesebben

A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36

A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36 A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36 1. Az informatikai eszközök használata 5 4. Infokommunikáció, 5. Az információs társadalom 1 4.1. Információkeresés, információközlési

Részletesebben

Vetési Albert Gimnázium, Veszprém. Didaktikai feladatok. INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK (10 óra)

Vetési Albert Gimnázium, Veszprém. Didaktikai feladatok. INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK (10 óra) Tantárgy: INFORMATIKA Készítette: JUHÁSZ ORSOLYA Osztály: nyelvi előkészítő évfolyam Vetési Albert Gimnázium, Veszprém Heti óraszám: 3 óra Éves óraszám: 108 óra Tankönyv: dr. Dancsó Tünde Korom Pál: INFORMATIKA

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Reischlné Rajzó Zsuzsanna Szaktanár Endrédi Józsefné Igazgató Kelt: Budapest, 2018. március 1. tétel A kommunikáció

Részletesebben

ECDL képzés tematika. Operáció rendszer ECDL tanfolyam

ECDL képzés tematika. Operáció rendszer ECDL tanfolyam Operáció rendszer ECDL tanfolyam Alapok A Windows áttekintése Asztal Tálca Start menü Lomtár használata Súgó használata Felhasználói fiókok kezelése Kijelentkezés, felhasználóváltás Fájlok és mappák Sajátgép

Részletesebben

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által ajánlott IKT 0-1 kompetencia lista 1

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által ajánlott IKT 0-1 kompetencia lista 1 A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által ajánlott IKT 0-1 kompetencia lista 1 Alapszintű digitális kompetencia fejlesztéséhez Általános alapelvek 1. A képzéseket a képző intézménynek a vonatkozó hatályos

Részletesebben

Váci Mihály Kulturális Központ Cím: Telefon: Fax: Web: E-mail: Nyilvántartásba vételi szám:

Váci Mihály Kulturális Központ Cím: Telefon: Fax: Web: E-mail: Nyilvántartásba vételi szám: TÁJÉKOZTATÓ Digitális írástudás fejlesztése /D009 A képzés során megszerezhető kompetenciák A képzésben résztvevő: képessé válik a legfontosabb számítástechnikai kifejezések megnevezésére, megérti a számítógép

Részletesebben

Tanítja: JUHÁSZ ORSOLYA. Vetési Albert Gimnázium, Veszprém. Didaktikai feladatok. INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK (13 óra)

Tanítja: JUHÁSZ ORSOLYA. Vetési Albert Gimnázium, Veszprém. Didaktikai feladatok. INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK (13 óra) Tantárgy: INFORMATIKA Készítette: JUHÁSZ ORSOLYA Tanítja: JUHÁSZ ORSOLYA Osztály: nyelvi előkészítő évfolyam Vetési Albert Gimnázium, Veszprém Heti óraszám: 3,5 óra Éves óraszám: 126 óra Tankönyv: INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI

Részletesebben

Informatika témavázlatok. 4. évfolyam

Informatika témavázlatok. 4. évfolyam Informatika témavázlatok 4. évfolyam 1. óra Ismétlés tanévi aktualitások Balesetvédelem baleset megelőzés. Mit tanultunk az elmúl időszakban Miről tanulunk az idei tanévben Felszerelések Munkarend 1. Mi

Részletesebben

1. tétel. A kommunikáció információelméleti modellje. Analóg és digitális mennyiségek. Az információ fogalma, egységei. Informatika érettségi (diák)

1. tétel. A kommunikáció információelméleti modellje. Analóg és digitális mennyiségek. Az információ fogalma, egységei. Informatika érettségi (diák) 1. tétel A kommunikáció információelméleti modellje. Analóg és digitális mennyiségek. Az információ fogalma, egységei Ismertesse a kommunikáció általános modelljét! Mutassa be egy példán a kommunikációs

Részletesebben

TÉTELSOR INFORMATIKÁBÓL

TÉTELSOR INFORMATIKÁBÓL TÉTELSOR INFORMATIKÁBÓL 2009/2010-es tanév Budapest, 2010. április 19. Összeállította: Nagy-Szakál Zoltán 1. Információ és társadalom a. Ismertesse a számolás során a múltban használt eszközök fejlődését!

Részletesebben

TÉTELSOR INFORMATIKÁBÓL 2008/2009-es tanév

TÉTELSOR INFORMATIKÁBÓL 2008/2009-es tanév TÉTELSOR INFORMATIKÁBÓL 2008/2009-es tanév Budapest, 2009. május 29. Összeállította: Nagy-Szakál Zoltán 1. Információ és társadalom a. Ismertesse a mechanikus számológépek fejlődését! b. Ismertesse a mechanikus

Részletesebben

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció általános modellje 1.1.2. Információs és kommunikációs technológiák és rendszerek

Részletesebben

Információs társadalom

Információs társadalom SZÓBELI TÉMAKÖRÖK INFORMATIKÁBÓL 2015. Információs társadalom Kommunikáció fogalma, fajtái, általános modellje. Példák. A jel, adat, információ, zaj és a redundancia fogalma. Példák. Különbség a zaj és

Részletesebben

Az MS Word szövegszerkesztés modul részletes tematika listája

Az MS Word szövegszerkesztés modul részletes tematika listája Az MS Word szövegszerkesztés modul részletes tematika listája A szövegszerkesztés alapjai Karakter- és bekezdésformázás Az oldalbeállítás és a nyomtatás Tabulátorok és hasábok A felsorolás és a sorszámozás

Részletesebben

Informatika évfolyam

Informatika évfolyam Informatika 1-4. évfolyam Heti óraszám: 1.,2.,3. évfolyam 0,5 óra 4. évfolyam 1 óra Az információs és kommunikációs kultúra az oktatás kiemelt fejlesztési területei közé tartozik. Mivel a számítógép felhasználása

Részletesebben

Operációs rendszerek. Tanmenet

Operációs rendszerek. Tanmenet Tanmenet TANMENET- Operációs rendszerek Témakörök Javasolt óraszám 1. Operációs rendszerek alapjai 2. Windows 2000 ismeretek- Munka a képernyőn 3. Windows 2000 ismeretek- A Start menü elemei 4. Windows

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2012 Informatika

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2012 Informatika Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2012 Informatika Reischlné Rajzó Zsuzsanna Szaktanár Endrédi Józsefné Igazgató Kelt: Budapest, 2012 március 1. tétel A kommunikáció

Részletesebben

Tanmenet. IV: Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV. Béla út 131. Csoport életkor (év): 13 Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2003. 09. 10.

Tanmenet. IV: Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV. Béla út 131. Csoport életkor (év): 13 Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2003. 09. 10. Iskola neve: IV: Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV. Béla út 131. Tantárgy: Tanár neve: Csoport életkor (év): 13 Kitöltés dátuma (év.hó.nap): Informatika Tóth László 2003. 09. 10. Tanmenet

Részletesebben

Informatika témavázlat. 3. évfolyam

Informatika témavázlat. 3. évfolyam Informatika témavázlat 3. évfolyam 1. óra Ismétlés tanévi aktualitások Balesetvédelem baleset megelőzés. Mit tanultunk az elmúl időszakban Miről tanulunk az idei tanévben Felszerelések Munkarend 1. Mi

Részletesebben

Kis érettségi 2013. 10. évfolyam

Kis érettségi 2013. 10. évfolyam Kis érettségi 2013. 10. évfolyam 1. Információ és társadalom a. Ismertesse a számolás során a múltban használt eszközök fejlődését! b. Jellemezze az egyes számítógép-generációkat abból a szempontból, hogy

Részletesebben

2. modul - Operációs rendszerek

2. modul - Operációs rendszerek 2. modul - Operációs rendszerek Érvényes: 2009. február 1-jétől Az alábbiakban ismertetjük a 2. modul (Operációs rendszerek) syllabusát, amely az elméleti és gyakorlati modulvizsga követelményrendszere.

Részletesebben

ECDL SELECT START (új neve ECDL Base)

ECDL SELECT START (új neve ECDL Base) 1. Kinek ajánljuk Munkavállalóknak: ECDL SELECT START (új neve ECDL Base) A PC használatához szükséges valamennyi ismeretet garantáltan megszerezhetik. Biztosan nyújtja a munkakör ellátásához szükséges

Részletesebben

Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek

Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek PL-5107 A továbbképzés célja: A program az alapvető számítógépes fogalmakban való jártasságot és a számítógépek alkalmazási területeinek ismeretét nyújtja

Részletesebben

Információ és kommunikáció

Információ és kommunikáció Információ és kommunikáció Tanmenet Információ és kommunikáció TANMENET- Információ és kommunikáció Témakörök Javasolt óraszám 1. Hálózati alapismeretek 20 perc 2. Az internet jellemzői 25 perc 3. Szolgáltatások

Részletesebben

Operációs rendszerek

Operációs rendszerek Óravázlat az ECDL hálózatos változatához 2. modul Operációs rendszerek Krea Kft. 1034 Budapest, Szőlő u 21. Tel/fax: 250-5570 / 387-2557 E-mail: krea@krea.hu A vázlatot összeállította: Pintyőke László

Részletesebben

ECDL Információ és kommunikáció

ECDL Információ és kommunikáció 1. rész: Információ 7.1 Az internet 7.1.1 Fogalmak és szakkifejezések 7.1.2 Biztonsági megfontolások 7.1.3 Első lépések a webböngésző használatában 7.1.4 A beállítások elévégzése 7.1.1.1 Az internet és

Részletesebben

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - négy osztályos képzés. nyelvi és matematika speciális osztályok

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - négy osztályos képzés. nyelvi és matematika speciális osztályok INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK - négy osztályos képzés nyelvi és matematika speciális osztályok A vizsgák lebonyolítása A tanuló előre elkészített feladatkombinációkból húz véletlenszerűen. OSZTÁLYOZÓ

Részletesebben

2013/2014.tanév TANMENET

2013/2014.tanév TANMENET 2013/2014.tanév TANMENET a. osztály.. tantárgyának tanításához. Összeállította: Ellenőrizte: Jóváhagyta:... tanár munkaközösség vezető igazgató Sopron, 2013. szeptember 01. Informatika tanmenet a 12G.

Részletesebben

HELYI TANTERV. Informatika

HELYI TANTERV. Informatika HELYI TANTERV Informatika 9. évfolyam Témák Új Tananyag feldolgozása Gyakorlás, helyi felhasználás Összefoglalás, ellenőrzés, hiánypótlás Összóraszám Az informatikai eszközök használata 7 1 8 Információs

Részletesebben

Operációs rendszerek. Tanmenet

Operációs rendszerek. Tanmenet Tanmenet TANMENET- Operációs rendszerek Témakörök Javasolt óraszám 1. Windows XP ismeretek- Munka a képernyőn 2. Windows XP ismeretek- A Start menü elemei 3. Windows XP ismeretek- A billentyűzet 4. Windows

Részletesebben

2 Word 2016 zsebkönyv

2 Word 2016 zsebkönyv 2 Word 2016 zsebkönyv BBS-INFO Kiadó, 2016. 4 Word 2016 zsebkönyv Bártfai Barnabás, 2016. Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a szerző írásbeli hozzájárulásával

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK INFORMATIKA SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK Az emelt szint a középszint követelményeit magában foglalja, de azokat magasabb szinten kéri számon. 1. Információs társadalom 2. Informatikai alapismeretek - hardver

Részletesebben

Számítástechnika tanfolyam kezdőknek és haladóknak a Zalakomári Művelődési Házban 2013

Számítástechnika tanfolyam kezdőknek és haladóknak a Zalakomári Művelődési Házban 2013 a Zalakomári Művelődési Házban 2013 1 Témakörök, előadás időpontok 1. Alapismeretek 2013. március 24. 16-19 óráig 2. Szövegszerkesztés 2013. április 7. 16-19 óráig 3. Táblázatkezelés 2013. április 14.

Részletesebben

Információ és kommunikáció

Információ és kommunikáció Információ és kommunikáció Tanmenet Információ és kommunikáció TANMENET- Információ és kommunikáció Témakörök Javasolt óraszám 1. Az internet jellemzői 25 perc 2. Szolgáltatások az interneten 20 perc

Részletesebben

3. modul - Szövegszerkesztés

3. modul - Szövegszerkesztés 3. modul - Szövegszerkesztés Érvényes: 2009. február 1-jétől Az alábbiakban ismertetjük a 3. modul (Szövegszerkesztés) syllabusát, amely a gyakorlati vizsga alapját képezi. A modul célja Ezen a vizsgán

Részletesebben

Informatika tanterv nyelvi előkészítő osztály heti 2 óra

Informatika tanterv nyelvi előkészítő osztály heti 2 óra Informatika tanterv nyelvi előkészítő osztály heti Számítógép feladata és felépítése Az informatikai eszközök használata Operációs rendszer Bemeneti egységek Kijelző egységek Háttértárak Feldolgozás végző

Részletesebben

Alapismeretek. Tanmenet

Alapismeretek. Tanmenet Alapismeretek Tanmenet Alapismeretek TANMENET-Alapismeretek Témakörök Javasolt óraszám 1. Számítógépes alapfogalmak, számítógép generációk 2. A számítógép felépítése, hardver, A központi egység 3. Hardver

Részletesebben

Informatika 6. évfolyam

Informatika 6. évfolyam Informatika 6. évfolyam Egészséges, ergonómiai szempontok ismerete. A számítógép és a legszükségesebb perifériák rendeltetésszerű használata. Helyesírás ellenőrzése. Az adat fogalmának megismerése Útvonalkeresők,

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI - INFORMATIKA

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI - INFORMATIKA 5. évfolyam OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI - INFORMATIKA Nyolc évfolyamos képzés Informatikai alapismeretek Rajzoló program használata Imagine Logo Számítástechnikai alapfogalmak Programok indítása Perifériák

Részletesebben

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - hat osztályos képzés -

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - hat osztályos képzés - INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK - hat osztályos képzés - A vizsgák lebonyolítása A tanuló előre elkészített feladatkombinációkból húz véletlenszerűen. OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Vizsga Időtartam Gyakorlati JAVÍTÓ

Részletesebben

Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra. Továbbképzési tájékoztató 2017.

Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra. Továbbképzési tájékoztató 2017. Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 575-2/2017. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2017.

Részletesebben

Alapismeretek. Tanmenet

Alapismeretek. Tanmenet Alapismeretek Tanmenet Alapismeretek TANMENET-Alapismeretek Témakörök Javasolt óraszám 1. Számítógépes alapfogalmak 2. A számítógép felépítése, hardver, A központi egység 3. Hardver Perifériák 4. Hardver

Részletesebben

Informatikai fejlesztési terv

Informatikai fejlesztési terv között Informatikai fejlesztési terv A sport összeköt testvériskolai kapcsolat kiépítése a Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola között TÁMOP -3.3.14.A-12/1-2013-0033 Készítette: Tilk Csilla

Részletesebben

2 0 1 5 / 2 0 1 6 - o s t a n év

2 0 1 5 / 2 0 1 6 - o s t a n év Zalaegerszegi SZC Közgazdasági Szakközépiskolája 8360 Keszthely, Rózsa u. 12. Telefon: 83/312-030, Fax: 83/314-208 E-mail: titkarsag@kozgazd.hu, igazgato@kozgazd.hu www.kozgazd.hu OM kód: 203067 2 0 1

Részletesebben

Az operációs rendszer fogalma

Az operációs rendszer fogalma Készítette: Gráf Tímea 2013. október 10. 1 Az operációs rendszer fogalma Az operációs rendszer olyan programrendszer, amely a számítógépekben a programok végrehajtását vezérli. 2 Az operációs rendszer

Részletesebben

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY INFORMATIKAI KOMPETENCIÁK FEJLESZTÉSE 2015 TÁMOP-2.2.7-B-2-13/1-2014 0004 Békés Megyei Képzési Klaszter, avagy gyakorlatorientált ágazati szak- és felnőttképzési együttműködések

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tapolcai Tankerülete SZAKMAI BESZÁMOLÓ Batsányi Tagintézmény 2013. október

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tapolcai Tankerülete SZAKMAI BESZÁMOLÓ Batsányi Tagintézmény 2013. október SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Tapolcai Általános Iskola innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben

Részletesebben

1. A KÉPZÉSI PROGRAM

1. A KÉPZÉSI PROGRAM KÉPZÉSI PROGRAM 1. A KÉPZÉSI PROGRAM 1.1. Megnevezése D képzési kör Első lépések a digitális világba - IKER 1. szintű képzés 1.2. OKJ azonosító - 1.3. Szakmai, vagy nyelvi programkövetelmény azonosítója

Részletesebben

Szövegszerkesztés Word XP-vel. Tanmenet

Szövegszerkesztés Word XP-vel. Tanmenet Szövegszerkesztés Word XP-vel Tanmenet Szövegszerkesztés Word XP-vel TANMENET- Szövegszerkesztés Word XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. Bevezetés a Word XP használatába 2. Szöveg bevitele és módosítása

Részletesebben

Operációs rendszerek. Tanmenet

Operációs rendszerek. Tanmenet Operációs rendszerek Tanmenet Operációs rendszerek TANMENET- Operációs rendszerek Témakörök Javasolt óraszám 1. Operációs rendszerek alapjai 2. Windows XP ismeretek- Munka a képernyőn 3. Windows XP ismeretek-

Részletesebben

TEMATIKA ÉS ÜTEMTERV AZ ECDL VIZSGÁKRA FELKÉSZÍTŐ TANFOLYAMHOZ. Alkalmazott képzési módszer

TEMATIKA ÉS ÜTEMTERV AZ ECDL VIZSGÁKRA FELKÉSZÍTŐ TANFOLYAMHOZ. Alkalmazott képzési módszer 1. nap 1. Téma: A Windows használata 1.1 Résztéma: A számítógépek erőforrásai (áttekintés) Az erőforrások felsorolása. Hardver: központi egység, beviteli, kiviteli, háttértárak. A PC-k fajtáinak bemutatása

Részletesebben

Informatika tagozat osztályozóvizsga követelményei

Informatika tagozat osztályozóvizsga követelményei Tartalom 9. évfolyam... 1 10. évfolyam... 4 11. évfolyam... 6 12. évfolyam... 8 9. évfolyam Az informatikai eszközök használata Az egészséges munkakörnyezet megteremtése Neumann elvű számítógép felépítése

Részletesebben

Szövegszerkesztés Word XP-vel. Tanmenet

Szövegszerkesztés Word XP-vel. Tanmenet Szövegszerkesztés Word XP-vel Tanmenet Szövegszerkesztés Word XP-vel TANMENET- Szövegszerkesztés Word XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. Bevezetés a Word XP használatába 2 tanóra (90 perc) 2. Szöveg

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4-12/2 2012 0083 Komplex egészségmegőrzésre irányuló innovációk a Huszár Gál Iskolában. Informatika szakkör. 1.

TÁMOP 3.1.4-12/2 2012 0083 Komplex egészségmegőrzésre irányuló innovációk a Huszár Gál Iskolában. Informatika szakkör. 1. Blogírás TÁMOP 3.1.4-12/2 2012 0083 Komplex egészségmegőrzésre irányuló innovációk a Huszár Gál Iskolában Informatika szakkör Témakör Foglalkozás száma Foglalkozás anyaga Balesetvédelem, teremhasználati

Részletesebben

Informatika. 3. Az informatika felhasználási területei és gazdasági hatásai

Informatika. 3. Az informatika felhasználási területei és gazdasági hatásai Informatika 1. Hírek, információk, adatok. Kommunikáció. Definiálja a következő fogalmakat: Információ Hír Adat Kommunikáció Ismertesse a kommunikáció modelljét. 2. A számítástechnika története az ENIAC-ig

Részletesebben

Tanmenet. Sziegl Hajnalka informatika IV 2003-2004 tavaszi félév - 1 -

Tanmenet. Sziegl Hajnalka informatika IV 2003-2004 tavaszi félév - 1 - Tanmenet Szakközépiskolák 9. évfolyama számára informatika IV 2003-2004 tavaszi félév - 1 - Bevezetés A szakközépiskolában 9. és 10. évfolyamon heti 1-1 órában oktatják az informatikát. A 11. és 12. osztályban,

Részletesebben

ÁCS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

ÁCS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA 34 582 01 ÁCS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény,

Részletesebben

ECDL Táblázatkezelés. www.nomina3p.hu 1. 4.1.1 A táblázatkezelés első lépései. 4.1.2 Beállítások elvégzése

ECDL Táblázatkezelés. www.nomina3p.hu 1. 4.1.1 A táblázatkezelés első lépései. 4.1.2 Beállítások elvégzése 4.1 Az alkalmazás 4.1.1 A táblázatkezelés első lépései 4.1.2 Beállítások elvégzése 4.1.1.1 A táblázatkezelő alkalmazás megnyitása és bezárása. 4.1.1.2 Egy és több munkafüzet (dokumentum) megnyitása. 4.1.1.3

Részletesebben

13. Tárgymutató. Windows XP alapokon

13. Tárgymutató. Windows XP alapokon Windows XP alapokon 13. Tárgymutató Ablakok elemei...16 ablak határvonal...18 címsor...17 előző méret gomb...18 kilépés gomb...17 kis méret gomb...17 teljes méret gomb...18 vezérlőmenü...19 fogalma...15

Részletesebben

INFORMATIKA TANMENET 6. OSZTÁLY

INFORMATIKA TANMENET 6. OSZTÁLY Éves óraszám: 74 óra (Heti óraszám: 2) Budapest, 2015. szeptember 20. Látta: (Munkaközösség-vezető) Készítette: Várkonyi János 1. Teremrend, balesetvédelem Szervezés, tanév rendje. A számítógép alkalmazási

Részletesebben

SZOFTVER = a számítógépet működtető és az azon futó programok összessége.

SZOFTVER = a számítógépet működtető és az azon futó programok összessége. SZOFTVEREK SZOFTVER = a számítógépet működtető és az azon futó programok összessége. Programok Programnak nevezzük egy algoritmus valamelyik számítógépes programnyelven való leírását, amely a számítógép

Részletesebben

INFORMATIKA. Középszint Szóbeli vizsga. A szóbeli vizsga részletes tematikája a fővárosi és megyei kormányhivatalok által szervezett vizsgákhoz 2016.

INFORMATIKA. Középszint Szóbeli vizsga. A szóbeli vizsga részletes tematikája a fővárosi és megyei kormányhivatalok által szervezett vizsgákhoz 2016. INFORMATIKA Középszint Szóbeli vizsga A szóbeli vizsga részletes tematikája a fővárosi és megyei kormányhivatalok által szervezett vizsgákhoz 2016. A témakörök előtt lévő számok Az informatika tantárgy

Részletesebben

Köszönetnyilvánítás... xv Bevezetés az otthoni hálózatok használatába... xvii. A könyv jellegzetességei és jelölései... xxi Segítségkérés...

Köszönetnyilvánítás... xv Bevezetés az otthoni hálózatok használatába... xvii. A könyv jellegzetességei és jelölései... xxi Segítségkérés... Köszönetnyilvánítás... xv Bevezetés az otthoni hálózatok használatába... xvii A könyvben szereplő operációs rendszerek...xviii Feltételezések...xviii Minimális rendszerkövetelmények... xix Windows 7...

Részletesebben

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának

Részletesebben

Tanmenet a 9. osztály információkezelés tantárgyának tanításához

Tanmenet a 9. osztály információkezelés tantárgyának tanításához Tanmenet a 9. osztály információkezelés tantárgyának tanításához Cél: Az információkezelés tanításának célja, hogy a tanulók el tudják látni a gazdálkodó szervezeteknél előforduló egyszerű ügyviteli munkákat,

Részletesebben

14. óra op. rendszer ECDL alapok

14. óra op. rendszer ECDL alapok 14. óra op. rendszer ECDL alapok 26. El kell-e menteni nyomtatás előtt egy dokumentumot? a) Nem, de ajánlott, mert a nem mentett dokumentum elveszhet. b) Igen, mert mentés nélkül nem lehet nyomtatni. c)

Részletesebben

Informatika érettségi vizsga

Informatika érettségi vizsga Informatika 11/L/BJ Informatika érettségi vizsga ÍRÁSBELI GYAKORLATI VIZSGA (180 PERC - 120 PONT) SZÓBELI SZÓBELI VIZSGA (30 PERC FELKÉSZÜLÉS 10 PERC FELELET - 30 PONT) Szövegszerkesztés (40 pont) Prezentáció-készítés

Részletesebben

6. osztály. Évi óraszám: 37 óra

6. osztály. Évi óraszám: 37 óra 6. osztály Évi óraszám: 37 óra Órakeret 1. Az informatikai eszközök használata 4 óra 2. Alkalmazói ismeretek 14 óra 3. Problémamegoldás informatikai eszközökkel és módszerekkel 8 óra 4. Infokommunikációs

Részletesebben

Az MS Excel táblázatkezelés modul részletes tematika listája

Az MS Excel táblázatkezelés modul részletes tematika listája Az MS Excel táblázatkezelés modul részletes tematika listája A táblázatkezelés alapjai A táblázat szerkesztése A táblázat formázása A táblázat formázása Számítások a táblázatban Oldalbeállítás és nyomtatás

Részletesebben

IKT 0-1 AJÁNLOTT KOMPETENCIA LISTA

IKT 0-1 AJÁNLOTT KOMPETENCIA LISTA IKT 0-1 AJÁNLOTT KOMPETENCIA LISTA IDEGEN NYELVI ÉS INFORMATIKAI KOMPETENCIÁK FEJLESZTÉSE - KIEMELT PROJEKT - 2012. Az IKT 0-1 ajánlott kompetencia lista című dokumentum a Közigazgatási és Igazságügyi

Részletesebben

Információ és társadalom A szoftverek csoportosítása Jelátalakítás és kódolás Számítógépes munka jogi szabályozása

Információ és társadalom A szoftverek csoportosítása Jelátalakítás és kódolás Számítógépes munka jogi szabályozása 1. Információ és társadalom a. Milyen informatikai eszközök fűződnek az alábbi tudósokhoz, feltalálókhoz? (Pascal, Jacquard, Babbage, Hollerith, Zuse, Neumann János)! b. Jellemezze az egyes számítógép-generációkat

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Nyolcosztályos gimnázium Informatika Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Évfolyam: 5 Vizsga típusa: Gyakorlati Követelmények, témakörök:

Részletesebben

R ENDŐRTISZTI F ŐISKOLA SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS INFORMATIKAI KÖZPONT T ÁJÉKOZTATÓ ÉS T EMATIKA

R ENDŐRTISZTI F ŐISKOLA SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS INFORMATIKAI KÖZPONT T ÁJÉKOZTATÓ ÉS T EMATIKA R ENDŐRTISZTI F ŐISKOLA SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS INFORMATIKAI KÖZPONT T ÁJÉKOZTATÓ ÉS T EMATIKA Számítástechnika és informatika, Robotzsaru tantárgyakból a nappali tagozat részére 2009/2010 tanévtől A hallgatói

Részletesebben

2 Access 2016 zsebkönyv

2 Access 2016 zsebkönyv 2 Access 2016 zsebkönyv BBS-INFO Kiadó, 2016. 4 Access 2016 zsebkönyv Bártfai Barnabás, 2016. Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a szerző írásbeli hozzájárulásával

Részletesebben

PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN

PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN A kitöltéshez mintaként szolgálnak a Digitális Témahétre készült mintaprojektek, melyek a Digitális Témahét honlapjának Tudásbázisában érhetők el. ALAPADATOK

Részletesebben

6.1.1.2 Új prezentáció létrehozása az alapértelmezés szerinti sablon alapján.

6.1.1.2 Új prezentáció létrehozása az alapértelmezés szerinti sablon alapján. 6. modul Prezentáció A modul a prezentációkészítéshez szükséges ismereteket kéri számon. A sikeres vizsga követelményei: Tudni kell prezentációkat létrehozni és elmenteni különböző fájl formátumokban A

Részletesebben

2 PowerPoint 2016 zsebkönyv

2 PowerPoint 2016 zsebkönyv 2 PowerPoint 2016 zsebkönyv BBS-INFO Kiadó, 2016. 4 PowerPoint 2016 zsebkönyv Bártfai Barnabás, 2016. Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a szerző írásbeli

Részletesebben

Alkalmazások típusai Szoftverismeretek

Alkalmazások típusai Szoftverismeretek Alkalmazások típusai Szoftverismeretek Prezentáció tartalma Szoftverek csoportjai Operációs rendszerek Partíciók, fájlrendszerek Tömörítés Vírusok Adatvédelem 2 A szoftver fogalma A szoftver teszi használhatóvá

Részletesebben

TESZ INTERNET ÉS KOMMUNIKÁCIÓ M7

TESZ INTERNET ÉS KOMMUNIKÁCIÓ M7 TESZ INTERNET ÉS KOMMUNIKÁCIÓ M7 1. FELADAT 1. Továbbküldés esetén milyen előtaggal egészül ki az e-mail tárgysora? Jelölje a helyes választ (válaszokat)! [1 pont] a) From: b) Fw: c) To: d) Vá: 2. Melyik

Részletesebben

ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA 34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.

Részletesebben

INFORMATIKA TANMENET SZAKKÖZÉPISKOLA 9.NY OSZTÁLY HETI 4 ÓRA 37 HÉT/ ÖSSZ 148 ÓRA

INFORMATIKA TANMENET SZAKKÖZÉPISKOLA 9.NY OSZTÁLY HETI 4 ÓRA 37 HÉT/ ÖSSZ 148 ÓRA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKLET Tanmenetborító Azonosító: ME-III.1./1 Változatszám: 2 Érvényesség kezdete: 2013. 09. 01. Oldal/összes: 1/6 Fájlnév: ME- III.1.1.Tanmenetborító SZK- DC-2013 INFORMATIKA

Részletesebben

PC-Kismester verseny első forduló feladatai. Beküldési határidő: 2014. december 6.

PC-Kismester verseny első forduló feladatai. Beküldési határidő: 2014. december 6. PC-Kismester XVIII. informatikai verseny feladatok 1. oldal, összesen: 5 5-8. osztály PC-Kismester verseny első forduló feladatai Beküldési határidő: 2014. december 6. Informatikai alapismeretek 1. A felsoroltak

Részletesebben

Alap és legfontosabb cél. Továbbtanulás szempontjából. Speciális ismeretek, képességek

Alap és legfontosabb cél. Továbbtanulás szempontjából. Speciális ismeretek, képességek Célok és kompetenciák Alap és legfontosabb cél HELYI TANTERV / INFORMATIKA NORMÁL / NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ INFORMATIKA NORMÁL TANTERV - NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ A GIMNÁZIUM 9-10. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A tanuló képes

Részletesebben

Operációs rendszer ismeretek

Operációs rendszer ismeretek 2014 Operációs rendszer ismeretek A számítógépes munka feltételei Hardver: a számítógépet alkotó mechanikus és elektronikus eszközök összefoglaló neve. Szoftver: a számítógépet működtető programok. Operációs

Részletesebben

KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA 34 582 09 KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről

Részletesebben

INFORMATIKA TANMENET 9. OSZTÁLY

INFORMATIKA TANMENET 9. OSZTÁLY INFORMATIKA TANMENET 9. OSZTÁLY Éves óraszám: 36 óra 1. Teremrend, balesetvédelem Szervezés, tanév rendje. A számítógép és biztonság. Informatikai eszközök 2. Hardvereszközök A számítógép és a perifériák

Részletesebben

A szerzőkről... xiii A csapat... xiv Az Online Training Solutions, Inc. (OTSI)... xiv

A szerzőkről... xiii A csapat... xiv Az Online Training Solutions, Inc. (OTSI)... xiv A szerzőkről... xiii A csapat... xiv Az Online Training Solutions, Inc. (OTSI)... xiv A Windows 7 bemutatása...xv A Windows 7 kiadásai... xvi Minimális rendszerkövetelmények... xix Windows 7... xix A gyakorlatok...

Részletesebben

A számítógépes feladatok a várt megoldáshoz egyértelmű utalásokat tartalmazzanak.

A számítógépes feladatok a várt megoldáshoz egyértelmű utalásokat tartalmazzanak. A szóbeli tételsor tartalmi és formai jellemzői Szóbeli tételek: Minden tétel két feladatból ( A és B ) áll: Az A feladat az adott témakör általános bemutatását és a témakör meghatározott részeinek részletesebb

Részletesebben

Alapismeretek. Tanmenet

Alapismeretek. Tanmenet Alapismeretek Tanmenet Alapismeretek TANMENET-Alapismeretek Témakörök Javasolt óraszám 1. Történeti áttekintés 2. Számítógépes alapfogalmak 3. A számítógép felépítése, hardver A központi egység 4. Hardver

Részletesebben

OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

OKTATÁSI MINISZTÉRIUM OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Szakmai írásbeli vizsgatétel T Szakképesítés: 33 4641 01 Számítógép-kezelő (- használó) (azonosító száma, megnevezése) Tantárgy: Írásbeli feladat Kódszám: T OM 33 4641 01 C5 1 Jóváhagyta:

Részletesebben