Informatika évfolyam
|
|
- Bence Magyar
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Informatika 1-4. évfolyam Heti óraszám: 1.,2.,3. évfolyam 0,5 óra 4. évfolyam 1 óra Az információs és kommunikációs kultúra az oktatás kiemelt fejlesztési területei közé tartozik. Mivel a számítógép felhasználása valamennyi tantárgy tanítási tanulási folyamatában szükségessé vált, a helyi tanterv tantárgyainak anyagába beépítésre kerültek mindazok a kompetenciák, melyek szükségesek az olvasás írás, számolás és különféle képességek fejlesztéséhez, melynek során felhasználják a számítógépet is. Alsó tagozaton fentieken kívül dominál a problémamegoldó gondolkodás, a nyelvi és rajzi kommunikációs készség. Mindezek mellett az elsajátított ismeretek, képességek megerősítésére plusz órát biztosítunk az alábbiak szerint. 1. évfolyam 0.5 óra/ hét 2. évfolyam 0,5 óra/ hét 3. évfolyam 0. 5 óra/ hét 4. évfolyam 1 óra/ hét/ hét Célok és feladatok A digitális kompetencia az EU-ban kiemelt feladat Az informatika tantárgy az informatikai műveltség alapjait rakja le. A tantárgy célja felkelteni és ébren tartani a tanulók érdeklődését. Megismertetni eszközeit, módszereit, fogalmait és megszerettetni a számítógépet. Cél továbbá az informatikai tudás megszerzése, a készség és képességfejlesztés. Az általa szerzett ismereteket tudják alkalmazni 1
2 más tantárgyakban. A mai világban elkerülhetetlen az ismeretek folyamatos bővítéséhez. Ismerkedjenek meg játékokon keresztül ezzel a világgal. Cél az információ szerzése, feldolgozása, tárolása, továbbítása. A fejlesztési feladatok szerkezete 1. Az informatikai eszközök használata - Ismerkedés az adott informatikai környezettel - A számítógéppel való interaktív kapcsolattartási ismeret programokon keresztül - Számítógépes játékok egyszerű fejlesztő szoftverek megismerése. - A számítógép fő részei, - A billentyűzet és az egér használata, - A jelek és a számítógép kapcsolata 2. Informatika- alkalmazási ismeretek 2.1 A gyakorlati életben használt legfontosabb írásos formátumok gépi megvalósítása, igény a mondanivaló lényegét tükröző esztétikus kialakításra, önálló, kreatív alkotások tervezésére. - Egyszerű rajzos dokumentumok készítse kép-és betűnyomatok személyes dokumentumok készítése. - Egyszerű zenés alkalmazások, animációk előkészítése, használata. 2.2 Adatbázisok, adattáblák alkalmazása, adatbázisokban keresés. - Adatok csoportosítása, értelmezése - Közhasznú információforrások megismerése 3. Infotechnológia (problémamegoldás informatikai eszközökkel és módszerekke Az adott probléma megoldásához szükséges módszerek és eszközök kiválasztása. - Információ kifejezése beszéddel, írással, rajzzal, jelekkel, - Informatikai eszközökkel történő problémamegoldás gyakorlása. - Egyszerű problémák megoldása részben további segítséggel, részben önállóan. 3.2 Algoritmizálás, adatmodellezés 2
3 - Egyszerűbb algoritmusok felismerése, megfogalmazása, végrehajtása. - Az algoritmusokban használt adatok értelmezése, keresése, gyűjtése - Mindennapi adatok leírása (p. számok, szövegek, rajzok) - Egy egyszerű fejlesztő rendszer használata. 4. Infokommunikáció 4.1 Információkeresés, információközlés - Információszerzés az Internetről, irányított keresés. 5. Médiainformatika -Az új informatikai eszközöket alkalmazó média egyes lehetőségeinek megismertetése. 6. Informatika és társadalom - Az informatika alkalmazása a mindennapi életben. 7. Könyvtári informatika - Az iskolai könyvtár tér és állományszerkezetében való eligazodás. - Felfedező keresés az életkornak megfelelő információhordozókban. A főbb dokumentumfajták megkülönböztetése, tartalmának és adatainak megállapítása. Témakörök, tartalmak, tanulói tevékenységek Informatikai eszközök használata A számítógép terem rendje és a számítógép üzemeltetésének rendje. Balesetvédelmi tudnivalók. A számítógép fő részei. A billentyűzet és az egér használata. A jelek. A számítógép szabályos kikapcsolása. A számítógéppel való interaktív kapcsolattartás. Programok indítása. Ikonok. 3
4 Dokumentumkészítés Egyszerű rajzok és rövid szövegek begépelése a mindennapi élethez kapcsolódóan. Kreatív alkotás a számítógéppel. Az adatok világa Adatok gyűjtése, csoportosítása. Mindennapi adatok gyűjtése számmal, betűvel, rajzzal. Problémamegoldás Az információ különféle megjelenítési formái. A mindennapi életben előforduló információs jelek, szimbólumok. Felvetett egyszerű problémákra megoldási javaslatok megfogalmazása szóban és gyakorlása informatikai eszközzel. Infokommunikáció Információszerzés az Internetről Irányított keresés böngészőprogram indítása. Adott Web-oldal megkeresése, gördítése. Médiainformatika A hagyományos és elektronikus média lehetőségei. Oktatási célú programok megtekintése, (elektronikus adattárak, hangzóanyagok, képek.) Informatika és társadalom Az informatika alkalmazása a mindennapi életben. Gyűjtőmunka életkornak megfelelő információforrásokból. Felnőtt létre való elkészülés Gazdasági nevelés Vállalkozói kompetencia fejlesztése. Könyvtárinformatika Az iskolai könyvtár állományszerkezete, szolgáltatásai. Az állományban való keresés algoritmusa. Egyszerűbb tematikuskeresések. 4
5 Főbb dokumentum típusok, használatuk. Azonos témákról szóló információtípusok használata. Különböző médiatípusok az ismeretszerzésben. Alapvető segédkönyvek és szerkezetük. Tematikus keresések (tények, adatok). I. évfolyam - Terem rendje. - Térbeli viszonyok. - Irányok, irányjátékok. - Ikonok, jelek készítése. - Információszerzés, könyvtár. - Számítógép ki-és bekapcsolása. - Számítógép részei. - Billentyűzet. - Egér használata. - Betűkeresés billentyűzeten. - Oktatójátékok. Játékok. - Robotjátékok, algoritmusok megfogalmazása. II. évfolyam - Ismerkedés a Windows-programmal. - Asztal részei, START menü. CPU. - Paint rajzolóprogram - Rajzok, színezések, ábrák - Billentyűzet használatának gyakorlása. - Perifériák. - Oktatójátékok, Játékok. - Gyűjtőmunka információ forrásokból III. évfolyam - Sajátgép - Meghajtók, foppy, könyvtár, mappa, file, intéző. - Mappa létrehozása, törlése, átnevezése, másolása. 5
6 - File mentése, törlése, átnevezése, másolása. - Formatálás. - Ismerkedés a WORD szövegszerkesztő programmal. - Gépelés, javítás - Másolások, bekezdés. - Oktatójátékok, játékok. - Adatok gyűjtése IV. évfolyam - Word szövegszerkesztő program - Ikonok, menük, formázások. - Alapvető szerkesztések. - Mozgás a szövegben. - Kijelölések, javítások. - Táblázat. - Ismerkedés az Internettel, keresések az Interneten. - Adatok gyűjtése, értelmezése, csoportosítása, rendezése. - Szövegrészek, másolása. - Honlapok meglátogatása - Oktató CD-k. - Problémamegoldás - Nyomtatás. - Kép beszúrása, clip art. - Tabulátor. - Könyvtári informatika - Segédkönyvek használata (lexikonok, szótár, enciklopédia) Továbbhaladás feltételei: A tanuló ismerje fel és nevezze meg a számítógép fő részeit. Használja kezeli a billentyűzetet és az egeret. Tudjon kommunikálni oktatási célú programokkal. Elakadás, hibaüzenet esetén tudjon kommunikálni. Ismerje meg a szövegszerkesztés és rajzprogram főbb szolgáltatásait. Tudjon velük egyszerű dokumentumot létrehozni. Tudjon tájékozódni az iskolai könyvtár szabadpolcos állományában. 6
7 Ismerje az információhordozók mindennapi életben használt típusait. Legyen képes olvasmányairól röviden, szóban beszámolni. Fogyasztóvédelem: Elektronikus kereskedelmi (előnyök, hátrányok). Internetes fogyasztói veszélyforrások. Információkezelés jogi, etikai szabályainak ismerete Környezetvédelem: A számítógép egészségkárosító hatása. Értékelés: Folyamatos szóban. Részt vett és aktívan részt vett írásos megjegyzéssel. Fejlesztendő képességek: kompetenciák Megfigyelés, reprodukció: elemi információk megjegyzése, fogalmak felismerése, alkalmazása. Összefüggések megértése, könyvtárhasználás, magatartás. Ismeretek és képességek alkalmazása, problémamegoldás, lényegkiemelés. Önálló véleményalkotás Projektmunkában való részvétel. 7
4. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél. Órakeret 4 óra. 1. Az informatikai eszközök használata
4. évfolyam Tematikai egység/ nevelési-fejlesztési 1. Az informatikai eszközök használata Alkalmazások megismerése, futtatása számítógépen. Kapcsolattartás a számítógéppel ismert programokon keresztül.
INFORMATIKA. Kerettantervi. 2. évfolyam Az informatikai eszközök használata. órakeret évfolyam
INFORMATIKA A helyi tantervünket az 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet: 1. melléklet 1.3.3 Informatika 1-4. alapján készítettük. A tantárgy nevelési és fejlesztési nak megvalósításához a szabadon tervezhető
INFORMATIKA 1-8. évfolyam. 1. rész: 1-4. évfolyam
INFORMATIKA 1-8. évfolyam 1. rész: 1-4. évfolyam Bevezető Az informatika tantárgy igyekszik tartalmilag korszerű, a technikai fejlődéssel lépést tartó, szinte naponta változó ismereteket nyújtani, azokat
Mi legyen az informatika tantárgyban?
Mi legyen az informatika tantárgyban? oktatás fő területei: digitális írástudás; számítástudomány; információs technológiák. Digitális írástudás szövegszerkesztés, adat vizualizáció, prezentáció, zeneszerkesztés,
Fenyős Zoltán. Fenyősné Kircsi Amália. Tanmenet. informatika általános iskola 4. osztály ÉVES ÓRASZÁM 36 ÓRA
Fenyős Zoltán Fenyősné Kircsi Amália Tanmenet informatika általános iskola 4. osztály ÉVES ÓRASZÁM 36 ÓRA AJÁNLOTT TANKÖNYVEK ÉS MUNKAFÜZET Fenyős Zoltán Fenyősné Kircsi Amália: Gyöngyforrás (Játékos informatika
INFORMATIKA TANMENET SZAKKÖZÉPISKOLA 9.NY OSZTÁLY HETI 4 ÓRA 37 HÉT/ ÖSSZ 148 ÓRA
MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKLET Tanmenetborító Azonosító: ME-III.1./1 Változatszám: 2 Érvényesség kezdete: 2013. 09. 01. Oldal/összes: 1/6 Fájlnév: ME- III.1.1.Tanmenetborító SZK- DC-2013 INFORMATIKA
Helyi tanterv Informatika. 1-8. évfolyam 2013.
Helyi tanterv Informatika 1-8. évfolyam 2013. 1 4. évfolyam Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök
INFORMATIKA 1 4. évfolyam
INFORMATIKA 1 4. évfolyam Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök működésének bemutatására, megértésére
Informatika tagozat osztályozóvizsga követelményei
Tartalom 9. évfolyam... 1 10. évfolyam... 4 11. évfolyam... 6 12. évfolyam... 8 9. évfolyam Az informatikai eszközök használata Az egészséges munkakörnyezet megteremtése Neumann elvű számítógép felépítése
Figyelem, ez nem egy teljes helyi tanterv, csak annak egy részlete! Informatika Készítette Lénárd András
Figyelem, ez nem egy teljes helyi tanterv, csak annak egy részlete! Informatika Készítette Lénárd András Általános célok Az információs társadalom elvárásai fokozott feladatot rónak leendő polgáraira,
Osztályozóvizsga követelményei
Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Nyolcosztályos gimnázium Informatika Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Évfolyam: 5 Vizsga típusa: Gyakorlati Követelmények, témakörök:
Informatika tanterv nyelvi előkészítő osztály heti 2 óra
Informatika tanterv nyelvi előkészítő osztály heti Számítógép feladata és felépítése Az informatikai eszközök használata Operációs rendszer Bemeneti egységek Kijelző egységek Háttértárak Feldolgozás végző
A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36
A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36 1. Az informatikai eszközök használata 5 4. Infokommunikáció, 5. Az információs társadalom 1 4.1. Információkeresés, információközlési
EÖTVÖS LORÁND ÁLTALÁNOS ISKOLA informatika 3-4. HELYI TANTERV 2013. INFORMATIKA 3-4. Informatika óraszámok 1-4. évfolyamon
INFORMATIKA 3-4. Informatika óraszámok 1-4. évfolyamon 1. évf. 2. évf. 3. évf. 4. évf. Kötelező óraszám - - - - Szabadon tervezhető keretből - - 36 36 Összesen - - 36 36 Bevezető Az alsó tagozatos informatikai
Feladataink, kötelességeink, önkéntes és szabadidős tevékenységeink elvégzése, a közösségi életformák gyakorlása döntések sorozatából tevődik össze.
INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást
Digitális írástudás 2012. március 13. TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0068 Trambulin
Digitális írástudás 2012. március 13. TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0068 Trambulin Cél: A képzés célja, hogy a projekt résztvevői tudják kezelni a számítógépet és perifériáit, ismerjék a szoftvereket. Képessé
Informatika 6. évfolyam
Informatika 6. évfolyam Egészséges, ergonómiai szempontok ismerete. A számítógép és a legszükségesebb perifériák rendeltetésszerű használata. Helyesírás ellenőrzése. Az adat fogalmának megismerése Útvonalkeresők,
KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE
KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rend. 165. (4) A könyvtárostanár a nevelő-oktató tevékenységét könyvtárpedagógiai program alapján
INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
1. oldal, összesen: 6 oldal INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli. Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli. Az informatika érettségi vizsga
Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu
Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben IKT kompetenciák Farkas András f_andras@bdf.hu A tanítás holisztikus folyamat, összekapcsolja a nézeteket, a tantárgyakat egymással és a tanulók személyes
HELYI TANTERV. Informatika
HELYI TANTERV Informatika 9. évfolyam Témák Új Tananyag feldolgozása Gyakorlás, helyi felhasználás Összefoglalás, ellenőrzés, hiánypótlás Összóraszám Az informatikai eszközök használata 7 1 8 Információs
Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2030 Érd, Túr ut ca 5-7. INFORMATIKA 1-4. évfolyam
INFORMATIKA 1-4. évfolyam 1 Személyi feltételek Hunyadi Mátyás Általános Iskola A tanterv alkalmazásának feltételei Informatika vagy számítástechnika szakos főiskolai vagy egyetemi végzettségű tanító vagy
Informatika. Célok és feladatok
Informatika Célok és feladatok Az informatika mindennapi életünk szerves részévé vált, az információ érték. Mindenkinek el kell sajátítania a megfelelő információszerzési, -feldolgozási, adattárolási,
Informatika 9Ny. Az informatikai eszközök használata
Informatika 9Ny Téma Az informatikai eszközök használata Alkalmazói ismeretek Írott és audiovizuális létrehozása - Szövegszerkesztés Tartalom A számítógépes perifériák megismerése, használatbavétele, működésük
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Informatika
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@iskola.debrecen.hu Informatika Célok
ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek
PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának
INFORMATIKA HELYI SZAKTÁRGYI TANTERV (1 4. ÉVFOLYAM)
1. oldal INFORMATIKA HELYI SZAKTÁRGYI TANTERV (1 4. ÉVFOLYAM) 2007 1. évfolyam 2. évfolyam 3. évfolyam 4. évfolyam Éves 18 óra 18 óra 18 óra 18 óra Heti 0,5 óra 0,5 óra 0,5 óra 0,5 óra Tantárgyi célok
RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL
RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A jelek csoportosítása 1.1.2. Kód, kódolás, bináris kód 1.1.3. A kommunikáció általános modellje
1. Informatikai eszközök használata. Egyszerű utasítások végrehajtása.
INFORMATIKA A 21. század iskolarendszere a nevelés-oktatás során az enyhén értelmi fogyatékos gyermekeket is felkészíti az információs kor kihívásaira. A tantárgy célja az informatikai műveltségterület
útvonalterv készítése az étteremhez eljutáshoz, legalább 2 féle eljutási lehetőséggel (autó, tömegközlekedés) 1
11.évf. 2018-2019, inf szakközép Témakörök 1. Az informatikai eszközök használata 2. Alkalmazói ismeretek 2.1. Írott és audiovizuális dokumentumok elektronikus létrehozása 2.2. Adatkezelés, adatfeldolgozás,
HELYI TANTERV INFORMATIKA 1.- 4. ÉVFOLYAM ÁLTALÁNOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE
HELYI TANTERV INFORMATIKA 1.- 4. ÉVFOLYAM ÁLTALÁNOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Összeállította: Kőrösi Tamásné Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanára Érd, 2013. Források: - a 2011. évi CXC.
HELYI TANTERV / INFORMATIKA
Célok és kompetenciák Alap és legfontosabb cél INFORMATIKA TANTERV A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A tanuló képes legyen a modern információs társadalom előnyeit kihasználni, veszélyeit kikerülni. Legyen
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Informatika
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Informatika Alapelvek, célok
Informatika szóbeli vizsga témakörök
KECSKEMÉTI MŰSZAKI SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6000 Kecskemét, Szolnoki út 31., Telefon: 76/480-744, Fax: 487-928 KANDÓ KÁLMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLÁJA 6000 Kecskemét, Bethlen
HELYI TANTERV INFORMATIKA ÉVFOLYAM ÁLTALÁNOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE
HELYI TANTERV INFORMATIKA 1.- 4. ÉVFOLYAM ÁLTALÁNOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Összeállította: Kőrösi Tamásné Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanára Érd, 2013. Felülvizsgálva: 2014. 10.
5. osztály Évi óraszám: 36 óra
5. osztály Évi óraszám: 36 óra Órakeret 1. Az informatikai eszközök használata 4 óra 2. Alkalmazói ismeretek 14 óra 3. Problémamegoldás informatikai eszközökkel és módszerekkel 8 óra 4. Infokommunikációs
Választható Informatika 5. évfolyam
1. Tantárgyi címoldal Választható Informatika 5. évfolyam Helyi tantárgyi tanterv A tantárgy nevelési és fejlesztési célrendszere megvalósításának iskolai keretei: a választható informatika tantárgy oktatása
KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE INFORMATIKA
KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE FELSŐ TAGOZAT INFORMATIKA 2015. Célok és feladatok: INFORMATIKA KERETTANTERV 4. OSZTÁLY A digitális írástudás
INFORMATIKA 3-4. ÉVFOLYAM
INFORMATIKA 3-4. ÉVFOLYAM Kerettantervi megfelelés Helyi tanterv Ez a helyi tanterv az 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet: 1. melléklet 1.3.3 Informatika 1 4. alapján készült Célok és feladatok A digitális
Választható - Informatika 1-4. évfolyam. Helyi tantárgyi tanterv
1. Tantárgyi címoldal Választható - Informatika 1-4. évfolyam Helyi tantárgyi tanterv A tantárgy nevelési és fejlesztési célrendszere megvalósításának iskolai keretei: a választható informatika tantárgy
7. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez,
7. Óravázlat Cím: Információk feltöltése, biztonságos, jogszerű megosztása Műveltségi terület / tantárgy: Informatika Évfolyam: 7-8. évfolyam (vagy felette) Témakör: Az információs társadalom/ Az információkezelés
INFORMATIKA 239 INFORMATIKA 1 8. ÉVFOLYAM
INFORMATIKA 239 INFORMATIKA 1 8. ÉVFOLYAM INFORMATIKA 240 CÉLOK ÉS FELADATOK A mai információs társadalomban az IKT (információs és kommunikációs technológia) hardver és szoftver eszközeinek gyors fejlődésével
AZ INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
AZ INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli Az informatika érettségi vizsga célja Az informatika érettségi
OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI INFORMATIKA
OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI INFORMATIKA 7. évfolyam 1. Az informatikai eszközök használata Tájékozódás a különböző informatikai környezetekben. Az informatikai eszközök működési elveinek megismerése
INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES TEMATIKÁJA
A témakörök előtt lévő számok az informatika tantárgy részletes vizsgakövetelménye és a vizsga leírása dokumentumban szereplő témaköröket jelölik. KÖVETELMÉNYEK 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció
A nyomtatvány használata nem kötelező! TANMENET. az osztály INFORMATIKA tantárgyának tanításához. (tagintézmény igazgató)
A nyomtatvány használata nem kötelező! TANMENET az osztály INFORMATIKA tantárgyának tanításához. Összeállította: Informatika munkaközösség 2010. év szeptember hó 01. nap. (tanár) (tagintézmény igazgató)
INFORMATIKA. Tanulmányok alatti vizsga (általános iskola) Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium
Tanulmányok alatti vizsga (általános iskola) Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium Tartalom RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNY... 3 5. évfolyam témakörei... 3 (1.) Az informatikai eszközök használata...
Informatika tantervek. Zsakó László: Informatika tantervek
Informatika tantervek Zsakó László: Informatika tantervek Tantervfelépítés, tantárgyfelépítés Lineáris Ismeretkörök valamilyen egymás utániságát feltételezi, különböző tanévekhez különböző ismeretköröket
AZ Informatika érettségi VIZSGA ÁLTALÁNOS követelményei
AZ Informatika érettségi VIZSGA ÁLTALÁNOS követelményei A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli Az informatika érettségi vizsga célja Az informatika érettségi
5. osztály. 1. Az informatikai eszközök használata:
1. Az informatikai eszközök használata: 5. osztály Tudjon számítógépet önállóan üzembe helyezni. Ismerje a főbb egységeket és funkcióikat. Ismerje a háttértárolók szerepét, azok néhány fajtáját. Tudjon
DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON
DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben
INFORMATIKA TANMENET 7.OSZTÁLY 2013/2014. TANÉV KÉSZÍTETTE: SZABÓ JÁNOS, TANÍTÓ
Óraszám Óra anyaga Fejlesztési feladatok Minimális teljesítmény 1. 2. 3. 1.Az informatikai eszközök használata Tájékozódás a különböző informatikai környezetekben Az informatikai eszközök működési elveinek
INFORMATIKA HELYI TANTERV
INFORMATIKA HELYI TANTERV 3 4. évfolyam Célok és Helyi tanterv A digitális írástudás a 21. század nélkülözhetetlen elvárása, amelynek megalapozását, a digitális kompetencia fejlesztését minél fiatalabb
8. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez,
8. Óravázlat Cím: Letöltés, a letöltött anyagok felhasználása Műveltségi terület / tantárgy: Informatika Évfolyam: 7-8. évfolyam (vagy felette) Témakör: Az információs társadalom/ Az információkezelés
Nemzeti alaptanterv 2012 INFORMATIKA
ALAPELVEK, CÉLOK Az információ és annak felhasználása központi szerepet foglal el a jelenkori társadalmak működésében. A megszerzéséhez, megértéséhez, feldolgozásához, alkotó alkalmazásához tartozó ismeretek,
6. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez,
6. Óravázlat Cím: Információ és adatforrás feltárása, adatgyűjtés az internet segítségével, megadott szempontok alapján Műveltségi terület / tantárgy: Informatika Évfolyam: 7. évfolyam (vagy felette) Témakör:
Operációs rendszerek. Tanmenet
Tanmenet TANMENET- Operációs rendszerek Témakörök Javasolt óraszám 1. Operációs rendszerek alapjai 2. Windows 2000 ismeretek- Munka a képernyőn 3. Windows 2000 ismeretek- A Start menü elemei 4. Windows
Informatika. 3-4. évfolyam
Informatika 3-4. évfolyam 1. A tantárgy célja, feladatai Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény A NAT felülvizsgálatának egyik fontos eredményeként a kerettantervben megvalósult
Operációs rendszerek. Tanmenet
Tanmenet TANMENET- Operációs rendszerek Témakörök Javasolt óraszám 1. Windows XP ismeretek- Munka a képernyőn 2. Windows XP ismeretek- A Start menü elemei 3. Windows XP ismeretek- A billentyűzet 4. Windows
Informatika témavázlat. 3. évfolyam
Informatika témavázlat 3. évfolyam 1. óra Ismétlés tanévi aktualitások Balesetvédelem baleset megelőzés. Mit tanultunk az elmúl időszakban Miről tanulunk az idei tanévben Felszerelések Munkarend 1. Mi
Hallássérült (nagyothalló) INFORMATIKA. 1-8. évfolyam
Hallássérült (nagyothalló) INFORMATIKA 1-8. évfolyam A helyi tanterv a kerettanterv alapján készült Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs
INFORMATIKA (Az OFI ajánlása alsó tagozatra) 1 4. évfolyam
INFORMATIKA (Az OFI ajánlása alsó tagozatra) 1 4. évfolyam Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök
KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK
5. osztály KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK A SOKSZÍNŰ MATEMATIKA TANKÖNYVCSALÁD TANKÖNYVEIBEN ÉS MUNKAFÜZETEIBEN A matematikatanítás célja és feladata, hogy a tanulók az őket körülvevő világ mennyiségi
INFORMATIKA. helyi programja. tantárgy. Turisztikai szervező, értékesítő szak. Készült a tantárgy központi programja alapján
INFORMATIKA tantárgy helyi programja Turisztikai szervező, értékesítő szak Készült a tantárgy központi programja alapján 2013 A tantárgy tanításának célja Az informatika tantárgy feladata, hogy korszerű
PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN
PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN A kitöltéshez mintaként szolgálnak a Digitális Témahétre készült mintaprojektek, melyek a Digitális Témahét honlapjának Tudásbázisában érhetők el. ALAPADATOK
HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. INFORMATIKA Évfolyam: 5-8.
Tantárgy: (helyi) Évfolyam: 5-8. Óraszámok Tantárgy Óraszám évfolyamonként 5. 6. 7. 8. Informatika 1 1 1 1 Éves óraszám 36 36 36 36 Témakörök Tematikai egység címe 5. 6. 7. 8. Az informatikai eszközök
ECDL képzés tematika. Operáció rendszer ECDL tanfolyam
Operáció rendszer ECDL tanfolyam Alapok A Windows áttekintése Asztal Tálca Start menü Lomtár használata Súgó használata Felhasználói fiókok kezelése Kijelentkezés, felhasználóváltás Fájlok és mappák Sajátgép
Beszámoló IKT fejlesztésről
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék
Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek
Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek PL-5107 A továbbképzés célja: A program az alapvető számítógépes fogalmakban való jártasságot és a számítógépek alkalmazási területeinek ismeretét nyújtja
Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium Pedagógiai program
Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium Pedagógiai program VII. SPECIÁLIS TANTÁRGYI TANTERVEK 1-8. évfolyam (2013. szeptember 1-jétől felmenő rendszerben) A kerettantervek kiadásának és jogállásának
INFORMATIKA. 5-8. évfolyam. Célok és feladatok
INFORMATIKA 5-8. évfolyam Célok és feladatok A történelem során minden társadalomban lényeges szerep jutott bizonyos információs folyamatoknak, például a társadalom önszervezéséhez és irányításához elengedhetetlen
INFORMATIKA TANMENET 6. OSZTÁLY
Éves óraszám: 74 óra (Heti óraszám: 2) Budapest, 2015. szeptember 20. Látta: (Munkaközösség-vezető) Készítette: Várkonyi János 1. Teremrend, balesetvédelem Szervezés, tanév rendje. A számítógép alkalmazási
INFORMATIKA 3-4. évfolyam
INFORMATIKA 3-4. évfolyam 3. évfolyam 4. évfolyam óraszám: heti 1 évi 37 heti 1 évi 37 Célok és feladatok A digitális kompetencia fejlesztése az Európai Unióban kiemelt feladat. A digitális írásbeliség
AZ IKT SZEREPE A KÉPZÉSBEN ÉS A PARTNERINTÉZMÉNYEK GYAKORLATÁBAN EGY VIZSGÁLAT KAPCSÁN
AZ IKT SZEREPE A KÉPZÉSBEN ÉS A PARTNERINTÉZMÉNYEK GYAKORLATÁBAN EGY VIZSGÁLAT KAPCSÁN A VIZSGÁLAT CÉLJAI A MENTORTANÁROK KOMPETENCIÁINAK FELTÉRKÉPEZÉSE A MENTOROK FEJLESZTÉSI LAPJAINAK ÖSSZEÁLLÍTÁSA AZ
INFORMATIKA. 5-8. évfolyam. Célok és feladatok
INFORMATIKA 5-8. évfolyam Célok és feladatok A történelem során minden társadalomban lényeges szerep jutott bizonyos információs folyamatoknak, például a társadalom önszervezéséhez és irányításához elengedhetetlen
Digitális kultúra, avagy hová lett az informatika az új NAT-ban? Farkas Csaba
Digitális kultúra, avagy hová lett az informatika az új NAT-ban? Farkas Csaba farkas.csaba@uni-eszterhazy.hu Áttekintés A digitális átalakulás nem választás kérdése: olyan elkerülhetetlen jelenség, amelyre
A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom
A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció általános modellje 1.1.2. Információs és kommunikációs technológiák és rendszerek
Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata
M e g ú j u l á s a k u l c s f o n t o s s á g ú t e r ü l e t e k e n! " M i n d e n k i m á s, e g y e d i é s f o n- t o s, Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata A
Tanmenet INFORMATIKA
Tanmenet INFORMATIKA általános iskola 6. osztály javaslata alapján összeállította: Látta:...... Harmath Lajos munkaközösség vezet tanár Jóváhagyta:... igazgató 2017-2018 6. osztály Órakeret heti 1 óra
Általános Iskola és Kollégium. Pedagógiai program
Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium Pedagógiai program VII. SPECIÁLIS TANTÁRGYI TANTERVEK 1-8. évfolyam (2013. szeptember 1-jétől felmenő rendszerben) A kerettantervek kiadásának és jogállásának
6. osztály. Évi óraszám: 37 óra
6. osztály Évi óraszám: 37 óra Órakeret 1. Az informatikai eszközök használata 4 óra 2. Alkalmazói ismeretek 14 óra 3. Problémamegoldás informatikai eszközökkel és módszerekkel 8 óra 4. Infokommunikációs
Tanmenet. IV: Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV. Béla út 131. Csoport életkor (év): 13 Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2003. 09. 10.
Iskola neve: IV: Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV. Béla út 131. Tantárgy: Tanár neve: Csoport életkor (év): 13 Kitöltés dátuma (év.hó.nap): Informatika Tóth László 2003. 09. 10. Tanmenet
INFORMATIKA. 5-8. évfolyam
INFORMATIKA 5-8. évfolyam Ez a helyi tanterv az 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet 2. melléklete: 2.2.15 Informatika 5 8. alapján készült Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak
Logopédia INFORMATIKA 1-8. évfolyam
Logopédia INFORMATIKA 1-8. évfolyam A helyi tanterv a központi kerettanterv alapján készült Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs
INFORMATIKA. 5 8. évfolyam
2008/20/II. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 223 INFORMATIKA 5 8. évfolyam Célok és feladatok A mai információs társadalomban az IKT (információs és kommunikációs technológia) hardver és szoftver eszközeinek
INFORMATIKA OKTATÁS ISKOLÁNKBAN
INFORMATIKA OKTATÁS ISKOLÁNKBAN Iskolánkban az idegen nyelv emelt szintű oktatása mellett az informatika oktatása is emelt szinten történik. Amit kínálunk: a Helyi Kerettanterv alapján megvalósuló emelt
INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - négy osztályos képzés. nyelvi és matematika speciális osztályok
INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK - négy osztályos képzés nyelvi és matematika speciális osztályok A vizsgák lebonyolítása A tanuló előre elkészített feladatkombinációkból húz véletlenszerűen. OSZTÁLYOZÓ
Tanmenet. Sziegl Hajnalka informatika IV 2003-2004 tavaszi félév - 1 -
Tanmenet Szakközépiskolák 9. évfolyama számára informatika IV 2003-2004 tavaszi félév - 1 - Bevezetés A szakközépiskolában 9. és 10. évfolyamon heti 1-1 órában oktatják az informatikát. A 11. és 12. osztályban,
INFORMATIKA. helyi programja. tantárgy. Kereskedő szak. Készült a tantárgy központi programja alapján.
INFORMATIKA tantárgy helyi programja Kereskedő szak Készült a tantárgy központi programja alapján. 2013 A tantárgy tanításának célja Az informatika tantárgy feladata, hogy korszerű eszközeivel és módszereivel
Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154. HELYI TANTERV Informatika 1-4. osztály 2013
Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154 HELYI TANTERV Informatika 1-4. osztály 2013 AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA INFORMATIKA ORIENTÁLTSÁGÚ OSZTÁLYÁNAK 1-4. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA Évfolyamonként
ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Reischlné Rajzó Zsuzsanna Szaktanár Endrédi Józsefné Igazgató Kelt: Budapest, 2018. március 1. tétel A kommunikáció
Könyvtárhasználati kurzusok és kompetenciák. Kristóf Ibolya, Kristof.Ibolya@lib.szie.hu Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár
Könyvtárhasználati kurzusok és kompetenciák Kristóf Ibolya, Kristof.Ibolya@lib.szie.hu Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár Tartalom Könyvtárbemutatók, használóképzés Célcsoport Tartalom
INFORMATIKA VIZSGAKÖVETELMÉNYEK
INFORMATIKA VIZSGAKÖVETELMÉNYEK 12.E OSZTÁLY A) Magas szintű táblázatkezelés Adatok rendezése, autó és irányított szűrése. Adatbázisfüggvények használata. B) Adatbázis kezelés Adatok importálása Űrlapok
Informatika 4-8. INFORMATIKA HELYI TANTERVI AJÁNLÁS a 4. évfolyam számára. Bevezető
Informatika 4-8 INFORMATIKA HELYI TANTERVI AJÁNLÁS a 4. évfolyam számára Bevezető Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára,
ÁCS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 582 01 ÁCS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény,
Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola INFORMATIKA 4-8. HELYI TANTERV ÚJSZÁSZI VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013.
INFORMATIKA 4-8. HELYI TANTERV ÚJSZÁSZI VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013. 1 1. Tantárgyi címoldal Informatika Helyi tantárgyi tanterv A tantárgy nevelési és fejlesztési célrendszere megvalósításának
Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola
Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola NAT MŰVELTSÉGTERÜLET: Informatika KERETTANTERV /átvett, adaptált/ EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet -+2.2.16 változatához
Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra. Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1.
Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1 Az óraszámok megadásánál 36 tanítási héttel számoltunk. Bevezető Az informatikaórákon
Informatika tanári mesterszak
Informatika tanári mesterszak Az informatika tanári mesterszak képzési és kimeneti követelményei a szak szerkezetét a következőképp határozzák meg: Iskolai tanítási gyakorlat informatikából (3 5 ): A NAT,
INFORMATIKA TANMENET 9. OSZTÁLY
INFORMATIKA TANMENET 9. OSZTÁLY Éves óraszám: 36 óra 1. Teremrend, balesetvédelem Szervezés, tanév rendje. A számítógép és biztonság. Informatikai eszközök 2. Hardvereszközök A számítógép és a perifériák