Informatika évfolyam

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Informatika. 3-4. évfolyam"

Átírás

1 Informatika 3-4. évfolyam

2 1. A tantárgy célja, feladatai Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény A NAT felülvizsgálatának egyik fontos eredményeként a kerettantervben megvalósult az informatikai műveltséganyag reformja. Az oktatási folyamatban egyfelől a tartalmilag korszerű, a technológiai fejlődéssel lépést tartó ismereteket kell biztosítani, másfelől a mindennapi életünk szerves részévé vált, és egyre bővülő eszköztár gyakorlati alkalmazhatóságát mind az oktatási környezetben, mind a tanulókat körülvevő külső világban is el kell fogadtatni. Az informatikai termékek átszövik világunkat, és a számítógép mellett intelligens eszközök sokasága jelent meg, és jelenik meg folyamatosan. Csak azok fogják tudni jól kihasználni az információs társadalom adta lehetőségeket, akik ismerősként, rendszeresen alkalmazzák ezeket az újabb és újabb eszközöket. Az új médiumok és a hozzájuk fűződő kapcsolataink minden korábban feltételezett elképzelésünkhöz képest gyökeresen átalakították világunkat. A műveltségfelfogás pragmatikus-praktikus irányba változott: ki kell alakítani az élethosszig tartó tanulás készségét, és ennek alapfeltételeként a tanulás iránti pozitív beállítódást. Az élethosszig tartó tanulás igénye az oktatási intézmények kapuin is bezörgetett. A tanulás iránti pozitív beállítódás viszont csak a multimédiával támogatott oktatási intézményi környezetben valósítható meg. A digitalizált taneszközök használata már eddig is formálta, de a jövőben alapvetően át fogja alakítani a közoktatást. A régi pedagógiai módszerek és eszközök már nem alkalmasak az ismeretközvetítésre. A gyorsan változó világ, a napi tájékozottság megköveteli a világháló használatát. A digitalizált taneszközök használata is egyre terjed, szinte nincs olyan tantárgy, amelynek ne lenne saját oktatási szoftverbankja. Persze azt is figyelembe kell vennünk, hogy nemcsak kifejezetten tananyagokat feldolgozó szoftvereket, hanem a szórakoztató elektronika egyéb eszközeit is sikerrel alkalmazhatjuk az oktatásban, nevelésben. Az informatika tantárgy, amely magában foglalja a számítástechnikát, a multimédia, az internet- és a könyvtár használatát, hivatott első sorban arra, hogy rendet vágjon ebben a dzsungelben. Éppen ezért nagyon fontos a tantárgyi oktatás indítása. A bevezető foglalkozások hangulata, az érzelmi azonosulás vagy elutasítás életre szóló élményként megmarad. A diákok természetes kíváncsiságának, nyitottságának megőrzése, kezdeményező készségük, kreativitásuk hasznosítása több mint kívánatos. Itt dőlhet el, hogy diákjaink majdan elsajátítják-e az információs társadalom technológiáinak magabiztos és kritikus használatát a munka, a kommunikáció és a szabadidő terén. Készek lesznek-e az információ felismerésére, visszakeresésére, értékelésére, tárolására, előállítására, bemutatására és cseréjére; továbbá kommunikációra és hálózati együttműködésre az interneten keresztül? Képesek lesznek-e az információ megkeresésére, összegyűjtésére és feldolgozására, a kritikus alkalmazásra, a valós és a virtuális kapcsolatok megkülönbözetésére? Az alsó tagozatos informatikaoktatás legfontosabb célja, hogy a diákok örömmel kapcsolódjanak be a virtuális világot megértő, és okosan használni tudó hálópolgárok közösségébe. Ez a kezdő szakasz valójában az informatikai írni-olvasni tudás, a digitális eszközök használatának a kezdete. Itt ismerik meg a számítógépes nyelv betűkészletének egy részét, itt alkotják az első szavakat, a legegyszerűbb algoritmusokat. Az alsó tagozatos informatika oktatás elsődleges célja, hogy a tanulók barátságos körülmények között találkozzanak a számítógéppel, lássák annak néhány kellemes és hasznos alkalmazását, megkedveljék, mint munkaeszközt. Az alkalmazott oktató-, készségfejlesztő- és játékprogramok használatával életkori sajátosságaiknak megfelelően fejlődjenek tanulóink alapképességei, bővüljön ismeretanyaguk. Ismerjenek meg sokféle informatikai eszközt, módszert, legyen számukra természetes dolog az, hogy a szükséges információhoz, ismerethez hozzá tudnak jutni. 2

3 Szerezzenek sokrétű tapasztalatot arról, hogy a számítógép és más informatikai eszközök milyen módon segíthetik egymást, illetve önmagukat, hogy tanult, művelt emberekké váljanak. Értéknek tekintsék az emberiség által felhalmozott tudást, és annak hagyományos megjelenési formáját, a könyvet. A számítógép, mint a tanuló tevékenységére azonnal reagáló eszköz, lehetőséget teremt az egyéni ütemű tanulásra, a tehetségekkel és a lemaradókkal való külön foglalkozásra. Az informatika tantárgy fontos szerepet vállalhat az alkotómunkára nevelésben, hiszen akár programot írunk a számítógéppel, akár szöveges dokumentumot, rajzot vagy táblázatot készítünk, a végeredmény mindig egy új termék lesz. A hétköznapi életben is alapvető fontosságú algoritmikus gondolkodás fejlesztésére ugyancsak jó lehetőség nyílik e tantárgyban. Az informatika rohamos fejlődése a társadalmat átalakítja, cél, hogy a tanulók az új körülményekhez alkalmazkodni tudjanak. Tudatosítani kell a tanulókban az információszerzés, feldolgozás és felhasználás etikai szabályait is. A tantárgy célja felkelteni és folyamatosan ébren tartani a tanulók érdeklődését az informatika iránt, megismertetni eszközeit, módszereit és fogalmait, amelyek lehetővé teszik a tanulók helyes informatikai szemléletének kialakítását, tudásuknak, készségeiknek és képességeiknek fejlesztését, alkalmazását más tantárgyakban, későbbi tanulmányaikban, a mindennapi életben és a munkában. A cél olyan attitűd kialakítása, hogy az egyén érezze, képes bekapcsolódni az egész világra kiterjedő információs társadalomba. Ezen a gyorsan változó, fejlődő területen különösen fontos, hogy a tanulókban kialakítsuk informatikai ismereteik folyamatos megújításának igényét. Az új eszközök közül sokoldalúságával kiemelkedik a számítógép, amely újszerű probléma-megoldási lehetőséget biztosít. Hálózatba kapcsolva pedig újfajta kommunikációs lehetőségeket nyújt, pl. web, csevegés, e- mail. Az Informatika c. tantárgy egyik legfőbb célja olyan tanulási környezet kialakítása, amely segíti a felfedezést, fejleszti a kreativitást, a multimédiás kommunikációt, a távoli partnerekkel való együttműködést, az egyéni vagy csoportos munkát, a megszerzett tapasztalatok adaptációját, ezáltal erősíti az ismeretszerzést, a tudásanyag elsajátítását és a képességfejlesztést. Mivel az informatikai eszközök alkotó használata és az informatikai eszközökkel elérhető szolgáltatások révén életminőség-javulás érhető el, az egyén érdeke, hogy időben hozzájusson a munkájához, életvitele alakításához szükséges információkhoz, hogy képes legyen azokat céljának megfelelően feldolgozni és alkalmazni. A digitális kompetencia birtoklásával elérhető érdekérvényesítés a tantárgy másik alapvető célkitűzése. A tanórákon megoldott feladatok, és a kapcsolódó otthoni munkák lehetővé teszik a megfelelő információszerzési, feldolgozási, adattárolási, szervezési és átadási technikáknak valamint az információkezelés jogi és etikai szabályainak elsajátítását, ami közvetlen tantárgyi célként értelmezhető. Cél továbbá annak bemutatása is, hogy figyelmet kell fordítani az informatikai ismeretek folyamatos megújítására, és ebben egyre nagyobb szerepet kell kapnia az intelligens és interaktív hálózati technológiának, valamint a vizuális kommunikációnak. Végül azért is oktatandó a tárgy, hogy a földrajzi elhelyezkedésből, származásból és az anyagi lehetőségek különbözőségéből adódó esélyegyenlőtlenségek csökkenjenek, és az informatikai eszközök elterjedésével a nagyobb társadalmi nyilvánosság révén a demokratikus intézményrendszer működése erősödjék. 3

4 2. Fejlesztési követelmények Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Az általános fejlesztési követelmények szerkezete: 1. Az informatikai eszközök használata 2. Informatika-alkalmazói ismeretek A gyakorlati életben használt legfontosabb írásos formátumok gépi megvalósítása, igény a mondanivaló lényegét tükröző esztétikus külalak kialakítására Adatbázisok, adattáblák alkalmazása, keresés az adatbázisban 3. Infotechnológia (problémamegoldás informatikai eszközökkel és módszerekkel) Az adott probléma megoldásához szükséges módszerek és eszközök kiválasztása Algoritmizálás, adatmodellezés (a hétköznapi életben és az iskolában előforduló tevékenységek algoritmizálható részleteinek felismerése és különféle formákban történő megfogalmazása) Egyszerűbb folyamatok modellezése, a paraméterek módosítása 4. Infokommunikáció Információkeresés, információközlés Információs technológián alapuló kommunikációs formák Ennek megfelelően a tanuló ismerje meg az informatikai eszközök használatának szabályait, tartsa be a számítógépes környezet, a gépteremben végzett munka előírásait! A balesetek megelőzése érdekében a tanári utasításokat pontosan betartva, fegyelmezetten dolgozzon! Sajátítsa el a számítógépnek és perifériáinak kezelési tudnivalóit: a számítógép bekapcsolásának és kikapcsolásának helyes sorrendjét, a hálózatba való bejelentkezés menetét (azonosító, jelszó) és a kilépés folyamatát. Vegye észre a számítógép sokoldalú alkalmazhatóságát, és azt is, hogy hálózat esetén e lehetőségek kiszélesednek, új probléma-megoldási lehetőséget nyújtanak a felhasználók számára. Váljék igényévé az informatikai környezet célszerű felhasználása. Legyen képes játékos didaktikai szoftverek, a több érzékszervre ható, de egyszerű kezelésű, felhasználóbarát, gyermekeknek készített multimédia-programokon keresztül a számítógéppel való interaktív kapcsolattartásra. Ismerjen meg számítógépes oktatójátékokat, olyan nyitott programokat, amelyekkel alkotni lehet. Törekedjen önálló számítógépes alkotások elkészítésére (szövegek, rajzok, animációk, dallamok, stb.) Szerezzen jártasságot a megismert szoftverek kezelésében, ismerje meg annak kezelőfelületét, menürendszerét, legfontosabb funkcióit. Tudjon minta után egyszerűbb dokumentumokat (pl. faliújság-szöveg, felirat, plakát, illusztráció) létrehozni. Legyen igénye az esztétikus külalak kialakítására Gyűjtsön adatokat a mindennapi életből, törekedjen ezek megkülönböztetésére, lejegyzetelésére, adott szempont szerinti rendezésére. Keressen a különböző tantárgyakhoz kapcsolódóan tematikus adatokat, illetve szerezzen információkat az iskolában vagy otthon rendelkezésre álló dokumentumokból. Értse meg, hogy az információknak változatos megjelenési formája van. Legyen képes a különféle módon megjelenő információt felismerni (szöveg, ikon, kép, hang ), értelmezni, és szerezzen jártasságot az információk kezelésében. Lássa, hogy nem öncélúan gyűjtötte az adatokat, kereste az információkat, győződjön meg, hogy ezeket fölhasználják. Érezze az információszerzés és feldolgozás gyakorlati hasznát, előnyeit 4

5 Ismerjen fel és értelmezzen mindennapi algoritmusokat, és tudja annak adatait, folyamatát megfelelő eszközkészlettel rögzíteni, leírni. Vegye észre az algoritmusokban a sorrend fontosságát, értse meg az ismétlések szerepét és a változások mértékét. Törekedjen önállóan algoritmusok készítésére vagy ezek értelmezésére. Tudjon megfelelő fejlesztőrendszer használatával egyszerű algoritmusokat a számítógép számára megfogalmazni. Ismerkedjen meg a világháló információszerzési lehetőségével. Keressen fel a rendelkezésre álló böngészőprogrammal olyan honlapokat, amelyeket érdekesnek, szórakoztatónak tart, illetve az egyes tantárgyak ismeretszerzésében segíti őt. Tudja önállóan elérni az iskola honlapját, keressen kapcsolatot a diák honlap fejlesztőkkel. Legyen tudomása a világhálón való szörfölés kockázatairól, veszélyeiről is, és óvakodjon a túlzott számítógép-használat káros hatásaitól! Ismerkedjen meg valamilyen gyermekújság internetes változatával. Tájékozódjon a média szerepéről, esetenként használja a hagyományos és modern eszközöket a tanulási folyamatban és a szabadidőben. Igazodjon el a könyvtár tereiben, állományrészeiben, tudja igénybe venni szolgáltatásait. Használja rendszeresen az iskolai könyvtárat. Ismerje és alkalmazza a könyvtárhasználat szabályait és kövesse a könyvtárban való viselkedés normáit! Tapasztalatai alapján lássa a könyvtár szerepét az ismeretszerzésben, a szabadidő tartalmas eltöltésében. Az iskolai könyvtár rendszeres igénybevételén túl ismerje meg és használja a lakóhelyi közkönyvtárat is! 3. Óraszámok 1. évfolyam 2. évfolyam 3. évfolyam 4. évfolyam heti éves heti éves heti éves heti éves Angol-informatika Nemzetiségi német Sportiskola Általános tantervű 4. Tananyag, követelmények 5

6 3. évfolyam Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1. Az informatikai eszközök használata 8 óra Ismerkedés az informatikai környezettel. A számítógéppel való interaktív kapcsolattartás, programok futtatása. Ismerkedés az adott informatikai környezettel Baleset megelőzési tudnivalók. A számítógép alapvető egységeinek megismerése. Hardver, szoftver, periféria fogalmának megismerése. A számítógép működésének bemutatása. Az informatikai eszközök használatára vonatkozó szabályok megismerése az iskolai környezetben. Alapvető informatikai eszközök használata. Az informatikai eszközök egyes funkcióinak megismerése. A számítógéppel való interaktív kapcsolattartás ismert programokon keresztül Oktatóprogramok futtatása. Az interaktív kapcsolattartás eszközei a számítógép segítségével. Alkalmazások kezelésének megismerése A számítógép kezelése tanári segítséggel. Egy operációs rendszer grafikus felületének megismerése. Programok indítása, leállítása az adott környezetben. Készségfejlesztő számítógépes szoftverek használata. Magyar nyelv és irodalom, matematika, énekzene, környezetismeret, idegen nyelv, vizuális kultúra: oktatóprogramok és egyéb készségfejlesztő programok használata. Magyar nyelv és irodalom, matematika, énekzene, környezetismeret, idegen nyelv, vizuális kultúra: oktatóprogramok és egyéb készségfejlesztő programok használata. Magyar nyelv és irodalom, matematika, énekzene, környezetismeret, idegen nyelv, vizuális kultúra: oktatóprogramok és egyéb készségfejlesztő programok használata. Informatikai környezet, hardver, szoftver, periféria, operációs rendszer, interaktivitás, oktatóprogram. 6

7 2. Informatikai - alkalmazói ismeretek 2.1. Írott és audiovizuális dokumentumok elektronikus létrehozása Összkeret 10 óra 6 óra Egyszerű, rajzos és személyhez kötődő dokumentumok készítése. A rajzeszközök megfelelő használata. A feladat megoldásához szükséges alkalmazói környezet használata. Egyszerű, rajzos és személyhez kötődő dokumentumok készítése A rajzeszközök megfelelő használata Képszerkesztő programok alkalmazása. Tantárgyakhoz kapcsolódó rajzok készítése, mentése segítséggel. Rövid dokumentumok készítése. Tantárgyakhoz kapcsolódó szöveg begépelése, javítása. Meghívó, névjegy, képeslap, üdvözlő kártya, rajzos órarend készítése. A dokumentum mentése és nyomtatása segítséggel. A feladat megoldásához szükséges alkalmazói környezet használata Tantárgyakhoz kapcsolódó feladatok megoldása informatikai környezetben. Számítógépes multimédiás oktatójátékok, alkalmazások. Magyar nyelv és irodalom: szövegértés, szövegalkotás, szaknyelv használata, beszédkultúra, kommunikáció. Vizuális kultúra; dráma és tánc: mesék, gyermekirodalmi alkotások és azok animációs, filmes adaptációinak összehasonlítása, feldolgozása. Magyar nyelv és irodalom, matematika, énekzene, környezetismeret, idegen nyelv, vizuális kultúra: oktatóprogramok és egyéb készségfejlesztő programok használata. Adat, információ, képszerkesztő program, animáció, médialejátszó. 7

8 2.2. Információ, információszerzés, információmegjelenítés 4 óra Információ, információszerzés, információmegjelenítés. Néhány közhasznú információforrás megismerése. Információ, információszerzés, információmegjelenítés. Információszerzés az érzékszerveinkkel. Az információ szerzése, tárolása, továbbítása, technikai eszközei Hírközlés régen és ma. Titkosírások kódolása, dekódolása. Néhány közhasznú információforrás megismerése Közhasznú információforrások használata, az információ feldolgozása. Vizuális kultúra: a környezetünkben található jelek, jelzések összegyűjtése játékos feladatok létrehozásának céljából. Információ, érzékszervek, titkosírás, kódolás, dekódolás, képszerkesztő program. 3. Problémamegoldás informatikai eszközökkel és módszerekkel A probléma megoldásához szükséges módszerek és eszközök kiválasztása 8 óra Információ kifejezése beszéddel, írással, rajzzal, jelekkel. Az algoritmus hétköznapi fogalmának megismerése. Problémák megoldása részben tanári segítséggel, részben önállóan. Ábra készítése teknőcgrafikával. Információ kifejezése beszéddel, írással, rajzzal, jelekkel Az információ kifejezése többféle formában. Az információ tárolása, továbbítása, technikai eszközei. Környezetismeret: problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások. 8

9 Az algoritmus hétköznapi fogalmának megismerése Hétköznapi folyamatok leírása. Hétköznapi algoritmusok értelmezése, megfogalmazása. Problémák megoldása részben tanári segítséggel, részben önállóan Hétköznapi problémák megoldása, a lépések egyértelmű sorrendjének megállapítása. Hétköznapi tevékenység felbontása utasításokra tanári segítséggel. Ábra készítése teknőcgrafikával Teknőcgrafikai. Egyszerű alakzatok rajzolása. Információ, algoritmus, probléma, teknőcgrafika. Környezetismeret: problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások. Környezetismeret: problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások. 4. Infokommunikáció 4. Információkeresés, információközlési rendszerek 4 óra Egyszerű helyzetekkel kapcsolatos kérdések megfogalmazása. Irányított információkeresés. Egyszerű helyzetekkel kapcsolatos kérdések megfogalmazása Kérdésfeltevés. A kérdések pontosítása. Irányított információkeresés Tájékozódás tantárgyi tartalmakhoz kapcsolódó, oktatási témájú oldalakon tanári segítséggel. Keresőprogramok. Magyar nyelv és irodalom: az információk keresése és kezelése. 9

10 5. Az információs társadalom 5.1. Az információkezelés jogi és etikai vonatkozásai Összkeret 4 óra 2 óra A személyi információk és a személyes adatok fogalmának megismerése. A netikett alapjainak megismerése. A személyi információk és a személyes adatok fogalmának megismerése Egyszerű hétköznapi példák a személyes és nem személyes adatokra. A netikett alapjainak megismerése Az informatikai eszközök használata során betartandó alapvető szabályok ismerete. Személyes adat, nem személyes adat, netikett. Erkölcstan: az írott nyelvi kommunikációs viselkedés szabályai. Erkölcstan: emberi kapcsolatok, közösség, a helyes magatartás Az e-szolgáltatások szerepe és használata 2 óra A gyerekeknek szóló legelterjedtebb elektronikus szolgáltatások megismerése. A gyerekeknek szóló legelterjedtebb elektronikus szolgáltatások megismerése Az életkori sajátosságoknak megfelelő internetes oldalak látogatása, tapasztalatszerzés. Erkölcstan: emberi kapcsolatok, közösség, a helyes magatartás. Elektronikus szolgáltatás. 10

11 6. Könyvtári informatika 2 óra Eligazodás az iskolai könyvtár tér- és állományszerkezetében. A könyvtárak alapszolgáltatásainak ismerete, a használat szabályainak betartása. Elterjedt dokumentumtípusok, elektronikus források formai, tartalmi jellemzőinek megismerése, megkülönböztetése, használatuk alapjai. A források azonosító adatainak megállapítása. Eligazodás az iskolai könyvtár tér- és állományszerkezetében Könyvek keresése a szabadpolcon szerző, cím, téma szerint. A könyvtárak alapszolgáltatásainak ismerete, a használat szabályainak betartása A könyvtárban elvárt viselkedési szabályok megismerése, betartása. A kölcsönzési folyamat megismerése. Elterjedt dokumentumtípusok, elektronikus források formai, tartalmi jellemzőinek megismerése, megkülönböztetése, használatuk alapjai Dokumentumtípusok megkülönböztetése. Szépirodalmi és ismeretterjesztő művek felismerése. Információforrások formai és tartalmi jellemzőinek megismerése. Információforrások használata. Magyar nyelv és irodalom: alapismeretek a könyvtár tereiről és állományrészeiről. Magyar nyelv és irodalom: a könyvek tartalmi csoportjai: szépirodalmi művek, ismeretterjesztő irodalom, kézikönyvek, elektronikus információhordozók. Könyvtár, könyvtári szolgáltatás, szépirodalom, ismeretterjesztő mű, szabadpolc, kölcsönzés, dokumentumtípus. 11

12 4. évfolyam Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1. Az informatikai eszközök használata 8 óra Ismerkedés az informatikai környezettel. A számítógéppel való interaktív kapcsolattartás, programok futtatása. Ismerkedés az adott informatikai környezettel Baleset megelőzési tudnivalók. A számítógép felépítése, részei; mikroprocesszor, memória A perifériák csoportosítása, legfontosabb jellemzőik, alapszintű kezelésük. Szoftverek csoportosítása. Az operációs rendszerek és alapfunkcióinak megismerése. Ismerkedés a könyvtárszerkezettel. Tájékozódás és mozgás a könyvtárszerkezetben. Mappák és állományok kezelése: keresés, kijelölés, készítés, törlés, másolás, mozgatás, áthelyezés, átnevezés, A számítógéppel való interaktív kapcsolattartás ismert programokon keresztül Oktatóprogramok futtatása. Az interaktív kapcsolattartás eszközei a számítógép segítségével. Alkalmazások kezelésének megismerése A számítógép kezelése tanári segítséggel. Egy operációs rendszer grafikus felületének megismerése. Programok indítása, leállítása az adott környezetben. Készségfejlesztő számítógépes szoftverek használata. Magyar nyelv és irodalom, matematika, énekzene, környezetismeret, idegen nyelv, vizuális kultúra: oktatóprogramok és egyéb készségfejlesztő programok használata. Magyar nyelv és irodalom, matematika, énekzene, környezetismeret, idegen nyelv, vizuális kultúra: oktatóprogramok és egyéb készségfejlesztő programok használata. Magyar nyelv és irodalom, matematika, énekzene, környezetismeret, idegen nyelv, vizuális kultúra: oktatóprogramok és egyéb készségfejlesztő programok használata. Informatikai környezet, hardver, szoftver, periféria, mikroprocesszor, memória, mappa, állomány, operációs rendszer, interaktivitás, oktató- 12

13 program. 2. Informatikai - alkalmazói ismeretek 2.1. Írott és audiovizuális dokumentumok elektronikus létrehozása Összkeret 10 óra 6 óra Egyszerű, rajzos és személyhez kötődő dokumentumok készítése. A rajzeszközök megfelelő használata. Egyszerű zenés alkalmazások, animációk elkészítése és használata. A feladat megoldásához szükséges alkalmazói környezet használata. Egyszerű, rajzos és személyhez kötődő dokumentumok készítése A rajzeszközök megfelelő használata Képszerkesztő programok alkalmazása. Tantárgyakhoz kapcsolódó rajzok készítése, mentése segítséggel. Rövid dokumentumok készítése. Tantárgyakhoz kapcsolódó szöveg begépelése, javítása. Meghívó, névjegy, képeslap, üdvözlő kártya, rajzos órarend készítése. A dokumentum mentése és nyomtatása segítséggel. Egyszerű zenés alkalmazások, animációk elkészítése és használata Médialejátszó alkalmazása. Hangállományok lejátszása. Animációk megtekintése, készítése. A feladat megoldásához szükséges alkalmazói környezet használata Tantárgyakhoz kapcsolódó feladatok megoldása informatikai környezetben. Számítógépes multimédiás oktatójátékok, alkalmazások. Magyar nyelv és irodalom: szövegértés, szövegalkotás, szaknyelv használata, beszédkultúra, kommunikáció. Vizuális kultúra; dráma és tánc: mesék, gyermekirodalmi alkotások és azok animációs, filmes adaptációinak összehasonlítása, feldolgozása. Ének-zene: népdalok meghallgatása. Magyar nyelv és irodalom, matematika, énekzene, környezetismeret, idegen nyelv, vizuális kultúra: oktatóprogramok és egyéb készségfejlesztő programok 13

14 használata. Adat, információ, képszerkesztő program, animáció, médialejátszó Adatkezelés, adatfeldolgozás, információ, információszerzés, információmegjelenítés 4 óra Adatkezelés, adatfeldolgozás, információmegjelenítés. Néhány közhasznú információforrás megismerése. A környezetünkben levő személyek, tárgyak jellemzőinek kiválasztása, rögzítése Személyekhez vagy más tantárgyi tartalmakhoz kapcsolódó adatok kiválasztása, rögzítése. Adatok csoportosítása, értelmezése Személyekhez vagy más tantárgyi tartalmakhoz kötődő adatok gyűjtése, értelmezése, rögzítése, csoportosítása. Néhány közhasznú információforrás megismerése Közhasznú információforrások használata, az információ feldolgozása. Vizuális kultúra: a környezetünkben található jelek, jelzések összegyűjtése játékos feladatok létrehozásának céljából. Vizuális kultúra: a környezetünkben található jelek, jelzések összegyűjtése játékos feladatok létrehozásának céljából. Adat, információ, képszerkesztő program, animáció, médialejátszó. 3. Problémamegoldás informatikai eszközökkel és módszerekkel 3.1. A probléma megoldásához szükséges módszerek és eszközök kiválasztása Összkeret 8 óra 4 óra 14

15 Problémák megoldása részben tanári segítséggel, részben önállóan. Ábra készítése teknőcgrafikával. Problémák megoldása részben tanári segítséggel, részben önállóan Hétköznapi problémák megoldása, a lépések egyértelmű sorrendjének megállapítása. Hétköznapi tevékenység felbontása utasításokra tanári segítséggel. Ábra készítése teknőcgrafikával Teknőcgrafikai. Egyszerű alakzatok rajzolása. Információ, algoritmus, probléma, teknőcgrafika. Környezetismeret: problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások Algoritmizálás és adatmodellezés 2 óra Egyszerűbb algoritmusok felismerése, megfogalmazása, végrehajtása. Egy egyszerű, automata elvű fejlesztőrendszer használata. Egyszerűbb algoritmusok felismerése, megfogalmazása, végrehajtása Hétköznapi algoritmusok felismerése, értelmezése. Egyszerű algoritmusok megfogalmazása. Algoritmusok eljátszása. Utasítások sorrendjének megváltoztatása és ezek következményei. Technika, életvitel és gyakorlat: egészséges és helyes szabadidős tevékenységek felsorolása, ismertetése, megbeszélése. Matematika: problémamegoldás, számok, alapműveletek, becslés. Egy egyszerű, automata elvű fejlesztőrendszer használata A fejlesztőrendszer alaputasításainak megismerése. Algoritmusok értelmezése, készítése. 15

16 Algoritmus, utasítás Egyszerűbb folyamatok modellezése 2 óra A tanulók által használt hétköznapi modellek vizsgálata. A tanuló által a hétköznapokban használt modell vizsgálata eltérő paraméterekkel Modellek vizsgálata. Változó paraméterek használata. Modell, paraméter. Környezetismeret: magatartásformák, szabályok, viselkedési normák különböző élethelyzetekben. 4. Infokommunikáció 4.1. Információkeresés, információközlési rendszerek Összkeret 4 óra 2 óra Egyszerű helyzetekkel kapcsolatos kérdések megfogalmazása. Irányított információkeresés. Egyszerű helyzetekkel kapcsolatos kérdések megfogalmazása Kérdésfeltevés. A kérdések pontosítása. Irányított információkeresés Tájékozódás tantárgyi tartalmakhoz kapcsolódó, oktatási témájú Magyar nyelv és irodalom: az információk keresése és kezelése. 16

17 oldalakon tanári segítséggel. Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Keresőprogramok Az információs technológián alapuló kommunikációs formák 1 óra Néhány infokommunikációs eszköz lehetőségeinek és kockázatainak megismerése. Az elterjedt infokommunikációs eszközök lehetőségeinek és kockázatainak megismerése Az infokommunikációs eszközök lehetőségeinek megismerése. Információ küldése, fogadása. A kockázatok bemutatása. Magyar nyelv és irodalom: gondolattérkép alkalmazása. Mobil eszközök, kockázat Médiainformatika 1 óra Az informatikai eszközöket alkalmazó média egyes lehetőségeinek megismerése. Az informatikai eszközöket alkalmazó média egyes lehetőségeinek megismerése A média korosztálynak szóló lehetőségeinek megismerése. Különbségek a valóságos és a virtuális világban. Elektronikus könyv használata. Vizuális kultúra: műalkotások megfigyelése, jellemzése, értelmezése, értékelése. Médiaszövegek közötti különbségek (pl. televíziós műsortípusok, animációs mesefilmek, sorozatok) felismerése saját 17

18 médiaélmények felidézésén, megjelenítésén (pl. szerepjáték) és közvetlen példákon keresztül. Vizuális kultúra: a különböző médiumok (pl. könyv, televízió, rádió, internet, film, videojáték) megfigyelése, vizsgálata, összehasonlítása, megadott szempontok (pl. érzékszervekre gyakorolt hatás, eltérő jelhasználat) alapján közvetlen tapasztalat és saját médiaélmények felidézésének segítségével. Virtuális világ, média, elektronikus könyv. 5. Az információs társadalom 5.1. Az információkezelés jogi és etikai vonatkozásai Összkeret 4 óra 2 óra A személyi információk és a személyes adatok fogalmának megismerése. A netikett alapjainak megismerése. A személyi információk és a személyes adatok fogalmának megismerése Egyszerű hétköznapi példák a személyes és nem személyes adatokra. A netikett alapjainak megismerése Az informatikai eszközök használata során betartandó alapvető sza- Erkölcstan: az írott nyelvi kommunikációs viselkedés szabályai. Erkölcstan: emberi kapcsolatok, közösség, 18

19 bályok ismerete. Személyes adat, nem személyes adat, netikett. a helyes magatartás Az e-szolgáltatások szerepe és használata 2 óra A gyerekeknek szóló legelterjedtebb elektronikus szolgáltatások megismerése. A gyerekeknek szóló legelterjedtebb elektronikus szolgáltatások megismerése Az életkori sajátosságoknak megfelelő internetes oldalak látogatása, tapasztalatszerzés. Erkölcstan: emberi kapcsolatok, közösség, a helyes magatartás. Elektronikus szolgáltatás. 6. Könyvtári informatika 2 óra Eligazodás az iskolai könyvtár tér- és állományszerkezetében. A könyvtárak alapszolgáltatásainak ismerete, a használat szabályainak betartása. Elterjedt dokumentumtípusok, elektronikus források formai, tartalmi jellemzőinek megismerése, megkülönböztetése, használatuk alapjai. A források azonosító adatainak megállapítása. Eligazodás az iskolai könyvtár tér- és állományszerkezetében Könyvek keresése a szabadpolcon szerző, cím, téma szerint. Magyar nyelv és irodalom: alapismeretek a könyvtár tereiről és állományrészeiről. 19

20 Elterjedt dokumentumtípusok, elektronikus források formai, tartalmi jellemzőinek megismerése, megkülönböztetése, használatuk alapjai Dokumentumtípusok megkülönböztetése. Szépirodalmi és ismeretterjesztő művek felismerése. Információforrások formai és tartalmi jellemzőinek megismerése. Információforrások használata. A források azonosító adatainak megállapítása. Az egyes információforrások azonosító adatainak megkeresése. Magyar nyelv és irodalom: a könyvek tartalmi csoportjai: szépirodalmi művek, ismeretterjesztő irodalom, kézikönyvek, elektronikus információhordozók. Erkölcstan: szellemi termékek az emberiség szolgálatában. A tudás hatalma. A világ megismerése. Könyvtár, könyvtári szolgáltatás, szépirodalom, ismeretterjesztő mű, szabadpolc, kölcsönzés, dokumentumtípus. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén: A tanuló az informatikai eszközök használata témakör végére ismerje a számítógép működését; ismerje a számítógép használatára vonatkozó szabályokat; tudja használni az alapvető informatikai eszközöket; legyen képes interaktív kapcsolatot tartani a számítógép segítségével; tudjon készségfejlesztő számítógépes szoftvereket használni. A tanuló az alkalmazói ismeretek témakör végére tudjon készíteni egyszerű, rajzos és személyhez kötődő dokumentumokat; legyen képes a rajzeszközök megfelelő használatára; tudjon rövid dokumentumokat készíteni tanári segítséggel; legyen képes animációk megtekintésére; legyen képes egy egyszerű animáció elkészítésére; legyen képes a médialejátszó alkalmazására; legyen képes a személyekhez vagy más tantárgyi tartalmakhoz kapcsolódó adatok kiválasztására, rögzítésére; legyen képes közhasznú információforrások használatára. A tanuló a problémamegoldás informatikai eszközökkel és módszerekkel témakör végére legyen képes információt kifejezni beszéddel, írással, rajzzal, jelekkel; ismerje az algoritmus hétköznapi fogalmát; legyen képes problémák megoldására tanári segítséggel; tudjon teknőcgrafikával egyszerű ábrákat készíteni. 20

21 A tanuló az infokommunikáció témakör végére legyen képes egyszerű helyzetekkel kapcsolatos kérdések megfogalmazására; legyen képes irányított módon információt keresni; ismerje néhány infokommunikációs eszköz lehetőségeit és kockázatait. A tanuló az információs társadalom témakör végére ismerje a személyi információk és a személyes adatok fogalmát; ismerje a netikett alapjait; ismerje a gyerekeknek szóló legelterjedtebb elektronikus szolgáltatásokat. A tanuló a könyvtári informatika témakör végére legyen képes eligazodni az iskolai könyvtár tér- és állományszerkezetében; ismerje a könyvtárak alapszolgáltatásait; ismerje az elterjedt dokumentumtípusokat; legyen képes a források azonosító adatainak megállapítására. 5. Ellenőrzés, értékelés A két évfolyamon a felfedezés, az önálló munka élménye a meghatározó. Ezt a tanulók munkájának folyamatos megfigyelésével, egy tanórán megvalósítható feladatok segítségével érhetjük el. Elsősorban a tanulói tevékenység, másodsorban a tanulói produktum az értékelés alapja. Végezzenek gyűjtőmunkát, készítsenek rajzokat a tanult témákhoz, ami szintén értékelési lehetőséget teremt. A tanulók folyamatos felkészülését is ellenőriznünk kell. Az értékelés alapját a gyakorlati munka, a tanórai feleletek, rajzos, feleletválasztásos feladatlapok kitöltése adja. 21

Helyi tanterv Informatika. 1-8. évfolyam 2013.

Helyi tanterv Informatika. 1-8. évfolyam 2013. Helyi tanterv Informatika 1-8. évfolyam 2013. 1 4. évfolyam Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök

Részletesebben

INFORMATIKA. Kerettantervi. 2. évfolyam Az informatikai eszközök használata. órakeret évfolyam

INFORMATIKA. Kerettantervi. 2. évfolyam Az informatikai eszközök használata. órakeret évfolyam INFORMATIKA A helyi tantervünket az 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet: 1. melléklet 1.3.3 Informatika 1-4. alapján készítettük. A tantárgy nevelési és fejlesztési nak megvalósításához a szabadon tervezhető

Részletesebben

INFORMATIKA 1 4. évfolyam

INFORMATIKA 1 4. évfolyam INFORMATIKA 1 4. évfolyam Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök működésének bemutatására, megértésére

Részletesebben

4. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél. Órakeret 4 óra. 1. Az informatikai eszközök használata

4. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél. Órakeret 4 óra. 1. Az informatikai eszközök használata 4. évfolyam Tematikai egység/ nevelési-fejlesztési 1. Az informatikai eszközök használata Alkalmazások megismerése, futtatása számítógépen. Kapcsolattartás a számítógéppel ismert programokon keresztül.

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND ÁLTALÁNOS ISKOLA informatika 3-4. HELYI TANTERV 2013. INFORMATIKA 3-4. Informatika óraszámok 1-4. évfolyamon

EÖTVÖS LORÁND ÁLTALÁNOS ISKOLA informatika 3-4. HELYI TANTERV 2013. INFORMATIKA 3-4. Informatika óraszámok 1-4. évfolyamon INFORMATIKA 3-4. Informatika óraszámok 1-4. évfolyamon 1. évf. 2. évf. 3. évf. 4. évf. Kötelező óraszám - - - - Szabadon tervezhető keretből - - 36 36 Összesen - - 36 36 Bevezető Az alsó tagozatos informatikai

Részletesebben

HELYI TANTERV INFORMATIKA 1.- 4. ÉVFOLYAM ÁLTALÁNOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE

HELYI TANTERV INFORMATIKA 1.- 4. ÉVFOLYAM ÁLTALÁNOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE HELYI TANTERV INFORMATIKA 1.- 4. ÉVFOLYAM ÁLTALÁNOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Összeállította: Kőrösi Tamásné Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanára Érd, 2013. Források: - a 2011. évi CXC.

Részletesebben

HELYI TANTERV INFORMATIKA ÉVFOLYAM ÁLTALÁNOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE

HELYI TANTERV INFORMATIKA ÉVFOLYAM ÁLTALÁNOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE HELYI TANTERV INFORMATIKA 1.- 4. ÉVFOLYAM ÁLTALÁNOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Összeállította: Kőrösi Tamásné Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanára Érd, 2013. Felülvizsgálva: 2014. 10.

Részletesebben

Informatika évfolyam

Informatika évfolyam Informatika 1-4. évfolyam Heti óraszám: 1.,2.,3. évfolyam 0,5 óra 4. évfolyam 1 óra Az információs és kommunikációs kultúra az oktatás kiemelt fejlesztési területei közé tartozik. Mivel a számítógép felhasználása

Részletesebben

4. évf. Informatika. 4. évfolyam

4. évf. Informatika. 4. évfolyam 4. évfolyam z alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó fogalmak korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök működésének bemutatására, megértésére

Részletesebben

Választható - Informatika 1-4. évfolyam. Helyi tantárgyi tanterv

Választható - Informatika 1-4. évfolyam. Helyi tantárgyi tanterv 1. Tantárgyi címoldal Választható - Informatika 1-4. évfolyam Helyi tantárgyi tanterv A tantárgy nevelési és fejlesztési célrendszere megvalósításának iskolai keretei: a választható informatika tantárgy

Részletesebben

Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium Pedagógiai program

Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium Pedagógiai program Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium Pedagógiai program VII. SPECIÁLIS TANTÁRGYI TANTERVEK 1-8. évfolyam (2013. szeptember 1-jétől felmenő rendszerben) A kerettantervek kiadásának és jogállásának

Részletesebben

INFORMATIKA (Az OFI ajánlása alsó tagozatra) 1 4. évfolyam

INFORMATIKA (Az OFI ajánlása alsó tagozatra) 1 4. évfolyam INFORMATIKA (Az OFI ajánlása alsó tagozatra) 1 4. évfolyam Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök

Részletesebben

Általános Iskola és Kollégium. Pedagógiai program

Általános Iskola és Kollégium. Pedagógiai program Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium Pedagógiai program VII. SPECIÁLIS TANTÁRGYI TANTERVEK 1-8. évfolyam (2013. szeptember 1-jétől felmenő rendszerben) A kerettantervek kiadásának és jogállásának

Részletesebben

Informatika 4-8. INFORMATIKA HELYI TANTERVI AJÁNLÁS a 4. évfolyam számára. Bevezető

Informatika 4-8. INFORMATIKA HELYI TANTERVI AJÁNLÁS a 4. évfolyam számára. Bevezető Informatika 4-8 INFORMATIKA HELYI TANTERVI AJÁNLÁS a 4. évfolyam számára Bevezető Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára,

Részletesebben

Hallássérült (nagyothalló) INFORMATIKA. 1-8. évfolyam

Hallássérült (nagyothalló) INFORMATIKA. 1-8. évfolyam Hallássérült (nagyothalló) INFORMATIKA 1-8. évfolyam A helyi tanterv a kerettanterv alapján készült Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs

Részletesebben

INFORMATIKA HELYI TANTERVI AJÁNLÁS az 4-8. évfolyam számára. Informatika óraszámok 4 8. évfolyamon 4. évf. 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf.

INFORMATIKA HELYI TANTERVI AJÁNLÁS az 4-8. évfolyam számára. Informatika óraszámok 4 8. évfolyamon 4. évf. 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. INFORMATIKA HELYI TANTERVI AJÁNLÁS az 4-8. évfolyam számára Az óraszámok a következők: Informatika óraszámok 4 8. évfolyamon 4. évf. 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Kötelező óraszám Szabadon tervezhető

Részletesebben

INFORMATIKA TANMENET SZAKKÖZÉPISKOLA 9.NY OSZTÁLY HETI 4 ÓRA 37 HÉT/ ÖSSZ 148 ÓRA

INFORMATIKA TANMENET SZAKKÖZÉPISKOLA 9.NY OSZTÁLY HETI 4 ÓRA 37 HÉT/ ÖSSZ 148 ÓRA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKLET Tanmenetborító Azonosító: ME-III.1./1 Változatszám: 2 Érvényesség kezdete: 2013. 09. 01. Oldal/összes: 1/6 Fájlnév: ME- III.1.1.Tanmenetborító SZK- DC-2013 INFORMATIKA

Részletesebben

Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola INFORMATIKA 4-8. HELYI TANTERV ÚJSZÁSZI VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013.

Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola INFORMATIKA 4-8. HELYI TANTERV ÚJSZÁSZI VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013. INFORMATIKA 4-8. HELYI TANTERV ÚJSZÁSZI VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013. 1 1. Tantárgyi címoldal Informatika Helyi tantárgyi tanterv A tantárgy nevelési és fejlesztési célrendszere megvalósításának

Részletesebben

Nemzeti alaptanterv 2012 INFORMATIKA

Nemzeti alaptanterv 2012 INFORMATIKA ALAPELVEK, CÉLOK Az információ és annak felhasználása központi szerepet foglal el a jelenkori társadalmak működésében. A megszerzéséhez, megértéséhez, feldolgozásához, alkotó alkalmazásához tartozó ismeretek,

Részletesebben

A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36

A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36 A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36 1. Az informatikai eszközök használata 5 4. Infokommunikáció, 5. Az információs társadalom 1 4.1. Információkeresés, információközlési

Részletesebben

Informatika tagozat osztályozóvizsga követelményei

Informatika tagozat osztályozóvizsga követelményei Tartalom 9. évfolyam... 1 10. évfolyam... 4 11. évfolyam... 6 12. évfolyam... 8 9. évfolyam Az informatikai eszközök használata Az egészséges munkakörnyezet megteremtése Neumann elvű számítógép felépítése

Részletesebben

Figyelem, ez nem egy teljes helyi tanterv, csak annak egy részlete! Informatika Készítette Lénárd András

Figyelem, ez nem egy teljes helyi tanterv, csak annak egy részlete! Informatika Készítette Lénárd András Figyelem, ez nem egy teljes helyi tanterv, csak annak egy részlete! Informatika Készítette Lénárd András Általános célok Az információs társadalom elvárásai fokozott feladatot rónak leendő polgáraira,

Részletesebben

Logopédia INFORMATIKA 1-8. évfolyam

Logopédia INFORMATIKA 1-8. évfolyam Logopédia INFORMATIKA 1-8. évfolyam A helyi tanterv a központi kerettanterv alapján készült Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs

Részletesebben

Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154. HELYI TANTERV Informatika 4. osztály 2013

Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154. HELYI TANTERV Informatika 4. osztály 2013 Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154 HELYI TANTERV Informatika 4. osztály 2013 Informatika az általános iskola 4. évfolyama számára (heti 1 órás változat) Az alsó tagozatos

Részletesebben

KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE INFORMATIKA

KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE INFORMATIKA KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE FELSŐ TAGOZAT INFORMATIKA 2015. Célok és feladatok: INFORMATIKA KERETTANTERV 4. OSZTÁLY A digitális írástudás

Részletesebben

Informatika tanterv nyelvi előkészítő osztály heti 2 óra

Informatika tanterv nyelvi előkészítő osztály heti 2 óra Informatika tanterv nyelvi előkészítő osztály heti Számítógép feladata és felépítése Az informatikai eszközök használata Operációs rendszer Bemeneti egységek Kijelző egységek Háttértárak Feldolgozás végző

Részletesebben

INFORMATIKA HELYI TANTERV

INFORMATIKA HELYI TANTERV INFORMATIKA HELYI TANTERV Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök működésének bemutatására, megértésére

Részletesebben

Fenyős Zoltán. Fenyősné Kircsi Amália. Tanmenet. informatika általános iskola 4. osztály ÉVES ÓRASZÁM 36 ÓRA

Fenyős Zoltán. Fenyősné Kircsi Amália. Tanmenet. informatika általános iskola 4. osztály ÉVES ÓRASZÁM 36 ÓRA Fenyős Zoltán Fenyősné Kircsi Amália Tanmenet informatika általános iskola 4. osztály ÉVES ÓRASZÁM 36 ÓRA AJÁNLOTT TANKÖNYVEK ÉS MUNKAFÜZET Fenyős Zoltán Fenyősné Kircsi Amália: Gyöngyforrás (Játékos informatika

Részletesebben

Informatika 9Ny. Az informatikai eszközök használata

Informatika 9Ny. Az informatikai eszközök használata Informatika 9Ny Téma Az informatikai eszközök használata Alkalmazói ismeretek Írott és audiovizuális létrehozása - Szövegszerkesztés Tartalom A számítógépes perifériák megismerése, használatbavétele, működésük

Részletesebben

Informatika 6. évfolyam

Informatika 6. évfolyam Informatika 6. évfolyam Egészséges, ergonómiai szempontok ismerete. A számítógép és a legszükségesebb perifériák rendeltetésszerű használata. Helyesírás ellenőrzése. Az adat fogalmának megismerése Útvonalkeresők,

Részletesebben

PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN

PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN A kitöltéshez mintaként szolgálnak a Digitális Témahétre készült mintaprojektek, melyek a Digitális Témahét honlapjának Tudásbázisában érhetők el. ALAPADATOK

Részletesebben

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Informatika

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Informatika Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@iskola.debrecen.hu Informatika Célok

Részletesebben

Feladataink, kötelességeink, önkéntes és szabadidős tevékenységeink elvégzése, a közösségi életformák gyakorlása döntések sorozatából tevődik össze.

Feladataink, kötelességeink, önkéntes és szabadidős tevékenységeink elvégzése, a közösségi életformák gyakorlása döntések sorozatából tevődik össze. INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE

KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rend. 165. (4) A könyvtárostanár a nevelő-oktató tevékenységét könyvtárpedagógiai program alapján

Részletesebben

INFORMATIKA 1-8. évfolyam. 1. rész: 1-4. évfolyam

INFORMATIKA 1-8. évfolyam. 1. rész: 1-4. évfolyam INFORMATIKA 1-8. évfolyam 1. rész: 1-4. évfolyam Bevezető Az informatika tantárgy igyekszik tartalmilag korszerű, a technikai fejlődéssel lépést tartó, szinte naponta változó ismereteket nyújtani, azokat

Részletesebben

INFORMATIKA 3-4. ÉVFOLYAM

INFORMATIKA 3-4. ÉVFOLYAM INFORMATIKA 3-4. ÉVFOLYAM Kerettantervi megfelelés Helyi tanterv Ez a helyi tanterv az 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet: 1. melléklet 1.3.3 Informatika 1 4. alapján készült Célok és feladatok A digitális

Részletesebben

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben

Részletesebben

INFORMATIKA 5-8. évfolyam

INFORMATIKA 5-8. évfolyam INFORMATIKA 5-8. évfolyam A helyi tantervünket az 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet: 2. melléklet 2.3.2 Informatika 5-8. alapján készítettük. A tantárgy nevelési és fejlesztési nak megvalósításához a szabadon

Részletesebben

INFORMATIKA. A tanulók értékelése:

INFORMATIKA. A tanulók értékelése: INFORMATIKA A tanulók értékelése: A tanulók előzetes ismerete és gyakorlati tudása általában nagyon eltérő. Akkor tudjuk a leghatékonyabban szervezni a foglalkozásokat, ha a nagy óraszámú egységek (Alkalmazói

Részletesebben

Választható Informatika 5. évfolyam

Választható Informatika 5. évfolyam 1. Tantárgyi címoldal Választható Informatika 5. évfolyam Helyi tantárgyi tanterv A tantárgy nevelési és fejlesztési célrendszere megvalósításának iskolai keretei: a választható informatika tantárgy oktatása

Részletesebben

2012.08.31. Tartalom. Informatika. Jogszabályok. Fejlesztési alapelvek. Miniszteri rendelet

2012.08.31. Tartalom. Informatika. Jogszabályok. Fejlesztési alapelvek. Miniszteri rendelet Tartalom Informatika Dancsó Tünde Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Jogszabályok Fejlesztési alapelvek Fejlesztési területek, nevelési célok Kerettantervi célok A kerettanterv felépítése Kapcsolatok a

Részletesebben

INFORMATIKA. KEZDŐ SZAKASZ (4. évfolyam)

INFORMATIKA. KEZDŐ SZAKASZ (4. évfolyam) INFORMATIKA KEZDŐ SZAKASZ (4. évfolyam) 1 BEVEZETÉS 4. ÉVFOLYAM ÁLTALÁNOS IRÁNYELVEK ÉS CÉLKITŰZÉSEK A 4. ÉVFOLYAMON A NAT felülvizsgálatának egyik fontos eredményeként a kerettantervben megvalósult az

Részletesebben

Helyi tanterv. Informatika. 6 8. évfolyam. Helyi tervezésű +órakeret 6. 1 36 32 4 7. 1 36 32 4 8. 1 36 32 4. Évi órakeret

Helyi tanterv. Informatika. 6 8. évfolyam. Helyi tervezésű +órakeret 6. 1 36 32 4 7. 1 36 32 4 8. 1 36 32 4. Évi órakeret Alapelvek, célok és feladatok Helyi tanterv Informatika 6 8. évfolyam - a képességek fejlesztése, készségek kialakítása, - a digitális kompetencia fejlesztése, az alkalmazói programok felhasználói szintű

Részletesebben

Mi legyen az informatika tantárgyban?

Mi legyen az informatika tantárgyban? Mi legyen az informatika tantárgyban? oktatás fő területei: digitális írástudás; számítástudomány; információs technológiák. Digitális írástudás szövegszerkesztés, adat vizualizáció, prezentáció, zeneszerkesztés,

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2030 Érd, Túr ut ca 5-7. INFORMATIKA 1-4. évfolyam

Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2030 Érd, Túr ut ca 5-7. INFORMATIKA 1-4. évfolyam INFORMATIKA 1-4. évfolyam 1 Személyi feltételek Hunyadi Mátyás Általános Iskola A tanterv alkalmazásának feltételei Informatika vagy számítástechnika szakos főiskolai vagy egyetemi végzettségű tanító vagy

Részletesebben

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció általános modellje 1.1.2. Információs és kommunikációs technológiák és rendszerek

Részletesebben

INFORMATIKA. Tanulmányok alatti vizsga (általános iskola) Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium

INFORMATIKA. Tanulmányok alatti vizsga (általános iskola) Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium Tanulmányok alatti vizsga (általános iskola) Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium Tartalom RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNY... 3 5. évfolyam témakörei... 3 (1.) Az informatikai eszközök használata...

Részletesebben

közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai

közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai Informatika Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI INFORMATIKA

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI INFORMATIKA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI INFORMATIKA 7. évfolyam 1. Az informatikai eszközök használata Tájékozódás a különböző informatikai környezetekben. Az informatikai eszközök működési elveinek megismerése

Részletesebben

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának

Részletesebben

INFORMATIKA TANMENET 7.OSZTÁLY 2013/2014. TANÉV KÉSZÍTETTE: SZABÓ JÁNOS, TANÍTÓ

INFORMATIKA TANMENET 7.OSZTÁLY 2013/2014. TANÉV KÉSZÍTETTE: SZABÓ JÁNOS, TANÍTÓ Óraszám Óra anyaga Fejlesztési feladatok Minimális teljesítmény 1. 2. 3. 1.Az informatikai eszközök használata Tájékozódás a különböző informatikai környezetekben Az informatikai eszközök működési elveinek

Részletesebben

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 1 Informatika 5.-8. évfolyam 2030 Érd, Fácán köz 1. Helyi tanterv 2013. HELYI TANTERV INFORMATIKA

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 1 Informatika 5.-8. évfolyam 2030 Érd, Fácán köz 1. Helyi tanterv 2013. HELYI TANTERV INFORMATIKA Sportiskolai Általános Iskola 1 Informatika 5.-8. évfolyam HELYI TANTERV INFORMATIKA 5.- 8. ÉVFOLYAM ÁLTALÁNOS TANTERVŰ ÉS KÖZNEVELÉSI TIPUSÚ SPORTISKOLAI OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Összeállította: Tornai Tibor

Részletesebben

KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE INFORMATIKA

KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE INFORMATIKA KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE FELSŐ TAGOZAT INFORMATIKA 2015. Alapelvek, célok és feladatok: INFORMATIKA KERETTANTERV 5.-8. OSZTÁLY a képességek

Részletesebben

INFORMATIKA HELYI TANTERV

INFORMATIKA HELYI TANTERV INFORMATIKA HELYI TANTERV Bevezető Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó fogalmak korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök működésének

Részletesebben

Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra. Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1.

Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra. Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1. Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1 Az óraszámok megadásánál 36 tanítási héttel számoltunk. Bevezető Az informatikaórákon

Részletesebben

INFORMATIKA. 5-8. évfolyam

INFORMATIKA. 5-8. évfolyam INFORMATIKA 5-8. évfolyam Ez a helyi tanterv az 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet 2. melléklete: 2.2.15 Informatika 5 8. alapján készült Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak

Részletesebben

Informatika tantervek. Zsakó László: Informatika tantervek

Informatika tantervek. Zsakó László: Informatika tantervek Informatika tantervek Zsakó László: Informatika tantervek Tantervfelépítés, tantárgyfelépítés Lineáris Ismeretkörök valamilyen egymás utániságát feltételezi, különböző tanévekhez különböző ismeretköröket

Részletesebben

Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola. 2008. június 25.

Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola. 2008. június 25. INFORMATIKA 9-13. HELYI TANTERV A NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLYOK SZÁMÁRA Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola 2008. június 25. Szerkesztette: Horváth Gergely Sipos Tünde

Részletesebben

5. osztály. 1. Az informatikai eszközök használata:

5. osztály. 1. Az informatikai eszközök használata: 1. Az informatikai eszközök használata: 5. osztály Tudjon számítógépet önállóan üzembe helyezni. Ismerje a főbb egységeket és funkcióikat. Ismerje a háttértárolók szerepét, azok néhány fajtáját. Tudjon

Részletesebben

INFORMATIKA HELYI TANTERV

INFORMATIKA HELYI TANTERV INFORMATIKA HELYI TANTERV 3 4. évfolyam Célok és Helyi tanterv A digitális írástudás a 21. század nélkülözhetetlen elvárása, amelynek megalapozását, a digitális kompetencia fejlesztését minél fiatalabb

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Informatika. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 5-8./2.2.15.

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Informatika. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 5-8./2.2.15. 1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Informatika készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 5-8./2.2.15. alapján 5-8. évfolyam 2 5-8. évfolyam Az informatika tantárgy ismeretkörei,

Részletesebben

1. Informatikai eszközök használata. Egyszerű utasítások végrehajtása.

1. Informatikai eszközök használata. Egyszerű utasítások végrehajtása. INFORMATIKA A 21. század iskolarendszere a nevelés-oktatás során az enyhén értelmi fogyatékos gyermekeket is felkészíti az információs kor kihívásaira. A tantárgy célja az informatikai műveltségterület

Részletesebben

Helyi tanterv. Bevezető. Kerettantervi megfelelés. Alapelvek, célok és feladatok

Helyi tanterv. Bevezető. Kerettantervi megfelelés. Alapelvek, célok és feladatok Helyi tanterv az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. melléklet 2.2.15, a 4. melléklet 4.2.17 és 5. melléklet 5.2.21 változatához Informatika 5 8. évfolyam számára Bevezető Az informatika

Részletesebben

Informatika. Célok és feladatok

Informatika. Célok és feladatok Informatika Célok és feladatok Az informatika mindennapi életünk szerves részévé vált, az információ érték. Mindenkinek el kell sajátítania a megfelelő információszerzési, -feldolgozási, adattárolási,

Részletesebben

5.osztály. Fejlesztési követelmények

5.osztály. Fejlesztési követelmények 5.osztály Az információs és kommunikációs kultúrát minden gyermek számára hozzáférhetővé kell tenni. Az informatikai nevelésnek meg kell mutatnia, hogy a természetes és a technikai környezet mellett létezik

Részletesebben

Informatika szóbeli vizsga témakörök

Informatika szóbeli vizsga témakörök KECSKEMÉTI MŰSZAKI SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6000 Kecskemét, Szolnoki út 31., Telefon: 76/480-744, Fax: 487-928 KANDÓ KÁLMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLÁJA 6000 Kecskemét, Bethlen

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Nyolcosztályos gimnázium Informatika Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Évfolyam: 5 Vizsga típusa: Gyakorlati Követelmények, témakörök:

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu

Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben IKT kompetenciák Farkas András f_andras@bdf.hu A tanítás holisztikus folyamat, összekapcsolja a nézeteket, a tantárgyakat egymással és a tanulók személyes

Részletesebben

2013. Informatika TANTÁRGY HELYI TANTERVE. az 5 8. évfolyamra

2013. Informatika TANTÁRGY HELYI TANTERVE. az 5 8. évfolyamra 2013. Informatika TANTÁRGY HELYI TANTERVE az 5 8. évfolyamra Készült a vonatkozó EMMI kerettanterv és rendelet alapján megjelentetett Nemzeti Tankönyvkiadó: Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez

Részletesebben

INFORMATIKA (5-8. évfolyam)

INFORMATIKA (5-8. évfolyam) INFORMATIKA (5-8. évfolyam) 441 Alapelvek, célok és feladatok INFORMATIKA 5-8. évfolyam - a képességek fejlesztése, készségek kialakítsa, - a digitális kompetencia fejlesztése, az alkalmazói programok

Részletesebben

HELYI TANTERV. Informatika

HELYI TANTERV. Informatika HELYI TANTERV Informatika 9. évfolyam Témák Új Tananyag feldolgozása Gyakorlás, helyi felhasználás Összefoglalás, ellenőrzés, hiánypótlás Összóraszám Az informatikai eszközök használata 7 1 8 Információs

Részletesebben

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 1 Informatika évfolyam 2030 Érd, Fácán köz 1. Helyi tanterv HELYI TANTERV INFORMATIKA

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 1 Informatika évfolyam 2030 Érd, Fácán köz 1. Helyi tanterv HELYI TANTERV INFORMATIKA Sportiskolai Általános Iskola 1 Informatika 5.-8. évfolyam HELYI TANTERV INFORMATIKA 5.- 8. ÉVFOLYAM ÁLTALÁNOS TANTERVŰ ÉS KÖZNEVELÉSI TIPUSÚ SPORTISKOLAI OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Összeállította: Tornai Tibor

Részletesebben

Informatika helyi tanterv Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Informatika helyi tanterv Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2014/15 Informatika helyi tanterv Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szeghalom 2014/15 INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz,

Részletesebben

HELYI TANTERV. Informatika 4 8. évfolyama számára (heti 1 óra)

HELYI TANTERV. Informatika 4 8. évfolyama számára (heti 1 óra) HELYI TANTERV Informatika 4 8. évfolyama számára (heti 1 óra) Az ajánlott óraszám 32 tanítási hétre van lebontva. Adaptálva a Mozaik kiadótól. Tartalomjegyzék Írásbeli és szóbeli beszámoltatás témakörei

Részletesebben

INFORMATIKA. 6 évfolyamos osztály

INFORMATIKA. 6 évfolyamos osztály INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

5.26 Informatika a 6-8. évfolyam számára

5.26 Informatika a 6-8. évfolyam számára 5.26 Óraterv Évfolyam 6. 7. 8. Heti óraszám 1 1 1 Éves óraszám 37 37 37 Bevezetés A helyi tanterv A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet 2.

Részletesebben

7. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez,

7. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez, 7. Óravázlat Cím: Információk feltöltése, biztonságos, jogszerű megosztása Műveltségi terület / tantárgy: Informatika Évfolyam: 7-8. évfolyam (vagy felette) Témakör: Az információs társadalom/ Az információkezelés

Részletesebben

Digitális írástudás 2012. március 13. TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0068 Trambulin

Digitális írástudás 2012. március 13. TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0068 Trambulin Digitális írástudás 2012. március 13. TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0068 Trambulin Cél: A képzés célja, hogy a projekt résztvevői tudják kezelni a számítógépet és perifériáit, ismerjék a szoftvereket. Képessé

Részletesebben

1. Az informatikai eszközök használata

1. Az informatikai eszközök használata 5 6. évfolyam A tanulók az informatikai eszközök használata során megismerik a számítógépet, annak főbb egységeit, a perifériákat. Kezdetben tanári segítséggel, később önállóan használják a legfontosabb

Részletesebben

Informatika helyi tanterv

Informatika helyi tanterv Alapelvek, célok és feladatok Informatika helyi tanterv - a képességek fejlesztése, készségek kialakítsa, - a digitális kompetencia fejlesztése, az alkalmazói programok felhasználói szintű alkalmazása,

Részletesebben

8. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez,

8. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez, 8. Óravázlat Cím: Letöltés, a letöltött anyagok felhasználása Műveltségi terület / tantárgy: Informatika Évfolyam: 7-8. évfolyam (vagy felette) Témakör: Az információs társadalom/ Az információkezelés

Részletesebben

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Informatika

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Informatika Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@iskola.debrecen.hu Alapelvek, célok

Részletesebben

http://www.physicsbox.com/indexrobotprogen.html http://www.kongregate.com/games/coolio_niato/lighbot-2-0?ref=search

http://www.physicsbox.com/indexrobotprogen.html http://www.kongregate.com/games/coolio_niato/lighbot-2-0?ref=search INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton.

Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton. Természetismeret 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton. 1. Tervezzen egymásra épülő tevékenységeket az élő környezet megismerésére vonatkozóan!

Részletesebben

INFORMATIKA HELYI SZAKTÁRGYI TANTERV (1 4. ÉVFOLYAM)

INFORMATIKA HELYI SZAKTÁRGYI TANTERV (1 4. ÉVFOLYAM) 1. oldal INFORMATIKA HELYI SZAKTÁRGYI TANTERV (1 4. ÉVFOLYAM) 2007 1. évfolyam 2. évfolyam 3. évfolyam 4. évfolyam Éves 18 óra 18 óra 18 óra 18 óra Heti 0,5 óra 0,5 óra 0,5 óra 0,5 óra Tantárgyi célok

Részletesebben

INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI 1. oldal, összesen: 6 oldal INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli. Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli. Az informatika érettségi vizsga

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Reischlné Rajzó Zsuzsanna Szaktanár Endrédi Józsefné Igazgató Kelt: Budapest, 2018. március 1. tétel A kommunikáció

Részletesebben

HELYI TANTERV. Informatika 5 8. évfolyam. (heti 1 óra)

HELYI TANTERV. Informatika 5 8. évfolyam. (heti 1 óra) Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 4110. Biharkeresztes, Hősök tere 15 HELYI TANTERV Informatika 5 8. évfolyam (heti

Részletesebben

útvonalterv készítése az étteremhez eljutáshoz, legalább 2 féle eljutási lehetőséggel (autó, tömegközlekedés) 1

útvonalterv készítése az étteremhez eljutáshoz, legalább 2 féle eljutási lehetőséggel (autó, tömegközlekedés) 1 11.évf. 2018-2019, inf szakközép Témakörök 1. Az informatikai eszközök használata 2. Alkalmazói ismeretek 2.1. Írott és audiovizuális dokumentumok elektronikus létrehozása 2.2. Adatkezelés, adatfeldolgozás,

Részletesebben

INFORMATIKA 5 8. osztály

INFORMATIKA 5 8. osztály INFORMATIKA Informatika 5 8. évfolyam Évfolyam Heti óraszám Évi óraszám 5. 1 37 6. 1 37 7. 1 37 8. 1 37 A választottt (nyomtatott és digitális) taneszközök Az Informatika tankönyvcsalád 5 8. évfolyamos

Részletesebben

RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL

RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A jelek csoportosítása 1.1.2. Kód, kódolás, bináris kód 1.1.3. A kommunikáció általános modellje

Részletesebben

Emelt óraszámú informatika kerettantervi bontás INFORMATIKA

Emelt óraszámú informatika kerettantervi bontás INFORMATIKA Emelt óraszámú informatika kerettantervi bontás INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson.

Részletesebben

INFORMATIKA Emelt óraszám

INFORMATIKA Emelt óraszám INFORMATIKA Emelt óraszám Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata

Részletesebben

Nemzeti Alaptanterv Informatika műveltségterület Munkaanyag. 2011. március

Nemzeti Alaptanterv Informatika műveltségterület Munkaanyag. 2011. március Nemzeti Alaptanterv Informatika műveltségterület Munkaanyag 2011. március 1 Informatika Alapelvek, célok Az információ megszerzése, megértése, feldolgozása és felhasználása, vagyis az információs műveltség

Részletesebben

Helyi tanterv 5. évfolyam

Helyi tanterv 5. évfolyam Helyi tanterv 5. évfolyam A tanulók az informatikai eszközök használata során megismerik a számítógépet, annak főbb egységeit, valamint a perifériákat. Kezdetben tanári segítséggel, később önállóan használják

Részletesebben

Informatika. 4-8. évfolyam

Informatika. 4-8. évfolyam Informatika 4-8. évfolyam Szandaszőlősi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 2013 Ajánlás Az informatika tanterv a Mozaik Kiadó kerettantervének kiegészített változata. Az átdolgozásnál felhasznált dokumentumok:

Részletesebben

Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154. HELYI TANTERV Informatika 1-4. osztály 2013

Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154. HELYI TANTERV Informatika 1-4. osztály 2013 Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154 HELYI TANTERV Informatika 1-4. osztály 2013 AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA INFORMATIKA ORIENTÁLTSÁGÚ OSZTÁLYÁNAK 1-4. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA Évfolyamonként

Részletesebben

INFORMATIKA. helyi programja. tantárgy. Kereskedő szak. Készült a tantárgy központi programja alapján.

INFORMATIKA. helyi programja. tantárgy. Kereskedő szak. Készült a tantárgy központi programja alapján. INFORMATIKA tantárgy helyi programja Kereskedő szak Készült a tantárgy központi programja alapján. 2013 A tantárgy tanításának célja Az informatika tantárgy feladata, hogy korszerű eszközeivel és módszereivel

Részletesebben

INFORMATIKA. Célok és feladatok. 9-10. évfolyam

INFORMATIKA. Célok és feladatok. 9-10. évfolyam INFORMATIKA 9-10. évfolyam Célok és feladatok Az egyén alapvetı érdeke, hogy idıben hozzájusson a munkájához és életének alakításához szükséges információkhoz, képes legyen azokat céljának megfelelıen

Részletesebben