Tanmenet. Sziegl Hajnalka informatika IV tavaszi félév - 1 -

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tanmenet. Sziegl Hajnalka informatika IV 2003-2004 tavaszi félév - 1 -"

Átírás

1 Tanmenet Szakközépiskolák 9. évfolyama számára informatika IV tavaszi félév - 1 -

2 Bevezetés A szakközépiskolában 9. és 10. évfolyamon heti 1-1 órában oktatják az informatikát. A 11. és 12. osztályban, valamint a technikus képzés során szakmaspecifikus programokkal ismerkednek meg a tanulók. Emellett szakkör keretében is tanulhatnak Informatikát. Ma még igen különböző informatikai tudásszinttel kerülnek ki a tanulók az általános iskolákból. Lesznek olyanok, akiknek ebben a tanmenetben szereplő anyagrészek már ismertek, mások számára egyes részek teljesen újak lehetnek. A tanmenet készítésekor az Informatikában járatlanabb tanulók oktatását vettem alapul. Amennyiben elegendő számú olyan diák van, akiknek ezek a témakörök már nem ismeretlenek, akkor a különböző ismeretszintek alapján történne a csoportbontás, így a több ismerettel rendelkezők tovább fejlődhetnének. A 9. és 10. osztály tanterve egy egységként kezeli ezt a két évet, ennek anyagát osztottam két részre, és ez alapján készült el ez a tanmenet a 9. évfolyam oktatásához. A tanterv témakörei: Az informatika története (2%) Az informatika alapjai (4%) Az operációs rendszer használata (6%) Hálózati ismeretek (6%) Szövegszerkesztés (10%) Információközlés (12%) Képek Prezentáció Weblap készítés alapjai Táblázatkezelés (14%) Adatbázis-kezelés (16%) Könyvtárhasználat (6%) Projekt (8%) Számonkérés, elmaradt órák pótlása (16%) Mindkét évfolyamon megjelenő témakörök: Az informatika története (főként kiselőadás) Könyvtárhasználat Projekt Számonkérés, elmaradt órák pótlása A 9. évfolyam témakörei: Az informatika alapjai Az operációs rendszer használata - 2 -

3 Hálózati ismeretek Szövegszerkesztés Információközlés Képek A 10. évfolyam témakörei: Információközlés Weblap készítés alapjai Táblázatkezelés Adatbázis-kezelés A 9. évfolyam tanmenete: Az óra száma Az óra témája 1. Ismerkedés Hardvereszközök fajtái és jellemzői Neumann-elv, Hardvereszközök fajtái és jellemzői Legújabb hardvereszközök, Rövid összefoglalás Célok, fogalmak, feladatok Bemutatkozás, gépterem rendje, balesetvédelem, az egészségvédelem lehetőségei Számítógép részei, feladatuk Neumann-elv Fontosabb perifériák megismerése, és használata Ismerkedés a legújabb eszközökkel, rövid összefoglalás Módszerek,,, Kiselőadás, frontális,, egyéni Kiselőadás, csoport, 5. Számonkérés Írásbeli számonkérés Egyéni - 6. Könyvtárszerkezet Könyvtárszerkezet megismerése, és létrehozása (DOS), egyéni 7. Operációsrendszer Windows-Linux, Az operációs rendszer néhány jellemzőjének beállítása, változtatása, egyéni - Eszközök Szétszerelt projektorral Katalógusok, képek projektorral operációsrendszer (Windows) - 3 -

4 8. Operációsrendszer 9. Operációsrendszer Rövid összefoglalás 10. Számonkérés Közkönyvtár, kézikönyvtár, közhasznú információforrások Látogatás az iskolai könyvtárban Iskolai könyvtár, Az Internet története Az információ felhasználás jogi kérdései Vírusok, Hová menjünk kirándulni? Keresés az Interneten Állományműveletek: keresés, mozgatás, másolás, törlés, átnevezés Törölt állományok visszaállítása. Tömörített állományok létrehozása és kicsomagolása, rövid összefoglalás Az operációsrendszer használatának számonkérése a gyakorlatban Egy közkönyvtár szolgáltatásai. A kézikönyvtár szerepe és legfontosabb könyvtípusai (lexikon, enciklopédia, kézikönyv). Menetrend, telefonkönyv). Iskolai könyvtár használata Beszélgetés a látottakról Az Internet története Az információszerzés, - feldolgozás és - felhasználás jogi és etikai kérdései Vírusok és védekezés, vírusirtók használata Kirándulás lehetséges célállomásai, projektmunkához csoportok alakítása Részletes keresés kulcsszavas keresőkkel. Keresés a projekthez, egyéni, egyéni, Egyéni,, páros vagy csoport,, egyéni vagy páros, kiselőadások csoportok alkotása, csoportos operációsrendszer (Windows) operációsrendszer (Windows) operációsrendszer (Windows) Lexikonok, enciklopédiák, menetrendek, telefonkönyv Iskolai könyvtár, iskolai könyvtáros - projektorral Internet hozzáférés - 4 -

5 16. Számonkérés Osztálykirándulás szervezése Ismerkedés az iskolai hálózattal Elektronikus levelezés Elektronikus levelezés Rövid számonkérés Projekt Egy egyszerű rajzolóprogram (Paint) Egy egyszerű rajzolóprogram (Paint) Számonkérés az információ szerzés különböző formáinak ismeretéről, írásban és mellett A csoportok bemutatják eddigi munkájukat, megpróbálják elérni, hogy társaik az általuk képviselt úti célt fogadják el. Döntés az úti célról. További feladatok elosztása Az iskolai hálózat vázlatos felépítése, a kapott iskolai azonosító és jelszó önálló használata. Saját, iskolai cím használata. Egy levelező program alapvető funkcióinak ismerete. Egy levelező program alapvető funkcióinak ismerete. Csatolt fájlok küldése, fogadása. A levelező program használatának elsajátításának számonkérése; levelek fogadása, küldése. Rövid ismertetők: hol tart a projekt? Egyszerű rajzolóprogram funkcióinak megismerése: ceruza, ecset, kitöltés. Színek és megadásuk. Vonal-, görbe-, sokszögrajzolás. Vonalvastagság Egyéni rajz készítése Egyéni Csoportos kiselőadás Szavazás, egyéni, egyéni, egyéni Egyéni, egyéni, egyéni Számítógép, Internet hozzáférés Képek, tanári projektorral (az Interneten talált képek, anyagok bemutatásához) projektorral Vendég: iskolai rendszergazda hozzáférés az iskolai hálózathoz hozzáférés az iskolai hálózathoz hozzáférés az iskolai hálózathoz rajzolóprogram (Paint) rajzolóprogram (Paint) - 5 -

6 24. Különböző képformátumok Projekt 25. Számonkérés 26. Szövegszerkesztés Projekt 27. Szövegszerkesztés 28. Szövegszerkesztés Projekt 29. Szövegszerkesztés 30. Számonkérés 31. Típusdokumentumok Szövegszerkesztés Különböző képformátumok megismerése. Rövid ismertetők: hol tart a projekt? A rajzolóprogram használata, és írásbeli számonkérés a képformátumokról. Dokumentum mentése. Szöveg formázása: betűk és bekezdések tulajdonságai. Igazítás, tabulátorok. Rövid ismertetők: hol tart a projekt? Dokumentum konvertálása különböző formátumokban. A szöveg átrendezése, keresés, csere, helyesírás ellenőrzés. Felsorolás. Szegély. Oldalbeállítás: margók, élőláb, élőfej, oldalszámozás. A további feladatok felosztása Többféle formázási megoldást tartalmazó dokumentumok készítése leírás alapján. Többféle formázási megoldást tartalmazó dokumentumok készítése leírás alapján A legfontosabb típusdokumentumok megismerése Képek beszúrása a szövegbe, kiselőadások, Egyéni, egyéni,, egyéni, egyéni,, egyéni Egyéni, frontális, egyéni projektorral rajzolóprogram (Paint) Minták a típusdokumentumokra - 6 -

7 32. Típusdokumentumok 33. Szövegszerkesztés 34. Számonkérés Év végi ismétlés, projekt befejezése vagy elmaradt órák pótlása Év végi ismétlés, projekt befejezése vagy elmaradt órák pótlása A projekt végén elkészült album sokszorosítása, szétosztása. A projekt értékelése. Hivatalos levél, önéletrajz készítése Többféle formázási megoldást tartalmazó dokumentum készítése minta alapján. Többféle formázási megoldást tartalmazó dokumentum készítése minta alapján. Valamelyik típusdokumentum elkészítése. A saját értéke, egyéni Egyéni Egyéni, egyéni, egyéni Csoport Minták hivatalos levélre, önéletrajzra Internet, Word, Paint Internet, Word, Paint Számítógép, nyomtató, CD-író A tanév során 6 számonkérést terveztem, félévenként hármat-hármat. Ezek írásbeli és gép melletti számonkérések. Szóbeli számonkérésre nincs idő. A projektmunkában való lelkes részvétel javíthat a félévvégi jegyeken. A projektben való részvételre nem adnék osztályzatot, mert a csoportokon belül végzett kívülről nagyon nehezen megítélhető, a diákoktól pedig ebben a korban még nem várhatunk objektív értékelést. A projekt rövid leírása: A projekt célja az osztálykirándulás megszervezése. A projekt különböző fázisai: - 7 -

8 A lehetséges úti célok meghatározása (órán) Minden csoport adatokat gyűjt egy-egy úti célról A csoportok bemutatják az úti céljukat (órán) Döntés: melyik úti célt választja az osztály (órán) Ötletek a kiránduláshoz: Busz vagy vonat (árak, praktikum) Szálláslehetőségek Mit érdemes megnézni? Mit érdemes megnézni útközben? Mikor menjünk? Döntés a fenti kérdésekben (órán) Konkrét szervezés (aktív tanári közreműködés) Kirándulás (fényképek készítése) Élménybeszámolók írása A képekből és az élménybeszámolókból album készítése vel Az album sokszorosítása (CD, nyomtató) A projekt értékelése (órán) Egy dolgozat A szövegszerkesztés témakörében 2 számonkérést terveztem. A második témái: Többféle formázási megoldást tartalmazó dokumentum készítése minta alapján. Valamelyik típusdokumentum elkészítése. Az első feladathoz szükség van egy minta dokumentumra kinyomtatva és a nyers szöveget tartalmazó fájlra. A másodiknál a szituáció ismertetése alapján kell dolgozniuk. Számonkérés 1. feladat: Formázd meg a c:\szamonkeres könyvtárban található szöveget (szoveg.doc) a kiosztott minta alapján. A képet is megtalálod a fenti könyvtárban. (kep.bmp) A kész dokumentumot mentsd el a c:\szamonkeres könyvtárba szoveg_vezetéknév néven. 2. feladat: Írj reklamáló levelet a bankodnak, mert február hónapban tévedésből kétszer vontak le számládról számlavezetési díjat. (Ne felejtsd el megadni a bankszámlaszámodat!) A kész dokumentumot mentsd el a c:\szamonkeres könyvtárba level_vezetéknév néven. Jó munkát! - 8 -

9 Javítási útmutató 1. feladat: Fejléc (4 pont) van jobbra igazítva szegély szegély és szöveg közt hely lábléc () oldalszám középen dőltbetűs szavak () van mind félkövér szavak () van mind címek (2+) nagyobb betűk félkövérek Arial Felsorolás (4 pont) számozás beljebb Felsorolás és számozás ablakkal Kép (5 pont) van levágás méret elhelyezés Bal margó keskenyebb Bekezdések közti térköz (3 pont) van Bekezdés ablakkal + Összesen:

10 2.feladat: címzett feladó dátum megszólítás elköszönés levélszöveg udvarias megfogalmazás bekezdések tagolása Bekezdés ablakkal Betűtípus beállítása Tetszetős forma Összesen: 14 pont Összes pont: Ponthatárok: 38 pont 34 pont 5 33 pont 28 pont 4 27 pont pont 2 14 pont 0 pont

A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36

A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36 A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36 1. Az informatikai eszközök használata 5 4. Infokommunikáció, 5. Az információs társadalom 1 4.1. Információkeresés, információközlési

Részletesebben

Informatika szóbeli vizsga témakörök

Informatika szóbeli vizsga témakörök KECSKEMÉTI MŰSZAKI SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6000 Kecskemét, Szolnoki út 31., Telefon: 76/480-744, Fax: 487-928 KANDÓ KÁLMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLÁJA 6000 Kecskemét, Bethlen

Részletesebben

Informatika témavázlat. 3. évfolyam

Informatika témavázlat. 3. évfolyam Informatika témavázlat 3. évfolyam 1. óra Ismétlés tanévi aktualitások Balesetvédelem baleset megelőzés. Mit tanultunk az elmúl időszakban Miről tanulunk az idei tanévben Felszerelések Munkarend 1. Mi

Részletesebben

INFORMATIKA TANMENET SZAKKÖZÉPISKOLA 9.NY OSZTÁLY HETI 4 ÓRA 37 HÉT/ ÖSSZ 148 ÓRA

INFORMATIKA TANMENET SZAKKÖZÉPISKOLA 9.NY OSZTÁLY HETI 4 ÓRA 37 HÉT/ ÖSSZ 148 ÓRA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKLET Tanmenetborító Azonosító: ME-III.1./1 Változatszám: 2 Érvényesség kezdete: 2013. 09. 01. Oldal/összes: 1/6 Fájlnév: ME- III.1.1.Tanmenetborító SZK- DC-2013 INFORMATIKA

Részletesebben

3. modul - Szövegszerkesztés

3. modul - Szövegszerkesztés 3. modul - Szövegszerkesztés Érvényes: 2009. február 1-jétől Az alábbiakban ismertetjük a 3. modul (Szövegszerkesztés) syllabusát, amely a gyakorlati vizsga alapját képezi. A modul célja Ezen a vizsgán

Részletesebben

A nyomtatvány használata nem kötelező! TANMENET. az osztály INFORMATIKA tantárgyának tanításához. (tagintézmény igazgató)

A nyomtatvány használata nem kötelező! TANMENET. az osztály INFORMATIKA tantárgyának tanításához. (tagintézmény igazgató) A nyomtatvány használata nem kötelező! TANMENET az osztály INFORMATIKA tantárgyának tanításához. Összeállította: Informatika munkaközösség 2010. év szeptember hó 01. nap. (tanár) (tagintézmény igazgató)

Részletesebben

RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL

RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A jelek csoportosítása 1.1.2. Kód, kódolás, bináris kód 1.1.3. A kommunikáció általános modellje

Részletesebben

ECDL képzés tematika. Operáció rendszer ECDL tanfolyam

ECDL képzés tematika. Operáció rendszer ECDL tanfolyam Operáció rendszer ECDL tanfolyam Alapok A Windows áttekintése Asztal Tálca Start menü Lomtár használata Súgó használata Felhasználói fiókok kezelése Kijelentkezés, felhasználóváltás Fájlok és mappák Sajátgép

Részletesebben

Informatika évfolyam

Informatika évfolyam Informatika 1-4. évfolyam Heti óraszám: 1.,2.,3. évfolyam 0,5 óra 4. évfolyam 1 óra Az információs és kommunikációs kultúra az oktatás kiemelt fejlesztési területei közé tartozik. Mivel a számítógép felhasználása

Részletesebben

INFORMATIKA TANMENET 6. OSZTÁLY

INFORMATIKA TANMENET 6. OSZTÁLY Éves óraszám: 74 óra (Heti óraszám: 2) Budapest, 2015. szeptember 20. Látta: (Munkaközösség-vezető) Készítette: Várkonyi János 1. Teremrend, balesetvédelem Szervezés, tanév rendje. A számítógép alkalmazási

Részletesebben

Digitális írástudás 2012. március 13. TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0068 Trambulin

Digitális írástudás 2012. március 13. TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0068 Trambulin Digitális írástudás 2012. március 13. TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0068 Trambulin Cél: A képzés célja, hogy a projekt résztvevői tudják kezelni a számítógépet és perifériáit, ismerjék a szoftvereket. Képessé

Részletesebben

Az MS Word szövegszerkesztés modul részletes tematika listája

Az MS Word szövegszerkesztés modul részletes tematika listája Az MS Word szövegszerkesztés modul részletes tematika listája A szövegszerkesztés alapjai Karakter- és bekezdésformázás Az oldalbeállítás és a nyomtatás Tabulátorok és hasábok A felsorolás és a sorszámozás

Részletesebben

informatika általános iskola 8. osztály

informatika általános iskola 8. osztály Tanmenetjavaslat informatika általános iskola 8. osztály javaslata alapján összeállította: Látta:...... Harmath Lajos munkaközösség vezető tanár Jóváhagyta:... igazgató 2018-2019 8. OSZTÁLY Heti óraszám:

Részletesebben

INFORMATIKA TANMENET 9. OSZTÁLY

INFORMATIKA TANMENET 9. OSZTÁLY INFORMATIKA TANMENET 9. OSZTÁLY Éves óraszám: 36 óra 1. Teremrend, balesetvédelem Szervezés, tanév rendje. A számítógép és biztonság. Informatikai eszközök 2. Hardvereszközök A számítógép és a perifériák

Részletesebben

2013/2014.tanév TANMENET

2013/2014.tanév TANMENET 2013/2014.tanév TANMENET a. osztály.. tantárgyának tanításához. Összeállította: Ellenőrizte: Jóváhagyta:... tanár munkaközösség vezető igazgató Sopron, 2013. szeptember 01. Informatika tanmenet a 12G.

Részletesebben

Informatika 6. évfolyam

Informatika 6. évfolyam Informatika 6. évfolyam Egészséges, ergonómiai szempontok ismerete. A számítógép és a legszükségesebb perifériák rendeltetésszerű használata. Helyesírás ellenőrzése. Az adat fogalmának megismerése Útvonalkeresők,

Részletesebben

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció általános modellje 1.1.2. Információs és kommunikációs technológiák és rendszerek

Részletesebben

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - hat osztályos képzés -

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - hat osztályos képzés - INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK - hat osztályos képzés - A vizsgák lebonyolítása A tanuló előre elkészített feladatkombinációkból húz véletlenszerűen. OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Vizsga Időtartam Gyakorlati JAVÍTÓ

Részletesebben

Informatika tagozat osztályozóvizsga követelményei

Informatika tagozat osztályozóvizsga követelményei Tartalom 9. évfolyam... 1 10. évfolyam... 4 11. évfolyam... 6 12. évfolyam... 8 9. évfolyam Az informatikai eszközök használata Az egészséges munkakörnyezet megteremtése Neumann elvű számítógép felépítése

Részletesebben

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - négy osztályos képzés. nyelvi és matematika speciális osztályok

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - négy osztályos képzés. nyelvi és matematika speciális osztályok INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK - négy osztályos képzés nyelvi és matematika speciális osztályok A vizsgák lebonyolítása A tanuló előre elkészített feladatkombinációkból húz véletlenszerűen. OSZTÁLYOZÓ

Részletesebben

Informatika tanterv nyelvi előkészítő osztály heti 2 óra

Informatika tanterv nyelvi előkészítő osztály heti 2 óra Informatika tanterv nyelvi előkészítő osztály heti Számítógép feladata és felépítése Az informatikai eszközök használata Operációs rendszer Bemeneti egységek Kijelző egységek Háttértárak Feldolgozás végző

Részletesebben

Informatika témavázlatok. 4. évfolyam

Informatika témavázlatok. 4. évfolyam Informatika témavázlatok 4. évfolyam 1. óra Ismétlés tanévi aktualitások Balesetvédelem baleset megelőzés. Mit tanultunk az elmúl időszakban Miről tanulunk az idei tanévben Felszerelések Munkarend 1. Mi

Részletesebben

TANMENET. IV: Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV. Béla út 131. Csoport életkor (év): 14 Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2004. 09. 10.

TANMENET. IV: Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV. Béla út 131. Csoport életkor (év): 14 Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2004. 09. 10. TANMENET Iskola neve: IV: Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV. Béla út 131. Tantárgy: Tanár neve: Csoport életkor (év): 14 Kitöltés dátuma (év.hó.nap): Informatika Tóth László 2004. 09.

Részletesebben

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának

Részletesebben

Szövegszerkesztés Word XP-vel. Tanmenet

Szövegszerkesztés Word XP-vel. Tanmenet Szövegszerkesztés Word XP-vel Tanmenet Szövegszerkesztés Word XP-vel TANMENET- Szövegszerkesztés Word XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. Bevezetés a Word XP használatába 2 tanóra (90 perc) 2. Szöveg

Részletesebben

SZE INFORMATIKAI KÉZÉS 1

SZE INFORMATIKAI KÉZÉS 1 SZE INFORMATIKAI KÉZÉS 1 A feladat megoldása során a Word 2010 használata a javasolt. Ebben a feladatban a következőket fogjuk gyakorolni: A papírméret és a margók beállítása. Stílusok létrehozása, módosítása

Részletesebben

Szövegszerkesztés Word XP-vel. Tanmenet

Szövegszerkesztés Word XP-vel. Tanmenet Szövegszerkesztés Word XP-vel Tanmenet Szövegszerkesztés Word XP-vel TANMENET- Szövegszerkesztés Word XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. Bevezetés a Word XP használatába 2. Szöveg bevitele és módosítása

Részletesebben

INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES TEMATIKÁJA

INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES TEMATIKÁJA A témakörök előtt lévő számok az informatika tantárgy részletes vizsgakövetelménye és a vizsga leírása dokumentumban szereplő témaköröket jelölik. KÖVETELMÉNYEK 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció

Részletesebben

ÜGYVITELI ALAPISMERETEK

ÜGYVITELI ALAPISMERETEK Javítási-értékelési útmutató 052 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. ÜGYVITELI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Digital Irodai Eszközöket

Részletesebben

INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI 1. oldal, összesen: 6 oldal INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli. Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli. Az informatika érettségi vizsga

Részletesebben

Tanmenet a 9. osztály információkezelés tantárgyának tanításához

Tanmenet a 9. osztály információkezelés tantárgyának tanításához Tanmenet a 9. osztály információkezelés tantárgyának tanításához Cél: Az információkezelés tanításának célja, hogy a tanulók el tudják látni a gazdálkodó szervezeteknél előforduló egyszerű ügyviteli munkákat,

Részletesebben

ÜGYVITELI ALAPISMERETEK

ÜGYVITELI ALAPISMERETEK Ügyviteli alapismeretek középszint 0921 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. ÜGYVITELI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Fontos

Részletesebben

Vetési Albert Gimnázium, Veszprém. Didaktikai feladatok. INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK (10 óra)

Vetési Albert Gimnázium, Veszprém. Didaktikai feladatok. INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK (10 óra) Tantárgy: INFORMATIKA Készítette: JUHÁSZ ORSOLYA Osztály: nyelvi előkészítő évfolyam Vetési Albert Gimnázium, Veszprém Heti óraszám: 3 óra Éves óraszám: 108 óra Tankönyv: dr. Dancsó Tünde Korom Pál: INFORMATIKA

Részletesebben

A 23. FIAT (Fővárosi Informatika Alkalmazói Verseny)

A 23. FIAT (Fővárosi Informatika Alkalmazói Verseny) Témák: A magyar pénz A magyar vasíút Bármelyik téma választható. Versenykövetelmények: A 23. FIAT (Fővárosi Informatika Alkalmazói Verseny) Általános tudnivalók A verseny során a tanulók a számítógépes

Részletesebben

Informatika tanmenetek

Informatika tanmenetek Informatika tanmenetek 2018-2019. Éves óraszám: 37 Heti óraszám: 1 (5-8. osztálynál éves lebontás) 2 (4. osztálynál féléves lebontás) Készítette:... Várkonyi János Budapest, 2018. szeptember 18.... Témakörök

Részletesebben

2 Word 2016 zsebkönyv

2 Word 2016 zsebkönyv 2 Word 2016 zsebkönyv BBS-INFO Kiadó, 2016. 4 Word 2016 zsebkönyv Bártfai Barnabás, 2016. Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a szerző írásbeli hozzájárulásával

Részletesebben

Szövegszerkesztés alapok WORD Formázások

Szövegszerkesztés alapok WORD Formázások Szövegszerkesztés alapok WORD Formázások A formázás sorrendje 1. Begépelem a szöveget folyamatosan 2. Helyesírást ellenőrzök 3. Entert (bekezdés) vagy Shift + Entert ütök 4. Formázok KIJELÖLÖM A FORMÁZANDÓ

Részletesebben

ÉRETTSÉGI MÁSODIK GYAKORLAT ELINDULÁS A PAPÍRMÉRET ÉS A MARGÓK BEÁLLÍTÁSA. ÜZLETI INFORMATIKAI ESZKÖZÖK Kiadványszerkesztés

ÉRETTSÉGI MÁSODIK GYAKORLAT ELINDULÁS A PAPÍRMÉRET ÉS A MARGÓK BEÁLLÍTÁSA. ÜZLETI INFORMATIKAI ESZKÖZÖK Kiadványszerkesztés 1 MÁSODIK GYAKORLAT ÉRETTSÉGI A feladat megoldása során a Word 2010 használata a javasolt. Ebben a feladatban a következőket fogjuk gyakorolni: A papírméret és a margók beállítása. Stílusok létrehozása,

Részletesebben

2 PowerPoint 2016 zsebkönyv

2 PowerPoint 2016 zsebkönyv 2 PowerPoint 2016 zsebkönyv BBS-INFO Kiadó, 2016. 4 PowerPoint 2016 zsebkönyv Bártfai Barnabás, 2016. Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a szerző írásbeli

Részletesebben

Információs társadalom

Információs társadalom SZÓBELI TÉMAKÖRÖK INFORMATIKÁBÓL 2015. Információs társadalom Kommunikáció fogalma, fajtái, általános modellje. Példák. A jel, adat, információ, zaj és a redundancia fogalma. Példák. Különbség a zaj és

Részletesebben

INFORMATIKA TANTERV A GIMNÁZIUM, ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA, KÖZÉPSZINTŰ FAKULTÁCIÓ

INFORMATIKA TANTERV A GIMNÁZIUM, ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA, KÖZÉPSZINTŰ FAKULTÁCIÓ INFORMATIKA TANTERV A GIMNÁZIUM, 11-12. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA, KÖZÉPSZINTŰ FAKULTÁCIÓ Informatikatanítás céljai Ez a tanterv a középszintű informatika érettségi felkészítő csoportok számára készült, akik az

Részletesebben

ÜGYVITELI ALAPISMERETEK

ÜGYVITELI ALAPISMERETEK Ügyviteli alapismeretek középszint 0812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. ÜGYVITELI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Fontos

Részletesebben

Informatika 9Ny. Az informatikai eszközök használata

Informatika 9Ny. Az informatikai eszközök használata Informatika 9Ny Téma Az informatikai eszközök használata Alkalmazói ismeretek Írott és audiovizuális létrehozása - Szövegszerkesztés Tartalom A számítógépes perifériák megismerése, használatbavétele, működésük

Részletesebben

OKTATÁSI MINISZTÉRIUM. SZÓBELI VIZSGATÉTELEK A többször módosított 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet alapján szervezett OKJ szakmai vizsgához

OKTATÁSI MINISZTÉRIUM. SZÓBELI VIZSGATÉTELEK A többször módosított 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet alapján szervezett OKJ szakmai vizsgához OKTATÁSI MINISZTÉRIUM SZÓBELI VIZSGATÉTELEK A többször módosított 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet alapján szervezett OKJ szakmai vizsgához SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZOFTVERÜZEMELTETŐ OKJ 52 4641 03 A szóbeli

Részletesebben

INFORMATIKA VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

INFORMATIKA VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKA VIZSGAKÖVETELMÉNYEK 12.E OSZTÁLY A) Magas szintű táblázatkezelés Adatok rendezése, autó és irányított szűrése. Adatbázisfüggvények használata. B) Adatbázis kezelés Adatok importálása Űrlapok

Részletesebben

Tanmenet INFORMATIKA

Tanmenet INFORMATIKA Tanmenet INFORMATIKA általános iskola 7. osztály ÉVES ÓRASZÁM: heti: 37 óra 1 óra A Mozaik Kiadó javaslata alapján összeállította az MS-2147 számú tankönyvhöz:: Látta:...... Harmath Lajos munkaközösség

Részletesebben

A számítógépes feladatok a várt megoldáshoz egyértelmű utalásokat tartalmazzanak.

A számítógépes feladatok a várt megoldáshoz egyértelmű utalásokat tartalmazzanak. A szóbeli tételsor tartalmi és formai jellemzői Szóbeli tételek: Minden tétel két feladatból ( A és B ) áll: Az A feladat az adott témakör általános bemutatását és a témakör meghatározott részeinek részletesebb

Részletesebben

HELYI TANTERV. Informatika

HELYI TANTERV. Informatika HELYI TANTERV Informatika 9. évfolyam Témák Új Tananyag feldolgozása Gyakorlás, helyi felhasználás Összefoglalás, ellenőrzés, hiánypótlás Összóraszám Az informatikai eszközök használata 7 1 8 Információs

Részletesebben

Tanítja: JUHÁSZ ORSOLYA. Vetési Albert Gimnázium, Veszprém. Didaktikai feladatok. INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK (13 óra)

Tanítja: JUHÁSZ ORSOLYA. Vetési Albert Gimnázium, Veszprém. Didaktikai feladatok. INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK (13 óra) Tantárgy: INFORMATIKA Készítette: JUHÁSZ ORSOLYA Tanítja: JUHÁSZ ORSOLYA Osztály: nyelvi előkészítő évfolyam Vetési Albert Gimnázium, Veszprém Heti óraszám: 3,5 óra Éves óraszám: 126 óra Tankönyv: INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI

Részletesebben

3. modul - Szövegszerkesztés

3. modul - Szövegszerkesztés 3. modul - Szövegszerkesztés - 1-3. modul - Szövegszerkesztés Az alábbiakban ismertetjük a 3. modul (Szövegszerkesztés) syllabusát, amely a modulvizsga követelményrendszere. A modul célja Ezen a vizsgán

Részletesebben

Az MS Excel táblázatkezelés modul részletes tematika listája

Az MS Excel táblázatkezelés modul részletes tematika listája Az MS Excel táblázatkezelés modul részletes tematika listája A táblázatkezelés alapjai A táblázat szerkesztése A táblázat formázása A táblázat formázása Számítások a táblázatban Oldalbeállítás és nyomtatás

Részletesebben

Tanmenet. IV: Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV. Béla út 131. Csoport életkor (év): 13 Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2003. 09. 10.

Tanmenet. IV: Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV. Béla út 131. Csoport életkor (év): 13 Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2003. 09. 10. Iskola neve: IV: Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV. Béla út 131. Tantárgy: Tanár neve: Csoport életkor (év): 13 Kitöltés dátuma (év.hó.nap): Informatika Tóth László 2003. 09. 10. Tanmenet

Részletesebben

ÜGYVITELI ALAPISMERETEK

ÜGYVITELI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. ÜGYVITELI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Professzor Kft. Budapest,

Részletesebben

Táblázatkezelés Excel XP-vel. Tanmenet

Táblázatkezelés Excel XP-vel. Tanmenet Táblázatkezelés Excel XP-vel Tanmenet Táblázatkezelés Excel XP-vel TANMENET- Táblázatkezelés Excel XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. Bevezetés az Excel XP használatába 4 tanóra (180 perc) 2. Munkafüzetek

Részletesebben

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - emelt szintű informatika osztály -

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - emelt szintű informatika osztály - - emelt szintű informatika osztály - 9-10. évfolyam Szövegszerkesztés, grafika, prezentáció, weblapkészítés - Többféle formázási megoldást tartalmazó dokumentumok készítése minta alapján, illetve feladat

Részletesebben

Szövegszerkesztés. Microsoft Office Word 2010

Szövegszerkesztés. Microsoft Office Word 2010 Szövegszerkesztés Microsoft Office Word 2010 Szövegformázás A dokumentumszöveg formátumát meghatározó felépítés formázott - szöveg, - táblázat, - kép + stílusok + eszköztár beállítások Karakterek Bekezdések...

Részletesebben

PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN

PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN A kitöltéshez mintaként szolgálnak a Digitális Témahétre készült mintaprojektek, melyek a Digitális Témahét honlapjának Tudásbázisában érhetők el. ALAPADATOK

Részletesebben

OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

OKTATÁSI MINISZTÉRIUM OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Szakmai írásbeli vizsgatétel T Szakképesítés: 33 4641 01 Számítógép-kezelő (- használó) (azonosító száma, megnevezése) Tantárgy: Írásbeli feladat Kódszám: T OM 33 4641 01 C5 1 Jóváhagyta:

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Informatika tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Informatika tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Informatika tantárgyból 2014-2015 Vizsgakövetelmények: A 9. évfolyamon a tanulóknak több kisebb feladatot kell megoldaniuk a számítógép felhasználásával 45 perc alatt. Felsőbb

Részletesebben

Informatika tanmenetek

Informatika tanmenetek Informatika tanmenetek 2017-2018. Éves óraszám: 36 Heti óraszám: 1 (5-8. osztálynál éves lebontás) 2 (4. osztálynál féléves lebontás) Készítette:... Várkonyi János Budapest, 2017. szeptember 11.... Témakörök

Részletesebben

7. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez,

7. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez, 7. Óravázlat Cím: Információk feltöltése, biztonságos, jogszerű megosztása Műveltségi terület / tantárgy: Informatika Évfolyam: 7-8. évfolyam (vagy felette) Témakör: Az információs társadalom/ Az információkezelés

Részletesebben

Tanmenet INFORMATIKA

Tanmenet INFORMATIKA Tanmenet INFORMATIKA általános iskola 6. osztály javaslata alapján összeállította: Látta:...... Harmath Lajos munkaközösség vezet tanár Jóváhagyta:... igazgató 2017-2018 6. osztály Órakeret heti 1 óra

Részletesebben

7. osztály. SNI felmentett követelmények Számítógép ki-bekapcsolása, Operációs rendszer grafikus felületének használata

7. osztály. SNI felmentett követelmények Számítógép ki-bekapcsolása, Operációs rendszer grafikus felületének használata 7. osztály Évi óraszám: 37 óra Órakeret Javasolt óraszámfelosztás témakörök szerint: I. Hardware, karbantartás 5 óra II. Internet, adatgyűjtés 6 óra III. Perifériák használata 5 óra IV. Szövegszerkesztés

Részletesebben

6. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez,

6. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez, 6. Óravázlat Cím: Információ és adatforrás feltárása, adatgyűjtés az internet segítségével, megadott szempontok alapján Műveltségi terület / tantárgy: Informatika Évfolyam: 7. évfolyam (vagy felette) Témakör:

Részletesebben

Kedves versenyző, az alábbi feladatok illetve egy interneten kitöltendő teszt megoldására 90 perc áll rendelkezésedre.

Kedves versenyző, az alábbi feladatok illetve egy interneten kitöltendő teszt megoldására 90 perc áll rendelkezésedre. Kedves versenyző, az alábbi feladatok illetve egy interneten kitöltendő teszt megoldására 90 perc áll rendelkezésedre. Készítsd egy mappát, amelynek a neve a versenyen használt kódszámod legyen! A nyers

Részletesebben

Számítástechnika tanfolyam kezdőknek és haladóknak a Zalakomári Művelődési Házban 2013

Számítástechnika tanfolyam kezdőknek és haladóknak a Zalakomári Művelődési Házban 2013 a Zalakomári Művelődési Házban 2013 1 Témakörök, előadás időpontok 1. Alapismeretek 2013. március 24. 16-19 óráig 2. Szövegszerkesztés 2013. április 7. 16-19 óráig 3. Táblázatkezelés 2013. április 14.

Részletesebben

AZ INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

AZ INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI AZ INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli Az informatika érettségi vizsga célja Az informatika érettségi

Részletesebben

AZ Informatika érettségi VIZSGA ÁLTALÁNOS követelményei

AZ Informatika érettségi VIZSGA ÁLTALÁNOS követelményei AZ Informatika érettségi VIZSGA ÁLTALÁNOS követelményei A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli Az informatika érettségi vizsga célja Az informatika érettségi

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Reischlné Rajzó Zsuzsanna Szaktanár Endrédi Józsefné Igazgató Kelt: Budapest, 2018. március 1. tétel A kommunikáció

Részletesebben

6. osztály. Évi óraszám: 37 óra

6. osztály. Évi óraszám: 37 óra 6. osztály Évi óraszám: 37 óra Órakeret 1. Az informatikai eszközök használata 4 óra 2. Alkalmazói ismeretek 14 óra 3. Problémamegoldás informatikai eszközökkel és módszerekkel 8 óra 4. Infokommunikációs

Részletesebben

ECDL Információ és kommunikáció

ECDL Információ és kommunikáció 1. rész: Információ 7.1 Az internet 7.1.1 Fogalmak és szakkifejezések 7.1.2 Biztonsági megfontolások 7.1.3 Első lépések a webböngésző használatában 7.1.4 A beállítások elévégzése 7.1.1.1 Az internet és

Részletesebben

Informatikai fejlesztési terv

Informatikai fejlesztési terv között Informatikai fejlesztési terv A sport összeköt testvériskolai kapcsolat kiépítése a Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola között TÁMOP -3.3.14.A-12/1-2013-0033 Készítette: Tilk Csilla

Részletesebben

7. osztály Évi óraszám: 36 óra

7. osztály Évi óraszám: 36 óra 7. osztály Évi óraszám: 36 óra Órakeret Javasolt óraszámfelosztás témakörök szerint: I. Hardware, karbantartás 5 óra II. Internet, adatgyűjtés 6 óra III. Perifériák használata 5 óra IV. Szövegszerkesztés

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 346 01 Irodai asszisztens Tájékoztató Használható segédeszköz:

Részletesebben

INFORMATIKA. 9. évfolyam

INFORMATIKA. 9. évfolyam INFORMATIKA 9. évfolyam Célok és feladatok Az egyén alapvető érdeke, hogy időben hozzájusson a munkájához és életének alakításához szükséges információkhoz, képes legyen azokat céljának megfelelően feldolgozni

Részletesebben

ECDL Táblázatkezelés. www.nomina3p.hu 1. 4.1.1 A táblázatkezelés első lépései. 4.1.2 Beállítások elvégzése

ECDL Táblázatkezelés. www.nomina3p.hu 1. 4.1.1 A táblázatkezelés első lépései. 4.1.2 Beállítások elvégzése 4.1 Az alkalmazás 4.1.1 A táblázatkezelés első lépései 4.1.2 Beállítások elvégzése 4.1.1.1 A táblázatkezelő alkalmazás megnyitása és bezárása. 4.1.1.2 Egy és több munkafüzet (dokumentum) megnyitása. 4.1.1.3

Részletesebben

Microsoft Word előadás. Bevezetés az informatikába I.

Microsoft Word előadás. Bevezetés az informatikába I. Microsoft Word előadás Bevezetés az informatikába I. A Word felépítése Menüsor Eszköztár Vonalzók Kurzor Dokumentum Állapotsor Betűk betűtípus fogalma betűméret félkövér, dőlt, aláhúzott proporcionális

Részletesebben

HELYI TANTERV / INFORMATIKA

HELYI TANTERV / INFORMATIKA Célok és kompetenciák Alap és legfontosabb cél INFORMATIKA TANTERV A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A tanuló képes legyen a modern információs társadalom előnyeit kihasználni, veszélyeit kikerülni. Legyen

Részletesebben

2 0 1 5 / 2 0 1 6 - o s t a n év

2 0 1 5 / 2 0 1 6 - o s t a n év Zalaegerszegi SZC Közgazdasági Szakközépiskolája 8360 Keszthely, Rózsa u. 12. Telefon: 83/312-030, Fax: 83/314-208 E-mail: titkarsag@kozgazd.hu, igazgato@kozgazd.hu www.kozgazd.hu OM kód: 203067 2 0 1

Részletesebben

Beszámoló. Informatika szakkör

Beszámoló. Informatika szakkör Beszámoló Informatika szakkör A TÁMOP - 3.1.4. C-14-2015-0464 Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem pályázatnak keretében szeptember10-től október 19-ig heti 2 órában, összesen 12 óra informatika szakkört

Részletesebben

Táblázatkezelés Excel XP-vel. Tanmenet

Táblázatkezelés Excel XP-vel. Tanmenet Táblázatkezelés Excel XP-vel Tanmenet Táblázatkezelés Excel XP-vel TANMENET- Táblázatkezelés Excel XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. Bevezetés az Excel XP használatába 4 tanóra (180 perc) 2. Munkafüzetek

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Nyolcosztályos gimnázium Informatika Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Évfolyam: 5 Vizsga típusa: Gyakorlati Követelmények, témakörök:

Részletesebben

1. tétel: A kommunikációs folyamat

1. tétel: A kommunikációs folyamat 1. tétel: A kommunikációs folyamat 1. Határozza meg az információ és az adat fogalmát, mutasson példát a kettő különbségére! 2. Beszéljen az információ és az adat mennyiségi jellemzésének módjáról, a használt

Részletesebben

Informatika tanmenet a VII. osztály számára

Informatika tanmenet a VII. osztály számára Informatika tanmenet a VII. osztály számára Készítette: Sarkady Attila Ez a tanmenet az általános iskola 7. osztálya számára készült. A kerettantervek szerint az informatika, mint önálló tantárgy, ebben

Részletesebben

Információ és kommunikáció

Információ és kommunikáció Információ és kommunikáció Tanmenet Információ és kommunikáció TANMENET- Információ és kommunikáció Témakörök Javasolt óraszám 1. Az internet jellemzői 25 perc 2. Szolgáltatások az interneten 20 perc

Részletesebben

TEMATIKA ÉS ÜTEMTERV AZ ECDL VIZSGÁKRA FELKÉSZÍTŐ TANFOLYAMHOZ. Alkalmazott képzési módszer

TEMATIKA ÉS ÜTEMTERV AZ ECDL VIZSGÁKRA FELKÉSZÍTŐ TANFOLYAMHOZ. Alkalmazott képzési módszer 1. nap 1. Téma: A Windows használata 1.1 Résztéma: A számítógépek erőforrásai (áttekintés) Az erőforrások felsorolása. Hardver: központi egység, beviteli, kiviteli, háttértárak. A PC-k fajtáinak bemutatása

Részletesebben

VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE 2013, Tantárgy megnevezése: INFORMATIKA

VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE 2013, Tantárgy megnevezése: INFORMATIKA VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE 2013, Tantárgy megnevezése: INFORMATIKA Heti óraszám 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12.é vf. Általános képzés.d... osztály 3 3 4 4 Érettségi előkészítő 2 2 2 12. évfolyam

Részletesebben

18. Fővárosi Informatika Alkalmazói Verseny

18. Fővárosi Informatika Alkalmazói Verseny 18. Fővárosi nformatika Alkalmazói Verseny SZÖVEGSZERKESZTÉS Elméleti feladatlap Neved:... Kerületed:... 1. Keresd meg az összetartozó fogalmakat, majd írd a táblázatba megoldást!../ 10 pont 1) dual core

Részletesebben

Alap és legfontosabb cél. Továbbtanulás szempontjából. Speciális ismeretek, képességek

Alap és legfontosabb cél. Továbbtanulás szempontjából. Speciális ismeretek, képességek Célok és kompetenciák Alap és legfontosabb cél HELYI TANTERV / INFORMATIKA NORMÁL / NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ INFORMATIKA NORMÁL TANTERV - NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ A GIMNÁZIUM 9-10. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A tanuló képes

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 346 01 Irodai asszisztens Tájékoztató Használható segédeszköz:

Részletesebben

4. Javítás és jegyzetek

4. Javítás és jegyzetek és jegyzetek Schulcz Róbert schulcz@hit.bme.hu A tananyagot kizárólag a BME hallgatói használhatják fel tanulási céllal. Minden egyéb felhasználáshoz a szerző engedélye szükséges! 1 Automatikus javítás

Részletesebben

4.o. 5.o. 6.o. 7.o. 8.o. Témakörök 4.o. 5.o. 6.o. 7.o. 8.o. Értékelés ellenőrzés

4.o. 5.o. 6.o. 7.o. 8.o. Témakörök 4.o. 5.o. 6.o. 7.o. 8.o.  Értékelés ellenőrzés INFORMATIKA tanterv Korunk igénye, hogy az iskolából kikerülő, elhelyezkedni kívánó tanulók elemi informatikai ismeretekkel rendelkezzenek. Tudják használni a számítógépet, programokat és egyéb informatikai

Részletesebben

Információ és kommunikáció

Információ és kommunikáció Információ és kommunikáció Tanmenet Információ és kommunikáció TANMENET- Információ és kommunikáció Témakörök Javasolt óraszám 1. Hálózati alapismeretek 20 perc 2. Az internet jellemzői 25 perc 3. Szolgáltatások

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 346 01 Irodai asszisztens Tájékoztató Használható segédeszköz:

Részletesebben

Informatikaoktatás a Jedlik Oktatási Stúdió tankönyveivel. farkascs@jos.hu

Informatikaoktatás a Jedlik Oktatási Stúdió tankönyveivel. farkascs@jos.hu Informatikaoktatás a Jedlik Oktatási Stúdió tankönyveivel farkascs@jos.hu Miről lesz szó? A JOS tankönyvcsaládjának bemutatása tervezési koncepciók Informatikai ismeretek a középiskolák részére Az informatikatanítás

Részletesebben

Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ. 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintéző szakképesítés

Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ. 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintéző szakképesítés Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ 344 0 0000 00 00 Vállalkozási ügyintéző szakképesítés 1980-06 Ügyviteli feladatok 6. vizsgarész 1. vizsgafeladat/gyakorlati vizsgatevékenység: (90 perc) 009. 1. Az útmutató

Részletesebben

ÜGYVITELI ALAPISMERETEK

ÜGYVITELI ALAPISMERETEK Ügyviteli alapismeretek középszint 0821 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. ÜGYVITELI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

1. tétel. A kommunikáció információelméleti modellje. Analóg és digitális mennyiségek. Az információ fogalma, egységei. Informatika érettségi (diák)

1. tétel. A kommunikáció információelméleti modellje. Analóg és digitális mennyiségek. Az információ fogalma, egységei. Informatika érettségi (diák) 1. tétel A kommunikáció információelméleti modellje. Analóg és digitális mennyiségek. Az információ fogalma, egységei Ismertesse a kommunikáció általános modelljét! Mutassa be egy példán a kommunikációs

Részletesebben

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga. Gyakorlati vizsgatevékenység

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga. Gyakorlati vizsgatevékenység NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Gyakorlati vizsgatevékenység időtartama: 120 perc A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30% 315/2013.

Részletesebben