B E S Z Á M O L Ó. a évi költségvetés I-III. negyedévi teljesítéséről
|
|
- Lajos Vincze
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER B E S Z Á M O L Ó a költségvetés I-III. negyedévi teljesítéséről Készítette: Halmos Istvánné ágazatvezető Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Előterjesztő megtárgyalásra javasolja: valamennyi bizottságnak Törvényességi szempontból ellenőrizte: dr. Szeles Gábor jegyző Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 250. sz. előterjesztés Testületi ülés dátuma: Leadás időpontja: nov. hó 3.nap Testületi ülés időpontja: november 20.
2 2 Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról szóló többször évi XXXVIII. törvény 79. (1) bekezdése szerint a helyi önkormányzat gazdálkodásának háromnegyedéves helyzetéről a költségvetési koncepcióhoz kapcsolódóan kell tájékoztatni a Képviselő-testületet. A tájékoztatónak tartalmaznia kell a helyi önkormányzat beleértve a kisebbségi önkormányzatok költségvetési ának időarányos alakulását, a tartalék felhasználását, a hiány (többlet) összegének alakulását, valamint a helyi önkormányzat költségvetése teljesülésének alakulását. A következőkben a törvényi előírásnak teszünk eleget. I. A költségvetési ok időarányos alakulása Az önkormányzat költségvetéséről szóló 6/ (II. 21.) Kt. számú rendelete kiadási és bevételi főösszegének változásai a féléves beszámoló óta eltelt időszakban: A költségvetés június 30-i bevételi a: eft Az elmúlt időszakban a következő ok módosultak: Intézményi működési bevételek a eft Egyéb sajátos folyó bevételek a eft Központi költségvetési támogatás a eft Működési célú támogatásértékű bevételek, átvett pénzeszközök a eft Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek, átvett pénzeszközök a eft Módosítások összesen: eft A költségvetés szeptember 30-i bevételi a A finanszírozási bevétel a A bevételek összesen a eft eft eft
3 3 A költségvetés június 30-i kiadási a: eft Az elmúlt időszakban a következő ok módosultak: Személyi juttatás a eft Munkaadókat terhelő járulékok a eft Dologi kiadás a eft Működési célú támogatásértékű kiadások, pénzeszköz átadások eft Szociálpolitikai és egyéb pénzbeli juttatások a eft Ellátottak pénzbeli juttatásai a eft Felújítási kiadások a eft Egyéb felhalmozási kiadás a eft Kerületi beruházások a eft Pénzügyi befektetések kiadásai a eft Felhalmozás célú támogatásértékű kiadások, pénzeszköz átadások a eft Tartalékok a eft Módosítások összesen: eft A költségvetés szeptember 30-i kiadási a A költségvetés finanszírozással kapcsolatos kiadásainak a A kiadások összesen a eft eft eft A bevételi és kiadási főösszegek ait az 1. számú és 2. számú melléklet 4. oszlopa tartalmazza. II. A tartalékok felhasználása A képviselő-testület a költségvetés módosításáról szóló 19/ (IX.18.) rendeletében a tartalékok át a következő összegekkel határozta meg, mely egyben szeptember 30-án a tartalékok a is: I. Céltartalékok eft
4 4 II. Általános tartalék + polgármesteri keret Tartalékok összesen: eft eft A tartalékok ait, a céltartalékok feladatonkénti ait a 2. és 2/a. számú melléklet 4. oszlopa tartalmazza. III. A költségvetési hiány összegének alakulása A költségvetést a eft kiadási főösszeg és a eft bevételi főösszeg mellett eft költségvetési hiánnyal fogadta el a képviselő-testület. A június 30-i költségvetési beszámolóban a eft kiadási főösszeg és a eft bevételi főösszeg mellett eft volt a költségvetési hiány összege, melyhez finanszírozási bevételként eft hosszúlejáratú hitelfelvétel kapcsolódott. A költségvetés hiánya szeptember 30-ával az alábbiak szerint alakult: a költségvetési hiány a eft, melyhez eft hosszúlejáratú hitelfelvétel kapcsolódik, mint finanszírozási bevétel. A költségvetési hiány át az 1. számú melléklet 4. oszlopa tartalmazza. IV. A költségvetés teljesülésének alakulása BEVÉTELEK TELJESÍTÉSE Az önkormányzat háromnegyedéves bevétele összesen eft. Ebből eft finanszírozási célú bevétel, melynek összetétele eft hosszúlejáratú fejlesztési hitel, eft rövidlejáratú hitel és eft folyószámla hitel. A költségvetési bevételek teljesülése összességében jóval
5 5 a alatt maradt. A eft tényleges bevételnek a eft hoz viszonyított teljesítése mindössze 53 %. A bevételek alakulását önkormányzati szinten, forrásonként az 1. számú melléklet részletezi, a bevételek önállóan gazdálkodó intézményenkénti teljesítési adatait a 3. számú melléklet, míg a Polgármesteri Hivatalét a 4. számú melléklet tartalmazza. Az intézményi működési bevételek a eft, a teljesítés eft, 80,58 %. Az oktatási ágazatban az intézményi étkeztetés bevétel 67,2 %-os és a bérleti díj bevétel 65,6 %-os teljesítése elmarad az időarányostól. Az egyéb intézményi működéshez kapcsolódó bevételek kedvezőbb alakulása ellenére, ágazati szinten összességében bevétel 3,2 % lemaradást jelent. A továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások bevétele jóval meghaladja a et és ugyancsak a feletti az általános forgalmi adó bevétel és visszatérülés. Ez utóbbi több mint háromszoros többlete a fordított ÁFA elszámolás és az évközi ÁFA törvény változás eredménye, mely az intézményi étkeztetést érintette. A szociális és egészségügyi ágazat intézményeiben összességében az intézményi működéshez kapcsolódó bevételek 83,3 %-ban teljesültek. Az egészségügyi intézmény bevétel teljesítése eft, míg a szociális intézményi étkeztetés bevétele a nél alacsonyabb igénybevétel miatt 63,3 %, mely eft. A továbbszámlázott szolgáltatás bevétele, az ÁFA bevétele és a kamat bevétele a ot meghaladóan teljesült. A Polgármesteri Hivatal hatósági jogkörhöz kapcsolódó bevételeiből a különböző bírságokkal kapcsolatos teljesítés eft, az Okmányiroda tevékenységéhez kapcsolódó bevétel eft. Az intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételeknél eft a CSEVAK Zrt. elszámolásában a közüzemi díjbevételek, eft a különböző eljárásokból származó bevétel teljesítése és eft árfolyamnyereség keletkezett a forintalapú célhitel svájci frank alapú devizahitellé történő átkonvertálásakor. A kamatbevételek teljesítése eft, mely az önkormányzat elszámolási számlához kapcsolódó alszámlákon lévő összegek után keletkezett bevétel. Az északi bevételek rövidlejáratú bankbetétek utáni kamatbevételek realizálására az év hátralévő részében kerül sor. Jelentős ÁFA bevételi többletet jelent, hogy a nem lakáscélú helyiségek bérleti díja májustól ismét ÁFA köteles és a fordított ÁFA elszámolásával összefüggésben ot nem tartalmaz a költségvetés. Az önkormányzat sajátos működési bevételeinek teljesítése eft. E források közül a legnagyobb bevétel a helyi adókból keletkezett. A helyi adók ából eft realizálódott, amely 53,91 %-os teljesítést jelent. Az iparűzési adó tekintetében jelentős a lemaradás,
6 6 amely a forrásmegosztás finanszírozási rendszeréből adódik, mivel a helyi adók második félévi befizetési határidejét (szeptember 15-ét) követően a fővárosnak október 10-ig kell utalnia az esedékes iparűzési adórészesedést. Az építményadó teljesítése eft, 95,63 %. Az átengedett központi adókból befolyt bevétel eft. Az átengedett személyi jövedelemadó eft, a gépjárműadó bevétele a második félévi befizetést követően eft, mely a ot 13,82 %-kal meghaladta. A különféle bírságok címen befolyt bevétel eft. Ebből a környezetvédelmi bírság eft, építésügyi bírság eft és a talajterhelési díj eft. Egyéb sajátos folyó bevétel eft ából a háromnegyedéves teljesítés eft, ez 75,98 %. Az önkormányzati lakások lakbérbevétele eft, a 116 db költségalapú lakbérű lakások bérbevétele eft. A nem lakáscélú helyiségek bérleti díjbevétele eft, a közterület használati díj bevétele eft, a bérleti jogviszony megváltásából származó bevétel eft. A felhalmozási és tőkejellegű bevételek hoz viszonyított teljesítése 61,27 %, mely eft. Az önkormányzati lakások értékesítéséből származó bevétel eft, mely a 75 %-os befizetési kötelezettséget figyelembe véve 79,21 %-os teljesítését jelenti. A eft ingatlanértékesítésből a beszámolási időszak teljesítése 471 eft. A központi költségvetési támogatások ténylegesen kiutalt összege eft, melynek összesített jogcímeit az 1. számú melléklet részletezi. A véglegesen átvett pénzeszközök tekintetében a működési célú támogatásértékű bevételek és pénzeszköz átvételek címen befolyt bevétel eft. A és a tényleges teljesítés közötti jelentős eltérés oka, hogy az elmúlt évi pénzmaradvánnyal kapcsolatos tervbevételre az államháztartáson belüli halmozódás elkerülése miatt nincs lehetőség. Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek és pénzeszköz átvételek tényleges teljesítése eft. Ebből az államháztartáson belüli támogatásértékű bevételek teljesítése eft, míg az államháztartáson kívüli pénzeszköz átvételek bevétele eft. A és a tényleges teljesítés közötti eltérés itt is az elmúlt évi pénzmaradvánnyal függ össze. A támogatásértékű bevételeket és a véglegesen átvett pénzeszközöket a támogató szervezet és a támogatás célja megjelölésével az 1/a. számú melléklet részletezi. Felhalmozási célra nyújtott kölcsön visszatérítése bevételnél a teljesítés eft, melyből eft a Csepeli Piacfejlesztő és Üzemeltető Kft
7 7 törlesztése, eft munkáltatói kölcsön törlesztés, 171 eft helyi támogatás visszafizetése, 410 eft társasházaknak nyújtott és egyéb kölcsönök visszafizetése. A pénzforgalom nélküli bevételek a eft, mely a évi pénzmaradvány összege. A beszámolási időszakban a tényleges igénybevétel eft. A jelentős nagyságú költségvetési hiány finanszírozásához a harmadik negyedév végén az igénybe vett finanszírozási célú bevételek összege meghaladta a négymilliárd forintot. Az év során a munkabérek finanszírozásához folyamatosan rövidlejáratú bérhitel felvételére került sor, melynek összege eft volt. A költségvetési hiány finanszírozásához eft folyószámlahitel kerettel rendelkezik az önkormányzat. A hitelállomány összege a beszámolási időszak utolsó napján eft. A képviselő-testület döntése alapján a forint alapú fejlesztési célhitel állományt svájci frank alapúra váltotta át az önkormányzat, mely az átváltás napján forintban visszafizetésre és devizában igénybevételre került. A célhitel tárgyévi igénybevétele eft, mely a Csepeli útépítésnél még hátralévő kisajátításához és járdaépítéshez kapcsolódik. Az MFB fejlesztési célhitel teljes igénybe vétele 655 eft hitelfelvétellel megtörtént. A költségvetési hiány alakulását a III. fejezetben részleteztük. A hiány finanszírozását a költségvetési rendelet 2. (7) bekezdése szerint millió Ft folyószámlahitel, a főváros felé fennálló önkormányzati tartozás amely szeptember 30-án eft ideiglenes jellegű, valamint fejlesztési hitel igénybevétele mellett kell megvalósítani. A Fővárosi Önkormányzat felé fennálló eft tartozásból végéig összegyűlt összegre, eft-ra az északi bevétel biztosítja a fedezet, képviselő-testületi döntés alapján. KIADÁSOK TELJESÍTÉSE Az önkormányzat kiadási főösszege szeptember 30-án eft, a teljesítés eft, 51,27 %. Tekintettel a finanszírozási kiadási és a teljesítés alakulására, ezek figyelembe vételével a kiadás összesen alakulása 65,15 %. A kiadások 84 %-át kitevő működési kiadások teljesítése a hoz viszonyítva, időarányos teljesítéstől közel 4 %-kal elmarad. A
8 eft teljesítéssel az önkormányzat a beszámolási időszak folyamán biztosította a működést a kerület intézményeiben. Ugyanakkor a kerület üzemeltetésében igen jelentős az elmaradás a ok tekintetében. A működési kiadásoknál a szociálpolitikai és egyéb pénzbeli juttatásokra ból, eft-ból a kifizetés eft, amely 65 %-os felhasználást mutat. A háromnegyedév elteltével is rendkívül alacsony a felhalmozási kiadásoknak a tervhez viszonyított teljesítése. A 28,34 %-os teljesítés azt jelenti, hogy a tárgyévi költségvetésben fejlesztések jelentős részének a megvalósítása ez évben nem várható. A tartalmazza a főváros felé fennálló, az önkormányzati bérlakások elidegenítéséből keletkezett eft önkormányzati tartozást, melynek részletekben történő befizetéséről ez évben döntést hozott a képviselő-testület. A fejlesztési kiadások jelentős része az északi telkek értékesítéséből kerül megvalósításra. A képviselő-testület ez év áprilisi ülésén nem csak évre, hanem a rendelkezésre álló források függvényében 2010-ig meghatározta a kerületi felújítási és fejlesztési feladatokat. Döntött a különböző fejlesztési területeken meghirdetett uniós és egyéb fejlesztési pályázatokon való részvételről. Az áprilisi döntést követően kezdődhettek el az ez évre fejlesztésekkel kapcsolatos közbeszerzési eljárások és egyéb előkészületek. Az év hátra lévő időszakában még jelentős műszaki és pénzügyi teljesítéssel számolhatunk (lásd várható teljesítés), azonban a fejlesztési feladatok jelentős részének teljesítése áthúzódik évre. A kiadások önkormányzati szintű, kiemelt ok szerinti teljesítését a 2. számú melléklet részletezi. Oktatási, művelődési, ifjúsági és sport ágazat Az ágazat intézményeiben I-III. negyedévben a működési kiadásokra, a felújítási és egyéb felhalmozási kiadásokra összesen eft-ot fordítottak. Ez a eft hoz viszonyítva 74 %-os teljesítés. Az oktatási ágazat intézményeinek teljesítési adatait a 3/a. és 3/b., számú mellékletek, a részben önállóan gazdálkodó intézményekét a 6/a. számú melléklet részletezi. A képviselő-testület első félévi döntése alapján az ágazat intézményeiben szeptember 1-től 20 pedagógus álláshely került megszüntetésére. A
9 9 megszüntetett álláshelyek vonatkozásában 3 fő közalkalmazott jogviszonya felmentéssel szűnt meg, további 2 fő felmentése várható, amennyiben a kerület nem tud megfelelő álláshelyet biztosítani. Az októberi képviselő-testületi döntés alapján igazodva a tanévi változásokhoz, illetve az intézményi feladatellátásokhoz minimális létszámcsökkentésről születettek határozatok. Így az ágazatban dolgozók engedélyezett létszáma jelenleg 1735,5 fő, melyből a beszámolási időszakban 45 fő üres állás volt. Az ágazat működési kiadásaira összesen eft-ot fordítottak, melynek 75,7 %-a személyi kiadások összege. Ebből a személyi juttatások I-III. negyedévi felhasználása eft, a 72,89 %-a. A személyi juttatások kifizetéséhez kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok eft-ban realizálódtak, ami 72,79 %-os teljesítés. Az intézmények a dologi kiadások eft ának 74,68 %-át, eft-ot használtak fel. A nél alacsonyabb a felhasználás az élelmezési kiadásoknál, a Nagy Imre Általános Művelődési Központnál 64,6 %-os, az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdálkodási körébe tartozó intézményeknél 73.4 %-os. Az év során végrehajtott többszöri energia áremelés eredményeként a gázenergia szolgáltatás díjára háromnegyedévi felhasználása 95,5 %-os, a távhőszolgáltatásé 86,5 %-os. A szükséges kiegészítés a céltartalékban, a működés biztonságát szolgáló 2 %-os keretből biztosítható. A felhalmozási kiadások a ágazati szinten eft, a teljesítés eft, 83,95 %. Az intézmények felújítására eft-ból 83,96 %-os a teljesítés. Ebből eft-ot tetőfelújításra, a viharkárban megsérült Jedlik Ányos Gimnázium tetőszerkezetének javítására eft-ot költöttek. A homlokzati nyílászárók és a belső portálok cseréjére eft-ot fordítottak. Az előző évről áthúzódó feladatok között szerepelt egyes intézmények kéményfelújítása, ezek pénzügyi teljesítése eft. Elkészült 25 millió Ft-ért a műfüves labdarúgópálya a Jedlik Ányos Gimnázium területén. Az óvodai fekvőágyak cseréje megtörtént, előrelépést jelent az intézményeknél az udvari játszószerek pótlására, javítására 20 millió Ft. Az ágazathoz tartozó intézményeknél a különböző beszerzéseket tartalmazó egyéb felhalmozási kiadások eft-ban teljesültek. Az elmúlt évi pénzmaradvánnyal összefüggő támogatásértékű kiadás eft. A felújítási és egyéb felhalmozási kiadások intézményenkénti és feladatonkénti teljesítési adatait az 5. számú melléklet részletezi.
10 10 Egészségügyi és szociális ágazat Az ágazat intézményei (Csepeli Egészségügyi Szolgálat, mint önállóan gazdálkodó, valamint a részben önállóan gazdálkodó Csepeli Szociális Szolgálat) az elmúlt háromnegyedévben a rendelkezésre álló költségvetési keretekkel gondoskodtak a szociális és egészségügyi területén az alapellátás, valamint a meghatározott szakellátások működtetéséről. Az ágazat intézményei működési és felhalmozási, valamint a különböző szociális juttatások kiadásaira a beszámolási időszakban összesen eftot fordítottak. Ez a hoz, eft-hoz viszonyítva 70,8 %-os teljesítés. Az egészségügyi és szociális intézmények összesített kiadásait a 3/c. számú melléklet mutatja be, az intézményenkénti kiadásait a 6/b. számú melléklet, A szociális juttatásokkal kapcsolatos kiadásokat a 4/a. számú melléklet, míg a szakorvosi rendelő rekonstrukciójával kapcsolatos kiadást az 5. számú melléklet tartalmazza. Az ágazat intézményei kiadásaira a háromnegyedév során eft-ot fordítottak, melyből a működési kiadások összege eft. Ennek 66,4 %-a a működés személyi jellegű kiadásai. A személyi juttatások teljesítése eft, mely a 74,08 %-a. A 2008-ban megvalósult felmentésekhez kapcsolódó többletkiadás részben teljesült, át a céltartalék tartalmazza. A szociális étkeztetésnél az alacsony igénybevétel miatt a házhoz szállításra megbízási díjak teljesítése elmarad az időarányos teljesítéstől. A szociális szolgálatnál a költségvetésben mutatószámok (étkezők száma, nappali ellátást igénybe vevők száma, házi szociális gondozók száma) alacsonyabb teljesítése azt jelenti, hogy a normatív támogatásnál a visszafizetési kötelezettséggel az év hátralévő időszakában kiadás csökkentés mellett számolni kell. A személyi juttatásoknak megfelelően alakult a munkaadókat terhelő járulékok eft összegű teljesítése. A dologi kiadások hoz viszonyított teljesítése 70,07 %, eft. Az időarányosnál alacsonyabb teljesítés a fentiekben említett szociális étkeztetés, valamint a vállalkozó orvosokat érintő egy havi áthúzódó kifizetéséhez tartalékolt 15 millió Ft miatti, annak ellenére, hogy az áremelések miatt a gázenergia szolgáltatás díjára felhasználása 96,87 % és az Egészségügyi Szolgálat is várhatóan kiegészítésre szorul, ezen a téen.
11 11 Az ágazati költségvetés eredeti ában eft felhalmozási kiadást (szoftverek és hardverek beszerzésére) tartalmazott. A képviselő-testület orvosi műszerek beszerzésére eft pótot biztosított, továbbá a Gyermekegészségügyi Központ megvalósítására felhasználással eft-ot ot engedélyezett. A beszámolási időszakban felújítási ból a teljesítés 724 eft, a beszerzéseknél eft. valamint a kerületi beruházásoknál, a szakorvosi rekonstrukciója befejező munkálatainál eft. Ez utóbbi a évi pénzmaradvány része volt, és ugyancsak a pénzmaradvánnyal összefüggő a eft támogatásértékű kiadás. Az ágazathoz tartozó intézmények felújítási és egyéb felhalmozási kiadásait, valamint a rekonstrukció teljesítési adatait az 5. számú melléklet részletezi. A szociálpolitikai és egyéb juttatások a eft, a felhasználás eft, mely 65,05 %-os teljesítés jelent. Ebből a rendszeres pénzbeli ellátásokra, különböző jogcímeken eft-ot, az eseti jellegű pénzbeli ellátások kifizetésére eft-ot fordított az önkormányzat. A kifizetéseket jogcímenként a 2/c. számú melléklet részletezi. A különböző juttatási formák közül az aktívkorú, nem foglalkoztatott személyek rendszeres szociális segélyére felhasználása már a beszámolási időszakban megtörtént. A 10 %-os önkormányzati önrész fedezetének biztosítása, év végéig, belső átcsoportosítással történik. Az ellátottak pénzbeli juttatásaira a ban szereplő eft-ból a beszámolási időszak tényleges felhasználása eft. Részletezését a 2/c. számú melléklet tartalmazza. Az egyéb szociális szolgáltatás keretében került elszámolásra a fővárosi önkormányzat közhasznú foglalkoztatási szervezete által megbízás alapján bonyolított közcélú és közhasznú foglalkoztatás kiadása. A ból, a eft-ból a felhasználás eft, mely 77,6 %-os teljesítést jelent. Polgármesteri Hivatal A Polgármesteri Hivatal által ellátott feladatok ait a 4. és a 4/a. számú mellékletek mutatják be. A háromnegyedévi kiadás teljesítése összességében eft, melyből eft a kerületi intézmények finanszírozására kiutalt támogatás összege. A eft tényleges kiadás (mely nem tartalmazza az ágazati kiadásoknál elszámolt szociálpolitikai és
12 12 egyéb pénzbeli juttatásokat, az ellátottak pénzbeli juttatásait, valamint a szakorvosi rendelő rekonstrukciójával kapcsolatos kifizetéseket) 42,4 %-a működési kiadás. Az eft működési kiadásból (mely a hivatal működési kiadásai mellett a kerület üzemeltetési kiadásait is tartalmazza) eft személyi juttatás, mely a 63,86 %-a. A személyi juttatás felhasználás megtakarítást mutat, a évre engedélyezett 223 fő létszám mellett, az átlagos statisztikai létszám 206 fő volt. A tartósan távollévők mellett a hivatal folyamatosan betöltetlen álláshelyekkel rendelkezik, amelyek feladatellátása belső helyettesítéssel történik. A személyi juttatás felhasználásának megoszlása a következő: Köztisztviselők és egyéb jogviszonyban foglalkoztatottak személyi juttatása eft. Önkormányzati képviselők tiszteletdíja és költségtérítése eft. Kisebbségi önkormányzatok személyi juttatása 197 eft. A személyi juttatás munkaadókat terhelő járulékai eft, a teljesítés 64 %. A hivatal működésével kapcsolatos dologi kiadások (önkormányzati igazgatási szakfeladat vonatkozásában), a hoz, eft-hoz viszonyítva 67,03 %, a nek megfelelő. Ez eft tényleges felhasználást jelent. A dologi kiadások 24,2 %-a, eft az adósságszolgálattal kapcsolatos kamatkiadások összege, mely közel 15 millió Ft-tal kisebb az elmúlt évinél. A kamatkiadásokból eft a lakásépítési hitel, eft a fejlesztési célhitelek, eft a folyószámla-hitel és eft a munkabérhitel kamata. Az elmúlt évhez viszonyítva a fejlesztési hitelek kamata csökkent, részben a csökkenő kamatlábak, részben a forintalapú fejlesztési célhitel devizaalapúvá történő átkonvertálása miatt. A működési kiadások teljesítésének 21 %-a a működési támogatásértékű kiadások és a működési célú (speciális támogatások) pénzeszköz átadások. A ból, a eft-ból eft a háromnegyedévi tényleges kiutalás, ez 83,39 % teljesítést jelent. A működési célú támogatások céljai, címzettjei és összegei a 2/b. számú mellékletben találhatók. A hivatal munkáját, működését szolgáló, a működés színvonalát javító, egyéb felhalmozási kiadások címen eszközöknek mindössze a 44,16 %-a került beszerzésre, megvalósításra a beszámolási időszakban. A hivatal helyiségeknek részleges felújítására rendelkezésre álló eft, melyből a beszámolási időszakban a teljesítés eft, melyből az irodákban hűtő-fűtó berendezések kerültek felszerelésre, ezek beépítése szükségessé tette az épület elektromos vezetékeinek felújítását, cseréjét és kapacitásbővítését.
13 13 A Polgármesteri Hivatal kiadásait összességébe a 4. számú melléklet, szakfeladatok szerinti bontásban a 4/a. számú melléklet részletezi, míg a felhalmozási kiadások feladatonkénti ait és teljesítését az 5. számú melléklet mutatja be. Kisebbségi önkormányzatok A kerületben hét kisebbségi önkormányzat működik, melyek I-III. negyedévben összesen eft-tal gazdálkodtak. Ebből ténylegesen eft-ot használtak fel. A kisebbségi önkormányzatok költségvetési ait és azok teljesítési adatait kisebbségi önkormányzatonként a 4/b. számú melléklet tartalmazza. Kerületüzemeltetés, vagyonkezelés A Csepeli Vagyonkezelő Zrt. a közutak üzemeltetésére, fenntartására a rendelkezésre álló eft ból eft-ot használt fel, a teljesítés 63,46 %. A kátyúzási munkák keretében 5843 m 2 -en végeztek javításokat, eft összegben. Járdafenntartásra az előirányzott eft-ból a háromnegyedév során m 2 járda helyreállítását végeztették el. A földutak karbantartására, a földútjavítási munkákra felhasznált keret eft, a helyreállított utak területe eft m 2.. Földárok karbantartására és burkolt árok építésére ban az előirányzott eft terhére elkészült 272 fm burkolt árok, 360 m 2 gyephézagos kővel burkolás és 1407 fm földárok létesítés és tisztítás. Forgalomtechnikai eszközök, út- és járdatartozékok kiépítésére felhasznált eft. Csapadékvíz szállítást szerződés alapján a Városkút Szolgáltató Kft. végzi, a eft-ből a kifizetés eft. A kerületben lévő szikkasztó kutak, víznyelők, közúti átereszek, rácsos folyókák tisztítására a rendelkezésre álló eft, melyből a beszámolási időszakban elvégzett feladatokra eft került kifizetésre. Megtörtént az önkormányzat tulajdonában lévő szilárd burkolatú úthálózat állapotfelmérése, a számítógépes útnyilvántartó adatbázis elkészült, a szerződés szerinti teljesítés eft. A fentiekben részletezett feladatok ellátással foglalkozók működési kiadásaira az eft ból a felhasználás 63,17 %-os, eft.
14 14 A parkfenntartásra, zöldfelület fenntartására, környezetvédelmi feladatokra, hulladékszállításra, valamint a CSEVAK Zrt.-nél a feladattal foglalkozó szervezet működési kiadásaira az eft ból az I-III negyedévi felhasználás eft, ez 54,3 % pénzügyi teljesítést jelent. A feladatok ellátására vonatkozó korábbi közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződések április végén jártak le. Az új eljárás eredményeként a parkfenntartási és fasorfenntartási feladatokat a FŐKERT Kft.-LIÁN Kft. Konzorcium nyerte el, május 30-tól. A korábbi és az új szerződésekben meghatározott kötelezettségek összehangolása nem megfelelően történt, ezért történhetett az, hogy a fenntartási munkákra rendelkezésre álló már a beszámolási időszak végére elfogyott. A fapótlásra eft, az ültetések várható befejezése november vége. A Tamariska domb fenntartását a Csepeli Zöld Kör Egyesület végzi. A kézi és gépi szelektív gyomlálás, parlagfű irtás, fűgyűjtés a természetvédelmi kezeléssel összhangban történik. A 25 ezer db egynyári virág a virágágyásokba és 3056 db muskátli került kihelyezésére a kandeláberekre felszerelt virágtartókba. A virágosításra eft kifizetése megtörtént. A Szent Imre téri szökőkút és a Szent László utcai üzletháznál lévő Táncoló kislány csobogó üzemeltetési feladatait a Lián Kertészeti KhT. látja el. A szemétszállításra ( eft) belső átcsoportosításokkal kiegészítésre került, így is csak részben nyújt fedezetet a többletfeladatokra. A vagyonkezelés, -hasznosítás, -gazdálkodás működési kiadásaira a az üres lakások felújítására fordított összegekkel csökkentve lett. A eft ból a háromnegyedévi felhasználás eft, amely 69,38 %-os teljesítés. A tartalmazza a távhő díjhátralék címen eft-ot, melynek megvásárlására a nem kerül sor, mivel a hátralékkezelő visszalépése miatt a képviselő-testület visszavonta a határozatát. A vagyonhasznosítás keretében ingatlaneladások nem várhatók, képviselő-testületi határozat, valamint telekkialakítási eljárások hiánya miatt. Ezért a kapcsolódó kiadásokkal sem kell számolni. A kerületüzemeltetéssel kapcsolatos kiadásokat a 4/a. számú melléklet tartalmazza.
15 15 Felújítások, kerületi beruházások évben intézményi felújításra, lakóházak és nem lakáscélú épületek felújítására, egyéb felhalmozási kiadásra és kerületi beruházásokra (útépítésekre) eft-ot a költségvetés. Ez az összeg kiegészült eft-tal, részben az előző évről áthúzódó, részben a képviselő-testület által, az északi bevételből biztosított pótokkal. Intézményi felújítások kiadásait az ágazati beszámolók tartalmazzák. Lakóház és nem lakás célú ingatlanok felújítására a eft, melyből a feladatokra eft került felhasználásra, ez 37,64 %-os teljesítést jelent. Elkészült a Bajáki F. u. 1-3.sz. alatti ingatlan lift és elektromos felújítása, kifizetés a negyedik negyedévben. A évről áthúzódó feladatok közül befejeződött a Magyar u. 2. homlokzat hőszigetelése, nyílászárók cseréje, valamint a Zrínyi u 1-2/a., a Nap u portálcsere. A megüresedő lakások felújítására belső átcsoportosítással biztosított volt a pénzügyi fedezet. A feladatokat az 5. számú melléklet 4. oldala részletezi. Az útfelújításra, parkoló felújításra, járdafelújításra a költségvetési rendelet biztosított ot, az előző évről áthúzódó, valamint ez évi megvalósítású feladatokra, eft összeggel. A beszámolási időszak pénzügyi teljesítése 13,15 %. A feladatokat az 5. számú melléklet oldala részletezi. A zöldfelület és berendezései felújítására rendelkezésre álló eft-ból felhasznált összeg eft. A játszótér és dühöngők felújításának egy része már elkészül, a további kivitelezési munkálatok alapján az év végéig kb. 60 millió Ft kifizetése várható. A felújítások feladatonkénti részletezését az 5. számú melléklet 3. oldala tartalmazza. A kerületi beruházások a eft, mely a évről áthúzódó, valamint az északi bevételből új feladatokkal kiegészülve eft-ra emelkedett. A ból a beszámolási időszak tényleges pénzügyi teljesítése eft, amely 38,38 %. A beszámolási időszak pénzügyi teljesítését az 5. számú melléklet oldala mutatja be részletesen. A parkok, játszóterek fejlesztésére a költségvetés eft-ot tartalmaz. A teljesítés háromnegyedévkor eft, 78,7 %. Elkészült a Királymajori lakótelep játszótér és sportpálya rekonstrukciója, a zöldterület környezetrendezése, a Bajcsi-Zsilinszky utcai játszótér rekonstrukciója
16 16 zöldterület környezetrendezése, valamint a Csete Balázs utca környezetrendezése (zöldterület, játszótér stb.). Átadásra került a Tihanyi u. Puli sétány által határolt területen kialakított kutyafuttató. A következő időszak feladatainak előkészítéséhez a tervezésekre eft került kifizetésre. A költségvetésiben szabályozási tervek, tanulmányok, felülvizsgálatok készítésére rendelkezésre álló eft, a feladatok részteljesítését jelenti az 5. számú melléklet 6. oldalán részletezettek. Az útépítésre kapott központi költségvetési támogatásból elkészült a Kondor utca (Párnás u. Kondor u. 22. között), az Aradi vértanúk útja (Magyarádi u. Vezeték u. között) és a Háromszéki utca (Vihorlát u. és Kriván u. között). E keret terhére további útépítések kivitelezése is befejeződött, pénzügyi teljesítés az utolsó negyedévben várható. A kerületben több helyen terveztünk lakó és pihenő övezeteket. Elkészült a Simon Bolivár lakótelepen, Csillagtelepen, a Szabadság utca egy szakaszának felújításával, a Királymajori lakótelepen és a Szent László utcai lakótelepen. Utak kialakításával összefüggésben kisajátítási eljárás keretében ingatlant szerzett az önkormányzat a Mag utcában és a volt Csepel Művek területén a Salak úton. Az utak fejlesztésére rendelkezésre álló eft, melyből a beszámolási időszakban a pénzügyi teljesítés eft, 42,4 %. Az utak fejlesztésével kapcsolatos részletes feladatokat, azok pénzügyi teljesítését az 5. számú melléklet oldala tartalmazza. A szakorvosi rendelőintézet rekonstrukciójával kapcsolatos pénzügyi teljesítést az ágazati beszámoló tartalmazza. Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások (államháztartáson belüli átadások) és a felhalmozási célú pénzeszköz átadások (államháztartáson kívüli átadások) a eft. Ebből a beszámolási időszakban eft teljesült. Az átadásokat a támogatott megnevezése és a támogatás célja megjelöléssel a 2/b. számú melléklet részletezi. Az ból eft a Fővárosi Önkormányzatot megillető bérlakás értékesítési bevétel 50 % a, melynek befizetését az év utolsó negyedében indítja az önkormányzat. Támogatási kölcsön a eft, mellyel szemben a tényleges teljesítés eft. Ez a költségvetési sor az önkormányzat dolgozói részére nyújtott munkáltatói kölcsön át és pénzügyi teljesítését jelenti.
17 17 A tartalékok a eft, mely a évi maradvány elszámolás, az elmúlt időszaki átcsoportosítások és felhasználások alapján eft-ra módosult. Az általános és céltartalékok ait a 2/a. számú melléklet tartalmazza. A finanszírozási kiadások tényleges összege a beszámolási időszak végén eft. Ebből a belföldi hitelműveletek keretében a fejlesztési célhitel tőketörlesztésére és visszafizetésére eft-ot, a svájci frank alapúra átkonvertált fejlesztési célhitel törlesztésére eft-ot fordított az önkormányzat. Az év folyamán felvett bérhitel visszafizetése eft összegben megtörtént. V. A költségvetés várható teljesítése A költségvetés bevételi oldalán az év végével kerületi szinten eft összbevétellel számolunk, melyből a finanszírozási célú bevételek várható összege eft. A várható bevételeket forrásonként, kerületi szinten az 1. számú melléklet 7. oszlopa, intézményi szinten a 3. és 4. számú mellékletek 7. oszlopai tartalmazzák. Az intézményi működési bevételeknél valamennyi tétel vonatkozásában a többlet miatt, összességében 345 millió Ft bevételi többlet várható. Az önkormányzati sajátos működési bevételek összességében a et meghaladóan teljesülnek. A helyi adóknál, az iparűzési adó vonatkozásában a összeg került figyelembevételre. Az átengedett központi adóknál, a nél 110 millió Ft többlet várható a gépjárműadó vonatkozásában. Egyéb sajátos folyó bevételeknél a nem lakáscélú helyiségek bérbevételénél és a között nem szereplő bérleti jogviszony megváltás miatt befolyt többlettel számolunk. A felhalmozási és tőkejellegű bevételek vonatkozásában a ingatlanértékesítések a Tulajdonosi Bizottság határozata (209961/25 hrsz. Szállítók útja) alapján és az ingatlanok telekalakítási eljárása elhúzódása miatt (205920/2, /3, /16 hrsz. Mély utca) nem várhatók. Többlettel számolhatunk az önkormányzati lakások értékesítéséből, azonban e bevétel felhasználásának céljellegénél fogva a többlet a kiadási oldalon is meghatározásra került.
18 18 Központi költségvetési támogatásnál a tervben szereplő tal számoltunk. Véglegesen átvett pénzeszközök tekintetében az OEP támogatásnál eft bevételtöbblettel számolunk. A működési célú támogatásértékű bevételeknél a pénzmaradvány elszámolása mellett eft többlettel számoltunk, mely a évben el nem osztott, bírósági per útján jogosnak ítélt iparűzési adóbevétel utólagos átadásának eredménye. A pénzforgalom nélküli bevételeknél, mely az elmúlt évi pénzmaradvány felhasználásával függ össze, millió Ft igénybevétele várható. A finanszírozási bevételeknél az utolsó negyedévben további 635 millió Ft bérhitel felvételét tervezzük. A költségvetés kiadási oldalán az év végével kerületi szinten eft kiadással számolunk. A várható kiadásokat kiemelt onként, kerületi szinten a 2. számú melléklet 7. oszlopa, intézményi szinten a 3. és 4. számú mellékletek 7. oszlopai tartalmazzák. A működési kiadásoknál a tényleges felhasználás a nál nagyobb mértékben várható. A személyi juttatásoknál az esedékes havi járandóságok mellett a bérmaradványoknak és a minőségi munkavégzéssel, a teljesítményértékeléssel kapcsolatban ok kifizetésével, és a kapcsolódó járulékoknak a kihatásával számoltunk. A dologi kiadásoknál az intézmények vonatkozásában a céltartalékon ok egy részének, valamint belső átcsoportosításokkal keletkező többletek felhasználásával, a feletti teljesítéssel számolunk. A Polgármesteri Hivatal költségvetésében, a CSEVAK Zrt. által meghatározottak szerint, a kerületüzemeltetésnél (parkfenntartásnál, szemétszállításnál) jelentős összegű többletkiadás teljesítése várható, amelyekhez pót jóváhagyása szükséges. Azonban a várható teljesítés ezekre vonatkozóan nem tartalmaz adatot. A működési célú pénzeszköz átadásnál és a szociális juttatásoknál a szerinti teljesítés várható. A felhalmozási kiadások várható teljesítése millió Ft-tal elmarad a tól. A meghatározásnál figyelembevételre került, hogy a feladatok jelentős része áthúzódik évre. A felhalmozás célú támogatásértékű kiadásoknál, pénzeszköz átadásoknál a képviselő-testület június döntése alapján a novemberben megkötött megállapodás alapján megkezdjük a befolyt bérlakás értékesítési bevételi tartozásunk, részletekben történő megfizetését a főváros részére. A finanszírozási kiadásoknál az adósságszolgálat keretében a hosszúlejáratú fejlesztési hitelek törlesztését, valamint az igénybevételre bérhitel visszafizetését is számba vettük.
19 19 Összegezve: A várható teljesítést és a költségvetés működési hiányának nagyságát (2.935 millió Ft) figyelembe véve, számolni kell ezek évre áthúzódó hatásával. Ez azt jelenti, hogy az áthúzódó pénzügyi fedezet nélküli kötelezettségekre, az eddigi gyakorlatnak megfelelően, a évi költségvetésben kell fedezetet biztosítani. Ez jelentősen befolyásolja a évi költségvetés indulási feltételeit. Az áthúzódó kötelezettségek mellett vizsgálni kell, hogy az év hátralévő részében, a, de még el nem indított kiadások közül, melyeket lehet halasztani, vagy elhagyni, melyek azok, amelyeknél megtakarítás várható. Az önkormányzati szinten realizált többletbevételeket, a rendeletben meghatározottak szerint, a kiadási megtakarításokkal együtt csak a hiány csökkentésére lehet fordítani. Megvizsgáltuk az I-III. negyedévi teljesítési és mérlegadatokat abból a szempontból, hogy az önkormányzat folyó évi bevételei milyen mértékben nyújtottak fedezetet a folyó évi kiadásokra. Ennek eredménye jelenleg pozitív, tehát a beszámolási időszakban a folyó bevételek fedezetet nyújtottak a kiadásokra , és évben a jelentős összegű költségvetési hiány kezelésében meghatározó szerepe volt/van annak, hogy rendelkezik az önkormányzat az északi bevételből befolyt pénzeszközzel, tehát a rövidtávú és likvid hiteleken túl is van mihez nyúlni. Budapest, november 3. Határozati javaslat Tóth Mihály Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete a költségvetés I-III. negyedévi teljesítésről szóló beszámolót elfogadja. Határidő: elfogadásra: azonnal végrehajtásra: azonnal Felelős: Tóth Mihály polgármester A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többségű támogató szavazat szükséges.
20 1 1.számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata bevételeinek alakulása források szerint Várható Sor- Index Megnevezés eredeti teljesítés szám 5/ ig Hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek ,68% Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb 2. bevételek ,97% Továbbszámlázott szolgáltatások bevétele ,17% Kamatbevételek ,38% ÁFA bevételek, visszatérülések ,86% I. Intézményi működési bevételek (1-5-ig) ,58% Építményadó ,63% Iparűzési adó ,57% A. Helyi adók összesen (6-7-ig) ,91% Átengedett SZJA ,42% Gépjárműadó ,82% Luxusadó ,17% B. Átengedett központi adók (8-10-ig) ,45% C. Különféle bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek ,52% Önkormányzati lakások lakbérbevétele ,06% Nem szociális bérlakás lakbérbevétele ,44% Önkormányzati egyéb helyiségek bérbevétele ,17% Közterület használati díj ,50% Egyéb sajátos bevételek ,00% Bérleti jogviszony megváltás ,00% D. Egyéb sajátos folyó bevételek (11-16-ig) ,98% II. Önkormányzat sajátos működési bevételei (A+B+C+D) ,48% Tárgyi eszközök (immateriális javak, E. ingatlanok) értékesítése ,61% Önkormányzati lakások értékesítése ,21% Önkormányzati lakótelek értékesítés ,33% 192 F. Önkormányzati sajátos felhalmozási és tőke bevételek (17-18-ig) ,21% G. Pénzügyi befektetések bevételei ,00% 0 III. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek (E+F+G) ,27% Normatív támogatások ,89% Normatív módon elosztott kötött felhasználású 20. központi támogatások ,65% Központosított ok ,05% ebből: - Fővárosi kerületek belterületi útjainak szilárd burkolattal való ellátása ,00% bérpolitikai intézkedések támogatása ,07% IV. Központi költségvetési támogatás (19-21-ig) ,93% Idegenforgalmi adó ,95% OEP támogatás ,08% beszámoló.xls
21 2 1.számú melléklet Várható Sor- Index Megnevezés eredeti teljesítés szám 5/ ig ebből: vizitdíj ,40% Működés célú támogatásértékű bevételek, előző évi 24. támogatások, visszatérülések ,96% ebből: előző évi pénzmaradvány ,85% Működés célú pénzeszközátvétel államháztartáson 25. kívülről ,40% H. Működési célú támogatásértékű bevételek, átvett pénzeszközök (22-25-ig) ,30% Felhalmozás célú támogatásértékű bevételek ,57% ebből: előző évi pénzmaradvány ,89% Felhalmozás célú pénzeszközátvétel 27. államháztartáson kívülről ,17% I. Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek, átvett pénzeszközök (26-27-ig) ,37% V. Véglegesen átvett pénzeszközök (H+I) ,85% VI. Felhalm.célra nyújtott kölcsön visszatér., értékpapírok értékesít., kibocsátásának bev ,49% VII. Működés célú támogatási kölcsön ,00% Előző évi pénzmaradvány igénybevétele ,95% VIII. Pénzforgalom nélküli bevétel ,95% Költségvetési bevételek összesen (I+ +VIII.) ,00% Fejlesztési hitel - célhitel ,00% Fejlesztési hitel - deviza hitel ,25% MFB fejlesztési hitel ,00% Rövid lejáratú működési hitel ,00% Működési hitel (hiány) ,88% ebből: tárgyévi hiány ,00% 0 IX. Költségvetési hiány finanszírozása összesen (29-33-ig) ,85% Bevételek összesen ,15% X. Felügyeleti szervtől kapott támogatás (intézmény finanszírozás) ,26% XI. Költségvetési szervnek nyújtott támogatás (intézmény finanszírozás) miatti korrekció ,26% Bevétel mindösszesen ,15% beszámoló.xls
22 1 1/a.számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata támogatásértékű bevételek és átvett pénzeszközök ai Sorszám Támogató szervezet megnevezés Támogatás célja eredeti Működés célú támogatásértékű bevételek, előző évi I. támogatások, visszatérülések Polgármesteri Hivatal 1. Fővárosi Önkormányzat Idegenforgalmi adó, üdülőhelyi díj Fővárosi Önkormányzat Duna u. 24. nyugdíjasház 24. órás nővérszolgálat Fővárosi Önkormányzat Népszavazás előleg Ifjúsági,Családügyi,Szociális és Esélyegyenl.MinisztériuMozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Belügyminisztérium Bevándorlási Hivatal Létfenntartási támogatás Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Iskolatej kiadásaira Oktatási és Kulturális Minisztérium Érettségi lebonyolításának támogatása Fővárosi Munkaügyi Központ Közhasznú munka támogatása (Cigány kisebbség) Magyarországi Nemzetközi Etnikai Önkormányzat Örmény kisebbség támogatása Fővárosi Ruszin Önkormányzat Ruszin kisebbség támogatása Belváros-Lipótváros Ruszin Kisebbségi Önkormányzat Ruszin kisebbség támogatása Szociális és Munkaügyi Minisztérium Személyes gondoskodás ig.kapcs.szakértői bizottság Támogatása Magyar Államkincstár évi normatív támogatás elszámolás Önállóan gazdálkodó intézmények évi pénzmaradvány elvonás Polgármesteri Hivatal összesen Önállóan gazdálkodó intézmények Oktatási Szolgáltató Intézmény 15. Polgármesteri Hivatal évi le nem utalt támogatás Fővárosi Munkaügyi Központ CSMK közhasznú munka támogatása Nemzeti Utánpótlás Nevelő Intézet Szárcsa iskola sportszer vásárlás Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Széchenyi Iskola erdei tábor Szociális és Munkaügyi Minisztérium Drog prevencia JÁG, Herman Iskola Oktatási és Kulturális Minisztérium Ösztöndíj Móra F.,Csete B.,Szárcsa, II.Rákóczi F.Iskolák Fővárosi Önkormányzat Nyári táboroztatás JÁG és Általános Iskolák támogatása Miskolczi Egyetem Tátika Óvoda gyakorlati vezetés Oktatási Szolgáltató Intézmény összesen Nagy Imre Általános Művelődési Központ 23. Polgármesteri Hivatal évi le nem utalt támogatás Eötvös Loránt Tudomány Egyetem Működés támogatása Fővárosi Önkormányzat Nyári tábor támogatás Nagy Imre Általános Művelődési Központ összesen Csepeli Egészségügyi Szolgálat 26. Polgármesteri Hivatal évi le nem utalt támogatás Országos Egészségbiztosítási Pénztár Működés támogatása Heim Pál Gyermekkórház Anyatejgyűjtés Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Bűnmegelőzési pályázat 1307/2007/OBMB Szociális és Munkaügyi Minisztérium HEFOP Pályázat Csepeli Egészségügyi Szolgálat összesen Önállóan gazdálkodó intézmények összesen Működés célú támogatásértékű bevételek, előző évi támogatások, visszatérülések összesen beszámoló.xls
23 2 1/a.számú melléklet Sorszám Támogató szervezet megnevezés Támogatás célja eredeti Működés célú pénzeszköz átvétel államháztartáson II. kívülről Polgármesteri Hivatal 1. Kerületi vállalkozások Csepeli borünnep támogatása Kerületi vállalkozások Csepeli Ősz rendezvény támogatása Energiahatékony Kht. UNDP ,2,3,4 támogatás Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. ROP /35-j-pályázat támogatása Polgármesteri Hivatal összesen Önállóan gazdálkodó intézmények Oktatási Szolgáltató Intézmény 5. Erdősor, Tátika óvodák, Rákóczi, Eötvös,Kék Katona iskóvónő, tanári befizetés élelem és belépők Katona, Mészáros Kék iskolák Tátika, Csodakút Szülők befizetése kirándulás, erdei tábor, 6. Gyermekláncfű Erdei óvodák színházjegy Fővárosi Közoktatás Fejlesztési Közalapítvány Sportszer, könyv, színházi belépő vásárlás Tempus Közalapítvány Mátyás iskola utazás Petőfi Csarnok Kht. Rákóczi kert-királyerdei nyár Hungarofest Kht. Eötvös iskola kirándulás Generáli Biztosító Alap Hétszínvirág, Erdei óvodák balesetmentesítés Budapest Sport Szövetség Karácsony, Herman iskolák sportszer vásárlás Oktatási Szolgáltató Intézmény összesen Nagy Imre Általános Művelődési Központ 13. Fővárosi Közoktatás Fejlesztési Közalapítvány Működés támogatás pályázat Vállalkozók Csepel sziget kiállítás támogatása Petőfi Csarnok Kht. Müködés támogatás Nagy Imre Általános Művelődési Központ összesen Csepeli Egészségügyi Szolgálat Kézenfogva Összefogás a Fogyatékos Emberért 16. Alapítvány Működés támogatás Asta Zeneka Zrt. Diabtológia működési támogatás Csepeli Egészségügyi Szolgálat összesen Önállóan gazdálkodó intézmények összesen Működés célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Működés célú támogatásértékű bevételek, átvett pénzeszközök összesen (I-II) III. Felhalmozás célú támogatásértékű bevételek Polgármesteri Hivatal 1. Önállóan gazdálkodó intézmények évi pénzmaradvány elvonás Fővárosi Önkormányzat Csepel-Királymajor ltp. játszótér rekonstrukció Polgármesteri Hivatal összesen Önállóan gazdálkodó intézmények Oktatási Szolgáltató Intézmény 3. Polgármesteri Hivatal évi le nem utalt támogatás Oktatási Szolgáltató Intézmény összesen Nagy Imre Általános Művelődési Központ 4. Polgármesteri Hivatal évi le nem utalt támogatás Nagy Imre Általános Művelődési Központ összesen Csepeli Egészségügyi Szolgálat 5. Polgármesteri Hivatal évi le nem utalt támogatás Csepeli Egészségügyi Szolgálat összesen Önállóan gazdálkodó intézmények összesen Felhalmozás célú támogatásértékű bevételek összesen beszámoló.xls
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata évi kiadások előirányzatai
1 2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata kiadások ai Költségvetési létszámkeret 2 328,5 2 328,5 1. Személyi juttatás 5 760 648 5 760 648 2. Munkaadókat terhelő járulékok 1 517 372
B E S Z Á M O L Ó. a évi költségvetés I-III. negyedévi teljesítéséről
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER B E S Z Á M O L Ó a költségvetés I-III. negyedévi teljesítéséről Készítette: Halmos Istvánné ágazatvezető Előterjesztő:
B E S Z Á M O L Ó. a évi költségvetés I-III. negyedévi teljesítéséről
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER B E S Z Á M O L Ó a költségvetés I-III. negyedévi teljesítéséről Készítette: Halmos Istvánné ágazatvezető Előterjesztő:
/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/21.(XII.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi költségvetéséről szóló 2/21. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Harsány Község
(5) Az 4. bekezdésben meghatározott ezer forint, működési célú hiány. (1) A Rendelet 2. számú melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.
Harsány Község Önkormányzat 1/211.(V. 13.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 211. évi költségvetéséről szóló 5/211. (II. 17.) önkormányzati rendeletének módosításáról Harsány Község Önkormányzatának
6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.06.) rendelet módosításáról
ÚJUDVAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2014. (06.) rendelet áról 1. (1) A 2015. július 1. és december 31.
Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére
1 Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. szeptember 27-i ülésére 202/2012. (IX.27.) sz. előterjesztés Tárgy: I. Javaslat Budakalász Város Önkormányzat 2012.
Önkormányzati költségvetési jelentés
Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala szerv, előirányzat megnevezése Önkormányzati költségvetési jelentés 1 2 5 4 0 2 3 0 0 0 3 3 0 0 0 2 2 0 0 6 szektor megye településtípus PIR-törzsszám év oldal Államháztartási
(2) A Rendelet 1.. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Harsány Község Önkormányzat 18/211.(X.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 211. évi költségvetéséről szóló 5/211. (II. 17.) önkormányzati rendeletének módosításáról Harsány Község Önkormányzatának
1. A Címrend az 1. melléklet szerinti tartalommal módosul. 2. Az Önkormányzat pénzügyi mérlege a 2. melléklet szerint módosul.
Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 3/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelete a Petneháza Község Önkormányzatának költségvetéséről szóló 4/2012. (II.27.) rendelet módosításáról Petneháza
NETTO80 - Nettósított Önkormányzati költségvetési jelentés # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
# Megnevezés Eredeti Módosított ből 01 Rendszeres személyi juttatás (511) (=02/09) 2 957 186 3 118 601 2 949 110 0 02 Nem rendszeres személyi juttatás (512-517) (=02/42) 484 659 639 926 601 202 0 03 Külső
Sajólászlófalva Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2011. (II. 23.) önkormányzati rendelete a körjegyzőség évi költségvetéséről
Sajólászlófalva Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2011. (II. 23.) önkormányzati rendelete a körjegyzőség 2011. évi költségvetéséről Sajólászlófalva Község Önkormányzat képviselő-testülete az
2012. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2012. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2012. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete Ibrány Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 6/2012. (IV.06.)
27. számú melléklet. Szöveges indokolás Óbarok Község Önkormányzata évi költségvetésének teljesítéséről
27. számú melléklet Szöveges indokolás Óbarok Község Önkormányzata 2008. évi költségvetésének teljesítéséről I. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEK: Az önkormányzat bevételei közül három jogcímen történő
Bakonynána Községi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K
Bakonynána Községi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE 1. melléklet a 8/2013. (VI.28.) rendelethez 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Bevételi jogcím i mód.elői. 1 2 3 3 1. I. Önkormányzat működési
A B C D E F 1 1 oldal 2 Monoszló Község Önkormányzatának Címrendje 1 melléklet ben 4 adatok e/ft 5 Megnevezés Címek eredeti módosított
A B C D E F 1 1 oldal 2 Monoszló Község Önkormányzatának Címrendje 1 melléklet 3 2012-ben 4 adatok e/ft 5 Megnevezés Címek eredeti módosított változás 6 előirányzat előirányzat 7 2012-ben 8 Önállóan működő
(1) Felhalmozási kiadások előirányzata összesen ezer forint, melyből az intézményfinanszírozás összege ezer Ft.
Iktatószám: SZ/101/15/2012. Pécel Város Önkormányzat Képviselőtestületének 15/2012. (IX. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012.évi költségvetéséről szóló 3/2012. (III. 12.) önkormányzati rendelete
Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi előirányzatai bevételei forrásonként. Bevételi jogcímek
Román Nemzetiségi Önkormányzat 10/2015. (II. 11.) RNÖ. sz. határozatának melléklete Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi előirányzatai bevételei forrásonként Bevételi jogcímek
2012. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2012. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2012. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.
7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról
FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról Folyás Község Önkormányzat
2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE
Borsodnádasdi Önkormányzat 1.1. melléklet a... önkormányzati rendelethez 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím 2013. 1 2 3 5 1. I. Önkormányzat
Fülesd, 2011. augusztus 22. Záradék: A rendelet kihirdetésének időpontja 2011. augusztus 23. Dr. Birta Zsuzsanna. Körjegyző
F Ü L E S D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K 1 1 / 2 0 1 1. ( V I I I. 2 3. ) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t A Z Ö N K O R M Á N Y Z A T 2 0
Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének. 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete
Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosításáról Hangony
GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a évi pénzügyi terv végrehajtásáról
GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a pénzügyi terv végrehajtásáról Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
1. számú melléklet a 4/2014.(IV.15) önkormányzati rendelethez Az Izsák Város évi összes bevétele forrásonként
1. számú melléklet Az Izsák Város 2013. évi összes e forrásonként Bevételi forrás megnevezése eredeti ei. Előirányzatok Összesen Összesenből (1=2+3) Működési (2) Felhalmozási (3) mód. telj. % eredeti ei.
Német Nemzetiségi Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K
1.1. melléklet a 2/2012. (II.8.) önkormányzati határozathoz Német Nemzetiségi Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K Sor-szám Bevételi jogcím 1 2 3 1. I. Önkormányzat
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása. A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek.
Tartalom A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek. I II III IA IB II.Aa II.Ba II.b II.c II.d B1 B2 B3 B4 B5 B6 B7 B7-B8 B8 C1 Önkormányzati szintű pénzügyi mérleg Pénzügyi mérleg - Bevételek Pénzügyi
2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3. oszlop 12. sor 1. sz.
E L Ő T E R J E S Z T É S
7. E L Ő T E R J E S Z T É S Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2014. november 24-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Lajosmizsei Közfeladat-ellátó
Borsodnádasd Önkormányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE
Borsodnádasd Önkormányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1.1. melléklet a.../2014. (...) önkormányzati rendelethez 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Ezer forintban Sor - szám Bevételi jogcím
Rábcakapi Község Önkormányzata év költségvetésének mérlege
1.1. melléklet az 5/2015.(V.22.) önkormányzati rendelethez Rábcakapi Község Önkormányzata 2014. év költségvetésének mérlege B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Bevételi jogcímek 1 2 3 4 1. I. Önkormányzat
...Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K
...Önkormányzat melléklet a.../2013. (...) önkormányzati rendelethez 201 ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím Eredeti 201 évi Módosított 1 2 4 5 I. Önkormányzat
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(X.1.) r e n d e l e t e
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(X.1.) r e n d e l e t e az önkormányzat költségvetéséhez és a zárszámadáshoz csatolandó mérlegek, kimutatások tartalmi követelményeinek meghatározásáról
Költségvetési bevételek és kiadások 1..
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/201(VIII.2) önkormányzati rendelete a 9/201(III.26.) rendelettel. a 12/201(IV.25) rendelettel, a 17/201(V.14.) önkormányzati rendelettel módosított
Az önkormányzat bevételei
Összehasonlító táblázat 2010-2012. Az önkormányzat bevételei 2010.12.31. 1 Intézményi működési bevételek 298 432 315 181 222 104 1.1. Polgármesteri Hivatal működési bevételei 152 424 142 967 93 580 1.2.
CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2
1. melléklet 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelethez CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 5 1.3 6 1.4 7 1.5 8 1.6 9 1.7 10 1.8
Önkormányzat 2008. évre tervezett működési, felhalmozási kiadásainak, bevételeinek mérlegszerű bemutatása
Önkormányzat 2008. évre tervezett működési, felhalmozási kiadásainak, bevételeinek mérlegszerű bemutatása I.sz.melléklet Megnevezés 2008. évi 80-as tábla Eredeti Előirányzat Differencia Módosított 80-as
1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása
Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti
Bakonynána Községi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K
Bakonynána Községi Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE 1. melléklet a 5/2013. (V.7.) rendelethez 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Sorszám Bevételi jogcím Eredeti Módosított Teljesítés 1 2
Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban)
3/2010. (II.9.) 1. melléklet [1/2009. (II.19.) Ktr. 2.melléklet] Előirányzat csoport Kiemelt Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban) Előirányzat csoport,
1/2013. (II.15.) rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról
1/2013. (II.15.) rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról Pusztaottlaka Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének
Az önkormányzat és költségvetési szervek bevételei forrásonként
Az önkormányzat és költségvetési szervek bevételei forrásonként 1-A sz. melléklet ÖSSZESEN I.: MÛKÖDÉSI BEVÉTELEK 424 389 4 196 644 4 621 033 INTÉZMÉNYI MÛKÖDÉSI BEVÉTELEK 424 389 1 192 040 1 616 429 Hatósági
B E V É T E L E K K I A D Á S O K
1. melléklet a 2/2013. /II.07./számú önkormányzati rendelethez Szendrő Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének mérlege 1. sz. táblázat Bevételi jogcím B E V É T E L E K Önkormányzat Önkormányzati
1. melléklet a.../2013. (IX...) önkormányzati rendelethez B E V É T E L E K
1. melléklet a.../2013. (IX....) önkormányzati rendelethez B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím Módosítás 1 2 3 4 4 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4) 63 420 63 413 905
Nagykarácsony Község Önkormányzata bevételeinek és kiadásainak mérlege 2012. évre
2011. 2012. % BEVÉTELEK: INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK 3050 3100 101,6 EGYÉB SAJÁTOS BEVÉTELEK 1650 1910 115,8 ÖNKORMÁNYZATOK SAJÁTOS MŰKÖDÉSI BEVÉTELE 67062 59958 89,4 ebből: - Helyi adók, bírságok, pótlékok,
2012. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2012. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.
2013. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2013. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.
B E V É T E L E K. I. fejezet: Önkormányzati költségvetési szervek. Mány község önkormányzata 2009. 2009. évi eredeti előirányzat
1 Mány község önkormányzata 2009. B E V É T E L E K működési célú felhalmozási célú eredeti előirányzat Mósosított 1. sz. melléklet ezer forint Teljesítés % a módosított Előírányza I. fejezet: Önkormányzati
Bekecs Községi önkormányzat. 12/2009.(VI.02.) számú rendelete
Bekecs Községi önkormányzat 12/2009.(VI.02.) számú rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (III.2.) rendelet módosításáról 1. (1) A pótelőirányzatként biztosított LEKI és CÉDE
TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (V. 8.) SZÁMÚ RENDELETE. Az Önkormányzat évi költségvetésének teljesítéséről
TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (V. 8.) SZÁMÚ RENDELETE Az Önkormányzat 2008. évi költségvetésének teljesítéséről Taktaszada Község Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 1992.
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzatának évi tervezett bevételek I. féléves teljesítése
1. sz. melléklet az előterjesztéshez a Előirányzat (rovat) megnevezése Rovatszám módosított százalékában 1 2 3 4 5 6 7 1 Önkormányzat működési támogatása (a - f) B11 1 890 389 1 936 353 1 016 730 52,51%
Költségvetési bevételek és kiadások 1..
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.25.) önkormányzati rendelete a 9/2012.(III.26.) rendelettel. a 12/2012.(IV.25) rendelettel, a 17/2012.(V.14.) 22/2012 (VIII.23.) önkormányzati
Bevételek forrásonkénti alakulása évben 1. sz. melléklet Adatok eft-ban I. Működési bevételek eredeti Módosított 2010.
Bevételek forrásonkénti alakulása 2010. évben 1. sz. melléklet Adatok eft-ban I. Működési bevételek 2010. eredeti 2010. Módosított 2010. teljesítés Saját bevételek összesen: 147 724 171 091 172 405 1.
J E G Y Z Õ K Ö N Y V
Száma:5-5 /2011. J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Újfehértó Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 14-én 14 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal hivatali helyiségében
Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények)
Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények) 10. sz. melléklet Sorszám Bevételi jogcím Tervezett Tényleges 1 2 3 4 1. Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése
Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetés- Vis maior keretből igényelt támogatás
EU támogatással megvalósuló pályázatok Projekt megnevezése: TÁMOP 4.3.1/B-09 Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastrukturális fejlesztése A halmaji Körzeti Iskola és Óvoda rekonstrukciója,
E L Ő T E R J E S Z T É S
1. E L Ő T E R J E S Z T É S Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2014. szeptember 15-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Lajosmizsei Közfeladat-ellátó
T Á J É K O Z T A T Ó
Martfű Város Polgármesterétől T Á J É K O Z T A T Ó a 2009. évi pénzügyi terv I. félévi teljesítéséről Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. sz. törvény 79.. (1) bekezdésében
Nyírpazony Község Önkormányzat összesített
1 NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 16/.(XII.19.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Nyírpazony Község Önkormányzat. évi költségvetéséről és költségvetés vitelének szabályairól szóló 3/.
Bekecs Községi Önkormányzat. 10/2009. (IV.30.) számú rendelete
Bekecs Községi Önkormányzat 1/29. (IV.3.) számú rendelete az önkormányzat 29. évi költségvetéséről szóló 4/29. (III.2.) rendelet módosításáról 1. (1) A pótelőirányzatként biztosított Eu-s támogatás, előirányzatának
50. Költségvetési felhalmozási kiadások (47.+49.)
Vecsés Város Önkormányzat 2007. évre tervezett működési, felhalmozási kiadásainak, bevételeinek mérlegszerű bemutatása Megnevezés Érvényes Módosítás Módosított I.sz.melléklet I. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról Halmaj Község Önkormányzati képviselő-testülete a helyi
B E V É T E L E K. Ezer forintban. 1. sz. táblázat. Módosított előirányzat. Sorszám Bevételi jogcím. 2014. évi előirányzat
1.1. melléklet a 18/2014 (XI.27.) számú önkormányzati rendelethez Szendrő Város Önkormányzata 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Ezer forintban Sorszám Bevételi
Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről
Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Paks Város 2005.évi zárszámadási rendelete - mellékletek
Tartalom A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek. I II III IA IB II.Aa II.Ba II.b II.c II.d B1 B2 B3 B4 B5 B6 B7 C1 C2 Önkormányzati szintű pénzügyi mérleg Pénzügyi mérleg - Bevételek Pénzügyi
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának évi tervezett bevételei
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 2019. évi tervezett bevételei 1. melléklet a./2019.(..) számú Sorszám Előirányzat (rovat) megnevezése Rovatszám előiárnyzat 1 2 3 4 5 6 1 Önkormányzat
1. NAPIREND Ügyiratszám: 5/ 66/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S
1. NAPIREND Ügyiratszám: 5/ 66/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Tapolca Város Önkormányzata, Gyulakeszi Község Önkormányzata és Raposka Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2014. április 25-i nyilvános
Bekecs Községi Önkormányzat 16/2008. (XII.1.) SZÁMÚ RENDELETE 1..
Bekecs Községi Önkormányzat 16/2008. (XII.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 6/2008. (III.03.) számú rendeletének (továbbiakban : R ) módosításáról 1.. A R. 3..-a (1)
Győrújbarát Község Önkormányzat2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK 1.1. ÖSSZEVONT melléklet a.../2015. MÉRLEGE (...) önkormányzati rendelethez
Győrújbarát Község Önkormányzat2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK 1.1. ÖSSZEVONT melléklet a.../2015. MÉRLEGE (...) önkormányzati rendelethez 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím 2015. évi Ezer forintban 2015.
B E V É T E L E K. Ezer forintban. 1. sz. táblázat. Sorszám
1.1. melléklet a.../2013. (...) önkormányzati rendelethez ÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám B E V É T E L E K Bevételi jogcím 2013. évi előirányzat 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4)
Bekecs Községi Önkormányzat. 13/2009. (VII. 27.) számú rendelete
Bekecs Községi Önkormányzat 13/2009 (VII 27) számú rendelete az önkormányzat 2009 évi költségvetéséről szóló 4/2009 (III2) rendelet módosításáról 1 (1) A pótelőirányzatként biztosított központosított,
(1) Az 1. melléklet A oszloptól, F oszlop 7 sorától 124 soráig, meghatározott részletességgel hagyja jóvá. 2.
Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testületének 9/2014. (IV.30.) számú önkormányzati rendelete Kétegyháza Nagyközség a zárszámadásáról 1 Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testülete a Kétegyháza Nagyközség költségvetésének
A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása
Az előterjesztés száma: 14/2014. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. január 29-én, 16:30 órakor megtartandó ülésére A nagyközségi
Az önkormányzat és költségvetési szervei évi költségvetése 1.. II. A költségvetési kiadások 2..
1 Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009. (II.12.) számú rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 2/2008 (II.15.) számú rendeletének módosításáról Lepsény Nagyközség
CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET J A V A S L A T POLGÁRMESTER. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata 2009. évi költségvetési K O N C E P C I Ó J Á R A Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester
2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2014. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3.
Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról
Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a 2013. évi zárszámadásról Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
Előterjesztés az Önkormányzat 2009. évi zárszámadásáról szóló rendelet megtárgyalására és elfogadására
Medgyesbodzás Község Önkormányzatának Polgármesterétől Előterjesztés az Önkormányzat 2009. évi zárszámadásáról szóló rendelet megtárgyalására és elfogadására A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági
Tájékoztató kimutatások, mérlegek Nyékládházi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K
Tájékoztató kimutatások, mérlegek Nyékládházi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE 1. számú tájékoztató tábla B E V É T E L E K Bevételi jogcím 2012. évi 2013.évi 1 2 5 3 1. I. Önkormányzat
Záró rendelkezések. (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik.
31 Kozármisleny Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2006. (VI.20.) Ök.sz. rendelete az Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről szóló 1/2006.(II.14.) Ök. sz. rendelet módosításáról Kozármisleny
T Á J É K O Z T A T Ó
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER T Á J É K O Z T A T Ó a költségvetés I-VIII. havi teljesítéséről, valamint az általános tartalék felhasználásáról
PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K
28/2015. számú előterjesztés 1. melléklete PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K Sorszám Bevételi jogcím 2013. évi tény 2014. évi várható 2015.
B E V É T E L E K. 1. sz. táblázat Ezer forintban. 2013. évi. Sorszám Eredeti előirányzat. Bevételi jogcím. Módosított előirányzat.
1.1. melléklet a 6/2014. (V. 12.) önkormányzati rendelethez LOVÁSZPATONA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁNAK PÉNZÜGYI MÉRLEGE 1. sz. táblázat Ezer forintban Eredeti Módosított 1 2 3 4 5 Teljesítés
2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Sorszám
B E V É T E L E K 1. melléklet a 2/2015. (II. 19.) önkormányzati rendelethez 1.1. sz. táblázat Csatka község Önkormányzat Ezer forintban 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Bevételi jogcím 1 2
CSEMŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉS
CSEMŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉS bevételi főösszeg: 471.487.000 Ft kiadási főösszeg: 471.487.000 Ft bevételi főösszeg: 156.230.000 Ft kiadási főösszeg: 156.230.000 Ft ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI
Borsodnádasdi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE. B E V É T E L E K Ezer forintban
Borsodnádasdi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1.1. melléklet a 7/2014.(IV.30.) önkormányzati rendelethez 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Ezer forintban Sor - szám Bevételi jogcím
Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról. I.) Bevezetés
Tisztelt Képviselő-testület! Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról I.) Bevezetés Tengelic Község Önkormányzatának gazdálkodása, könyvvezetése
Pécs M.J.V.Önkorm.összevont költségvetési mérlege és a kisebbségi önkormányzatok mérlege
Költségvetés Pécs M.J.V.Önkorm.összevont költségvetési mérlege és a kisebbségi önkormányzatok mérlege 1. melléklet a /2011.(..) önkormányzati rendelethez M ű k ö d é s i b e v é t e l e k M ű k öd é s
Budapest-Csepel Önkormányzata 2004.évi bevételeinek alakulása források szerint
1 1.számú melléklet Budapest-Csepel Önkormányzata évi bevételeinek alakulása források szerint Sor- évi évi szám Megnevezés 2003. Index Index 1. 2. 3. 4. 5. 6. 6/4 6/5 1. Alaptevékenység bevételei 332 128
1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen
Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 68 513 2.Intézményi működési bevétel 26 617 3. Hatósági jogkörhöz
B E V É T E L E K Ezer forintban
1.1. melléklet a 2/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelethez Lovászpatona Község Önkormányzata 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám B E V É T E L E K Bevételi jogcím Ezer
B E V É T E L E K. 1. sz. táblázat évi. Sorszám Bevételi jogcím. Módosított előirányzat. Eredeti előirányzat
1.1. melléklet az 5/2014. (V. 12.) önkormányzati rendelethez LOVÁSZPATONA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Bevételi jogcím B E V É T E L E K Eredeti Módosított
Borsodnádasd Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K évi előirányzat. I. sz. módosítás
Borsodnádasd Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE 1. melléklet a.../2012. (...) önkormányzati rendelethez 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím B E V É T E L E K I. sz. I 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Önkormányzati kiadások mérlege 2014.
Önkormányzati kiadások mérlege 2014. 1.melléklet ezer Ft-ban megnevezés 2012. évi tény 2013. évi várható teljesítés ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESEN 2014. eredeti ei. Személyi juttatások 402 464 284 450 298 919 Munkaadókat
Tiszacsécse község Önkormányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK BEVÉTELE ÉS KIADÁSA B E V É T E L E K
Tiszacsécse község Önkormányzat 1.melléklet a 4/2014. (III. 11.) önkormányzati rendelethez 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK BEVÉTELE ÉS KIADÁSA B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi
TISZAÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K
1.1. melléklet TISZAÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 27. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K Sorszám Bevételi jogcímek teljesítés %- a 1. Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+ +.1.6.)
Budafok-Tétény Budapest, XXII. kerületi Önkormányzat 2012. évi tervezett bevételei
Sor Budafok-Tétény Budapest, XXII. kerületi Önkormányzat 2012. évi tervezett bevételei Bevételek jogcímei 2012. évi 1. melléklet a 24/2012.(XI.19.) 2012. évi 1 2 3 4 5 Közhatalmi bevételek 16 412 2 507
Tiszacsécse község Önkormányzat ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁNAK BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI B E V É T E L E K
Tiszacsécse község Önkormányzat 1. melléklet az 5/2014. (V. 20.) önkormányzati rendelethez 2013. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁNAK BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Ezer forintban Bevételi jogcím
2012 PMINFO - I. negyedév
A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 365028 1251 07 0200 889900 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 2400 Dunaújváros Bartók Béla