Az elemi iskolai képzésnek alapvető feladata az anyanyelvi nevelés eredményes
|
|
- Kornélia Juhászné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Hegyezd a füled! Helyesírási szoftver III. osz tályosok számára 1 Pálfi Levente Az elemi iskolai képzésnek alapvető feladata az anyanyelvi nevelés eredményes és hatékony megvalósítása, hiszen csak a megfelelő minőségű és szintű nyelvi fejlettség teszi lehetővé az oktatás és nevelés egyéb feladatainak megoldását. A nyelv minden emberi magatartást és cselekvésmódot átfog, tehát fontos, hogy a tanító hogyan teremti meg az anyanyelvi műveltség alapjait. A kisiskolás gyermekek életének lényeges elemévé vált a tömegkommunikáció és a modern információs-kommunikációs technikák használata. Olvasási és írási szokásaikat befolyásolja, hogy egészen fiatal koruktól kezdve használják az internetet. A mobiltelefonok és a számítógépek használatával egy újfajta viszonyulás is kialakul a helyesíráshoz és ennek normáihoz. Terjednek azok a kommunikációs formák, amelyekben a partnerek eltekintenek a helyesírási szabályok szigorú betartásától. Más helyesírási norma vonatkozik bizonyos típusú elektronikus szövegekre, mint a hagyományos papír alapú írásra. Továbbra is fontos helyesírást tanítani az iskolában, de a célok és a feladatok meghatározásában, a módszerek és eszközök megválasztásában tekintettel kell lenni a környezetünkben zajló változásokra: a tanulók érdeklődésének, gondolkodásának és tanulási sajátosságainak az átalakulására, a nyelvi kódváltásra beszédben és írásban egyaránt. A helyesírási készségek fejlesztésére kiváló lehetőségnek ígérkezett egy megfelelő oktatóprogram kidolgozása. Napjainkban a gyermekeket egyre jobban vonzza és érdekli a számítógép világa. Ebben a térben és csatornán könnyebben meg lehet közelíteni őket. Úgy döntöttünk, hogy oktatóprogram segítségével fogjuk fejleszteni a gyermekek helyesírási készségét. Egy gyermekbarát, játékos, színes, vonzó oktatóprogram sokkal hatékonyabb lehet a hagyományosabb módszereknél. A Hegyezd a füled! oktatóprogramnak az a célja, hogy játékosan, szórakozva automatizálódjanak a helyesírási szabályok anélkül, hogy a gyermekek észrevegyék, hogy valójában tanulnak és gyakorolnak. A programozott oktatás tulajdonképpen individualizált oktatás, amely a tanulókat előre megtervezett lépések sorozatán, tananyagelemekből felépített algoritmus szerint vezeti a kitűzött tanulási cél eléréséhez. A Hegyezd a füled! helyesírási program 3. osztályos kisiskolásoknak készült a jelenleg érvényben lévő tanterv alapján. 2 A helyesírás gyakoroltatását tűzte ki célul, de ezen túl az ismereteket bővíti, szakköri feladatmegol- 1 Az oktatóprogramot az I-es fokozati módszertani-tudományos dolgozat elkészítésekor szerkesztettem és próbáltam ki. Témavezető Demény Piroska, a Babeş Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézetének docense. 2 Anexa nr.2 la ordinul ministrului educaţiei naţionale nr. 5003/ ; Programa şcolară pentru disciplina Limba şi literatura maternă maghiară clasele a III-a a IV-a, Bucuresti
2 MÓDSZERTÁR dásokra vagy versenyekre való felkészítésre is alkalmas. A tanító az osztály tudásszintjének megfelelően választhatja ki a kérdéseket, feladatokat, s azokat interaktív táblán vagy papír alapú munkalapként is alkalmazhatja. Az oktatóprogram egyaránt alkalmas arra, hogy a tanulók otthon használják, illetve hogy a pedagógus munkáját segítsék az iskolai oktatás során. A Hegyezd a füled! témáját tekintve gyakorló program, hiszen a helyesírási készség fejlesztését szolgálja azáltal, hogy a már meglévő ismereteket megerősítve új készségeket gyakoroltat be. A lineáris programok csoportjába sorolható, hiszen a gyakorlatok után mosolygós ikonnal azonnali visszajelzést biztosít, így bátorítva a további munkát. Ezzel tulajdonképpen a program célját is jelzi: a szoftver nem értékelésre készült, hanem gyakorlásra. A programot úgy állítottuk össze, hogy a gyermeknek lehetősége legyen egyéni, önálló munkára, s az egyéni munka végén visszajelzést is kapjon a teljesítményéről. Minden jól elvégzett feladatát mosolygó arccal jutalmazzuk. Téves feladatmegoldás esetén a program nem ad visszajelzést, a tanuló átléphet a következő feladat megoldásához, de a program végén százalékos teljesítményértékelésben lesz része. Ugyanakkor lehetősége van visszanézni a feladatokat, s a hibásan megoldott feladatot jelzi a program is. Nagy előnye a helyesírási oktatóprogramnak, hogy minden újrajátszáskor generálja a válaszok sorrendjét. Így a tanuló mindig új sorrendben találkozik a válaszokkal, ami segít a tudatos feladatmegoldásban. Oktatóprogramunk legfőbb céljai: 1. Az esélyegyenlőtlenség csökkentése, a tanulók egyéni különbségeinek hatékony kezelése (egyénre szabott feladat-összeállítási lehetőség); 2. A tanulók önellenőrzésének fejlesztése (feladatmegoldás közben folyamatos viszszajelzés az elért eredményről); 3. A lényeglátás és a problémamegoldó gondolkodás fejlesztése (elemzési feladatok); 4. A problémák egyértelmű és egzakt megfogalmazása (magyarázatok, definíciók megjelenése); 5. A lényeglátás fejlesztése (változatos formájú, tartalmú feladatok); 6. Információszerzés, szelektálás és feldolgozás módszereinek bővítése és új alternatívák bemutatása a tananyag strukturálásában (a hagyományostól eltérő feladatmegoldás), 7. Új módszerek (kooperatív technikák) alkalmazása az élményszerű és a hatékonyabb tanítás-tanulás érdekében (a fiatalok számára vonzó digitális technika alkalmazása); 8. A magyar helyesírás iránti érdeklődés felkeltése, és a tanulási folyamatban az aktív részvételhez a motiváció biztosítása (a tanulók számára vonzó digitális technika alkalmazása); 9. Közösségfejlesztés, szociális kompetencia fejlesztése (egyéni, páros, kiscsoportos, nagycsoportos munkaformák alkalmazásának lehetősége); 10. Információk közötti válogatás képességének erősítése (feladatválasztásos tesztkérdésekben a helyes kiválasztása); 53
3 11. Kommunikációs képesség és pontosság (az írásos feladatok értelmezése, megértése, majd a válasz kiválasztása vagy a pontos karakterlánc beírása); 12. Sikerélmény biztosítása. (A tesztkérdések sajátossága, hogy a tanuló mindenképpen tud valamit válaszolni a kérdésre, a nem tudás kevésbé elkeserítő számára. Viszsza lehet térni az elvétett feladathoz, ez alkalmat ad a gyakorlásra, bevésésre). Értékelési lehetőségek A Hegyezd a füled! helyesírási szoftver a gyakorláson kívül a tudásmérés eszköze is. A teljesítményt a felhasználó folyamatosan követheti a képernyőn (látható a helyes válaszok száma és százalékos aránya). A pedagógusnak több lehetősége adódik az értékelésre. Diagnosztizálás esetén megállapíthatja a korábbi teljesítményhez viszonyított szintet, illetve azt, hogy a tanultakból mit kell begyakorolni, ismételni. Egyénileg kimutatható, hogy milyen típusú feladatok okoznak gondot a tanulónak. Egy-egy tanuló fejlődése a korábbi eredmények grafikonos és táblázatos ábrázolásával követhető, a tanuló számszerű teljesítménye a feladatmegoldás során megfigyelhető (hány kérdésből hányra válaszol helyesen és a helyes válaszok százalékos aránya). Osztályzatot a program nem ad, hogy a pedagógusnak kellő flexibilitást biztosítson az egyénre szabott értékeléshez. Folyamatos értékelésre óra elején és végén lehet sort keríteni ismételt feladatmegoldásokkal, párbajozással, csoportos feladatmegoldással. Technikai feltételek: A program egyaránt alkalmazható önálló egységeken, táblagépeken, okos telefonokon, interaktív táblán, kompatibilis a Windows és az Android verzióra is. Futtatásához két szoftver telepítése szükséges: a használt eszközre telepíteni kell a Flash Player és az Adobe Air szoftvereket, de nincs szükség az Adobe Captivate szoftverre ahhoz, hogy az oktatóprogram alkalmazható legyen. A programot az Adobe Captivate 8 program segítségével szerkesztettük. Gyors és hasznos eszköz, aminek a segítségével e-learning tartalmakat (például útmutatókat, oktatóanyagokat, szimulációkat, interaktív kérdőíveket stb.) lehet alkotni. A program lehetővé teszi a hangok, képek, filmek/videók, interaktív gombok beillesztését, továbbá széles körű beállításoknak ad helyet, s megfelel minden igénynek ahhoz, hogy e-learning tartalmat tudjunk előállítani. Segítségével tartalmat lehet adaptálni különböző mobil eszközökhöz, webhez, desktophoz. Működéséhez nincs szükség különös számítógépre, a gyakorlatokat futtatni lehet okos telefonon, táblagépen is. Lehetővé teszi a helyesírási készség gyakorlását úgy, hogy a gyermek állandóan kap visszacsatolást a munkájával kapcsolatban. A programban hat tanulási egységet dolgoztunk fel. Megalkotásukkor szem előtt tartottuk az érvényben lévő 3. osztályos tantervet. Érdekes, ugyanakkor gondolkodtató és változatos feladatokat terveztünk a különféle modulokba. A teljes program komplex egységet alkot: kezdő oldala tartalmazza a fejezeteket, ahonnan a játékos szabadon kiválaszthatja azt a modult, amelyiken gyakorolni szeretne. 54
4 MÓDSZERTÁR 1. ábra: Választható modulok. Az oktató program kezdő oldala Az oktatóprogram moduljait egy-egy kutyafajta jelképezi. A gyakorló gyermeknek mindig egy bizonyos feladattípusra kell hegyeznie a fülét (Hegyezd a füled a nevekre! Hegyezd a füled a magánhangzókra! stb). Miután a gyermek megoldott egy feladatot, rögtön visszajelzést kap: helyes megoldás esetében mosolygó arcot, mert sikeresen elvégezte a feladatát; helytelen megoldás estében nem kap büntetést, szomorú arc sem jelzi a sikertelenséget, a program viszont azonnal egy új feladatot generál. A modul végén a tanuló teljes képet kap a munkájáról: a játék utolsó ablaka tartalmazza a százalékos teljesítményt, megmutatja, hogy hány feladatot oldott meg helyesen, hányat hibásan. Ezek után a tanulók ellenőrizhetik a megoldásaikat, mert az ezt jelző gombra kattintva a program végigvezeti őket a feladatokon, ahol a helyes megoldások mellett a téves megoldások helyes változata is megjelenik. A program minden újrajátszás esetén újragenerálja a válaszok sorrendjét, így a gyakorlás nem válik unalmassá. Az oktatóprogram a helyesírás hat különböző területét fejleszti: szótagolást-elválasztást, a j hang jelölését, a köznevek és tulajdonnevek helyesírását, a magánhangzók helyesírását, a mássalhangzók helyesírását és a helyes toldalékolást. Ezt tükrözi a modulok neve is (lásd a fenti ábrát). Minden modul kezdőlappal indít, melyen a kiválasztott kutya képe és az egység megnevezése szerepel. Íme a hatodik modul kezdőlapja. 55
5 2. ábra: Hegyezd a füled a toldalékokra! című modul kezdőlapja A kezdőlap után sorra következnek az egységhez tartozó változatos feladatok. A következő ábrán a toldalékokkal foglalkozó modulból láthatunk egy példát, ahol a -ba, -be, -ban, -ben toldalékok használatát gyakorolhatják a tanulók. 3. ábra: Helyviszonyok és toldalékok 56
6 MÓDSZERTÁR A mondatkiegészítéses feladat előnye, hogy a toldalékolandó szavakat mondatöszszefüggésben látja a gyermek, s a válaszadást segíti a mondat végén zárójelben lévő kérdés is. Az egységek végén a tanuló ellenőrizheti saját teljesítményét. 4. ábra: A Hegyezd a füled! oktató program utolsó oldala A program lehetőséget biztosít a hibák ellenőrzésére, újragondolására és javítására. Az egység végére érve a tanuló visszatérhet az önellenőrző oldalra, megfigyelheti az elrontott feladatot, és javíthatja azt. Az oktatóprogram felépítése, illetve a feladatok változatossága a harmadik osztályos gyermeknek játékos kedvet biztosít, a helyes megoldás esetén szerzett mosolygó arc modulonként más típusú, a fejezetek designja is más, sőt jelképes logójuk is kedves, fülét hegyző kutyát ábrázol, hiszen a jól halló kutyához hasonlóan a gyermeknek is felhívja a figyelmét, hogy a feladatok megoldásában ébernek kell lennie, jól oda kell figyelnie.a feladattípusok változatosak: feleletválasztós feladatok (egy helyes, több helyes válasz típusúak), alternatív és asszociációs feladatok, feleletalkotó, rövid választ igénylő feladatok, szekvenciák elrendezése, kiegészítések. A különböző egységeknek nincs meghatározott megoldási sorrendje: a gyermek éppen azt a modult oldhatja, amelyet szeretne, vagy azt, amit a tanító ajánl neki. A pedagógus így differenciáltan gyakoroltathat, és arra a helyesírási problémára fókuszálhat, ahol a gyermeknek hiányosságai vannak. Egy modult akár többször is megoldásra ajánlhat, hiszen modulon belül is újragenerálódnak a feladatok. 57
7 A Hegyezd a füled! oktatóprogram kiemelt célja az új tevékenységi formák bevezetése (digitális technika), ugyanakkor a helyesírás gyakorlási módszereinek bővítése, differenciált alkalmazása, hisz csak változatos módszerekkel és feladattípusokkal lehet biztosítani azt, hogy minden gyermek a lehetőségeihez képest megfelelően fejlődjön. Irodalom *** A magyar helyesírás szabályai, 12. kiadás, Akadémiai Kiadó, *** Programa şcolară pentru disciplina Limba și literatura maternă maghiară, clasele a III-a a IV-a. Bucureşti, MEN, Anexa nr. 2 la ordinul ministrului educaţiei naţionale nr. 5003/
Tanítói útmutató, módszertan
Tanítói útmutató, módszertan Dr. Hibbey oktatószoftverek Digitális nyelvi, irodalmi és kommunikációs feladatgyűjtemény 1-4. osztály Tatabánya, 2011. A Dr. Hibbey számítógépes oktatóprogramok kimondottan
Tanítói útmutató, módszertan
Tanítói útmutató, módszertan Dr. Hibbey oktatószoftverek Digitális matematikai feladatgyűjtemény 1-4. osztály Tatabánya, 2011. A Dr. Hibbey számítógépes oktatóprogramok kimondottan az általános iskolai
Kliensoldali rendszerkövetelmények
Az elearning öltöztet!?! Koncz Zsuzsanna módszertani szakértő Neting Informatika Kft. Öltözködési tanácsok tananyag bemutatása Technikai információk Navigáció, ikonok, jelölések A tananyag tartalma, felépítése,
Tanári útmutató, módszertan
Tanári útmutató, módszertan Dr. Hibbey oktatószoftverek Digitális fizikai feladatgyűjtemény 7-8. osztály Tatabánya, 2012. A Dr. Hibbey számítógépes oktatóprogramok kimondottan az általános iskolai tananyag
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
Tanári útmutató, módszertan
Tanári útmutató, módszertan Dr. Hibbey oktatószoftverek Digitális magyar nyelvi és kommunikációs feladatgyűjtemény 5-8. osztály Tatabánya, 20. A Dr. Hibbey számítógépes oktatóprogramok kimondottan az általános
AZ INFO-KOMMUNIKÁCIÓS TECHNOLÓGIA (IKT) HASZNÁLATA. Szövegértés-szövegalkotás területen
AZ INFO-KOMMUNIKÁCIÓS TECHNOLÓGIA (IKT) HASZNÁLATA Szövegértés-szövegalkotás területen Készítette: Horváth Erzsébet Borsos Miklós Általános Iskola Ajka A számítógép életünk része, mindenkinek aki ebben
Digitális tanulás lehetőségei alsó tagozaton Kukk Ibolya
Digitális tanulás lehetőségei alsó tagozaton Kukk Ibolya DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája kukkibolya@gmail.com régen napjainkban (képek forrása: http://www.ofcom.org.uk/static/
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben
A kreatív tudás megalapozása kisiskolás korban
A kreativitás nem a zenéről és a művészetekről szól. Ez egy élettel kapcsolatos attitűd, egy olyan, amelyre mindenkinek szükséges van. (Guy Claxon) XXVI. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2018 A kreativitás fejlesztése
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható
2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje.
2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje. Az oktatási folyamat tervezése a központi kerettanterv alapján a helyi tanterv elkészítésével kezdődik. A szakmai munkaközösség tagjai
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Molnárné Kiss Éva MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti 1 0,5 óraszám Összóraszám
ÜDVÖZÖLJÜK AZ M-ROAD PLATFORM FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓJÁBAN
ÜDVÖZÖLJÜK AZ M-ROAD PLATFORM FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓJÁBAN Milyen általános követelményekkel kell számoljunk? Mint minden IKT eszköznek, a jelen m-learning platformnak is megvannak a maga technikai követelményei,
Óratípusok. Dr. Nyéki Lajos 2016
Óratípusok Dr. Nyéki Lajos 2016 Bevezetés Az oktatási folyamatban alkalmazott szervezeti formák legfontosabb komponense a tanítási óra. Az ismeret-elsajátítás alapegysége a témakör. A tanítási órák felosztása,
-3- -a zavartalan munka biztosítása. - felolvasással, egyéni javítással. 2. Házi feladat ellenőrzése: Tk. 100/12. FOM
ÓRATERVEZET Tantárgy: Magyar nyelv Osztály: 5.d Az óra címe: Hangalak és jelentés a szavakban A tematikus egység: A szavak alakja és szerkezete. Az óra célja: A tudatos és igényes szóbeli és írásbeli nyelvhasználat
EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA SÁRI ÉVA Bemutatásra kerülő két képzés címe I. Szakmai megújító képzés középiskolában
A DigiKresz internetes gyakorló program hatékony segítség az elméleti oktatást követő vizsga eredményességének növelésében.
DIGIKRESZ internetes gyakorló program Kedves Felhasználó! A DigiKresz internetes gyakorló program hatékony segítség az elméleti oktatást követő vizsga eredményességének növelésében. A program előnyei a
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása
Telepítési útmutató a SMART Notebook 10.6 oktatói szoftverhez
Telepítési útmutató a SMART Notebook 10.6 oktatói szoftverhez Tisztelt Felhasználó! Ezt a dokumentációt abból a célból hoztuk létre, hogy segítse Önt a telepítés során. Kövesse az alábbi lépéseket, és
Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat
Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN
Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN A képzés célja A vállalkozások hatékonyságának növelése a munkatársak kommunikációs technikájának, eszközeinek,
Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez
Tisztelt Felhasználó! Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez Ezt a dokumentációt abból a célból hoztuk létre, hogy segítse Önt a telepítés során. Kövesse az alábbi lépéseket, és a telepítés
A digitális korszak kihívásai és módszerei az egyetemi oktatásban
Csapó Benő http://www.staff.u-szeged.hu/~csapo A digitális korszak kihívásai és módszerei az egyetemi oktatásban Interdiszciplináris és komplex megközelítésű digitális tananyagfejlesztés a természettudományi
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,
M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK
M5004 FELDTOK Felnőttoktatási és képzési tevékenysége során alkotó módon alkalmazza a felnőttek tanulásának lélektani 4 törvényszerűségeit a) a felnőtt tanuló motiválására formális tanulmányai 5 során
Poszeidon e-learning oktatóanyag SÚGÓ
e-learning oktatóanyag SÚGÓ Tartalom Poszeidon e-learning oktatóanyag... 1 1. A tananyag jellemzői... 3 2. A tanulói felület... 4 3. Oldalstátuszok... 5 1. Szimulációk... 6 2. Teszt... 8 3. Gyakorlófeladat...
KORSZERŰ KOMPETENCIA- ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ OKTATÁSI ÉS KÉPZÉSI MÓDSZEREK KÖNYVTÁRI ALKALMAZÁSA VÁCZY ZSUZSA SZOMBATHELY, OKTÓBER 1.
KORSZERŰ KOMPETENCIA- ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ OKTATÁSI ÉS KÉPZÉSI MÓDSZEREK KÖNYVTÁRI ALKALMAZÁSA VÁCZY ZSUZSA SZOMBATHELY, 2018. OKTÓBER 1. A KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, KÉPZÉS Az Európai Parlament és Tanács
OKM ISKOLAI EREDMÉNYEK
OKM ISKOLAI EREDMÉNYEK Statisztikai alapfogalmak Item Statisztikai alapfogalmak Átlag Leggyakrabban: számtani átlag Egyetlen számadat jól jellemzi az eredményeket Óvatosan: elfed Statisztikai alapfogalmak
Nemzeti tananyagfejlesztés és országos referenciaiskola hálózat kialakítása digitális kiegészítő oktatási anyagok létrehozása az új NAT hoz
Nemzeti tananyagfejlesztés és országos referenciaiskola hálózat kialakítása digitális kiegészítő oktatási anyagok létrehozása az új NAT hoz TARTALOMFEJLESZTŐK FELADATAI Koczor Margit Budapest, 2013. 09.
Hogyan lehet a nappali tagozatos hallgatókat éjjel is tanítani?
Hogyan lehet a nappali tagozatos hallgatókat éjjel is tanítani? Dr. Létray Zoltán Egyetemi docens EIK igazgató Széchenyi István Egyetem Az előadás tartalma: E-learning rendszer bevezetése a Széchenyi István
AZ OKOSPORTÁL BEMUTATÁSA A PORTÁL HASZNÁLATA OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN
A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés EFOP-3.2.2-VEKOP-15-2016-00001 AZ OKOSPORTÁL BEMUTATÁSA A PORTÁL HASZNÁLATA OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN
Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton.
Természetismeret 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton. 1. Tervezzen egymásra épülő tevékenységeket az élő környezet megismerésére vonatkozóan!
Lépj be a SZÓKINCS oldalra. (A honlap fejlécében kattints a SZÓKINCS menüpontra.)
Lépj be a SZÓKINCS oldalra. (A honlap fejlécében kattints a SZÓKINCS menüpontra.) A szókincs modul menüpontja a fejlécben Itt az alábbiakat fogod látni: - ismertető szövegdoboz ("MI EZ, ÉS HOGYAN MŰKÖDIK?")
Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu
Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben IKT kompetenciák Farkas András f_andras@bdf.hu A tanítás holisztikus folyamat, összekapcsolja a nézeteket, a tantárgyakat egymással és a tanulók személyes
A GYERMEKBARÁT PROGRAM
A GYERMEKBARÁT PROGRAM A program jellemzői I. Alapdokumentum az ún. kompetencia alapú fejlesztéshez a szövegértés és szövegalkotás területén. A program kedvez a gyakorlati felhasználásban szükség szerint
A KÜLÖNBÖZŐ TANULÁSI KERETEK MODELLKÍSÉRLETEI DIGITÁLIS TANULÁSI KÖRNYEZETBEN
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA A KÜLÖNBÖZŐ TANULÁSI KERETEK MODELLKÍSÉRLETEI DIGITÁLIS TANULÁSI KÖRNYEZETBEN TÁMOP-4.2.2.D A KUTATÁS ELŐZMÉNYEI IKT eszközökkel támogatott, formális tanulási kereteket támogató
DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON
DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben
Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő
Nem az számít, hány könyved van, hanem az, hogy milyen jók a könyvek. SENECA Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Társadalomismeret Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő 1
EFOP Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel
EFOP-3.3.7-17-2017-00027 Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel A projektben részt vevő intézmények Szandaszőlősi Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola Damjanich
Súgó. Tartalomjegyzék. 1.A tanulói felület Oldalstátuszok Ikonok használata...5
Tartalomjegyzék 1.A tanulói felület...2 2.Oldalstátuszok...4 3.Ikonok használata...5 3.1 Kötelező tartalmakat megjelenítő ikonok... 5 3.2 Kiegészítő tartalmakat megjelenítő ikonok... 5 4.A tananyag felépítése...6
Telepítési útmutató a SMART Response 2009 szoftverhez
Telepítési útmutató a SMART Response 2009 szoftverhez Tisztelt Felhasználó! Ezt a dokumentációt abból a célból hoztuk létre, hogy segítse Önt a telepítés során. Kövesse az alábbi lépéseket, és a telepítés
DIAGNOSZTIKUS MÉRÉS. 33. modul
Matematika A 3. évfolyam DIAGNOSZTIKUS MÉRÉS 33. modul Készítette: KONRÁD ÁGNES matematika A 3. ÉVFOLYAM 33. modul DIAGNOSZTIKUS MÉRÉS MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási
Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után
Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822
Programozásban kezdőknek ajánlom. SZERZŐ: Szilágyi Csilla. Oldal1
Milyen kincseket rejt az erdő? Kubu maci és barátai segítségével választ kapunk a kérdésre. A mesekönyv szerkesztése közben a tanulók megismerkednek a Scatch programozás alapjaival. Fejlődik problémamegoldó
BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL
BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL A kompetencia-alapú oktatás megvalósítása a fényeslitkei és tiszakanyári iskolákban HEFOP-3.1.3-05/1.-2005-10-0312/1.0
- Olvasás: Hangos olvasás gyakorlása; olvasmányhoz kapcsolódó feladatok megoldása
Óraterv/Foglalkozásterv Tanulásirányítás A pedagógus neve: Novák Ágnes Műveltségi terület: napközi Tantárgy/foglalkozás: tanulásirányítás Osztály: 3. osztály Az óra/foglalkozás témája: A házi feladatok
GEOMATECH @ Sikerélmény a tanulásban
GEOMATECH @ Sikerélmény a tanulásban A KÉPZÉS RÖVID ISMERTETÉSE A GEOMATECH matematikai és természettudományos feladattár és képzés-támogatási portál olyan korszerű, digitális, a Nemzeti alaptantervhez
EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ
1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 01. 07.-2018. 04.
Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 3. Tantervi követelmények
Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 3. Tantervi követelmények A tanítási-tanulási folyamat rendszeralkotó tényezői Képzési inputok (tanterv, kurzustartalmak) Transzformáció (oktatási folyamat)
A pedagógiai értékelés Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 A prezentációt összeállította: Marton Eszter
A pedagógiai értékelés Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 A prezentációt összeállította: Marton Eszter Fogalma a pedagógiai értékelés nem más, mint a pedagógiai információk szervezett
Résztvevői ütemterv. A Szabad hozzáférésű komplex természettudományos tananyagok tanórai és tanórán kívüli felhasználása c. továbbképzési program
Résztvevői ütemterv A Szabad hozzáférésű komplex természettudományos tananyagok tanórai és tanórán kívüli felhasználása c. továbbképzési program A továbbképzés: alapítási engedély száma: óraszáma (megszerezhető
www.dinasztia.hu Egyedülálló, játékos készségfejlesztő rendszer Képességfejlesztő játék csoportos foglalkozásokra, de akár egyéni fejlesztésre is!
Egyedülálló, játékos készségfejlesztő rendszer átfogó, komplex sorozat, mely az iskolaérettség szempontjából lényeges, összes képességet fejleszti: megfigyelés, összpontosítás, kitartás, problémamegoldó
A hatékony, önálló tanulás kompetenciájának fejleszthetősége elektronikus tananyagokban
A hatékony, önálló tanulás kompetenciájának fejleszthetősége elektronikus tananyagokban Mikóné Márton Julianna julim@de-efk.hu Multimédia az oktatásban 2009 Debrecen, 2009. június 25. Kompetencia A kompetencia
Sakk logika Jó gyakorlat
Sakk logika Jó gyakorlat a telki Pipacsvirág Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában A sakk-logika oktatása a Pipacsvirág Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában 2001 Megnyílik
Digitális kompetenciák fejlesztése a pedagógus-továbbképzésben
Digitális kompetenciák fejlesztése a pedagógus-továbbképzésben Könczöl Tamás igazgató elearning Igazgatóság Sulinet etanulás Módszertani és Kompetencia Központ Educatio KHT. IKT - Információs és Kommunikációs
A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP
A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP-3.1.2-16-2016-00001 A KOMPLEX ALAPPROGRAM SZAKMAI TARTALMA DR. RÉVÉSZ LÁSZLÓ A PROJEKT EFOP 3.1.2-16 Kiemelt projekt keretében Időtartam:
A pedagógus önértékelő kérdőíve
A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0
MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP. Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban
MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban Pasaréti Otília, Infor Éra 2009 TARTALOM A kutatás célja Interaktív mese A Meseszerkesztő bemutatása A kutatás menete A program fejlődése
A TANKÖNYVFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJÉNEK TAPASZTALATAI ÉS EREDMÉNYEI KOJANITZ LÁSZLÓ
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TANKÖNYVFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJÉNEK TAPASZTALATAI ÉS EREDMÉNYEI KOJANITZ
MAGYAR IRODALOM ÓRAVÁZLAT
MAGYAR IRODALOM ÓRAVÁZLAT A pedagógus neve: Tarné Éder Marianna Műveltségi terület: tanító Tantárgy: magyar irodalom Osztály: 4. b Az óra témája: "Itt élned, halnod kell " történelmi projekt A kalandozások
Modern hangzatok SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI KOMPETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Fuvola tanszak (9-15. életév)
TÁMOP 3.1.4-08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI
Munkaformák. Dr. Nyéki Lajos 2016
Munkaformák Dr. Nyéki Lajos 2016 Az oktatás munkaformái Az oktatási folyamat szervezésében a szervezeti formák mellett további differenciálás is lehetséges, attól függően, hogy a tanár a tanítási-tanulási
PROJEKTTERV Értünk, csak mi tehetünk! Diákvezető képzés a kollégiumban
PROJEKTTERV Értünk, csak mi tehetünk! Diákvezető képzés a kollégiumban Időpont: 2010. február 22. A projekt célja: A diákok jogi tudásának, ismeretének bővítése, gyakorlati feladatok keretében felkészíteni
OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP 3.1.1 08/1-2008-002 21. századi közoktatás fejlesztés, koordináció. elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER
elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő méréshez nyújt információkat.
Kulcskompetenciák kereszttüzében Az idegennyelv-tanulás és az ICT kapcsolata egy olasz multimédiás tananyagon keresztül
Kulcskompetenciák kereszttüzében Az idegennyelv-tanulás és az ICT kapcsolata egy olasz multimédiás tananyagon keresztül Istókovics Nóra KE-CSPFK Művelődésszervező szak Az előadás célja: Az ICT fontosságának
Ötletek a magyar mint idegen nyelv tanításához feladattípusok szerint
Gedeon Márta Barátka Agnieszka Varsói Tudományegyetem, Magyar Tanszék Ötletek a magyar mint idegen nyelv tanításához feladattípusok szerint Minden nyelvtanár általában valamilyen taneszköz segítségével
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézet
LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018
LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 1. A munkaközösség tagjai: Jantos Szilvia Mikulás Rolandné Vassné Técsy Edit 2. Éves munkaprogram: Szeptember OKTV nevezés (szept. 22.) versenyek
Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai
Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel
TANULÁSMÓDSZERTAN TANTERV AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 5-6. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE
TANULÁSMÓDSZERTAN TANTERV AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 5-6. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Tanulásmódszertan helyi tanterv alapjai A NAT 110/2012. rendelete alapján, valamint az Oktatáskutató
Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.
2008/2009. tanév Helyzetelemzés A 2004/2005-ös tanévvel kezdődően működik iskolánkban az integrációs rendszer, s ennek részeként követelmény lett a módszertani ismeretek frissítése, újítása és bővítése.
HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN
2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta
Gaskó Krisztina április 13. A könyvtár-pedagógia módszertana képzés. Készült Golnhofer Erzsébet anyagainak felhasználásával
Gaskó Krisztina 2011. április 13. A könyvtár-pedagógia módszertana képzés Készült Golnhofer Erzsébet anyagainak felhasználásával Mit várnak a pedagógusok az értékeléstől? Pontos információ a tanulók tudásáról
Funkcionális analfabétizmus felszámolása programterv
Funkcionális analfabétizmus felszámolása programterv TÉA- ÓA- Z 1-2 TATAO FOGAA, TÉNYÉG, ÓDZ FADAT A magyar ábécé kis- és nagybetűinek felismerése nyomtatott és kézírásos formában. A magyar ábécé kis-
Az elektronikus tanulási környezet pedagógiai kérdéseivel foglalkozó kutatási eredményeink
MELLearN - EULLearN 3. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia Korszer tanítási-tanulási környezetek a lifelong learning támogatására 2007. április 13. Az elektronikus tanulási környezet
Óraterv B változat. A pedagógus neve: Izsák Dávid...
Óraterv B változat A pedagógus neve: Izsák Dávid... Műveltségi terület: Nemzetiségi német nyelv (nyelvoktató)... Tantárgy: Nemzetiségi német nyelv... Osztály: 4.a... Az óra témája: Was ist für wen?...
A TESTNEVELÉS ÉS SPORT VALAMINT MÁS MŰVELTSÉGTERÜLETEK TANANYAGÁNAK KAPCSOLÓDÁSI PONTJAI DR. PUCSOK JÓZSEF MÁRTON NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TSI
A TESTNEVELÉS ÉS SPORT VALAMINT MÁS MŰVELTSÉGTERÜLETEK TANANYAGÁNAK KAPCSOLÓDÁSI PONTJAI DR. PUCSOK JÓZSEF MÁRTON NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TSI TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0009 Szakmai szolgáltató és kutatást
TANULÁSMÓDSZERTAN 5. évfolyam 36 óra
TANULÁSMÓDSZERTAN 5. évfolyam 36 óra A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben
Nyelvóra a SMART digitális oktatóteremben interaktív tábla és táblagépek használatával
Nyelvóra a SMART digitális oktatóteremben interaktív tábla és táblagépek használatával A diákok képesek többet tanulni, azt a többet képesek jobban megtanulni, és az interaktív tananyagok használatának
Az óra típusa: alkalmazó feladatmegoldó - gyakorló óra - IKT a szövegfeldolgozás folyamatában
A pedagógus neve: Kunkli Nóra Műveltségi terület: magyar nyelv és irodalom Tantárgy: irodalom Osztály: 6.a Az óra témája: Arany János: A walesi bárdok/ LearningApps tankocka készítése a témában Az óra
A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései
A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA Sorszám: Tanított tantárgy: Végzettség: Továbbképzés: 1 tanító, rajz tanító, rajz szak 2 angol
BEVEZETŐ. Grúber György igazgató
BEVEZETŐ 2015. május 25-én került sor az Országos Kompetenciamérésre a 10. évfolyamos tanulók csoportjának körén. A felmérés célja a tanulók szövegértési képességének és matematikai eszköztudásának felmérése
Tanítási tervezet. 1. Tantervi követelmények
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2017. november 24. péntek 13:00-13:45 Iskola, osztály: gyakorló gimnázium, 10.b osztály Iskola neve és címe: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium 1088 Budapest, Trefort
A NEMZETI KÖZNEVELÉSI PORTÁL ÉS A DIGITÁLIS TANANYAGELEMEK BEMUTATÁSA KERESÉS, LEJÁTSZÁS ÉS FELADATKÉSZÍTÉS AZ NKP-N
A NEMZETI KÖZNEVELÉSI PORTÁL ÉS A DIGITÁLIS TANANYAGELEMEK BEMUTATÁSA KERESÉS, LEJÁTSZÁS ÉS FELADATKÉSZÍTÉS AZ NKP-N Az NKP célkitűzései Az NKP komplex, tanulást támogató online rendszer. Fejlesztési célok:
Kompetencia alapú óvodai programcsomag. Projektzáró TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0096 DE OEC Óvoda 2010.06.21.
Kompetencia alapú óvodai programcsomag Projektzáró TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0096 DE OEC Óvoda 2010.06.21. Kompetencia alapú képzés fogalma Kompetencia alapú képzésen az ismereteken alapuló, de a készségek,
Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata
M e g ú j u l á s a k u l c s f o n t o s s á g ú t e r ü l e t e k e n! " M i n d e n k i m á s, e g y e d i é s f o n- t o s, Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata A
Óraterv. Az óra témája: A hivatali levél
A pedagógus neve: Kovácsné Komáromi Éva Műveltségi terület: Anyanyelv és irodalom Tantárgy: magyar nyelv Osztály: 10. A osztály Témakör: Szövegtípusok, stílusrétegek Óraterv Az óra témája: A hivatali levél
Ady Endre Általános Iskola
Bemutatkozunk Ady Endre Általános Iskola 1 Zöld iskola Művelődésért díjat elnyert iskola Kiadja: Ady Endre Általános Iskola 1188 Budapest, Ady Endre utca 46-50. Telefon: 291-6336 E-mail: ady.gyakorlohely@gmail.com
Fejlesztı neve: LANDI ANIKÓ. Tanóra / modul címe: CIKLUSOK ALKALMAZÁSA PROGRAMOZÁSI GYAKORLAT
Fejlesztı neve: LANDI ANIKÓ Tanóra / modul címe: CIKLUSOK ALKALMAZÁSA PROGRAMOZÁSI GYAKORLAT 1. Az óra tartalma A tanulási téma bemutatása; A téma és a módszer összekapcsolásának indoklása: A foglalkozás
Tanítási tervezet Az óra időpontja Iskola, osztály Iskola neve és címe Az órát tartja Témakör megnevezése Tanítási egység címe Az óra típusa
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2018.10.26. péntek Iskola, osztály: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, 7. a Iskola neve és címe: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, 1088 Budapest, Trefort
Óraterv B változat. A pedagógus neve: Izsák Dávid...
Óraterv B változat A pedagógus neve: Izsák Dávid... Műveltségi terület: Nemzetiségi német nyelv (nyelvoktató)... Tantárgy: Nemzetiségi német nyelv... Osztály: 4.a... Az óra témája: Übungen zum Test 01
AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV
Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta Ökoiskola
Egy informatikai tankönyv bemutatása, kritikája
Kurzus címe: Oktató: Szemeszter: Informatika oktatása 1. Gy Szlávi Péter 2013/2014 ősz Egy informatikai tankönyv bemutatása, kritikája Készítette: Tóth Sándor Tibor Kurzus címe: Oktató: Szemeszter: Informatika
Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei
Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Kompetencia alapú angol nyelvi tanító 2. A szakképzettség
A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Köznevelési Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE Kojanitz László szakmai vezető A projekt
Tanári útmutató, módszertan
Tanári útmutató, módszertan Dr. Hibbey oktatószoftverek Digitális matematikai feladatgyűjtemény 5-8. osztály Tatabánya, 2011. A Dr. Hibbey számítógépes oktatóprogramok kimondottan az általános iskolai
BLENDED LEARNING KOMBINÁLT TANULÁS. RPI idegen nyelvi szakmai nap November 29. Budapest Nagy Lajos SZTA
BLENDED LEARNING KOMBINÁLT TANULÁS RPI idegen nyelvi szakmai nap 2016. November 29. Budapest Nagy Lajos SZTA A MAI KUTATÁSOK ALAPJÁN A (nyelv)tanulás az élet része nem az iskola privilégiuma. A blended
elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV
TÁMOP 3.1.1-08/1-2008-0002 elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő