A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc"

Átírás

1 A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc

2 Előzmények Figyelemfelhívás pozitív optimizmus Don Tapscott Mark Prensky Helyzetértékelés negatív realitás Netgeneráció kutatás TENEGEN Fehér P. - Hornyák J.

3 Don Tapscott A netgeneráció megérkezett! a mai gyerekek már beleszülettek a számítógépek használatába a kisujjukban van a technikai eszközök kezelésének csínja-bínja"

4 Mark Prensky Megdöbbentőnek tartom, hogy az oktatás minőségének romlásával kapcsolatos sok hűhó és vita közepette figyelmen kívül hagyjuk a legalapvetőbb okot. Tanulóink radikálisan megváltoztak. A mai diákok már nem azok, akiknek a jelenlegi oktatási rendszert tervezték.

5 Mark Prensky Most egy olyan új generáció áll előttünk, amelynek gondolkodási képességei roppantul különböznek elődeiktől ők a digitális bennszülöttek. a kevés számú olyan oktatási lehetőségek egyike, amely találkozik a digitális bennszülöttek tanulási szükségleteivel, az a video- és számítógépes játékok kategóriája. A mai diákok óvodától a felsőoktatásig képviselik az első generációt, akik ebben az új világban nőttek fel. Diákjaink anyanyelvi szinten beszélik a számítógépek, a videojátékok és az Internet digitális nyelvét.

6 Prensky Másként fejlődött, fejlődik az agyuk? Másként is tanulnak?

7 Seymour Papert The Connected Family visszatérés a természetes gyors spontán független kisgyermekkori tanulási módhoz. Bejegyésem: Netgeneráció tanulása

8 Netgeneráció Mítosz vagy valóság? A netgeneráció jellemzői Magyarországon Dr. Fehér Péter - Hornyák Judit TENEGEN

9 Netgeneráció nem pozitív véleménnyel van a hazai netgeneráció tudásáról nem igazolja a gyerekeknél meglevő magas szintű digitális eszközhasználatot bizonyítja, hogy a tanulók nagy része nagyon nem arra használja az internetes tudását, amire az ő korában érdemes lenne

10 Probléma és lehetséges megoldása Negatívumok a kutatás alapján nem igazolja a magas szintű eszközhasználatot nem arra használják az internetes tudásukat sok időt töltenek el az interneten idő nagy részét nem hasznosan töltik Pozitívumok amire építhetünk aktivitás öntevékenység alkotás kommunikáció közösséghez tartozás párhuzamos cselekvés

11 Segítség a gyerekektől A gyerekek számára a legkedveltebbek azok a cselekvési formák, ahol ők nem passzív befogadói a környezetükből érkező ingereknek, hanem aktívan tapasztalhatnak, létrehozhatnak, alkothatnak valamit. Aztán, hogy annak a valaminek a megcsinálása során valakikkel közösen lehet dolgozni és online kommunikációt is kell használni ehhez, az még külön vonzóvá teszi azt a dolgot, amit mi pedagógusok majd tanulási folyamatnak fogunk nevezni magunk közt, de ezt a gyerekeknek nem igazán fontos tudni. Nevezhetjük ezt a tanulási környezetet online mikrovilágnak.

12 Támogató elméletek Gyermekek tanulása ugyanúgy történik S. Papert és mások visszatérés a szabadabb, aktívabb megismeréshez katedrapedagógia rossz kilátásai Tanulási környezetek változnak R. Cohen és mások pedagógia az internet galaxis korában iskola már nem az egyetlen és legfőbb tanulási tér

13 Megoldási nehézségek Negatív hozzáállás iskola ragaszkodás a katedrapedagógiához nem képes hatást gyakorolni átlép rajta a probléma pedagógus nem ismer új kommunikációs technikákat nem ismeri ki magát digitális médiákban nem tudja, hogy léteznek együttműködési lehetőségek nem ismer virtuális közösségeket nem tud részt venni az internetes világban

14 Megoldási lehetőségek Pedagógus aki ismer új kommunikációs technikákat ki ismeri magát digitális médiákban tudja, hogy léteznek együttműködési lehetőségek ismer virtuális közösségeket részt tud venni az internetes világ történéseiben Digitális médiaműveltség* napi munkájukban alkalmazzák tudásukat képesek pozitívan befolyásolni a gyerekek ismereteit szokásait kultúráját *Dr. Mlinarics József - Horváth Noémi: Médiaműveltség Media Literacy, a XXI század írástudása

15 Cél Pedagógus szakemberek kompetenciáinak fejlesztése bővítése amelyek segítségével tudják alkalmazni az internetes technológia lehetőségeit a pedagógiai munkájukban az új tanulásszervezési eljárások alkalmazásában a pedagógusok szakmai együttműködésében

16 Kompetenciafejlesztés Ismeretek, eszközismeret Készség és képességfejlesztés, gyakorlottság Hozzáállás, attitűd Szemléletváltás + módszertani tanulásszervezési lehetőségek gyakorlása

17 Tartalom gondolattérképe

18 Korszerű internetes lehetőségek

19 Kommunikáció

20 Megosztás

21 Tudásmenedzsment

22 Együttműködés

23 Közösségépítés

24 Gondolattérkép Mellékelt dokumentum Pedagógusok Web 2.0 eszközei.pdf vagy itt:

25 Köszönöm a figyelmet!

A digitális nemzedék és lehetséges hatása az oktatásra

A digitális nemzedék és lehetséges hatása az oktatásra A digitális nemzedék és lehetséges hatása az oktatásra Bedő Ferenc közoktatási szakértő www.zalai-iskola.hu Digitális nemzedék megjelenése a pedagógiai köztudatban Az elmúlt egy-két esztendőben a pedagógiai

Részletesebben

igények- módszertani javaslatok

igények- módszertani javaslatok Új tanulói generációk: sajátosságok, igények- módszertani javaslatok fókuszpontjai Dr. Daruka Magdolna BCE Tanárképző Központ a társadalomban végbemenő változások húzzák egy mindig egy kicsit maguk után

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

AZ ÚJ GENERÁCIÓS OKTATÁSI RENDSZEREK LEHETSÉGES FORMÁI A KÖNYVTÁRAKBAN

AZ ÚJ GENERÁCIÓS OKTATÁSI RENDSZEREK LEHETSÉGES FORMÁI A KÖNYVTÁRAKBAN AZ ÚJ GENERÁCIÓS OKTATÁSI RENDSZEREK LEHETSÉGES FORMÁI A KÖNYVTÁRAKBAN dr. Papp-Danka Adrienn oktatásmódszertani szakértő Dexter Informatikai Kft.; Károli Gáspár Református Egyetem A könyvtár és a digitális

Részletesebben

EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA

EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA SÁRI ÉVA Bemutatásra kerülő két képzés címe I. Szakmai megújító képzés középiskolában

Részletesebben

Tanulás-szervezési innovációk a magyar felsőoktatásban

Tanulás-szervezési innovációk a magyar felsőoktatásban Menedzsment kultúra a felsőoktatásban III. Tanulás-szervezési innovációk a magyar felsőoktatásban Ollé János, tanársegéd ELTE PPK Oktatás-Informatikai Szakcsoport olle.janos@ppk.elte.hu 2008. május 9.

Részletesebben

Változó gyermekek, változó generációk, változó támogató rendszerek

Változó gyermekek, változó generációk, változó támogató rendszerek Változó gyermekek, változó generációk, változó támogató rendszerek Brassói Sándor Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes Forrás: www.pwc.com/hu A Z generáció jellemző tulajdonságainak egyike a

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

Dr. Szűts Zoltán Facebook a felsőoktatásban?

Dr. Szűts Zoltán Facebook a felsőoktatásban? Dr. Szűts Zoltán Facebook a felsőoktatásban? A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században A tanulási-tanítási környezetről folytatott vitákba, és a felsőoktatásról

Részletesebben

Digitális környezet a Köznevelésben

Digitális környezet a Köznevelésben Digitális környezet a Köznevelésben VEKOP-7.3.3-17 EGYENLŐ ESÉLYEKKEL A DIGITÁLIS KÖRNYEZETBEN Az "Egyenlő esélyekkel a digitális környezetben című VEKOP-7.3.3-17-2017-00004 számú projekt nyitórendezvényére

Részletesebben

Amit tudni kell a pályázatról:

Amit tudni kell a pályázatról: A PÁLYÁZAT KIÍRÁSA Amit tudni kell a pályázatról: Az EU élethosszig tartó tanulás programjának közoktatási intézményekre vonatkozó pályázata, Az Egész életen át tartó tanulás program gyerekkortól id skoriő

Részletesebben

III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST FEBRUÁR 8.

III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST FEBRUÁR 8. III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST 2018. FEBRUÁR 8. KIHÍVÁSOK ÉS ÚJDONSÁGOK A DIGITÁLIS SZAKTANÁCSADÁS TERÜLETÉN A KÖZNEVELÉS KERETRENDSZERÉHEZ KAPCSOLÓDÓ MÉRÉSI- ÉRTÉKELÉSI ÉS DIGITÁLIS

Részletesebben

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel

Részletesebben

KORSZERŰ KOMPETENCIA- ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ OKTATÁSI ÉS KÉPZÉSI MÓDSZEREK KÖNYVTÁRI ALKALMAZÁSA VÁCZY ZSUZSA SZOMBATHELY, OKTÓBER 1.

KORSZERŰ KOMPETENCIA- ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ OKTATÁSI ÉS KÉPZÉSI MÓDSZEREK KÖNYVTÁRI ALKALMAZÁSA VÁCZY ZSUZSA SZOMBATHELY, OKTÓBER 1. KORSZERŰ KOMPETENCIA- ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ OKTATÁSI ÉS KÉPZÉSI MÓDSZEREK KÖNYVTÁRI ALKALMAZÁSA VÁCZY ZSUZSA SZOMBATHELY, 2018. OKTÓBER 1. A KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, KÉPZÉS Az Európai Parlament és Tanács

Részletesebben

Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók

Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók Borbás László Eszterházy Károly Egyetem, Vizuálisművészeti Intézet, Mozgóképművészeti és Kommunikációs

Részletesebben

Beszámoló a III. Országos Szaktanácsadó Konferenciáról. Készítette: Koncsek Zoltán matematika szaktanácsadó

Beszámoló a III. Országos Szaktanácsadó Konferenciáról. Készítette: Koncsek Zoltán matematika szaktanácsadó Beszámoló a III. Országos Szaktanácsadó Konferenciáról Készítette: Koncsek Zoltán matematika szaktanácsadó Dr Gloviczki Zoltán Oktatási Hivatal Elnöke Nyitó gondolatok Rendszerváltáskor megszűnt a szakfelügyelet.

Részletesebben

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása

Részletesebben

HEVES MEGYEI TIOK MUNKÁJA, ELÉRT EREDMÉNYEI

HEVES MEGYEI TIOK MUNKÁJA, ELÉRT EREDMÉNYEI HEVES MEGYEI TIOK MUNKÁJA, ELÉRT EREDMÉNYEI Célkitűzés A tanulók képességeit olyan szintre fejleszteni, amelyek eredményesen szolgálják az élethosszig tartó tanulás folyamatát, valamint növelik a munkaerő-piaci

Részletesebben

A kreatív tudás megalapozása kisiskolás korban

A kreatív tudás megalapozása kisiskolás korban A kreativitás nem a zenéről és a művészetekről szól. Ez egy élettel kapcsolatos attitűd, egy olyan, amelyre mindenkinek szükséges van. (Guy Claxon) XXVI. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2018 A kreativitás fejlesztése

Részletesebben

Digitális tanulás lehetőségei alsó tagozaton Kukk Ibolya

Digitális tanulás lehetőségei alsó tagozaton Kukk Ibolya Digitális tanulás lehetőségei alsó tagozaton Kukk Ibolya DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája kukkibolya@gmail.com régen napjainkban (képek forrása: http://www.ofcom.org.uk/static/

Részletesebben

TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A

TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A Projektnyitó nap TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése /tanulói laptop program/ A nyírábrányi Ábrányi Emil Általános Iskola Informatikai

Részletesebben

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV TÁMOP 3.1.1-08/1-2008-0002 elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő

Részletesebben

Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata

Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata M e g ú j u l á s a k u l c s f o n t o s s á g ú t e r ü l e t e k e n! " M i n d e n k i m á s, e g y e d i é s f o n- t o s, Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata A

Részletesebben

PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató

PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató PEDAGÓGIA BA Alapszakos tájékoztató 2017 Dr. Kálmán Orsolya Misley Helga Az alapszakos tájékoztató tartalma 1. Mi is a pedagógia? 2. A pedagógia alapszak bemutatása Képzési szerkezet Tantárgyak, tantárgycsoportok

Részletesebben

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP 3.1.1 08/1-2008-002 21. századi közoktatás fejlesztés, koordináció. elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP 3.1.1 08/1-2008-002 21. századi közoktatás fejlesztés, koordináció. elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő méréshez nyújt információkat.

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

1. Eredményes befolyásolás Kapcsolatépítés és eredmények elérése (20 óra)

1. Eredményes befolyásolás Kapcsolatépítés és eredmények elérése (20 óra) Felnőttképzés Képzéseink jelentős része a fejlesztéspolitikai témákhoz kapcsolódik: érintik az egyedi projekt szintet, ugyanúgy, ahogy a programozás ciklusát is. Ügyfeleink számára előzetes igényfelmérés

Részletesebben

Miben fejlődne szívesen?

Miben fejlődne szívesen? Miben fejlődne szívesen? Tartalomelemzés Szegedi Eszter 2011. január A vizsgálat egy nagyobb kutatás keretében történt, melynek címe: A TANÁRI KOMEPETENCIÁK ÉS A TANÍTÁS EREDMÉNYESSÉGE A kutatás három

Részletesebben

A kommunikációs és digitális kompetenciák szerepe és hatása a CARMA projektben

A kommunikációs és digitális kompetenciák szerepe és hatása a CARMA projektben Dr. habil. Szűts Zoltán BME A kommunikációs és digitális kompetenciák szerepe és hatása a CARMA projektben Változó világban 2016-1-HU01-KA202-022981 Változó világban Az információs társadalomban a munkaerőpiacon

Részletesebben

Mit jelent a TEHETSÉGGONDOZÓ DIGITÁLIS osztály

Mit jelent a TEHETSÉGGONDOZÓ DIGITÁLIS osztály DIGITÁLIS osztály Mit jelent a TEHETSÉGGONDOZÓ DIGITÁLIS osztály A 6 évfolyamos kerettantervi tananyag + heti 2 óra tehetség gondozó program szerinti óra digitális pedagógiai módszerek alkalmazása: saját

Részletesebben

Digitális kompetenciák fejlesztése a pedagógus-továbbképzésben

Digitális kompetenciák fejlesztése a pedagógus-továbbképzésben Digitális kompetenciák fejlesztése a pedagógus-továbbképzésben Könczöl Tamás igazgató elearning Igazgatóság Sulinet etanulás Módszertani és Kompetencia Központ Educatio KHT. IKT - Információs és Kommunikációs

Részletesebben

Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu

Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben IKT kompetenciák Farkas András f_andras@bdf.hu A tanítás holisztikus folyamat, összekapcsolja a nézeteket, a tantárgyakat egymással és a tanulók személyes

Részletesebben

Milyen modulokat tanítsunk? Dr. Jakab-Szászi Andrea Nagy Márta Milyen modulokat tanítsunk? Márkus Gábor 45 perc

Milyen modulokat tanítsunk? Dr. Jakab-Szászi Andrea Nagy Márta Milyen modulokat tanítsunk? Márkus Gábor 45 perc Módszertan Téma Előadó Időtartam Képzés díja, melyhez útiköltség számítandó Kompetenciafejlesztés a hittanoktatásban Dr. Jakab-Szászi Andrea Moduláris tervezés a középiskolai hittanoktatásban avagy: Dr.

Részletesebben

Vidékiné Reményi Judit PhD A szaknyelvoktatás és a digitális pedagógia kapcsolódási pontjai

Vidékiné Reményi Judit PhD A szaknyelvoktatás és a digitális pedagógia kapcsolódási pontjai Vidékiné Reményi Judit PhD A szaknyelvoktatás és a digitális pedagógia kapcsolódási pontjai A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században Az előadás áttekintése

Részletesebben

DIGITÁLIS KÖRNYEZET FEJLESZTÉSE A SZOLNOKI TANKERÜLETI KÖZPONT INTÉZMÉNYEIBEN EFOP

DIGITÁLIS KÖRNYEZET FEJLESZTÉSE A SZOLNOKI TANKERÜLETI KÖZPONT INTÉZMÉNYEIBEN EFOP DIGITÁLIS KÖRNYEZET FEJLESZTÉSE A SZOLNOKI TANKERÜLETI KÖZPONT INTÉZMÉNYEIBEN EFOP-3.2.3-17-2017-00045 PROJEKTADATOK I. Kedvezményezett: Szolnoki Tankerületi Központ Megvalósítók: PROJEKTADATOK II. Projektazonosító:

Részletesebben

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV TÁMOP 3.1.1-08/1-2008-0002 elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő

Részletesebben

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben)

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben) Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Eső esetén B program (ugyanaz

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana

Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana Szentendre, 2013. október 28. Dr. Bodó Márton Fogalma Nemzeti köznevelési törvény A közösségi szolgálat: szociális,

Részletesebben

MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER

MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER A tanulási eredményeken alapuló szemlélet alkalmazási lehetőségei a köznevelési rendszerben With financial support from the European Union. KELL EGY ÚJABB KERETRENDSZER?

Részletesebben

Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés

Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés Készítette: Imréné Lukácsi Ildikó IKT helyzetelemző, tanácsadó Cegléd, 2009. július Tartalomjegyzék Az IKT eszközök alkalmazására és a pedagógusok

Részletesebben

Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban

Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban Sass Judit (BCE) - judit.sass@uni-corvinus.hu Bodnár Éva (BCE) - eva.bodnar@uni-corvinus.hu Kálmán Anikó (BME) - drkalmananiko@gmail.com Célok, előzmények

Részletesebben

PROGRAM. Oktatás-Informatika-Pedagógia Konferencia 2019 Debrecen február :45-13:30 TEMATIKUS SZEKCIÓ-ELŐADÁSOK I.

PROGRAM. Oktatás-Informatika-Pedagógia Konferencia 2019 Debrecen február :45-13:30 TEMATIKUS SZEKCIÓ-ELŐADÁSOK I. PROGRAM Oktatás-Informatika-Pedagógia Konferencia 2019 Debrecen 2019. február 15. 9:30-10:30: REGISZTRÁCIÓ 10:30-10:45 KÖSZÖNTÉS, MEGNYITÓ 10:45-11:30 PLENÁRIS ELŐADÁS Z. Karvalics László Hogyan kapcsolódhat

Részletesebben

MAGYARORSZÁG DIGITÁLIS OKTATÁSI STRATÉGIÁJA

MAGYARORSZÁG DIGITÁLIS OKTATÁSI STRATÉGIÁJA MAGYARORSZÁG DIGITÁLIS OKTATÁSI STRATÉGIÁJA DEBRECEN, 2018. ÁPRILIS 14. HORVÁTH ÁDÁM DIVÍZIÓVEZETŐ DIGITÁLIS PEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI KÖZPONT VÁLTOZÓ MUNKAERŐPIACI IGÉNYEK VÁLTOZÓ MUNKAERŐPIACI IGÉNYEK A

Részletesebben

A kutatótanári programtervek hasznosulása az intézményben, a köznevelésben I.

A kutatótanári programtervek hasznosulása az intézményben, a köznevelésben I. A kutatótanári programtervek hasznosulása az intézményben, a köznevelésben I. Tudományos igazság Prof. Dr. Szántay Csaba Kutatótanár kerestetik E-kompetencia Prof. Dr. Szántay Csaba kreativitás kíváncsiság

Részletesebben

AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK

AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK FELSŐOKTATÁSI KIHÍVÁSOK ALKALMAZKODÁS STRATÉGIAI PARTNERSÉGBEN 12. MELLEARN KONFERENCIA BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM, 2016. ÁPRILIS 22. Hegyi-Halmos

Részletesebben

AZ ISKOLAI DIGITÁLIS OKTATÁS MEGÚJÍTÁSI TERVE. 2014, USA: TOP 25 legkeresettebb és legjobban fizetett szakma. Top állások IT TUDÁS NÉLKÜL. 0 darab!

AZ ISKOLAI DIGITÁLIS OKTATÁS MEGÚJÍTÁSI TERVE. 2014, USA: TOP 25 legkeresettebb és legjobban fizetett szakma. Top állások IT TUDÁS NÉLKÜL. 0 darab! AZ ISKOLAI DIGÁLIS OKTATÁS MEGÚJÍTÁSI TERVE GLOBÁLIS TREND: MINDEN MUNKAHELY DIGÁLIS MUNKAHELY LESZ 2014, USA: TOP 25 legkeresettebb és legjobban fizetett szakma környezetben dolgozó szakértői állások

Részletesebben

Az IKT használat sajátosságai általános és középiskolás tanulók körében

Az IKT használat sajátosságai általános és középiskolás tanulók körében Az IKT használat sajátosságai általános és középiskolás tanulók körében TASKÓ TÜNDE ANNA, HATVANI ANDREA, DORNER LÁSZLÓ Eszterházy Károly Főiskola Pszichológia Tanszék A kutatásról TÁMOP-4.2.2.C-11/1 pályázat

Részletesebben

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás)

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) 2014. október 14. Tolnai József ügyvivő szakértő, országos versenyszervező A verseny meghirdetője Oktatáskutató és

Részletesebben

HÁLÓZATÉPÍTÉS, HÁLÓZATOSODÁS

HÁLÓZATÉPÍTÉS, HÁLÓZATOSODÁS HÁLÓZATÉPÍTÉS, HÁLÓZATOSODÁS Ökoiskolák regionális találkozója Budapest 2011. 10. 17. Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola Mi a hálózat? Egyszerű szerveződés, Elemek + kapcsolatok

Részletesebben

A KÖRNYEZETTUDATOSSÁG VIZSGÁLATA A HEVES MEGYEI TÉRSÉGBEN TALÁLHATÓ EGYETEMISTÁK KÖRÉBEN

A KÖRNYEZETTUDATOSSÁG VIZSGÁLATA A HEVES MEGYEI TÉRSÉGBEN TALÁLHATÓ EGYETEMISTÁK KÖRÉBEN A KÖRNYEZETTUDATOSSÁG VIZSGÁLATA A HEVES MEGYEI TÉRSÉGBEN TALÁLHATÓ EGYETEMISTÁK KÖRÉBEN Készítette: Szeberényi András PhD-hallgató Szent István Egyetem 2017. október 20., Mosonmagyaróvár BEVEZETÉS Környezet

Részletesebben

Dr. Judit Kerekes AMIT 2017, New York

Dr. Judit Kerekes AMIT 2017, New York Dr. Judit Kerekes AMIT 2017, New York Örökségünk a magyar nyelv megőrzése megtartása A nagymama Idősebb szomszéd Családi barátok regéiből Régi kézimunkák újra használatából Magyar festmények, képek a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta Ökoiskola

Részletesebben

BLENDED LEARNING KOMBINÁLT TANULÁS. RPI idegen nyelvi szakmai nap November 29. Budapest Nagy Lajos SZTA

BLENDED LEARNING KOMBINÁLT TANULÁS. RPI idegen nyelvi szakmai nap November 29. Budapest Nagy Lajos SZTA BLENDED LEARNING KOMBINÁLT TANULÁS RPI idegen nyelvi szakmai nap 2016. November 29. Budapest Nagy Lajos SZTA A MAI KUTATÁSOK ALAPJÁN A (nyelv)tanulás az élet része nem az iskola privilégiuma. A blended

Részletesebben

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN 2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Ferenczné Teleky Éva Igazgató, vezető szaktanácsadó Szolnok Városi Óvodák Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001

Részletesebben

Digitális Oktatási Stratégia

Digitális Oktatási Stratégia Budapest, 2016. szeptember 27. Digitális Oktatási Stratégia Az informatika tantárgytól a digitális oktatás felé A DOS megalapozása Változó munkaerőpiaci igények A DOS megalapozása Változó munkaerőpiaci

Részletesebben

Bemutatkozás. MTA-DE Idegen Nyelvi Oktatás Kutatócsoport február 27.

Bemutatkozás. MTA-DE Idegen Nyelvi Oktatás Kutatócsoport február 27. Bemutatkozás MTA-DE Idegen Nyelvi Oktatás Kutatócsoport 2017. február 27. A projekt céljai Idegen nyelvi tananyag fejlesztése angol és holland nyelv kiegészítő, új szemléletű online tananyag Kapcsolódó

Részletesebben

Munkába Lépés egy TÁMOP 5.3.1 projekt tanítás módszertani elemei. A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatja.

Munkába Lépés egy TÁMOP 5.3.1 projekt tanítás módszertani elemei. A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatja. Munkába Lépés egy TÁMOP 5.3.1 projekt tanítás módszertani elemei Célkitűzések Kulcskompetenciák fejlesztése Anyanyelvi kommunikáció Matematikai kompetencia Digitális kompetencia A tanulás tanulása Személyközi

Részletesebben

"A felelős egyetem módszertani aspektusai" Április 21. Budapest, MellearN konferencia

A felelős egyetem módszertani aspektusai Április 21. Budapest, MellearN konferencia "A felelős egyetem módszertani aspektusai" 2017. Április 21. Budapest, MellearN konferencia Képzési és kimeneti követelmények (16/2016 EMMI) Illeszkedés az Európai Uniós irányelvekhez: kompetenciák tudás

Részletesebben

TÁMOP Munkába lépés. Zárókonferencia január 27.

TÁMOP Munkába lépés. Zárókonferencia január 27. TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Közismereti tárgyak felzárkóztató képzése Képzési tapasztalatok; módszertani kézikönyv bemutató Zárókonferencia 2011. január 27. Célkitűzések Kulcskompetenciák fejlesztése: Anyanyelvi

Részletesebben

ADAPTÁCIÓS TAPASZTALATOK ÉS NYOMON KÖVETÉS A JÓ GYAKORLATOK TERÜLETÉN

ADAPTÁCIÓS TAPASZTALATOK ÉS NYOMON KÖVETÉS A JÓ GYAKORLATOK TERÜLETÉN XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 ADAPTÁCIÓS TAPASZTALATOK ÉS NYOMON KÖVETÉS A JÓ GYAKORLATOK TERÜLETÉN Bodó Márton Nemzetközi négyelemű rendszer

Részletesebben

A következő kérdések az digitális média és a digitális eszközök használatát vizsgálják különböző szempontokból. Ideértjük az asztali számítógépeket,

A következő kérdések az digitális média és a digitális eszközök használatát vizsgálják különböző szempontokból. Ideértjük az asztali számítógépeket, A következő kérdések az digitális média és a digitális eszközök használatát vizsgálják különböző szempontokból. Ideértjük az asztali számítógépeket, a laptopokat, a notebookokat, az okostelefonokat, a

Részletesebben

A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL

A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL

Részletesebben

TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ

TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ Digitális Nemzet Fejlesztési Program 1631/2014. (XI. 6.) Korm. határozat a Digitális Nemzet

Részletesebben

kompetencia-alap vel ZÁRÓKONFERENCIA HEFOP-3.1.3

kompetencia-alap vel ZÁRÓKONFERENCIA HEFOP-3.1.3 A munkaerő-piaci esélyek javítása a kompetencia-alap alapú oktatás bevezetésével vel ZÁRÓKONFERENCIA HEFOP-3.1.3 3.1.3-05/1. 05/1.-2005-10-0421/1.00421/1.0 A Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola

Részletesebben

IFJÚSÁGI MUNKA VIRTUÁLIS TÉRBEN

IFJÚSÁGI MUNKA VIRTUÁLIS TÉRBEN IFJÚSÁGI MUNKA VIRTUÁLIS TÉRBEN MIRŐL LESZ SZÓ? Információs társadalom a fogalom és ami mögötte van Másvilág fiatalok az információs társadalomban Útikalauz stopposoknak ifjúsági munka virtuális térben

Részletesebben

HEFOP/2005/ Felkészülés a kompetenciaalapú

HEFOP/2005/ Felkészülés a kompetenciaalapú HEFOP/2005/3.1.3. Felkészülés a kompetenciaalapú oktatásra Esélyegyenlőség biztosítása a kompetencia-alapú tudást megalapozó oktatás bevezetésével a Ferencvárosban A projekt célja A Ferencvárosi Általános

Részletesebben

Az informatika mint kihívás : a falak nélküli könyvtár jövője. Dr. Dani Erzsébet EJF NIIF-konferencia, Kaposvár április 28.

Az informatika mint kihívás : a falak nélküli könyvtár jövője. Dr. Dani Erzsébet EJF NIIF-konferencia, Kaposvár április 28. Az informatika mint kihívás : a falak nélküli könyvtár jövője Dr. Dani Erzsébet EJF NIIF-konferencia, Kaposvár 2011. április 28. budani@vipmail.hu Vízió 1998 Alice csodaországa 2011 A kérdés: Alice csupa-online

Részletesebben

Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság

Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság Az IKT fejlesztési folyamat-szaktanácsadó, valamint az IKT mentor szaktanácsadó felkészítése a digitális kompetencia fejlesztés támogatására Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning

Részletesebben

SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK. A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban

SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK. A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban Bozsóné Jakus Tünde 2014.11.17. Nekünk minden gyermek fontos Szeretem, vagy nem szeretem?? A portfólió értékelése nem magára a gyűjtemény

Részletesebben

Nemzetközi perspektívából a statisztika oktatásáról

Nemzetközi perspektívából a statisztika oktatásáról Nemzetközi perspektívából a statisztika oktatásáról statisztikai jártasság és oktatás problémák és kihívások Dr. Kovács Péter Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar pepe@eco.u-szeged.hu Tartalom

Részletesebben

ELTE BTK Énkomponálás.net kurzus április 8. Varga Krisztina

ELTE BTK Énkomponálás.net kurzus április 8. Varga Krisztina ELTE BTK Énkomponálás.net kurzus 2015. április 8. Varga Krisztina Gondolatébresztő kérdések mára 1 2 3 Mitől más ez az alma? Oktatni de kiket? Nevelni de hogyan? Nem az a feladatunk, hogy a felnövekvő

Részletesebben

Tájékoztató a. munkájáról. Református Tananyagfejlesztő Csoport. Pompor Zoltán. szakmai vezető

Tájékoztató a. munkájáról. Református Tananyagfejlesztő Csoport. Pompor Zoltán. szakmai vezető Tájékoztató a Református Tananyagfejlesztő Csoport munkájáról Pompor Zoltán szakmai vezető Megvan az ideje az ültetésnek (Préd 3,2) Pénz Szakember Új tartalmi keretek 21. századi tanulási környezet Létezik

Részletesebben

PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN

PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN A kitöltéshez mintaként szolgálnak a Digitális Témahétre készült mintaprojektek, melyek a Digitális Témahét honlapjának Tudásbázisában érhetők el. ALAPADATOK

Részletesebben

TÁMOP Pályázat iskolai tájékoztató szeptember 14.

TÁMOP Pályázat iskolai tájékoztató szeptember 14. TÁMOP 3.1.4 Pályázat iskolai tájékoztató 2009. szeptember 14. 1 A pályázat Szeged megye jogú város Önkormányzata a TÁMOP-3.1.4-08/2 pályázaton, amely a Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív

Részletesebben

Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek

Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek PL-5107 A továbbképzés célja: A program az alapvető számítógépes fogalmakban való jártasságot és a számítógépek alkalmazási területeinek ismeretét nyújtja

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó

Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó DIGITÁLIS TANANYAGOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA KOCZOR MARGIT SZAKMAI VEZETŐ ÚJ TARTALOMFEJLESZTÉSEK A KÖZOKTATÁSBAN TÁMOP 3.1.2-12/2 Nemzeti tananyagfejlesztés és

Részletesebben

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám Tel.: +4-0266-207700, Fax: +4-0266-207703, info@hargitamegye, www.hargitamegye.ro FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL A román nyelv és

Részletesebben

Képzés > Hatékonyság > Versenyelőny!

Képzés > Hatékonyság > Versenyelőny! Képzés > Hatékonyság > Versenyelőny! Avagy mit, hogyan és miből képezzünk, hogy a 21. század kihívásai közepette is megőrizzük versenyképességünket A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatósága

Részletesebben

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK 1. 2. TÁMASZPONT Projektmenedzsment, változásmenedzsment, innováció a TÁMOP közoktatás-fejlesztési projektjeiben CSAPATTEST: Csapatépítő tréning megújuló közoktatási intézmények

Részletesebben

Multimédia anyagok szerkesztése kurzus hatékonyságnövelése web alapú projekt módszer alkalmazásával

Multimédia anyagok szerkesztése kurzus hatékonyságnövelése web alapú projekt módszer alkalmazásával Multimédia anyagok szerkesztése kurzus hatékonyságnövelése web alapú projekt módszer alkalmazásával Béres Ilona Heller Farkas Főiskola Turcsányi-Szabó Márta ELTE-IK Média és Oktatásinformatika Tanszék

Részletesebben

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat

Részletesebben

2008.01.19. Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat

2008.01.19. Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat Fővárosi Diákönkormányzati Akadémia Hotel Római, 2008. január 18. A Diákakadémia célja hogy a hallgatók megszerezzék mindazokat az ismereteket, készségeket és attitűdöt, amelyek szükségesek ahhoz, hogy

Részletesebben

A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP

A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP-3.1.2-16-2016-00001 A KOMPLEX ALAPPROGRAM SZAKMAI TARTALMA DR. RÉVÉSZ LÁSZLÓ A PROJEKT EFOP 3.1.2-16 Kiemelt projekt keretében Időtartam:

Részletesebben

Az e-learningben rejlő lehetőségek és buktatók a felsőoktatásban és a szakképzésben

Az e-learningben rejlő lehetőségek és buktatók a felsőoktatásban és a szakképzésben GDF ILIAS Gábor Dénes Főiskola Elektronikus TávOktatási Rendszer http://ilias.gdf.hu Az e-learningben rejlő lehetőségek és buktatók a felsőoktatásban és a szakképzésben Szász Antónia Gábor Dénes Főiskola,

Részletesebben

Továbbképzések elégedettségi összesítői

Továbbképzések elégedettségi összesítői Továbbképzések elégedettségi összesítői A továbbképzés címe Salgótarján - Salgó Hotel 2009. október 9-10-11. 4,85 4,85 4,85 4,69 4,77 4,85 4,85 4,85 4,83 matematika programcsomag az 1_4 évfolyam számára

Részletesebben

Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. infokommunikációs fejlesztései. Koplányi Emil Digitális Pedagógiai Osztály

Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. infokommunikációs fejlesztései. Koplányi Emil Digitális Pedagógiai Osztály Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. infokommunikációs fejlesztései Koplányi Emil Digitális Pedagógiai Osztály Tartalom A közoktatási rendszer fejlesztéséhez kapcsolódó céljaink Tevékenységeink

Részletesebben

Néhány sikeres külföldi eeducation projekt áttekintése

Néhány sikeres külföldi eeducation projekt áttekintése Néhány sikeres külföldi eeducation projekt áttekintése Kovács Krisztina Education Business Developer Közép-Kelet Európa, Közel-Kelet, Afrika 2004 Hewlett-Packard Development Company, L.P. The information

Részletesebben

Új kihívások a felnőttképzésben országos konferencia ELTE PPK 2012.10.15.

Új kihívások a felnőttképzésben országos konferencia ELTE PPK 2012.10.15. Új kihívások a felnőttképzésben országos konferencia ELTE PPK 2012.10.15. Mellearn Szekció Korszerű felsőoktatás? Hiányok és jó gyakorlatok a felsőoktatásban Kraiciné Szokoly Mária A felsőoktatásban dolgozók

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL A kompetencia-alapú oktatás megvalósítása a fényeslitkei és tiszakanyári iskolákban HEFOP-3.1.3-05/1.-2005-10-0312/1.0

Részletesebben

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.

Részletesebben

Generációk - kultúrák : információszolgáltatás A - Z-ig

Generációk - kultúrák : információszolgáltatás A - Z-ig Generációk - kultúrák : információszolgáltatás A - Z-ig BCE Központi Könyvtár Rajzolta: Oravecz Gergely Hanyas vagy? A 2010-ben legnépszerűbb top 10 munka 2004-ben nem létezett. 200 millió regisztrált

Részletesebben

A Humán Tudományok Intézete oktatói által oktatott tantárgyak Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve 2016/17.

A Humán Tudományok Intézete oktatói által oktatott tantárgyak Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve 2016/17. A Humán Tudományok Intézete oktatói által oktatott tantárak Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve 2016/17. tanévtől 6 féléves képzés tantárak- a vonatkozó KKK 8. pontjában megadott ismeretkörök

Részletesebben

Az Információs és Kommunikációs Technológia (IKT) módszertani lehetőségei. Az interaktív tábla alkalmazása az óvodai folyamatok támogatásában

Az Információs és Kommunikációs Technológia (IKT) módszertani lehetőségei. Az interaktív tábla alkalmazása az óvodai folyamatok támogatásában Az Információs és Kommunikációs Technológia (IKT) módszertani lehetőségei Az interaktív tábla alkalmazása az óvodai folyamatok támogatásában Nagy Ildikó Mária tehetségfejlesztő szaktanácsadó Budapesti

Részletesebben

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/ Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. Dr. Tordai Zita Óbudai Egyetem TMPK Háttér A tanári szerep és a tanárképzés változása Európában

Részletesebben

A trialogikus tanítási-tanulási modell

A trialogikus tanítási-tanulási modell Fekete Lilin Pedagógia- magyar tanári MA. I.évf Az irodalomtanítás módszertana szeminárium Czimer Györgyi A trialogikus tanítási-tanulási modell A trialogikus tanulás elmélete Hakkarainen és Paavola finn

Részletesebben

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK 1. 2. 3. 4. 5. Képzés címe TÁMASZPONT Projektmenedzsment, változásmenedzsment, innováció a TÁMOP közoktatás-fejlesztési projektjeiben CSAPATTEST: Csapatépítő tréning megújuló közoktatási

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

A felsőoktatásban oktatók módszertani megújulással kapcsolatos attitűdje. Dr. Bodnár Éva Budapesti Corvinus Egyetem

A felsőoktatásban oktatók módszertani megújulással kapcsolatos attitűdje. Dr. Bodnár Éva Budapesti Corvinus Egyetem A felsőoktatásban oktatók módszertani megújulással kapcsolatos attitűdje Dr. Bodnár Éva Budapesti Corvinus Egyetem Mi is változott? generáció változása változó elvárások az oktató úgy tanít, ahogyan őt

Részletesebben