H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz egymillió-háromszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz egymillió-háromszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi."

Átírás

1 Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/ /2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: a hatósági ellenőrzés megállapításai H A T Á R O Z A T A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) a Televízió Zrt.-vel (1037 Budapest, Kunigunda útja 64., a továbbiakban: Médiaszolgáltató) szemben hivatalból lefolytatott, az MN/53559/2013. számú eljárással egyesített MN/50863/2013. számú eljárásában megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a elnevezésű médiaszolgáltatásában június 9-én egy alkalommal a feliratozott műsorszámot megelőzően nem jelezte, hogy az érintett műsorszám feliratozott formában is elérhető a médiaszolgáltatáshoz kapcsolódó teletext szolgáltatáson, ezért a Médiaszolgáltatót felhívja, hogy a jelen határozat közlését követően haladéktalanul tegyen eleget a jogszerű magatartás követelményének és tartózkodjék a jövőbeni jogsértésektől. A Hivatal figyelmezteti a Médiaszolgáltatót, hogy ugyanezen médiaigazgatásra vonatkozó szabály következő alkalommal történő megsértése esetén a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) ában meghatározott jogkövetkezmények alkalmazására jogosult. A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a TV elnevezésű médiaszolgáltatásában június 7-én, 24-én és július 14-én, valamint a elnevezésű médiaszolgáltatásában június 3- án, 9-én, 15-én és 21-én, július 2-án, 8-án és 17-én, összesen húsz (20) alkalommal megsértette a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó azon törvényi rendelkezést, amely értelmében a közszolgálati lineáris audiovizuális médiaszolgáltató köteles biztosítani, hogy valamennyi közérdekű közlemény, politikai reklám, hírműsorszám beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést és politikai tájékoztató műsorszám, valamint a fogyatékos személyekről, illetve az esélyegyenlőségről szóló műsorszám magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással is elérhető legyen, ezért a Médiaszolgáltatót ,- Ft, azaz egymillió-háromszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a elnevezésű médiaszolgáltatásában június 21-én és július 2-án összesen két (2) alkalommal megsértette a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó azon törvényi rendelkezést, amely értelmében a közszolgálati lineáris audiovizuális médiaszolgáltató köteles biztosítani, hogy a filmalkotás, játék és az Mttv ában foglalt közszolgálati célokat szolgáló műsorszám naptári naponként, a 6 óra és a 24 óra közötti műsoridőben, a évben legalább nyolc órán keresztül magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással is elérhető legyen, ezért a Médiaszolgáltatót ,- Ft, azaz ötvenezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a TV elnevezésű médiaszolgáltatásában június 7-én, 18-án és 24-én, július 14-én, 19-én és 24-én, továbbá a elnevezésű médiaszolgáltatásában június 3-án, 9-én és 21-én, július 2-án, 8-án, 17-én és 21-én, összesen

2 huszonkilenc (29) alkalommal megsértette a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó azon törvényi rendelkezést, amely értelmében a feliratozással, illetve jelnyelvi tolmácsolással megkezdett műsorszámot a médiaszolgáltató köteles annak teljes időtartama alatt feliratozni, illetve jelnyelvi tolmácsolással ellátni, ezért a Médiaszolgáltatót ,- Ft, azaz egymillió-nyolcszáznyolcvanötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. A Hivatal megállapította továbbá, hogy a Médiaszolgáltató a TV elnevezésű médiaszolgáltatásában június 7-én és 18-án, július 19-én és 24-én, a elnevezésű médiaszolgáltatásában pedig június 3-án, 9-én, 15-én és 21-én, július 2-án, 17-én és 21-én összesen huszonnégy (24) alkalommal megsértette a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó azon törvényi rendelkezést, amely értelmében a műsorszámok szövege feliratozott változatának pontosnak kell lennie, a képernyő történéseivel szinkronban kell állnia, ezért a Médiaszolgáltatót ,- Ft, azaz háromszázhatvanezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. A bírságot a Médiaszolgáltató a határozat közlését követő hét napon belül köteles befizetni a Hivatal Magyar Államkincstárnál vezetett számú pénzforgalmi számlájára. A pénzfizetési kötelezettség késedelmes teljesítése esetén a Médiaszolgáltató késedelmi pótlékot köteles fizetni, melynek mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. E határozat ellen a közlésétől számított 15 napon belül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsához (továbbiakban: Médiatanács) címzett, de a Hivatalnál (1015 Budapest, Ostrom utca ) benyújtandó, halasztó hatályú fellebbezéssel lehet élni. A Médiatanács másodfokú eljárásáért amennyiben a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben megállapítható a fellebbezéssel érintett vagy vitatott összeg minden megkezdett forintja után 400 Ft, de legalább 5000 Ft, legfeljebb Ft összegű díj fizetendő. Ha a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben nem állapítható meg, a fellebbezés díja 5000 Ft. A díjat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett számú pénzforgalmi számlájára kell megfizetni. A Médiatanács, mint másodfokú hatóság a fellebbezést annak beérkezését követő naptól számított negyven napon belül bírálja el. I N D O K O L Á S A Hivatal az Mttv (1) bekezdésében foglalt általános hatósági felügyeleti hatáskörében, hivatalból vizsgálta a Médiaszolgáltató TV és elnevezésű médiaszolgáltatásain június hónapban közreadott műsorfolyamot. A hatósági ellenőrzés megállapításai alapján felmerült az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában és a b) pont bb) alpontjában, a (4) bekezdésében, valamint az (5) bekezdés első és második mondatában foglalt rendelkezések megsértése. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. (1) bekezdése alapján a Hivatal az Mttv (1) bekezdés cc) alpontjában foglalt hatáskörében szeptember 5-én hivatalból hatósági eljárást indított a Médiaszolgáltatóval szemben, és a Ket. 29. (3) bekezdése szerint az MN/ /2013. ügyiratszámú végzésében tájékoztatta a hatósági ellenőrzés megállapításairól, a Ket. 51. (1) bekezdése szerinti nyilatkozattételi jogosultságáról és a Ket. 68. (1) bekezdése alapján az iratbetekintés lehetőségéről. A Hivatal a Médiaszolgáltatót a tényállás tisztázása érdekében az Mttv (3) bekezdés a) pontja alapján kötelezte továbbá, hogy nyilatkozzon arról az esetlegesen ezt alátámasztó dokumentumok csatolásával együtt, hogy a végzés mellékletében részletezett műsorszámok esetében biztosította-e, hogy azok a hallássérült nézők számára hozzáférhetőek legyenek. A Médiaszolgáltató TV és elnevezésű médiaszolgáltatásain július hónapban közreadott műsorfolyam általános hatósági felügyelete során a Hivatal az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában és a b) pont bb) alpontjában, a (4) bekezdésében és az (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezések megsértésének lehetőségét észlelte szeptember 17-én, MN/ /

3 ügyiratszámú végzésében a Hivatal a hatósági eljárás megindításáról, valamint a fentiek szerinti, MN/50863/2013. ügyiratszámon folyamatban lévő eljárással az ügyek együttes eldöntése céljából, a Ket. 33/B. (1) bekezdése alapján történő egyesítéséről tájékoztatta a Médiaszolgáltatót, továbbá az Mttv (3) bekezdés a) pontja szerint kötelezte a végzés mellékletében részletezett műsorszámokkal kapcsolatos nyilatkozata (és az azt alátámasztó esetleges iratok, bizonyítékok) előterjesztésére. A Médiaszolgáltató az MN/ /2013. ügyiratszámú végzést a visszaérkezett tértivevény adatai szerint szeptember 9-én vette át, és szeptember 27-én érkezett, MN/ /2013. számon iktatott (saját iktatószám: 600/241/2/2013) beadványában elsődlegesen a hatósági eljárás megszüntetését, másodlagosan jogsértés megállapítása esetén a bírságszankció alkalmazásának mellőzését kérte, a június hónap tekintetében vélelmezett jogsértésekkel összefüggésben pedig az alábbiakat adta elő. A feliratozással el nem látott műsorszámokkal kapcsolatban a Médiaszolgáltató általánosságban ismertette, hogy az élőben sugárzott műsorok (így pl. Ma reggel" című műsorszáma) egyidejű és pontos feliratozása a jelenlegi műszaki-technológiai ismeretek és feltételek mellett sem számára, sem pedig más médiaszolgáltatók számára nem megoldható, ugyanakkor a probléma orvoslásán jelenleg is dolgozik. A Médiaszolgáltató rögzítette, hogy a hallási fogyatékkal élő nézői számára az élőben sugárzott műsorait az adott műsorszám ismétléseinek feliratozása útján igyekszik elérhetővé tenni mindazon esetekben, ha az élő adás és az ismétlés között rendelkezésre álló időtartam elegendő a pontos, szó szerinti felirat elkészítésére (így pl. a Közbeszéd" és a Heti hírmondó" című műsoroknál). A Médiaszolgáltató a Sporthírek június 9-ei adásával összefüggésben vélelmezett jogsértés tekintetében úgy nyilatkozott, hogy saját nyilvántartásának adatai szerint az említett műsor nem szerepelt az adott napi adásmenetében, továbbá előadta, hogy június 3-án a Heti hírmondó című műsora 1:30:00-kor kezdődött és teljes egészében feliratozásra került. A Médiaszolgáltató az MN/ /2013. számú végzésben kifogásolt Híradó című műsorszámokkal összefüggésben rögzítette, hogy az országos katasztrófahelyzet (árvíz) miatt rendkívüli híradásokat mutatott be, melyek miatt műsorrendje ad hoc változott. Az Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont bb) alpontjának vélelmezett megsértésével összefüggésben a Médiaszolgáltató elsőként az általa végzett feliratozási tevékenység szakmai szervezetek által is elismert nyelvhelyességi, tartalmi és esztétikai minőségére hivatkozott, majd előadta, hogy a 6-24 óráig terjedő műsorsávban a törvényi kvótát a médiaszolgáltatásában június 21-én a sugárzott élő/álélő műsorok (a Ma reggel, a Balatoni nyár, a Család barát című műsorszámok) együttes időtartamára tekintettel, a korábbiakban ismertetett okok miatt nem teljesítette. Az előbbiekhez kapcsolódóan a Médiaszolgáltató rögzítette, hogy a teljes adásnapon (0-24 óráig terjedő időtartamban) összesen 606 percnyi (mintegy 10 óra 6 percnyi) műsort látott el felirattal és további 159 percnyi (mintegy 2 óra 39 percnyi) kötelezően feliratozandó műsort akadálymentesített. Az Mttv. 39. (4) és (5) bekezdésben foglalt rendelkezések vélelmezett megsértésével összefüggésben a Médiaszolgáltató általánosságban a műszaki-technikai problémákra, a manuális indításból eredő hibákra hivatkozott (kiemelve a Térkép, a DTK-show és a Petőfi című műsorait), továbbá előadta, hogy a Sportaréna, illetve a Bábel Hesnával a világ című műsorok feliratozása programhiba miatt szükségessé vált frissítés, illetve rendkívüli híradás beillesztése miatt csúszott. Az előbbieken túl a Médiaszolgáltató rögzítette álláspontját, mely szerint a Jövő időben című műsora esetében a teljes feliratozás révén a felhívás elmaradása ellenére is a jogalkotói cél megvalósult. A Médiaszolgáltató hangsúlyozta, hogy folyamatos fejlesztésekkel és átalakításokkal törekszik a technikai feltételek megteremtésére a jogszabályi rendelkezések betartása érdekében. Rögzítette továbbá a Médiaszolgáltató, hogy a kifogásolt műsorok többségénél a felirathiány csupán néhány másodpercig tartott, ritkán haladta meg az egy percet, és rámutatott, hogy erre vonatkozó jogszabályi kötelezettség hiányában is a teljes adásnapon (0-24 óráig) törekszik mindkét csatornája műsorainak akadálymentessé tételére. A fentieken túl a Médiaszolgáltató kiemelte, hogy Magyarországon jelenleg csupán a közmédia kínál és tesz elérhetővé ilyen mennyiségben és széles műsorkínálattal a siket és a nagyothalló nézők számára tartalmakat. A Médiaszolgáltató október 2-án érkezett, MN/ /2013. számon iktatott beadványában (saját iktatószám: 600/246/2/2013) a július hónap tekintetében vélelmezett jogsértések megállapításának mellőzése mellett a hatósági eljárás megszüntetését, jogsértés megállapítása esetén pedig a bírság szankció alkalmazásának mellőzését kérelmezte. Az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontja tekintetében a Médiaszolgáltató az élőben sugárzott műsorai akadálymentesítésének nehézségeivel kapcsolatos, MN/ /2013. számon iktatott nyilatkozatában 3

4 kifejtett, a fentiekben már ismertetett álláspontját rögzítette, továbbá rámutatott, hogy jelenleg nincs bevezethető állapotban olyan műszaki-technikai megoldás, amely az élő adások törvény által előírt, pontos feliratozását biztosítani lenne képes. A Médiaszolgáltató úgy nyilatkozott, hogy nyilvántartásának adatai szerint július 14-én a Hivatal MN/ /2013. számú végzésében meghatározott időpontokban (0:00:01-kor, illetve 23:26:44-kor) Sporthírek elnevezésű műsorszámok nem szerepeltek az adásmenetében, továbbá előadta, hogy Rendkívüli Híradó EP vita című műsora élő kapcsolás volt Strasbourgból, amelynek azonnal feliratozását nem tudta megoldani. A 6-24 óráig terjedő műsorsávban segédlettel kötelezően ellátandó műsorok időtartamával kapcsolatos vélelmezett jogsértéssel összefüggésben a Médiaszolgáltató kiemelte, hogy a elnevezésű médiaszolgáltatásának július 2-ai adásnapján, a 6-24 óráig terjedő időszakban nyilvántartásának adatai szerint összesen 490 percnyi műsort feliratozott. Az MN/ /2013. számú végzés mellékletének C) és D) pontjaiban meghatározott vélelmezett jogsértésekkel összefüggésben a Médiaszolgáltató MN/ /2013. számon iktatott beadványában rögzített, a fentiekben már ismertetett álláspontját ismertette, rámutatva a felirat csúszásának, hiányának okára az egyes műsorszámok tekintetében. A Médiaszolgáltató ismételten felhívta a Hivatal figyelmét arra is, hogy az észlelt felirathiányok többsége csupán néhány másodperc időtartamú, továbbá, hogy a többi médiapiaci szereplőhöz képest közszolgálati médiaszolgáltatásai kiemelkednek az akadálymentesített műsorszámok kínálatát és időtartalmát tekintetve. Az előbbieken túl Médiaszolgáltató összefoglalóan rögzítette, hogy a jelenleg rendelkezésre álló technikai feltételek mellett folyamatosan törekszik törvényi akadálymentesítési kötelezettsége teljesítésére, valamint az élő műsorok feliratozásának megoldása érdekében tárgyalásokat folytat az ún. real-time típusú megoldás alkalmazási lehetőségeiről rögzítve ugyanakkor, hogy álláspontja szerint ilyen, bevezethető állapotú rendszer jelenleg nem elérhető. A Hivatal a rendelkezésre álló adatok, különösen a hatósági ellenőrzés eredményét rögzítő, júniusjúlius hónapokra vonatkozó vizsgálati jelentések és a Médiaszolgáltató fenti nyilatkozatai alapján az alábbi tényállást állapította meg, és azokat az alábbiak szerint értékelte: A.) A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a elnevezésű médiaszolgáltatásában június 9-én a Jövő időben/hagyományok: pusztulás vagy megújulás címmel sugárzott, feliratozott műsorszámát megelőzően nem jelezte, hogy az érintett műsorszám feliratozott formában is elérhető a médiaszolgáltatáshoz kapcsolódó teletext szolgáltatáson. Az Mttv. 39. (5) bekezdése első mondata szerint: A feliratozott műsorszámok előtt a médiaszolgáltatásban jelezni kell, hogy az érintett műsorszám az említett formában elérhető a médiaszolgáltatáshoz kapcsolódó teletext szolgáltatáson. Az említett műsorszámmal összefüggésben a Médiaszolgáltató rögzítette álláspontját, mely szerint a műsor teljes feliratozás révén a felhívás elmaradása ellenére is a jogalkotói cél megvalósult. A Hivatal kiemeli, hogy az Mttv. 39. (5) bekezdés első mondatában foglalt rendelkezés megsértése szempontjából jogi relevanciával nem bír az a körülmény és így a jogsértés megállapításának sem képezheti akadályát, hogy a Médiaszolgáltató a műsorszám Mttv. 39. (5) bekezdés második mondatának megfelelő, teljes időtartamra kiterjedő feliratozással látta el a műsorszámot. B.) A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a TV elnevezésű médiaszolgáltatásában június 7-én, 24-én és július 14-én, valamint a elnevezésű médiaszolgáltatásában június 3-án, 9-én, 15-én és 21-én, július 2-án, 8-án és 17-én a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben foglaltak szerint összesen húsz (20) alkalommal megsértette az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezést, ugyanis a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben felsorolt műsorszámokat nem látta el felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással. Az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontja szerint: A közszolgálati, illetve legnagyobb éves átlagos közönségaránnyal rendelkező médiaszolgáltatása vonatkozásában a JBE lineáris audiovizuális médiaszolgáltató köteles biztosítani, hogy 4

5 a) valamennyi közérdekű közlemény, politikai reklám, hírműsorszám beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést és politikai tájékoztató műsorszám, valamint a fogyatékos személyekről szóló, illetve esélyegyenlőségről szóló műsorszám, ( ) magyar nyelvű felirattal például teletext szolgáltatáson keresztül vagy jelnyelvi tolmácsolással is elérhető legyen. Az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjával összefüggésben a Hivatal elsődlegesen rögzíti, hogy az e rendelkezésben meghatározott műsorszámokat azok kiemelt, a nagy nyilvánosság tájékoztatásában betöltött kiemelkedő szerepük folytán a Médiaszolgáltatónak kvótán kívül, kötelezően kell akadálymentessé tennie, a gazdasági és műszaki lehetőségein alapuló választása szerint feliratozás, illetve jelnyelvi tolmácsolás biztosítása útján. A Médiaszolgáltató a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben részletezett időpontokban sugárzott műsorszámok (hírműsorok ennek keretében az időjárás-jelentések és sporthírek, továbbá a politikai tájékoztató műsorszámok) vonatkozásában ezen kötelezettségét nem teljesítette, tehát a kifogásolt műsorszámoknál segédletet nem alkalmazott, azaz nem látta el feliratozással, illetve jelnyelvi tolmácsolással a műsorszámokat. A törvény nem enged kivételt sem a felvételről sugárzott, sem az élő műsorszámok esetén, tehát a közszolgálati médiaszolgáltató köteles biztosítani, hogy minden, a médiaszolgáltatásban közzétett (akár élő, akár felvételről sugárzott) közérdekű közlemény, politikai reklám, hírműsorszám beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést és politikai tájékoztató műsorszám magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással (a hallássérültek érdekeit szolgáló, tipikusan az élő műsorok nyomon követését célzó, azt teljes mértékben biztosítani képes módszerrel) elérhető legyen. A fentiekben kifejtetteknek megfelelően, a Médiaszolgáltató MN/ /2013. és MN/ /2013. számon iktatott beadványaiban foglaltakkal összefüggésben amelyekben az élőben sugárzott műsorai felirattal való ellátásának nehézségeire, valamint ezen problémák ismétlések feliratozása útján történő megoldására hivatkozik, a Hivatal rámutat, hogy az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában meghatározott műsorszámok hallássérültek számára történő hozzáférhetővé tételére vonatkozó kötelezettség a Médiaszolgáltatót mint közszolgálati médiaszolgáltatót az általa választott eszköz (feliratozás vagy jelnyelvi tolmácsolás) útján ex lege terheli a törvényben meghatározott közérdekű cél elérése, érvényre juttatásának előmozdítása érdekében, így a fentiekben ismertetett indokai a jogsértés megvalósulásának, megtörténtének hiányát nem bizonyítják. A Médiaszolgáltató MN/ /2013. számú beadványában rögzített, az országos katasztrófahelyzet (árvíz) miatti, a műsorrend megváltoztatását igénylő rendkívüli híradásokra (így a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben megjelöltek szerinti, a csatornán június 9-én 14:40:30-tól kezdődően sugárzott Híradó Most című műsorszámra) való hivatkozással összefüggésben a Hivatal kiemeli, hogy a médiaszolgáltatók az Mttv. 3. -a alapján szabadon határozzák meg a médiaszolgáltatásuk tartalmát, ugyanakkor felelősséggel tartoznak a törvényben foglaltak betartásáért. Az előbbiek alapján, a szabadon választott műsorszámok közzététele miatti műsorrend változások esetében a jogsértés megállapítható. A Médiaszolgáltató fenti érveléséhez kapcsolódóan megjegyezi a Hivatal, hogy a médiaszolgáltatás tájékoztató funkciója a valamennyi nézőt esetlegesen érintő jelentős természeti esemény így árvíz esetén kiemelt jelentőséggel bír, és e jogszabályban rögzített célnak kizárólag akkor tud eleget tenni, ha az eseményre vonatkozó információkat azok felmerülése időpontjában hallássérült nézői számára is hozzáférhetővé, nyomon követhetővé teszi. A Médiaszolgáltató MN/ /2013. számon iktatott beadványában előadta, hogy az MN/ /2013. számú végzés mellékletének A) pontjában foglaltaktól eltérően, saját nyilvántartásának adatai szerint a elnevezésű csatornáján június 3-án a Heti hírmondó című műsora 1:30:00-kor kezdődött és teljes egészében feliratozásra került, továbbá június 9-ei adásmenetében a Sporthírek elnevezésű műsorszám nem szerepelt. A Médiaszolgáltató MN/ /2013. számú beadványában ugyancsak saját nyilvántartásának adatai alapján rögzítette, hogy július 14-én a Hivatal MN/ /2013. számú végzésében meghatározott időpontokban (0:00:01- kor, illetve 23:26:44-kor) Sporthírek nem szerepelt az adásmenetében. Tekintettel arra, hogy előbbi állításait a Médiaszolgáltató bizonyítékokkal nem támasztotta alá, a Hivatal az általa készített jegyzőkönyvet (vizsgálati jelentést) és a rendelkezésre álló felvételeket újból 5

6 összevetette, a felvételeket ismételten megtekintette. A vizsgálat alapján a Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató Heti hírmondó című műsorának sugárzását június 2-án 23:38:33-tól kezdte meg, és annak a vizsgált adásnapra július 3-ára terjedő részében az elhangzottakat pontosan nem követő, csupán egy-egy mondatnyi tartalmat rögzítő feliratozás volt látható a képernyőn. Az előbbieken túl megállapítást nyert, hogy a Médiaszolgáltató nyilatkozatával ellentétesen az MN/ /2013., valamint az MN/ /2013. számú végzésben jelzett időpontokban valóban sugárzásra kerültek a Sporthírek elnevezésű műsorszámok. Tekintettel arra, hogy a Médiaszolgáltatói hivatkozás megalapozatlannak bizonyult, vele szemben az említett műsorszámokkal kapcsolatban a jogsértés megállapítható. C.) A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a elnevezésű médiaszolgáltatásában június 21-én és július 2-án a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben foglaltak szerint összesen két (2) alkalommal megsértette az Mttv. 39. (2) bekezdés b) pontjának bb) alpontjában foglalt rendelkezést, ugyanis ezeken a napokon a 6 óra és a 24 óra közötti műsoridőben a legalább nyolc órában meghatározottnál kevesebb időtartamban sugárzott olyan műsorszámokat, amelyeket magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással kellett volna elérhetővé tennie. Ennek keretében a Médiaszolgáltató június 21-én 7 óra 29 perc 06 másodperc, míg július 2-án 7 óra 41 perc időtartamban sugárzott a kötelezően feliratozandó műsorszámok mellett segédlettel ellátott műsorszámokat. Az Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont bb) alpontja szerint: A közszolgálati, illetve legnagyobb éves átlagos közönségaránnyal rendelkező médiaszolgáltatása vonatkozásában a JBE lineáris audiovizuális médiaszolgáltató köteles biztosítani, hogy ( ) b) filmalkotás, játék és a 83. -ban foglalt közszolgálati célokat szolgáló műsorszám naptári naponként, a 6 óra és a 24 óra közötti műsoridőben, ( ) bb) évben legalább nyolc órán keresztül, ( ) magyar nyelvű felirattal például teletext szolgáltatáson keresztül vagy jelnyelvi tolmácsolással is elérhető legyen. A Hivatal kiemeli, hogy az Mttv a valamennyi rendelkezésének célja az esélyegyenlőség elvének érvényre juttatása érdekében annak biztosítása, hogy a halló nézőkhöz hasonlóan a közvélemény széles rétegének szánt, a nagy nyilvánosságot tájékoztató, szórakoztató és oktató funkciót is ellátó televízió műsorok a hallássérült nézők számára is élvezhetővé, megérthetővé váljanak. A hallássérült nézők e jogosultsága teljesülésének előmozdítása érdekében az Mttv. fentebb idézett rendelkezése szerint a jogalkotó az akadálymentesítés kötelezettségét a Médiaszolgáltató valamennyi közszolgálati jellegű médiaszolgáltatása tekintetében, külön-külön írja elő, mégpedig a magasabb nézettségű, 6-24 óráig tartó műsorsávban. A jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben részletezett időpontokban azonban a Médiaszolgáltató nem tett eleget azon törvényi kötelezettségének, miszerint a fent említett műsorszámokat 6 és 24 óra között legalább nyolc óra időtartamban magyar nyelvű felirattal, illetve jelnyelvi tolmácsolással kell elérhetővé tennie. A fentiek alapján a jogsértés megállapítása jelen hatósági eljárásban nem mellőzhető sem a kvóta június 21-ei teljes adásnapon (0-24 óra között) történő túlteljesítésére való Médiaszolgáltatói hivatkozás, sem pedig az MN/ /2013. számon iktatott nyilatkozatban a július 2-ai adásnap tekintetében feltüntetett, azonban iratokkal, dokumentumokkal nem igazolt, 490 percben sugárzott műsor alapján. D.) A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a TV elnevezésű médiaszolgáltatásában június 7-én, 18-án és 24-én, július 14-én, 19-én és 24-én, továbbá a elnevezésű médiaszolgáltatásában június 3-án, 9-én és 21-én, július 2-án, 8-án, 17-én és 21-én a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben foglaltak szerint összesen huszonkilenc (29) 6

7 alkalommal megsértette az Mttv. 39. (4) bekezdésében foglalt rendelkezést, ugyanis a mellékletben felsorolt műsorszámokat nem látta el azok teljes időtartama alatt felirattal. Az Mttv. 39. (4) bekezdése szerint: A feliratozással, illetve jelnyelvi tolmácsolással megkezdett műsorszámot a műsorszám egységét nem sértve, valamint műsorszámok egymással dramaturgiailag összekapcsolódó sorozatát a médiaszolgáltató köteles annak teljes időtartama alatt feliratozni, illetve jelnyelvi tolmácsolással ellátni. A Médiaszolgáltató MN/ /2013. és MN/ /2013. számon iktatott beadványaiban foglaltakkal kapcsolatban, amely szerint a Hivatal által kifogásolt műsorok feliratozásának csúszását műszaki-technikai, illetve a manuális indításból eredő hibák okozták, a Hivatal utalva a fenti B.) pontban részletesen kifejtett álláspontjára ismételten rögzíti, hogy a Médiaszolgáltató felelősséggel tartozik a törvényben foglaltak betartásáért, az Mttv. 3. -a alapján e felelőssége objektív, és felelőssége körében jogi szempontból irreleváns az a körülmény, hogy a jogsértést emberi mulasztás vagy technikai hiba idézte elő. A Médiaszolgáltató említett beadványaiban a feliratozás néhány másodpercig tartó, ritkán egy percet meghaladó elmaradásával kapcsolatos nyilatkozataira, az MN/ /2013. és az MN/ /2013. számú végzéseinek mellékleteiben rögzítettekre utalással a Hivatal szükségesnek tartja kiemelni, hogy a kifogásolt műsorszámoknál a legkisebb mért hiány 13 másodperc, átlagosan azonban másodperc időtartamú volt, esetenként pedig több percnyi hiány volt mérhető. A Hivatal álláspontja szerint az előbb említett legkisebb mértékű felirat hiány is alkalmas már arra, hogy az adott műsor nyomon követhetőségének megnehezítése révén az érdeklődés csökkenésén túlmenően a hallássérült nézők szövegértését akadályozza, így a Médiaszolgáltató hivatkozása a jogsértések megállapítása tekintetében, jelen hatósági eljárásban nem értékelhető. E.) A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a TV elnevezésű médiaszolgáltatásában június 7-én és 18-án, július 19-én és 24-én, a elnevezésű médiaszolgáltatásában pedig június 3-án, 9-én, 15-én és 21-én, július 2-án, 17-én és 21-én a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben foglaltak szerint összesen huszonnégy (24) alkalommal megsértette az Mttv. 39. (5) bekezdésének második mondatában foglalt rendelkezést, mivel a mellékletben felsorolt műsorszámok szövegének feliratozott változata nem volt pontos, illetve a képernyő történéseivel nem állt szinkronban. Az Mttv. 39. (5) bekezdésének második mondata szerint: A műsorszámok szövege feliratozott változatának pontosnak kell lennie, a képernyő történéseivel szinkronban kell állnia. A Hivatal rögzíti, hogy az Mttv. 39. (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezés mely a médiaszolgáltatók szinkronitási kötelezettséget írja elő egyértelműen arra vonatkozik, hogy a feliratozott műsorszámok során az elhangzottakat rögzítő feliratnak az elhangzottakkal egyidejűleg, azonos időben kell megjelennie a képernyőn, tekintettel a kifejezés jelentésére, valamint arra, hogy csupán így lehet teljes mértékben figyelemmel kísérni és megérteni a cselekményt. A szöveg feliratozott változatának pontosságára vonatkozó kötelezettség ugyanakkor természetesen nem azt jelenti, hogy minden egyes elhangzott szó a feliraton is szerepeljen, az esélyegyenlőség azonban csak úgy valósítható meg, ha valóban az elhangzott szavak és nem pedig más, azok értelmének a Médiaszolgáltató szerint megfelelő szavak szerepelnek a feliraton. A Hatóságnál az Mttv.-nek a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi kötelezettségei teljesülésének vizsgálatát, a hatósági ellenőrzést hallássérült kódolók végzik, akik közül többen a feliratot használják segítségül az elhangzottak megerősítéséhez, ezért számukra is zavaró, ha más megfogalmazású vagy csupán hasonló szöveg olvasható a feliraton, továbbá a feliratcsúszás hasonló okokból szintén nehézséget okoz a történtek nyomon követésében. Az előbbieknek megfelelően, a feliratozott műsorszámban megvalósuló aszinkronitás esetén a Médiaszolgáltató nem teljesíti az Mttv. 39. (5) bekezdése második mondatában foglalt rendelkezést, így jogsértése megállapítható. 7

8 A fenti D) és E) pontok tekintetében rögzíti a Hivatal, hogy az olyan esetekben, amelyekben egy adott műsorszámon belül az Mttv. 39. (4) bekezdésében és az (5) bekezdés második mondatában foglaltak megsértése egyaránt megvalósult, a két törvényi rendelkezés megsértése közül csak az egyik törvénysértést állapította meg. Ha az adott műsorszám kapcsán hiányzott a felirat, vagy csak egyetlen, illetve csupán néhány, nem az elhangzottakat tartalmazó mondat volt olvasható a folyamatos szövegezés helyett, a Hivatal az Mttv. 39. (4) bekezdésében foglaltak megsértését állapította meg (mivel a felirat hiánya volt a jogsértés meghatározó eleme), abban az esetben viszont, amikor volt felirat, de az hiányos, illetve pontatlan volt (a képernyő történéseivel nem állt szinkronban), az Mttv. 39. (5) bekezdése szerint minősítette a tényállást. Az előbbiekkel összefüggésben kiemeli a Hivatal, hogy az egy műsorszámon belüli több alkalommal hiányzó felirat, illetve nem az Mttv.-ben foglaltaknak megfelelő feliratozás miatti törvénysértéseket a Hivatal műsorszámonként, tehát egy alkalommal megvalósult törvénysértésként értékelte. Tekintettel arra, hogy a Médiaszolgáltató a hallássérültek számára hozzáférhető, az eljárás tárgyát képező műsorszámokat a TV elnevezésű médiaszolgáltatásában június 7-én, 18-án, 24-én, július 14-én, 19-én, 24-én, míg a elnevezésű médiaszolgáltatásában június 3-án, 9-én, 15-én, 21-én, július 2-án, 8-án, 17-én, 21-én a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben részletezettek szerint nem a törvény rendelkezéseinek megfelelően tette közzé, a Hivatal megállapította az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezés húsz, a (2) bekezdés b) pontjának bb) alpontjában foglalt rendelkezés két, a (4) bekezdésben foglalt rendelkezés huszonkilenc, továbbá az (5) bekezdés első mondatában foglalt rendelkezés egy és a második mondatában foglalt rendelkezés huszonnégy alkalommal történt megsértését. A Hivatal a jogsértések miatt alkalmazandó jogkövetkezmény fajtájának és mértékének meghatározása során az alábbi szempontokat vette figyelembe. Az Mttv (1) bekezdése szerint: Amennyiben a jogsértés csekély súlyú és ismételtség nem állapítható meg, a Médiatanács, illetve a Hivatal a jogsértés tényének megállapítása és figyelmeztetés mellett legfeljebb harminc napos határidő tűzésével felhívhatja a jogsértőt a jogsértő magatartás megszüntetésére, a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra, illetve a jogszerű magatartás tanúsítására, és meghatározhatja annak feltételeit. Az Mttv (2) bekezdése szerint: A Médiatanács és a Hivatal a jogkövetkezményt - a jogsértés jellegétől függően - a jogsértés súlyára, a jogsértés ismételtségére, folyamatosságára, időtartamára, a jogsértéssel elért vagyoni előnyre, valamint a jogsértéssel okozott érdeksérelemre, az érdeksérelmet szenvedett és veszélyeztetett személyek számára, illetve a jogsértéssel okozott kárra és a jogsértés piacra gyakorolt hatására, továbbá az egyedi ügyben értékelhető egyéb szempontokra tekintettel állapítja meg. Az Mttv (3) bekezdése szerint: A Médiatanács és a Hivatal - a (7) bekezdés figyelembevételével - a következő jogkövetkezmények alkalmazására jogosult: b) bírságot szabhat ki a jogsértővel szemben. Az Mttv (4) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint: Az (1)-(3) bekezdés alkalmazásában ismételtségnek tekintendő, ha a jogsértő a jogerős hatósági határozatban megállapított jogsértő magatartást ugyanazon jogalapon és jogszabályhely tekintetében, ugyanazon tárgykörben, háromszázhatvanöt napon belül legalább kétszer valósítja meg, ide nem értve a csekély súlyú törvénysértéseket. A.) A Hivatal az Mttv. 39. (5) bekezdés első mondatában foglalt rendelkezéssel összefüggésben a vizsgált két hónapban (2013. június-július) megvalósult törvénysértés esetszámán (1) túl figyelembe vette azt a körülményt, hogy a Médiaszolgáltató a jelen határozat meghozatala időpontjáig a hivatkozott rendelkezést első alkalommal sértette meg. 8

9 A fentiek alapján a Hivatal az Mttv. 39. (5) bekezdés első mondatában foglalt rendelkezéssel kapcsolatos jogsértést csekély súlyúként értékelte, mivel az nem járhatott nagyobb érdeksérelemmel, így az Mttv (1) bekezdésében szabályozott felhívás jogkövetkezményének alkalmazása mellett döntött, mivel jelen jogsértés esetén e közjogi eszközt alkalmasnak ítélte arra, hogy a Médiaszolgáltatót visszatartsa a jövőbeni jogsértések elkövetésétől. B.) A Hivatal az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezés vonatkozásában alkalmazott jogkövetkezmény megállapítása során tekintettel volt arra, hogy a jelen határozat meghozatala időpontjáig az alábbi táblázat szerinti tíz határozatában állapította meg a Médiaszolgáltató esetében a hivatkozott rendelkezés megsértését: Határozat Megállapított Vizsgált időszak ügyiratszáma jogsértések száma Alkalmazott jogkövetkezmény és mértéke MN/7173-6/ január - március 117 Mttv (1) bek. szerinti felhívás (a továbbiakban: felhívás) MN/ / április május 50 felhívás MN/ / június 22 az Mttv (3) bek. bb) alpontja alapján Ft bírság (a továbbiakban: bírság) (jogsértésenként Ft) MN/ / július Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / augusztus 51 felhívás MN/ / október november Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/2914-7/ december Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/7438-5/ január Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / február Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / március május Ft bírság (jogsértésenként Ft) A fentiek alapján, különös tekintettel a Médiaszolgáltatóval szemben ugyanazon törvényi rendelkezés hét alkalommal történt megsértése miatt alkalmazott bírságszankciókra, a Hivatal az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezésnek a vizsgált időszakban (2013. június-július hónapokban) húsz (20) alkalommal történt megsértését nem értékelhette csekély súlyú törvénysértésként, tehát kizárt volt az Mttv (1) bekezdésében rögzített felhívás jogkövetkezmény alkalmazása. C.) A Hivatal az Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont bb) alpontjában foglalt rendelkezés vonatkozásában alkalmazott jogkövetkezmény megállapítása során figyelembe vette, hogy a Médiaszolgáltató esetében a jelen határozat meghozataláig az alábbi táblázat szerinti hat határozatában rögzítette a hivatkozott rendelkezés megsértését: Határozat Megállapított Vizsgált időszak Alkalmazott jogkövetkezmény és mértéke ügyiratszáma jogsértések száma MN/ / július 2 felhívás MN/ / augusztus 1 felhívás MN/ / október 2 felhívás november MN/7438-5/ január Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / február Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / március május Ft bírság (jogsértésenként Ft) 9

10 Az előbbiek alapján, a június-július hónapokban megvalósult esetszámra (2) és a Médiaszolgáltatóval szemben a jelen jogsértést megelőzően, ugyanazon törvényi rendelkezés három alkalommal történt megsértése miatt alkalmazott bírságszankcióra figyelemmel a Hivatal a jelen ügyben a törvénysértést nem értékelhette csekély súlyúként ezáltal az Mttv (1) bekezdésében rögzített felhívás jogkövetkezményt nem alkalmazhatta. D.) A Hivatal az Mttv. 39. (4) bekezdésében foglalt rendelkezés vonatkozásában alkalmazott jogkövetkezmény megállapítása során tekintettel volt arra, hogy a jelen határozat meghozataláig az alábbi táblázatban rögzített nyolc határozatában állapította meg a Médiaszolgáltató esetében a hivatkozott rendelkezés megsértését: Határozat Megállapított Vizsgált időszak ügyiratszáma jogsértések száma Alkalmazott jogkövetkezmény és mértéke MN/ / június 1 felhívás MN/ / július Ft bírság MN/ / augusztus Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / október november Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/2914-7/ december Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/7438-5/ január Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / február Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / március május Ft bírság (jogsértésenként Ft) Az előbbiekben foglaltak szerint, a Médiaszolgáltatóval szemben ugyanazon törvényi rendelkezés hét alkalommal történt megsértése miatt alkalmazott bírságszankcióra tekintettel, valamint figyelemmel a június-július hónapokban elkövetett törvénysértés esetszámára (29), a Hivatal a jelen törvénysértéseket nem értékelhette csekély súlyú törvénysértésként, ezért az Mttv (1) bekezdésében rögzített felhívás jogkövetkezményt nem alkalmazhatta. E.) A Hivatal az Mttv. a feliratok pontosságának és a képernyő történéseivel való szinkronban állásának kötelezettségére vonatkozó, az Mttv. 39. (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezés megsértését a Médiaszolgáltatóval szemben a jelen határozat meghozataláig az alábbi táblázatban rögzített öt határozatában állapította meg a Médiaszolgáltató esetében a hivatkozott rendelkezés megsértését: Határozat Megállapított Vizsgált időszak ügyiratszáma jogsértések száma Alkalmazott jogkövetkezmény és mértéke MN/ / október 3 felhívás november MN/2914-7/ december 2 felhívás MN/7438-5/ január 10 felhívás MN/ / február Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / március május Ft bírság (jogsértésenként Ft) Az előbbiekben foglaltak szerint, a Médiaszolgáltatóval szemben ugyanazon törvényi rendelkezés két alkalommal történt megsértése miatt alkalmazott bírságszankcióra tekintettel, valamint figyelemmel a vizsgált időszakban elkövetett törvénysértés esetszámára (24), a Hivatal a jelen törvénysértéseket nem értékelhette csekély súlyú törvénysértésként, ezért az Mttv (1) bekezdésében rögzített felhívás jogkövetkezményt nem alkalmazhatta. 10

11 A Hivatal az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában és a b) pont bb) alpontjában, továbbá a (4) bekezdésében és az (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezések megsértése tekintetében az Mttv (2) bekezdésében rögzített mérlegelési szempontok közül a jogsértések súlyán túl figyelembe vette a jogsértésekkel okozott érdeksérelmet (annak mértékét) a jövőbeni jogsértések megelőzése érdekében (generális prevenció). Az érdeksérelem tekintetében tekintettel volt továbbá a hallássérültek élvezhető és teljes értékű televíziózáshoz, valamint a megfelelő tájékozódáshoz fűződő jogára is. A Hivatal az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában és a b) pont bb) alpontjában, a (4) bekezdésben és az (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezések megsértése tekintetében értékelte továbbá a jogsértés ismételtségét, továbbá figyelemmel volt arra is, hogy a jelen határozatban értékelt jogsértések két hónap időtartam alatt (2013. június-július hónapokban) valósultak meg. Az előbbiek alapján és tekintettel az Mttv (4) bekezdésben rögzített definícióra a Hivatal kiemeli, hogy az MN/ /2012. ügyiratszámú bírságoló határozata október 16-án, az MN/ /2012. ügyiratszámú bírságoló határozata február 27-én, az MN/ /2012. ügyiratszámú bírságoló határozata február 13-án, az MN/ /2013. ügyiratszámú bírságoló határozata április 30-án, az MN/2914-7/2013. ügyiratszámú bírságoló határozata május 18-án, az MN/7438-5/2013. ügyiratszámú bírságoló határozata május 29-én, az MN/ /2013. ügyiratszámú bírságoló határozata június 18-án, az MN/ /2013. ügyiratszámú bírságoló határozata pedig október 1-jén vált jogerőssé, mivel a Médiaszolgáltató a jogorvoslati határidőn belül nem élt jogorvoslati jogával. Az Mttv (2) bekezdésében meghatározott további mérlegelési szempontok a jelen jogsértés tekintetében nem értékelhetők. A Hivatal a hatályos szabályozási környezettel összhangban és a kialakított szankcióalkalmazási gyakorlatának megfelelően az Mttv (3) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények közül az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában és a b) pont bb) alpontjában, továbbá a (4) bekezdésében és az (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezések megsértésével összefüggésben a bírság alkalmazása mellett döntött, mivel a kérdéses jogsértés vonatkozásában e közjogi eszközt ítélte a legalkalmasabbnak arra, hogy a Médiaszolgáltatót visszatartsa a jövőbeni jogsértések elkövetésétől. A Hivatal úgy ítélte meg, hogy az egyedi ügyben, az ügy sajátosságai mentén végrehajtott mérlegelés alapján megállapított, a jogsértéssel arányos bírság kellő visszatartó erővel rendelkezik a további jogsértések tekintetében. A Hivatal az Mttv (2) bekezdésében foglalt mérlegelési jogkörében a fokozatosság és arányosság elvének figyelembe vételével, az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjának megsértése miatt esetenként (20) a kiszabható bírságmaximum (ötvenmillió forint) 0,13 %-ának (65.000,- Ft) megfelelő mértékű, azaz összesen ,- Ft (az ötvenmillió forint 2,6 %-a), az Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont bb) alpontjának megsértése miatt esetenként (2) a kiszabható bírságmaximum (ötvenmillió forint) 0,05%-ának (25.000,- Ft) megfelelő mértékű, azaz összesen ,- Ft (az ötvenmillió forint 0,1 %-a), az Mttv. 39. (4) bekezdésének megsértése miatt esetenként (29) a kiszabható bírságmaximum (ötvenmillió forint) 0,13 %-ának (65.000,- Ft) megfelelő mértékű, azaz összesen Ft (az ötvenmillió forint 3,77 %-a), az Mttv. (5) bekezdés második mondatának megsértése miatt, esetenként (24) a kiszabható bírságmaximum (ötvenmillió forint) 0,03 %-ának (15.000,- Ft) megfelelő mértékű, azaz összesen ,- Ft (az ötvenmillió forint 0,72 %-a) összegű bírságot szabott ki a Médiaszolgáltatóval szemben. A Hivatal külön tekintettel volt a jogkövetkezménynek a jövőbeni jogsértések elkerülését célzó hatására, illetve arra, hogy egy esetleges újabb jogsértés esetén alkalmazandó szankció esetén érvényesülhessen a fokozatosság elve, azaz az ismétléssel járó növekvő progresszivitás és a szankcionálás kiszámíthatósága, előreláthatósága. A fentebb kifejtettek szerint tehát a Hivatal az Mttv. 39. (5) bekezdés első mondatában foglalt rendelkezés egy alkalommal történt megsértése miatt a jogsértés csekély súlyára és az ismételtség hiányára tekintettel az Mttv (1) bekezdés alapján alkalmazható jogkövetkezmény, az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezés húsz, a (2) bekezdés b) pont bb) alpontjában foglalt rendelkezés két, a (4) bekezdésben 11

12 foglalt rendelkezés huszonkilenc, az (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezés huszonnégy alkalommal történt megsértése miatt az Mttv (3) bekezdés bb) alpontja alapján kiszabható joghátrány mellett és a rendelkező rész szerint döntött. Az Mttv (1) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a Hivatal határozata ellen a Médiatanácshoz lehet fellebbezést benyújtani. A fellebbezésről szóló tájékoztatás a Ket. 72. (1) bekezdés da) alpontján és a 98. (1) bekezdésén, a fellebbezés előterjesztésének határidejére vonatkozó tájékoztatás a Ket. 99. (1) bekezdésén, a halasztó hatály és a fellebbezés előterjesztése helyének meghatározása a Ket (1) és 102. (1) bekezdésein, a másodfokú hatóság ügyintézési határideje az Mttv (1) bekezdésén alapul. A fellebbezési díj mértékét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnökének 5/2011. (X. 6.) számú, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egyes eljárásainak igazgatási szolgáltatási díjairól és a díjfizetés módjáról szóló rendeletének (a továbbiakban: Rendelet) 17. (18) bekezdése határozza meg. A Rendelet 18. (2) és (3) és a 19. (1) bekezdései a díjfizetés módja és határideje kapcsán az alábbiakat írják elő: 18. (2) A díjfizetésre kötelezettnek a díjat a kérelem benyújtását megelőzően, átutalással kell megfizetni, a Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett számú pénzforgalmi számlájára. ( ) Az átutalási megbízás közlemény rovatában a kérelmező nevét, adószámát és az eljárás tárgyát kötelező feltüntetni. A természetes személy kérelmező a díj megfizetését a Hatóság fenti számlaszámára készpénzátutalási megbízás útján is teljesítheti, ez esetben a közlemény rovatban kötelező feltüntetnie az eljárás tárgyát. 18. (3) A díjfizetés megtörténtének igazolását - a bankszámla megterhelését tartalmazó napi bankkivonatot (a továbbiakban: befizetési bizonylat) - a kérelemnek tartalmaznia kell. A befizetési bizonylaton a befizetés jogcímét fel kell tüntetni. A természetes személy kérelmező készpénzátutalási megbízás útján történő díjfizetése esetén a díjfizetésének igazolását - a feladóvevényt - a kérelemnek tartalmaznia kell. 19. (1) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekre az Itv. 3. (4) bekezdésében, 28. (2)-(4) bekezdésében, 31. (1)-(3) bekezdésében, (5)-(6) bekezdésében és 32. -ában foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. Az eljárás során a Ket a szerinti eljárási költség nem merült fel. Budapest, november 5. Aranyosné dr. Börcs Janka, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatalának főigazgatója nevében és megbízásából dr. Pap Szilvia főosztályvezető Kapják: 1) Személyes adat 12

13 Az MN/ /2013. ügyiratszámú határozat melléklete A) A segédlettel el nem látott, kötelezően feliratozandó vagy jeltolmácsolással ellátandó műsorszámok listája június-július hónapok tekintetében (a műsorszám feliratozással nem volt ellátva, és a figyelmeztető felhívás is hiányzott) [Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontja]: dátum időpont vége időtartam csatorna cím műfaj megjegyzés :35:57 19:02:34 0:26:37 TV Közbeszéd politikai magazinműsor :01:16 22:32:06 0:30:50 TV Híradó hírek, híradó :35:25 1:48:14 0:12:49 TV Sporthírek sporthírek :00:01 0:04:05 0:04: :55:02 8:58:10 1:52: :39:33 24:00:00 0:20: :00:00 0:02:46 0:02: :03:38 0:07:53 0:04: :40:30 14:51:00 0:10: :00:00 0:10:40 0:10: :55:37 7:27:50 0:48: :00:01 0:08:03 0:08: :33:27 19:00:18 0:26: :26:44 23:39:02 0:12: :54:51 7:27:53 0:45: :14:27 7:15:05 0:00: :05:42 18:36:50 3:31: :54:41 7:26:40 0:45: :13:39 23:44:30 0:30: :54:37 7:27:31 0:44:42 Televízió Televízió Televízió Heti Hírmondó Ma reggel Az Este Híradó Sporthírek Híradó Most Az Este Ma Reggel Sporthírek Heti Hírmondó Sporthírek Ma reggel Időjárás Rendkívüli híradó: EP vita közvetítése Ma reggel Az Este Ma reggel politikai magazinműsor politikai magazinműsor politikai magazinműsor hírek, híradó sporthírek hírek, híradó politikai magazinműsor politikai magazinműsor sporthírek politikai magazinműsor sporthírek politikai magazinműsor időjárás hírek, híradó politikai magazinműsor politikai magazinműsor politikai magazinműsor egy-egy mondat időnként megjelent a képernyőn, de az elhangzottak teljes tartalmát nem adta vissza rendkívüli híradó csak árvízi témával egy-egy mondat időnként megjelent a képernyőn, de az elhangzottak teljes tartalmát nem adta vissza rendkívüli híradó csak árvízi témával, az élő tudósításokat nem feliratozta rendkívüli híradó csak árvízi témával, az élő tudósításokat nem feliratozta csak egy-egy rövid mondat volt címszavakban a tartalomból a 3 és fél órás műsorból 10,5 perc volt feliratozva (a 10,5 perc a kvótába beszámításra került) 13

14 B) A segédlettel ellátott műsorok óraszáma az Mttv.-ben meghatározott napi 8 órányi követelményhez viszonyítva június-július hónapokban [Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont, bb) alpontja]: médiaszolgáltatás dátum óra között segédlettel ellátott műsoridő (kivéve a segédlettel kötelezően ellátandó műsorszámokat) :29: :41:00 Az említett napokon az alábbiak szerinti műsorszámokat sugározta a Médiaszolgáltató a csatornán: 14

H A T Á R O Z A T. felhívja,

H A T Á R O Z A T. felhívja, H A T Á R O Z A T Ügyiratszám: MN/4138-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: reklám közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése A Nemzeti

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. felhívja,

H A T Á R O Z A T. felhívja, Ügyiratszám: MN/13785-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: A Médiaszolgáltató által

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 2.700.000,- Ft, azaz kétmillió-hétszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 2.700.000,- Ft, azaz kétmillió-hétszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/17076-6/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

HATÁROZAT. 30.000,- Ft, azaz harmincezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

HATÁROZAT. 30.000,- Ft, azaz harmincezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Iktatószám: MN/9024-3/2013. Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: A Médiaszolgáltató által

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. felhívja,

H A T Á R O Z A T. felhívja, Ügyiratszám: MN/16251-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: A Médiaszolgáltató által

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.615.000,- Ft, azaz egymillió-hatszáztizenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 1.615.000,- Ft, azaz egymillió-hatszáztizenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/22605-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/26124-8/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a támogatás közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1250/2014. (XII.16.)

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1346/2016. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1346/2016. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/28574-8/2016. Tárgy: a reklám más médiatartalmaktól való megkülönböztetésének módjára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.800.000,- Ft, azaz egymillió-nyolcszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 1.800.000,- Ft, azaz egymillió-nyolcszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/15531-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1464/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1464/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/15130-10/2012. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: Melléklet: személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező honlap másolata

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hétszáztizenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hétszáztizenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/50862-7/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

HATÁROZAT. 20.000,- Ft, azaz húszezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

HATÁROZAT. 20.000,- Ft, azaz húszezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Iktatószám: MN/29384-4/2012. Tárgy: a reklámok közösségi médiaszolgáltatásban történő közzétételének módjára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/57221-8/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 600.000,- Ft, azaz hatszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 600.000,- Ft, azaz hatszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/27309-5/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hatvanezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hatvanezer forint bírsággal sújtja. Ügyiratszám: MN/5417-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: A Médiaszolgáltató által

Részletesebben

Tárgy: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 54/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA

Tárgy: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 54/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/30592-7/2014. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermék másolata

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz kétmillió-háromszáznegyvenezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz kétmillió-háromszáznegyvenezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/1858-4/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

HATÁROZAT ,- Ft, azaz nyolcszázötvenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

HATÁROZAT ,- Ft, azaz nyolcszázötvenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/2914-7/2013. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: hatósági

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz egymillió-kétszázhetvenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz egymillió-kétszázhetvenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/3278-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

HATÁROZAT. 80.000,- Ft, azaz nyolcvanezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

HATÁROZAT. 80.000,- Ft, azaz nyolcvanezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/29213-4/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: hatósági

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 630.000,- Ft, azaz hatszázharmincezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 630.000,- Ft, azaz hatszázharmincezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/20304-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz ötvenezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz ötvenezer forint bírsággal sújtja. Ügyiratszám: MN/154-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: A Médiaszolgáltató által 2015.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.330.000,- Ft, azaz egymillió-háromszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 1.330.000,- Ft, azaz egymillió-háromszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/12953-5/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 2.100.000,- Ft, azaz kétmillió-egyszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 2.100.000,- Ft, azaz kétmillió-egyszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/30552-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

Médiafelügyeleti főosztály

Médiafelügyeleti főosztály Médiafelügyeleti főosztály Túl szigorú a Hivatal? Az elmúlt két és fél év helyzetértékelése dr. Máthé Gergely 2014. szeptember 22. 2 A jogszabályi háttér: - A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 38.000-Ft, azaz harmincnyolcezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 38.000-Ft, azaz harmincnyolcezer forint bírsággal sújtja. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/678-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet:

Részletesebben

HATÁROZAT. 715.000,- Ft, azaz hétszáztizenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

HATÁROZAT. 715.000,- Ft, azaz hétszáztizenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/10951-5/2013. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: hatósági

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1329/2016. (XI. 15.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1329/2016. (XI. 15.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/22684-10/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: az osztott képernyős reklám közzétételét előíró törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 80.000,- Ft, azaz nyolcvanezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 80.000,- Ft, azaz nyolcvanezer forint bírsággal sújtja. Médiafelügyeleti Főosztály H A T Á R O Z A T Ügyiratszám: MN/1868--4/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz kettőszázötvenezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz kettőszázötvenezer forint bírsággal sújtja. Ügyiratszám: MN/16244-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a reklámidőre vonatkozó rendelkezés megsértése H A T Á R O Z A T A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/7438-5/2013. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/7438-5/2013. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/7438-5/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1219/2016. (X.11.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1219/2016. (X.11.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/22682-7/2016. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a termékmegjelenítésre és a műsorszámok támogatására vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hatszázezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hatszázezer forint bírsággal sújtja. Ügyiratszám: MN/4296-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a reklámidőre vonatkozó rendelkezés megsértése H A T Á R O Z A T A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1134/2012. (VI.20.) számú H A T Á R O Z A T A

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1134/2012. (VI.20.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/11491-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a saját készítésű, szerkesztésű és első ízben bemutatott (nem ismételt) műsorszámok heti

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hatmillió forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hatmillió forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. H A T Á R O Z A T Ügyiratszám: MN/4762-5/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 24.000,- Ft, azaz huszonnégyezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 24.000,- Ft, azaz huszonnégyezer forint bírsággal sújtja. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/25287-4/2012. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 40.000,- Ft, azaz negyvenezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 40.000,- Ft, azaz negyvenezer forint bírsággal sújtja. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/67963--4/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés

Részletesebben

HATÁROZAT. 1.290.000,- Ft, azaz egymillió-kétszázkilencvenezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

HATÁROZAT. 1.290.000,- Ft, azaz egymillió-kétszázkilencvenezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/31618-7/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: hatósági

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. felhívja,

H A T Á R O Z A T. felhívja, Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/35764-4/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz húszezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz húszezer forint bírsággal sújtja. Ügyiratszám: MN/34198-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése H A T Á R O Z A T A Nemzeti Média-

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1898/2012. (X.30.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1898/2012. (X.30.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/24165-7/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1554/2012. (VIII.29.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1554/2012. (VIII.29.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/18317-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/22625-4/2014. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/22625-4/2014. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/22625-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

HATÁROZATA. határozatot.

HATÁROZATA. határozatot. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala Tartalomfelügyeleti főosztály Ügyiratszám: TA/4801-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 430/2014. (V.13.) számú

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 430/2014. (V.13.) számú Ügyiratszám: MN/7843-8/2014. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: politikai reklám közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály HATÁROZAT

Médiafelügyeleti Főosztály HATÁROZAT Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/31615-6/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: hatósági

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1230/2015. (IX.1.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1230/2015. (IX.1.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/16962-8/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételét tiltó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti

Részletesebben

HATÁROZAT. 200.000,- Ft, azaz kétszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

HATÁROZAT. 200.000,- Ft, azaz kétszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/26520-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: hatósági

Részletesebben

HATÁROZAT. felhívja, Indokolás

HATÁROZAT. felhívja, Indokolás Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/10952-4/2013. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése HATÁROZAT A Nemzeti

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/15533-4/2014. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/15533-4/2014. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/15533-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1002/2014. (X. 14.) sz. HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1002/2014. (X. 14.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1002/2014. (X. 14.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/24258-8/2014. Üi.: személyes adat Tárgy: a digitális műsorterjesztés útján közzétett, eredetileg

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz nyolcvanezer forint bírsággal sújtja. Indokolás

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz nyolcvanezer forint bírsággal sújtja. Indokolás Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/3431-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet:

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 822/2012. (V. 2.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 822/2012. (V. 2.) sz. HATÁROZATA Iktatószám: MN/2651-8/2012. Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettség, illetve a közösségi médiaszolgáltatásokkal szemben támasztott törvényi kötelezettségek

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/3282-5/2014. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/3282-5/2014. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/3282-5/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/ /2015. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/ /2015. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/25732-4/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

HATÁROZAT. felhívja, 105.000,- Ft, azaz egyszázötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

HATÁROZAT. felhívja, 105.000,- Ft, azaz egyszázötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/2915-6/2013. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: hatósági

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 547/2012. (III.21.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 547/2012. (III.21.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/35734-11/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1191/2014. (XII.9.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1191/2014. (XII.9.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/28500-7/2014. Tárgy: a hatósági határozatban vállalt műsorszerkezettől történő eltérések Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági ellenőrzés megállapításai A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1331/2013. (VIII. 28.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1331/2013. (VIII. 28.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/22233-7/2013. Tárgy: a vállalt műsorszerkezettől történő eltérések, és a közösségi médiaszolgáltatókkal szemben előírt törvényi követelmények megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefonszám:

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/ /2015. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/ /2015. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/14628-5/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.610.000,- Ft, azaz egymillió-hatszáztízezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 1.610.000,- Ft, azaz egymillió-hatszáztízezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/22621-5/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

HATÁROZAT. határozatot.

HATÁROZAT. határozatot. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatal Tartalomfelügyeleti főosztály Ügyiratszám: 4807-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Indokolás

H A T Á R O Z A T. Indokolás Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/31292-5/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 18.565,- Ft, azaz tizennyolcezer-ötszázhatvanöt forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 18.565,- Ft, azaz tizennyolcezer-ötszázhatvanöt forint bírsággal sújtja. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/28503-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet:

Részletesebben

A bírság szankció. A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban. dr. Pap Szilvia. főosztályvezető. 2012. március 13.

A bírság szankció. A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban. dr. Pap Szilvia. főosztályvezető. 2012. március 13. A bírság szankció dr. Pap Szilvia főosztályvezető A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban 2012. március 13. 2 1. A szankció alkalmazásának funkciói OBJEKTÍV FELELŐSSÉG JOGÉRVÉNYESÍTÉS

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz egymillió-háromszázkilencvenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz egymillió-háromszázkilencvenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Ügyiratszám: MN/38612-4/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/22624-4/2014. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/22624-4/2014. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/22624-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1915/2012. (X. 30.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1915/2012. (X. 30.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/24172-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 216/2012. (II. 1.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 216/2012. (II. 1.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/32073-8/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: reklám közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 216/2012. (II. 1.) sz.

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/ /2013. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/ /2013. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/53567-7/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hétszázhúszezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hétszázhúszezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Ügyiratszám: MN/14430-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 422/2012. (II.29.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 422/2012. (II.29.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/35724-10/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 160.000,- Ft, azaz százhatvanezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 160.000,- Ft, azaz százhatvanezer forint bírsággal sújtja. Médiafelügyeleti Főosztály H A T Á R O Z A T Ügyiratszám: MN/72599--4/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 625/2013. (IV.10.) számú H A T Á R O Z A T A

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 625/2013. (IV.10.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/3989-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettség megsértése

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 459/2012. (III. 7.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 459/2012. (III. 7.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/35125-8/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a pályázatban vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó törvényi kötelezettség megsértése Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. felhívja,

H A T Á R O Z A T. felhívja, Ügyiratszám: MN/34199-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése H A T Á R O Z A T A Nemzeti Média-

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 925/2014. (IX. 23.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 925/2014. (IX. 23.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: 12954-10/2014. Tárgy: a Magyar RTL Televízió Zrt. fellebbezésének elbírálása A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 925/2014. (IX. 23.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 20.000,- Ft, azaz húszezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 20.000,- Ft, azaz húszezer forint bírsággal sújtja. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/781-4/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet:

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/15532-4/2014. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/15532-4/2014. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/15532-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1084/2014. (XI.11.) számú H A T Á R O Z A T A

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1084/2014. (XI.11.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/23304-7/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására, valamint a magyar zenei műsorszámok,

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1148/2015. (VII. 24.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1148/2015. (VII. 24.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/10916-7/2015. Tárgy: a vállalt műsorszerkezettől történő eltérések, a közösségi médiaszolgáltatókkal szemben előírt törvényi követelmények, valamint a társadalmi célú reklámok és klasszikus

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 797/2014. (IX.2.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 797/2014. (IX.2.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/17079-7/2014. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: támogatói üzenet, társadalmi célú reklám közzétételére, valamint társadalmi célú reklám megrendelőjének a megnevezésére

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1297/2016. (XI. 8.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1297/2016. (XI. 8.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/22683-9/2016. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételét tiltó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz ötmillió-hatszáznegyvenezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz ötmillió-hatszáznegyvenezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Ügyiratszám: MN/38614-4/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1270/2012. (VII.11.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1270/2012. (VII.11.) sz. HATÁROZATA Iktatószám: MN/13997-7/2012. Tárgy: a műsorstruktúrának megfelelő műsorsugárzási kötelezettség megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: I. A hatósági ellenőrzés megállapításai II. Az egyhetes médiaszolgáltatás

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1045/2014. (X.28.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1045/2014. (X.28.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/19686-7/2014. Tárgy: engedély nélküli hálózatba kapcsolódás Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat Melléklet: a hatósági ellenőrzés megállapításai A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 14/2014. (I. 7.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 14/2014. (I. 7.) számú HATÁROZATA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 14/2014. (I. 7.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/67672-9/2013. Ügyintéző.: személyes adat Tárgy: a digitális műsorterjesztés útján közzétett, eredetileg

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 712/2013. (IV.25.) számú H A T Á R O Z A T A

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 712/2013. (IV.25.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/5825-8/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettség megsértése

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 307/2013. (II. 20.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 307/2013. (II. 20.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/31696-8/2012. Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Tel.: Személyes adat E-mail: mate.gyongyver@nmhh.hu

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 38.970,- Ft, azaz harmincnyolcezer - kilencszázhetven forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 38.970,- Ft, azaz harmincnyolcezer - kilencszázhetven forint bírsággal sújtja. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/23391-5/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 161/2016. (II. 9.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 161/2016. (II. 9.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/35010-10/2015. Tárgy: a társadalmi célú reklám közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: A magyar reformok működnek! című klipek TV2 csatornán reklámként történt

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1367/2015. (X. 13.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1367/2015. (X. 13.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MC/14628-11/2015. Tárgy: a Magyar RTL Televízió Zrt. fellebbezésének elbírálása A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 1367/2015. (X. 13.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-

Részletesebben

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyintéző: dr. Szalai Anita Telefon: (06-1) 4577-959 Tárgy: értesítés eljárás megindításáról és hiánypótlásra

Részletesebben

Médiafelügyeleti főosztály Ügyiratszám: MN/ /2014.

Médiafelügyeleti főosztály Ügyiratszám: MN/ /2014. Médiafelügyeleti főosztály Ügyiratszám: MN/32044-14/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: politikai hírhez fűzött hírolvasói vélemény törvényi tilalmának

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 593/2015. (V.19.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 593/2015. (V.19.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/6252-11/2015. Tárgy: a vállalt műsorszerkezettől történő eltérések, és a közösségi médiaszolgáltatókkal szemben előírt törvényi követelmények megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefonszám:

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1347/2012. (VII.18.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1347/2012. (VII.18.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/14544-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára, valamint a termékmegjelenítésre vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése A Nemzeti

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 160/2016. (II. 9.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 160/2016. (II. 9.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/26160-13/2015. Tárgy: a társadalmi célú reklám közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: A magyar reformok működnek! című klipek m1, m4 és Duna TV elnevezésű csatornákon

Részletesebben

Pécsi hatósági iroda Iktatószám: CP/7786-10/2012. Tárgy: szerződéskötési és felmondási eljárás vizsgálata Ügyintéző: HATÁROZAT

Pécsi hatósági iroda Iktatószám: CP/7786-10/2012. Tárgy: szerződéskötési és felmondási eljárás vizsgálata Ügyintéző: HATÁROZAT Pécsi hatósági iroda Iktatószám: CP/7786-10/2012. Tárgy: szerződéskötési és felmondási eljárás vizsgálata Ügyintéző: HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala (a továbbiakban: Hatóság)

Részletesebben

Deko TV 17:57:25 17:57:54 00:00:30 UPC Fiber power internet 60-120 Mbyte/fiatalok albérletben

Deko TV 17:57:25 17:57:54 00:00:30 UPC Fiber power internet 60-120 Mbyte/fiatalok albérletben Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala Tartalomfelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: TA/3554-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben