H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz kétmillió-háromszáznegyvenezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz kétmillió-háromszáznegyvenezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi."

Átírás

1 Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/1858-4/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: a hatósági ellenőrzés megállapításai H A T Á R O Z A T A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) a Magyar Televízió Nonprofit Zrt.-vel (1016 Budapest, Naphegy tér 8., a továbbiakban: Médiaszolgáltató) szemben hivatalból lefolytatott MN/1858/2015. számú eljárásában megállapította, hogy a Médiaszolgáltató az M1 elnevezésű médiaszolgáltatásában november 10-én, 18-án és 26-án, valamint december 4-én és 19-én összesen tizennyolc (18) alkalommal megsértette a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó azon törvényi rendelkezést, amely értelmében a közszolgálati lineáris audiovizuális médiaszolgáltató köteles biztosítani, hogy valamennyi közérdekű közlemény, politikai reklám, hírműsorszám beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést és politikai tájékoztató műsorszám, valamint a fogyatékos személyekről, illetve az esélyegyenlőségről szóló műsorszám magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással is elérhető legyen, ezért a Médiaszolgáltatót ,- Ft, azaz kétmillió-háromszáznegyvenezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató az M1 elnevezésű médiaszolgáltatásában november 2-án, 10-én, 18-án és 26-án, továbbá december 4-én és 19-én összesen hat (6) alkalommal megsértette a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó azon törvényi rendelkezést, amely értelmében a közszolgálati lineáris audiovizuális médiaszolgáltató köteles biztosítani, hogy a filmalkotás, játék és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) 83. -ban foglalt közszolgálati célokat szolgáló műsorszám naptári naponként, a 6 óra és a 24 óra közötti műsoridőben, évben legalább tíz órán keresztül magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással is elérhető legyen, ezért a Médiaszolgáltatót ,- Ft, azaz háromszázharmincezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató az M1 elnevezésű médiaszolgáltatásában november 18-án, míg az M3 elnevezésű médiaszolgáltatásában december 11-én összesen két (2) alkalommal megsértette a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó azon törvényi rendelkezést, amely értelmében a feliratozással, illetve jelnyelvi tolmácsolással megkezdett műsorszámot a médiaszolgáltató köteles annak teljes időtartama alatt feliratozni, illetve jelnyelvi tolmácsolással ellátni, ezért a Médiaszolgáltatót ,- Ft, azaz kétszázkilencvenezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. 1

2 A Hivatal megállapította továbbá, hogy a Médiaszolgáltató az M1 elnevezésű médiaszolgáltatásában november 10-én és 26-án, valamint december 19-én, az M2 elnevezésű médiaszolgáltatásában november 8-án és 21-én, míg az M3 elnevezésű médiaszolgáltatásában december 5-én összesen kilenc (9) alkalommal megsértette a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó azon törvényi rendelkezést, amely értelmében a műsorszámok szövege feliratozott változatának pontosnak kell lennie, a képernyő történéseivel szinkronban kell állnia, ezért a Médiaszolgáltatót ,- Ft, azaz hétszázhatvanötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. A bírságot a Médiaszolgáltató a határozat közlését követő hét napon belül köteles befizetni a Hivatal Magyar Államkincstárnál vezetett számú pénzforgalmi számlájára. A pénzfizetési kötelezettség késedelmes teljesítése esetén a Médiaszolgáltató késedelmi pótlékot köteles fizetni, melynek mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. E határozat ellen a közlésétől számított 15 napon belül a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsához (továbbiakban: Médiatanács) címzett, de a Hivatalnál (1015 Budapest, Ostrom utca ) benyújtandó, halasztó hatályú fellebbezéssel lehet élni. A Médiatanács másodfokú eljárásáért amennyiben a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben megállapítható a fellebbezéssel érintett vagy vitatott összeg minden megkezdett forintja után 400 Ft, de legalább 5000 Ft, legfeljebb Ft összegű díj fizetendő. Ha a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben nem állapítható meg, a fellebbezés díja 5000 Ft. A díjat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett számú pénzforgalmi számlájára kell megfizetni. A Médiatanács, mint másodfokú hatóság a fellebbezést annak beérkezését követő naptól számított negyven napon belül bírálja el. I N D O K O L Á S A Hivatal az Mttv (1) bekezdésében foglalt általános hatósági felügyeleti hatáskörében, hivatalból vizsgálta a Médiaszolgáltató M1, M2 és M3 elnevezésű médiaszolgáltatásain november, december hónapokban közreadott műsorfolyamot. A hatósági ellenőrzés megállapításai alapján felmerült az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában, a (2) bekezdés b) pont bc) alpontjában, valamint a (4) bekezdésében és az (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezések megsértése. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. (1) bekezdése alapján a Hivatal az Mttv (1) bekezdés cc) alpontjában foglalt hatáskörében február 17-én hivatalból hatósági eljárást indított a Médiaszolgáltatóval szemben, és a Ket. 29. (3) bekezdése szerint az MN/1858-2/2015. ügyiratszámú végzésében tájékoztatta a hatósági ellenőrzés megállapításairól, a Ket. 51. (1) bekezdése szerinti nyilatkozattételi jogosultságáról és a Ket. 68. (1) bekezdés alapján az iratbetekintés lehetőségéről. A Hivatal a Médiaszolgáltatót a tényállás tisztázása érdekében az Mttv (3) bekezdés a) pontja alapján arra kötelezte továbbá, hogy nyilatkozzon arról az esetlegesen ezt alátámasztó dokumentumok csatolásával együtt, hogy a végzés mellékletében részletezett műsorszámok esetében biztosította-e, hogy azok a hallássérült nézők számára hozzáférhetőek legyenek. A Médiaszolgáltató a Hivatal MN/1858-2/2015. számú végzésére március 13-án érkezett, MN/1858-3/2014. számon iktatott beadványában (MTV Zrt. iktatószám: 1-60/2015, MTVA jogi iktatószám: 4/2015) reagált, melyben az általa előadottaknak az érdemi döntéshozatal során történő figyelembevételét kérte. Az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjának november-december hónapok tekintetében vélelmezett megsértésével összefüggésben a Médiaszolgáltató a Hivatal megállapításait nem vitatta, ugyanakkor előadta, hogy az egyes élőben sugárzott ( Ma reggel és Az Este című) műsorszámai esetében a törvényi feltételeket technikai nehézségek folytán nem tudta teljesíteni. A Médiaszolgáltató 2

3 hangsúlyozta, hogy a probléma megoldását a kizárólagos szolgáltatója, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (a továbbiakban: MTVA) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közötti együttműködés útján kívánja (és tudja) megoldani, a végső megoldás kidolgozása időpontjáig pedig élő műsorai akadálymentesítését az ismétlések feliratozása útján képes megvalósítani. Az előbbiekkel összefüggésben a Médiaszolgáltató úgy nyilatkozott, hogy február 23-án elindította a Ma reggel című élő műsorszám összefoglalójának feliratozását. Az Mttv. által másik akadálymentesítési megoldásként kínált jelnyelvi tolmácsolás lehetőségével összefüggésben a Médiaszolgáltató rámutatott, hogy a jeltolmács képernyőn való megjelenítése a történések szempontjából fontos részletek kitakarását eredményezheti, amely mind a halló, mind a hallássérült nézők számára zavaró lehet. A Médiaszolgáltató a Hivatal MN/1858-2/2015. számú végzése elválaszthatatlan részét képező melléklet B) pontjában megjelölt műsorszámok esetén az Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont bc) alpontjának megsértését nem vitatta. Az MN/1858-2/2015. számú végzés elválaszthatatlan mellékletének C) pontjában felsorolt műsorszámok körében, az M1 csatornán november 18-án sugárzott Sporthírek" című műsorszám esetében a Médiaszolgáltató a jogsértés okaként a saját feliratozása alapjául szolgáló MTVA adásszerkesztő rendszer hiányosságát jelölte meg, míg az M3 csatornán december 11-én sugárzott 20 a csúcson című műsorszám esetében a hiányosságot a Médiaszolgáltató nyilatkozata szerint emberi mulasztás (kései feliratindítás) okozta, amely hiba elhárítását (a feliratnak az adással való szinkronba hozatalát) az észlelést követően munkatársai azonnal megkezdték. A Hivatalnak az Mttv. 39. (5) bekezdésének második mondatában foglaltak november és december hónapokban történt vélelmezett megsértésével összefüggésben a Médiaszolgáltató a feliratozás pontatlansága, aszinkronitása okaként az M1 csatornán november 10-én, november 26-án és december 19-én sugárzott Híradó című műsorszámok esetében az élőben történő bejelentkezések feliratozásának technikai nehézségére, illetve az M2 csatornán november 8-án közreadott Böngészde című műsorszám tekintetében a sugárzás idején fellépő műszaki hibára (a feliratot adásba küldő szoftver lefagyására) hivatkozott. Az M2 csatornán november 21-én sugárzott Híradó, továbbá az M1 csatornán november 26-án közreadott Sporthírek és a december 19-én sugárzott Híradó című műsorszámokkal kapcsolatban észlelt aszinkronitások, pontatlanságok esetében a Médiaszolgáltató az adásszerkesztő rendszer technikai hiányosságáról nyilatkozott, míg az M3 csatornán december 5-én sugárzott Időjárás című műsorszám esetében rögzítette, hogy a feliratok elcsúszása emberi mulasztás folytán következett be. Nyilatkozata lezárásaként a Médiaszolgáltató előadta, hogy a mulasztások és a hiányosságok tényét nem kívánja vitatni, ugyanakkor rámutatott, hogy az Mttv. vonatkozó rendelkezéseinek január 1- jével hatályba lépett módosítása is alátámasztja, hogy az Mttv.-nek az MN/1858-2/2015. ügyiratszámú végzésben megjelölt jogsértések bekövetkezése időpontjában hatályos rendelkezései aránytalan terhet rónak/róttak a médiaszolgáltatókra, és kérte e körülménynek a határozathozatal során történő figyelembevételét. A Hivatal a rendelkezésre álló adatok, különösen a hatósági ellenőrzés eredményeit rögzítő, november és december hónapokra vonatkozó vizsgálati jelentések és a Médiaszolgáltató fentiekben részletesen ismertetett tartalmú nyilatkozata alapján az alábbi tényállást állapította meg, és azt az alábbiak szerint értékelte: A.) A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató az M1 elnevezésű médiaszolgáltatásában november 10-én, 18-án és 26-án, valamint december 4-én és 19-én a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben foglaltak szerint összesen tizennyolc (18) alkalommal megsértette az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezést, ugyanis a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben felsorolt politikai tájékoztató műsorszámokat és időjárás-jelentéseket nem látta el felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással. Az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontja szerint: A közszolgálati, illetve legnagyobb éves átlagos közönségaránnyal rendelkező médiaszolgáltatása vonatkozásában a JBE lineáris audiovizuális médiaszolgáltató köteles biztosítani, hogy 3

4 a) valamennyi közérdekű közlemény, politikai reklám, hírműsorszám beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést és politikai tájékoztató műsorszám, valamint a fogyatékos személyekről szóló, illetve esélyegyenlőségről szóló műsorszám, ( ) magyar nyelvű felirattal például teletext szolgáltatáson keresztül vagy jelnyelvi tolmácsolással is elérhető legyen.. Az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjával összefüggésben a Hivatal elsődlegesen rögzíti, hogy az e rendelkezésben meghatározott műsorszámokat azok kiemelt, a nagy nyilvánosság tájékoztatásában betöltött kiemelt szerepük folytán a Médiaszolgáltatónak kvótán kívül, kötelezően kell akadálymentessé tennie a gazdasági és műszaki lehetőségein alapuló választása szerint feliratozás, illetve jelnyelvi tolmácsolás (a hallássérültek érdekeit szolgáló, tipikusan az élő műsorok nyomon követését célzó, azt teljes mértékben biztosítani képes módszer) biztosítása útján. A Médiaszolgáltató a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben részletezett időpontokban sugárzott műsorszámok (politikai tájékoztató és hírműsorszám) vonatkozásában ezen kötelezettségét nem teljesítette, tehát a kifogásolt műsorszámoknál segédletet nem alkalmazott (azokat nem látta el feliratozással, illetve jelnyelvi tolmácsolással). A törvény nem enged kivételt sem a felvételről sugárzott, sem az élő műsorszámok esetén, tehát a közszolgálati médiaszolgáltató köteles biztosítani, hogy minden, a médiaszolgáltatásban közzétett (akár élő, akár felvételről sugárzott) közérdekű közlemény, politikai reklám, hírműsorszám beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést és politikai tájékoztató műsorszám magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással elérhető legyen. A Hivatal az előbbiekkel összefüggésben hangsúlyozza, hogy a médiaszolgáltatók az Mttv. 3. -a alapján szabadon határozzák meg a médiaszolgáltatásuk tartalmát és felelősséggel tartoznak a törvényben foglaltak betartásáért. Az Mttv. hivatkozott rendelkezése alapján a törvény hatálya a médiaszolgáltatókra terjed ki, a Hatóság az Mttv.-ben foglaltak megsértése miatt a médiaszolgáltatókkal szemben jár el. Az Mttv. 3. -a értelmében a Médiaszolgáltató felelőssége objektív, e felelőssége körében vétkessége nem értékelhető. A fentiekben kifejtetteknek megfelelően, a Médiaszolgáltató MN/1858-3/2015. számon iktatott beadványában az élőben sugárzott műsorszámokkal kapcsolatosan előadott, a feliratozás jövőbeni biztosítására irányuló kutatás-fejlesztési együttműködésre, valamint a jelnyelvi tolmácsolás zavaró vizuális hatására való hivatkozása szerint - az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontja alapján fennálló kötelezettsége folytán - a jogsértés megállapítása jelen eljárásban nem mellőzhető. B.) A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató az M1 elnevezésű médiaszolgáltatásában november 2-án, 10-én, 18-án és 26-án, továbbá december 4-én és 19-én a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben foglaltak szerint összesen hat (6) alkalommal megsértette az Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont bc) alpontjában foglalt rendelkezést, ugyanis az említett napokon a 6 óra és a 24 óra közötti műsoridőben a legalább tíz órában meghatározottnál kevesebb időtartamban sugárzott olyan műsorszámokat, amelyeket magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással kellett volna elérhetővé tennie. A Médiaszolgáltató az M1 elnevezésű médiaszolgáltatásában november 2-án 8 óra 33 perc 56 másodperc, november 10-én 8 óra 17 perc 35 másodperc, november 18-án 7 óra 30 perc 56 másodperc, november 26-án 9 óra 1 perc 22 másodperc, december 4-én 9 óra 5 perc 48 másodperc, december 19-én pedig 5 óra 58 perc 52 másodperc időtartamban sugárzott - a kötelezően akadálymentesítendő műsorszámok mellett - segédlettel ellátott műsorszámokat. Az Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont bc) alpontja szerint: A közszolgálati, illetve legnagyobb éves átlagos közönségaránnyal rendelkező médiaszolgáltatása vonatkozásában a JBE lineáris audiovizuális médiaszolgáltató köteles biztosítani, hogy ( ) b) filmalkotás, játék és a 83. -ban foglalt közszolgálati célokat szolgáló műsorszám naptári naponként, a 6 óra és a 24 óra közötti műsoridőben, 4

5 ( ) bc) évben legalább tíz órán keresztül, magyar nyelvű felirattal például teletext szolgáltatáson keresztül vagy jelnyelvi tolmácsolással is elérhető legyen.. A Hivatal kiemeli, hogy az Mttv a valamennyi rendelkezésének célja az esélyegyenlőség elvének érvényre juttatása érdekében annak biztosítása, hogy a halló nézőkhöz hasonlóan a közvélemény széles rétegének szánt, a nagy nyilvánosságot tájékoztató, szórakoztató és oktató funkciót is ellátó televízió műsorok a hallássérült nézők számára is élvezhetővé, megérthetővé váljanak. A hallássérült nézők e jogosultsága teljesülésének előmozdítása érdekében az Mttv. fentebb idézett rendelkezése szerint a jogalkotó az akadálymentesítés kötelezettségét a Médiaszolgáltató valamennyi közszolgálati jellegű médiaszolgáltatása tekintetében, külön-külön írja elő, mégpedig a magasabb nézettségű, naptári naponként 6-24 óráig tartó műsorsávban. A jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben részletezett időpontokban azonban a Médiaszolgáltató nem tett eleget azon törvényi kötelezettségének, miszerint a fent említett műsorszámokat 6 és 24 óra között tíz órában magyar nyelvű felirattal, illetve jelnyelvi tolmácsolással elérhetővé tegye. A Médiaszolgáltató MN/1858-3/2015. számon iktatott beadványában a jogsértések fentiek szerinti megvalósulását nem vitatta. C.) A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató az M1 elnevezésű médiaszolgáltatásában november 18-án, míg az M3 elnevezésű médiaszolgáltatásában december 11-én a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben foglaltak szerint összesen összesen két (2) alkalommal megsértette az Mttv. 39. (4) bekezdésében foglalt rendelkezést, ugyanis a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben felsorolt műsorszámok akadálymentesítését az egyes műsorszámok teljes időtartama alatt nem biztosította. Az Mttv. 39. (4) bekezdése szerint: A feliratozással, illetve jelnyelvi tolmácsolással megkezdett műsorszámot a műsorszám egységét nem sértve, valamint műsorszámok egymással dramaturgiailag összekapcsolódó sorozatát a médiaszolgáltató köteles annak teljes időtartama alatt feliratozni, illetve jelnyelvi tolmácsolással ellátni. A Médiaszolgáltató az Mttv. 39. (4) bekezdése tekintetében vélelmezett jogsértések esetében az MN/1858-3/2015. számon iktatott beadványában emberi mulasztásra, illetve műszaki hibára (az adásszerkesztő rendszer hiányosságára) hivatkozott. A Hivatal a Médiaszolgáltató által az MN/1858-3/2015. számon iktatott beadványban előadottakkal összefüggésben ismételten utal a jelen határozat A.) pontjában részletesen kifejtett, a médiaszolgáltatók Mttv. 3. -a alapján fennálló objektív felelősségére, amely alapján a Médiaszolgáltatónak az emberi mulasztásra, továbbá az adásszerkesztő rendszer hiányosságaira vonatkozó hivatkozása alapján a jogsértés megállapítása jelen eljárásban nem mellőzhető. D.) A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a Médiaszolgáltató az M1 elnevezésű médiaszolgáltatásában november 10-én és 26-án, valamint december 19-én, az M2 elnevezésű médiaszolgáltatásában november 8-án és 21-én, míg az M3 elnevezésű médiaszolgáltatásában december 5-én a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben foglaltak szerint összesen kilenc (9) alkalommal megsértette az Mttv. 39. (5) bekezdésének második mondatában foglalt rendelkezést, mivel a mellékletben felsorolt műsorszámok szövegének feliratozott változata nem volt pontos, illetve a képernyő történéseivel nem állt szinkronban. Az Mttv. 39. (5) bekezdésének második mondata szerint: 5

6 A műsorszámok szövege feliratozott változatának pontosnak kell lennie, a képernyő történéseivel szinkronban kell állnia.. A Hivatal elsődlegesen rögzíti, hogy az Mttv. 39. (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezés a médiaszolgáltatók pontos feliratozásra és a feliratoknak a történésekkel szinkronban való megjelenítésére vonatkozó kötelezettséget írja elő. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 17.K /2013/4. számú ítélete szerint a médiaszolgáltatók szinkronitási kötelezettsége egyértelműen arra vonatkozik, hogy a feliratozott műsorszámok során az elhangzottakat rögzítő feliratnak az elhangzottakkal lehetőleg egyidejűleg, azonos időben kell megjelennie a képernyőn annak érdekében, hogy a hallási fogyatékkal élő nézők figyelemmel követhessék és megérthessék az adott cselekményt. Amennyiben valamely műsorszámban a felirat sietése vagy késése akadályozza, vagy akár csak hátráltatja a megértést, illetve a követhetőséget, úgy szinkronban álló feliratról nem beszélhetünk. A szöveg feliratozott változatának pontosságára vonatkozó kötelezettséghez kapcsolódóan a Hivatal kiemeli, hogy ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden egyes elhangzott szónak szerepelnie kell a feliraton is, az esélyegyenlőség azonban csak úgy valósítható meg, ha valóban az elhangzott szavak és nem pedig más, azok értelmének a Médiaszolgáltató szerint megfelelő szavak szerepelnek a feliraton. A Hatóságnál az Mttv.-nek a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi kötelezettségei teljesülésének vizsgálatát, a hatósági ellenőrzést hallássérült kódolók végzik, akik közül többen a feliratot használják segítségül az elhangzottak megerősítéséhez, ezért számukra is zavaró, ha más megfogalmazású vagy csupán hasonló szöveg olvasható a feliraton, továbbá a feliratcsúszás hasonló okokból szintén nehézséget okoz a történtek nyomon követésében. Az előbbieknek megfelelően, a feliratozott műsorszámban megvalósuló aszinkronitás esetén a Médiaszolgáltató nem teljesíti az Mttv. 39. (5) bekezdése második mondatában foglalt rendelkezést, így jogsértése megállapítható. Az Mttv. 39. (5) bekezdés második mondatának november és december hónapok tekintetében vélelmezett megsértésével összefüggésben a Médiaszolgáltató MN/1858-3/2015. számon iktatott beadványában a pontatlanságok és az aszinkronitások megvalósulását nem vitatta, a jogsértések okaként az élőben történő sugárzás nehézségeit, emberi mulasztást, technikai és műszaki okokat jelölt meg. A Médiaszolgáltató említett beadványában előadottakkal összefüggésben a Hivatal ismételten utal a jelen határozat fenti A) pontjában részletesen kifejtett, a médiaszolgáltatók Mttv. 3. -a alapján fennálló objektív felelősségére, amely szerint a Médiaszolgáltató által ismertetett körülmények emberi mulasztás, az élőben sugárzott műsorok feliratozásának nehézségei stb. alapján, illetve a jövőbeni jogsértések megelőzése érdekében tett lépésekre való hivatkozása szerint a jogsértés megállapítása jelen határozatban nem mellőzhető. A fenti C) és D) pontok tekintetében általánosságban rögzíti a Hivatal, hogy az olyan esetekben, amelyekben egy adott műsorszámon belül az Mttv. 39. (4) bekezdésében és az (5) bekezdés második mondatában foglaltak megsértése egyaránt megvalósul, a két törvényi rendelkezés megsértése közül csak az egyik törvénysértést állapítja meg. Ha az adott műsorszám kapcsán hiányzik a felirat vagy csak egyetlen, illetve csupán néhány, nem az elhangzottakat tartalmazó mondat olvasható a folyamatos szövegezés helyett, a Hivatal az Mttv. 39. (4) bekezdésében foglaltak megsértését állapítja meg (mivel a felirat hiánya volt a jogsértés meghatározó eleme), abban az esetben viszont, amikor van felirat, de az hiányos, illetve pontatlan (a képernyő történéseivel nem áll szinkronban), az Mttv. 39. (5) bekezdése szerint minősíti a tényállást. Az előbbiekkel összefüggésben kiemeli a Hivatal, hogy az egy műsorszámon belüli több alkalommal hiányzó felirat, illetve nem az Mttv.-ben foglaltaknak megfelelő feliratozás miatti törvénysértéseket a Hivatal műsorszámonként, tehát egy alkalommal megvalósult törvénysértésként értékeli. A Médiaszolgáltató MN/1858-3/2014. ügyiratszámon iktatott beadványában előadta, hogy az Mttv ában foglalt rendelkezések január 1-jétől hatályos módosulása is alátámasztja, hogy a jelen határozat tárgyát képező jogsértések megvalósulása időpontjában hatályos törvényi rendelkezések aránytalan terhet róttak a kötelezett médiaszolgáltatókra. 6

7 Az előbbi, jogszabályváltozásra vonatkozó okfejtéshez kapcsolódóan az MN/ /2014. számú határozatban már kifejtettekre visszautalással rögzíti a Hivatal, hogy a jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 15. (2) bekezdésében rögzített általános normatani szabály szerint az anyagi jogi előírást az alkalmazására okot adó jogi tény bekövetkezésének napján hatályos szabályok szerint kell alkalmazni, amely elvből következik, hogy az anyagi jogi jogszabály hatályon kívül helyezése után továbbhatást vált ki, hiszen az ennek alapján létrejött jogviszonyokra eltérő rendelkezés hiányában ez a szabályozás továbbra is alkalmazandó. A jelen határozat tárgyát képező jogsértések körében az előbbiek azt jelentik, hogy az adott magatartás tanúsításakor az adott időpontban meglévő (közzétett, kihirdetett, azaz általánosan ismertnek tekintendő) magatartásszabályokhoz való igazodás volt elvárható a Médiaszolgáltatótól, és a Ket. 22. (1) bekezdésében foglalt általános közigazgatási jogelv alapján a Hivatal hatósági jogköre is kizárólag az adott időpontban (tehát a jogsértés időpontjában) tanúsított magatartásnak az adott időpontban (tehát a jogsértés időpontjában) hatályos anyagi jogi rendelkezéseknek való megfelelősége vizsgálatára terjedhet ki. Tekintettel arra, hogy a Médiaszolgáltató a hallássérültek számára hozzáférhető, az eljárás tárgyát képező műsorszámokat az M1 elnevezésű médiaszolgáltatásban november 2-án, 10-én, 18-án és 26-án, valamint december 4-én és 19-én, az M2 elnevezésű médiaszolgáltatásban november 8-án és 21-én, míg az M3 elnevezésű csatornán december 5-én a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező mellékletben részletezettek szerint nem a törvény rendelkezéseinek megfelelően tette közzé, a Hivatal megállapította Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezés tizennyolc, a (2) bekezdés b) pont bc) alpontja szerinti rendelkezés hat, a (4) bekezdésben foglalt rendelkezés két, valamint az (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezés kilenc alkalommal történt megsértését. A Hivatal a jogsértések miatt alkalmazandó jogkövetkezmény fajtájának és mértékének meghatározása során az alábbi szempontokat vette figyelembe. Az Mttv (1) bekezdése szerint: Amennyiben a jogsértés csekély súlyú és ismételtség nem állapítható meg, a Médiatanács, illetve a Hivatal a jogsértés tényének megállapítása és figyelmeztetés mellett legfeljebb harminc napos határidő tűzésével felhívhatja a jogsértőt a jogsértő magatartás megszüntetésére, a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra, illetve a jogszerű magatartás tanúsítására, és meghatározhatja annak feltételeit.. Az Mttv (2) bekezdése szerint: A Médiatanács és a Hivatal a jogkövetkezményt - a jogsértés jellegétől függően - a jogsértés súlyára, a jogsértés ismételtségére, folyamatosságára, időtartamára, a jogsértéssel elért vagyoni előnyre, valamint a jogsértéssel okozott érdeksérelemre, az érdeksérelmet szenvedett és veszélyeztetett személyek számára, illetve a jogsértéssel okozott kárra, személyiségi jogsérelemre és a jogsértés piacra gyakorolt hatására, továbbá az egyedi ügyben értékelhető egyéb szempontokra tekintettel állapítja meg. Az Mttv (3) bekezdése szerint: A Médiatanács és a Hivatal - a (7) bekezdés figyelembevételével - a következő jogkövetkezmények alkalmazására jogosult: b) bírságot szabhat ki a jogsértővel szemben.. Az Mttv (4) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint: Az (1)-(3) bekezdés alkalmazásában ismételtségnek tekintendő, ha a jogsértő a jogerős hatósági határozatban megállapított jogsértő magatartást ugyanazon jogalapon és jogszabályhely tekintetében, ugyanazon tárgykörben, háromszázhatvanöt napon belül ismételten megvalósítja, ide nem értve a csekély súlyú törvénysértéseket. (...) A.) A Hivatal az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezés vonatkozásában alkalmazott jogkövetkezmény megállapítása során tekintettel volt arra, hogy a jelen határozat meghozatala időpontjáig az alábbi táblázatban rögzített huszonegy határozatában állapította meg a Médiaszolgáltató esetében a hivatkozott rendelkezés megsértését: 7

8 Határozat Megállapított Alkalmazott jogkövetkezmény és Vizsgált időszak ügyiratszáma jogsértések száma mértéke MN/7177-6/ január március 53 Mttv (1) bek. szerinti felhívás (a továbbiakban: felhívás) MN/ / április 27 felhívás november MN/ / december Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / november Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / december 31 felhívás MN/ / november november Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/2912-6/ december Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/7441-4/ január Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / február Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / március április Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / november Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / december november Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / december november Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / december november Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/3279-4/ december Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / január Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / február március Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / április Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / május június Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / július Ft bírság augusztus MN/ / szeptember október (jogsértésenként Ft) Ft bírság (jogsértésenként Ft) A táblázatban foglaltak szerint, a Médiaszolgáltatóval szemben a jelen jogsértést megelőzően ugyanazon törvényi rendelkezés tizennyolc alkalommal történt megsértése miatt alkalmazott bírságszankcióra tekintettel, valamint figyelemmel a november és december hónapokban elkövetett törvénysértés esetszámára (18), a Hivatal a jelen eljárásban vizsgált törvénysértéseket nem értékelhette csekély súlyú törvénysértésként, ezért az Mttv (1) bekezdésében rögzített felhívás jogkövetkezményt nem alkalmazhatta. B.) A Hivatal az Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont bc) alpontjában foglalt rendelkezés vonatkozásában alkalmazott jogkövetkezmény megállapítása során tekintettel volt arra, hogy a Médiaszolgáltató esetében a jelen határozat meghozataláig az alábbi táblázat szerinti tizenhárom határozatában rögzítette a hivatkozott rendelkezés megsértését: Határozat Megállapított Alkalmazott jogkövetkezmény és Vizsgált időszak ügyiratszáma jogsértések száma mértéke MN/ / november 1 felhívás november MN/ / február 1 felhívás MN/ / március április 3 felhívás 8

9 MN/ / november 6 felhívás MN/ / december november 6 az Mttv (3) bek. bb) alpontja alapján Ft bírság (a továbbiakban: bírság) (jogsértésenként Ft) MN/ / december 1 felhívás november MN/ / december november Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / január Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / február március Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / április Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / május június Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / július Ft bírság augusztus MN/ / szeptember október (jogsértésenként Ft) Ft bírság (jogsértésenként Ft) A fentiek alapján a Hivatal nem értékelhette csekély súlyúként a jogsértést, és nem alkalmazhatta az Mttv (1) bekezdése szerinti felhívás jogkövetkezményt tekintettel arra, hogy a Médiaszolgáltató többszöri felhívás és nyolc alkalommal alkalmazott bírságszankció ellenére is a vizsgált hónapokban (2014. november - december) hat alkalommal sértette meg az Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont bc) alpontjában foglaltakat. C.) A Hivatal a jelen határozat meghozataláig a felirat, illetve jelnyelvi tolmácsolással megkezdett műsorszám teljes időtartama alatt történő feliratozásának kötelezettségére vonatkozó, az Mttv. 39. (4) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértését az alábbi táblázat szerinti ügyiratszámú, összesen tizenkilenc határozatában állapította meg a Médiaszolgáltató közszolgálati médiaszolgáltatásai vonatkozásában: Határozat Megállapított Alkalmazott jogkövetkezmény és Vizsgált időszak ügyiratszáma jogsértések száma mértéke MN/ / december 7 felhívás MN/ / november 1 felhívás MN/ / december Ft bírság (jogsértésenként Ft) Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / november november MN/2912-6/ december Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/7441-4/ január Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / február Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / március április Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / november Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / december november Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / december november Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / december november Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/3279-4/ december Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / január Ft bírság (jogsértésenként Ft) 9

10 MN/ / február március Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / április Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / május június Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / július augusztus MN/ / szeptember október Ft bírság (jogsértésenként Ft) Ft bírság (jogsértésenként Ft) Az előbbiek alapján a Médiaszolgáltatóval szemben a jelen jogsértést megelőzően ugyanazon törvényi rendelkezés tizenhét alkalommal történt megsértése miatt alkalmazott bírságszankciókra figyelemmel a Hivatal a jelen ügyben nem értékelhette csekély súlyúként a vizsgált hónapokban (2014. november-december) megvalósult törvénysértéseket ezáltal az Mttv (1) bekezdésében rögzített felhívás jogkövetkezményt nem alkalmazhatta. D.) A Hivatal a feliratok pontosságának és a képernyő történéseivel való szinkronban állásának kötelezettségére vonatkozó, az Mttv. 39. (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezés megsértését a Médiaszolgáltatóval szemben jelen határozat meghozataláig a lenti táblázatban meghatározott tizenhat határozatában állapította meg: Határozat Megállapított Alkalmazott jogkövetkezmény és Vizsgált időszak ügyiratszáma jogsértések száma mértéke MN/ / november 7 felhívás november MN/2912-6/ december 1 felhívás MN/7441-4/ január 4 felhívás MN/ / február Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / március április Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / november Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / december november Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / december november Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / december november Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/3279-4/ december Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / január Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / február március Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / április Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / május június Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / július augusztus Ft bírság (jogsértésenként Ft) MN/ / szeptember október Ft bírság (jogsértésenként Ft) A táblázatban foglaltak szerint, a Médiaszolgáltatóval szemben a jelen jogsértést megelőzően ugyanazon törvényi rendelkezés tizenhárom alkalommal történt megsértése miatt alkalmazott bírságszankcióra tekintettel, valamint figyelemmel a november és december hónapokban elkövetett törvénysértés esetszámára (9), a Hivatal a jelen eljárásban vizsgált törvénysértéseket nem értékelhette csekély súlyú törvénysértésként, ezért az Mttv (1) bekezdésében rögzített felhívás jogkövetkezményt nem alkalmazhatta. 10

11 A Hivatal az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában és a b) pont bc) alpontjában, továbbá a (4) bekezdésében és az (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezések megsértése tekintetében az Mttv (2) bekezdésében rögzített mérlegelési szempontok közül a jogsértések súlyán túl figyelembe vette a jogsértésekkel okozott érdeksérelmet (annak mértékét) a jövőbeni jogsértések megelőzése érdekében (generális prevenció). Az érdeksérelem tekintetében a Hivatal figyelemmel volt továbbá a hallássérültek élvezhető és teljes értékű televíziózáshoz, valamint a megfelelő tájékozódáshoz fűződő jogára is. A Hivatal az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában, a (2) bekezdés b) pont bc) alpontjában, a (4) bekezdésben és az (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezések megsértése tekintetében a fenti szempontokon túl értékelte a jogsértés ismételtségét is. Az előbbiek alapján és tekintettel az Mttv (4) bekezdésben rögzített definícióra is, a Hivatal kiemeli, hogy az MN/3279-4/2014. ügyiratszámú bírságoló határozata április 16-án, az MN/ /2014. ügyiratszámú bírságoló határozata november 1-jén, az MN/ /2014. ügyiratszámú bírságoló határozata december 5-én, az MN/ /2014. ügyiratszámú bírságoló határozata november 6-án, az MN/ /2014. ügyiratszámú bírságoló határozata december 28-án vált jogerőssé, az MN/ /2014. ügyiratszámú bírságoló határozata december 27-én vált jogerőssé, az MN/ /2014. ügyiratszámú bírságoló határozata pedig március 7-én vált jogerőssé mivel a Médiaszolgáltató a rendelkezésre álló határidőn belül nem élt jogorvoslati jogával. Az Mttv (2) bekezdésében meghatározott további mérlegelési szempontok a jelen jogsértés tekintetében nem értékelhetők. A Hivatal az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában, a (2) bekezdés b) pont bc) alpontjában, a (4) bekezdésben és az (5) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezések megsértése tekintetében a hatályos szabályozási környezettel összhangban és a kialakított szankcióalkalmazási gyakorlatának megfelelően az Mttv (3) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények közül a bírság alkalmazása mellett döntött, mivel a kérdéses jogsértések vonatkozásában e közjogi eszközt ítélte a legalkalmasabbnak arra, hogy a Médiaszolgáltatót visszatartsa a jövőbeni jogsértések elkövetésétől. A Hivatal úgy ítélte meg, hogy az egyedi ügyben, az ügy sajátosságai mentén végrehajtott mérlegelés alapján megállapított, a jogsértéssel arányos bírság kellő visszatartó erővel rendelkezik a további jogsértések tekintetében. A Hivatal az Mttv (2) bekezdésében foglalt mérlegelési jogkörében a fokozatosság és arányosság elvének figyelembe vételével, az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjának megsértése miatt, esetenként (18) a kiszabható bírságmaximum (ötvenmillió forint) 0,26 %-ának ( ,- Ft) megfelelő mértékű, azaz összesen ,- Ft (az ötvenmillió forint 4,68 %-a), az Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont bc) alponjának megsértése miatt esetenként (6) a kiszabható bírságmaximum (ötvenmillió forint) 0,11 %-ának (55.000,- Ft) megfelelő mértékű, azaz összesen ,- Ft (az ötvenmillió forint 0,66 %- a), az Mttv. 39. (4) bekezdésének megsértése miatt esetenként (2) a kiszabható bírságmaximum (ötvenmillió forint) 0,29 %-ának ( ,- Ft) megfelelő mértékű, azaz összesen ,- Ft (az ötvenmillió forint 0,58 %-a), az Mttv. 39. (5) bekezdés második mondatának megsértése miatt, esetenként (9) a kiszabható bírságmaximum (ötvenmillió forint) 0,17 %-ának (85.000,- Ft) megfelelő mértékű, azaz összesen ,- Ft (az ötvenmillió forint 1,53 %-a) összegű bírságot szabott ki a Médiaszolgáltatóval szemben. A Hivatal külön tekintettel volt a jogkövetkezménynek a jövőbeni jogsértések elkerülését célzó hatására, illetve arra, hogy egy esetleges újabb jogsértés esetén alkalmazandó szankció esetén érvényesülhessen a fokozatosság elve, azaz az ismétléssel járó növekvő progresszivitás és a szankcionálás kiszámíthatósága, előreláthatósága. A fentebb kifejtettek szerint tehát a Hivatal az Mttv (1) bekezdés cc) pontja szerinti hatáskörében az Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezés tizennyolc, a (2) bekezdés b) pont bc) alpontjában foglalt rendelkezés hat, a (4) bekezdésben foglalt rendelkezés két, míg az (5) 11

12 bekezdés második mondatában foglalt rendelkezés kilenc alkalommal történt megsértése miatt az Mttv (3) bekezdés bb) alpontja alapján kiszabható joghátrány mellett, a rendelkező részben foglaltak szerint döntött. A jelen határozatban kiszabott bírság az Mttv (13) bekezdése értelmében adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül. A bírság meg nem fizetése esetén a Hivatal az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) a szerint intézkedik a bírság behajtásáról az adóhatóság útján. A késedelmesen megfizetett bírságot az Art (1) bekezdése alapján az esedékesség napjától késedelmi pótlék terheli, melynek mértéke a 165. (2) bekezdése értelmében minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365- öd része. Az Mttv (1) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a Hivatal határozata ellen a Médiatanácshoz lehet fellebbezést benyújtani. A fellebbezésről szóló tájékoztatás a Ket. 72. (1) bekezdés da) alpontján és a 98. (1) bekezdésén, a fellebbezés előterjesztésének határidejére vonatkozó tájékoztatás a Ket. 99. (1) bekezdésén, a halasztó hatály és a fellebbezés előterjesztése helyének meghatározása a Ket (1) bekezdésén és a 102. (1) bekezdésén, a másodfokú hatóság ügyintézési határideje az Mttv (1) bekezdésén alapul. A fellebbezési díj mértékét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnökének 5/2011. (X. 6.) számú, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egyes eljárásainak igazgatási szolgáltatási díjairól és a díjfizetés módjáról szóló rendeletének (a továbbiakban: Rendelet) 17. (18) bekezdése határozza meg. A Rendelet 18. (2) és (3) és a 19. (1) bekezdései a díjfizetés módja és határideje kapcsán az alábbiakat írják elő: 18. (2) A díjfizetésre kötelezettnek a díjat a kérelem benyújtását megelőzően, átutalással kell megfizetni, a Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett számú pénzforgalmi számlájára. ( ) Az átutalási megbízás közlemény rovatában a kérelmező nevét, adószámát és az eljárás tárgyát kötelező feltüntetni. A természetes személy kérelmező a díj megfizetését a Hatóság fenti számlaszámára készpénzátutalási megbízás útján is teljesítheti, ez esetben a közlemény rovatban kötelező feltüntetnie az eljárás tárgyát. 18. (3) A díjfizetés megtörténtének igazolását - a bankszámla megterhelését tartalmazó napi bankkivonatot (a továbbiakban: befizetési bizonylat) - a kérelemnek tartalmaznia kell. A befizetési bizonylaton a befizetés jogcímét fel kell tüntetni. A természetes személy kérelmező készpénzátutalási megbízás útján történő díjfizetése esetén a díjfizetésének igazolását - a feladóvevényt - a kérelemnek tartalmaznia kell. 19. (1) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekre az Itv. 3. (4) bekezdésében, 28. (2)-(4) bekezdésében, 31. (1)-(3) bekezdésében, (5)-(6) bekezdésében és 32. -ában foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. Az eljárás során a Ket a szerinti eljárási költség nem merült fel. Budapest, március 16. Aranyosné dr. Börcs Janka, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatalának főigazgatója nevében és megbízásából Kapják: 1) Személyes adat dr. Pap Szilvia főosztályvezető 12

13 Az MN/1858-4/2015. ügyiratszámú határozat melléklete A) A segédlettel el nem látott, kötelezően feliratozandó vagy jeltolmácsolással ellátandó műsorszámok listája november-december hónapok tekintetében [Mttv. 39. (2) bekezdés a) pontja]: dátum időpont vége időtartam csatorna cím műfaj :53:17 8:56:50 1:40:58 M1 Ma reggel politikai magazinműsor :53:46 6:55:29 0:01:43 M1 Időjárás - Ma reggel időjárás :51:01 7:54:04 0:03:03 M1 Időjárás - Ma reggel időjárás :27:56 12:54:50 0:26:54 M1 Napirend előtt politikai magazinműsor :22:56 22:53:07 0:30:11 M1 Az Este politikai magazinműsor :55:19 8:14:37 1:09:56 M1 Ma reggel politikai magazinműsor :37:24 23:07:22 0:29:58 M1 Az Este politikai magazinműsor :23:07 8:58:18 1:38:06 M1 Ma reggel politikai magazinműsor :52:14 6:54:28 0:02:14 M1 Időjárás - Ma reggel időjárás :51:54 7:54:04 0:02:10 M1 Időjárás - Ma reggel időjárás :10:29 22:40:35 0:30:06 M1 Az Este politikai magazinműsor :54:17 8:58:05 1:46:53 M1 Ma reggel politikai magazinműsor :52:46 7:54:15 0:01:29 M1 Időjárás (Ma reggelben) időjárás :56:06 22:26:37 0:30:31 M1 Az Este politikai magazinműsor :53:34 8:58:04 1:41:51 M1 Ma reggel politikai magazinműsor :52:33 6:55:21 0:02:48 M1 Időjárás (Ma reggelben) időjárás :52:18 7:54:22 0:02:04 M1 Időjárás (Ma reggelben) időjárás :32:53 23:03:10 0:30:17 M1 Az ESTE politikai magazinműsor B) A segédlettel ellátott műsorok óraszáma az Mttv.-ben meghatározott napi 10 órányi követelményhez viszonyítva november-december hónapokban [Mttv. 39. (2) bekezdés b) pont, bc) alpontja]: médium M1 dátum óra között segédlettel ellátott műsoridő (kivéve a segédlettel kötelezően ellátandó műsorszámokat) :33: :17: :30: :01: :05: :58:52 13

14 datum időpont vége időtartam csatorna figyelemfelhívás felirat tolmács/ műfaj kötelező cím :00:00 0:31:27 0:31:27 M1 Szent Pál 1. rész mozifilm egyéb :31:27 0:32:57 0:01:30 M1 Ajánló :32:57 2:05:38 1:32:41 M1 Szent Pál 2. rész mozifilm egyéb :05:38 2:07:09 0:01:31 M1 Ajánló :07:09 2:09:09 0:02:00 M1 Himnusz egyéb :09:09 2:09:25 0:00:16 M1 Adásunk Munkatársai :09:25 2:09:54 0:00:29 M1 Másodpercszámláló óra :21:53 5:23:53 0:02:00 M1 Másodpercszámláló óra :23:53 5:26:47 0:02:54 M1 Hajnali gondolatok vallási program :26:47 5:27:54 0:01:07 M1 Ajánló :27:54 5:53:48 0:25:54 M1 Esély érdekvédelmi műsor kötelező :53:48 5:55:25 0:01:37 M1 Ajánló :55:25 5:56:28 0:01:03 M1 Reklám :56:28 6:22:32 0:26:04 M1 Magyar gazda: A hazai agrárium képekben, számokban, ízekben gazdasági magazin egyéb :22:32 6:23:42 0:01:10 M1 1 perc az élet információs magazin :23:42 6:24:52 0:01:10 M1 Ajánló :24:52 6:26:55 0:02:03 M1 Reklám :26:55 6:53:04 0:26:09 M1 Európai szemmel tudományos magazinműsor egyéb :53:04 6:54:49 0:01:45 M1 Ajánló :54:49 6:56:00 0:01:11 M1 Előzetes: Család - barát hétvége egyéb :56:00 6:56:56 0:00:56 M1 Ajánló :56:56 6:59:50 0:02:54 M1 Reklám :59:50 7:15:26 0:15:36 M1 Híradó hírek, híradó kötelező :15:26 7:16:58 0:01:32 M1 Ajánló :16:58 7:18:46 0:01:48 M1 Reklám :18:46 7:22:59 0:04:13 M1 Sporthírek sporthírek kötelező

15 :22:59 7:25:07 0:02:08 M1 Időjárás időjárás kötelező :25:07 7:54:55 0:29:48 M1 Család-barát Hétvége élő 1/1 életmódmagazin egyéb :54:55 7:57:31 0:02:36 M1 Ajánló :57:31 7:59:55 0:02:24 M1 Reklám :59:55 8:04:54 0:04:59 M1 Híradó hírek, híradó kötelező :04:54 8:05:59 0:01:05 M1 Reklám :05:59 8:09:43 0:03:44 M1 Sporthírek sporthírek kötelező :09:43 8:11:50 0:02:07 M1 Időjárás időjárás kötelező :11:50 8:56:50 0:45:00 M1 Család-barát Hétvége élő 1/2 életmódmagazin egyéb :56:50 9:00:11 0:03:21 M1 Ami tény, az tény: Hidak ismeretterjesztő program :00:11 9:01:12 0:01:01 M1 Ajánló :01:12 9:09:18 0:08:06 M1 Úton-útfélen vallási program egyéb :09:18 9:49:22 0:40:04 M1 Katolikus Krónika vallási program egyéb :49:22 10:07:14 0:17:52 M1 Biblia és képzőművészet ismeretterjesztő program egyéb :07:14 10:25:34 0:18:20 M1 A Korál-sziget együttes vallási program egyéb :25:34 10:51:39 0:26:05 M1 Ortodox Örömhír vallási program egyéb :51:39 10:59:28 0:07:49 M1 Református ifjúsági műsor vallási program egyéb :59:28 11:59:44 1:00:16 M1 Evangélikus istentisztelet közvetítése Kecskemétről: Igét hirdet vallási program Kis János lelkész élő :59:44 11:59:54 0:00:10 M1 Másodpercszámláló óra :59:54 12:00:56 0:01:02 M1 Déli harangszó egyéb :00:56 12:04:05 0:03:09 M1 Híradó hírek, híradó kötelező :04:05 12:06:55 0:02:50 M1 Ajánló :06:55 12:09:12 0:02:17 M1 Reklám :09:12 12:35:16 0:26:04 M1 Hétköznapi kifutó életmódmagazin egyéb :35:16 12:37:44 0:02:28 M1 Ajánló :37:44 12:40:02 0:02:18 M1 Reklám :40:02 13:15:42 0:35:40 M1 TeleSport - Sport7: Hírek, érdekességek a sport világából élő sport :15:42 13:18:36 0:02:54 M1 Ajánló :18:36 13:20:01 0:01:25 M1 Társadalmi Célú Reklám társadalmi célú reklám (TCR) :20:01 13:21:39 0:01:38 M1 Reklám :21:39 13:41:45 0:20:06 M1 Virágzó Magyarország: Mór ismeretterjesztő program egyéb

H A T Á R O Z A T. felhívja,

H A T Á R O Z A T. felhívja, H A T Á R O Z A T Ügyiratszám: MN/4138-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: reklám közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése A Nemzeti

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. felhívja,

H A T Á R O Z A T. felhívja, Ügyiratszám: MN/13785-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: A Médiaszolgáltató által

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: személyes adat Melléklet: H A T Á R O Z A T Hivatal Médiaszolgáltató

Médiafelügyeleti Főosztály Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: személyes adat Melléklet: H A T Á R O Z A T Hivatal Médiaszolgáltató Médiafelügyeleti Főosztály Iktatószám: MN/16548-3/2012. Tárgy: a közösségi médiaszolgáltatásban közzétett műsorszámok reklámmal történő megszakításának tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz harmincezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz harmincezer forint bírsággal sújtja. Ügyiratszám: MN/12483-4/2017. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: A Médiaszolgáltató által

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 600.000,- Ft, azaz hatszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 600.000,- Ft, azaz hatszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/27309-5/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/ /2014. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/ /2014. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/24810-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: reklám közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése

Részletesebben

HATÁROZAT. 30.000,- Ft, azaz harmincezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

HATÁROZAT. 30.000,- Ft, azaz harmincezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Iktatószám: MN/9024-3/2013. Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: A Médiaszolgáltató által

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.615.000,- Ft, azaz egymillió-hatszáztizenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 1.615.000,- Ft, azaz egymillió-hatszáztizenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/22605-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hatvanezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hatvanezer forint bírsággal sújtja. Ügyiratszám: MN/5417-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: A Médiaszolgáltató által

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.800.000,- Ft, azaz egymillió-nyolcszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 1.800.000,- Ft, azaz egymillió-nyolcszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/15531-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1043/2018. (IX. 18.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1043/2018. (IX. 18.) számú HATÁROZATA Iktatószám: BJ/19415-4/2018 Tárgy: adatszolgáltatási kötelezettség megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefon: személyes adat Fax: (06-1) 457-7124 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 630.000,- Ft, azaz hatszázharmincezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 630.000,- Ft, azaz hatszázharmincezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/20304-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. felhívja,

H A T Á R O Z A T. felhívja, Ügyiratszám: MN/16251-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: A Médiaszolgáltató által

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1377/2018. (XII. 18.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1377/2018. (XII. 18.) számú HATÁROZATA Iktatószám: BJ/29660-9/2018 Tárgy: adatszolgáltatási kötelezettség megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefon: személyes adat Fax: (06-1) 457-7124 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 788/2018. (VII. 24.) számú. Határozata

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 788/2018. (VII. 24.) számú. Határozata Médiaszolgáltatási Főosztály Médiaszolgáltatás-bejelentési Osztály Ügyiratszám: PJ/9404-4/2018. Tárgy: hatósági szerződés szerinti beszámolási kötelezettség megszegése Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 785/2018. (VII. 24.) számú. Határozata

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 785/2018. (VII. 24.) számú. Határozata Médiaszolgáltatási Főosztály Médiaszolgáltatás-bejelentési Osztály Ügyiratszám: PJ/9374-5/2018. Tárgy: hatósági szerződés szerinti beszámolási kötelezettség megszegése Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1346/2016. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1346/2016. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/28574-8/2016. Tárgy: a reklám más médiatartalmaktól való megkülönböztetésének módjára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz egymillió-kétszázhetvenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz egymillió-kétszázhetvenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/3278-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz ötvenezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz ötvenezer forint bírsággal sújtja. Ügyiratszám: MN/154-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: A Médiaszolgáltató által 2015.

Részletesebben

HATÁROZAT. 20.000,- Ft, azaz húszezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

HATÁROZAT. 20.000,- Ft, azaz húszezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Iktatószám: MN/29384-4/2012. Tárgy: a reklámok közösségi médiaszolgáltatásban történő közzétételének módjára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.330.000,- Ft, azaz egymillió-háromszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 1.330.000,- Ft, azaz egymillió-háromszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/12953-5/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/26124-8/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a támogatás közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1250/2014. (XII.16.)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz egymillió-háromszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz egymillió-háromszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/50863-5/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 119/2018. (II. 13.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 119/2018. (II. 13.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/37989-8/2017. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági eljárás tárgyát képező teletext oldal másolata

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. felhívja,

H A T Á R O Z A T. felhívja, Ügyiratszám: MN/31908-4/2017. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: reklám közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése H A T Á R O Z A T A Nemzeti

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 755/2017. (VII. 11.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 755/2017. (VII. 11.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/15814-9/2017. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a politikai reklámok meghatározott időszakban való közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Telefonszám: Személyes adat E-mail:személyes

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 947/2017. (VIII.29.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 947/2017. (VIII.29.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/17336-8/2017. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági eljárás megállapításai I. és II. számú melléklet

Részletesebben

HATÁROZAT. 80.000,- Ft, azaz nyolcvanezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

HATÁROZAT. 80.000,- Ft, azaz nyolcvanezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/29213-4/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: hatósági

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 53/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 53/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/30591-6/2014. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermék másolata

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/57221-8/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hétszáztizenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hétszáztizenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/50862-7/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 2.100.000,- Ft, azaz kétmillió-egyszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 2.100.000,- Ft, azaz kétmillió-egyszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/30552-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1464/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1464/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/15130-10/2012. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: Melléklet: személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező honlap másolata

Részletesebben

a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermékek másolata - I. és II. számú melléklet Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermékek másolata - I. és II. számú melléklet Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/23420-2/2015. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermékek másolata

Részletesebben

HATÁROZAT ,- Ft, azaz nyolcszázötvenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

HATÁROZAT ,- Ft, azaz nyolcszázötvenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/2914-7/2013. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: hatósági

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz négyszázhetvenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz négyszázhetvenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Ügyiratszám: MN/4786-4/2017. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése

Részletesebben

Tárgy: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 54/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA

Tárgy: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 54/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/30592-7/2014. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermék másolata

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. felhívja,

H A T Á R O Z A T. felhívja, Ügyiratszám: MN/38164-3/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: műsorszámok támogatására vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése H A T Á R O Z A T A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 2.700.000,- Ft, azaz kétmillió-hétszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 2.700.000,- Ft, azaz kétmillió-hétszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/17076-6/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 38.000-Ft, azaz harmincnyolcezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 38.000-Ft, azaz harmincnyolcezer forint bírsággal sújtja. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/678-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz kettőszázötvenezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz kettőszázötvenezer forint bírsággal sújtja. Ügyiratszám: MN/16244-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a reklámidőre vonatkozó rendelkezés megsértése H A T Á R O Z A T A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 80.000,- Ft, azaz nyolcvanezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 80.000,- Ft, azaz nyolcvanezer forint bírsággal sújtja. Médiafelügyeleti Főosztály H A T Á R O Z A T Ügyiratszám: MN/1868--4/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hatmillió forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hatmillió forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. H A T Á R O Z A T Ügyiratszám: MN/4762-5/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi

Részletesebben

HATÁROZAT. 715.000,- Ft, azaz hétszáztizenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

HATÁROZAT. 715.000,- Ft, azaz hétszáztizenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/10951-5/2013. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: hatósági

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hatszázezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hatszázezer forint bírsággal sújtja. Ügyiratszám: MN/4296-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a reklámidőre vonatkozó rendelkezés megsértése H A T Á R O Z A T A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/7438-5/2013. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/7438-5/2013. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/7438-5/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 648/2018. (VI. 26.) számú. Határozata

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 648/2018. (VI. 26.) számú. Határozata Médiaszolgáltatási Főosztály Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyiratszám: PJ/11518-4/2018. Ügyintéző: személyes adat Telefon: személyes adat Fax: személyes adat Tárgy: műsorkvóta kötelezettségek 2017-es teljesítése

Részletesebben

Médiafelügyeleti főosztály

Médiafelügyeleti főosztály Médiafelügyeleti főosztály Túl szigorú a Hivatal? Az elmúlt két és fél év helyzetértékelése dr. Máthé Gergely 2014. szeptember 22. 2 A jogszabályi háttér: - A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996.

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 697/2018. (VII.10.) számú. Határozata

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 697/2018. (VII.10.) számú. Határozata Médiaszolgáltatási Főosztály Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyiratszám: PJ/12964-3/2018. Ügyintéző: személyes adat Telefon:személyes adat Fax: személyes adat Tárgy: műsorkvóta kötelezettségek 2017- es teljesítése

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1219/2016. (X.11.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1219/2016. (X.11.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/22682-7/2016. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a termékmegjelenítésre és a műsorszámok támogatására vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1134/2012. (VI.20.) számú H A T Á R O Z A T A

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1134/2012. (VI.20.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/11491-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a saját készítésű, szerkesztésű és első ízben bemutatott (nem ismételt) műsorszámok heti

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz húszezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz húszezer forint bírsággal sújtja. Ügyiratszám: MN/34198-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése H A T Á R O Z A T A Nemzeti Média-

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/22625-4/2014. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/22625-4/2014. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/22625-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1230/2015. (IX.1.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1230/2015. (IX.1.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/16962-8/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételét tiltó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 24.000,- Ft, azaz huszonnégyezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 24.000,- Ft, azaz huszonnégyezer forint bírsággal sújtja. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/25287-4/2012. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet:

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1329/2016. (XI. 15.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1329/2016. (XI. 15.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/22684-10/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: az osztott képernyős reklám közzétételét előíró törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 40.000,- Ft, azaz negyvenezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 40.000,- Ft, azaz negyvenezer forint bírsággal sújtja. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/67963--4/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/15533-4/2014. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/15533-4/2014. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/15533-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 309/2017. (IV. 4.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 309/2017. (IV. 4.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/4819-7/2017. Tárgy: a reklám más médiatartalmaktól való megkülönböztetésének módjára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.610.000,- Ft, azaz egymillió-hatszáztízezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 1.610.000,- Ft, azaz egymillió-hatszáztízezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/22621-5/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. felhívja,

H A T Á R O Z A T. felhívja, Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/35764-4/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz nyolcvanezer forint bírsággal sújtja. Indokolás

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz nyolcvanezer forint bírsággal sújtja. Indokolás Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/3431-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet:

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/ /2014. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/ /2014. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/10251-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

HATÁROZATA. határozatot.

HATÁROZATA. határozatot. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala Tartalomfelügyeleti főosztály Ügyiratszám: TA/4801-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

HATÁROZAT. 1.290.000,- Ft, azaz egymillió-kétszázkilencvenezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

HATÁROZAT. 1.290.000,- Ft, azaz egymillió-kétszázkilencvenezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/31618-7/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: hatósági

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály HATÁROZAT

Médiafelügyeleti Főosztály HATÁROZAT Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/31615-6/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: hatósági

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/3282-5/2014. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/3282-5/2014. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/3282-5/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1898/2012. (X.30.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1898/2012. (X.30.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/24165-7/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 430/2014. (V.13.) számú

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 430/2014. (V.13.) számú Ügyiratszám: MN/7843-8/2014. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: politikai reklám közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz egymillió-ötszáznyolcvanezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz egymillió-ötszáznyolcvanezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Ügyiratszám: MN/30776-4/2018. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/ /2015. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/ /2015. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/25732-4/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1554/2012. (VIII.29.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1554/2012. (VIII.29.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/18317-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Részletesebben

HATÁROZAT. 200.000,- Ft, azaz kétszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

HATÁROZAT. 200.000,- Ft, azaz kétszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/26520-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: hatósági

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/ /2015. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/ /2015. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/14628-5/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/22624-4/2014. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/22624-4/2014. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/22624-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

HATÁROZAT. felhívja, Indokolás

HATÁROZAT. felhívja, Indokolás Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/10952-4/2013. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése HATÁROZAT A Nemzeti

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 543/2014. (VI.17.) számú H A T Á R O Z A T A

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 543/2014. (VI.17.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/11600-7/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a napi műsoridőre, a közszolgálati műsorszámokra, a helyi közélettel foglakozó, helyi mindennapi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 18.565,- Ft, azaz tizennyolcezer-ötszázhatvanöt forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 18.565,- Ft, azaz tizennyolcezer-ötszázhatvanöt forint bírsággal sújtja. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/28503-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet:

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 822/2012. (V. 2.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 822/2012. (V. 2.) sz. HATÁROZATA Iktatószám: MN/2651-8/2012. Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettség, illetve a közösségi médiaszolgáltatásokkal szemben támasztott törvényi kötelezettségek

Részletesebben

HATÁROZAT. határozatot.

HATÁROZAT. határozatot. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatal Tartalomfelügyeleti főosztály Ügyiratszám: 4807-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1002/2014. (X. 14.) sz. HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1002/2014. (X. 14.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1002/2014. (X. 14.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/24258-8/2014. Üi.: személyes adat Tárgy: a digitális műsorterjesztés útján közzétett, eredetileg

Részletesebben

HATÁROZAT. felhívja, 105.000,- Ft, azaz egyszázötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

HATÁROZAT. felhívja, 105.000,- Ft, azaz egyszázötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/2915-6/2013. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: hatósági

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 547/2012. (III.21.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 547/2012. (III.21.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/35734-11/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 851/2012. (V.9.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 851/2012. (V.9.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/5624-9/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 942/2017. (VIII. 29.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 942/2017. (VIII. 29.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/33169-32/2015. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Telefon: Személyes adat A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 942/2017. (VIII. 29.) számú HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1331/2013. (VIII. 28.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1331/2013. (VIII. 28.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/22233-7/2013. Tárgy: a vállalt műsorszerkezettől történő eltérések, és a közösségi médiaszolgáltatókkal szemben előírt törvényi követelmények megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefonszám:

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1297/2016. (XI. 8.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1297/2016. (XI. 8.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/22683-9/2016. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételét tiltó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 691/2017. (VII. 5.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 691/2017. (VII. 5.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/14598-8/2017. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: az általános reklámtilalmakat rögzítő rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz egymillió-háromszázkilencvenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz egymillió-háromszázkilencvenötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Ügyiratszám: MN/38612-4/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz ötvennyolcezer-kétszáz forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz ötvennyolcezer-kétszáz forint bírsággal sújtja. Ügyiratszám: MN/14242-5/2017. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: A Médiaszolgáltató által

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Indokolás

H A T Á R O Z A T. Indokolás Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/31292-5/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet:

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 216/2012. (II. 1.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 216/2012. (II. 1.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/32073-8/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: reklám közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 216/2012. (II. 1.) sz.

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1191/2014. (XII.9.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1191/2014. (XII.9.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/28500-7/2014. Tárgy: a hatósági határozatban vállalt műsorszerkezettől történő eltérések Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági ellenőrzés megállapításai A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI

Részletesebben

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/15532-4/2014. H A T Á R O Z A T

Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/15532-4/2014. H A T Á R O Z A T Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/15532-4/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 624/2015. (V.26.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 624/2015. (V.26.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MC/92-12/2015. Tárgy: a TV2 Média Csoport Kft. fellebbezésének elbírálása A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 624/2015. (V.26.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 420/2014. (V.6.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 420/2014. (V.6.) számú HATÁROZATA A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 420/2014. (V.6.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: 72961-15/2013. Tárgy: az MTM-SBS Televízió Zrt. fellebbezésének elbírálása A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

A bírság szankció. A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban. dr. Pap Szilvia. főosztályvezető. 2012. március 13.

A bírság szankció. A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban. dr. Pap Szilvia. főosztályvezető. 2012. március 13. A bírság szankció dr. Pap Szilvia főosztályvezető A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban 2012. március 13. 2 1. A szankció alkalmazásának funkciói OBJEKTÍV FELELŐSSÉG JOGÉRVÉNYESÍTÉS

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 925/2014. (IX. 23.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 925/2014. (IX. 23.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: 12954-10/2014. Tárgy: a Magyar RTL Televízió Zrt. fellebbezésének elbírálása A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 925/2014. (IX. 23.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hétszázhúszezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz hétszázhúszezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Ügyiratszám: MN/14430-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 48/2017. (I. 24.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 48/2017. (I. 24.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN31174-9/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail:személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételét tiltó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti

Részletesebben