1. rész. Ekáer élesben

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1. rész. Ekáer élesben"

Átírás

1 1. rész Ekáer élesben Előadó: Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna a kisvállalati adózás szakértője

2 A rendszer célja és lényege Elektronikus, mert az interneten lehet csak bejelenteni Közúti, mert csak a közúton történő szállításra vonatkozik Áruforgalom, mert termékek fuvarozására vonatkozik Ellenőrző, mert az adócsalókat kívánja kiszűrni Rendszer...lesz, ha megszűnik a káosz

3 Bejelentendő termékek Kockázatos élelmiszer Egyéb kockázatos termék Nem kockázatos termék

4 Útdíjköteles fuvareszköz Útdíj-köteles gépjármű: az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló törvény szerinti útdíj köteles gépjármű. Gépjármű: az útdíj-köteles gépjármű és az annál kisebb össztömegű gépjármű, ideértve tehergépkocsit, vontatót - nyerges vontatót is -, valamint az ilyen gépjárműből és az általa vontatott pótkocsiból, félpótkocsiból álló járműszerelvényt. A témánk szempontjából fontos, hogy nem gépjármű a mezőgazdasági vontató (traktor) és a lassú jármű.

5 Termékek és fuvareszközök kapcsolata útdíjköteles gépjárművel nem útdíjköteles gépjárművel kockázatos termék ekáer ekáer nem kockázatos termék ekáer Nincs ekáer kötelezettség

6 Bejelentés alóli mentesség 1. Gépjárműhöz kapcsolódó mentességek: honvédség, katasztrófavédelem, humanitárius segélyszolgálat, nemzetközi viszonosság stb. 2. Termékhez kapcsolódó mentességek: Jövedéki törvény szerinti meghatározott termékek Uniós vámjog alatt álló termékek Bejelentés-köteles hulladékszállítás keretében szállított termékek Fémkereskedelmi engedélyköteles termékek Humán gyógyszerek A postai szolgáltatásokról szóló törvény szerint postai küldeményként feladott termékek

7 Bejelentés alóli mentesség Nem kockázatos termék (útdíjköteles gépjármű) Nem kockázatos termék (nem útdíjköteles gépjármű) Kockázatos élelmiszer, egyéb kockázatos termék (bármilyen gépjármű) Súly (kg) Érték (Ft) És / vagy 5 millió Nincs alsó értékhatár, azaz nincs ekáer kötelezettség 500 És / vagy 1 millió

8 Útszakasz-mentesítés 20 kilométeres távolságon belül Annak, aki egyszerűsített bejelentésre is jogosult (és ezek nem a kicsik!!!) A mentesség kérelemre kapható, és le is jár.

9 A fuvarozás irányai Bejelentendő: Eu-ból Magyarországra Nem kell bejelenteni: Harmadik országból érkező Magyarországról Eu-ba Belföldön Harmadik országba induló Tranzitfuvarok

10 Közösségi ügyletnél A fuvarozás indoka lehet: - Termékbeszerzés / termékértékesítés - bérmunka - Egyéb cél Azaz, akkor is van bejelentés, ha nincs beszerzés vagy értékesítés

11 Belföldi ügyleteknél belföldön nem közvetlen végfelhasználó részére történő első általános forgalmi adóköteles termékértékesítést

12 Minden szónak jelentősége van (lenne ) Végfelhasználó: a terméket személyes szükséglet kielégítését meg nem haladó mennyiségben magánszükséglete kielégítésére való felhasználás céljából vásárló természetes személy. Belföldi első adóköteles termékértékesítés: A termék előállítást vagy belföldre történő behozatalát követő első belföldi értékesítés, amely egyben áfa fizetési kötelezettséggel jár. Egyenes, fordított adós értékesítés igen, kompenzációs feláras, alanyi adómentes, ÁHK értékesítés nem jár áfa fizetési kötelezettséggel. Termékértékesítés: az áfa törvény szerinti termékértékesítés. Bizonyos esetekben az ingyenes termék átadás is termékértékesítés lehet, de pl. az adomány nem az! Szolgáltatás részeként átadott termék sem tartozik ide.

13 Bizományosi értékesítés Egyik jellemzője, hogy a fuvarozás és az értékesítés időben elválik egymástól DE ettől még kell ekáer-számot kérni Fuvarozott mennyiség számlázott mennyiség Fuvarozás időpontja számlázás időpontja És mi a helyzet a visszaszállítással?

14 Konszignációs raktáron keresztüli értékesítés Eladó Konszignációs raktár Vevő

15 Cross-docking Eladó Cross-docking Vevő Vevő Vevő Vevő

16 Három- vagy többszereplős ügyletek Fő kérdés: ki a fuvarozással érintett fél? Gyártó 2. kereskedő 1. kereskedő

17 Visszáru Főszabály szerint nem ekáer-köteles, mert nem első belföldi értékesítés történik Tanácsok: - A fuvar befejezésekor kiderül a visszáru, módosítsuk a mennyiséget - Ha teljesen visszafordul az áru, akkor töröljük az ekáer-számot EU-s fuvar esetén a visszárura is kell ekáer-szám!

18 Göngyöleg Ha nem maga a göngyöleg az értékesített termék, akkor a göngyöleget nem kell az ekáer rendszerében rögzíteni. A súlynál viszont bruttó súlyt kell megadni: - Hozzáadhatom az egyes termékekhez - Hozzáadhatom kizárólag az egyik termékhez

19 Jogosultságok a bejelentéshez Elsődleges Szállítmányozók bekapcsolása Másodlagos

20 Bejelentendő adatok köre Sorszám Módosítható Nem módosítható Feladó adatai Felrakodás címe Címzett adatai Kirakodás (átvétel) címe Kockázatos termék belföldre irányuló közúti fuvarozása esetén a kirakodási címen található ingatlant az adott jogügylet kapcsán jogszerűen használó vállalkozás adatai (név, adóazonosító szám), amennyiben e vállalkozás nem azonos a címzettel

21 Bejelentendő adatok köre Sor-szám Módosítható Az EKÁER számhoz tartozó termék, illetve termékek: - bruttó tömege kgban Kockázatos termékek értéke A termék vagy ára közúti fuvarozásához használt gépjármű forgalmi rendszáma Az EKÁER számhoz tartozó termék, illetve termékek: - megnevezése Nem módosítható - statisztikai száma - veszélyességi bárca száma - a adózónál termék közúti használt fuvarozásának cikkszáma indoka

22 Bejelentendő adatok köre Sorszám Módosítható Nem módosítható a kirakodási (átvételi) helyre érkezés időpontja a felrakodás megkezdésének időpontja a kombinált fuvarozás jelölése

23 10%-os tűréshatár Március 1-jétől a súly és/vagy értékadatban 10%- ot lehet tévedni. És ha több az eltérés? - Súlyapadás (kiszárad a termény) - Súlygyarapodás (elázik a termény) - Ha nem veszik át a teljes mennyiséget, akkor az értékadat sem jó

24 Egyszerűsített bejelentés A korábbi gyakorlatnak megfelelően a kisebb cégek egyszerűsítéseket kapnak (transzferár, beszámoló stb ) Itt az egyszerűsített bejelentéssel azok élhetnek, akik: a bejelentés évét megelőző második adóévben az éves nettó árbevétel az 50 milliárd forintot, saját termelésű készlet értékesítéséből származó nettó árbevétel a 40 milliárd forintot elérte vagy meghaladta és.

25 Ekáer-szám utólag Kizárólag valamilyen üzemzavar esetén!!!!!!

26 Ekáer-szám érvényessége Érvényessége 15 napig él. 15 napon belül: - Lehet módosítani bizonyos adatokat - Lehet lezárni beérkezett fuvart - Lehet törölni ekáer-számot, ha mégsem valósult meg a bejelentett ügylet.

27 Folytatjuk

EKAER rendszer 2015. március 1-től. Pétfürdő, 2015. március 4.

EKAER rendszer 2015. március 1-től. Pétfürdő, 2015. március 4. EKAER rendszer 2015. március 1-től Pétfürdő, 2015. március 4. Előadó: Vadász Iván alelnök Az előadás képei letölthetőek: www.adko.hu Előadások Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer 2015.

Részletesebben

Főbb EKAER tudnivalók. 2015. március 1.

Főbb EKAER tudnivalók. 2015. március 1. Főbb EKAER tudnivalók 2015. március 1. Kire vonatkozik a bejelentési kötelezettség? A bejelentési kötelezettség minden egyes útdíj köteles gépjárművel (3,5 t feletti össztömegű gépjármű) végzett közúti

Részletesebben

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER gyakorlati kérdések

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER gyakorlati kérdések Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER gyakorlati kérdések Siklós Márta 2015. március 31. Budapest http://systemmedia.hu A rendezvény szakmai anyagát le tudja tölteni INGYENESEN honlapunkon!

Részletesebben

Tájékoztató. 1. Jogalap: 2. Mikor kötelező a bejelentés. EKÁER-rendszer

Tájékoztató. 1. Jogalap: 2. Mikor kötelező a bejelentés. EKÁER-rendszer Tájékoztató EKÁER-rendszer - Termékek közúti fuvarozásának bejelentése Tájékoztató aktualizálva: 2015.03.02. 2015. január 1-jén elindult az Elektronikus Közúti Árumozgásokat Ellenőrző Rendszer (EKAER).

Részletesebben

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER)

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) Jogszabályi háttér Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 22/E., 2015. március 1-jétől hatályos 22/E., 88. (6), (6a), (6b) bekezdései,

Részletesebben

Főbb EKAER tudnivalók. 2015. július 10.

Főbb EKAER tudnivalók. 2015. július 10. Főbb EKAER tudnivalók 2015. július 10. Kire vonatkozik a bejelentési kötelezettség? A bejelentési kötelezettség minden egyes útdíj köteles gépjárművel (3,5 t feletti össztömegű gépjármű) végzett közúti

Részletesebben

EKAER Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer. Dr. Varga Árpád NAV elnökhelyettes

EKAER Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer. Dr. Varga Árpád NAV elnökhelyettes EKAER Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer Dr. Varga Árpád NAV elnökhelyettes Vonatkozó jogszabályok Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 22/E., 11. számú melléklet 50/2014.

Részletesebben

Automatikus adatbeküldés, IT megoldás info@dyntell.com (70) 635-8765 EKÁER kalkulátor mobilapplikáció Androidra. bruttó 500 kg nettó 1 millió Ft

Automatikus adatbeküldés, IT megoldás info@dyntell.com (70) 635-8765 EKÁER kalkulátor mobilapplikáció Androidra. bruttó 500 kg nettó 1 millió Ft TELEFONSZÁMOK Nonstop informatikai ügyelet: 1/441-9644 NAV ügyfélszolgálat munkaidőben: 40/42-42-42 (irányítószám után a 4-es gomb) Telefon a NAV-hoz külföldről: +36/1/250-9500 EMAIL CÍMEK Garantált 30

Részletesebben

Az előadás képei letölthetőek:

Az előadás képei letölthetőek: Az előadás képei letölthetőek: www.adko.hu Előadások EKAER rendszer bevezetése Budapest, 2014. december 19. Előadó: Vadász Iván alelnök Az előadás képei letölthetőek: www.adko.hu Előadások EKAER együttműködés

Részletesebben

- Termékek közúti fuvarozásának bejelentése

- Termékek közúti fuvarozásának bejelentése Tájékoztató EKÁER-rendszer - Termékek közúti fuvarozásának bejelentése Tájékoztató aktualizálva: 2015.01.22. 2015. január 1-jén elindul az Elektronikus Közúti Árumozgásokat Ellenőrző Rendszer (EKAER).

Részletesebben

Főbb EKAER tudnivalók. 2014. december 19.

Főbb EKAER tudnivalók. 2014. december 19. Főbb EKAER tudnivalók 2014. december 19. Kire vonatkozik a bejelentési kötelezettség? A bejelentési kötelezettség minden egyes útdíj köteles gépjárművel (3,5 t feletti össztömegű gépjármű) végzett közúti

Részletesebben

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer a gyakorlati oldalról. Varga Zoltán Officer Documentation & Customs

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer a gyakorlati oldalról. Varga Zoltán Officer Documentation & Customs Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer a gyakorlati oldalról Varga Zoltán Officer Documentation & Customs 2. Jogszabályok: A törvény: 2003. évi XCII. törvény (ide vonatkozó rendelkezései):

Részletesebben

dr. Funtek Zsolt NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tájékoztatási Főosztály

dr. Funtek Zsolt NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tájékoztatási Főosztály dr. Funtek Zsolt NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tájékoztatási Főosztály 2015. március 1-től új szabályozási forma. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény tartalmazza:

Részletesebben

EKÁER Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer

EKÁER Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKÁER Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer Közúti szállítási tevékenység 2015. január 1-jétől csak EKÁER szám birtokában végezhető. A belföldön (nem végső fogyasztónak) történő első adóköteles

Részletesebben

ELEKTRONIKUS KÖZÚTI ÁRUFORGALOM ELLENŐRZŐ RENDSZER (EKAER) DR. KASZÁS ANITA OSZTÁLYVEZETŐ NAV ZALA MEGYEI ADÓIGAZGATÓSÁGA

ELEKTRONIKUS KÖZÚTI ÁRUFORGALOM ELLENŐRZŐ RENDSZER (EKAER) DR. KASZÁS ANITA OSZTÁLYVEZETŐ NAV ZALA MEGYEI ADÓIGAZGATÓSÁGA ELEKTRONIKUS KÖZÚTI ÁRUFORGALOM ELLENŐRZŐ RENDSZER (EKAER) DR. KASZÁS ANITA OSZTÁLYVEZETŐ NAV ZALA MEGYEI ADÓIGAZGATÓSÁGA Jogszabályi háttér Art. 22/E., 11. sz. melléklet 5/2015 (II.27) NGM rendelet EKAER

Részletesebben

ELEKTRONIKUS KÖZÚTI ÁRUFORGALOM ELLENŐRZŐRENDSZER

ELEKTRONIKUS KÖZÚTI ÁRUFORGALOM ELLENŐRZŐRENDSZER ELEKTRONIKUS KÖZÚTI ÁRUFORGALOM ELLENŐRZŐRENDSZER MAI HELYZET? ÁFA? 34 ELLENŐRZÉSI PONT, ELLENŐRZÉS NÉLKÜL s s s s s G G G G G s G s G ÁRUHÁZ- LÁNC AZ EKAER SZABÁLYOZÁS FÓKUSZPONTJAI

Részletesebben

Hírlevél. A rendelet az alábbiakat szabályozza: Tartalom. 1. EKAER számot kell kérni útdíj köteles gépjárművel végzett közúti fuvarozás esetén, ha:

Hírlevél. A rendelet az alábbiakat szabályozza: Tartalom. 1. EKAER számot kell kérni útdíj köteles gépjárművel végzett közúti fuvarozás esetén, ha: Hírlevél 2015. évi 3. hírlevél 2015. március 02. Tartalom 1. EKAER számot kell kérni útdíj : a) az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (a továbbiakban: EKAER) bejelentésre kötelezett tevékenységek

Részletesebben

EKÁER workshop. trans-o-flex Hungary Kft. Budapest, 2015 január 7. Kis László. logisztikai igazgató

EKÁER workshop. trans-o-flex Hungary Kft. Budapest, 2015 január 7. Kis László. logisztikai igazgató EKÁER workshop trans-o-flex Hungary Kft. Budapest, 2015 január 7. Kis László logisztikai igazgató 1 TARTALOM Az EKÁER rendszerről általánosságban Jogszabályi háttér Az EKÁER szám igénylésével kapcsolatos

Részletesebben

Az EKAER rendszer nem más, mint a Közösségi termékértékesítéssel/termékbeszerzéssel, valamint az első belföldi adóköteles termékértékesítéssel

Az EKAER rendszer nem más, mint a Közösségi termékértékesítéssel/termékbeszerzéssel, valamint az első belföldi adóköteles termékértékesítéssel Az EKAER rendszer nem más, mint a Közösségi termékértékesítéssel/termékbeszerzéssel, valamint az első belföldi adóköteles termékértékesítéssel összefüggő áruszállítások e-útdíj és egyéb kamerahálózat segítségével

Részletesebben

ELEKTRONIKUS KÖZÚTI ÁRUFORGALOM ELLENŐRZŐ RENDSZER

ELEKTRONIKUS KÖZÚTI ÁRUFORGALOM ELLENŐRZŐ RENDSZER ELEKTRONIKUS KÖZÚTI ÁRUFORGALOM ELLENŐRZŐ RENDSZER MAI HELYZET? ÁFA? 34 ELLENŐRZÉSI PONT, ELLENŐRZÉS NÉLKÜL MIT LÁTTUNK/HALLOTTUNK?: DRASZTIKUS FORGALOMCSÖKKENÉS,VISSZAFORDULÓ TEHERGÉPKOCSIK, KONTÉNERES

Részletesebben

- Termékek közúti fuvarozásának bejelentése

- Termékek közúti fuvarozásának bejelentése Tájékoztató EKÁER-rendszer - Termékek közúti fuvarozásának bejelentése Tájékoztató aktualizálva: 2015.01.15. 2015. január 1-jén elindul az Elektronikus Közúti Árumozgásokat Ellenőrző Rendszer (EKAER).

Részletesebben

RSM DTM Hungary Zrt. EKAER (elfogadott jogszabályok alapján) Vezinfó előadás 2015.01.14. Előadó: Hegedüs Sándor, Sztankó Dániel

RSM DTM Hungary Zrt. EKAER (elfogadott jogszabályok alapján) Vezinfó előadás 2015.01.14. Előadó: Hegedüs Sándor, Sztankó Dániel RSM DTM Hungary Zrt. EKAER (elfogadott jogszabályok alapján) Vezinfó előadás 2015.01.14. Előadó: Hegedüs Sándor, Sztankó Dániel 1. EKAER szabályok 2 EKAER szabályok Érintett tranzakciók (főszabály): EU

Részletesebben

EKAER 2015. január 1-től (elfogadott jogszabályok alapján)

EKAER 2015. január 1-től (elfogadott jogszabályok alapján) EKAER 2015. január 1-től (elfogadott jogszabályok alapján) Előadók: Hegedüs Sándor, Dr. Sztankó Dániel (RSM DTM Hungary Zrt.) 2015. február 25. Szervező: Vezinfó Kiadó és Tanácsadó Kft. www.vezinfo.hu

Részletesebben

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer. dr. Lambertus József

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer. dr. Lambertus József Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer dr. Lambertus József Miről lesz szó? Az EKAER bevezetésének célja Az EKAER főbb szabályai Gyakori kérdések, problémák Az ellenőrzés gyakorlata Kötelezettségek

Részletesebben

Hírlevél. Tartalom. A rendelet várhatóan az alábbiakat szabályozza:

Hírlevél. Tartalom. A rendelet várhatóan az alábbiakat szabályozza: Hírlevél 2015. évi 2. hírlevél 2015. február 20. Tartalom 3. Az EKAER kell A parlament a mai napon elfogadta az a törvényjavaslatot, amely egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos jogalkotást, amely szerint a

Részletesebben

Január 1-jétől indul az EKAER rendszer!?

Január 1-jétől indul az EKAER rendszer!? H - 1 0 3 7 B u d a p e s t M o n t e v i d e o u. 3 / A T e l. : + 3 6 1 4 3 0-3 4 0 0 F a x : + 3 6 1 4 3 0-3 4 0 2 a b t @ a b t. h u w w w. a b t. h u Január 1-jétől indul az EKAER rendszer!? Tisztelt

Részletesebben

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER)

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) EKAER jogi környezet Adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény: csak a keretszabály, ehhez kapcsolódó alapfogalmak, intézkedések, szankciók

Részletesebben

A termékek közúti fuvarozásával kapcsolatos bejelentési kötelezettség 1

A termékek közúti fuvarozásával kapcsolatos bejelentési kötelezettség 1 AZ ADÓZÁS RENDJÉRŐL SZÓLÓ 2003. ÉVI XCII. TÖRVÉNY A termékek közúti fuvarozásával kapcsolatos bejelentési kötelezettség 1 22/E. 2 (1) Útdíjköteles gépjárművel végzett, közúti fuvarozással járó a) az Európai

Részletesebben

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER 2015. Dr. Orbán Ildikó

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER 2015. Dr. Orbán Ildikó Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER 2015 Dr. Orbán Ildikó Változások az áfa csalások visszaszorítására 2015-ben Trade Controll bevezetése - elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző

Részletesebben

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER)

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) (2015. március 1. előtt és után) Mihics Henrik 2015. március 4. NAV Központi Hivatal Ellenőrzési Főosztály Miről lesz szó? Az EKAER előzményeiről

Részletesebben

EKAER - aktuális kérdései -

EKAER - aktuális kérdései - EKAER - aktuális kérdései - Kenyeres Beáta KAIG Ügyfélkapcsolati Főosztály Témák: EKAER célja Jogszabályi háttér Változások Kockázati biztosíték, mentesség Fontosabb adatok EKAER bevezetésének célja: Áruk

Részletesebben

Miről lesz szó? Az EKAER kialakításának előzményei. A rendszer célja, fókuszpontjai. A jogi szabályozás felépítése. A rendszer lényeges pontjai

Miről lesz szó? Az EKAER kialakításának előzményei. A rendszer célja, fókuszpontjai. A jogi szabályozás felépítése. A rendszer lényeges pontjai Miről lesz szó? Az EKAER kialakításának előzményei A rendszer célja, fókuszpontjai A jogi szabályozás felépítése A rendszer lényeges pontjai Előzetes bejelentés Ellenőrzési lehetőségek Szankciók Kapcsolat

Részletesebben

Az EKAER rendszer áttekintő bemutatása figyelemmel a módosításokra. dr. Horváth Gábor 2015. március

Az EKAER rendszer áttekintő bemutatása figyelemmel a módosításokra. dr. Horváth Gábor 2015. március Az EKAER rendszer áttekintő bemutatása figyelemmel a módosításokra dr. Horváth Gábor 2015. március Cél: ELEKTRONIKUS KÖZÚTI ÁRUFORGALOM ELLENŐRZŐ RENDSZER = EKAER Áfá-t érintő visszaélések visszaszorítása;

Részletesebben

termékértékesítést kockázatos termékkel végzi (ez vonatkozik a nem útdíjköteles jármővekkel végzett fuvarozásra is.

termékértékesítést kockázatos termékkel végzi (ez vonatkozik a nem útdíjköteles jármővekkel végzett fuvarozásra is. Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenırzı Rendszerrıl (EKAER) Útdíjköteles gépjármővel közúti árufuvarozással járó tevékenységet kizárólag érvényes Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenırzı Rendszer

Részletesebben

Tájékoztató az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenırzı Rendszer (EKAER) bevezetésével kapcsolatban ügyfeleink részére

Tájékoztató az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenırzı Rendszer (EKAER) bevezetésével kapcsolatban ügyfeleink részére Tájékoztató az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenırzı Rendszer (EKAER) bevezetésével kapcsolatban ügyfeleink részére 2015. január 1-jei hatállyal bevezetésre került Magyarországon az ún. Elektronikus

Részletesebben

Az EKAER kialakításának előzményei A rendszer célja, fókuszpontjai A jogi szabályozás felépítése A rendszer lényeges pontjai Előzetes bejelentés

Az EKAER kialakításának előzményei A rendszer célja, fókuszpontjai A jogi szabályozás felépítése A rendszer lényeges pontjai Előzetes bejelentés Az EKAER kialakításának előzményei A rendszer célja, fókuszpontjai A jogi szabályozás felépítése A rendszer lényeges pontjai Előzetes bejelentés Ellenőrzési lehetőségek Szankciók Kapcsolat más rendszerekkel

Részletesebben

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER)

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) Szabó Gábor Tájékoztatási és Koordinációs Osztály NAV Dél-alföldi Regionális Adó Főig. Jogi környezet Adózás rendjéről szóló törvény: csak a keretszabály,

Részletesebben

Főbb EKAER tudnivalók augusztus

Főbb EKAER tudnivalók augusztus Főbb EKAER tudnivalók 2016 augusztus Kire vonatkozik a bejelentési kötelezettség? A bejelentési kötelezettség minden egyes útdíj köteles gépjárművel (3,5 t feletti össztömegű gépjárművel) végzett közúti

Részletesebben

EKAER január 1-től (elfogadott jogszabályok alapján)

EKAER január 1-től (elfogadott jogszabályok alapján) EKAER 2015. január 1-től (elfogadott jogszabályok alapján) Előadók: Hegedüs Sándor, Dr. Sztankó Dániel (RSM DTM Hungary Zrt.) 2015. március 11. Szervező: Vezinfó Kiadó és Tanácsadó Kft. www.vezinfo.hu

Részletesebben

Az EKAER kialakításának előzményei A rendszer célja, fókuszpontjai A jogi szabályozás felépítése A rendszer lényeges pontjai Előzetes bejelentés

Az EKAER kialakításának előzményei A rendszer célja, fókuszpontjai A jogi szabályozás felépítése A rendszer lényeges pontjai Előzetes bejelentés Az EKAER kialakításának előzményei A rendszer célja, fókuszpontjai A jogi szabályozás felépítése A rendszer lényeges pontjai Előzetes bejelentés Ellenőrzési lehetőségek Szankciók Kapcsolat más rendszerekkel

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer bevezetésével kapcsolatos új kötelezettségekről

TÁJÉKOZTATÓ. Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer bevezetésével kapcsolatos új kötelezettségekről TÁJÉKOZTATÓ Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer bevezetésével kapcsolatos új kötelezettségekről A 2014. évi adótörvény módosításokat tartalmazó törvénycsomagnak a gazdaság kifehérítését

Részletesebben

EKAER. Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer I. RÉSZ

EKAER. Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer I. RÉSZ EKAER Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer I. RÉSZ Közúti fuvarozás (ugyanazon útdíjköteles vel ugyanazon feladó ill. címzett esetén egy fuvarozás keretében lásd. "gyűjtőfuvar" ) EU-ból M.országra beszerzés

Részletesebben

EKÁER a gyakorlatban 2. rész. Szabó Gábor Tájékoztatási és Koordinációs Osztály NAV Dél-alföldi Regionális Adó Főig.

EKÁER a gyakorlatban 2. rész. Szabó Gábor Tájékoztatási és Koordinációs Osztály NAV Dél-alföldi Regionális Adó Főig. EKÁER a gyakorlatban 2. rész Szabó Gábor Tájékoztatási és Koordinációs Osztály NAV Dél-alföldi Regionális Adó Főig. EU-ból belföldre irányuló termékbeszerzés, vagy egyéb célú árumozgatás esetén Címzett

Részletesebben

ADR 1.3 alapképzés ÁLTALÁNOS VESZÉLYES ÁRU ELŐÍRÁSOK (ADR) MEGJELENÉSE A GAZDABOLTOK MŰKÖDÉSI ELŐÍRÁSAIBAN PAPP LÁSZLÓ BIZTONSÁGI TANÁCSADÓ BAGI KFT.

ADR 1.3 alapképzés ÁLTALÁNOS VESZÉLYES ÁRU ELŐÍRÁSOK (ADR) MEGJELENÉSE A GAZDABOLTOK MŰKÖDÉSI ELŐÍRÁSAIBAN PAPP LÁSZLÓ BIZTONSÁGI TANÁCSADÓ BAGI KFT. ÁLTALÁNOS VESZÉLYES ÁRU ELŐÍRÁSOK (ADR) MEGJELENÉSE A GAZDABOLTOK MŰKÖDÉSI ELŐÍRÁSAIBAN ADR 1.3 alapképzés ADR 2015 Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti 16. módosítás Szállításáról szóló Európai Megállapodás

Részletesebben

EKÁER Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer

EKÁER Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKÁER Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer Közúti szállítási tevékenység 2015. január 1-jétől csak EKÁER szám birtokában végezhető. A belföldön (nem végső fogyasztónak) történő első adóköteles

Részletesebben

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER Jancsa-Pék Judit 2014. december 17. Budapest 1 T.M.JJJJ EKAER döntési fa Kockázatos-e a termék? Igen Nem Meghaladja-e a határértékeket? Útdíj köteles-e

Részletesebben

Grant Thornton Hungary News. 2014 december

Grant Thornton Hungary News. 2014 december Grant Thornton Hungary News 2014 december Tisztelt Ügyfelünk! Kérjük, hogy feltétlenül olvassák el az alábbi tájékoztató levelünket, amennyiben a cégük az Európai Közösség más tagállamából Magyarországra

Részletesebben

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer. 2015. március 1-től

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer. 2015. március 1-től Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer 2015. március 1-től Az EKAER bevezetésének oka, célja Elsősorban az általános forgalmi adóra elkövetett csalások visszaszorítása érdekében: Elektronikus

Részletesebben

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER)

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) EKAER 1. Adózói szempontból bejelentési kötelezettség: Útdíj-köteles gépjárművel folytatott, közúti fuvarozással járó - EU-ból hazánkba történő

Részletesebben

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER)

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) NINCS KÜLÖN EKAER TÖRVÉNY! ->>> a szabályok az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényben (a továbbiakban: Art.), illetve NGM rendeletekben

Részletesebben

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer. 2015. március 1-től

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer. 2015. március 1-től Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer 2015. március 1-től Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer Jogszabályi háttér Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.)

Részletesebben

Art Dr. Orbán Ildikó

Art Dr. Orbán Ildikó Art 2015 Dr. Orbán Ildikó Hibrid struktúrák minősítése Hibrid struktúra: államok közötti jogi minősítés alapján egyik állam sem adóztathat Az államok célja nem az adómentesítés volt Hazai adóztatási jog

Részletesebben

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER gyakorlati kérdések

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER gyakorlati kérdések Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer gyakorlati kérdések Jancsa-Pék Judit 2015. Január 22. Budapest 1 döntési fa / 1. *NGM/NAV álláspont szerint Nem kockázatos termék Útdíj -e a gépjármű?

Részletesebben

EKÁER kisokos. Minőségirányítási munkatárs Módosítás dátuma: december 1.

EKÁER kisokos. Minőségirányítási munkatárs Módosítás dátuma: december 1. EKÁER kisokos Készítette: Slabéczi Ivett Minőségirányítási munkatárs Módosítás dátuma: 2016. december 1. Kire vonatkozik a bejelentési kötelezettség? A bejelentési kötelezettség minden egyes útdíj köteles

Részletesebben

2015. január 1-től hatályos változásai. Dr. Varga Árpád NAV elnökhelyettes

2015. január 1-től hatályos változásai. Dr. Varga Árpád NAV elnökhelyettes Az adózás rendjéről szóló törvény 2015. január 1-től hatályos változásai Dr. Varga Árpád NAV elnökhelyettes Alapelvek Ellenőrzés során minősített jogviszony - nem minősíthető adózónként eltérően - hivatalból

Részletesebben

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER új szabályok + gyakorlati kérdések

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER új szabályok + gyakorlati kérdések Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER új szabályok + gyakorlati kérdések Siklós Márta 2015. március 4. Budapest 1 1 2015 márciustól várható Változások az EKÁER rendszerben, 2015. március

Részletesebben

EKAER kérdések és válaszok

EKAER kérdések és válaszok EKAER kérdések és válaszok Cseppgolyós gáz értékesítésénél a mennyiséget utólag egyeztetik 2015. március 11. Kérdés: Cégünk cseppfolyós argon gázt értékesít belföldi adóalanyok részére. A szállítást minden

Részletesebben

Aktuális adózás kérdések (Évközi változások + EKAER. Szabó Gábor Tájékoztatási és Koordinációs Osztály NAV Dél-alföldi Regionális Adó Főig.

Aktuális adózás kérdések (Évközi változások + EKAER. Szabó Gábor Tájékoztatási és Koordinációs Osztály NAV Dél-alföldi Regionális Adó Főig. Aktuális adózás kérdések (Évközi változások + EKAER Szabó Gábor Tájékoztatási és Koordinációs Osztály NAV Dél-alföldi Regionális Adó Főig. Folyamatos teljesítésű ügyletek 1. Változás 2015. július 1-től

Részletesebben

Tartalom ADATOK KÖRE... 9 III. BELFÖLDI FELADÁSI CÍMRŐL BELFÖLDI ÁTVÉTELI CÍMRE TÖRTÉNŐ KÖZÚTI

Tartalom ADATOK KÖRE... 9 III. BELFÖLDI FELADÁSI CÍMRŐL BELFÖLDI ÁTVÉTELI CÍMRE TÖRTÉNŐ KÖZÚTI Tartalom AZ ADÓZÁS RENDJÉRŐL SZÓLÓ... 2 2003. ÉVI XCII. TÖRVÉNY... 2 11. számú melléklet az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényhez... 8 A közúti fuvarozással járó tevékenység folytatásával kapcsolatos

Részletesebben

T/3118. számú törvényjavaslat

T/3118. számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/3118. számú törvényjavaslat az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvénynek az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerrel összefüggő módosításáról Előadó: Varga

Részletesebben

A termékek közúti fuvarozásával kapcsolatos bejelentési kötelezettség 178

A termékek közúti fuvarozásával kapcsolatos bejelentési kötelezettség 178 AZ ADÓZÁS RENDJÉRŐL SZÓLÓ 2003. ÉVI XCII. TÖRVÉNY A termékek közúti fuvarozásával kapcsolatos bejelentési kötelezettség 178 22/E. 179 (1) Útdíjköteles gépjárművel végzett, közúti fuvarozással járó, e törvény

Részletesebben

Az Art. 2015. január 1-jétől hatályos rendelkezései

Az Art. 2015. január 1-jétől hatályos rendelkezései Az Art. 2015. január 1-jétől hatályos rendelkezései 22/E. (1) Útdíjköteles gépjárművel végzett, közúti fuvarozással járó a) az Európai Unió más tagállamából Magyarország területére irányuló termékbeszerzést

Részletesebben

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer bevezetésével kapcsolatos új kötelezettségekről

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer bevezetésével kapcsolatos új kötelezettségekről Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer bevezetésével kapcsolatos új kötelezettségekről A 2014. évi adótörvény módosításokat tartalmazó törvénycsomagnak a gazdaság kifehérítését szolgáló

Részletesebben

Az EKAER kialakításának előzményei. A rendszer célja, fókuszpontjai. A jogi szabályozás felépítése. A rendszer lényeges pontjai

Az EKAER kialakításának előzményei. A rendszer célja, fókuszpontjai. A jogi szabályozás felépítése. A rendszer lényeges pontjai 2 0 1 5. Az EKAER kialakításának előzményei A rendszer célja, fókuszpontjai A jogi szabályozás felépítése A rendszer lényeges pontjai Előzetes bejelentés Ellenőrzési lehetőségek Szankciók Kapcsolat más

Részletesebben

EKAER MODUL KEZELÉSI LEÍRÁSA

EKAER MODUL KEZELÉSI LEÍRÁSA EKAER MODUL KEZELÉSI LEÍRÁSA I. BEVEZETÉS Az EKAER-bejelentő modul a Számlázás-házipénztár illetve a Készletnyilvántartás programokhoz megvásárolható programmodul. A modul segítségével a szállítólevélből,

Részletesebben

5/2015. (II. 27.) NGM rendelet az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működéséről /2015. (II. 27.

5/2015. (II. 27.) NGM rendelet az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működéséről /2015. (II. 27. 1 / 15 2016.03.29. 11:10 5/2015. (II. 27.) NGM rendelet az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működéséről 2015.12.31 8 5/2015. (II. 27.) NGM rendelet az Elektronikus Közúti Áruforgalom

Részletesebben

TERVEZET../2015. (II..) NGM rendelet. az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működéséről

TERVEZET../2015. (II..) NGM rendelet. az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működéséről ./2015. (II..) NGM rendelet az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működéséről Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 175. (32) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány

Részletesebben

2015. évi I. törvény

2015. évi I. törvény 2015. évi I. törvény az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvénynek az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerrel összefüggő módosításáról 1 1. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII.

Részletesebben

A nemzetgazdasági miniszter 5/2015. (II. 27.) NGM rendelete az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működéséről

A nemzetgazdasági miniszter 5/2015. (II. 27.) NGM rendelete az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működéséről M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 23. szám 1881 61. Adósságcsökkentési támogatásban részesített személy 62. Megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban részesülők nemenként/ Egészségkárosodott

Részletesebben

EKAER Kockázati biztosíték

EKAER Kockázati biztosíték EKAER _ A kockázati biztosíték EKAER Kockázati biztosíték Vörös Attila Szakmai Főigazgató-helyettes NAV KMRAFI Jogszabályi háttér Art 22/E. (5) Amennyiben az adózó az (1) bekezdés a) és c) alpontja szerinti

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 161. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 161. szám MAGYAR KÖZLÖNY 161. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. november 26., szerda Tartalomjegyzék 2014. évi LXXIV. törvény Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó-

Részletesebben

Art. 2015. Az adóeljárási törvény 2015. évi főbb módosításai. Art. 2015.

Art. 2015. Az adóeljárási törvény 2015. évi főbb módosításai. Art. 2015. Az adóeljárási törvény 2015. évi főbb módosításai Dr. Kovács Ferenc Okleveles adószakértő Igazságügyi adó- és járulékszakértő Alapelvi változások: Eltérő minősítés tilalma visszakerül a törvénybe (már

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 23. szám 1747. Törvények

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 23. szám 1747. Törvények M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 23. szám 1747 II. Törvények 2015. évi I. törvény az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvénynek az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerrel összefüggő

Részletesebben

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER gyakorlati kérdések

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER gyakorlati kérdések Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER gyakorlati kérdések Jancsa-Pék Judit 2015. Január 14. Budapest 1 EKAER döntési fa / 1. *2015. január 1-i állapot szerint Nem kockázatos termék Útdíj

Részletesebben

Adóváltozások 2015. 2015. január 29.

Adóváltozások 2015. 2015. január 29. Adóváltozások 2015 2015. január 29. Áttekintés I. A CMS German Desk Közép- és Kelet-Európában II. Személyi jövedelemadó III. Társasági adó IV. Általános forgalmi adó V. Elektronikus Közúti Áruforgalmi

Részletesebben

Az ÁFA és az EKÁER. Siklós Márta. Visegrád. 2015. szeptember 4.

Az ÁFA és az EKÁER. Siklós Márta. Visegrád. 2015. szeptember 4. Az ÁFA és az EKÁER Siklós Márta 2015. szeptember 4. Visegrád Az ÁFA és az EKÁER kapcsolata EKÁER célja Áfacsalások elleni küzdelem Szállítások dokumentálása, nyomonkövetése, összevetése az áfa bevallásokkal

Részletesebben

Az adóeljárási törvény évi főbb módosításai. Dr. Kovács Ferenc Okleveles adószakértő Igazságügyi adó- és járulékszakértő

Az adóeljárási törvény évi főbb módosításai. Dr. Kovács Ferenc Okleveles adószakértő Igazságügyi adó- és járulékszakértő Az adóeljárási törvény 2015. évi főbb módosításai Dr. Kovács Ferenc Okleveles adószakértő Igazságügyi adó- és járulékszakértő Art. 2015. Alapelvi változások: Eltérő minősítés tilalma visszakerül a törvénybe

Részletesebben

Az EKAER-ről bővebben

Az EKAER-ről bővebben Az EKAER-ről bővebben Elindult élesben is az EKAER rendszer. A www.ekaer.nav.gov.hu oldalon keresztül lehetőség van a regisztrációra, majd az azt követő bejelentésekre. Fontos tudni, hogy 2015. január

Részletesebben

Az általános forgalmi adóról szóló törvény változásai 2013

Az általános forgalmi adóról szóló törvény változásai 2013 Az általános forgalmi adóról szóló törvény változásai 2013 2. modul: Pénzforgalmi elszámolás Összeállítást készítette: Sike Olga NAV főosztályvezető-helyettes Pénzforgalmi elszámolás [2012. évi CXLVI.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. február 27., péntek Tartalomjegyzék 2015. évi I. törvény Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvénynek az Elektronikus Közúti Áruforgalom

Részletesebben

Általános forgalmi adó. Feladatok

Általános forgalmi adó. Feladatok Általános forgalmi adó Feladatok Általános forgalmi adó 1. Adóköteles teljesítés Adóköteles termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás esetén Adólevonási jog illeti meg az adóalanyt A kulcsok mértéke Általános/normál

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. 57/2014. (XII.30.) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. 57/2014. (XII.30.) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter 57/2014. (XII.30.) NFM rendelete az útdíjfizetési rendszer átalakításával összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról Az 1. és a 2. alcím tekintetében a közúti

Részletesebben

AZ ÚJ KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖKNEK AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG MÁS TAGÁLLAMÁBÓL TÖRTÉNŐ BESZERZÉSÉNEK ÉS ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK alapvető szabályai 2015.

AZ ÚJ KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖKNEK AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG MÁS TAGÁLLAMÁBÓL TÖRTÉNŐ BESZERZÉSÉNEK ÉS ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK alapvető szabályai 2015. AZ ÚJ KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖKNEK AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG MÁS TAGÁLLAMÁBÓL TÖRTÉNŐ BESZERZÉSÉNEK ÉS ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK alapvető szabályai 2015. Kit terhel adókötelezettség? Új közlekedési eszköznek az Európai Közösség

Részletesebben

2015. ÉVI ADÓTÖRVÉNY VÁLTOZÁSOK

2015. ÉVI ADÓTÖRVÉNY VÁLTOZÁSOK 2015. ÉVI ADÓTÖRVÉNY VÁLTOZÁSOK SULCZ NÁNDORNÉ NAV NÓGRÁD MEGYEI ADÓIGAZGATÓSÁGA 2015. FEBRUÁR 12. AZ ADÓZÁS RENDJÉRŐL (ART) SZÓLÓ 2003. ÉVI XCII. TÖRVÉNY 2015. ÉVI VÁLTOZÁSAI Alapelvek Az adóhatóság az

Részletesebben

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER új szabályok + gyakorlati kérdések

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER új szabályok + gyakorlati kérdések Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer új szabályok + gyakorlati kérdések Jancsa-Pék Judit 2015. március 26. Adókamara, Budapest 2015 márciusi változások Változások az EKÁER rendszerben, 2015.

Részletesebben

Dr. Ditrói Tóth Zsuzsa ügyvéd, adótanácsadó. Kivételek

Dr. Ditrói Tóth Zsuzsa ügyvéd, adótanácsadó. Kivételek 2011. február 8. Dr. Ditrói Tóth Zsuzsa ügyvéd, adótanácsadó Kivételek Az előadás képei letölthetőek: www.adko.hu Főmenű Előadások 2010. adóévtől Szolgáltatás teljesítés helye Főszabály1 B2B Főszabály2

Részletesebben

Dr. Ditrói Tóth Zsuzsa ügyvéd, adótanácsadó. Kivételek

Dr. Ditrói Tóth Zsuzsa ügyvéd, adótanácsadó. Kivételek 2011. március 22. Dr. Ditrói Tóth Zsuzsa ügyvéd, adótanácsadó Kivételek Az előadás képei letölthetőek: www.adko.hu Főmenű Előadások 2010. adóévtől Szolgáltatás teljesítés helye Főszabály1 B2B Főszabály2

Részletesebben

2015/29. SZÁM TARTALOM

2015/29. SZÁM TARTALOM 2015/29. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 33/2015. (VII. 30. MÁV-START Ért. 29.) sz. vezérigazgatói utasítás a Folyamatszabályozás az Elektronikus Áruforgalom Ellenőrző Rendszerbe történő bejelentésre című

Részletesebben

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer. 2015. március 1-től

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer. 2015. március 1-től Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer 2015. március 1-től Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer Jogszabályi háttér Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.)

Részletesebben

ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ

ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ 1 1 FIZETENDŐ ADÓ ELSZÁMOLÁSÁVAL KAPCSOLATOS EGYES SZABÁLYOK 2 2 Időszakos elszámolású ügyletek változása I. -Időszaki elszámolás fogalma: a felek a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás

Részletesebben

Magyar Könyvvizsgálói Kamara. Budapest Fővárosi Szervezete. Munkájukhoz az alábbi jogszabályváltozásokra hívjuk fel a figyelmüket.

Magyar Könyvvizsgálói Kamara. Budapest Fővárosi Szervezete. Munkájukhoz az alábbi jogszabályváltozásokra hívjuk fel a figyelmüket. Magyar Könyvvizsgálói Kamara Budapest Fővárosi Szervezete Tisztelt Könyvvizsgáló Kollégák! Munkájukhoz az alábbi jogszabályváltozásokra hívjuk fel a figyelmüket. AZ ISMERTETETT JOGSZABÁLYOK TÉMA SZERINTI

Részletesebben

190/2008. (VII. 29.) Korm. rendelet. a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról

190/2008. (VII. 29.) Korm. rendelet. a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról 190/2008. (VII. 29.) Korm. rendelet a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. (3) bekezdése a) pontjának 14. alpontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

Éves beszámoló összeállítása és elemzés

Éves beszámoló összeállítása és elemzés MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Tanszék Éves beszámoló összeállítása és elemzés IV. előadás Eredménykimutatás I. Az eredménykimutatás

Részletesebben

ADÓTÖRVÉNYEK 2015. ART. 2015. január 21. Előadó: 13 10-14 40 dr. Papp Adrienn főosztályvezető, NAV Jogi Főosztály. Mögöttes felelősség

ADÓTÖRVÉNYEK 2015. ART. 2015. január 21. Előadó: 13 10-14 40 dr. Papp Adrienn főosztályvezető, NAV Jogi Főosztály. Mögöttes felelősség ADÓTÖRVÉNYEK 2015. ART 2015. január 21. Előadó: 13 10-14 40 dr. Papp Adrienn főosztályvezető, NAV Jogi Főosztály Mögöttes felelősség - Az Alkotmánybíróság határozata alapján megszűnt az a lehetőség, hogy

Részletesebben

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER)

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) Jogi környezet Adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény: csak a keretszabály, ehhez kapcsolódó alapfogalmak, intézkedések, szankciók 51/2014.

Részletesebben

Regisztráció előtt tájékozódjon körültekintően a megrendelés és a vásárlás feltételeiről!

Regisztráció előtt tájékozódjon körültekintően a megrendelés és a vásárlás feltételeiről! Regisztráció előtt tájékozódjon körültekintően a megrendelés és a vásárlás feltételeiről! A 4CARS.hu webshop oldalain egyéni vásárlók, fogyasztók is vásárolhatnak. Viszonteladók részére természetesen jelentős

Részletesebben

Kik tartoznak a különleges adózói körbe?

Kik tartoznak a különleges adózói körbe? A különleges adózói körnek az Európai Közösség más tagállamában illetőséggel bíró adóalannyal létesített közösségi kereskedelemmel kapcsolatos ügyletek áfa adózásának alapvető szabályai 2016. Kik tartoznak

Részletesebben

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2007.(XII.17.)rendelete a helyi iparűzési adó bevezetéséről és mértékéről

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2007.(XII.17.)rendelete a helyi iparűzési adó bevezetéséről és mértékéről Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2007.(XII.17.)rendelete a helyi iparűzési adó bevezetéséről és mértékéről (Egységes szerkezetben) Dunapataj Nagyközség Képviselő-testülete a

Részletesebben