Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány. Alapító Okirata, módosításokkal egységes szerkezetben
|
|
- Gábor Szabó
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány Alapító Okirata, módosításokkal egységes szerkezetben (A módosított szövegrészek kiemelésre kerültek) A Magyar Köztársaság Kormánya (a továbbiakban: Alapító) a jelen Alapító Okirattal a Ptk. 74/G. -a alapján - az évi XVIII. törvénnyel kihirdetett Párizsi Békeszerződés 27. Cikkének 2. pontjában vállalt nemzetközi jogi kötelezettség teljesítésére, az örökös nélkül elhalt zsidó származású, vallású, sérelmet szenvedett személyek után a zsidó közösségek kárpótlására, a közösség életben maradt tagjai javára és érdekében - az alábbiakban részletezett állami közfeladat folyamatos biztosítása céljából határozatlan időre Közalapítványt hoz létre. I. A Közalapítvány neve Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány) II. A Közalapítvány székhelye 1054 Budapest, Tüköry u. 3. III. A Közalapítvány célja 1. A Közalapítvány a részére átruházandó javakból, azok hozadékaiból megteremtse annak lehetőségét, hogy azok a személyek, akik zsidó származásuk miatt faji, vallási vagy más fasiszta szellemű zaklató rendszabályok elszenvedői voltak és utódaik, ha Magyarországon élnek (életvitelszerűen Magyarországon tartózkodnak), továbbá e személyek közösségei, ha Magyarországon bejegyzett székhelyük van és Magyarországon működnek, újjászervezhessék vallási, kulturális, oktatási rendszerüket, erősíthessék zsidó identitásukat, és a személyek szociális helyzetüket javíthassák. 2. A Közalapítvány olyan kiemelkedően közhasznú tevékenységet lát el, amelyről az évi XVIII. törvény 27. Cikke 2. pontjának felhatalmazása alapján az államnak kell gondoskodnia (Ksztv. 5. a) pont). 3. A Közalapítvány a Ksztv. 26. c) pontjában felsorolt tevékenységek közül a következőket végzi [Ksztv. 4. (1) bekezdés a) pont]: - szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása, - tudományos tevékenység, kutatás, - nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, - kulturális tevékenység, - kulturális örökség megóvása, - műemlékvédelem, - hátrányos helyzetű csoportok társadalmi egyenlőségének elősegítése, - emberi és állampolgári jogok védelme, - rehabilitációs foglalkoztatás. 4. Fenti tevékenységek keretében [Ksztv. 4. (1) bekezdés b)-d) pont]: - vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez, - gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az Alapító Okiratban meghatározott tevékenységre fordítja, - a Közalapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt, sem közvetlenül sem közvetett módon, továbbá országgyűlési képviselői, megyei, fővárosi önkormányzati választáson jelöltet nem állíthat és nem támogathat. IV. A Közalapítvány jellege
2 A Közalapítvány nyílt, ahhoz pénzbeli vagy más vagyonrendeléssel, illetve egyéb, vagyoni értékű felajánlással bárki csatlakozhat, akinek adományát a Közalapítvány elfogadja. A csatlakozás elfogadásáról a Kuratórium dönt. Elutasíthatja azon célhoz kötött felajánlások elfogadását, amelyek esetében a megjelölt cél nem, vagy csak részben illeszkedik a Közalapítvány Alapító Okiratában rögzített célokhoz. V. A Közalapítvány vagyona 1. Az Alapítvány által a Közalapítványnak juttatott induló vagyon a következő eszközökből áll: a) 4 milliárd forint címletértékű, kizárólag életjáradékra váltható kárpótlási jegy, b) az Alapító Okirat mellékletében felsorolt ingatlanok 1271,8 millió forint értékben, c) az Alapító Okirat mellékletében felsorolt muzeális értéktárgyak ezer forint értékben. 2. A Közalapítványt, annak létrehozásáról szóló 1035/1997. (IV. 10.) Korm. határozat 3. pontja alapján, az Alapító a folyamatos működés biztosítására az éves központi költségvetési törvényben évenként meghatározott összegű költségvetési támogatásban részesíti, melyet bevételként kell elszámolni. VI. A Közalapítvány gazdálkodása 1. A Közalapítvány vagyonának felhasználásáról a Kuratórium - az Alapító Okiratban és a Vagyonkezelési Szabályzatban foglalt előírásoknak megfelelően - dönt. 2. A Közalapítvány célvagyona a Közalapítvány törzsvagyonon felüli vagyonrésze, valamint ezen és a törzsvagyon hozadékai. A Közalapítvány célvagyona részévé válnak a későbbiekben a Közalapítványhoz csatlakozó bel- és külföldi természetes és jogi személyek feltétel nélküli, valamint a feltételekhez kötött pénzbeli és dologi adományai, amennyiben ezeket a Közalapítvány Kuratóriuma elfogadja, illetve a Közalapítvány vállalkozási tevékenységből származó bevétele. 3. A célvagyon a közalapítványi célok megvalósítását és működési költségeinek biztosítását szolgálja, azt a Kuratórium - az Alapító Okirat, valamint a Befektetési és Vagyonkezelési Szabályzat keretei között - szabadon felhasználhatja. 4. A Közalapítvány saját tőkéje az alapításkori ingatlanvagyon és muzeális értéktárgy 50%-ának megfelelő érték, illetve annak a KSH megelőző évi fogyasztói árindexével folyamatosan átértékelt összegének mértéke alá nem csökkenhet a Közalapítvány fennállásának ideje alatt. E szabály alkalmazásakor a saját tőke számításánál a Közalapítvány tulajdonába került életjáradékra váltható kárpótlási jegy, illetve annak forintértéke nem vehető figyelembe (törzsvagyon). 5. A Közalapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében folytathat, amelynek mértéke nem haladhatja meg az V/1. b) és c) pontokban megjelölt vagyontárgyak összesített, mindenkori értékének 50%-át. Vállalkozási tevékenységet kizárólag belföldön, az Alapító Okiratban meghatározott célkitűzések megvalósítása érdekében folytathat úgy, hogy a Közalapítvány céljának megvalósítását nem veszélyeztetheti, és felelősségvállalása az adott ügylet során nem haladhatja meg vagyoni hozzájárulása összegét, figyelembe véve a VI/4. pontban foglaltakat. Az induló vagyont képező ingatlanok bérbeadás útján is hasznosíthatóak. 6. A Kuratórium a Közalapítvány vagyoni helyzete és bevételei ismeretében évente dönt a Közalapítvány céljai között felsorolt feladatok végrehajtásához felhasználható pénzeszközök mértékéről, felosztásuk módjáról. 7. Az életjáradék kifizetésének rendjét a Kuratórium szabályozza. Az életjáradékra váltható kárpótlási jegy juttatása a személyenkénti 600 ezer forint címletértéket nem haladhatja meg. 8. A Közalapítvány befektetési tevékenységet a Kuratórium által elfogadott befektetési szabályzat szerint végzi (Ksztv. 17. ). 9. A Közalapítvány - az Áht (2) bekezdésében meghatározott kivételekkel - köteles pályázatot kiírni, ha az általa nyújtott cél szerinti juttatás az évi egymillió forintot meghaladja. Nem tartoznak e kötelezettség körébe a nyugellátás jellegű ellátások és a természetes személyek részére nem ösztöndíj jelleggel nyújtott olyan természetbeni ellátások, amelyek értéke nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének tízszeresét. 10. A támogatás odaítélésekor - a természetes személyek részére szociális ellátást biztosító támogatások kivételével - a Közalapítvány köteles szerződést kötni. Ebben meg kell határozni a támogatás célját, a kedvezményezett elszámolási kötelezettségét, a közalapítványi támogatás felhasználásának rendjét, a szerződésszegés következményeit, ki kell kötni a Közalapítvány ellenőrzési jogát, valamint azt, hogy a támogatás felhasználását az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrizheti. A támogatások odaítélésénél, elszámolásánál és a felhasználásuk ellenőrzésével kapcsolatos további rendelkezéseket az SZMSZ tartalmazza.
3 11. A Közalapítvány csak olyan gazdálkodó szervezetben vehet részt, amelyben legalább többségi irányítást biztosító befolyással rendelkezik [Ptk. 74/G. (4) bekezdése], és amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulása mértékét. A Közalapítvány által létrehozott gazdálkodó szervezet további gazdálkodó szervezetet nem alapíthat, és gazdálkodó szervezetben részesedést nem szerezhet. VII. A Közalapítvány szervezete A) A Kuratórium 1. A Közalapítvány vagyonának kezelője és legfőbb döntést hozó szerve a 20 tagú Kuratórium. 2. A Kuratórium tagjai (ideértve a tisztségviselőket is) a Közalapítvány részéről alapítványi támogatásban, más anyagi juttatásban - ideértve a költségtérítést is - nem részesülhetnek. 3. A Kuratórium tagjait az Alapító - a zsidó szervezetek javaslata alapján jelölt személyek közül - a magyarországi zsidó szervezetek, a nemzetközi zsidó szervezetek jelöltjei, valamint a tudomány és a közélet kiemelkedő személyiségei köréből kéri fel határozatlan időre. Az Alapító a Kuratóriumban két taggal képviselteti magát. A Kuratórium tisztségviselőit - legfeljebb két társelnökét, illetve két alelnökét - az Alapító a Kuratórium tagjai közül jelöli ki. 4. A Kuratórium tagjai a következők: Zoltai Gusztáv, a Kuratórium társelnöke Eliezer Gilad, a Kuratórium társelnöke Herczog László, a Kuratórium alelnöke Tordai Péter, a Kuratórium alelnöke Eli Spanic, a Kuratórium tagja Dr. Englander Tibor, a Kuratórium tagja Dr. Kardi Judit, a Kuratórium tagja Dr. Dávid Moskovits, a Kuratórium tagja Dr. Korányi László, a Kuratórium tagja Dr. Molnár József, a Kuratórium tagja (az Alapító által delegált tag) Sessler György, a Kuratórium tagja Heisler András, a Kuratórium tagja Diener Jorge, a Kuratórium tagja Dr. Szabó Zoltán, a Kuratórium tagja (az Alapító által delegált tag) Dr. Szenes Iván, a Kuratórium tagja Dr. Feldmájer Péter, a Kuratórium tagja Dr. Talyigás Katalin, a Kuratórium tagja Weisz Péter, a Kuratórium tagja Zvi Ramot, a Kuratórium tagja Dov Levy, a Kuratórium tagja 5. A kuratóriumi tagság megszűnik a tag a) lemondásával; b) halálával; c) a Közalapítvány megszűnésével; továbbá d) a kijelölésnek a Ptk. 74/C. (6) bekezdése, és a jelölő szerv által tett javaslat alapján történő visszavonásával. 6. A megüresedett kuratóriumi hely betöltéséről az Alapító dönt úgy, hogy a kuratóriumi tagra az a szervezet tesz javaslatot, amely az első Kuratórium megalakításakor az adott személyt javasolta. Ha a szervezet az Alapító erre vonatkozó felhívásától számított 30 napon belül nem tesz javaslatot, az Alapító a kuratóriumi hely betöltéséről javaslata nélkül is dönthet. B) A Kuratórium működése 1. A Közalapítvány gazdálkodására, működésére, szervezetére, képviseletére vonatkozó további előírásokat és a Kuratórium döntéshozatalának részletes szabályait a Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban: SZMSZ ) határozza meg. 2. A Kuratórium hatáskörében:
4 a) elfogadja a Közalapítvány Szervezeti és Működési, valamint Befektetési és Vagyonkezelési Szabályzatát, illetve a működéshez szükséges egyéb szabályzatokat (pénzkezelési stb.); b) elfogadja saját ügyrendjét; c) elfogadja a Közalapítvány éves pénzügyi-gazdálkodási tervét és költségvetését; d) elfogadja a Közalapítvány éves beszámolóját; e) elfogadja a közhasznúsági jelentést; f) évente köteles beszámolni az Alapítónak a Közalapítvány működéséről; g) elfogadja (vagy visszautasítja) a Közalapítványhoz való csatlakozást, a pénzbeli vagy természetbeni, illetve bármely más eszközökkel vagy módon történő támogatást, megállapodik mindezek feltételeiről; h) javasolja az Alapítónak a Közalapítvány más alapítvánnyal (közalapítvánnyal) való egyesítését; i) gondoskodik olyan nyilvántartás vezetéséről, amelyből a Kuratórium döntésének tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya (ha lehetséges személye) megállapítható (határozatok könyve); j) rendelkezik a Közalapítvány vagyonáról, dönt a befolyt pénzeszközök felhasználásáról, pályázatot bocsát ki és bírál el; k) dönt 10 millió forintot meghaladó kötelezettségvállalásról; l) dönt a költségvetési előirányzatot meghaladó vagyontárgy megszerzéséről; m) más személy tulajdonában álló ingó- és ingatlanvagyonon a Közalapítvány javára fennálló jogról, illetve a jog gyakorlására vonatkozó feltételek módosításáról; n) dönt a szervezet korszerűsítéséről; o) meghatározza a Közalapítvány befektetéseinek összetételét, lejáratát; p) gondoskodik a Közalapítvány működésének, szolgáltatási igénybevétele módjának, beszámolói közlésének nyilvánosságáról; q) a Közalapítványi Iroda közreműködésével szervezi és bonyolítja a Közalapítvány befektetési ügyleteit; r) vezeti a vagyonkezelésbe átadott-átvett szabad közalapítványi eszközök nyilvántartását; s) folyamatosan ellenőrzi a tulajdonában lévő vagyon összetételét, a működéssel kapcsolatos feladatok végrehajtását; t) megvitatja és dönt a Felügyelő Bizottság által előterjesztett kérdésekben; u) kinevezi/megbízza a Közalapítvány titkárát, illetve gyakorolja vele szemben a felmondás jogát; v) a Közalapítvány működéséhez szükséges ügyintéző, titkársági, pénzügyi-gazdálkodási, adminisztrációs, könyvvezetési, szervezési feladatok ellátására létrehozza a Közalapítványi Irodát; w) elfogadja a Közalapítvány emblémáját (lógóját); x) minden olyan ügy, amelyet jogszabály, jelen Alapító Okirat, avagy a Közalapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata a Kuratórium hatáskörébe utal. 3. A közhasznúsági jelentés tartalmazza: a) a Közalapítvány számviteli beszámolóját; b) a költségvetési támogatás felhasználását; c) a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást; d) a cél szerinti juttatások kimutatását; e) a központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalapból, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét; f) a Közalapítvány vezető tisztségviselőinek nyújtott támogatás értékét, illetve összegét; g) a közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót. 4. A Kuratórium a Közalapítványi Irodán keresztül gondoskodik a) olyan nyilvántartás vezetéséről, amelyből a Kuratórium döntésének a tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya (ha lehetséges, személye) megállapítható, b) a Kuratórium döntéseinek az érintettekkel való közléséről, illetve nyilvánosságra hozataláról a d) pontban leírt módon, c) a Közalapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba történő betekintés lehetőségéről, amelyre a személyiségi jogok és az üzleti titok védelmének figyelembevételével, előzetes megbeszélés után, a Közalapítványi Iroda hivatalos nyitva tartása alatt kerülhet sor. Az iratokról a Közalapítványi Iroda kérésre másolatot készít, d) a nyilvánosság tájékoztatásáról. A Közalapítvány működéséről, szolgáltatási igénybevétele módjáról, Alapító Okirat szerinti tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatairól [Ksztv. 5. b) pontja], beszámolóiról a nyilvánosságot legalább egy országos napilapban, a Népszabadságban és az Új Élet című hetilapban tájékoztatja.
5 5. A Kuratórium szükség szerint, de legalább évente négyszer tart ülést. Az ülést a Közalapítványi Iroda útján bármelyik társelnök vagy alelnök hívhatja össze. A napirendet írásban legalább 8 nappal az ülés előtt el kell juttatni a kurátorokhoz. 6. A Kuratórium határozatképes, ha az ülésen a Kuratórium legalább 11 tagja jelen van, közöttük egy társelnök vagy alelnök. Határozatképtelenség esetén a Kuratórium üléseit 8 napon belül változatlan napirenddel ismét össze kell hívni. A Kuratórium legalább 5 tagjának a napirendet is megjelölő indítványára a társelnök köteles a Kuratóriumot 8 napon belül összehívni. 7. Az ülés összehívását kezdeményező bármelyik társelnök vagy alelnök a meghívóban - a vonatkozó napirendi pontnál megjelölve - indítványozhatja, hogy bármely kurátor a napirendi pont tekintetében, az ülés megkezdéséig levélszavazás útján élhet szavazati jogával. A levélszavazás útján írásban leadott véleményt teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozat útján, a kuratóriumi ülés előtt kell eljuttatni a Közalapítványi Irodára. Levélszavazás útján csak egy korábban már megtárgyalt és az Alapító Okirat VII/B/8. pontjában foglalt ügykörökön kívül eső napirendi pont vonatkozásában lehet a szavazati jogot gyakorolni, valamint akkor, ha különösebb megfontolást és előkészítést, illetve tárgyalást nem igénylő aktuális határozat meghozatalára van szükség, s a következő kuratóriumi ülésig beálló késedelem a Közalapítvány számára hátrányos következményekkel járna. A levélszavazás történhet postai vagy elektronikus úton (minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumban) eljuttatott írásbeli formában, amelyet archiválásra alkalmas módon dokumentálni kell. A levélszavazás útján gyakorolt szavazati jog esetében, az adott napirendi pont tekintetében az azzal élő kurátort - a határozatképesség megállapítása és a határozathozatal szempontjából - jelenlévőnek kell tekinteni, feltéve, hogy az ülésen 11 kuratóriumi tag megjelent. 8. A Kuratórium határozatainak meghozatalához a jelenlévő kuratóriumi tagok egyszerű többségének támogató szavazatára van szükség. Az összes kurátor 2/3-ának támogató szavazata szükséges, a következő döntések meghozatalához: - az SZMSZ megállapításához, módosításához, a Vagyonkezelési Szabályzat elfogadásához, módosításához; - az éves gazdálkodási terv és az éves működési költségvetés elfogadásához; - az életjáradék külön törvény alapján történő személy szerinti elosztásához; - könyvvizsgáló megbízatásához, felmentéséhez; - a Közalapítvány titkárának megválasztásához; - az SZMSZ-ben meghatározott döntésekhez. 9. A Kuratórium az Alapítóval együtt közreműködik a Közalapítvány vagyonának gyarapításában, figyelemmel a Párizsi Békeszerződésről szóló évi XVIII. törvény 27. Cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról szóló évi X. törvényben foglalt ún. uratlan vagyon felkutatására is. 10. A Kuratórium ülései nyilvánosak. A személyiségi jogok, valamint a Közalapítvány vagy üzletfele jogos üzleti érdekei védelmében lehetőség van zárt ülés megtartására, amelyhez a jelenlévő tagok 2/3-ának egyetértése szükséges. A Kuratórium tagjai közül bárki tehet javaslatot zárt ülés megtartására. 11. A Kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell - a Kuratórium ülésének időpontját, helyét, az ülésen megjelent kuratóriumi tagok nevét, az ülés napirendjét; - a levélszavazás jogával élő kurátor nevét, a VII/B/7. pontban meghatározott nyilatkozat keltét és annak tartalmát; - a hozott határozat évente elölről kezdődő sorszámát, törve az ülés időpontjával; - a határozat hatályát és tartalmát; - a határozat támogatóinak és ellenzőinek számarányát (nyílt szavazás esetén személyét is). A jegyzőkönyvet a levezető elnök és két, hitelesítőként megválasztott kuratóriumi tag írja alá. A jegyzőkönyveket, amelyek nem selejtezhető iratok, a Közalapítvány egyéb irataitól elkülönítetten, évente külön összefűzve kell megőrizni. 12. A Közalapítvány éves közhasznúsági jelentésébe bárki betekinthet, illetőleg abból saját költségére másolatot készíthet. 13. A Kuratórium határozatában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója [Ptk b) pont], élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt [Ksztv. 8. (1) bekezdés a)-b) pont]. Nem minősül előnynek az egyéb jogszabály szerint folyósított életjáradék.
6 C) A Közalapítványi Iroda 1. A Közalapítvány döntéseinek végrehajtásáról, folyamatos működésének biztosításáról a Kuratórium munkáját segítő, ügyintéző, titkársági, pénzügyi, gazdálkodási feladatokat ellátó Közalapítványi Iroda gondoskodik. 2. A Kuratórium a Közalapítvány céljai megvalósítása érdekében pályázat útján 3 évre Titkárt nevez ki, aki a Közalapítványi Irodán belül annak alárendelt szakmai szervezeti egységeket, munkacsoportokat hozhat létre és működtethet, amelyeknek feladatairól, működésük elveiről az SZMSZ rendelkezik. 3. A Titkár hatáskörébe tartozik különösen: a) közreműködés a Közalapítvány Befektetési és Vagyonkezelési Szabályzatának módosítása, illetve az SZMSZ, valamint a működéshez szükséges egyéb szabályzatok (pénzkezelési stb.) kidolgozásában; b) a Közalapítvány éves munkatervének előkészítése, az ennek megvalósításával kapcsolatos feladatok meghatározása, és azok teljesítésének irányítása; c) a Közalapítványi Iroda vezetése; d) az éves pénzügyi-gazdálkodási terv és költségvetés előkészítése, illetve ennek a Kuratórium elé terjesztése; e) az éves beszámoló, valamint a közhasznúsági jelentés összeállítása, illetve ennek a Kuratórium elé terjesztése; f) a kuratóriumi döntések előkészítése, végrehajtása; g) a Közalapítványhoz csatlakozni kívánók személyének a Kuratórium elé terjesztése; h) minden olyan ügy, amelyet a Kuratórium a Titkár hatáskörébe utal. 4. A Titkár a kuratóriumi ülések tanácskozási jogú, állandó résztvevője. 5. Nem lehet a Közalapítvány Titkára vagy munkatársa az a személy, aki a) alkalmazotti vagy érdekeltségi viszonyban áll az Alapítóval; b) a Kuratórium elnöke vagy tagja; c) a Felügyelő Bizottság elnöke vagy tagja; d) a Közalapítvány könyvvizsgálója; e) a Közalapítvány cél szerinti juttatásából részesül, kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat; f) az a)-e) pontokban meghatározott személyek hozzátartozója. D) A Felügyelő Bizottság 1. A Közalapítvány kezelő szervezetének ellenőrzésére az Alapító 7 tagú Felügyelő Bizottságot (a továbbiakban: Bizottság) hoz létre. A Bizottság évente legalább 4 alkalommal ülésezik. Munkáját éves munkaterv alapján végzi, a munkatervet és éves beszámolóját - tájékoztatásul - a Kuratórium elé terjeszti. 2. A Bizottság tagjai a következők: Suchman Tamás, a Felügyelő Bizottság elnöke Albert Reichman, a Felügyelő Bizottság tagja Or-Csillag Shai, a Felügyelő Bizottság tagja Streit Sándor, a Felügyelő Bizottság tagja Dr. Mészáros Ferenc, a Felügyelő Bizottság tagja Donáth László, a Felügyelő Bizottság tagja Steiner Pál, a Felügyelő Bizottság tagja 3. A felügyelő bizottsági tagság megszűnik: a) a tag lemondásával; b) a tag halálával; c) ha az Alapító a kijelölést visszavonja; d) a Közalapítvány megszűnése esetén. 4. A Felügyelő Bizottság a) jogosult célvizsgálatot folytatni, ha a közalapítványi célok megvalósítását, illetve a pénzügyi-gazdálkodási tevékenység szabályszerűségét veszélyeztetve látja, vagy ha erre az Alapító vagy a Kuratórium felkéri;
7 b) jogosult a vezető tisztségviselőktől jelentést, a szervezet munkavállalóitól pedig tájékoztatást vagy felvilágosítást kérni; c) jogosult a Közalapítvány üzleti könyveit, iratait a pénzkezelés, utalványozás rendjét megvizsgálni; d) köteles a Közalapítvány működését és gazdálkodását az ügyek teljes körére nézve átfogóan ellenőrizni; e) az éves könyvvizsgálói jelentés figyelembevételével vizsgálja a pénzügyi-gazdálkodási tevékenység összhangját; f) véleményezi az éves beszámolót és a közhasznúsági jelentést; g) a Közalapítvány működésével összefüggő tapasztalatairól szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal írásban beszámol az Alapítónak. 5. A Felügyelő Bizottság feladatának végrehajtása során kialakított véleményét írásban közli a Kuratóriummal. 6. A Felügyelő Bizottság tagjai a Közalapítvány Kuratóriumának ülésén tanácskozási joggal részt vesznek. 7. A Felügyelő Bizottság üléseit az elnök hívja össze írásban, a napirend megjelölésével legalább 8 nappal az ülés időpontja előtt. Kivételes esetben az ülés haladéktalanul is összehívható. A Felügyelő Bizottság rendkívüli ülésének összehívását bármely tag kezdeményezheti, amelynek az elnök a kérelem kézhezvételétől számított 8 napon belül köteles eleget tenni. 8. A Felügyelő Bizottság döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza meg. Működésének egyéb szabályait a Felügyelő Bizottság ügyrendje tartalmazza, amelyet a Felügyelő Bizottság maga állapít meg, és amely nem lehet ellentétes jogszabállyal, jelen Alapító Okirat és a Szervezeti és Működési Szabályzat rendelkezéseivel [Ksztv. 10. (2) bekezdés]. 9. A Felügyelő Bizottság köteles a Kuratóriumot tájékoztatni, és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy a) a szervezet működése során olyan jogszabálysértés vagy a szervezet érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult vezető szerv döntését teszi szükségessé; b) a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merül fel. 10. Kuratóriumot a Felügyelő Bizottság indítványára - annak megtételétől számított 30 napon belül - össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a Kuratórium összehívására a Felügyelő Bizottság is jogosult. Ha a Kuratórium a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a Felügyelő Bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a gazdálkodás törvényességét és célszerűségét ellenőrző Állami Számvevőszéket, illetőleg a törvényességi felügyeletet gyakorló ügyészséget, valamint az Alapítót. 11. A Felügyelő Bizottság üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell - az ülés időpontját, helyét, a tagok nevét, az ülés napirendjét; - a hozott határozat évente elölről kezdődő sorszámát, törve az ülés időpontjával; - a határozat hatályát és tartalmát. A jegyzőkönyvet minden, az ülésen jelenlévő tagnak alá kell írnia. A jegyzőkönyveket, amelyek nem selejtezhető iratok, az Alapítvány egyéb irataitól elkülönítetten, évente külön összefűzve kell megőrizni. 12. Nem lehet a Felügyelő Bizottság elnöke vagy tagja az a személy, aki a) a Kuratórium elnöke, társelnöke vagy tagja; b) a Közalapítvánnyal a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik; c) a Közalapítvány cél szerinti juttatásából részesül, kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat; d) az a)-c) pontokban meghatározott személyek hozzátartozója; e) a Közalapítvány könyvvizsgálója. E) A könyvvizsgáló 1. A Közalapítvány könyvelési, gazdálkodási feladatainak ellenőrzését - a Közalapítvány nyilvántartásba vételét követően - pályáztatás útján felkért, megbízási vagy vállalkozási jogviszonyban álló könyvvizsgáló végezheti. 2. A könyvvizsgáló a) köteles félévenként a Közalapítvány könyveit megvizsgálni és ennek, továbbá az éves működés vizsgálatának eredményéről a Kuratóriumnak a vizsgálatot követően jelentést készíteni;
8 b) feladatai ellátása során a könyvvizsgáló (különösen) - jogosult felülvizsgálni a Közalapítvány pénztárát, szerződéseit, bankszámláját, - jogosult felvilágosítást kérni a Közalapítvány alkalmazottaitól, - ellátja a Kuratórium által meghatározott feladatokat. 3. A könyvvizsgáló ellenjegyzése és a Felügyelő Bizottság véleménye nélkül a Kuratórium a Közalapítvány éves beszámolójának elfogadásáról érvényesen nem hozhat határozatot. 4. Nem lehet a Közalapítvány könyvvizsgálója olyan személy, aki a) a Kuratórium elnöke vagy tagja; b) a Felügyelő Bizottság elnöke vagy tagja; c) a Közalapítvánnyal a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll; d) a Közalapítvány cél szerinti juttatásából részesül; e) az a)-d) pontokban meghatározott személyek hozzátartozója; f) alkalmazotti vagy érdekeltségi viszonyban áll az Alapítóval. VIII. A Közalapítvány képviselete, aláírási jogosultság 1. A Közalapítványt harmadik személyek és a hatóságok előtt Eliezer Gilad vagy Zoltai Gusztáv társelnök együttesen képviseli Herczog László vagy Tordai Péter alelnökkel. A Közalapítvány bank- (kincstári) számlája feletti rendelkezés szabályai ugyanezek [Ptk. 29. (3) bekezdés]. A képviseletre jogosultak akadályoztatása esetén legalább két képviseletre jogosult (társelnök, illetve alelnök) járhat el személyesen. A Közalapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata a működés körében a képviseletre delegálás részletes szabályait rendezi, és más személy részleges képviseleti jogosultságáról is rendelkezhet. Az SZMSZ nem lehet ellentétes az Alapító Okirattal. 2. A Közalapítvány titkára az Alapító Okirat és az SZMSZ által meghatározott feladat ellátása körében, a Kuratórium felhatalmazása alapján a képviseleti jog gyakorlása módjának és terjedelmének megjelölésével a Közalapítvány képviseletére jogosult [Ptk. 74/C. (4) bekezdés]. IX. A vezető tisztségviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok 1. A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig - vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. 2. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen írásban tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. X. A Közalapítvány megszűnése 1. A Közalapítvány megszűnik a) ha az Alapító Okiratban meghatározott cél maradéktalanul megvalósult, és a bíróság a Közalapítványt a nyilvántartásból törli; b) amennyiben céljának megvalósítása lehetetlenné vált, illetőleg ha jogszabályváltozás folytán a bíróságnak a bejegyzést meg kellene tagadnia, és az ügyész keresete alapján a bíróság azt megszünteti; c) amennyiben a Kuratórium tevékenységével annak célját veszélyezteti és az Alapító - a bíróság felhívása ellenére - a kijelölést nem vonja vissza és kezelőként más szervet (szervezetet) nem jelöl ki, feltéve, hogy a bíróság azt megszünteti; d) ha működésének törvényessége másképp nem biztosítható, és az ügyész kérelmére a bíróság kötelezi a Kuratóriumot, hogy a Közalapítvány jogszabálynak megfelelő működését a bíróság által kitűzött határidőre állítsa helyre, amelynek eredménytelen eltelte után a bíróság a Közalapítványt megszünteti; e) ha az érdekelt alapítók közös kérelmére a bíróság annak más alapítvánnyal (közalapítvánnyal) történő egyesítését rendeli el; f) ha a közfeladat iránti szükséglet megszűnt vagy a közfeladat ellátásának biztosítása más módon, illetőleg más szervezeti keretben hatékonyabban megvalósítható, valamint, ha a céljainak megvalósítása lehetetlenné vált, és az Alapító kéri annak megszüntetését a bíróságtól.
9 2. A Közalapítvány bármely okból történő megszűnése esetén a megszűnés idején lévő vagyon - a hitelezők kielégítése után - az Alapítót illeti meg, aki köteles azt a közalapítványi célokkal azonos, vagy hasonló célra fordítani, és erről a nyilvánosságot megfelelően tájékoztatni. A Közalapítvány megszűnése esetén az alapító vagyon további működésének módjáról, a további működtetés jogi formáinak megválasztásáról a Kuratórium javaslatának figyelembevétele mellett, az Alapító határoz. XI. Záró rendelkezések 1. A Közalapítvány a bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre. Az Alapító Okiratot a bírósági nyilvántartásba vételt követően a Magyar Közlönyben közzé kell tenni. 2. A Közalapítvány támogatási pénzeszköz juttatásáról dönteni jogosult tisztségviselői a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően, kétévente vagyonnyilatkozatot tesznek, amelynek elmulasztása esetén megbízatásuk az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 11/A. (4) bekezdése alapján visszavonásra kerül. 3. A Közalapítvány részére nyújtott céltámogatás beszámolási rendjére az alapítványok gazdálkodási rendjéről szóló 115/1992. (VII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendeletben foglalt szabályok az irányadók. 4. Az Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk., illetőleg a közhasznú szervezetekről szóló évi CLVI. törvény, valamint a Közalapítvány tevékenységére vonatkozó mindenkori hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadóak. Budapest, június 29. Melléklet Gyurcsány Ferenc s. k., miniszterelnök A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány tulajdonában lévő ingatlanok Megnevezés Cím Területe Hrsz. Sorszám 1. házingatlan Bp. I., Szentháromság tér m házingatlan Bp. II., Orgona u m házingatlan Bp. II., Pasaréti út m /11 4. házingatlan Bp. V., Tüköry u m házingatlan Bp. VI., Bajza u m gazdasági épület Bp. VIII., Mária u /10000 tulajdoni hányad Club-Tomaj Badacsonytomaj m 2 40/1, üdülő 0283/10 A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány tulajdonában lévő muzeális értéktárgyak (festmények) Sorszám Művész A mű neve
10 1. Aba-Novák Vilmos Majális 2. Diener-Dénes Rudolf Asztali csendélet gyümölcsökkel 3. Iványi-Grünwald Béla Gémeskútnál 4. Iványi-Grünwald Béla Tóparti táj kanászfiúval 5. Kmetty János Tabáni részlet 6. Koszta József Virágcsendélet 7. Mednyánszky László Hegyek között vonuló trén 8. Mednyánszky László Táj 9. Mednyánszky László Tájkép 10. Ismeretlen (magyar) festő Férfiportré
Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány Alapító Okirata (a módosított szövegrészek kiemelésre kerültek)
Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány Alapító Okirata (a módosított szövegrészek kiemelésre kerültek) A Magyar Köztársaság Kormánya (a továbbiakban: Alapító) a jelen Alapító Okirattal a Ptk.-nak az
1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1
1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről1 Az Országgyűlés a nem kormányzati és nem haszonelvű szervezetek hazai hagyományainak megőrzése, társadalmi szerepük növelése, közhasznú működésük és
Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Szervezeti felépítés
Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Szervezeti felépítés 1.1. Kuratórium 1.1.1. Elnöke Dr. Haraszti György 1.1.2. Tagjai Prof. Dr. Haraszti György Tallai Gábor Dr. Róna Tamás Frisch György
ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
ALAPÍTÓ OKIRAT I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az alapító abból a célból, hogy az enyhe értelmi fogyatékos gyermekek neveléséhezoktatásához a városban megfelelő körülményeket biztosítson, létrehozza közalapítványt.
ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv
ALAPÍTÓ OKIRAT Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. Évi CLVI. Tv. alapján tartós közérdekű
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében
A Közhasznú Alapítvány alapítója a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet általános jogutódjaként az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium a közhasznú jogállás megszerzése érdekében
EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT
EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapító ( - Fővárosi Bíróságon 60468/96 nyilvántartási szám alatt bejegyzett) Budafoki Nyolcévfolyamos Oktatásért Alapítvány (Alapítvány) Alapító Okiratát -
ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12.
ÜGYREND Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. Tartalomjegyzék 1. A Felügyelő Bizottság működése...3 1.1.
Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT. 2012. október 11.
Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT 2012. október 11. 1 Alulírott alapító a Ptk. 74/A-G -ai alapján a következők szerint rögzíti egységes szerkezetben 2012. október 11. a Sárospataki Theologiai
A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA
A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány 1 15. 1 számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 117/1995. (V. 4.) számú határozatával
ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben
ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, mint alapító az 1989. október 4- én a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya
Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány
Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány Módosított Alapító Okirata Amely abból a célból készült, hogy az I. pontban megjelölt alapítók az 1959. évi IV. törvény, a Polgári törvénykönyv
Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye
A Magyar Nemzeti Szívalapítvány alapító okiratának az alapítás által bekövetkezett módosításokkal, kiegészítésekkel és a jogi szabályozás aktualitásaiból eredő változásokkal egységes szerkezetbe foglalt
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 24- i ülésére Tárgy: A Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány alapító okiratának módosítása Előterjesztés tartalma: határozati
ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)
ALAPÍTÓ OKIRAT (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban) Alulírott, Borka Gyula (8000 Székesfehérvár, Gyár u. 4.) számítva természetes és jogi személyek csatlakozására Székesfehérvár
A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A
A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A 2 A Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola tartós, közérdekű célt szolgáló szociálpolitikai Alapítványt
ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY
ALAPÍTÓ OKIRAT Gödöllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. alapján, határozatlan időre a törvényben előírt követelményeknek is megfelelő KÖZALAPÍTVÁNY
KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA
KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKTARISZNYA ALAPÍTVÁNY MONOR ALAPÍTÓ OKIRAT 2 Ezen alapító okirat azért készült, hogy az 1. pontban megnevezett alapító az 1959. évi IV. törvény, a Polgári Törvénykönyv
3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés
Alapító Okirat 1. címe: Az alapító neve, címe dr. Herczeg Sándorné dr. Xantus László 2. Az alapítvány neve: Békésy Alapítvány 3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés
Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása
Öttevény Községért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítása 1. Az alapító okirat preambuluma a következő bekezdéssel egészül ki: A létrehozott közalapítvány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi
ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY
ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY Az Alapító Okirat kelte: 2009. december 21. Egységes szerkezetbe foglalás időpontja: 2010. március 12. 1 ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT amely abból a célból készült,
Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.
Jegyzőkönyv, amely a Budai Polgárok Társasága 2010. március 30. napján 17 órakor tartott közgyűléséről készült. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint 13 fő: A közgyűlés egyhangú határozattal levezető
mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba.
A L A P Í T Ó O K I R A T /a 2010. április 10.illetve május 27. napján elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben/ A Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete /NYDSZ/ /1068 Budapest, Benczúr utca 37./,
ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.
ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. Kovács Gábor Személyi szám: 1 591020 1141 Lakcím: 2854 Dad, Badacsonyi utca 14. Fülöp Pál Személyi szám: 1 610920
ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A NAPRA-forgó Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Közgyűlése (a továbbiakban: Alapító) a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény
ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosításokkal egységes szerkezetben)
ALAPÍTÓ OKIRAT (a módosításokkal egységes szerkezetben) amely abból a célból készült, hogy az 1.) pontban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/G. -ai alapján tartós közérdekű célra jogi személyként
Alapító Okirat Módosítása
Alapító Okirat Módosítása A Közalapítvány Alapító Okiratának egységes szerkezetbe hozott szövege az alábbi: (A dőlt betűs rész a módosításokat jelöli) Balatonszőlősi Faluházért Közalapítvány Alapító Okirata
ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)
ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) mely létrejött: Mátrai Károlyné (3580 Tiszaújváros, Bolyai J. köz 13. fsz. 3.), mint alapító által elkülönített vagyon terhére az alábbiak szerint: 1.
Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.
Alapító okirat A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint. 1./ A Közalapítvány neve: Családokért Közalapítvány 2./ A Közalapítvány
Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra
1 RUMI RAJKI ISTVÁN ALAPÍVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra ALAPÍTVÁNY
Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata
Angyali Szolgálat Alapítvány Alapító Okirata tanítások átadása így hozzájárulva egy békésebb, szeretetteljesebb és boldogabb társadalmi élet kialakulásához. II.-6. Az alapítvány munkájában résztvev k
Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az 2014.05.29-től érvényes
Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzat Jelen szabályzat az 2014.05.29-től érvényes I. rész Szervezet neve: Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány Székhelye: 1061 Budapest,
"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA
"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés (továbbiakban: alapító) a szociális gondoskodás színvonalának emelésére
Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata
1 Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata Kelt: Budapest, 2006.november 16. 2 Az Alapítvány adatai: Az Alapítvány cégneve: Alkalmazott Tudományért
MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.
MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről A 2008. január 03-i keltű alapító okiratot a következőképpen módosítom. A módosítás dőlt betűvel. A Széchenyi István Általános Iskola
ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011.
ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a 2007. február 22. napján, a 2007. december 13-án és a 2011. augusztus 25.napján kelt módosításokkal - ` Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testülete (2536
Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA
Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA (Az 1997. január 23.-án, 2006. január 19.-én, 2006. február 6.-án, 2006. február 15.-én, 2006. április 19.-én, 2006. május 31.- én elfogadott
Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az 1990. évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján
Egységes szerkezet Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az 1990. évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján Községi Szociális Otthont Létesítő Alapítványt hozott létre az alábbi
Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED
Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED Alapító Okirat Ezen Alapító Okirat a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi törvény IV.74/A paragrafusa alapján, önálló jogi személyként működő alapítvány létrehozása
Szervezeti és Működési Szabályzat
Szervezeti és Működési Szabályzat I. Általános rész 1.1. A Közalapítvány alapítása: A Közalapítványt Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése alapította a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F alapján, a 19/2001.
PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY
PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT I. Az Alapítvány neve, székhelye Az Alapítvány neve: PÉCSI TENISZÉRT Közhasznú Alapítvány Az Alapítvány székhelye: 7635 Pécs Kisszkókó dűlő 7. II. Az
A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány
A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ATégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzatát összhangban az Alapítványnak a Fővárosi
A L A P Í T Ó O K I R A T
"Községi Szociális Otthont Létesítő" Alapítvány Adószáma:19221506-1-16 Egységes szerkezet Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az 1990. évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. / 1/ bekezdése alapján
ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében
ALAPSZABÁLY Az egyesület neve: Állatvédő Egyesület Székhelye: a mindenkori elnök címe I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében a.) A közhasznú szervezetekről
Alapító okirat 2017.
Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 2145 Kerepes, Gyulai Pál utca 20. Alapító okirat (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) 2017. A Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona [elnevezése
A L A P Í T Ó O K I R A T
A L A P Í T Ó O K I R A T Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata mint alapító (a továbbiakban: Alapító) a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/A. -a alapján jogi személyiséggel rendelkező,
Bankszámlaszám: 11600006-00000000-50160116
A Segíts!" Önkéntesek a Gyulai Kórház Gyermek Osztályáért Alapítvány Alapító Okirata Adószám: 18221479-1-24 Bankszámlaszám: 11600006-00000000-50160116 2 Alapító Okirat, amelyben az 1./ alapító a Polgári
KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest, 2008-06-27.
A KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA Budapest, 2008-06-27. KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y ALAPÍTÓ OKIRAT amely módosításokkal egységes szerkezetben tartalmazza a
KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)
KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Kapuvár Lakosainak Egészségért Közalapítvány jogi személyiséggel rendelkező, közfeladatok biztosítása céljából határozatlan időre létrehozott
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/16/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17-ei ülésére Tárgy: Az Eplényi Gyermekekért
MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT A HÉT KRAJCÁR KÖZALAPÍTVÁNY létesítéséről
MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT A HÉT KRAJCÁR KÖZALAPÍTVÁNY létesítéséről A Pk.60.121/1996/19. számú 2000. 06. 13. napján jogerőre emelkedett végzés alapján az alapító okiratot a következőképpen módosítom. A
alapító okirat (egységes szerkezetben)
1.) Az alapítvány neve és székhelye: TÁMOGATÁSI KÖZALAPÍTVÁNY alapító okirat (egységes szerkezetben) 1.1 Az alapítvány neve: Támogatási Közalapítvány 1.2 Az alapítvány székhelye: Pécs Megyei Jogú Város
Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)
Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) 2013 A Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1173 Bp., Pesti út 117.) jelen
Alapító Okirat. a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány Alapító Okirata
Alapító Okirat a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány Alapító Okirata (változások vastagon, dőlt betűkkel szedve) I. A közalapítvány neve Közép- és Kelet-európai Történelem
Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)
Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben) Az alapítók Prof. Dr. Mészáros Károly emlékére, az erdészeti felsőoktatás, az erdészeti politika és az erdészeti
Ferencvárosi Környezetvédelmi Közalapítvány
Ferencvárosi Környezetvédelmi Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben a 2000. június 20-i, 2001. szeptember 1-i, 2004. december 14-i, 2005. december 6-i, 2007. szeptember 5-i, a 2009. június
Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT
Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT amely abból a célból készült, hogy az 1.) pontban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv 74/A- 74/G -ai, továbbá az államháztartásról szóló
ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:
ALAPÍTÓ OKIRAT Kardhordó Kálmán (a volt 508-as Szakmunkásképző és Szakközépiskola 1958-tól 1996-ig tanára) ( új név: Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola) ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek
ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás
ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló többször módosított 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: Ptk.) 74/G. -a alapján határozatlan időre
A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA
A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA Alulírott alapító a Polgári Törvénykönyv vonatkozó eloírásaira figyelemmel, tartós közérdeku célok megvalósítására, jelen alapító okirattal, az alább
A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA
A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA Az Alapítvány i: 1. Csapó Imre 2. Földházi Pál 3. Füle Antal 4. Lipka József 5. Siliga Ervin 6. Takács Imre 7. Tóth Kálmán Az Alapítók az általuk vállalt kötelezettségnek
"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA
"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés (továbbiakban: alapító) a munkanélküli szülő gyermeke üdültetésére, valamint
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művészeti Közalapítványt,"
A L A P Í T Ó O K I R A T ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A L A P Í T Ó O K I R A T I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az alapítók abból a célból, hogy Oroszlány város távfűtött lakásaiban a távhő-fogyasztás mérhetővé váljék, továbbá a fogyasztással arányos teherviselés
6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása
Az alapítói vagyont az alapító jelen okirat aláírásától számított tizenöt (15) napon belül nyitandó bankszámlán helyezi el és bocsátja az Alapítvány rendelkezésére egyösszegben, készpénzben. b. I Az Alapítvány
BAKONYKÚTI KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (A módosításokkal egységes szerkezetben 2012. február 24. napjával)
BAKONYKÚTI KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (A módosításokkal egységes szerkezetben 2012. február 24. napjával) Bakonykúti Község Önkormányzata (Bakonykúti, Szabadság u. 41.) mint alapító ( a továbbiakban:
A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések
A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése, mint alapítók úgy határoznak, hogy a
ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY
ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSA Az alapító Zalahaláp Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.évi V. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú
A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA
A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA Jóváhagyta: a 2005. április 8-i közgyűlés Egységes szerkezetbe foglalt alapszabály I. Általános rendelkezések: A Szövetség neve: Motoros Könnyűrepülő Szövetség
3.2 Az oktatás, tájékoztatás eszközrendszerének felhasználásával bemutatni:
A L A P Í T Ó O K I R A T A Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (székhely: 1134 Budapest, Lehel út 41.) (továbbiakban HODOSZ, mint alapító) által létrehozott, HODOSZ Európáért Alapítvány egységes szerkezetbe
Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg
A ROMNET-MÉDIA ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg 2003. május 4. A Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló többször módosított 1959. évi IV. Törvény
ELTE TTK Hallgatói Alapítvány
ELTE TTK Hallgatói Alapítvány 1990. november 20-án kelt Alapító Okirata egységes szerkezetben a 2013. március 12-én és április 15-én kelt módosításokkal. Az alapítók jelen okirattal a Polgári Törvénykönyv
VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE
VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE 2009. I. Általános rendelkezések A kuratórium az alapítvány vagyonának kezelője, általános ügydöntő, ügyvivő szerve. Kezeli az
Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány
Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRAT A 2011. július 18-i módosítással egységes szerkezetbe foglalva. Az alapító okirat módosítását a Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány
Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -
Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - NOSZA Egyesület 2014. február 28. Új jogszabályi környezet 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú
EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására. 1076 Budapest, Garay u. 29-31. I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT
EMLA ALAPÍTVÁNY a Környezeti Oktatás Támogatására 1076 Budapest, Garay u. 29-31. I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT LEGUTÓBBI MÓDOSÍTÁS IDŐPONTJA: 2012. MÁJUS 7. Alapító Okirat
Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)
Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben) A módosítások kerettel kiemelten szerepelnek. Az Alapító okirat módosításának időpontja: 2011.08.15. amely alapján az első pontban meghatározott alapítok
Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum
Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum Alulírott Alapító(k) a Ptk. 74/A F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI.
I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.
A GÖRÖGTŰZ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI (Személyes jogokra, való hivatkozásra, a kuratórium tagjainak személyes adatait nem áll módunkban közölni.) II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI
ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:
Nytsz.: 1/2014 1 EGED FUTÓ KLUB ALAPSZABÁLY Egységes szerkezetbe foglalása Az Eged Futó Klub a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint
ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetbe foglalva
ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetbe foglalva Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a Polgári Törvénykönyv 747/A-74/F -aiban, valamint a közhasznú szervezetekről szóló módosított 1997.évi CLVI.törvény
A REÁLTANODA ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA
A REÁLTANODA ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A L A P Í T Ó O K I R A T EGYSÉGES SZERKEZETBEN Jelen Alapító Okiratban megjelölt alapítók az alapítvány kuratóriumában bekövetkezett személyi változásokra tekintettel
Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől
Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 523-801 E-mail:papj@bekescsaba.hu Ikt.sz.: I. 236/2004. NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje A döntéshozatal
A Nemzeti Kiválóságokért Közalapítvány módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. Alapító Okirata. közalapítványt
A Nemzeti Kiválóságokért Közalapítvány módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata A Magyar Köztársaság Kormánya (a továbbiakban: Alapító) a jelen Alapító Okirattal a Polgári Törvénykönyvről
S/_2M/ 501 U*o. BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE. Tárgy: Javaslat a Reménysugár Alapítvány helyzetének rendezésére.
BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE '' ' l,; >, - \, ki-rület Kőbányai '. vj,: ««']'')-testülct ülése S/_2M/ 501 U*o. Tárgy: Javaslat a Reménysugár Alapítvány helyzetének rendezésére.
1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.
MODERN GEOGRÁFUS ALAPÍTVÁNY EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA Jelen okiratban az alapítók arra vállalnak kötelezettséget, hogy a felhasználási cél megjelölésével önálló vagyont hoznak létre
Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje
Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány Kuratórium Ügyrendje TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 2. A KURATÓRIUM ÖSSZETÉTELE... 3 3. A KURATÓRIUM TAGJAINAK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI... 3 4.
MAGYAR KÁRMENTŐ ALAP Veszprém Megyei Kármentő Bizottság Veszprém, Megyeház tér 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
MAGYAR KÁRMENTŐ ALAP Veszprém Megyei Kármentő Bizottság Veszprém, Megyeház tér 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A Veszprém Megyei Kármentő Bizottság SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A 252/2010. (X.21.)
Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1
Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1 Alulírott - mint az etyeki Sportegyesület képviseletében eljáró elnök - alapító, a jelen okirattal, az ebben írt célok megvalósítása és az itt rögzített
Alapító Okirat 1. (egységes szerkezetben)
Alapító Okirat 1 (egységes szerkezetben) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az alapítvány elnevezése: Bátaszék város Közoktatási, Közművelődési és Műemlékvédelmi Közalapítványa a Polgári Törvénykönyv 74/G.
DEBRECEN HATÁROK NÉLKÜL
1 DEBRECEN HATÁROK NÉLKÜL KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint Alapító, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/G. (1) és (2) bekezdése, a kulturális
ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)
ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalva) Amely abból az okból készült, hogy az 1./ pontban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló többször módosított 1959. évi IV. törvény 74/G -a alapján,
Szeged Biztonságpolitikai Központ Közalapítvány Alapító okirata
Szeged Biztonságpolitikai Központ Közalapítvány Alapító okirata Az alulírott alapítók 2000. január 3-án az 1959. évi IV. tv. (Polgári Törvénykönyv) 74. (1) bekezdésében írt felhatalmazása alapján Szegedi
ALAPÍTVÁNYI ALAPÍTÓ OKIRAT (A 2011.augusztus 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben)
ALAPÍTVÁNYI ALAPÍTÓ OKIRAT (A 2011.augusztus 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben) A jelen okiratban az Alapító arra vállal kötelezettséget, hogy a felhasználási cél megjelölésével önálló vagyont
LENGYELTÓTIÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA
LENGYELTÓTIÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetben a 2011... -n kelt hatályos módosításokkal, melyek a szövegben fekete dőlt betűvel láthatók) Lengyeltóti Városi Önkormányzat, mint alapító
ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)
ALAPSZABÁLY (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) Az Egyesület neve: Az Egyesület székhelye: Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület 2890 Tata, Váralja
A L A P Í T Ó O K I R A T
A L A P Í T Ó O K I R A T Alapító által alapított, a 2013. évi V. tv. (Ptk.), valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány létrehozására. Alulírottak a címben szereplő névvel alapítványt hoznak létre:
ALAPÍTÓ OKIRAT A Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány létrehozására. Alulírottak a címben szereplő névvel alapítványt hoznak létre: 1. Paksi Atomerőmű Részvénytársaság 2. Paks Város Önkormányzata Az
- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)
- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben) Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (5700 Gyula, Petőfi tér 3.) KÖZALAPÍTVÁNYT-t hoz létre. Az alapítvány neve: Egészséges
A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA
A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA módosított, egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata Preambulum Alulírott Alapítók 1989. január2-án létrehozták a Bíró Károly Alapítványt, amelyet a Fővárosi