AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 344/2010. (II.24.) sz. HATÁROZATA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 344/2010. (II.24.) sz. HATÁROZATA"

Átírás

1 AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 344/2010. (II.24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló évi I. törvény (továbbiakban: Rttv.) 51. (2) bekezdésében biztosított jogkörében J. L., a Reális Zöldek Klub elnökének a Magyar Rádió Zrt. (1088 Budapest, Bródy Sándor u. 5-7.) ellen benyújtott panasza alapján, a Panaszbizottság /2010. számú állásfoglalása ellen Juhos László által előterjesztett jogorvoslati kérelmére meghozta az alábbi határozatot: A Testület a panaszos jogorvoslati kérelmét elutasítja, a Panaszbizottság /2010. számú állásfoglalást helyben hagyja. E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel. Indokolás J. L., a Reális Zöldek Klub elnöke január 18-án érkezett levelében az ORTT Panaszbizottságához fordult. Beadványában a Magyar Rádió Zrt. Kossuth Rádió adóján január 17-én sugárzott Vasárnapi Újság című műsorszámban hallottakat kifogásolta. Panaszos előadta, miszerint a Vasárnapi Újság szerkesztője, ifjabb Tóth György a Duna Charta két mozgalmárával beszélgetett. A szerkesztő egyik riportalanya, Bárdos Deák Péter valótlanságot állított a beszélgetés során. Deák azt állította, hogy a Víz Keretirányelv tiltja a folyókon nagy vízlépcsők állítását. A Víz Keret Irányelv Deák által megjelenített tiltást nem tartalmazza. Az adás idején a valótlan állításra felhívták a szerkesztőség figyelmét, és kifogást jelentettek be a üzenetrögzítőre. Az adást követően en és mobiltelefonon is megtették a kifogást ifjabb Tóth Györgynek. Panaszos beadványához csatolta a Víz Keretirányelv vonatkozó részét és a Duna Charta közleményét, illetve a műsorszolgáltatónak küldött levelét is mellékelte. J. L. beadványát a Panaszbizottság 3. számú eljáró tanácsának ülésén kiegészítette azzal, hogy sérelmezi azt, hogy a Reális Zöldek Klub nem kap lehetőséget a rádió műsoraiban álláspontjának kifejtésére. 1

2 A Magyar Rádió Zrt. a panasszal kapcsolatos nyilatkozatát január 20-án írásban terjesztette elő a Panaszbizottság részére. Műsorszolgáltató a panasz elutasítását kérte az alábbiak miatt: Álláspontjuk szerint nem sértették meg az Rttv. 4. (1) bekezdését, így a panasz egyrészt alaptalan, másrészt nem az Rttv. 49. (1) bekezdése alapján jogosult terjesztette elő. Az Rttv. 49. (1) bekezdése szerint, ha a műsorszolgáltató a vételkörzet lakosságát foglalkoztató társadalmi kérdésben egyoldalúan tájékoztat, különösen, ha a vitatott kérdésben egyetlen álláspont megjelenítésére vagy kifejezésére ad lehetőséget, vagy ha egyéb módon súlyosan megsérti a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, a kifejezésre nem jutatott álláspont képviselője vagy a sérelmet szenvedett kifogásával a műsorszolgáltatóhoz fordulhat. Az Rttv. 4. (1) bekezdése megsértésének felmerülése esetén minden esetben vizsgálandó a fenti eljárási feltételek megléte vagy hiánya. Az ORTT által megküldött panaszból megállapítható a panaszos személye, de semmiképpen sem tekinthető érintettnek az Rttv. 4. (1) bekezdése vonatkozásában. A panasz tartalmilag is alaptalan az alábbiak miatt: A panaszos az MR1-Kossuth Rádió január 17-én sugárzott Vasárnapi Újság című műsorával kapcsolatban azt kifogásolta, hogy a Duna Charta elnökségi tagja valótlanul állította, hogy a Víz Keretirányelv tiltja a folyókon a nagy vízlépcsők állítását. A műsor a Duna Charta álláspontját ismertette a Duna védelmével kapcsolatban és a műsor végén elhangzott, hogy a következő adásban ismertetik a Szakminisztérium álláspontját és a Külügyminisztérium gondozta Duna Régió stratégiáról a január 20-i tájékoztató alkalmával kaphattunk képet. Műsorszolgáltató megjegyzi továbbá, hogy a panaszos által hivatkozott mondat a Víz Keretirányelvvel kapcsolatban el sem hangzott, hanem az, hogy nagy folyók esetén kerülni kell a folyók duzzasztását, újabb parti védművek létesítését. Véleményük szerint a panaszos az ügyben nem érintett, másrészt nem sértették meg a kiegyensúlyozott tájékoztatás elvét, ezért kérik a panasz elutasítását. A Panaszbizottság /2010. számú állásfoglalásában a panaszt egyhangú döntéssel elutasította. A Panaszbizottság indokolásában a következőket rögzíti: Az eljáró tanács a műsorszolgáltató nyilatkozata és a panasz alapján alakította ki álláspontját. A kifogásolt műsor a Duna Charta rendezvénye kapcsán a Duna Charta álláspontját ismertette. Az eljáró tanács szerint a műsor a kiegyensúlyozott tájékoztatás elvét nem sértette. A szerkesztőség munkáját ellehetetlenítené, ha környezetvédelmi kérdésekben minden egyes környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetnek lehetővé tenné az adott műsorban álláspontjának kifejtését. J. L február 3-án jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Panaszbizottság állásfoglalásával szemben: Panaszos kéri a Testületet, hogy kötelezze a Vasárnapi Újság szerkesztőségét, hogy a vízlépcső ügyében adjon megszólalási lehetőséget a reális zöldek képviselőjének. A 3. eljáró tanács véleménye szerint ellehetetlenítené a szerkesztőség munkáját, ha vízlépcső ügyében minden egyes környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetnek lehetővé tenné a megszólalását a Vasárnapi Újság szerkesztősége. A reális zöldek az egyetlen a zöld szervezek körében, amely vízlépcsőpárti. Véleménye szerint a Médiatörvény 49. -a kötelezi a Vasárnapi Újság szerkesztőségét, hogy álláspontjuk megjelenítésére lehetőséget adjon. 2

3 A Duna Charta képviselőivel készült műsorban a következők nem jutottak kifejezésre: Országunk visszaesésének, gazdasági elmaradottságunk fokozódásának, a lakosság elszegényedésének egyik oka vízenergia kincsünk kihasználatlanul hagyása. E tétel bizonyítására nem szükséges messzire menni, csak szomszédaink közelmúltbeli ténykedésének következményeire kell rámutatni. A 15 éve működő bősi vízerőművel Szlovákia kereken 34 milliárd kwh villamos energiát, Ausztria a Nagymarosra szánt vízturbinákat befogadó-freudanaui vízerőművének 10 éves működtetése alatt 10.4 milliárd kwh villamos energiát termelt, a hozzájuk lábon érkezett ingyenes vízenergiából. 23 Ft/kWh mai átlagárral számolva az így nyert érték:782 milliárd, illetve 239 milliárd forint. Ami ott nyereség, nálunk veszteség A BNV beruházás befejezésének elmaradása miatt keletkező kár 1998-as árakon kerekítve közel 1.45 milliárd USD-ra becsülhető. Ennek összetevői a feleslegessé vált beruházások, a törlesztő hitelek, az évi 1.2 milliárd kwh osztrák villamosenergia-export többlet önköltsége, a meg nem valósult erőműi kapacitások pótlásához szükséges beruházások, a meghiúsult berendezés szállítások kötbérei, az elmaradt termelés pótlásához szükséges többlet tüzelőanyag stb. Vessük ezt össze azzal a tényszámmal, hogy a villamosenergia-ipar privatizációjából a magyar állam mindössze 1.25 milliárd USD-t kapott, és ezen stratégiai iparág zöme külföldi tulajdonba került. A Duna Bizottsággal a Magyar Köztársaság 1948-ban kötött egyezményt. Az Egyezmény augusztus 18-án kötetett Belgrádban és az 1949-évi XIII. törvénnyel került becikkelyezésre a Dunán való hajózás rendjének szabályozása címmel. A Duna Gabcikovo-Gönyü szakaszán a hajózhatóság érdekében a teendőket az évi XIII. törvény II. melléklete tartalmazza. Idézzük az évi XIII. törvény II. mellékletét: Ami a hajózás rendes feltételeinek biztosítása céljából a Gabcikovo-Gönyü közötti (1821 kmtől 1701 km-ig terjedő) vonalszakaszon szükségessé vált munkálatokat illeti, a Szerződő felek egyetértőleg elismerik, hogy ennek a vonalszakasznak a hajózás szempontjából megfelelő állapotban tartásához közös érdekek fűződnek, és hogy ebből a célból szükséges munkálatok messze meghaladják azoknak a munkálatoknak a mérvét, amelyeknek teljesítését ésszerűen lehetne követelni az illetékes partmenti államoktól. Ezért egyetértés jött létre aziránt, hogy a Duna bizottságnak tárgyalnia kell és el kell döntenie azt a kérdést, hogy ennek a célnak elérése céljából célszerűnek mutatkoznék-e erre a vonalszakaszra nézve egy külön Folyami Igazgatóság felállítása azokhoz hasonlóan, amelyekről a 20. és 21. Cikkek rendelkeznek, vagy pedig elegendő lesz, ha erre a szakaszra a jelen Egyezmény 4. és 34. Cikkeiben (2. bekezdés) foglalt rendelkezések nyernek alkalmazást. Abban az esetben, ha az Igazgatóságot felállítják, a jelen Egyezmény 20. Cikkében foglalt rendelkezésnek megfelelő rendelkezéseket kell alkalmazni. Kelt Belgrádban, évi augusztus hó 18. napján. A belgrádi egyezmény március 26-án jegyzőkönyvvel egészült ki. A jegyzőkönyv Németország csatlakozását és a részes államok, köztük a Szlovák Köztársaság státuszát rendezte. A kiegészítő jegyzőkönyvet és annak aláírási jegyzőkönyvét a Magyar Országgyűlés a évi CXIV. törvénnyel fogadta el. Az ENSZ-EGB Folyamhajózási Bizottsága március 12-én hozott 30. számon határozatot a Duna hajózhatóságáról. A Bizottság 30. sz. határozat értelmében a Duna magyarországi szakasza Szap (a bősi alvízcsatorna torkolata) és a Budapest között VI/B, míg Budapest és a déli országhatár között VI/C kategóriájú nemzetköz jelentőségű viziút. E szakasznak a következő követelményeket kell 3

4 kielégítenie: A Duna Bizottsági (DB) kisvízhez képest legalább 25 dm merülést lehetővé tevő vízmélység és a szabványos méretű ún. E. III úszóegység, illetve annak kötelékei 24 órás, kétirányú forgalmát lehetővé tevő 120 m fenékszélesség. Az ilyen (önjáró, vagy vontatott) úszóegység 110 m hosszú, 11.4 széles, teherbírása 25 dm merülés esetén 1500, 40 dm merülés esetén 3000 tonna. Európa viziútjain (az EU VII. korridorján, a transzkontinentális vizi útin is) a hajózsilipek ezekre a méretekre vannak kiépítve. A határozatot az Európai Közlekedési Miniszterek Konferenciája (Conférence Européen des Ministres de Transport) 1994-ben jóváhagyta. A fenti paraméterek alkalmazását Magyarországon A nemzetközi vízi utakról szóló EU megállapodás kihirdetése 151/2000, (IX.14.) Korm. És a 17/2002. (III.7.) KöViM sz. rendeletekkel kötelezővé tette. A 378 km hosszú Szap-Budapest szakaszon található, ahol gyakorlatilag folytonos, 5-20 km között változó, összesen mintegy 40 km hosszú sorozatot alkotnak. A folyamszabályozás hagyományos műtárgyai (sarkantyúk, párhuzamművek, kotrás stb.) a meder ha nem is kibetonozását, de kikövezését eredményeznék. Ezek a beavatkozások a hajózási viszonyokat a nagyszabású (és igen költséges építési és folyamatos fenntartási) vízépítési munkák ellenére is csak korlátozottan javítanák. A műtárgyak legkárosabb következménye, hogy nem szüntetik meg a meder folytatódó mélyülést, ami a vízi környezet állapotát már jelenleg is veszélyezteti. A mellékágak fenékszintje alá mélyülő főmederből az ágakba a nyári-őszi kisvizes időszakokban nem jut víz, a vizes élőhelyek kiszáradnak, amit a Gemenci ártér elöntési gyakoriságának drámai csökkenése is jelez, a parti szűrésű vízbázisok hozama csökken és vízminőségük romlik. Az ipari vízkivételek igénye (pl. paksi erőmű hűtővízellátása) kisvizek idején csak különleges beavatkozásokkal elégíthető ki. A műtárgyak a káros hatásokat fokozzák, pl. elősegítik az alattuk lévő parti sávok feliszaposodását. A Testület álláspontja: Az Rttv. 51. (1) bekezdése és az ORTT ügyrendjének 20. (1) bekezdése szerint a Panaszbizottság állásfoglalása ellen jogorvoslati kérelemmel a Testülethez lehet fordulni az állásfoglalás közlésétől számított negyvennyolc órán belül. A jogorvoslati kérelem alaki vizsgálata során a Testület megállapította, hogy J. L. az Rttv ban szabályozott eljárási rend szerint, határidőn belül nyújtotta be a jogorvoslati kérelmet. A tértivevény szerint ugyanis a panaszos február 3-án átvette az állásfoglalást, és aznap be is nyújtotta a jogorvoslati kérelmét. A Testület megtekintette az ügyben keletkezett iratokat és meghallgatta a kifogásolt műsorszámot. A Kossuth Rádió január 17-i Vasárnapi Újság című műsorában 06:26:48- kor a Duna Charta képviselőivel készített riport volt hallható a szervezet es évet összegző - nyílt ülése alkalmából. A műsorvezető a következőképp vezette fel az összeállítást: Bár más módon, mint a Himnusz, de szimbolikus értékkel bír az országot átszelő Duna is. A folyam határrendezést is jelez, ám össze is köt országokat, földrajzi egységeket, népeket. Így nem meglepő, hogy helyzete sokakat foglalkoztat. A Duna Charta civil szerveződés pl. azért született, mert egy táborba gyűjtötte a bős-nagymarosinak nevezett vízlépcső építését ellenzőket. A kívülálló azt hihetné, hogy a visegrádi sarkantyú megszűntével okafogyottá vált létezése. Ám a tagok ezt másként gondolják. Szokásos éves beszámolójukon is volt miről beszélniük, mert szerintük a folyó ismét veszélyben van. A Charta elnöke Karátson Gábor, és 4

5 az elnökség tagja, az elsőként megszólaló Bárdos Deák Péter ezeket az aggályokat sorolta kollegámnak, ifj. Tóth Györgynek. J. L. által kifogásolt mondat az alábbi módon, a következő szövegkörnyezetben hangzott el: Bárdos Deák Péter: A Duna Chartának ezen a nyílt ülésén ezt vettük számba, egy összegzést a 2009-es évről. Mit tettünk, mi történt, mi változott? És hát szomorúan meg kell állapítanunk, hogy az a kegyelmi állapot, ami az elmúlt 10 évben jellemezte Magyarországon a hivatalos Duna-stratégiát, hogy szó nem lehet duzzasztásról, főleg a Visegrád-Nagymaros duzzasztó megépítéséről. Ennek a kegyelmi állapotnak vége. Egyre nyíltabban, egyre több helyről lehet hallani, felelős beosztású emberektől, hogy duzzasztani kell. Most ez még önmagában nem lenne baj hiszen az elmúlt néhány évtized számunkra azzal telt el, hogy gátak ellen küzdjünk, tehát ezt a küzdelmet megszoktuk. Most viszont olyan projektek kezdődtek el, uniós projektek, amik nagyon veszélyesek lehetnek. Az egyik a Víz Keretirányelv, amelyik előkészítése több éve folyik Magyarországon, és meg kell mondani ez egy nagyon jó irányelv, ugyanis nagyon tömören azt mondja, hogy 2015-ig a vizeinket jó ökológiai állapotba kell hozni, is különböző előirányzatokat is tesz, hogy mi az, amit egy folyóval illik, meg szabad tenni. Például leírja, hogy nagy folyók esetében kerülni kell a folyók duzzasztását, újabb parti védművek építését. Kis folyók esetében, ha lehet, hagyni kell, hogy szabadon folyjanak az árterükön, hogy ha van. Úgyhogy ez egy nagyon pozitív dolog lenne, csak sajnos nálunk az ellenkezőjére fordult, ugyanis ez a Víz Keretirányelv az országokra hagyja, hogy milyen műszaki beavatkozásokat végezzenek el a folyókon, ha kell. Nyilvánvaló, hogy Magyarországon a Vízügy koordinálja ezt a dolgot, és nagyon úgy látszik, hogy ellenkezőjére fordult ez a jó szándék A műsor meghallgatása után a Testület az alábbiakat állapította meg: J. L. a Panaszbizottság részére megküldött panaszának oka az volt, hogy véleménye szerint a műsorban Bárdos Deák Péter valótlanságot állított, amikor azt mondta, hogy a Víz Keretirányelv tiltja a folyókon nagy vízlépcsők állítását. Ezzel kapcsolatban a Testület osztja a műsorszolgáltató nyilatkozatában leírtakat, azaz a hivatkozott mondat nem a panaszos által említett kontextusban, hanem a következőképp hangzott el: nagy folyók esetében kerülni kell a folyók duzzasztását, újabb parti védművek építését. A fenti kérdéskörről panaszos jogorvoslati kérelmében már nem tesz említést, ellenben arra kéri a Testületet, hogy kötelezze a Vasárnapi Újság szerkesztőségét arra, hogy a vízlépcső ügyben adjon megszólalási lehetőséget a Reális Zöldek Klub képviselőjének. Az Rttv. 4. (1) bekezdése szerint a közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről, vitatott kérdésekről a tájékoztatásnak sokoldalúnak, tényszerűnek, időszerűnek, tárgyilagosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. A sokoldalú, kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének egyrészt nem feltétlenül egy műsorszámon belül kell teljesülnie, másrészt nem azt jelenti, hogy egy adott témakörön belül minden egyes álláspont megjelenítése szükséges. Az Alkotmánybíróság 1/2007. (I.18.) számú határozata is kimondja, hogy a Médiatörvény 49. -a alapján nincs akadálya annak, hogy a műsorszolgáltató rendszeresen jelentkező műsorszámok sorozatában mutassa be a közéleti témához kapcsolódó releváns álláspontokat. A kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye nem értelmezhető úgy, mint amely azt a követelményt támasztja a műsorszolgáltatóval szemben, hogy az minden egyes álláspontot 5

6 minden műsorszámban megjelenítsen. Ha a kiegyensúlyozottsági követelmény érvényesítésére minden esetben kizárólag egy műsorszámon belül keríthetne sort a műsorszolgáltató, az a sajtó-, azon belül a szerkesztési szabadság olyan fokú sérelmét jelentené, amelyet a legitim jogalkotói cél: a véleménypluralizmus elérése nem igazol. Az egyes műsorszámok kiegyensúlyozottságára vonatkozó előírás arra késztetné a műsorszolgáltatókat, hogy kevesebb tájékoztató jellegű műsort készítsenek, és hogy egy-egy vitatottabb közügyet érintő kérdésről egyáltalán ne ejtsenek szót, a panaszbizottsági eljárást elkerülendő. Ez pedig a műsorszolgáltatók öncenzúráját jelentené, amely nem a sokszínű tájékoztatás elérését segítené, hanem ellenkezőleg, a műsorok elszíntelenedéséhez vezetne, és a közügyek megvitatása ellen hatna. Az idézett alkotmánybírósági határozat szerint tehát nincs akadálya annak sem, hogy a műsorszolgáltató rendszeresen jelentkező műsorszámok sorozatában mutassa be a témához kapcsolódó releváns álláspontokat. A Testület egyetért tehát a Panaszbizottság azon álláspontjával, miszerint a műsor szerkesztőinek munkáját lehetetlenítené el az, ha egy adott környezetvédelmi témakörben minden környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetnek lehetőséget biztosítanának álláspontjuk maradéktalan kifejtésére. Az Rttv. 3. (1) bekezdése alapján a műsorszolgáltató - a törvény keretei között önállóan határozhatja meg a műsorszolgáltatás tartalmát, és azért felelősséggel tartozik. A szerkesztői szabadság kiterjed arra is, hogy a műsorszolgáltató saját belátása szerint döntse el, hogy kiket szólaltat meg a műsoraiban. Az, hogy egy adott témával kapcsolatos összes álláspont nem kerül bemutatásra, nem jelenti a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének figyelmen kívül hagyását. Így az sem várható el, hogy a panaszos jogorvoslati kérelmében leírt információk mind elhangozzanak a Duna védelme kapcsán. Az Rttv. 3. (1) bekezdése pedig a következőket tartalmazza: A Magyar Köztársaságban a műsorszolgáltatás - e törvény keretei között - szabadon gyakorolható, az információk és a vélemények műsorszolgáltatás útján szabadon továbbíthatók, a nyilvános vételre szánt magyarországi és külföldi műsorok szabadon vehetők. A műsorszolgáltató - a törvény keretei között - önállóan határozza meg a műsorszolgáltatás tartalmát, és azért felelősséggel tartozik. A Vasárnapi Újságban szereplő összeállítás apropója a Duna Charta 2009-es évet összegző nyílt ülése volt. Az összeállítás végén pedig elhangzott, hogy a szakminisztérium véleményét a következő adásban ismertetik, a Külügyminisztérium gondozta Duna-régió stratégiájáról pedig a január 20-i tájékoztató alkalmával kaphatnak képet a hallgatók. A kifejtettek alapján álláspontunk szerint a Panaszbizottság helyesen állapította meg, hogy a műsorszám az Rttv. 4. (1) bekezdésében szabályozott kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét nem sértette meg. A Testület egyetért a Panaszbizottság /2010. számú állásfoglalásának rendelkező részével és indokolásával egyaránt. Az Országos Rádió és Televízió Testület ügyrendjének 20. (2) bekezdése kimondja: A Testület a Panaszbizottság állásfoglalását és az azt megelőző eljárást megvizsgálja. A vizsgálat eredményeként 6

7 a) a Panaszbizottság állásfoglalását helyben hagyja és a panaszos vagy a műsorszolgáltató által előterjesztett jogorvoslati kérelmet elutasítja. A Testület az Országos Rádió és Televízió Testület ügyrendjének 20. (2) bekezdés a) pontja alapján elutasította J. L. jogorvoslati kérelmét és a Panaszbizottság /2010. sz. állásfoglalását helyben hagyta. A határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv. 51. (3) bekezdése biztosítja. Budapest, február 24. az Országos Rádió és Televízió Testület nevében Szalai Annamária az ülést vezető soros elnök 7

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 343/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 343/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 343/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) J. L., a Reális Zöldek Klub elnökének (a továbbiakban: Panaszos)

Részletesebben

A Reális Zöldek Klub észrevételei vitaindító összefoglalójáról

A Reális Zöldek Klub észrevételei vitaindító összefoglalójáról http://realzoldek.hu/velemenyek/2009/10/23/a-realis-zoldek-klub-eszrevetelei-vitaindito-osszefoglal oj A Reális Zöldek Klub észrevételei vitaindító összefoglalójáról Készült az Országos Környezetvédelmi

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 124/2010. (I. 20.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 124/2010. (I. 20.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 124/2010. (I. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 814/2006. (IV. 19.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 814/2006. (IV. 19.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 814/2006. (IV. 19.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a TIÉD Egyesület panaszos által a Mágus Média Bt. (Telekeszi

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 319/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 319/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 319/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) Szabó István, Tornyiszentmiklós polgármesterének az MTM-SBS Televízió

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 830/2009. (IV.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) J. L. -nek, a Reális Zöldek Klub elnökének a Magyar Rádió Zrt. (1088

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1610/2009. (VIII. 26.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1610/2009. (VIII. 26.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1610/2009. (VIII. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2438/2006. (XI. 8.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2438/2006. (XI. 8.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 2438/2006. (XI. 8.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) B. B. L., a Ferencváros Szurkolók Szövetsége alelnökének a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 619/2009. (III.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 619/2009. (III.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 619/2009. (III.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

1. oldal, összesen: 6 oldal Ügyszám: 141/E/1999 Első irat érkezett: Az ügy tárgya: Előadó Harmathy Attila Dr. : Támadott jogi aktus: Határozat száma: 60/2003. (XI. 26.) AB határozat ABH oldalszáma: 2003/620

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2146/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2146/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2146/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2203/2007. (IX. 26.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2203/2007. (IX. 26.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2203/2007. (IX. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2631/2006. (XI. 29.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2631/2006. (XI. 29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2631/2006. (XI. 29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) G. M., a SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület elnökének

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1429/2011. (X. 19.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1429/2011. (X. 19.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám:27445-5/2011. Ügyintéző: Személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1429/2011. (X. 19.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-

Részletesebben

A Nemzeti Választási Bizottság 700/2018. számú határozata

A Nemzeti Választási Bizottság 700/2018. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság 700/2018. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság az Összefogás Párt [1035 Budapest, Miklós utca 13. 8. em. 42., képviseli: Szepessy Zsolt László (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2010. (III.3.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2010. (III.3.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 392/2010. (III.3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 686/2009. (III.25.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 686/2009. (III.25.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 686/2009. (III.25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1741/2006 (VII. 19.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1741/2006 (VII. 19.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1741/2006 (VII. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 746/2009.(IV.1.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 746/2009.(IV.1.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 746/2009.(IV.1.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA határozatot.

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA határozatot. az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2285/2007. (X. 2.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2285/2007. (X. 2.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2285/2007. (X. 2.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 348/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 348/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 348/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 226/2008. (I. 30.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 226/2008. (I. 30.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 226/2008. (I. 30.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület O. J., a Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány elnökének, a Magyar Televízió Zrt. (1810

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 27. heti ülésszakának napirendjére július 6. (szerda)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 27. heti ülésszakának napirendjére július 6. (szerda) Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi 27. heti ülésszakának napirendjére 2011. július 6. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE

ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) az 1996. évi a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 523/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 523/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 523/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 2292/2012. (XII. 19.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 2292/2012. (XII. 19.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/30273-7/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2292/2012. (XII. 19.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1899/2007. (VIII. 23.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2252/2009. (XI.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 392/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 689/2007. (III. 21.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ÁPRILIS 10-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ÁPRILIS 10-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2015. ÁPRILIS 10-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 2113/2012. (XI. 28.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 2113/2012. (XI. 28.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/29021-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2113/2012. (XI. 28.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1745/2008. (IX.17.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1745/2008. (IX.17.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1745/2008. (IX.17.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 1331/2011. (X. 5.) számú HATÁROZATA

a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 1331/2011. (X. 5.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/27101-6/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Melléklet: a kifogásolt műsorszám tartalmának szöveges ismertetése a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1045/2011. (VII. 19.) számú HATÁROZATA. elutasítja.

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1045/2011. (VII. 19.) számú HATÁROZATA. elutasítja. Ügyiratszám: MF/17977-5/2011. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1045/2011. (VII. 19.) számú HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 518/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 518/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 518/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1632/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1632/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1632/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 766/2012. (IV. 25.) számú HATÁROZATA. elutasítja. Indokolás

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 766/2012. (IV. 25.) számú HATÁROZATA. elutasítja. Indokolás Iktatószám: MN/10001-7/2012. Tárgy: eljárás megszüntetése Ügyintéző: Személyes adat Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 766/2012. (IV. 25.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította,

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította, Ügyiratszám: MN/18134-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 757/2014. (VII.

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1113/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1113/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1113/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 511/2012. (III. 14.) számú HATÁROZATA elutasítja.

a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 511/2012. (III. 14.) számú HATÁROZATA elutasítja. Ügyiratszám: MN/6276-7/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 511/2012. (III. 14.) számú HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

1/2007. (I. 18.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

1/2007. (I. 18.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! 1 1/2007. (I. 18.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1316/2009. (VI. 24.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1316/2009. (VI. 24.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1316/2009. (VI. 24.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 767/2012. (IV. 25.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 767/2012. (IV. 25.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/10556-6/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 767/2012. (IV. 25.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

V É G Z É S T : Ezt meghaladó mértékben a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. I N D O K O L Á S :

V É G Z É S T : Ezt meghaladó mértékben a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. I N D O K O L Á S : BÁCS-KISKUN MEGYEI BÍRÓSÁG KECSKEMÉT A Bács-Kiskun Megyei Bíróság kérelmezőnek,- a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 47/2006. (VIII.28.) TVB határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelme

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 768/2012. (IV. 25.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 768/2012. (IV. 25.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/10668-6/2012. Tárgy: kérelem elutasítása Ügyintéző: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 768/2012. (IV. 25.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (a továbbiakban:

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 2291/2012. (XII. 19.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 2291/2012. (XII. 19.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/30275-6/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2291/2012. (XII. 19.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1967/2008. (XI. 5.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1967/2008. (XI. 5.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1967/2008. (XI. 5.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 105/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA

a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 105/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 105/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a médiaszolgáltatásokról és a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1654/2009.(VIII. 26.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1654/2009.(VIII. 26.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1654/2009.(VIII. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1764/2007. (VII.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1764/2007. (VII.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1764/2007. (VII.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 1572 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság

Részletesebben

Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK

Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 499/2011. (IV.14.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (továbbiakban: Médiatanács) a Szabó

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 779/2006.(IV.12.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 779/2006.(IV.12.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 779/2006.(IV.12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3133/2015. (VII. 9.) AB végzés 2219 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 173/2013. (I.30.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 173/2013. (I.30.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/538-8/2013. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 173/2013. (I.30.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2108/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2108/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2108/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1909/2007.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1909/2007.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1909/2007.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2154/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2154/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2154/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1008/2009. (V.20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2103/2009. (X.28.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2103/2009. (X.28.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2103/2009. (X.28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület 565/2006. (III. 16.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület 565/2006. (III. 16.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 565/2006. (III. 16.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület Lukács András,a Levegő Munkacsoport Országos Környezetvédelmi Szövetség elnökének az

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1085/2007. (V. 9.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1085/2007. (V. 9.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1085/2007. (V. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 352/2010. (II. 24.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 352/2010. (II. 24.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 352/2010. (II. 24.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 794/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 794/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 794/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések Záró rendelkezések

TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések Záró rendelkezések 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1823/2006.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1823/2006.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1823/2006.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 742/2011. (VI.1.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 742/2011. (VI.1.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/11817-5/2011. Tárgy: a Reális Zöldek Klub kiegyensúlyozottsági kérelme Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 742/2011. (VI.1.) számú HATÁROZATA

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 716/2011. (V.25.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 716/2011. (V.25.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/11527-5/2011. Tárgy: a Reális Zöldek Klub kiegyensúlyozottsági kérelme Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 716/2011. (V.25.) számú HATÁROZATA

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1879/2011. (XII.14.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1879/2011. (XII.14.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/33696-5/2011. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a kifogásolt műsorszám tartalmának ismertetése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A Duna Stratégia közlekedési

A Duna Stratégia közlekedési Dr. Pál Ernő A Duna Stratégia közlekedési vonatkozásai Közlekedéstudományi Konferencia Széchenyi Egyetem, Győr 2011 március 24-25 Tartalom Bevezetés Kiemelt témakörök A Duna, mint vízi út jelentősége Európában

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2118/2006 (IX. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

BŐSI KIRÁNDULÁS VÍZÉPÍTŐ KÖR 2012.04.05.

BŐSI KIRÁNDULÁS VÍZÉPÍTŐ KÖR 2012.04.05. 2012 BŐSI KIRÁNDULÁS VÍZÉPÍTŐ KÖR 2012.04.05. 1. Bevezetés A Vízépítő Kör szervezésében 2012.04.05.-én szakmai kiránduláson vettünk részt, mely során meglátogattuk a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer műtárgyait:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 916/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 916/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 916/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben