ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 619/2009. (III.18.) sz. HATÁROZATA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 619/2009. (III.18.) sz. HATÁROZATA"

Átírás

1 ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 619/2009. (III.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) ában biztosított jogkörében a Kölcsey Televízió Műsorszolgáltató Közhasznú Társaság műsorszolgáltatóval (4400 Nyíregyháza, Kálmán u. 1.) szemben meghozta az alábbi határozatot. A Testület megállapítja, hogy a Műsorszolgáltató november 4-ei műsorszolgáltatása során megsértette az Rttv. 10. (5) bekezdését, emiatt az Rttv (1) bekezdés a) pontja értelmében felhívja a Műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel. Indokolás A Testület az Rttv. 41. (1) bekezdésének b) pontja alapján hatósági ellenőrzés keretében, hivatalból vizsgálta a Műsorszolgáltató november 4-ei adásnapját, amely során az alábbiakat tapasztalta: november 4-én kor az Életvitel című magazinműsor végén az Aphrodite Szalon szponzorüzenete kereskedelmi rekláminformációkat tartalmazott: A műsorvezetők frizurája az Aphrodite-Szalonban készült. Fodrászat, kozmetika és műköröm Nyíregyházán a Körte utca 22. szám alatt. Udvarias kiszolgálás, divatos hajvágás, szárítás igény szerint, mesterfokon. Bejelentkezés időpontra. Várják a szépülni vágyó hölgyeket. A fentiek alapján a hatóság az Rttv. 10. (5) bekezdés megsértést valószínűsítette. 10. (5) Burkolt, illetve tudatosan nem észlelhető reklám nem közölhető. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 51. (1) bekezdésében foglalt rendelkezésnek megfelelően a

2 Testület január 19-én postázott levelében tájékoztatta a Műsorszolgáltatót a hatósági ellenőrzés megállapításáról, egyúttal felhívta az ügyre vonatkozó nyilatkozatának megtételére. A tértivevény alapján a Műsorszolgáltató január 21-én vette át a levelet. A Műsorszolgáltató válasza február 2-án érkezett meg a Testülethez. A Műsorszolgáltató válasza az alábbiak szerint foglalható össze: A Műsorszolgáltató jelezte, hogy belső vizsgálatot folytattunk le, amelynek eredménye megerősítette a hatósági ellenőrzésének eredményét. A Műsorszolgáltató Életvitel című magazinműsorának reklámidejét egy magánvállalkozó vásárolta meg. A vele kötött szerződés értelmében minden adásért előre meghatározott összeget fizet televíziónknak, cserébe annak teljes reklámidejét szabadon értékesítheti. A felek szerződése alapján a vállalkozó köteles betartani az Rttv. rendelkezéseit, szükség esetén egyeztetni a Műsorszolgáltatóval. Ennek kétszeri elmulasztása szerződésszegésnek minősül és felbontják a szerződést. Tekintettel arra a körülményre, hogy ez az első alkalom, a Műsorszolgáltató nem bontotta fel a szerződést. Az alvállalkozó szerződésben ugyan vállalta az esetleges törvénysértésekért a felelősséget, azonban televíziónkat ez nem mentesíti. A Műsorszolgáltató tudomásul veszi a nyilatkozattételi felhívásban rögzítetteket. A Műsorszolgáltató enyhítő körülményként hozta fel, hogy a törvénysértést emberi mulasztás okozta, nem pedig tudatos, de jogtalan haszonszerzés. Továbbá a Műsorszolgáltató hivatkozik a Műsorszolgáltató és az ORTT eddig is kiváló kapcsolatát, melynek alapja a jogszabályok betartása és a hatósági ellenőrzésekkor tanúsított együttműködő magatartás. A Testület álláspontja a Műsorszolgáltató által kifejtettekre: Az Rttv. értelmező rendelkezéséről szóló pontja, az Rttv. 10. (5) bekezdése és az ORTT 247/1997. (X.30.) számú állásfoglalása a burkolt reklámmal kapcsolatban az alábbiakat rögzíti: 4. Burkolt reklám: az a műsorszám vagy műsorszámon belüli tájékoztatás, amely semleges információ látszatát keltve ösztönöz áru vásárlására, vagy szolgáltatás igénybevételére, vagy bármely más üzleti magatartásra. 10. (5) Burkolt, illetve tudatosan nem észlelhető reklám nem közölhető pont Semleges információ látszatának minősül minden olyan közlés, akár képben, akár hangban, akár írásban, amellyel a szerzője, illetve közreadója gazdasági, személyes vagy csoportérdeket jelenít meg az objektivitás érzését keltő eszközökkel. Burkolt reklámnak minősül az adott műsorszámban vagy műsorfolyam egészében az alapinformáció lényeges tartalmához képest indokolatlan módon és mértékben megjelenő gazdasági elem. A burkolt reklám lehet szándékos és gondatlan. (Ettől 2

3 függetlenül: az ORTT azt vizsgálja, hogy a törvényben előírt magatartás megjelenik-e a képernyőn, vagy megszólal-e a rádióban.) A Testület álláspontja szerint a műsorszámban alapinformációnak tekinthető az életvitel témában elhangzott beszélgetés. A műsorszám végén elhangzott Aphrodite-Szalon részletes szolgáltatásainak ismertetése, illetve elérhetősége az alapinformációhoz képest olyan jelentős többletelemet tartalmazott, amely alkalmas volt arra, hogy felkeltse a nézők figyelmét és ösztönözze őket a szalon szolgáltatásainak igénybevételére. Az Rttv. 3. (1) bekezdése az alábbiakat rögzíti: 3. (1) A Magyar Köztársaságban a műsorszolgáltatás - e törvény keretei között - szabadon gyakorolható, az információk és a vélemények műsorszolgáltatás útján szabadon továbbíthatók, a nyilvános vételre szánt magyarországi és külföldi műsorok szabadon vehetők. A műsorszolgáltató - a törvény keretei között - önállóan határozza meg a műsorszolgáltatás tartalmát, és azért felelősséggel tartozik. A Műsorszolgáltató válaszában jelezte, hogy az alvállalkozó felelősséget vállalt az esetleges törvénysértésekért. Az Rttv. 3. (1) bekezdése alapján a Műsorszolgáltató függetlenül a 3. személyekkel kötött szerződésektől, köteles betartani, betartatnia az Rttv. rendelkezéseit, és ezért felelősséggel tartozik. A Műsorszolgáltató egyébként saját felelősségét nem is vitatta. A Testület álláspontja szerint a fentebb leírtakat a bírói gyakorlat is alátámasztja: Nem mentesíti a műsorsugárzót a törvényi előírások alól az, hogy az eredeti helyszínen nem változtatott, mert a helyszín, valamint a berendezés kiválasztásáért, a sugárzás törvényes feltételeinek biztosításáért maga felelős. [ BH ] Semleges információnak olyan közlés- akár képben, hangban vagy írásban valómegjelenése minősül, amelynek közreadója gazdasági, személyes vagy csoportérdeket jelenít meg az objektivitás megőrzése mellett. Ha azonban az objektivitást sugárzó környezetben olyan kiegészítő információ jelenik meg, amely a tájékoztatást meghatározott irányba tereli, a burkolt reklám ténye megállapítható (KGD. 4/ ) [4.Kf / Fővárosi Ítélőtábla számú ítélete] A Testület álláspontja szerint a fentebb kifejtettek miatt a Műsorszolgáltató megsértette az Rttv. 10. (5) bekezdésben foglalt rendelkezést. A rendelkezésre álló adatok alapján a Testület legutóbb a 2151/2007. (IX.19.) számú ORTT határozatban állapította meg ezen jogsértést a Műsorszolgáltatónál. Ezért figyelembe véve a Műsorszolgáltató nyilatkozatát, és az eset összes körülményét a Testület az Rttv (1) bekezdés a) pontjában rögzített szankciót alkalmazta a Műsorszolgáltatóval szemben, azaz felhívta a Műsorszolgáltatót, hogy a jövőben tartózkodjék a jogsértéstől (1) a) felhívja a műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére, 3

4 A fentiek alapján a Testület a rendelkező rész szerint döntött. Az eljárás során a Ket (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. Az Rttv (2) bekezdése alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv (3) bekezdése biztosítja. Budapest, március 18. az Országos Rádió és Televízió Testület nevében dr. Majtényi László elnök Melléklet: Műsorszolgáltatásról készült képek 4

5 Melléklet Az idézett szöveget az alábbi képek kísérték: Aphrodite Szépségszalon Nyíregyháza Körte utca 22. 5

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1745/2008. (IX.17.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1745/2008. (IX.17.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1745/2008. (IX.17.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2146/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2146/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2146/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 518/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 518/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 518/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 226/2009. (I. 28.) sz. HATÁROZATA

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 226/2009. (I. 28.) sz. HATÁROZATA Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 226/2009. (I. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 523/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 523/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 523/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 916/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 916/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 916/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 746/2009.(IV.1.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 746/2009.(IV.1.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 746/2009.(IV.1.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2010. (III.3.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2010. (III.3.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 392/2010. (III.3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1085/2007. (V. 9.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1085/2007. (V. 9.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1085/2007. (V. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1113/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1113/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1113/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA határozatot.

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA határozatot. az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2108/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2108/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2108/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 686/2009. (III.25.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 686/2009. (III.25.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 686/2009. (III.25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 192/2008. (I.23.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 192/2008. (I.23.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 192/2008. (I.23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 794/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 794/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 794/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2203/2007. (IX. 26.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2203/2007. (IX. 26.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2203/2007. (IX. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2252/2009. (XI.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1008/2009. (V.20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1632/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1632/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1632/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2730/2006. (XII.12.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2730/2006. (XII.12.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2730/2006. (XII.12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 358/2010. (II.24.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 358/2010. (II.24.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 358/2010. (II.24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1339/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1339/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1339/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2285/2007. (X. 2.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2285/2007. (X. 2.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2285/2007. (X. 2.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2154/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2154/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2154/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1910/2007.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1910/2007.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1910/2007.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK

Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 499/2011. (IV.14.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (továbbiakban: Médiatanács) a Szabó

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 162/2009. (I. 21.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 162/2009. (I. 21.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 162/2009. (I. 21.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 105/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA

a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 105/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 105/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a médiaszolgáltatásokról és a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1967/2008. (XI. 5.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1967/2008. (XI. 5.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1967/2008. (XI. 5.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 522/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 522/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 522/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE

ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) az 1996. évi a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2118/2006 (IX. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 547/2010. (III.24.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 547/2010. (III.24.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 547/2010. (III.24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1654/2009.(VIII. 26.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1654/2009.(VIII. 26.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1654/2009.(VIII. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

2156/2008. (XI. 26.) sz.

2156/2008. (XI. 26.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2156/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2159/2008. (XI.26.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2159/2008. (XI.26.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2159/2008. (XI.26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1018/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1018/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1018/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 392/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 689/2007. (III. 21.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1747/2007. (VII.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1747/2007. (VII.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1747/2007. (VII.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2169/I/2006.(IX.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2169/I/2006.(IX.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2169/I/2006.(IX.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1000/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1000/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1000/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

HATÁROZAT. határozatot.

HATÁROZAT. határozatot. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatal Tartalomfelügyeleti főosztály Ügyiratszám: 4807-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2527/2007. (XI. 7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2527/2007. (XI. 7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2527/2007. (XI. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 525/2006. (III. 8.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 525/2006. (III. 8.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 525/2006. (III. 8.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

1209/2008. (VII. 2.) sz.

1209/2008. (VII. 2.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1209/2008. (VII. 2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 352/2010. (II. 24.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 352/2010. (II. 24.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 352/2010. (II. 24.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1899/2007. (VIII. 23.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

2157/2008. (XI. 26.) sz.

2157/2008. (XI. 26.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2157/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 779/2006.(IV.12.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 779/2006.(IV.12.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 779/2006.(IV.12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2636/2007. (XI. 21.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2636/2007. (XI. 21.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2636/2007. (XI. 21.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1464/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1464/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/15130-10/2012. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: Melléklet: személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező honlap másolata

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 62/2009. (I. 7.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 62/2009. (I. 7.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 62/2009. (I. 7.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2246/2009. (XI.11.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2246/2009. (XI.11.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2246/2009. (XI.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1182/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1182/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1182/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 371/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 371/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 371/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

HATÁROZATA. határozatot.

HATÁROZATA. határozatot. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala Tartalomfelügyeleti főosztály Ügyiratszám: TA/4801-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1764/2007. (VII.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1764/2007. (VII.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1764/2007. (VII.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2103/2009. (X.28.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2103/2009. (X.28.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2103/2009. (X.28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1316/2009. (VI. 24.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1316/2009. (VI. 24.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1316/2009. (VI. 24.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Országos Rádió és Televízió Testület. 1355/I/2006. (VI. 14.) sz. Határozata

Országos Rádió és Televízió Testület. 1355/I/2006. (VI. 14.) sz. Határozata Országos Rádió és Televízió Testület 1355/I/2006. (VI. 14.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 895/2007. (IV.11.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 895/2007. (IV.11.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 895/2007. (IV.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1330/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1330/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1330/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 418/2008. (II. 27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 418/2008. (II. 27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 418/2008. (II. 27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Tárgy: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 54/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA

Tárgy: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 54/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/30592-7/2014. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermék másolata

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/26124-8/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a támogatás közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1250/2014. (XII.16.)

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1656/2009. (VIII.26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1342/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1342/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1342/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1346/2016. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1346/2016. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/28574-8/2016. Tárgy: a reklám más médiatartalmaktól való megkülönböztetésének módjára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI

Részletesebben