ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA"

Átírás

1 ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) ban biztosított jogkörében az Interax Kulturális Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (5600 Békéscsaba, Bartók Béla út 23. A lph. VIII/32.) műsorszolgáltatóval szemben meghozta az alábbi határozatot. A Testület megállapítja, hogy a műsorszolgáltató a november 18-án és 20-án megsértette az Rttv. 16. (2) bekezdésében foglalt rendelkezést. Ezért a Testület az Rttv (1) bekezdés a) pontja alapján felhívja a műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel. Indokolás A Testület az Rttv. 41. (1) bekezdés b) pontjának felhatalmazása alapján és a 198/2009. (I. 28.) számú határozatában foglalt módszereknek megfelelően hivatalból vizsgálta az Rttv. rendelkezéseinek megtartását, és az Interax Kulturális Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. műsorszolgáltatónál november 18-án és 20-án az alábbiakat tapasztalta. A műsorszolgáltató által üzemeltetett Rádió 1 Start Békéscsaba novemberi műsorszolgáltatásában a Testület két alkalommal regisztrált reklámidő-túllépést a mellékletben szereplő adatok szerint. A Rádió 1 Start Békéscsaba november 18-án a 8:00:50 órakor kezdődött órában 14 perc 12 mp, november 20-án a 14:35:00 órakor kezdődött órában pedig 13 perc 14 mp klasszikus reklámot közvetített, azaz 2 perc 12 másodperces illetve 1 perc 14 másodperces reklámidő-túllépést követett el.

2 A Testület vélelmezte az Rttv. 16. (2) bekezdésében foglalt rendelkezés sérelmét. Az Rttv. vonatkozó rendelkezése szerint: 16. (2) A műsoridő bármely módon számított egy óráján belül a reklám nem haladhatja meg a tizenkét percet, ide nem értve a televíziós vásárlási műsorablakot. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 51. (1) bekezdésében foglalt rendelkezésnek megfelelően a Testület február 1-jén kézbesített levelében tájékoztatta a műsorszolgáltatót a hatósági ellenőrzés megállapításáról, egyúttal felhívta az ügyre vonatkozó nyilatkozatának megtételére. A felhívásnak a műsorszolgáltató a február 3-án postára adott levelében tett eleget, és az alábbiakat nyilatkozta: A műsorszolgáltató levelében vitatja a hatósági ellenőrzés megállapításait, azonban az önellenőrzés lehetőségének hiánya miatt érdemben nem tud nyilatkozni. A műsorszolgáltató véleménye szerint a Testület nem jár el jogszerűen, amikor utólagos, január 22. napján kelt felhívásában 30 napnál régebben sugárzott műsorral kapcsolatban szólít fel nyilatkozattételre, tekintettel arra, hogy az Rttv. 89. (1) bekezdése szerint a helyi műsorszolgáltatónak az adásrögzítést a közzétételt követő 30 napig kell megőriznie. A Ket. 88. (4) bekezdése értelmében a hatósági ellenőrzés lefolytatásakor az ügyfelet a hatóság értesíteni köteles, ebből következően a Testület köteles a műsorszolgáltatót értesíteni, ami jelen hatósági ellenőrzés során nem történt meg. A műsorszolgáltató az adásrögzítéssel fizikailag nem rendelkezik, így ennek hiányában nem tud önellenőrzést végezni. A műsorszolgáltató egyebekben vitatja a hatósági ellenőrzés megállapításait, az érintett helyi műsor beleértve a kérdéses reklámszpotot is a műsorszolgáltatási szerződésnek megfelelően készült, továbbá nem történt reklámidő-túllépés. A műsorszolgáltató kijelenti, a fentiekben kifejtettekre tekintettel, a hatósági ellenőrzés megállapításainak tárgyi bizonyíték alapján történő vitatása objektíve nem áll módjában, azonban a Testület eljárásának jogszerűségét továbbra is vitatja. Tekintettel arra, hogy a Ket. 50. (1) bekezdése értelmében a közigazgatási szerv köteles a döntéshozatalhoz szükséges tényállást tisztázni, ennek keretében a tényállást kellő mélységben és logikai ellentmondásoktól mentesen feltárni, a hatósági ellenőrzés megállapításai jelen formájukban hatósági határozat alapjául nem szolgálhatnak. A Testület a hatósági ellenőrzés megállapításai és a műsorszolgáltató nyilatkozata alapján a következő álláspontot alakította ki. Az ORTT a műsorszolgáltatónál folyamatos ellenőrzési feladatot ellátó hatóság, így a Ket. 29. (4) c) pontja alapján a jelen ügyben nem terheli az eljárás megindításáról szóló értesítés kötelezettsége. A hatósági ellenőrzés megállapításainak megküldésével az ORTT azon, a Ket. rendelkezései alapján fennálló kötelezettségének tett eleget, miszerint a hatósági eljárás alá vont ügyfél számára még az érdemi döntés meghozatala előtt lehetőséget kell biztosítani a nyilatkozattételre. A Testület eljárása két részből áll: (1) A hatósági eljárást megelőző ellenőrző tevékenység nem minősül közigazgatási aktusnak. Ha az ellenőrzés eredménye indokolja, ezt követi a (2) szankcióalkalmazásra irányuló eljárás, amelynek során a Testület közigazgatási szervként, a Ket. előírásai szerint jár el. A Testület azzal tesz eleget a fentebb vázolt eljárási 2

3 kötelezettségeinek, hogy az ellenőrzés eredményéről készített vizsgálati jelentés megállapításait megküldi a műsorszolgáltatónak, egyben tájékoztatja, hogy az eljárás során nyilatkozatot tehet. A hivatalból induló közigazgatási hatósági eljárás első eljárási cselekménye az eljárás megindításának napja a nyilatkozattételre felhívó levél megküldésének időpontja. A nyilatkozattételre felhívó levél birtokában a műsorszolgáltató értesül az eljárás kezdő időpontjáról, és maradéktalanul megismeri az eljárást megelőző hatósági ellenőrzés anyagát. Az Rttv. vonatkozó rendelkezése szerint: 16. (2) A műsoridő bármely módon számított egy óráján belül a reklám nem haladhatja meg a tizenkét percet, ide nem értve a televíziós vásárlási műsorablakot. A műsorszolgáltató a hatósági megállapításban részletezettek szerint november 18-án és 20-án megsértette az Rttv. 16. (2) bekezdésében foglalt rendelkezést. A műsorszolgáltató november 18-án 2 perc 12 másodperccel és november 20-án 1 perc 14 másodperccel haladta túl a megengedett reklámidő hosszát, vagyis nem tett eleget azon törvényi kitételnek, miszerint a műsoridő bármely módon számított egy óráján belül a reklám nem haladhatja meg a tizenkét percet. A Testület eddig egy [2212/2007. (IX. 26.) számú ORTT határozat] határozatában szankcionálta a műsorszolgáltatót az Rttv. 16. (2) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértése miatt. A fentiekre tekintettel a Testület az Rttv. 16. (2) bekezdésében foglalt rendelkezés jelen esetben történt megsértése miatt az Rttv (1) bekezdése a) pontjában meghatározott jogkövetkezmény alkalmazása mellett és a rendelkező rész szerint döntött. A szankcionálás alapját az Rttv (1) bekezdése a) pontja jelenti, amely szerint: Ha a műsorszolgáltató az e törvényben, illetve a szerzői jogról szóló törvényben, valamint a műsorszolgáltatási szerződésben és a rádióengedélyben előírt feltételeket és előírásokat nem teljesíti vagy megsérti, illetőleg ha műsorszolgáltatóval a cselekmény elkövetésekor munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló más jogviszonyban lévő személy bűnösségét a Btk ában meghatározott bűncselekmény miatt jogerős ítélet állapította meg, a Testület a) felhívja a műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére, Az eljárás során a Ket (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. Az Rttv (2) bekezdése alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv (3) bekezdése biztosítja. Budapest, március az Országos Rádió és Televízió Testület nevében az ülést vezető soros elnök 3

4 Melléklet Dátum Kezdés Vége Hossz Szpot tartalma :00:50 8:02:18 0:01:28 Lidl Bt - Rádió :02:18 8:02:48 0:00:30 Ford Motor Hungária - Ford Fiesta :02:48 8:02:59 0:00:11 Napszám Computer :02:59 8:03:04 0:00: :03:04 8:03:38 0:00:34 Hovány Autoplanet Kft :30:28 8:31:51 0:01:23 Lidl Bt. - Rádió :31:51 8:32:11 0:00:20 Netrisk Kft :32:11 8:32:31 0:00:20 Retz Butor - McDonald's - McHappy Day a Rádió 1- en :32:31 8:33:45 0:01: :33:45 8:33:55 0:00:10 Székpláza :33:55 8:34:25 0:00:30 Magyar Telekom Nyrt - T-Mobile :34:25 8:34:45 0:00:20 F1 Racing :34:50 8:35:20 0:00:30 Ford Közép- és Kelet-Európai Kft :35:20 8:35:25 0:00:05 Autóbérbeadás :35:25 8:35:35 0:00:10 Gyros Center :35:35 8:36:10 0:00:35 Hovány Autoplanet Kft. Rádió 1 - Magyarország navigációs hangja :54:58 8:56:43 0:01: :56:43 8:57:03 0:00:20 Netrisk Kft :57:03 8:57:23 0:00:20 Retz Butor :57:23 8:57:33 0:00:10 Székpláza :57:33 8:57:54 0:00:21 Intercom Rt. - Avatar :57:54 8:58:24 0:00:30 Ringier Kiadó Kft. - Hot! Magazin :58:24 8:59:46 0:01:22 Lidl Bt. - Rádió :59:50 9:00:11 0:00:21 Groupama :00:11 9:00:41 0:00:30 Ford Közép- és Kelet-Európai Kft :00:41 9:00:49 0:00:08 Gyros Center Összesen: 0:14: :45:00 13:45:30 0:00:30 Ford Közép- és Kelet-Európai Kft :45:30 13:45:59 0:00:29 Invitel :45:59 13:46:19 0:00:20 GP Racing Kft :46:19 13:46:49 0:00:30 Diamond Roulette Palace :46:49 13:47:11 0:00:22 Outlet Center Békéscsaba :47:11 13:47:41 0:00:30 COOP :47:41 13:48:16 0:00:35 Csaba Center :48:16 13:48:43 0:00:27 Toyota Motor Hungary Kft :48:44 13:49:19 0:00:35 Göndöcs Benedek Középiskola Axel Springer-Magyarország Kft. - Kisváros :49:19 13:49:40 0:00: :49:40 13:50:00 0:00:20 Posta Autó :50:00 13:50:40 0:00:40 Szent István Egyetem :54:48 13:55:18 0:00:30 Ford Motor Hungária - Ford Fiesta :55:18 13:55:28 0:00:10 Napszám Computer 4

5 :55:28 13:56:03 0:00:35 Magyar Telekom Nyrt :56:03 13:56:20 0:00:17 Renault Hungária Kft :56:20 13:56:50 0:00:30 Kuttor Bt :56:50 13:57:18 0:00:28 Toyota Motor Hungary Kft. Sanoma Budapest Kiadói Zrt. - Wellness Magazin :57:19 13:57:39 0:00: :57:39 13:58:09 0:00:30 Citroen Hungária Kft :58:09 13:58:19 0:00:10 Békéscsaba már nem a régi :58:19 13:58:48 0:00:29 Meszlényi Autó Kft :58:48 13:59:24 0:00:36 Csaba Center :41:01 14:41:11 0:00:10 Békéscsaba már nem a régi :41:11 14:41:27 0:00:16 Outlet Center Békéscsaba :41:27 14:41:36 0:00:09 MobTel GSM :41:36 14:41:56 0:00:20 FaTesco :41:56 14:42:22 0:00:26 Csaba Center :42:22 14:42:51 0:00:29 Lucifer Pub :42:51 14:43:21 0:00:30 Meszlényi Autó Kft :43:21 14:44:01 0:00:40 Göndöcs Benedek Középiskola Összesen: 0:13:14 5

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 792/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 792/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 792/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

2156/2008. (XI. 26.) sz.

2156/2008. (XI. 26.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2156/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 793/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 793/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 793/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 796/2009. (.IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 796/2009. (.IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 796/2009. (.IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

2157/2008. (XI. 26.) sz.

2157/2008. (XI. 26.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2157/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1342/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1342/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1342/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE

ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) az 1996. évi a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

1209/2008. (VII. 2.) sz.

1209/2008. (VII. 2.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1209/2008. (VII. 2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2118/2006 (IX. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK

Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 499/2011. (IV.14.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (továbbiakban: Médiatanács) a Szabó

Részletesebben

Deko TV 17:57:25 17:57:54 00:00:30 UPC Fiber power internet 60-120 Mbyte/fiatalok albérletben

Deko TV 17:57:25 17:57:54 00:00:30 UPC Fiber power internet 60-120 Mbyte/fiatalok albérletben Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala Tartalomfelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: TA/3554-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2169/I/2006.(IX.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2169/I/2006.(IX.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2169/I/2006.(IX.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1709/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1709/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1709/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 278/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 278/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 278/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

HATÁROZAT. határozatot.

HATÁROZAT. határozatot. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatal Tartalomfelügyeleti főosztály Ügyiratszám: 4807-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1899/2007. (VIII. 23.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 355/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 355/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 355/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 353/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 353/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 353/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2246/2009. (XI.11.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2246/2009. (XI.11.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2246/2009. (XI.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2838/2007. (XII. 12.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2838/2007. (XII. 12.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2838/2007. (XII. 12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1026/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1026/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1026/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1823/2006.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1823/2006.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1823/2006.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 418/2008. (II. 27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 418/2008. (II. 27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 418/2008. (II. 27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 162/2009. (I. 21.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 162/2009. (I. 21.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 162/2009. (I. 21.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/26124-8/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a támogatás közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1250/2014. (XII.16.)

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1008/2009. (V.20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 261/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 261/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 261/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1643/2009. (VIII.26.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1643/2009. (VIII.26.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1643/2009. (VIII.26.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/57221-8/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat

Részletesebben

1215/2008. (VII. 2.) sz.

1215/2008. (VII. 2.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1215/2008. (VII. 2.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2363/2009. (XII.2.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2363/2009. (XII.2.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2363/2009. (XII.2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 182/2008. (I. 23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1656/2009. (VIII.26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1826/2008. (X.1.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1826/2008. (X.1.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1826/2008. (X.1.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2601/2007.(XI. 14.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2601/2007.(XI. 14.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2601/2007.(XI. 14.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 183/2009. (I.21.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 183/2009. (I.21.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 183/2009. (I.21.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2065/2009. (X. 21.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2065/2009. (X. 21.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2065/2009. (X. 21.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 519/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 519/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 519/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 192/2008. (I.23.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 192/2008. (I.23.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 192/2008. (I.23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2286/2009. (XI. 18.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2286/2009. (XI. 18.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2286/2009. (XI. 18.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyintéző: dr. Szalai Anita Telefon: (06-1) 4577-959 Tárgy: értesítés eljárás megindításáról és hiánypótlásra

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2730/2006. (XII.12.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2730/2006. (XII.12.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2730/2006. (XII.12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Országos Rádió és Televízió Testület. 1355/I/2006. (VI. 14.) sz. Határozata

Országos Rádió és Televízió Testület. 1355/I/2006. (VI. 14.) sz. Határozata Országos Rádió és Televízió Testület 1355/I/2006. (VI. 14.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 974/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 974/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 974/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 343/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 343/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 343/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) J. L., a Reális Zöldek Klub elnökének (a továbbiakban: Panaszos)

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1110/2009. (V.28) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1110/2009. (V.28) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1110/2009. (V.28) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 833/2008. (V. 13.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 833/2008. (V. 13.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 833/2008. (V. 13.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1018/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1018/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1018/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1188/2007. (V. 23.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1188/2007. (V. 23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1188/2007. (V. 23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-4978/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

hozom: A Felügyelet eljárása során eljárási költség nem merült fel.

hozom: A Felügyelet eljárása során eljárási költség nem merült fel. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-9206/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 797/2014. (IX.2.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 797/2014. (IX.2.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/17079-7/2014. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: támogatói üzenet, társadalmi célú reklám közzétételére, valamint társadalmi célú reklám megrendelőjének a megnevezésére

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2628/2007. (XI. 21.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2628/2007. (XI. 21.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2628/2007. (XI. 21.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2719/2006 (XII. 12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2134/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2134/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2134/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2054/2007. (IX. 12.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2054/2007. (IX. 12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2054/2007. (IX. 12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A bírság szankció. A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban. dr. Pap Szilvia. főosztályvezető. 2012. március 13.

A bírság szankció. A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban. dr. Pap Szilvia. főosztályvezető. 2012. március 13. A bírság szankció dr. Pap Szilvia főosztályvezető A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban 2012. március 13. 2 1. A szankció alkalmazásának funkciói OBJEKTÍV FELELŐSSÉG JOGÉRVÉNYESÍTÉS

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1915/2012. (X. 30.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1915/2012. (X. 30.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/24172-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 814/2006. (IV. 19.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 814/2006. (IV. 19.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 814/2006. (IV. 19.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a TIÉD Egyesület panaszos által a Mágus Média Bt. (Telekeszi

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG HATÁROZAT

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG HATÁROZAT EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/446/2012. HATÁROZAT Az Egyenlő Bánásmód Hatóság kérelmezőnek a Gyermekrák Alapítvány (1084. Budapest, Rákóczi tér 10.) eljárás alá vonttal szemben az egyenlő bánásmód

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1129/2009. (V. 28.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1129/2009. (V. 28.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1129/2009. (V. 28.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Országos Rádió és Televízió Testület. 411/2007.(II.21.)sz. Határozata

Országos Rádió és Televízió Testület. 411/2007.(II.21.)sz. Határozata Országos Rádió és Televízió Testület 411/2007.(II.21.)sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület ( továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény ( továbbiakban:

Részletesebben

Kérelem a PSZÁF J-B-IV-24/2007. sz. határozat saját hatáskörben történő visszavonására

Kérelem a PSZÁF J-B-IV-24/2007. sz. határozat saját hatáskörben történő visszavonására Marsi Erika Főigazgató Asszony Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Budapest Krisztina krt. 39. 1013 Tárgy: Kérelem a PSZÁF J-B-IV-24/2007. sz. határozat saját hatáskörben történő visszavonására Tisztelt

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2494/2006.(XI.15.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2494/2006.(XI.15.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2494/2006.(XI.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1976/2009. (X.7.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1976/2009. (X.7.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1976/2009. (X.7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 433/2009.(II.25.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 433/2009.(II.25.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 433/2009.(II.25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 953/2007. (IV. 18.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 953/2007. (IV. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 953/2007. (IV. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

HATÁROZAT. 200.000 Ft, azaz Kettőszázezer forint

HATÁROZAT. 200.000 Ft, azaz Kettőszázezer forint Ügyiratszám. NAIH-5990-6/2012/H Tárgy: helyi adóra vonatkozó adatok közzététele HATÁROZAT Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló CXII. törvény 61. -ának (1) bekezdés f/

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1005/2013. (VI. 12.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1005/2013. (VI. 12.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/8539-8/2013. Tárgy: a vállalt műsorszerkezettől történő eltérés, burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Ügyintéző: személyes

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1072/2008. (VI. 11.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1072/2008. (VI. 11.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1072/2008. (VI. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség H-6728 Szeged, Napos út 4. Tel: 36-62/553-040 Fax: 36-62/553-041 e-mail: szeged.kk@katved.gov.hu Szám: 061/3338-5/2014/SZEGED

Részletesebben

HATÁROZAT. 30.000,- Ft, azaz harmincezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

HATÁROZAT. 30.000,- Ft, azaz harmincezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Iktatószám: MN/9024-3/2013. Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: A Médiaszolgáltató által

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2133/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2133/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2133/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Indokolás

H A T Á R O Z A T. Indokolás Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/31292-5/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet:

Részletesebben

Budapest, 2014. április 3. P.H. dr. Karas Monika s.k. elnök

Budapest, 2014. április 3. P.H. dr. Karas Monika s.k. elnök Ügyiratszám: BI/1284-5/2014. Tárgy: egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltató kijelölése telefonhálózathoz való hozzáférés vonatkozásában Ügyintéző: Dr. Csorba Imre HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 51/2008. (1. 9.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 51/2008. (1. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 51/2008. (1. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

J"~ 1. " 0"0"'",.0.' .",,," L'Ju.l 11.1.1., í ~. E ciiéjcletck:.. Ü lo~t ikt. S "~""".'-"_." gyuj1é.zó:.. ~.~ ~. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

J~ 1.  00',.0.' .,,, L'Ju.l 11.1.1., í ~. E ciiéjcletck:.. Ü lo~t ikt. S ~.'-_. gyuj1é.zó:.. ~.~ ~. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! ~ J:=I~/.a{"" A Fõvárosi Ítélõtábla 2.Kf.27.0 12/2004/1 O.szám ~ J"~.",,," L'Ju.l 11.1.1., í ~. M.lktatós~'4' A~.:. E ciiéjcletck:.. jt:}..!:-~r.,[ol 1. " 0"0"'",.0.' Ü lo~t ikt. S "~""".'-"_." gyuj1é.zó:..

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1433/2011. (X. 19.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1433/2011. (X. 19.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/18991-17/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a társadalmi célú reklám közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1433/2011.

Részletesebben