ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2169/I/2006.(IX.27.) sz. HATÁROZATA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2169/I/2006.(IX.27.) sz. HATÁROZATA"

Átírás

1 ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2169/I/2006.(IX.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) ában biztosított jogkörében a Budapest Televízió Zrt. (1085 Budapest, Orczy út 44-46/b.) műsorszolgáltatóval szemben meghozta az alábbi határozatot: A Testület megállapítja, hogy a műsorszolgáltató március 18-án két alkalommal megsértette az Rttv. 10. (5) bekezdését. Ezért a Testület az Rttv (1) e) pontja és a a alapján felhívja a műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére A Testület megállapítja, hogy a műsorszolgáltató március 18-án megsértette az Rttv. 16. (2) bekezdésében foglaltakat. Ezért a Testület az Rttv (1) e) pontja és a a alapján kötelezi a műsorszolgáltatót Ft, azaz kétszázezer forint bírság megfizetésére. A Testület megállapítja, hogy a műsorszolgáltató március 2-án megsértette az Rttv. 17. (4) bekezdésében foglaltakat. Ezért a Testület az Rttv (1) a) pontja alapján felhívja a műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére A Testület megállapítja, hogy a műsorszolgáltató március 2-i adásnapja vonatkozásában megsértette az Rttv. 90. (2) bekezdésében foglaltakat. Ezért a Testület az Rttv (1) a) pontja alapján felhívja a műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére A bírságot nyolc napon belül kell megfizetni az ORTT MNB számú számlájára. E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel. Indokolás A Testület hatósági ellenőrzés keretében vizsgálta a műsorszolgáltató márciusi műsorfolyamát, melynek során a következőket tapasztalta:

2 az Rttv. 10. (5) bekezdésének sérelme A műsorszolgáltató március 18-án a kor a Diagnózis című műsorszámot sugározta, melynek első részében az elterjedt és igen sok betegséget okozó Candida gombás fertőzés tüneteiről és kezelési lehetőségeiről volt szó. Ennek kapcsán részletesen bemutattak egy víztisztító gépet és egy oxigénfejlesztő készüléket, melyek a beszélgetés alatt folyamatosan láthatók voltak a képernyőn, népszerűsítő mondatok kíséretében : Házhoz szállítással, beszereléssel kapja, a világon semmi dolga nincs azon kívül, hogy kinyitja a csapot : Ha ezt az oxigénfejlesztő gömböt használjuk, ebbe bele kell szórni bizonyos sót, és akkor egy órán keresztül termeli az oxigént. Na most, lehet az, hogy felteszem az oxigénmaszkot a számra és egy húsz percig engedem be az oxigént a szervezetembe, teljesen felfrissülök, fizikailag, agyilag teljesen ki leszek cserélve. Ugyanúgy bele tudom rakni flakonba, tisztított vízbe. Én találkoztam olyannal, hogy tíz ezer Ft-ért adtak oxigénnel kezelt vizet nyolcezer Ft-ért lehetett lubickolni negyed órát. Ezt ugyanígy lehet engedni a fürdővízbe, nem fog nyolcezer Ft-ba kerülni. A műsor második részében a Vénusz varázsműhely kozmetikusa részletesen ismertette a különböző fogyasztó módszereket (izomstimulálás, hullámmasszázs, mágneses kezelés, köpölyözés, testtekercselés, chi gépes energetizálás). A képi illusztrációk mellett itt is elhangzottak népszerűsítő mondatok: : Volt olyan vendég, aki két bérlettel 17 kilót fogyott le. Ez volt a csúcs nálunk idáig : A Tempo Egészségpénztárral szerződésben állunk. A műsorszolgáltató a fenti esetek kapcsán a Testület nyilatkozattételre felhívó levelére nem reagált. Az Rttv pontja értelmében Burkolt reklám: az a műsorszám vagy műsorszámon belüli tájékoztatás, amely semleges információ látszatát keltve ösztönöz áru vásárlására, vagy szolgáltatás igénybevételére, vagy bármely más üzleti magatartásra. A Testület korábban kimondta, hogy semleges információ látszatának minősül minden olyan közlés, akár képben, akár hangban, akár írásban, amellyel szerzője illetve közreadója gazdasági, személyes vagy csoportérdeket jelenít meg az objektivitás érzését keltő eszközökkel. Emellett a Testület által felkért szakértő a burkolt reklám fogalmának a kifejtése kapcsán a következő megállapításokat tette: A burkolt reklám tényének megállapítása során tehát nem vizsgálandók a gazdasági háttérmotívumok. Kizárólag az képezheti vizsgálat tárgyát, hogy az alapinformációhoz képest indokolatlan mértékben jelent-e meg valamely kiegészítő információ, amely kimeríti a burkolt reklám fogalmában definiált ösztönző befolyást. Ebből következően burkolt reklám gondatlanságból is képernyőre kerülhet. A fenti műsorszegmens alapvető két témája az egészség, szépség illetőleg annak megőrzése. Ezen célnak az egészség szempontjából történő elérését azonban két készülék köré építették, amelyeket részletesen bemutattak a műsorszám során. Elmondták működési elvüket, egészségmegőrző szerepüket. Ennek során egy Candida szakértővel, íróval beszélgettek, akinek a témában írott három könyvének címét (Vigyáz a Candida fertőz, Étkezési javaslatok 2

3 Candida betegek számára, Egészséges akarok lenni) is ismertették, és a könyvek fedőlappal, jó látható módon, közeli kameraállással bemutatásra kerültek a képernyőn. Emellett a készülékek értékesítési módjáról is értesültek a nézők, valamint a beszélgetés során a szakértő összehasonlításként azt is elmondta, hogy mennyibe kerül a már készen kapható oxigénnel kezelt víz, valamint az ilyen jellegű vízben való negyed órás fürdőzés. A műsorszám második részében fogyasztó eljárásokat mutattak be, Horváth Julianna a Vénusz varázsműhely kozmetikusának, mint szakembernek a közreműködésével. Eközben a nevezett szalonban készült felvételek segítségével mutatták be az egyes kezeléseket, amelyekhez a stúdióban ülő szakértő fűzött magyarázó kommentárt. A beszélgetés folyamán elhangzottak a bemutatott kezelések igénybevételére ösztönző információk is: : Volt olyan vendég, aki két bérlettel 17 kilót fogyott le. Ez volt a csúcs nálunk idáig : A Tempo Egészségpénztárral szerződésben állunk. A kérdéses műsorszegmensekben bemutatott készülékeket, kezeléseket egészség és szépség megőrzése, illetve azok visszaszerzése érdekében mutatta be a műsorszolgáltató, mintegy a semleges információ látszatát keltve, ennek során azonban azokkal kapcsolatosan olyan, az alapinformációhoz képest indokolatlan mértékű kiegészítő információt tett közzé, amelynek révén gazdasági és csoport érdeket jelenített meg, mivel az ösztönzött az adott készülékek megvásárlására, illetőleg szolgáltatások igénybevételére, tehát burkolt reklám került közzétételre, így jelen esetben sérült az Rttv. 10. (5) bekezdése, melynek értelmében Burkolt, illetve tudatosan nem észlelhető reklám nem közölhető. az Rttv. 16. (2) bekezdésének sérelme Az Rttv. 16. (2) bekezdése értelmében A műsoridő - bármely módon számított - egy óráján belül a reklám nem haladhatja meg a tizenkét percet, ide nem értve a televíziós vásárlási műsorablakot. A hatósági ellenőrzés megállapításai szerint a műsorszolgáltató március 18-án az alábbi időpontokban 12 percnél több reklámot sugárzott a műsoridő egy óráján belül, megsértve ezzel az Rttv. előbbiekben idézett szakaszát perc 47 másodperc perc 23 másodperc perc 01 másodperc 20 perc 14 másodperc 08 perc 14 másodperc perc 23 másodperc perc 01 másodperc perc 41 másodperc perc 57 másodperc 18 perc 02 másodperc 06 perc 02 másodperc 3

4 perc 01 másodperc perc 41 másodperc perc 14 másodperc perc 53 másodperc 12 perc 49 másodperc 00 perc 49 másodperc perc 14 másodperc perc 53 másodperc perc 41 másodperc másodperc 17 perc 34 másodperc 05 perc 34 másodperc A Testület utólag észlelte, hogy a műsorszolgáltató részére kiküldött nyilatkozattételre felhívó levelében szereplő reklámidő-túllépés időpontjai kapcsán megfigyelhető, hogy a március 18-i törvénysértések esetén a bármiként számított egy órán belül kitételt alkalmazva néhány másodperces különbségekkel többször is megállapítható a túllépés ténye. Az így jelzett törvénysértésekkel kapcsolatban a többszörös elbírálás tilalmának elve miatt a március 18-án 18:54:30-19:49:01, 20:10:51-20:41:47, 21:15:48-21:26:33 között sugárzott reklámok időtartamát vette figyelembe a Testület. Az Rttv. 16. (2) bekezdése értelmében A műsoridő - bármely módon számított - egy óráján belül a reklám nem haladhatja meg a tizenkét percet, ide nem értve a televíziós vásárlási műsorablakot. A Testület által figyelembe vett időintervallumok közül a műsorszolgáltató a 18:54:30-19:49:01 közötti időszakban, három alkalommal 18:54:30-19:05:17, 19:36:21-19:45:44, 19:47:00-19:49:01 között 22 perc 11 mp reklámot sugárzott, vagyis a műsoridő adott egy óráján belül 10 perc 11 másodperccel többet az előírtnál, megsértve ezzel az Rttv. előzőekben idézett bekezdését. az Rttv. 17. (4) bekezdésének sérelme A műsorszolgáltató által március 2-án kor közzétett Jako Sporthíradó című műsort kor megszakították egy reklámblokkal. Az Rttv. 17. (4) Nem lehet reklámmal megszakítani vagy megrövidíteni azt a műsorszámot, amely a) hírt vagy időszerű eseményeket tartalmaz, ha időtartama nem haladja meg a harminc percet, A Testület 755/2003.(VI.3.) számú határozata értelmében: A Testület önálló hírműsornak tekinti azokat a közérdeklődésre számot tartó időszerű országos és helyi, illetve külföldi eseményekről (politika, kultúra, sport stb.) beszámoló, rövid közlésekből álló műsorszámokat, amelyek alkalmasak arra, hogy az állampolgárok számára folyamatosan biztosítsák a társadalmi, politikai, gazdasági életben és a nemzetközi eseményekben való eligazodásához szükséges közéleti információkat, azaz bemutassák, hozzáférhetővé, megismerhetővé, ezáltal megítélhetővé tegyék a társadalom egészére, de legalábbis széles rétegeire kiható problémákat. 4

5 A fentiek alapján a Jako Sporthíradó önálló, sporthíreket közlő hírműsorszámnak tekinthető, így arra vonatkozik az Rttv. 17. (4) bekezdésében meghatározott tilalom, tehát jelen esetben megállapítható az említett törvényhely sérelme. az Rttv. 90. (2) bekezdésének sérelme A műsorszolgáltató megkülönböztető azonosítási jele március 2-án 07:20-09:20 közötti és 18:30-21:30 közötti felvételeken nem volt látható. Az Rttv. 90. (2) bekezdése előírja, hogy A műsorszolgáltató a pályázatában vállalt időtartamban és adásidőben az adásidőbeosztás szerint, saját megkülönböztető azonosítási jelét használva, a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására jogosult és köteles, az általa üzemben tartott saját hálózaton, berendezésekkel, eszközökkel vagy távközlési szolgáltató (műsorszóró) szolgáltatás közreműködésével. A saját eszközökkel történő műsorszóró, szétosztó tevékenységekre a távközlési szolgáltatási engedélyt nem, de a külön jogszabályokban meghatározott egyéb engedélyeket be kell szerezni. Tekintettel arra, hogy a műsorszolgáltató a Testület Monitoring Szolgálata által vizsgált időpontban nem tette közzé megkülönböztető azonosítási jelét megsértette az Rttv. előbbiekben idézett bekezdését. A műsorszolgáltatót a Testület ebben az évben már két alkalommal szankcionálta az Rttv. 10. (5) bekezdésének a megsértése miatt, ezeket azonban még november és december hónapokban követte el a műsorszolgáltató. Ez év elején a Testület felszámolási eljárást kezdeményezett a műsorszolgáltató ellen, és határozatával nyilvántartásból törölte a műsorszolgáltatót. A műsorszolgáltató azonban egyezségi ajánlattal élt, melyet a Testület elfogadott, és a felek közösen kérték a Testület törlési határozata nyomán indult peres eljárás megszüntetését, illetőleg a Testület intézkedett az általa indított felszámolási eljárás megszüntetése miatt. Erre tekintettel a Testület a fenti időszak alatt nem végzett hatósági ellenőrzést a műsorszolgáltató műsorfolyamát illetően. A fentiekre tekintettel a Testület jelen esetben az Rttv (1) bekezdésének a) pontja alapján felhívta a műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. A műsorszolgáltató egy alkalommal, 10 perc 11 másodperccel lépte túl a törvényben megengedett a műsoridő - bármely módon számított - egy óráján belül sugározható 12 perc reklámidő hosszát. A törvénysértés jelentős súlyára tekintettel a Testület az Rttv (1) bekezdésének e) pontja és a alapján, percenkét Ft, azaz összesen Ft pénzbírságot szabott ki a műsorszolgáltatóval szemben. A műsorszolgáltatót a Testület ebben az évben egyszer szankcionálta az Rttv. 17. (4) bekezdésének a megsértése miatt, ami azonban még a novemberében elkövetett törvénysértésre vonatkozott. Erre tekintettel a Testület a rendelkező részben meghatározott szankciót alkalmazta a műsorszolgáltatóval szemben adott törvénysértés kapcsán. A műsorszolgáltató részéről a Testület ebben az évben még nem tapasztalta az Rttv. 90. (2) bekezdésének a megsértését, ezért a Testület az Rttv (1) bekezdése a) pontja alapján felhívta a műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. A pénzbírság szankciók alapja az Rttv (1) bekezdésének e) pontja, melynek értelmében Ha a műsorszolgáltató az e törvényben, illetve a szerzői jogról szóló törvényben, valamint a 5

6 műsorszolgáltatási szerződésben és a rádióengedélyben előírt feltételeket és előírásokat nem teljesíti vagy megsérti, illetőleg ha műsorszolgáltatóval a cselekmény elkövetésekor munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló más jogviszonyban lévő személy bűnösségét a Btk ában meghatározott bűncselekmény miatt jogerős ítélet állapította meg, a Testület.. e) a közszolgálati műsorszolgáltatóval, a bejelentés alapján műsorszolgáltatást végző műsorszolgáltatóval szemben, illetve a Panaszbizottság kezdeményezésére bírságot szab ki a 135. szerinti összeghatárok között, és a 135. (1) bekezdése, mely szerint a Jogosulatlanul végzett műsorszolgáltatás, illetve az e törvényben előírt bejelentés nélkül vagy attól eltérő módon végzett műsorelosztás és műsorszétosztás esetén a felelőssel szemben a Testület a jogosulatlanul elért bevétel kétszeresének megfelelő, vagy ha ez nem állapítható meg, tízezer forinttól egymillió forintig terjedő bírságot szabhat ki, melyet az Alapba kell befizetni. Az eljárás során a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló CXL. Törvény 153. (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. Az Rttv (2) bekezdése alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv (3) bekezdése biztosítja. Budapest, szeptember 27. Az Országos Rádió és Televízió Testület nevében Kovács György elnök 6

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1339/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1339/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1339/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2447/2006.(XI.8.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2447/2006.(XI.8.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2447/2006.(XI.8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 162/2009. (I. 21.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 162/2009. (I. 21.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 162/2009. (I. 21.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

HATÁROZAT. határozatot.

HATÁROZAT. határozatot. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatal Tartalomfelügyeleti főosztály Ügyiratszám: 4807-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 404/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 404/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 404/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2527/2007. (XI. 7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2527/2007. (XI. 7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2527/2007. (XI. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

2156/2008. (XI. 26.) sz.

2156/2008. (XI. 26.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2156/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1008/2009. (V.20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 418/2008. (II. 27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 418/2008. (II. 27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 418/2008. (II. 27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1823/2006.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1823/2006.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1823/2006.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

1209/2008. (VII. 2.) sz.

1209/2008. (VII. 2.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1209/2008. (VII. 2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

2157/2008. (XI. 26.) sz.

2157/2008. (XI. 26.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2157/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 792/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 792/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 792/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2118/2006 (IX. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 525/2006. (III. 8.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 525/2006. (III. 8.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 525/2006. (III. 8.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 547/2010. (III.24.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 547/2010. (III.24.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 547/2010. (III.24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK

Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 499/2011. (IV.14.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (továbbiakban: Médiatanács) a Szabó

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2838/2007. (XII. 12.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2838/2007. (XII. 12.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2838/2007. (XII. 12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2246/2009. (XI.11.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2246/2009. (XI.11.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2246/2009. (XI.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 796/2009. (.IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 796/2009. (.IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 796/2009. (.IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE

ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) az 1996. évi a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1342/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1342/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1342/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 371/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 371/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 371/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 192/2008. (I.23.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 192/2008. (I.23.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 192/2008. (I.23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2494/2006.(XI.15.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2494/2006.(XI.15.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2494/2006.(XI.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 793/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 793/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 793/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 62/2009. (I. 7.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 62/2009. (I. 7.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 62/2009. (I. 7.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2363/2009. (XII.2.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2363/2009. (XII.2.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2363/2009. (XII.2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1643/2009. (VIII.26.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1643/2009. (VIII.26.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1643/2009. (VIII.26.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1018/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1018/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1018/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2284/2006.(X.11.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2284/2006.(X.11.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2284/2006.(X.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2088/2007. (IX.19.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2088/2007. (IX.19.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2088/2007. (IX.19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 519/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 519/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 519/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 183/2009. (I.21.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 183/2009. (I.21.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 183/2009. (I.21.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Országos Rádió és Televízió Testület. 1355/I/2006. (VI. 14.) sz. Határozata

Országos Rádió és Televízió Testület. 1355/I/2006. (VI. 14.) sz. Határozata Országos Rádió és Televízió Testület 1355/I/2006. (VI. 14.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1330/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1330/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1330/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1483/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1483/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1483/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1899/2007. (VIII. 23.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2601/2007.(XI. 14.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2601/2007.(XI. 14.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2601/2007.(XI. 14.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1072/2008. (VI. 11.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1072/2008. (VI. 11.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1072/2008. (VI. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 278/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 278/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 278/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 974/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 974/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 974/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/26124-8/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a támogatás közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1250/2014. (XII.16.)

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2730/2006. (XII.12.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2730/2006. (XII.12.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2730/2006. (XII.12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2719/2006 (XII. 12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2286/2009. (XI. 18.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2286/2009. (XI. 18.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2286/2009. (XI. 18.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Deko TV 17:57:25 17:57:54 00:00:30 UPC Fiber power internet 60-120 Mbyte/fiatalok albérletben

Deko TV 17:57:25 17:57:54 00:00:30 UPC Fiber power internet 60-120 Mbyte/fiatalok albérletben Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala Tartalomfelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: TA/3554-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2151/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2151/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2151/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1656/2009. (VIII.26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1110/2009. (V.28) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1110/2009. (V.28) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1110/2009. (V.28) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 261/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 261/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 261/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1006/2008. (VI. 4.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1006/2008. (VI. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1006/2008. (VI. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 836/2007. (IV. 4.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 836/2007. (IV. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 836/2007. (IV. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 37/2007.(I.10.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 37/2007.(I.10.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 37/2007.(I.10.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/57221-8/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1026/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1026/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1026/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 419/2008. (II.27.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 419/2008. (II.27.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 419/2008. (II.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 353/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 353/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 353/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2065/2009. (X. 21.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2065/2009. (X. 21.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2065/2009. (X. 21.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 263/2010. (II. 10.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 263/2010. (II. 10.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 263/2010. (II. 10.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 758/2008. (IV. 29.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 758/2008. (IV. 29.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 758/2008. (IV. 29.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2134/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2134/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2134/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 355/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 355/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 355/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1040/2009. (V. 20.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1040/2009. (V. 20.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1040/2009. (V. 20.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1360/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1360/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1360/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1709/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1709/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1709/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 65/2009. (I. 7.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 65/2009. (I. 7.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 65/2009. (I. 7.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1785/2007.(VII.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1785/2007.(VII.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1785/2007.(VII.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 101/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 101/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 101/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 795/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 795/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 795/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2290/2006.(X.11.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2290/2006.(X.11.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2290/2006.(X.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 182/2008. (I. 23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben