ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET"

Átírás

1 ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1008/2009. (V.20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) ában biztosított jogkörében a Budapest Televízió Zrt. (1085 Budapest, Orczy út 44-46/B) műsorszolgáltatóval szemben meghozta az alábbi határozatot: A Testület megállapítja, hogy a műsorszolgáltató március 2-én egy alkalommal megsértette az Rttv. 10. (5) bekezdését. Ezért a Testület a 112. (1) bekezdés c) pontja alapján 90 percre felfüggeszti a Műsorszolgáltató műsorszolgáltatási jogosultságának gyakorlását, melyet a Műsorszolgáltató a határozat kézhezvételét követő második napon 21:30 órától köteles végrehajtani. A műsorszolgáltató köteles továbbá a felfüggesztés ideje alatt az alábbi szöveget közzétenni: A Budapest Televízió Zrt. műsorszolgáltató a március 2-án sugárzott Több mint egészség című műsorában megsértette a Médiatörvény burkolt reklámok tilalmára vonatkozó rendelkezéseit. Az Országos Rádió és Televízió Testület ezért a mai napon 21:30 órától óráig felfüggesztette a műsorszolgáltatási jogosultság gyakorlását. A műsorszolgáltatás felfüggesztése után 23 órától folytatjuk műsorunkat. E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel. Indokolás A Testület a 655/2009. (III.25.) számú határozatával állampolgári bejelentés alapján elrendelte a Budapest Televízió Zrt március 2-án 21:21:00 kezdettel sugárzott Több mint egészség című műsorának hatósági ellenőrzését, különös tekintettel az Rttv. 10. (5) vélelmezett megsértésére.

2 A műsorszám megtekintésekor a Testület a következőket tapasztalta: A műsor perckor kezdődött. Ekkor Tihanyi Tamás műsorvezető bemutatkozott, majd előadta, hogy milyen végzettségekkel rendelkezik. Ezek között nem említette az orvosi egyetemi diplomát perc körül elkezdett az ezoterika és az energiával való gyógyulás viszonyáról értekezni, azonban a monológ fokozatosan a saját praxisa eredményességének és működésének ismertetésébe ment át. Az első erre utaló megjegyzése kor hangzott el: ezeket levesszük, hiszen ez benne van a kezelésnek az árában, majd kor: nálam gyógyítottak és tanultak. A műsorszám alatt Tihanyi Tamás többször is a saját gyógyító központjáról beszélt: kor nekem egyetlenegy gyógyító központom van, a Rákó valahol Budapesten van ez a gyógyító központ vagy kor Ugye szoktam mondani, hogy nálunk benne van minden egy kezelésen belül... Ezt követően felsorolta a kezelés alatt elvégzett eljárásokat, és utalt az árakra is ( kor): Mindig szoktam mondani, hogy mi nagyon-nagyon megfizethető áron dolgozunk... majd kor előre jelentkezni kell, ugyanúgy a kolleganőknél, a pultnál... Részletezte továbbá, hogyan és mit gyógyít, milyen technikai berendezések állnak a rendelkezésére a központban. A készülékeket, a gyógyítható betegségeket tudományos részletességgel ismertette. 21:37:50-21:40:35 óra között az alábbi információkat mondta el: Ugye, ami a spirituális kezelés mellett nagyon fontos, az a gépi kezelések ; Nem is kell bejelentkezni a gépi kezelésre ; Nagyon sokféle lehetőségünk van ; Tényleg nagyonnagyon megfizethető áron van ; ezért nagyon szoktam ajánlani ; Ez meg biztos, hogy eredménnyel jár, száz százalékos, hogy eredménnyel jár ; Nevetséges áron van erre lehetőségünk ; A lényeg az, hogy aki akar jönni hozzánk gépi kezelésre, nem kell bejelentkezni... ; jelentkezzen be telefonon, 9 órától lehet ezt megtenni! Tihanyi Tamás szavaiból egyértelművé vált, hogy a saját gyógyító központjáról beszél. A pontos cím és telefonszám ugyan nem hangzott el, de kor a következőket mondta: Most mindjárt a reklám jön, ezért megkérem önöket, hogy ha van, aki szeretné a címünket, vagy telefonunkat felírni, akkor vegyenek elő íróeszközt és papírt és most fel tudják írni ezt! tól a műsorszolgáltató klasszikus reklámmal szakította meg a műsorszámot. Ennek keretében két álló inzert került bemutatásra az alábbiak szerint:

3

4 kor folytatódott a műsor, majd 22:22:35-től a műsorszám befejezése után közvetlenül ismét klasszikus reklámot láthattunk, amelynek első és második álló inzertje az akkreditált ezoterikus iskola tanfolyamát népszerűsítette: Ezt az információt követte a 3. és 4. álló inzerten az ipari méregtelenítő készülékről és a lézeres vértisztításról szóló információ a fentiekkel egyező módon.

5 A Testület a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. Törvény (Ket.) 51. (1) bekezdésében biztosított ügyféli jogok gyakorlása érdekében április 7-án kelt levelében megküldte a műsorszolgáltató részére a hatósági ellenőrzés megállapításait, egyúttal felhívta az ügyre vonatkozó nyilatkozatának megtételére. A nyilatkozattételre történő felhívást a műsorszolgáltató a tértivevény alapján április 9- én vette át. A műsorszolgáltató válasza a Testülethez április 20-án érkezett meg. A műsorszolgáltató válasza az alábbiak szerint foglalható össze: Ezúton megerősítjük korábbi, március 9-i nyilatkozatunkat, ás az abban foglaltakat, miszerint Tihanyi Tamás Több mint egészség című műsorában elhangzottak nem sértették az Rttv. 10. (5) bekezdését, mivel sem címet, sem elérhetőséget sem telefonszámot nem mondott be. A műsorszolgáltató jelzi, hogy álláspontja szerint nem történt jogsértés, mivel nem hangzottak el reklám értékű információk, hanem - idézve az ORTT 655/2009. (III.25.) számú határozatát a műsort megszakító klasszikus reklámban került bemutatásra a gyógyító központ elérhetősége. Elmondásuk alapján a Médiatörvény valamint a Reklámtörvény rendelkezéseinek betartásával kerültek ismertetésre reklámnak minősülő információk. A Testület álláspontja a műsorszolgáltató által előadottakra: Az Rttv. burkolt reklámra vonatkozó szakaszai a következőket tartalmazzák: Rttv 10. (5) Burkolt, illetve tudatosan nem észlelhető reklám nem közölhető. Rttv Burkolt reklám: az a műsorszám vagy műsorszámon belüli tájékoztatás, amely semleges információ látszatát keltve ösztönöz áru vásárlására, vagy szolgáltatás igénybevételére, vagy bármely más üzleti magatartásra. A kialakult jogalkalmazói gyakorlat [kezdve az ORTT 247/1997. (X.30.) számú állásfoglalásával], illetve a jogszabály értelmezéséből kiindulva a burkolt reklám tényállásának három konjunktív fogalmi eleme van:

6 1/ egy műsorszámon belüli olyan tájékoztatás, amely 2/ semleges információ látszatát kelti és 3/ ez az információ valamiféle gazdasági tevékenységre ösztönző hatással bír. (A bírói gyakorlat szerint az,,ösztönző hatás kiváltásához elegendő a figyelemfelkeltés ténye, hiszen ez tekinthető a vásárlást megelőző releváns mozzanatnak, továbbá az az információközlés minősül burkolt reklámnak, amely anélkül kelt vásárlási, szolgáltatás igénybevételi késztetést, hogy ezt a szándékát nyíltan vállalná.) A Testület a burkolt reklámmal kapcsolatban számos alkalommal kimondta, hogy semleges információ látszatának minősül minden olyan közlés, akár képben, akár hangban, akár írásban, amellyel szerzője illetve közreadója gazdasági, személyes vagy csoportérdeket jelenít meg az objektivitás érzését keltő eszközökkel. Mindehhez szeretnénk hozzátenni, hogy a műsorszámon belüli információk reklámtartalmának megítélésekor a műsor egészéből, annak összhatásából indulunk ki. Megítélésünk szerint amennyiben a műsorszolgáltató a közreadott műsorszám fő témájának kifejtése során olyan üzeneteket közvetít, olyan információkat ad közre, amelyek a műsorszám egészéhez és jellegéhez viszonyítottan idegenek, vagy abba csekély módon illeszkednek, de fogyasztásra ösztönző jellegük megállapítható, úgy értelmezésünkben - a műsorszolgáltató jogsértést valósít meg. A műsorszolgáltató a Több mint egészség című műsorszám közzététele kapcsán az objektivitás érzését keltő eszközökkel a távgyógyító személyes gazdasági érdekét jelenítette meg és ezáltal alkalmas volt arra, hogy a távgyógyító szolgáltatásainak igénybevételére ösztönözze a nézőket. Álláspontunk szerint a műsorszámban elhangzott, ám annak fő témájába nem illeszkedő, a műsorszám egészétől idegen ismertető a gyógyító központról, és az utalás a reklámban található információkra, tartalmilag szorosan összekötötte a jelzett műsorrészt és az azt követő kereskedelmi üzenetet. Úgy véljük, hogy a Nap Egészségügyi Centrum szolgáltatásairól közölt információk ebben a megvilágításban burkolt reklámként értelmezhetők. A Fővárosi Ítélőtábla Kf / számú ítélete szerint,,(...)a burkolt reklám megvalósulásának szempontjából irreleváns, hogy a jogsértés elkövetésekor a műsorszolgáltatót a tudatosság és a szándék mely foka vezérelte tekintettel arra, hogy a kiindulópontot mindig a képernyőn látottak és hallottak képezik". Ugyancsak ezen ítélet tartalmazza a következő megállapításokat is: "A fellebbezésben foglaltakra utalással emeli ki a másodfokú bíróság, hogy valamely megjelenítés akkor tekinthető indokoltnak, ha annak van

7 funkcionális alapja, illetőleg ha ez a sugárzott műsorhoz elengedhetetlenül szükséges(...)" A bírósági gyakorlat szerint tehát burkolt reklám megállapításakor nem kell vizsgálni sem gazdasági motivációt, sem azt, hogy az adott megjelenítés szándékos volt-e, pusztán csak azt, hogy a képernyőn látottak, hallottak alkalmasak voltak-e arra, hogy a nézőket ösztönözzék "áru vásárlására, vagy szolgáltatás igénybevételére, vagy bármely más üzleti magatartásra". A műsorszám lényeges tartalma az a telefonos segítő tevékenység, amit Tihanyi Tamás végez az adásban, ehhez képes indokolatlan mértékben megjelenik a gazdasági elem azáltal, hogy saját gyógyító, segítő eljárásait, központja technikai felszereltségét ismerteti, hirdeti. A műsorszolgáltató arra hivatkozott, hogy betartotta a Médiatörvény szabályait és klasszikus reklámként került bemutatásra a műsorszám megszakításával a gyógyító központról szóló hirdetés. A Testület álláspontja szerint saját gyógyító központjának burkolt reklámja valósult meg azáltal, hogy a műsorvezető több alkalommal kijelentette, hogy az árai megfizethetőek, valamint előadta, hogyan és kinél kell jelentkezni a kezelésekre, továbbá részletesen ismertette gyógyító tevékenységét. A pontos címek és telefonszámok nem a műsorszám alatt hangzottak el, de azzal szoros összefüggésben a műsor szünetében vetítésre kerülő reklámblokkban jelentek meg egyedüli reklámként. A fentiek alapján egyértelműen megállapítható, hogy sérült az Rttv. 10. (5) bekezdése, amelynek értelmében Burkolt, illetve tudatosan nem észlelhető reklám nem közölhető. A Budapest Televízió az ORTT nyilvántartása szerint rendszeresen megsérti az Rttv. 10. (5) bekezdését ben öt, 2007-ben öt, 2008-ban négy és évben négy alkalommal állapította meg ezen jogsértést a műsorszolgáltatónál, így a 654/I/2006. (III.22.), 831/2006. (IV.19.), 2169/I./2006. (IX.27.), 2537/2006. (XI.22.), 2548/2006. (XI.22.), 895/2007. (IV.11.), 1096/2007. (V.9.), 1483/2007. (VI.27.), 1907/2007. (VIII.23.), 2267/2007. (X.2.), 239/2008. (I.30.), 757/2008. (IV.29.), 1330/2008. (VII.15.), 2001/2008. (XI.12.), 435/2009.(II.25.) 665/2009. (III.25.) 671/2009. (III.25.) és a 909/2009. (IV.22.) határozataiban szankcionálta a műsorszolgáltatót. A Testület az első négy határozatban felhívta a műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére, kilenc határozatban pénzbírság szankciót alkalmazott, majd a 2267/2007.

8 (X.2.), 239/2008. (I.30.), 757/2008. (IV.29.), 1330/2008. (VII.15.) és a 665/2009. (III.25.) számú határozatokkal 15, 5, 10, 30 és 10 percre felfüggesztette a Budapest Televízió Zrt. műsorszolgáltatási jogosultságának gyakorlását. A műsorszolgáltató részéről a testület utoljára 2009 januárjában tapasztalta az Rttv. 10. (5) bekezdésének két alkalommal történő megsértését, amelynek kapcsán a 909/2009. (IV.22.) számú határozatában és a 135. alapján alkalmanként Ft, összesen Ft megfizetésére kötelezte a műsorszolgáltatót. Ezen törvénysértés óta mindössze egy hónap telt el, ráadásul a műsorszolgáltató jelen esetben ugyanazon műsorszám kapcsán sértette meg az Rttv. 10. (5) bekezdését, ezért a Testület ismételten az Rttv (1) bekezdés e) pontja és a 135. szerinti szankciót alkalmazta műsorszolgáltatóval szemben. Tekintettel arra, hogy a műsorszolgáltató által jogosulatlanul elért bevétel nem állapítható meg, ezért a testület a műsorszolgáltatóval szemben Ft bírságot állapított meg. A Testület a fentebb kifejtettek alapján a rendelkező rész szerint határozott. Az eljárás során a Ket (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. Az Rttv (2) bekezdése alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv (3) bekezdése biztosítja. Budapest május 20. az Országos Rádió és Televízió Testület nevében Dr. Majtényi László sk. Elnök

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1018/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1018/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1018/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2118/2006 (IX. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 192/2008. (I.23.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 192/2008. (I.23.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 192/2008. (I.23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE

ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) az 1996. évi a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 162/2009. (I. 21.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 162/2009. (I. 21.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 162/2009. (I. 21.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

2157/2008. (XI. 26.) sz.

2157/2008. (XI. 26.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2157/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2169/I/2006.(IX.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2169/I/2006.(IX.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2169/I/2006.(IX.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 62/2009. (I. 7.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 62/2009. (I. 7.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 62/2009. (I. 7.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2730/2006. (XII.12.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2730/2006. (XII.12.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2730/2006. (XII.12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1110/2009. (V.28) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1110/2009. (V.28) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1110/2009. (V.28) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Országos Rádió és Televízió Testület. 1355/I/2006. (VI. 14.) sz. Határozata

Országos Rádió és Televízió Testület. 1355/I/2006. (VI. 14.) sz. Határozata Országos Rádió és Televízió Testület 1355/I/2006. (VI. 14.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

1209/2008. (VII. 2.) sz.

1209/2008. (VII. 2.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1209/2008. (VII. 2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

2156/2008. (XI. 26.) sz.

2156/2008. (XI. 26.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2156/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK

Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 499/2011. (IV.14.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (továbbiakban: Médiatanács) a Szabó

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2494/2006.(XI.15.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2494/2006.(XI.15.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2494/2006.(XI.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 418/2008. (II. 27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 418/2008. (II. 27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 418/2008. (II. 27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1643/2009. (VIII.26.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1643/2009. (VIII.26.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1643/2009. (VIII.26.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

HATÁROZAT. határozatot.

HATÁROZAT. határozatot. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatal Tartalomfelügyeleti főosztály Ügyiratszám: 4807-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/26124-8/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a támogatás közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1250/2014. (XII.16.)

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1915/2012. (X. 30.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1915/2012. (X. 30.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/24172-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1899/2007. (VIII. 23.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1554/2012. (VIII.29.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1554/2012. (VIII.29.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/18317-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1656/2009. (VIII.26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1823/2006.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1823/2006.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1823/2006.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/57221-8/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2284/2006.(X.11.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2284/2006.(X.11.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2284/2006.(X.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 792/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 792/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 792/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1898/2012. (X.30.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1898/2012. (X.30.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/24165-7/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 797/2014. (IX.2.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 797/2014. (IX.2.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/17079-7/2014. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: támogatói üzenet, társadalmi célú reklám közzétételére, valamint társadalmi célú reklám megrendelőjének a megnevezésére

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2838/2007. (XII. 12.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2838/2007. (XII. 12.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2838/2007. (XII. 12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 758/2008. (IV. 29.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 758/2008. (IV. 29.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 758/2008. (IV. 29.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 796/2009. (.IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 796/2009. (.IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 796/2009. (.IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2246/2009. (XI.11.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2246/2009. (XI.11.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2246/2009. (XI.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1342/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1342/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1342/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 343/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 343/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 343/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) J. L., a Reális Zöldek Klub elnökének (a továbbiakban: Panaszos)

Részletesebben

. -..'L. J- ;f' t{)...",,,

. -..'L. J- ;f' t{)...,,, .Jezett: :.J ~ t "'!> ~ Q(l.TI J- t1. o ':f- LiJ'O6 JAN' 1 OA ragiag KÖZTARSASAG LEGFELSÓBB:8"iR6sA~A-. -..'L. J- ;f' t{)....",,, Jktat6SZÁl1\.~." ;7;-..Q..4.>?J- mint fel u Ivlzsga lati blrosag ~o1l6klqtck:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1072/2008. (VI. 11.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1072/2008. (VI. 11.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1072/2008. (VI. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 547/2012. (III.21.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 547/2012. (III.21.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/35734-11/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 519/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 519/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 519/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

J"~ 1. " 0"0"'",.0.' .",,," L'Ju.l 11.1.1., í ~. E ciiéjcletck:.. Ü lo~t ikt. S "~""".'-"_." gyuj1é.zó:.. ~.~ ~. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

J~ 1.  00',.0.' .,,, L'Ju.l 11.1.1., í ~. E ciiéjcletck:.. Ü lo~t ikt. S ~.'-_. gyuj1é.zó:.. ~.~ ~. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! ~ J:=I~/.a{"" A Fõvárosi Ítélõtábla 2.Kf.27.0 12/2004/1 O.szám ~ J"~.",,," L'Ju.l 11.1.1., í ~. M.lktatós~'4' A~.:. E ciiéjcletck:.. jt:}..!:-~r.,[ol 1. " 0"0"'",.0.' Ü lo~t ikt. S "~""".'-"_." gyuj1é.zó:..

Részletesebben

Deko TV 17:57:25 17:57:54 00:00:30 UPC Fiber power internet 60-120 Mbyte/fiatalok albérletben

Deko TV 17:57:25 17:57:54 00:00:30 UPC Fiber power internet 60-120 Mbyte/fiatalok albérletben Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala Tartalomfelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: TA/3554-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2363/2009. (XII.2.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2363/2009. (XII.2.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2363/2009. (XII.2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 419/2008. (II.27.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 419/2008. (II.27.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 419/2008. (II.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

.,.-A, 'r-,'" <,.., " ' 1f::~~,<,JS:r!urJl-,:;Lj-,rV ; ".t:,ldö!hr't 2009APR 07. Iktat6'zá11I'.~ ( :PÉLDÁNY. ~ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

.,.-A, 'r-,' <,..,  ' 1f::~~,<,JS:r!urJl-,:;Lj-,rV ; .t:,ldö!hr't 2009APR 07. Iktat6'zá11I'.~ ( :PÉLDÁNY. ~ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! tt-u10~. Fovárosi Ítélotábla 4.Kf.27.668/2008/4. szám -./ORTT bodája vr-,-, "\,",-(r-~-' \ 1088 Budapest Reviczky u. i. 5.~""-: f ci ".r. ",:-::-;-;'--::"'{-"-;.,j,~i lj, fl O :»ft.g É '--''' ''7'- rkezett..,.-a,

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 183/2009. (I.21.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 183/2009. (I.21.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 183/2009. (I.21.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 261/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 261/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 261/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 814/2006. (IV. 19.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 814/2006. (IV. 19.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 814/2006. (IV. 19.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a TIÉD Egyesület panaszos által a Mágus Média Bt. (Telekeszi

Részletesebben

1215/2008. (VII. 2.) sz.

1215/2008. (VII. 2.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1215/2008. (VII. 2.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG HATÁROZAT

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG HATÁROZAT EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/446/2012. HATÁROZAT Az Egyenlő Bánásmód Hatóság kérelmezőnek a Gyermekrák Alapítvány (1084. Budapest, Rákóczi tér 10.) eljárás alá vonttal szemben az egyenlő bánásmód

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1976/2009. (X.7.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1976/2009. (X.7.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1976/2009. (X.7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1026/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1026/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1026/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 793/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 793/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 793/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1826/2008. (X.1.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1826/2008. (X.1.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1826/2008. (X.1.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1709/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1709/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1709/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2065/2009. (X. 21.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2065/2009. (X. 21.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2065/2009. (X. 21.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1483/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1483/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1483/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2286/2009. (XI. 18.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2286/2009. (XI. 18.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2286/2009. (XI. 18.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 833/2008. (V. 13.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 833/2008. (V. 13.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 833/2008. (V. 13.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 182/2008. (I. 23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 433/2009.(II.25.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 433/2009.(II.25.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 433/2009.(II.25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2719/2006 (XII. 12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1129/2009. (V. 28.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1129/2009. (V. 28.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1129/2009. (V. 28.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 974/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 974/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 974/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2718/2006. (XII. 12.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2718/2006. (XII. 12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2718/2006. (XII. 12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1005/2013. (VI. 12.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1005/2013. (VI. 12.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/8539-8/2013. Tárgy: a vállalt műsorszerkezettől történő eltérés, burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Ügyintéző: személyes

Részletesebben

Országos Rádió és Televízió Testület. 411/2007.(II.21.)sz. Határozata

Országos Rádió és Televízió Testület. 411/2007.(II.21.)sz. Határozata Országos Rádió és Televízió Testület 411/2007.(II.21.)sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület ( továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény ( továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 278/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 278/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 278/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-4978/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 353/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 353/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 353/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2628/2007. (XI. 21.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2628/2007. (XI. 21.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2628/2007. (XI. 21.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A bírság szankció. A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban. dr. Pap Szilvia. főosztályvezető. 2012. március 13.

A bírság szankció. A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban. dr. Pap Szilvia. főosztályvezető. 2012. március 13. A bírság szankció dr. Pap Szilvia főosztályvezető A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban 2012. március 13. 2 1. A szankció alkalmazásának funkciói OBJEKTÍV FELELŐSSÉG JOGÉRVÉNYESÍTÉS

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1347/2012. (VII.18.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1347/2012. (VII.18.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/14544-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára, valamint a termékmegjelenítésre vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése A Nemzeti

Részletesebben

Tervezés-Kutatás. 5/a. MÉDIASZABÁLYOZÁS

Tervezés-Kutatás. 5/a. MÉDIASZABÁLYOZÁS Tervezés-Kutatás 5/a. MÉDIASZABÁLYOZÁS MÉDIASZABÁLYOZÁS Hatáskör: Jogi szabályozás Gazdasági szabályozás Etikai normatívák Önszabályozás, Belső szabályozás Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Nemzeti Adó-

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1886/2007. (VIII. 23.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1886/2007. (VIII. 23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1886/2007. (VIII. 23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 53/2014. (IX.20.) határozata H.M. által benyújtott fellebbezés tárgyában

Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 53/2014. (IX.20.) határozata H.M. által benyújtott fellebbezés tárgyában Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 53/2014. (IX.20.) határozata H.M. által benyújtott fellebbezés tárgyában 53/2014. (IX. 20.) TVB. H A T Á R O Z A T A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 355/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 355/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 355/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG. A Nemzeti Választási Bizottság 1394/2014. számú határozata

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG. A Nemzeti Választási Bizottság 1394/2014. számú határozata NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG A Nemzeti Választási Bizottság 1394/2014. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság a Farmos Község Önkormányzata (2765 Farmos, Fő tér 1.) nevében eljáró Horváth László

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1433/2011. (X. 19.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1433/2011. (X. 19.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/18991-17/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a társadalmi célú reklám közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1433/2011.

Részletesebben