ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 319/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 319/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA"

Átírás

1 ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 319/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) Szabó István, Tornyiszentmiklós polgármesterének az MTM-SBS Televízió Zrt. (1145 Budapest, Róna utca 174.) ellen benyújtott panasza alapján indult panaszügyben a Panaszbizottság által hozott /2008. számú állásfoglalással szembeni jogorvoslati kérelmére meghozta az alábbi határozatot. A Testület a Panaszbizottság /2008. számú állásfoglalását helyben hagyja, és az MTM-SBS Televízió Zrt. műsorszolgáltató jogorvoslati kérelmét elutasítja. E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel. Indokolás Szabó István, Tornyiszentmiklós község polgármestere (a továbbiakban: Panaszos) november 3-án panasszal fordult az ORTT Panaszbizottságához. A beadvány szerint a panasz tárgyát az MTM-SBS Televízió Zrt. (a továbbiakban: Műsorszolgáltató) október 31-én sugárzott Tények című műsorszámában sugárzott, a Tornyiszentmiklós határába tervezett kamionpihenő megépítése elleni lakossági tiltakozásról szóló riport képezte. Ebben a Panaszos véleménye szerint a Műsorszolgáltató megsértette a tényszerű és kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, tekintettel arra, hogy a riportban megvágva és valódi álláspontját hamis színben feltüntetve került sor a témával kapcsolatos véleményének megjelenítésére. A Panaszos állítása szerint a Műsorszolgáltató a panaszolt műsorszám sugárzásával megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) 4. (1) bekezdésében foglalt rendelkezést. A Panaszos október 31-én elektronikus formában kifogással élt a Műsorszolgáltató interjút készített riporterénél, amelyet a műsorszám sugárzását követően, a Műsorszolgáltató közönségszolgálati irodájánál november 2-án megismételt. A Műsorszolgáltató a kifogásra nem reagált, ezért a Panaszos szintén elektronikus formában panaszt nyújtott be az ORTT Panaszbizottságához (ld. fentebb).

2 A panaszbeadvány a tényszerű tájékoztatás követelményének megsértése miatt az ORTT Panaszbizottságának (a továbbiakban: Panaszbizottság) eljáró tanácsa elé került. A Műsorszolgáltató a Panaszbizottsághoz címzett írásbeli nyilatkozatában a tényállás ismertetetését követően előadta azon álláspontját, miszerint az Rttv. 3. (1) bekezdésében foglalt alapelv értelmében a törvény keretei között önállóan határozza meg a műsorszolgáltatás tartalmát. A Műsorszolgáltatónak határozott véleménye, hogy az Rttv. 4. (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel teljes összhangban jár el tevékenysége során, nem áll semmilyen párt vagy politikai mozgalom szolgálatában, műsorai teljes mértékben megfelelnek a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének és a vonatkozó szakmai-etikai követelményeknek, a közérdeklődésre számot tartó hazai eseményről pedig a tájékoztatás sokoldalú és kiegyensúlyozott volt. A panasz tartalmával kapcsolatban a Műsorszolgáltató előadta továbbá, hogy a Tények kifogásolt adásában a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének eleget téve számolt be Tornyiszentmiklóson felépítendő kamionparkoló elleni tiltakozásról, amelynek során röviden ismertette a kialakult helyzetet, majd kettő tiltakozó helyi lakost szólaltatott meg, a kamionparkolót felépíteni kívánó vállalkozó álláspontja is megjelenítésre került, majd a polgármesternek az üggyel kapcsolatos véleménye is kifejezésre jutott a tudósítás kapcsán. A fentiek alapján a Műsorszolgáltató arra a határozott álláspontra helyezkedett, hogy tevékenysége az Rttv. rendelkezéseinek és a szakmai előírásoknak teljes mértékben megfelel. A Műsorszolgáltató további véleménye szerint a panasz egyértelműen személyiségi jogi kérdéseket is felvet. Ezzel kapcsolatban a Műsorszolgáltató fel kívánta hívni a figyelmet arra, hogy a Panaszbizottságnak nincs hatásköre annak vizsgálatára, hogy a Műsorszolgáltató személyiségi jogokat sértett-e, mivel az ilyen kérdésekben való döntés polgári bíróság hatáskörébe tartozik, azokat a Panaszbizottság jogszabályi felhatalmazás hiányában nem állapíthatja meg. A Műsorszolgáltató, írásbeli nyilatkozatának végén arra kérte a Panaszbizottságot, hogy a panaszt az Rttv. 50. (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján, mint alaptalant utasítsa el. A november 19-én tartott tárgyaláson a Panaszbizottság eljáró tanácsa a panasznak egyhangú döntéssel helyt adott. A Panaszbizottság eljáró tanácsa döntését a rendelkezésére álló dokumentumok áttekintése, a panaszolt műsorszám megtekintése és a Panaszos meghallgatása alapján hozta meg. Az állásfoglalás indokolása szerint: A műsorszolgáltató a Tények című műsorában a műsorvezető a bepanaszolt tekintetében azt a felkonferáló állítást tette, hogy a polgármester támogatja, a helyiek pedig tiltakoznak a kamionparkoló építése ellen. A felkonferálást követően azonban a riport nem támasztotta alá a műsorvezető ezen állítását, tekintettel arra, hogy Szabó István polgármester nem arról nyilatkozott, hogy támogatná a beruházást, hanem arról, hogy mit hozna a településnek. 2

3 Az eljáró tanács a panaszos állítása és a műsorszolgáltató állítása közötti ellentmondást tekintettel arra, hogy a műsorszolgáltató nem a vágatlan anyagot küldött meg az eljáró tanácsnak, hanem magát a műsorszámot akként oldotta fel, hogy a panaszost arra vonatkozóan is meghallgatta, hogy a konkrét beruházás tekintetében milyen testületi döntés született és a műsorszolgáltató mikor készítette vele az interjút és azon mi hangzott el. A panaszos állítása szerint a testületi ülés után készítette vele az interjút a műsorszolgáltató, amelyben ő egyértelműen elmondta a képviselő testület, és egyben a polgármester álláspontját, amely szerint nem támogatják a beruházás megvalósulását. Ezen nyilatkozata nem került adásba és a műsorszolgáltató csupán azt emelte ki, hogy a beruházás milyen hasznot hozott volna a településnek. Ez pedig ellentétes a felkonferálásban elhangzottakkal. E döntés a kézbesítési igazolások tanúsága szerint november 25-én került közlésre a Panaszossal és a Műsorszolgáltatóval egyaránt. A Panaszbizottság állásfoglalása ellen a Műsorszolgáltató november 26-án futár útján küldött levelében jogorvoslati kérelemmel fordult a Testülethez. A jogorvoslati kérelemben a Műsorszolgáltató az ügy részleteinek ismertetését követően kifejtette, hogy álláspontja szerint nem sértette meg az Rttv. 49. (1) bekezdésében foglalt rendelkezést, mivel a kifogásolt műsorszámban tényszerűen számolt be a Tornyiszentmiklóson felépítendő kamionparkoló elleni tiltakozásról. Az összeállítás során a Műsorszolgáltató saját bevallása szerint röviden ismertette a kialakult helyzetet, majd kettő tiltakozó helyi lakost szólaltatott meg, továbbá megjelenítésre került a kamionparkolót építeni szándékozó vállalkozó álláspontja is, végül közlésre került a település polgármesterének üggyel kapcsolatos véleménye is. A Műsorszolgáltató nem értett egyet a Panaszbizottság azon álláspontjával, miszerint a Műsorszolgáltató valótlanul állította, hogy a polgármester támogatja a kamionparkoló létesítését, tekintettel arra, hogy a riportban maga a polgármester mondja, hogy az építkezéssel egyfajta bevételhez és jobbléthez jutna a település. A Műsorszolgáltató a fentieket követően előadta azon álláspontját, miszerint a panaszban megfogalmazottak kizárólag személyiségi jogi kérdést vetnek fel, ezért a panaszt a Panaszbizottságnak hatáskör hiánya miatt el kellett volna utasítania a panaszt az Rttv. 50. (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján. Az előbbiekben előadott álláspontra tekintettel a Műsorszolgáltató kérte a Testülettől a Panaszbizottság jelen ügyben hozott a panasznak helyt adó állásfoglalásának Rttv. 51. (2) bekezdésében foglalt rendelkezésre tekintettel történő megváltoztatását és a panasz Rttv. 50. (1) bekezdésében foglalt rendelkezésre tekintettel történő elutasítását. A Testület megvizsgálta a panaszügy iratait, s ennek alapján az alábbiakat állapította meg. 3

4 I. alaki vizsgálat A) a panaszügy alaki vizsgálata 1. A Testület megállapította, hogy a Panaszos eleget tett az Rttv. 49. (2) bekezdésében foglalt rendelkezésnek, mivel a október 31-én sugárzott műsorszámmal kapcsolatban még a sugárzás napján elektronikus formában kifogást emelt a Műsorszolgáltatónál. A kifogásra a Műsorszolgáltató nem reagált, s a Panaszos az Rttv. 49. (3) bekezdésében foglalt rendelkezést betartva november 3-án, elektronikus úton panaszt nyújtott be a Panaszbizottsághoz. 2. A Testület megállapította, hogy a Panaszos Rttv. 49. (1) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében megkívánt személyes érintettsége fennáll, tekintettel arra, hogy a kifogásolt összeállításban az általa tett nyilatkozatot illetően emelt kifogást. B) a jogorvoslati kérelem alaki vizsgálata A panaszbizottsági állásfoglalás kézbesítéséről szóló igazolás tanúsága szerint az állásfoglalást november 25-én vette át a Műsorszolgáltató, s a jogorvoslati kérelmet november 26-án, tehát a törvényi határidőn belül nyújtotta be. II. érdemi vizsgálat A Testület megtekintette a panaszolt Tények című műsorszámot, s az alábbiakat állapította meg. Bárdos András hírolvasó az összeállítás felvezetéseként azt mondta, hogy: Egy kamionparkoló ellen tiltakoznak Zala megyében, Tornyiszentmiklóson. A polgármester támogatja, merthogy pénzt hoz a falunak. Az emberek viszont azt mondják, pénzt hozhat, de kamionok ne jöjjenek. 12 évig ugyanis napi kamion ment át a falun, ezért építették az elkerülő utat. A felkonferálást követte az összeállítás, az alábbiak szerint: Egy hölgy: 99,9 %-os a tiltakozás szerintem. A szerkesztő hangján: Egy vállalkozó pihenőt akar építeni a falu határában kamionosoknak. Ez ellen tiltakoznak helyiek. Majd két helyi férfi volt látható, egyikük így nyilatkozott: Nincs ilyen Nyugat-Európában, hogy a települések közepében vannak a terminálok. Ez kizárt dolog, itt akarnak Magyarországon egy ilyet csinálni. Ez ez tiltakozunk, higgye el, hogy az egész falu tiltakozik. Ismét a szerkesztő hangján: A helyiek szerint azért megy a tiltakozás, mert 12 évig napi kamion járt erre, csak azóta nem jönnek, amióta az E70-es utat megépítették. Újra egy helyi lakos nyilatkozott: Senki nem örül neki, mert eddig nyugodtság volt a faluban, a főúton ment eddig a kamion, de most nem szeretnénk, hogy ide újból kamionok jönnének be. 4

5 A szerkesztő hangján: Most tábla tiltja. A vállalkozó azt szeretné, hogy cseréljék le. Szerinte alig lenne forgalom. Majd a vállalkozó nyilatkozott: kamionról lenne szó 24 órában. Szerkesztő: Nincs a közelben kamionos pihenő ezért tervezik ide a telephelyet. Vállalkozó: Nem tudnak fürdő, tisztálkodási lehetőséget, WC-t használni. Nem tudnak étkezni. Tehát én úgy gondolom, hogy egy nagyon-nagy problémát oldanánk meg ezzel. A szerkesztő: A polgármester azt mondta, megérti a lakókat, de szerinte a falu fejlődését segítheti ez a vállalkozás. Majd a polgármester nyilatkozott: Ez egyfajta bevételt biztosítana, akár az önkormányzatnak, az ottani civil szervezeteknek a jobblétet próbálná biztosítani. A szerkesztő hangján: A közútkezelőnél már döntöttek, nem támogatják a táblacserét. A Testület szükségesnek tartotta a vágatlan riportról készült felvétel megtekintését, amelyet a Műsorszolgáltató az Iroda kérésére január 29-én küldött meg. A riportban a következők hangzottak el. Riporter (=R): Polgármester Úr, mit szól, hogyan értékeli a kialakult helyzetet itt Tornyiszentmiklóson? Szabó István polgármester (= SzI): Hát ennek a mérlegnek két nyelve van. Az egyik oldalon a lakossági közfelháborodás, a másik oldal pedig, ugye minden település örül egy új vállalkozásnak, egy új fejlesztésnek, egy új úgy mondom adóbevételi forrásnak. A vállalkozás oldaláról majd a vállalkozót kérdezzük meg, hogy mit ígér, mit takar egyáltalán ez a vállalkozás, mert a Zalai Hírlapban megjelent cikkben csak a lakossági felháborodást jelezték, a vállalkozásnak nem adtak lehetőséget. Egyértelműen tudomásul kell venni azt, hogy Tornyiszentmiklóson az elmúlt időszakban 2800 db nehézgépjármű haladt át. Az M70-es autópálya-összekötetés Szlovéniával megoldotta a problémát, ezek az autók, ezek elkerülték a településeket, és mindenki örömmel konstatálta ezt a lehetőséget, viszont azok az autók, amik annak idején a települést károsították, abból a településnek, illetve a lakosságnak bevétele nem származott. Az itt megvalósulni kívánó vállalkozás viszont önkormányzat, illetve településbarát szeretne lenni, ennek a mérlegelését kérték akkor is a vállalkozásból. Valóban egyetértek a lakossággal abban, hogy ezek a nagy teljesítményű gépjárművek akár tetszik, akár nem károsítják a lakókörnyezetet, a lakóövezetet, de ez egyfajta bevételt biztosítana akár az önkormányzatnak, az ottani civil szervezeteknek, és a jobblétet próbálná biztosítani. R: Mi lehet a megoldás? El fogja fogadni a lakosság, ha esetleg olyan döntés születik, hogy a parkoló elkészülhet? 5

6 SzI: Hát a lakosság biztos ellenvetését fejezi ki, mint ahogy kifejtette már az újságcikk előtti rögtönzött gyűlésében, viszont az út, amin a gépjárművek haladnak, az állami útkezelőnek a fenntartásában van. A vállalkozó az áruszállítás tábla megváltoztatását kérte a napokban, és az egész vállalkozás jövője ettől függ. A fentiek alapján a Testület arra a megállapításra jutott, hogy jelen panaszügyben valóban sérült a tényszerű tájékoztatás törvényi követelménye, tekintettel arra, hogy a Műsorszolgáltató a Panaszos nyilatkozatának megvágásával, továbbá a hír műsorvezető általi felkonferálásával azt a valóságnak meg nem felelő látszatot keltette, mintha a polgármester a lakossággal szemben egyértelműen a kamionpihenő megépítését támogatja. A vágatlan riportban elhangzottak alapján a Testület véleménye szerint nem állapítható meg egyértelműen, hogy a Panaszos a vállalkozás pártján áll, tekintettel egyrészt arra, hogy nyilatkozatában a vállalkozás mellett szóló érveket kizárólag csak említi; másrészt pedig arra, hogy kifejezi a lakossági állásponttal való egyetértését. A fentiek alapján a Testület megállapította, hogy a Műsorszolgáltató a panaszolt esetben megsértette az Rttv. 4. (1) bekezdésében foglalt rendelkezést, amelynek értelmében: 4. (1) A közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről, vitatott kérdésekről a tájékoztatásnak sokoldalúnak, tényszerűnek, időszerűnek, tárgyilagosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. A fentiekre tekintettel a Testület a rendelkező részben foglaltak szerint döntött, és elutasította a Műsorszolgáltató kérelmét, egyúttal helyben hagyta a Panaszbizottság /2008. számú állásfoglalását. Az eljárás során a Ket (2) bekezdésében foglalt rendelkezés szerinti eljárási költség nem merült fel. Az Rttv (2) bekezdése alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat felülvizsgálatát az Rttv (3) bekezdése biztosítja. Budapest, február 11. az Országos Rádió és Televízió Testület nevében Dr. Majtényi László s.k. elnök 6

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 343/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 343/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 343/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) J. L., a Reális Zöldek Klub elnökének (a továbbiakban: Panaszos)

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 814/2006. (IV. 19.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 814/2006. (IV. 19.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 814/2006. (IV. 19.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a TIÉD Egyesület panaszos által a Mágus Média Bt. (Telekeszi

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 348/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 348/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 348/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2010. (III.3.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2010. (III.3.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 392/2010. (III.3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2438/2006. (XI. 8.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2438/2006. (XI. 8.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 2438/2006. (XI. 8.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) B. B. L., a Ferencváros Szurkolók Szövetsége alelnökének a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2631/2006. (XI. 29.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2631/2006. (XI. 29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2631/2006. (XI. 29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) G. M., a SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület elnökének

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 619/2009. (III.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 619/2009. (III.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 619/2009. (III.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA határozatot.

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA határozatot. az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2146/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2146/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2146/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 392/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 746/2009.(IV.1.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 746/2009.(IV.1.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 746/2009.(IV.1.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1899/2007. (VIII. 23.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2203/2007. (IX. 26.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2203/2007. (IX. 26.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2203/2007. (IX. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 523/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 523/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 523/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1610/2009. (VIII. 26.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1610/2009. (VIII. 26.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1610/2009. (VIII. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 689/2007. (III. 21.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2285/2007. (X. 2.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2285/2007. (X. 2.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2285/2007. (X. 2.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 794/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 794/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 794/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1745/2008. (IX.17.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1745/2008. (IX.17.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1745/2008. (IX.17.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2108/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2108/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2108/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 105/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA

a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 105/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 105/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a médiaszolgáltatásokról és a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1085/2007. (V. 9.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1085/2007. (V. 9.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1085/2007. (V. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 767/2012. (IV. 25.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 767/2012. (IV. 25.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/10556-6/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 767/2012. (IV. 25.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 226/2008. (I. 30.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 226/2008. (I. 30.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 226/2008. (I. 30.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület O. J., a Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány elnökének, a Magyar Televízió Zrt. (1810

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2252/2009. (XI.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 226/2009. (I. 28.) sz. HATÁROZATA

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 226/2009. (I. 28.) sz. HATÁROZATA Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 226/2009. (I. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK

Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 499/2011. (IV.14.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (továbbiakban: Médiatanács) a Szabó

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1113/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1113/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1113/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE

ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) az 1996. évi a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 830/2009. (IV.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) J. L. -nek, a Reális Zöldek Klub elnökének a Magyar Rádió Zrt. (1088

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 518/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 518/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 518/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 1331/2011. (X. 5.) számú HATÁROZATA

a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 1331/2011. (X. 5.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/27101-6/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Melléklet: a kifogásolt műsorszám tartalmának szöveges ismertetése a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 916/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 916/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 916/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

HATÁROZAT. határozatot.

HATÁROZAT. határozatot. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatal Tartalomfelügyeleti főosztály Ügyiratszám: 4807-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1632/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1632/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1632/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1967/2008. (XI. 5.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1967/2008. (XI. 5.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1967/2008. (XI. 5.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/ ; ; Fax: 74/ HATÁROZATOT:

Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/ ; ; Fax: 74/ HATÁROZATOT: Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/504-100; 504-180; Fax: 74/510-251 Ikt.sz.: IV.280-6/2014. HATÁROZATI KIVONAT SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2118/2006 (IX. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1008/2009. (V.20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 11. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 686/2009. (III.25.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 686/2009. (III.25.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 686/2009. (III.25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1654/2009.(VIII. 26.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1654/2009.(VIII. 26.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1654/2009.(VIII. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 371/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 371/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 371/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1045/2011. (VII. 19.) számú HATÁROZATA. elutasítja.

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1045/2011. (VII. 19.) számú HATÁROZATA. elutasítja. Ügyiratszám: MF/17977-5/2011. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1045/2011. (VII. 19.) számú HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 779/2006.(IV.12.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 779/2006.(IV.12.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 779/2006.(IV.12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

V É G Z É S T : Ezt meghaladó mértékben a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. I N D O K O L Á S :

V É G Z É S T : Ezt meghaladó mértékben a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. I N D O K O L Á S : BÁCS-KISKUN MEGYEI BÍRÓSÁG KECSKEMÉT A Bács-Kiskun Megyei Bíróság kérelmezőnek,- a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 47/2006. (VIII.28.) TVB határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelme

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA. v é g z é s t :

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA. v é g z é s t : Kvk.V.37.869/2009/5.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a... kérelmezőnek az Országos Választási Bizottság 2009. október 30. napján kelt 424/2009. számú

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2246/2009. (XI.11.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2246/2009. (XI.11.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2246/2009. (XI.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/26124-8/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a támogatás közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1250/2014. (XII.16.)

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2154/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2154/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2154/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2103/2009. (X.28.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2103/2009. (X.28.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2103/2009. (X.28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

HATÁROZATA. határozatot.

HATÁROZATA. határozatot. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala Tartalomfelügyeleti főosztály Ügyiratszám: TA/4801-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

IC' v~~'~~' ~ Indokolás. A Fõvárosi Ítélõtábla 2.Kí.27.244/2005/7.szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASAG NEvi:~~;:,.~1\ttA:'rt'l:><.:o-t~N' 1 loog APR 2 8..

IC' v~~'~~' ~ Indokolás. A Fõvárosi Ítélõtábla 2.Kí.27.244/2005/7.szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASAG NEvi:~~;:,.~1\ttA:'rt'l:><.:o-t~N' 1 loog APR 2 8.. v~~'~~' ~ A Fõvárosi Ítélõtábla 2.Kí.27.244/2005/7.szám!t A MAGYAR KÖZTÁRSASAG NEvi:~~;:,.~1\ttA:'rt'l:>

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 762/2008. (IV.29.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 762/2008. (IV.29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 762/2008. (IV.29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

HATÁROZAT. elutasítja.

HATÁROZAT. elutasítja. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: TA/7157-4/2011. Tárgy: A Jobbik Magyarországért Mozgalom képviseletében eljáró Személyes adat által a Magyar RTL Televízió

Részletesebben

2157/2008. (XI. 26.) sz.

2157/2008. (XI. 26.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2157/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 404/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 404/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 404/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1879/2011. (XII.14.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1879/2011. (XII.14.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/33696-5/2011. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a kifogásolt műsorszám tartalmának ismertetése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 766/2012. (IV. 25.) számú HATÁROZATA. elutasítja. Indokolás

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 766/2012. (IV. 25.) számú HATÁROZATA. elutasítja. Indokolás Iktatószám: MN/10001-7/2012. Tárgy: eljárás megszüntetése Ügyintéző: Személyes adat Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 766/2012. (IV. 25.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

Tárgy: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 54/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA

Tárgy: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 54/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/30592-7/2014. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermék másolata

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2006. (IX. 27.) sz. Végzése

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2006. (IX. 27.) sz. Végzése Az Országos Rádió és Televízió Testület 2156/2006. (IX. 27.) sz. Végzése Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 547/2010. (III.24.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 547/2010. (III.24.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 547/2010. (III.24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította,

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította, Ügyiratszám: MN/18134-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 757/2014. (VII.

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2730/2006. (XII.12.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2730/2006. (XII.12.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2730/2006. (XII.12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 9/2006. (I. 11.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 9/2006. (I. 11.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 9/2006. (I. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1464/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1464/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/15130-10/2012. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: Melléklet: személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező honlap másolata

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1339/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1339/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1339/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA

AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA 2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2014.október

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 355/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 355/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 355/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ÁPRILIS 10-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ÁPRILIS 10-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2015. ÁPRILIS 10-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 61/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 61/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 61/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1910/2007.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1910/2007.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1910/2007.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben