Pethı B.: Lét és létrontás In: Németh László (szerk.): Tükrök. Írások a 60 éves Vass Csaban tiszteletére. Trefort Kiadó, Budapest, 2008,

Átírás

1 Pethı Bertalan Lét és létrontás* ((lábjegyzet a címoldalon) *Ez a tanulmány az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA T és T 48710) támogatásával készült. HÁTTÉRANYAG a Rendszer-e a rendszerváltás? címmel 2009 március 25-ére szervezett, NEMZETSTRATÉGIAI ALAPPILLÉREK XI. Konferencia vitájához A tanulmány rövid változata LÉTRONTÁS LÉTÉPÍTÉS címmel megjelent: Polgári Szemle 4 (2008), 4, ÖSSZEFOGLALÁS A Hamvas Béla által 1956 után bevezetett, majd az 1990 körüli évektıl elsısorban Vass Csaba, Bogár László, Czakó Gábor és Baji Lázár Imre kordiagnosztikai jelentıségő vizsgálódásaiban ismét aktualizálódott létrontás kifejezést a (nyugati) metafizika világfelfogásával kontrasztban vizsgáltuk. Megfigyeltük, hogy a magyar lét szónak nincs pontos megfelelıje a nyugati gondolkodásban mérvadó, történetesen indoeurópai nyelvekben. Következésképpen a magyar nyelven a lét szó használatával kifejezett világfelfogás a nyugati gondolkodásban mérvadó nyelveken nem adható vissza adekvát módon. Ami fordítva, ez utóbbi nyelvek felıl tekintve azt jelenti, hogy az ezeken a nyelveken a lét-ige bizonyos alakjainak használatával kifejezett világfelfogás magyar nyelven nem adható vissza adekvát 1

2 módon a magyar lét szó használatával. Ezt a sajátos, etnolingvisztikai differenciát (nyelv és világfelfogás összefüggésében a végsı Határokig hatolva így mondhatjuk: etno-perato-lingvisztikai differenciát) az általunk bevezetett Lét-függvény vonatkozásában tárgyaltuk. Arra a megállapításra jutottunk, hogy szemben a (nyugati) metafizika világfelfogásával, mely szerint az, amit közelítı magyar fordításban >Lét< szóval adunk vissza, romolhatatlan a lét abban az értelemben sajátos magyar világfelfogás kifejezıdése (azaz onto-hungarikum), hogy eleve romlékony. A létrontás terminus ezt a romlékonyságot tematizálja. Ugyanakkor észrevételeztük, hogy a létrontás létépítés -sel jár párban. Megállapítottuk, hogy a létépítés nincs azonban tematizálva sem az 1956 utáni, sem az 1990 utáni létrontás -Beszélyekben. Ezt a hiányosságot részint a mentalitások összehasonlító kutatása során értelmezhetjük, részint a sajátosan magyar világfelfogás (nyugati) metafizikával való interferenciáinak tulajdonítjuk, részint pedig a legújabbkori magyar történelem viszontagságainak tudhatjuk be. Befejezésül felhívtuk a figyelmet a létépítés elıtérbe helyezésének a fontosságára. 0. A lét szónak, különösen pedig a lét- elıtagú összetett szavaknak a hatása rendszerint erıs. A Magyar Nyelv Értelmezı Szótára a lét szó háromféle jelentését sorolja fel 1 : 1. Az a tény, hogy valaki, valami van; valakinek, valaminek a megléte, létezése. [ ] 2. Filozófiai értelmezések. 3. (csak birtokos személyraggal) Az a tény, hogy valaki valahol van; tartózkodás. Pesten ~emkor említette. Itt nem ~ét nem vehetjük figyelembe. A lét szó összetételei sokkal számosabbak. A Magyar Nyelv Értelmezı Szótára röviden huszonötöt sorol fel a lét szócikkhez csatoltan, majd további huszonhat szóösszetételt külön szócikkben tárgyal. 2 (A létesít, létesítmény, létesül három szócikket, továbbá a létezés és a létezés fınevet, valamint a létezik igét most nem számolom ide) Az elıbbiek közül megemlítem a következıket: létfenntartó; létok; ébrenlét; egyedüllét; erınlét; itthonlét; távollét; jelenlét; jólét; jobblét; készenlét; nemlét; öröklét. Az utóbbiak: létalap; létel; lételmélet; létére; létesít; létesítmény; létesül; létezés; létezik; létezı; létfeltétel; létfenntartás; létfontosságú; létforma; létharc; létige; létjogosultság; létkérdés; létminimum; létrehív; létrehoz(atal); létrejön; létrejötte; létszám(csökkenés); létszükséglet; léttelen(ség). A Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára ezeken a Magyar Nyelv Értelmezı Szótára által felsorolt lét-származékszavakon felül megemlíti még 1818-ból az atomus magyarítására szolgáló létszer szót. 3 A lét szó elsı írásbeli elıfordulását a Magyar nyelv történetietimológiai szótára 1416/1450-bıl jegyzi: [ ] az én élı létemet [ ]. A 2

3 történelmi elıfordulások dokumentálásához csatlakozva hatféle jelentést sorol fel. 1. Szülött ; Wesen Sprössling ; 2. Létezés, mivolt; Dasein, állapot; Zustand. 3. születés; Geburt keletkezés; Ursprung. 4. [Birtokos személyraggal] valamivé válás; Werden zu etwas. 5. [Birtokos személyraggal] valahol tartózkodás; Aufenthalt : a tudattól függetlenül létezı valóság; Existenz, Realität. Az etimológiáról pedig megállapítja, hogy származékszó: a lesz ige v nélküli tövébıl keletkezett -t deverbális névszóképzıvel; vö. ét, tét, hit. Az 1. és a 3. jelentés alapja a lesznek a születik, keletkezik jelentése; a 2. és az 5. a lesz-nek a van-nal párhuzamos használatából fejlıdött. A 4. az alapszó valamivé válik jelentésébıl magyarázható; 6. jelentésében nyelvújítási filozófiai mőszó. Az a nézet, mely szerint a létel-bıl való elvonás, téves Magyar nyelven a létige paradigmájában voltaképpen két ige alakjai keverednek, a van és a lesz egészíti ki egymást. 5 A Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára a van jelentéseit négy pontban sorolja fel /1329:? Létezik, valahol található; sein, sich befinden. 2. Igei-névszói állítmány részeként; als verbum substantivum: sein. 3. [vala, volt, volna] 1195 k.: összetett igealak részeként; als Hilfsverb des zusammengesetzten Verbalform. 4. [valakinek ~] 1375 u/1448 k.: valaki bír, a tulajdona; haben. A lesz jelentéseit szintén négy pontban ismerteti valamivé válik; zu etwas werden k.: A létige felszólító, jövı idejő stb. alakjait helyettesítı ige; Ersatzverb für veschiedene Formen des Verbs»sein«. 3. történik, bekövetkezik; geschehen, werden. 4. születik; geboren werden keletkezik; entstehen. Ami a lesz igét ( ısi örökség ) illeti megjegyzem, hogy a lesz ige mellett a lét fınevet jelentéseik részbeni átfedésének kiemelése céljából idézem részletesen a Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 950-tıl datálja; a korabeli görög szövegben elıforduló Levedia fınév ered belıle. A jelentéseit pedig négy pontban jegyzi. 1. valamivé válik; zu etwas werden ; 2. A létige felszólító módú, jövı idejő stb. alakjait helyettesítı ige; Ersatzverb für verschiedene Formen des Verbs sein ; 3. történik, bekövetkezik; geschehen, werden. 4. születik; geboren werden keletkezik; entstehen. A lehet, és ennek származékai (lehetséges, lehetetlen/ség/ persze a lesz származékai. 8 A magyar jelentésváltozatokhoz csatolt német szavak nem csak az idegen nyelvő olvasó tájékoztatását szolgálják, hanem értelmezı szerepet is betöltenek, történetesen a nyugati gondolkodásban egyik mérvadó indoeurópai nyelv révén. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a német értelmezı szavak egy részének nemcsak a magyarhoz képest van sajátos jelentéstartománya, hanem több másik indoeurópai nyelv hasonló összefüggésben használt szavaihoz képest is (ami persze fordítva is fennáll). Ami a német nyelvet illeti, a létige alakjai nem két különbözı tıbıl származnak, mint a magyarban, hanem három tıbıl. 9 A kijelentı mód jelen idı egyes szám 3. személy ist és a többes szám 3. személy sind szava, valamint egyebek mellett (szó-újraképzéssel) a sein jelen idejő fınévi 3

4 igenév és a seiend jelen idejő melléknévi igenév az indoeurópai *es- tıbıl származik. Az eredetileg nıni, tenyészni jelentéső *bheu indoeurópai gyökre megy vissza a kijelentı mód jelen idı egyes szám 1. személy bin szava. A harmadik gyök pedig a szintén indoeurópai *ųes-, idızik, tartózkodik, lakik, átéjszakázik jelentéstartományú tı, melybıl a létige múlt idejő alakjai (war, gewesen) származnak. Megjegyzendı, hogy az angol létige viszonyai fıbb vonásokban a német létige viszonyaihoz hasonlóak. Különbözıképpen alakult viszont a fınevesítés. Amit magyarul a lesz igealakból deverbális névszóképzıvel képzett szóval lét -nek mondunk, azt mindkét említett indoeurópai nyelv a létige egyik igenevének változatlan alakban fınévként való használatával fejezi ki, de két vonatkozásban eltérıen. A német a létigének a kijelentı mód jelen idı egyes szám 3. személyében használatos szóval egyezıen *estıre visszamenı jelen idejő fınévi igenevét használja azonos alakban fınévként ( das Sein ), az angol ellenben a jelen idejő melléknévi igenevet ( being ), amelyik a *bheu tıre megy vissza. Ennek a különbözıségnek megfelelıen azt a kétféleséget, melyet a német das Sein ( a Lét ) vs. das Seiende ( a Lévı ) szókkal fejez ki, az angol (köznyelvileg) nem differenciálja, hanem mindkét jelentést az utóbbi fajta kifejezésre polarizálja. A magyar nyelv az iménti vonatkozásokban egyaránt gyökeresen különbözik mind a német, mind az angol nyelvtıl. Mi egyaránt a jövıre orientált lesz igénkbıl képezzük (a) a létige jelen idejő fınévi igenevét (lenni), (b) a létige folyamatos (jelen idejőnek megfelelı) melléknévi igenevét (lévı) és (c) a lét szavunkat. Az utóbbi mellett fınevesíthetjük az elıbbi két kifejezést is, melyek azonban a mi nyelvünkön erıltetettebbek (különösen a Lenni ; a Lévı közelebb áll a köznapi nyelvhasználathoz, mert emlékeztet a szokványos igekötıs változatokra, amilyen például a meglévı ), mint a német vagy az angol megfelelıik. Ami a legfontosabb különbség: a magyar lét szónak nincs megfelelıje a nyugati gondolkodásban és filozofálásban meghatározó szerepet játszott és játszó történetesen indoeurópai nyelvekben. Nincs ugyanis olyan szava ezeknek a nyelveknek, amelyik a létigéjük valamelyik alakjából deverbális névszóképzıvel keletkezett fınév lenne. Egyfelıl a magyar lét, másfelıl az említett nyelven használatos (illetve használatban volt) létige-szavak például a valamelyik létigealakból határozott névelıvel képzett fınevek jelentése csak részben felel/tethetı/ meg egymásnak. Nem mindenben azt értik az említett nyelveken létigéjük használatában, amit ezeknek a nyelveknek a magyar fordításában a létige-alakok különösen a lét szavunk használatakor mi értünk (ugyanakkor fontos különbség az is, hogy a magyar létige némely alakját erısen jövıvonatkozású ige, a lesz alakjai alkotják). Hasonlóképpen fordítva, azt, ami mi értünk létigénk alakjainak különösen a lét szavunknak a használatakor, nem adják vissza az említett nyelvekre fordításkor ezeknek a nyelveknek a léti-ige szavai. 4

5 A különbség, sıt különbözıség, kölcsönösen fontos. Teljesen nem dolgozható le az oda-vissza értelmezések során, hanem az együvégondolkodásban végsı soron a mindkét oldali sajátosságok megmutatása az eredmény. Ebben az irányban vizsgálódom a jelenlegi írásban. Miközben a magam részérıl mondhatom többes számban: a magunk részérıl, mert a magyar nyelv, és mindaz, amit ez közösségben és történelmileg jelent, az én lokalitásom a Világban annak igyekszem utánajárni, hogy miért olyan erıs a lét szavunk hatása, és mi ennek a szónak a jelentésében az a jelentésbeli sajátosság, ami (elılegezem) különbözik a nyugati gondolkodást meghatározó és jellemzı (indoeurópai) nyelveken használatos létige-alakok sajátos jelentésétıl. 2. Az ókori görögök az egyetlen európai nép, amelyik filozófiát a saját közfelfogásából, valamint a mindennapi és emellett persze fıleg a költıi nyelvhasználatából fejlesztett ki. Amit nyugati gondolkodásnak nevezünk, így keletkezett és alakult, különféle áttételek elsısorban és fıként a latin nyelv révén, más nyelveken is. A görög létige (eimi [ vagyok ]) valamennyi alakja (aorisztosza és befejezett múltja nincs ennek az igének) közös tırıl ered; az indoeurópai nyelvek létigéjének több alakja rendszerint szintén erre a tıre megy vissza 10. A jelen idı egyes szám harmadik személyő alak (eszti/n/, [ van ]) általánosságban véve használatos szubsztantív (valaminek a meglétét kifejezı), veridikális ( ez igaz ; így van, ez az eset ) 11 és kopulatív (a kijelentés grammatikai szerkezetéhez tartozó) értelemben. Az utóbbi a magyarban általában zérófokú (például Az alma piros kijelentésben nincs kimondva a van ). Némely beszédfordulatban a kopula gyakran kimaradt ugyan az ógörög beszédben is különösen például a kell, lehetséges, valószínő jelentéső szavakkal kifejezett állítások esetében 12, a nyelvszerkezeti adottsága azonban (a szubsztantív értelmő adottságával együtt) meghatározó jelentıségő volt a világra eszmélések megfogalmazásában. Ezt a jelentıséget erısítette a létige (hangsúlyozzuk: a jelen idejő kijelentı alakkal egy tırıl származó) fınévi és melléknévi igenevének a kiterjedt grammatikai használata. Például az einai ( lenni ) az accusativus (illetve nominativus) cum infinitivo szerkezető függı mondatokban (Püthagorasz próton elegen tén pszüchén athanaton einai; magyarul zérófoku kopula [= ø] értıdik a kijelentéshez ebben az esetben is: Püthagorasz mondta elıször, hogy a lélek [ø] halhatatlan ). Hasonlóképpen erısítette a világra eszmélést egy másik grammatikai szerkezet, az einai és az ón ( lévı ; ez a hímnemő alak; nınemő alakja: ousza, semlegesnemő alakja on) alaknak némely fıige jelentését határozottan megkülönböztetı használata. Például a következı két mondásban, melyet magyarul rendszerint szintén nem a létige igenevének a használatával, hanem a létige jelen idejő kijelentı, illetve felszólító módban álló használatával adunk vissza. Memnészó anthróposz ón gondold meg, hogy ember vagy ; Memnészó anthrópon einai tartsd emlékezetedben, hogy ember légy! (az 5

6 utóbbit magyarul is mondhatjuk fınévi igeneves kifejezéssel, bár tagadó formában, de nagyjából egyezı értelemben: ne feledkezz meg embernek lenni! ). A filozofáló gondolkodás kezdeteiben a létige három említett alakját (eszti/n/; einai; ón, ousza, on) Parmenidész hozta egymással olyan sajátos összefüggésbe, melybıl kiindult az a vonulat, ami a (nyugati) metafizika egyik, mondhatni legfıbb jellemzıje lett. Egyik töredékében 13 melynek mondanivalóját tárgyalja más fennmaradt szövegeiben is ez olvasható: khré to legein te noein t eon emmenai: eszti gar einai, méden d ouk esztin. Megjegyzendı, hogy az eon a leginkább attikai nyelvhasználatból ismert on melléknévi igenévnek, az emmenai pedig a szintén leginkább attikai nyelvhasználatból ismert einai fınévi igenévnek az ion nyelvjárásban (és például Homérosz eposzaiban) használatos alakja. Ennek a kétféle szóhasználatnak az értelemszerő egybevágását figyelembe véve nyilvánvaló, hogy a létige jelen idı egyes szám harmadik személyő esete, melléknévi igeneve és fınévi igeneve vonatkozik egymásra. Mégpedig részleges ismétléssel. Az idézett mondás második felét nyomatékosítólag elılegezi a mondás accusativus cum infinitivo szerkezető ([ ] eon emmenai) elsı fele. Magyarul így mondjuk: Kell azt mondanunk és gondolnunk, hogy a Lévı van; van ugyanis Lét, nincs pedig nincs. (Parmenidész Mondásának ezzel a magyar nyelvő visszaadásával kapcsolatban jegyzem meg, hogy a görög létige melléknévi igenevét ebben az írásban a mi Lévı szavunkkal adom vissza a to on kifejezést más összefüggésben és meggondolásból magam is fordítottam a Létezı -nek 14, a fınévi igenevét pedig»szabad fordításokban«a mi lét szavunkkal. Egyébként pedig sem ezúttal, sem pedig a továbbiakban nem foglalkozom ebben az írásban [néhány alkalomadtán mellızhetetlen utaláson túlmenıleg] sem a saját fordításaim indokolásával, sem a görög szöveg filológiai kérdéseivel, sem az interpretáció problémájával, sem bizonyos fontos görög kifejezésnek mint például az iménti idézetben a legein [illetve ennek az igények a kapcsán például a logosz] és a noein jelentésmezıjével, sem pedig a megfogalmazás lehetséges változataival). Abból a célból, hogy kiélezve jelezzem a létige három említett alakjának szerepét, ami a görög nyelvhasználó számára egyfelıl grammatikailag természetes volt, másfelıl mégis szokatlan szófőzéső annyira, hogy ıt»lét«-re eszméltesse, ideírom a magyarul nyelvtörı, és ez alkalommal filológiailag külön ezúttal szintén nem indokolt szószerinti fordítást (megjegyzem, hogy a méden fordítása semmi -nek csupán»körülírás«). Kell a mondás, és gondolnunk lévıt lenni; van ugyanis lenni, semmi pedig nem van. 3. A létigének a világra eszmélés megfogalmazásában játszott szerepét növelték a belıle képzett szavak. Melyeknek a mőveleti használata elılegezzük az alábbi kifejtés egyik eredményeként adódó észrevételünket visszacsatolódik magára a világra eszmélésre, és részt vesz a világra eszmélés szerkezetének a kidolgozásában. 6

7 Kiemelkedik közülük az imént említett ousza alakkal összefüggı ouszia fınév, melynek Platón és Arisztotelész elıtt meglévı köznyelvi jelentése: az, ami valakinek a sajátja, tulajdona 15 ; vagyon 16. Az igazságtalanság elkerülése mellett érvelve és a vonatkozó törvényeket méltatva Platón egyebek mellett a következı megfogalmazásban emeli filozófiai rangra ezt a kifejezést: kai einai dé tautén geneszin te kai ouszian dikaioszünész, metakszü ouszan tou men arisztou ontosz [ ] tou de kakisztou [ ]. 17 Az idézetben elıforduló einai és (genitivuszban álló) on a grammatikai szerkezet sajátossága ugyan, de éppen a nyelvi kifejezés spontaneitásával jelzi ez a két létige-szó azt az adottságot a lenni -t és a lévı -t, aminek tetızöttségét Platón felismeri, és a köznyelvi ouszia szó alkalmazásával 18 verbalizálja. Folyamatos magyar beszédben az idézet így hangzik: Ez az eredete és a lényege (ouszia) az igazságosságnak, amely tehát középen van a legnagyobb jó [ ] és a legnagyobb rossz között [ ]. 19 Egy másik írásában pedig, miután a lélek isten által való teremtését állítja, Platón olyan matematikai és költıi eszközöket mozgósító bonyodalomban ábrázolja a lélek teremtésének mőveletét, melyben az ouszia meghatározó szerepet kap. 20 Ezúttal az ouszia önnön emelkedésében, a (többesszámban álló) on és az ousza nyelvi közremőködésével: középen, egyfelıl a szintén ouszia névvel illetett oszthatatlan/örök, másfelıl az osztható/testi ouszia között, miközben ezt a saját/os/ kétfelıliséget közülük kiemelkedve hozza össze. 21 Platón a létige melléknévi igenevébıl képzett határozószóval ontósz nevezi meg azt a magaslatot, melyre a köznyelvi használatból kiemelkedı ouszia terminussal jut. Az egyébként például már Herodotosznál 22 elıforduló, valóban, igazán jelentéső ontósz a gyökével, a létige melléknévi igenevével (on) párban, ezt mintegy önmagával nyomatékosítva, sıt, hatványozva jelzi és egyszersmind építi is az említett magaslatot. Figyeljük meg ezt az eljárást a Törvények címő munkában. Az erény -rıl értekezve Platón ennek négy faját különbözteti meg, majd az egységük mellett érvel. De viszont mindezeket együttesen is egynek kell neveznünk, írja a négyféle erényrıl, majd így folytatja: Hiszen a bátorságot is, a belátást is erénynek nevezzük, s a másik kettıt is, úgyhogy lényegükben véve (hósz ontósz onta; szó szerint: mint lévıleg lévık ) mindezek nem sokaságot képeznek, hanem egyetlenegy egységet: az erényt. 23 Megállapíthatjuk, hogy a vizsgálódás kezdeményeiben szóba kerülı erény még köznyelvi értelemben, képzetszerő győjtınévként szerepel, gondolkodási mőveletekkel megkülönböztetett fajtáinak a gondolkodási mőveletekkel kidolgozott egysége pedig filozófiai magaslat. Az elmélkedéssel, nyelvi eszközökkel, és a mentális szférában történı késıbbi szóval megnevezve: fogalmi 24 építkezéssel ily módon kiképzıdött és elért magaslaton szárnyal azután az ouszia a Lélek felmagasztosításakor. (Megjegyzem, hogy az errıl szóló írás ígéretes nagyszerősége némelyeket önkéntes halál választására késztetett, némely 7

8 elítélt pedig még a francia forradalom idején is ezt az írást olvasta, amikor a vesztıhelyre vezették, mert általa, úgy érezte, felül emelkedik a halálon). Platón tudatában van innovációjának, és innovációja filozófiai jellegének. Az Ég fölötti tájat (hüperouranion topon) még nem énekelte meg földi költı és méltóan nem is fogja megénekelni, írja 25, miután (a mítoszokhoz [görög helyesírása müthosz] és a vallásokhoz hasonlóan) magától értetıdınek vette a Túlnant, és ezt a meggyızıdését ismételten kinyilvánítva folytatja de ilyesféle lehet. Vállalkoznunk kell rá, hogy elmondjuk az igazat (aléthesz), különösen mivel a valóságról (peri alétheiasz) szólunk. A színtelen, külsı alak nélkül való, meg nem érinthetı valóság ugyanis, amely igazán létezik (ouszia ontósz ousza), csak a lélek (pszükhé) kormányosa, az ész számára létezik (monó theaté nó). Körülötte lakozik az igaz tudomány (to tész aléthousz episztémész genosz). [ ] Körútjában [a lélek] szemléli (kathora) magát az igazságosságot, a meggondoltságot (szóphroszünén) és a tudást (episztémén), de nem azt, melyhez keletkezés tapad (geneszisz proszesztin), és nem azt, amely más és más (hetera en heteró ousza) aszerint, hogy mire vonatkozik azok közül, amiket mi létezıknek (ontón) hívunk; hanem azt az igazi tudást, amely a valódi létre vonatkozik (tén en tó ho esztin on ontósz episztémén ouszan). És éppígy a többi létezıt megszemlélve (ta onta ontósz theaszamené) és betelve velük, ismét alámerül az Ég belsejébe, hazatér (oikade élthen), és a kocsis jászol mellé állítja a lovakat [Platón az isteni fogathajtás megelızıen például Parmenidész által alkalmazott müthémájának kerettörténetében adja elı a filozófiai magaslatra emelkedı elbeszélését], ambrosziát vet eléjük, majd nektárral eteti ıket. A hüperouraniosz toposz-ra, a Túlnanra való tudomásos rálátás az a filozófiai magaslat, mely a létige különbözı alakjainak használatával épül. Mondától, hittıl, hiedelemtıl abban különbözik, hogy olyan tudás (episztémé) artikulálódik általa, ami közben önnön témájává válik. Miközben artikulálódik a tudás, egyszersmind szemléli az önmaga fölé kerekedı önmagát, melyben saját számára a kiindulási valóságnál (ta onta) magasabb rendő valóság (ontósz onta) adódik. Ami a nyelvi mőveletet illeti, ebben emeltyő szerepét játssza az aléthesz melléknév, és az alétheia fınév. Annál a sajátos jelentésüknél fogva, amelyik már Platón korát megelızıleg kialakult. A homéroszi korban gyakran a mai etimológia szakkifejezésbıl ismerıs etümosz szóval megnevezett ( vaskos ) valóságtól azáltal vált ugyanis uralkodóvá az igazat mondás értelmében vett igazság jelölésére használatos alétheia szóval, illetve szóbokorral jelzett valóság, hogy meggyızıdést megalapozó nyílt vagy háttértudást foglalt magába. 26 Ebben az értelemben változik meg úgyszintén az episztémé jelentése. Nem csak az éppen elıforduló, keletkezés (geneszisz) és szüntelen mássá válás (hetera en heteró ousza) forgatagában elıforduló valamikre (ta onta) vonatkozó ismereteket foglalja magába (észrevételezzük, hogy geneszisz proszesztin kifejezésben a létige újabb alakban játszik közre a 8

9 filozófiai magaslat kiépítésében: ezúttal azt a történést jelzi, melybıl a felemelkedés indul), hanem valónál valóbb (ontósz onta) keletkezés és pusztulás nélküli, illetve fölötti valóságra tör. Melynek elért tartományát jelzi az ouszia új, kibıvült terminusa: ouszia ontósz ousza (ahol ousza a létige melléknévi igenevének a nınemő ouszia fınévvel egyeztetett nınemő alakja). Ennek az episztémé-nek az instanciája a nousz. Mely kifejezésnek az elızménye a Homérosz-nál észjárás jelentéső noosz. Ami Parmenidész felfogásában a diszkurzív gondolkodás új elemével gazdagodott, Hérakleitosz szerint kivételesen az isteni törvény ismeretére, belátására vezethet, Anaxagorasz filozofálásában pedig (immár núsz formában megnevezve) Lét-Elemként ismerszik meg. 27 Platón a külön (önfelfogásbeli, világértelmezési és etimológiai) ágból származó Lélek (pszükhé) terminussal összehozva honosítja (vissza), úgymond Égi Hazájából (ahonnan Kél, v. ö. oikade élthen), az emberbe/n/ a núsz-t. Ily módon a Szellem késıbbi karrierjét megalapozva, de benne a Parmenidész filozofálásában már figyelemreméltóan körvonalazódó diszkurzív gondolkodással 28 szemben a Szemlélıdést emelve ki és méltatva (v. ö. monó theaté nó). Platón felfogása szerint az Égi pontosabban szólva Egek Feletti, Egeken Túli (hüperouraniosz) Haza az ouszia ontósz ousza-n (is) túl van: epekeina tész ouszias. Nos, a megismerhetı dolgoknak is nem csupán a megismerhetısége származik (pareinai) a Jóról írja 29, hanem ezenfelül még a létezésük (to einai) és a lényegük (tén ouszian) is [onnan van] (proszeinai), holott pedig a Jó nem a létezı (ouk ouszias ontosz tou agathou), hanem a létezıt méltóságával és erejével messze túlszárnyalja (epekeina tész ouszias [...] hüperekhontosz). Ebben a (szöveg)összefüggésben az egymásra vonatkozó létigeszavak szövevénye melybe a (tovább-)vonatkozások mentén többletként lép be itt a pareinai ( jelen-, ott, azon lenni ) és a proszeinai (vele, azon, meg-lenni) utal önmagán Túlra. Miként az idézett megállapításra következı Barlanghasonlat egyik késıbbi fejtegetésében olvasható, ez a Túlnan ami (jegyezzük meg) létige-alakok keresztöltéseivel végzett mentális mőveletekben fejlik a nemes érzületbıl a Jó Ideája (hé tou agathou idea) 30. Amiben szemernyi sincs az érzékelhetı világból, hanem csak gondolkodással (noétou), az Ész (logosz) számára fogható fel Arisztotelész gyakran idézett megállapítása: A Lévıt sokféleképpen mondjuk (to on legetai pollakhósz) 32. Ezt azonban nem csak a Lévırıl jelenti ki Arisztotelész, hanem a létige több másik alakjának a használatáról, és több más kifejezésrıl is. A jelenlegi összefüggésben csak azokra a kifejezésekre vonatkozó megállapításait említem, melyekben elıfordul létige-alak: kijelenti Arisztotelész, hogy sokféleképpen mondjuk, a Lenni -rıl (to einai) 33, a van -ról (to eszti) 34 és (körülírással) az ousziaról 35. Hangoztatja továbbá olyan összetett kifejezésrıl is, melyben szerepel a létige egy, illetve két alakja: arról, ami van (to ti esztin) 36, illetve a Mivoltról (to ti én einai; pontos fordításban: a[z, a]mi van vala lenni ; a mondatfőzés 9

10 könnyítése érdekében a továbbiakban többnyire Mivolt fordításban említjük) 37. Ritkábban szokták idézni Arisztotelész Lévıkre vonatkozó említett mondásának a folytatását. Ennek oka részint abban keresendı, hogy a Metafizika címmel fennmaradt könyvében Arisztotelész öt különbözı helyen állapítja meg, hogy A Lévıt sokféleképpen mondjuk 38, és a megállapítását mind az öt helyen különbözıképpen tematizálja. Részint viszont, és sokkal inkább, azért maradhat el ennek az idézetnek a folytatása, mert az ötféle tematizáció különbözik egymástól, a kifejtés pedig egymástól annyira eltérı ágakon halad megjegyezzük, hogy az ilyen szövevény jellemzıje a Metafizika-könyvnek, hogy közülük egy ág követése a többi négy ág legalább valamelyes figyelembevételének kötelezettségével jár, ami terjedelmessé tenné az idézést. Mi sem követhetjük ezúttal valamennyi ágat, hanem mostani témánkban, a lét-igét szem elıtt tartva, a Mondásnak egyik olyan folytatását idézzük, melynek tematizációjában bıven fordulnak elı lét-ige alakok. Az orvosi [valami] (iatrikon) és az orvoslás/tan/ (iatriké) megkülönböztetés kapcsán Arisztotelész ezt írja 39 : Így a létezıt is többértelmően mondjuk (to on legetai pollakhósz) ugyan, de mindig egy elvhez (arkhén) viszonyítva: bizonyos dolgokról ugyanis azért mondjuk, hogy létezık (onta), mert létezıségek (ousziai), másokról meg azért, mert a létezıség (ousziasz) tulajdonságai, ismét másokról pedig azért, mert utak a létezıséghez (hodosz eisz ouszian), vagy mert a létezıség (ousziasz) pusztulásai, vagy hiányai, vagy milyenségei, vagy a létezıségre (ousziasz) hatók vagy keletkezését eszközlık, vagy mert a létezıséghez viszonyítva (prosz tén ouszian) vannak állítva, vagy mert ezek egyikének, vagy magának a létezıségnek (ousziasz) a tagadásai. Ezért mondjuk, hogy még a nem-létezı is <van> nem-létezı (to mé on einai mé on phamen). Figyeljük meg, hogy az idézett fejtegetésben határozottan megfordul az on és az ouszia viszonya az elızı szakaszban kirajzolódott viszonyukhoz képest. Platón idézett írásait tekintve ugyanis azt látjuk, hogy nyelvileg tekintve az ouszia a létige három másik alakjának (to einai, on és eszti/n/) beszédbeli szövıdése közben, által, és eközben aztán önmagára vonatkozva önállósul. Mégpedig olyan sajátos mondanivaló kifejezéséül, melynek keletkezésében jelentıs ez a nyelvi szövıdés, és amelyet immár filozófiai magaslatnak véleményezünk. Ebbıl a véleménybıl visszamenılegesen ismerjük fel az ide vezetı beszédbeli szövıdést nem csupán nyelvi, hanem egyszersmind filozófiai (késıbbi terminust használva metafizikai, még késıbbi terminust használva ontológiai ) diskurzusnak. Arisztotelész idézett szövegében viszont az ouszia olyan, már filozófiai jelentıségében készen lévı terminus, melynek viszonylatában mind a Lévık (onta), mind magának az ouszia-nak a relációi értelmezıdnek (a jelenlegi összefüggésben nem vizsgálom, hogy a viszonyuk megfordulása dokumentálható-e Arisztotelész kora elıtti gondolkodóktól fennmaradt szövegekben vagy sem). 10

11 Arisztotelész elismerte ezt az örökséget, ugyanakkor hangsúlyozta a filozófiai továbblépés szükségességét. Egyfelıl méltányolta az ouszia már ı elıtte megtörtént filozófiai kimunkálását, másfelıl elégedetlen volt ezzel a megmunkáltsággal. Megállapította, hogy a korábbi, elsı filozófia még minden dologról mintha dadogva beszélne, mivel még ifjú volt és a kezdeteinél tartott. Példának Empedoklészt említi, aki szerint a csont a benne lévı aránytól létezik (tó logó [ ] einai), ez pedig [Arisztotelész szerint; P. B.] éppenséggel a dolog Mivolta és ouszia-ja (eszti to ti én einai kai hé ouszia) 40. Máshelyütt hasonlóképpen nyilatkozik, de ezúttal Platónt (és vele együtt talán a püthagoreusokat) részben elismerve. A Mivoltot és a ouszia-t írja 41 senki sem adta vissza világosan; a leginkább még azok beszélnek ezekrıl, akik eidosz-okat (alakokat [Platón szóhasználatában az idea másik neve P. B.]) tesznek föl. Az ouszia-nak és a Mivoltnak azt a sajátos értelmét azonban, melynek kifejezését Arisztotelész a saját vívmányának tartja, ı maga definíciószerő határozottsággal nem tárgyalja, hanem több összefüggésben, és a különbözı összefüggésekben egymástól eltérı menetekben vizsgálja. Ez a bonyodalom több más terminus kifejtésében szintén megfigyelhetı. Egyik jellemzıjeként annak a világfelfogásnak, melyet elılegezzük a belátásunkat Arisztotelész ide vonatkozó könyvének (valószínőleg utólagosan adott) címét használva nevezünk metafiziká -nak. Melynek Arisztotelész, és mellette Platón a kútfıje. Az ouszia-t tárgyaló szövegek közül figyeljük meg elıször a Katégoriák címő könyv 2. fejezetében írottakat. Itt az ouszia-t Arisztotelész a to on többes számú (ta onta) exponálásakor tárgyalja. Kijelenti, hogy a Lévıkrıl van szó (tón ontón legetai), a sokféleképp pedig a rá következı, négyrészes felsorolásban mutatkozik. 42. Megállapítja összefoglalólag ismertetem, hogy a Lévık (α) részint Alanyról (hüpokeimenon) vannak mondva, de Alanyban nincsenek (pl. ember mondható egy bizonyos emberrıl, de Alanyban nincs); (β) részint Alanyban vannak, de Alanyról nem mondatnak (pl. Alanyban van valamely Grammatikai [tudás; tísz grammatiké], a lélekben, de Alanyról nem mondatik; továbbá például valamely fehér, a testben); (γ) részint Alanyról mondatnak, és benne vannak (pl. a tudás [episztémé] Alanyban van, a lélekben, és Alanyról mondatik, a Grammatikai-(tudás)ról); (δ) részint sem Alanyban nincsenek, sem Alanyról nem mondatnak (pl. valamely ember [ho tisz anthróposz], valamely ló). 43 Közbevetıleg megjegyzem, hogy miután az eddigiekben az anyanyelvi kifejezésekben rejlı értelmezésváltozatok különbözıségének a jelzéséül az eddigi idézetekben megıriztem az ouszia fordításváltozatait, a továbbiakban a Lévıség szót használom a magyar nyelvő megfelelıjeként; eljárásom indokolására a késıbbiekben térek vissza. Az ouszia-ról egyaránt szó kerül a Katégoriák könyvben az imént idézett megállapítást megelızıleg és ezt követıen. Ezúttal az utóbbi fejtegetésnek arra a részére utalunk, ahol a bonyodalom elsıdleges és másodlagos ouszia megkülönbözetésével növekszik. Elsıdleges ouszia-nak 11

12 az iménti (δ) pontban jelzett esetet nevezi Arisztotelész, másodlagos ousziaknak pedig a fajokat (eidosz-okat) és a nemeket (genosz-okat), melyekben az elsı ouszia-k vannak (hüparkhouszin). 44 A hüparkhein igére vonatkozóan megjegyzem, hogy a lét-ige helytartójaként szerepel, az eidosz és a genosz arisztotelészi problematikájával pedig nem foglalkozom a mostani összefüggésben, hanem a Lévınek az immár kétféle ouszia vonatkozásában kiütközı megosztottságára irányítom a figyelmet. A Katégóriák könyv 2. és 5. fejezetében írottakat összevetve ugyanis az adódik ebben a megállapításomban Arisztotelész állításait kivonatszerően közlöm, hogy a Lévık közül a csupasz hüpokeimenon (azaz a szerinte [kath hüpokeimenou] és a róla [en hüpokeimenó] kettısbıl kiszoruló maradék) 45 ugyan az elsı Lévıség 46, a Lévıség viszont nem Lévı sem az elsı Lévıség, sem a végsı Lévıség, sem a közbülsık valamelyike nem Lévı (tegyük hozzá pontosítás céljából ehhez a»nem Lévı«kifejezéshez: nem Lévı mint Lévı ), hanem különféle fejlemény, meghatározottság, illetve a fejleményszerőségbıl és meghatározottságból ki-/ fel-feslı Fölöttesség. 47 A Lévınek a Lévıségbıl való kimaradására felfigyelve, és ezt a kimaradást a Lévıség eredésére viszontvonatkoztatva állapítom meg összefoglalólag, hogy az elsı Lévıség a Katégóriák-ból idézett jellemzése szerint egy szál semmiben mered elı (mint csupasz hüpokeimenon csupaszsága). Metafizika címmel fennmaradt mőve VII. könyvének elsı és harmadik fejezetében Arisztotelész az imént tárgyalt szövegétıl részben eltérıen fejti ki az összefüggéseket. Miután szintén megállapítja, hogy a Lévı sokféleképpen mondatik, a sokféle felsorolásához az általa koncipiált, és a különbözı szövegeiben részben eltérıen vázolt»katégoriákat«említi (ezeknek és az ouszia-nak a viszonya külön bonyodalom), elsı helyen a Valamit (to ti esztin) hozzáfőzi: de nyilvánvaló, hogy közülük az Elsı Lévı (próton on) a Valami (to ti esztin), amelyik az ousziá-t jelöli. 48 Majd késıbb fejti ki, hogy az ouszia szintén többféleképpen, éspedig legalább négyféleképpen mondatik: a Mivolt, a katholou (Általános), a genosz (a Nem) és miután Arisztotelész kijelenti, hogy ez a három valamennyi egyesnek ouszia-ja (ouszia dokei einai hekasztou), némi vonakodás érezhetı abban, ahogyan ehhez az elsı háromhoz hozzáfőzi [ugyanis a valamennyi egyes genitivusza erre a negyedikre nem vonatkozik]: negyedikjük a hüpokeimenon. 49 Kiemelendı, hogy a Metafizika más szöveghelyein az ouszia kétrészes 50, illetve két különbözıféleképpen háromrészes 51 (az imént idézett négyrészes felosztástól részben különbözı) felosztása olvasható. A felosztások különbözıségeiben adódó bonyodalommal sem foglalkozunk most azonban, hanem megállapítjuk, hogy a Metafizikakönyvben az ouszia szemben a Katégoriák-könyv idézett szövegébıl kiolvasható egy szál semmiben elımeredés -ével szinte Mindenes 52, és ennek a megállapításnak a birtokában az elıbb tárgyalt szereplı Elsı Lévı és Lévıség viszonyának a vizsgálatára térünk. 12

13 5. Elsı Lévı és Lévıség viszonyában a Lévı mint Lévı terminus felmerülésével következett be döntı fordulat Arisztotelész filozofálásában. Terminus -ról azért beszélünk, mert a Lévı mint Lévı kifejezés használata határozottan elkülönül a létige alakjainak azoktól a gondolkodói használataitól, melyekben folytatólagos a létige köznyelvi használata. Bármennyire létige-szövevényes például Parmenidész föntebb, a 2. szakaszban idézett Mondása, nyelvhasználatában mindennapi létige-alakok vonatkoznak egymásra. Mondásának értelme, ami mindmáig szólóan egyik meghatározója lett a Nyugati Világfelfogásnak, nem új nyelvi leleményként áll elı, hanem szokványos létige-változatok összeszöv/ıd/ésében forogja ki magát. A Lévı mint Lévı szókapcsolás ellenben abban az értelemben különül el a szokványos szóhasználattól, hogy immár nem csupán bizonyos lét-ige szavakban és szavakkal mint a lenni, van, lévı, aztán ouszia keresik ezeknek a szóbeszédben elıforduló kifejezéseknek a kölcsönösségükben mutatkozó, és mélyebb jelentését, hanem a lelet értelmére bukkanva a leletet újonnan alkotott nyelvmőbe rögzítik. A Lévı mint Lévı ilyen új nyelvmő (és ilyen nyelvmő volt például az ouszia ontósz ousza Platón filozofálásában). Terminus -nak pedig ezeket a nyelvmőveket, és a hozzájuk hasonló rangra emelkedett egyéb kifejezéseket nevezzük. Nem vizsgálom ezúttal, hogy megelızıleg mely más nyelvmővek keletkeztek, és miként (Platón nyelvmőveire csak jelzésszerően utaltam az ouszia ontósz ousza említésekor). Csupán azt jegyzem meg, hogy Arisztotelész néhány más a Nyugati Világfelfogást szintén mindmáig meghatározó nyelvmő alkotásában ugyancsak jeleskedett (például a már említett to ti én einai, továbbá az entelekheia; az energeia szót akkor is ı emelte filozófiai mőszóvá, ha esetleg nem ı alkotta), és rátérek a Lévı mint Lévı exponálásának megbeszélésére. Így a Lévıt is többértelmően mondjuk (to on legetai pollakhósz) ugyan, de mindig egy elvhez (arkhén) viszonyítva [...] föntebb idézett kijelentésének 53 (ahol a Lévı helyett még meghagytam az ott citált fordításban használt létezı szó szerepelt) már az elızményében leszögezi Arisztotelész ezt a véleményét A Lévıt többértelmően mondjuk ugyan (to d on legetai men pollakhósz), de mindig Egy-hez (prosz hen) és egyetlen természethez (mian tina phüszin) viszonyítva 54 (az arkhé és a phüszisz eme két szövegbeli alternálásának kérdésével most nem foglalkozom), a Lévı mint Lévı terminust pedig még elıbb exponálja. Van egy bizonyos tudomány (episztémé) írja 55, amelyik a Lévıt mint Lévıt szemléli (theórei on hé on), és azokat, amik ennek önmagának vannak (ta toutó hüparkhonta kath auto). Megjegyzem, hogy a hüparkhein igét szemben azokkal az elterjedt fordításváltozatokkal, melyek ezt az igét a hozzájárul, hozzátartozik, vele jár, alapul fordulatokkal adják vissza ebben az összefüggésben is, miként föntebb, Létige-variánsnak tekintem. Hangsúlyozva ezzel a nyelv/észet/i állásfoglalással, hogy Arisztotelész szövegében nem járulékos valamikrıl van szó a Lévı mint Lévı 13

14 exponálásakor, hanem magáról a Lévı mint Lévı -rıl. Ezt a felfogást bizonyítja, hogy néhány mondattal késıbb, amikor Arisztotelész az önmaga terminust ezúttal a szokványos létige egyik alakját, a fınévi igenevét használva (einai kath autén) nyomatékosítja 56, ı maga hangsúlyozza, hogy a Lévı Elemei nem járulékos/ság/ szerint vannak, hanem amint (a mondást értelmezı szócskaként tegyük hozzá:»szintén«) Lévık (ta sztoikheia tou ontosz einai mé kata szümbebékosz [a szümbebékosz a járulékos bevett arisztotelészi terminusa], all hé on). Ezért kell nekünk is állapítja meg Arisztotelész fejtegetésének zárszavaiként a Lévı mint Lévı-nek az elsı okait (tou ontosz hé on tasz prótasz aitiasz) felfognunk. 57 A Lévı mint Lévı terminussal történelmileg újonnan jelentkezı mondandó a Világ Innenre és Túlnanra megoszlásának Innenrıl kiinduló diszkurzív gondolkodásban való felfogásának a megrögzülése. Ez a megoszlás ısi képzet (melynek adódását most nem vizsgáljuk), ami sokféleképpen artikulálódott és elaborálódott a mítoszokban, a nyugati értelemben vett filozófia elıtti gondolkodásban és a preszókratikus filozófusok elmélkedéseiben, majd pedig egyszerre költıi és gondolkodói magaslaton Platón életmővében. Arisztotelész korszakos újdonsága abban áll, hogy a (persze, korabeli) Tudomány alapulvételével vizsgálódott Isten és a Lélek ügyében. Feladatként azt tőzte maga elé, hogy a mindennnapi elıfordulások felıl építsen utat a világ koronájaként tündöklı Szellemhez (vegyük itt az Anaxagorasz által már korábban»világ-elvvé«tett nousz szónak 58 és a Metafizika XII. könyvében jelesül noészisz-re ágazó szóbokornak ezt az értelmét). Ami/aki persze az Arisztotelész által kezdeményezett eljárással a Túlnanban (az addigi hiedelmeknél, hiteknél, tudomásoknál, sejtelmeknél stb. erısebben) igazolódva és (az eddig érzett és vélt hatásánál) hatékonyabban igazgat/hat/ja az Evilágot. Arisztotelésznek nem sikerült ugyan ez az útépítés pontosítsunk: neki sem sikerült. A kísérlet nagyszerősége, a kudarc viselése és a vállalkozás hívság/osság/ának elfedıdései azonban egyaránt jellemzıi annak a Méltóságnak, ami ebben a próbálkozásban keletkezett. És jellemzıje eme Méltóság Mővének, ami az ı mérvadó könyve (történetesen valószínőleg véletlenszerően kapott) címe nyomán (nyugati) metafizika néven ismeretes. 6. Egyelıre azonban ennek a (metafizika-)történetnek az elején tartunk; nézzük a metafizika kiképzıdését a Lévı mint Lévı terminus vonatkozásában. Elıször a Metafizika VI. könyvének 1. fejezetébıl idézünk, melyben Arisztotelész a Lévı mint Lévı-re vonatkozólag vizsgálódik. A Lévık (tón ontón) Elveit Okait kutatjuk írja a fejezet elsı mondatában, éspedig nyilvánvalón mint Lévıket (hé onta). 59 Megállapítja, hogy a természettan és a matematika szemlélıdı tudomány (theórétiké), majd arra a következtetésre jut, hogy van még egy harmadik szemlélıdı filozófia : a teológiai. Ez a következtetése feltételes premisszákon alapul. Ha azonban van Valami Örök, Nem-mozg[at/hat/]ó (akinétosz) 60 és Különálló (khóriszté; Különvaló) 61, akkor világos, hogy ennek megismerése 14

15 szemlélıdı tudomány [...] Ez a mondat még az idézett következtetés elıtt szerepel, majd az idézett következtetését szintén feltételes módban folytatja: [...] mert kétségtelen, hogy ha valahol az Isteni van (hüparkhei), ilyen természetben van (hüparkhei), és a legtiszteletreméltıbb tudománynak a legtiszteletreméltóbb Nemrıl (genosz) kell szólnia. 62 A fejezet utolsó mondatában pedig Arisztotelész a Lévıség beiktatásával, de még mindig feltételes módban erısíti meg, mintegy az elsı mondat kibıvített refrénjét írva, hogy ha pedig van Nem-mozg[at/hat/]ó Lévıség (ei d eszti tisz ouszia akinétosz), akkor ez a (természettannál) elsıdlegesebb (tudomány) és Elsı Filozófia [...], és ez szemlélıdne a Lévırıl mint Lévırıl (peri tou ontosz hé on) [...]. 63 Az idézett gondolatmenet értelmében a metafizika kiképzıdésének fı kérdése az, hogy a feltételes módban említett Isteni -rıl szerezhetı-e bizonyosság. Mielıtt azonban ezzel a problémával foglalkoznánk, a Lévıség diskurzusba iktatása kapcsán az a kérdés merül fel, hogy mi a viszony egyfelıl Lévı mint Lévı, másfelıl Lévıség között. Ami a Lévı mint Lévı-t illeti, emlékezzünk a Sokféleképpen mondatik egyik, föntebb idézett szövegére: A Lévıt többértelmően mondjuk ugyan (to d on legetai men pollakhósz), de mindig Egy-hez (prosz hen) és egyetlen természethez (mian tina phüszin) viszonyítva 64. Ebben a kijelentésben ugyanis a Lévı és az Egy viszonya mutatkozik a Lévı mint Lévı tekintetében. Ezt a viszonyt többízben tárgyalja Arisztotelész. Módszertani szempontból rendkívül bonyolult azonban azoknak a szövegeknek az elemzése, melyek a Lévı és az Egy témájában Arisztotelész-tıl idézhetık, mert egymással kapcsolatos említésük aminek többértelmőségét hangsúlyozta Arisztotelész 65 a vitatkozásokkal kapcsolatban talán még inkább szerteágazik a különféle vonatkozásaikban, mint sok más központi jelentıségő kifejezésnek (például eidosz, hülé, energeia, dünamisz) a tárgyalása. Ennek az Arisztotelész-re jellemzı, ismételten hangsúlyozott szövegbonyolódásnak a szem elıtt tartásával, ugyanakkor a leágazások követésétıl a témánál maradás érdekében ezúttal is tartózkodva csupán négy szövegbıl idézek 66. A keresett tudomány a Metafizika-könyvben végsı és elsı dolgokról értekezve munkált metafizika témáit kutatva Arisztotelész 67 az Elvek (arkhasz) vs. egyetemes (katholu), vs. végsık (eszkhatón) vs. elsı Nemek (prótón genón) aporetikájában veti fel, hogy az utóbiakkal kellene foglalkozni. Eszerint pedig a Lévıvel és az Eggyel. Azonban ennek a kettısnek a tárgyalása a Nemek aporetikájába torkollik (megemlítem, hogy az itt felmerülı aporiákat tárgyalta másutt 68 Arisztotelész); aztán a következı fejezetben már az egyes dolgok és az ouszia aporetikájába akadva folytatódik a fejtegetés. A Nemekrıl szólva írja eközben Arisztotelész: Ezek lennének a Lévı és az Egy, mert ezekrıl feltételezhetı leginkább, hogy átfogják (periekhei) az összes Lévıt, és ezek hasonlítanak leginkább az Elvekhez azáltal, hogy [mindkettı] természettıl fogva Elsı. Pusztulásukkal pedig velük a többiek is megszőnnének; minden ugyanis Lévı és Egy. 69 Majd az orvoslás példa kapcsán ezt írja: Nem tesz 15

16 azonban különbséget (diapherei d ouden), hogy a Lévı visszavezetése a Lévıre vagy az Egyre történik-e. Mert ha nem is ugyanaz a Lévı és az Egy, hanem másféle, felcserélhetık; ugyanis az Egy Lévı is valamiképpen, és a Lévı Egy is. 70 Nem sokkal megelızıleg viszont ezzel az utóbbi kijelentéssel szöges ellentétben állapítja meg Arisztotelész (de ne felejtsük, hogy mindkét szöveghely az aporiák tárgyalásából való!), hogy tévedés ugyanis, hogy minden Lévı Lévıség 71 Végül a negyedik, most felhozandó idézet: Arisztotelész megállapítja, hogy az Egy semmi más a Lévı mellett. Továbbá valamennyi egyes [valaminek a] Lévısége (hé hekasztou ouszia hen esztin) Egy, mégpedig nem járulékosan, és hasonlóképpen éppen valami Lévı. Úgyhogy ahány fajtája van az Egynek, éppen annyi fajtája van a Lévınek is [ ] 72. Ennek a megállapításnak a kontextusában nyilvánítja ki Arisztotelész a meggyızıdését, hogy van tudomány ez az Elsı filozófia!, amelyik a Lévı mint Lévı vizsgálatára hivatott 73. A Lévı és az Egy Lévı mint Lévı vonatkozásában vázolt bonyodalmából a Lévıségre történı, legutóbbi idézetben megfigyelhetı kiágazást emelem ki. Ez a kiágazás egyszersmind visszacsatolódás persze a Lévı kiindulási problemtikájára, mellyel Arisztotelész metafizikát építı diskurzusa részben a hagyományok átöröklésével tulajdonképpen kezdetét veszi. Az iménti idézetben megfigyelhetı kiágazás azért kiemelendı, mert az Elsı filozófia irányzásában a Lévı mint Lévı-t átfogó Lévıség kérdése vetıdik fel a menetében. 7. A Metafizika XII. könyvét, amelyik az istenséggel célzottan foglalkozó egyetlen írás a Corpus Aristotelicum-ban, Arisztotelész azzal kezdi, hogy vizsgálódásának tárgya a Lévıség. 74. Ezt követıen adja a Lévıség egyik háromrészes felosztását 75, melyre futólag utaltam már föntebb, amikor az ouszia különféle felosztásai kerültek szóba. A most tárgyalt hármas felosztást a további részleteire tekintettel háromszoros jelöléssel ellátva sorolom fel 76 : I. érzékelhetı (aiszthété) Lévıség, mégpedig I/1 örök (aidiosz), I.2 romlandó (phtharté); II.3 változhatatlan (akinétosz; nem-mozg[at/hat/]ó); II.3a különálló (khóriszté; különvaló), II.3aα az eidosz-ok, II.3aβ a matematikai dolgok (ta mathematika); ezt a kettıt némelyek azonosnak veszik. Az I.-gyel a fizika, a II.-vel pedig másféle tudomány foglalkozik (t. i. a metafizika ), ha ugyan nincs mindezeknek közös Elvük (arkhé). Észrevételezzük, hogy a felosztás logikáját követve beszélhetünk még II.3b (változhatatlan, mozdulatlan/mozgathatatlan) nem-különállóról, ami nem szerepel azonban a felsorolásban. Vegyük észre, hogy a feltételes módban történı fogalmazásból, mellyel Arisztotelész megjelelölte a maga számára a szemlélıdı filozófiai, azaz a teológiai vizsgálódást ( Ha azonban van Valami Örök, Nem-mozg[at/hat/] és Különálló, akkor világos, hogy ennek megismerése szemlélıdı tudomány [...] 77 ), ezúttal deklarációra vált. Ebben a nyilatkozatban isten arisztotelészi terminológiája elılegezıdik a II

17 II.3a (és az ide át is értendı I/1) címén (melyre vonatkozólag jegyezzük meg, hogy az I-II3a ouszia-féleség megülönböztetése megfelel Platón hármas felosztásainak 78 ). Mielıtt azonban ezt a terminológiát idéznénk, teszünk két további észrevételt. Hangsúlyozzuk, hogy fenntartással csak az I. és a II. sor közös Elvére vonatkozólag él Arisztotelész. Ez a fenntartás azonban nem érinti az isteni Lévıséget, hanem Evilág és Túlnan Egyességét illetı kétségét fejezi ki. Ami viszont az Elsı filozófia néven meghirdetett programja bevált/hat/atlanságát jelzi. A Metafizika XII. könyvének 7. fejezetében azután istent Arisztotelész a következı, a Metafizika XII. könyvének 1. fejezetében deklarált (II.3 + II.3a, valamint I/1) terminusok megismétlésével tekinti bizonyitottnak: Hogy tehát van (esztin) olyan Lévıség, amelyik örök, nemmozg(at/hat/)ó és az érzékelhetı dolgoktól különvaló, az világos a mondottakból A Metafizika XII. könyvének 1-7. fejezetében mondottak azonban a van vonatkozásában csak abban az esetben bizonyító erejeőek, ha lévı - nek (= van -nak; a jelenlegi téma mostani összefüggésében a létige eme két alakja között nem teszünk egyelıre különbséget) vesszük azt (is), amit csupán gondolunk. A mostani összefüggésben nem foglalkozom sem az Átélés egyéb változataival például képzelet, sejtelem, ötlet, sem az Átélés közlésének különféle változataival (beszédnyelv, ennek írásba foglalása, másféle jelrendszerek stb.), sem Átélés és Közlés (jelesül gondolat és beszédnyelvi artikuláció) viszonyainak kérdésével. A szóban forgó bizonyítás erejének elbírálásához elegendı ugyanis figyelembe vennünk azoknak a nyelveszközöknek a használatát, melyeket Arisztotelész igénybe vesz a létige alakjai közül, továbbá melyeket ezeknek a létige-alakoknak a vonzáskörébe állít, és melyeket a nyelvet mővelve ı maga képez. Figyeljük meg a Lévıség kifejezés egymástól elütı használatait Arisztotelész két különbözı fejtegetésében. Egyik fejtegetésében, ahol az ouszia és a to ti én einai összefüggése szóba kerül, Arisztotelész ezt írja: Általánosan elismertek a természeti ouszia-k, például a tőz, föld, víz, levegı és más egyszerő testek, továbbá a növények és ezek részei, az élılények és az elılények részei, és végül az égbolt és az égbolt részei. [ ] A vizsgálódásunkból következik egyébként, hogy ouszia a Mivolt (to ti én einai) és az alapulszolgáló (to hüpokeimenon). [ ] Minthogy azonban a Mivolt ouszia, aminek a nyelvi kifejezése a meghatározás (toutou de logosz ho horiszmosz), ezért adtunk meghatározást a meghatározásról, és arról is, ami az önmaga szerinti. [ ] Most pedig az általánosan elismert ouszia-kkal foglalkozunk. Ezek érzékiek. Az érzéki ouszia-knak pedig mindnek van hülé-je [anyaga {ez a sokértelmő hülé szónak 80 az átalányban vett megfelelıje; P. B.}]. Ouszia pedig az alapulszolgáló, éspedig másként a hülé (hülé-nek mondom azt, ami nem Mő/ködés/ben-történés által lévı ez [itt] valami [mé tode ti ousza energeia] 17

18 { ez [itt] valami kifejezéssel a tode ti-t fordítom, Mő/ködés/ben-történés kifejezéssel pedig az energeia-t; P. B.}, hanem lehetıség szerint tode ti), és másként a nyelvi kifejezés (logosz) és az alak az a lévı, ami tode ti, a nyelvi kifejezés szerint külön-/leválasztott, harmadszor pedig [szintén ouszia] az ebbıl a kettıbıl álló, aminek egyedül van keletkezése és pusztulása, és ami egyszerően külön-/le-választott (khóriszton haplósz); ugyanis a nyelvi kifejezés szerinti ouszia-k némelyike külön-/le-választott, némelyike nem. 81 Ebbıl a sőrő terminus-szövetbıl, melynek felfejtése minden egyes terminus vonatkozásában Arisztotelész metafizikájának a részleteibe ágazik el és szövıdik tovább (ismételten hangsúlyozom, hogy az ilyenféle sőrőség jellemzı Arisztotelész szövegeire, és gyakran megfigyelhetı), a mostani összefüggésben a következıket emelem ki. (1) A Lévıség sokféle közismert példányának egyik közös jellemzıje az, hogy nem csupán esetiek, hanem a saját elıtörténetükben gyökereznek. Ezt a tulajdon elıállássá-felfutásukat fejezi ki sajátos igeidı-duplikációval Arisztotelész: to ti én einai; az, ami van vala lenni, röviden szólva: a mivolt -uk. (2) Ouszia nem csak a Mivolt, hanem az alapulszogáló; mint elsı alapulszolgáló pedig differenciálatlan konkrét adottság 82, ami háromféleképpen tagolódik (hülé, alak, és ami e kettıbıl áll; pl. bronzanyag, bronz-forma, bronz-szobor) 83, és közülük a hülé a kijelentések végsı mondattani alanya, de önmagában meghatározatlan, mint pl. az, ami a nyál közelebbi minıségeinek alapjául szolgáló elsı hülé 84. (3) A nyelvi kifejezést Arisztotelész ebben a vonatkozásban határozottan megkülönbözteti attól, amirıl a beszédben (és a logikában) szó van. 85 A Lévıség kifejezés egymástól elütı használatainak megmutatása céljából a Metafizika istenséggel foglalkozó XII. könyvébıl idézek másik szöveget. Mert lehet (endekhetai), hogy az, ami lehetıséggel (dünamin) bír, nem történik Mő/ködés/ben (mé energein) érvel Arisztotelész a mozgás és mozgatás vonatkozásában, majd így folytatja: Nem ér tehát semmit, ha Lévıségeket teszünk meg örökkévalóknak, mint azok, akik az ideákat (eidé) teszik meg [örökkévalóknak], ha nincs bennük olyan elv (arkhé), ami változtatni képes; sıt, még ez sem volna elegendı, se más Lévıség az ideák mellett, mert ha a Lévıség nem fog Mő/ködés/ben történni (energészei), akkor nem lesz mozgás. Sıt, ha Mő/ködés/ben történik, a Lévısége azonban lehetıség (dünamisz), akkor sem lenne örök mozgás, mert lehet (endekhetai), hogy a lehetıség szerint Lévı (dünamei on) akár nincs is (mé einai). Kell tehát, hogy legyen (dei ara einai) olyan Elv, melynek Lévısége Mő/ködés/ben-történés (energeia). Továbbá ezeknek a Lévıségeknek anyag nélkül kell lenniük (tasz ouszias einai aneu hülész); örökkévalóknak kell pedig lenniük, ha van bármi is, ami örök. Mő/ködés/ben történıként [kell] tehát [lenniük]. 86 Vegyük észre, hogy Arisztotelész világfelfogásában a Lévıség vonulatot alkot. Ennek a vonulatnak az egyik Vége az éppen-csak-hogyelıforduló Környezet-Valami (ennek nevesítésére szolgál az elsı hülé -nek 18

19 megfelelı tode ti). A másik Vége pedig az örök, érzékelhetı dolgoktól különvaló, nem-mozg(at/hat/)ó de (mint Arisztotelész az istenségrıl szólván kijelenti 87 : [ugyanakkor másegyebet] mozgató, és ekként Elsı mozgató ouszia aneu hülész. Megjegyzendı, hogy szintén erre a két Végre jut Arisztotelész például az eidosz és a hülé párban járásának és a Mivoltnak a vizsgálatakor. A mostani összefüggésben azonban ezeknek a vonatkozásoknak az elemzésétıl eltekinthetünk. Ugyanis az Innen és Túlnan (a) megkülönböztetésének, (b) jellemzésének és (c) kapcsolatának a kérdése merül fel az említett két Vég észrevételezésekor, ennek a kérdésnek az arisztotelészi kutatásokból következı megválaszolás-kísérlete viszont egyazon eredményre vezet az eidosz/hülé pár vagy a Mivolt fókuszba állításakor, mint a Lévıség viszonylatában. Ez az eredmény abban foglalható össze, hogy Arisztotelész istent - bizonyítása nem egyéb, mint verbális konstrukció. A van (esztin) ennek a verbális konstruktumnak a vonatkozásában csupán ennek a verbális konstruktumnak az elıfordulását jelenti. Figyelembe véve, hogy Arisztotelész istent -jellemzésében kulcsfontosságú szerepe van a létige egy másik alakjának, a Lévıségnek, egyfelıl a Lévıség, másfelıl a rá vonatkozó van viszonyában, és fordítva azaz a Lévıség és a van kölcsönviszonyában Létige-forgalom állapítható meg. A verbális konstrukció (ne feledjük, hogy a verbum [egyik] jelentése ige ) ennek a Létige-forgalomnak a nyelvi forgalmazása. Nyelv-Médium mővelése Nyelv-Médiumban. 9. Ha észrevételezzük, hogy Arisztotelész istent -bizonyítása csupán Nyelv-Mő, akkor az a kérdés merül fel pontosabban szólva tolakszik elı sürgetıleg a vizsgálódás hátterébıl és körülményei közül, ahová a bizonyítás nyelvenkívüli célzatának követése közben a bizonyítás fókuszából átmenetileg kiszorult, hogy miért fontos mégis ez a bizonyításkísérlet? Sikerül-e bizonyítania valamit egyáltalán? Miért szólítja meg az embert, ha csupán verbális konstrukció? Válaszunk a következı: Azért, mert az emberrıl az ember Végsı Határaira menetelének mentén szól egy ember által. Ami pedig Arisztotelészt magát illeti, aki ezt a bizonyítást megkonstruálta, az egy ember által megjelölést eléggé nagy valószínőséggel általánosíthatjuk : ı a nyugati ember nyelvén és nevében szól. Ebben a menet/el/ben mutatkozik meg Arisztotelész gondolkodás-, világfelfogás- és mentalitás-történeti Újdonsága: a Túlnan szekularizációja. Szekularizációnak ebben az összefüggésben a Környezet-Dolgokból kiinduló tételes, diszkurzív lépések egyre hosszabb sorában történı Rá- Menetelt nevezzük arra, amirıl szó van. A Metafizika-könyvben legfıképpen a Túlnanról van szó. Isten a Túlnan egyik hagyományos neve, ezért nevesíti Arisztotelész az általa mővelendı legtiszteletreméltóbb tudományt»teológia«címén. Ily módon az istent -bizonyítása a Túlnanrólvaló bizonyságszerzés kísérlete. A szekularizáció pedig ebben a 19

20 vonatkozásban azt jelenti, hogy Arisztotelész a Környezet-Dolgokban való, Környezet-Dolgokkal együtt-mőködés által történı eligazodás módszerével (methodosz) keresi és építi azt utat (hodosz) a Túlnan felé. Hangsúlyozandó, hogy ennek az eljárásnak nem megkerülhetetlen elıfeltétele sem a Túlnanról való Tudomás (szerzésének), sem a Környezet- Dolgok elıfordulása (mikéntjének), sem pedig e kettı összekapcsolása (indoklásának) kérdése. Mindhárom adódhat spontán, hagyományszerően, természetesen. Arisztotelész sem ezekkel a kérdésekkel foglalkozik (érdemben) ezek a kérdések a mentalitás-történet késıbbi szakaszaiban merülnek fel (legalábbis élezıdnek ki), hanem az Innen vs. Túl Határ Esete és Ájárhatósága, illetve Átlépése foglalkoztatja. Ezért mondjuk, hogy az ember Végsı Határaira menetelének mentén szól az emberrıl a filozofálása. Arisztotelész-nek ebben a Beszélyében a Határ nem direkt jelentıségben szerepel, hanem a diszkurzív gondolkodás és megfogalmazás Túlnanra irányzásának stratégiájában és manıvereiben elıkerülı téma. Hol áttételesen, hol nevesítve, hol pedig csupán háttérben lappangva. Mindenesetre, a Túlnanra irányulás Közben kerül elı, merül fel, jelent nehézséget, akadályt, korlátot. Az irányulás diszkurzív ki- és megdolgozása mutatkozik nem csak szószerint nevesítve, hanem gyakran áttételesen és körülményesen a Határ terminusában. Nem csupán a (Végsı) Vég (vagy a Vég-telen, az apeiron) kérdéseként, hanem már a (Végsı) Vég felé Menetel problémájaként. Ennek megfelelıen mondjuk, hogy Arisztotelész filozofálásának az a történelmi újdonsága, hogy az emberrıl az ember Végsı Határaira menetelének mentén szól. 10. Az említett Újdonságot észrevételezve idézzük fel az iménti öt szakaszban vázolt lépéseket a Metafizika-könyv mostaninál részletesebb elemzésekor a lépések száma növekszik, és felmerülnek másféle tematizációk, melyekben az Újdonság, az ember Végsı Határaira menetele kirajzolódik. A Lévıt sokféleképpen mondjuk kijelentés kapcsán a lét-ige néhány alakját és a szövıdésüket vettük elıször figyelembe. Megállapítottuk, hogy Arisztotelész diskurzusában a Lévıség nem csupán kiemelt szerepet játszik, hanem olyan kész terminus, melynek viszonylatában értelmezıdnek mind a Lévık, mind pedig magának a Lévıségnek, mint újonnan kiképzıdött viszonyítási alapnak a relációi. A Lévıség ebben az értelemben föléje kerekedik a Lévınek. Ugyanakkor a Lévıség olyan vonulatot képez, melynek egyik végletén szinte Mindenes ugyan, a másik végletén azonban mondhatni egy szál semmiben mered elı. Ezt a vonulatot figyelembe véve Lévı és Lévıség viszonya reartikulálódik. Nevezetesen az Elsıség vonatkozásában. Ami a Lévıséget illeti, vonulatának két, egymással átelleni Végén egyaránt Elsı az, ami Egyszerő. Ugyanis a Lévıség-vonulat [Leg]Végére jártakor nincs már, illetve nincs még Egy és Más(ik [»Egy«]), ami viszonyul/hat/na Egyhez- 20