I. ELŐZMÉNYEK, ÉS A TERVEZETT MÓDOSÍTÁS CÉLJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I. ELŐZMÉNYEK, ÉS A TERVEZETT MÓDOSÍTÁS CÉLJA"

Átírás

1 I. ELŐZMÉNYEK, ÉS A TERVEZETT MÓDOSÍTÁS CÉLJA Alcsevica Pomáz legnagyobb újonnan beépítésre szánt területe; a teljes kiépülés után közel 1000 lakással, és a hozzá tartozó alapfokú intézményekkel, valamint sport-rekreációs területeivel önálló városrész lesz. Az egyébként önkormányzati tulajdonú telkeket korábban nagyobb egységekben szerették volna értékesíteni, hogy erre szakosodott cégek akciószerűen építhessék be a területet. Az akkori szándékok szerint 4 tömbben sorházakat szerettek volna építeni, ezért a szabályozási terv zártsorú beépítést tett lehetővé. Az elmúlt években az akciószerű építés jelentősen visszaszorult, és ezekre a telkekre sem sikerült vevőt találni, ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy inkább olyan telkek kialakítását kezdeményezi, ahol a környezethez hasonlóan egyedileg építhető, szabadonálló, családi házas beépítés valósítható meg. A Szabályozási Terv és a Helyi Építési Szabályzat módosításának célja, hogy az Alcsevica területén található 4, zártsorúan beépíthető kertvárosi lakó övezetbe sorolt tömb szabályozása olyan módon változzék, hogy a beépítés szabadonálló legyen. II. A TERVEZÉSI TERÜLET, ÉS KÖRNYEZETE Domborzat, táji adottságok, településkép A hegyek karéjában fekvő Alcsevica mindig is rossz termőhelyi adottságú, jórész gyep, az alacsonyabban fekvő területeken vizenyős, nádas terület volt. A meredekebb Susnyár hegy itt ellaposodik, enyhe lejtővel lejt keleti irányba, a Duna felé. A magasabb területekről lefolyó csapadék korábban rendezetlenül folyt szét a domboldalon, később mederbe terelték: az árok mentén spontán települt meg a vízkedvelő növényzet. Alcsevica területe jelenleg nem beépített, a tervezett fejlesztésekig parlagon hagyott. A tervezett alcsevicai lakóterületek a településhez a nyugati oldalon kapcsolódnak; a csendes, zöldövezeti jellegű Susnyár lakóterülete kertvárosi jelleggel, folyamatosan épül be. Hamarosan várható, hogy a telkek értékesítését, és az előközművesítést követően a tervezési terület körül is beépül a domboldal: a szomszédságban családi 1.

2 házas, míg a településhez közeledve intenzívebb, kistársasházas beépítésre van lehetőség. Észak és nyugat felől a tervezési területet külterület övezi, mely része a Natura 2000 hálózat kiemelt jelentőségű különleges természet-megőrzési területének. A védett területek északon Szentendréig nyúlnak. A tervezési terület 4 tömbje a Susnyár pataknak nevezett, de valójában csak időszakos vízfolyást kísérő zöldsávtól északra, azzal határosan helyezkedik el. Tulajdonviszonyok, földhivatali adatok A tervezési terület 100 %-ban önkormányzati tulajdon. A 2004-ben jóváhagyott terveknek megfelelően a korábban általában gyepes tervezett lakóterületeket kivonták a művelés alól, így ezek ma kivett területek. Ezzel egyidejűleg megtörtént a belterületbe vonás Alcsevica önkormányzati tulajdonú részén. A tervezett utak területeit közterületként tartják nyilván. Az érintett 4 tömbben a tömbön belüli telekosztás még nem történt meg, ellentétben a többi lakóterülettel, ahol a tömböket felosztották lakótelkekre és értékesítették azokat. III. HATÁLYOS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK Hatályos településszerkezeti terv A településszerkezeti terv Alcsevicára vonatkozó módosítását 2004-ben, a szabályozási tervvel párhuzamosan készítették. A kisvárosi lakó területek szintterület-sűrűségét 1-ben, a kertvárosiakét 0,5-ben határozták meg. 2.

3 2010. májusában elkészült a város településrendezési terveinek átfogó felülvizsgálata. Az Alcsevica városrészen a területhasználatban, és az úthálózatban a júniusban hatályba lépett településszerkezeti terv nem hozott változást. A terület egy részét a hatályos településszerkezeti terv beépítésre szánt területfelhasználása, és belterületi fekvése ellenére az Országos Területrendezési Terv (OTrT) a évi XXVI. Törvény 2008-as módosítása során az országos ökológiai hálózat részeként, azon belül a beépítésre szánt terület kijelölését tiltó ökofolyosóként szabályozta. A 2010-ben jóváhagyott átfogó felülvizsgálat során a természetvédelmi hatóság hozzájárult a már belterületbe vont Alcsevica beépítésre szánt területkénti felhasználásához. A hatályos szerkezeti terv tehát feltünteti a DINPI által meghatározott ökológiai hálózatot, miközben Alcsevica teljes területét beépítésre szánt területként jelöli. Hatályos szabályozási terv és a HÉSZ Alcsevica beépítését lehetővé tévő szabályozási tervet az Önkormányzat képviselőtestülete 2004-ben hagyta jóvá. Ezt a tervet 2007-ben módosították, de a területhasználat nem változott, a lakóterületek a korábbi terveknek megfelelően kisvárosi, és kertvárosi lakóövezetek maradtak. A 2010-ben jóváhagyott szabályozási terv az alcsevicai építési övezeteket beillesztette a város rendszerébe, így az övezetek átszámozásra kerültek. A hatályos szabályozás szerint az alcsevicai kertvárosi lakó övezetekben egységesen, így a tervezés tárgyát képező 4 tömbben is a beépíthetőség 30 %, a megengedett legnagyobb építménymagasság 5m, a legkisebb zöldfelületi arány 50 %. A 4 tömb esetén a tervezett beépítés zártsorú, míg a kertvárosi lakóterület többi részén szabadonálló. A Helyi Építési Szabályzatban az építési övezetek előírásai tartalmilag a korábbihoz képest nem változtak. Az Általános építési előírások, építmények kialakításáról szóló 6. (1)-(15) bekezdései általánosan, az egész településre vonatkoznak: (7) Az előkertek mélységét a környezetben kialakult beépítésnek megfelelően kell meghatározni. Az új építési övezetté váló területeken, vagy ha az adott telek környezetében nincs kialakult beépítés, az előkert mélysége legalább 6 m. Az oldal- és hátsókertek kialakítására az egyéb jogszabályok vonatkozó előírásai a mértékadók minden olyan esetben, ahol e szabályzat ettől eltérő értékeket nem határoz meg. (10) Az építési övezetekben az egyes homlokzatmagasságok nem haladhatják meg az övezetre vonatkozó építménymagasság 1,25 szeresét. (11) Az építési övezetek területén kerítés legfeljebb 80 cm lábazattal 30 %-ban áttört kerítésmezővel - a fokozott zajvédelemmel érintett közintézmények területén, ill. az értékvédelemmel érintett területen természetes anyaghasználat (kő, tégla, vakolt felület) mellett tömör kerítés is- építhető. (12) Támfal a szomszédos telekhatároktól legalább 1 m-re építhető 3.

4 A korábbihoz hasonlóan vannak Alcsevicán specifikusan alkalmazandó szabályok. A fentebb említett 6. (16) bekezdése már csak Alcsevicára vonatkozik: (16) Az Alcsevicze területén az általános szabályok az alábbiakkal együtt érvényesek: a) Építési munkát végezni -beleértve a közlekedési, illetve közmű létesítmények, műtárgyak építését is- csak talajmechanikai szakvélemény alapján lehet. b) Telken belül két épület között legalább az építési övezetben megengedett legnagyobb építménymagassággal megegyező távolságot kell tartani. c) Bármelyik építési övezetben rendszeres (napi) tehergépjármű-forgalommal járó, vagy épületenként 15 személygépkocsi/óra forgalmat vonzó, -nem lakó- funkció csak olyan telken helyezhető el, ahol az adott funkciót tartalmazó épület legalább 16 m szabályozási szélességű útról közvetlenül megközelíthető. d) A közművek építményei minden építési övezetben elhelyezhetők. e) Telken belüli út burkolatának széle a szomszédos telekhatártól legalább 2 m távolságra lehet. Az út és a telekhatár közötti sávban legalább 2 m magasra növő sövénnyel, cserjesorral kell betelepíteni. f) Telken belül önállóan hirdetőberendezést, reklámot elhelyezni nem szabad. Épületeken és kerítésen a funkciónak megfelelő cégfelirat, információs tábla elhelyezhető, melynek mérete legfeljebb 1 m 2 nagyságú lehet. g) Alcsevicze területén a közterületi, vagy magánút felőli telekhatáron épített kerítés tömör része legfeljebb 80 cm magas lehet, felette 2,00 m-es magasságig legalább 80 %-ban áttörten alakítandó ki. Két méternél magasabb kerítés nem építhető. Alcsevicán, mint teljesen újonnan kialakítandó városrészben, a közterületek kialakítása is az általánosnál részletesebben szabályozott. A Közterületek kialakítása, nyilvántartása és használatáról szóló 12. (2), csak az Alcsevicai közterületekre vonatkozóan előírja, hogy: d) A járdákat közterületen legalább 2 m szélességben szilárd burkolattal kell kialakítani. e) Az iskola, óvoda előtti útszakaszt veszélyessége miatt a környező utak burkolatától eltérő színű burkolattal kell ellátni. f) Az utcákat, sétányokat legalább egyik oldalon fásítani kell. g) A 16 m, vagy annál nagyobb szabályozási szélességű utcák, utak területén a közművek helytakarékos elhelyezésével, az útpálya mindkét oldalán fásított zöldsávot kell kialakítani. h) A 16 m, vagy annál nagyobb szabályozási szélességű utakat aszfalt burkolattal kell ellátni. i) A 12 m szabályozási szélességű utcák vegyes használatú útként is kialakíthatóak. Ebben az esetben megfelelő forgalomcsillapító eszközök alkalmazásával kell gondoskodni a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedésről. j) A 16 m, és 22 m szabályozási szélességű utcák csapadékvíz elvezetését zártan kell megoldani. A Lakóövezetek általános előírásairól szóló 13. (8) bekezdés szerint az Alcsevica területén lévő lakóövezetek területén építeni csak a teljes közműhálózat és a szilárd burkolatú út megvalósulása után szabad. Az Alcsevicát átszelő zöldterülettől, pontosabban az árok szélétől északra kijelölt ökológiai folyosó a szabályozási terven is feltüntetésre került. 4.

5 A TERVEZETT MÓDOSÍTÁS A tervezett módosítás a Településszerkezeti terv módosítását nem igényli. A korábbi szabályozási terveknek megfelelően kialakították a tömböket és a közterületeket, ezek módosítására nincs szükség. A beépítési mód zártorú helyett szabadonálló lesz. Alcsevicán 3 olyan kertvárosi lakó övezet került alkalmazásra, amely szabadon álló beépítést ír elő. A 4 tömb esetében is a környezethez hasonló beépítés kívánatos, ezért új építési övezet képzésére nincs szükség. A terv javaslata a tervezési terület építési telkeinek az Lke-9 meglévő övezetbe sorolása. Az Lke-9 övezetben az építési paraméterek azonosak a jelenleg a tervezési területen hatályos Lke-10 építési övezetével, csak a beépítési mód nem zártsorú, hanem szabadonálló. A szabadonálló beépítéssel összefüggésben a megengedett legkisebb kialakítható telekméret nagyobb, 600 m2 a korábbi 270 m2 helyett. A telkenként elhelyezhető lakásszám az Lke-9 építési övezetben legfeljebb 2, míg a sorházas beépítés esetén értelemszerűen telkenként 1 lakással lehetett számolni. A ebből következik, hogy az intenzitás mindenképpen kisebb lesz. Figyelembe véve azonban, hogy a családi házas területeken nem minden esetben épül két lakás egy épületen-telken belül, valószínűsíthető, hogy a korábban tervezett lakásnál jóval kevesebb, annak csak mintegy %-a fog megépülni. A tervezési terület beépítésének szabályai ugyanazok, mint Alcsevica más lakótömbjeinek esetében, ezeket a HÉSZ megfelelően szabályozza, módosításra nincs szükség. A TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÉS POMÁZ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK, VALAMINT A MÓDOSÍTÁS VISZONYA A hatályos Településszerkezeti Terv nem módosul, a Szabályozási Terv a Településszerkezeti Tervre alapozva készül. A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló LXIV. tv. (BATT) Alcsevica teljes területe települési térség. A BATT szerint Alcsevica nem része sem az ökológiai hálózat övezetének, sem a zöldövezetnek. Tőle északra és keletre húzódik az ökológiai hálózat. Keleten természeti területekkel határos. (Ezek a természeti területek kerültek a Natura 2000 hálózatba). Az egész település, csakúgy mint az összes jobb parti település Budapesttől északra, a tájképvédelmi terület övezetébe tartozik (3/5/2 számú melléklet). A tájképvédelmi területekre a törvény nem tartalmaz szöveges előírásokat, szabályokat. 5.

6 A hatályos TSZT, csakúgy, mint a hatályos szabályozási terv, valamint a tervezési területre vonatkozó módosítás összhangban áll a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló LXIV. törvénnyel. A 2008-ban módosított évi XXVI. Törvény az Országos Területrendezési Tervről (OTrT) A törvény a 3/1 számú mellékletében a belterület határát hibásan tünteti fel, és ezzel együtt, vélhetőleg ebből következően is Alcsevica északi részét az országos ökológiai hálózat övezetébe sorolta. A törvény szöveges része a térségi és a megyei tervekre vonatkozóan fogalmaz meg szabályokat, így a településrendezési tervekre csak közvetve lehet hatással. Az OTrT a többi övezet esetében is csak a területrendezési tervekre fogalmaz meg követelményeket. A terület az alábbi övezetek hatálya alá tartozik még: - Kulturális örökség szempontjából kiemelten kezelendő település terület övezete 3/6 melléklet - Kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi terület övezete 3/7 melléklet. - Felszíni vizek vízminőség-védelmi vízgyűjtő területének övezete 3/8 melléklet A fenti megállapítás alól egyetlen kivétel van, az Országos jelentőségű tájképvédelmi terület ( 3/5. melléklet). A törvény fogalom-meghatározása (2. 19.) szerint: országos jelentőségű tájképvédelmi terület: országos területrendezési tervben megállapított, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott övezet, amelybe a természeti vagy kulturális örökség adottságai alapján a kilátás-rálátás szempontjából védendő tájképpel, illetve tájképi elemmel rendelkező területek, valamint a védett történeti tájjá nyilvánított területek tartoznak. Az övezetre vonatkozóan az alábbiakat a településrendezés, sőt, a megvalósítás során is figyelembe kell venni: 14/A.. (2) Az övezetbe tartozó település településszerkezeti tervében csak olyan területfelhasználási egység jelölhető ki, továbbá helyi építési szabályzatában és szabályozási tervében csak olyan építési övezet és övezet hozható létre, amely a kijelölés alapjául szolgáló tájképi értékek fennmaradását nem veszélyezteti. (3) Az építési övezetre vagy övezetre vonatkozóan meg kell határozni az ott elhelyezett építmények tájba illesztésére vonatkozó szabályokat, ennek ellenőrzéséhez a tájképet jelentősen megváltoztató építmények terveihez külön jogszabályban meghatározott látványtervet is kell készíteni.. (5) Az övezetben közművezetékeket és járulékos közműépítményeket tájba illesztett módon, a tájképvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával - beleértve a felszín alatti vonalvezetést is - kell elhelyezni. Az övezet az egész települést magába foglalja, ezért úgy tekintjük, hogy a hatályos HÉSZ megfelel a követelményeknek (pl. az épületek kialakítására, és közművekre vonatkozó részletes szabályok megalkotásával). A tájképet jelentősen megváltoztató építmény elhelyezése a tervezett építési övezetben nem lehetséges. A TSZT-ben rögzített területfelhasználás (kertvárosi lakó), és a szabályozási tervben meghatározott építési övezet a beépítés 6.

7 paramétereit (legnagyobb megengedett építménymagasság 5 m, zöldfelületi arány legalább 50 %, szabadonálló beépítés, telkenként legfeljebb 2 lakás) figyelembe véve megfelelnek az OTrT-ben megfogalmazott követelményeknek. TÁJ- ÉS TERMÉSZETVÉDELEM Alcsevica egy részét, és ezen belül a tervezési területet a korábban hatályos településszerkezeti terv beépítésre szánt területfelhasználása ellenére az Országos Területrendezési Terv (OTrT) a évi XXVI. Törvény módosítása során az országos ökológiai hálózat részeként, azon belül a beépítésre szánt terület kijelölését tiltó ökofolyosóként szabályozta. A lezárult, és jóváhagyott átfogó tervfelülvizsgálat során is a természetvédelmi hatóság hozzájárult a már belterületbe vont Alcsevica beépítésre szánt területkénti felhasználásához. KÖZLEKEDÉS ÉS KÖZMŰVESÍTÉS, HÍRKÖZLÉS Mivel a területfelhasználás és az intenzitás nem változik vagy csökken, a korábbi közlekedési és közműfejlesztési elképzelések, tervek felülvizsgálatára várhatóan nincs szükség. A korábbi tervezések során a tömböket határoló utak elkészült mintakeresztszelvényei: A HÉSZ Alcsevica lakóterületein az építés feltételeként jelöli meg az utak, és közművek kiépítést. A tervek szerint a telkek tulajdonosai közműtársulást fognak létrehozni a megvalósítás érdekében. KÖRNYEZETVÉDELEM Környezetvédelmi szempontból a tervezett változtatásoknak nincs hatása, ezért a korábbi tervek felülvizsgálatára nincs szükség. ÖRÖKDÉGVÉDELEM A hatályos tervekhez elkészült az örökségvédelmi hatástanulmány. Jelen módosítás ezt figyelembe véve történik, a tanulmány aktualizálására nincs szükség. 7.

Rétság Város Önkormányzat Képvisel -testületének. 3/2007. (II.16.) rendelete

Rétság Város Önkormányzat Képvisel -testületének. 3/2007. (II.16.) rendelete Rétság Város Önkormányzat Képvisel -testületének 3/2007. (II.16.) rendelete A Helyi Építési Szabályzatról szóló 13/2003. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Rétság Város Önkormányzat Képvisel

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS ELİÍRÁSOK

I. ÁLTALÁNOS ELİÍRÁSOK ZALASZOMBATFA Község Önkormányzati Képviselı-testületének 21/2006.(XII.14.) számú rendelete ZALASZOMBATFA KÖZSÉG ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRİL Zalaszombatfa Község Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

Biatorbágy Város Tópark Projekt

Biatorbágy Város Tópark Projekt Biatorbágy Város Tópark Projekt Településrendezési eszközei Településszerkezeti terve, Helyi Építési szabályzata és Szabályozási terve 2016. május hó OBELISZK Stúdió Tervező és Szolgáltató Kft. H-1056

Részletesebben

ORDACSEHI RENDEZÉSI TERVÉNEK M1 JELŐ FELÜLVIZSGÁLATA

ORDACSEHI RENDEZÉSI TERVÉNEK M1 JELŐ FELÜLVIZSGÁLATA ORDACSEHI RENDEZÉSI TERVÉNEK M1 JELŐ FELÜLVIZSGÁLATA TERVTANCSI EGYEZTETÉSI ANYAG 2009. AUGUSZTUS. Tartalomjegyzék JSZ : 6/2009 Ordacsehi község Településrendezési Tervének M1 jelő felülvizsgálatához Terviratok

Részletesebben

42/2005. (IX.22.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

42/2005. (IX.22.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének BUDAÖRS EGYES TERÜLETEIRE VONATKOZÓ HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL SZÓLÓ a 28/2006. (V.02.), 48/2006. (XI.16.), 8/2007. (III.20.),

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágy Város Településrendezési Eszközeinek módosításáról (A Tópark Projekttel összefüggő kérdésekről)

Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágy Város Településrendezési Eszközeinek módosításáról (A Tópark Projekttel összefüggő kérdésekről) Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágy Város Településrendezési

Részletesebben

Resznek Község Önkormányzati Képviselı-testületének 19/2006.(XII.11.) számú rendelete RESZNEK KÖZSÉG ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRİL

Resznek Község Önkormányzati Képviselı-testületének 19/2006.(XII.11.) számú rendelete RESZNEK KÖZSÉG ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRİL Resznek Község Önkormányzati Képviselı-testületének 19/2006.(XII.11.) számú rendelete RESZNEK KÖZSÉG ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRİL Resznek Község Önkormányzat Képviselı-testülete az 1990.

Részletesebben

EGER MJV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA AZ ÉK KÜLTERÜLETI VÁROSRÉSZRE ÉS A BIKALEGELŐ TERÜLETRÉSZRE VONATKOZÓAN

EGER MJV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA AZ ÉK KÜLTERÜLETI VÁROSRÉSZRE ÉS A BIKALEGELŐ TERÜLETRÉSZRE VONATKOZÓAN EGER MJV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA AZ ÉK KÜLTERÜLETI VÁROSRÉSZRE ÉS A BIKALEGELŐ TERÜLETRÉSZRE VONATKOZÓAN 2013. AGUSZTUS Oldal:1 EGER VÁROSRENDEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE I. FEJEZET

Részletesebben

VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG SZENTENDRE VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSHOZ KÉSZÜLT

VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG SZENTENDRE VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSHOZ KÉSZÜLT SZENTENDRE VÁROS OMV BENZÍNKÚTTAL SZEMBENI TERÜLET SZENTENDRE VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK OMV BENZINKÚTTAL SZEMBENI TERÜLETRE SZÓLÓ MÓDOSÍTÁSA 2014. SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. 1. A rendelet hatálya

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. 1. A rendelet hatálya TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2005. (VIII.7.) számú önkormányzati rendelete a város helyi építési szabályzatáról (A módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Tamási Város Önkormányzati

Részletesebben

BALATONALMÁDI. dr. Óvári Ferenc Verseny utca József Attila utca által határolt terület SZABÁLYOZÁSI TERV EGYEZTETÉSI ANYAG

BALATONALMÁDI. dr. Óvári Ferenc Verseny utca József Attila utca által határolt terület SZABÁLYOZÁSI TERV EGYEZTETÉSI ANYAG BALATONALMÁDI 1 EGYEZTETÉSI ANYAG BALATONALMÁDI VOLT NEVELŐOTTHON ÉS KÖRNYÉKE dr. Óvári Ferenc Verseny utca József Attila utca által határolt terület SZABÁLYOZÁSI TERV EGYEZTETÉSI ANYAG MEGBÍZÓ Balatonalmádi

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK RÉSZTERÜLETEKRE VONATKOZÓ MÓDOSÍTÁSA

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK RÉSZTERÜLETEKRE VONATKOZÓ MÓDOSÍTÁSA VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK RÉSZTERÜLETEKRE VONATKOZÓ MÓDOSÍTÁSA A 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti véleményezési

Részletesebben

KÉRDÉSSOR. a 190/2009. Korm. rendelet a főépítészi tevékenységről szerinti főépítészi vizsga Építészeti különös követelményeihez

KÉRDÉSSOR. a 190/2009. Korm. rendelet a főépítészi tevékenységről szerinti főépítészi vizsga Építészeti különös követelményeihez KÉRDÉSSOR a 190/2009. Korm. rendelet a főépítészi tevékenységről szerinti főépítészi vizsga Építészeti különös követelményeihez (okl. településmérnökök számára) a jelű válaszok tesztkérdés helyes válaszai,

Részletesebben

İcsény Község Önkormányzata Képviselı-testületének../2010.( ) önkormányzati rendelete İcsény község helyi építési szabályozásáról

İcsény Község Önkormányzata Képviselı-testületének../2010.( ) önkormányzati rendelete İcsény község helyi építési szabályozásáról İcsény Község Önkormányzata Képviselı-testületének../2010.( ) önkormányzati rendelete İcsény község helyi építési szabályozásáról İcsény Község Önkormányzatának Képviselıtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Nemesgulács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 59/2015. (VI.25.) képviselő-testületi határozatának 2. számú melléklete

Nemesgulács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 59/2015. (VI.25.) képviselő-testületi határozatának 2. számú melléklete Nemesgulács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 59/2015. (VI.25.) képviselő-testületi határozatának 2. számú e 1. TERÜLETFELHASZNÁLÁS A település közigazgatási területe a területhasználat intenzitásától

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. 1. 1. A rendelet hatálya

ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. 1. 1. A rendelet hatálya 1 Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2015. (X.20.) rendelete a Budapest, IX. ker. NÉPLIGET VOLÁNBUSZ (Könyves Kálmán krt. Üllői út Budapest-Keleti pu. Hegyeshalom

Részletesebben

KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS KÖVEGY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉHEZ, SZABÁLYOZÁSI TERVÉHEZ ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁHOZ

KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS KÖVEGY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉHEZ, SZABÁLYOZÁSI TERVÉHEZ ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁHOZ KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS KÖVEGY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉHEZ, SZABÁLYOZÁSI TERVÉHEZ ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁHOZ készült a 2/2005. (I.11.) Korm. rendelet alapján kidolgozó: Önkormányzata A környezeti

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének 19 /2008. (X.01.) sz. rendelete. Decs Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ)

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének 19 /2008. (X.01.) sz. rendelete. Decs Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének 19 /2008. (X.01.) sz. rendelete Decs Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) Decs Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete az 1990. évi

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ELŐZMÉNYEK 2.1. Előzetes tájékoztatási szakasz állásfoglalásainak összefoglalása 2.2. Településfejlesztési döntés az előzetes

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ELŐZMÉNYEK 2.1. Előzetes tájékoztatási szakasz állásfoglalásainak összefoglalása 2.2. Településfejlesztési döntés az előzetes TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ELŐZMÉNYEK 2.1. Előzetes tájékoztatási szakasz állásfoglalásainak összefoglalása 2.2. Településfejlesztési döntés az előzetes tájékoztatás eredményei alapján 2.3. Hatályos HÉSZ Tájékoztatási

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELİÍRÁSOK. 1. A rendelet hatálya

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELİÍRÁSOK. 1. A rendelet hatálya TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2005. (VIII.7.) számú önkormányzati rendelete a város helyi építési szabályzatáról (A módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Tamási Város Önkormányzati

Részletesebben

Dióskál község Önkormányzata

Dióskál község Önkormányzata Dióskál község Önkormányzata 8/2015. (X.01.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról Dióskál község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) a) pontja és a

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZET. Budakeszi Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervérıl

EGYSÉGES SZERKEZET. Budakeszi Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervérıl EGYSÉGES SZERKEZET 118. Budakeszi Város Önkormányzat Képviselı-testület 20/2012. (IV. 12.) ÖR, 39/2010. (IX. 23.), ÖR, 30/2010. (IX. 15.) ÖR, 29/2010. (IX. 15.) ÖR, 1/2009. (I. 19.), 54/2008. (XII. 17.),

Részletesebben

Zebegény Község Önkormányzata Képviselő-testületének / 2015. ( ) számú önkormányzati rendelete Zebegény Község Helyi Építési Szabályzatáról ELSŐ RÉSZ

Zebegény Község Önkormányzata Képviselő-testületének / 2015. ( ) számú önkormányzati rendelete Zebegény Község Helyi Építési Szabályzatáról ELSŐ RÉSZ Zebegény Község Önkormányzata Képviselő-testületének / 2015. ( ) számú önkormányzati rendelete Zebegény Község Helyi Építési Szabályzatáról Zebegény község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

TELKI ÚT MELLETTI TERVEZETT GOLFPÁLYA ÉS KÖRNYEZETE

TELKI ÚT MELLETTI TERVEZETT GOLFPÁLYA ÉS KÖRNYEZETE PÁTY TELKI ÚT MELLETTI TERVEZETT GOLFPÁLYA ÉS KÖRNYEZETE SZABÁLYOZÁSI TERVE ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA MÓDOSÍTÁSA ALÁTÁMASZTÓ SZÖVEGES MUNKARÉSZEK 1. ELŐZMÉNYEK A tervezési terület jelentős részére 2005-ben

Részletesebben

BUDAPEST, XIII. KERÜLET DAGÁLY FÜRDŐ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEI

BUDAPEST, XIII. KERÜLET DAGÁLY FÜRDŐ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEI BUDAPEST, XIII. KERÜLET DAGÁLY FÜRDŐ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEI TSZT és FSZKT MÓDOSÍTÁS HATÁSTANULMÁNY I. kötet: Helyzetfeltárás, helyzetértékelés EGYEZTETÉSRE Budapest 2014. április hó 1 BEVEZETÉS A FINA

Részletesebben

FELSŐÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2015. (IV.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL

FELSŐÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2015. (IV.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL FELSŐÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2015. (IV.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL Felsőörs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

ESZTERGOM DÉLI VÁROSRÉSZ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÖSSZESZERKESZTETT RENDELET-TERVEZET

ESZTERGOM DÉLI VÁROSRÉSZ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÖSSZESZERKESZTETT RENDELET-TERVEZET UVATERV ZRT. 1117 Budapest, Dombóvári út 17-19. Tel:371-4000 E-mail: uvaterv1@mail.datanet.hu ESZTERGOM DÉLI VÁROSRÉSZ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ ESZTERGOM

Részletesebben

Sárhida Község Önkormányzat Képvisel -testülete 5/2006. (II. 28.) számú rendelete SÁRHIDA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

Sárhida Község Önkormányzat Képvisel -testülete 5/2006. (II. 28.) számú rendelete SÁRHIDA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Sárhida Község Önkormányzat Képvisel -testülete 5/2006. (II. 28.) számú rendelete SÁRHIDA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL A módosításokkal: 11/2011. (X. 14.) önkormányzati rendelet, 17/2011. (XII. 06.) önkormányzati

Részletesebben

Fejér megye területrendezési tervér l

Fejér megye területrendezési tervér l Fejér Megye Közgy lése 1/2009. (II. 13.) K. r. sz. rendelete Fejér megye területrendezési tervér l A Fejér Megyei Önkormányzat Közgy lése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 70. (1)

Részletesebben

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA 59/2014.(V.29.) SZ. ÖNK. HATÁROZATTAL ELFOGADOTT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI DÖNTÉS ALAPJÁN 314 / 2012. (XI.8.) KORM. RENDELET 36.

Részletesebben

Átány község Településrendezési Tervének Szabályozási Tervéhez

Átány község Településrendezési Tervének Szabályozási Tervéhez I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1. A rendelet hatálya 14/2003. (VII.30.) sz. rendelet HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Átány község Településrendezési Tervének Szabályozási Tervéhez (1) E rendelet hatálya Átány

Részletesebben

K Ö Z S É G T E L E P Ü L É S R E N D E Z É S I T E R V E S Z A K O N Y F A L U K Ö Z S É G T E L E P Ü L É S R E N D E Z É S I T E R V E 2006.

K Ö Z S É G T E L E P Ü L É S R E N D E Z É S I T E R V E S Z A K O N Y F A L U K Ö Z S É G T E L E P Ü L É S R E N D E Z É S I T E R V E 2006. S Z A K O N Y F A L U K Ö Z S É G T E L E P Ü L É S R E N D E Z É S I T E R V E 2006 SZAKONYFALU T K Ö Z S É G T E L E P Ü L É S R E N D E Z É S I T E R V E HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Készítette: Altus Savaria

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 39/2009.(VIII.28.) Rendelet típusa: Alap (Egységes szerkezet) Rendelet címe: Hatvan város helyi építési szabályzatáról

Részletesebben

NAGYRÁBÉ NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV

NAGYRÁBÉ NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV Jóváhagyási dokumentáció 2014. június 24. NAGYRÁBÉ NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV ÚJ SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TERVEZETT TERÜLETÉHEZ KAPCSOLÓDÓ 2014. ÉVI MÓDOSÍTÁS (Dokumentáció a 314/2012.(XI.8.) korm. rendelet

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A jelen rendelet hatálya Kál nagyközség igazgatási területére (bel- és külterületére) terjed ki.

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A jelen rendelet hatálya Kál nagyközség igazgatási területére (bel- és külterületére) terjed ki. KÁL NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 15/2006.(VII.20) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE KÁL NAGYKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL Kál Nagyközség képviselőtestülete az 1997.

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. 1. A rendelet hatálya

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. 1. A rendelet hatálya TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2005. (VIII.7.) számú önkormányzati rendelete a város helyi építési szabályzatáról (A módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Tamási Város Önkormányzati

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 15/2014.(X.10) Rendelet típusa: alap Rendelet címe: Dombrád Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. Jelen rendelet hatálya Harsány község közigazgatási területére terjed ki. 2.

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. Jelen rendelet hatálya Harsány község közigazgatási területére terjed ki. 2. 1 Harsány község Önkormányzatának 12/2004. (VIII.01.) önkormányzati rendelete Harsány község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről (Egységes szerkezetben a 15/2006. (X.01.), 19/2011. (X.19.),

Részletesebben

U R B A N I T A S T e r v e z ő é s T a n á c s a d ó K f t. 1111 Budapest, Stoczek u. 19. IV. em. 3. Tel/fax: 466-2018, 466-4220 e-mail: urbanitas@urbanitas.hu, honlap: www.urbanitas.hu DUNAVARSÁNY VÁROS

Részletesebben

Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2014. (XII.01.) önkormányzati rendelete Gyál Város Helyi Építési Szabályzatáról ELSŐ RÉSZ

Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2014. (XII.01.) önkormányzati rendelete Gyál Város Helyi Építési Szabályzatáról ELSŐ RÉSZ Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2014. (XII.01.) önkormányzati rendelete Gyál Város Helyi Építési Szabályzatáról Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

BARACS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA - MÓDOSÍTÁS. 2007. november egyeztetési anyag. Alátámasztó munkarész Leírás

BARACS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA - MÓDOSÍTÁS. 2007. november egyeztetési anyag. Alátámasztó munkarész Leírás BARACS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA - MÓDOSÍTÁS 2007. november egyeztetési anyag Alátámasztó munkarész Leírás Jóváhagyandó munkarész Rendelettervezet Változással érintett tervlapok (a korábbi és a

Részletesebben

BODMÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2007.(IX.13.) Kt. számú rendelete A Helyi Építési Szabályzatról

BODMÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2007.(IX.13.) Kt. számú rendelete A Helyi Építési Szabályzatról 1 BODMÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2007.(IX.13.) Kt. számú rendelete A Helyi Építési Szabályzatról (egységes szerkezetben a 10/2011. (VIII.08.) önkormányzati rendelettel) Bodmér Község

Részletesebben

Alacska Község Helyi Építési Szabályzata Alacska Község Önkormányzata Képviselő testületének./2015. ( ) rendelete

Alacska Község Helyi Építési Szabályzata Alacska Község Önkormányzata Képviselő testületének./2015. ( ) rendelete Alacska Község Helyi Építési Szabályzata Alacska Község Önkormányzata Képviselő testületének./2015. ( ) rendelete Alacska Község Önkormányzata Képviselőtestülete az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Döbröce Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2008. (V.16.) sz. rendelete a helyi építési szabályzatról (HÉSZ ről) Döbröce Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja

Részletesebben

DUNABOGDÁNY KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA 2005. JÚLIUS

DUNABOGDÁNY KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA 2005. JÚLIUS DUNABOGDÁNY KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA 2005. JÚLIUS Felelős tervező: DUNABOGDÁNY HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Dunabogdány Önkormányzat Polgármesteri Hivatala megbízásából az A.D.U.. Építész

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 18/2012 (III. 30.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 18/2012 (III. 30.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról enti áros Önkormányzat képviselő-testületének / (III..) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról enti áros Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 0. évi X. törvény

Részletesebben

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14 /2012. (XII. 01.) önkormányzati rendelete Bélapátfalva Város Helyi Építési Szabályzatáról

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14 /2012. (XII. 01.) önkormányzati rendelete Bélapátfalva Város Helyi Építési Szabályzatáról Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14 /2012. (XII. 01.) önkormányzati rendelete Bélapátfalva Város Helyi Építési Szabályzatáról Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK.../2011. ( ) R E N D E L E T E

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK.../2011. ( ) R E N D E L E T E MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK.../2011. ( ) R E N D E L E T E Mátészalka Város Helyi Építési Szabályzatáról (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkez 7/2007.(III.30.), a 29/2008.(IX.29.)

Részletesebben

Javaslat Salgótarján területén lévı 4 db magántulajdonú és 1 db önkormányzati tulajdonú ingatlant érintı településrendezési terv módosítására

Javaslat Salgótarján területén lévı 4 db magántulajdonú és 1 db önkormányzati tulajdonú ingatlant érintı településrendezési terv módosítására 35704-31/2005 SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS FİÉPÍTÉSZE 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Javaslat Salgótarján területén lévı 4 db magántulajdonú és 1 db önkormányzati tulajdonú ingatlant érintı településrendezési

Részletesebben

Emőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012. (XI.9.) önkormányzati rendelete Emőd Város Helyi Építési Szabályzatáról

Emőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012. (XI.9.) önkormányzati rendelete Emőd Város Helyi Építési Szabályzatáról Emőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012. (XI.9.) önkormányzati rendelete Emőd Város Helyi Építési Szabályzatáról Emőd Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Bodorfa Község Településrendezési Terve HATÁROZATI JAVASLAT

Bodorfa Község Településrendezési Terve HATÁROZATI JAVASLAT HATÁROZATI JAVASLAT Bodorfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2005. (.) számú határozata Bodorfa Településszerkezeti leírásának és településszerkezeti tervének jóváhagyásáról Bodorfa Községi

Részletesebben

TÖRÖKBÁLINT, SZABADHÁZI-HEGY SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA - I. ÜTEM 10 II. JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK (a hatályos előírásokhoz képest történő változásokat pirossal kiemelve jelöltük) TÖRÖKBÁLINT, SZABADHÁZI-HEGY

Részletesebben

B O N Y H Á D T E L E P Ü L É S R E N D E Z É S I T E R V E HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

B O N Y H Á D T E L E P Ü L É S R E N D E Z É S I T E R V E HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT HÜBNER Tervező KFT Munkaszám: 15/2011. 7635 Pécs, Mogyorós köz 3. 72/510-461 B O N Y H Á D T E L E P Ü L É S R E N D E Z É S I T E R V E HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT BONYHÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2004.(VIII.27.)

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 18/2005. (VI.1.) Ör. és a 26/2006. (V.29.) Ör. és az 55/2006. (VI.26.) Ör. és a 65/2006. (IX.18.) Ör. és a 3/2007. (I.29.) Ör. és a 38/2007.(IX.17.)

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya, alkalmazása

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya, alkalmazása Csobánka Község Képviselı-testületének 26/2005.(XII.1.) KTr. sz. rendeletével módosított* 8/2001 (IV. 26.) ÖK...sz. rendelete A TELEPÜLÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (* -a módosításokkal egységes szerkezetben,

Részletesebben

VÁMOSSZABADI. Településrendezési terv módosítás Teljes eljárás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2016. május TH 16-02-04

VÁMOSSZABADI. Településrendezési terv módosítás Teljes eljárás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2016. május TH 16-02-04 VÁMOSSZABADI Településrendezési terv módosítás Teljes eljárás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2016. május TH 16-02-04 2 Vámosszabadi településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció

Részletesebben

Sülysáp Településrendezési Terve. ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések

Sülysáp Településrendezési Terve. ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2010. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 1 Sülysáp Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról Sülysáp Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV (Testületi rendelettel jóváhagyott munkarész) szerint szabad.

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV (Testületi rendelettel jóváhagyott munkarész) szerint szabad. ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV (Testületi rendelettel jóváhagyott munkarész) Andocs Község Képvisel-testületének sz. rendelete Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) Andocs Község Képvisel-testülete az épített környezet

Részletesebben

Feldebrő község TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA I. VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS TERVANYAGA

Feldebrő község TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA I. VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS TERVANYAGA Feldebrő község TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA I. VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS TERVANYAGA Megbízó: Feldebrő község Önkormányzata Készítette: Sáth és Társa Építész Iroda 2016. január 29. 1 1. KÜLZETLAP

Részletesebben

30/2006. (IX. 7.) önkormányzati rendelet Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról

30/2006. (IX. 7.) önkormányzati rendelet Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról 30/2006. (IX. 7.) önkormányzati rendelet Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról melyet a 23/2008.(X.31), a 11/2009.(VI.3), a 16/2009.(VI.3),

Részletesebben

V É R T E S A C S A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

V É R T E S A C S A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE V É R T E S A C S A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV Vértesacsa Község Önkormányzata képviselő-testületének e Vértesacsa Község Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. február 28.-i ü l é s é r e VI-5/2013

ELŐTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. február 28.-i ü l é s é r e VI-5/2013 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE VI-5/2013 ELŐTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. február 28.-i ü l é s é r e Tárgy: Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A rendelet alkalmazása

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A rendelet alkalmazása Boldog Községi Önkormányzat 20/2004. (XII. 21.) rendelete Boldog helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről Boldog Község Képviselő-testülete az 1997. évi LXXVIII. törvény 6. (3) bekezdés a)

Részletesebben

2008. szeptember 12. el tt 2008. szeptember 12. után (a változott vagy új szövegrészek kékkel jelölve)

2008. szeptember 12. el tt 2008. szeptember 12. után (a változott vagy új szövegrészek kékkel jelölve) Összehasonlító táblázat az OTÉK 2008. szeptember 12-ei módosításáról 2008. szeptember 12. el tt 2008. szeptember 12. után (a változott vagy új szövegrészek kékkel jelölve) TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK A

Részletesebben

ZALASZENTGYÖRGY HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA (HÉSZ)

ZALASZENTGYÖRGY HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA (HÉSZ) ZALASZENTGYÖRGY HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA (HÉSZ) Zalaszentgyörgy Község Önkormányzata Képviselőtestületének 9./2007.(IX.14) számú rendelete Zalaszentgyörgy Község helyi építési szabályzatáról és szabályozási

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/ 2001. (06. 22.) sz. rendelete

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/ 2001. (06. 22.) sz. rendelete Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/ 2001. (06. 22.) sz. rendelete Pécs, Hird Szövőgyár utcától északra eső terület szabályozási tervének jóváhagyásáról és helyi építési szabályzatának

Részletesebben

b.) Kialakult utcasor esetén az épület homlokfala a kialakult beépítési vonalhoz igazodjon, és minimum:

b.) Kialakult utcasor esetén az épület homlokfala a kialakult beépítési vonalhoz igazodjon, és minimum: Vállus község Önkormányzata Képvisel -testületének a helyi építési szabályzatról szóló 16/2009.(XII.31.) számú r e n d e l e t e Vállus Község Önkormányzata Képvisel -testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

A városi úthálózat (belterületi közutak) a város jellegével és szerkezetével szoros összefüggésben alakul ki, annak alakítója és formálója.

A városi úthálózat (belterületi közutak) a város jellegével és szerkezetével szoros összefüggésben alakul ki, annak alakítója és formálója. 18. tétel Városi utak kialakítása, építése Mutassa be a forgalomtechnika követelményeit és a keresztszelvény elemeit! Ismertesse a víztelenítés és a közművek elhelyezésének megoldásait! Beszéljen a gyalogosok

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő-testületének

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő-testületének Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2008. (XII. 5.) önkormányzati rendelet a Belváros-Lipótváros Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatáról és

Részletesebben

DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS

DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS T T 1 T A N Á C S A D Ó É S T E R V E ZŐ KFT. DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK FELÜLVIZSGÁLATA H E L Y I É P Í T É S I S Z A B Á L Y Z A T DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK..(.)

Részletesebben

FELSŐSZÖLNÖK KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ÉS SZ1(0.-IX.) JELŰ SZABÁLYOZÁSI TERVE

FELSŐSZÖLNÖK KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ÉS SZ1(0.-IX.) JELŰ SZABÁLYOZÁSI TERVE F E L S S Z Ö L N Ö K K Ö Z S É G T E L E P Ü L É S R E N D E Z É S I T E R V E 2 0 0 7. FELSŐSZÖLNÖK KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ÉS SZ1(0.-IX.) JELŰ SZABÁLYOZÁSI TERVE Fels szölnök Község Képvisel

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 18/2005. (VI.1.) Ör. és a 26/2006. (V.29.) Ör. és az 55/2006. (VI.26.) Ör. és a 65/2006. (IX.18.) Ör. és a 3/2007. (I.29.) Ör. és a 38/2007.(IX.17.)

Részletesebben

LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA. - jóváhagyandó munkarész -

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA. - jóváhagyandó munkarész - TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK OSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT TERVEZETE - jóváhagyandó munkarész - GYÖMRŐ TELEPÜLÉS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK../2011. (..) RENDELETE A TELEPÜLÉS HELYI ÉPÍTÉSI

Részletesebben

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Zalaszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (VI.06.) önkormányzati rendelete Zalaszentmárton Község Helyi Építési Szabályzatáról Zalaszentmárton Község

Részletesebben

RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT 14/2004. (IV.5.) rendelet módosításokkal egységes szerkezetben (HÉSZ) Szabályozási tervek (HÉSZ 1-2. számú mellékletei) Igazgatási terület szabályozásának

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. március 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. március 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. március 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet

Részletesebben

Mórahalom Város Képviselőtestületének 11/1999.(VII.1.) számú rendelete Mórahalom város Helyi Építési Szabályzatáról ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1..

Mórahalom Város Képviselőtestületének 11/1999.(VII.1.) számú rendelete Mórahalom város Helyi Építési Szabályzatáról ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1.. Az építési szabályzat módosításokkal egységes szerkezetű hatályos szövege. 2014. évi módosítási javaslatokkal Mórahalom Város Képviselőtestületének 11/1999.(VII.1.) számú rendelete Mórahalom város Helyi

Részletesebben

LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE II. KÖTET LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2004. (IV.29.) számú önkormányzati RENDELETTEL jóváhagyott A és SZABÁLYOZÁSI TERVE M-TEAMPANNON KFT.

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2012. (IX.28.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2012. (IX.28.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2012. (IX.28.) önkormányzati rendelete a Budapest IV. kerület, Újpest, Váci út Fóti út Czuczor u. Pintér J. u. által határolt

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalva: 2015. december 01. Henn Ferencné jegyző. egységes szerkezetbe foglalt szöveg. Hatályos: 2015. december 10-től.

Egységes szerkezetbe foglalva: 2015. december 01. Henn Ferencné jegyző. egységes szerkezetbe foglalt szöveg. Hatályos: 2015. december 10-től. Mencshely Község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2004. (VIII.13.) rendelete 1 Mencshely Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről Egységes szerkezetbe foglalva: 2015. december 01.

Részletesebben

Nagylók Község Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról (egységes szerkezetben)

Nagylók Község Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról (egységes szerkezetben) NAGYLÓK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2006. (X. 30.) önkormányzati rendeletével, 20/2006. (XII. 20.) önkormányzati rendelettel és 18/2015.(XI.18.) önkormányzati rendelettel módosított 11/2006.

Részletesebben

Óbudavár Településrendezési eszközök, helyi építési szabályzat. Óbudavár. Helyi építési szabályzat tervezet. 2015. július hó

Óbudavár Településrendezési eszközök, helyi építési szabályzat. Óbudavár. Helyi építési szabályzat tervezet. 2015. július hó Óbudavár Helyi építési szabályzat tervezet MEGBÍZÓ: ÓBUDAVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA BODOR ANTAL POLGÁRMESTER 8272 ÓBUDAVÁR, Fő u. 18/1. TERVEZŐ: TÁJTERV MŰHELY KFT. 8261 BADACSONY, RÓMAI ÚT 197. Mobil: 20/913-8400

Részletesebben

TELEPÜLÉSKÉP, TELEPÜLÉSI KÖRNYEZET

TELEPÜLÉSKÉP, TELEPÜLÉSI KÖRNYEZET A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. -a (1) bekezdésének g) pontjában foglalt felhatalmazás alapján meghatározza az országos

Részletesebben

44/2004. (XI.16.) Budapest Csepel Önkormányzata Kt rendelete

44/2004. (XI.16.) Budapest Csepel Önkormányzata Kt rendelete 44/2004. (XI.16.) Budapest Csepel Önkormányzata Kt rendelete a Budapest, XXI. ker., Csepel Városrendezési és Építési szabályzatáról szóló többször módosított, 6/2002. (III. 26.) Kt. rendelet módosításáról.

Részletesebben

Balatonkeresztúr Község Önkormányzatának. 9/2009.(VI.25.) önkormányzati rendelete

Balatonkeresztúr Község Önkormányzatának. 9/2009.(VI.25.) önkormányzati rendelete Balatonkeresztúr Község Önkormányzatának 9/2009.(VI.25.) önkormányzati rendelete Balatonkeresztúr Község Helyi Építési Szabályzatáról 1, 2, 3, 4, 5 (módosításokkal egységes szerkezet) Balatonkeresztúr

Részletesebben

FÜZESGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2008. (II. 14.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályokról

FÜZESGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2008. (II. 14.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályokról FÜZESGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2008. (II. 14.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályokról (Egységes szerkezetben a módosításokkal) Füzesgyarmat Város Képviselő-testülete

Részletesebben

4/2000. (IV.11.)Ktr. rendelet a helyi építési szabályokról szabályozási tervi mellékletekkel

4/2000. (IV.11.)Ktr. rendelet a helyi építési szabályokról szabályozási tervi mellékletekkel 4/2000. (IV.11.)Ktr. rendelet a helyi építési szabályokról szabályozási tervi mellékletekkel 1 ÉRSEKHALMA KÖZSÉG KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 4/2000. (IV.11.) Ktr. sz. rendelete a helyi építési szabályokról.

Részletesebben

REND-ENG-TERV ÉPÍTÉSZ IRODA. 2030. Érd, János u.15. Telefon: 06-23-367-693, 06-20-9369-607, E-mail: panyi@t-online.hu

REND-ENG-TERV ÉPÍTÉSZ IRODA. 2030. Érd, János u.15. Telefon: 06-23-367-693, 06-20-9369-607, E-mail: panyi@t-online.hu REND-ENG-TERV ÉPÍTÉSZ IRODA 2030. Érd, János u.15. Telefon: 06-23-367-693, 06-20-9369-607, E-mail: panyi@t-online.hu PAGONY TÁJ- ÉS KERTÉPÍTÉSZ IRODA 1111. Budapest, Budafoki út 53. Telefon: 06-1-365-1805,

Részletesebben

A hatályos településszerkezeti és szabályozási terv módosítása. Falusias lakóterület kijelölése az 505 és 506 hrsz-ú ingatlanokon.

A hatályos településszerkezeti és szabályozási terv módosítása. Falusias lakóterület kijelölése az 505 és 506 hrsz-ú ingatlanokon. HAJDÚNÁNÁS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 2014. ÉVI 2.SZ. MÓDOSÍTÁSA M3 4. 3502 3501 " 1. 3317 Hajdúnánás 3508 " 3502 " 2. 3317 3. Településrendezési módosításra vonatkozó kezdeményezéssel érintett

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 29/2004. (11. 26.) számú rendeletének a 48/2005.(11. 29.) számú, a 27/2006. (06.30.) számú,

Részletesebben

KISLÁNG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2005.(XII.5.) (egységes szerkezetben)

KISLÁNG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2005.(XII.5.) (egységes szerkezetben) KISLÁNG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2005.(XII.5.) RENDELETE KISLÁNG KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (egységes szerkezetben) Kisláng Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2016.(III.3.) önkormányzati rendelet Maglód Város Helyi Építési Szabályzatáról

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2016.(III.3.) önkormányzati rendelet Maglód Város Helyi Építési Szabályzatáról Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2016.(III.3.) önkormányzati rendelete 1 Maglód Város Helyi Építési Szabályzatáról Kihirdetési záradék A rendelet kihirdetésének napja: 2016. március 3.

Részletesebben

Diósjen község Rendezési terv

Diósjen község Rendezési terv Diósjen község Rendezési terv 2008. HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Diósjen község Képvisel testülete a NÓGRÁDTERV Kft. által megbízása alapján elkészített Diósjen község településrendezési tervét elfogadja.

Részletesebben

ABA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA

ABA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA ABA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA szakmai véleményezésre 2015. augusztus Készítette: Ertl Antal TT 07-0075 településtervező TARTALOMJEGYZÉK: JÓVÁHAGYANDÓ

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2005.(V. 5.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2005.(V. 5.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2005.(V. 5.) KGY r e n d e l e t e Nyíregyháza Helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének jóváhagyásáról A Közgyűlés az Épített környezet alakításáról

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya Nyergesújfalu Város Önkormányzatának 17/2008. (V.30.) számú rendelete Nyergesújfalu helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről (egységes szerkezetben a 4/2005.(II.21), a 19/2005 (IV.28.), a

Részletesebben

BALATONALMÁDI KRISTÓF KEMPING YACHT KEMPING ÉS KÖRNYÉKE

BALATONALMÁDI KRISTÓF KEMPING YACHT KEMPING ÉS KÖRNYÉKE BALATONALMÁDI 1 EGYEZTETÉSI ANYAG BALATONALMÁDI (Balaton tó 2313/17 hrsz ú terület 2314 hrsz ú terület Véghelyi Dezső utca 2299 hrsz ú közpark Széchenyi sétány által határolt terület) SZABÁLYOZÁSI TERV

Részletesebben

B U D A K A L Á S Z T E L E P Ü L É S S Z E R K E Z E T I T E R V É S H E L Y I É P Í T É S I S Z A B Á L Y Z A T

B U D A K A L Á S Z T E L E P Ü L É S S Z E R K E Z E T I T E R V É S H E L Y I É P Í T É S I S Z A B Á L Y Z A T B U D A K A L Á S Z T E L E P Ü L É S S Z E R K E Z E T I T E R V É S H E L Y I É P Í T É S I S Z A B Á L Y Z A T A L Á T Á M A S Z T Ó J A V S L A T 1 - M E G A L A P O Z Ó V I Z S G Á L A T 2 - A L Á

Részletesebben