Bodorfa Község Településrendezési Terve HATÁROZATI JAVASLAT
|
|
- Enikő Gulyásné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HATÁROZATI JAVASLAT Bodorfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2005. (.) számú határozata Bodorfa Településszerkezeti leírásának és településszerkezeti tervének jóváhagyásáról Bodorfa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Bodorfa község településszerkezeti leírását és településszerkezeti tervét a csatolt mellékletben foglaltak szerint jóváhagyólag elfogadja. Nagyné Soós Erzsébet körjegyző Freili Béla polgármester 1
2 1. A határozat alkalmazása (1) A településszerkezeti terv és leírás hatálya kiterjed Bodorfa község közigazgatási területére. (2) A településszerkezeti leírás a településszerkezeti tervlappal együtt érvényes, mely M = 1:10000 léptékű térképen összefüggően ábrázolja a teljes igazgatási területet. 2. Tervi előzmények (1) Jelen településszerkezeti terv Bodorfa község../2005.(..) számú határozattal megállapított Településfejlesztési Koncepcióján alapul. (2) A településszerkezeti terv figyelembe vette az./1998. (..) számú rendelettel jóváhagyott ÖRT-ben foglaltakat. (3) A településszerkezeti terv figyelembe vette többek között a többször módosított Országos Településrendezési és Építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Kormány rendeletben, a évi XXVI. Törvénnyel jóv á- hagyott Országos Területrendezési Tervben, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, többször módosított évi LXXVIII. Törvényben, Veszprém Megye Területfejlesztési Koncepciójában, valamint Veszprém Megye Területfejlesztési Tervének tervezetében foglaltakat. 3. Térszerkezeti kapcsolatok, regionális összefüggések (1) Bodorfa község a Nyugat-Dunántúli régió, Zala megyei, Sümegi kistérséghez tartozik. (2) Bodorfa közigazgatási szempontból Sümeg vonzáskörzetéhez tartozik, de a középfokú funkciókat Tapolca és Devecser is kiszolgálja. A felsőfokú ellátást Zalaegerszeg biztosítja. Sümegnek idegenforgalmi, és ellátási szempontból is vonzása van a településre. (3) Bodorfát fontosabb összekötő út nem érinti. A község zsák jellegű, melynek közúti kapcsolatát a sz. Bodorfa bekötő út biztosítja (belterületi szakasza a Szabadság utca). A bekötőút a sz. Sümeg-Devecser összekötő útról ágazik le, mely egyben a 8. sz főközlekedési úttal való összekötést is biztosítja. A község közigazgatási területét vasúti vonal nem érinti, a legközelebbi vasútállomás Devecserben és Sümegen található. (4) Térszerkezeti kapcsolatok szempontjából, fontos a Pápa Somlójenő - Sümeg Zalaszántó Keszthely összekötő út nyomvonala, mely a 84. sz. főút forgalmának a Balaton nyugati térségébe történő levezetést szolgálná, a 71. 2
3 sz. főút tehermentesítésével, és melynek a nyomvonalát a településszerkezeti terv jelöli. A megyei tervben jelölt második vágányfektetéssel is kell számolni. A terv közvetlen Ukk Devecser összeköttetést tartalmaz, mely szintén feltüntetésre került a községi rendezési tervben. 4. Népesség (1) A település lakónépessége jelenleg 150 fő körül mozog. 5. A településszerkezeti tervlap elemei (1) A településszerkezeti tervlap e határozat előírásainak megfelelő értelmezését részben a tervlap (jelkulcs), részben jelen szövegrész tartalmazza. (2) A településszerkezeti tervlap elemei: a) Közigazgatási határ b) Belterületi határ c) Meglévő és tervezett közutak (országos főút, mellékutak), kerékpárutak, vasút nyomvonalai és csomópontjai. d) Meglévő és tervezett terület-felhasználási egységek területi meghatározása a sajátos használat szerint. e) A terület-felhasználást jelentősen befolyásoló védőterületek, védőtávolságok, védősávok. f) Védett természeti- táji értékek, területek g) Védett művi értékek, területek h) Régészeti lelőhelyek 6. Településszerkezet, terület-felhasználás, belterületi határ (1) A település igazgatási területe a területhasználat intenzitásától, illetve a jogi állapottól függően belterületre, illetve külterületre oszlik (2) A település belterülete 25 ha, külterülete 222 ha. (3) A település területét építési szempontból: a.) beépített és beépítésre szánt b.) beépítésre nem szánt területbe kell sorolni. (4) A beépítésre szánt terület módosítása az alábbiak szerint lehetséges: a.) ipari terület kijelölése a Kígyós patak mellett, szennyvíztisztító telep kialakítására (+ 0,66 ha), b.) lakóterület kijelölése a bekötőút mentén Nemeshany irányába (02/38., 02/39. hrsz-ú ingatlanok déli része) (+0,82 ha). (5) A település területe az alábbi terület-felhasználási kategóriákba tagozódik: a.) beépített és beépítésre szánt területek építési használatuk általános jellege, valamint sajátos építési használatuk szerint: o lakóterület - falusias terület, 3
4 o gazdasági terület - kereskedelmi, szolgáltató terület, - ipari terület (egyéb ipar ipar) (egyéb ipar településgazdálkodás) o különleges terület - temető terület, b.) beépítésre nem szánt területek: o közlekedési- és közműterület, - közúti közlekedés - kötöttpályás közlekedés o zöldterület, o erdőterület, - gazdasági - védelmi o mezőgazdasági terület, - általános o vízgazdálkodási terület. 7. Lakóterületek, lakásellátás (1) Jelenleg mintegy 55 lakóépület található a településen. (2) Bodorfa lakóterületei: o nagyvárosias lakóterület nincs és nem is került kialakításra o kisvárosias lakóterület nincs és nem is került kialakításra o kertvárosias lakóterület nincs és nem is került kialakításra o falusias lakóterület az összes meglévő és fejlesztésre kijelölt lakóterületek (3) A falusias lakóterületen a megengedett legnagyobb szintterület sűrűség értéke: 0,5 (4) A falusias lakóterülten a kialakult állapothoz igazodó szabályozási előírásokat kell alkalmazni, figyelemmel a kialakult telekszerkezetre, a beépítési mértékre és módra. (5) Az építmények tömegeit és homlokzatait (homlokzati színezéseket) úgy kell kialakítani, hogy azok egymással összhangban legyenek és formai szempontból egységes építmény-együttes hatását keltsék. (6) Az épületek tetőzete a hagyományos formákhoz igazodó, magastetős konstrukcióban készülhet. Az épültetek tömegéből adódó változatos tetőformák, a hagyományokban gyökerező kontyolások és fióktetők alkalmazása ajánlott. (7) Új lakótelkek: a.) A Szabadság utca keleti oldalán, a 02/38., és a 02/39. hrsz-ú ingatlanok megosztásával és belterületbe vonásával. (3 db építési lehetőség) (8) A kijelölt lakóterületeken kívül a településen több foghíj telek is található. 4
5 8. Gazdasági terület (1) A községben kereskedelmi, szolgáltató, továbbá ipari terület, azon belül egyéb ipari terület került kijelölésre. (2) A kereskedelmi, szolgáltató területen mindenfajta, nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület, a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások, igazgatási, egyéb irodaépületek, üzemanyagtöltő, helyezhető el, de nem végezhetők a környezetre jelentős hatást gyakorló tevékenységek. (3) Kereskedelmi, szolgáltató terület a település belterületén a Szabadság utca nyugati végénél, az 1. hrsz-ú ingatlan területe került. (4) A kereskedelmi, szolgáltató területen a megengedett legnagyobb szintterület sűrűség értéke: 2,0 (5) Az egyéb ipari terület elsősorban az ipar, az energiaszolgáltatás és a településgazdálkodás építményei elhelyezésére szolgál. Az egyéb ipari területen belül kijelölt övezet: egyéb ipar ipar (GIP e ) egyéb ipar településgazdálkodás (GIP e T) (6) Az egyéb ipari terület ipari övezetében elhelyezhető mindenfajta, nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület. (7) Az egyéb ipari területen a megengedett legnagyobb szintterület sűrűség értéke: 1,5. (8) Az övezetbe a belterületi 3., és 4. hrsz-ú ingatlan területe került, mely már körábban is üzemi területként volt hasznosítva. (9) Az egyéb ipar - településgazdálkodás övezetében az energiaszolgáltatás és településüzemeltetés épületei és építményei helyezhetők el. Az elhelyezett létesítmények védőterületét a terven fel kell tüntetni. Az övezetbe a tervezett szennyvíztisztító telep területét (019. hrsz) kell sorolni. (10) A létesítmények telepítésének engedélyezésekor figyelembe kell venni a vonatkozó környezetvédelmi előírásokat. 9. Különleges területek (1) Különleges területek: temető terület (2) A különleges területen a megengedett legnagyobb szintterület sűrűség értéke: 2,0 (3) Temető területbe kerül a 46. hrsz-ú ingatlanon lévő, jelenleg is működő temető. (4) A temető területén csak a temetésekhez tartozó, illetve azt kiszolgáló épületek és létesítmények (kápolna, halottasház, ravatalozó, sírépítmények, kripták, ur- 5
6 nahelyek), valamint úthálózat, közművek, utcabútorok, képzőművészeti alkotások és növényzet helyezhető el. (5) A temetők 50 m-es védőtávolságán belül, az építési engedélyezési eljárásba az egészségügyi szakhatóságot be kell vonni. (6) A temető kerítése mentén 10 méter távolságon belül új koporsós temetkezés nem engedhető meg, e sávban csak növényzet (fasor) telepíthető. 10. Közlekedési és közműterületek (1) A községnek az országos közúthálózatba tartozó meglévő és tervezett útjai, a település úthálózata, gyalogos és kerékpárutak, a települést átszelő tervezett vasút nyomvonala közlekedési területnek minősülnek. (2) Országos főút a település területét nem érinti. (3) Országos mellékutak: j. bodorfai bekötőút, - tervezett Pápa Somlójenő - Sümeg Zalaszántó Keszthely összekötő út tervezett nyomvonala. (4) Helyi gyűjtőutak: - Szabadság u. (4) Kiszolgáló utak - további meglévő és tervezett kiszolgáló utak. (5) Bodorfaon jelenleg kerékpárutak nem találhatók - tervezett regionális kerékpárút: (Mosonmagyaróvár Csorna) Gecse Pápa Sümeg Tapolca Badacsonytomaj, mely érinti a települést. - tervezett helyi szerepű kerékpárút: Bodorfa Káptalanfa között. (6) A településen a megyei tervben tervezett vasúti mellékvonal halad át, mely közvetlen Ukk Devecser összeköttetést hivatott ellátni. (7) Az utak szabályozási szélességét a kialakult állapot, illetve az OTÉK előírásainak figyelembe vételével kell megállapítani. Új utat csak az OTÉK szerint meghatározott minimális szabályozási szélességgel lehet kialakítani. (8) Ahol az utak szabályozása beavatkozást igényel a méretezést az OTÉK figyelembe vételével kell elvégezni. 11. Zöldterületek (1) A település területén kialkított zöldterület nem található. (2) Tervezett zöldterületek: - A 47 hrsz-ú, temető melletti terület, - 34/8. hrsz-ú árok mentén, mint fenntartási sávot kell zöldterületet kialakítani, - 09/2., /1., /12. hrsz-ú ingatlan területe. 6
7 (3) A zöldterületen víz- és zöldfelületek, gyalogutak, játék, sport, pihenés célját szolgáló területek, közművek, vendéglátó épület, kiszolgáló épületek, a szabadidő eltöltéséhez szükséges létesítmények helyezhetők el, legfeljebb 2 %- os beépítettséggel. 12. Erdőterületek (1) Bodorfa erdőterületei gazdasági és védelmi rendeltetésű erdők. (2) Az erdős, ligetes területek megóvandók, az erdőgazdálkodást a továbbiakban is fenn kell tartani. A tájjelleg megőrzése és környezetvédelmi okok miatt erdő hosszú távon sem szűnhet meg. Az erdőfelület mérete inkább növekszik gazdasági célú erdőtelepítésekkel, védelmi erdősávokkal. Az új telepítéseket tájhonos, lombos fákkal kell megvalósítani 13. Mezőgazdasági területek (1) A mezőgazdasági területen a növénytermesztés, az állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és -tárolás építményei helyezhetők el. (2) Bodorfán csak általános mezőgazdasági terület található. Az általános mezőgazdasági területen az OTÉK és a BTSZ előírásain alapuló szabályozásnak megfelelően lehet épületeket elhelyezni. (3) Az Má 0, jelű területeken épületek nem helyezhetők el. 14. Vízgazdálkodási területek (1) Vízgazdálkodási terület terület-felhasználási kategóriába tartozik a folyóvizek medre és parti sávja, a közcélú nyílt csatornák medre és parti sávja, a vízbeszerzési területek és védőterületeik. (2) A település területén a vízgazdálkodási területbe kell sorolni a község élővizeinek területét. (3) A vízfolyások mindkét partján 6-6 méter széles fenntartó sávot szabadon biztosítani kell. A fenntartó sávban csak rét, legelő gazdálkodás folytatható, a fás növényzet megtartásával, a természetvédelmi hatósággal egyeztetett módú kezelés biztosításával. 15. Környezetvédelem (1) Bodorfán csak olyan létesítmények üzemeltethetők, amelyek a kiemelten védett kategória levegőtisztaság-védelmi előírásait teljesítik, továbbá nem okoznak a vonatkozó jogszabályban előírt határértékeknél nagyobb zaj-, illetve rezgésterhelést. 7
8 (2) A települési környezet vizsgálata során az alábbi főbb megállapítások tehetők: - A településen a szennyvizek gyűjtésére csatornahálózat még nincs kiépítve. A szennyvíz kezelése nem megoldott. Szükséges a csatorna-hálózat kiépítés és a szennyvíz megfelelő kezelésének megoldása. - A kommunális hulladék gyűjtése szervezetten történik. A hulladékok elhelyezése az Avar Ajka Városgazdálkodási kft saját telepén biztosított. - A településen a fűtés, jellemzően vegyes tüzeléssel történik. A gázhálózatra való csatlakozás biztosított. A csatlakoztatott háztartások számát lehetőség szerint növelni kell. A község területén a levegő minősége megfelelő. - A település területén a közlekedésből származó zajterhelés jelenleg problémát nem okoz. (3) Összefoglalva megállapítható, hogy a település környezeti állapota jónak mondható. A tervezett fejlesztések végrehajtása környezetvédelmi szempontból várhatóan nem okoz környezetvédelmi problémákat, a település környezeti állapota fenntartható és a település adottságaiból adódó lehetőségek jobban kihasználhatók. 16. Közművek (1) Bodorfa község területén a közcélú ivóvízhálózat kiépült. A település közüzemi ivóvízellátása a kistérségi rendszer vízbázisaként a Gyepükajáni kutakról hosszú távon biztosított. (2) A településen a közcélú szennyvízelvezető csatorna-hálózat még nem épült ki. (3) A csapadékvíz elvezetését nagyrészt nyílt árkos rendszerrel oldották meg. Ezek rendszeres karbantartásáról, tisztításáról gondoskodni kell. A vízelvezető rendszer fejlesztése is szükséges. (4) A villamos energiaellátására, és a földgáz ellátás a településen biztosított. A villamos energia fogyasztói rákötések aránya 100%-os. A vezetékes földgázhálózatra a bekötés folyamatos. (5) A távközlési hálózata kiépült. A település belterületén a vezetékes telefonhálózat bekötési aránya 80%-os. A mobil telefon elérhetősége a település nagy területén megfelelő. (6) A település területén a kábeltelevízió hálózat nem épült ki. 17. Zárszó (1) Jelen településszerkezeti leírás csak a településszerkezeti tervvel együtt érvényes, azzal együtt értelmezhető és használható. 8
Dabrony község településrendezési terve Településszerkezeti leírás HATÁROZAT
HATÁROZAT Dabrny Községi Önkrmányzat Képviselő-testületének 38/2007. (VIII. 16.) számú határzata Dabrny ának és településszerkezeti tervének jóváhagyásáról Dabrny Községi Önkrmányzat Képviselő-testülete
Nemesgulács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 59/2015. (VI.25.) képviselő-testületi határozatának 2. számú melléklete
Nemesgulács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 59/2015. (VI.25.) képviselő-testületi határozatának 2. számú e 1. TERÜLETFELHASZNÁLÁS A település közigazgatási területe a területhasználat intenzitásától
HATÁROZAT. Nemesgörzsöny Község Önkormányzat Képviselőtestülete
HATÁROZAT Nemesgörzsöny község Önkormányzata Képviselőtestületének 55/2011. (X.6.) határozata Nemesgörzsöny Község Önkormányzat Képviselőtestülete úgy döntött, hogy Nemesgörzsöny község településszerkezeti
HATÁROZATI JAVASLAT. Nagy Géza Körjegyző. Szabó József Polgármester
HATÁROZATI JAVASLAT Kemeneshőgyész Községi Önkormányzat Képviselő-testületének /2010. (. ) határozata Kemeneshőgyész Településszerkezeti leírásának és településszerkezeti tervének jóváhagyásáról Kemeneshőgyész
b.) Kialakult utcasor esetén az épület homlokfala a kialakult beépítési vonalhoz igazodjon, és minimum:
Vállus község Önkormányzata Képvisel -testületének a helyi építési szabályzatról szóló 16/2009.(XII.31.) számú r e n d e l e t e Vállus Község Önkormányzata Képvisel -testülete a helyi önkormányzatokról
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A rendelet alkalmazása
Boldog Községi Önkormányzat 20/2004. (XII. 21.) rendelete Boldog helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről Boldog Község Képviselő-testülete az 1997. évi LXXVIII. törvény 6. (3) bekezdés a)
HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT
HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Döbröce Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2008. (V.16.) sz. rendelete a helyi építési szabályzatról (HÉSZ ről) Döbröce Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja
NEMESGULÁCS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV LEÍRÁSA. egységes szerkezetbe foglalva 2015. november 23-án KÖZSÉG
NEMESGULÁCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV LEÍRÁSA egységes szerkezetbe foglalva 2015. november 23-án 1. TERÜLETFELHASZNÁLÁS A település közigazgatási területe a területhasználat intenzitásától illetve
HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT
HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Zalaszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (VI.06.) önkormányzati rendelete Zalaszentmárton Község Helyi Építési Szabályzatáról Zalaszentmárton Község
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
ZALASZENTGYÖRGY HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA (HÉSZ)
ZALASZENTGYÖRGY HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA (HÉSZ) Zalaszentgyörgy Község Önkormányzata Képviselőtestületének 9./2007.(IX.14) számú rendelete Zalaszentgyörgy Község helyi építési szabályzatáról és szabályozási
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. 1. A rendelet hatálya
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2005. (VIII.7.) számú önkormányzati rendelete a város helyi építési szabályzatáról (A módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Tamási Város Önkormányzati
EGER MJV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA AZ ÉK KÜLTERÜLETI VÁROSRÉSZRE ÉS A BIKALEGELŐ TERÜLETRÉSZRE VONATKOZÓAN
EGER MJV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA AZ ÉK KÜLTERÜLETI VÁROSRÉSZRE ÉS A BIKALEGELŐ TERÜLETRÉSZRE VONATKOZÓAN 2013. AGUSZTUS Oldal:1 EGER VÁROSRENDEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE I. FEJEZET
Leányvár Község Önkormányzata Képviselő testületének 4/2004. (IV.26.) sz. rendelete a helyi építési szabályzatról
Leányvár Község Önkormányzata Képviselő testületének 4/2004. (IV.26.) sz. rendelete a helyi építési szabályzatról Leányvár község önkormányzatának képviselő testülete az 1990. évi LXV. törvény 16. -a és
Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2014. (XII.01.) önkormányzati rendelete Gyál Város Helyi Építési Szabályzatáról ELSŐ RÉSZ
Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2014. (XII.01.) önkormányzati rendelete Gyál Város Helyi Építési Szabályzatáról Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
BALATONALMÁDI KRISTÓF KEMPING YACHT KEMPING ÉS KÖRNYÉKE
BALATONALMÁDI 1 EGYEZTETÉSI ANYAG BALATONALMÁDI (Balaton tó 2313/17 hrsz ú terület 2314 hrsz ú terület Véghelyi Dezső utca 2299 hrsz ú közpark Széchenyi sétány által határolt terület) SZABÁLYOZÁSI TERV
Dióskál község Önkormányzata
Dióskál község Önkormányzata 8/2015. (X.01.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról Dióskál község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) a) pontja és a
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A jelen rendelet hatálya Kál nagyközség igazgatási területére (bel- és külterületére) terjed ki.
KÁL NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 15/2006.(VII.20) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE KÁL NAGYKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL Kál Nagyközség képviselőtestülete az 1997.
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK.../2011. ( ) R E N D E L E T E
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK.../2011. ( ) R E N D E L E T E Mátészalka Város Helyi Építési Szabályzatáról (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkez 7/2007.(III.30.), a 29/2008.(IX.29.)
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 18/2012 (III. 30.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról
enti áros Önkormányzat képviselő-testületének / (III..) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról enti áros Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 0. évi X. törvény
Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének
Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 29/2004. (11. 26.) számú rendeletének a 48/2005.(11. 29.) számú, a 27/2006. (06.30.) számú,
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya
1 Nyergesújfalu Város Önkormányzatának 17/2008. (V.30.) számú rendelete Nyergesújfalu helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről (egységes szerkezetben a 4/2005.(II.21), a 19/2005 (IV.28.),
K Ö Z S É G T E L E P Ü L É S R E N D E Z É S I T E R V E S Z A K O N Y F A L U K Ö Z S É G T E L E P Ü L É S R E N D E Z É S I T E R V E 2006.
S Z A K O N Y F A L U K Ö Z S É G T E L E P Ü L É S R E N D E Z É S I T E R V E 2006 SZAKONYFALU T K Ö Z S É G T E L E P Ü L É S R E N D E Z É S I T E R V E HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Készítette: Altus Savaria
Nagylók Község Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról (egységes szerkezetben)
NAGYLÓK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2006. (X. 30.) önkormányzati rendeletével, 20/2006. (XII. 20.) önkormányzati rendelettel és 18/2015.(XI.18.) önkormányzati rendelettel módosított 11/2006.
13/2007. (XII.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT. Nógrád község településrendezési tervéhez
13/2007. (XII.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Nógrád község településrendezési tervéhez Egységes szerkezetben 9/2009.(IX.19.) módosítással, 3/2010.(III.27.) módosítással, 6/2014.(X.07.)
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. 1. A rendelet hatálya
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2005. (VIII.7.) számú önkormányzati rendelete a város helyi építési szabályzatáról (A módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Tamási Város Önkormányzati
BALATONSZEMES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2005. (VII. 25.) RENDELETE
BALATONSZEMES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2005. (VII. 25.) RENDELETE A BALATONSZEMES KÖZSÉG BEL-ÉS KÜLTERÜLET HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL
S A J Ó P Á L F A L A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV * 2009 *
S A J Ó P Á L F A L A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV * 2009 * SZABÁLYOZÁSI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT HADAS MŰTEREM ÉPÍTÉSZ ÉS MŰVÉSZETI KFT. 3530 Miskolc, Rákóczi u. 15., Tel./fax: 356-763, muterem@hadas.hu
30/2006. (IX. 7.) önkormányzati rendelet Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról
30/2006. (IX. 7.) önkormányzati rendelet Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról melyet a 23/2008.(X.31), a 11/2009.(VI.3), a 16/2009.(VI.3),
İcsény Község Önkormányzata Képviselı-testületének../2010.( ) önkormányzati rendelete İcsény község helyi építési szabályozásáról
İcsény Község Önkormányzata Képviselı-testületének../2010.( ) önkormányzati rendelete İcsény község helyi építési szabályozásáról İcsény Község Önkormányzatának Képviselıtestülete a helyi önkormányzatokról
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya
Nyergesújfalu Város Önkormányzatának 17/2008. (V.30.) számú rendelete Nyergesújfalu helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről (egységes szerkezetben a 4/2005.(II.21), a 19/2005 (IV.28.), a
Diósjen község Rendezési terv
Diósjen község Rendezési terv 2008. HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Diósjen község Képvisel testülete a NÓGRÁDTERV Kft. által megbízása alapján elkészített Diósjen község településrendezési tervét elfogadja.
LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE II. KÖTET LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2004. (IV.29.) számú önkormányzati RENDELETTEL jóváhagyott A és SZABÁLYOZÁSI TERVE M-TEAMPANNON KFT.
Átány község Településrendezési Tervének Szabályozási Tervéhez
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1. A rendelet hatálya 14/2003. (VII.30.) sz. rendelet HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Átány község Településrendezési Tervének Szabályozási Tervéhez (1) E rendelet hatálya Átány
BODMÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2007.(IX.13.) Kt. számú rendelete A Helyi Építési Szabályzatról
1 BODMÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2007.(IX.13.) Kt. számú rendelete A Helyi Építési Szabályzatról (egységes szerkezetben a 10/2011. (VIII.08.) önkormányzati rendelettel) Bodmér Község
Tapolca Város Önkormányzata Képvisel-testülete 20/2005. (VI. 30.) Kt. rendelete
Tapolca Város Önkormányzata Képvisel-testülete 20/2005. (VI. 30.) Kt. rendelete Tapolca Város Helyi Építési Szabályzatának, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról Tapolca Város Önkormányzata Képvisel-testülete
Resznek Község Önkormányzati Képviselı-testületének 19/2006.(XII.11.) számú rendelete RESZNEK KÖZSÉG ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRİL
Resznek Község Önkormányzati Képviselı-testületének 19/2006.(XII.11.) számú rendelete RESZNEK KÖZSÉG ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRİL Resznek Község Önkormányzat Képviselı-testülete az 1990.
B A L O G U N Y O M KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVE
B A L O G U N Y O M KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVE Balogunyom Község Képviselőtestületének 8/2008. (VII.03.) számú önkormányzati rendelete Módosítva: a 19/2015. (IX. 29.) számú
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELİÍRÁSOK. 1. A rendelet hatálya
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2005. (VIII.7.) számú önkormányzati rendelete a város helyi építési szabályzatáról (A módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Tamási Város Önkormányzati
Vállus Község Helyi Építési Szabályzata
Vállus Község Önkormányzata Képviselõ-testülete Vállus közigazgatási területére vonatkozó Helyi Építési Szabályzatáról szóló 4/2005.(IV.29.) számú rendelete Vállus Község Önkormányzata Képviselõ-testülete
Pér község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004.(VII.22.) rendelete
Pér község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004.(VII.22.) rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 8/2005. (VII.12.) ÖKR rendelettel, 9/2009. (VIII.19.) ÖKR rendelettel, 2/2010. (III.17.) ÖKR
(1) E rendelet hatálya Kétújfalu község közigazgatási területére (továbbiakban: a terv területe) terjed ki.
KÉTÚJFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7/2006 (IV. 1.) RENDELETE A TELEPÜLÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL melly hatályon kívül helyezi a 4/1992 (VII. 23.) sz. Önk. rendeletet. Kétújfalu község
TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ELŐZMÉNYEK 2.1. Előzetes tájékoztatási szakasz állásfoglalásainak összefoglalása 2.2. Településfejlesztési döntés az előzetes
TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ELŐZMÉNYEK 2.1. Előzetes tájékoztatási szakasz állásfoglalásainak összefoglalása 2.2. Településfejlesztési döntés az előzetes tájékoztatás eredményei alapján 2.3. Hatályos HÉSZ Tájékoztatási
Sárhida Község Önkormányzat Képvisel -testülete 5/2006. (II. 28.) számú rendelete SÁRHIDA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL
Sárhida Község Önkormányzat Képvisel -testülete 5/2006. (II. 28.) számú rendelete SÁRHIDA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL A módosításokkal: 11/2011. (X. 14.) önkormányzati rendelet, 17/2011. (XII. 06.) önkormányzati
Emőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012. (XI.9.) önkormányzati rendelete Emőd Város Helyi Építési Szabályzatáról
Emőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012. (XI.9.) önkormányzati rendelete Emőd Város Helyi Építési Szabályzatáról Emőd Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról
2008. szeptember 12. el tt 2008. szeptember 12. után (a változott vagy új szövegrészek kékkel jelölve)
Összehasonlító táblázat az OTÉK 2008. szeptember 12-ei módosításáról 2008. szeptember 12. el tt 2008. szeptember 12. után (a változott vagy új szövegrészek kékkel jelölve) TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK A
TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE. PESTTERV Kft. Budapest, 2005. november hó
DÉLEGYHÁZA KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA A JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK VÉGLEGESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓJA PESTTERV Kft. Budapest, 2005. november hó Törzsszám: 2-03-365 Délegyháza
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet hatálya. 2. A rendelet alkalmazása
CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2002. (IX.1.) ÖR. SZÁMÚ RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL (módosításokkal egységes szerkezetben) Csór Község képviselő-testülete az 1997.
FELSŐSZÖLNÖK KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ÉS SZ1(0.-IX.) JELŰ SZABÁLYOZÁSI TERVE
F E L S S Z Ö L N Ö K K Ö Z S É G T E L E P Ü L É S R E N D E Z É S I T E R V E 2 0 0 7. FELSŐSZÖLNÖK KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ÉS SZ1(0.-IX.) JELŰ SZABÁLYOZÁSI TERVE Fels szölnök Község Képvisel
Tököl Város Önkormányzat Képviselı-testületének /2010. (.) számú Önkormányzati rendelete Tököl Város Helyi Építési Szabályzatáról
Tököl város Helyi Építési Szabályzata 1 Tököl építési szabályzata Tököl Város Önkormányzat Képviselı-testületének /2010. (.) számú Önkormányzati rendelete Tököl Város Helyi Építési Szabályzatáról Tököl
Sopron, Deák tér és környéke Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervérıl
1. oldal Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 37/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete Sopron, Deák tér és környéke Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervérıl Sopron Megyei
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK RÉSZTERÜLETEKRE VONATKOZÓ MÓDOSÍTÁSA
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK RÉSZTERÜLETEKRE VONATKOZÓ MÓDOSÍTÁSA A 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti véleményezési
I. BERKENYE KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA (Hrsz: 03/9-12, 03/94-96)
I. BERKENYE KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA (Hrsz: 03/9-12, 03/94-96) Megrendelő: Berkenye Község Önkormányzata Berkenye Kossuth u. 20. 2641 Tervező: TARJÁNTERV Mérnöki Iroda Kft. Salgótarján
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. Jelen rendelet hatálya Harsány község közigazgatási területére terjed ki. 2.
1 Harsány község Önkormányzatának 12/2004. (VIII.01.) önkormányzati rendelete Harsány község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről (Egységes szerkezetben a 15/2006. (X.01.), 19/2011. (X.19.),
KISLÁNG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2005.(XII.5.) (egységes szerkezetben)
KISLÁNG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2005.(XII.5.) RENDELETE KISLÁNG KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (egységes szerkezetben) Kisláng Község Önkormányzat Képviselő-testülete
BERNECEBARÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2005. (VI. 17.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE BERNECEBARÁTI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL
BERNECEBARÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2005. (VI. 17.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE BERNECEBARÁTI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL 1 BERNECEBARÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
TELEPÜLÉSKÉP, TELEPÜLÉSI KÖRNYEZET
A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. -a (1) bekezdésének g) pontjában foglalt felhatalmazás alapján meghatározza az országos
Óbudavár Településrendezési eszközök, helyi építési szabályzat. Óbudavár. Helyi építési szabályzat tervezet. 2015. július hó
Óbudavár Helyi építési szabályzat tervezet MEGBÍZÓ: ÓBUDAVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA BODOR ANTAL POLGÁRMESTER 8272 ÓBUDAVÁR, Fő u. 18/1. TERVEZŐ: TÁJTERV MŰHELY KFT. 8261 BADACSONY, RÓMAI ÚT 197. Mobil: 20/913-8400
ALATTYÁN KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV
Településrendezési és Műszaki Társulás 5001 Szolnok, Kossuth Lajos út 2. Tel: (56) 419-087 e-mail: tmt@chello.hu Szám: 45 / 2005. HATÁROZATTAL MEGÁLLAPÍTOTT MUNKARÉSZ ALATTYÁN KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI
RUDABÁNYA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS LEÍRÁSA
LA-URBE ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 3525 Miskolc, Patak utca 10. sz. Telefon: 06-46-504-338 Fax: 06-46-504-339 mobil: 06-20-9692-361 E-mail: la.urbekft@chello.hu RUDABÁNYA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE TELEPÜLÉSSZERKEZETI
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2005.(V. 5.) KGY. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2005.(V. 5.) KGY r e n d e l e t e Nyíregyháza Helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének jóváhagyásáról A Közgyűlés az Épített környezet alakításáról
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14 /2012. (XII. 01.) önkormányzati rendelete Bélapátfalva Város Helyi Építési Szabályzatáról
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14 /2012. (XII. 01.) önkormányzati rendelete Bélapátfalva Város Helyi Építési Szabályzatáról Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete az
Ebes. Helyi építési szabályzata és szabályozási terve. Jóváhagyva Ebes Község Képvisel -testületének 1/2009. (I.29.) Ör. számú rendeletével
Ebes Helyi építési szabályzata és szabályozási terve Jóváhagyva Ebes Község Képvisel -testületének 1/2009. (I.29.) Ör. számú rendeletével Módosítva az Ebes Község Képvisel -testületének 5/2014. (III.27.);
Lövő község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2005. (VIII. 1.) rendelete a helyi építési szabályzatról
Lövő község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2005. (VIII. 1.) rendelete a helyi építési szabályzatról a 13/2006.(VII.27.), a 10/ 2011.(XI. 29.), a 2/2012. (IV.2.) és a 5/2013. (VI. 03. ), a 10/2014.(X.31.)
ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. 1. 1. A rendelet hatálya
1 Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2015. (X.20.) rendelete a Budapest, IX. ker. NÉPLIGET VOLÁNBUSZ (Könyves Kálmán krt. Üllői út Budapest-Keleti pu. Hegyeshalom
RENDELETTERVEZET. Tura Város Helyi Építési Szabályzata
RENDELETTERVEZET Tura Város Helyi Építési Szabályzata ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÖVEZETEINEK ELŐÍRÁSAI BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK ÖVEZETEINEK ELŐÍRÁSAI TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM
Látrány Község Önkormányzata Képviselőtestületének 7/2004.(IV.15.) számú rendelete. Látrány község helyi építési szabályozásáról
Látrány Község Önkormányzata Képviselőtestületének 7/2004.(IV.15.) számú rendelete. Látrány község helyi építési szabályozásáról Látrány Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az 1990. évi LXV. Törvény
24. 2 Módosította a 15/2011. (VI. 29.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdése. Hatálybalépés időpontja: 2011.
KISKUNMAJSA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2004. (X. 15.) számú rendelete Kiskunmajsa Építési Szabályzatáról (HÉSZ) és szabályozási tervének jóváhagyásáról Módosítás: 19/2005. (VII. 29.) Ktr. Hatályos:
Rétság Város Önkormányzat Képvisel -testületének. 3/2007. (II.16.) rendelete
Rétság Város Önkormányzat Képvisel -testületének 3/2007. (II.16.) rendelete A Helyi Építési Szabályzatról szóló 13/2003. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Rétság Város Önkormányzat Képvisel
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2012. (IX.28.) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2012. (IX.28.) önkormányzati rendelete a Budapest IV. kerület, Újpest, Váci út Fóti út Czuczor u. Pintér J. u. által határolt
SZŐC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK.9/2007(X.01) Rendelete Szőc község HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL
SZŐC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK.9/2007(X.01) Rendelete Szőc község HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL TARTALOMJEGYZÉK I. Fejezet: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1.. A rendelet hatálya. 2.. A szabályozás
Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/ 2016. (IV.28.) önkormányzati rendelete Vecsés Város Helyi Építési Szabályzatáról
1 Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/ 2016. (IV.28.) önkormányzati rendelete Vecsés Város Helyi Építési Szabályzatáról Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
ORDACSEHI RENDEZÉSI TERVÉNEK M1 JELŐ FELÜLVIZSGÁLATA
ORDACSEHI RENDEZÉSI TERVÉNEK M1 JELŐ FELÜLVIZSGÁLATA TERVTANCSI EGYEZTETÉSI ANYAG 2009. AUGUSZTUS. Tartalomjegyzék JSZ : 6/2009 Ordacsehi község Településrendezési Tervének M1 jelő felülvizsgálatához Terviratok
Egys: 2012.09.28. Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2005.(V.13.) önkormányzati rendelete a Helyi Építési Szabályzatról
1 Egys: 2012.09.28. Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2005.(V.13.) önkormányzati rendelete a Helyi Építési Szabályzatról Alsózsolca Város képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/ 2001. (06. 22.) sz. rendelete
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/ 2001. (06. 22.) sz. rendelete Pécs, Hird Szövőgyár utcától északra eső terület szabályozási tervének jóváhagyásáról és helyi építési szabályzatának
2000. évi CXII. törvény
2000. évi CXII. törvény a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról Az Országgyűlés - figyelemmel arra, hogy a Balaton
HALÁSZTELEK ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA
BAU-URB Tsz.: 35/2002. Tervező és Tanácsadó Kft. 1112. Budapest, Dayka Gábor u. 94. Tel/Fax: 319-36-44 HALÁSZTELEK ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA Budapest, 2005. március hó TARTALOM Szöveges munkarészek I. Általános
Sülysáp Településrendezési Terve. ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések
Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2010. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 1 Sülysáp Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról Sülysáp Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Ászár Község Képviselő-testületének 8/2007. (IX.01.) sz. rendelet a Helyi Építési Szabályzatról egységes szerkezetben, hatályos: 2015.05.
Ászár Község Képviselő-testületének 8/2007. (IX.01.) sz. rendelet a Helyi Építési Szabályzatról egységes szerkezetben, hatályos: 2015.05.01- hatályos Ászár Község Képviselő-testülete az épített környezet
253/1997. (XII. 20.) KORM. RENDELET. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Tisztelt Kollégák, az alábbiakban kékkel jelölt részekbõl fogunk a zárthelyiken kérdezni. A többit pedig érdemes elolvasni mert ez a rendelet Önöknek munkaeszköz. Ne feledjék továbbá, hogy az idei évben
4/2000. (IV.11.)Ktr. rendelet a helyi építési szabályokról szabályozási tervi mellékletekkel
4/2000. (IV.11.)Ktr. rendelet a helyi építési szabályokról szabályozási tervi mellékletekkel 1 ÉRSEKHALMA KÖZSÉG KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 4/2000. (IV.11.) Ktr. sz. rendelete a helyi építési szabályokról.
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1.. A rendelet hatálya
Maklár Község Önkormányzatának 6/2009. (XI.2.) rendelete a település Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 14/2005. (XI.15.) rendelete módosításáról Maklár Község Önkormányzatának
FELSŐÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2015. (IV.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL
FELSŐÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2015. (IV.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL Felsőörs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATKÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2012. (XII.15.) önkormányzati rendelete
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATKÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2012. (XII.15.) önkormányzati rendelete A VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL a módosító 28/2013.
BALATONFÜRED VÁROS Az előterjesztés jogszabállyal. Dr. Tárnoki Richárd jegyző. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2005. május 26-i ülésére
BALATONFÜRED VÁROS Az előterjesztés jogszabállyal POLGÁRMESTERI HIVATAL nem ellentétes POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Dr. Tárnoki Richárd jegyző Szám:.../2005. Előkészítő: Lipták János
Egységes szerkezetbe foglalva: 2015. december 01. Henn Ferencné jegyző. egységes szerkezetbe foglalt szöveg. Hatályos: 2015. december 10-től.
Mencshely Község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2004. (VIII.13.) rendelete 1 Mencshely Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről Egységes szerkezetbe foglalva: 2015. december 01.
1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2005. (III. 30.) önkormányzati 1 rendelete SÁRBOGÁRD VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Sárbogárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG
VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA 59/2014.(V.29.) SZ. ÖNK. HATÁROZATTAL ELFOGADOTT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI DÖNTÉS ALAPJÁN 314 / 2012. (XI.8.) KORM. RENDELET 36.
Zebegény Község Önkormányzata Képviselő-testületének / 2015. ( ) számú önkormányzati rendelete Zebegény Község Helyi Építési Szabályzatáról ELSŐ RÉSZ
Zebegény Község Önkormányzata Képviselő-testületének / 2015. ( ) számú önkormányzati rendelete Zebegény Község Helyi Építési Szabályzatáról Zebegény község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi
2. A rendelet 7. (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011. (XI.12.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 20/2006. (X. 11.) Ör. rendelet módosításáról Oroszlány város Önkormányzatának
ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14 /2011 (V.10.) ÖR. sz. rendelete Aszód Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről 14/2011. (V. 10.) Ör. sz. rendelettel jóváhagyott dokumentum
4.. Szabályozási elemek
4.. Szabályozási elemek (1) A szabályozási terv kötelező elemeinek jelmagyarázatát a szabályozási terv tartalmazza (2) ötelező szabályozási elemek: A közterületek és egyéb funkciójú területek határa, szabályozási
Oroszlány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2006.(X.11.) önkormányzati rendelete 1 a helyi építési szabályzatról. - egységes szerkezetben
Oroszlány Város Önkormányzat Képviselőtestületének 20/2006.(X.11.) önkormányzati rendelete 1 a helyi építési szabályzatról egységes szerkezetben Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az 1990.
LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
V. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2007. SZEPTEMBER 26. 1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM TARTALOM OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK:
1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM TARTALOM OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK: 27/2007.(IX.27.) ÖKT. r. A 2007. évi költségvetésről szóló 5/2007. 4. (III.1.) ÖKT rendelet módosításáról.
LA-URBE ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. : 3525 Miskolc, Patak utca 10. sz. : 06-46-504-338 Fax: 06-46-504-339 mobil: 06-20-9692-361 E-mail: la.urbekft@chello.
LA-URBE ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. : 3525 Miskolc, Patak utca 10. sz. : 06-46-504-338 Fax: 06-46-504-339 mobil: 06-20-9692-361 E-mail: la.urbekft@chello.hu GACSÁLY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 1. kötet TELEPÜLÉSSZERKEZETI
Alacska Község Helyi Építési Szabályzata Alacska Község Önkormányzata Képviselő testületének./2015. ( ) rendelete
Alacska Község Helyi Építési Szabályzata Alacska Község Önkormányzata Képviselő testületének./2015. ( ) rendelete Alacska Község Önkormányzata Képviselőtestülete az épített környezet alakításáról és védelméről
RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT
RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT 14/2004. (IV.5.) rendelet módosításokkal egységes szerkezetben (HÉSZ) Szabályozási tervek (HÉSZ 1-2. számú mellékletei) Igazgatási terület szabályozásának
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 39/2009.(VIII.28.) Rendelet típusa: Alap (Egységes szerkezet) Rendelet címe: Hatvan város helyi építési szabályzatáról
ELLEND község Önkormányzata Képviselıtestülete. 7/2003. (VIII.7.) rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL
ELLEND község Önkormányzata Képviselıtestülete 7/2003. (VIII.7.) rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL Ellend község Önkormányzatának Képviselıtestülete az 1990. évi LXV. törvény 16. - ában, valamint