A HALLGATÓK FELKÉSZÍTÉSE AZ E-LEARNINGBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A HALLGATÓK FELKÉSZÍTÉSE AZ E-LEARNINGBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN"

Átírás

1 A HALLGATÓK FELKÉSZÍTÉSE AZ E-LEARNINGBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN PREPARATION OF STUDENTS TO PARTICIPATE IN E-LEARNING AT SZECHENYI ISTVAN UNIVERSITY Kovács Miklós Széchenyi István Egyetem 1. Az e-learning alapú képzés jellemzői A Széchenyi István Egyetemen közlekedésmérnök szakon a 2004/2005-ös tanévtől, gazdász szakon a 2005/2006-os tanévtől e-learning alapú távoktatásos képzés folyik. A hallgatók csak a vizsgákon jelennek meg személyesen, a szorgalmi időszakban Interneten tartják a kapcsolatot a tanárokkal, illetve a tanulmányi ügyeket intéző Felnőttképzési Központtal. A személyes konzultációk hiánya, illetve az Internetes kapcsolattartás mind a hallgatók, mind a képző intézmény számára új szituációt jelent. A hallgatók korábbi tanulmányaikat jelenléti képzésben végezték. Hozzászoktak ahhoz, hogy a tanár elmagyarázza a tananyagot, gyakorló feladatokat oldottak meg közösen, teljesítményüket rendszeresen felmérték és értékelték. A figyelmes és aktív órai részvétel többüknek elegendő volt ahhoz, hogy minimális otthoni időráfordítással is sikeresen teljesítsék a követelményeket. Az e-learning ezzel szemben a hallgatók önálló munkájára épül. Bár a tananyag feldolgozásához sok segítséget kapnak (modulokra és leckékre bontott tananyag, részletes tanulási útmutató, tanulási ütemterv, pontos követelményrendszer, interaktív önellenőrző kérdések, Internetes tutori segítség), az önálló tanulás módszereit, törvényszerűségeit is meg kell ismerniük. Az e-learningben való sikeres részvételre a hallgatókat fel kell készíteni. 2. Az e-learningre történő felkészítés céljai A hallgatók e-learningre való felkészítése kettős célt tűz maga elé; egyrészt segítséget ad a hallgatóknak ahhoz, hogy biztonsággal tudják használni az e-learninges keretrendszert, másrészt módszertani segítséget nyújt az önálló munkához. A felkészítés önálló, e-learning alapú tantárgy, a proszeminárium keretében történik. A képzés tervezésekor természetesen felmerült a kérdés, hogy az e-learning keretrendszer használatát meg lehet-e tanítani a keretrendszerben megjelenő tantárgy segítségével. A tapasztaltok azt mutatják, hogy igen, de az induláshoz igaz nem minden hallgató eseténszükség van bizonyos szöveges tájékoztatásra is. A tárgy szerepel a szak tantervében, így a sikeres teljesítéssel kreditpont is szerezhető. Ez utóbbinak fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni: a magas fokú hallgató aktivitás valószínűleg ennek is köszönhető. A tananyag kidolgozásakor feltételeztük, hogy a hallgatók rendelkeznek alapvető számítógép-kezelői ismeretekkel (a felvételi tájékoztatóban jeleztük a hallgatóknak, hogy

2 szükségük lesz ilyen irányú ismeretekre).. A keretrendszer a kliens számítógépen szoftver tekintetében (az operációs rendszer mellett) egy böngészőprogramot igényel, ami jellemzően Internet Explorer. Használatához mindössze a következő tudásra van szükség: - az operációs rendszer alapvető funkciónak ismerete (program indítása, leállítása) - egér használata (pozícionálás, kattintás, dupla kattintás) A hallgatóknak beiratkozáskor javasoltuk, hogy tanulmányaikat a proszeminárium tárgy feldolgozásával kezdjék, mivel a keretrendszer funkciónak biztos kezelése, illetve a javasolt tanulási módszerek alkalmazása alapvető feltétele a sikeres munkának. Többségük eleget tett ennek a kérésnek. 3. A proszeminárium tárgy felépítése A tárgy felépítése megfelel a többi tárgy struktúrájának (1. ábra). Bevezetővel kezdődik, amely a tárgy célját, követelményeit tartalmazza. A tananyag két modulból, azokon belül pedig több leckéből áll. Az egyes leckék végén önellenőrző kérdések, a modulok végén pedig modulzáró feladatsor található. Az első modul célja az, hogy a keretrendszer használatát bemutassa, illetve interaktív módon gyakoroltassa annak használatát. A második modul az önálló tanuláshoz ad segítséget. 1. ábra A proszeminárium tárgy struktúrája 4. A keretrendszer használatának bemutatása A hallgatók beiratkozáskor egyoldalnyi nyomtatott szöveget kapnak, amely az első lépéseket tartalmazza a keretrendszer használatával kapcsolatban. Megkapják a rendszerbe való belépéshez szükséges felhasználói nevet és jelszót, valamint annak a weboldalnak a címét, ahol az egyetem távoktatásos rendszer elérhető. Részletesen magyarázatot kapnak arról, hogyan indíthatják el a proszeminárium elektronikus tananyagát. Akinek nincs Internet

3 hozzáférése, az CD-ről is futtathatja a kurzusokat, ennek módja is szerepel a nyomtatott anyagban. 4.1 Tananyag-megjelenítés, kommunikáció Elsőként természetesen a tananyag megjelenítésének módját mutatjuk meg, amit a hallgató a szöveg utasításait követve azonnal ki is próbálhat. Ezt követően a belső levelező rendszer bemutatása kerül terítékre, illetve szóba kerül a fórum használata is. A hallgatók ezzel kapcsolatban két feladatot kapnak. Levelet kell küldeniük a tutornak, aki ebből látja, hogy kik azok a hallgatók, már megkezdték a munkát, valamint hozzászólást kell írniuk a fórum valamelyik témájához (illetve új témát nyithatnak). A feladatok megoldása a kurzus sikeres teljesítésének feltétele. 4.2 Tananyagelemek A Coedu keretrendszer egyszerű, a webes felületekről sokak számára ismerős elemeket használ. A tananyag szöveges és képi információt tartalmaz. Az állóképek mellett több helyen megjelennek multimédia fájlok is, de a tárgyak jellegéből adódóan a hangoknak itt nincs szerepük. Szerepel a tananyagban néhány egyedi interaktív komponens is (például úgynevezett lapozós könyv, illetve nézőkép), a hallgatók számára elsősorban ezek bemutatása a fontos. A lapozós könyv (2. ábra) és a nézőkép tananyagelemek átmenetet képeznek a statikus és a mozgóképek között. Több képet tartalmaznak, a képek között lapozós könyv esetén az előre illetve a vissza gombokra kattintással lehet váltani. A nézőkép szintén több képet tartalmaz, a képek között viszont az egér folyamatos mozgatásával lehet váltani. Ezek az elemek alkalmasak például folyamatok, algoritmusok egyes fázisainak bemutatására. 2. ábra Példa a lapozós könyv tananyagelemre a gépelemek tantárgyban A hallgatók ezen kívül nagyítós képpel találkoznak, amely két képből áll. Akkor alkalmazzuk, ha az eredeti kép túl nagy mérete miatt nem illeszthető a szövegbe. A szövegben az előnézeti kép jelenik meg, az eredeti nagyságú kép egy egérkattintással jeleníthető meg.

4 4.3 Feladattípusok A keretrendszer a jól ismert feladattípusokat (kérdés egyszeres feleletválasztással, kérdés többszörös feleletválasztással, szókitöltős feladat, relációanalízis, táblázatkitöltés, igaz-hamis feladat, sorba rendezés, esszé) tartalmazza. A tananyagban ezek használata mellet azt mutatjuk be, hogy a rendszer milyen módon jelzi azt, hogy helyes volt-e a hallgató által adott válasz, illetve mi lett volna a jó megoldás. 3. ábra Számítógép által javított feladat a Coedu keretrendszerben A szöveges magyarázathoz kapcsoltan természetesen megtalálhatók az adott tananyagelemek, feladatok, így hallgató a magyarázat olvasása után rögtön kipróbálhatja azokat. A modulok végén található modulzáró feladatok kitöltése is előírás, a tárgy sikeres teljesítésének feltétele. 5. Felkészítés az önálló tanulásra A proszeminárium tárgy második modulja tartalmazza azokat az ismeretek, amelyek az önálló tanulásra vonatkoznak. Szóba kerül a tanulás fiziológiája, a tanulás ritmusa, a koncentráció fontossága. Gyakorlati tanácsokat kapnak a hallgatók a tanulási idő helyes megválasztásához, a tanulás helyének kialakításához, a tanulás módszereihez. A megértést és az elsajátítást itt is leckevégi és modulzáró kérdések segítik. 6. Az I. félév tapasztalatai A proszeminárium tárgyat eddig egy félévben próbáltuk ki a gazdász szakon, kísérleti jelleggel. Tantervi problémák miatt a közlekedésmérnök hallgatók programjába nem lehetett ezt a tárgyat beilleszteni (ők írásos tájékoztatót kaptak a rendszer használatáról). A tárgy követelményeit minden hallgató teljesítette (a határidők betartásával azonban voltak problémák). Ennél sokkal fontosabbnak tűnik, hogy a proszemináriumot abszolváló gazdász hallgatók sokkal aktívabbak voltak a rendszeren belüli kommunikáció terén, mint a közlekedésmérnökök, akiknek nem volt ilyen tantárgyuk. Az aktivitás megnyilvánult abban, hogy a gazdászok a többi tárgy esetén gyakrabban fordultak a tutorokhoz kérdéseikkel, illetve egy főre vetítve mintegy háromszor annyi hozzászólást írtak az egyes tantárgyak fórumaihoz, mint a közlekedésmérnökök.

5 Irodalomjegyzék 1. Kovács Ilma: Új út az oktatásban? Okker Kiadó, Budapest, Coedu Internetes oktatási keretrendszer felhasználói kézikönyv, Mimóza Kft, Budapest, Létray Zoltán - Nyéki Lajos: E-learning rendszer kialakítása a Széchenyi István Egyetemen A tudomány és az európai felsőoktatási térség Konferencia, Dunaújváros, Nyéki Lajos: E-learning tananyagfejlesztés a Széchenyi István egyetemen, Informatika a felsőoktatásban Konferencia, DE, Debrecen, 2005.

6

E-LEARNING ALAPÚ TÁVOKTATÁS A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN

E-LEARNING ALAPÚ TÁVOKTATÁS A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN E-LEARNING ALAPÚ TÁVOKTATÁS A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN E-LEARNING BASED DISTANCE EDUCATION AT SZÉCHENYI ISTVÁN UNIVERSITY Nyéki Lajos, nyeki@sze.hu Széchenyi István Egyetem 1. Bevezetés A Széchenyi István

Részletesebben

A HALLGATÓK VÉLEMÉNYE AZ E-LEARNING ALAPÚ TÁVOKTATÁSOS KÉPZÉSRŐL

A HALLGATÓK VÉLEMÉNYE AZ E-LEARNING ALAPÚ TÁVOKTATÁSOS KÉPZÉSRŐL MultiMédia az Oktatásban 2007 konferencia Budapesti Műszaki Főiskola, 2007. augusztus 23-24. A HALLGATÓK VÉLEMÉNYE AZ E-LEARNING ALAPÚ TÁVOKTATÁSOS KÉPZÉSRŐL Kovács Miklós Széchenyi István Egyetem Győr,

Részletesebben

Hogyan lehet a nappali tagozatos hallgatókat éjjel is tanítani?

Hogyan lehet a nappali tagozatos hallgatókat éjjel is tanítani? Hogyan lehet a nappali tagozatos hallgatókat éjjel is tanítani? Dr. Létray Zoltán Egyetemi docens EIK igazgató Széchenyi István Egyetem Az előadás tartalma: E-learning rendszer bevezetése a Széchenyi István

Részletesebben

A MŰSZAKI ÁBRÁZOLÁS E-ELARNING ALAPÚ OKTATÁSA A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN

A MŰSZAKI ÁBRÁZOLÁS E-ELARNING ALAPÚ OKTATÁSA A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN A MŰSZAKI ÁBRÁZOLÁS E-ELARNING ALAPÚ OKTATÁSA A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN E-LEARNING BASED INSTRUCTION OF TECHNICAL DRAWING AT SZECHENYI ISTVAN UNIVERSITY Kovács Miklós, kovacsm@sze.hu Széchenyi István

Részletesebben

SuliX Learning. Tanulói kézikönyv

SuliX Learning. Tanulói kézikönyv SuliX Learning Tanulói kézikönyv A kézikönyv elkészítésekor az ULX Kft. a lehető legnagyobb gondossággal és körültekintéssel járt el, ennek ellenére nem zárható ki hibák, tévedések előfordulásat. Lehetséges,

Részletesebben

TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI

TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI A távoktatási forma bevezetése és eredményességének vizsgálata az igazgatásszervezők informatikai képzésében DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI dr. Horváth

Részletesebben

Használati útmutató a Moodle távoktatási keretrendszerhez Kodolányi János Főiskola

Használati útmutató a Moodle távoktatási keretrendszerhez Kodolányi János Főiskola Használati útmutató a Moodle távoktatási keretrendszerhez Kodolányi János Főiskola utolsó módosítás: 2006. szeptember 14. Tartalomjegyzék Kezdő lépések...3 Mi a Moodle?...3 Hozzáférés...3 Tájékozódás a

Részletesebben

Akooperatív tanulás-tanítás folyamatában a pedagógus feladata a tanulás megfelelõ

Akooperatív tanulás-tanítás folyamatában a pedagógus feladata a tanulás megfelelõ Könczöl Tamás igazgató, Sulinet Programiroda, Budapest A Sulinet Digitális Tudásbázis program Az SDT célja, hogy a pedagógusok munkáját olyan egyénre szabható, dinamikus, interaktív digitális taneszközökkel

Részletesebben

E-learning a pedagógusok és könyvtárosok továbbképzésében Pomozi István

E-learning a pedagógusok és könyvtárosok továbbképzésében Pomozi István E-learning a pedagógusok és könyvtárosok továbbképzésében Pomozi István Fővárosi Oktatástechnológiai Központ Kht. pista@fok.hu A Fővárosi Oktatástechnológiai Központ Kht. alapvető tevékenységei között

Részletesebben

Az irányelv-alapú elemzés, valamint az ön- és társértékelés módszereinek alkalmazása az informatikus képzésben

Az irányelv-alapú elemzés, valamint az ön- és társértékelés módszereinek alkalmazása az informatikus képzésben Az irányelv-alapú elemzés, valamint az ön- és társértékelés módszereinek alkalmazása az informatikus képzésben Abonyi-Tóth Andor abonyita@inf.elte.hu ELTE IK Absztrakt. A magas hallgatói létszámmal induló

Részletesebben

Fejlesztési tapasztalatok multifunkciós tananyagok előállításával kapcsolatban Nagy Sándor

Fejlesztési tapasztalatok multifunkciós tananyagok előállításával kapcsolatban Nagy Sándor Fejlesztési tapasztalatok multifunkciós tananyagok előállításával kapcsolatban Nagy Sándor VE GMK Statisztika és Informatika Tanszék nagy-s@georgikon.hu Összefoglaló Világszerte tanúi lehettünk a mobilkommunikációs

Részletesebben

Az MS Access adatbázis-kezelő program

Az MS Access adatbázis-kezelő program Az adatbázis-kezelő program A tananyagban az alapfogalmak és a tervezési megoldások megismerése után a gyakorlatban is elkészítünk (számítógépes) adatbázisokat. A számítógépes adatbázisok létrehozásához,

Részletesebben

A római számok tanításának módszertani problémái

A római számok tanításának módszertani problémái A római számok tanításának módszertani problémái Czédliné Bárkányi Éva Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanító- és Óvóképző Intézet, Szeged czedli@jgypk.szte.hu A matematika-tantárgypedagógia

Részletesebben

Miért válasszam a távoktatást?

Miért válasszam a távoktatást? Miért válasszam a távoktatást? Tanulj akkor, ott és úgy, ahogy szeretnél! A távoktatás a hagyományos tanfolyami képzésekkel ellentétben maximális rugalmasságot biztosít hallgatóink számára a tanulás helyének

Részletesebben

Papp Gyula pappgy@kfrtkf.hu Dr. Cserhátiné Vecsei Ildikó vecsei@kfrtfk.hu Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola

Papp Gyula pappgy@kfrtkf.hu Dr. Cserhátiné Vecsei Ildikó vecsei@kfrtfk.hu Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola ELEARNING A TANÍTÓKÉPZÉSBEN Papp Gyula pappgy@kfrtkf.hu Dr. Cserhátiné Vecsei Ildikó vecsei@kfrtfk.hu Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Az elearning-ről nagyon sokat beszéltünk az elmúlt években.

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A HENASCHOOL

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A HENASCHOOL HENASOFT HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A HENASCHOOL OKTATÓPORTÁLHOZ Útmutató Sárkány Henrik KEZDŐ LÉPÉSEK Mi az a HenaSchool? A HenaSchool oktatóportál egy kompetencia alapú fejlesztéshez optimalizált moodle alapú

Részletesebben

Tanári kézikönyv az Informatika az 1. és 2. évfolyam számára című munkafüzetekhez és a PC Peti oktatóprogramokhoz TANMENETJAVASLAT 2.

Tanári kézikönyv az Informatika az 1. és 2. évfolyam számára című munkafüzetekhez és a PC Peti oktatóprogramokhoz TANMENETJAVASLAT 2. Tanári kézi az Informatika az 1. és 2. évfolyam számára című munkafüzetekhez és a PC Peti oktatóprogramokhoz 31 1. Szabályok a számítógépteremben 2. Év eleji ismétlés I. 3. Év eleji ismétlés II. 4. Jel

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A 2014. ÉVRE VONATKOZÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI FELADATOK (AKCIÓTERV) VÉGREHAJTÁSÁRÓL. Jóváhagyó: Kari Tanács 2015. január. Vizsgálandó területek

BESZÁMOLÓ A 2014. ÉVRE VONATKOZÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI FELADATOK (AKCIÓTERV) VÉGREHAJTÁSÁRÓL. Jóváhagyó: Kari Tanács 2015. január. Vizsgálandó területek BESZÁMOLÓ A 2014. ÉVRE VONATKOZÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI FELADATOK (AKCIÓTERV) VÉGREHAJTÁSÁRÓL Szervezet: Közgazdaságtudományi Kar Jóváhagyó: Kari Tanács 2015. január Készítette: Dr. h. Obádovics Csilla minőségfejlesztési

Részletesebben

Digitális tananyag, e-learning, különbségek, definíciók

Digitális tananyag, e-learning, különbségek, definíciók INTERDISZCIPLINÁRIS ÉS KOMPLEX MEGKÖZELÍTÉSŰ DIGITÁLIS TANANYAGFEJLESZTÉS A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÉPZÉSI TERÜLET MESTERSZAKJAIHOZ, TIK Digitális tananyag, e-learning, különbségek, definíciók A tananyagfejlesztés

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Statisztika 2. normál kurzusok számára

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Statisztika 2. normál kurzusok számára II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Statisztika 2. normál kurzusok számára TÁVOKTATÁS Tanév 2014/2015 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Statisztika 2. Tanszék: Módszertani Tantárgyfelelős

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv NEPTUN-@Napló Felhasználói kézikönyv NEPTUN-@Napló Elektronikus Ellenőrzőkönyv Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Az e-ellenőrzőkönyv általános áttekintése... 4 WEB alkalmazások kezelése...

Részletesebben

Katona János (katona.janos@ymmfk.szie.hu) SZIE Ybl Miklós Műszaki Főiskola, Budapest Ábrázolás és Számítástechnika Tanszék

Katona János (katona.janos@ymmfk.szie.hu) SZIE Ybl Miklós Műszaki Főiskola, Budapest Ábrázolás és Számítástechnika Tanszék Egy matematikai és geometriai tartalomra optimalizált E-learning fejlesztés: NS-eCMS Content Management and Collaboration System for E-learning of Natural Sciences (Tartalomszolgáltató Rendszer a Természettudományok

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Banktan. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Banktan. tanulmányokhoz III. évfolyam Pénzügy és számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Banktan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Banktan Tanszék: Pénzügy Intézeti

Részletesebben

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh

Részletesebben

E-KOMPETENCIA: ÚJ TECHNOLÓGIÁK ÉS PEDAGÓGIAI FELADATOK AZ INTERNETES TÁVOKTATÁSBAN

E-KOMPETENCIA: ÚJ TECHNOLÓGIÁK ÉS PEDAGÓGIAI FELADATOK AZ INTERNETES TÁVOKTATÁSBAN E-KOMPETENCIA: ÚJ TECHNOLÓGIÁK ÉS PEDAGÓGIAI FELADATOK AZ INTERNETES TÁVOKTATÁSBAN A tutorálás, mentorálás módszertana és gyakorlata a Gábor Dénes Fiskolán Budai Attila, Szász Antónia Gábor Dénes Fiskola,

Részletesebben

ILIAS e-learning mint versenyképességet előmozdító tényező magyar nyelven

ILIAS e-learning mint versenyképességet előmozdító tényező magyar nyelven 2015. Báthory-Brassai Konferencia Óbudai Egyetem ILIAS e-learning mint versenyképességet előmozdító tényező magyar nyelven Dr. Szász Antónia Budai Attila Magyar ILIAS Közösség Egyesület (2085 Pilisvörösvár,

Részletesebben

INFORMATIKA HELYI TANTERV

INFORMATIKA HELYI TANTERV INFORMATIKA HELYI TANTERV Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök működésének bemutatására, megértésére

Részletesebben

E-learning alapú távoktatás a Széchenyi István Egyetemen

E-learning alapú távoktatás a Széchenyi István Egyetemen E-learning alapú távoktatás a Széchenyi István Egyetemen Kovács Miklós Csábi Béla Dr. Létray Zoltán Széchenyi István Egyetem Műszaki Tanárképző Tanszék www.sze.hu Meggondolások egy e-learning projekt indításához

Részletesebben

VÁLTOZÓ FÖLD, VÁLTOZÓ TÁRSADALOM, VÁLTOZÓ ISMERETSZERZÉS Új utakon az ismeretszerzés új eszközök a földrajztanításban Eger, 2009. október 16.

VÁLTOZÓ FÖLD, VÁLTOZÓ TÁRSADALOM, VÁLTOZÓ ISMERETSZERZÉS Új utakon az ismeretszerzés új eszközök a földrajztanításban Eger, 2009. október 16. E-tanítás módszerei a földrajztanár szakos hallgatók képzésében Pajtókné Tari Ilona VÁLTOZÓ FÖLD, VÁLTOZÓ TÁRSADALOM, VÁLTOZÓ ISMERETSZERZÉS Új utakon az ismeretszerzés új eszközök a földrajztanításban

Részletesebben

Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154. HELYI TANTERV Informatika 4. osztály 2013

Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154. HELYI TANTERV Informatika 4. osztály 2013 Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154 HELYI TANTERV Informatika 4. osztály 2013 Informatika az általános iskola 4. évfolyama számára (heti 1 órás változat) Az alsó tagozatos

Részletesebben

A HAGYOMÁNYOS TANÁRTÓL AZ E-TUTORIG, AVAGY: HOGYAN ALAKÍTHATÓ ÁT A PEDAGÓGUSOK GONDOLKODÁSA

A HAGYOMÁNYOS TANÁRTÓL AZ E-TUTORIG, AVAGY: HOGYAN ALAKÍTHATÓ ÁT A PEDAGÓGUSOK GONDOLKODÁSA A HAGYOMÁNYOS TANÁRTÓL AZ E-TUTORIG, AVAGY: HOGYAN ALAKÍTHATÓ ÁT A PEDAGÓGUSOK GONDOLKODÁSA FROM THE TRADITIONAL TEACHER TO E-TUTOR: THE WAY OF REFORMING THE TEACHERS THINKING Hercz Mária, hercz@uranos.kodolanyi.hu

Részletesebben

Közzététel és Adatszolgáltatás IT tudatosság projekt

Közzététel és Adatszolgáltatás IT tudatosság projekt Közzététel és Adatszolgáltatás IT tudatosság projekt Felhasználói kézikönyv v3.0 2009. 03. 03. Tartalomjegyzék 1 BEVEZETÉS... 4 2 ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK... 4 2.1 RENDSZER ÁTTEKINTÉSE, FELHASZNÁLÓK, ALAPFOGALMAK...

Részletesebben

EGY PROBLEMATIKUS TANANYAGFEJLESZTÉS

EGY PROBLEMATIKUS TANANYAGFEJLESZTÉS EGY PROBLEMATIKUS TANANYAGFEJLESZTÉS Kriskó Edina PTE BTK krisko.edina@communicatio.hu Muhari Csilla DE IK csmuhari@yahoo.com Feladat Két tantárgyi tematikából, s a mögöttük meghúzódó elméleti tárgyból

Részletesebben

Agorák a XXI. században, avagy a virtuális terek közösségépítő szerepe. Dr. Fórika Krisztina 1, dr. Miskolczi Ildikó 2

Agorák a XXI. században, avagy a virtuális terek közösségépítő szerepe. Dr. Fórika Krisztina 1, dr. Miskolczi Ildikó 2 Agorák a XXI. században, avagy a virtuális terek közösségépítő szerepe Dr. Fórika Krisztina 1, dr. Miskolczi Ildikó 2 1 ZMNE Informatikai Tanszék, 2 SZF Gazdaságelemzési módszertani Tanszék 1 krisztina.forika@zmne.hu,

Részletesebben

Moodle tanulói kézikönyv

Moodle tanulói kézikönyv Moodle tanulói kézikönyv A Könyvtári Intézet által működtetett Moodle távoktatási felület eléréséhez internet hozzáférés szükséges! A közzétett tananyagokat nem ajánlott nyomtatni, nem csak az anyag mennyisége

Részletesebben

Elektronikus tanulási környezet implementációs tapasztalatai empirikus felmérés alapján

Elektronikus tanulási környezet implementációs tapasztalatai empirikus felmérés alapján Dr. Vig Zoltán Ph.D Elektronikus tanulási környezet implementációs tapasztalatai empirikus felmérés alapján 2000 körül egyfajta hullámként jelentkeztek a különbözı e-learning megoldások új verziói, rendszerei.

Részletesebben

1. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP-2009-1.2.1 ÉS A KMOP-2009-1.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN

1. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP-2009-1.2.1 ÉS A KMOP-2009-1.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN 1. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP-2009-1.2.1 ÉS A KMOP-2009-1.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN A projekt azonosító száma: DinamIT Informatika Korlátolt Felelősségű Társaság 8230 Balatonfüred,

Részletesebben

Az Outlook Express program beállítása:

Az Outlook Express program beállítása: Az Outlook Express program beállítása: 1. Indítsd el az Outlook Express programot, majd kattints az Eszközök menü Fiókok parancsára. Ha az Internetcsatlakozás varázsló automatikusan elindul, ugorj a 3.

Részletesebben

KASZPER Felhasználói dokumentáció

KASZPER Felhasználói dokumentáció KASZPER Felhasználói dokumentáció Felhasználói kézikönyv a TITÁN Térségi Információs Technológiai és Általános Nyilvántartórendszer KASZPER moduljához KASZPER modul felhasználói dokumentáció 1/333 Tartalomjegyzék

Részletesebben

I. A Doktori iskola megnevezése: Politikatudományi Doktori Iskola. A képzésért felelős kar megnevezése: Állam- és Jogtudományi Kar

I. A Doktori iskola megnevezése: Politikatudományi Doktori Iskola. A képzésért felelős kar megnevezése: Állam- és Jogtudományi Kar I. A Doktori iskola megnevezése: Politikatudományi Doktori Iskola Tudományág: Politikatudomány Képzési forma: doktori (PhD) képzés Képzési cél: tudományos fokozat szerzésére felkészítés, felsőoktatási

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS/BESZÁMOLÓ- ELEMZÉS. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS/BESZÁMOLÓ- ELEMZÉS. tanulmányokhoz III-IV. évfolyam Gazdálkodás és menedzsment szak Vállalkozásszervező szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS/BESZÁMOLÓ- ELEMZÉS tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Könyvvezetési ismeretek. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Könyvvezetési ismeretek. tanulmányokhoz I évfolyam Gazdálkodás és menedzsment szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Könyvvezetési ismeretek tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Könyvvezetési ismeretek Tanszék:

Részletesebben

Helyi tanterv. Informatika. 6 8. évfolyam. Helyi tervezésű +órakeret 6. 1 36 32 4 7. 1 36 32 4 8. 1 36 32 4. Évi órakeret

Helyi tanterv. Informatika. 6 8. évfolyam. Helyi tervezésű +órakeret 6. 1 36 32 4 7. 1 36 32 4 8. 1 36 32 4. Évi órakeret Alapelvek, célok és feladatok Helyi tanterv Informatika 6 8. évfolyam - a képességek fejlesztése, készségek kialakítása, - a digitális kompetencia fejlesztése, az alkalmazói programok felhasználói szintű

Részletesebben

DUÁLIS FELSŐFOKÚ KÉPZÉS KÉPZÉSSZERVEZÉSI JELLEMZŐI. dr. Rádli Katalin EMMI Felsőoktatás-politikai Főosztály

DUÁLIS FELSŐFOKÚ KÉPZÉS KÉPZÉSSZERVEZÉSI JELLEMZŐI. dr. Rádli Katalin EMMI Felsőoktatás-politikai Főosztály DUÁLIS FELSŐFOKÚ KÉPZÉS KÉPZÉSSZERVEZÉSI JELLEMZŐI dr. Rádli Katalin EMMI Felsőoktatás-politikai Főosztály Duális felsőfokú képzés az alapképzési vagy mesterképzési szak - képzési és kimeneti követelményeknek

Részletesebben

MKT tagsági SmartCard rendszer és Távoktatási Csomag

MKT tagsági SmartCard rendszer és Távoktatási Csomag MKT tagsági SmartCard rendszer és Távoktatási Csomag SmartCard Rendszer és Távoktatási Csomag ismertető Elnöki, főtitkári összefoglaló Tisztelt MKT tagtársak! Az MKT 2006. évi Tudományos Kongresszusán

Részletesebben

Kaspersky Internet Security Felhasználói útmutató

Kaspersky Internet Security Felhasználói útmutató Kaspersky Internet Security Felhasználói útmutató ALKALMAZÁS VERZIÓJA: 16.0 Tisztelt Felhasználó! Köszönjük, hogy termékünket választotta. Reméljük, hogy ez a dokumentum segít a munkájában, és választ

Részletesebben

Könyv- és könyvtárhasználat óraterve (éves bontásban)

Könyv- és könyvtárhasználat óraterve (éves bontásban) A könyv- és könyvtárhasználat kerettantervhez igazított helyi tanterve Készítette: Seressné Barta Ibolya A tanterv specialitása, hogy a könyv- és könyvtárhasználat tanítását 7-8. osztályban kiemelten kezeli,

Részletesebben

Alapképzési szakok - Egészségügyi gondozás és prevenció (BSc)

Alapképzési szakok - Egészségügyi gondozás és prevenció (BSc) Alapképzési szakok - Egészségügyi gondozás és prevenció (BSc) A képzés célja Olyan szakemberek képzése a cél, akik az egészségtudomány eredményeit megismerve képesek lesznek a megelõzõ tevékenység széleskörû

Részletesebben

MultiMédia az oktatásban

MultiMédia az oktatásban KOZMA-BOGNÁR VERONIKA 1 DR. BERKE JÓZSEF 2 Podcasting, mint tanulást segítı megoldás 1 Pannon Egyetem, Georgikon Kar, 2 Gábor Dénes Fıiskola, Alap és Mőszaki Tudományi Intézet kbv@ex1.georgikon.hu, berke@gdf.hu

Részletesebben

2. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP-2009-1.2.1 ÉS A KMOP-2009-1.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN

2. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP-2009-1.2.1 ÉS A KMOP-2009-1.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN 2. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP-2009-1.2.1 ÉS A KMOP-2009-1.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN A projekt azonosító száma: DinamIT Informatika Korlátolt Felelősségű Társaság 8230 Balatonfüred,

Részletesebben

1. Az informatikai eszközök használata

1. Az informatikai eszközök használata 5 6. évfolyam A tanulók az informatikai eszközök használata során megismerik a számítógépet, annak főbb egységeit, a perifériákat. Kezdetben tanári segítséggel, később önállóan használják a legfontosabb

Részletesebben

Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar. E-oktatási stratégia

Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar. E-oktatási stratégia Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar E-oktatási stratégia 1. Vezetői összefoglaló Általában mindenki egyetért azzal, hogy elérkezett a paradigmaváltás ideje a felsőoktatásban. A halaszthatatlan váltás megvalósításához

Részletesebben

BEVEZETÉS A SULINET DIGITÁLIS TUDÁSBÁZIS (SDT) HASZNÁLATÁBA

BEVEZETÉS A SULINET DIGITÁLIS TUDÁSBÁZIS (SDT) HASZNÁLATÁBA Előadás nyomdakész anyaga BEVEZETÉS A SULINET DIGITÁLIS TUDÁSBÁZIS (SDT) HASZNÁLATÁBA Főző Attila László, fozoa@sulinet.hu Koplányi Emil, kemil@sulinet.hu Nagy Regina, nagyr@sulinet.hu Sulinet Programiroda

Részletesebben

Tapasztalatok a Nemzeti Köznevelés Portál (NKP) tesztrendszerének használatáról az adaptivitás tükrében

Tapasztalatok a Nemzeti Köznevelés Portál (NKP) tesztrendszerének használatáról az adaptivitás tükrében Tapasztalatok a Nemzeti Köznevelés Portál (NKP) tesztrendszerének használatáról az adaptivitás tükrében Tömösközi Péter Eszterházy Károly Főiskola, Eger tomoskozi.peter@gmail.com Az adaptivitás az oktatásban

Részletesebben

Cisco Unity Connection Mini Beérkezett üzenetek Els lépések (10.x kiadás)

Cisco Unity Connection Mini Beérkezett üzenetek Els lépések (10.x kiadás) Az els lépések Cisco Unity Connection Mini Beérkezett üzenetek Els lépések (10.x kiadás) Cisco Unity Connection Mini Webes beérkezett üzenetek (10.x kiadás) 2 Általános információk a Cisco Unity Connection

Részletesebben

INFORMATIKA 5. évfolyam

INFORMATIKA 5. évfolyam INFORMATIKA 5. évfolyam Heti óraszám: 1 Éves óraszám: 37 Tematikai egység 1. Az informatikai eszközök használata 2. Alkalmazói ismeretek 2.1. Írott és audiovizuális dokumentumok elektronikus létrehozása

Részletesebben

1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás

1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás 1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Szaktárgyi KKK-k: "Magas szinten ismeri a fenomenologikus és elméleti kémia alapvető törvényeit, a kémiatudomány jellemző ismeretszerző

Részletesebben

Használati útmutató 06 40 / 200 446 06-96 / 510 000 Educatio Kht. Közoktatási Információs Iroda 9001 Győr Pf. 1646

Használati útmutató 06 40 / 200 446 06-96 / 510 000 Educatio Kht. Közoktatási Információs Iroda 9001 Győr Pf. 1646 Közoktatási Információs Iroda Közoktatási személyi nyilvántartás - Kézikönyv Használati útmutató A Felhasználói kézikönyv célja, hogy a Közoktatási Törvény és a 20/1997. kormányrendelet által előírt tanuló-

Részletesebben

MUNKAANYAG. Földy Erika. A szakmai önéletrajztól a művészeti kritikáig (Az. alkotói tevékenység komplex megjelenítése,

MUNKAANYAG. Földy Erika. A szakmai önéletrajztól a művészeti kritikáig (Az. alkotói tevékenység komplex megjelenítése, Földy Erika A szakmai önéletrajztól a művészeti kritikáig (Az alkotói tevékenység komplex megjelenítése, önértékelés, és szakmai kommunikáció) A követelménymodul megnevezése: Művészetelméleti alapozás

Részletesebben

Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra. Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1.

Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra. Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1. Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1 Az óraszámok megadásánál 36 tanítási héttel számoltunk. Bevezető Az informatikaórákon

Részletesebben

MultiMédia az oktatásban

MultiMédia az oktatásban DANCSÓ TÜNDE A készségek fejlettségében azonosítható összefüggések a 18 évesek informatikai tudásszintje alapján Kodolányi János Fıiskola Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Doktori Iskola dancso.tunde@gmail.com

Részletesebben

14 A PROJEKT HONLAPJA. 14.1 A létrehozott rendszer bemutatása

14 A PROJEKT HONLAPJA. 14.1 A létrehozott rendszer bemutatása 14 A PROJEKT HONLAPJA 14.1 A létrehozott rendszer bemutatása A projekt indításakor megfogalmazódott az igény, hogy lehet ség legyen a kutatás eredményeinek folyamatos publikálására az Interneten. A konzorcium

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ ELMÉLETI FIZIKA BSc/BA alapképzés B-VI-ELMFIZ

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ ELMÉLETI FIZIKA BSc/BA alapképzés B-VI-ELMFIZ TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ ELMÉLETI FIZIKA BSc/BA alapképzés B-VI-ELMFIZ 2014/2015 tanév Tartalomjegyzék 1. A tantárggyal kapcsolatos fontosabb adatok... 2 2. A tantárgy célkitűzése és tematikája... 2 3. A felkészülést

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Változó, alakuló (mobil) szakma. Partneri kapcsolatokra épített szakma.

Változó, alakuló (mobil) szakma. Partneri kapcsolatokra épített szakma. képzők képzése felsőfokon 71 Balogh Andrásné A KÉPZŐK KÉPZÉSÉNEK DIMENZIÓI Az Egyesült Államokban ma úgy tartják, hogy a dolgozók többsége élete során átlagosan hét különböző, egymástól eléggé távol eső

Részletesebben

Vári Péter-Rábainé Szabó Annamária-Szepesi Ildikó-Szabó Vilmos-Takács Szabolcs KOMPETENCIAMÉRÉS 2004

Vári Péter-Rábainé Szabó Annamária-Szepesi Ildikó-Szabó Vilmos-Takács Szabolcs KOMPETENCIAMÉRÉS 2004 Vári Péter-Rábainé Szabó Annamária-Szepesi Ildikó-Szabó Vilmos-Takács Szabolcs KOMPETENCIAMÉRÉS 2004 2005 Budapest Értékelési Központ SuliNova Kht. 2 Országos Kompetenciamérés 2004 Tartalom 1. Bevezetés...4

Részletesebben

Két projekt - Két év. etrik TISZK

Két projekt - Két év. etrik TISZK Két projekt - Két év PETRIK etrik A 133 éves Petrik 1 fennállása óta Budapest és környezete iparoktatásának jelentős intézménye. Az elmúlt húsz év folyamatos fejlesztésének eredménye, hogy ma már a vegyipari

Részletesebben

TVSZ. 10. SZ. FÜGGELÉK A CIKLUSOKRA BONTOTT, OSZTOTT KÉPZÉSBEN MEGVALÓSULÓ TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK

TVSZ. 10. SZ. FÜGGELÉK A CIKLUSOKRA BONTOTT, OSZTOTT KÉPZÉSBEN MEGVALÓSULÓ TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK TVSZ. 10. SZ. FÜGGELÉK A CIKLUSOKRA BONTOTT, OSZTOTT KÉPZÉSBEN MEGVALÓSULÓ TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK 1. Az osztott képzésben megvalósuló tanári mesterszakon tanulmányokat folytató

Részletesebben

A felkészülés ideje alatt segédeszköz nem használható!

A felkészülés ideje alatt segédeszköz nem használható! A vizsgafeladat ismertetése: Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre, a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott Közösségi IT mentor és

Részletesebben

SZAKIRÁNYOK A MISKOLCI EGYETEM MÛSZAKI INFORMATIKAI SZAKÁN

SZAKIRÁNYOK A MISKOLCI EGYETEM MÛSZAKI INFORMATIKAI SZAKÁN SZAKIRÁNYOK A MISKOLCI EGYETEM MÛSZAKI INFORMATIKAI SZAKÁN Dr. Vadász Dénes, vadasz@iit.uni-miskolc.hu Miskolci Egyetem, Informatikai Intézet, Általános Informatikai Tanszék Abstract Our recently established

Részletesebben

MC Kérdés Kép Válasz. Melyik állítás igaz?

MC Kérdés Kép Válasz. Melyik állítás igaz? Melyik állítás igaz? A mediatizált, informatizálódott, digitális technológiákra alapozott munkahelyek alapvetően megváltoztatják a munka természetét, amelynek szükségszerűen az oktatási rendszer egészére

Részletesebben

Éves. elméletigénye s gyakorlat. Összesen 432 144 612 1188 66 33. Ciklus Heti Tantárgy elméletigénye elmélet

Éves. elméletigénye s gyakorlat. Összesen 432 144 612 1188 66 33. Ciklus Heti Tantárgy elméletigénye elmélet A 31 582 9 1 31 4 azonosító számú, Vízvezeték- és vízkészülék - szerelő elágazás tantárgyi óraterve Érvényes a 27-28. tanévtől A szakmai program alapját képező SZVK 21/27. (V.21.) SZMM rendelet A szakmai

Részletesebben

MULTIMÉDIÁS OKTATÓANYAG KÉSZÍTÉSE A WEBRE

MULTIMÉDIÁS OKTATÓANYAG KÉSZÍTÉSE A WEBRE MULTIMÉDIÁS OKTATÓANYAG KÉSZÍTÉSE A WEBRE PRODUCING MULTIMEDIA CURRICULUM TO THE WEB Tarcsi Ádám, ade@elte.hu ELTE Informatikai Kar, Doktori Iskola 1. Multimédia szerepe az oktatásban Multimédiás tananyagok

Részletesebben

Adatbányászati módszerek alkalmazása virtuális kurzusok minőségvizsgálatára

Adatbányászati módszerek alkalmazása virtuális kurzusok minőségvizsgálatára 9. elearning Fórum 2008. június 3-4. Adatbányászati módszerek alkalmazása virtuális kurzusok minőségvizsgálatára Tóth Péter toth.peter@tmpk.bmf.hu Budapesti Műszaki Főiskola Tanárképző és Mérnökpedagógiai

Részletesebben

Jó gondolatok! Jó szavak! Jó tettek! TANULÓI KÉZIKÖNYV. a Biogenic Health Academy. e-oktatási rendszerének használatához

Jó gondolatok! Jó szavak! Jó tettek! TANULÓI KÉZIKÖNYV. a Biogenic Health Academy. e-oktatási rendszerének használatához Jó gondolatok! Jó szavak! Jó tettek! TANULÓI KÉZIKÖNYV a Biogenic Health Academy e-oktatási rendszerének használatához Minden dolog mértéke az ember Prótagorasz Kedves Látogató! Szeretettel köszöntjük

Részletesebben

Brother eredeti színes nyomtatópatron A megadott oldalkapacitás számítási módja az ISO/IEC24711 szabvány alapján

Brother eredeti színes nyomtatópatron A megadott oldalkapacitás számítási módja az ISO/IEC24711 szabvány alapján Brother eredeti színes nyomtatópatron A megadott oldalkapacitás számítási módja az ISO/IEC24711 szabvány alapján Tartalom 1. Bevezetés 2. Az ISO/IEC szabványról általában 3. Az ISO/IEC24711 oldalkapacitás

Részletesebben

EQF CODE EQF. Európai Kompetencia Profilok az e-tartalom Szakmák területén. http://www.ubique.org/eqfcode

EQF CODE EQF. Európai Kompetencia Profilok az e-tartalom Szakmák területén. http://www.ubique.org/eqfcode EQF CODE EQF Európai Kompetencia Profilok az e-tartalom Szakmák területén Az ecf/eqf leképzésre vonatkozó referencia anyag és módszertan http://www.ubique.org/eqfcode Európai Kompetencia Profilok az e-tartalom

Részletesebben

DÉVAVÁNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉPTÁVÚ (2009-2015) INFORMATIKAI STRATÉGIÁJA, INFORMATIKAI FEJLESZTÉSI TERVE

DÉVAVÁNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉPTÁVÚ (2009-2015) INFORMATIKAI STRATÉGIÁJA, INFORMATIKAI FEJLESZTÉSI TERVE DÉVAVÁNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉPTÁVÚ (2009-2015) INFORMATIKAI STRATÉGIÁJA, INFORMATIKAI FEJLESZTÉSI TERVE Az informatikai stratégia célja az Önkormányzat középtávú céljai és informatikai fejlesztései

Részletesebben

HelpyNet kézikönyv LAKOSSÁGI FELHASZNÁLÓKNAK

HelpyNet kézikönyv LAKOSSÁGI FELHASZNÁLÓKNAK HelpyNet kézikönyv LAKOSSÁGI FELHASZNÁLÓKNAK Nagy örömünkre szolgál, hogy Önt is a HelpyNet felhasználók népes táborában köszönthetjük! 1 Néhány gondolat, mi is a HelpyNet: Közösségi bűnmegelőzési rendszer

Részletesebben

TERC-ETALON Online Építőipari Költségvetés-készítő és Kiíró programrendszer Felhasználói kézikönyv

TERC-ETALON Online Építőipari Költségvetés-készítő és Kiíró programrendszer Felhasználói kézikönyv TERC-ETALON Online Építőipari Költségvetés-készítő és Kiíró programrendszer Felhasználói kézikönyv TERC Kft. Budapest 2015. április 2 Tartalomjegyzék TERC-ETALON ONLINE Tartalomjegyzék... 3 1. Bevezetés...

Részletesebben

KÉRELEM TANFOLYAMI PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM

KÉRELEM TANFOLYAMI PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM KÉRELEM TANFOLYAMI PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM ALAPÍTÁSI ENGEDÉLYÉNEK KIADÁSÁHOZ Lejáró/lejárt engedélyű program ismételt akkreditálása 1. A PROGRAM ALAPÍTÓJÁNAK ADATAI 1.1. A továbbképzési program

Részletesebben

IKT a humán tárgyak oktatásában

IKT a humán tárgyak oktatásában IKT a humán tárgyak oktatásában - 1. lecke - Kréta, tábla, monitor IKT és a tanár Az IKT (Információs és Kommunikációs Technológiák) az oktatásban merőben új tanítási modellnek számít. Olyan új eszköztárnak,

Részletesebben

On-line értékelési módszerek II. Lengyelné Molnár Tünde

On-line értékelési módszerek II. Lengyelné Molnár Tünde On-line értékelési módszerek II. Lengyelné Molnár Tünde MÉDIAINFORMATIKAI KIADVÁNYOK On-line értékelési módszerek II. Lengyelné Molnár Tünde Eger, 2013 Korszerű információtechnológiai szakok magyarországi

Részletesebben

feladatok meghatározása során elsősorban az eszközök ismeretére, az eszközökkel megvalósítható lehetőségek feltérképezésére és az alkotó

feladatok meghatározása során elsősorban az eszközök ismeretére, az eszközökkel megvalósítható lehetőségek feltérképezésére és az alkotó INFORMATIKA 5-8. Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan

Részletesebben

MULTIMÉDIA-ALKALMAZÁS FEJLESZTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

MULTIMÉDIA-ALKALMAZÁS FEJLESZTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI MULTIMÉDIAALKALMAZÁS FEJLESZTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 213 04 2. A szakképesítés megnevezése: Multimédiaalkalmazás

Részletesebben

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2011/2012. tanév TANÁR - JÁTÉK- ÉS SZABADIDŐ-SZERVEZŐ TANÁR mesterszak 3 félév 90 kredit NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szerkesztők: Dr. Patyi Gábor

Részletesebben

Munkaerőpiaci modellek és e- szolgáltatások a teleházban

Munkaerőpiaci modellek és e- szolgáltatások a teleházban Munkaerőpiaci modellek és e- szolgáltatások a teleházban Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány TÁMOP 5.2.5/B-10/1-2010-0085 Projekt célja, főbb paraméterei Projektünk során 18-29 éves, az iskolarendszerű

Részletesebben

54 213 04 0010 54 03 E-learning tananyagfejlesztő Multimédia-alkalmazás fejlesztő

54 213 04 0010 54 03 E-learning tananyagfejlesztő Multimédia-alkalmazás fejlesztő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

TERVEZÉSI FELHÍVÁS. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

TERVEZÉSI FELHÍVÁS. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében I. TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Az akkreditáció rendszerének kialakítása c. tervezési felhívásához, kiemelt projekt elkészítéséhez Kódszám: TÁMOP-2.6.1-09/1 A projekt

Részletesebben

Dr. Szász Gábor, Csuka Antal: A Mechanika oktatási módszerei különböz képzési formában

Dr. Szász Gábor, Csuka Antal: A Mechanika oktatási módszerei különböz képzési formában Dr. Szász Gábor, Csuka Antal: A Mechanika oktatási módszerei különböz képzési formában Tömör összefoglaló A szerzk BSc-szint mszaki mechanikát oktatnak a Gábor Dénes Fiskola (GDF) Mszaki Menedzser Szakán

Részletesebben

INFORMATIKA. 6 évfolyamos osztály

INFORMATIKA. 6 évfolyamos osztály INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

Esettanulmány: Az e-scola Képzési Rendszer alkalmazása egy KKV-nél

Esettanulmány: Az e-scola Képzési Rendszer alkalmazása egy KKV-nél Hogyan használja belső képzési céljaira egy KKV az e-scola Képzési Rendszert, miért választotta ezt a megoldást, hogyan vezette be, és milyen hasznokat nyer ki a képzési programból?! A cégről röviden A

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a 2010. évi minőségfejlesztési feladatok végrehajtásáról

BESZÁMOLÓ a 2010. évi minőségfejlesztési feladatok végrehajtásáról Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar BESZÁMOLÓ a 2010. évi minőségfejlesztési feladatok végrehajtásáról Székesfehérvár 2011. január 0 Önértékelés az előző évben tervezett célok (akcióterv)

Részletesebben

TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV-2012-0008

TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV-2012-0008 IKT a tudás és tanulás világában humán IKT a tudás és tanulás világában humán Performance Technology) kutatások és TÁMOP 422C-11/1/KONV Dr Estefánné dr Varga Magdolna dékán, tanszékvezető főiskolai tanár

Részletesebben

EPeR 1. RENDSZERKÖVETELMÉNYEK. Egészségpénztári E számla kezelő Rendszer 1.117.28.141 Felhasználói leírás

EPeR 1. RENDSZERKÖVETELMÉNYEK. Egészségpénztári E számla kezelő Rendszer 1.117.28.141 Felhasználói leírás 1. RENDSZERKÖVETELMÉNYEK... 1 2. A PROGRAM INDÍTÁSA... 2 3. INFORMÁCIÓK... 3 3.1. BEÁLLÍTÁSOK... 3 3.2. ÜZENETEK... 3 3.3. STATISZTIKÁK... 3 3.4. MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT... 3 4. CIKKTÖRZS FELTÖLTÉSE...

Részletesebben

Virtuális szemináriumok

Virtuális szemináriumok Virtuális szemináriumok Virtuális szemináriumok... 1 1. Bevezetés... 2 2. Virtuális szemináriumok... 4 3. Virtuális osztálytermek:... 5 3.1 Virtuális osztálytermek használatának technikai feltételei:...

Részletesebben

LL-HALL, AZ ÉLET MINDEN TERÜLETÉRE KITERJEDŐ, ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁS HÁZA VIRTUÁLIS ESZKÖZ-KÉSZLETEK TANÁROKNAK

LL-HALL, AZ ÉLET MINDEN TERÜLETÉRE KITERJEDŐ, ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁS HÁZA VIRTUÁLIS ESZKÖZ-KÉSZLETEK TANÁROKNAK Pajtókné Tari Ilona Bíró Melinda Bíró Csaba Geda Gábor Leskó Gabriella Murányi Zoltán Pénzesné Kónya Erika Szilágyi Ibolya Vida József Eszterházy Károly Főiskola pajtokil@ektf.hu LL-HALL, AZ ÉLET MINDEN

Részletesebben

INFORMATIKA Helyi tantárgyi tanterv

INFORMATIKA Helyi tantárgyi tanterv 1. Tantárgyi címoldal Intézmény neve, székhely-település vagy fejléc INFORMATIKA Helyi tantárgyi tanterv Általános tantervű tanulócsoportok A tantárgy nevelési és fejlesztési célrendszere megvalósításának

Részletesebben

Teszt generálás webes alkalmazásokhoz

Teszt generálás webes alkalmazásokhoz Teszt generálás webes alkalmazásokhoz Írásos összefoglaló Pan Liu, Huaikou Miao, Hongwei Zeng és Linzhi Cai An Approach to Test Generation for Web Applications [1] c. munkájáról. Készítette: Doktor Tibor

Részletesebben