Miért válasszam a távoktatást?

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Miért válasszam a távoktatást?"

Átírás

1 Miért válasszam a távoktatást? Tanulj akkor, ott és úgy, ahogy szeretnél! A távoktatás a hagyományos tanfolyami képzésekkel ellentétben maximális rugalmasságot biztosít hallgatóink számára a tanulás helyének és időpontjának megválasztását illetően. Képzéseinket követelmény-modulokra, az egyes modulokat pedig kurzusokra bontottuk, így egy-egy távoktatásos tanfolyamunkba több ponton is be lehet kapcsolódni, tehát nem kell heteket, esetleg hónapokat várnod, hogy végre elkezdhesd a tanulást. A távoktatási portálunkon található anyagok a nap 24 órájában elérhetők, sőt azokat letöltheted a saját számítógépedre, vagy akár ki is nyomtathatod, így még olyan helyeken is tanulhatsz, ahol nincs megfelelő minőségű internet kapcsolat (pl.: vonaton). Minden kurzus egy kötelezően beadandó házi feladattal zárul. A házi feladatok beadási határidejét kurzusonként határozzuk meg, de a késedelmes beadás semmilyen szankcióval nem jár, viszont egy jelzés a kurzus oktatója számára, hogy esetleg segítségre van szükséged a feladat megoldásához, ezért ilyenkor ben fogka keresni veled a kapcsolatot. Az egyes kurzusok anyagának elsajátításához e-learning alapú tananyok, ill. kommunikációs lehetőségek egész sorát biztosítjuk a számodra. Ezek lehetnek: Tankönyvek (e-book, vagy pdf formátumban), Hangos PowerPoint-os előadások, On-line gyakorló tesztek, Kidolgozott mintafeladatok, Fogalomtárak, Kapcsolódó szóbeli tételek, Kapcsolódó jogszabályok, web-oldalak, Hallgatói fórum (ahol a kurzus résztvevői beszélhetik meg egymással a tananyaggal kapcsolatos kérdéseket), On-line konzultáció (ahol a kurzus oktatójával és a többi hallgatóval chat-elhetsz), Csoportos (melynek segítségével t írhatsz a többi hallgatónak, vagy az oktatónak anélkül, hogy ismerned kellene mindenki címét), Tantermi és/vagy on-line (web-konferencia) előadások, gyakorlatok. A követelmény-modulok ún. modulzáró vizsgával zárulnak. A mérlegképes könyvelő képzés kivételével ahol a modulzáró vizsgákat központilag adják ki, mivel azok eredménye beleszámít a szakmai vizsgába a modulzáró vizsgákat szintén on-line bonyolítjuk le, így stresszmentes környezetben vizsgázhatsz és eredményed a tényleges tudásodat tükrözi majd. 1

2 Hogyan működik az e-study távoktatási rendszer? A jelentkezési lap kézhezvételét követően megküldjük a felnőttképzési szerződést és a jelentkezéskor választott fizetési módnak és ütemezésnek megfelelő számlát. Az általad aláírt szerződés visszaküldését és a befizetés beérkezését követően ben küldjük meg a felhasználói azonosítódat és jelszavad, ill. egy tájékoztatót arról, hogy a képzést melyik kurzussal kell elkezdened. Az első belépéskor biztonsági okoból meg kell változtatnod az általunk adott jelszót, és kialakíthatod a profilodat, azaz megadhatod azon adataidat és azon információkat magadról, melyeket szeretnéd, hogy a kurzus többi résztvevője is lásson. Kérünk, hogy mindenképpen tölts fel magadról egy fényképet, hogy a többiekkel való kommunikáció ne legyen olyan személytelen. Felhasználóneveddel és jelszavaddal az aktuális kurzusodhoz és az általad korábban teljesített kurzusok anyagaihoz fogsz hozzáférni. A továbblépés feltétele minden kurzusban a kötelező házi feladat teljesítése. A házi feladatodat a távoktatási portálon kell feltöltened és az eredményről a portálon keresztül, ill. ben is értesülni fogsz. A tanfolyam során a haladási ütemet tulajdonképpen te határozod meg, de szeretnénk felhívni a figyelmedet, hogy bár a továbbhaladás formális feltétele a házi feladat elkészítése, de a majdani eredményes modulzáró és szakmai vizsgák teljesítése érdekében a tananyagot megfelelő mélységben kell elsajátítani. A modulzáró vizsgá(k)ra, valamint a tanfolyamot lezáró szakmai vizsgára jelentkezni szintén a távoktatási portálon keresztül kell. A mérlegképes könyvelő tanfolyam kivételével a modulzáró vizsgák on-line történnek. A vonatkozó jogszabályok értelmében a szakmai vizsga letételére csak hagyományos formában, vizsgabizottság előtt van lehetőség. Minden államilag elismert szakképesítést nyújtó (ún. OKJ-s) képzésünk esetén szerződésben állunk egy-egy akkreditált vizsgaközponttal. A szakmai vizsgákkal kapcsolatos adminisztratív ügyek intézését (jelentkezés, vizsgadíj beszedése, adatszolgáltatás, stb.) oktatóközpontunk végzi, viszont a vizsgák lebonyolítása a vizsgaközpontban történik, általában Budapesten. Milyen támogatást nyújtunk számodra a képzés során? A képzésbe való bekapcsolódáskor egy on-line kérdőív formájában felmérjük a korábban már megszerzett kompetenciáidat. A felmérés eredménye segíti az egyes kurzusok oktatóit abban, hogy a tanulmányaid során a legmegfelelőbb támogatást nyújthassák számodra. A kurzus oktatójával (ún. tutor) valamint a csoporttársaiddal többféle módon is kapcsolatba léphetsz: A nevére (ill. a neve melletti kis borítékra) kattintva üzenetet küldhetsz neki(k). A csoportos funkcióval bármikor küldhetsz t a számá(-uk)ra. Természetesen a saját levelező programodat is használhatod e célra, de a távoktatási portálunk e funkciója nem igényli a címzett(ek) címének ismeretét, 2

3 elég, ha a kurzus résztvevőinek listájából (a nevek alapján) kiválasztod a címzette(ke)t. Az előre meghírdetett on-line konzultációk alkalmával chat-elhetsz vele(-ük). A hallgatói fórumon üzeneteket válthatsz a többiekkel. Ha bármilyen technikai segítségre, vagy sürgős szakmai segítségre van szükséged, akkor munkanapokon 9,00 és 16,00 óra között a os telefonszámon is állunk rendelkezésedre. Az EASY-STUDY Oktatóközpont virtuális tanulási környezete Távoktatási portálunkat a címen találod. A nyitó oldalon (a logó alatt) találsz egy kétrészes hangos bemutatót a portál használatáról. A lejátszáshoz nem kell bejelentkezned (azaz nincs szükség felhasználói azonosítóra és jelszóra), de a lejátszáshoz hangszóró, vagy fülhallgató szükséges. Javasoljuk, hogy tekintsd meg ezt a bemutatót, hogy részletesebb képet kapj a virtuális tanulási környezetünkről. Az egyes kurzusok oldala egy-egy virtuális tanteremként funkcionál, ahol megtalálod a tananyagokat, egy-egy kattintással eléred a kommunikációs lehetőségeket, látod a csoportársaid névsorát és hogy kik használják veled egyidőben a portált. Itt találod a házi feladatot és itt kell feltöltened a megoldást is. Minden oldalon látod a neked küldött üzeneteket és a saját naptáradat, ahol a rád vonatkozó időpontokat és határidőket megtekintheted. A fontos kurzus-eseményeket a tanteremben külön kifüggesztve is láthatod. A tanterem elrendezése minden kurzus esetén egyforma, így mindig mindent könnyen megtalálsz majd. 3

4 Mennyibe kerül a távoktatásos képzés? Távoktatásos tanfolyamainkat a hagyományos képzési formáknál lényegesen kedvezőbb anyagi feltételekkel, általában minden más oktatási intézménynél olcsóbban kínáljuk. A képzés költségei a következőkből tevődnek össze: Tanfolyami díj, Modulzáró vizsga(-ák) díja, Szakmai vizsga díja. Mivel a távoktatási portálunkon minden, a felkészüléshez szükséges anyagot megtalálsz, így nem kell további súlyos pénzeket költened a tankönyvek megvásárlására. Ez tanfolyamtól függően a hagyományos képzéshez képest további ezer forintos megtakarítást jelent a számodra. A tanfolyami díj esetében lehetőséget biztosítunk a részletfizetésre. A modulzáró és a szakmai vizsgák díja a vizsgára való jelentkezéskor esedékes. A központi modulzáró vizsgák díját (a mérlegképes könyvelő tanfolyam esetén) és a szakmai vizsga díját a vizsgaközpont határozza meg, így azokra kedvezményt, vagy részletfizetést sajnos nem tudunk biztosítani. Régi hallgatóink a következő tanfolyam díjából 10% kedvezményt kapnak. A GYES-en, ill. GYED-en lévő kismamáknak (ill.apukáknak) szintén 10%-os tanfolyami díj kedvezményt biztosítunk. A kedvezmények egymással nem vonhatók össze. Néhány tanfolyam esetén ún. kedvezményes képzéspárokat is kínálunk, ahol egyidejűleg két szakképesítés is szerezhető, lényegesen olcsóbban, mintha külön-külön végeznéd el azokat. Tanfolyami kínálatunkat és a képzési költségeket részletesen a oldalon tekintheted meg. 4

5 Vizsgák és bizonyítványok Az államilag elsimert szakképesítést nyújtó tanfolyamaink minden követelmény-modulja (a mérlegképes könyvelő tanfolyam kivételével) on-line modulzáró vizsgával zárul. A vizsgára való jelentkezés is a távoktatási portálunkon történik, és az eredmények is itt tekinthetők meg. A szakmai vizsgára való bocsátás feltétele a tanfolyam valamennyi modulzáró vizsgájának eredményes letétele. Az on-line modulzáró vizsga előnye, hogy azt az általad választott stresszmentes környezetben teheted le, így semmi nem zavar majd abban, hogy a legjobb formádat hozd. A mérlegképes könyvelő tanfolyam esetén csak azon modulokból kell modulzáró vizsgát tenni, amiből nincs szakmai vizsga, viszont itt központi vizsgáztatás folyik, ami személyes megjelenést kíván. A szakmai vizsgára való jelentkezés szintén on-line történik, viszont a vizsgát a velünk szerződésben álló vizsgaközpont bonyolítja le. A szakmai vizsgák minden esetben hagyományosan (tehát személyes megjelenéssel, vizsgabizottság előtt) történnek, általában Budapesten. A sikeres szakmai vizsgát tett hallgatók államilag elsimert (OKJ-s) bizonyítványt kapnak, melyet a vizsgaközpont állít ki. Minden OKJ-s képzés esetén kérhetsz ún. Europass bizonyítványt (általában angol, német, francia, és/vagy magyar nyelven), mely az általad szerzett szakképesítés más EU tagállamban történő elfogadását könnyítheti meg. Az Europass bizonyítványt a vizsgaközponttól kell kérni és külön kell fizetni érte, a díja a január 1-én érvényes minimálbér 5%-a (nyelvenként és példányonként). Mire lesz szükséged az on-line tanuláshoz? A távoktatásba való bekapcsolódáshoz mindenképpen szükséged van a következőkre: Számítógép hangkártyával, internet elérési lehetőséggel, legalább Windows XP operációs rendszerrel, valamilyen böngésző programmal (pl.: Internet Explorer), Word, vagy OpenOffice szövegszerkesztő, A hangos előadások lejátszásához hangszóró, vagy fülhallgató, Saját cím. Ja, és ne felejts el jelentkezni valamelyik távoktatásos tanfolyamunkra sem, mert e nélkül nem lehetsz részese az EASY-STUDY virtuális tanulási élménynek! A jelentkezéshez a oldalon válaszd ki a tanfolyamot és a felnyíló oldalon (ahol a részletes tanfolyami tájékoztatót is találod) kattints a lap alján lévő JELENTKEZEM feliratra! 5

214900 Ft helyett csak 193 410 Ft 19 158 Ft/hó helyett csak 17 243 Ft/hó

214900 Ft helyett csak 193 410 Ft 19 158 Ft/hó helyett csak 17 243 Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-06-18 Ütemezés: Időtartam: Hetente 12 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19 Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

169 900 Ft helyett csak 152 910 Ft 18 990 Ft/hó helyett csak 17 091 Ft/hó

169 900 Ft helyett csak 152 910 Ft 18 990 Ft/hó helyett csak 17 091 Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: Ütemezés: Időtartam: 2016-06-11 A tanfolyam elindult, becsatlakozási lehetőség. Még 3 szabad hely! 2 hetente 10 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy

Részletesebben

Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19.

Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: Ütemezés: Időtartam: 2016-06-18 A tanfolyam elindult, becsatlakozási lehetőség. Még 3 szabad hely! 2 hetente 9 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy

Részletesebben

E-learning a pedagógusok és könyvtárosok továbbképzésében Pomozi István

E-learning a pedagógusok és könyvtárosok továbbképzésében Pomozi István E-learning a pedagógusok és könyvtárosok továbbképzésében Pomozi István Fővárosi Oktatástechnológiai Központ Kht. pista@fok.hu A Fővárosi Oktatástechnológiai Központ Kht. alapvető tevékenységei között

Részletesebben

134900 Ft helyett csak 121 410 Ft 14 990 Ft/hó helyett csak 13 491 Ft/hó

134900 Ft helyett csak 121 410 Ft 14 990 Ft/hó helyett csak 13 491 Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-09-10 Ütemezés: Időtartam: Hetente 10 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

Miért az EFEB Akadémia által szervezett projektmenedzser tanfolyam a legjobb választás az Ön számára?

Miért az EFEB Akadémia által szervezett projektmenedzser tanfolyam a legjobb választás az Ön számára? Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: Ütemezés: Időtartam: Helyszín: Tanfolyami napok: Oktatás díja egy összegben: Folyamatos indulás A tanfolyam a jelentkezést követően azonnal elkezdhető! E-learning

Részletesebben

1 hét (délutánonként) Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19.

1 hét (délutánonként) Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-08-22 Ütemezés: Időtartam: Intenzív 1 hét (délutánonként) Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: Oktatás

Részletesebben

Két projekt - Két év. etrik TISZK

Két projekt - Két év. etrik TISZK Két projekt - Két év PETRIK etrik A 133 éves Petrik 1 fennállása óta Budapest és környezete iparoktatásának jelentős intézménye. Az elmúlt húsz év folyamatos fejlesztésének eredménye, hogy ma már a vegyipari

Részletesebben

Miért az EFEB által szervezett adótanácsadó tanfolyam a legjobb választás az Ön számára?

Miért az EFEB által szervezett adótanácsadó tanfolyam a legjobb választás az Ön számára? Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-04-16 Ütemezés: Hetente Időtartam: 10 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

NEPTUN.NET OKTATÓI. WEB modul. Funkcionális leírás

NEPTUN.NET OKTATÓI. WEB modul. Funkcionális leírás NEPTUN.NET OKTATÓI WEB modul Funkcionális leírás Budapest, 2005 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS...3 2. BELÉPÉS...4 3. ÜZENETEK...4 3.1. ÜZENETEK MEGTEKINTÉSE...4 3.2. ÜZENETEK LISTÁZÁSA...5 3.3. ÜZENETEK

Részletesebben

179900 Ft helyett csak 161 910 Ft 18 173 Ft/hó helyett csak 16 355 Ft/hó

179900 Ft helyett csak 161 910 Ft 18 173 Ft/hó helyett csak 16 355 Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-08-27 Ütemezés: Időtartam: 2 hetente 11 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

Szállítási és Vásárlási feltételek

Szállítási és Vásárlási feltételek Szállítási és Vásárlási feltételek 1. Vásárlási feltételek A termék kiválasztása A vásárlónak lehetősége van választani, illetve rendelni az áruház termékei közül. A vásárló a kiválasztott termékre kattintva

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ SZOLGÁLTATÁSOKRÓL

TÁJÉKOZTATÓ SZOLGÁLTATÁSOKRÓL SZINTFELMÉRÉS 2 ENGEDÉLYEZETT KÉPZÉSEINK Képzési programjaink: TÁJÉKOZTATÓ SZOLGÁLTATÁSOKRÓL Modulok száma és óraszáma KER szintenként: Angol C2 3 - B2 szintig, E-000423/204/C00 Azok az egyének, akik általános

Részletesebben

209900 Ft helyett csak 188 910 Ft 19 158 Ft/hó helyett csak 17 243 Ft/hó

209900 Ft helyett csak 188 910 Ft 19 158 Ft/hó helyett csak 17 243 Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-06-11 Ütemezés: Időtartam: 2 hetente 12 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS 2016 TAVASZÁN

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS 2016 TAVASZÁN ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS 2016 TAVASZÁN AZ ÉRETTSÉGI ELJÁRÁS MENETRENDJE Jelentkezés az érettségire: 2016. február 15-ig. Az emelt szintű érettségikre a behívók 2016. áprilisának második felében vehetők

Részletesebben

Technikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére

Technikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére Technikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére A Domus szülőföldi ösztöndíj pályázat benyújtása senior pályázat esetén a https://palyazat.mta.hu/domus_szulofoldi_senior_2016,

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Tanács komplex ösztöndíjprogramjának bemutatása

A Magyar Nemzeti Tanács komplex ösztöndíjprogramjának bemutatása A Magyar Nemzeti Tanács komplex ösztöndíjprogramjának bemutatása A Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjprogramja több alprogramból áll. A diákok a pályaválasztástól kezdve, a mesterképzésen keresztül, egészen

Részletesebben

179900 Ft helyett csak 161 910 Ft 16 658 Ft/hó helyett csak 14 993 Ft/hó

179900 Ft helyett csak 161 910 Ft 16 658 Ft/hó helyett csak 14 993 Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: Ütemezés: Időtartam: 2016-06-04 A tanfolyam elindult, becsatlakozási lehetőség. Még 3 szabad hely! 2 hetente 12 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy

Részletesebben

Tájékoztató "B" kategória

Tájékoztató B kategória Tájékoztató "B" kategória Képzőszerv neve: Zi-Ti Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Képzőszerv rövidített neve: Zi-Ti Kft. Honlap cím: www.ziti.hu Tel./Fax: 06 29 267 466 06 20

Részletesebben

Használati útmutató a nyelvi szintfelmérőhöz a mobilitásban részt vevők számára

Használati útmutató a nyelvi szintfelmérőhöz a mobilitásban részt vevők számára Használati útmutató a nyelvi szintfelmérőhöz a mobilitásban részt vevők számára Tanuljon nyelveket az Erasmus+ OLS-szel! Német angol spanyol francia olasz holland Latest update: 16/12/2015 Tartalom 1.

Részletesebben

Vásárlási Információ (Általános Szerződési és Felhasználási feltételek)

Vásárlási Információ (Általános Szerződési és Felhasználási feltételek) Vásárlási Információ (Általános Szerződési és Felhasználási feltételek) A jelen Általános Szerződési és Felhasználási feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a Teaház Webáruházat üzemeltető Pagács György am.(a

Részletesebben

V Á L L A L Á S I F E L T É T E L E I

V Á L L A L Á S I F E L T É T E L E I AuTÓTh Kfc. 2400. Dunaújváros, Vasmű út 39. II. emelet 208. : (25) 400-800. Az AuTóTh-Iskolában folyó "B" személygépkocsi gépjárművezető képzés V Á L L A L Á S I F E L T É T E L E I Érvényes: 2015 október

Részletesebben

bankárképző TANÁCSADÁS ÉS OKTATÁS

bankárképző TANÁCSADÁS ÉS OKTATÁS bankárképző TANÁCSADÁS ÉS OKTATÁS T FEBI SZAKKÉPESÍTETT BANKREFERENS KÉPZÉS OKJ 55 343 02 Szerezze meg a Bankárképző emelt szintű OKJ szakképesítését, az Europass bizonyítványkiegészítőt és a Bankszövetség

Részletesebben

Miért az EFEB által szervezett kereskedő tanfolyam a legjobb választás az Ön számára?

Miért az EFEB által szervezett kereskedő tanfolyam a legjobb választás az Ön számára? Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-09-10 Ütemezés: 2 hetente Időtartam: 6 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

SuliX Learning. Tanulói kézikönyv

SuliX Learning. Tanulói kézikönyv SuliX Learning Tanulói kézikönyv A kézikönyv elkészítésekor az ULX Kft. a lehető legnagyobb gondossággal és körültekintéssel járt el, ennek ellenére nem zárható ki hibák, tévedések előfordulásat. Lehetséges,

Részletesebben

Jó gondolatok! Jó szavak! Jó tettek! TANULÓI KÉZIKÖNYV. a Biogenic Health Academy. e-oktatási rendszerének használatához

Jó gondolatok! Jó szavak! Jó tettek! TANULÓI KÉZIKÖNYV. a Biogenic Health Academy. e-oktatási rendszerének használatához Jó gondolatok! Jó szavak! Jó tettek! TANULÓI KÉZIKÖNYV a Biogenic Health Academy e-oktatási rendszerének használatához Minden dolog mértéke az ember Prótagorasz Kedves Látogató! Szeretettel köszöntjük

Részletesebben

ELEKTRONIKUS KERESKEDELMI SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

ELEKTRONIKUS KERESKEDELMI SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ELEKTRONIKUS KERESKEDELMI SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI 1. ÁLTALÁNOS ADATOK, ELÉRHETŐSÉGEK 1.1. A szolgáltató neve és címe Név: Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhelye:

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő, Kedves Hallgatónk!

Tisztelt Érdeklődő, Kedves Hallgatónk! Tisztelt Érdeklődő, Kedves Hallgatónk! Felnőttképzési Intézetünk 1991. óta működik, mint akkreditált felnőttképzés intézet és vizsgaközpont. Fő profilunk az iskolarendszeren kívüli felnőtt szakképzés,

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv NEPTUN-@Napló Felhasználói kézikönyv NEPTUN-@Napló Elektronikus Ellenőrzőkönyv Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Az e-ellenőrzőkönyv általános áttekintése... 4 WEB alkalmazások kezelése...

Részletesebben

webmanko.hu videó alapú távoktatási és tesztrendszer

webmanko.hu videó alapú távoktatási és tesztrendszer webmanko.hu videó alapú távoktatási és tesztrendszer A Webmankó távoktatási rendszer lehetőséget ad az egyéni kompetenciák bővítésére, mindezt mérhető módon teszi. Ennek első lépése a kompetencia-felmérés.

Részletesebben

WEBCAPS alkalmazás magyar nyelvű kezelési útmutatója

WEBCAPS alkalmazás magyar nyelvű kezelési útmutatója WEBCAPS alkalmazás magyar nyelvű kezelési útmutatója Ezzel a rövid útmutatóval szeretnénk az Ön segítségére lenni a Webcaps használatával kapcsolatban. Felhívjuk a figyelmét, hogy a szakmai tapasztalatot

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS/BESZÁMOLÓ- ELEMZÉS. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS/BESZÁMOLÓ- ELEMZÉS. tanulmányokhoz III-IV. évfolyam Gazdálkodás és menedzsment szak Vállalkozásszervező szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS/BESZÁMOLÓ- ELEMZÉS tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév

Részletesebben

A HALLGATÓK FELKÉSZÍTÉSE AZ E-LEARNINGBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN

A HALLGATÓK FELKÉSZÍTÉSE AZ E-LEARNINGBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN A HALLGATÓK FELKÉSZÍTÉSE AZ E-LEARNINGBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN PREPARATION OF STUDENTS TO PARTICIPATE IN E-LEARNING AT SZECHENYI ISTVAN UNIVERSITY Kovács Miklós kovacsm@sze.hu

Részletesebben

E-learning KRESZ és GKI tanfolyamok

E-learning KRESZ és GKI tanfolyamok E-learning KRESZ és GKI tanfolyamok Magyarországon elsőként és egyedüliként az E-Educatio Információtechnológia Zrt. rendelkezik a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által akkreditált e-learning tananyagokkal.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A BERLITZ NYELVISKOLA ONLINE NYELVTANFOLYAMAIRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A BERLITZ NYELVISKOLA ONLINE NYELVTANFOLYAMAIRÓL TÁJÉKOZTATÓ A BERLITZ NYELVISKOLA ONLINE NYELVTANFOLYAMAIRÓL 2 Tartalom 1. Online nyelvtanfolyamaink 1.1 Berlitz Virtual Classroom 1.2 Cyber Teachers 3 1. Online nyelvtanfolyamaink 1.1 Berlitz Virtual

Részletesebben

Veszprémi Autós- Motoros Iskola Szolgáltató KFT 8200 Veszprém, Eötvös K. u. 2. 88/425-833 E-mail címünk: v-ami@invitel.hu

Veszprémi Autós- Motoros Iskola Szolgáltató KFT 8200 Veszprém, Eötvös K. u. 2. 88/425-833 E-mail címünk: v-ami@invitel.hu Veszprémi Autós- Motoros Iskola Szolgáltató KFT 8200 Veszprém, Eötvös K. u. 2. 88/425-833 E-mail címünk: v-ami@invitel.hu Cégbíróság bejegyzés száma: 19-09-509213 Képzési engedély száma: VE/KV/NS/A/49/2/2006

Részletesebben

A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZERE

A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZERE A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZERE Felnőttképzési Minőségirányítási Kézikönyv Érvényességi terület: Jelen kézikönyvben megfogalmazottakat alkalmazni kell a Szentannai Sámuel Gimnázium,

Részletesebben

Gyakran Ismételt Kérdések Kamionos képzés

Gyakran Ismételt Kérdések Kamionos képzés Gyakran Ismételt Kérdések Kamionos képzés I. Jelentkezéssel és regisztráció leadásával kapcsolatos kérdések 1. Hol tudnak jelentkezni? Jelentkezési szándékát a http://www.ofa.hu/hu/hivatasos-gepjarmuvezeto-kepzes

Részletesebben

GAP YEAR Hasznos tanácsok évkihagyóknak és évhalasztóknak

GAP YEAR Hasznos tanácsok évkihagyóknak és évhalasztóknak GAP YEAR Hasznos tanácsok évkihagyóknak és évhalasztóknak Euroguidance Hungary Kedves Érdeklődő! A Euroguidance Magyarország az Európai Bizottság LEONARDO DA VINCI programja keretében, 2000-ben kezdte

Részletesebben

ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Tanszék távoktatási munkarend bevezetése ELŐTERJESZTÉS

ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Tanszék távoktatási munkarend bevezetése ELŐTERJESZTÉS ELTE BTK Tolmácsképző Tanszék ELŐTERJESZTÉS GAZDASÁGI ÉS JOGI SZAKFORDÍTÓ ÉS TERMINOLÓGUS szakirányú továbbképzési szak TÁVOKTATÁSI MUNKAREND BEVEZTÉSE 1. A szakirányú továbbképzés megnevezése: Gazdasági

Részletesebben

7. Feliratkozás az új felhívásokról való értesítésekre

7. Feliratkozás az új felhívásokról való értesítésekre 7. Feliratkozás az új felhívásokról való értesítésekre Feliratkozhat arra, hogy a CPV-besorolás alapján értesítést kapjon e-mailben az Ön érdeklődési körébe tartozó minden újonnan közzétett felhívásról.

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv a minősítési értékelő modul használatához

Felhasználói kézikönyv a minősítési értékelő modul használatához Felhasználói kézikönyv a minősítési értékelő modul használatához Létrehozva: 2015.02.24. Utolsó módosítás: 2015.04.09. Tartalomjegyzék 1 A dokumentum célja... 4 2 A rendszer elérése... 5 2.1 Technikai

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A HENASCHOOL

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A HENASCHOOL HENASOFT HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A HENASCHOOL OKTATÓPORTÁLHOZ Útmutató Sárkány Henrik KEZDŐ LÉPÉSEK Mi az a HenaSchool? A HenaSchool oktatóportál egy kompetencia alapú fejlesztéshez optimalizált moodle alapú

Részletesebben

Debreceni Szakképzési Centrum

Debreceni Szakképzési Centrum Telefonszám: 52/437-311 Debreceni Szakképzési Centrum A Felnőttképzési Tevékenység Minőségbiztosítási Kézikönyve (FTMK) Érvényességi terület: Jelen kézikönyv az intézmény minőségbiztosítási rendszerének

Részletesebben

KTKT DIGITÁLIS KÖZÉPISKOLA TÁJÉKOZTATÓ FÜZET

KTKT DIGITÁLIS KÖZÉPISKOLA TÁJÉKOZTATÓ FÜZET KTKT DIGITÁLIS KÖZÉPISKOLA TÁJÉKOZTATÓ FÜZET http://ktkt.suli.hu/ e-mail: tavoktatas@ktkt.suli.hu Tel.: 0678-311-933 KTKT Egységes Iskola és Szakiskola, Kiskőrös, Árpád u. 4. A KTKT Egységes Iskola és

Részletesebben

209900 Ft helyett csak 188 910 Ft 20 900 Ft/hó helyett csak 18 810 Ft/hó

209900 Ft helyett csak 188 910 Ft 20 900 Ft/hó helyett csak 18 810 Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-09-24 Ütemezés: Időtartam: Hetente 11 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ALAPVIZSGA E-TANANYAGOK HASZNÁLATI ÚTMUTATÓJA

KÖZIGAZGATÁSI ALAPVIZSGA E-TANANYAGOK HASZNÁLATI ÚTMUTATÓJA Nemzeti Közszolgálati Egyetem KÖZIGAZGATÁSI ALAPVIZSGA E-TANANYAGOK HASZNÁLATI ÚTMUTATÓJA Verzió: 1.0 (2015.03.02.) Budapest, 2015 Alapvizsga e-tananyag módszertani megközelítése A közigazgatási alapvizsga

Részletesebben

Távoktatás. a távoktatás olyan oktatási forma, amelyben az oktató és a tanulók térben és/vagy időben elkülönülnek egymástól a tananyag hordozója lehet

Távoktatás. a távoktatás olyan oktatási forma, amelyben az oktató és a tanulók térben és/vagy időben elkülönülnek egymástól a tananyag hordozója lehet Mathias-Institut 1 Távoktatás a távoktatás olyan oktatási forma, amelyben az oktató és a tanulók térben és/vagy időben elkülönülnek egymástól a tananyag hordozója lehet szöveg grafika audió videó weboldal

Részletesebben

"B" kategória, illetve A1-B-vel motoros kategória. minden hónap második hét kedd napjáig szükséges!

B kategória, illetve A1-B-vel motoros kategória. minden hónap második hét kedd napjáig szükséges! "B" kategória, illetve A1-B-vel motoros kategória Tanfolyamra jelentkezés módja: Tanfolyamokba regisztráció minden hónap második hét kedd napjáig szükséges! Egyedülálló lehetőség! Képzőszervünknél Tantermi

Részletesebben

ETR Hallgatói webes alkalmazás

ETR Hallgatói webes alkalmazás ETR Hallgatói webes alkalmazás Azonosító: ETR-HWA Készítette: DEXTER Kft. Kiadva: 2002. április 24. DEXTER Copyright jegyzék Copyright jegyzék A Microsoft, a Windows, a Windows NT, a Windows NT Workstation,

Részletesebben

Blended learning az egészségügyben

Blended learning az egészségügyben Blended learning az egészségügyben Néhány jó gyakorlat az orvosképzésből Kozma Borbála Semmelweis Egyetem 12. Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia 2016. április 21-22. Szervezeti blending

Részletesebben

Az Egálnet Honlapvarázsló használati útmutatója

Az Egálnet Honlapvarázsló használati útmutatója Az Egálnet Honlapvarázsló használati útmutatója Az Egálnet Honlapvarázsló használati útmutatója Tartalomjegyzék: Tartalomjegyzék:... 1 1. Első lépések... 2 2. Honlap szerkesztése I... 2 2.1. Tartalmi területek,

Részletesebben

ELTE TTK Multimédiapedagógia és Oktatástechnológia Központ Budapest, Pázmány P. sétány 1. TANULÓI ÚTMUTATÓ

ELTE TTK Multimédiapedagógia és Oktatástechnológia Központ Budapest, Pázmány P. sétány 1. TANULÓI ÚTMUTATÓ TANULÓI ÚTMUTATÓ Kedves Hallgató! Légy üdvözölve az ELTE TTK Multimédia és Pedagógia c. távoktatási programjában! Tananyagunk segítségével a legkorszerűbbnek tartott, kevert típusú oktatási formában sajátíthatod

Részletesebben

SPORTEDZŐ (sportág megjelölésével) SZAKKÉPESÍTÉS (OKJ 54 813 02)

SPORTEDZŐ (sportág megjelölésével) SZAKKÉPESÍTÉS (OKJ 54 813 02) Felnőttképzési nyilvántartási szám: E-000405/2014 SPORTEDZŐ (sportág megjelölésével) SZAKKÉPESÍTÉS (OKJ 54 813 02) KIKNEK AJÁNLJUK? Ezt a képzést ajánljuk mindazoknak, akik a választott sportágban sportolói

Részletesebben

magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság

magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság 21. szám 126. évfolyam 2011. október 21. ÉRTESÍTŐ magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság TARTALOM Utasítás Oldal 41/2011. (X. 21. MÁV Ért. 21.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói utasítás

Részletesebben

Útmutató az Oktatási Hivatal Képzéstámogató Rendszer használatához a résztvevők számára. Készítette: Virányi Anita

Útmutató az Oktatási Hivatal Képzéstámogató Rendszer használatához a résztvevők számára. Készítette: Virányi Anita Útmutató az Oktatási Hivatal Képzéstámogató Rendszer használatához a résztvevők számára Készítette: Virányi Anita Az Oktatási Hivatal Tanfelügyelő és pedagógusminősítő képzésének segédanyaga Készítette:

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI FELTÉTELEK

VÁLLALKOZÁSI FELTÉTELEK VÁLLALKOZÁSI FELTÉTELEK A képzőszerv megnevezése: IKON Autósiskola Címe: 5126 Jászfényszaru, Aradi út 7. Telefon: 06 70 4570926 Honlap, e-mail: www.ikonautosiskola.hu, info@ikonautosiskola.hu Cégforma:

Részletesebben

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. Általános Szerződési Feltételei e-matricát értékesítő viszonteladók részére. 4. számú melléklet

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. Általános Szerződési Feltételei e-matricát értékesítő viszonteladók részére. 4. számú melléklet Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. Általános Szerződési Feltételei e-matricát értékesítő viszonteladók részére 4. számú melléklet Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. e-matrica értékesítésére vonatkozó együttműködési

Részletesebben

79900 Ft helyett csak 71 910 Ft 14 983 Ft/hó helyett csak 13 485 Ft/hó

79900 Ft helyett csak 71 910 Ft 14 983 Ft/hó helyett csak 13 485 Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-09-03 Ütemezés: Időtartam: 2 hetente 6 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

79900 Ft helyett csak 71 910 Ft 14 983 Ft/hó helyett csak 13 485 Ft/hó

79900 Ft helyett csak 71 910 Ft 14 983 Ft/hó helyett csak 13 485 Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: Ütemezés: Időtartam: 2016-06-18 A tanfolyam elindult, becsatlakozási lehetőség. Még 3 szabad hely! 2 hetente 6 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

EPeR 1. RENDSZERKÖVETELMÉNYEK. Egészségpénztári E számla kezelő Rendszer 1.117.28.141 Felhasználói leírás

EPeR 1. RENDSZERKÖVETELMÉNYEK. Egészségpénztári E számla kezelő Rendszer 1.117.28.141 Felhasználói leírás 1. RENDSZERKÖVETELMÉNYEK... 1 2. A PROGRAM INDÍTÁSA... 2 3. INFORMÁCIÓK... 3 3.1. BEÁLLÍTÁSOK... 3 3.2. ÜZENETEK... 3 3.3. STATISZTIKÁK... 3 3.4. MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT... 3 4. CIKKTÖRZS FELTÖLTÉSE...

Részletesebben

Közzététel és Adatszolgáltatás IT tudatosság projekt

Közzététel és Adatszolgáltatás IT tudatosság projekt Közzététel és Adatszolgáltatás IT tudatosság projekt Felhasználói kézikönyv v3.0 2009. 03. 03. Tartalomjegyzék 1 BEVEZETÉS... 4 2 ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK... 4 2.1 RENDSZER ÁTTEKINTÉSE, FELHASZNÁLÓK, ALAPFOGALMAK...

Részletesebben

GÉPKEZELŐ LESZEK! KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK

GÉPKEZELŐ LESZEK! KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK GÉPKEZELŐ LESZEK! A hazai, szakképesítést igénylő munkakörök között 2014- ben a targoncavezető a tíz legkeresettebb szakma között szerepelt. Nem csoda, hiszen Magyarországon számos

Részletesebben

Moodle tanulói kézikönyv

Moodle tanulói kézikönyv Moodle tanulói kézikönyv A Könyvtári Intézet által működtetett Moodle távoktatási felület eléréséhez internet hozzáférés szükséges! A közzétett tananyagokat nem ajánlott nyomtatni, nem csak az anyag mennyisége

Részletesebben

NEPTUN.NET HALLGATÓI

NEPTUN.NET HALLGATÓI NEPTUN.NET HALLGATÓI WEB modul Funkcionális leírás Budapest, 2005 SDA Stúdió Kft. 1/49/ TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 4 2. Belépés a rendszerbe... 5 3. Üzenetek... 5 3.1. Üzenetek megtekintése... 5 3.2.

Részletesebben

A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának

A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA TÁMOP-1.1.2-11/1 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régióban)

Részletesebben

MEGHÍVÓ ORVOSTECHNIKAI ESZKÖZÖK HASZNÁLHATÓSÁGA NYÍLT KÉPZÉS 2014.05.07.

MEGHÍVÓ ORVOSTECHNIKAI ESZKÖZÖK HASZNÁLHATÓSÁGA NYÍLT KÉPZÉS 2014.05.07. MEGHÍVÓ Jelentkezés www.saasco.hu NYÍLT KÉPZÉS 2014.05.07. 1/4 Előadó: Helyszín: Juhász Attila divízióvezető, partner SAASCO Kft. Gyöngyösi Iroda 3200 Gyöngyös, Búza u. 1. I. em. 108. Képzés időpontja:

Részletesebben

Telkotech Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Hatályos 2016.01.02-től

Telkotech Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Hatályos 2016.01.02-től Telkotech Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Hatályos 2016.01.02-től Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a Telkotech Telekommunikációs, Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató

Részletesebben

84900 Ft helyett csak 76 410 Ft 23 980 Ft/hó helyett csak 21 582 Ft/hó

84900 Ft helyett csak 76 410 Ft 23 980 Ft/hó helyett csak 21 582 Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-09-24 Ütemezés: Időtartam: 2 hetente 5 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

Elektronikus ügyfélszolgálat Regisztrált ügyfelek felhasználói kézikönyv

Elektronikus ügyfélszolgálat Regisztrált ügyfelek felhasználói kézikönyv Elektronikus ügyfélszolgálat Regisztrált ügyfelek felhasználói kézikönyv Verzió 6.0 2014. július 31. 1. Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2. Regisztráció... 5 3. Elfelejtette jelszavát?... 7 4. Online ügyfélszolgálat

Részletesebben

TERC-ETALON Online Építőipari Költségvetés-készítő és Kiíró programrendszer Felhasználói kézikönyv

TERC-ETALON Online Építőipari Költségvetés-készítő és Kiíró programrendszer Felhasználói kézikönyv TERC-ETALON Online Építőipari Költségvetés-készítő és Kiíró programrendszer Felhasználói kézikönyv TERC Kft. Budapest 2015. április 2 Tartalomjegyzék TERC-ETALON ONLINE Tartalomjegyzék... 3 1. Bevezetés...

Részletesebben

ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű Ú ű ű ű ű Ó ű ű ű ű Ü É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű É Ó Ú Ó Ü Ő Ó Ó ű É ű ű ű É ű É ű ű ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű É É ű Ö ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű Ö

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

PANAROM ONLINE ÁRUHÁZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Hatályba lép: 2015.11.01.

PANAROM ONLINE ÁRUHÁZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Hatályba lép: 2015.11.01. PANAROM ONLINE ÁRUHÁZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Hatályba lép: 2015.11.01. I. ÁSZF CÉLJA, BEVEZETÉS A jelen ÁSZF célja, hogy a PANAROM ONLINE ÁRUHÁZ-ban (www.panarom.hu) történő vásárlásra

Részletesebben

Szoftveresen tárolt tanúsítványok telepítési útmutatója

Szoftveresen tárolt tanúsítványok telepítési útmutatója Szoftveresen tárolt tanúsítványok telepítési útmutatója Windows XP, Vista és Windows 7 rendszeren 1(25) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 4 3. A szoftver/hardver korlátozásai...

Részletesebben

Elektronikus ügyfélszolgálat Regisztrált ügyfelek felhasználói kézikönyv

Elektronikus ügyfélszolgálat Regisztrált ügyfelek felhasználói kézikönyv Elektronikus ügyfélszolgálat Regisztrált ügyfelek felhasználói kézikönyv Verzió 1.0 2013. március 18. 1. Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2. Regisztráció... 5 3. Elfelejtette jelszavát?... 7 4. Online

Részletesebben

Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013. Használati útmutató

Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013. Használati útmutató Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013 Tartalomjegyzék 1. Technikai információk... 3 2. Bejelentkezés... 3 3. Rendszerfelület felépítése... 4 4. Aggregátor felület... 4 4.1 Speciális szűrési opciók...

Részletesebben

É Ú ű Ö ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű Ú Ü ű Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű É ű Ö ű Ö Ú Ó ű ű Ü Ú ű É Ó ű ű ű Ö ű ű É ű É É Ö É É É É É Ö Ö É Ú É Ó Ú É É Ö Ö Ö ű Ó ű Ö ű ű ű ű

Részletesebben

ö ó É ó Ú ÜÉ ó ö ó ó ö É ó ó ó ó Ü ó ó É ó ó Ú ó ő Úó É ö ó Ü ó ó ó ó Ú ó Ü ó É Ó ő ó ó ó ó ö É ö ó ó Ü ó É ö ó ó ó É ó É Ü ó ó ö ú Ö É Ú É Ü É ó ó ó Ü ó Ü ő É Ö Ó É ó ó ó ó ó ó ó ó ó ö ó Ó ő ö ó ó ó ó

Részletesebben

Ú É ő ő ő ő ő Ú É ő ő ő ő ű ű ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő Ú ő Ú É É Ú Ú ű ű ő ő É ő Ó ű ű ő ő ű ő É Ó Ü ő ű ő ő ű ő ű Ó É É Ó Ü Ü ő Ú Ü É É Ú É É ő É Ú É Ó É Ü ő ő Ú É ő ő ű ő ű Ú ő Ü É Ú É ő ő É É ű ő Ú É Ü ű

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV ÜGYFELEK SZÁMÁRA

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV ÜGYFELEK SZÁMÁRA FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV ÜGYFELEK SZÁMÁRA 2015-04-01 Felhívjuk a figyelmet, hogy az ÉTDR a mindenkori jogszabályi keretek között működik, a csatlakozó szerveknek és személyeknek a mindenkori jogszabály szerint

Részletesebben

É Ő ú ú Ü Ú Ü ú Ü Ú Ú Ú Ü Ü Ú ű Ü ú É Ü Ü Ü Ú ú ű Ü Ü Ü ű ű Ü Ü ú Ú ű Ü ű Ú ű Ü ű Ú Ü É É ű É É É É É Ü Ü Ü É ÉÉ Ö ú É É É É ÉÉ É É É ű ú Ó Ö ú Ó Ö ú Ó ú ú Ü Ü ú É É É Ö Ö Ö Ó Ü Ú Ó É É É É Ü Ú Ó Ő Ó ú

Részletesebben

Ö É ű Ú ő Ú ő ű ő ő ő ű Ü ő Ú Ú Ú Ú Ú ű Ü É ű ő ő Ú Ú É Ú ő Ú ő Ú ő É ő Ó É ő ű ű ő ő ő Ó Ú Ó ő ő Ü ő ő ű Ü Ú Ú Ü Ú Ó Ú Ú Ü Ü Ü ő Ö Ö É É É É É É Ó ő ő ű ő ű ű ű ő ő Ú É Ú É Ü űé É Ú ő ő É ő Ü ő ű É É

Részletesebben

ibanq 2 Felhasználói kézikönyv

ibanq 2 Felhasználói kézikönyv Copyright 2015 AXA 1. oldal ibanq 2 Felhasználói kézikönyv AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe az AXA Bank Europe SA törvényes képviselője / 1138 Budapest, Váci út 135-139. D-C. ép. / Fővárosi

Részletesebben

É ü ü ű ü Ü ü É É ü Ó Ú É É Ö É Ó ű ű ű ű ü ű ü ü Ú ü ű ü ü ű ü Ó ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü Ö Ü ű ü ü ü ü ű ü ü É ű ü ü ü ü ű Ü Ö É ü ü ü ü É ü ü ü É ü ű ű ü ü ü ü ü ű ü ü ü Ó ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü É ű ü É Ó ü

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

É ö ü ú ü ö ú ö ü ö ü ú ü ű ü ü ö ö ö ú ü ö ü ü ö ü ü ü ü ü Ü ü ö ú ü ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ü ö ö ú ö ü ö ü ö ö ö ú ö ö ö ö ú ú ö ü ö ü ú ü Ú É ö ö ö ö ö ú ö ű ö ű ö ú ö ö ú Ú ü ö ö ö ö

Részletesebben

Oktatói Óranyilvántartás rögzítése a NEPTUN-ban

Oktatói Óranyilvántartás rögzítése a NEPTUN-ban Oktatói Óranyilvántartás rögzítése a NEPTUN-ban NEPTUN ÓRATARTÁS modul legfontosabb előnyei I. a felület az Interneten keresztül, bárhonnan elérhető On-line kapcsolat a NEPTUN vastag klienssel folyamatos

Részletesebben

COOSPACE. Kurzusszínterek 15 perc alatt

COOSPACE. Kurzusszínterek 15 perc alatt COOSPACE Kurzusszínterek 15 perc alatt Mi az a CooSpace? A CooSpace egy oktatás- és kutatástámogató rendszer, mely a felsőoktatás különböző képzési formái által meghatározott keretek között zajló oktatási

Részletesebben

Árpád Szakképző Iskola és Kollégium

Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 030216 KÉPZÉSI PROGRAM KÖNNYŰIPAR szakmacsoport RUHAIPARI TECHNIKUS szakma OKJ SZÁMA:54 542 01 0010 54 02 ÉRVÉNYES:2007. szeptember 1-től Képzési program I. ADATLAP

Részletesebben

2015/8. SZÁM TARTALOM. 8/2015. (II. 16. MÁV-START Ért. 8.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. képzési tevékenységéről...

2015/8. SZÁM TARTALOM. 8/2015. (II. 16. MÁV-START Ért. 8.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. képzési tevékenységéről... 2015/8. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 8/2015. (II. 16. MÁV-START Ért. 8.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. képzési tevékenységéről... 2 Utasítások ÉRTESÍTŐ 8/2015. (II. 16. MÁV-START Ért.

Részletesebben

Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium III. HELYI TANTERV

Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium III. HELYI TANTERV Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium III. HELYI TANTERV Magyarázatok: A nyelvi előkészítő képzés tantárgyi rendszere (óraterv) a 2007/2008. tanévtől tantárgy óraszám Idegen

Részletesebben

119900 Ft helyett csak 107 910 Ft 16 863 Ft/hó helyett csak 15 176 Ft/hó

119900 Ft helyett csak 107 910 Ft 16 863 Ft/hó helyett csak 15 176 Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-08-27 Ütemezés: Időtartam: 2 hetente 8 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ. I. A képzésre vonatkozó információk

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ. I. A képzésre vonatkozó információk KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ I. A képzésre vonatkozó információk.. A képzés megnevezése: Reaktortechnika szakirányú továbbképzési szak.. A képzésre vonatkozó egyéb információk... A képzés részletes leírása: A Reaktortechnika

Részletesebben

Europass a magyar szakképzésben

Europass a magyar szakképzésben Europass a magyar szakképzésben Cím: Nemzeti Europass Központ 1134 Budapest,Váci út 37. Telefon: 477-3137 Fax: 477-3111 E-mail: info@europass.hu Honlap: www.europass.hu Igazgató: Kerekes Gábor 1 1. Az

Részletesebben