LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUM"

Átírás

1 A LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUM TÁJÉKOZTATÓJA A ÉVI FELVÉTELIKRŐL Leövey Klára Gimnázium OM azonosító: Budapest, IX. Vendel u. 1. Tel: , Fax: Honlap:

2 Iskolánk 2005-ben ünnepli alapításának 130. évfordulóját. Egykor Ranolder Intézetként, majd középfokú tanítóképzőként, 12 évfolyamos iskolaként és leánygimnáziumként szolgálta a nevelés, oktatás ügyét a középső Ferencvárosban. Napjainkban négy-, illetve hatosztályos gimnáziumként működik. Az iskola pedagógiai programja egy többfunkciós gimnáziumi modellt fogalmaz meg, amelyben kiemelt szerep jut a felsőfokú továbbtanulás megalapozásának, emellett azonban a másik, nem kevésbé fontos cél azon általános emberi értékek közvetítése, amelyek lehetővé teszik a tanulók majdani beilleszkedését a társadalomba, a munka világába. A Leövey Klára Gimnázium általános műveltséget megalapozó iskola. A tanítási-tanulási folyamatban tág teret nyújt a tanulói öntevékenységnek, az önálló munkának. Épít a kisközösségek öntevékenységére, aktivitására. Lehetőséget ad a diákoknak, hogy dönthessenek képzésük egyes részeiről, megválaszthassák tárgyaik egy részét. Felkészíti a diákokat arra, hogy az elsajátított ismeretanyag birtokában eligazodjanak a társadalmi-természeti környezetben, kibontakoztathassák egyéniségüket. Az iskola szorgalmazza tanulói részvételét a tanulmányi versenyeken, ezekre felkészíti őket, a kiemelkedő tehetségű diákok számára megteremti az önálló munka, az egyéni ütemben való haladás lehetőségét. Az Európai Innovatív Iskolahálózat (European Network of Innovative Schools ENIS) tagjaként különös figyelmet fordítunk az információs és kommunikációs technológiák (IKT) alkalmazásának folyamatos bővítésére. Gimnáziumunk figyelembe veszi, hogy a diákok hétköznapjaik jelentős részét az iskola falai között töltik, ezért olyan körülményeket igyekszik teremteni, amelyek között a diákok otthon vannak, tanulhatnak, és kiegyensúlyozott, harmonikus környezetben élhetnek. NYOLCADIKOSOKNAK A 8. osztályos tanulók számára indítandó gimnáziumi képzés keretében nyolc csoport indul az alábbiak szerint: 1. angol nyelvi-informatikai előkészítő csoport ( 0. évfolyam ) tagozatkód: német nyelvi-informatikai előkészítő csoport ( 0. évfolyam ) tagozatkód: emelt óraszámú angol csoport tagozatkód: emelt óraszámú német csoport tagozatkód: számítástechnika csoport (angol nyelvvel) tagozatkód: kommunikáció és média csoport (angol nyelvvel) tagozatkód: természettudományi csoport (latin nyelvvel) tagozatkód: humán művészeti csoport (német nyelvvel) tagozatkód: 46 A 0. évfolyamon (11, 12) intenzív idegennyelv-oktatást szervezünk angol, illetve német nyelvből annak érdekében, hogy tehetséges, az idegen nyelvek iránt érdeklődő 8. osztályos jelentkezők számára biztosítani tudjuk két idegen nyelv magas színvonalú elsajátítását. A 0. évfolyamon az idegen nyelvek óráin túl a diákok részt vesznek informatika, matematika, kommunikáció és osztályfőnöki órákon, mozgás és egészségkultúra, illetve a tudomány világát bemutató foglakozásokon. A tizediktizenharmadik évfolyamon emelt szintű oktatás keretében felkészítjük diákjainkat az adott nyelvből az emelt szintű érettségi vizsga letételére. A nyelvi tagozatokon (41, 42) tanulóink az első idegen nyelvet magas óraszámban tanulják, így már a gimnáziumi évek alatt lehetőségük nyílik a választott idegen nyelv elsajátítására. Az elmúlt években tagozatos tanulóink jelentős része megszerezte érettségi bizonyítványa mellé a középfokú nyelvvizsga-bizonyítványt is. Ezen tagozatok tanulóinak a 11. osztálytól választható idegen nyelvi fakultáció után jó esélyük van az adott nyelvből emelt szintű érettségi letételére. A számítástechnika tagozat (43) diákjai emelt óraszámban, haladó szintről indulva foglalkoznak a számítástechnikával, programozással. Döntő részben belőlük kerülnek ki a számítástechnika fakultációk diákjai, akik évek óta igen eredményesen szerepelnek a tanulmányi versenyeken, ezzel egyben megalapozva szakirányú továbbtanulásukat. A kommunikáció és média csoportba (44) járó diákok 9. és 10. osztályban heti két-két órában tanulják a társadalmi kapcsolattartás és ismeretközlés elméleti és gyakorlati kérdéseit, valamint megismerkednek a mozgóképi szövegelemzés alapjaival, betekintést nyernek a filmtörténetbe, tanulmányozzák a legnagyobb alkotók munkáit. A tanulók a gyakorlatban kamatoztathatják kreativitásukat a projektmunka során. 2

3 A természettudományi tagozaton (45) tanulóink emelt óraszámban tanulják a biológiát, a fizikát és a kémiát. Biológiát szemben más tagozatokkal 9. évfolyamon is tanulnak. Az oktatás különösen sok gyakorlati jellegű foglalkozással színesített, például laborgyakorlatokkal. A humán művészeti tagozatra (46) olyan tanulókat várunk, akik különösen érdeklődnek a művészetek (irodalom, színművészet, filmművészet, zene stb.) iránt. Gimnáziumunkban több sikeres színjátszókör működik. A 10. évfolyamon kezdődő második idegen nyelvet a gimnázium által az adott osztály számára felkínált lehetőségek közül választhatják diákjaink. Iskolánkban a következő nyelveket oktatjuk: angol, német, francia, orosz, spanyol és latin. A évfolyam feladata az érettségire és a továbbtanulásra való felkészítés. Gyakorlatilag minden tantárgyból igény szerint fakultáció keretében emelt szintű érettségire készítjük fel a diákokat. 11. osztálytól minden diák újra végiggondolhatja sikeres volt-e szakirányválasztása a gimnáziumi évek kezdetén. Fakultációra való jelentkezése révén megerősítheti eredeti választását, de más szakirány felvétele mellett is dönthet. Az érettségi után, 13. évfolyamon az iskola szakképzést nyújt az arra jelentkezőknek. A diákok középfokon ügyintéző-titkári és irodavezetői, emelt szinten pedig gazdasági informatikus oklevelet szerezhetnek az iskolában, az OKJ előírásainak megfelelő szakmai vizsga letétele után. Felvételi eljárás Négyosztályos felvételire az általános iskolákban, a központi felvételi lapon lehet jelentkezni. A tanulók felvételénél figyelembe vesszük az általános iskola osztályában elért eredményeket magyar, történelem, idegen nyelv, matematika, fizika tárgyakból. Így egy tanuló hozott pontjainak száma maximum 75 lehet. Mentesül a felvételi eljárás alól az a diák, aki legalább 72 pontot hoz. Nem vesszük fel azt a tanulót, akinek hozott pontjai nem érik el a 45-öt. A többi diák a felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsgán vesz részt, központi tesztek alapján. A négyosztályos gimnáziumba jelentkező 8. osztályosok számára az írásbeli felvételire január 29- én 10 órakor kerül sor a Leövey Klára Gimnázium épületében. Erre az időpontra várunk minden olyan diákot, aki a felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsga keretében a mi iskolánkban szeretné megírni dolgozatát. Az írásbelire december 10-ig kell jelentkezni központi jelentkezési lapon. Külön értesítést az írásbeli felvételiről nem küldünk. Az írásbeliken (matematika, anyanyelv) 70% fölött teljesítő jelentkezőket további felvételi eljárás elé már nem állítjuk, az írásbelin szerzett pontjaiknak dupláját számítjuk számukra szerzett pontként. Nem vesszük fel azokat a jelentkezőket, akiknek írásbeli teljesítménye matematikából, illetve anyanyelvből 30% alatt marad. Azokat a diákokat, akik a központi írásbeli felvételin 30% és 70% között teljesítenek, felvételi beszélgetésre hívjuk, amelyen a szülők is jelen lehetnek. A felvételi követelménye az általános iskola tananyagára épül, a felvételizők előkészített tételsorból húznak. A szóbeli és írásbeli felvételin összesen további 75 pont érhető el. A szóbeli felvételi során a 0. évfolyamra jelentkezőknél megvizsgáljuk a nyelvi készséget, mérjük a szövegértési és szövegalkotási képességet, kíváncsiak vagyunk a gyerekek lényeglátására, fantáziájára, együttműködési képességére. A haladó nyelvi csoportokba jelentkezőknél felmérjük a nyelvi ismereteket, a számítástechnikai csoportba jelentkezőknél a számítástechnikai, matematikai ismereteket, a kommunikáció és média csoportba felvételizőknek egy adott témáról kell majd érvelniük, hiszen legfőképpen kommunikációs készségükre vagyunk kíváncsiak. A természettudományi csoportba jelentkezők a biológia, a kémia, illetve a fizika közül választhatnak felvételi tantárgyat. A humán-művészeti csoportba jelentkezők magyar irodalomból kapnak kérdést, és valamilyen produkciót kell nyújtaniuk (ének, vers, próza stb.). A szóbeli beszélgetésekre március 1-3. között, illetve március 8-án és 9-én kerül sor. (A szóbeli felvételi időpontjáról nem küldünk külön értesítést. Erről és a felvételi eredményéről tájékoztatást adunk az iskolánk bejáratánál elhelyezett hirdetőtáblán, illetve iskolánk honlapján.) Szakkörök A sikeres felvételi, az eredményesebb középiskolai munka érdekében felvételi előkészítő szakköröket indítunk magyarból és matematikából. A szakkörök 2004 októberének második hetében indulnak (a magyar október 13-án, szerdán 15 órától, a matematika október 12-én, kedden tól), és

4 január végéig tartanak, hetente tantárgyanként egy alkalommal 60 percben. Az előkészítő tandíja tárgyanként 6000 Ft, mely jelentkezéskor fizetendő a Leövey Klára Gimnázium pénztárában. A szakkörökre jelentkezési lap az iskolatitkári irodában és a portán kapható. HATODIKOSOKNAK Az iskola képzési rendszere igazodik a négy-, illetve hatosztályos gimnázium egymástól eltérő jellegéhez. A hatosztályos képzési mód tartalmaz egy olyan alapozó szakaszt (7 8. évfolyam), amely lehetővé teszi, hogy a tanulók magas szintű, egységes alapképzettségre szert téve jobb eredményt érjenek el további tanulmányaik során. A évfolyamon az alapképzés folytatása mellett a diákok választhatnak a humán, illetve reál főirányok közül. A humán orientáció keretében a diákok emelt óraszámban tanulják a magyar nyelv és irodalom, történelem, ének-zene, vizuális kultúra tárgyakat. A reál tagozatos tanulók a matematika, fizika, kémia, biológia, informatika tárgyakat tanulják több órában. A évfolyamon az iskola fokozott mértékben törekszik az egyéni igények figyelembe vételére, az önálló tanulói munka feltételeinek megteremtésére. Ennek a két évnek a feladata az érettségire és a továbbtanulásra való felkészítés. Gyakorlatilag minden tantárgyból igény szerint fakultáció keretében emelt szintű érettségire készítjük fel a diákokat. Az érettségi után, a 13. évfolyam keretében az iskola szakképzést nyújt az arra jelentkezőknek. A diákok ügyintéző-titkári, irodavezetői, vagy gazdasági informatikus oklevelet szerezhetnek az iskolában, a tanév végi, az OKJ előírásainak megfelelő szakmai vizsga letétele után. A hatosztályos gimnáziumi képzés keretében emelt óraszámú angol nyelvi osztály indul, melynek tagozatkódja: 61. Minden tanuló emelt szinten tanulja az angol nyelvet. A 10. évfolyamon kezdődő második idegen nyelvet a gimnázium által az adott osztály számára felkínált lehetőségek közül választhatják diákjaink. Iskolánkban a következő nyelveket oktatjuk: angol, német, francia, orosz, spanyol és latin. Felvételi eljárás Hatosztályos felvételire a gimnáziumunkba eljuttatott központi felvételi lapon lehet jelentkezni. (A felvételi lapokat iskolánk portáján lehet beszerezni.) A felvételnél figyelembe vesszük az általános iskola 5. osztályában elért év végi és a 6. osztályos félévi eredményeket magyar, történelem, matematika tárgyakból. Így egy tanuló hozott pontjainak száma maximum 30 lehet. Mentesül a felvételi eljárás alól az a diák, aki legalább 28 pontot hoz. Nem vesszük fel azt a tanulót, akinek hozott pontjai nem érik el a 18-at. A többi jelentkező számára a felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsga keretében központi tesztek alapján felvételit szervezünk, január 28-án 14 órakor a Leövey Klára Gimnázium épületében. Erre az időpontra várunk minden olyan diákot, aki a felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsga keretében a mi iskolánkban szeretné megírni dolgozatát. Az írásbelire december 10-ig kell jelentkezni központi jelentkezési lapon. Külön értesítést az írásbeli felvételiről nem küldünk. Az írásbeliken (matematika, anyanyelv) 70% fölött teljesítő jelentkezőket további felvételi eljárás elé már nem állítjuk, az írásbelin szerzett pontjaiknak dupláját számítjuk számukra szerzett pontként. Nem vesszük fel azokat a jelentkezőket, akiknek írásbeli teljesítménye matematikából, illetve anyanyelvből 30% alatt marad. Azokat a diákokat, akik a központi írásbeli felvételin 30% és 70% között teljesítenek, felvételi beszélgetésre hívjuk, amelyen a szülők is jelen lehetnek. A felvételi követelménye az általános iskola tananyagára épül. A beszélgetés a felvételin részben angolul zajlik. A felvételi során felmérjük a nyelvi készséget, az angol nyelvi ismereteket, ezen kívül kíváncsiak vagyunk a gyerekek lényeglátására, fantáziájára, együttműködési és kommunikációs képességeire. A felvételin szerzett pontok száma az írásbelin és a szóbelin összesen 30 pont lehet. A szóbeli beszélgetésekre március 1-3. között, illetve március 8-án és 9-én kerül sor. (A szóbeli felvételi időpontjáról nem küldünk külön értesítést. Erről és a felvételi eredményéről tájékoztatást adunk az iskolánk bejáratánál elhelyezett hirdetőtáblán, illetve iskolánk honlapján.) ÉRETTSÉGIZETTEKNEK Minden évben több olyan végzős diákunk van, aki nem kíván felsőfokon továbbtanulni, illetve sikertelen felvételi vizsgát tesz. Számukra jelent segítséget az érettségi utáni, intézményen belüli szakmai képzés megszervezése, melyre igen határozott igény mutatkozott mind a diákok, mind szüleik részéről. 4

5 A képzés gyakorlatorientált, közvetlenül is felhasználható ismereteket nyújt. A szakmai képzésre az érettségi vizsga letétele után jelentkezhetnek a diákok. Iskolánkban nappali oktatásban a következő OKJ (Országos Képzési Jegyzék) által elismert szakmák oktatását biztosítjuk: ÜGYINTÉZŐTITKÁR II. (OKJ: ) A középfokú ügyintézőtitkár az egy tanév alatt megszerzett számítógép-kezelési és szövegszerkesztési, gépírási, titkári, gazdasági, jogi, nyelvi és beszédtechnikai ismeretek, valamint idegennyelvtudás birtokában ügyintéző és titkári feladatokat lát el. IRODAVEZETŐ (OKJ: ) Az egyéves, emelt szintű irodavezető képzés célja, hogy a tanulók alkalmassá váljanak a vállalkozások ügyviteli, ügyintézési feladatainak ellátására, a döntéselőkészítéshez szükséges információs források és módszerek használatára, a piaci célok meghatározására, az etikett és protokoll szabályainak, és a hatékony kommunikációhoz szükséges módszerek, eljárások alkalmazására. GAZDASÁGI INFORMATIKUS I. (OKJ: ) A kétéves, emelt szintű gazdasági informatikus képzés célja olyan gazdasági ismeretekkel rendelkező informatikusok képzése, akik önállóan képesek az informatika eszközeit megválasztani és hatékonyan felhasználni a gazdasági életben jelentkező feladatok megoldásánál. FONTOS! Gimnáziumunk ún. OM azonosítója (melyet a jelentkezési lapon fel kell tüntetni) Kérjük, hogy a jelentkezési lapra pontosan írják be a választott tagozat kódját is. A gimnáziumunkba való jelentkezés előfeltétele a központi írásbeli vizsgán való részvétel, melyre december 10-ig kell jelentkezni! A gimnáziumunk életébe bepillantani szándékozók számára nyílt napot szervezünk, melynek időpontja: október óra. Az érdeklődőket előzetes egyeztetés után tudjuk fogadni december 2-án, 17 órakor az érdeklődő szülők számára felvételi tájékoztatót tartunk gimnáziumunk Kodály-termében. A gimnáziumunk munkájával alaposabban megismerkedni kívánók figyelmét felhívjuk iskolánk Évkönyvére, mely többek között tartalmazza a tanulmányi és versenyeredményeket, a 2003/2004-es tanév eseményeit. Az Évkönyv az iskolatitkári irodában vásárolható meg. Digitális, képekkel illusztrált évkönyvünk elérhető az interneten, a weboldalon. Kérünk minden jelentkezőt, hogy jelentkezési lapjával együtt juttasson el iskolánkba 2 felbélyegzett kisalakú borítékot, az egyiket saját nevére, a másikat általános iskolája számára megcímezve. A szóbeli felvételire hozzanak a diákok magyar- és matematikafüzetet, illetve ellenőrzőt! Az írásbeli és a szóbeli felvételi időpontjáról nem küldünk külön értesítést. Erről és a felvételi eredményéről tájékoztatást adunk az iskolánk bejáratánál elhelyezett hirdetőtáblán, illetve iskolánk honlapján. A beiskolázásról, felvételikről naprakész információk olvashatók iskolánk internetes honlapján: A felvételi eljárás legfontosabb dátumai: a felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsgára történő jelentkezés határideje: december 10. jelentkezési határidő: február 18. írásbeli felvételi 6. osztályosoknak: január óra írásbeli felvételi 8. osztályosoknak: január óra szóbeli felvételik: március 1 3., március 8 9. felvételi döntés: április 27. Figyelem! Amennyiben a felvételiző nem a mi iskolánkban ír központi írásbelit, úgy az értékelési lap másolatát kérjük csatolni a jelentkezési laphoz. Tisztelt Szülők! Annak érdekében, hogy a felvételi eljárás során érvényesíteni tudjuk az esélyegyenlőség törvényben biztosított jogát, kérjük a felvételi folyamat elején jelezzék, ha gyermekük valamilyen részképességzavarban szenved. 5

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 2017. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775

A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775 TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775 A Budapest II. Kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium a 2016/2017-es tanévben

Részletesebben

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND 2015 FONTOS DÁTUMOK Felsőoktatási felvételi jelentkezési kérelem rögzítésének határideje az 2015. február E-felvételiben 15. E-felvételit hitelesítő adatlapok beküldésének

Részletesebben

Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium

Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium Veszprém OM kód: 037169 A Lovassy László Gimnázium városunk legrégibb középiskolája. A jogelőd Piarista Gimnáziumot 1711-ben alapította gróf Volkra Ottó

Részletesebben

NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév

NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév Igazgató: Dr. Sipos Mihály Pályaválasztási felelős: Dr. Liptainé Reszegi Ágnes, általános igazgatóhelyettes Az Arany János

Részletesebben

Tanulmányi területek:

Tanulmányi területek: Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakképző Iskola 9300 Csorna, Kórház u. 28. Tel: 96/261-255, 96/593-253 E-mail: titkarsag@csukas.eu Honlap: http://www.csukas.sulinet.hu Igazgató: Perlaki Sándor Pályaválasztási

Részletesebben

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév Képzéseink: A tagozatok kódszámai általános tantervű 01 matematika 02 angol 03 német 04 biológia 05 informatika 06 magyar 07 történelem 08 Arany János

Részletesebben

Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium III. HELYI TANTERV

Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium III. HELYI TANTERV Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium III. HELYI TANTERV Magyarázatok: A nyelvi előkészítő képzés tantárgyi rendszere (óraterv) a 2007/2008. tanévtől tantárgy óraszám Idegen

Részletesebben

ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA

ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA AZ ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA TÁJÉKOZTATÓJA A 2015. ÉVI FELVÉTELIR L Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola OM-azonosító: 035472 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. Telephely kódja:

Részletesebben

KIVONAT. A Megyei Közgyűlés

KIVONAT. A Megyei Közgyűlés KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2008. szeptember 11-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -----------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Füzesabonyi Remenyik Zsigmond Középiskola, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Füzesabonyi Remenyik Zsigmond Középiskola, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Füzesabonyi Remenyik Zsigmond Középiskola, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Intézmény Címe: 3390 Füzesabony, Ifjúság út 17. Telefon/Fax: 06-36/341-131, 06-36/343-320 Igazgató neve: Dr. Molnár

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Intézményünk eszközfelszereltségének korszerűsítésével, az oktatás tartalmának fejlesztésével minőségi gimnáziumi oktatást és szakképzést biztosít.

Intézményünk eszközfelszereltségének korszerűsítésével, az oktatás tartalmának fejlesztésével minőségi gimnáziumi oktatást és szakképzést biztosít. SZÉCHENYI ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS KÖZÉPISKOLA Intézmény neve: Széchenyi István Római Katolikus Középiskola Címe: 3000 Hatvan, Bajcsy-Zsilinszky u. 6. Telefon/fax: 37/341-594; - E-mail cím: Iskola web lapja:

Részletesebben

UNESCO ASP VETÉSI ALBERT GIMNÁZIUM Arculata, szellemisége

UNESCO ASP VETÉSI ALBERT GIMNÁZIUM Arculata, szellemisége Az 1989-ben alapított Vetési Albert Gimnázium fiatal intézmény, de már vannak szép és megszilárduló tradíciói. Színvonalas, eredményekben megnyilvánuló egyre igényesebb munkájával rugalmasan képes lépést

Részletesebben

Impresszum. Fõszerkesztõ: Süveges Péter BME Diákközpont. Támpont Iroda. Felelõs kiadó: Veres Gábor igazgató BME Diákközpont.

Impresszum. Fõszerkesztõ: Süveges Péter BME Diákközpont. Támpont Iroda. Felelõs kiadó: Veres Gábor igazgató BME Diákközpont. Felvételi Kalauz Impresszum Fõszerkesztõ: Süveges Péter BME Diákközpont. Támpont Iroda Felelõs kiadó: Veres Gábor igazgató BME Diákközpont Szerkesztették: Diákközpont Támpont Iroda Oktatási Igazgatóság,

Részletesebben

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com Célkitűzésünk, hogy a törvény adta

Részletesebben

Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium

Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium Veszprém OM kód: 037169 A Lovassy László Gimnázium városunk legrégibb középiskolája. A jogelőd Piarista Gimnáziumot 1711-ben alapította gróf Volkra Ottó

Részletesebben

SZEGEDI MŰSZAKI KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA GÁBOR DÉNES TAGINTÉZMÉNYE 2010/2011. TANÉV H E L Y I R E N D J E

SZEGEDI MŰSZAKI KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA GÁBOR DÉNES TAGINTÉZMÉNYE 2010/2011. TANÉV H E L Y I R E N D J E SZEGEDI MŰSZAKI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA GÁBOR DÉNES TAGINTÉZMÉNYE 2010/2011. TANÉV H E L Y I R E N D J E P r o g r a m : A U G U S Z T U S 23 9.00 Alakuló értekezlet 24. 8.00

Részletesebben

A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015 Tartalomjegyzék NEVELÉSI PROGRAM... 5 I. Helyzetelemzés... 7 II. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei,

Részletesebben

VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ

VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ Kedves Diákok! A tagozatos és fakultációs órák célja, hogy felkészítsen az emelt szintű, vagy a középszintű

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája OM 203052 6720 Szeged, Horváth Mihály utca 2-6. Tel/Fax: 62/547-160/114-es mellék E-mail: epki@vedres.sulinet.hu A szegedi Vedres

Részletesebben

SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola. Beiskolázási tájékoztató. 2016/2017-es tanév

SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola. Beiskolázási tájékoztató. 2016/2017-es tanév SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Beiskolázási tájékoztató 2016/2017-es tanév Általános információk Az iskola neve: SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Az iskola címe: 6722 Szeged, Szentháromság

Részletesebben

6 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2016/17-ES TANÉVRE

6 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2016/17-ES TANÉVRE 6 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2016/17-ES TANÉVRE I. 2014 szeptemberétől egy év szünet után újraindult a hat évfolyamos képzés az Óbudai Gimnáziumban. A képzési forma eredményes: az elmúlt évben

Részletesebben

BGF-KVIK PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK

BGF-KVIK PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK BGF-KVIK PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN EGHIRDETETT KÉPZÉSEK INTÉZÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 1054 Budapest, Alkotmány u. 9-11. Telefon: (1) 374-6205; (1) 374-6206 Fax: (1) 374-6224 E-mail: tanhiv@kvifk.bgf.hu; schmogner.gabriella@kvifk.bgf.hu

Részletesebben

Diósgyőri Gimnázium. A 2016/2017-es tanévben induló képzések

Diósgyőri Gimnázium. A 2016/2017-es tanévben induló képzések Diósgyőri Gimnázium OM azonosító: 029262 Cím: 3534 Miskolc Kiss tábornok 42. Tel/Fax: 46/370-701 E-mail: suli@dig-misk.sulinet.hu Honlap: www.diosgyorigimnazium.hu A 2016/2017-es tanévben induló képzések

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Alapképzések. (nappali, levelező és távoktatási tagozat)

PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Alapképzések. (nappali, levelező és távoktatási tagozat) PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013. tanévre Alapképzések (nappali, levelező és távoktatási tagozat) Budapest, 2012. július Budapesti Gazdasági Főiskola TARTALOMJEGYZÉK ALAPKÉPZÉS (BA/BSC) NAPPALI TAGOZAT...

Részletesebben

Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990)

Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990) Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990) Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola Ózd, Petőfi út 20. Az iskola Ózd város és térsége közoktatásában és szakképzésében meghatározó szerepet tölt be. Az Ózdi Bródy

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY

FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 10.sz. FÜGGELÉKE OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2009. szeptember

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

Az oktatási és kulturális miniszter.../2008. (...) OKM r e n d e l e t e a 2008/2009. tanév rendjéről A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatásról szóló törvény) 94. -a

Részletesebben

Pályaválasztási tájékoztatója

Pályaválasztási tájékoztatója A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási tájékoztatója a megye középfokú intézményeiről, általános iskolai tanulók részére 2016/2017. tanév Bevezető Kedves Pályaválasztó Tanulók!

Részletesebben

A diákéletet sok tanórán kívüli program színesíti, ezek közül is kiemelkedik a Gólyaest, a Rákóczi Kincsestár és a Rákóczi nap.

A diákéletet sok tanórán kívüli program színesíti, ezek közül is kiemelkedik a Gólyaest, a Rákóczi Kincsestár és a Rákóczi nap. BUDAPEST II. KERÜLETI II. RÁKÓCZI FERENC GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 Felvételi tájékoztató szülői értekezlet: 2015. november 26. csütörtök 17.00 VÁLTOZOTT!! 2015. november 25. szerda 17.00

Részletesebben

Az iskola címe: Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium 8200, Veszprém Cserhát ltp. 11. Az iskola telefonszáma: 88-566-360 88-566-361

Az iskola címe: Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium 8200, Veszprém Cserhát ltp. 11. Az iskola telefonszáma: 88-566-360 88-566-361 2010. Az iskola címe: Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium 8200, Veszprém Cserhát ltp. 11. Az iskola telefonszáma: 88-566-360 88-566-361 Az iskola fax-száma: 88-566-350 Az iskola Internet

Részletesebben

BGSZC KÁROLYI MIHÁLY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

BGSZC KÁROLYI MIHÁLY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA BGSZC KÁROLYI MIHÁLY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA 2016 / 2017 TANÉV Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsgák részei és értékelése

Tanulmányok alatti vizsgák részei és értékelése LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM Lovassy-László-Gymnasium Pedagógiai Program Tanulmányok alatti vizsgák részei és értékelése 2010. T ARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS FOGALMAK... 1 2. VIZSGAKÖVETELMÉNYEK... 1 3. VIZSGALEÍRÁSOK...

Részletesebben

Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium

Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium Pedagógiai program 2016 PEDAGÓGIAI PROGRAM Tartalomjegyzék Előszó 1 Nevelési program 1. Pedagógiai célkitűzések; az oktató-nevelő tevékenység legfontosabb tartalmi és szerkezeti

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 2015 PEDAGÓGIAI PROGRAM Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 1 I. I. Helyzetelemzés... 5 1. Az iskola rövid története..5 2. Középiskolánk hivatalos adatai...6 3. Az iskola és környezete...7

Részletesebben

Nagyváthy János Középiskola

Nagyváthy János Középiskola Nagyváthy János Középiskola Somogyi TISZK Középiskola és Szakiskola Dráva Völgye Tagintézményének Nagyváthy János Szakképzője Csurgó, Iharosi u. 2. Tel: 82/471-031 Fax: 82/471-776 E-mail: titkarsagcsurgo@freemail.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ VARGA KATALIN GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. Varga Katalin Gimnázium 5000 Szolnok, Szabadság tér 6. OM azonosító: 035990 (www.varga-szolnok.sulinet.hu)

Részletesebben

A Than Károly Ökoiskola

A Than Károly Ökoiskola Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola Than Károly Grammar School and Vocational School Than Károly Gymnasium, Fachmittelschule und Fachschule A Than Károly Ökoiskola Gimnázium,

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola 2861 Bakonysárkány Béke út 54.

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola 2861 Bakonysárkány Béke út 54. 2013 Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola 2861 Bakonysárkány Béke út 54. TARTALOM I. INTÉZMÉNYÜNK BEMUTATÁSA... 3 A.) NEVELÉSI PROGRAM... 6 I. PEDAGÓGIAI ALAPELVEINK... 6 II. AZ ISKOLÁBAN FOLYÓ

Részletesebben

Felvételi 2016 Felvételi tájékoztató 2016

Felvételi 2016 Felvételi tájékoztató 2016 Felvételi 2016 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2016. szeptemberben induló képzésekre (www.felvi.hu) Hivatalos kiegészítő 2016. január 31-ig Felvételi tájoló 2016. (Felvi-rangsorokkal)

Részletesebben

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15.

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Pedagógiai Program Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Érvényes: 2009. szeptember 1-től Tartalomjegyzék I. Nevelési program 1. Bevezetés

Részletesebben

A Veres Péter Gimnázium Pedagógiai programja

A Veres Péter Gimnázium Pedagógiai programja A Veres Péter Gimnázium Pedagógiai programja A HELYI TANTERV ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI Érvényes 2014. március 31-től 1 Tartalom A választott kerettanterv:... 3 A négyosztályos és a nyolcosztályos gimnázium

Részletesebben

OM: 035249. Készült: A 2011.évi köznevelési törvény szerint

OM: 035249. Készült: A 2011.évi köznevelési törvény szerint Szerb Antal Gimnázium Az iskola székhelye: 1164 Budapest, Batthyány Ilona utca 12. Az iskola postacíme: ugyanaz. (telefonszáma: 400-1814, 400-1662, 401-0550; fax: 401-0549) OM: 035249 Készült: A 2011.évi

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Dunaföldvári Bölcskei - Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Magyar László Gimnáziuma 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 e-mail: magyarlaszlogimi1@gmail.com

Részletesebben

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola felvételi tájékoztatója 2015/2016-os tanév

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola felvételi tájékoztatója 2015/2016-os tanév Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola felvételi tájékoztatója 2015/2016-os tanév 1. Iskola címe: 1047 Budapest, Langlet V. u. 3-5. OM azonosító: 034866 Telefonszám: 06/1-3694917 Intézményvezető:

Részletesebben

TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK)

TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK) TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK) Gyöngyös 2014. január 6. 1. FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSBEN MEGHIRDETÉSRE KERÜLŐ SZAKOK A képzési

Részletesebben

A Bajai. III. Béla Gimnázium. pedagógiai nevelési programja

A Bajai. III. Béla Gimnázium. pedagógiai nevelési programja A Bajai III. Béla Gimnázium pedagógiai nevelési programja 1 TARTALOMJEGYZÉK A) NEVELÉSI TERV 1. BEVEZETŐ... 4 2. AZ ISKOLA JOGÁLLÁSA... 4 3. ALAPELVEINK, KIEMELTEN KEZELT ÉRTÉKEINK... 9 4. AZ ISKOLA CÉL-

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

SZÉCHENYI ISTVÁN KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM SZÉCHENYI ISTVÁN KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Békéscsaba, 2012. Tartalomjegyzék: 1. Az intézmény bemutatása...2 1.1. Az intézmény adatai...2 1.2. Az iskola

Részletesebben

A Móricz Zsigmond Gimnázium helyi tanterve. Általános rész

A Móricz Zsigmond Gimnázium helyi tanterve. Általános rész A Móricz Zsigmond Gimnázium helyi tanterve Általános rész Tartalom 1. AZ EGYES ÉVFOLYAMOKON TANÍTOTT TANTÁRGYAK, KÖTELEZŐ ÉS VÁLASZTHATÓ TANÓRAI FOGLALKOZÁSOK, EZEK ÓRASZÁMAI... 3 2. A TANKÖNYVEK ÉS MÁS

Részletesebben

SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye

SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye Pedagógiai program PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 Tartalomjegyzék Az iskola legfontosabb adatai... 4 Az iskola története...

Részletesebben

Miskolci Egyetem. Állam- és Jogtudományi Kar

Miskolci Egyetem. Állam- és Jogtudományi Kar Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Állam- és Jogtudományi Kar Az Állam- és Jogtudományi Kar 1980-as alapításának elsődleges célja a regionális jogászhiány megszüntetése és a jogászutánpótlás

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2471 Baracska, Templom u. 19. OM: 030166 2015-2016-os tanév Készítette: Kárpáthegyi Józsefné 1. A pedagógusok iskolai végzettsége - szakképzettsége

Részletesebben

Győri Kovács Margit. Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakközépiskola és Szakiskola

Győri Kovács Margit. Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakközépiskola és Szakiskola Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakközépiskola és Szakiskola 9024 Győr, Répce u. 2. Telefon: 96/428-033, Fax: 411-056 E-mail:

Részletesebben

A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Programja. Készült: 2013. március

A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Programja. Készült: 2013. március A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Készült: 2013. március 1 1 NEVELÉSI PROGRAM... 4 2 A GYERMEKEK, TANULÓK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉT SZOLGÁLÓ INTÉZKEDÉSEK... 29

Részletesebben

ő ú ú ú ú ő É Á Ő ú ő ű ő ő ü ú Ö É É Á Á Á Á ú ő ü ú ő Ö ú ú Á Á Á ő ü É Á Á ú Ö Ö É É ü Á É Á Ü É Ö Á Á Á Á Ó É Ó Á Á É É É Ü Ö Ú É ú Á É É ü ú Ö Ú É É Ő Ó Ó Ö Ó ú Ő ű ú Ő ű ő ő ú Ö ű ő ő ű É Ő É ű Ü

Részletesebben

ő Á Á Á ő ó Á Ö É Ö Á Á É Ó Á É É ó ő ü ő ü ő ő ó ó ő ó ó ő ó ő ő Ö ü ó ú ó ő Ö ő ü ó ő ő ú ó ő ü ő ő ü ü ő ő ő ő ő ő ő ü ü ó ó ő ü ő ő ü ü ő ü ó ő ó ü ü ő ú ü ő ü ü ő ő ü ó ő ü ó ó ő ü ú ő ó ő ü ó ú ő

Részletesebben

ű ű ű É Ü ű ű ű Ö Ü Ö ű Ö Ú Ö ű ű ű Á ű ű Á É ű Ú ű Ó ű É Ó É ű ű É ű ű ű Á ű ű ű ű Ö Ö É Ú Í ű Ó ű Ö ű Ö Ö Ö Ö Ö ű ű ű ű ű Ö É É Á Á É Ö Ö É Ú Á ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű Ő ű Á ű

Részletesebben